6ESZTERGOM VÁRMEGYE KÖZSÉGEI.
Irta Reiszig Ede dr., a szerkesztő bizottság tagja
Esztergom vármegye területe 1077 km2 (187,076 k. hold.) Határai éjszakról Bars, keletről Hont, délről Pestpilissoltkiskún és nyugatról Komárom vármegye. Lakosainak száma 87.651. Esztergom város területe 15,880 k. h., lakossága 17.909.
A vármegyének összesen 48 községe van, a melyek két szolgabírói járásba tartoznak. A körjegyzőségek száma 10, a nagyközségeké 27.
A vármegye járásai:
I. Esztergomi járás; van benne öt körjegyzőség, 11 kisközség és a következő nagyközségek: Bajna, Bajót, Csév, Dömös, Lábatlan, Nagysáp, Nyergesújfalu, Pilismarót, Piszke, Sárisáp, Süttő és Tokod.
II. Párkányi járás; öt körjegyzőséggel, 15 nagyközséggel, ú. m.: Bart, Bátorkeszi, Bény, Bucs, Dunamocs, Ebed, Érsekkéty, Farnad, Kéménd, Kisújfalu, Kőhídgyarmat, Kural, Muzsla, Nagyölved és Párkány; továbbá 10 kisközség.
A vármegye községei betűsoros rendben a következők:
Bajna.
Bajna, nagyközség, az esztergomi járásban, 437 házzal és 2359 magyar lakossal, a kik vallásra nézve róm. katholikusok. Határa 6525 kat. hold. Legrégibb birtokosa a Básztéh nemzetség volt. 1293-ban Bajnai Péter eltiltotta ugyan a Básztéh nembeli Andrást ennek a birtoknak a megvételétől, a mely azért mégis a Básztéh nembelieké lett. 1300-ban azonban az e nemzetségből származott Rénold fia András fia, Miklós bírói ítélet alapján elveszítette Bajnát, melyet az általa okozott károk fejében a Zovárd nembeli Vécs unokájának, Zovárdnak volt kénytelen átengedni. Zovárd fia Domokostól szintén elkobozták e birtokot. 1352-ben hosszas utánjárásra ismét visszanyerte, ekként a helység a Zovárd nemzetségből származó Bessenyey családé lett. A török világban egyike volt azoknak a falvaknak, a melyek nem pusztultak el. Az 1647-iki összeíráskor 4 3/4 portát (jobbágytelket) találtak benne. 1660-ban Farkas Ambrus özvegye, Kincsy Orsolya volt itt birtokos. Plébániáját 1688-ban állították vissza. Az 1696. évi összeírás szerint Sándor Menyhért alispán birtokában találjuk. Az 1732. és 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint báró Sándor Mihály földesurasága alá tartozott, a ki régi, 1487-ben épült templomát 1751-ben megújítatta. A XIX. század első felében gróf Sándor Móricz birtoka, kinek itt Európa szerte híres ménese, nagy tehenészete és juhászata volt. Jelenlegi birtokosa herczeg Metternich-Sándor Paulina, kinek itt régi, érdekes kastélya van, melyet még báró Sándor Mihály építtetett. A kath. egyház 1784-ből kelyhet és 1811-ből aranyozott, színezüst szentségtartót őriz, az akkori kegyúr, gróf Sándor Antal ajándékából. Magában a templomban, falba illesztve, faragványos szentségfülke van. A plébánia anyakönyve 1699-ből vallási tekintetben fölötte érdekes följegyzést tartalmaz, mely szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról már abban az időben meglévő hitet igazolja. A község határához tartoznak Hantos és Nagykablás puszták, Nyikavadászlak és Sárás. Dűlői közül a sárási és csimai dűlőkről azt tartják, hogy ott valamikor falvak voltak, a melyek a török hadjárat idején elpusztultak. Itt templomromok is láthatók s ezenkívül még egy kisebbszerű rom is van a határban, melyet kolostor-romnak tartanak. A közelében lévő árkot ma is Barátok árkának, vagy Benczevárnak nevezik. A lakosság katholikus kört, takarékmagtárat, fogyasztási és hitelszövetkezetet tart fenn. Emeletes népiskoláját 1874-ben építtette Simor 7János bíbornok herczegprímás, ki négy évig a község plébánosa volt. Postája és távíró-állomása helyben van, vasúti állomása Tokod, hajóállomása Piszke.
Bajna. - A gróf Sándor-féle kastély
Bajna. - A gróf Sándor-féle kastély.
Dísztermek a gróf Sándor-féle kastélyban.
Bajót.
Bajót, nagyközség, a Duna mentén, 246 házzal és 1248 magyar, róm. kath. vallású lakossal. Határa 2856 k. hold. Első birtokosaiként a Nagymartoniak szerepelnek, a kik IV. László zavarteljes uralkodása alatt a Németújváriak támadásai elől ide menekültek. 1281-ben még csak "terra", vagyis földterületként szerepel az oklevelekben. 1287-ben, hihetőleg a Nagymartoniak, erődítvényt emeltek itt, a melyet a Csák nembeli II. István elfoglalt és széthányatott. 1332-ben Nagymartoni Pál országbíró birtokában találjuk; ekkor már plébánosa is volt. A XIV. század második felében az Osli nemzetség birtoka volt, melyet az e nemzetségből származott Kanizsai István, valamint testvérének, Jánosnak fiai, Miklós, János, a későbbi esztergomi érsek, István és Lőrincz 1371 szept. 16-án Lajos királynak, több más birtokkal együtt cserébe adtak. Kanizsai János esztergomi érsek utóbb, 1388-ban, visszaszerezte Bajótot, melyre 1395 ápr. 26-án Zsigmond királytól adománylevelet kapott, s melyet a király 1406-ban megerősített. A mohácsi vész után a törökök elpusztították. 1529-ben és 1532-ben újból feldúlták, úgy hogy az 1543. és az 1564. évi adólajstromokban az elpusztult helységek között fordul elő. A XVII. század folyamán ismét benépesült. 1647-ben már két jobbágytelket írtak össze, ekkor Székeli Péter volt a lelkésze. 1674-ben János nevű plébánosát említik. A törökök kiűzetése után, 1695-ben kezdték újra telepíteni. Az 1699. évi összeírás szerint a községben 26 jobbágy-család lakott. A kurucz világban elpusztult. 1711 után újra telepűlt. Plébániáját 1771-ben állították vissza. 1848-ig az esztergomi érsek földesurasága alatt állott. Eközség határához tartozik Péliföldszentkereszt puszta, híres búcsújáróhely, a hol egykor a Templomosok rendháza állott. Ez a puszta már a XIII. században népes helység volt, melyet Pély néven említenek az oklevelek. 1291-ben a Szente-Mágócs nemzetség birtoka. 1371-ig az Osli nemzetségből származott Kanizsaiaké volt. A XVIII. században, az egykori templomos rendház düledékeiben remeték laktak, a kiknek számára gróf Esterházy Imre herczegprímás 1735-ben templomot építtetett. Utóbb, 1763-ban gróf Barkóczy Ferencz esztergomi érsek monostort alapított itt, melyet a nazarénus szerzeteseknek adott át. Midőn II. József e rendet eltörölte, a búcsújáróhely templomát világi papok gondozták. 1867-ben Simor János herczegprímás pálosokat telepített ide, de ezek nem tudtak meghonosodni s csakhamar elköltöztek. Mai róm. kath. temploma 1771-ben épült. Nagyobb birtokosa ma is az esztergomi érsek; már a XIV. század óta az esztergomi érsekség volt a földesura. A határban vannak a Péliföldszentkereszt, Szarkás és Vadaskert tanyák. Dűlőnevei közül figyelemre méltók az Öregkő, Jajhát, Répeczalja. Az Öregkőhegyen van egy 150 m. mélységű barlang, a határban több helyen találtak római korbeli régiségeket, egy római sarkophag innen a primási múzeumba került. Van itt egy régi várnak romja is; állítólag Benedek vajda (Bánkbán) építtette a XII. század végén s a Rákóczi-szabadságharcz alatt pusztult el. A község utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Nyergesújfalu.
Bart.
Bart (Bárt), magyar nagyközség, a párkányi járásban. Van benne 262 ház, 9118 lakossal, a kik, 25 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. Határa 3568 kat. hold. Első ízben 1223-ban fordul elő, mikor a barti lakosok és az esztergomi káptalan között birtokper eldöntést nyert. Egy későbbi (a XIII. század végéről kelt) oklevélben is említtetik, mely szerint Szölödi Péter fia, Hant, Szelezsényt eladja az esztergomi káptalannak. Az eladott birtok ugyanis Bart, Libád és Gyiva szomszédságában feküdt. Barti Mózes fia Jakab magtalan halála után IV. László király e birtokot 1272-ben a Huntpázmán nembeli András bányai főispánnak és testvérének, Gergely esztergomi prépostnak adományozta. Plébániája 1397-ben már fennállott. A helység a XV. században az esztergomi érsek földesurasága alá tartozott. Lakosai 1489-ben egy dukáttal váltották meg magukat a sertéstized alól. Az 1532. évi összeírás szerint még az esztergomi érsek faluja volt. Az 1549-1556. évi adóösszeírások öt jobbágytelket említenek; az 1593. évben a törököknek behódolt helységek között fordul elő; ekkor hét portája volt; míg 1647-ben csupán 2 1/2 porta után adózott. Az 1696. évi összeirás szerint még nagyrészt pusztán állott, csak hét telkes jobbágy lakott benne; földesura, az esztergomi érsek, ekkor kezdte betelepíteni. Plébániáját 1718-ban állították vissza. 1701-ben már iskolája is volt. Későbbi iskoláját gróf Batthyány József herczegprimás 1794-ben építtette, mely ma a kántortanító lakása. Új iskolája 1903-ban épült. Temploma 81730-ban épült gróf Esterházy Imre herczegprimás áldozatkészségéből. 1848-ig az esztergomi érsek volt a földesura és ma is ez az egyedüli birtokosa. Dűlőnevei közül érdekesebbek a Szelídes és Zsalazson (öreg szőlő). A községhez tartozik a Barti puszta. Lakosai gazdakört és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Postája helyben van, táviró-állomása Bény, legközelebbi vasúti állomásai Bény és Kéménd.
Bátorkeszi.
Bátorkeszi, nagyközség, a vármegye határszélén, 409 házzal és 3013 magyar ajkú lakossal, kik közül 1857 róm. kath., 892 ref. és 255 izr. vallású. Határa 7974 kat. hold. Legrégibb adataink e helységről 1263-ból vannak; ebben az évben szerepel a Kesző helységbeli Víd, Köbölkút melletti birtokos, ki Ösztövéren levő földjéből három ekealját a Huntpázmán nembeli Andrásnak, a Forgách család ősének eladott. 1292-ben ismét találkozunk e helységgel. Ekkor szerepelnek a Keszi nemesek, a kik perelnek a Zovárd nembeli Zovárddal és Csákkal; e per még 1300-ban is folyt. 1311-ben Csák Máté hívei elpusztították. 1460-ban már a Guthkeled nembeli Báthoriak birtokában találjuk, honnan a helység a Bátorkeszi nevet nyerte; e néven szerepel az 1531 évi adólajstromban. A XV. század folyamán jelentékenyen fejlődött, s a XVI. század elején egyike volt a vármegye legnagyobb helységeinek. 1531-ben Báthory István nádor birtokában találjuk. Az 1549. évi adóösszeírás szerint Báthory András birtoka. Ekkor 32 portája volt; míg 1556-ban 28, 1593-ban 20, 1609-ben és 1613-ban ismét 25 portát írtak benne össze. 1578-ban Bay Mihály vette zálogba Báthory Miklóstól 1609-ben Keglevich Jánosé. 1654-ben Pálffy Pál örököseit iktatják be a helység birtokába. Az 1696. évi összeírás szerint Bottyán János birtoka, a ki a falut zálogba vette a Pálffy családtól. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint gróf Pálffy Miklós nádor örököseinek birtoka. Templomát a néhai nádor építtette 1720-28 között. 1755-ben népes helység, lakosainak száma 640 katholikus és 479 prostestáns volt. 1783-ban országos és hetivásár tartására nyert engedélyt. Plébániája már 1562-ben fennállott. 1848-ig a Pálffy herczegek földesurasága alá tartozott. A község jelenlegi birtokosai a herczeg Pálffy család és Bátorkeszi Kobek Kornél, a kiknek itt említésre méltó Kobek Kornél új kastélya, melyet Bátorkeszi Kobek István építtetett 1894-95-ben. Magyarország ezredéves fennállásának emlékét márványszobor hirdeti a községben. A róm. kath. templom ősi időkben épült; a XVII. század elején a reformátusok elfoglalták, de utóbb ismét a katholikusok kezére került. 1735-ben Pálffy Miklós toronynyal látta el. A református templom a XVII. század végén épült. Határában a következő puszták vannak: Antalház, Eredmény, Felsőmajor, Heija, Makfai, Miklósháza, Óriás, Rifót és Somlyó. A községnek van takarékpénztára, iparegyesülete, ker. hitelszövetkezete, polgári olvasóköre, izr. nőegylete és izr. jótékonysági egylete. Azonkívül egy sörgyár is van a községben. Posta- és távíró-állomás helyben van, vasúti állomása Köbölkút, hajóállomása Dunaradvány.
Bátorkeszi. - Kobek Kornél úrlaka.
Béla.
Béla, magyar kisközség, a párkányi járásban, 78 házzal és 481 róm. kath. vallású lakossal. határa 1510 kat. hold. 1225-ben merült fel első ízben, midőn a község lakosai elismerik, hogy az esztergomi káptalan kanonokjainak Bélán három ekealja földjük van. 1247. és 1257. évi oklevelek szintén megemlékeznek e helységről. A káptalanon kivül a királynénak is voltak itt földjei, melyeket Erzsébet királyné a Zovárd nembeli Karvai Miklós fiának, Péternek adományozott, a ki 1287-ben e birtokra új királyi adományt eszközölt ki IV. László királytól. A helységet ekkor Boros Béla néven említi az oklevél. 1367-ben Nagy Lajos király Ebnbrandi Miklós fia, Jákónak adományozta. 1434 decz. 16-án Zsigmond király Pogánytelki Tamásnak és Bálintnak adományozta a husziták elleni háborúban szerzett érdemeik elismeréséül. Az 1531. és 1532. évi adóösszeírások szerint Bélai Bálint birtoka. Ez összeírásokban Béla helységen kívül még egy Nagy-Béla nevű falu is szerepelt, a mely akkor Pozsár Jánosé volt. A későbbi adóösszeírásokból mindkét helység neve hiányzik. A török hódoltság alatt teljesen elpusztult. Csak az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvekben van ismét említés róla. Ekkor még puszta, a mely Tersztyánszky József Esztergom vármegyei alispáné volt. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint lakosainak száma 348. Ekkor már iskolával is bírt. 1798-ban Török András, Árva vármegye főispánja volt a földesura. A XIX. század első felében a báró Baldacci család bírt itt földesúri joggal. A község temploma a XVIII-ik század második 17felében épült. Ebből az időből az egyház ezüst öröklámpást, szentségtartót, kelyhet és Mária-szobrot őriz. A hajdani földesúr, Török András kastélyt építtetett a községben, a melyet báró Baldácsy Antal később megnagyobbíttott. A kastély jelenlegi tulajdonosa Bródy Samu dr., itteni nagybirtokos. Határához tartozik a Kisbéla puszta. Postája, távíró és vasúti állomása Muzsla, hajóállomása Esztergom.
Béla. - A báró Baldácsy-féle kastély. (Jelenleg dr. Bródy Samué).
Dísztermek a báró Baldácsy-féle kastélyban.
Dísztermek a báró Baldácsy-féle kastélyban.
Dísztermek a báró Baldácsy-féle kastélyban.
Béla. - A báró Baldácsy-féle kastély saroktornya.
Bény.
Bény, magyar nagyközség, a Garam partján. Házainak száma 272, a lakosoké 1432. Vallásuk túlnyomó részben róm. kath. A község határa 4080 kat. hold. Már a római uralom idejében nevezetes hely volt, mintegy előörse Pannóniának a barbárokkal szemben. Marcus Aurelius császár rendeletére e helyen táborerődöt emeltek, melynek nyomai napjainkig fennmaradtak. A császár Kr. u. 173-ban hosszabb időt töltött e táborerődben, a quádok elleni hadjárata alkalmával, s itt írta "Elmélkedései" I. könyvét. Szent István király Hunt fia Bény-nek adományozta e területet, a kitől a helység nevét vette. Ettől a Bénytől származik a Hunt-Pázmán nemzetség hasonnevű ága, ennek ivadéka Amadé, a ki 1217 előtt a történelmi nevezetességű premontrei prépostságot alapította. A helység egy részét Amadé testvérének, Pongrácznak utódai bírták; de a XIV. században a nemzetség födémesi ágából származó IV. Miklós, László nevű fiával együtt, szintén igényt tartott Bényre, minek következtében 1359-ben perre került a dolog. E peres ügyben kiadott egyik oklevél szerint, a nemzetségi javak Ó-Bényben terültek el, mely akkor Bars vármegyéhez tartozott. Az 1495. évi összeírás szerint Bény Somi Józsa temesi gróf birtoka, a kinek akkor 46 portája volt. Maga a bényi prépostság az idők folyamán elveszítette önállóságát és 1516-ban a sági (ipolysági) prépostság felügyelete alá tartozott. Az 1531. évi összeírás szerint két különálló helység volt: Felső-Bény, mely Erdődy István földesurasága alatt állott és Alsó-Bény, mely az ottani préposté volt. Később Felső-Bényt Nagy-Bénynek, Alsó-Bényt pedig Kis-Bénynek nevezték. Ez az elnevezés még 1848-ban is fennállott. Az 1532. évi összeírás szerint mindkét falu elpusztult, de csakhamar újra felépült. 1550-ben Alsóbényen 1 portát, Felsőbényen 3-at írtak össze. Ekkor mindkét helység Balassa Menyhért birtokában volt. 1593-ban a török hódoltsághoz tartozott, 1613-ban Nagybény Pálffy János földesurasága alá került. Kisbény az esztergomi káptalané volt. 1647-ben Nagybényben öt, Kisbényben két portát találtak az összeírók. Az 1696. évi összeírás szerint Kisbény az esztergomi káptalané, míg Nagybény Bottyán Jánosé volt, a ki azt zálogban bírta a Pálffyaktól. A felszabadító háborúban sokat szenvedett. 1683-ban, Bécs felmentése után, az erre vonuló lengyel szövetséges hadak teljesen elpusztították. Az 1732-55. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 18 egész és 12 féltelkes jobbágy lakta. Ősi, kéttornyú bazilikáját 1722-ben kezdték helyreállítani, s azt báró Mednyánszky László czímeres püspök 1732-ben felszentelte. Ekkor még az egykori prépostsági épület falai is fennállottak a bazilika mellett. A XIX. század első felében Nagy-Bény a herczeg Pálffy család bátorkeszi uradalmához tartozott, Kis-bénynek pedig a kéméndi plébánia volt a földesura. Jelenlegi birtokosa a herczeg Pálffy család, melynek a község mellett van újabb kastélya. Ezt herczeg Pálffy Antal építtette, mostani tulajdonosa pedig herczeg Pálffy Miklós. A község műemlékei az említett templom és a mellette lévő köralakú kápolna. Említésre méltó, hogy a községes félkörben a Garamig kétsoros őskori sáncz övezi. Itt vannak egy XII. századi kolostor romjai, melyet a törökök pusztítottak el. Határához tartozik Leánd. Dűlőnevei közül érdekesebbek a Sáskavár, melyhez egy pusztító sáskajárás emléke fűződik; továbbá a Szentkúti dűlő, a hol a nép hite szerint Szűz Mária megjelent s a kút vizét gyógyító erővel ruházta fel. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van.
A bényi árpádkori templom.
Bucs.
Bucs, nagyközség, a párkányi járásban, 300 házzal, 1651 magyarajkú lakossal, a kik közül 1399 református, 227 róm. kath. és 23 izr. vallású. Határa 5474 kat. hold. Az esztergomi érsek ősi birtoka. 1208-ban már önálló helység volt, Szűz Mária tiszteletére szentelt templommal. János esztergomi érsek az esztergomi káptalannak adta. A XIV. század elején sokat szenvedett. Csák Máté hívei, midőn Gentile bíbornok egyházi átok alá vetette őket, bosszújokat az egyházi javakon töltvén ki, Móricz bán fiai, Mihály és András 1311-ben ismételten elpusztították az helységet. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. Az 1531-32. évi adóösszeírásban Bulchu néven fordul elő, s az érsek falujaként szerepel. 1549-ben, 1556-ban, 1593-ban, 1613-ban és 1647-ben szintén az esztergomi 18érsek birtokában találjuk. Portáinak száma 5-8 között váltakozott. Az 1696. évi összeírás szerint az érseknek 14 negyedtelekes jobbágya és 7 zsellére lakott itten. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv 43 katholikus és 523 református lakost sorol fel. 1848-ig az esztergomi érsek földesurasága alá tartozott. Jelenleg nincs nagyobb birtokosa. Református temploma 1784-ben épült. A község mellett harmincz holdas nádas tó terül el. Határában vannak a Bucsi és Bucsperes puszták, továbbá a Finitzer és Katalin tanyák. Postája helyben van, távíró-állomása Bátorkeszi, vasúti állomása Köbölkút, hajóállomása Dunaradvány.
Csév.
Csév, nagyközség, a vármegye délkeleti határszélén, a Pilis hegy tövében. Van benne 304 ház, 1493 lakossal, ezek közül 1380 tót, 78 magyar, 30 német és 5 egyéb anyanyelvű. Vallásra nézve túlnyomóan római katholikusok. Határa 4386 kat. hold. Első nyomára 1274-ben akadunk. Legrégibb birtokosa Csév László, a Róger fia, a ki itteni birtokát Godin esztergomi polgárnak elzálogosította; nevezett Godin 1278-ban újabb birtokokat szerzett Csévén. Godin utódai itteni birtokaikat 1328-ban a margitszigeti apáczáknak adtak el. Később a Huntpázmán nemzetség bényi ága szerez itt birtokokat, melyeket 1287-ben e nemzetségből származó Lampert és ennek fia. Kázmér, cserébe adtak az esztergomi káptalannak. A Rosd nemzetség itteni birtokát e nemzetségből származott Elek fia, Mikócsa, 1320-ban 50 márkáért Boleszló esztergomi érseknek adta el. Mikócsa azonban örökbe fogadván Sáfár István visegrádi várnagyot, 1334-ben Csévre új adománylevelet eszközölt ki, ekként a birtok, az érsek tiltakozása ellenére István visegrádi várnagyra szállott, kinek unokái, János és Miklós 1366-ban bírták. Ezek 1418-ban Kanizsai Istvánnak adták zálogba, a ki viszont az esztergomi káptalannak engedte át. Plébániáját 1715-ben alapították. 1755-ben 616 lakosa volt a falunak. Iskolája 1836-ban épült. 1824-ben a falu határában, közel a dorogi országúthoz, két, fölírásos római mérföldmutató követ találtak, melyeket határoszlopoknak állítottak fel. 1848-ig az esztergomi káptalan földesurasága alá tartozott, mely a mai napig is birtokosa. A községnek róm. kath. temploma van, mely valószínűleg a XVIII. század elején épült. Határában újabban a rómaiak idejéből származó áldozati kőoltárt is találtak, mely az esztergomi főgimnáziumba került. A lakosság temetkezési egyesületet tart fenn. Dűlői közül fölemlítendő a Tatárszállás dűlő, melynek elnevezéséhez az a hagyomány fűződik, hogy a tatárjárás idejében a tatárok ott táboroztak. Postája Dorog, távírója és vasúti állomása Leányvárcsév.
Csolnok.
Csolnok, kisközség, a Gete hegy lábánál, 299 házzal és 1599 lakossal, kik közül 1401 német, 113 tót, 81 magyar és 4 egyéb anyanyelvű. Vallásra nézve túlnyomóan római katholikusok. Határa 3250 kat. hold. A Csolt nemzetség ősi birtoka. 1233-ban Wathacholnuka, 1262-ben Kolnuk néven szerepel az oklevelekben. Szőlőhegyeit 1272-ben említik először. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint abban az időben már plébániája volt, mely a veszprémi egyházmegye budai főesperességi kerületéhez tartozott. Az 1531. évi adóösszeírás a nyulszigeti (Margitsziget) apáczák birtokának mondja. 1569-ben Pilis vármegyéhez tartozott. 1593-ban az Esztergom vármegyei hódolt falvak között szerepel, akkor 10 portája (jobbágytelek) volt. Bocskay István fölkelésekor (1606) már erős gyökeret vert benne a református vallás. A reformátusok temploma a mostani tanitói lak telkén állott s körülötte temetőjük terült el. Az 1647. évi adóösszeírás szerint 6 portája volt, de 1696-ban az elpusztult helységek között szerepel. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv a budai Klarisszákat említi birtokosainak. Plébániáját 1738-ban állították vissza. Templomát, az egykori kamaraelnök, gróf Grassalkovich Antal építtette. A Klarisszák rendjének eltörlése után 1848-ig a vallásalap földesurasága alá tartozott, a melynek ma is van itt nagyobb birtoka. 1738-ban közel félévig pestis dühöngött a faluban s az itteni reformátusok emiatt Únyra, Tinnyére és Nagysápra költöztek. A községben van fogyasztási és hitelszövetkezet, azonkívül "Auguszta" barna kőszén-akna. Postahivatala helyben van, távíró- és vasúti állomása Dorog, hajóállomása Esztergom.
Dág.
Dág, kisközség, a délkeleti határszélen, 129 házzal, 752 r. kath. lakossal, a kik között 376 tót, 275 német és 93 magyar anyanyelvű van. Határa 2056 kat. hold. 1262-ben Esztergomi Hermán ispán birtoka, a ki e helységet az esztergomi Ágoston-rendi szerzeteseknek adta. Ekkor Fejér vármegyéhez tartozott. Hermán ispán adományát, 19fiának, Péternek kérelmére 1270-ben V. István király is megerősítette. Később azonban Péter és Hermán e helységet eladták Magyar Pálnak, a ki 1364-ben Nagy Lajos király hozzájárulásával visszaadta az Ágoston-rendi szerzeteseknek. 1332-ben már fennállott a plébániája, mely a veszprémi egyházmegyéhez tartozott. A török világban elpusztult. Az 1715-1720. évi összeírásban még csak pusztaként szerepel. Az 1732-55. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint az esztergomi káptalan birtoka. Ekkor hat egész telkes jobbágy és hét zsellér lakta. Plébániáját 1805-ben állították vissza. 1812-ben már iskolája is volt. 1848-ig az esztergomi főkáptalan földesurasága alatt állott. Hozzátartozik Kis-Csév puszta, mely az 1715-20. évi összeírások alkalmával még önálló helység volt, melyhez a mai Dág helység is odatartozott. Jelenleg épen megfordítva, Dághoz tartozik Kis-Csév puszta. A község róm. kath. temploma 1826-ban épült. Jelenleg legnagyobb birtokosa az esztergomi főkáptalan. A már említett Kiscsév pusztán kívül idetartozik még Kucsera puszta is. Postája Csolnokon van, távíró-állomása Dorog, hajó-állomása Esztergom.
Dorog.
Dorog, kisközség, az esztergom-fűzitői vasútvonal mellett, 298 házzal és 1966 lakossal, a kik közül 1369 német, 477 magyar és 55 tót anyanyelvű. Vallásra nézve túlnyomóan róm. katholikusok. Határa 2002 kat. hold. A Hunt-Pázmán nemzetség ősi birtoka, melyet 1287-ben az e nemzetségből származott Pázmán fia, Lampert és ennek fia, Kázmér, az esztergomi káptalannak adtak cserébe, de az nem élvezhette e javakat békében, mert IV. László uralkodása alatt a Csák nembeli Márk fia, István azokat hatalmasul elfoglalta, Venczel cseh király pedig az 1304. évi betörése alkalmával, a káptalantól a helységre vonatkozó adománylevelet is elrabolta. A káptalan 1307-ben tiltakozik a Csákok foglalása ellen. Csák Máté hatalmának megtörése után ismét visszanyerte Dorog helységét, melynek birtokában Albert király 1439-ben megerősítette. A török világban elpusztult. Az 1696-iki összeírás szerint, sváb lakosai csak néhány évvel azelőtt telepedtek le. 1715-ben újabb sváb telepesek érkeztek a községbe. Az iskolamesterről már 1728-ban van említés. Plébániáját 1730-ban állították fel. 1848-ig az esztergomi főkáptalan földesurasága alá tartozott. Most nagyobb birtokosa nincsen. Róm. kath. temploma 1735-ben épült. A község határa hajdan a budapesti és az esztergomi múzeumokba kerültek. A Hungária részvénytársaságnak mészégető gyára van itt. Határában barnaszén bányák is vannak. Hozzátartoznak Árpádkőszénbánya, Dorogi puszta, Óbánya és Újbánya. Van körjegyzősége, postája, távíró- és vasútállomása.
Dömös.
Dömös, nagyközség, a Duna partján. Házainak száma 271, lakosaié 1443, kik jobbára magyarok; ezek közül 1205 róm. kath. és 206 ref. vallású. Határa 4166 kat. hold. Már a XI. században virágzó helység, sőt királyi székhely volt. I. Béla király 1063-ban, midőn az ország főembereivel tanácskozásra gyűlt egybe, a királyi palota összeomlása következtében itt halt meg. 1087-ben Szent László királyt, mielőtt a németek ellen hadat indított volna, szintén Dömösön találjuk. Plébániája 1107-ben már fennállott. Legnagyobb nevezetességre prépostsága révén jutott, melyet Álmos királyi herczeg alapított, s a melyet fia, II. Béla király 1138 szept. 3-án kelt adománylevelével gazdagon megajándékozott. Az alapító oklevél szerint a prépostságnak 59 helységben volt birtoka, melyeknek lakosai a szokott dézsmán kívül különféle élelmi czikkek szolgáltatására voltak kötelezve. IV. Jenő pápa Zsigmond király kérelmére a dömösi prépostságot szerzetesrendi apátsággá alakította át (1433-1445) s azt az olajfák hegyéről nevezett apát nyerte el. Hunyadi János kormányzó az apátságot ismét prépostsággá alakítván át, azt István szenttamási prépostnak adta. VI. Sándor pápa 1501-ben a prépostságot a nyitrai püspökséggel egyesítette. Az 1560. évi adóösszeírás szerint még akkor is a nyitrai püspök birtokában találjuk. A török világban elpusztult, de az egykori prépostsági épület még a XVIII. század első éveiben is fennállott, falait 1702 táján hordták szét. Az 1647. évi összeírásban csak 3/4 portával van felvéve. Az 1696. évi összeírás csak öt jobbágyát és tíz zsellérét ismeri. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint gróf Erdődy Ádám nyitrai püspök és dömösi prépost birtoka volt, a ki az egykori prépostság romjait a faluban látható kis templom építésére használta fel. Plébániáját 1733-ban állították helyre, ugyanez évben megkezdték az új plébánia-egyház építését, melyet 1743-ban fejeztek be. Addig a prépostsági épület romjai között megmaradt kápolnát használták fel az isteni tisztelet tartására. 201779-ben Mária Terézia királynő a prépostságot az esztergomi főkáptalannak adományozta s ez időtől kezdve a helység a káptalan földesurasága alá tartozott. Iskolája 1736 óta van. 1776-ban a mostani iskolájával szemben levő jobbágyház szolgált a tanítás czéljaira; 1812-ben a jelenlegi iskolaépület helyén emeltek új iskolaépületet, melyet 1824-ben a községben dühöngött tűzvész elpusztított. Dömösön 1709 előtt protestánsok is laktak, de ezeknek szabad vallásgyakorlata a szatmári békekötés után jelentékeny korlátozást szenvedett. II. József türelmi rendelete után a dömösi reformátusok leányegyházat alakítottak, mely előbb Tótfaluhoz, majd Pilismaróthoz, utóbb Nagymaroshoz tartozott. A községben van egy Szent István királyról elnevezett róm. kath. templom, melyet 1833-ban kezdtek építeni s 10 év mulva szenteltek fel; a reformátusoknak is van templomuk. Most az esztergomi káptalannak van itt nagyobb birtoka. A községhez tartozik Királykútvadászlak és Körtvélyes puszta. Postája és hajóállomása helyben van, távíró-állomása Visegrád.
Dömös. - Részletek a községből.
Dunamocs.
Dunamocs, nagyközség, a Duna mentén, 366 házzal, 1917 magyar ajkú lakossal, kik közül 1566 református, 304 róm. kath. és 47 izr. vallású. Határa 3174 kat. hold. Eredetileg a komáromi vár tartozéka, tehát királyi várbirtok volt. 1208-ban már önálló helységként szerepel; ekkor már plébániája is volt. E várbirtok egy részét a Zovárd nembeli Vécs unokája, Lőrincz mester kapta adományul Mária királynétól, IV. Béla király nejétől, s ebben 1274-ben Erzsébet királyné is megerősítette; 1284-ben Rofoy is kapott adományt az itteni várföldekből. A XIV. században Tivadarmocs, Kis- és Nagymocs nevű helységek voltak itt. Az egyik Mocs birtokosa 1340-ben Apród Tamás volt, a ki a dunai halászati jog miatt perbe keveredvén Csór Tamással, hamis oklevelekkel akarta jogait bizonyítani, de rajta vesztett, mire az országbíró fő- és jószágvesztésre ítélte, s birtokainak harmadát ellenfele kapta meg. Zsigmond király 1388-ban az egyik Mocsot, vagyis Nagy-Mocsot koronázási ajándékul az esztergomi érseknek adta, melyet az érsek 1391-ben a Szent István prépostságnak engedett át. Tivadar-Mocsot 1393-ban nyerte az érsek a királytól; 1425-ben pedig Kis-Mocsot adta cserébe az érseknek Billegért. Az 1549. évi összeírás szerint az esztergomi érsek és a Báthoryak birtoka volt. 1550-ben négy, 1556-ban három, 1593-ban nyolcz, 1647-ben három és egynegyed portát írtak össze; ekkor csakis az esztergomi érsek volt a földesura. Az 1696-iki összeírás szerint a községben 9 negyedtelkes jobbágy, 18 földbirtokos, 3 földbirtokos nélküli zsellér lakott. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv 54 katholikus és 540 református lakost említ. 1848-ig az esztergomi érsek földesurasága alá tartozott. Iskoláját 1801-ben alapította gróf Batthányi József herczegprímás. A községnek két temploma van; a róm. kath. templom 1764-ben épült, a reformátust pedig 1860-ban építették fel újból. Az 1809-iki nagy árvíz a községet részben elpusztította. A lakosság hitelszövetkezetet tart fenn. Most legnagyobb birtokosa az esztergomi érsekség. Hozzátartozik a Szentjános puszta. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Bátorkeszi, hajóállomása Dunaradvány.
Ebed.
Ebed, nagyközség, a Duna mentén, 292 házzal és 1588 róm. kath. vallású magyar lakossal. Határa 4441 kat. hold. Eredetileg a galgóczi várhoz tartozott. Azt a földet, hol a mai helység határa terül el, II. Endre király adományozta az esztergomi káptalannak. IV. Béla király 1237-ben megerősítette benne. A várföldön kívül a Muzslai családnak is volt itt birtoka, melyet Muzslai Bene Jakab és Zsup 1250-ben részben eladtak, részben pedig odaajándékoztak a káptalannak. Utóbbinak ebedi birtokára vonatkozó adománylevelét 1295-ben febr. 1-én III. Endre, 1439-ben Albert király is megerősítette. Ez utóbbi megerősítő-levél szerint egy sziget is tartozott hozzá. Az 1593. évi összeírásban a törököknek behódolt falvak között szerepel. 1609-ben Nagy-Ebed néven fordul elő az összeírásban, ekkor az esztergomi érsek van megnevezve földesurának. 1647-ben 5 portája volt. Az 1696. évi összeírás az elpusztult helyek között sorolja fel. A falu jobbágyai Esztergom városába költöztek és onnan mívelték földjeiket. Az 1732-iki egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint már ismét virágzó helység; templomát ekkor építtette a káptalan; 1701-ben már említik iskolamesterét, a kinek egy hold földje és rétje is volt. 1755-ben 808 katholikus hívő lakta. Plébániáját 1783-ban állították. 1848-ig az esztergomi káptalan földesurasága alá tartozott. Eredetileg a Duna partján épült. Lakosai a folytonos áradások miatt költöztek oda, a hol a helység jelenleg van. Most nagyobb birtokos itt az esztergomi főkáptalan. Határához 21tartoznak az Ebedi és Hörcsök puszták. Dűlői közül fölemlíthetők a Faluhely dűlő, melyen 600 évvel ezelőtt a község állott, tovább a Sánczok dűlő, hol a török hódoltság idejében ütközet volt. Erre vall az ott talált sok régi kard-darab, zabla, kengyel stb. A Homokok nevű dűlőben kelta pénzek kerültek napfényre. A községet 1876-ban árvíz öntötte el. Posta- és távíró-állomás: Párkány-Nána.
Epöl.
Epöl, kisközség, az esztergomi járásban, a vármegye déli határán. Van benne 127 ház, 721 főnyi róm. kath. vallású lakossal, kik közül 559 magyar, 112 tót és 50 német ajkú. Határa 2189 kat. hold. Az esztergomi főkáptalan egyik ősi birtoka, melyet részben 1270-ben vétel útján szerzett, részben Erzsébet királynőnek 1284-ben kelt adománylevele alapján bírt. A káptalanon kívül 1270-ben az esztergomi János lovagok is birtokosai voltak. A Csák nembeli Márton fia, István azonban IV. László király uralkodása alatt, 1287 táján elfoglalta a káptalan birtokait. Az erőszakos foglalás ellen 1307-ben a káptalan fölemelte tiltakozó szavát, de csak a Csák Máté hatalmának megtörése után nyerte vissza birtokát. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékek szerint Epölön már ekkor plébánia volt, mely a veszprémi egyházmegyéhez tartozott. Albert király 1439-ben megerősitette a káptalant Epel hegység birtokában. A XVII. században Eb-Szün vagy Eb-Szőny néven volt ismeretes. 1647-ben csak egy portát találtak e helységben. Az 1696. évi összeírás szerint 8 negyedtelkes és 6, földbirtokkal ellátott zsellér lakta. Az 1732-55. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek már az esztergomi káptalan birtokának mutatják s ennek földesurasága alá tartozott 1848-ig. Nagyobb birtokosa ma is az esztergomi káptalan. Róm. kath. temploma 1805-ban épült. Hozzátartozik az Epöli puszta. Dűlői közül említésre méltó a Benczivár nevű, a mely állítólag egy régi várnak a helye. Postája és távíró-állomása Bajna, vasúti állomása Annavölgysárisáp.
Érsekkéty.
Érsekkéty, nagyközség, a párkányi járásban, 242 házzal és 1186 magyar lakossal, a kik vallásra nézve reformátusok és róm. katholikusok. Határa 3413 kat. hold. Első ízben 1295-ben szerepel az oklevelekben, melyek a Huntpázmán nembeli Kázmér fiak garázdálkodásairól adnak számot. Kázmér fiai innen 40 ökröt, ugyanannyi juhot, disznót és kecskét raboltak el. A fivérek azonfelül Pózsát, az esztergomi érsek jobbágyát is fogságba ejtették és csak 4 márka lefizetése után bocsátották szabadon; egy kétyi lakost pedig megöltek. Azután békeszerződés czímen előbb 10, majd 11 márkát vettek fel a kétyi lakosoktól. A XIV. század elején a Divékiek birtoka. 1308-ban Divéki Barleus és Irozló (Jaroszló) itteni - négy eke - birtokukat Szőlősi Miklósnak adták el. 1420-ban ismét az esztergomi érsek birtokában találjuk. Az ez évi határjárás alkalmával azonban Zselizi Töttös László fiai ellent mondottak annak, hogy György passaui püspök, az érsekség kormányzója, bizonyos földterület birtokába jusson. 1417-ben Fakó János esztergomi várnagy Varga Gergely zelízi lakost elfogván, Kétyen börtönbe záratta, hol Varga Gergely meghalt. Az 1532. évi adóösszeírás szintén az esztergomi érsek földesuraságát említi. 1609-ben 2 1/2, 1647-ben 2 portája volt. Az 1696. évi összeírás szerint Ölvedről átköltözött 7 jobbágy lakta. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv 125 katholikust és 290 reformátust sorol fel. Plébániája már a XIV. században fennállott. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben szintén találkozunk az itteni plébánossal. Népiskolája is régi lehet, mert már az 1701. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv is megemlíti mesterét. Most fennálló iskoláját 1830-ban építtette az érseki uradalom, a melynek földesúri hatósága alá tartozott 1848-ig. Jelenlegi nevét az 1907. évi febr. hó 7-én 131,168/906. számú belügyminiszteri rendelettel nyerte. Nagyobb birtokosa ma is az esztergomi érsekség. A községben fennálló két templom közül a róm. kath. 1884-ben épült, a reformátusoké 1775-ben. Van itt tej- és értékesítő-szövetkezet. A község határához tartozik Érsek puszta. Postája helyben van, távíró-állomása Bény.
Farnad.
Farnad, nagyközség, a vármegye éjszaki szögletében. Van benne 383 ház és 1969 lakos, a kik közül 1713 magyar és 239 tót ajkú. Vallások szerint így oszlanak meg: 1160 róm. kath., 412 ág. h. ev., 351 ref. és 46 izr. Határa 5691 kat. hold. Első ízben 1156-ban találkozunk e helység nevével az oklevelekben. Ama 20 helység közé tartozott, melyeknek tizedét Martirius (Mártély) érsek ebben az évben az esztergomi káptalannak engedte át. Eredetileg Bars vármegyéhez tartozott. 1283-ban Vancsa Tamás mester, István esztergomi érsek és bibornok unokaöcscse és ennek testvére, Orbász pozsegai prépost voltak itt birtokosok, a kik birtokukat 22Ladomér esztergomi érseknek adták cserébe. A XIII. század végén és a XIV. század elején sokat szenvedett. 1295-ben a Hunt-Pázmán nembeli Kázmér fia, 1311-ben pedig Csák Máté egyik tisztje, Vörös Bede pusztították az érsek itteni jószágait. Telegdi Csanád érsek 1342-1349 között új adománylevelet nyert Nagy Lajos királytól e helységre. 1295-ben már plébániája is volt. A XIV. században ismét világi birtokosokkal találkozunk Farnadon. 1338-ban Farnadi Petőről emlékeznek meg az oklevelek, a ki Kuralon birtokot vesz zálogba. 1359-ben már Esztergom vármegyéhez számították. 1384-ben szintén Esztergom vármegyében fekvő érseki falu. 1427-ben Vetési Jakab volt az érsek itteni uradalmának tisztje. A XVI. században még a jómódú helységek közé sorozták. 1532-1556 között 10, 12, 1557-ben 13, 1593-ban 9, 1609-ben 8 portája volt. 1647-ben 8 1/4 portát írtak benne össze. A felszabadító hadjárat alatt teljesen elpusztult. 1696-ban még egészen elhagyott volt. Lakosai ekkor a falun kívül, az erdőkben éltek, sőt Damásdon és Oroszkán is lakott egy-egy farnadi jobbágy. A XVIII. század közepén már jelentékenyen benépesült. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint lakosai közül 379 katholikus, 126 református és 169 ágost. evangelikus volt. Templomát 1732-ben építtette gróf Esterházy Imre herczegprímás a helység két rombadőlt egyházának köveiből, melyeknek egyike a falu közepén emelkedett, másika a vízen túl, Bars vármegyében feküdt. 1701-ben már tanítója volt a helységnek. A jelenlegi népiskola 1856-ban épült. 1848-ig az esztergomi érsek földesurasága alá tartozott, ki ma is egyetlen nagyobb birtokosa. A katholikus templomon kívül még két temploma van a községnek; a reformátusoké 1804-ben, az ág. evangélikusoké pedig 1823-ban épült. A község határában végződött 1849 április 29-ikén a nagy-sallói győzelmes ütközet s a győztes magyarok egy része itt ütött tábort. A községnek 1699-ből származó pecsétnyomója van. határában vannak Iklad, Mácsé, Motesiczky tanyák és Peres puszta. A lakosság fogyasztási és tejszövetkezetet tart fenn. Postája helyben van, távíró-állomása Nagysalló, legközelebbi vasúti állomásai Bény és Köbölkút. Hajóállomása Esztergom.
Gyiva.
Gyiva, magyar kisközség, a Párizs patak mellett, 37 házzal és 212 róm. kath. vallású lakossal. Határa 776 kat. hold. A XIII. század végén már önálló helységként említik az oklevelek. 1304-ben a Zovárd nembeli Zovárd szerez itt birtokot. 1439-ben Zsigmond király Pogánytelki István fiainak, Tamásnak és Bálintnak, valamint ezek rokonainak, Tatai Pálnak, Gyivai Dömjén fiának, Jakabnak, Belegi Domonkos fia Jakabnak adományozza. Az 1531. évi adóösszeírás szerint Gyiva János birtoka. A későbbi, XVI-XVII. századbeli adóösszeírásokban nem szerepel. Az 1720. évi összeírásban még csak puszta, mely ekkor Libádhoz tartozott. Az 1753. évi adóösszeírás Tersztyánszky József alispánt említi birtokosául; ekkor 6 katholikus jobbágy lakta. A XIX. század első felében a falu egyik részét a Majthényi, másikát a báró Baldacci család birta. Azonkívül Palóczy Ádámnak volt itt birtoka. Mostani földesura ifj. Paskusz Benő. Ide tartozik a Macskás puszta. A község utolsó postája, távíró- és vasúti állomása Köbölkút.
Karva.
Karva, kisközség, a Duna balpartján. 98 háza és 800 magyar lakosa van, a kik jobbára róm. katholikusok. Határa 2775 kat. hold. A Tardos nemzetség ősi birtoka. Első ízben 1245-ben említik, mely évben Köbölkúti Péter itteni birtokát Miklósnak, a királyi hírnökök mesterének adta el. Unokái Karvai Miklós fiai Zovárd és Csák, a kik testvéreikkel, Miklóssal és Péterrel az 1283-ban tartott osztály alkalmával Karván egy eke földet nyertek. 1300-ban a Csák nembeliek elpusztították; ekkor Kis-Karva néven fordúl elő. E falu határában feküdt egykor Sartiván, másként Sartván nevű helység, eredetileg a Sartiván-Vecse nemzetség ősi birtoka, hol 1303-ban a Zovárd nembeli Zovárd szerzett birtokokat. 1312-ben Karvai Miklós bírta Karvát. Miklós fiai Miklós és Péter pénzhamisítással vádoltatván, összes birtokaik elvesztésére ítéltettek. 1352-ben Zovárd nembeli Domonkos azonban kimutatván, hogy ő nem részes rokonai bűnében, ennek alapján az ország nagyjai őt felmentették. Nincsenek adataink arra, hogy Karva megmaradt volna a Zovárd nemzetség birtokában. A XV. században a Sáros vármegyei eredetű Kapy család birtokába került. 1505-ben Kapy Menyhért Karva egy részét eladta Attyai Miklós esztergomi olvasó-kanonoknak és nővéreinek. 1519-ben Attyai Miklós egyezségre lépett Kapy János leszármazóival, mely egyezség értelmében Karva egynegyedrésze Kapy Katalin férje, Sárkányi Pathy Károly birtokába került. A mohácsi vész után elpusztult. Az 231647. évi adóösszeírás szerint csak 2 3/4 jobbágytelek volt a helységben. Az 1696. évi összeírás lakatlannak mondja, a helység ekkor Nedeczky Sándor és Mihály birtokához tartozott. 1733-ban Magócsy János, 1743-ban özv. báró Gyulay Ferenczné lakott Karván. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint még puszta volt. Ekkor a gróf Gyulay, Cserey, Missich és Kvassovszky családok voltak itt birtokosok. A XIX. század első felében a Somogyi, Koller, Nedeczky, Hunyady, Lippay, Huszár, Csúzy, Reviczky, Biró, Bakay, Hajós, Palkovics, Kruplanicz és Kerekes családok bírtak itt földesúri joggal. Szent Lőrincz tiszteletére épült régi temploma félkör-apsziszú román egyház, mely mint műemlék is kiváló figyelmet érdemel. A hajópadlat közepén, veres márványból való síremlék van a következő felirattal: Hic est sepultura nobilium de Lábatlan Anno Dom inui (így) millesimo quadringentesimo. A templomot a XVIII. század elején báró Gyulay Ferencz újíttatta meg. Az egyház kétszázéves szentségtartót őriz. A község mai birtokosai Kosztics Labud, Szarvasi Sándorné, Fodor Kálmán, Kommers Károly és özv. Szlamkáné. 1876-ban árvíz pusztított itt. A községben van az ebedfoki ármentesítő-társulat mérnöki hívatala. Határában vannak a Felső, Kis és Nagy puszták és a Mária és Sándor majorok. Postája helyben van, távíró-állomása Párkány, vasúti állomása Párkánynána, hajóállomása Piszke.
Kéménd.
Kéménd, nagyközség, a Garam mentén, 380 házzal és 1907 magyar ajkú, róm. kath. vallású lakossal. Határa 4876 kat. hold. Már a rómaiak idejében lakott hely volt, a kiknek emlékét egy kerek váracs őrzi. Szent István király a Hunt-Pázmán nemzetség őseinek, alkalmasint Bénynek adta e területet. De az esztergomi káptalannak is volt itt birtoka, melyből egy ekealját 1183-ban eladott Farkas comesnek. 1217-ben a Hunt-Pázmán nembeli Amadé, mielőtt a szentföldi hadjáratra indúlt volna, itteni birtokát a bényi monostornak adományozta. Később, 1273-ban, ugyanebből a nemzetségből származott István mester, itteni földjeit szintén a bényi monostornak hagyományozta. 1292-ben a Hunt-Pázmán nembeli Kázmér fia, Ugron comes birtokrészét az esztergomi érseknek volt kénytelen átengedni, kárpótlásul ama károkért, a melyeket a IV. László halálát követő belzavarok alatt az érsek jószágainak okozott. 1295-ben Márton alországbíró fenti okból Ugron testvéreit, Istvánt, Lampertet és Lászlót is kéméndi birtokaik elvesztésére ítélte. Ekkor a helységnek már plébániája is volt. A XIV. század első éveiben Trencséni Csák Máté tisztje, Vörös Bede hatalmasul elfoglalta az érsek többi községeivel együtt, melyeket az érsek csak 1312-ben nyert vissza. Telegdi Csanád érseksége (1330-1349) alatt a pusztítás nyomai eltüntek. 1346-ban Telegdi Csanád érsek Miklós fia Miklóssal és társaival perelvén, az érsek kéméndi birtokát meghatárolták. 1382 előtt Demeter bíboros-érsek a Garam folyón Kéménd melletti malmának felét az esztergomi Szent-György templomnak adományozta, de később visszavette, midőn azonban a káptalan arra figyelmeztette, hogy e malom emberemlékezet óta a szentgyörgyi prépost tulajdona, 1382 nov. 26-án elrendelte a malom visszaadását. A XVI. században is az esztergomi érsek földesúri hatósága alá, később a hódoltsági területhez tartozott. 1556-ban 5, 1593-ban 7, 1609-ben 4, 1647-ben 7 portája volt. Az 1696. évi összeírási szerint a gyakori katonai beszállásolások következtében elpusztult. Határát az érsekség egyéb jószágairól érkező települők használták. Plébániáját 1713-ban állították vissza. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 30 egész telkes jobbágy és 35 zsellér lakta. 1755-ben már 791 katholikus lakosa volt. Templomát gróf Esterházy Imre herczegprímás kezdte építtetni, de csak utóda, gróf Csáky Miklós fejezte be. 1848-ig az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott; napjainkban ugyancsak övé a határ. 1849 április 20-án Gáspár András vitéz huszártábornok itt fényes győzelmet aratott Wyss császári tábornok 2500 lovasból álló dandára felett, mely Esztergomból Wohlgemuth császári tábornok segítségére sietett. A községben máig fennmaradtak az avar sánczok. Találtak itt különféle kőedényeket, nyilat, sarkantyút és egyéb tárgyakat, a melyek esztergomi magánkutatók tulajdonába kerültek. A lakosság róm. kath. olvasókört és hitelszövetkezetet tart fönn. Határában van a Kéméndi puszta. Postája, távíró- és vasúti állomása helyben van.
Kesztölcz.
Kesztölcz, kisközség, a Pilis hegy alján. Házaink száma 369, lakosaié 1964, kik mindannyian róm. kath. vallásúak. Van közöttük 1743 tót, 197 magyar és 22 német ajkú. Határa 3822 kat. hold. Első ízben I. Géza királynak a garamszentbenedeki apátság részére 1075-ben kiadott adománylevelében fordul elő, 24mely szerint a bőkezű alapító itt hét szőlőt és öt vinczellért adott a monostornak. Közelében volt a pálosok monostora, a melynek emlékét a Klastrom major őrzi. Itt lelt örök nyugalmat 1213-ban az elégületlenektől meggyilkolt Meráni Getrud, II. Endre király hitvese. 1304-ben Kesztölczön már az esztergomi káptalannak is volt birtoka, de az ide vonatkozó oklevél Venczel király betörése alkalmával megsemmisült. 1439-ben Albert király megerősítette a káptalant Kesztölcz birtokában, melyhez ebben az időben egy Nyír nevű puszta is tartozott. Ekkor a helység Pilis vármegye kiegészítő része volt. 1489 előtt az esztergomi káptalan, a garamszentbenedeki monostor itteni birtokaira is rátette a kezét, melyeket az apátság 1512. évi tiltakozása ellenére is megtartott. 1569-ben még Pilis, 1593-ban azonban már Esztergom vármegyéhez sorozták; ekkor 10 portája volt. Az 1647. évi összeírásban szintén az Esztergom vármegyei községek között találjuk. Az 1732-1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek adatai szerint a községet 12 egész telkes jobbágy és 7 zsellér lakta. Ekkor ismét az esztergomi káptalan földesúri hatósága alá tartozott. Plébániáját 1787-ben állították vissza. Iskoláját 1839-ben építtette a káptalan, mely 1848-ig volt a földesura. Jelenlegi nagyobb birtokosa az esztergomi főkáptalan. Katholikus templomát 1800-ban építették. Gróf Zichy Gézának van itt szép, új vadászkastélya. Határába tartozik a Káptalani major és a Klastrom puszta. Dűlői közül a tatárjárás emlékét őrzi a Tatárszállás nevű dűlő. Körjegyzősége és postája van. Távírója és vasúti állomása Leányvárcsév, hajóállomása Esztergom.
Kicsind.
Kicsind, kisközség, a Garam partján. 137 háza és 735 róm. kath. vallású, magyar ajkú lakosa van. Határa 1342 kat. hold. Az 1593. évi adóösszeírásban a hódoltsági falvak között fordul elő. Ekkor 2 portája volt, míg 1609-ben 3, 1647-ben 4 1/2. Az 1613. évi összeírásban az esztergomi káptalan szerepel földesuraként. A XVII. század második felében elpusztult. Az 1696. évi összeírás szerint földjeit az esztergomi hajdúk bérlik s kilenczedet adnak a termésből az esztergomi káptalannak, mint földesuruknak. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a nagyszombati Szent István királyról nevezett papnevelő-intézet birtoka. Ekkor már önálló plébániája volt, de Szent Móricz tiszteletére emelt temploma csak egyszerűen sövényfonásból készült. 1848 előtt az esztergomi papnevelő intézet bírt itt földesúri joggal, mely ma is a község birtokosa. Van itt virágzó kath. olvasókör és gazdakör. A község postája, távíró- és vasúti állomása Garamkövesd, hajóállomása Párkány.
Kirva.
Kirva, déli határszéli kisközség, 105 házzal és 638 lakossal, a kik mindnyájan róm. katholikusok. Anyanyelvükre nézve tulnyomóan németek. Határa 1294 kat. hold. A XVII. század elején Úny községhez tartozó két pusztából, Kis- és Nagy-Kirvából állott, melyeket 1719-ben a budai apáczák elpereltek az ottani lakosoktól az irtványokkal együtt. A budai apáczák rendjének eltörlése után e két puszta a vallásalapra szállott; a kormány ekkor 1785-ben svábokat telepített ide; ekként a két puszta községgé alakult át. Iskoláját 1786-ban állították fel. 1812-ig a községházában folyt a tanítás. Plébániáját 1805-ben alapították. 1848-ig a vallásalap földesúri hatósága alá tartozott. Temploma 1824-ben épült. A lakosság hitelszövetkezetet tart fenn. Határában van a Kirvai puszta. Dűlőnevei közül figyelmet érdemel a Törökkútivölgy dűlő, melynek kútját állítólag a törökök építették, továbbá a Trettplatz nevű, a melynek helyén valaha a falu állott és itt csépeltek, illetőleg tiporták ki a gabonát. Postája Tinnye, távíró- és vasúti állomása Annavölgysárisáp.
Kisújfalu.
Kisújfalu, nagyközség, a Párizs patak mellett. Van 157 háza és 758 magyar lakosa, kik túlnyomó számban református vallásúak. Határa 2452 k. hold. Alkalmasint a XV. században települt. Az 1531. évi adóösszeírás szerint Báthory István nádor birtokában találjuk; ekkor Újfalu név alatt szerepel. 1532-ben és 1549-ben Báthory Andrásé. 1549-50-ben 4 portája volt. 1609-ben Kisújfalud néven vették fel az összeírásba; ekkor 1 1/2 portája volt 1613-ban Keglevich János birtoka. 1647-ben 3 1/2 portája volt. 1684-ban, Bécs felmentése után, az átvonuló szövetséges lengyel hadak az egész helységet felprédálták, még a templom felszerelését is magukkal vitték. Az 1696. évi összeírás Bottyán Jánost nevezi meg birtokosául, a mikor öt negyedtelket és hét nyolczadtelkes jobbágy lakta; ezenkívül volt még 2 birtokkal ellátott zsellér lakosa is. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint gróf Pálffy Miklós örököseinek birtoka. 1848-ig a herczeg Pálffy család bátorkeszi uradalmához tartozott. Mostani 27nagyobb birtokosai herczeg Pálffy Miklós és Bródy Samu dr. örökösei. Református temploma 1787-ben épült. 1874-ben nagy tűzvész volt itt, mely tizenhárom épület híján, az egész községet elhamvasztotta. Határához tartoznak Arad és Szélhordta puszták. Dűlőnevei közül Sárradűlő elnevezés állítólag onnan ered, hogy valamikor ennek a helyén tó volt, úszó szigetekkel. Postája, távíró- és vasúti állomása Köbölkút, legközelebbi hajóállomása Dunaradvány.
Köbölkút.
Köbölkút, magyar kisközség, a Párizs patak mellett, 316 házzal és 1988 túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal. Határa 4624 kat. hold. A XIII. század közepén a Torda nemzetség birtoka, a melynek egyik tagja, Péter 1245-ben Köbölkúti néven fordul elő. 1299-ben a Hunt-Pázmán nemzetségből származott András comes fia, Iván birtoka. 1332-37-ben már plébániája volt. 1335-60-ban Köbölkuti László fiai, Jakab és János szerepelnek itt. 1531-1532-ben a Báthoryak birtokában találjuk. 1541-ben Macedoniay Miklós özvegyét, Istvánffy Annát és fiát, Pétert zálog czímén beiktatják Köbölkút részeibe. 1549-ben Báthory Andrásé. 1593-ban a török hódoltsági falvakhoz tartozott: ekkor 11 portája volt. 1609-ben Keglevich István birtoka; ekkor 8 portát írtak itt össze, míg 1647-ben 7 1/2 portája volt. A felszabadító háború folyamán elpusztult; 1696-ban ismét benépesült. Ekkor Bottyán János birtoka, a ki a barsi Bessenyőből és Kisújfaluból telepített ide jobbágyokat. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a gróf Pálffyak dévényi hitbizományához tartozott. Szent Jakab tiszteletére emelt templomát 1747-ben újították meg. Az 1701. évi egyházlátogatás alkalmával már volt iskolamestere is. 1848 előtt a herczeg Pálffy család földesúri hatósága alá tartozott. Jelenlegi birtokosa herczeg Pálffy Miklós. A községben van Brutsy János téglagyára. Határához tartoznak a Belső major, Párizs és Szedres puszták. Postája, távíró- és vasúti állomása van.
Kőhídgyarmat.
Kőhídgyarmat, Garam-parti magyar nagyközség, 248 házzal és 1356 róm. kath. vallású lakossal. Határa 3534 kat. hold. A XIII. század közepén Wyd fiainak birtoka volt; ezeknek magtalan halála után IV. László király 1288-ban a Zovárd nembeli Vécs unokájának, Zovárdnak adományozta. A Zovárd nemzetségen kívül az esztergomi érseknek is volt itt birtoka, melyet a Hunt-Pázmán nembeli Kázmér fiai 1295 előtt, a III. Endre trónraléptét követő belzavarok alatt elpusztították. 1311-ben Csák Máté tisztje, Vörös Bede sanyargatta az érsek itteni jobbágyait. 1339-ben a Basztéhi nemeseknek, a Rozgonyiak őseinek birtokában találjuk. Később az esztergomi káptalan lett a falu földesura, a melynek birtokában Albert király 1439-ben megerősítette. Az 1531-32. évi adóösszeírás idejében Bedegi Nyáry Ferencz, 1549-ben az esztergomi érsek és káptalan bírják. 1550-ben nyolcz, 1593-ban hat portája volt. 1609-ben ismét nyolcz, 1647-ben hat és háromnegyed portát írtak benne össze. Ekkor az egész helység az esztergomi káptalané volt. Az 1696. évi összeírás szerint az elpusztult falvak között foglal helyet. Földjeiket e falunak akkor Páldon és Libádon lakó jobbágyai bérelték. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv lakosainak számát megközelítőleg hatszázra teszi. Plébániája a pápai tizedjegyzékek tanúsága szerint 1332-37-ben már fennállott. 1848-ig az esztergomi káptalan földesúri hatósága alatt állott. Hozzátartozik Kistata puszta, a mely már 1439-ben az esztergomi káptalané volt, s a melynek birtokában Albert király megerősítette. 1593-ban 3 portája volt; ekkor a hódoltsági területhez tartozott. 1647-ben már csak egy portát írtak össze. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv az esztergomi káptalan birtokának mondja. Ekkor még fennállott egy remete gondozása alatt régi temploma, a melynek azonban jelenleg már csak romjai vannak meg. Most az esztergomi főkáptalannak van a községben nagyobb birtoka. Temploma 1746-ban épült. Itt kötött békét 1625-ben a Hidasgyarmat és Szőgyén felé fekvő réteken II. Ferdinánd a törökkel és Bethlen Gáborral. 1849 április havában ütközet volt a község határában, a miről a plébánia anyakönyve is megemlékezik. 1720-ban nagy tűzvész hamvasztotta el a községet. Az említett Kistata pusztán kívül idetartoznak még Kékítő puszta, Rigó és Vadas tanyák, továbbá Teknyős malom. A község hitelszövetkezetet és gazdakört tart fenn. Postája, távíró-és vasúti állomása helyben van, hajóállomása Párkány.
Kural.
Kural, nagyközség, a párkányi járásban, 135 házzal és 700 lakossal, a kik 85 magyar ajkút leszámítva, tót anyanyelvűek és r. katholikusok. Határa 1857 k. hold. Első ízben 1223-ban találkozunk e helység nevével, a mikor egy oklevélben bizonyos Mochov fia, Csépány szerepel, a ki Kural helységből való. 1256-ban fordulnak 28elő a Kurali nemesek, a kik földet vásárolnak. 1338-ban Kurali Bakó és testvérei elzálogosították itteni földjeiket Farnadi Petőnek másfél márkáért. 1330-49 között Telegdi Csanád esztergomi érsek is vesz zálogba földeket Kurali Mátyástól. 1424-ben a Kathyz nembeli Szécsényi László birtokában találjuk, a ki 1437-ben az esztergomi érseknek adta cserébe, annak Keresztúr nevű birtokáért. 1489-ben a falu tizedét Garázda Péter esztergomi prépost bérelte. Az 1532-1647. évi összeírások szerint az esztergomi érsek birtoka. 1550-ben 8, 1556-ban 9, 1593-ban 5, 1609-ben 3, 1647-ben 3 1/2 portája volt. Tót származású lakosait 1612-ben telepítette ide Paluska György érsekségi tiszttartó Nagytapolcsányból és Chinorányból. Utóbb Szász Keresztély Ágost herczeg esztergomi érsektől (1707-1725) nyert kiváltságlevél értelmében évenként csak 200 forintot tartoztak adni a prímásnak s mindennemű robot és dézsma fizetése alól mentesek voltak. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv tanúsága szerint már virágzó helység volt. 13 egész, 8 féltelkes jobbágy és 4 zsellér lakta. Templomát Keresztély Ágost herczegprímás építtette, utóda gróf Esterházy Imre pedig különféle felszerelésekkel gyarapította. Most az esztergomi érsekségnek van itt birtoka. A lakosok gazdakört tartanak fenn. Határához tartozik a Kurali major. Postája Érsekkéty, távíró- és vasúti állomása Bény.
Lábatlan.
Lábatlan, dunamenti magyar község, 280 házzal és 1400 lakossal, a kik vallásra nézve róm. katholikusok és reformátusok. Határa 1488 kat. hold. A Zovárd nemzetség ősi birtoka. Első ízben 1267-ben talákozunk nevével, mely évben IV. Béla király Vécs unokájának, Miklós királyi főlovászmesternek Lábatlanban 18, Bikalban 15 eke földet adományozott. Az 1283. évi osztály alkalmával Karvai Miklós fiai, Miklós és Péter kapták. 1322-ben Nagymartoni Pál országbíró megtámadta és elpusztította. 1352-ben Zovárdfi Domonkos, az unokabátyjára rábizonyult hamis pénzverés részességének vádja alól felmentetvén, elkobzott birtokait, közöttük Lábatlant is, visszanyerte. 1385-ben Lábatlani Henslini Pál, 1390-ben alkalmasint ennek fiúsított leánya, Ilona és Vécs János, a királynő apródja bírta. 1502-ben Pathi Benesenich Mátyás, Konkoly Péter, továbbá Bajnai Both András horvát bán, 1503-ban és 1519-ben Bojoni János, Erdődi Bakócz Tamás, bucsányi Korláthkői Tamás komáromi főispán voltak itt birtokosok. 1551-ben Apponyi István és János, 1558-ban Verbőczy István, 1634-ben és 1647-ben Apponyi Balázs, Ormándy Péter és Szeghy Katalin birtokában találjuk. 1651-ben Bánky György bírt földesúri joggal. Később Nagybaráti Huszár István birtokába került, a ki 1678-ban királyi adományt nyert Lábatlanra. 1702-ben Huszár Imre volt itt birtokos, de 1719-ben az Ujlaky családnak is volt benne része. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a Nedeczky család birtoka. Lakosai ekkor még túlnyomólag reformátusok voltak. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Nedeczky Ferencz, továbbá az Ujlaky, Lehóczky, Gyulai és a Hegyi családok voltak földesurai. Ekkor, földesurai révén, Komárom vármegyéhez tartozott. Mint országgyűlésileg beczikkelyezett helységben, a reformátusok szabad vallásgyakorlattal bírtak. 1735-1755 között Ujváry Mihály volt a lelkészük. A XIX. század elején a Reviczky család mellett a Nedeczky család volt a helység legnagyobb birtokosa. Nedeczky Ferencz gyermekei 1812-ben osztoztak az atyjuktól rájuk szállott lábatlani birtokon. A helység 1876-ban Komárom vármegyéből Esztergom vármegyébe kebeleztetett át. Templom a török hódoltság idejében épült s ekkor a katholikusoké volt. Később a reformátusok foglalták el s azóta az övék. A szépen fejlődő község lakossága a legutolsó népszámlálás óta mintegy 500 lélekkel szaporodott. Itt van az Egyesült tégla- és czementgyár részvénytársaság czementgyára. Dűlőnevei közül fölemlíthető a Klastromdűlő és az Apáczakert, a melyeknek helyén kolostor volt. Postája, távíró- és vasúti állomása helyben van, hajóállomása Piszke.
Leányvár.
Leányvár, (hajdan Ulmodvár) kisközség, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye határán, 139 házzal és 834 lakossal, a kik, 36 magyar ajkú kivételével, német anyanyelvűek. Uralkodó vallás a róm. kath. Határa 1201 kat. hold. A helység határában, magas hegy tetején egykor apácza-kolostor állott. A helység csak a XVIII. század közepén alakult. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint a Sándor család telepítette be a XVIII. század második felében. Lakosainak száma ekkor 198 volt. Plébániáját 1803-ban állitották. Iskoláját a vallásalapítványi uradalom alapította és tartotta fenn 1857-ig; ez idő óta fenntartása a községet terheli. 1848-ig a vallásalap földesúri hatósága alá tartozott. 29Nagyobb birtokosai most nincsenek. A község temploma 1806-ban épült. Postája és távíró-állomása Dorog, vasúti állomása Leányvárcsév.
Libád.
Libád, magyar kisközség, a Párizs patak mentén, 131 házzal és 607 róm. kath. vallású lakossal. Határa 1633 k. hold. A XIII. század végén már önálló helység volt; ekkor Lobád néven fordult elő. A XIV. század első felében hasonnevű család birtokában találjuk, melynek egyik sarja, Libádi Rofayn 1353-ban, Vezekényi János fiának, Imrének Vezekényben történt beiktatásánál nádori kiküldöttként szerepel. 1532-ben Bedegi Nyáry Ferencz, 1549-ben az esztergomi káptalan birtokában találjuk. 1601-ben tizedét Kaszaházi Joó Balázs bérelte. 1647-ben a helységben 1 1/4 portát írtak össze. Az 1696. évi összeírás szerint a bírón kívül csak három negyedtelkes jobbágy lakta, legtöbb jobbágytelek üresen állott és földje parlagon hevert. A XVIII. században lassanként benépesült. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 221 lakosa volt. 1848-ig az esztergomi káptalan földesúri hatósága alá tartozott. Egyetlen nagyobb birtokosa most is az esztergomi főkáptalan. A község templomának építését az itteni szájhagyomány a fehér barátoknak tulajdonítja. Dűlői közül a Tóvölgy dűlő említhető fel, a melynek helyén valamikor halastó, később nádas volt. A község határához tartozik a Libádi major. Postája, távíró-állomása Muzsla, legközelebbi vasúti állomása Köbölkút.
Magyarszőgyén.
Magyarszőgyén, magyar kisközség, a párkányi járásban. Van benne 429 ház, 1932 lakossal, a kik kevés kivétellel róm. kath. vallásúak. Határa 6358 kat. hold. A vármegye legrégibb községeinek egyike. Midőn Martyrius érsek 1156-ban az esztergomi székesegyházban az általa alapított oltár fenntartására 70 falu tizedét adományozta az esztergomi káptalannak, az esztergomi kerületben levők sorában Szőgyént, mint alsóbb rangút említi. 1287-ben találkozunk ismét e helység nevével, midőn Libádi Benedek és Hidegkúti Olivér 1289 okt. 17-én Ecseden levő földjeiket eladják, az adásvételi szerződés szerint e földek az "ungarice ville Sceuden" vagyis Magyar-Szőgyén földjeivel határosak. A vevők pedig ugyanazon Magyar-Szőgyén vendégnépei, kik e földeket az esztergomi érsek nevében, a szent Adalbertről nevezett egyházi fenhatóság alatt, vették. Egy 1291-ben kelt oklevél említi már a németek által lakott Szőgyént is, az oklevélből megállapítható, hogy a helység eredeti lakossága magyarokból állott, a németek csak később telepedtek le. Plébániája már 1291-ben fennállott. 1295-ben a Hunt-Pázmán nembeli Kázmér fiak elpusztították az esztergomi érsek itteni birtokait és az érsek itteni jobbágyaitól 500 ezüst márkát érő házi állatokat hajtottak el. A Gyulazombor nembeli Sebrid fia, Erdő comesnek is lehettek itt birtokai, mert 1297-ben, midőn a hontvármegyei Németi nevű birtokáról az esztergomi káptalan javára lemondott, innen nevezték. Plébánosát megemlíti az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék is. 1351-ben Széchy Miklós szörényi bán birtokában találjuk. 1427-ben már vásárjoggal bírt, ekkor oppidumnak mondja az oklevél (gr. Zichy Okmt. VIII. 318.) A XV. században az esztergomi érsek az egész helység birtokába jutott. Az 1532. évi összeírás szerint is az érsek földesúri hatósága alá tartozott. 1550-ben 14, 1593-ban 13, 1609-ben 10, 1647-ben 8 portája volt. Iskolamesteréről már 1672-ben van adatunk. Az 1696. évi összeírás szerint az esztergomi érseknek tizenegy negyedtelkes jobbágya lakott itten, de ezenkívül akkoriban még sok üresen álló s parlagon heverő telke volt. Az 1732-53. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv már népes helységnek mondja; az utóbbi évben Németszőgyénnel együtt 2600 lakosa volt. Iskolája 1730-ban épült, a melyet 1796-ban egy második teremmel toldottak meg. 1848-ig az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. Eddig Magyar-Szölgyén néven volt ismeretes. Jelenlegi nevét 1907 febr. 7-én kelt belügyminiszteri rendelettel vette. Plébánia-temploma, a mely egyúttal a németszőgyénieké is, 1792-1799-ben épült. Szent-Mihályról elnevezett másik templomának szentélye Szent István király idejéből származik, míg nagyobb előrésze a tornyokkal 1292-ből való. Máig használatban levő négy változatú orgonáját Luzsénszky készítette Beszterczebányán, 1615-ben. E körül a templom körül hajdan váracs volt, melynek megerősítésére a XVII. század különféle törvényczikkei 100 lovas és 150 gyalogos hajdút rendeltek ki, a szomszédos vármegyékből is. 1685-ben az Érsekújvár alól elűzött törökök a községet váracsostul elpusztították s a lakosság nagy részét felkonczolták, vagy rabságba hurczolták, úgy hogy csak 400 lélek maradt vissza. A községet, mely ekkor még Németszőgyénnel együvé tartozott, jóval előbb, 1242 január havában hasonló 30csapás érte. Egy tatárcsapat tört reá s a lakosokat leöldöste. Ekkor IV. Béla király telepítette be újra s a telepesek részére éjszak felől hasíttatott ki határt. 1683-ban ismét a török dúlt a községben; 1710-ben pestis, 1716-ban, 1754-ben, 1900-ban és 1904-ben tűzvész pusztította. A határban talált régiségek közül egy bronz diadém, bronz kardísz és egyenes kard a Nemzeti Múzeumba került; egyebek, mint érmek, vaseszközök, sarkantyúk, ágyúgolyók, cserépedények a Németszőgyénnel közös helybeli hét osztályú elemi iskola tanszertárában vannak. Most legnagyobb birtokosa az esztergomi érsekség. A fejlődésnek indult község, mely az 1900. évi népszámlálás óta 400 fővel szaporodott, ker. fogyasztási szövetkezetet és kath. olvasókört tart fenn. Határához tartoznak a Faraték, Funk, Mánya és Seres tanyák, továbbá Ivánhalma, Rendeskút és Várhely puszták. A községben körjegyzőség és postahivatal, szódavíz- és téglagyár van. Távíró- és vasúti állomása Köbölkút, hajóállomása Esztergom.
Magyarszőgyén. - Árpádkori templom.
Mogyorósbánya.
Mogyorósbánya, kisközség, az esztergomi járásban, 128 házzal és 650 lakossal, a kik közül 104 magyar, 120 német és 423 tót ajkú. Túlnyomóan róm. kath. vallásúak. Határa 1273 kat. hold. Első ízben 1281-ben szerepel; ekkor Benedek comes, az elhalt veszprémi püspök testvérének birtoka volt, a ki azt a Zovárd nembeli Vécs unokájának, Miklósnak adta el 40 márkáért. Miklós az 1283. évi nemzetségi osztály alkalmával megmaradt e birtok tulajdonjogában. 1306-ban a Csák nembeli István elfogadta, de Károly király uralmának megszilárdultával a Zovárd nembeli Miklós ismét visszaszerezte egy részét, melyet 1341-ben rokonainak engedett át. A birtok másik része a királyné kezére jutott, a melyért Zovárd fia Domokos 1356-ban fiaival együtt 250 frt kárpótlást nyert. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék tanúsága szerint akkor már plébániával bírt, mely a veszprémi egyházmegyéhez tartozott. Az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a budai Klarisszák birtoka. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv említést tesz a Tátra vezető út mentén épült kápolnáról, melyet egy ismeretlen a pestis emlékére emelt. 1848-ig a vallásalap földesúri hatósága alá tartozott. Eredeti neve Mogyorós volt, jelenlegi nevét az 1898. IV. törvényczikk alapján, az 1907. évi, 131,168/906. sz. belügyminiszteri rendelet állapította meg. A község temploma a XVII. század elejéről való. Most nagyobb birtokosa nincs. A helybeli kastélyt 1862-ben Brzorar Rezső építtette; jelenleg Scherczenlechner Borbála tulajdona. Utolsó postája Tát, távíró-állomása Tokod.
Muzsla.
Muzsla, dunamenti magyar nagyközség, a párkányi járásban. Házainak száma 580, lakosságáé 3200, a kik csekély kivétellel róm. kath. vallásúak. Határa 8888 kat. hold. Első ízben 1156-ban szerepel, mely évben Martyrius (Mártély) esztergomi érsek e helység tizedét átengedi az esztergomi káptalannak. A XIII. század közepén bizonyos Jakab és Zup voltak itt birtokosok, a kik 4 ekényi földjüket 1255-ben István esztergomi kereskedőnek adták el. 1257-ben Benedek esztergomi érsek szerzett itt birtokokat a fenti Zuptól, valamint rokonaitól, Sándortól, Jakabról, Ambrustól és Benétől. Az érsek birtokait a IV. László halálát követő belzavarok alatt gyakori pusztításoknak voltak kitéve. 1295-ben a Hunt-Pázmán nembeli Kázmér fia, László az érsek jobbágyainak barmait is elhajtotta. 1233-ban már fennállott a plébániája, melyet 1332-1337-ben a pápai tizedjegyzék is felemlít. A XV. században az egész helység az esztergomi érsek birtoka volt. 1489-ben 11 hajó szénát szolgáltatott Budára és Esztergomba az érseki gazdaságok istállóinak. Az 1532-1647. évi adóösszeírások is az érsek birtokának mondják. 1550-ben 4, 1593-ban, mikor a hódoltsághoz tartozott, 4 1/2, 1647-ben 9 portája volt. Az 1696. évi összeírás szerint az érseknek öt negyedtelkes és ugyanannyi nyolczadtelkes jobbágya volt itt, de a falu lakosai a régi faluhelyről a hidegkúti völgybe költöztek. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 1236 lakosa volt. E jegyzőkönyv már megemlékezik iskolájáról is. Templomát, melyet 1817 szept. 8-án szenteltek fel, gróf Esterházy Imre herczegprímás kezdte építtetni. 1848-ig az esztergomi érsek földesúri hatósága alatt állott. Hozzátartozik Csenke puszta, melyet Szent István király a Huntpázmán nemzetség egyik ősének adományozott. Utóda a XII. század első felében a nemzetség itteni birtokát a bozóki prépostságnak adományozta. II. Endre király 1223-ban Nagymartoni Simonnal adományozott itt birtokokat. IV. Béla 1243 előtt a csenkei földet tartozékaival együtt nagymartoni Simontól elvevén, azt Techa zsidónak adományozta, de 1243-ban ismét Nagymartoni Simon birtoka. IV. László király 1277-ben megerősítette Simon fiait Csenke birtokában. Simon 31dédunokái azonban, a kik elpazarolták az ősi vagyont, 1353-ban az Osli nembeli Kanizsaiaknak adták zálogba az ekkor már lakatlan Csenkét. Később a király birtokába kerűlt. 1388-ban Zsigmond király Csenkét több más birtokokkal egyetemben Kanizsai érseknek adományozta. Azóta Csenke állandóan az esztergomi érsek birtoka. A községben levő Úrkutja hagyomány szerint még Szent István korából való. 1898-ban a dunai védtöltés készítése alkalmával arany-kehely került elő a földből, melyet állítólag az ízsai templomból sodort oda az árvíz. A mintegy 268 éves kehely a Nemzeti Múzeum birtokába jutott. Találtak még 1624-iki, török időkből való ezüstpénzeket is. 1862-ben nagyobb tűzvész volt itt, mely a templomot és községházát elhamvasztotta. 1876-ban árvíz pusztított. Jelenlegi birtokosai az esztergomi érsekség és Luczenbacher Pál, a kinek mezőgazdasági szeszgyára is van itt. A községben járásbíróság és főszolgabírói hivatal van. A lakosság temetkezési és önkéntes tűzoltó-egyletet, továbbá fogyasztási és hitelszövetkezetet tart fenn. Határában vannak az Alsócsenke, Csenke, Kengyeles, Kismuzsla, Papmajor és Szentgyörgyhalma tanyák. Postája, távíró- és vasúti állomása helyben van.
Nagyölved.
Nagyölved, nagyközség, a párkány járásban, 328 háza és 1731 lakosa van, a kik kevés kivétellel magyarok, továbbá róm. kath. és ref. vallásúak. Határa 5527 kat. hold. Első ízben 1282-ben említik az oklevelek. Az ekkor még puszta földterület Olivér mester birtoka volt, a ki azt a Csanád nembeli Pongrácz fiainak, Tamásnak és Lászlónak engedte át. 1295-ben már az esztergomi érsek birtokában találjuk, a kinek jobbágyait a Hunt-Pázmán nemzetség sarjai, a IV. László halálát követő belzavarok közepett gyakran megrabolták, sőt összes marháiktól megfosztották. 1342-49 között Telegdi Csanád esztergomi érsek új adománylevelet nyert Nagy Lajos királytól a helységre, a melyet akkor Bars vármegyéhez számítottak. Plébániája 1397-ben már fennállott. Az 1532. és az 1549. évi adóösszeírások szerint még az érsek birtoka. 1550-ben 15, 1593-ban 10, 1609-ben 8, 1647-ben szintén 8 portája volt. Az 1696. évi összeírás szerint Bottyán János birtoka; ekkor a helységnek nagyobbrésze üresen állott. Az összeírt jobbágyok száma 22 volt; ezek közül két jobbágy átköltözött Kétyre (Érsekkéty). Plébániáját 1715-ben állították vissza. Templomát gróf Esterházy Imre herczegprímás 1735-ben építtette. A török világban a lakosság nagyobb része a református hitfelekezetekhez tartozott. 1729 óta azonban nagyobb arányban indúlt meg a katholikus térítés. 1755-ben már 797 volt a katholikusok száma, szemben 183 protestánssal. 1848-ig az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. Rajta kívül a Fabrinyi és Koller családoknak voltak itt birtokai. A ref. templomot 1810-ben építették. Határához tartoznak a Hidegvölgyi puszta, a Rétföldi és Zsigmondháza majorok. A községben hitel- és fogyasztási szövetkezet áll fenn. Postája helyben van, távíró-állomása Bény, legközelebbi vasúti állomásai Köbölkút és Bény.
Nagysáp.
Nagysáp, magyar nagyközség, az esztergomi járásban. 227 háza van, 1621 lakossal, a kik között 1007 ref., 572 róm. kath. és 34 izr. van. Határa 4413 kat. hold. A Baar-Kalán nemzetség ősi birtoka, ép úgy, mint a hozzátartozó Őrisáp, régente Úr-Sáp, vagy Or-Sáp puszta. 1248-ban, midőn az e nemzetségből származó Pósa fia Nána comes, Petus fia Jóbbal ősi birtokait kicserélte, az utóbbinak Sáp ötödrészét engedte át. 1281-ben e nemzetségből származó Gergely, Antal és Péter voltak itt birtokosok. 1302-ben Péter fia Pókáé, de ezenkívül a margitszigeti apáczák is birtokosok voltak itt. A pápai tizedjegyzékek tanúsága szerint 1332-ben már plébániával bírt. Az 1696. évi összeírás szerint Sándor Menyhért az ispán birtoka. Ekkor nyolcz egész és ugyanennyi féltelkes jobbágy lakta. Azon felül 2 egész és 4 féltelkes újonnan települt jobbágyot talált itt az összeíró-bizottság. Az 1701. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a helységnek iskolamestere is volt. Az 1732-55. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv pedig báró Sándor Mihály földesúri hatóságát említi fel. Templomát a réginek romjain báró Sándor Mihály építtette. Iskoláját Simor János herczegprímás állította helyre. A XIX. század első felében a gróf Sándor család bírt itt földesúri joggal. Jelenlegi birtokosa herczeg Metternich-Sándor Paulina. Róm. kath. temploma 1890-ben épült újra; a reformátusoké 1777-ből való. A községben levő Sodorkúti forrás még a török időkből származik. A határban vannak Domonkos, Őrisáp és Romma puszták. Postája helyben van, távíró-állomása Bajna, legközelebbi vasúti állomásai Tokod és Ebszőny.
Németszőgyén.
Nyergesújfalu.
Párkány.
Pilismarót.
Pilisszentlélek.
Piszke.
Sárisáp.
Sárkányfalva.
Süttő.
Tát.
Tokod.
Uny.