A történelem az emberek legelső tevékenységének megfigyelésével kezdődik. Midőn nyomaira akadunk az emberek működésének, akár csontjaikat, akár eszközeiket találjuk: létük, működésük bizonyítékait bírjuk, melyek a történet megírásának kiindulási pontjául szolgálhatnak.

Esztergom vármegye területén barlanglakók nyomaira nem akadtunk, mert oly barlangokat nem találunk, melyek jeleket mutatnának fel arról, hogy egykor benne ősemberek laktak.

E vidékre már fejlettebb igényekkel jöttek az első telepedők, a kik az állatcsontokból, szarvasok agancsaiból készített szerszámaik mellett, már kőszerszámokat is használtak, s így nem voltak kénytelenek barlangokban, vagy földbe vájt üregekben lakni, hanem készíthettek valamilyen sátrakat, vagy kunyhókat.

Esztergom vármegye területén temérdek sok helyen találhatók az agancs- és csonteszközök a pattintgatott (paleolith), de nagyobb számban a csiszolt (neolith) kőszerszámokkal együtt. Így magának, Esztergomnak határa, kivált a Strázsa- és Ispitahegy vidéke gazdag ilyenekben. A Borzhegyen történt ásatás több ily eszközt hozott napvilágra.

A neolith-nép már tartott háziállatokat, ismerte a földmívelést és gyakorolta a halászatot. Szigonyát, horgát csontból készítette. Tudott hálót szőni. Az agyaggal is kezd dolgozni. Készít belőle edényeket, díszítésre gyöngyöket, stb.

Az első telepedések helyein, vagy közelében keletkeztek a későbbi helységek. Ama barlangokat, vagy földbe vájt üregeket, a melyek erdőkben, vagy félreeső, nehezen hozzáférhető vidékeken most is bőségben vannak és emberi kultura nyomaival bírnak, ősemberek lakhelyeinek tartani nem lehet. Azok többnyire a tatárjárás és törökpusztítás idejéből való búvólyukak voltak, mert az ott talált tárgyak nem vezethetők vissza az ősidőkre.

Esztergom vármegye vidéke, átmetszve a Dunától, melynek iránya a kereskedésnek is irányt adott, alkalmas talajt nyújtott a cserekereskedésre. Az itt tenyésztett és termesztett árúk fejében szerezhettek vörösréz-tárgyakat; kezdetben eszközöket, később pipere-tárgyakat. Az Ispitahegyen talált, százat meghaladó piperetárgy valamely kereskedőnek készlete lehetett. Az esztergomi felső hévvízfolyó medrében talált csákány, a Pilismarótnál lelt szekercze és sok egyéb vörösréztárgy, tanúi az itt, ilyenek iránti előszeretettel bíró lakosságnak.

Ily tárgyak használhatása megteremtette az egyénnek egymáshoz való kapcsát; fejlődtek a nemzetek.

A nemzetekről, népekről már a történelmi feljegyzések is szólnak. Beszélik, hogy Nagy Sándor idejében († 323 ápril 21. Kr. előtt), a fiumei öböl körül lakó kelták éjszak felé vonultak és ellepték a Duna vidékét.

A pannon néptörzs, a melytől a Dunántól vidéke "Pannonia" nevét nyerte, voltakép nem is ott lakott, hanem a dalmát tengerparttól befelé, le a Bocche di Cattaróig. (Fröhlich: Magyarország területe a római hódítás előtt. Szilágyi: M. Nem. Tört. I. XXXI.)

A kelták a bronzot s később a vasat mívelték. A bronzkultura nyomait vidékünkön igen dúsan találjuk és pedig oly eszközöket, melyek a földmívelésre is szolgáltak. Tekintélyesebb leletek fordultak elő: Bajnán, Esztergomban, 178Ebeden, Lábatlanon, Nyergesújfalun, Piszkén, Tokodon, Bényen, Kéménden, Köbölkúton, Nánán és Szőgyén határában.

E nép már erődített helységekben lakott. Kivált a Duna mentén, kőből és fából összekötött erődítményeket épített. Lakóházaik deszkából és fűzfagalyból sövényszerűen készültek és szalmával vagy náddal voltak fedve; kőházakat csakis a római uralom alatt kezdtek építeni.

A földmívelésben szorgalmasak voltak. Termeltek búzát, kölest, muhart és a szőlőtermelésben korán tökélyre emelkedtek, azért igen hihető, hogy vidékünkön az első szőlőtelepítők ők voltak.

Mivel Bregetiot és Aquincumot a kelták alapították, a mit e helyek kelta eredetű nevei bizonyítanak, bizonyos, hogy Esztergomnak alapítói is ők. Egyáltalán Magyarország régi városai mind az ő alapításuk. Ilyenek: Arrabona (Győr), Sabaria (Szombathely), Scarabantia (Sopron), Mursa (Eszék), Singidunum (Belgrád), Novidunum (Károlyváros). (Salamon, Budapest története I. 117. és Latkóczy, Hampel, Pallas, Kelták. Az araviszkus nép és emlékei. Budapest régiségei I. 31-72.)

A kelták több néptörzsből állottak. Bölcsőjük Közép-Európa volt, a honnan előbb Galliába, Hispaniába és a brit szigetekre nyomultak, majd Kr. e. a IV. században Itáliát, Illiriát és Csehország területét lepték el. 334-ben szövetséget ajánlottak Nagy Sándornak és ekkor foglalták el Pannoniát is.

A kelták egyik törzse az araviszkok vagy eraviszkok voltak. Ezek laktak Alsó-Pannoniában, melyhez Tolna, Fehér, Pest, Esztergom és Komárom vármegyék egy része tartozott.

A kelták másik törzse volt az azal nép, melyet Ptolomaeus is említ, (L. III. e. 28.) és felíratokban is meg van örökítve. A Duna jobb oldalán laktak (Carnuntum Petroneltől kezdve), Sopron, Győr, Komárom és Esztergom vármegyékben. (Katancsich, Commentarius in C. Plénii S. Pannoniam 24.)

Vármegyénkben sírkő tartotta fenn az azalok emlékét, a melyet 1901 aug. havában találtak Sárisápon. E kő az ott felfedezett római fürdő alapfalába volt beleépítve. A sírkövön nőalak van, az azalok viseletében. A kő felírata:

a mi szabadon magyarra fordítva:

Cansalnak leánya, Ajka azal, a ki 40 éves korában meghalt. E sírkövet Racio állította nejének.

Nem lehet itt helye annak a nézetnek, hogy a felíratban ép azért volt megjelölve az azal néptörzs, mert az nem itt tartózkodott. Nézeteim szerint az azalok a rómaiakkal és más törzsbeliekkel keverve laktak itt és csupán ezért találták szükségesnek a felíratban annak feljegyzését, hogy a megholt azal volt.

Különben az azaloknak tényleg volt saját, rendezett nemzetiségi összetartozásuk, melyet civitásnak neveztek, ép úgy, mint a boioknak. E két civitásnak főnöke volt Volkacius, a Dunapart prefektusa, mint ezt sírírata tanúsítja. (Böcking, Notitia dignatum II. 736. Aschbach, Die Boir und Asalir in Pannonien.)

Volkacius római nagyúr és magas állású tiszt volt, a kit bizonyára a rómaiak hatalma emelt az azal néptörzs főnökévé, mert a néptörzs meghódolt a rómaiaknak, sőt a rómaiak nyelvét és kulturáját is elfogadta.

A kelták temetkezése régebben az elhamvasztás volt. A hamut edényekbe szedték és kövekkel védve, másfél méter mély vermekbe helyezték el. Az edények kicsiny fülű fazekak, tálak, apró csészék és pedig többnyire durvább kézművek voltak, kevés közöttük a díszített. Azok, a melyeket Dorog határában találtak, ügyesebb mesterre vallanak, díszítéssel bírnak és a római edények alakját utánozzák. Ezekben bronzfibulák és más tárgyak is voltak. Az Ispitahegy környékén találtakban vasszegféle is volt. A legnagyobb edények a Szamárdhegy déli oldalából kerültek elő; ezekben vörösre festett csontgyűrűk és bronzékszerek voltak. A szőlőknek újból való telepítésekor sok hamvveder 179került elő, úgy hogy az Esztergomvidéki Régészeti Múzeumban jelenleg 72, majdnem ép és temérdek töredék van. Ezek közül egyik-másik óriási alakok maradéka. Ilyenek az esztergomi határban levő borzhegyi ásatás alkalmával is kerültek elő. (Az araviszkok temetkezéséről: Kuzsinszky A. magy. nemz. tört. I. k. CCXIII.)

Az araviszkok, mint kulturnép, pénzt is használtak, sőt magok vertek. Hampel dr. bemutatja pénzeik rajzát a Budapest régiségei (VI. 35.) czímű folyóíratban. Esztergom környékén is találtak ily pénzeket, melyek hasonlók amazokhoz.

A mindinkább terjeszkedő római birodalom a pannónok meghódítását is kitűzte czéljául. E feladat a brundusiumi egyezség alapján, Kr. e. 40-ben Octavianusnak lett kötelességévé. Ez pedig azért volt szükséges, mert a római tartományokból a száraz út erre vezetett Dáciába és a Balkán félszigetre. A pannonok és dalmátok ezt tudván, folyton forrongtak a rómaiak ellen. Octavianus mostohafiát, Tiberiust küldte ellenök. Ez Kr. e. 11-ben mindkét nép ellen egyszerre harczolt s mindkettőt engedelmességre szorította. Ekkor Octavianus Dalmátiát Pannóniával és Moesiával együtt, Illyricum név alatt császári kormányzás alá helyezte és császári helytartót (legati augusti pro praetore) állított a provincia élére.

Tiberius e győzedelmes hadjáratáért Kr. e. 9-ben diadalmenetben részesült.

Octavianusnak e győzelemre vonatkozó szavait megőrizte a Monumentum Ancyranum. A császár így szólt: "Miután Tiberius Nero, mostohafiam, - ki akkor még hadvezérem volt, - a pannon népeket legyőzte, - melyekhez uralkodásom előtt római hadseregem nem jutott, - alávetettem a római nép uralmának és Illyricum határait a Duna folyam partjáig toltam elő."

Illyricum tartománynak éjszaki határa azonban csak az Al-Duna és a Száva volt. Az ezen túl éjszakra fekvő vidék egész a Közép-Dunáig állhatott a római birodalommal szövetséges viszonyban, de nem volt még provinciaként bekebelezve. A római csapatokkal való folytonos érintkezés megismertette a katonai szervezetet és meghonosította a római nyelvet.

Magyarország dunántúli részébe nyugat felől nyomúltak előre a rómaiak, még Augusztus idejében. A markomannok Marobodus vezérökkel a Duna forrásainak vidékéről felkerekedve, Bojohemumba (a mai Csehországba) jöttek és megtelepedtek. Ez a római birodalomnak veszedelmet hozhatott, azért Tiberius Carnuntumot választotta Marobodus ellen szánt seregei középpontjául. Carnuntum volt a kelet felé terjeszkedés kiindulási pontja is. Hogy ebben az irányban mennyire hatoltak, bizonyítja Scarabantia (Sopron) és környékének megszállása.

A Morva folyó mellett lakó svévek Nerva császár idejében (Kr. e. 96-98) fegyvert fogtak és betörtek Pannoniába. Ez a rómaiaktól már megszállott vidék teljesen védtelenül állott, azért ide haderőt kellett fektetni. E czélból a Spanyolországból Germánián keresztül ide utazott Legio I. adjutrixet helyezték ide, melyet Galba tengerészkatonákból alkotott volt, s a mely többé innen el sem távozott. Traján ugyanis trónraléptének első éveiben tisztában volt azzal, hogy a dákokkal komolyan kell számolnia. Ekkor pedig a Duna mentén lakó népektől nem háborgattathatta magát, azokat féken kellett tartania. Szükséges volt tehát a Dunát egészen megszállani. E megszállás minden ellentállás nélkül történt, mert az azalok és az araviszkok, - mint említettük volt, - a rómaiakkal régtől fogva barátságos, sőt szövetséges viszonyban állottak. A legio számára Bregetioban (Ó-Szőny) Trajanus tábort építtetett. (Kuzsinszky i. m.)

Az I. legio adj. még be sem vonulhatott új helyére, midőn az V. Macedonica és a XIII. geminával együtt, 110 körül, a dáciai hadjáratban részt kellett vennie. Ennek végeztével vonulhatott csak véglegesen székhelyére; mindaddig segédcsapatai teljesítették a limes őrzésének kötelességét.

A legionak megtelepedése Pannoniának új felosztását is magával hozta. Az első dák háborúig egész Pannonia egy tartományból állott, melynek G. Gilitus Agricola volt a kormányzója. A 105-ben készült bregetiumi diploma szintén csak Pannoniát említ. 107-ben Hadrian Pannonia inferior kormányzóságát kapja.

Pannoniának fontosabb része a felső volt, melynek éjszaki szegélyén, Vindobonától körülbelül Carpiig, a Duna folyt s számos római castrum erősítette 180meg. Ebben benne volt az Esztergom vármegye dunántúli területén alakúlt számos római helység is, Csévig. Benne három legio feküdt. Élén consularis helytartó állott. Alsó-Pannonia, melyben csak egy legio volt (Aquincumban), - prétor rangú helytartóval bírt. Midőn Bregetioban a legio megtelepült, ez a legio területével, - melybe Esztergom vármegye is beleesett, - Alsó-Pannoniához csatoltatott és első consularis helytartóul 214-ben Suetrius Sabinust nyerte. Azzal, hogy Bregetio és Esztergom területét Alsó-Pannoniához csatolták, összeköttetésbe jött a legio I. adjutrix az Aquincumban táborozó legio II. adjutrix-szel. Aquincumban a megszállás idejében a vindobonai legio X. gemina nyert tábort. Ezt váltotta fel a legio II. adjuxtrix, mely Spanyolországból jött Sirmiumba, onnan a dák háború után Aquincumba.

Esztergom vármegyét, a római birodalom e legéjszakibb csúcsát, Pannonia promontoriumát, a két legio és segédcsapatai a rómaiak hadászati ismereteinek minden ügyességével úgy megerősítették, hogy a Duna balpartján folyton fenyegető ellenségnek a betörést lehetetlenné tették.

Esztergom vármegye dunamellékét, erősítése szempontjából, a rómaiak két szakaszba osztották be. Az egyik volt Crumerum és Salva között, s a másik Salva és Aquincum között.

Tekintsük meg először az erődítvényeket Crumerum (Nyergesújfalu) és Salva (Esztergom) között. A Duna folyamnak partja Bregetio és Aquincum között, a belenyúló hegység és többszöri kanyarulata miatt nehezen áttekinthető és oly terjedelmes, hogy abban a két legio összeköttetéséhez közvetítő pontra volt szükség. Erre igen alkalmasnak kínálkozott ama sík terület, mely a folyam partja mellett, Nyergesújfalu és Esztergom között terül el. Három patak szeli azt át. Táton alúl az Öreg-árok, Kenyérmezőnél a Zsidódi-patak és Esztergomnál a Szentléleki-patak. A síkság hátterében két hegyszoros húzódik Aquincum felé: a Dorog, - Csaba, - Vörösvári és a Csév, - Szántó, - Vörösvári. Midőn a rómaiak e síkságot megerősítették, nemcsak közvetítő pontot alkottak a két legio tábora között, hanem a két szoros bejáratát is elzárták. Elzárták mind a három patak irányában vonuló völgyet, az elsővel a bejáratot a Vértes hegység közé, a másik kettőnél pedig a Pilis hegységet.

Az erődítések számára a szilárd pontokat háromszög alakjában szemelték ki. Az alapvonalon, a Duna partján épült Crumerum, most Nyergesújfalu, a sík nyugati és Salva (Esztergom) annak keleti végpontján. A harmadik castellum a háromszög déli végén készült, a hol a síkság völgyszorossá alakul Lacus felicisnél. (Csév.) E főbb pontok között kisebb közbeeső erődöket állítottak. Így Asaum (Almás) és Crumerum között Süttő is meg volt erősítve, a hol két darab mérföldjelző követ találtak Fülöp császár (244-249) idejéből, melyeket az ala III. Thracum Philippiana lovascsapat állított és hihetőleg Lepavista nevet nyert. E helyet annál is inkább szükséges volt megerősíteni, mert itt a Dunának tekintélyesebb kanyarulata van. Ily közbeeső őrhegy szükséges volt Crumerum és Salva között is, a melynek a Tátnál a Dunába ömlő patak mellett találtak jó helyet. Itt állott Gardellaca.

Esztergommal szemben, a Garam folyó torkolatánál rekesztődik be a Duna balpartján elterülő síkság: Esztergom vármegye párkányi járásának területe. Mivel a Duna partja jobb oldalán meg volt erősítve, bizonyos, hogy annak baloldalán is erődítvények voltak. A Garam torkolatánál a mai Párkány vidéke legalkalmasabb volt táborhelyük, a honnan a síkság alsó területét meg lehetett figyelni. E hely alkalmas volt egyszersmind arra, hogy a jobbparton fekvő Salvánál a Dunának lefolyásul szolgáló hegyszorost, - melyben a Duna keletre és délre kanyarodik, - bejáratától elzárja. Itt állott Anabum, vagy Anavum castellum, mely Odiabum néven is előfordul.

Az erődítvények második szakaszának, Salva és Aquincum között, csak az a része érdekel bennünket, mely Esztergom vármegye területére esik: a Dunának erős kanyarulatai, a magas Pilishegyektől szegélyezett partja. A balparton emelkedő honti hegyláncz a Garam és Ipoly völgyével hadászati szempontból az átellenben lévő jobbpartnak keskeny síkjával nagy fontosságot kölcsönzött. A hegyek-bérczek alkalmat nyújtottak az ellenségnek a dunahajózást megfigyelni, folyton zaklatni, sőt akadályozni. A két mellékfolyó völgyében könnyen közeledhettek a csapatok, a Duna kanyarulatainak védelme alatt átkelhettek rajta és mindkét legiot akár Bregetio, akár Aquincum irányában oldavást támadhatták 181meg. E veszedelem elhárítására a folyam kanyarúlatának sarkán, Pilismarótnál erős tábort, Ad Herculem Castra, állítottak, mely eltérőleg a többiektől, magaslaton feküdt, míg amazok síkon állottak. A legközelebbi csapatállomásig, Cirpi mansioig, vagy Carpisig igen sok őrszem volt a Duna partján, szilárd burgusokban elhelyezve. Sőt csapathelyek is voltak, melyeknek nyomai Dömösön is megtalálhatók. Különben az itt fölemlített erődítvényekről külön is lesz még szó behatóbb részletességgel.

Az erődítvények között az összeköttetés fenntartására és a Duna balpartján az ellenséggel való szembeszállásra a két legiónak leginkább lovas segédcsapatai voltak alkalmasak. A római állami névtár (Notitia dignitatum) kimutatása szerint, a Valeria Ripensis (dunaparti Valeria) tartomány parancsnoka alatt a következő haderő volt elhelyezve: Salvában volt egy "Cuneus equitum Scutariorum", a pajzsos lovagok csapatja; továbbá "Equites Mauri", mauritániai lovasság. Crumerumban "Equites promoti", előléptetett lovasság, Ad Herculem dalmata lovasok és a herkuleai segédcsapat. Carpis, melynek őrsége igen tekintélyes volt, bizonyára Esztergom vármegye területére is bírt hatáskörrel, mert Cirpiben volt a II. legio adjutrix praefectusának is székhelye, dalmát lovagokkal és az angolországi partenciai segédcsapattal együtt. A Duna balpartján, Anabumnál dalmát lovagok táboroztak. Az időnként változott csapatokról az erődítvények ismertetésénél fogunk külön megemlékezni.

Figyelembe véve azt, hogy a katonaság folyvást dolgozott az erődítési munkán, a téglákat maga égette, mint azt a rajtok látható betűk tanúsítják; épületeit maga rakta, szilárd talajú, még itt-ott mai napig megmaradt útait maga készítette: feltételezhetjük, hogy Esztergom vármegye területén oly fészket készítettek maguknak a rómaiak, hogy nem volt mód abból őket hadi erővel kivetni, sőt az a további hódításra is biztos kiindulási pontot és visszavonulás esetén megközelíthetetlen menedéket nyújthatott.

A római kezelés alatt Salva szépen fejlődött, azért Hadrián császár, midőn 121 körül Moesiából visszatért és Felső-Pannonián átutazott, Aquincummal és Carnuntummal együtt, Salvának is római jogot adott és megengedte, hogy az Aelia melléknevet vegye fel, a mi a császár származási neve volt. Még inkább tanúsítja a császárnak Pannonia iránti jóindulatát az, hogy adoptált fiát, L. Ceionius Commodus Verust, L. Aelius Caesar néven mindkét Pannonia helytartójává tette. Ez azonban nem élt sokáig, adoptálója túlélte őt.

A Morva és Garam között lakó és folyton nyugtalankodó quádokkal a leszámolás idejét Marcus Aurelius császár elérkezettnek látta. A 173. évben saját területükön tartottak folyton a csatározások. A végdöntést a császár arra az időre hagyta, midőn Rómából maga is a csatatérre mehet, a mi a 174-iki nyár derekán történt.

Dio Cassius történetíró bővebben leírja az ütközetet. A quádok számban sokkal többen voltak a rómaiaknál. Ezeket igen kedvezőtlen helyre csalogatták, a hol körülfogták őket és minden víztől elzárták, úgy hogy a nap hevében veszniök kellett volna. Ekkor nehéz felhők tornyosúltak az égen, melyekből záporeső hullott alá a rómaiak enyhítésére, míg ellenségeiknek villámot és jeget vert szemök közé. A rómaiaknak így felüdítve, nagy győzelmet vívtak ki a megrémített quádok felett. Az ütközet döntésére hatásos égiháborúra igényt tartanak a különféle vallások. Rómában, a piazza Colonnán álló Antonius-szobor domborműve szerint, a rómaiak Jupiter pluviusnak tulajdonítják azt. A képen a római harczosok az égre tekintenek s a cseppeket szájukkal fogják fel. Némelyek sisakjukat tartották alá és nemcsak maguk ittak mohón, de lovaikat is megitatták. Az ellenséget villám és heves jégeső sújtja. Látni lehet a képen, hogy hull az égből egyszerre víz és tűz. Míg az eső egyeseket felüdít, mások a villámtól találva meghalnak. A tűz, - mondja Dio Cassius, - a rómaiakat is érte ugyan, de náluk rögtön kialudt. Az ellenségnek semmit sem használt az eső, inkább olajként táplálta a tüzet. Náluk is esett s mégis víz után vágytak. Némelyek sebet ütöttek testükön, hogy vérökkel oltsák el a tüzet, mások a rómaiakra rontottak, mintha csak náluk volna található a mindent megmentő víz. Még Márk császár is megsajnálta őket. A domborművön szemlélhető Jupiter pluvius messzire kinyújtott karokkal áll. Jobb karjánál vannak a vizet gyűjtő rómaiak, baljánál a villámtól sújtott quádok. Maga Márk császár, serege megmentését s a győzelmet égiek közreműködésének tulajdonítá. Rendkívüli eseményt látott a váratlan esőben, 182habár tikkasztó nyár idején nincs abban semmi különös. Dio Cassius (LXXI. 8.) a pogányok véleményével Arnuphis egyiptomi varázslónak tulajdonítja az esetet, a ki a császár kíséretében volt és a levegő istenétől, Mercurtól eszközölte ki imádságával a segítséget.

A keresztények állítása szerint (Erről: Jul Capitolinus, M. Antonius 24. - Pertullianus Apol. 5; ad Scapul 4. - Eusebius V. 3. - Xiphilinus saes XI. - Mosheim, De murae. Leg. Tulm. Lipsiae 1853.) a császári seregben volt a keresztény militiakból álló legió. A kétségbeesés órájában ennek parancsnoka a császár elé lépett azzal a kijelentéssel, hogy a keresztények imáikkal segítséget eszközölhetnek ki. Márk császár örömmel szólítja fel a parancsnokot, hogy imádkozzék a legio istenéhez. Az ima meghallgatást nyert. Az isten az ellenséget villámokkal sújtotta le, a rómaiakat pedig esővel enyhítette. Márk császár hálából a keresztények javára rendeletet bocsátott ki, a legiot pedig "villámszórónak" (fulminatrix) nevezte el. Tényleg azonban a legio fulminatrix elnevezés már Augustus császár idejében is előfordul (Noel de Vergers, Essai sur Marc Aurel.) A császár feljegyzése szerint a csodás eseménynyel egybekapcsolt ütközet a Granua (Garam folyó) mellékén történt, tehát a Garam völgyében, minden valószínűség szerint még Esztergom vármegye területén. A quádoknak legerősebb pozicziójuk épen a Garam völgye volt. Ha valahová becsalogatták a római sereget, bizonyára ide terelték be. Habár a quádokat a szomszéd jazygokkal gyakorta hozta össze a közös czél: a római területen rabolni és pusztítani, mindazáltal egymás iránt mindig megvolt a kölcsönös bizalmatlanság.

Ha a határ ott volt közöttük, - mondja Kuzsinszky, - a hol az éjszak-nyugati Magyarország erdőborította hegyei ellaposodnak s a lankás terület az alföldi rónaságba megy át, - pedig itt kellett lenni közöttük a választóvonalnak, - akkor az a kölcsönös félelem és bizalmatlanság valami kézzelfogható alakban is jelentkezett. Mindenesetre szemmel tartották egymást és szükségképen gondoskodtak arról, hogy egyik se legyen meglepetésnek kitéve a másik részéről.

Körülbelül ama tájon, a hol a quád határ végződött a jazygok felé, két ősrégi sáncznak maradtak fenn a nyomai. Az egyik a Garam folyó mentén, Kéménd és Bény között kezdődik s éjszaki irányban Újbarsig vonúl; a déli vége Bénynél, különösen meg volt erősítve. Itt félkör-alakban támaszkodik három sáncz a Garamra, melyek közül a belső 200 méter átmérőjű, ezt körülveszi a második a belsőtől 160-220 méternyi távolságban s erre jön a külső sáncz, a középsőtől 400-600 méterre. A másik erődítvény az Ipoly vonalát védte, s Helembától és Szobtól Selmeczbányáig húzódik. A kettős védelmi vonal arra vall, hogy itt csakis a quádok védhették magukat a jazygok esetleges becsapásai ellen. (Magy. Nem. Tört. I. CCLXIX.)

A legyőzött quádoknak nehezükre esett az, hogy a rómaiak területükön várakat építettek. De még inkább fájt nekik, hogy a megszálló csapatok bántalmazták őket. Lépten-nyomon akadályozták munkáikban, a földmívelésben, vagy más foglalkozásukban. Sokat elfogtak közülök és rabszolgaságba adtak. E miatt ki akartak vándorolni, de megakadályozták őket; végre fellázadtak a rómaiak ellen. A helytartók nem tudták a rendet helyreállítani, azért 178-ban Márk császár maga sietett a harcztérre, azonban Vindobonában 180 márczius 17-én meghalt, az ott uralkodó pestis áldozataként.

Márk fia, Commodus visszavonta seregét a Duna balpartjáról, s a várak a barbárok kezébe jutottak. Commodust 192 decz. 31-én Rómában meggyilkolták. Ekkor a pannoniai legiok a római pretoriánusok szokásos jogát magukhoz ragadva, Felső-Pannonia helytartóját, S. Septimus Severust császárrá kiáltották ki és a két ellencsászárral szemben trónra juttatták. Uralkodása alatt a dunai tartományok békességet élveztek.

Severus császár megemlékezvén egykori működése helyéről és azokról, a kik őt trónra segítették, meglátogatta Pannoniát, a minek emlékéül szolgál a számos, nevével ellátott és máig is fennmaradt mérföldkő. Ilyen például Nyergesújfalué. (Schönwiesner. Roman. Itin. II. 125.) Intézkedett a katonai czélokra szolgáló útak jókarban tartásáról. A táborhelyeket újból megerősítette.

Caracalla (211-218.) uralkodása alatt történt Pannóniának már említett felosztása, midőn a bregetioi legiót területével, tehát Esztergom vármegyének a Duna jobb partján levő részét is kihasították Felső-Pannóniából és Alsó-Pannóniához csatolták.

185Alexander Severus császár (222-235.) alatt a pannóniai legióknak annyira ki kellett vonulniok otthonukból, hogy az védtelen maradt. A barbárok családjaikra törtek és azokat megtizedelték.

Alexandernek közvetetlen utóda, Maximinus császár (235-238.) alatt ismét ki kellett vonulnia mindkét legiónak, hogy részt vegyen a szarmátokkal és dákokkal vívott diadalmas hadjáratban.

Rossz idők következnek be bizonyára az alsó-pannóniai legiókra, midőn Gallienus császár a frankoktól és alemannoktól való félelmében 257 körül a markomannokkal szövetségre lép és nekik Felső-Pannónia egy részét átengedi.

A Pannóniával délre határos Illyricumban is fellázadtak és minden oldalról betörtek 278 körül a barbárok, de Probusnak sikerült ezeket onnan kiverni és Illyricumban a rendet helyreállítani, a minek fejében a "Restitutor Illyrici", Illyricum helyreállítója, felírattal tisztelték meg.

Probus barátja volt a békének, remélte is, hogy állandó békéje lesz, kivált Pannóniában, azért katonáinak békés foglalkozást adott, velök szőlőt ültettetett Pannóniában, kivált szülőföldjén, Sirmiumban. Tény az, hogy a rómaiak alatt Esztergom vidékén is voltak már szőlők, e mellett tanúskodik az Ispitahegyen talált két, 39 m. magas sírkő, mely díszítve van bőven termő szőlőgerezdekkel.

Valentinianus császár az egyre nagyobb mérveket öltő germán vándorlásokkal szemben a Dunát a védőművek hosszú lánczolatával igyekezett biztosítani. Az Esztergomban talált fölíratos kő tanúsága szerint, 365-367 között az ottani castrumot annak bástyáival együtt, alaposan felépítette. (C. I. L. III. S. 10,596.) Valentinianus azonban oly meggondolatlan volt, hogy még a szövetséges barbárok területén is emelt erődöket. Az előbbivel rokon tartalmú felíratos követ találtak 371-ből, Bonfin feljegyzése szerint, az Esztergommal átellenes mezőkön. (U. o. 3653.) A quádok ilyen eljáráson már egy ízben igen fennakadtak; de még inkább felbőszíthette őket az, hogy Gabinus nevű királyukat a rómaiak csellel eltették láb alól. Ezek következtében 374-ben váratlanúl áttörték a határt, két legiót megsemmisítettek és Sirmiumot fenyegették. Melyik két legió volt az, nincs följegyezve, de hihetőleg az I. és II. adjutrix, mert ezek voltak leginkább kéznél. Az utolsó hadierőt 377-ben Frigedius helytartó vezette Tráciába. A nagyobb veszélyt Theodosius, Moesia helytartója, a későbbi császár hárította el.

A rómaiak hadereje nem tudott többé újból szervezkedni. A góthok áramlata sokkal erősebb volt, mintsem annak ellentállhatott volna. Gratianus Galliából jön segítségre. Valens a góthoktól teljes vereséget szenved, mire elözönlik Pannóniát, Illyricumot és Moesiát. A rómaiaknak nem marad más hátra, mint önkéntesen átengedni nekik Pannóniát állandó lakóhelyül. Nem szűnt meg ugyan benne egy csapásra a római közigazgatás, de ez pusztán a hivataloskodásra szorítkozott; a haderő mindenkorra tönkre volt téve. Az Esztergom környékén található érmek sorozata Valenssal († 378.) szűnik meg, épen így a tisztán római leletek. A későbbiek nagyrészt barbár tárgyakból állanak. A legkésőbbi fölíratos emlék 377-ból való. Mindez a mellett tanúskodik, hogy a rómaiak befolyása a vármegyében ez időben enyészett el.

Pannóniában a folyton tartó pestis és éhínség a mi vidékünket is elnéptelenítette. Az új nép az ide bevándorolt különféle barbár volt. Ezeket találták itt a hunnok, kik 427-ben mint római tartományba törtek be és 433-ban már végleg megszállották Valeriát és Pannónia secundát (Alsó- és Felső-Pannóniát.)

A hunnok és utánuk a többi bevándorolt népek a népvándorlás pusztításaival feldúlták a városokat, helységeket; sőt még azok nevei is annyira elpusztultak, hogy a történelem lapjain feljegyzett városok helyeit már alig tudjuk feltalálni és a még található romokról csak kétesen tehetjük fel, hogy azok helyén egykor a római uralom alatt mily helység feküdt. A római korból talált felíratos köveken környékünkön csak két helynek neve van följegyezve: Aquincum, a mai Óbuda és Brigetio, vagy Bregetio, Újszőny mellett. A mérföldmutatók tartották fenn ezek neveit, melyeken fel van jegyezve, hogy a hely, melyen a mérföldmutató állott, míly távolságban van Aquincumtól, illetőleg Bregetiotól; de sajnos, ama helynek neve, melynek távolsága jelezve van, nincs kitéve. Aquincumtól Csévig számították a távolságot, Csévtől pedig Brigetioig.

Esztergom vármegye római topographiájának meghatározására megbecsülhetetlenek a következők: Először az Agrippa-féle térkép, mely Rómában az oszlopcsarnok falára volt rajzolva, hosszú szalag alakjában. Ez után készült az úgynevezett 186Tabula Peutingeriana, melyben vidékünk is előfordúl. (Sect. IV. B. és Sect. V. B.) Második helyen említem az "Itinearium Antonii Augusti" czímű úti könyvet, mely Diocletian idejében készült és vidékünkről két útvonalat jelöl meg. Az egyik a Duna mentén Crumerumtól Aquincumig, Ad Herculem Castrumon és Cirpi mansion keresztül; a másik útvonal Ad lacum felicisen keresztűl a hegyek között vezet. Mindkettőben római mérföldekben vannak a távolságok kifejezve. Harmadik helyen említhető Claudius Ptolomaeus, ki a második század közepe táján élt Alexandriában, ez geographiájában a szélességi és hosszúsági fokokat határozza meg és vidékünkről is említ néhány helyet. Végre megemlítendőnek tartom negyedik helyen az V. század elején készült "Notitia Dignitatum"-ot, melyben már megtaláltam a vidékünkön feküdt római erődített pontokat. - A négy közül egyik sem oly határozott pontosságú, hogy szerintük egész biztossággal lehetne a helyeket meghatározni, azért a tudósok, kik nagy fáradsággal tanulmányozták e kérdést, különféle nézeten vannak egész a jelenkorig.

Esztergom minden valószínűség mellett Salva, Solva, Salva mansio. Előfordúl Ptolomaeusnál az Itineariumban és a Notitiában. Salva méretei megegyeznek Esztergoméval; Jordán (De originibus Slavicis. 299, 431. és 532. §§.) tudtommal az első, a ki ezt bizonyítja. Katancsich (Comment in Plinii Pannoniam 63) és vele egyidejűleg Schönwiesner, (In romanorum itta Commentarius 109.) ezek után az újabbak, Kenner, Hampel, Frőhlich, Kuzsinszky, stb. Salvát Esztergom helyén keresik. A rómaiak pannóniai topographiájában tanulmányozók úttörője Lázius, Solvát az egykori Solwár, manap Solmár helyén kereste. Mások Szentendrénél, Tátnál, Nyergesújfalunál, Lábatlannál és Almásnál keresték. (Böcking, Not. Dignit. II. 696). Legújabban Salamon (Budapest tört. I. 25.) Salva mansiót Süttő vagy Neszmély (u. o. 208) körül keresi (207), máshol pedig Bicske és Zsámbék között véli. Esztergom helyén Lazius nyomán (i. h. 954.) sokan keresték Curtát. Ezek közé tartozik Baranyay is. (Disquis 9.) Salamon, a ki mindenben eltér az eddigi kutatók nézeteitől, Esztergom helyén Cirpi mansiót, vagy Carpist keresi.

Esztergomban a római castrum a mai víziváros területén volt, (Arch. Ért. 1893. 45.) mert itt bőségben találtatnak római falak és téglák. Minden bizonnyal felhasználták a rómaiak az araviszkoktól itt czölöpök között épített vár falait. Erre mutat az a nagyterjedelmű felíratos kő, mely jelenleg különféle időben talált két darabból összetéve, a prímási rezidenczia udvarán van elhelyezve. Ebből bizonyos, hogy Valentinian és Valens együtt uralkodó császárok idejében, a mi a 365-367-ik években történt, midőn Valeria tartománynak Augustianius nevű parancsnoka alatt és Equitiusnak rendelkezésére, a ki a lovasok és a gyalogosok főnöke (Comes) volt, a castrumnak falai, tornyai az alapfalak omladékaiból épültek fel. A castrumon kívül volt a canaba, melyben a katonaság élelmezői laktak. Legatus civitatum. Ilyennek sírkövét találjuk a Borzhegyen, melynek felírata: LEG. I. A. LEC ATO CIVILIO COFI. Az első segédlegió a polgári követnek, Cornélnak csináltatta. A rómaiak temetkezési helyei a prímási téglagyár helyén és az Ispita hegyen voltak, habár szanaszét a városban és a határban is találtak sírköveket és sírládákat, vagy téglából rakott sírokat. A sírkövek között van egy, melyen a "Solva" szó előfordúl, de mint személynév. A felírat ez: SOLVA IVC VNDI PRINC AZALI FANN IIX. PATER POSIT. Solva Jucundus azal főnöknek leánya, ki hét éves volt. Az atyja állította (ezen emlékkövet). A téglából rakott sírok közül becses az a 138 m. magas mészkősírlap, melyen pásztor alakja áll domborműben. Meglepő, hogy igen számos oltárt vagy fogadalmi követ találtak városunkban. Ilyenek Jupiternek és Neptunnak, Marsnak, Minervának, Junonak (A Régész. Múzeumban), Herculesnek, továbbá a vár alatt levő fürdő mellett (Mathes, 75. CIL. 3657) a betegség elűzőinek, Aesculap és Hygiának (C.I.L. 3649) állított oltárai.

A domborműves és felíratos római kövekből tekintélyes múzeumot lehetne összeállítani, ha egy helyen volnának összegyűjtve. Jelenleg, nagy részök Simor János prímás gondoskodásából a prímási rezidenczia udvarán, egy részök pedig az Eszt. Régész. Múzeumban van elhelyezve.

Felírataik összege tekintélyes Corpus Inscriptionumot adna, melybe felveendők volnának olyan felíratok is, melyek az itt talált, de már többé itt nem lévő köveken vannak. Ily felíratok találhatók Lazius (L. X. p. 455), CIL. (3649-3658, 10514-10601.) Archaeologiai Közlemények (II. 304.) Mathes 187(Arx. Strig. 75-78.) Az Eszt. Régészeti és Tört. Társulat Évkönyvében (C. III. 101. 102.) A római téglákról, - melyek felíratai többnyire azonosak az Esztergomban talált téglák felírataival, - lesz szó e szakasz végén. Esztergom helyőrsége állott a Notitiában jelzett és már említett: Coneus equitum Scutariorum és az Equites Mauriból. Nyoma van még a Cohors Ulpia pannonicorumnak is.

Esztergomnak a rómaiak idejében volt állapota ismertetésében nem hagyhatom figyelem nélkül azt, hogy az avatott búvár, Schönwiesner (Itin. II. 242.) Esztergomban mondja állottnak a Quadriburgumot, állítását a téglák felíratára alapítván: QUA DRIBVR A. S., melyet Quadriburgum ad Solvan-nak olvas. Lehetne olvasni e felíratot Quadriburgio ala sagittariorum, a minek megerősítésére szolgál az, hogy tényleg a Notitia Dignitatum a Pannonia prímában felemlíti Quadriburgioban a nyilazó lovasokat, "Equites Sagittari Quadriburgio." Mivel a Notitia a helyeket többnyire úgy sorolja fel, a mint fekvésük szerint egymásután következtek, e szerint Quadriburgiumnak Arrabona, azaz Győr mellett kellett feküdnie. A Notitia azonban még egy másik Quadriburgiumot ismer és pedig a Provincia Valeria Ripensisben, a melyben Salva is feküdt. Ebben volt lakhelye a Tribunus Cohortisnek éspedig nem a legiók Cohors parancsnokának, (mint Böcking Not. II. 732 véli), hanem valamely segédcsapatának. Rómer Quadriburgumot és Vincentiát azonosnak tartja. (Arch. Közl. III. 52.) Valószínűnek tartom, hogy mivel oly gyakran fordúl elő a Quadriburgum, nemcsak Pannóniában, de a birodalom többi részében is, ez a szó nem jelent mást, mint négy toronynyal bíró erődöt a minő lehetett akár Arrabona, akár Vincentia, akár Salva mellett is. Hogy Salvában nem csupán egy helyen volt római telep, mondjuk a mai vízivárosban, hanem többfelé, az bizonyos. Erre mutatnak a temetkezési helyek is. Római temető volt a mai prímási téglavető helyén és az attól majdnem egy órányi távolságban levő Ispita-hegyen. Ez a körülmény arra a véleményre jogosít fel, hogy Salva mansiótól nem állhatott távol egy Quadriburgum, a melynek közelében alkalmas hely volt a téglavetésre. Ilyen alkalmas helyeken Esztergom mai nap is bővelkedik. Itt készülhettek a Quadribur A. S., felíratos téglák, melyek vidékünkön nagy számban vannak. Azonban más felíratú tégla is nagy számban került ki Salva és környéke téglavetőiből, melyek felíratait betűrendben közlöm, megjelölve azt is, hány példányban vannak múzeumunkban:

1 Anus ip., 1 Cort Vicen, 2 Corttav, 1 Felix, 5 Frigeridus, 1 Leg. I. adi Anis max, 4 Leg. II. adi, 1 Lipicini trib, 1 Olimpine, 1 Quadribus, 1 Terentius Pelux, 1 Vpic, 1 Vikenia, 1 Vincincia (Dec. 1. L. I.) A mit Bonfini Esztergomban keresett, a Comercium Burgusnak tudósaink nem sok hitelt adnak. Hogy valami lehetett a dologban, azt C.I.L. (3653.) valószínűnek tartja.

A római útirányt a Duna mentében követve, Bregetiotól az első állomás, mely megyében fekszik: Lepavista, a mai Süttő helyén, a hol valamely erőd volt, melyben római lovasság feküdt, (Kenner 100.) és pedig a trák lovasok harmadik csapatja, (ala), melyet Philippiananak neveztek. (C.I.L. II. 4626, 4627-11334.) Süttőnek fekvése a Duna kanyarulatánál indokolta az erősített pontot, közvetítőül Bregetio és Crumerum között. Itt bőségben találhatók római emlékek, kivált érdekesek a római mérföldmutatók; kettő az iskolaház mellé van erősítve. Rómer Flóris e kettőn kívül még más kettőt, összesen négyet említ, melyek közül kettőnek felíratát közli az Archaeologiai Közleményekben (VI. k. 181.) Mindkettő a felírat szerint annak emlékére készült, hogy Fülöp császár (244-249) az útakat és hídakat az itt állomásozó trák lovasokkal helyreállíttatta. A helyet, melyen e köveket találták, Bregetiotól XI mile passus távolságra mondják, míg Lepavista a tabula szerint öt, helyesebben 15 mille passus távolságra van jegyezve.

Süttőtől, mielőtt Nyergesújfaluba érnénk, Piszke esik útunkba. Itt római pénzeket, téglákat eleget találunk, de határozottan nem mondhatjuk meg, miféle római telep volt itt. A mai Nyergesújfalu helyén Crumerum feküdt. A mai helység felett, Piszke felé, emelkedett helyen terült el a Castellum, melyről Schönwiesner bővebben megemlékezik (Romanov. iter. I. 108) és mondja: "Láttam két háznak belső falait kiásva, melyek római építésre vallottak. Nagy halmaza került össze a kiásott tégladaraboknak, melyeken a római jelleg felismerhető volt, de egészet egyet sem találtam. E romoktól jobbra, - mondja ő, - domb emelkedik, melyen valamely erőd alapfalait szedték fel új épülethez anyagul". 188Schönwiesner a továbbiakban arról elmélkedik, vajon nem volt-e itt ama burgus, melyet a Bonfini idézte (Dec I. L. I.) felíratos kő tanúsága szerint Equitius Valentinian, Valens és Gratiam császárok idejében negyvennyolcz nap alatt építtetett és melyet Commerciumnak neveztek. Ez a név Crumerumhoz hasonló. Megemlíti Crumerumot az Itinerarium és pedig mint a két útnak találkozó pontját. Innen vezet ugyanis az útvonal "Ad Lacum Felicis"-en keresztűl Aquincumba és onnan a Duna parton, Cirpi és Salva mansiókon keresztűl ismét vissza. Most az út Tátnál válik szét, de mivel Crumerum tekintélyesebb pont volt, mint a Tát helyén állott kisebb erődítvény, azt említik góczpont gyanánt. Ptolomaeus Crumerum helyére Curtát teszi, a hol a Dunának nagy kanyarodása van. Említi a Notitia is és megjegyzi, hogy - mint említettük volt, - ott táborozott az "Equites promati" csapatja. Laziussal (i. m. 950.) a régiek Esztergomot tartották Curtának. Schönwiesner, Katancsich C. I. L., Kenner, stb. Nyegesújfalut tartják annak. Az itt talált felíratos kövek közűl érdekes az, melyet Márk Aurél császár üdvére Neptunnak és a nimfáknak ajánlott Antonius Julianus, a germánok Ulpia ötödik csapatának parancsnoka. (Schönwiesner II. 123.) C. I. L. III. 3662.) E felíratból tetszik, hogy Márk Aurél császár idejében itt feküdt az Ulpius Trajanus császár idejében germánokból alakított cohors, amely e császár után nevét is nyerte. Még Septimus Severus alatt is ott feküdt Lucius Antonius parancsnoksága alatt, mint erről ama kő tanúskodik, mely a plébánia-épület falába van erősítve. Schönwiesner (II. 125.) C. I. L. III. 3364. A C. I. L. i. h. arról tanúskodik, hogy Crumerumban feküdt a Cohors V., s a Luciensium et Callaicorum nevet viselte. Callaicorum a Száva vidékéről 85-ben helyeztetett át. (Arch. Ért. 1892. 118. C. I. L. III. 1152 l.). Még egy más kőről is meg kell emlékeznem, melyen a félhold van, a mi miatt a nép e követ török kőnek nevezi, vannak azonban rajta más vadászati jelvények is, melyekből bizonyos, hogy a kő Diánának, a vadászat istennőjének volt ajánlva, a kinek jelvénye a félhold. (Arch. Közl. VI. 176.) Más köveket említ C. I. L. (III. 3365, 3666.) Nyergesújfalu szomszédságában, Pusztamaróton is találtak római régiségeket, többek között egy díszes faragású oltárt, mely a gyógyító nimfáknak van szentelve. Ez oltár jelenleg a prímási palotában van. Ismertette Rómer az Arch. Köz. X. 38. és C. I. L. 10595.

Keletre haladva, Lepavistától XIII. mille passus távolságra, a Tabula a Gardellaca helyet jelzi; a távolság négy és egynegyed mérföldet tesz (IV. M. P. = egy mérföld.), a mi megfelel a valónak. Táton tényleg sok római emlék van, az út mellett is fekszik egy római felíratos kő. Valamely lovascsapatnak itt is kellett táboroznia, melyről azonban tudomásunk nincsen. (Kenner 101. jegyz.)

Gardellacáról éjszaknak kanyarodva, Salva mansióban érkezünk, innen IX. M. P. távolságra "Ad Herculem castra" czímű erősített római táborba érünk. Említi az It nerarium és a Notitia, mely szerint abban dalmát lovasság és az Auxilia Herculensia segédcsapat feküdt. A helyrajzi kérdés megoldása sok nehézséget okozott az eddigi kutatóknak, mert vagy húsz hely volt a római birodalomban Hercules névvel, melyet Maximianus Hercules császártól nyertek. Római emlék itt, a még részben fennálló falaival a Kishegyen elterülő római tábor, melyet Fröhlich Róbert bővebb leírása (Arch. ért. 1893. 38-47.) szerint, itt ismertetünk. Mint minden római tábor, - mondja Fröhlich, - úgy a maróti is kőfallal volt körülvéve s épületei is kőből készültek. Ez utóbbiakból, melyek gyengébb falazatból épületek, a Kishegyen folytatott szőlőmívelés folytán, a táborhely éjszaki szélén a tégla és vakolattörmelék nagy rakásokban halmozódott össze. Az erősebb alkotású bástya a földmíves szerszámnak ellent tudott állani s csak a robbanó szerek erejének engedett, a mivel bár meg van csonkítva, de tetemes része még mai nap is fennáll és mutatja a tábor formáját és kiterjedését. A tábor alakja olyan, mint a Kishegyé, hasonlít a tojás hosszmetszetéhez. Hossziránya kelet-nyugati, s erre körülbelül 300-400 méternyire terjed. Szélessége nyugati részén 150 méterre becsülhető. Mennél tovább haladunk kelet felé, annál inkább keskenyedik, úgy hogy keleti végpontjánál már alig 30 méter széles. Ez a terület, a Kishegy teteje, valóságos fensík, melyet a természet arra alkotott, hogy teljesen elkülönített erődítményül szolgáljon. Az ábrán levő betűk a köröndöket, (rondellákat), az egész vonalak a még fennálló falakat, míg az áttörtek a falak nyomait jelzik. A méretek számai a rajzba bele vannak jegyezve, úgy hogy mindenki könnyen tájékozódhatik. A pilismaróti tábornak több olyan sajátsága van, melyek azt eltérővé teszik a többi római tábortól. Ilyenek 189a köröndök, melyek a keszthelyit és még egy-kettőt kivéve, sem hazánkban, sem külföldön talált római táborokban nem fordúlnak elő. Továbbá még alakjára is eltér a római táborok alakjától, mely mindíg négyszögű szokott lenni. A pilismaróti tökéletesen alkalmazkodik a hegy alakjához és tojásdad, úgy hogy kapuinak helyét nem lehet meghatározni. Fekvése is szokatlan. A Duna melletti táborok, ott, a hol a természeti viszonyok engedték, a folyó mellett közvetetlenűl síkföldön épültek, míg a pilismaróti elszigetelt dombon, a Dunántúl két kilométer távolságban feküdt. Mind eme körülmények Fröhlichet arra a nézetre vezették, hogy itt a rómaiak nem közönséges kaszárnyát akartak építeni, minők a táborhelyek voltak, hanem várszerű erődítményt. Továbbá, - mondja ő, - az elnevezés, "Ad Herculem castra" mutatja, hogy a tábor felállítása előtt ott valamely épület, vagy helység lehetett, melyet Herculeshez czímeztek és mely mellé építették a castrumot. A tábor keletkezési idejét meghatározza az építkezési mód, mely azonos a Duna partján levő burgusokéval; és a talált felíratos téglák, melyeken FRIGERIDUS neve fordúl elő, a ki Valeria tartománynak főparancsnoka volt és Valentinian császár parancsára építtette a burgusokat; azok pedig magukban nem állhattak volna fenn, ha nem lett volna közelükben tábor. Tekintélyesebb a felíratos követ tudtommal itt nem találtak, de annál több felíratos téglát, a már említett főparancsnok nevével, azután LVPICINITRB, továbbá LEG. I. ADI és II. ADI. Sőt többször előforduló és még meghatározatlan eredetű QVADRIBVRGVM felíratosat (Arch. Közl. III. 51, 166.) is találtak.

A legközelebbi római castrum Cirpi mansió, vagy Ptolomaeus szerint Carpis volt, mely még most is meg van a bogdányi határban, a Duna partja mellett. Ez azonban már nem esztergommegyei terület.

Esztergomból ismét visszafordulva dél felé, az állami nagy útra, Dorog-ra érünk. Itt is római telep volt, neve ismeretlen. Dorogon hamuvedreket és bronztárgyakat, de római felíratos köveket, (C. I. L. III. 11336, 11337.) téglákat is találtak, azért már a rómaiakat megelőző korban is csekély állomáshely lehetett, a melyet utóbb ezek is használtak. Dorognál elágazott az út Sárisáp és Csév felé. Lássuk mi először Sárisápot, a hol nagyobb kiterjedésű római telep volt, többnyire azal lakossággal. Ezekből való volt Ajka Kanzal leánya, Racio neje, a ki 40 éves korában halt meg és számára férje sírkövet állított. E sírkő valamely római fürdő alapfalaiba volt beleépítve. (Esztergomi Lapok 1901. 71. sz.) Neve ismeretlen. Az itt talált téglák egyikén, - mely valamely sírból felíratos kővel együtt került ki, (C. I. L. 3661.) QVADRIBVR A.S. felírat fordúl elő. (Schönwiesner Iter. II. 240,242.) Rómer "a fürdőházi földeket" bejárta, de eredmény nélkül. (Arch. Közl. VI. 160.) Ott pedig temérdek a római alapfal, csakhogy földdel borítva, növényzettel födve.

Sárisápról visszatérünk a római országútra. Ennek mai iránya eltér a római korban használt iránytól, a mely Csévre vezetett. E tekintélyes helyet Ad lacum felicis-nek mondják. Salamon szerint e nevű helység Tata volt, (Budapest, I. 245.) tava miatt. Előfordúl az Itinerariumban "in medis" megjegyzéssel. Ezt Schönwiesner mediterranesnek olvassa, (Itin. I. 103.) vagyis nem a parton, hanem a benső területen. Itt valamely csekélyebb hely volt, melyet mutatiónak mond és itatóhelyül szolgált. Az itatás valamely cziszternából, víztartó medenczéből történt, a melyet szerinte Lacusnak mondtak. Mások (Kenner, Noricum Pann. 100) szerint e hely nem Lacus, hanem locus felicis nevű volt, mint több más, melyektől megkülönböztetésűl a Veneris nevet is bírta. Ily módon Locus Veneris felicis.

Cséven és környékén igen sok római emlékkő jött napvilágra. Ilyen a mérföldkő, a mely tanúsítja, hogy Cajus, Julius, Verus, Maximus idejében az útak és hidak jó karban tartattak, (Mathes 18.) és a mely most is ama helyen áll, hova állítva volt. Rajta Sz. Vendel szobra van elhelyezve. C. I. L. (III. 4630). Továbbá) két mérföldkő, melyet Philippus (Schönwiesner Itin. 103, II. 172, II. 175 és 107. és kettő, melyeket Maximilianus idejében állítottak. (C. I. L. (III. 4634. és 4631, II. 339, I. 107, II. 191 és I. 103, I. 190, C. I. L. III. 4632. és 4633.) Továbbá egy oltárkő, melyet Caracalla idejében Serapidis Neptunnak tiszteletére Antianus, Alsó-Pannonia prétorja állított. (Schönw. Itin. II. 141.)

Bajna még oly hely az esztergomi járásban, melyben római haderő volt elhelyezve. Akkori neve ismeretlen. Római emlék egy sírkő, melyet Aurelius Acutus I. segéd-legióbeli katona fiának, Aurelius Satulonak állított, a ki 24 éves korában a dáciaiak betörése alkalmával esett el; egyúttal másik fiának emlékét 190is őrzi, a ki 14 éves korában halt meg. A sírkő a Bajna mellett állott remetekápolnának volt falába építve. C. I. L. 3660.

A párkányi járásban, mint római erődített helyet találjuk magát Párkányt, Anabum vagy Anavum, máskép Oniabum név alatt. Ptolomaeus, Anabon és Anavon nevek alatt említi, míg a Notitia, Oniabo-nak nevezi, melyben dalmát lovasság táborozott. A C. I. L. (III: 537.) Oniabumot egyenlőnek mondja Aniaummal és Tatánál keresi. (III. 466, 537. 1.) Római emlékek tudtommal még ott nem kerültek elő.

A járás többi helye, mint barbár terület, a rómaiaknak nem szolgált állandó helyül.

E kitérés után ismét visszamegyünk vármegyénk történetének folytatására. Ennek fonalát a hunnoknak 433-ban történt végleges megtelepedésével szakítottuk félbe. Attilában az ügyes hadvezér és szerencsés diplomata tulajdonai egyesülve lévén, rövid idő alatt világbirodalomra tett szert, mely azonban halála után († 453.) csakhamar szétomlott. Fiai meghasonlottak egymás között; ezt felhasználták a meghódított népek, a hunnokkal többször megütköztek, míg Pannóniában, a Nedao vagy Nedad nevű patak mellett, az ellenségek egyesült hadereje az összesített hunn és segédnépeik csapataira oly csapást mért, hogy közel 30.000-en estek el, közöttük Ellák is, Atilla legidősb fia.

Csolnok közelében is mutatnak óriási sírhalmot, melyet hunnok sírjának mondanak, mert abban emberek és lovak együtt vannak eltemetve. A legyőzött hunnok nem egész három évtizedes pannóniai uralmok után visszavonúltak a délorosz pusztaságra.

Fröhlich véleménye szerint, nem Atilla, a hunn király döntötte meg Valériában és így Esztergom vármegyében is a római uralmat, mert biztosan tudjuk, - mondja ő, - hogy Atilla halála után a legió I. adjutrix még fennállott, s ez esetben csak Valériában lehetett elhelyezve. (Arch. Ért. 1893. 47.)

A hunnok eltávozása után a germán népek uralma kezdődött meg Pannóniában, melynek száz éves tartalma nem állott egyébből, mint hat- vagy hét-féle népnek egymással folytatott elkeseredett harczából.

Ebből a korból vajmi keveset tudunk vidékünkről. Egy feljegyzés áll rendelkezésünkre, mely azt mondja: Theodorik volt a góthok fejedelme Pannóniában, a ki ide vezette Rudolfot a herulokkal és rugiakkal Skanciából. Több más nemzet között, a granokat és orochianokat is, a kik a második Pannóniában végighúzódó Kárpátok völgyeit foglalták el. Ott Körmöczön, a nemes arany- és ezüstbányákat mívelték. Ezért azt a folyót Garamnak nevezték, mely a régi Curtával szemben a Dunába ömlik és torkolata nevének megváltoztatását is okozta.

E följegyzés mit sem ér a fenn idézett forrásokkal szemben, mert már abból a korból való, midőn a római elnevezés elenyészett. Azért nevezi Curtát réginek. (Curtae Veteris.) Amaz állítás, hogy a Garam Curta átellenében szakad a Dunába, szintén semmit sem ér, mert ez tulajdonkép Párkányon alúl történik.

E följegyzésre Baranyay nagy súlyt fektet, mert ebből is kívánja igazolni (Disquisitio 10 és 80.) Esztergomnak egykori Curta nevét, de sajnos, sehol sem mond egyebet, csak Vitekind-Jornandesre hivatkozik és nem nevezi meg a helyet, a melyből ez idézetet merítette. Magam a dolog mibenlétéről kellő tájékoztatást óhajtva szerezni, mindkét hivatott szerzőnek művét átnéztem, de ily feljegyzést találni nem tudtam. Jordan (Mon. Germ. Anct. Ant. V. I. 60.) tud Roruulfról, a ki népével a góthokhoz csatlakozott; de nem tud Curtáról.

A szlávok a Kárpátoktól keletre voltak letelepedve, midőn az avarok Ázsiából előnyomulva, az útjokba esőket leigázták. E gyenge nép közép keveredtek a svéd földről jött rosszok vagy oroszok, a kik őket harczedzetté tették. Ezek a gyermek elé, születése után kivont kardot tettek és így szóltak: "Nem lesz egyebed, mint a karddal meg tudsz szerezni." A harczra edzett szláv nép az V. században a Kárpátokon átkelve, bejött Pannóniába és egész a Dunáig nyomult elő. Jordán szerint a szlávok Temes vidékéről vonultak a quádok volt földjére, a Garam, Duna és Morva folyók között levő vidékre. (De Orig. Slavicis Cap. XXI. § 20.).

A pusztító hadjáratoktól feldúlt területen megtelepedett szlávok a földmívelést gyakorolták, sőt állandó lakhelyeket építettek és saját nyelvükön nevezték el. 191Ez időből való Vissigrád, Novigrád, Vácz, stb. és Osztrigom, mely szó, Kollár Ádám szerint, (Urs, Velsius De Bello Pannon. kiadása 101. l. jegyzet.) meredek hegyet, hegyfokot jelent és ebből mondja származottnak a magyar Esztergomot.

A szlávok a keresztény vallás elfogadására is fogékonyak voltak. Hogy az Esztergomban lakók is elfogadták-e a keresztény hitet, határozottan nem lehet állítani, mert keresztény emlékeket e korból még eddig nem találtak.

Azok, a kik Esztergomot a római Curtának, vagy Curtianának tartják, (Lazius, Commentarii de Republ. Rom. L. 12. C. 14. Sect. 2. és utána Baranyay Disquisitio stb. 9.), Cornelius pápa iratára támaszkodva, azt vélik, hogy 254-ben itt püspöki székhely volt.

Cornelius pápa, Eusebius történetíró szerint, (Eccl Hist. L. VI. c. 43.) 254-ben Rómában zsinatot tartott, melyen 60 püspök volt, a kik a zsinat végzéseit a Cornelius pápától készített decretumban aláírták nevükkel és a püspökség megnevezésével. Eusebius azonban a névsort nem közli. Timon Samu szintén (Imago ant. Hung. 1. c. 10.) Cornelius pápa decretumára hivatkozva, melyről a tudomást Spondanus Henriktől nyerte, felsorol hat pannóniai püspökséget: Sirmium, Cibalis, Carbis, Curta, Siscia, Bregetio, melyekhez saját tudásából még hármat csatol, Mursát, Pretoriát és Scarabantiát. Spondanus művét (Republ. Romana L. 12. c. 14.) felütvén, a 254. évnél én ép úgy nem találtam a püspökségnek neveit, mint azokat Salagi sem találta. (De Statu Eccl. Pann. III. 3. és 240.) Azonban Lazius (i. h. 100. l.) felemlíti a következő püspököket: Secundus Carpensist, Crescens Curtensist, Caetus Sisciensist, Donatus Cibalensist és Quirin Scarabantiensist, a kik Arkad (395-408.) és Honorius (395-423), de már Fülöp (244-249) és némelyek Decius (249-251.) császárok alatt működtek Pannóniában. A forrást, melyből ennek tudását meríti, más helyen vallja be, ott, a hol Curtáról beszél. (914. l.) Itt mondja, hogy Crescens curtai püspök Cornelius pápa decretumát, mint a 60 püspök egyike írta alá. Ily decretum egykori létezéséről csupán Eusebius tud, de a névsort nem adja elő; az okmány pedig elveszett. (Mansi S. Conc. Coll. I. és Labbe; Sacrs. Concilia I. 701.)

Esztergom vidékén a szlávok keresztényeket nem találhattak. Ha a kereszténységet az itt megtelepedettek fölvették, az csak behozatott hozzájok. Hogy Virgilius (754-784.) szalczburgi püspök küldött ki hithirdetőket 767. után és mielőtt Nagy Károly Pannóniát meghódította, 790 előtt hithirdetők működtek volna, továbbá, hogy Nagy Károly az itt legyőzött és innen elűzött hunnok helyett a Noricumból, vagyis Karinthiából ide telepített szlávok számára Arnon (785-821.) szalzburgi püspöktől, Virgil utódától kapott volna hithirdetőket és hogy a megkezdett munkát a szalczburgi püspökök tovább is folytatták, úgy hogy Adalvin idejében (859-873) itt több templomot szenteltek volna fel, alappal nem bír, mert a szalczburgi névtelen krónikás nem érdemel hitelt. (Salamon. Századok 1882. 89.) Lehet, hogy Methodnak 863 körül történt hithirdető működése után nyerték az itt lakók a kereszténységet.

Nagy Károly frankjaival Esztergom vidékét is bírta, ez kétséget sem szenved. Utóda, Jámbor Lajos 830 körül alsó Pannóniát négy, a felsőt két megyére (Comitatus) osztotta. (Salagi i. h. I. 142, 144.) Jámbor Lajos 822-ben, de már Nagy Károly is fogadta a Dunamentéről való szlávok hódolatát. E szlávok bizonyára már keresztények voltak és ha nem, úgy feltehető, hogy a hódoltság egyik feltételéűl a nagy térítő, Nagy Károly, a kereszténység felvételét is kitűzte.