Mezőgazdaságról Fiuméban szó sem lehet, a mennyiben itt sem szántóföld, sem rétség egyáltalában nem létezik. Leginkább a szőllőmíveléssel foglalkoznak már ős idő óta az itteni lakosok és csakis a legújabb időben, a 80-as évek elején kezdtek az erdészettel és a kertészettel nagyobb mértékben törődni.

Ha figyelembe veszszük, hogy Fiume egész területe a Karszton van, talaja tehát tiszta karszti mészképződmény, ha meggondoljuk, hogy Fiume területén a bóra, ez a zord északkeleti szél oly erős, hogy még a kavicsot is elhordja, akkor csakugyan bámulattal tekinthetünk Fiume szőllőire és meglepődve kérdezzük, hogy miképen létesültek a szőllők Fiuméban!

Mert a Karszt kövei között évezredek óta összegyűlt csekély termőföldet nagyrészben a völgyekbe hordta le az esővíz s ezekben a völgyekben lassan-lassan oly magasságot érhetett el a termőföld, hogy ott a bóra által odahozott erdei fák magvai kikelhettek, sőt későbben a földréteg vastagodása folytán az ily völgyekben a mezőgazdasági termények némelyikét már művelni is lehetett.

De hogy a hegyháton, vagy pedig a hegyoldalban hogyan létesülhettek a szőllők, annak tudatával csak az birhat, a ki maga látja és maga tapasztalja, hogy az itteni nép mily hangyaszorgalommal gyűjtögeti a földet és mily féltékenyen műveli növényeit s különösen a szőllőt.

Nehány száz évvel ezelőtt Fiuménak és alközségeinek csak nagyon kevés lakossága volt, melynek igényét az egyes völgyekben lévő termőföld kielégítette. Ekkor még nem voltak szőllőültetvények sem a hegyhátakon, sem a hegyoldalakon. De a lakosok szaporodtak. Az új házaspár külön otthont alakítandó, mivel a sík területen már nem volt helye, kiszemelt magának valahol a hegyoldalban egy helyet, a hova házacskát építhessen. A házhoz kő kellett, a mi volt elég, csak ki kellett törni. A kőtörés alkalmával egypár szekérre menő törmelékkővel vegyített termőföldre is tehetett szert. Elkészült a ház is; a ház előtt elegyengették a talajt, ráhintették a kőtörés alkalmával nyert törmelékkővel vegyített termőföldet, beleültettek 8-10 szál szőllővesszőt, a melyek közül mondjuk megfogamzott 6-8 szál és néhány esztendő mulva ott díszlett a ház előtt a kellemes lugas. Az új gazda nem elégedett meg a puszta házzal, telket óhajtott a ház körül. S mivel megtudta, 276hogy nemsokára szomszédja is lesz, nehogy telek nélkül maradjon, szorgalmasan irtogatta a köveket a háza környékén és rövid időn már annyi köve volt, hogy egy tisztességes területet köríthetett be kőfallal. S a mit bekerített, azt senki sem vehette el tőle, sőt mert cselekedetét a hatóságnak bejelentette, a bekerített terület bizonyos idő letelte után teljesen a birtokába ment át.

A telek bekerítésekor a fal lábánál lyukakat hagytak imitt-amott azon czélból, hogy rajtuk az esővíz befolyhasson a telekre és magával vigye a termőföldet a telek felett lévő hegygerinczről vagy hegyoldalról. A gazda most némely helyen jó mély gödröket ásott, a melyekbe behatolt az esővíz és egypár év mulva tele hordta termőfölddel. Ezeket a hosszú időn át szerzett földfoltokat beültette a gazda a lugasról metszett vesszőkkel, melyek megfoganván, a negyedik évben már termettek.

A sorok között maradt földterületet a család nőtagjai művelték, konyhára való növényeket ültetvén bele, mely szokás megmaradt mind a mai napig.

A szőllősorok között ma búzát, árpát, burgonyát, babot vagy tengerit termesztenek, persze mindezt kapa-műveléssel, a mi a magyarországi gazdára nézve, a ki nagy területeken dús kalászt termel, szinte elszomoritóan szokatlan látvány.

Ily módon idővel a lankásabb hegylejtők és szélesebb hegygerinczek szőllőkké változtak át, csakis a meredekebb részek maradtak műveletlenül.

Lássuk most, hogyan műveli a fiumei köznép a szőllőt.

Mivel a fiumeiek már régen arra a tapasztalatra jutottak, hogy a két-három kapa vastagságú földben a szőllőtőke nem lehet hosszú életű: az új ültetésekhez 60-80 cm.-nyi mélységü árkokat ástak, egymástól 3-4 méternyi szélességben. Az árkok alját félig megtöltötték törmelékkővel, amely között csak kevés föld volt, de már ennek a tetejére jó földet teregettek, hogy a beültetett szőllővessző szépen gyökeresedjék. Később a már erős szőllőtőke mélyebbre bocsáthatta gyökereit és habár ott, a hová a gyökerek hatoltak, több volt a törmelékkő mint a föld, mindamellett szépen díszlettek tőkéi és a tapasztalás bebizonyitotta, hogy az ily szőllőtőkék évszázadokon át is 277élhetnek. Persze idővel az altalaj is mindig javúl, mert az eső a felületről sok földet hord a törmelékkövekre.

A szőllőtőkét magasra, 60-80 cm.-nyire művelik (sok helyen még magasabbra is) és az őszi, vagy tavaszi metszéskor a fiatalabb tőkén egy, az öregebb és erősebb tőkén két vesszőt hagynak. Minden szőllőtőke mellé két méter hosszú karót állítanak és ezekre a karókra tőkefej magasságában léczeket erősítenek. Úgy a karót, mint a léczet a kőrisfa hajtásai szolgáltatják, amelyeket osztrák földről szállítanak, mert a fiumei területen még vajmi kevés a fa.

Úgy a karónak, mint a lécznek való hajtásokat lehámozzák, hogy a féreg ne essék beléjök. A karókra kötőfűzzel erősített léczekhez kötik aztán a tőkéket, ugyancsak kötőfűzzel, a tőkén hagyott egy-két vesszőt lehajtják a léczre, a vesszőnek első harmadrésze táján kötőfűzzel odaerősítik, míg a lécz alá jutó másik két harmadrészt a lécz alatt a karóhoz kötik. A meghajtott vesszőnek a tőkéhez közel eső részén nőnek ki a szép hosszú hajtások, amelyek a következő évi szőllővesszőt szolgáltatják, míg a lécz alá került részen a fürtök teremnek. A következő évi szőllővesszőt szolgáltató hajtásokat, ha már jól megnőttek, hogy a szél le ne törje, hársfaháncscsal a tőke mellett lévő karóhoz kötik. A többi hajtást, ha nincs rajtok termés, lecsípik.

Amint a szőllő elvirított, egy-két hét múlva kénporral hintik le a fürtöket, hogy ki ne fejlódjék rajtuk a szőllőbogyó-penész, ami nagyon gyakran fordúl elő. Vannak, akik már virágzás előtt is behintik a tőkét kénporral s legtöbben kétszer, sőt háromszor is kénporoznak. A legelterjedtebb eljárás az, hogy a virágzás után kénporoznak minden fürtöt és aztán csak azokat, amelyeken a baj mutatkozik.

Újabb időben a szőllőlevél-penész ellen is permeteznek rézgáliczoldat és mésztej keverékével, de ez még nem oly általános, mint a kénporozás, mert a peronoszpora csak elvétve mutatkozik.

278A szőllő nem fejlődik gyorsan, mert a nyári hőség és szárazság akadályozza fejlődésében; de amint julius végén vagy augusztus elején leesik az első eső: két hét alatt a szőllőbogyó nemcsak megnőtt, de csaknem meg is érett.

A szüret rendesen szeptember közepén kezdődik. Sietni kell vele, mert különben az őszi esőzés tönkre teszi a szőllőt. Ez az oka, hogy Fiuméban nem lehet aszúszőllőt termelni.

A szőllőt, mely legnagyobb részt fehér, a feketével együtt szedik és jó sötét szinű siller bort készítenek belőle. Csak kevés tiszta fehér vagy fekete bort szűrnek az úgynevezett "butella bort" (pecsenye bor). Vannak azonban, bár elvétve, gazdák, akik külön szűrik a vörös és fehér bort. Ez azonban ritka és csakis úri bortermelőnél található.

Ha leszedték a szőllőt, kitapossák és nagy nyitott ládákba vagy hordókba öntik a mustot, de a törkölylyel együtt. Ezekben a nyitott edényekben forr ki a bor a törköly alatt és így áll három hétig, tekintet nélkül arra, hogy fehér, siller vagy vörös-e a bor. Vannak gazdák, akik még tovább hagyják a törköly alatt a bort. Innen van a fiumei bor fanyarsága, valamint az a hibája is, hogy alig tart el újig.

De alig van rá szükség, hogy eltartson. Amint a gazda a 21-ik napon lefejti a bort, azt azonnal elviszik a helybeli korcsmárosok, fizetve 18-21 frtot akójáért. A korcsmáros rögtön csapra üti és kiméri, rendesen 56-70 krjával literjét. És bármennyi dalmát vagy olasz bor kapható a fiumei korcsmákban literenkint 24-28 krjával, mégis szivesebben fogyasztják a drága fiumei bort, melyet "domátyenek" ide valónak hívnak. És ha a nép megtudja, hogy valamely alközségi gazda vagy korcsmáros fiumei bort ütött csapra: búcsújáráshoz hasonlóan özönlik oda vasárnaponkint.

Feltünő, hogy a fiumei bor oly draga. De ennek meg van a maga oka. A bortermelők leginkább paraszt gazdák, akik azonban első sorban kőmívesek vagy hajósok és hajómunkások. A kőmíves napi bére 2 frt, 2 20 kr. A hajómunkás a rakományuk fel- vagy lerakása alkalmával 3-4 frtot is keres naponkint. A saját szőllejét ő munkálja meg, de elvesztett napszámját a borán akarja behajtani. Úri bortermelő csak kevés van; de ezek oly méreg drágán iszszák borukat, hogy még a vett bor sem lenne olyan drága. Ez meg onnan van, hogy a szőllőmunkások napszáma 1 frt 20 kr. és enni meg inni való; ami tekintve, hogy egy ember az ételen kívül legalább egy liter borra tart igényt, naponkint 2 frtra tehető. A szőllőkarónak száza a lehajalással és hegyezéssel 3 frt. És ami az úri bortermelőre a legnagyobb baj: örülhet, ha értelmes szóllőmunkást kaphat, mert szivesebben mennek dolgozni a munkások a hajókra vagy a gyárakba, ahol napszámuk sokkal nagyobb, mint szőllőmunkára. A mig pedig a saját szőllejükben van dolguk, nincs ár, a melyért másnak bérmunkát végezzenek.

Gyümölcskertészetről csak annyiban lehet szó, hogy a szőllőkben a legrégibb idők óta tenyésztenek füge- és őszi baraczkfákat. A fügefa igen jól díszlik és több válfaja tenyészik itt. Gyümölcse piaczképes. Az őszi baraczkfának csak nagyon rövid az élete (6-7 év), de gyümölcse igen szép, nagy és izletes. A mandolafa és cseresznyefa tenyésztése már újabb keletű. A mandolafa hosszú életü, de gyümölcse értéktelen; a puha héjú mandola itt nem honos. A cseresznyefa más vidékhez arányítva rövid életű; gyümölcse nem nagy, de igen izletes.

Ezen négy gyümölcsfanemből sokkal találkozunk, míg az alma, körte, dió, gesztenye, kajszin baraczk, berkenye, noszpolya, meggy, szilva csak 279elvétve található. Az előbbieket azért nem tenyésztik, mert alig teremnek valamit a köves talajban; a szilvát pedig, habár nagyon jól díszlik és majd minden évben terem, azért nem szeretik a szőllőben, mert gyökerei a sekély föld felületén nagyon messzire elhúzódnak és gyökérhajtásokkal egész dülőket befásítanak.

Újabb időben, mióta a városi mezőgazdasági bizottság egyes kiválóbb tagjának kertjeiben látják a gazdák a szép gyümölcsfa-oltványokat, ők is szivesen kisérleteznek a nemesítéssel, de még csekély eredménnyel. Remélhető azonban, hogy a gyümölcstenyésztés terén is nagyobb haladást fog tanusítani Fiume, mert a mint hírlik, a kormány Fiuméban, mihelyt a befásítás ügyét kezébe vette, gyümölcsfaiskolát is szándékozik létesíteni.

Virágkertészetről általánosságban nem szólhatunk. A gazdák ezzel egyáltalában nem foglalkoznak. Vannak egyes urak, a kik parkszerü kertjeikben sok mindenféle virágot, különösen nagy mennyiségü rózsát tenyésztenek, sőt a népkertben is sok szép virág díszlik a földmívelési és mezőgazdasági bizottság jóvoltából, de ez az innen-onnan már 40,000 lelket számláló városban oly csekélység, hogy szóba se jöhet. Van azonban a városban három virágkereskedő, a kik közől kettőnek úgy rózsatelepe és kertje, mint az üzlete is akármelyik nagyvárosba beleillenék.

A konyhakertészet teljesen újabb keletü. Eredetileg csak mindenki a saját használatára termesztette a zöldséget, a mi főképen a különféle saláta nemekből és kelkáposztából állott. Mindkét növény gyönyörüen díszlik a 280fiumei éghajlat alatt a petrezselyemmel együtt, mely vadon is teremvén, művelésével nem gondoltak. A finomabb izlésű úri családok kertjeiben azonban találkozhatunk az említett zöldségnemeken kivül sárgarépa, kalarábé, uborka, czékla, hónapos retek, virág- és rózsakel, tojásgyümölcs, paradicsom, laboda és articsóka veteményekkel. A zöldségpiaczot azelőtt Olaszországból importált zöldséggel látták el egyes kereskedők; de nagy piaczról soha sem lehetett szó. Ujabb időben azonban, midőn Fiume kereskedelmével és közlekedésével lakossága is rohamosan szaporodott, növekedett a piacz is és így akadtak egyes vállalkozók, - különösen a beköltözött alsóbb néposztályban, - a kik a konyhakertészet művelésére adták magukat. Ezek jól gondolkoztak, mert vállalatuk nagyon jól jövödelmez, ámbár még nem haladtak annyira, hogy kertészetüket virágzónak mondhatnók. Termesztenek mindenféle zöldséget és kertjeiket gyönyörűen művelik; mégsem nélkülözhetők azok a kereskedők, a kik Görczből és Olaszországból látják el üzletüket és a jobb nevű vendéglőket zöldségneművel.

Az erdészettel Fiume területén csak a legújabb időben kezdtek törődni.

Midőn ugyanis az anyaországban megalakultak a földmívelési és mezőgazdasági bizottságok, azok példáján okulva, Fiume városának tanácsa is megalakította a földmívelési és mezőgazdasági bizottságot (Commissione agraria).

A bizottság működése eleinte nagyon nehéz volt, mert azt sem tudta, mihez fogjon. Ha széjjel néztek a bizottsági tagok, nem láttak sem erdőt, sem mezőt. Volt ugyan a város területén néhány völgyben és hegyoldalon valami erdőféle, de az mind magántulajdon lévén, melyben a parasztgazda tetszése szerint inkább garázdálkodhatott, mint gazdálkodott, ebbe nem akartak beleavatkozni, hanem várták a kinálkozó alkalmat. A város tulajdonát képező erdőrész pedig oly messze fekszik a várostól, hogy azt a bizottsági tagok legnagyobb része nem is ösmerte.

Így hát legelső teendőjük volt, a városnak arravaló utczáit és tereit befásítani és egy népkertet létesíteni.

A 80-as évek elején aztán elkezdték a város kültelkeinek befásítását is, a mihez később a kormánytól kapták az erdei csemetét (fekete fenyőt). A munka azonban roppant nehezen ment, mert a város birtokában csak a legkopárabb és legmeredekebb hegylejtők maradtak, amennyiben a lankásabb és szebb fekvésű s a művelésre is alkalmasabb hegyoldalakat már jóval régebben a parasztgazdák foglalták le.

Az is nehézzé tette a munkát, hogy a parasztgazdák sehogy sem akarták megérteni, hogy a város határában lévő talajnak ők nem föltétlen urai. És valahányszor kihirdettette a városi hatóság, hogy egyik vagy másik terület művelés alá vétetvén, bekeríttetik, ahová aztán se embernek, se állatnak belépni nem szabad: mindannyiszor tömegesen mentek a parasztgazdák a városházára és fenyegetőleg tiltakoztak a fásítás ellen.

Ily körülmények között a befásítás csak nagyon lassan haladhatott előre s a kiültetett fácskák csak azóta élveznek nagyobb biztosságot, mióta az aránylag csekély befásított területet egy erdész és két erdőkerülő őrzi.

Ma már e tekintetben könnyebben megy a dolog, mert lassan-lassan mégis bele kellett törődniök a parasztgazdáknak az új állapotokba. Az időjárás is nagyon megnehezíti a befásítás munkáját, mert télen és tavasz elején a nagy és gyakori szél, nyáron pedig a nagy hőség miatt igen sok csemete vesz ki. Most a befásítás ügye, úgy látszik, jobb jövőnek néz elébe, mert a kormány szándékozik kezébe venni a befásítást tíz évre. Akkor aztán 281gyorsabban fog menni a munka és rövid időn Fiuméban is fogunk erdészetről beszélhetni.

Az erdőhiány az oka, hogy Fiume területén nagyobb vad nem tartózkodik nem lévén búvó helye; pedig az őz a közeli horvát hegyekből gyakran átvált, de egy-két napi tartózkodás után ismét visszamegy régi helyére. Állandóan Fiume területén csak a róka, a nyúl és a szirti fogoly (perdrix saxatilis) lakik. A róka a Karszt üregeiben biztos búvóhelyet találván, nagyon szaporodik a nyúl és szirti fogoly hátrányára. De e tekintetben is javulnak a viszonyok. 1888-ban vadásztársaság alakult, mely nagy buzgósággal irtja a rókát. Az eredmény máris feltünő, mert mig ezelőtt napokig járhatott a vadász, amig egy nyúlra bukkant: most már évenkint 30-40 nyulat lőhet. A szirti fogoly is szépen szaporodik az utóbbi időben, különösen mióta a vadászegylet helyhez köti, ellátván időről-időre bőséges eledellel. Szivesen tartózkodik Fiume területén az erdei szalonka, mely kora őszszel megérkezvén, nagyrészt az egész telet itt tölti. A tavaszkor érkező csoport már rövidebb időre szabja itteni tartózkodását. A tavaszi és őszi madárvonulás alkalmával megfordul itt mindenféle költöző madár, de különösen nagy számmal a ragadozó madarak.