455Bihar vármegye története.
Irta ifj. dr. Reiszig Ede
I. A legrégibb időktől, a Mohácsi vészig.
1. A népvándorlás és a honfoglalás kora.
Az első történeti nyomok.
A mai Bihar vármegye területén a legelső történeti nyomok a jelenlegi földfelületi változatoknál még feltünőbb ellentétekről tanúskodnak. Míg északi, de főleg észak-nyugati vidékén árvíztér terült el, addig a keleti és a délkeleti részén emelkedő hegyeken, a bükk- és fenyveserdőkkel borított havasokon óriási rengetegek határolták. A Köröstől délre eső terület, még a történeti időben is, őserdővel volt benőve, hatalmas vadállatoknak, mint a bölénynek nyújtván biztos búvóhelyet. (Márki Sándor - Arad várm. története II. 1. kötet.)
E rengetegektől övezett s az akkori viszonyoknak megfelelőleg lakható területen, a legrégibb történetírók szerint Kr. előtt a IV. században géták, vagy ezek rokonai, a dákok laktak. Strabo, a ki Krisztus korában élt, a géta és a dák név között csupán földrajzi megkülönböztetést lát, Ptolomaeus (Kr. után 140 körül) a géták helyett dákokat ismer, kik szerinte egész a Tiszáig és a jazygok földjéig kalandoztak.
Augustus uralkodása alatt Crassus és Lentulus római vezérek egy ízben legyőzték e néptörzset, mely azonban nem tört meg, sőt Deczebál alatt, a ki egész Dáczia erejét egyesítette, mindegyre félelmetesebb hatalommá fejlődött. Domitianus római császár a félelmetes szomszéddal szemben mit sem tehetett s a békét tőle pénzen vásárolta meg, utóda Traján azonban, 98 és 117 közt Kr. után, személyesen vezette légióit ellenök; Deczebált legyőzvén, birodalmát egész a Tiszáig elfoglalta. Traján alatt Dáczia római provincziává lett, melynek nyugati határai a mai Bihar vármegye területén vonultak át.
A római provinczia nyugati határait Torma Károly tette tanulmány tárgyává s szerinte Dácziának északnyugati valluma Kis-Sebes felől, folyton a Sebes-Körös partján, Csucsa, Feketetó, Sonkolyos, Rév, Élesd, Mező-Telegd és Nagy-Váradon át vonult nyugatra, mely innen valószinüleg az Arad vármegye és Temes vármegye területén átvonuló u. n. római sánczokkal 456állott összefüggésben. A Nagyvárad táján egyenes szögben megtört vallum folytatását északkelet felé a "Csörsz árka" nevű sánczolatban kell keresnünk. Nagyváradon alul Püspöki körül találkozott e vallus északról, a Tasnád és Kegye felől Zálnok, Széplak, Baromlak, Verzár, Fegyvernek, Tótfalu, Sitér és Csatáron át vonuló vallummal.
Ez a vallum volt Dáczia határa a rómaiak korában.
Ezen a vallumon belül azonban a leigázott barbár népek tanyáztak. E területet a rómaiak nem is tekintették tulajdonuknak, mert az állandóan adófizető barbár kézben volt s "regio transvallum"-nak neveztetett.
A vallumon túli vidék a Körös, a Berettyó, a Kraszna és a Szamos folyók, továbbá a Réz- és a Bükk-hegység közt terült el.
Bélavár romjai.
Munkácsi L. felvétele.
A lelőhelyek tanúsága szerint, a Somály, Márkaszék (Széplak mellett), Fegyvernek, N.-Tótfalu, Sitér helységektől határolt sűrü népességü vidéket jazygok lakhatták. Kivülök itt még szláv népeket találunk. (Jakab Elek - Kolozsvár tört. I. 268.) A mai Bihar vármegye területén cuspán csak Feketetó helység határában akadunk a római megszállás nyomaira, mely valószinüleg a mai Sebes-váralja helység határában fennállott római állótábor (Resculum) előőrseként szerepel. Miután a rómaiak elhagyták Dácziát, a Maros és a Körös folyók partjait vandalok és gepidák foglalták el.
Jordanis, ravennai gót származásu püspök szerint, a ki 530 körül élt, a vandalok a Grisia folyó mentén laktak, mely alighanem a Sebes-Körösnek felel meg, míg a Fekete-Köröst, úgy látszik, Gilpil és a Fehér-Köröst Miliare névvel jelölte. (Jordanis - Longobardicarum Rerum Scriptores stb. 63. lap. 1618. évi kiadás.) A gepidák - szerinte - gót eredetüek, máskor meg azt írja róluk, hogy testvérszövetségesek a gótokkal. A vandalokat a bizanczi történetírók is a gótokhoz számítják.
Alig helyezkedtek el a gótok, midőn, 378 táján, a fergetegként előtörő hunnok, a többi dunai népekkel együtt őket is leigázták.
A hunn uralom másfél századig (378-454.) tartott s lassú szétzüllésével, a Tiszától egészen a Fekete-tengerig, a gepidák uralma erősödött meg.
A gepidák uralmát azonban 567-ben a nyugatról előnyomuló longobárd és a keletről előtörő avar nép törte meg.
A gepidák örökébe az avarok jutottak Baján khagán vezérlete alatt.
Az avarok lakóhelyeik védelmére köralakú sánczokat, továbbá töltéseket és árkokat vontak, melyeket főleg az általuk leigázott szlávokkal készíttettek. Ilyen, az avarok által készített árok nyomaira akadunk a békésvármegyei Szeghalmon és Ó-Tordán átvonuló és a bihari földvárnál végződő "Ördög-árok"-ban.
A bihari földvár felé Arad vármegye felől, Sarkad, Cséffa határain keresztül vonuló töltés hasonlókép avar eredetre vall. (Karácsonyi - Békés 457várm. története I. 11-13 l. O'sváth - Bihar várm. sárréti járás leírása 54-55. lap.)
Ezek a töltések közlekedési utaknak használtattak s az a körülmény, hogy a bihari várnál végződtek, e földvár avar eredetét igazolja.
A Békés és Bihar vármegyék határán található kamati vár azonban még az őskorból maradt fenn, bár az avarok ezt is lakóhelyül használhatták.
Baján elfoglalván a gepidák földjét, az ott lakó szlávok a győző zsákmányává lettek, de a gepida nép is teljesen elvesztette hatalmát, mert többé nincs királya. Baján hosszú uralkodásának végszakában már a hanyatlás jelei mutatkoznak. Halála után 600 körül Priscus egészen a Tiszáig üldözte a khagán fiait. Ettől kezdve egészen a frank háboruig (791-803.) nem sok adatunk van az avarokról. (Hunfalvy - i. m. 136. l.)
Pipin frank fejedelem 792-ben egész a Tiszáig hatolt előre, 796-ban átkelt a Tiszán és szétdúlta az avarok gyűrüjét (Jakab Elek i. m. I. 189. dr. Borovszky Samu - A Honfoglalás 50. l.)
Bélavár romjai.
Munkácsi L. felvétele.
A szlávok, kik előbb a gótokat, később a hunnokat uralták, majd Baján hadaiban szolgáltak, az avar uralom megdőltével továbbra is megmaradtak e terület törzslakosságának. Ezek már ismerték a várépítést; saját magok és barmaik védelmére földből készített sánczokat emeltek.
A három Körös mellékfolyóinak vidéke telve van ily védművekkel.
Szláv eredetű várak: Bél városától dél felé egy régi erősség nyomait találjuk, mely a Tőz folyón uralkodott, hasonlókép szláv eredetre mutatnak a Sólyom, Fekete-Bátor és Fekete-Tót községek határában található földvárak. Sőt a síkságon Sarkad mellett is egy régi földvárnak a nyomaira akadunk.
A Sebes-Körös hegyes vidékén Lok, Pestere, Telegd, Gyires községek határaiban szintén régi földvárak nyomai látszanak.
A Sebes-Körös vidékéhez tartoznak a bihari és a csatári földvárak. Az utóbbi Bihartól keletre és mind a kettő a Kösmő patakon uralkodott. A Berettyó vidékén Molnos-Petri határában egyszerre három földvár nyomaira akadunk. A Berettyó partján még Félegyháza, Kis-Marja, Gáborján helységek határaiban is találunk némi földvár-maradványokat.
Az Ér-folyó mellékén is némi nyomok tűnnek elő, ú. m. Ér-Keserü, Kóly és Nagy-Léta községek határaiban. (Borovszky - i. m. 52-57. l.)
A frank háborútól a honfoglalásig nincsenek adataink a tiszántúli népek történetét illetőleg; Nagy Károly császár hadai legfeljebb a Tiszáig jutottak, de a helynevekből kétségtelen, hogy a mai Bihar területét, mint 458általában a Tiszántúlt a IX. században is szlávok lepték el, a megmaradt s legyőzött avar nép pedig lassanként elszlávosodott. (Hunfalvy - i. m. 172.)
A szlávok emlékét a földvárakon kívül még a helynevek is megőrizték számunkra. Így Less, mely szlávul erdőt jelent; szláv tőből képződött Debreczen is. Szent-Elek helység neve még a XVI. sz. elején is Eszeny-telek volt. Szláv eredetüek még: Derno (Derna), Terebes = irtás, Szomajom = föld, továbbá Derecske, Konyár, Kenéz, Szovát, Sztár = Esztár.
A helynevek tömeges feltünése igazolja, hogy a Tisza és az Igfon erdő, másfelől a Maros és a Szamos közt a szláv pásztorok elég sűrüen telepedtek le. (Pauler Gyula - A magyarok megtelepedése, Századok 1877. évf. 390. lap.)
A későbbi korszakból fenmaradt oklevelek tanúsága szerint a mai Bihar vármegye területén kazarok is laktak.
A kazarok az avar birodalom gyengülése idejében nyomulhattak Dél-oroszországból e tájra, hol valószinüleg kisebb harczok után jutottak némi hatalomra az avarok felett. Az avarok csak kisebb rétegekben a Sebes-Körös jobb oldalán és a Sebes-Köröstől délre fordultak elő.
A Berettyón túl eső terület csak igen gyér népesség által volt megszállva, mert a beköltözködő magyarok a mai Székelyhídig és a Sárrétig nem akadtak ellenállásra. (Márki S. - i. m. II. 1. 47. l.)
A honfoglalás.
Minő harczok és küzdelmek árán foglalták el a magyarok a mai Bihar vármegye területét, bíborban született Konstantin császár rövid tudósításán kívül (Pauler Gyula - i. h. 383. lap.), közvetetlen adatok nem állanak rendelkezésünkre és ezek hiányában a krónikák előadására vagyunk utalva.
Anonymus szerint a Tisza és Erdély közt, a Marostól a Szamosig terjedő területen közvetetlen a magyarok bejövetele előtt, vagyis 889 körül Mén-Marót kazar fejedelem uralkodott. (XI. fej. 10.)
Szabolcs várának elfoglalása után (892 táján) Árpád a bihari várban székelő Mén-Maróthoz követeket küldött, hogy engedje át neki a Szamostól a meszesi kapuig terjedő területet.
Mén-Marót hallani sem akart erről; Szabolcs és Tass vezérek azonban elfoglalták e területet. Ezzel egy időre szünet állott be a hódításban.
Árpád a dunántúli részek elfoglalása után, Velek és Ucsubu (Öcsöb) vezéreket küldte Mén-Marót ellen. A magyarok - e szerint tehát 895 után - valószinüleg az "Ördög-árok" mentén jutottak a Jószás (viaszos) patakhoz, onnan két napi pihenés után Bihar várának ostromához fogtak. Mén-Marót az Igfon erdejébe menekült, a vár védelmét vezéreire bízván.
Az ostrom 13-ik napján a várparancsnok békét kért s hajlandónak nyilatkozott meghódolni, ha Árpád fia Zoltán nőül veszi Mén-Marót leányát. Az eljegyzés megtörtént, Mén-Marót ezután haláláig uralkodott a kazarok felett. Eddig Anonymus; de lássuk most már előadását az oknyomozó történelem által megvilágítva.
Anonymus, a ki a honfoglalás után mintegy két századdal élt, csupán csak a hagyományra támaszkodhatott. Mén-Marót nevét valószinüleg a biharmegyei Marótlaka (most Kolozsmegye) helynévből vette, de lehet, hogy ez a név az ó-germán Marhold alaknak egszerü variansa, vagy Mén-Marót várát a morvaországi Wellehraddal tévesztette össze. (Pauler Gy. - Századok 1883. évf. 110. l.) A magyarok 895-ben voltak Pannoniában, tehát Marót birodalmának elfoglalása csak ezutánra tehető.
A magyarok vezérei Szabolcs és Tass tényleg a mai Szeghalomnál találtak ellentállásra, a mint a Körösön átkeltek.
Tehát ez a rész volt legsűrübben lakott terület és e tájon keletkeztek a legelső falvak a magyarok letelepedése után.
Régi krónikák a középkoriasan Bélavárnak nevezett fenesi várat tartják Mén-Marót székhelyének. Bunyitay újabban a Bihar község alatt fekvő földvárat véli e vár helyének (Magyar Állam, 1896. évf.), mely különben megegyez Fényes Elek előadásával, a ki azonban csupán a helynév azonosságára alapítja nézetét.
A magyaroknak, mint állattenyésztő népnek, legalkalmasabb terület volt a Tiszántúl, hol buján nőtt a fű. A szlávok, mint láttuk, földvárak mögé húzódtak, a gepidák ellenben falvakban laktak. Így az utóbbiakat 459könnyü szerrel szolgaságba vetették, az előbbieket pedig kisebb harczok árán hódították meg. - Tény az, hogy a beköltözködő magyarok a Körös-vidéket csak harczok után hódították meg s a döntő harcz egy ily szláv eredetü földvár mellett folyhatott le, s ezek - mint láttuk - nagy számmal találhatók a vármegye területén.
A letelepülő magyarok az elfoglalt területet azonnal birtokukba vették, a miről a helynevek tanúskodnak. Így Belényes, melynek neve a bölény nagy számát tanúsítja. Belényes az egész középkoron át, sőt a XVI. században tiszta magyar volt. (Bunyitay - A váradi püspökség t. III. 360. l.)
Magyaroknak köszönik létrejöttüket még a következő helynevek: Jófamező, Zöldhalom, Sárszeg, Sárfő, Berettyó (= Berek folyó), Gyarmanülése, Egyházas- és Egyházatlan-Pércs, Szerepmonostora, stb.
Felmerül tehát a kérdés, mely törzsek, illetőleg nemzetségek vették birtokukba a meghódított területet?
Anonymus szerint: Boyta nagy földet kapott a Tisza mentén, Velek vezér a Maros és a Körös folyók táján telepedett le. (52. fej.). Közvetetlen adataink e tekintetben is csak a későbbi korból maradtak fenn.
Sólyom vidéke.
Mezey Mihály felv.
Biharban, mint általában a Tiszántúl, törzsökös magyar nemzetségek, mint a Gyula, a Tomaj-Aba és a Csanád tünnek fel először. A későbbi keresztény-ellenes mozgalmak vezetői: a Vathák e tájról származtak. Vatha egyik ivadéka, Gyula kórógyi birtokos volt (Váradi reg. 241., 323., 387. §.), mely község Berettyó-Szent-Márton körül van. Sőt a Koppány nemzetségnek is akadunk itt némi nyomaira. (Bunyitay - A váradi püspökség tört. I. 24-25. l.)
2. A vármegye alakulása.
A vármegye alakulása.
A keresztény magyar királyság megalapításával Szent István apostoli buzgalommal látott az új intézmények megszilárdításához. Mig egyfelől a keresztény hit elterjesztésére tíz püspökséget alapított, addig másfelől a belrend biztosítása és a kültámadások megelőzése czéljából az egész ország területén egyöntetü hadiszervezetet létesített.
Tudjuk, hogy Szent István a létező várakat királyiaknak jelentette ki és azokat a körülöttük levő vidékek központjává tette.
Ily vár volt Bihar is, mely mint láttuk, még az avar korból maradt fenn; hatalmas konstrukcziója kiváló jelentőséget biztosított neki, a vármegye területén elszórtan feltalálható, többnyire szláv eredetü földvárak felett.
A várrendszer feje volt az ispán, ő vezette hadba a várnépeket s kötelessége volt a várnépek ügyeiben biráskodni. Az ispán helyettese az udvarbíró volt, mely tisztségből a vármegyei alispán fejlődött.
460A bihari várszerkezet.
A bihari várszerkezet egyike azoknak, melyekről még virágzásuk korából részletes adatok maradtak fenn az utókorra. A várrendszerhez tartozó fegyveresek századokra oszlottak fel; két ily század (centurionatus) nevét ismerjük, u. m. a székelyszászi és a sapuri centuriókét. Az előbbiek Ebey helységben laktak. (Váradi reg. 208. §.)
A várnép előkelő osztályát a szent király jobbágyai alkották, ezek Biharban amaz ős-jobbágyok leszármazottai voltak, a kiket még Szent István látott el földekkel s Soh, vagy Sob helységben laktak. (Vár. ref. 147. §.), sőt az egyik Gyán helységen is találunk ilyeneket. (Vár. reg. 323. §.)
A bihari várszerkezet még a Szent István uralkodását követő században züllésnek indult, idővel, főleg II. Endre uralkodása alatt, a várbirtokok mindegyre nagyobb mértékben eladományoztattak vagy elfoglaltattak.
II. Endre ugyan 1221-ben a jogtalanul elfoglalt várbirtokok visszaszerzése végett Tiborczot, Gyulát és Illés főispánt bírákul kiküldötte (Vár, reg. 368. §.), sőt e bizottság a következő évben (1222) is működött (Fejér Cod. dipl. III. k. 1. 374. l.), mindazonáltal a bomlást többé megakadályozni nem lehetett, mert főleg II. Endre adományozta el a várbirtokokat.
Így többek közt 1234-ban Aba nembeli Demeter mesternek Salan, Warassuklou és Hassay földtért adományozta, mely adományt IV. Béla 1243-ban megerősítette. (Wenczel, Árpádkori Uj. Okmt. VI., 545 és VII., 136.)
Székelyhídat is valószinüleg II. Endre adományozta el a Guthkeledeknek, mert Dorogfia Péter 1278-ban e birtokra vonatkozó igényét arra a körülményre alapította, hogy ősei azt még a tatárjárás előtt birták. (Wenczel, IX., 196.) A tatárjárás utáni korszakban még nagyobb mérveket öltött a várbirtokok eladományozása.
IV. Béla király 1249-ben Pál kir. udvarbiró és zalai főispánnak a következő bihari várbirtokokat adományozza: Zwdan, Wkan, Keer, Belchyeő (a Körös mellett) helységeket, továbbá Zaram, Hewnyo (Hewyo), Bikally, Fyld és Almás földrészeket. (Wenzel, II, 208 és VII., 284.)
V. István király pedig Csák három fiát, a kik bihari várjobbágyok, a lovagok rendjébe veszi fel. (Katona Hist. Crit. VI., 491. l.)
A bihari várbirtokok.
A bihari várbirtokokat a fenmaradt oklevelekből következőkép állíthatjuk egybe:
Cornust (Vár. reg. 136 §.) 1202-35. Pesty Frigyes szerint, a mai Kornyest lehet, de valószinübb, hogy a mai Körmösd puszta. Nyék (Vár. reg. 147. §.) 1307-ben kiadott oklevélben is mint várbirtok említtetik. (Pesty Frigyes - Vársipánságok 185. l.) Gyán 1219. Három Gyán helység volt, melyekben a mai Kötegyán, Mezőgyán és Vizesgyán községeket keressük. Az egyikben a szent király jobbágyai, a másikban vár-jobbágyfiuk, a harmadikban várnépbeliek laktak. (Vár. reg. 211. 241.) Ebey 1217, a hol a székelyszászi centurio alá tartozó várnépek laktak. Sadan 1234. (Zsadány). Varas-Sukló 1234. (Sikló és Varsánd. Aradm.) Hasay 1234. (Harsány). Ez utóbbi három várbirtokot II. Endre, Demeter főtárnoknak adományozta. Bajon 1202-35., lakosai halászattal foglalkoztak. (Vár. reg. 291. §.) Csojka, máskép Avas-erdő, a Mező-Telegddel határos Kis-Jenő mellett. 1236. (Fejér IV., I. 65.) Hoth 1229. (Vár. reg. 170., 342., 366. és 386. § §.) - O'sváth Pál szerint a komádi határban fekszik. Soh, néha Sob- és Sós-nak is iratik, a szent király jobbágyainak lakhelye. (Vár. reg. 147, §.) Székelyhíd. 1217., a hol a székelyek laktak, hadnagyuk Lukács volt, később a Guthkeledeké lett. (Vár. reg. 323. §. és Wenczel IX., 196.) Oros (ma Puszta, Zsáka határában) 1221. (Vár. reg. 368 §.) Kolond 1221. Albis 1217. Gonsoy 1221. Zwdan 1249 (Zsadány) Wkan 1249. (Okány) Keer 1249. Belchyeő,a Körös mellett, 1249. (Bőcsi puszta) Borok, földtér a középső Körös mellett, 1249. Hewyo, földtér, 1249. (Hévjó = Hájó) Bikally, vagy Bekaly, földtér, 1249. most Kolozs-megye Fyld, földtér, 1259. most Kolozs-megye. Almás földtér 1249. most Kolozs-megye. Ez utóbbi kilencz várbirtok Pál udvarbirónak eladományoztatott. (Wenzel, VII. 284.) Végül a bihari vár jövedelmeihez tartozott a körösi révvám is, melyet szent László király a váradi püspöknek adományozott. (Hazai okmt. VII., 2. l.)
A bihari várbirtokokon kívül, a mai Bihar vármegye területén, még a kolozsvári fehérvári és a bolondóczi váraknak voltak tartozékai:
I. A kolozsi vár tartozékai mélyen benyultak a szomszédos várföldek közé. Várkerületéhez tartoztak: Szoboszló, mely nem alkotott önálló várkerületet, hanem a kolozsi vár tartozékát (Vár. reg. 157., 254. és 329. §.), továbbá Szovát (Vár. reg. 145. §) és a régebbi szabolcsvármegyei Nádudvar.
II. A bolondóczi várhoz Léta helység tartozott e megyében. E vár tartozékai ugyanis szanaszét szórva feküdtek a szomszédos, sőt a távolabb fekvő várterületek közé beékelve.
Létát, mely a Berettyó folyó mentén fekszik, még V. István király a királyi tárnoki népnek adományozta, a kik 1291-ben a Guthkeled nembeli Kozma fia Kozmának elörökítették, mely adás-vevési szerződést III. Endre király is megerősítette. (Hazai okmt. VI, 360. l.)
Láthatjuk tehát, hogy a várbirtokok eladományozásával mindegyre kevesbedtek a régi várszerkezetet fentartó tényezők, miáltal a várrendszer 461eredeti rendeltetésétől mindegyre jobban eltávolodik s a tatárjárás utáni korszakban már helyet ád a nemesek közönségéből alakult vármegyének.
Szent László holtteste a váradi székesegyház előtt.
(A bécsi képes krónikából.)
A megyei törvényszékek.
Már III. Béla király uralkodása alatt kikiáltott gyűléseken jelentek meg a nemesek, hol az új törvények kihirdettettek és a bűnperekben, valamint a birtokügyekben tanúvallatások tartattak. De a mai vármegye tulajdonképeni alapját IV. Béla rakta le. Alatta veszik kezdetöket a megyei törvényszékek. Az 1267 : VIII. törvényczikk, mintegy képviseleti alapra akarja fektetni az országgyűlést, és alkalmat ád a nemességnek, hogy gyűlésein közérdekű kérdésekkel foglalkozzék.
IV. László király több ízben tartott Váradon gyűléseket, más vármegyék nemességével egyetemben.
Így jelesül 1279. febr. havában Bihar, Szolnok, Szatmár, Békés, Zaránd, Kraszna és Szabolcs vármegyék rendeit Váradra, generalis congregatióra hívta egybe. E gyűlés, - többek között - a hűtlenségbe esett Kanyi Tamás felett is bíráskodott. (Wenzel, XII., 250-53.)
Lóránt erdélyi vajda és Bertalan váradi püspök 1284-ben egy vámhely jogosítványa iránti ügyben Püspökiben, a vármegye összes nemeseivel együtt határoznak.
IV. László és III. Endre királyok ezenkívül még 1290-ben és 1294-ben több vármegye nemességével egyetemben gyűléseztek Váradon, hol igazságot szolgáltattak, sőt IV. László 1282-ben Biharban kelt levelével szabadságot ád Tarkövi Rikolfnak, hogy a Tarkő körül elfogott rablók fölött, a megye egyik szolgabírája, vagy a szomszéd város egyik polgára közbejöttével itélkezhessen. (Hazai okmt. VIII., 219.)
III. Endre király 1298-ban mindenkire kiterjesztette a vármegye joghatóságát, miáltal hatalma a vármegye területén belül lakó jobbágyokra és nemesekre egyaránt kiterjed.
A várispán udvarbírájából az alispáni tisztség fejlődik; a XIII. század utolsó szakában már választott tisztviselők intézik a vármegye ügyeit.
3. Az egyház és a váradi püspökség alakulása.
A kereszténység fellépése.
A kereszténység behozatalával az új hit főleg a Duna mellékén terjedt el, a Tisza vidékén, még inkább a Tisztántúl letelepedett pásztor népek közt már lassabban vert gyökeret, sőt fegyveres ellentállásra is talált.
Szent István 10 püspökségre osztotta az országot, de haláláig alig állott ebből öt s a Tiszántúl a csanádi püspökség az egyedüli, mely Szent István halála előtt megalakult. Jeles tudósunk, Pauler Gyula szerint, Szent István által alapíttatott a bihari püspökség is, melyet azután Szent László király Nagyváradra helyezett volna át.
A fenmaradt történeti emlékek szerint azonban kétségtelen, hogy a Fehér-Körös balpartján végigvonuló sumbuni, majd pankotai főesperesség, az egri egyházmegyéhez tartozott. (Bunyitay, A váradi püspökség I., 22-23. l.)
A Tisza vidékén általában a kereszténység nagyobb elterjedésnek még e korban nem örvendhetett, sőt a keresztényellenes mozgalmak I. Endre trónraléptével is innen indultak ki.
A történelemből tudjuk, hogy I. Endre király Bélának és fiainak adta a tiszántúli részeket. Béla fia László e tájon töltötte ifjúkorát, minek emlékei kétségkívül mély befolyással voltak későbbi intézkedéseire.
Nincs adatunk, hogy Béla, vagy ennek fia, Géza a Tiszántúl egyházat alapított volna. Szent László uralkodását megelőző korból egyedül a százdi apátság alapításáról tudunk, de ennek birtokai kívül estek a váradi püspökség határain.
462A püspökség alapítása.
A váradi püspökség alapításáról közvetetlen adatok nem maradtak fenn számunkra. A váradi káptalan legrégibb Statutumai 6. l. szerint, melyek hitelességében nincs okunk kételkedni, Szent László először Váradon prépostságot alapított, 24 kanonokkal. Bunyitay a prépostság alapítását 1083-95 közé helyezi, melyet Szent László, közvetetlen halála előtt, püspökséggé emelt. Szent László 1095-ben hunyt el. Az általa alapított egyházi intézmények iránti szeretetét leginkább azzal igazolta, hogy Váradra kivánt temetkezni.
László utóda, II. István örökölte nagy elődének Várad iránti hajlamait; szintén Váradon temettetett el, az általa alapított premontrei monostor sírboltjába. Az új püspökség csakhamar felvirágzott. Már II. István halála után 1134-ben Feliczián esztergomi érsek Váradon országos zsinatot tartott.
A közóhaj I. László királynak szentté avattatását kérelmezte. A III. Béla király közbenjárására megtartott vizsgálat, 1192-ben László király szentté avattatását eredményezte.
Szent László kanonizáczióját fényes ünnepélyek követték Váradon, kezdetét veszi a zarándoklat a szent király sírjához, sőt királyaink is, megkoronáztatásuk után Váradra zarándokolnak, Imre király példájára, a ki kegyeletének 1198-ban adott kifejezést.
A váradi káptalan pecsétje 1291-ben.
A Bunyitay Vincze tulajdonában levő eredeti rajz után.
A tatárjárás előtt már számos egyházi intézmény fennállásáról tudunk. A XIII. század első felében a szentjánosi, az eggedi, a csolti, az ábrányi monostorok, a bihari és a körmösdi templomok létezéséről van tudomásunk.
A tatárdúlás után,. míg az elpusztult egyházak helyreállításának munkája Vincze püspökre hárult, addig az elvesztett birtok- és kiváltságlevelek hiányában, a káptalan és a püspökség birtokügyeinek rendezése Lodomér püspök feladata lett.
E két kiváló egyháznagy megfelelt a reája háruló kötelességnek. V. István királytól a püspökség és a káptalan számos újabb adományt, - jelesül bányajogot is nyert, a régi birtokok tulajdonjogának kérdésében pedig tanúvallomások gyűjtettek.
A káptalan a XIII. században is 24 tagot számlált s mint hiteles hely működött; legrégibb eddig ismert kiadványa, melyben a váradi káptalan tagjai mint tanúk szerepeltek, 1134-ből való.
Kezdetben a váradi püspökség két főesperesi kerületre oszlott, ú. m. a biharira és békésire. A békési főesperesi kerület alatt volt a nadányi (ma Ladány) alesperesi kerület. A zarándi részekben a köleséri, de ez még csak később szerveztetett.
A tatárjárás előtti korból még az istenitéletekről kell megemlékeznünk, melyek Váradon tartattak s a melyekről vezetett jegyzőkönyvek egy részét - mint középkori művelődéstörténetünk legbecsesebb forrását - "Váradi regestrum" néven ismerjük. E gyűjtemény az 1202-1235 közötti évekből összesen 389 oklevelet tartalmaz s néhány hiteles helyi bevalláson kívül, főleg a peres eljárás körül forog.
463Az első istenitéletekre Váradon az 1124-38 közti években akadunk; Szent László kanonizácziója után meg éppen szokásjoggá váltak; utolsó nyomuk 1304-ből maradt fenn. Az istenitéletek közül Váradon különösen az eskü és a tüzes vas-próba volt leginkább szokásban. Vezetésük az egyház kezébe volt letéve s a hazai törvények szerint csak a püspökségek, vagy prépostságok székhelyein voltak tarthatók. Az eljárásról jegyzőkönyvek vétettek fel. A váradi jegyzőkönyveket először Fráter György váradi püspök méltatta különös figyelemre s nyomatta ki, később többen kiadták, legújabb kiadványát Kandra Kabostól bírjuk.
A váradi püspökök a XII-XIII. században, Bunyitay nagybecsü műve nyomán, a következők voltak:
Sixtus 1103-1112; Valther 1124-1138; Mihály 1156; I. Miklós 1163-1180; I. János 1180; Vata, a Miskolcz nemzetségből 1186-1189; Elvin 1189-1200; Simon 1202-1218; Sándor 1219-1230; I. Benedek, az Osl nemzetségből 1231-42; Vincze 1244-58; Zozimás 1259-65; Lodomér, a Monoszló nemzetségből 1268-79; Tamás 1281-82; Bertalan 1284-85; II. Benedek 1291-96; I. Imre 1297-1317.
A váradi püspökség középkori birtokait Bunyitay műve alapján (II. kötet 247-257) a következőleg állíthatjuk egybe, megjegyezvén, hogy a helységnév után tett évszám azon legrégibb oklevelet jelzi, midőn a birtok már a püspökség tulajdonában volt. 1. A püspöki székvárosban: Váradi vár. Olaszi 1273, Új-Utcza 1552, Velencze, Vadkert. 2. Bihar vármegyében: Andacs, Apáti 1319, Ácsi 1568. előtt, Ágya, Árkos, Bályok 1484, Báránd 1537, Belényes, Benkefalva 1414, Bél, Bélfenyér, Bihar, Bogyoszló, Buchus, Csatár, Dalom 1344, Fel-Tót 1344, Fenes 1294, Fejértó 1552. előtt. Füred 1429, Gyanta, Gyepes, Hidastelek 1326, Hosszuaszó 1349, Ilyeháza a XIV. században, Jánosd 1340, Jánosfalva 1422, Józsefháza, Kalocsa 1344, Kardó, Káránd, Kölesér, Keresztes a XIV. században, Keserü 1455, Kéza, Kocyhkeskeer, Kopács 1319, Ladány 1506, Latabár, Mácsa 1489, Macsmolna, Mocsolya, Morsháza, Négerfalva, Olcsa, Ökrös, Ősi, Pata-Ősi, Pata, Pocsaj, Polánd, Péterháza 1355, Püspöki, Monostoros-Pályi, (Nagy-), Radvány (Kis) Rábé, Régen, Remete, Rogoz, Septely, Sikula 1459, Sólymos 1422, Sonkolyos, Süvegd 1357, Szálóbágy, Szent-Imre, Szék, Szálka, Széplak, Szent-Miklós, Szil, Szintye, Szigeti, Szőlős, Tárkány 1422, Tenke 1349, Telebed 1373, Tóttelek, Tulka, Udvari, Ujlak, Ürögd 1319, Vajda a XIV. században, Vasand, Vásárhely. A püspökségnek ezeken kívül még Zaránd, Szatmár, Kraszna, Külső-Szolnok, Szabolcs, Pest, Nógrád vármegyékben és Erdélyben is voltak birtokai.
A váradi káptalan (mint hiteles hely) pecsétje.
A Bunyitay Vincze tulajdonában levő eredeti rajz után.
A székeskáptalan alapítása.
A székeskáptalan még a püspökség előtt alapíttatott. A XIV. század elejéig a püspököt is ez a testület választotta, mígnem XXII. János pápa tudatta a káptalannal, hogy ezentúl ő fog alkalmas főpásztorról gondoskodni. Mindazonáltal Báthori András még választott püspök volt és csak utóda neveztetett ki a pápa által 1345-ben. A káptalan birtokvizsonyai a tatárjárás utáni korszakban, az adománylevelek elpusztulása miatt csak hosszas birtokperek utján nyertek rendezést; főleg a Demeter püspökkel (1345-1372) folytatott birtokperek miatt, a káptalan a birtokaira és egyéb jogaira vonatkozó oklevelek egybegyűjtésével Imre olvasókanonokot bízta meg. Ez a 1373-74 közt szerkesztett gyűjtemény A váradi káptalan legrégibb Statutumai néven ismeretes. (Megjelent: Nagyvárad 1886). Egybegyűjtött oklevelei sok becses adatot szolgáltatnak a püspökség történetére nézve.
A székeskáptalan középkori birtokai a következők voltak. (Bunyitay i. m. II. 273-282.) 1. A székvárosban: Várad város ú. n. Hétközhely, Új-Bécs, Szent-Péter. - 2. Bihar vármegyében: Alpár, Apáti, Ábránháza 1406, Babostya 1552, Bagamér 1348, Barakony, Beghes 1271, Bekény 1457, Bessenyő 1319, Bikács, Csehi, Csökmő 1470. előtt, Gáborján, Vizes-Gyán, Harsány, Iklód, Irász 1470, Jenő (a Fehér-Körös partján), Kakucs, Kalóztelek, Kékös, Kér, Kisháza, Méhes, Miske 1387, Nyárszeg, Egyházas-Ősi, Hegyköz-Pályi, Petegd, Piski, Revid, Rojt, Rontó, Sályi 1319, Selénd, Szalacs, Szeghalom, Szentpéterszeg, Szentelek 1435, Székelyhíd, Széplak, Pap-Tamási, Ér-Tarcsa, Hegyköz-Ujlak 1549, Vasad és Zomlin.
Társaskáptalanok.
A székeskáptalanon kívül még a következő társaskáptalanoknak akadunk nyomaira:
I. Keresztelő Szent János egyházának társaskáptalana. 1472-ből bírjuk az első értesítést létezéséről. Az 1554. évi adókönyv szerint Bedő falu birtokosa.
464II. Szent László király sírjának és Szent István első vértanú egyházának társaskáptalana. Alapítója Kálmáncsehi Domonkos váradi püspök. Alapítási ideje 1495-97. A régi premontrei prépostság birtokai átmentek tulajdonába. 1557-ben a székeskáptalan feloszlása után átvette az országos levéltár vezetését, míglen 1566. ápr. 7-én megszünt működni.
III. Szűz Mária kisebb egyházának társaskáptalana. A XIV. század elején keletkezett, 1557-ig állott fenn.
A váradi püspökség alapításával Szent László király az első példát adta, az egyházi tekintetben felettébb elhanyagolt tiszántúli részeken újabb egyházi intézmények létesítésére. A nagy király nevéhez fűzüdik a szent-jobbi apátság alapítása, mely halálakor is különös gondoskodásának tárgya volt. Példája csakhamar élénk követésre talált nemcsak a váradi püspökség főpásztorai, hanem főleg a vármegye területén birtokos nemzetségek körében. Már a tatárjárás előtti korszakból is több egyházi intézmény létezéséről tudunk. A középkor későbbi szakában számos monostor létesült, melyek az egész középkoron át virágzottak s csak a mohácsi vészt követő zivataros időkben szüntek meg.
A szent-jobbi convent pecsétje.
A Bunyitay Vincze tulajdonában levő eredeti rajz után.
Apátságok.
Alább közöljük a mai Bihar vármegye területén alapított egyházi intézményeket oly csoportosítással, a mint egyes szerzetesrendek birtokában voltak.
I. Benedekrendű apátságok:
1. Szentjobbi apátság. Keletkezése a hagyomány szerint, Szent István szentté avattatásával függ össze. Alapítója, Szent László király különös figyelemben részesítette és meghagyta Álmosnak, hogy a monostort kőből építtesse fel. II. Géza és III. István királyok újabb adományokkal gazdagították. A tatárpusztítás közepett a szerzeteseknek sikerült a Szent Jobbot megmenteni s Raguzába vinni. A veszedelem után Simon apát visszatért elpusztult székhelyére s az apátság régi birtokaira vonakozó adományleveleket újból kiállíttatta IV. Béla királylyal. Mindazonáltal régi fényét nem bírta többé visszanyerni. A XV. században az apátoknak a szomszédos birtokosokkal sok küzdelmük volt, mely a Reszegeiekkel 1448-ban egész véres összeütközéssé fajult. 1458-ban már anynyira el volt hagyatva, hogy Vitéz püspök az apátság birtokait egy Váradon székelő társaskáptalan alapítására kivánta fordítani. 1461-től már csak administratorok igazgatták és hiteles helyi jellegét is elvesztette. 1501-ben az apátság a pálosok birtokába jutott. (Bunyitay - i. m. II. 317-49. - Balics L. - A kath. egyh. története II. 2. 205. l.)
2. Almás monostor. Kalotaszeg vidékén (ma Kolozs vármegye). 1238-ig a benczések birták. Ez évben László comes, a kolostor kegyura elűzte őket és helyökbe premontreieket telepített. A tatárjárás alatt elpusztult. IV. Béla király 1249-ben Almást és a szomszédos birtokokat Pál országbirónak adta; ekkor már említés sincs róla. (Balics i. m. II. 2. 161. - Bunyitay II. 349-50. - Theiner Mon. I. 161.)
3. Gyerőmonostora. Almás-monostorával átellenben feküdt. A hagyomány szerint szintén Benedek-rendü volt. 1241-ben a tatárok feldúlták, de a tatárpusztítás után ismét virágzott. 1275-ben Mikola fia Kemény, a jelenleg virágzó Kemény család őse, két halastavat és a Szamoson malmot ajándékozott az apátságnak.
A XIV. században már nincs említés felőle. (Bunyitay II. 355-56.)
Adorján vár romjai.
Heyer Arthur aquarellje.
4. Szent-János apátsága. A XIII. század utolsó negyedében mint nemzetségi apátság tünik fel. A mai Szent-János helységtől délnyugatra, a Sebes-Körös partján terült el, a hol azelőtt a János-vitézek monostora állott. 465A Hont-Pázmán nemzetség kegyurasága alá tartozott. A XVI. század első évtizedében már megszünt. (Komáromy András - Századok 1893. évf. 877. l.)
II. Ismeretlen rendü apátságok:
1. Csoltmonostori apátság. Vésztő község környékén feküdt. Legrégibb emlékét a Váradi regestrum őrizte meg számunkra. 1383-ban van utoljára említés róla. (Balics - i. m. II. 2. 247. Bunyitay - i. m. II. 375.)
2. Culusi apátság. IV. Gergely pápa 1238. évi oklevele említi első izben, de hogy hol volt, nem állapítható meg. Bunyitay szerint nem egyéb, mint a szent-jobbi apátság eltorzított neve.
3. De Curru vagy Currudi apátság. Nagy-Kürüben volt. Emlékét szintén a Váradi regestrum őrizte meg. A tatárjárás alatt valószinüleg elpusztult, mert többé nincs említés róla. Helyét némelyek Kerekiben, Bunyitay Berettyó-Ujfalu táján keresi. (Endlicher 641., 653., 677. - Bunyitay i. m. II. 364.)
A herpályi csonkatorony.
Saját felvételünk.
4. Egyedi Mindszent apátság. Diószeg mellett terült el. A tatárjárás előtt, valószinűleg a Guthkeled nemzetség tagjai által alapíttatott, a kik Egged birtokában voltak, még a tatárjárás előtti korszakban. 1270-ben Egged, Sárfő, Kágya és Péteri helységek birtokosa. 1275-ben Péter, a kegyúri család tagja, a monostort megrohanta és az épület köveit Diószegre vitette. 1374-ben említik utoljára. (Csánki D. Magyarország tört. földr. a Hunyadyak korában I. 607. - Hazai okmt. VII. 124. l.)
5. Szent Mihály arkangyal gáborjáni apátsága. Berettyó-Ujfalutól északkeletre feküdt. Alapítója egy Gáborján nevü férfiu. Első ismert apátja Johem (1212-18) volt, kinek nevét egy per őrizte meg. 1405-ben még fennállott, de később már nincs nyoma.
6. Gerlai apátság. A csolt nemzetség kegyurasága alatt állott. A XIII. században virágzott. 1257-ben Keres a birtokosa. Helyét a mai békésvármegyei hasonnevü puszta jelöli. (Bunyitay i. m. II. 385.)
7. Szentimrei apátság. Emlékét a Váradi regestrum őrizte meg. Helye a Berettyó völgyén a mai Szent-Imre.
8. Tordai apátság. A váradi regestrum említi első ízben kegyurait: Valkót és ennek rokonát Pétert. Apáti nevü birtokon jobbágyai laktak, a kik 466miatt 1229. körül az apátság perbe keveredett. (Vár. reg. 366. §.) Helyét a békésmegyei Tordán kell keresnünk.
Prépostságok.
III. Premontrei rendű prépostságok:
1. Monostoros-Ábrány. Helyén jelenleg Felső-Ábrány helység terül el. Még az Árpádkorban elpusztult.
2. Szent István vértanu váradelőhegyi prépostsága. A premontrei rend legrégibb prépostsága hazánkban. Keletkezését 1130 tájára tehetjük. II. István király alapította s a lotharingiai Királyvölgyből telepített szerzetesekkel népesíté be. Alapítója mindazon kiváltságokkal felruházta, melyekkel a királyi monostorok rendelkeztek. Hiteles hely volt és a prépostok főpapi jelvények viselésére voltak feljogosítva. II. István királyt a monostorhoz tartozó egyházban temették el. 1241-ben teljesen elpusztult, de a tatárjárás után ismét benépesült. Idővel, 1453. táján István prépost alatt, csaknem néptelenné lett s ettől kezdve csupán commendatorok igazgatták, míg végre 1495-97 közt Kálmáncsehi Domonkos püspök Szent László király tiszteletére társaskáptalanná alakította át. Birtokai a következő helységekben voltak: Hernek (Diószeg határában) 1307, Szeben, Őssi 1341, Monostoros vagy Felső-Ábrány, Margitta mellett 1451, Almamező 1435, Győr (Sarkad közelében) 1435, Tamási a tatárjárás előtt. (Bunyitay i. m. II. 388.)
3. Nyir-Pályi. Alapítóit az Ákos nemzetség tagjai között kell keresnünk. Túlélte a tatárdulást, 1332-37 közt még megvolt, de további sorsa ismeretlen.
A szentmiklósi klastrom tornya.
A Bunyitay Vincze tulajdonában levő eredeti rajz után.
IV. Ismeretlen rendű prépostságok:
1. Szent Lélek dienesmonostori prépostsága, melynek csak birtokai voltak a váradi egyházmegye területén, a XII. század második felében már fennállott s akkoriban Becse fiai Lukács és János voltak kegyurai. A tatárjárás utáni időben a Becse-Gergely nembeliek versenyeztek a kegyuraságáért, mely versengés még 1300-ban is folyt. Az 1332. évi pápai tizedlajstrom már csak mint lelkészséget említi. (Monum. Vat. I. sorozat III. k. 67.)
2. Pétermonostora. Társa Dienes-monostorának. A Becse-Gergely nemzetség kegyurasága alá tartozott. 1258-ban még fennállott, egy szigeten, Bethlen helység közelében, (most Szolnok-Doboka megye.) (Fejér Cod. dipl. VII. 4. 120. Bunyitay - i. m. II. 413.)
Monostorok.
V. Ismeretlen rendű monostorok:
1. Szalókmonostora. 1290. táján mint újonnan alapított monostorról tesznek róla említést, az egyházmegye nyíri kerületében. 2. Ugra. Csak a XIII. században értesülünk létezéséről. Borsa nb. Benedikta asszony egy szolganőt és ennek két fiát adományozta a monostornak. 3. Bátori monostor. Egy 1344-ben 467kiadott oklevél említi. A mai Fekete-Bátor vidékén feküdt. (Bunyitay i. m. II. 425.)
***
Szent László hermája.
Eredetije a győri székesegyházban.
Az Árpád korszak végszakában elpusztult ősi monostorok helyett, a főuri családok vallási buzgósága s bőkezü adományaiból, főleg az Anjou-korban számos újabb monostor alapíttatott, melyek az egész középkoron át virágzottak. E monostorokat az egyes szerzetes rendek szerint, melyeknek birtokában állottak, a következőleg csoportosítjuk:
Pálos-rend:
I. Pálos-rend:
1. Kápolnai kolostor. Váradtól északra a bihari hágó felé mintegy negyedórányira állott. Lakói csendes magányban, főleg a földmíveléssel foglalkoztak. 1321-ben már fennállott, s ettől kezdve az egész középkoron át virágzott. 1566-ban már a többi egyházi intézmények sorsában osztozott.
2. Fudivásárhelyi kolostor. Pázmány 1335-re teszi alapítását, s alapítójául a Zoárd nb. Fudi családot tartja. A pálosok történetírója ellenben Csanád érsek testvérét, Miklóst tartja alapítójának s alapítási évét 1325. köré helyezi. - A pálosok birtokaikat 1552. előtt már elveszítették, de a klastrom 1566-ig fennállott.
3. Szentjobbi kolostor. Az apátság megszüntetésével 1498-ban költöztek be a monostorba a szerzetesek s hozzáláttak a zilált birtokviszonyok rendezéséhez; azonban ebbeli törekvéseiket kevés siker koronázta, minthogy az apátság nagy kiterjedésű birtokaiból 1531-ben csupán Szent-Jobb, Szent-Miklós, Csohaj, Csalános, Sárszeg, Piskolt és Ecseg volt tulajdonukban. Várad ostroma alatt (1556) a szerzetesek elmenekültek s a bekövetkezett események miatt többé nem térhettek vissza.
4. Szentmiklósi kolostor. A Fekete-Körös mentén Sólyom és Szent-Miklós helységek közt emelkedett. A XIV. században alapított nemzetségi klastromok egyike volt. 1474-ben a Várad alól elvonuló török hadak elpusztították és többé nem állíttatott helyre. Romjai még fennállanak.
Domonkos-rend.
II. Domonkos-rend:
1. Debreczeni kolostor. A XIV. század elején virágzott. Lakói főleg tanítással és az Isten igéjének hirdetésével foglalkoztak. - 1326. után a kegyúri jog felett támadt peres ügy következtében a rend elköltözött Debreczenből.
2. Körösszegi kolostor. Valószinüleg a Csáky család birtoklása idejében telepedtek le. 1553-ban, tekintettel a tiszántúli részek bomladozó vallási viszonyaira, a szerzetesek elhagyták a kolostort.
3. Váradi kolostor. Csupán megszünése idejéből vannak adataink. János Zsigmond fejedelem 1560-ban megengedte a rend perjelének, hogy a Marczel-háza, Kakucs és Őssi helységekben elterülő birtokokat elzálogosíthassa.
Ferencz-rend.
III. Ferencz-rend:
1. Váradi kolostor. 1339-ben már fennállott. A szerzetesek nagyobb részt tanítással, egyes tagok azonban kézimunkával is foglalkoztak. A XVI. század első felében kiváló jelentőségre jutott. Az 1531-52 évek között a rend két ízben tartotta tartományi gyűlését Váradon; a tordai végzés 1557-ben ugyan megengedte Váradon való maradásukat, de a szerzetesek csak 1566-ig tartózkodhattak a kolostorban.
4682. Debreczeni kolostor. A hagyomány szerint egy Jakab nevű nemes alapította a XIV. század elején. A XV. században gazdag egyházi felszereléssel rendelkezett. Valószinüleg már 1556. előtt elhagyták a szerzetesek.
3. Szalárdi kolostor. A Csáky család telepítette le ide a Ferencz-rendüeket. A kolostor 1420-ben már birtokukban volt. 1556. után nincs nyoma a kolostor létezésének.
4. Telegd. Pázmány szerint Csanád érsek 1335-ben telepítette le ide a Ferencz-rendüeket. Telegden és Szabolcson szőlejük volt. 1561-ben a szerzetesek elhagyták a kolostort.
Ágoston-rend.
IV. Szent Ágoston-rend:
A rend egyetlen háza Várad-Olasziban állott. 1339-ben tünik fel. Közelebbi adataink nincsenek róla.
Apáczák.
V. Apáczakolostorok: Az Anjouk uralkodása alatt létesültek az egyházmegye területén. Tagjaik sorában a leggyakrabban előkelő családok sarjai találhatók s leginkább tanítással foglalkoztak, miről az e korszak művelődését tárgyaló fejezetben fogunk megemlékezni. A kézimunkák között, a váradi apáczazárdák által készített úgynevezett "apácza-varrás", a főuri hölgyek által különösen keresett ruházati czikk volt.
A legrégibb apáczakolostor első nyomaira 1318-ban akadunk Váradon. Erről 1339-ig van említés, azonban arról, hogy lakói melyik rend szabályait követték, nincs tudomásunk. A várad-velenczei kolostort a Szent Ferencz rend szabályait követő apáczák lakták, kik alapítójuk után Klarissáknak neveztettek. Rendházukat Báthori András váradi püspök alapította 1338-ban. Klastromuk 1340-ben épült fel. Váradon kívül Somogy és Szeben helységekben voltak részeik, melyek az egész középkoron át megmaradtak birtokukban; 1566-ban azonban a többi férfi szerzetes-renddel együtt, nekik is távozniok kellett.
A mohácsi vész után, a török hóditás elől menekülő nyul-szigeti Domonkos-rendű apáczák itt Bihar megyében az elhagyott szentjánosi apátsági monostorban találtak menedéket. 1549-ben tünnek fel. 1557-ben elveszítették Szent-János helység birtokát, csak Békés vármegyében maradtak kisebb részbirtokaik. Az 1557-iki tordai végzés őket is földönfutókká tette. Mint láttuk, a középkor második szakában, főleg az Anjouk uralkodása alatt számos egyházi intézmény létesült. Az Anjouk örököse, Zsigmond király különös figyelemben részesítette a váradi püspökséget. 1407. jul. 13-án Szalacs, Aszaló és Zsolcza birtokokat adományozta a káptalannak. (Fejér - X. 4. 519-20.) Ez alkalommal jelentette ki abbeli szándékát, hogy Szent László hamvai közelébe kiván temetkezni. - Az általa kinevezett Scolari András püspökben (1409-26) hathatós pártfogót nyertek a pálosok és a váradi apáczák. Az 1474. évi törökdúlás ugyan több kolostort, köztök a fugyi pálosokét is elpusztította, Kálmáncsehi Domonkos püspök azonban bőkezü alapítványok által igyekezett az okozott károkat enyhíteni.
A XVI. század.
A XVI. század elején élénk mozgalom észlelhető a Belényes vidéki oláh papok körében, a kik régebbi időktől bírt kiváltságaik megerősítése végett 1502-ben Szathmári György kinevezett püspök elé járultak. A püspök kérelmökre kivette a belényesvidéki oláhokat az egyházmegye papjainak és püspökségi tiszttartóknak hatósága alól, de az 1502. szept. 21-én kelt levelében kikötötte, hogy ügyeikben a segesfalvi főesperes itéletétől a püspökhöz történjék a felebbvitel. E kiváltságlevelet utóbb Fráter György 1538-ban és Zabergyei Mátyás 1554-ben megerősítették.
Luther wittenbergai fellépése észrevehető hatással volt úgy a budai királyi udvarban, mint a szászok földjén. Tudjuk, hogy az 1523-25-iki országgyűlések szigoru törvényeket alkottak az új hit követői ellen. De főpapjaink ezenkívül külön óvszerekről is gondoskodtak. Perényi váradi püspök 1524. jul. 24-én Váradon egyházmegyei zsinatot tartott, melynek végzését feltalálhatók a gyulafejérvári országos levéltárban. A zsinati végzések végrehajtását azonban csakhamar megakadályozta a mohácsi vészszel hazánkra zúduló fergeteg, mely a váradi püspökséget súlyos megpróbáltatásnak vetette alá s a melyről a következő korszak keretében fogunk megemlékezni. Mielőtt azonban ennek előadásához fognánk, a váradi püspökség középkori állapotáról kell röviden megemlékeznünk.
Scolári András püspök síremléke.
A Bunyitay Vincze tulajdonában levő eredeti rajz után.
469Az egyházmegye területe összeesett Bihar, Békés és Zaránd vármegye egy részének területével. Északon a hortobágyi pusztától le a Fehér-Körösig, keleten az úgynevezett Kalotaszegtől a Hármas-Körös és a Berettyó összefolyásáig terjedt. A Berettyón túl fekvő terület csak Zsigmond király idejében került Bihar vármegyéhez és ezzel a váradi püspökséghez. Kalotaszeg vidéke 1496-ban is még Biharhoz tartozott, csak később csatoltatott Kolozs vármegyéhez. (Bunyitay i. m. III. 10.)
Az egyházmegye a következőleg oszlott fel: 1. Várad székváros, 2. a Bihar vármegye nyíri részeiben, 3. a homorogi főesperesi kerület, Várad alatt a Fekete-Körös jobb partjáig, 4. a kalotai főesperesség, Váradtól keletre egészen a katolaszegi Körösfőig, 5. a köleséri főesperesség. Kölesértől a Fekete-Körösön át a Fehér-Körösig, végül Békés vármegyében 6. a békési és 7. a szeghalmi főesperességek. A püspöki székvárosban nem kevesebb, mint 18 egyház létezéséről vannak adataink, ebből a Körös balpartján 9, a Körös jobb partján 3, a várban 3, a városon kívül 3 emelkedett. Kiváló helyet foglalt el közülök az az egyház, melyet még Szent-László király építtetett, s a melyet Báthori András 1342. óta újabb épülettel vétetett körül. Ez az egyház azonban, Zrednai szerint, 1445-ben düledező állapotban volt.
Az egyházmegye területén Várad püspöke a XIV. század elején Debreczen városának épít egyházat. Báthori András püspök is a püspökség birtokain számos egyházat emelt. Példája élén követésre talált a főurak körében. Telegden (1507), Álmosdon, Szalárdon, Székelyhídon, Bajonban, Csolton, Szent-Királyon szép új egyházak épültek.
A lelkész mellett a tanító alkalmazásáról is gondoskodás történt. Tanintézeteket találunk Váradon, Gyulán, Köleséren, Telegden, söt Örvénden is. (Bunyitay i. m. III. 423.)
Végül még az egyházi nemesekről kell megemlékeznünk. Ez intézmény eredetét IV. László király azon szabadalomlevelében találjuk, melylyel Ladomér püspöknek Szőlős falut adományozta s felhatalmazta, hogy a helység jobágyai közül 4-5-öt a fegyveres jobbágyok sorába iktathasson. (Bunyitay, I. 114.)
Ezek a jobbágyok saját lovukon, fegyveresen jelentek meg s földjeiket örökösödési joggal bírták. Zsigmond király idejében a váradi püspök már 500 lovasból álló zászlóaljat állított ki, mely valószínüleg magában foglalta a káptalani egyháznemeseket is. Az 1498. évi országgyűlési törvényczikkek említik, hogy a váradi káptalan 200 lovast, a püspök 400 emberből álló zászlóaljat állít ki. Sőt az 1523. évi törvényczikkek elrendelik, hogy a főpapok ne csak a tizedek után járó zászlóaljakat állítsák ki, hanem jobbágyaikat a megszabott arányban fegyverezzék fel. A váradi egyházmegyei nemeseket Szent László vitézeinek hívták, mert zászlóikon a szent 470király képe volt. Egyházi nemesek voltak: Biharon, Püspökiben, Csatáron; Váradon 12 káptalani nemesről ad számot az 1552. évi összeirás.
A középkor második szakában a következő püspökök állottak a váradi egyházmegye élén: I. Imre, a Káta nemzetségből 1297-1317, II. János 1318-29, Báthori András 1329-45, Demeter 1345-72, Bebek I. Domonkos 1373-74, III. Benedek 1374-75, Szudar II. Imre 1376-78, Deméndi László 1378-82, Szudar III. János 1383-95, I. Pál 1396, Lukács 1397-1406, Albeni Eberhard 1407-1409, Scolari András 1409-26, Pratói János 1426, Kusalyi Jakch Dénes 1427-32, V. János 1435-38, Dominis VI. János 1440-44, Vitéz VII. János 1445-65, Bäckenschläger VIII. János 1465-68, Stoltz II. Miklós 1470, Filipecz másként Pruisz IX. János 1476-90, Farkas Bálint 1490-95, Kálmáncsehi II. Domonkos 1495-1501, Szathmári György 1501-1505, Thurzó Zsigmond I. 1506-1511, Perényi Ferencz 1514-1526.
4. Bihar vármegye szerepe a nemzeti történelemben.
I. Az Árpádok korában.
A Szent István halálát követő trónküzdelmek közepett, míg egyfelől a Vatha-féle lázadás a kereszténység ellen fordult, addig a német uralom mindegyre jelentékenyebb tért hódított. Az ősi hit visszaállítására irányuló mozgalmak elnyomása után I. Endre király az esetleges kültámadásokkal szemben nélkülözvén a kellő hadvezéri tulajdonokat, fivérét, Bélát kinálta meg a fővezérséggel és ennek fejében neki az ország harmadát engedte át, mely terület a mai Bihar vármegyével vette kezdetét.
Béla 1047. körül visszatérvén Lengyelországból, Adorján vára tájára tette székhelyét, a hol László fia nevelkedett.
Béla és Endre.
Endrének időközben fia születvén, viszály támadt a testvérek közt. Béla a híres várkonyi jelenet után (1059), lengyel segítséggel megtámadta Endrét, mely hadjárat folyama alatt Endre életét veszítette. A belháborukat azonban csakhamar a kültámadások váltották fel. 1068-ban Gyula bessenyő vezér törzse a borgói szoroson át betört Erdélybe s onnan a Szilágyságon át egész Bihar váráig hatolt, de Béla király fiai: Géza és László vezérek, a Sajó völgyében meglepték és lekaszabolták a pusztító hadat. (Pauler i. m. 150.)
A besenyők leveretésével a betörések nem szüntek meg. 1089-ben Kapolcs vezér a kunokkal ismételten feldúlta Békést, Bihart, hadai egészen a Marosig száguldoztak, de ezeket Szent László a Temes folyónál teljesen szétverte.
Salamon.
Béla halálával Salamon jutott a trónra. Gonoszlelkü tanácsosai elhitették vele, hogy Géza a koronára vágyódik. Vid tanácsára, Salamon az Igfon erdejében vadászó Gézát meg akarta vakíttatni; Géza azonban a szegszárdi apáttól idejekorán értesülvén az ellene készülő merényletről, ellentálláshoz fogott. Bár a Nagyfiaegyházánál vívott harczban (1074. febr. 26.) csatát veszített, menekül hadait, köztük a bihari zászlóaljat, sikerült László fivérének összeszedni s ezekkel az elbizakodott Salamont Mogyoród táján tönkre verték. A királylyá lett Gézát rövid idő alatt László király dicsőségteljes uralkodása követte, mely egyúttal Bihar vármegye történetében korszakalkotó jelentőségü.
Szent László.
Mint láttuk, László király ifjuságát Bihar vármegyében töltötte; ifjukori emlékei tehát uralkodásának későbbi szakában is ide kötötték.
A váradi püspökség alapításával, az akkoriban még jelentéktelen hely, csakhamar a tiszántúli részek központjává lesz s a nagy király gyakori itt tartózkodása élénk forgalmat idéz elő a kereskedelem és ipar tekintetében.
Várad ugyanis, bár a magyarok bejövetelekor nem volt lakatlan, de nagyobb jelentőségre nem emelkedett, mert Anonymus sem említi. Szent László király Váradon először monostort alapított s azt várszerűleg megerősítette. A székesegyház felépítéséhez szükséges iparosokat nagyrészt Olaszországból hozatta, a kik a monostorhoz tartozó jobbágyokkal együtt a vár körül elterülő telkeken, többnyire faházakban laktak. Az olasz elem jótékony hatással volt a város fejlődésére.
Szent László halála után, midőn sírja zarándokhely lett, a forgalom mindegyre növekedett, a későbbi egyházi intézmények, újabb templomok építése, 471a letelepedett iparosoknak állandó foglalkozást biztosítottak. A XII-XIII. századból fenmaradt oklevelekben feltüntetett városrészek, mint Olaszi, Velencze, Bolonya, (Bon), Padua, sejteni engedik a letelepült olaszok származási helyét.
A magyar vonatkozásu városrésznevek, mint Hét-Közhely, Egerszeg, Ujfalu, Vadkert, Szombathely, Szepes, a püspökség és a káptalan jobbágyainak lakhelyei voltak. A nagy király utódai közül főleg II. István huzamosabb ideig tartózkodott Váradon és itt is temettetett el 1131. márcz. 1-én.
Várad neve a középkori oklevelekben néha Bihar előnévvel fordul elő s csak a XVI. század végével használatos a Nagy-Várad elnevezés.
A tamásdai torony.
Saját felv.
II. Géza.
A Szent-László uralkodását követő belzavarok közepett ismételten a besenyők betöréseiről értesülünk. II. Géza király a kunok és a besenyők újabb támadásai ellen a védelem fokozására törekedett. E végből 1141-61 közt a Szent János lovagrendet telepítette le Esztergomban, honnan egyes lovagok a körösmenti Szent-János helységtől délnyugatra telepedtek le. Várszerűleg megerősített kolostorukról 1190-ben tétetik említés, de már korábban is ott voltak. Rendházuk egészen a tatárjárásig virágzott. A tatárpusztítás után nincsenek adataink, hogy a rendház visszaállíttatott volna, sőt a meglévő birtokokat a rend tartományi feje 1262-ben eladta Kereki János comesnek.
Imre. II. Endre.
I. László király szentté avattatásának ünnepét nagy fénynyel ülte meg a nemzet (1192). Az ünnepélyek központja természetesen Várad volt, hova az egész országból elzarándokoltak a nagy király sírjához. Valószinüleg ez alkalommal érlelődött meg III. Béla királyban is a szentföldi zarándoklat terve, melynek kivitelében azonban bekövetkezett halála (1196) megakadályozta. Utódának, Imre királynak az uralkodása szakadatlan lánczolata volt annak a testvérharcznak, mely közte és Endre herczeg között dúlt. Elvin váradi püspök e küzdelemben Endre herczeg pártjára állott, miközben a váradi káptalannal perbe keveredett. Imre király a püspökkel szemben a káptalannak fogta pártját. E pernek valószinüleg csak a püspök halála vetett véget. Imre király halála után II. Endre király jutott a trónra. Uralkodásának kezdetén, főleg nejének, Meráni Gertrudnak befolyása révén, számos idegen 472kalandor-lovag talált új otthonra a királyi udvarban. A gyűlölt idegen uralom ellen csakhamar élénk nemzeti visszahatás támadt, melynek élére, a nádor és Bihar vármegye főispánja Bánk bán állott. A király távollétét felhasználva, 1213 szept. végén, az összeesküvők megtámadták Meráni Gertrud udvarát s a királynét Péter csanádi ispán lekaszabolta.
E rémhírre a hazasiető király a főbűnösöket megbüntette s Bánk bánnak is le kellett mondani a nádorságról. A pápai követ többszöri sürgetésére II. Endre király végre 1217-ben rászánta magát a szentföldi hadjáratra, mely útján - többek között - Dénes fia Dénes tárnokmester és Csák nembeli Demeter kisérték el. Távolléte alatt az itthon maradt főurak és főpapok "versenyeztek egymással a gonoszságban." A visszatérő fejedelem az országot általános zavarban találta. Az elharapódzott bajokat az "Arany bulla" kiadásával igyekezett némikép orvosolni.
Az "Arany bulla" kibocsátása után megindult a mozgalom az időközben elfoglalt várbirtokok visszafoglalására. A tulajdonos kérdésének kiderítésére, nemcsak Biharból, hanem a szomszédos vármegyékből is, a felek Váradra hivattak, tüzes vas-próbára. A tulajdonjog kérdését ugyan ily eszközökkel elég gyorsan tisztázták, de a végrehajtás csak papiron maradt.
II. Endrének 1235. szeptember 21-én bekövetkezett halálával fia, IV. Béla erélyes kezekkel ragadta meg a kormány gyeplőit. Az illetéktelenül elfoglalt, vagy eladományozott várbirtokok visszaszerzése végett királyi biztosokat küldött ki. E bizottság Biharban erélyesen közreműködött a várföldek visszaszerzésében. Sajnos azonban, a megkezdett munkát csakhamar a tatárok elől menekülő kunok beköltözködése zavarta meg, mely körülmény, mint egy közelgő vihar előszele, ismét felkavarta az ország nyugalmát.
Kún László.
(A bécsi képes krónikából).
IV. Béla.
IV. Béla király a hontalanná lett kunokat a Tisza mindkét partján, továbbá a Körös mentében s többek közt a váradi egyházmegyében telepíttette le. (Pauler Gy. II. 192.) A kunok és a magyarok közt csakhamar viszály támadt, melyet a király már nem volt képes orvosolni, mert megjött a rémhír, hogy a tatár közeleg a Kárpátok bérczei felé. (1241.)
Béla király rendeletére az Osl nb. Benedek váradi püspök, továbbá Both ispán és a szentjánosi János lovagok hadaikkal a királyi táborba igyekeztek. A mint azonban Poroszló táján át akartak kelni a Tiszán, egy tatár csapattal harczba elegyedtek; a tatárok a harczra kész csapatokat tőrbe csalták, úgy hogy a váradi püspök csak kevesded magával tudott székvárosa falai közé menekülni.
A sajói ütközet hírére (1241. április 11.) Benedek püspök és a káptalan tagjai a szent ereklyékkel az ország déli részei felé menekültek; Rogerius kanonok azonban a lakossággal együtt Váradon maradt, eltökélve lévén a várost halálig védelmezni.
Az árkokkal és fatornyokkal megerősített vár egy ideig ellentállott, de mikor a tatárok ostromművekkel tértek vissza, elesett az is. A tatárok a székesegyházba menekült védtelen nőkre és gyermekekre rágyujtották a tetőt, a menekülőket pedig felkonczolták. - Mikor már nem volt mit elpusztítani és a holttestek bűze elviselhetetlen lett, a Fekete-Körös felé vonultak.
Váradtól 9 mérföldnyire feküdt Tamáshida (ma Tamásda), akkoriban virágzó német helység. Ez is telve volt menekülőkkel, minthogy a város német lakossága nem akarta a menekülőket a folyókon átszállítani, hanem a város védelmére visszatartotta őket.
A körösszegi torony.
Saját felv.
473A tatársereg hajnalban megrohanta Tamásdát; a kiket nem akartak rabszolgákul megtartani, azokat lemészárolták. A tatárok ezután elözönlötték egész Bihart. A Fehér-Körös mentén csupán Ágya és Gyarmat lakosainál találtak ellentállásra. A tatárdúlás a déli részeken elterjedt egész Rézbánya vidékéig.
Rogerius kanonok, a kitől a tatárdúlás ismertetését bírjuk, nem bízván a váradi vár falainak erősségében, a Körös folyó egyik elhagyott szigetén vonta meg magát, később azonban ő is a tatárok kezébe került.
A mint a tatársereg a foglyokkal együtt Erdély felé vonult, Rogerius szolgájával együtt megszökött és a rengetegben keresett menedéket.
A tatárpusztítás után a püspökké lett Vincze prépostra hárult a vár és az egyház felépítése. Az új püspök fényesen megfelelt feladatának.
V. István
Az ország helyreállítási munkálatai közepett IV. Béla és fia István között egyenetlenség támadt. István ugyanis a Duna balparti és a tiszai részeken 29 vármegyét nyert atyjától, mely területekhez Bihar is tartozott. E területeken István bőkezűen osztogatta a kiváltságokat. A főleg e miatt 474támadt viszályt, az 1265. márcz. 28-án létrejött béke szüntette meg. V. István különben gyakran megfordult Váradon, mint Zozimás püspök vendége, kivel benső barátságban állott.
A bőkezüen osztogatott várbirtokok csakhamar egy hatalmas főuri osztály alakulására vezettek, mely három évtizeden át folytatta garázdálkodásait a hazában.
Kun László megöletése.
(A bécsi képes krónikából).
IV. László.
A IV. László trónraléptével támadt zavarok az ifju királyt éveken át lekötötték. A dunántúli lázadás leveretése után László 1276. husvétjét Szent László sírjánál ájtatoskodva ülte meg. (Fejér - V. 11. 333.) Jelenléte különben is szükségessé vált e vidéken, melynek féktelen főurai, a Telegdiek, Tamásfiak, Pálfiak éveken át garázdálkodtak. Ez alkalommal azonban Lászlót a Habsburgi Rudolffal kötött szövetség másfelé szólította.
A következő év (1277) végén a méltóságuktól megfoszott főurak és ezeknek hívei Görgény és Márk fia Loránt, kiknek jószágai egész Erdélyig terültek el, fellázították a Tiszántúlt.
E közben Pál fia Miklós vajda és testvére, a kik szintén bihari birtokosok voltak s egyik fészkük Derspalotája volt (Nagy-Várad közelében), szintén föllázadtak. A király Miklós érseket küldte ellenük, hozzája csatlakoztak a Borsák, Rafain comes, Debreczen ura és testvére László, Baksa nb. Simon fia György és a Kállaiak ősei. Miklós érsek bevette Adorján várát, melyet maga Miklós vajda védelmezett. A vajda meghódolt, de testvérei, Ácsony és Görgény folytatták az ellenállást. Baksa nb. Simon fia György, Görgényt legyőzte és vasra verve IV. László elé vitette, a ki fejét vétette.
A király 1278. tavaszán Váradra jött, hol hét (Bihar, Szolnok, Szatmár, Kraszna, Szabolcs, Békés és Zaránd) vármegye nemességével gyűlést tartott. Ez alkalommal Kanyi Tamást, Görgény czinkosát halálta itélte, (Pauler Gy - i. m. II. 431-33. Szabó Károly - Kun László, Tört. Eletr. I. 59. l.) Székelyhíd ősi birtokát pedig Dorog fia Péternek visszaadta, mely birtokot Pál fia Miklós vajda nemzetsége a tatárjárás óta elfoglalva tartott. (Hazai okmt. VII., 170.) A lázadás ugyan le volt verve, de László kicsapongó életmódja, másfelől pedig a kunok ügyében tanusított magatartása csak fokozta az elégületlenséget, a mihez még az egyházi átok is járult.
László azonban mindezzel nem sokat törődött, folytatta kicsapongásait kedvelt kunjai körében, mig eltaszított hitvese: Izabella Erzsébet, Bihar vármegyében, a köleséri kastélyban vonta meg magát.
Kölesér közelében a Barsa nembeli Kopasz körösszegi vára alatt elérte IV. Lászlót végzete. Maguk a kunok is megunták kicspongásait s elhatározták, hogy elteszik láb alól. Árbocz, Törtel és Kemencze július 10-én éjjel betörtek sátrába s elébb szeretőjének Eduának testvérét, Miklóst megsebesítették, majd az alvó királyt tőrdöfésekkel meggyilkolták. Holttesét Váradon akarták eltemetni, de Várad püspöke nem engedte Szent László lábaihoz helyezni, minélfogva Csanádra szállították s ott tették örök nyugalomra. A mint a nádor a "vad" Mizse haláláról értesült, a gyilkosokat sátraikban megrohanta s őket egész nemzetségökkel együtt felkonczolta. Az általános zavar közepett Barsa nb. Kopasz neki ment Kállai Istvánnak és tőle egyes szamosmenti birtokok átadását bizonyító leveleket csikart ki.
Súlyos feladat hárult III. Endrére, de a forrongó nemzetet megnyugtatni és a féktelen főurakat megzabolázni neki sem sikerült.
III. Endre.
III. Endre felvidéki útjából 1290. deczember havában Váradra jött, a hol deczember 30-án Bihar, Szabolcs, Szatmár, Szolnok és Kraszna vármegyék nemességével gyűlést tartott. Fenena királynő ez útja alkalmával gazdagon megajándékozta a váradi egyházat.
A váradi gyűlés III. Endre pártját jelentékenyen növelte; II. Benedek 475váradi püspök is határozott híve lett. Ellenben a Barsa nb. Tamásfiak, mint Lóránt erdélyi vajda, István királyi főpohárnok és Jakab, másként Kopasz főlovászmester, Martel Károly trónkövetelő pártjára állottak. A Barsák ez időben Adorján, a két Sólyomkő és a körösszegi várak birtokában voltak.
A királyhoz hű nemesség éveken át tűrte garázdálkodásaikat, sőt Lóránt vajda 1294. május havában a váradi püspök várát, a fenesit (Bélavár) ostrom alá fogta, melyet a püspök testvére védelmezett. III. Endre segélyére sietett rendíthetetlen hívének. Az Aba és Guthkeled nemzetségek csapatai, Baksa, Synka, Simon fia György, a zólyomi, a túróczi és a liptai királyi praesidium emberei, a király vezérlete alatt egymásután elfoglalták a Barsák várait, köztük 1294. szeptember hó elején Adorján várát, melynek eleste után Lóránt vajda és testvérei meghódoltak. (Pauler Gy. i. m. II. 572.) III. Endre a győzelem után Váradon gyűlést tartott, melyen a többi lázadók fölött itélkeztek. (Zichy Okmt. I. k. 98-100.)
III. Endre pecsétje.
Eredetije a nemzeti muzeumban.
II. A vegyesházbeli királyok alatt.
III. Endre halála után újból kitört a pártoskodás.
Az elhunyt király hívei Venczel jelöltségét támogatták. Ezek közé tartozott Imre váradi püspök is, a ki tagja volt annak a küldöttségnek, mely Venczelt az országba hívta. (Thúróczy - Chronica Hung. II. 83. fejez.)
Ezzel szemben az 1304. augusztus 24-én Pozsonyban egybegyűlt főurak, köztük Aba Omode nádor, a Barsa nb. Kopasz bán, Lőrincz fia Lőkös mester, a Barsa nb. Tamás fia János, Róbert Károlyt ismerték el uroknak. (Pór Antal - Mill. tört. III. k.)
Róbert Károly.
Venczel bukása után Imre püspök Róbert Károly híveihez csatlakozott. A Barsa nb. Kopasz azonban, nem éppen következetesen, most szinleg Ottó pártjához állott, hova Debreczeni Dózsa, az Ákos nb. István nádor is csatlakoztak. (1305.) - A többi főurak egyik párthoz sem állottak, hanem tétlen szemlélőivé váltak az ügyek folyásának. Ottó 1307. elején Erdélybe ment László vajdához, hogy e hatalmas főurat megnyerje. László vajda azonban királyát fogságba vetette, honnan csak 1308-ban sikerült megszöknie. Ottó elfogatásának hírére 1308. november 17-én a Pesten egybegyűlt rendek Róbert Károlynak fogadtak hűséget.
Fra Gentile pápai követnek sikerült a Barsa nb. Tamásfiakat, közöttük Kopaszt és Bekét is megnyerni, csupán a független nemzeti párt feje: Csák Máté nem akart meghódolni.
A véres rozgonyi ütközet után Róbert Károly uralma biztosítva volt, de a belnyugalom csak évek mulva állott helyre.
A hatalmas Barsa nemzetség sarja: Kopasz, különben fölötte hiú ember, a ki mint láttuk, Róbert Károlynak hűséget esküdött, valami mellőztetés miatt sértődötten fellázadt. Első ízben az eggedi apátság ellen fordult, de miután ennek várát nem vehette be, Diószeget égette fel. (Anjouk. Okmt. I. 219-220.) Hozzája csatlakoztak az elégületlen Ákos nemzetség Erne ága, Petne fia Péter zempléni főispán és Lótárd bán fiai.
476Midőn a felkelés komolyabb arányokat öltött (1316), a király Debreczeni Dózsára bízta a lázadók leveretését, a kik már a debreczeni mezőn táboroztak. Dózsa hadaihoz csatlakoztak Lipóczi Sándor, a ki jóllehet öreg volt, részt akart venni a hadjáratban, továbbá Amadé nádor fia János, az Ákos nb. Miczk, a Guthkeled nb. János és Móricz. (Millen. tört. III. k. 67. l.) Dózsa először nem mert a sűrű tömegekben álló lázadókra rontani; Kenéz pozsonyi nemes és Pozsony Diószeg birtokosának első sikerére a többiek is vérszemet kaptak és heves harcz után, melyben főleg a Kállayak és a Báthoriak ősei tüntek ki, szétverték Kopasz hadait, Kopasz ekkor Sólyomkő várába menekült, míg a tulajdonát képező Adorján várát a király hadai, Elefánti Dezső vezérlete alatt ostrom alá fogták, melynél a Balog-Semjén nemzetség tagjai: István és Simon tüntek ki.
1317. július 1-én már a meghódolt Adorján vára alatt találjuk Róbert Károly királyt, hol Sólyomkő várának elfoglalását a Dobi Dorogokra, a Barsák halálos ellenségére bízta. (Karácsonyi J. - Magyar Nemzetségek I. k. 210 l.)
Ezek, tudván azt, hogy Sólyomkő vára bevehetetlen, a szomszédos hegyeken két várat építettek, hogy Kopaszt kiéheztessék. Kopasz tehát fogva volt saját várában s egyedül híveinek segélyére volt utalva. Egyik lázadó híve, Majos ugyan ostrom alá fogta Dorog István erősségét, de Joakiméval nem boldogult s kénytelen volt visszavonulni.
A kiéheztetett Kopasz nem tehetett egyebet, mint hogy megnyitotta a kaput. Kénytelen volt magát kegyelemre megadni és fogolyként jelent meg Károly király előtt. A nagylelkü fejedelem megkímélte életét, mert még 1320-ban is élt; de várai: Adorján, Körösszeg és Sólyomkő a koronára szállottak. (Sólyomkő ostromáról l. Bunyitay V. Századok 1888. évf.)
Róbert Károly.
(A bécsi képes krónikából).
A Kopasz-féle lázadás leveretésével Dózsa nádor 1317. július havában Bihar, Szatmár, Szabolcs, Szolnok és Kraszna vármegyék nemességével Szalacson gyűlést tartott. E gyűlés elé vitték a Kállaiak egyik birtokügyüket, mely fentartotta Károly királynak 1312-ben kiadott rendeletét, mely az Amadefiakat az általuk, a Balog-Semjén nemzetségtől elfoglalt birtokok visszaadására kötelezte. Ezt a végzést a király 1317. november elején Komárom vára alatt jóvá hagyta, mire az Amadefiak újabb felkeléssel akarták a királyi jóváhagyás végrehajtását megakadályozni; de Miczk bán oly erővel támadta meg őket, hogy Lengyelországba menekültek. (Lásd e monográfiai vállalat szabolcsmegyei kötetét.)
A belbéke helyreállván, Károly király a külpolitika felé fordította figyelmét. A macsói hadjáratban Amadé fia Miklós és Báthori János tüntették ki magukat, az 1330-ik évi havasalföldi hadjáratban is sokan véreztek el e vármegye vitézei közül.
Károly halálával Nagy Lajos lépett a trónra. Megkoronáztatása után Szent László sírjához zarándokolt Váradra. (Fejér - IX. I. 58-60. l.) Uralkodásának későbbi szakában is a szent király sírjánál keresett megnyugvást.
Nagy Lajos.
Nagy Lajos uralkodásának első szakában az olaszországi hadjáratok kötötték le az ország figyelmét.
Czikó mester, körösszegi várnagy, még 1346. február 5-én hadba szállott a királylyal. Az első nápolyi hadjáratban (1347-48) a vármegyei családok sarjai közt Dobi Demeter vett részt. Aversa ostrománál ott találjuk Demeter váradi püspököt is. (Szalay - II. 76.)
477Az Olaszországból visszatérő harczosok behurczolták a fekete halált, mely 1349-ben teljes erővel lépett föl a vármegye területén; többek között Fel-Venter falu teljesen kipusztult a ragály következtében. (Bunyitay - i. m. I. 191., a ragályra vonatkozó adatok: Anjoukori O. V. 288.) Az olaszországi hadjáratok befejeztével Lajos király 1373. május 3-án ismételten Váradra jött, hol leánya, Mária is gyakran megfordult, kinek főleg a várad-velenczei Klarisszák klastroma volt kedves tartózkodási helye.
A Nagy Lajos király korszakalkotó uralkodását követő trónküzdelmek közepett, ismét belzavarok rázkódtatták meg az országot.
Zsigmond.
A történelemből tudjuk, hogy a délvidéki lázadás lecsillapítására Erzsébet, Nagy Lajos özvegye és leánya, Mária királynő Horvátországba mentek, hol a felkelt, elégületlen főurak elfogatták őket. A velenczei hajóhad által fogságából kiszabadított Mária királynő csak 1387-ben találkozott.a segélyére siető Zsigmonddal, a kit párthívei Budán királylyá választottak. Zsigmond megkoronáztatása után 1387. szeptember 12-én Mária királynéval együtt Váradra jött Szent László sírjához; utóbb még több ízben, jelesül 1390. február 8-án és szeptember havában is Váradon találjuk. (Bunyitay - I. 199. l.) Az 1393-ban a Moldvából betört oláhok feldúlták Váradot s ez alkalommal a pálos-kolostor is elpusztult. (Bunyitay - Akad. ért. XII. k. 6. sz. 4. lap.) A törökök előnyomulása már ekkor aggasztó mérveket öltött a byzanczi császárság területén. Zsigmond, a mint a belnyugalom kissé helyreállott, hadaival az Aldunához vonult Kis-Nikápoly ostromára. Seregeihez Csáki Miklós csatlakozott a vármegyei főurak közül. E hadjárat alatt 1395. május 17-én Mária királynő váratlanul elhalt. Tetemei a váradi székesegyházban tétettek örök nyugalomra. Zsigmond a temetés intézésére Kanizsai János érseket küldte vissza a hazába. (Fejér - X. 2. 438 l.) A következő évben (1396) jóformán az egész kereszténység segélyével, a törökök elleni második hadjárat készülődései kötötték le az ország figyelmét.
A Mária királyné sírjában talált korona.
Az Archäologiai Értesítőből.
Zsigmond július havában indult Budáról Várad felé, hol hosszabb állomást tartott, bevárván az észak-keleti részek nemességének csatlakozását. Seregében a franczia-német keresztes hadak szine-java között ott találjuk Csáki Miklóst testvérével Istvánnal, a Maróthiak, a Perényiek, a Czibakok bandériumait. (Schönherr Gy. Millen. tört. III. 429.) Az általános történetből tudjuk, minő véget ért e dicstelen hadjárat, melyben Csáki István is elesett. E kudarcz ismét életre keltette a forrongó nápolyi pártot, de másfelől Zsigmond önkényes eljárása még hívei között is elégületlenséget támasztott.
1403. január havában, Lukács váradi püspök meghívására, az ország javát szívükön viselő főpapok és főurak Váradra gyülekeztek. Ott voltak: Ludányi Tamás egri, István erdélyi püspökök, Bebek, Detre nádor, a két Csáki, György, a székelyek ispánja és Miklós erdélyi vajda, sőt valószinüleg Kanizsai János érsek is. Az egybegyűltek megesküdtek Szent László fejereklyéjére, 478hogy Zsigmondot nem ismerik el királyuknak, hanem Nápolyi Lászlót emelik a trónra.
Az értekezlet után Lukács váradi, István erdélyi püspökök, Csáki Miklós és Marczali Miklós erdélyi vajdák, továbbá Csáki György, fegyverbe állították híveiket és gyülekező helyül a Körösközét tűzték ki.
Zsigmond király.
Az orsz. képtárból.
Tudjuk, hogy Zsigmond veszendőbe menő ügyét ez alkalommal Stibor vajda és Garai mentették meg. Egyedül Ludányi egri püspök és Debrői István folytatták még az ellentállást, de az előbbi Eger várának elestével Lengyelországba menekült, az utóbbi pedig Erdélybe szorult. A lázadás leveretése után, 1406. okt. 19-én, Zsigmond Váradon volt, hogy az ottani vidék hűségét biztosítsa. Főleg a papságra kivánt hatni, e végből a váradi kaptalan részére gazdag alapítványt tett, Csáki Miklós volt erdélyi vajdát pedig a sárkányrend vitézévé nevezte ki. A Veres-Oroszország és Podolia ügyében támadt viszály kiegyenlítése végett Zsigmond Ulászló királyt Lublón 1412. márcz. havában vendégül látta. Innen, a Kassán eltöltött egy heti mulatozás után, egész kíséretökkel Váradra jöttek, s itt töltötték a husvéti ünnepeket. Április 24-ike után Zsigmond vendégével Budára utazott.
Zsigmond uralkodásának következő éveit a konstanzi zsinat kötötte le. 1419. okt. 1-én ismét Váradon találjuk, mely alkalommal a törökkel békét kötött. (Fejér, X., 6953.)
Mig a törökökkel kötött béke az ország déli részét biztosította, addig észak felől fenyegette veszedelem. Zsigmond hadai a cseh Giskra huszitái által megveretvén, 1422. május havában Váradra hívta egybe az ország rendeit, hogy a huszita mozgalmak ellen segélyt kérjen. (Hazai Okmt., II., 233. l.) Ő maga is eljött Váradra, hogy Szent László oltáránál könyörögjön a nagy királyhoz oltalomért. Váradról Körösszegre rándult a Csákiakhoz, jún. 10-én azonban már Debreczenben volt. (Bunyitay, I., 238.)
A huszita tanok lassanként átszivárogtak hazánkba is.
Az erdélyi lázadás hírére a huszita érzelmü pórnép Tarpai Márton vezérlete alatt fegyvert fogott (1437). A lázadók főleg a vármegye nyíri részeiben garázdálkodtak. Tarpai lázadása csakhamar leveretett, a huszita pórok visszatérítésére pedig Ferencz-rendi szerzetesek küldettek ki.
1436-ban deczember havában Zsigmond Debreczenen át ismét Nagy-Váradra 479jött, ezuttal utoljára, mert a következő év végén már hatlovas gyászkocsi hozta hült tetemeit Váradra, hol azok Szent László lábaihoz tétettek örök nyugalomra (Thúróczy, II., 166-170.)
Zsigmond, fondorkodó nejét, Borbálát, Váradon őrizet alatt tartotta, halála után azonban veje, Albert, a cseh rendek közbenjárására szabadon bocsátotta.
Vitéz János síremléke (Esztergom.)
Az Esztergomban levő eredeti után.
I. Ulászló.
Albert halála után I. Ulászló lépett a trónra. Rövid uralkodását a várnai csatavesztés (1444) teszi emlékezetessé, melyben 400 bihari vitéz vett részt. E csatában Várad püspöke, Dominis János, szintén elesett.
A király halálát követő belzavarok közepett az árván maradt váradi püspökség birtokaiból olnodi Szudar János és Jakab, továbbá a Rozgonyiak egyes részeket elfoglaltak. A várnai csatavesztés után a főnemesség lépett a főhatalom birtokába. A Székes-Fejérvárott összeült rendek (1445 febr. 6.) az országot öt kerületre osztották fel. Hunyady Jánosnak a tiszántúli rész kormánya jutott, a hova Bihar vármegye is tartozott. Hunyady főtörekvését ekkor a váradi püspökség betöltése képezte. Püspökké Vitéz János váradi prépostot neveztette ki. Vitéz püspök Hunyadynak legbensőbb barátja volt, fényes tollával ő vezette diplomácziai levelezését, de a hadjáratokban is mindig Hunyady oldala mellett találjuk. Részt vett a rigómezei ütközetben s az 1456-iki fényes nándorfejérvári hadjáratokban is.
V. László.
Hunyady közbenjárására III. Frigyes császár 1452-ben kiadta V. Lászlót a magyar országgyűlés küldöttségének. V. László megkoronáztatása után 1453. július 26-án Váradra zarándokolt Szent László sírjához.
Dicstelen halála eléggé ismeretes. Az 1458. január havában Budán királyválasztó országgyűlésre egybegyűlt rendek között ott találjuk Várad püspökét. Mérséklő fellépése jelentékenyen hozzájárult Mátyás királylyá választásához. Neki jutott a feladat, hogy az ifjú királyt hazájába kisérje.
I. Mátyás.
Mátyás nem is késett háláját a Hunyadyak régi híve iránt kimutatni. 1464. márczius 29-én a váradi püspököt Bihar vármegye örökös főispánjává nevezte ki. (Bunyitay I., 278.)
Mátyás első, Bihar vármegyét közvetetlenül érdeklő intézkedése a Debreczenbe szökött jobbágyok érdekében kelt. 1459. szeptember 26-án Budán kelt levelével megtiltja a vármegyének, hogy a Debreczenbe menekült jobbágyokat visszakövetelje. 1467-ben az Erdélyben kiütött lázadás hírére Mátyás seregeivel a vármegyén vonult át. A moldvai vajda leveretése után a következő év (1468) január havának második felében Mátyást Váradon találjuk.
Míg Mátyás a cseh háboruval volt elfoglalva, Ali bég szendrei basa 1474. elején átkelvén a Dunán, február 7-én Várad alatt termett. A várost csakhamar hatalmába kerítette, de a várat, melyet a káptalan védett, másfél napi ostrom után sem bírta bevenni. Az elvonuló török had bosszúját 480azután a vidéki kastélyokon és kolostorokon töltötte ki. Ez alkalommal pusztultak el a kápolnai és a fudivásárhelyi Pálos-kolostorok. Esetleges újabb támadások ellenében, Pruisz, helyesebb nevén: Filipecz János váradi püspök a várat kijavíttatta és megerősíttette.
A Mátyás halála után megindult pártoskodás közepette Filipecz János püspök Corvin János pártján volt, de Szapolyai István példáját követve, ő is Ulászló jelöltségét támogatta. (Szalay L. III. 385.)
II. Ulászló.
A királylyá választott II. Ulászló gyakran megfordult Váradon, így 1494. július 20. és augusztus 3-ika közt, hasonlóan 1495. augusztus havának nagyrészét Váradon töltötte. 1500-ban, a jubileumi évben pedig gyakran időzött Váradon. A nevezetes 1505-iki rákosi országgyűlésre a vármegye Ártándi Tamást, Thordai Miklóst, Tholdi Mihályt, Bajoni Jánost és Mochtói Miklóst küldte követekül.
Ulászló uralkodása alatt két ízben is, 1497-ben és 1508-ban a fekete halál pusztított a vármegye területén. Az 1514-ben kiütött pór-lázadás szomorú emléket hagyott a vármegye történetében. A husvét vasárnapján kihirdetett keresztes had, a közbejött események hatása alatt a török helyett a nemesek ellen fordult. Míg Dózsa György Túron tűzte ki a kereszt zászlaját, Lőrincz pap Várad vidékén, Istvánffy adatai szerint, mintegy 36,000 pórt gyűjtött egybe. Az utóbbinak rakonczátlan hadai már május havában lángba borították a vármegyét.
II. Ulászló.
A gráczi történelmi múzeumban levő eredeti után.
Elébb Körösszeget, a Csákyak várát dúlták fel, majd Székelyhídat, hol a négy Zólyomi testvér családostul a pórok dühének esett áldozatul. Ezután felégették Nagy-Bajom várát; az egyes kastélyok urai, mint Pocsaji László, Telegdi István királyi kincstartó, Dóczy György áldozatául estek a pórok dühének. A megyei és a püspöki zászlóaljak élén Pöstyéni Gergely küldetett ellenök, de visszanyomatott és a váradi várban keresett menedéket. Pöstyéni kudarczán a pórhad vérszemet kapva, a várost felgyújtotta, a várat pedig ostrom alá fogta. A várbeliek szorongatott helyzetében Szapolyai erdélyi vajda Tomori Pált küldte Várad felmentésére, mire Lőrincz pap, nehogy két tűz közé szoruljon, Bihar földvára mögé húzódott. Ekkor Tomori az ifju Perényi váradi püspök, továbbá Czibak Imre, Ártándy Pál, Glésán Miklós, Bajoni Benedek hadaival egyesülve, teljesen szétverte a pórokat. A pórlázadás végét ismerjük a történetből. Dózsa György felnégyelt holttestéből egy rész Várad kapujára függesztetett ki. (Bunyitay i. m. I. 369. - Fraknói Vilmos Millen. Tört. IV. K. 403. - K. Nagy Sándor Utirajzok III. 54. - Istvánfy lib. 5. 44. l.)
A pór-lázadás után kezdetét vette az "udvari" és a "nemzeti" párt közötti küzdelem, melyben a megyebeli főurak közül Ártándy Pálnak is jelentékeny szerep jutott. A pártok vészes küzdelmi közepett Szulejmán 1526. tavaszán megindult Konstantinápolyból Magyarország leigázására.
A törökök előnyomulásának hírére a hadjáratviseléséhez szükséges pénzösszeg előteremtése czéljából az egyházi edények beolvasztása rendeltetett el. E czélból Csáky Mihály és Serédy Gáspár június 26-án Váradra indultak, de e követség már későn érkezett. Pár nappal előbb jött a király izenete, mely a megyei és a püspöki hadakat július 2-ára Tolnára rendelte.
Perényi Ferencz váradi püspök, testvérével Péterrel, 3000 főnyi sereget állított ki, mely aug. 6-án érkezett Tolnára, Szapolyai György és Várdai Pál egri püspök hadaival együtt. Kívüle még részt vettek a vármegyei főurak 481közül Ártándy Balázs, a nemesek közül Tarsoly Gergely, a ki Biharból háromszázadmagával esett el.
Perényi is azok közé tartozott, a kik az ütközet elhalasztását tanácsolták. Az augusztus 29-én vívott mohácsi csatában Várad püspöke is életét vesztette. Perényi Imréné a csata után jobbágyaival megjelent a harczmezőn s míg elveszett fiát kereste, az elvérzett hösök holttetemeit visszaadta az anyaföldnek.
5. Közállapotok a középkor második szakában.
I. Közigazgatás.
Közigazgatás.
I. Károly király uralkodása, a közigazgatás szempontjából is, kiváló jelentőségü. Alatta az ügyek elintézésénél megszünik a szóbeliség, melynek helyébe az írásbeliség lépett, mely utóbbi körülmény a megyei jegyzőség szervezését vonta maga után. Mint láttuk, az Árpádok végszakában a vármegyék autonom testületekké fejlődnek. Zsigmond uralkodása alatt már politikai szerepet játszanak. Az 1486 : VIII. törvényczikk az esküdti tisztséget rendszeresítette s ezzel a vármegyei tisztikar egészen a XIX. század közepéig terjedőleg szerveztetett.
A vármegyei önkormányzati élet fő kifejezője a megyei közgyűlés, hol egyuttal törvényszék is tartatott.
Láttuk már, hogy III. Endre király a Bihar, Szatmár, Kraszna és Szolnok vármegyék nemességével Váradon tartott közgyűlésen Mihály fia Istvánt halállal büntetendőnek nyilvánította. (Gr. Zichy Oklt. I. 99.)
Vitéz János püspök pecsétje.
A Bunyitay Vincze tulajdonában levő eredeti rajz után.
Az Anjouk uralkodása alatt még általánosabbá lesz e szokás. A nádor elnöklete alatt több vármegye közönségével együtt nádori törvényszék s közgyűlés (iudicium generale) tartatott.
Nevezetesen 1317. augusztus 1-én Szalacson, mint láttuk, Dózsa nádor elnöklete alatt öt vármegye tartott közgyűlést. 1327. október 13-án Szatmárban három (Szabolcs, Szatmár és Bihar) vármegye gyűlésezett. 1341. június 27-én Drugeth Vilmos nádor Bihar és Kraszna vármegyék nemességével Micskén tartott közgyűlést.
A XV. században a nádor elnöklete alatt tartott közgyűlések megszünnek, helyükbe a vármegye nemeseinek gyűlése (universitas nobilium) lép, néha más vármegye nemeseivel együtt, mint például Bihar és Kraszna vármegyék nemessége 1435-ben; (Fejér XI. 7.730.) de már inkább külön, egy megállapított helyen, hol egyuttal a megyei itélőszék (sedes iudiciaria) is tartatott. A XV. század végén és a XVI. század elején a megyegyűlések Szent-Jánoson tartattak, mely egyuttal törvénykezési székhely is volt. (Csánki Dezső - Magyarország tört. földr. a Hunyadyak korában I. k.)
Az igazságszolgáltatás is jelentékenyen átalakul e korszakban. A középkor első felében gyakorolt jogszolgáltatásról a Váradi regestrum nyujt adatokat. Ezek szerint öt bíráskodási tényezőt különböztethetünk meg.
1. A legfelsőbb biró a király, a ki ebbeli jogát biróküldés által gyakorolta. A Vár. reg. 34 biróküldési esetről ad számot.
2. A nádori biráskodásról a regestrum 37 esetet jegyez fel.
3. A vármegyei biróság, leginkább mint büntető biróság szerepel, még pedig az említett regestrumban 24 esetben.
4. A földesúri bíráskodásról a regestrumban 14 eset van felsorolva.
5. Az egyházi biráskodás terén a regestrum 29 oly esetet sorol fel, midőn a főesperes biráskodott.
Az 1291. évi törvény szerint a nádor, biráskodás végett, az országban körutat tesz, mely alkalommal 4 választott biró és a főispán vannak vele mint 482birótársak. A nádor a vármegyékkel együttesen tartott közgyűléseken itélkezett. Az Anjouk uralkodásának kezdetén tömérdek peres ügy intéztetett el, mely még az Árpádok végszakában támadt zavaros viszonyok között keletkezett. Így Rafain bán Debreczen urának jobbágyain, az Aba nb. Csobánka unokája László által 1299-ben elkövetett hatalmaskodás, csak 1320-ban toroltatott meg Dózsa nádor itélete által, melylyel a hatalmaskodó, birtokait 2/3 részben Lampert országbiró, 1/3 részben az itélkező nádor nyerte.
A nádor mellett mindinkább fontosabb szerep jut az országbirónak, míg végül a jogszolgáltatás legfelsőbb tényezője lesz. Sőt közigazgatási természetű ügyekben is intézkedik. Így Pál országbiró 1338. május 28-án Ér-Tarcsán megtartott határjárás alapján Nagymihályi Gergely és Csanád érsek közös birtokosok részére szabadalomlevelet állít ki.
A vármegyei tisztviselők közül a biráskodás terén főleg a szolgabirák működnek. Az egyházi testületek közül a káptalanok és konventek - mint hiteles helyek - a perbeidézésnél, továbbá a vizsgálatok teljesítésénél szerepelnek. A földesurak biráskodási jogára érdekes világot vet egy 1443-ban kelt oklevél, mely szerint János váradi püspök ispánjai Bothos Péter ügyében, kinek lova egy suhanczot agyonrugott, vizsgálatot tartanak s eskütételre itélik. (Gr. Károlyi Okl. II. k. 141.)
Végül még választott biróságokra is akadunk, mint például a váradi polgároknak a Pok. nb. Kelemen mester és társai elleni perében. (Hazai Okmt. VII. 354.) A peres eljárás a perbeidézéssel vette kezdetét. Pl. a váradi káptalan 1323-ban megidézi Bán fiait Gergelyt és Gábort, Pelbárt ellen s erről a királynak jelentést tesz. (Gr. Zichy Okl. I. 227.) Hasonlóképen jelentést tesz a káptalan a nádornak Zeleméri Mihály fiainak megidéztetéséről (ugyanott I. 235.)
Ha a peres felek egyike szabályszerű megidéztetés daczára meg nem jelent, arról a másik fél részére birói bizonyítvány állíttatott ki, mint például Mezei Tamás részére. (Hazai Okmt. VII. 367.) Az 1322-ben kiadott oklevél szerint pedig Dózsa nádor bizonyítja, hogy Bánfi Gergely, az Aladár fia Prebard által ellene indított perben nem jelent meg, (Gr. Zichy Okl. I. 214.), egy 1343-ban kelt jelentés szerint, Lázár János Várdai János elleni perben szintén nem jelent meg. (ugyanott II. 87.) A peres eljárás folyamán igénybe vett bizonyító eszközök közül e korszakban főleg az eskü használtatott. Garai Miklós nádor Bánk és Pércs birtokoknak Hosszú-Pályi, Monostoros-Pályi és Bagos felőli határai miatt egyfelől Pércsi Mike fiai, másrészről álmosdi Chyre János és társai közt támadt perben, Pércsi Mike fiai részére 1415. nov. 14-én felperesi esküt itélt. (Gr. Károlyi Okl. II. 9.)
Hiteles helyek.
Az esküt hiteles hely előtt tették le, mint például Károlyi Marhárd fia András, a váradi polgárok ellen, a részére megitélt esküt a leleszi konvent előtt tette le 1416-ban; (ugyanott II. 11. okl.) de le lehetett tenni hivatalos személyek előtt is, mint pl. Kis-Kozma comes és fiai, bizonyos Bacsó mester elleni perben megitélt esküt Bihar vármegye alispánja és birótársai előtt tették le. (Hazai Okmt. VII., 319.) 1354-ben pedig a vármegye szolgabirái igazolják Várdai János részére, hogy Chyre fia Péter az eskütételre kiszabott határidőben előttük nem jelent meg. (Gr. Zichy Okm. - II. 575.) A vitás ügyet gyakran egyezség utján döntötték el. Így a váradi püspök és testvére Jakab mester Kozma comes közötti perét 1285. körül, vagy Kánya fia Dezső a létaiakkal, bizonyos rajta esett sérelmek dolgában (Hazai Okmt. VII. 156. és 320.) kiegyeztek. Buntha Tamás és rokonai, Aladár fiát Pelbártot Jakabcsa rokonuk megöletéseért 1321-ben minden kereset alól felmentették. (Gr.. Zichy - I. 193.) Geszthy János hasonlókép 1460. táján kiegyez Szentiváni Székely Mihály és társaival s a többrendbeli hatalmaskodásokból származott pereknek bizonyos feltételek alatt véget vetnek. (Gr. Teleky Okl. II. k. 411.) Szántai Tamás pedig, a ki Szeben nevű birtok ügyében a váradi apáczákkal perben állott, jogairól az utóbbak részére lemondott. (Anjouk. Okmt. VI. 362.) A megállapított határidőre kitűzött tárgyalás, bizonyos méltánylást érdemlő körülményeknél fogva elhalasztatott. Így Kopasz nádor az 1308-ban Lóránt fia Sándor és Karászi Sándor fiai között felmerült ügy tárgyalását elhalasztja. (Gr. Zichy Okm. - I. 120.) Zsigmond király 1429. szeptember 29-én kelt leiratával, a Várdai Mihály és társai, másfelől Dénes váradi 483püspök között fenforgó ügyet, minthogy a püspök a husziták elleni hadjárat következtében Csehországban tartózkodik, visszatértéig elhalasztja. (Gr. Zichy Okm. - VIII. 369.)
Thurzó Zsigmond püspök síremléke.
A Bunyitay Vincze tul. levő er. rajz után.
Bünperek.
A bünperek legnagyobb része főleg a hatalmaskodások körül forog.
Az Árpádok végszakában, majd az Anjouk uralmának kezdetén, a Nagy Lajos király halála után fennálló zavaros közállapotok közepett tömérdek hatalmaskodásról, birtokfoglalásról emlékeznek meg okleveleink.
Így 1285. körül Kozma comes Kaga falujában Szalók fia Albert és a vele volt kunok erőszakoskodásokat követtek el, mely ügyben a váradi káptalan vizsgálatot tartott. (Hazai Okmt. VII. 199.) Endre egri püspök Váradon kelt levelével Jakabot, Tolcsvai István neje és leánya ellen elkövetett hatalmaskodás miatt, elégtételre szólítja fel. (Gr. Zichy Okmt. - I. 38.) Károly király uralkodásának kezdetén is tömérdek hatalmaskodást követtek el. A váradi káptalan 1311-ben számos esetben tett jelentést a királynak hatalmaskodási ügyekben. (Zichy Okmt. - I. 130-131.)
A hatalmaskodásokban különben főuraink jártak elől. Csáky Ferencz és György, az Albert halálát követő zavaros időkben elfoglalták Bothos Péter és testvére, István esztergomi prépost birtokait. 1446-ban az országgyűlésnek kellett közbelépni, hogy a birtokokat visszaadják. (Gr. Károlyi Okl. II. 150. l.)
A vármegye kiterjedése.
A vármegye kiterjedése a középkor második felében jelentékenyen nagyobb volt, mint jelenleg. Rábé, Udvari, Nagy-Bajom és Szerep, Rét-Szent-Miklós, Orod, Csépány, Balkány, azelőtt békésvármegyei helységek ez időtől fogva Biharhoz tartoznak, hasonlókép Szeghalom, mely a Maróthiak után a Csáky család birtokába jutott 1501-ben, (Orsz. lev. Dl. 23,348.) a kik elébb Csökmőt és Darvast (1471), utóbb Károlyt is Biharba kebeleztették. A XV. század végén a Berettyó jobb partján levő helységekből csupán Kis-Dancsháza maradt Békés vármegyében. Szeghalomtól, Ó-Tordán át a Sebes-Körösig, onnan Vésztőn, Pányádon, Szolga-erdőn, Belmegyeren, Détéren át a Fekete-Körösig húzódott a határ. A vármegye déli határa nagyrészt megegyezett a jelenlegivel. Ellenben északról hozzátartozott Szoboszló, Ebes (ma puszta), Debreczen és Mike-Pércs, jelenleg hajduvármegyei helységek. Keleti határa 1557-ben lett megállapítva. (Karácsonyi - Békés várm. tört. I. 24-25. Csánki Dezső - Magyarorsz. tört. földr. a Hunyadyak korában I., K. Nagy Sándor Bihar várm. földrajza 17. l.)
Erősségek.
A kültámadások és a belzavarok elleni védelem czéljából, főleg a IV. Béla és V. István királyok által bőkezüen osztogatott kiváltságok következtében, hatalmas erősségek épültek a vármegye területén, melyek nagy részben túlélték a középkort. A tatárjárás előtti időből csupán a váradi vár volt számbavehetőleg megerősítve, habár ez sem volt egészen kőfallal körülkerítve. A tatárjárás után a váradi püspökök több izben megerősítették, úgy hogy az 1474. évi török ostromot sikerrel állotta ki. A váradi püspök tulajdonában volt még Bélavára, középkori nevén Fenes, melyet Vincze püspök 1244. körül építtetett. 1294-ben Lóránt erdélyi vajda ostromolta, de sikertelenül. A hatalmas Barsa nemzetség várai közül Adorján 1277-ben 484tűnik fel s a nemzetség tagjainak hűtlensége következtében a koronára szállott. 1395-ben a Csákyak nyerik Zsigmond királytól. A Barsák másik vára Körösszeg 1396-ban hasonlókép a Csákyak birtokába jut. A Barsák harmadik várát, Sólyomkőt a XIV. század végén a Kaplaiak, a XV. század elején a szántai Laczkfiak, majd a kusalyi Jakcs és a losonczi Bánfi (1452-61), majd ismét a kusalyi Jakcs és a béltelki Drágffi (1484) családok birtokában találjuk. 1524-ben Drágffi Jánosé. (Gr. Károlyi Okl. III. 85.)
A Zólyomiak 1460-ban Székelyhídon városépítési engedélyt nyertek. Sztár várkastélyt (castellum) Sztári János özvegye 1453-ban átengedi a Bajomiaknak; az utóbbi család tulajdonában volt Nagy-Bajom vára csak a középkor végszakában jutott nagyobb jelentőségre. Bályok 1484-ben tűnik fel, mint a váradi püspök birtoka, végül a szentjobbi Beneked-rendü apátság, szintén e korban, monostora védelmére épített Berettyó kiöntései között egy kis várat. A városi jelleggel bíró helységek közt az Árpádok korában Szalacs emelkedik ki. Jelentőségéről az Arany Bulla 25. pontja tesz tanúságot, mely a só raktározását az ország belsejében, csupán Szegeden és Szalacson engedi meg. Sóraktárainak jövedelme azonban II. Endre tékozló uralkodása alatt igen megcsappant, minthogy a szentföldi hadjárat alatt, 1217-ben, a magyarországi és a tengerentúli (vagyis a szentföldi) János lovagoknak évenként 1000, illetőleg 500 ezüst márkát rendelt a szalacsi só jövedelmeiből folyósítani. Szabadon választhatta biráját, a ki falunagy (fónagy) nevet viselt. Közvetetlenül a tárnokmester alá tartozott. A király által vezetett hadjáratok alkalmával négy ijjászt tartozott kiállítani s az átutazó királyt megvendégelni, mely utóbbi kötelezettségét V. István 1261-ben, IV. László 1281-ben, I. Károly 1318-ban vette igénybe. Városi jelleggel bírt még Rézbánya, melynek ezüstbányái 1342-ben már virágzottak, továbbá Széplak is 1503-ban. (Bunyitay - i. m. I. 350. és III. 391.)
Bessenyők és kunok.
A magyarokon kívül, a vármegye területén letelepült egyes népfajok közül, a besenyők kötik le figyelmünket. Thonusz-Aba besenyő főnök még Taksony idejében telepedett le a tiszamenti Abád táján, honnan egyes családok a Körös mellékére vonultak. Bessenyőhely: Besenyő helység, melyre a Váradi Regestrum 298. és 341. §§-ban akadunk. A besenyőket követték a kunok, kiket IV. Béla király telepített le a Maros és a Körös mellékén. (Hunfaly - Magyarország Ethnographiája 355. és 372. l.) Kuneredetü helyek: Apáti, Asszonyszállás, Izsák (Zsáka) Kakat, Kerekegyháza, Mélykut, Orosz, Vetnek, Zima stb., (Jerney - Utazásaim I. 303.) továbbá Körösszeg környékén is laktak kunok. (Bunyitay - i. m. I. 191.) Ezenkívül még egyes határnevek is kun-telepek emlékét őrzik. Így Körös-Apáti határában a Kunszilas nevű föld.
Az 1279. évi országgyűlés általában a Körösök vidékét jelölte ki a kunok letelepedésének egyik helyéül, a kik csak ez időtájt vették fel a keresztséget, de azért előbbeni garázda életükhöz nem lettek hűtlenek.
A kunok garázdálkodásairól számos okleveles emlék tanúskodik. Így IV. László Pecze-Szőlősön időzvén, jelenlétében gyújtották fel kunjai a Hévjón Szalacs malmát. 1285-ben Vajda helység lelkésze, mint káptalani megbizott vizsgálatot tartott azon hatalmaskodások ügyében, melyeket Szalók fia Albert, kun hadaival a Guthkeledek Kágya birtokán elkövetett. Székelyeket találunk Székelyhídon, Székelyteleken.
Izmaeliták, olaszok, németek és oláhok.
Az izmaeliták a vármegye nyíri részeiben laktak, emléköket a Váradi regestrum őrizte meg.
A tatárjárás előtt nyugatról bevándorolt nemzetiségek közül az olaszok bírtak kiváló fontossággal. Mint kizárólag iparosok és mesteremberek, Váradon telepedtek le; emléküket Várad középkori s jelenleg is használatos Olaszi neve őrizte meg. A Váradi Regestrum is említi a váradi olaszok falvát.
A tatárjárás idejében, a körösmenti s akkoriban városi jelleggel bíró Tamásdán (Tamáshida) németek laktak, a kikről Rogerius is megemlékezik. Szalacson még a tatárjárás előtti korszakban szászok telepedtek le.
A XII. század elején, a mai Fogaras vidékére már kezdtek beszállingózni a Balkán félsziget romanizált pásztorai. (Pauler Gy. - i. m. I. 283.) Onnan lassanként nyugat felé telepedtek.
485Oláhtelek nevű helység már 1283-ban említtetik, a Rathold nemzetség osztályát megerősítő királyi levélben. Telek egyenlő a kun szállással. Oláhtelek tehát az oláhoknak a magyarok idejében történt letelepedését jelzi. (Bunyitay - Akad. ért. XV. k. 6. sz.) A Fehér-Körös vidékén letelepült oláhokról egy 1318-ban kelt oklevél emlékezik meg. (Márki Sándor - i. m. II. 1. r. 499-500. l.) A Czibakok az 1341-iki osztály alkalmával egyik atyjok fiát felhatalmazták, hogy az Erdőháton oláhokat telepíthessen le. 1374-ben a váradi káptalannak már 9 oláh faluja volt. Lakói főleg az erdők irtásával és bányászattal foglalkoztak. (Bunyitay - ugyanott.) Legrégibb oláhoktól lakott község, melyre nézve okleveles emlékeink vannak: Venter 1349-ből, Azután Lázur 1427-ből, Toplicza-Káránd 1429-ből, Bonczesd (Buntyesd) és Kristyór 1439-ből. Az Anjouk alatt már némely oláh kenézek nemességet nyernek. Ilyen volt a Drágos család is. (Századok 1888. X. füz.)
A mező-telegdi ev. ref. templom.
Saját felv.
A törökök előnyomulása következtében a Balkán félszigetről mindegyre nagyobb mérvben betelepülő oláhoknak a váradi püspökök Belényes vidékén adtak helyet. Vitéz János püspök elrendelte, hogy a kenézek közül választott 12 tag a vajda elnöklete alatt összes pereikben biráskodjék. Egyházi tekintetben azonban megmaradtak azon kötelékben, melyben a Balkán félszigeten állottak. Az oláhok nem fizettek sem a püspöknek, mint főpásztornak, sem a káptalannak, mint földesúrnak tizedet, hanem csak ötvenedet s pünkösdkor, valamint kisasszonynapkor, továbbá deczember havában, barmaik után természetbeli járulékot. A kenézek szerződéses viszonyban állottak a püspökökkel és a káptalannak szerződésükhöz mérten szintén kötelesek voltak bárány- és sertéstizedet adni.
Papjaik a belényesvidéki főesperes hatósága alá tartoztak. (Bunyitay - II. 208-99.) Mivel a görög-keleti egyház nem kivánt papjai részére tizedet, ezért a váradi püspökök abbeli kísérlete, hogy az oláhok katholikusokká legyenek, sok tekintetben kárba veszett.
486II. Művelődési viszonyok.
Bihar vármegye fölötte változatos tagozati viszonyaihoz mérten a lakosság foglalkozása is módosult. Míg északi és nyugati részeiben a földmívelés alkotja a lakosok főfoglalkozását, addig a délkeleti részeiben elterülő bérczeken már a XIV. század elején virágzó bányászatra akadunk.
A Körösmelléki árterületek lecsapolására még a tatárjárás (1241) előtti időben tétettek kisérletek. (Kerékgyártó Árpád - Művelts. tört. I. 449).
Határjárás.
A birtokhatár megállapítása határjárás útján eszközöltetett, s néha hosszú pert vont maga után. Igy a Batthyáni Zaluch unokája, Péter és Ujfalvi Lukács közötti perből kifolyólag, az egri káptalan 1347-ben az utóbbit beiktatja Szalók-Sámson, Tót és Ujfalu birtokába. (Anjouk. Okmt. V. 46.) Begesi Domján fia László, Pethlendi Mihálylyal a káptalan előtt kibékülvén, a Csősztelek birtok határait barátságos egyetértéssel állapította meg. (Ugyanott V. 424.)
Az egyes birtokok forgalmi értékét illetőleg csak néhány adattal rendelkezünk. Zám birtokot 1297-ben Debreczeni Dózsa 100 ezüst márkáért vette meg, Móricz és Olivér a kóti birtokot 20 márkáért adták el, a Berettyó melletti Gáborján monostort 300 ezüst márkáért vették meg Dózsa nádor fiai a Gyovad nemzetség tagjaitól. (Gr. Zichy Oklt. I. 88. 111. 603. l.)
Felirat a mezőtelegdi ev. ref. templomban.
A Bunyitay V. tul. levő er. rajz után.
Földmívelés.
A földmívelés mellett kiváló jelentőséggel bírt az állattenyésztés is. Reszegei Sándor méneséről egy 1333-ban kelt oklevél emlékezik meg. (Gr. Károlyi Okl. I. 70. okl) Az oláhoknál - mint láttuk - főleg a juhtenyésztés virágzott, sőt a sertéstenyésztés is eléggé el volt terjedve. A Váradot körülvevő hegyvidéken virágzó szőlőmívelésre akadunk. A váradi Klarisszáknak Püspöki helység határában volt szőlejük. (Anjouk. Okmt. V. 496.) Kozma comes bihari szőleiből két részt 1299-ben Reszegei Istvánnak engedett át. (Hazai Okmt. VII. 275.) Csehy Egyed leányainak a váradi határban volt szőlejük. (Gr. Károlyi Okmt. I. 320.)
Bányászat.
A bányászat terén, a már említett rézbányai ezüstbányákon kívül Belényesen a váradi püspökség nemes fém-, ólom- és vasbányái már a XIV. század óta míveltettek.
Kálmáncsehi Domonkos püspök, mint országosan ismert pénzügyi tehetség, irányította figyelmét a püspökség akkoriban elhanyagolt belényesi bányáira; 1501-ben a bányák mívelésére nézve szerződést kötött a bányászat terén akkoriban már szaktekintélynek örvendő Thurzó Jánossal, kikötvén, hogy a mennyiben a bányászatból a Thurzó háznak haszna lenne, a réz 16-odát, az ezüst 10-edét tartozik a püspökségnek beszolgáltatni.
Az Anjouk uralkodása alatt kifejlődött keleti kereskedelem útvonala Váradon és Debreczenen át vezetett Lengyelországba és Poroszországba.
Kereskedelem.
A kereskedelem előmozdítására szolgált az az útvonal, mely Szeghalomról, Csökmőn és Körösszegen át, Váradra vezetett.
A vármegye helységei közül a XIV., még inkább a XV. század folyamán mind többen nyertek vásárjogot. Várad, mint közlekedési központ, e téren is jelentőségre emelkedik, hova nemcsak a nyerstermények, hanem a gyári és kézműipari termékek is nagy mennyiségben hordattak egybe.
Vásárjoggal birtak a következő helységek: Bolcs vagy Bolcshida 1481-ben heti és országos vásártartásra nyert jogot. Debreczen 1405-ben és 1424-ben nyert vásárjogot. Királyi, sókamara és vámszedő hely volt. Nagy-Mihályfalva, Örvénd 1475-ben már vásárjoggal bírt. Székelyhíd 1417-ben országos, 1418-ban heti vásártartásra nyert engedélyt (Hazai Oklevéltár 319 okl.) Pata 1391-ben nyert heti vásárjogot a Zólyomiak kérelmére.
Telegdy István síremléke.
A Bunyitay V. tul. levő er. rajz után.
487Várad vásárjogát, miután a vásárjog-tulajdonos káptalan, a vásáron megjelent kereskedőktől magas vámot szedett s azt leszállítani vonakodott, Mátyás király 1467-ben édes anyja Szilágyi Erzsébet városába, Debreczenbe helyezte át. Az új püspök közbenjárására azonban a káptalan vásárjoga tárgyalás alá vétetett, mely alkalommal a káptalan, Imre király 1203. évi s Nagy Lajos király 1356. febr. 27-én kelt adománylevelére hivatkozott. Ezzel szemben az ügyben leginkább érdekelt nagyszebeni , kolozsvári éa brassai polgárok követei II. Endre 1224. évi, I. Károly 1317. évi, Nagy Lajos királyok 1366. évi, Mária királynő 1383. évi és Zsigmond király 1387. évi kiváltságleveleit mutatták fel, melyeket az erdélyi káptalan 1428. márczius 30-án kelt kiadványa foglalt egybe.
A káptalan kérelmére Mátyás király 1478. február 17-én megengedte, hogy a legközelebbi szent héten tartandó váradi vásárra minden városbeli polgár elmehessen és addig, míg a fizetendő vám végérvényesen meg nem állapíttatik, vám ne szedessék, hanem "a püspök nevezzen ki egy jámbor férfiút, a ki a káptalan kiküldöttjének jelenlétében, a fizetendő vámokról számadást vigyen, írja jegyzékbe s vegyen mindenkitől biztosítékot."
Április 15-én a Guthi Ország Mihály nádor elnöklete alatt tartott bíróság, az érdekeltek jelenlétében, újból tárgyalás alá vette ez ügyet s hosszas tanácskozás után végre akként szabályozta a vámot, hogy ezentúl minden árúra és kereskedelmi czikkre szekér szám vettessék ki a vám.
Az egyes vámdíjtételeket a következőleg állapította meg:
Egy posztóval megterhelt szekérért fizessen az eladó kereskedő 1 frtot, ezenkivül a kapuvám czímén jövet-menet 1/2 frt fizetendő. Üres szekérért 4 denár fizetendő. Dunai halat vivő szekértől, a halnak egy része természetben. Sós halat vivő szekértől, vásárkor egy illő nagyságu hal, máskor egy denár. Pokróczczal terhelt szekér után 25 denár, hagymás szekér után 2 denár, vagy két kötés hagyma, vasat vivő szekér után 1/4 frt és két vasvilla, gyümölcsös szekér után 5 denár, kendert és lent vivő szekér után 4 kötés len vagy kender, sót szállító szekér után 2 kősó, kisebb szekér után, melyet a nép komlónak hív, 8 denár, szénát, füvet, káposztát vivő szekér után 1 denár, gyapjut vivő szekér után 25 denár, kisebb mennyiség esetén 1 denár, 1 vég szürke posztó után 1 denár, 2 szürke vagy más olcsó posztóból készült köntös után 1 denár, lovakra való derékszíj, süvegek, női övek egy embernyi súly csomag után 1 denár, egy teher vadbőrből való gereznától 2 denár, báránybőr gereznától 1 denár, tengeri menyétbőr után 4 denár, minden pokrócz után, melyet az ember vállán hord, 1/2 denár. Kisebb pokrócztól (cserge) 2 denár, 100 bárány- vagy kecskebak- bőrből való kordovántól 4 denár, minden 10 juh- vagy berbécs- bőr után 1-1 denár, két ökörbőr után 1 denár, 3 kisebb ökörbőr után 1 denár, 100 róka- és menyét-bőr után 20 denár, 1 mázsa viasz után 6 denár, 1 mázsa faggyu után 1 denár, 1 veder méz után 1 denár, 1 hordó bor után 4 denár, 2 ökör után 1 denár, 3 tehén után 1 denár, 2 disznó után 1 denár, 4882 oldalszalonna után 1 denár, 1 eladó ló után 4 denár, 1 kecske után 1 denár és végre 100 kos után 4 denár. E vámdíj-jegyzéket a kolozsmonostori konvent 1478. május 20-án hiteles alakban átírva, az erdélyi városok részére kiadta. (Jakab Elek: Kolozsvár tört., Oklevéltár II. sz. okl.).
Mindennek daczára nem szünt meg a káptalan és a vásárosok közötti egyenetlenkedés. 1492-ben a káptalan ismét pert indított az erdélyi városok ellen, kapuvám nemfizetés miatt. Sőt még Szapolyai 1538-ban kelt levelével újból figyelmezteti a káptalant, hogy az erdélyi részek lakóit vásárra mentökben ne háborgassa s őket vagyonukban károsítani, vagy árúiknak Váradon leendő lerakására kényszeríteni ne merészelje. (Jakab E. i. m. I. k., 577. és 624 l.)
Telegdy István síremléke.
A Bunyitay V. tul. levő er. rajz után.
Láthatjuk, hogy a kereskedelmet akadályozó tényezők jelentékenyen hátráltatták a gazdasági viszonyok javulását. Már I. Károly király igyekezik ugyan e téren is javítani. 1325. október 16-án eltörölte Dózsa nádor fiainak Böszörményben bírt hetivásárjogát. Fülöp nádor 1323-ban eltörölte a gyapolyi vámot, de a Pelbárthidán gyakorolt vámszedési jogot újból megállapította. 1325-ben Károly király az Olasziban gyakorolt vámszedési jogot szüntette meg, de viszont annak Székelyhídon leendő gyakorlásában Dorog fia Péter fiait megerősítette. (Anjouk okmt., I-II.) I. Lajos király pedig Bihar, Zaránd és Békés vármegyék összes piaczi vámjövedelmét a váradi egyháznak adta. I. Károly Király 1312. július 20-án Nagy-mihályi Lőrincz fiának Gergelynek Nagy-Mihályon vámjogot adott (gróf Sztáray Okl., I., 40).
A XIV-XVI. században vámszedő helyek voltak:
Belényes, Bihar 1520-ban, Bolcs vagy Boleshida réve a Berettyón, Kölesér, Debreczen, Nagy-Böszörmény 1520-ban, Nagy-Mihály, Szalacs 1520-ban, Szalárd, egyúttal sókamara hivatal, Székelyhíd már a XVI. században, Széplak-Ábrány (Felső-Ábrány), Bályok 1520-ban, Csalános 1520-ban, Diószeg 1520-ban, Fugyi 1403-ban, Gáborján 1463- és 1520-ban Henczida, Károly 1410-1520-ban, Kereki, Léta 1520-ban, Orod, Pelbárthida, Pércs 1520-ban, Reszege 1520-ban, Remete, Semjén, Széltarló Ábrányból 1451-ben áthelyezve, Szent-Márton, Szent-Lázár, Telegd 1503-ban városi jelleggel bírt, Tamáshida már 1241-ben szerepel, még 1512-ben is vámszedő-hely (Haan: Békés vm. tört. okt. 114). Szomajom 1520-ban. (Csánki Dezső i. m. 597-601; Bihar vármegye vámösszeirás: Orsz. lev. Dl. 23,348).
Ipar.
Várad külvárosai, mint az ipari és kereskedelmi élet színterei, 1474-ben vám- és harminczad-mentességet élveztek.
A váradi mesteremberek emlékét egy 1481-ben kiadott czéhlevél őrizte meg (Városi levéltár). Az 1552. évi összeirás 75 különféle iparost sorol fel.
A debreczeni timárczéh 1395-ben nyert szabadalomlevelet, melyet János király 1536-ban megerősített. A városokon kívül Bihar helység lakói is iparral és kereskedéssel foglalkoztak.
Tanügy.
Várad már keletkezésekor nyert iskolákat. Sajnos, a XIV. század utolsó negyedéig nincsenek bővebb adataink. A váradi káptalan legrégibb Statutumaiban azonban már részletes adatokat találunk a káptalani iskoláról. 489Igazgatója az olvasókanonok volt, mellette működött az al-olvasókanonok és az éneklőkanonok.
A tantárgyak közül a XV. században már előkelő hely jutott a latin és a görög nyelveknek, a csillagászattannak, a számtannak és mértannak. A szegény tanulók ingyen-oktatásba részesültek s ösztöndíjjal bírtak.
Vépi Péter kanonok már a XV. század első felében az iskolák mellett alumneumot létesített. Várad iskoláit a XIV. században vidékiek és világiak is látogatták, de a vidéki monostorokban is találunk "fraterlectort", kinek kötelessége többek között a tanítás volt.
A káptalan tagjai közül már a XIII. században is többen tudománynyal foglalkoztak, de a szellemi virágzás korszakát Vitéz János püspöksége nyitja meg, kinek udvarát szépen jellemzi Fraknói Vilmos e szavakkal: "alatta Várad az ujkor múzsáinak lakhelye lőn."
Olaszországból gazdag könyvtárt gyűjtött egybe, a mi akkor nagy fényűzés volt. Maga köré gyűjtötte a külföld tudósait és művészeit. Udvarában egész irodalmi kör alakult. Váradon csillagdát építtetett. Ott találjuk körében Vergerio Péter Pált, Podacataro Fülöpöt, az előbbi a latin próza, az utóbbi a költészet hivatott művelője, továbbá Péter szerzetes zeneművészt, Szanocki Gergely tudós lengyel tanárt, Ulászló nevelőjét. Vitéz buzdítására készítette Pauerbach György bécsi egyetemi tanár a nap és holdfogyatkozásokat feltüntető u. n. "váradi tabellákat."
Vitéz pártfogása alatt nevelkedtek: Csezmiczei János (Janus Pannonius), ifj. Vitéz János, a későbbi veszprémi püspök, Várdai István és Váradi Péter kalocsai érsek. A káptalani iskolából került ki Oláh Miklós esztergomi érsek is.
Mátyás király gyermekkorában szintén gyakran megfordult Váradon, hova Debreczenből, anyja birtokáról rándult át. (Szücs István: Debreczen tört. I., 88. l). Vitéz János püspök példája élénk követőkre talált utóhadaiban. Filipecz János (1476-90) hasonlókép nagy pártfogója volt a tudományoknak. Bunyitay neki tulajdonítja Thuróczy krónikájának utánnyomását, mely Rogerius siralmas énekével megtoldva, 1488-ban jelent meg. Farkas Bálint püspök könyvtárs 203 kötetből állott. Thurzó Zsigmond püspök, ki egyike volt a klasszikai tudományokban legképzettebb főpapoknak, 1509-ben befejezte a püspöki palota építését. A műveltség terjedésével mindinkább gyakoribbá lesz a külföldi főiskolák látogatása.
Mint az Árpádok alatt Páris, úgy a XIV-XVI. századokban Krakkó, később Bécs gyakran látták feleik közt a biharvármegyei tanulókat. A Fraknói Vilmos "Magyar tanárok és tanulók a bécsi egyetemen" czímü nagybecsü értekezéséhez csatolt jegyzékben a következő biharvármegyei származású tanárokat és tanulókat találjuk: 1. tanárok a bölcsészeti karon: 1422-23. Benedictus de Baradino (így) - 1429-32 Albertus de Waradino - 1439-41. Joannes de Bankota - 1470. Blasius de Baradino - 1373-78. Clement de Adorján.
2. A bölcsészeti kar tanácsosai: 1431 Albertus de Waradino, 1442, 1448, 1450 Joannes de Pankota. 3. Vizsgálók a bölcsészeti karon: 1424 Benedictus de Varadino, 1429 Albertus de Waradino, 1430 Albertus de Barandino (így). A tanárok neve után az általuk előadott tantárgy olvasható. Tanulók a bölcsészeti karon: köztük a magyar nemzet procuratorai: 1393 Dominicus de Waradino. 1406 Nicolaus de Waradino. 1416 Stephanus de Waradino. 1417 Georgius de Nagy-Mihály. 1417 Joannes Sándor de Zalard. 1419 Benedictus de Waradino. 1422 Georgius de Baradino. 1425 Albertus de Waradino. 1427 Ladislaus de Nagy Mihal. 1427 Ladislaus de Waradino. 1428 Ladislaus de Baradino. 1428 Dominus Ladislaus de Czag. 1431 Lucas de Waradino. 1435 Joannes de Bankota. 1436 Laduslaus de Waradino. 1442 Joannes Szatmár de Baradino. 1442 Blasius Pankota de Nadab. 1443 Stephanus de Deretsch. 1447 Joannes de Pankota. 1449 Emericus de Waradino. 1450 Michael de Told. 1451 Barnabas de Waradino. 1451 Ambrosius de Waradino. 1452 Andreas de Waradino. 1478 Clemens de Adorján.
Tanulók 1453-1500 közt: 1455 Paulus de Zobozló 1457-ben baccalaureus. 1460 Blasius de Waradino, 1467-ben baccalaureus, 1469-ben magister. 1465 Thomas de Waradino. 1466 Ladislaus Sartoris de Waradino. 1468 Nicolaus de Waradian. (így), Georgius de Waradian. 1469 Albertus de Semjén. 1470 Valentinus de Hoswaso. Georgius de Hoswhaso. 1471 Benedictus de Thelegd. Egregius Dominus Nicolaus de Thelegd. Thomas de Waradino. 1472 (?) Kilianus de Zowath. Blasius Kiliani de Zowath. Georgius Kiliani de Zowath. 1474 Nicolaus de Egegh, 1478-ban baccal., 1480 magist. 1476 Georgius de Gezth. 1477 Stephanus de Püspecki. 1478 M. Clement de Adorján. 1480 Joannes de Keoreos. 1500 Nicolaus de Khereztess. Joannes de Khereztess. Augustinus de Waradino. (Értekezések a tört. tud. köréből III. évfolyam).
Építészet.
Az építészet terén kiváló helyet foglalt el a Szent László építette váradi székesegyház, melyet Demeter püspök 1345-72 között fejezett be. A debreczeni csúcsíves templomot a Káta nb. Imre váradi püspök építtette a 490XVI. század elején. - Főuraink bőkezüsége hasonlókép számos templomot emelt a XIV-XV. században, melyeknek fényes berendezéséről az újabban felfedezett díszítések nyújtanak felvilágosítást. A telegdi, jelenleg ev. ref. templom déli és keleti falán 1891-ben felfedezett freskók a XVI. század második felében élt festőművész ecsetére vallanak; a templom szentélyében több érdekes renaissance-korabeli sírkő van befalazva. Ugyancsak a telegdi templomban találjuk Telegdi István királyi kincstartó sírkövét. Ide temetkezett Bocskay István fejedelem neje Hagymásy Margit (1604). A siteri és jákó-hodosi templomban is fedeztek fel XIV-XV. századbeli faliképeket.
Szapolyai János.
Az orsz. képtárból.
Képzőművészet.
A képzőművészet meleg pártfogásra talált a váradi püspökök körében. A Kolozsvári Márton és fia György által készített három szobor már 1370-ben állíttatott fel Váradon. Ugyanők készítették Szent László király lovasszobrát, János püspök megbízásából, 1390. őszén. A váradi székesegyház tulajdona volt Szent László fejereklye-tartója és az óriási terjedelmű antiphonale, mely 1566. után Váradról került Győrbe. Egybevetve a régi emlékeket, igazat kell adnunk Ipolyinak, hogy Szent László váradi egyháza főpapjaink és államférfiaink Pantheonja volt. (Bunyitay: Osztr.-Magy. Mon. II., Magyarorsz. köt., 382 l). 1339-ben Váradon találjuk Arnold szobrászt. A XV. században Váradi Imre harangöntő tünik fel. Az ötvös-művészet, sőt a divatczikkek készítése is virágzott. (Bunyitay i. m. III., 140-41). Olasziban mulatókert létesült. A Szent-Anna apáczák 1344-ben Olasziban fürdőházzal bírtak. (Anjouk Okmt., IV. 411). Szent László fürdője is közelben volt, hol a szegények részére gyógyintézet létesült.
Jótékony intézmények.
Az özvegyek és betegek áprolásáról kalandos társulatok gondoskodtak. A Szent János lovagrendnek Szent Jánoson már a XII. században kórháza volt. 1339-ben említés tétetik egy szegényházról, mely szintén az Árpád-korból maradt fenn. (Bunyitay i. m. I. 152.) - Ily fejlett művelődési viszonyok mellett, Bihar középkori lakóinak erőszakos érzületéről is számos oklevél emlékezik meg. Kozma és Ivánka comesek 1304-ben a Pok. nb. Tamás fia Lőrincz megöletése miatt pert indítottak a váradi polgárok ellen. 1321-ben az eggedi apát, Adon fia Ivánka birtokát, Kágyát elpusztította.
Törvénykezés.
Hodosi Jákó Ferencz kézfogót tartván Kerekiben, Ártándi Tamás leányával, az akkori szokáshoz híven, esküvel kötelezte magát a frigyre. Rövid idő alatt azonban, megfeledkezve esküjéről, Parlagi Katalinnal lépett házasságra. Ama kor szigorú törvényei következtében Jákó Ferencz ellen főbenjáró per indíttatott. A vizsgálatra kirendelt Szent István káptalan 1517-ben mindazokat tanúságtételre idézte, a kik az első kézfogón jelen voltak. Közöljük a megidézett tanúk névsorát, mely az akkori úri társaságra némi világot vet. Megidéztettek: Pethri Dersy Lőrincz. Thordai Zsigmond, Bajoni János, Sasvári György, Kisbajoni Széky Máté, Vancsodi 491Mihály, Keszihy Pál, Korogyi Tamás, Koroghy Bertalan, György, László, Gergely és Miklós, Földesi Ispán Demeter, Thyukody Imre, Panaszi Pázmán János özvegye Kata, Thordai Miklós özvegye Dóra, Bajoni Miklósy István, Tóthteleki Ispán Benedek, Haszon Albert Derecskéről, Hodosi Molnár Péter, Nagy Bertalan, Radváni Koras Tamás. (Bunyitay i. m. II. 219).
Gritti Alajos.
Az orsz. képtárból.
Fő- és alispánok a mohácsi vészig.
Végül közöljük a vármegye fő- és alispánjainak névsorát, a legrégibb adatoktól egészen a mohácsi vészig bezárólag, az előbbiekét Márki Sándor (Századok. 1874 évf. 331 l.), Hodor Károly (Tört. tár, 1878. évf., 377. l.) és dr. Wertner Mór (u. ott 1897. évf. 456. l.) összeállításai nyomán, az utóbbiakat dr. Dőry Ferencz orsz. levéltári fogalmazó kutatásai és O'sváth Pál adatai után egybeállítva:
Főispánok. 1067 körül István comes. 1102-1113. Saul, 1113 István egyúttal országbíró, 1135-36 Bökény (Bucan) egyúttal országbíró, 1137-38 Achus (Akos). 1138 Faus nádor és váradi kapitány. 1141 István. 1183-86 Ezsau, a későbbi nádor. 1192-93 Both. 1197 Péter. 1199 Miklós, valószínűleg a Szát nemből. 1198-1202 Mika (Mihály) egyúttal országbíró. 1202-1203 Benedek nádor. 1205-1206 Girko (Gyurka). 1206-1207 Mog (Mocho) egyúttal nádor. 1207-1209 Miklós II-szor. 1208 Marcellus. 1208 Zsámbéki Smaragd. 1209 Mihály, a Katisz nemzetségből. 1209-1212 Bánk, később nádor, a Bor nemzetségből. 1212-21 Mika. 1222 Illés. 1222 Gyula, a Rathold nemzetségből. 1223 Pózsa. 1224 Tivadar. 1223 Micha. 1228-29. Miklós, a Csák nemzetségből. 1229-30 Moys nádor. 1233-35 Csák nb. Csák fia István, egyúttal főpohárnokmester. 1236 Tomaj nb. Dénes fia Dénes. 1236-38 Lőrincz. 1240 Rathold nb. Domonkos, egyúttal tárnokmester. 1241 Bacs. 1246 Dénes nádor. 1247 Mike, egyúttal nádor és temesi főispán. 1247 Csák nb. István nádor, egyúttal temesi főispán. 1264 Moys, egyúttal somogyi főispán. 1272 Telegdi Demeter. 1290-1301 közt Pál, egyúttal Szatmár és Kraszna vármegyék főispánja. 1302 Tamás fia Beke. 1310 Mosonyi Dénes. 1317-18 Debreczeni Dózsa, egyúttal Szabolcs vármegye főispánja. 1319-21 Futtaki Dénes. 1327 János fia Csuka, a Toldiak őse. 1332-1333 Hanusfalvi Donk Demeter tárnokmester. 1338 Balázs. 1343 Szécsényi Farkas Tamás. 1343 Báthori János. 1370 Miklós, Sydow István fia, egyúttal Temes, Kraszna és Közép-Szolnok vármegye főispánja. 1370 Berenthi Tamás. 1375 Gergely. 1380-82 Toldi György. 1383 Telegdi Miklós. 1386 Podvinay Miklós. 1396-87 Zsidai Csáki Miklós. 1426 Csáky László, egyszersmind Közép-Szolnok vármegye főispánja. 1438 Székely János. 1441-61 Csáky Ferencz, közben 1458 Nitzki Benedek, 1463 Nagymihályi András. 1464 Vitéz János váradi püspök, örökös főispán. 1465-67 Beckenschläger János püspök, örökös főispán. 1470 Miklós püspök, örökös főispán. 1474 Egervári László váradi várnagy. 1474-88 Filipecz János püspök, örökös főispán. 1489-93 Kinizsi Pál, 1494 Somi Jósa. 1495 Farkas Bálint püspök, örökös főispán. 1495-1501 Kálmáncsehi Domonkos püspök, örökös főispán. 1502 Szathmári György püspök, örökös főispán. 1506 Thurzó Zsigmond, püspök, örökös főispán. 1513 Pöstyéni Gergely halytartó. 1514-26 Perényi Ferencz püspök, örökös főispán.
492Alispánok: 1290-1301 között Vincze. 1302-1303 Beke főispánnak is iratik. 1321 János. 1324 Fülöp. 1332-33 Péter. 1334 Czibak András. A XIV. században alispán volt Benczencz nevű komádi birtokos. 1445 Pályi László. 1448 Henczidai Miklós és Csekedi János. 1467 Megyeri László és Szepesi Kiss Mihály. 1481 Panaszi Pázmán András és Váncsodi Nagy László. 1515 Ártándi Pál és Endrédi Szepesi János. 1520 Endrédi Szepesi János. 1521 Endrédi Szepesi János és Thordai Zsigmond. 1524 Endrédi Szepesi János és Thordai Zsigmond. 1525 Endrédi Szepesi János.
II. A mohácsi vésztől a szatmári békéig.
1. A vármegye története, az ország három részre szakadásának, a szabadság- és a vallásharczoknak korában.
A mohácsi vész hírére Szapolyai Tokaj felé vette útját, hova a tiszántúli részek nemességét értekezletre hívta egybe.
Szapolyai és Ferdinánd.
Az értekezleten (1526. okt. 14.) megjelent főurak által kitűzött székesfejérvári országgyűlés nov. 10-én Szapolyait királylyá választotta s megkoronázta. Az új király első gondját a megürült egyházi és világi méltóságok betöltése képezte.
Várad püspöki székébe Czibak Imrét ültette. Az új püspök-főispánra súlyos feladatok nehezedtek. Míg Szapolyai pártja az átpártolások következtében folyton apadt, addig hatalmát Fekete Jovan "czár" fellépése is veszélyeztette.
Fekete Jován tulajdonképen Szapolyai pártjához tartozott, sőt úgy Ferdnánd, mint a törökök ellen sikerrel működött, de főleg a ráczokból egybegyűjtött hadai, melyeket egy jövendő szláv birodalom eszméje hozott össze, mindinkább aggasztó mérvben léptek fel. Szapolyai Czibak Imrére bízta Fekete Jován leveretését. Czibak derekasan megfelelt feladatának. A rettegett "fekete embert" 1527. július 22-én Sződön, a Maros mellett megverte s hatalmát teljesen megtörte. Szétvert hadai közül sikerült Radics Bosics rácz vezért megnyerni Szapolyai ügyének. Seregével 1528. elején Váradra jött és innen a királyt a szinai ütközetbe kísérte (márczius 6). Míg Czibak a Fekete Jován elleni hadjárattal volt elfoglalva, addig az időközben királylyá választott Ferdinánd seregei elől Szapolyai Váradra menekült (1527. október 4), a hova vezére, Török Bálint is visszavonult.
János király a kudarcztól lesujtva előbb Erdélybe, majd a tél elején Debreczenbe költözött s innen, segélyt keresendő, Lengyelországba távozott.
A lengyel segélylyel visszatérő János királyt azonban a Ferdinánd-párti hadak 1528. márczius 8-án ismét megverték, mire újból Lengyelországba menekült. János király ez év őszén ismét visszatért hazájába, seregeivel egész Debreczenig nyomúlt előre, hol november 3-án Czibak Imre, Ártándi Pál és Balázs felajánlották szolgálataikat.
A küzdelem azután is változó szerencsével folyt tovább.
Perényi Péter erdélyi alvajda hadaival Gyula alá vonult (1528. október), hogy innen Várad ostromára menjen, de valószinüleg kudarcztól tartott s az ostromot meg sem kísértve, elvonult. Viszont Czibak 1529-ben a Ferdinánd-párti Báthori Andrást verte meg.
János király 1532-ben a báródsági oláhokat megnemesítette s az egész Báródságot hadi lábra állította, miáltal a vármegye a keleti részekből jövő esetleges támadások ellen biztosíttatott.
A Báródság a következő körösvölgyi községekből állott:
Nagy- és Kis-Báród, Cséklye, Nagy-Patak, Korniczel, Beznye, Körös-Topa és Brátka egy része. Lakói túlnyomólag oláhok voltak, a mit Mátyás király 1465-ben a Venter család részére kiadott levélben is kiemel. A Báródság, mint katonai szervezet, 1711-ig állott fenn. 1707-ben Eötvös Miklós hadi főbiztos, 1709-10-ig Horváth György Sólyomkői kapitány parancsnoksága alatt volt, a ki a kuruczvilág végszakában a várat Löwenburgnak feladta. A szatmári béke után a báródságiak közül csak néhány család nemessége ismertetett el.
János király ügyének jobbrafordultával az időközben kormányzóvá lett Gritti Alajos, cselszövények útján igyekezett Ferdinándnak használni. 493Még 1530-ban hatalmába kerítette a két Ártándi testvért s őket 1531. jan. 25-én lefejeztette. Mint erdélyi kormányzó, Czibak Imrére vetette ki hálóját és őt 1534. augusztus 11-én éjjel Felmérnél orvul meggyilkoltatta.
E hírre néhány hét alatt mintegy 40,000 ember gyűlt egybe Gritti uralmának megtörésére, a ki Dóczyval együtt elvette méltó büntetését. Czibak halálával Utyeszenich Fráter György ült a váradi püspöki székbe. Mint János király rendíthetetlen híve, épp akkor lépett előtérbe, midőn fejedelmének ügye a legrosszabbul állott. Két évtizedre terjedő főispánsága alatt Várad az események központja s János király országának fővárosa lett, ki ettől kezdve gyakran időzött Váradon, a hol 1536-ban országgyűlést is tartott.
Utyeszenich Fráter György.
Az orsz. képtárból.
A törökök mindegyre terjedő hatalma nagy aggodalommal töltötte el az ellenkirályokat.
Ferdinánd főleg a külpolitika nyomása alatt is a békére hajlott. A békeközvetítés nehéz szerepét Wese János lundeni érsekre bízták. A lundeni érsek 1536. június havában érkezett Váradra, a hol János király ünnepélyesen fogadta. Az egész nyáron át folyt sikertelen tárgyalások után azonban elhagyta Váradot, de Fráter György közbenhárására a következő évben újból felvették a tárgyalások megszakított fonalát. 1537. deczember havában János lundeni érsek ismét megjelent Váradon (Verancsics munkái, VI. k. 59. l.), míg végre János király 1538. február 24-én aláírta a váradi békét. Ismeretes, hogy a váradi béke az ország egységét létesítette volna, ha komolyan megtartják.
János Zsigmond és Izabella királyné.
János király nősülése, majd 1540. július 18-án bekövetkezett halála, egészen új irányt adott az eseményeknek. Fráter György, János király kívánságára, a koronát nem adta ki Ferdinándnak, hanem fiát, János Zsigmondot királylyá kiáltatta ki, Ferdinánd ellenében pedig a török oltalmát vette igénybe. A török a pártfogás fejében azután az ország fővárosát kérte jutalmul, mi által az ország Buda elestével három részre szakadt. A Körös- és a Maros-parti vármegyék nemessége külön szövetséget alkotott s bár Izabella uralma alá tartozott, mégis Erdélylyel való kapcsolatát csupán Fráter György személyének köszönhette.
Fráter György ekkor maga is Ferdinánd felé hajlott. A tiszántúli vármegyék nemessége 1542. augusztus 16-án Fráter György elnöklete alatt részleges országgyűlést tartott, melyen Ferdinánd iránti hódolatának tolmácsolása céljából, Somlyay Mihályt követül választotta. Noha a határozat nem hajtatott végre, de az első lépés megtörtént a béke megkötésére.
1543. április 8-án Báthori András Bonaventura, hogy Ferdinánd érdekeit 494előmozdítsa, Debreczenbe részleges országgyűlést hívott össze. Végre ez évi június 29-ére maga Ferdinánd hirdetett országgyűlést s felszólította Fráter Györgyöt, hogy a váradi béke érdekében érvényesítse befolyását. De mert mind a két országgyűlés eredménytelen maradt, Várad püspöke levélben kért felhatalmazást Ferdinándtól, egy részleges országgyűlés tartására s be sem várva a választ, augusztus 1-re összehívta a tiszántúli megyéket Derecskére. A János Zisgmond pártjához tartozó vármegyék közül mintegy 15 képviseltette magát ez országgyűlésen, a hol számos Ferdinánd-párti főúr, mint a Báthoriak, Werner György sárosi főispán, Drágffy Gáspár, Erdőd ura és Serédy Gáspár kassai kapitány is megjelent.
Az egybegyűlt János Zsigmond-párti rendek a török pusztításokat megakadályozandók, főleg a szultánt igyekeztek meggyőzni hűségükről, míg Ferdinánd megnyugtatására Drágffy Gáspár küldetett Bécsbe. Sajnos, a Ferdinánd-párti főurak már ekkor félremagyarázták Fráter György szereplését. Werner Györgynek Ferdinándhoz írt levele hasonlókép a Fráter György elleni bizalmatlanságról és gyülőletről tanúskodik (Zák R. József: Egy adat Derecske történetéhez).
A bizalmatlanság magva már el volt hintve, s ez rövid idő alatt megtermé keserű gyümölcseit. De másfelől Fráter György, látván Ferdinánd tehetetlenségét, szakított eddig követett politikájával. Az 1544. évi tordai országgyűlés őt az ország főbírájának választotta és János Zsigmond felnőttéig a legfőbb hatalmat reá ruházta. Bihar vármegye ekkor a különvált Erdélyhez csatoltatott.
Várad ismét mozgalmas élet színhelye lett. Izabella királyné udvara gyakran megfordult a Fráter Györgytől ujjáalakított palotában. Sőt a vármegye területén is fontos események mentek végbe. Köleséren 1548. Szent- György ünnepe táján Erdély és a kapcsolt részek rendei országgyűlést tartottak, melyen Fráter György is részt vett (Bunyitay: i., m. III. 469), 1550. január havában pedig az akkoriban megerősített Tamáshidán gyűltek egybe a rendek.
A schmalkaldeni háború befejezése után Fráter György újból közeledett Ferdinándhoz. Hogy szándékát megvalósítsa, első sorban Petrovicsot akarta ártalmatlanná tenni. 1551. elején Patócsi Ferenczet, Petrovics hű bajtársát, a ki Kászon basa visszavonulásának hírére, Gyuláról Sarkadra s onnan Kölesér várába menekült, a felkelt földnépe által elfogatta s Váradra vitette. Arra a hírre, hogy Petrovics sereget gyűjt, 1551. febr. 3-án ismét találkozott Diószegen Ferdinánd biztosaival, Báthori Andrással és Teuffel Rézmánnal s velök még az nap megkötötte az egyezséget, melynek következtében Izabella királyné június 26-án Kolozsvárt átadta a szent koronát Ferdinánd biztosainak s végleg távozott az országból.
Ferdinánd tehát visszanyerte Erdélyt és kapcsolt részeit, melyeket Fráter György a törökök elől mentett meg, de a nagy férfiu e szolgálatáért Castaldo orgyilkosainak esett áldozatul, kik Alvinczen deczember 17-én meggyilkolták. E gaztett felett még alig tért napirendre a vármegye, midőn Ferdinánd kormánya Biharban is be akart rendezkedni. Főispánná Varkocs Tamás neveztetett ki (1552 elején), egyúttal rája bizatott a püspökség jövedelmeinek kezelése. Az 1552. február 22-ére összehívott országgyűlés törvénybe iktatta Erdély és a nyolcz vármegyének Magyarországgal való egyesűlését. Az országgyűlés által, a védelem czéljaira minden jobbágytelek után megszavazott 3 frt adó kivetése czéljából, 1552-ben adóösszeírás eszközöltetett, melyre alább még visszatérünk.
Varkocs Tamást a főispáni székben az 1553. május 10-én váradi püspökké kinevezett Zaberdjei Mátyás váltotta fel. Ferdinánd uralmának mindazonáltal meg voltak számlálva napjai. Már az 1553-ban Nagy-Kereki várában egybegyűlt urak, mint Ártándy Kelemen, a két Bethlen Gábor és György, Nadányi Gyárfás, Horváth, a tiszai részek nemességével Izabella és János Zsigmond visszahívása felől tanácskoztak. (Szilágyi Sándor: Erdélyi orsz. eml., I., 452). E végből Bethlen Györgyöt és Majsai Lászlót Izabellához küldték, sőt Toygum budai basához is fordultak, kinél Nadányi Gyárfás volt a közvetítő. Az egybegyűltek főczélja tulajdonépen az általuk kifogásolt Zaberdjei Mátyás püspök Váradra való bevonulásának megakadályozása 495volt. (Karácsonyi i. m. I., 131). Ez ugyan nem sikerült, mert a püspök a királyi seregek oltalma alatt akadálytalanul bevonult Váradra.
János Zsigmond.
Az orsz. képtárból.
Ezalatt Petrovics Péter temesi főispán, János Zsigmond pártjának feje is megérkezett Munkácsra (június 20), hogy a Tisza felé vonuljon. E hírre Ártándy Kelemen is kimozdult Kereki várából s Petrovics elé akart vonulni. De a váradi püspök Báthori György vezérlete alatt 400 lovasból és 200 gyalogosból álló csapatot küldött Ártándy feltartóztatására. Ártándy, kinek csupán 300 lovasa volt, e túlerő elől visszavonult, de a királyi csapatok rendetlen támadását felhasználva, ötven válogatott vitézzel visszafordulván, a támadókat szétverte és 4 zászlót zsákmányolt tőlük. E siker következtében akadálytalanul siethetett Petrovics elé, a ki július 30-án már Debreczenben táborozott s augusztus 3-án Ladányról szólította fel a püspököt a váradi vár feladására. Petrovics első sikereinek hírére Ártándy Kelemen, Bethlen Gábor és a Massayak is csatlakoztak seregéhez. Zaberdjei tudván, hogy a Tahy Ferencz vezérlete alatt álló királyi sereg nem sokáig késhet, a vár feladását megtagadta; Petrovics pedig nem érezte magát elég erősnek, hogy a várat ostrom alá vegye s a budai pasa segédcsapataira várt. De Tahy megelőzte a törököt, szeptember közepén már Váradra érkezett, míg Petrovics a török segédhadak megérkezte után szeptember 20-ika táján Váradtól mintegy két mérföldnyire tábort ütött. E hírre Tahy 8000 főnyi hadával ellenök ment, de Petrovics előle Kerekibe vonult vissza. A közbejött két napi esőzés a királyi sereg előnyomulását megakadályozta, így, mire Tahy szeptember 28-án Kerekibe ért, a felkelők egész Nádudvarig vonultak vissza. Tahy ekkor ostrom alá fogta a várat, mely csakhamar kaput nyitott. A várban időző urak, mint Ártándy, Bethlen Gábor, Nadányi Gyárfás és Gergely meghódoltak, példájukat követték a többiek is, így Csáky Pál, Adorján vár ura, Báthori István. A fiatal Toldy Miklós várát, Fekete-Bátort pedig rövid ostrom után bevették, s Porkoláb Dénes várnagyot Zaberdjei püspök még a helyszinén lefejeztette, az ifju Toldy Miklós pedig Váradon hóhérbárd alá hurczoltatott. (Istvánffy Historia : XIX.). - Tahy és Zaberdjei tehát látszólag rendet csináltak, eloltották egyidőre a felkelés lángját, de a parázs a hamu alatt lappangott és csak alkalomra várt, hogy ismét lángot vessen. Az urak csak kényszerűségből hódoltak meg, a katonaság és a tisztek megbízhatatlanok voltak. 1554-ben a török is beleszólt a küzdelembe.
A szolnoki bég szeptember közepén elpusztította Derecskét, mire viszonzásul Zaberdjei meg a Szolnokkal szomszédos Kengyel rácz várost bevette s az elfogottakért a derecskeieket kicserélte. 1556. augusztus 12-én Zaberdjei püspök váratlanul elhalálozott. Vele Feredinánd uralmának legerősebb oszlopa dőlt ki. A mint haláláról a király értesült, Forgách Ferenczet tette váradi püspökké, ennek bátyját, a hős Forgách Simont pedig bihari főispánná nevezte ki (augusztus 26-án).
Rödern Menyhért.
A bécsi Heldenbuchból.
496E sietségre valóban szükség is volt, mert időközben az elégületlenek visszahívták Izabellát és János Zsigmondot, kinek érdekében Varkocs Tamás, előbb Ferdinánd híve és bihari főispán, fejtett ki élénk tevékenységet. A vármegye déli részén lakó nemesek kecskeméti Patócsi Boldizsár vezérlete alatt sorban elfoglalták Pankotát, Dézna várát, Boros-Jenőt, majd Kászin lippai beglerbéghez fordultak segélyért. (Karácsonyi i. m. I., 138).
A káptalan és a Ferencz-rendüek értékesebb műkincseiket a Báthoriak ecsedi várába szállították, majd a vár megerősítéséhez fogtak. Varkocs Tamás október 22-én ostrom alá fogta a váradi várat, serege folyton növekedett, a gyulai várból is 95 lovas szökött hozzá. (Karácsonyi i. m. I., 140). E közben a Kolozsvárt november 24-én megnyílt országgyűlés kimondta, hogy a kik Izabella részére a hűségesküt nem tették le, Varkocs Tamás előtt tegyék le, a kik pedig deczember 6-tól egy hó alatt ezt elmulasztanák, azoknak javait a fiskus foglalja le. (Szilágyi: Erd. orszgy. eml., II., 80. l.).
A nemesség tömegesen tódult a hűségeskü letételére. A vármegyei nagyobb birtokosok, mint Patócsi Boldizsár, Ábrahámffy Imre, Radák László, Massay László, jelentékeny szerepet játszottak a kolozsvári országgyűlésen. Bethlen Gábor, Mándy Kelemen, Henczhidai Horváth János, Varjasy János, Zsákai András kezdettől fogva János Zsigmond pártján voltak.
Az ostrom alá fogott váradiak minden reményöket Forgách Simonba helyezték, kinek sikerült a körülzárolás harmadik havában a várba bejutni. A várbeliek egész télen át sikerrel állottak ellen, de a tavasz kezdetével minden élelem elfogyott, a várból kibocsátott futárok sem hoztak segítséget. Így azután 9 havi ostrom után Forgách 1557. június 13-án szabad elvonulás feltétele alatt feladta a várat. (Verancsics munkái: II. kötet, Krónika.) Várad bukása után a városi küldöttség Tordára ment Izabellának hódolni és csak néhány vár állott még Ferdinánd híveinek birtokában. A vármegye azonban még néhány éven át is a király birtokában levőnek tekintetett, és midán Hadad várát Balassa Menyhért 1561-ben elfoglalta, az urak közül Csáky Pál és Telegdy Miklós nyiltan Ferdinándhoz pártoltak, sőt Miksa 1563. évi koronázásán Bihar is képviselve volt. Bajon várát csak 1566-ban tudta János Zsigmond elfoglalni (Bunyitay i. m., III., 492., Verancsics munkái II. k. 102. l.)
Várad püspöke, Forgách Ferencz sohsem látta a püspöki palotát, hol Izabella királynő vett lakást. (Keresztury : Descriptio etc. II., 234.)
Az erdélyi országgyűlés Bihart is bekebelezte. 1560. márczius 10-15-én biztosokat küldött ki Zsáka, Bethlen-Őssi, Sarkad, Szalonta és Fekete-Tót megvizsgálására, nehogy török kézbe kerüljenek. Gyula elestével (1566) a vármegye déli és nyugati részeit a török hódoltság határolta. Csupán a zsákai várkastély jutott 1566. május 25-én Miksa vezérei: Schwendi Lázár, Kerecsényi László és Zay Ferencz kezébe, de ezektől szeptemberben János Zsigmond visszafoglalta. (Neoreg. act. 785, 2). A János Zsigmond-párti békésvármegyei birtokosok, mint a Nadányiak, a körös-tarcsai Veér, a Glésán, Bereczkfy, Ábránfy család és Varjasy Boldizsár Biharban találtak menedéket.
János Zsigmond a protestáns felekezetek egyesítését tűzvén ki czélul, 1569-ben Váradon a kálvinisták és az unitáriusok között hitvitát rendezett, mely azonban eredményre nem vezetett.
497Báthori István.
A törökök egyre növekvő hatalma egyaránt félelemmel töltötte el úgy Miksát, mint János Zsigmondot. Főleg Békes Gáspár buzgalmának sikerült köztük 1570. augusztus 16-án Speyerben egyezséget létehozni, melynek erejénél fogva Bihar vármegye Nagy-Váraddal együtt János Zsigmond uralmát elismerte. Ez az egyezség János Zsigmondnak 1571. márczius 14-én bekövetkezett korai halálával felbomlott, az erdélyi rendek Báthori Istvánt fejedelemmé választották, miáltal Erdély, melyhez Bihar is tartozott, ismét különvált az anyaországtól.
A török, Gyula eleste után, mindegyre nagyobb tért foglalt el a vármegye testéből. A szolnoki bég Bajt, a budai pasa 1573-ban Oroszit behódolásra kényszerítette. A gyulai bég Tamáshidánál hidat veretett a Körösön, melyen át kisebb-nagyobb lovas martalócz-csapatok törtek be a vármegyébe, melyek Ér-Mihályfalváig, másfelől Belényesig kalandoztak. Sarkad már 1571-ben behódolt. 1583-ban Madarász, 1586-ban Bélfenyér és Kötegyán kiraboltatott. A hódoltság a bihari síkon érte el a végpontját. De éppen ez a terület volt leginkább kitéve a török dúlásnak. Csupán a Berettyó vonalán túl elterülő falvak menekültek meg a török martalóczoktól (Karácsonyi i. m. I., 256., Márki Sándor: Sarkad tört.) A gyakori pusztítások által agyonzaklatott nép 1569-70 között egy Karácson György nevű kalandor vezetése alatt fegyvert fogott s főleg Debreczen vidékén garázdálkodott, miglen őket Báthori Miklós teljesen szétverte. 1572-ben ismét egy haramiacsapat bukkant fel Debreczenben, ezeket Báthori Kristóf váradi kapitány tekintélyes számú sereggel, heves küzdelem után, Debreczenben összefogdostatta s őket Váradon a vár körüli sánczmunkákra kárhoztatta. (Buday Ferencz.: Polg. Lex. I. rész. 175).
Báthori Zsigmond.
Báthori Kristóf halála után (1581. május 27.) a rendek 8 éves fiát, Zsigmondot ültették a fejedelmi székbe, kinek nevében előbb 12, majd 3 tagu tanács, végre Giczy János váradi kapitány rendeltetett az ország kormányzójává. (Szűcs István i. m. I., 214).
Báthori Zsigmond szakítván elődei politikájával, már 1590-ben, midőn nagykoru lett, kötelezte magát, hogy el fogja ismerni Rudolf fenhatóságát, majd nőül nyerte a császár nagybátyának leányát, Mária Krisztinát. Bihart Váraddal együtt Rudolfnak szándékozott átengedni. Várad túlnyomólag protestáns polgársága, Király György várkapitánynyal az élén, tiltakozott ugyan a vár átadása ellen, azonban Zsigmond 1587. június 2-án erélyes tartalmu leirattal utasította őket rendre (Szűcs István i. m. I., 217).
A törökingerlő politika csakhamar megtermé keserű gyümölcseit. Mező-Keresztesnél (Heves várm.) 1596. október havában a III. Mohamed személyes vezetése alatt álló török had szétverte a keresztény sereget, honnan Báthori Zsigmond, Nádasdy Ferencz fedezete alatt vonult be Erdélybe. A visszatérő Nádasdyt az elbizakodott szolnoki bég Debreczen és Ujváros között megtámadta, de vesztére, mert Nádasdy vitéz katonái mintegy 600 törököt levágtak (Szűcs István i. m. I., 221). Báthori Zsigmond 1598-ban másodizben lemondott az erdélyi fejedelemségről, de a háboru tovább folyt.
Várad parancsnoka Rödern Menyhért császári tábornok lett, melléje ezredesi rangban, Király György az előbbi várkapitány, rendeltetett. 1598. szeptember havában a török készülődésének hírére Rödern sziléziai gyalogosokat rendelt a várba, azonkívül 1500 gyalogost Püspökiben szállásolt el, Rottwig Menyhért vezérlete alatt. Saturelschi szerdár 14,000 főnyi hadával szeptember 24-én már Várad felé közelgett, maga előtt hajtva a föld népét. Szeptember 25-én több falu felégetése hirdette a török sereg jelenlétét, mely tábort ütvén, szeptember 26-28-án megkezdte a város lövetését.
A várbeliek helyzete nem a legkedvezőbb volt. Már az első napon Patócsi Pál és Vajda Ferenc kapitányok 350 darabanttal megszöktek, a lovasok közül is zsoldhiány miatt többen elillantak. A császári vezér csakhamar erélyes ellentálláshoz fogott.
Miután látta, hogy a város tarthatatlan, 30-án felgyujtották, s a fegyverfoghatókat a várba rendelték. A városba tóduló törökök közül egy hajducsapat sokat levágott. A vár védelme a következőleg oszlott meg: a földsáncz védelme Király Györgyre, a palota melletti királyfi bástyáé Nyáry Pálra s a Velencze felé néző, Ribisch Gottfried alezredesre bizatott. Október 4997-én a hajduk kirohantak, mely alkalommal Király György megsebesült és sebeiben október 23-án meg is halt. Október 20-án, 21-én és 22-én volt a leghevesebb roham, mely alkalommal Nyáry Pál különösen kitüntette magát. Október 25-én a Körös jött segélyére az ostromlottaknak. A folyó vize az esőzések következtében erősen megáradván, a törökök sánczait elöntötte. Október 26-án, majd november 1-én még egy utolsó kétségbeesett rohamot vezényelt a szerdár a Ribisch Gottfried parancsnoksága alatt álló bástya ellen, de ez is sikertelen maradt.
Nagyvárad ostroma 1598-ban.
Az orsz. képtárból.
November harmadikán a török minden előzetes alkudozás nélkül elvonult a vár alól. Szalontán át Szeged felé vette útját, útközben számos falu a lángok martaléka lőn. Ekkor pusztult el első ízben Szalonta, Kölesér, Szil, Barmód, Csömeg, Kis- és Nagy-Vásári, Répás Keszi, Pata, Őssi-Pata, Andacs, Mező - Gyarak, Mező - Panasz, Simonkerék és Orosi.
Mihály havasalföldi vajda.
Az orsz. képtárból.
Rődern Menyhért a 2000 főnyi hadából megmaradt 700 vitézével másnap hálaadó istenitiszteletet tartott. (Rődern tudósítása: Tört. tár. 1878. évf., 1011.). Távozása után Nyáry Pál lett Várad kapitánya. E tettvágyó férfiu most támadólag lépett fel a törökök ellen, 1599-ben Bélavárt vette ostrom alá, de ez a természettől védett vár az ostromot sikerrel kiállotta (Szádeczky : Mihály havasalföldi vajda, 79. l.); még ez év szeptember 27-én Sarkadot foglalta vissza, mely alkalommal katonái 80 törököt levágtak, sok asszonyt és gyermeket elfogtak. Sarkadot azonban a gyulai bég már a következő év (1600) február havában visszafoglalta, mikor is 400 magyar vitéz esett áldozatul a törökök dühének.
Adóösszeirások.
Az országgyűlésektől megajánlott adó beszedése czéljából a jobbágytelkek összeírása rendeltetett el.
Ez adóösszeírások (dicalis conscriptiók) más tekintetben is különös figyelemet érdemelnek. Míg az ország pénzügyi viszonyira nézve elsőrendű forrásul szolgálnak, addig közgazdasági szempontból, valamint a birtokviszonyokra nézve is felette becses adatokat tartalmaznak. Sajnos, a Bihar-vármegyében eszközölt összeírások közül alig egynéhány évről maradtak fenn adatok, miután a vármegye a XVI. században túlnyomóan Erdélyhez tartozván, a királyi dicatorok csak akkor működhettek, midőn Erdély egy-egy évre a magyar király fenhatósága alá került. Tudjuk, hogy az 1543. január 6-án Váradon részleges országgyűlésre egybegyűlt rendek Ferdinánd királynak hódoltak meg, mely alkalommal az ország védelmére portánként 1 1/2 frt adót ajánlottak fel, de arról, hogy ez az adó tényleg kivettetett volna, nincsenek adataink.
Az első adóösszeírást 1552-ben Literati László kir. dicator végezte. Ez az összeírás még a török pusztítás előtti korból való és igy hű képét nyújtja a középkori Bihar vármegye birtokviszonyainak, miért is vele részletesen foglalkozunk.
A vármegye négy járásra oszlott fel, melyek a szolgabirák után neveztettek el. Szolgabirák a következők voltak: I. Sassi Ferencz, II. Márkus András, III. Zarándi Imre, IV. Bencs Tamás.
500Az egész vármegye területén 10,830 porta iratott össze, mely az egyes birtokosok között a következőleg oszlott meg:
I. Egyháziak: 1. Váradi püspök 2796, 2. Váradi székeskáptalan 1241, 3. Szentjobbi pálosok 108, 4. Szent István káptalan 92, 5. Káptalani nagyprépost 62, 6. Káptalani kisprépost 32 1/2, 7. Szentjános apáczák 28, 8. Klarissza apáczák 26, 9. Mindszenti remeteszerzet 19, 10 Debreczeni plébános 18, 11. Meg nem nevezett barátok 8 1/2, 12. Szent Péter káptalan 8, 13. Telegdi plébános 6, 14. Kápolnai pálosok 4 1/2, vagyis az egyháziak összesen 4449 porta után adóztak.
II. A világiak közül első helyet Enyingi Török János, Debreczen ura foglalja el, utána a 20 portán felüli birtokosok a következő sorrendben következnek: Török János 1218, Csákyak (Mihály, Imre, Miklós, Dömötör, Farkas, Péter) 606, Bajoni Ferencz és György 383, Telegdyek (Miklós és Mihály, Zsigmond özvegye) 356, Szepesyek (Sebestyén, György, Ferencz, László) 303, Drágfi uradalom 192, Toldyak (Miklós, Mihály, Tamás, Kis Toldy Miklós) 179, Zólyomyak 160 1/2, Pewthő Benedek 140, Ártándyak (Kelemen, Péter özv. és Demeter özv.) 91, Varkocs Tamás 89 1/2, Báthori András 88, Pázmán Péter és Gáspár 77, Izsákay Osvald 73, Szelley Péter 57. - 50-20 porta közötti birtokosok: Bornemissza Miklós és Bernát özvegyei (34), Bocskay György (49), Derzsiek (45 1/2), Forgách Zsigmond, (42 1/2), Horváth Péter (44) és János (21), Kovlavics (25), Nadányi Gyárfás és István (31 1/2), Péchy (32), Perusitz (40), Pázy (20), Selindi (20), Sarkady (30), Torday Péter (46 1/2), Vancsody (26), Vecsey (20 1/2)
Bocskay István.
Az orsz. képtárból.
20 portán alóli birtokosok: Ábránfi, Apród, Ártándbory, Asztalnok, Batyány Farkas, Barassy, Bána, Bartakovics, Báy, Balogh, Beghesy, Berczleni, Bereczky, Biali, Bidi, Bessenyey, Bethlen Farkas, Bojthy, Bodó, Bosoldi, Botka, Börleö, Buda, Büdöskuthy, Cséffy, Csepy, Cserepesy, Csete, Csirak, Csikos, Cypele, Cyp, Czibak, Derecskey, Danky, Doba, Drághy, Elölniczky, Eössy, Eöry, Eörvényessy, Erdőhegyi, Esztáry, Fekete, Félegyházy, Feldeáky, Figedi, Fodor, Fyer, Garaj, Galthöy, Geszti, Ghecsey, Gyulay, Halmosy, Harangy, Halmágyi, Hegyi, Horváth, Huszár, Illyey, Ilosvay, Ipy, Irinyi, Ispán, Izsák, Kalitzfy, Karossy, Kaba, Kemény, Kereki, Kolthi, Konthos, Koprovics, Leély, Mezőgyáni Litterati, Köröspeterdi, Litterati, Literati, Majsay, Maróczy, Madarassy, Márkus, Matkó, Melith György, Mezdegey, Micsky, Morech, Mocsáry, Nagy, Németh, Olgyay, Olaszy, Oláh, Pap, Pathorky, Péchy, Perleky, Peterdy, Pethlendi, Porkoláb, Polyach, Putnoky, Reszegey, Sándor, Sárossi, Sassy, Sápi, Sarmasághy, Sögi, Somjai, Sólymosy, Strelemhey, Strézalyay, Szalai, Szeghy, Szénássy, Szentiványi, Szokoly, Tharnach, Terechy, Thoboly, Tholmácsy, Thotonus, Toóth, Topa, Tóthtúri, Tuskaty, Ugrai, Ujméri, Ujhelyi, Vajjai, Vásári, Vass Vemeri, Venter, Vernolt, Vérthesy, Vizessi, Volkay, Zéchy, Zakálos, Zernyesy, Zolthay, Zsarina, Zsombori.
Nagy-Kereki. - A Bocskay-féle várkastély.
Saját felv.
501Befejezésül közöljük az egyes községekben összeírt porták számát, oly sorrendben, a melyben a kimutatásban egymásután következnek, megjegyezvén, hogy az eredeti helységnév mellé zárjelben - a mennyire lehetett - a jelenlegi helynevet jegyezzük fel.
I. Járás.Henczida 39, Gáborján 32 1/2, Szent Péterszeg 25, Ér-Páli (Herpály puszta) 22 1/2, Ujfalu (Berettyó-Ujfalu) 20, Szent-Kozma 47 1/2, Andaháza (elpusztult) 21, Kővágh (Kovácsi puszta) 20, Bakonszeg 6, Torda 31, Nagy-Rábé 16, Kis-Szent-Miklós (Rét-Szent-Miklós)10, Kis-Rábé 14 (elpusztult), Bajon 35 (Nagy-Bajom). Szerep 36, Udvari -, Püspök-Ladány 61 (Hajdu várm.), Báránd 51, Derecske 189, Tépe 46, Szováth 94, Ketheles (elpusztult) 30, Sáránd 24, Mike-Pércs 30, Bodóháza (elpusztult) 6, Bagos 33. (Hajdu-Bagos) Ebes 61, Fancsika 14, Szepes (elpusztult) 71, Bánk (elpusztult) 23 1/2, Páts (elpusztult) 17, Boldogfalva (Debreczeni határban) 28 1/2, Debreczen 1216, Feüred 50, Macs (elpusztult a debreczeni határban) 13, Monostor (ugyanott) 2, Thamási (elpusztult, ma Hajdu várm.-ben) 21, Sámsom (így) 54, Haláp (elpusztult) 14, Vámos-Pércs 12 1/2, Buzitha 10, Monostor-Pályi 30, Hosszú-Pályi 43, Vértes 26, Nagy-Léta 88, Álmosd 23, Kakath (Kokad) 14, Sárfeö (puszta) 15 1/2, Semjén 28, Bagamér 64, Selind 19 1/2, Tarcsa (Ér-Tarcsa) 33, Puszta-Apáti 5 1/2, Nagy-Mihályfalva (Ér-Mihályfalva) 14 1/2, Vasad 56, Gálos-Petri 43 1/2, Piskolth 82, Ér-Adony 20 1/2, Kécz 10, Szalacs 100, Kis-Paczal 8 1/2, Oltoman (Ottomány) 31, Molnos-Petri 5, Csatár (Oláh-Csatár) 4, Ábránfalva 14, Margitafalva (Margita) 66. Bogyoszló 24, Margitafalva tartozékai 16, Felapáti (elpusztult) 18, Veed (elpusztult) 13, Olaszi (Ér-Olaszi) 20 1/2, Asszonyvására 26, Köbölkut 22, Mindszent 1, Albis 26 1/2, Nagy-Kereki 7 1/2, Fancsika 7, Kis-Kereki 6, Keserü (Ér-Keserü) 44, Székelyhíd 33, Kooly (Kóly) 7 1/2, Kis-Kágya 15, Szent-Miklós (Hegyköz-Sz.) 18, Thulogd 15, Csokaly 22, Szent-Jobb 15, Nagy-Kágya 14 1/2, Egyed (elpusztult) 34, Rácsfalva 16, Diószeg 124, Szent Imre 26, Jankafalva 13 1/2, Esztár 13 1/2, Kasza 5, Kerekegyház (Gyapoli puszta) 1, Gyapol (elpusztult) 34, Konyár 35, Fejértó (elpusztult) 38, Pocsaj 37.
II. Járás. Egyházas-Ősi (elpusztult) 18, Cser-Ősi (elpusztult) 13, Iklód (elpusztult) 13 1/2, Kakucs (elpusztult) 10, Megyer (elpusztult) 6 1/2, Szent-András 23, Vadász (elpusztult) 9 1/2, Palota 6 1/2, Mindszent (elpusztult) 12 1/2, Tarján 9, Gyarán 1, Bessenyő (elpusztult) 16, Gyéres (Gyires) 5 1/2, Alcs (elpusztult) 30, Mácsa 35, Nagyfalu 10, Rojth 24, Revid 42, Vizes-Gyán 8 1/2, Körösszeg 12, Nagy-Harsán 15, Kis-Harsán 11, Piski (elpusztult) 7, Thobal 4, Szent-János-Ugra 9, Közép-Ugra 6, Monostor-Ugra 5, Atyás 18, Pezere (elpusztult Ugrához tartozik) 7, Fancsika 8 1/2, Zsadány 8, Okány 37, Papi (elpusztult) 5, Lapos (elpusztult) 8 1/2, Orossi (Orosi puszta) 19, Varsány (puszta) 6, Győr puszta 7 1/2, Keresztúr 3, Megyes 7, Kétz (puszta) 8 1/2, Gyanta (puszta) 16 1/2, Sarkad 51 1/2, Saáp (puszta) 10, Sarkad Ősi (Lél-Ősi puszta) 4, Prépost-Ősi (puszta) 3, Polánd (puszta) 2, Kötegyán 32 1/2, Simonkereki (puszta) 10, Köte-Tarcsa (puszta) 13, Méhkerék 3, Szil-Tarcsa (puszta) 5 1/2, Szyl (puszta) 35, Kéza (puszta) 7 1/2, Mező-Gyán 5 1/2, Vathyon 1, Begéss (puszta) 5 1/2, Mező-Gyarak (puszta) 2, Mező-Panasz (puszta) 26, Pánt (puszta) 1, Kis-Radván (puszta) 3, Nagy-Radván (puszta) 9, Szent Miklós (Oláh-Szent-Miklós) 4, Barakony 21, Pankota 7, Less 9, Orossi 8, Gyapju 13, Cséffa 25, Nagy-Ürögd 13, Kis-Ürögd 13, Záka (Szálkai puszta) 17, Kusztoszfalva 4, Szőlős 17, Hájó 35, Szent-Márton 8, Harangmező 13, Ronthó 13, Vadász 2, Almamező 2, Berthfia (Betfia) 2, Szenthelek 14, Nagy-Kér 4, Kis-Kér 16, Somoghi 3, Alpár 51, Fugyi 16, Vásárhely 57, Szabolcs 12, Thelegd 502(Mező-Telegd) 18, Pósalaka 11, Thelki 11 1/2, Czéczke és Kőalja 5, Keszteg, Ürgeteg, Kalotha, Felső- és Alsó-Esküllő 6, Magyar-Kakucs 15, Révelő (Rév) 16, Berthen (Birtiny) 5, Dubricson, Krajnikfalva, Sásfalva, Rikosd, Oláh-Kakucs, Gálosháza, Sonkolyos 18, Fancsika Körtvélyes, Vachora, Gura, Serges 10, Braij-kutha 2, Szurdok, Zaránd, Kigyik, Thelkesd, Barain-kutha, Jóparlaga (Izsópallaga) 5, Rogoz 1, Szakadát, Borostelek, Tasádfő 12, Thelkesd 3, Cséke 122, Valf 7 1/2, (Nagy)- Várad (a Körös balpartján) 320. Városrészek: Vadkert 40, Velencze 24-8 1/2, Bécs utcza 40, Szombathely 2.
III. Járás. Micske 34, Szent János 28, Panasz (Tarjáni határban) 8, Tóttelek, Berek (Böszörmény határában) 11, Bessenyő 14, Böszörmény 41, Apáti (Körösszeg-Apáti) 6,Körmösd (puszta) 23, Kinizs (puszta) 8, Körösszeg 15 1/2, Thelkerek (Tölgykerek)5, Felső-Szakál 19, Egyházas-Szakál 9, Keres-Peterd (puszta) 7, Nagy-Tóti (puszta) 20 1/2, Kis-Tóti (puszta) 19 1/2, Eüss (Komádi határ) 8, Boldogasszonytelke (puszta) 3, Kis-Homorog (Magyar Homorog) 9, Pethlend (puszta) 9, Komádi 6, Beken (Komádi határ) 9, Hath (ugyanott) 8 1/2, Kolth (ugyanott) 8, Iráz (ugyanott) 38 1/2, Bölcsi (puszta) 20, Eesz (puszta) 8, Szöcsköd (puszta) 23, Csökmő 27 1/2, Szeghalom 74, Thorda (puszta) 13 1/2, Károly (puszta) 33, Balkán (puszta) 35 1/2, Cséfán (puszta) 18 1/2, Ösvény (puszta) 22, Darvas 12, Orrod (puszta) 19, Izsáka (Zsáka) 5, Csekehida (puszta) 9, Vekerd 6, Bosold (puszta) 8, Nyésta (Komádi határában) 7 1/2, Megyer 6 1/2, Furta 12, Szent-Márton-Ujlak 17, Guzár (Váncsod határában) 13, Váncsod 33, Mező-Peterd 10, Thold (Puszta Told) 23 1/2, Sass (Mező-Sass) 21, Méhes (puszta) 6, Szomajom (puszta) 9, Bolcs (puszta) 7, Keresztes, 86, Septel (Keresztes határában) 12, Bojth 12, Bedő 7, Kis-Szomlin (puszta) 7 1/2, Bors 5 1/2, Ártánd 15, Nagy-Szomlin (puszta) 28, Szeben (puszta) 10, Kis-Szánthó 6 1/2, Ádám (Kereki határában) 17, Kereki (Nagy-Kereki) 8, Nagy-Marja 19, Kis-Marja 11, Nagy-Szántó 6, Kékes (Kekrwis)9, Henczida 17, Pelbárthida 13, Régen (puszta) 18, Tamási 29, Nyüved 1, Benkefalva (puszta) 11, Hodos (Jákó-H.) 27, Kügyh (puszta) 1, Ujfalu 2, Süveghd (puszta) 4 1/2, Szalárd 45, Adorján (puszta) 12, Sither 23, Lathabár (puszta) 32, Tóttelek 15, Csatár 61, Bihar 157, Moczháza (elpusztult) 13, Püspöki 73, Ujlak (Hegyköz-Ujlak) 38, Mozmona (elpusztult) 10, Pályi (Hegyköz-Pályi) 20, Száldobágy 9, Szalárd tartozékai 9, Kővág 3, Sárszeg 3, Csalános 5, Lakság tartozékai 40, Poklostelek 8, Tóthi 42, Láz, Bohár 2, Rogoz 1, Bélmező (puszta) 2, Papfalva 3, Ujfalu 5, Darnaszeg 1. Alsó-Derna 3, Farnosfalva 1, Hantfalva 2, Széltarló (széltalló) 2, Bártfalva 2, Közepes 2, Zurafalva 1, Felső-Derna 2, Therje 6, Várviz 4, Sastelek (Sástelek) 2, Czigányfalva 1, Thonkafalva 2, A. Kövesd 2, Cséhtelek 1, F. Kövesd 1, Almaszeg 1, Monostoros 6, Ábrány11, Baromlak 7, Száldobágy 3, Széplak 30, Micske 36, Szent-Lázár 2, Bályok 141/2, Szanchi (puszta) 2, Tinód 3, Kalásztelek 32, F. Pestes 3, M. Lugos 6, Oláh-Lugos 3, Alsó-Pestes 2, Bánlaka 6, Kwa 16 (?), Révelő (Rév) 10, Élesd 7, Regend (Gégény) 4, Ősi 4, Tötös 4, Loorem (Lóró) 3, Look 5, Fekete-Tó 4, Csarnoháza 2, Fekete-Patak 1, Baratka (Brátka) 3, Sólyomkő (Pestes határában), Bezne (Beznye) (Báródság) 38, Bottyán 9, Kabalás-Patak 3, Jenei (Kis-Jenő) 15 1/2, Eörvend (Örvénd) 14, Ujfalu 7, Várad (A körös jobbpartján) városrészek: Szt. Péter utczája 8, Új Utcza 28, Olaszi 74.
IV. Járás. Kölesér 117, Péterháza (puszta) 8 1/2, Barno (puszta) 14, Keszi 17, Erdő-Gyarak 25 1/2, Árpád 19, Nagy-Vásári (elpusztult) 7 1/2, Kis-Vásári (elpusztult) 9, Remete 23 1/2, Csömek (elpusztult) 13 1/2, Csegőd (puszta) 8, Illye 10, Anth 7 1/2, Marthontelek 15 1/2, Nagy-Kemény 13, Kis-Kemény (puszta) 1, Bojth 10, Szinthe 34 1/2,, Tamáshida 17, Nagy és Kis-Ágya (Arad vármegyében) 50, Kis-Jenő (ugyanott) 25, Sikola (ugyanott) 14, Jenő-Vadász (ugyanott) 84, Kamona és Theza 72, Bél 12, Bél tartozékai 34, Bakonya 88, Kootz-Keskér 5, Zeck 19, Cserepes Medgyes 10, Árkos (Árkus) 14, Mocsola (Mocsirla) és Brandaszó (?) 27, Rogoz 14, Olcsa 8 1/2, Kalácsa, Dalom 11, M. Ökrös 12, Tóthi (Fekete Tót) 10, Fekete-Bátor 51 1/2, Csatfalva 4, Fekete Győrös 5, Alsó Győrös 4 1/2, Kávásd 15 1/2, Széplak 45, Tenke 39, Szigeti 19, Kacsaba (Kocsuba) és Buzaj 16, Besenyő 29, Puszta-Venter 4, Keseháza 22, Pethegd 22, Széplak tartozékai 151, Örvényes, Kápolnás, Venter 14, Szent-Miklós 11, Egyházas-Gyanta 19 1/2, Kápolnás-Gyanta 11, Nagy-Sebes 8, Mezgedh és Kyszohoda 11, M. Remete 13, Bokorfalva -, Vancyha -, Remete-Lazur -, Possa (Pósalaka) 21, Négerfalva Nyégerfalva) -, Belényes 9, Belényes tartozékai 70, Alsó-Fenes 420, Tárkán (Tárkány) 16, A. Solymos 29, F. Fenes és Fureg (Füzegy) 18, Vajdafalva 28, Nagykó, Felső-Füves, Alsó-Füves, Buchus 16, Dragotha, Tragya, Spathar 18, Szent-Benedek, Liban-Patak, Dragánfalva, Panthus, Kis-Kabafalva 20, Mocsola, Rebegefalva, Lazur 25 1/2, Sonkolyos 19, Felső-Sólymos 15, Jánosfalva 19, Ujlak 36, Hidas-Telek 41, Oláh-Hodos 3, Magyar-Hodos 3, Nagy-Karánd 75, Magyar-Gyepes 22, Hoszszuaszó 9 1/2, Vasand 18, Illyeháza, Mehelő (Mihellő) 16, Jánosd 41 1/2, Geverbecs (Görbed) 9, Symegd 11, Thulka 26, Pataősi 20, Szalontha 13 1/2 -, Madarász 80, Pata 53, Homrok 31 1/2, Andacs 17, Inánd 7, Solymos 8 1/2, Nyárszeg 14, Székely-Telek 20, Méhes 14, Sályi 4, Rhabosta 4, Apácza-Somogy 7 1/2, Pósa 3, Ábránháza 4, Csehi, Kardó 15, Józsefháza 23, Apáthi 26, Bikács 24, Somos 3, Som 2.
Az 1552-iki összeíráson kívül csupán az 1553. 1554. és 1555. évből maradtak fenn részletes kimutatások. 1553-ban 7956 porta, 1554-ben 7589 és másodízben 7562 porta, 1555-56-ban 7167 1/2, porta iratott össze. Ez utóbbi évben az összeírt porták után 7583 frt vettetett ki. Ebből azonban a következő összegek vonattak le: a váradi püspök részére 2075 frt, Csáky Miklós javára 80 frt, Báthori György javára 1129 1/2 frt, 37 1/2 porta után 329 frt 50 dénár, a vármegyei tisztviselők fizetése czímén pedig 150 frt.
Az 1597. évi összeírás, mely a Gyulafejérváron kelt fejedelmi rendeletre eszközöltetett, fölötte hiányos adatokat tartalmaz.
Az 1599. évi összeírás már élénken feltünteti a megelőző évi nagy török dúlást. 1554-ben még csak 34 volt az elpusztult porták száma, mely 503a következő évben is csupán 37 1/2-re emelkedett, de az 1598-ban a vármegyére zúduló törökpusztítás következtében, 1599-ben csak a házak száma iratott össze. Összeiratott 2181 szabad és 50 hódolt ház, melyre 4154 frt, 90 kr. vettetett ki. (Orsz. levéltár: Dic. Conser.) A pusztulás képét még élénkebben tárja elénk az 1600. évi úrbéri összeírás. Püspökit, melynek 22 portája volt, teljesen elhagyták lakosai, Biharon és Szent-Miklóson 20, Szent-Jánoson 9, Tótfaluban 4, Szent-Péteren 50, Marcziházán 4 porta iratott össze. Teljesen elpusztultak: Tamási. Száldobágy, Ujlak, Vásárhely, Szőlős, a hol a seminarium kertje terült el, Vadossa, Szent-Elek, Saly, Hájó (Hévjó) Betfia, Kardó, Nagy-Ürögd, a hol azelőtt 22 s Mácsa, a hol 18 porta volt. Mező-Bentőn 6 porta találtatott. Almamező teljesen elpusztult, a 70 portával bírt Macsmolna községet pedig elhagyták lakói. Széplak teljesen elpusztult és elhagyatott. Kápolnán és Gyantán csak három porta iratott össze, Lakattia helységet a tatárok felprédálták, hasonlókép elpusztult Sólyom, Borzik. Közép-Örvényesen 11 porta iratott össze, de ebből is több elpusztult. Elpusztultak még a következő helységek: Kis-Karánd, Tatamérfalu, Oláh-Gyöpös, Ihar-Pataka, Pogány-Hodos, Dalom, Bélfenyér, Tenke, Rogoz, Sipot, Magyar-Ökrös és Kalocsa. (Orsz. lev. Urb. et conscr. 36, 34.) A XVII. századból, csupán a törökök kiűzetése után, 1696-ból maradt fenn összeírás. Ez összeírás adatai szerint az egész vármegye területén összesen 4472 1/2 jobbágytelek találtatott. De ezek mellett a vármegye lakossága alig számbavehető. 11,084 censualis nemes mellett csak 628 jobbágy- és 483 zsellér-háztartás találtatott, mely utóbbi adat élénk világot vet a vármegye elnéptelenedésére.
Nagyvárad a XVII. század elején.
Az orsz. képtárból.
***
A fentebbi adatokból láthatjuk, hogy az 1593. óta czéltalanul folyó török háború mily vészt hozott a vármegyére, de másfelől Barbiani János belgiojozói gróf, kassai főkapitány kíméletlen zsarolásai mindegyre fokozták az elégületlenséget, mely az 1604. évi országgyűlés szétoszlása után már-már kitörőfélben volt. Az elégületlen főurak tekintete akkoriban a Kereki várába visszavonult Bocskay István, volt biharmegyei főispán felé fordult, a ki még nem régiben Báthori Zsigmond udvarában, szemben a törökpárti Kendy Sándorral, az osztrák párt feje volt. Diplomacziai ügyességének 504sikerült végre 1595. január 28-án szövetséget létrehozni Báthori Zsigmond és Rudolf király között, de a szerencsétlen kimenetelü mezőkeresztesi ütközet megsemmisített minden reményt, mely a két országban e szövetséghez fűződött. Bocskaynak nem volt maradása többé az erdélyi udvarban s kegyvesztetten bihari birtokaira vonult vissza.
Az Erdélyből kimenekült bujdosó urak iktári Bethlen Gábor vezérlete alatt felajánlották neki az erdélyi fejedelemséget is, miután azt Nyáry Pál visszautasította; de Bocskay, bár már ekkor élénk levelezésben állott az elégületlenekkel, nem fogadta el azt.
1604. szeptember 16-án a Barbiani szolgálatában álló szabolcsi hajduk szétverték a Bethlen Gábor vezérlete alatt álló erdélyi menekülteket, mely alkalommal Bethlen Gábor felső ruhája is zsákmányul esett. Mikor a hajduk szeptember 19-én Lippánál szétugrasztották az erdélyi menekülőket, a zsákmánynyal együtt Bethlen Gábor ruhája is Kerekibe került. Ennek zsebében Bocskay tiszttartója urának Bethlen Gáborrral az utóbbi időben folytatott levelezését találván, azonnal értesítette a Szatmáron a némettel valamely kölcsönügyben tárgyaló Bocskayt, a ki megértvén a környező veszélyt, csakhamar otthon termett. Ideje is volt, mert a levelezést elárulták Concini Cyprián váradi várkapitánynak, a ki jelentést téve Barbianinak, Bocskayt árulónak nyilvánította és szentjobbi várát ostrom alá vette.
Báthori Gábor.
Az orsz. képtárból.
Bocskay.
Ezalatt azonban Bocskay is szervezkedett. Miután Barbianihoz küldött követe útján választ nem nyert, Kerekit Örvendy Pálra, Szent-Jobbot Fráter Istvánra és Székely Ferenczre bízta, kincseit Giczy Péterné zsákai kastélyába vitette, maga pedig Sólyomkő várába vonult. Barbiani, rendelkezésre álló csapataival október elején átkelt a Tiszán és Nyíregyházán, Nagy-Kállón át Várad felé igyekezett, mely hírre Concini váradi parancsnok, hogy tábornokának már némi sikerekkel számolhasson be, Szt.-Jobb várát csellel kézrekerítette, de Kerekivel, melyet Örvendy Pál védett, már nem boldogult.
Concini Barbianihoz fordult segélyért, a ki alig várta a pillanatot, hogy Bocskayval megütközhessen, de nem érezvén magát elég erősnek, mindenfelől seregeket rendelt maga köré.
E végből a Petzen Ker. János ezredes vezérlete alatt álló, összesen 4500 főnyi sereget (3000 ausztriai, stiriai nemes ifjakból álló gyakogság és 1500 sziléziai vasas) Tokaj felől, valamint a Dampierre vezérlete alatt álló 6000 főnyi hajdusereget, továbbá a Sennyey Pongrácz és Capreoli Tamás parancsnoksága alatti erdélyi hadakat Gyuláról Szalárd melletti táborába rendelte, sőt a hajdukat is felszólította, az utóbbiaknak Debreczent, Váradot és Kerekit igérvén szabad zsákmányul. A hajduk azonban, követvén a köleséri pusztai kerületben tanyázó bajtársaik példáját, a kik Örvendy Pál felszólítására Kereki védelmére vonultak, Némethy Balázs, Szilasy János és Lippay Balázs vezérlete alatt, szintén Bocskay zászlóihoz csatlakoztak.
Barbiani közeledtére Bocskay 500 hajdu és 200-300 lovasból álló hadával Sólyomkő várából kivonult s mindegyre szaporodó seregével a Berettyó 505folyó átjáróit Zsákától Kismarjáig és az Ér átjáróit Székelyhídig megszállotta. Október 14-én Barbiani Adorjánig, Dampierre Diószegig nyomult előre. Petzen ezredes ugyanakkor Álmosdra érkezett. Caprioli erdélyi hada pedig Adorjántól négy mérföldnyire táborozott. Bocskay hajdui már ekkor közeli érintkezésbe léptek Dampierre hajduival, s köztük a táborban szabadon jártak-keltek, a mivel Dampierre, úgy látszik, nem sokat törődött.
Forgách Zsigmond.
Az orsz. képtárból.
A következő nap Barbiani Kereki ellen ment, melynek elfoglalása a váradi parancsnoknak nem sikerült.
Petzen ezredes október 15-én pénteken, éjfél után 2 órakor megindult Álmosdról Diószeg felé; a mint Diószeghez közeledett, találkozott Dampierre hajduival, a kik a Bocskay hajduival történt megbeszélés következtében, megelőző nap vezéröket a faképnél hagyva, megtámadták Petzen hadát. A küzdelem az Álmosdtól Diószegre vezető úton, Csokajtól északnyugatra folyt, mialatt a megérkező Bocskay-hajduk hátulról támadták Petzen hadát.
Rövid véres küzdelem után a német had teljesen megsemmisült. A Petzen-féle ezred összes tisztjei a harcztéren maradtak, csupán a sziléziai lovasokból menekült meg 40, a muskétásokból 20 és a kassai lövészekből két ember, maga Petzen is súlyosan megsebesülve, Ladányi György alparancsnokával együtt a hajduk kezébe került.
Az álmosdi fényes győzelem után, Bocskay hajduival Debreczenbe ment, Barbiani pedig kivonult Adorján várából, mely csakhamar kaput nyitott a hajduknak, másnap, 16-án, már Váradon vett szállást, hova szalárdi táborát is áthelyezte, noha serege az időközben megérkezett erdélyi hadakkal mintegy 15,000-re szaporodott, mégsem mert Bocskaynak alig 3000 főnyi hadával megütközni, hanem Kornis Boldizsárral, Pethey Lászlóval és Sennyey Miklóssal folytatott tanácskozások után levelet iratott Bocskayhoz, melyben hűségre szólítja fel. Bolcskay azonban elutasítólag válaszolt és Szatmár felé vette utját, mire október 20-án Barbiani is kiindult Váradról és nagy sietséggel, nehogy a félelmetes hajdukkal találkozzék, Pocsajon és Debreczenen át, két debreczeni tanácsbeli kalauzolásával, Tokaj felé igyekezett, de hátráló seregének egy részét a hajduk Rakamaznál, október 25-én, utólérték, s a Tiszán még át nem szállított ráczokat levágták. Bocskay diadalmas zászlói nyomon követték Barbiani szaladó hadát, miáltal a hadjárat szintere az ország északi és északnyugati részébe tétetett át.
Az eredményes felkelő hadjárat az 1606. augusztus 6-án megkötött bécsi békével ért véget, mely Bihar vármegyét és Várad várát az időközben erdélyi fejedelemmé választott Bocskay birtokában hagyta meg, miáltal a vármegye ismét Erdély sorsában osztozott. (Források: Szücs István i. m. I., 230-237 l. - Rónai Horváth Jenő: Bocskay István háborúja, Hadtört. Közl., 1893 évf. - Millen. Tört. V. 587-89 l., - Gyulaffi Lestár tört. maradv. Tört. Tár, 1893. évf., 141. l. - Bocskay kiváltságlevele a hajduk részére - O'sváth Pál, Kis-Marja tört. 22. l. - Szilágyi Lajos értek. "Bihar" 1896. évf., az utóbbi a felkelés előzményeit a vármegyében élő hagyomány alapján, némi eltéréssel ismerteti.)
A felkelő hadjáratban oly kiváló szerepet játszott hajdukat, (számszerint 5069254-et) Bocskay 1605. november 10-én a Korponán egybegyűlt rendek megegyezésével megnemesíttette s nekik Kálló városát, Nánás, Dorog, Varjas pusztákat, Hatház, Vámos-Pércs, Sima és Vid helységeket adományozta, majd utóbb az 1606. szeptember 2-án Kassán, hasonló kiváltságokkal felruházott hajdu-vitézeknek, Szoboszlót jelölte ki letelepedési helyül.
Bethlen Gábor.
Az orsz. képtárból.
E nagyobb hajdu-városoknak nevezett telepeken kívül Bocskay még a következő 21 biharvármegyei helység lakosságát ruházta fel hajdu-szabadalmakkal: Szalonta, Ürögd, Szent-Márton, Tamási, Harsány, Körösszeg, Komádi, Vekerd, Sass, Régen, Félegyháza, Bagamér, Mike-Pércs, Bagos, Konyár, Derecske, Herpály, Berettyó-Ujfalu, Kaba, Sáránd, Tépe.
Sarkad 1644-ban II. Rákóczy Györgytől nyert ugyanily szabadalomlevelet. A szalontai hajduk 1606. márczius 16-án Kölesér mezővárost nyerték Bocskaytól adományul, a ki még Kis-Mária helységnek 1606. szeptember 22-én adománylevelet állított ki, melynek lakosai 1579-től kezdve minden adózás alól fel voltak mentve. (O'sváth Pál: Kis-Mária története). A többi helységek pedig, azon időtől kezdve, mikor a részek az anyaországgal egyesíttettek, hajdu-szabadalmakkal bíróknak - mint látni fogjuk - nem ismertettek el. Később még Gáborján és Bócs (ma puszta) helységekben is alakultak hajdutelepek, de e "biharvármegyei és körösmelléki hajduk" nem osztoztak a hajdu-városok kiváltságainak állandóságában.
507Ürögd, Harsány, Körösszeg, Pecze-Szt-Márton, Tamási, Berettyó-Szt-Márton, Vekerd és Régen csak 1626-ig őrizhették meg szabadalmaikat.
Báthori Gábor.
Bocskaynak rövid ideig tartó fejedelemsége alatt Várad ismét virágzásnak indult. Mint Erdély kulcsát különös figyelemben részesítették, végvári élet folyt ekkor Váradon, itt adtak egymásnak találkozót az erdélyi főurak s a hajduvilág vitézei. 1606. elején Sarkad is visszakerült magyar kézbe, bár a törvények értelmében nem volt véghely, mégis az ottani hajduság folytonos ellenségeskedésben állott a törökökkel. Bocskaynak 1606. deczember 25-én Kassán bekövetkezett halála váratlan fordulatot adott az eseményeknek. Halálának hírére a hajduság között csakhamar élénk mozgalom keletkezett, - miután kiváltságaik megszünésétől tartottak. Vezéröket, Nagy Andrást sikerült Báthori Gábor részére megnyerni, mindazonáltal az erdélyi rendek Rákóczy Zsigmondot választották fejedelemmé. Az új fejedelem csakhamar Váradon termett, hol alkudozások útján óhajtotta a hajduságot megnyerni, de hasztalan. 1608. márczius 5-én azonban Rákóczy Zsigmond lemondott a fejedelemségről s utódává Báthori Gábort választották, kinek csakhamar sikerült a forrongó hajduságot megnyugtatni, mert az 1608. márczius 28-án Érsekujvárott megujított zsitvatoroki béke értelmében, a hajduk kiváltságaikban megerősíttettek. Báthory Böszörményt és Pród falut adományozta a kállai hajduknak, mely adomány az 1610. szeptember 10-én tartott vármegyei közgyűlésen hirdettetett ki. (Varga Géza: Hajdu várm. leir., 5-27. l.)
I. Rákóczy György.
Az orsz. képtárból.
Alig foglalta el Báthori Gábor fejedelmi székét, a gaztettek egész sorozatát kezdte meg. Először Kornis Boldizsárt fosztatta ki a hajduk által Szolnok és Debreczen között, majd az egyes főurak nejeire vetette a szemét, s kicsapongó életet élt. Csakhamar összeesküvés keletkezett ellene, melynek élére Kendi István állott, de a fejedelemnek sikerült azt még idejében elfojtani. Az összeesküvők egy része elmenekült, a többiek életükkel lakoltak.
E sikeren felbátorodva, új hadi vállalatba bocsátkozott, de míg a morvaországi kalandon odajárt, Forgách Zsigmond felsőmagyarországi kapitány 1611. június 29-én 5000 főnyi seregével átkelt a Tiszán és Erdély elfoglalását tűzte ki czélul. Nagy András, a rettegett hajduvezér nem bírta Forgách átkelését megakadályozni, mire a hajduk Fekete Péter szoboszlai kapitány tanácsára meghódoltak. Az elbizakodott fővezér akadály nélkül vonult be Bihar vármegye területére, hol a kisebb erősségek, mint Kereki (július 6-án), Telegd és Sarkad egymásután birtokába jutottak, Váraddal azonban nem boldogult. Forgách ekkor Szabolcson és Szatmáron át Erdélybe vonult. Ezalatt Bosnyák Tamás, Forgách kapitánya, elfoglalta a Nagy András várát Bajont, mely hírre Nagy András Szebenbe szökött, már 508visszatért fejedelméhez, s az onnan nyert segélylyel Bosnyák Tamást Diószegnél megverte. A diószegi kudarcz következtében Forgách irányában, csakhamar megváltozott a hangulat a hajduk között is, meg Erdélyben is. Nagy András győzelme az első lökést adta egy újabb hajdu-lázadáshoz. Báthori ekkor (1611. október 9-ike táján) néhány száz emberével Váradra jött, mert Erdélyben már teljesen elvesztette lába alól a talajt. A következő-hajdu-mozgalom hirére természetesen nagyon megijedtek a királypártiak és 1612. április havában békét kötöttek Báthorival. De éppen ez a béke pecsételte meg Báthori bukását. A lázongó Nagy András hajdukapitánytól akként igyekezett megszabadulni, hogy Adonyban orozva meggyilkoltatta, mire a hajduk is elpártoltak tőle. Báthori magára hagyatva, a török segélylyel visszatérő Bethlen Gábor elől ismét Váradra volt kénytelen húzódni, hol élvezetekben keresett vigasztalást. A fejedelem abba a gyanuba esett, hogy Váradot török kézre akarja játszani. Forgách, kapva az alkalmon, hogy előbbi kudarczát helyrehozza, Dóczy András szatmári kapitány hadából Abaffy Miklós tokaji kapitány vezérlete alatt 2000 főnyi sereget küldött Várad alá. Báthori, keveselvén Abaffy csapatait, vonakodott kaput nyitni, sőt állítólag kijelentette, hogy Váradot a töröknek fogja átadni. Abaffy ezt minden áron megakadályozandó, a mint október 27-én Báthori kihajtatott a mezőre, hogy Abaffy csapatait megszemlélje, Géczy András és társai Szilassy János, Nadányi Gergely hajdukapitányok, valamint Basa János zászlótartó és Zámbó Balázs tokaji vitézek közreműködésével, a Pecze vize mellett meggyilkoltatta. Holttestét a folyóba vetették, azután Nagy Balázs udvari gyalogos kapitány Ecsedre szállította. Halálának hírére Dóczy is arra törekedett, hogy Váradot a magyar király részére megszerezze s Bihart a koronához visszacsatolja, de fáradozását nem koronázta siker, mert Abaffy, a helyett, hogy a zavart felhasználva, Váradot elfoglalta volna, a gyilkosság után, mint a ki jól végezte dolgát, Bécsbe ment jutalomért. (Angyal Dávid: Báthori Gábor uralk. - Századok, 1896. évf.)
Ifj. Bethlen István.
Az orsz. levéltárból.
Az 1613. évi országgyűlésen ismét felszinre került a hajduk ügye; a szabolcsmegyei követ élénk szinekkel ecsetelte azokat a garázdálkodásokat, melyeket főleg a biharvármegyei (Kaba, B.-Ujfalu, Álmosd, Margita, Kis-Marja, Nagy-Léta) szabad hajduk a vármegye területén elkövettek, miért is a hajdu szabadalomnak végleges eltörlését kérelmezte. Mintegy válaszul erre az előterjesztésre, II. Mátyás 1613. április 1-én megerősítette a hajdukat Hatház, Szoboszló, Vámos-Pércs, Polgári, Nánás birtokában, - kihagyva a biharvármegyei hajdutelepeket, - melyeknek sorsa ezáltal, az előbbiekétől különvált.
Egyuttal megkezdődött a hajduság állandó letelepedésének és szervezésének kora, mely körül főleg Forgách Zsigmond fejtett ki nagyobb tevékenységet. (Komáromy Andr. - Szabad hajduk, Akad. ért. XVIII. köt.)
Az 1636. okt. 6-án Nagy-Szalonta-Madarász alatt vívott csata térképe.
Huszár mérnök mult századi térképéről Rozvány György által vett másolat után.
Bethlen Gábor.
Báthori Gábor megöletésének hírére az erdélyi rendek Bethlen Gábort választották fejedelemmé, kivel szemben Homonnai Druget György is a fejedelemségre törekedett. Homonnai 1616. elején kezdett katonákat toborzani, sőt megnyerte magának Fekete Péter szoboszlai hajdukapitányt is, 510a ki betört Bihar vármegyébe s az ottani hajduságot Homonnai hűségére esküdteté, de Rhédey Ferencz főispán június 10 és 11-ke közt Konyárnál szétverte Fekete Péter csapatait, mire a hajduság visszatért Bethlen hűségére. A nagyszombati egyezmény különben is véget vetett Homonnai reményeinek (1617. jul. 31.) A cseh felkelés hírére Bethlen Gábor, átérezve a pillanat fontosságát, a fenyegetett vallásszabadság védelmére kardot rántott. 1619. aug. havában megindult Gyulafejérvárról, míg alvezérét Rákóczy Györgyöt, az időközben titkon felkészült hajdusággal, Kassa felé küldte, maga szept. 10-én Debreczen alá érkezett, honnan Kassa meghódolásának hírére szept. 17-én átkelt a Tiszán s bevonult Kassára. A közel három évig tartó eredményes felkelő hadjárat az 1621. év végén kötött nikolsburgi békével fejeztetett be. Bethlen második és harmadik felkelő hadjárata jelentékenyebb mozgalmat nem idézett elő a vármegyében.
Bethlen Gábor uralkodása alatt Váradra is jobb napok köszöntöttek; a fejedelem a várban fényes palotát építtetett s a várat 1618-ban újból megerősítette. Gyakran időzött Váradon, 1625. szept. 25-én Debreczen városa részére kibosátott szabadalomlevelet is Váradon irta alá. (Szücs István i. m. I. 259.) A hajdukra is nagy gondot fordított; s mig a nagyobb hajduvárosok szabadalmait és adományleveleit 1626-ban megerősítette, addig a kisebb hajduvárosokról sem feledkezett meg. 1625. szept. 22-én megerősíti a szalontai hajduk és a Toldy István között létrejött adásvevési szerződést. (Lib. Reg. 13. P. 74).
I. Rákóczy György.
Bethlen Gábor 1629. nov. 15-én bekövetkezett halálával, az erdélyi rendek özvegyét, Brandenburgi Katalint ültették a fejedelmi székbe, mellette az elhalt fejedelem öcscse, Bethlen István 12 tanácsossal intézte az ország sorsát. Eszterházy nádor nem akarta tűrni, hogy Erdélyben id. Bethlen István uralkodjék. Az ifju gróf Csáky István vezérlete alatt álló katholikus ellenzék azonban nem sokra ment, maga a vezér, Csáky István menekülni volt kénytelen az országból. Ez alatt az ifju Bethlen István és Zólyomi Dávid Sáros-Patak dúsgazdag urát, Rákóczy Györgyöt keresték fel, kiknek rábeszélésére Rákóczy György 1630. okt. 1-én 600 lovassal, 500 kék darabanttal, 300 puskással, a bihari és a szabolcsi hajduk közül toborzott vitézekkel, családostul megindult a fejedelmi szék elfoglalására. Alig érkezett azonban a Kornis Zsigmond kapitánysága alatt álló sereg Váradra, midőn hírét vette, hogy az erdélyi rendek az öreg Bethlen Istvánt választották fejedelemmé. E hírre az ifju Bethlen 400 lovas vitézzel Budára vágtatott, hogy a török barátságát Rákóczy részére megnyerje, honnan némi reménységgel tért vissza Váradra. Az időközben összegyűjtött tekintélyes had élén Rákóczy Erdélybe vonult s a Segesvárt egybegyűlt rendek fejedelemmé választották. (Szilágyi Sánd. - Rákóczy Zsigmond, Szücs István i. m. I. k. 281. l.)
Miután Eszterházy Miklós nádor, Rákóczy megválasztását megakadályozni nem tudta, a fejedelemváltozás zavarait igyekezett felhasználni. E végből Kassa felől lerendelt és a kállói őrséggel egyesült német hadak 1630. nyarán Debreczen alá nyomultak, de Zólyomi Dávid még idejekorán visszaverte a támadókat. Zólyomit megfenyítendő, Bornemissza János kassai alkapitány tekintélyes számu haddal közelgett a Tiszához, de Zólyomi Dávid, az időközben váradi kapitánynyá lett ifj. Bethlen Istvánnal egyesült hadai elő csufosan meghátrálni kényszerült. E kudarczok után II. Ferdinánd Rákóczyt elismerte Erdély fejedelmének. A gyakori had-átvonulások által agyaonzaklatott pórnép 1631-ben a Nyírségen nyílt lázadásban tört ki, melyet csak következő évben sikerült elfojtani. (Szabolcs várm. Monogr.)
1636-ban a törökkel támadt egyenetlenség következtében, ismét harczi zaj váltotta fel a néhány évi belnyugalmat.
Rákóczy ugyanis nem volt népszerű a török előtt, a kit a fejedelmi székből kicsöppent Bethlen István ugyancsak ösztönzött Rákóczy ellen. 1636-ban végre sikerült Huszein budai basától segítséget nyerni, melylyel szerencsés vetélytársát az erdélyi fejedelmi székből kimozdítani törekedett.
De Rákóczy nem ijedt meg Ali csausz háborus izenetétől. Csakhamar egybegyűjtötte Bihar, Közép-Szolnok és Kraszna-megye nemességét, az egész hajduságot, mely sereg szeptember 26-án már az Aranyos partján táborozott, 511honnan Kornis Zsigmond főispán és Ibrányi vezérlete alatt egy előhadat Szalontára rendelt ki. Bethlen István, Bekir temesvári szerdárral, Gyula felől vonult Rákóczy ellen; okt. 6-án estefelé már Szalonta alatt volt.
Nagy-Szalonta. A Csonka-torony.
Zsunk P. felvétele.
Rákóczy hada Kornis Zsigmond, Ibrányi Mihály váradi alkapitány, Huszár Mátyás marosszéki főkapitány vezérlete alatt a Szalonta melletti Madarásznál felkészülve várta az ellenséget. Mivel a csata elkerülhetetlen volt, Kornis Zsigmond támadást rendelt. A janicsárok sűrü tömege azonban visszaverte a támadókat. Ibrányi, ettől megrettenve, lóra kapott és este 10-kor már Váradon volt a vesztett csata hírével. A csata mégis eldöntetlen maradt, a beállott éj miatt. Győry Jakab félegyházi hajduhadnagy azonban nem vesztette el bátorságát. Az éj folyamán, mig Bethlen a török főtisztekkel a másnapi támadás felől tanácskozott, 300 kipróbált vitézzel iszonyu zaj közepett, melyet a darvak lármája is növelt, megtámadta a török tábort. A törökök azt hitték, hogy Rákóczy egész serege megérkezett, hanyatt-homlok menekültek a lápokon keresztül, közben sokan a mocsarakban lelték halálukat, maga Bethlen István is csak nagy bajjal tudott a gázlókon át Gyulára menekülni. Győry Jakab az elhagyot tábort másnap diadala jeléül Váradra szállíttatta. (Rozvány-Szalonta története. Ballagi Aladár czikke az Osztr.Magy. Monarch. II. k. 401., Szalárdy - Siralmas krónika - Szücs Istv. - id. m. I. 290 l.) A vereség után a törökök Lippára vonultak, hogy onnan Erdélybe törjenek, de ebben Rákóczy megakadályozta őket, Bethlen Istvánnal pedig kiegyezett.
Rákóczy György kormánya alatt a bihari hajduk aranykorukat élték. 1631-ben Rákóczy a szalontai hajduknak adományozta Nagy-Vásári, Kis-Vásári, Répáskeszi és Simonkerék pusztákat. 1632-ben pedig ugyanezeknek a kézai pusztát, a körösszegi szabad hajduk kapitányának és az alatta levő 512rácz vitézeknek pedig 1642-ben Vekerd pusztát. (Komáromy Andr. Szabad Hajduk Akad. ért. XVIII. k.) Fiát, II. Györgyöt 1640 aug. 14-én váradi kapitánynyá nevezte ki, mely fontos állásban egészen fejedelemmé választásáig működött, maga is gyakran időzött Váradon, 1645. év egész nyarán ott tartózkodott, 1647. év elejét is a váradi várban töltötte, melynek újból való megerősítésétől semminemü költséget sem kímélt.
A svédekkel kötött szövetség következtében Rákóczy 1644-ben támadólag lépett fel III. Ferdinánd ellen, de a porta tilalma miatt kénytelen volt a háboru folytatásától elállani, s igy az 1645. aug. 8-án kötött béke után szept. 15-én ismét Váradra jött, honnan csakhamar Gyula-Fejérvárra ment.
II. Rákóczy György.
Az orsz. képtárból.
II. Rákóczy György. Barcsay Ákos.
I. Rákóczy György halála után hasonnevü fia foglalta el Erdély fejedelmi székét. Szűk lévén neki a fejedelemség, a lengyel korona elnyeréséért törekedett. De a lengyel hadjárat, mely Rákóczyra szerencsétlenül végződött, megannyi bajnak vált kútforrásává. Mialatt Rákóczy, Kázmér lengyel király fogságába került, (1657) a török Rhédey Ferenczet nevezte ki fejedelemmé, de Gyulay Ferencz váradi kapitány vonakodott a várat Rhédey részére átengedni, különben is a fogságából időközben kiszabadult II. Rákóczy György 1658. janu. 25-én tartott medgyesi gyűlésen a török tiltakozása daczára ismét elismertetett Erdély fejedelmévé. Küprili Mehemet fenyegető fellépése következtében az erdélyi rendek kérelmére Rákóczy híveivel együtt Váradra hútódott, honnan Szalontára vonult, a hol júl. 16-án a Szuhay Mátyás vezérlete alatt álló ónodiakkal s a hajdusággal egyesülvén, júl. 19-én Székelyhídra vonult, s időközben Lippánál, Kenán budai pasa fölött, fényes győzelmet aratott. De a török fősereg közeledtére Rákóczy a harcztérről félrevonult; aug. 31-én Jánosdánál táborozott. A hajduság pedig, nehogy a Borosjenő felől közelgő török had magát megfészkelhesse, Sarkadot, Szalontát felégette, s a Berettyótól egész a Körösig mindent elpusztított. Időközben Borosjenőt Ujlaky László és Thúry Mihály szept. 2-án gyáván feladták, a nagyvezér egész Fekete-Bátorig kisértette őket, honnan Nagy-Váradra jöttek, s itt gyávaságukért 513a hóhérbárd alatt véreztek el. A tatár khán vezérlete alatt álló rabló hadak Erdély elpusztítása után szept. 13-án Várad alatt termettek, mely várat a vitéz Gaudi András hősileg megvédelmezett. A tatár had e hó 20-án eredmény nélkül elvonult Várad alól, s Boros-Jenő felé vette útját, útközben pusztítva, rabolva, az egész vármegyét sivataggá tette. Ekkor pusztult el Zsáka, Apát-Keresztur, Kis-Károly, melyeknek lakosságát rabszíjra fűzték. Szept. 21-én a Berettyón átjött tatárság Konyárt, Henczidát, Ujfalut, Gáborjánt, Péterszeget, Derecskét felégette. Rákóczy ezalatt Böszörménynél és Debreczen környékén táborozott, onnan nov. 1-én Székelyhídra ment, nov. 19-én pedig már Váradon találjuk. Eközben a török nagyvezér Barcsay Ákost tette Erdély fejedelmévé, mit ez hosszas vonakodás után el is fogadott. (Szücs Istv. id. m. II. 336-38, Rozvány, Szalonta tört. - Tört. tár 1893. évf. 329. l. és 1892 évf. 96. stb.).
Küprili Mehemed.
Az orsz. képtárból.
Az erdélyi rendek ekkor kénytelenségből elfogadták Barcsayt s az 1659. febr. 26-án Beszterczén megtartott gyűlésen Rákóczyt a fejedelemségről lemondatták. Ezzel Várad és Bihar is Barcsay hűségére tért volna, Rákóczy azonban továbbra is fentartotta hatalmát a magyarországi vármegyékben. Pankotay még az előző év deczember havában azon munkálkodott, hogy Bihart megtartsa Rákóczy hűségében; hadait, a helyett, hogy elbocsátotta volna, uradalmaiban, s többek közt Székelyhídon helyezte el. Ezek azután eleget garázdálkodtak e vidéken. A hajduság különben is megmaradt Rákóczy hűségében, csak a rendes katonasággal megrakott Várad és Belényes ingadoztak. Az erdélyi rendek ekkor 1659. máj. 24-én tartott országgyűlésen, Rákóczy rendíthetetlen hívét, Gyulay Ferenczet, a váradi várparancsnokságtól elmozdították s helyébe Haller Gábort és alkapitányul Balog Mátét rendelték ki. Haller el is foglalta helyét s Tisza István segélyével igyekezett Rákóczy híveit megnyerni, mely czélból okt. 14-én a várban megyegyűlést tartottak. Időközben Rákóczy aug. 15-én, most már harmadízben, 514visszafoglalta az erdélyi fejedelemséget. Előle Barcsay Temesvárra menekült, Váradot pedig Gyulay az ifju Teleki Mihály és Stépán Ferencz segélyével hatalmába kerítette s a vár parancsnokává ismét Gyulay Ferencz neveztetett ki, maga Rákóczy pedig, deczember hó végén Szebent, hová utóbb Barcsay is menekült, ostrom alá vette. Ezzel azután betelt a mérték.
Huszain basa.
Az orsz. képtárból.
A boszus szultán szigoru kötelességévé tette Szejdi Amhát budai basának Rákóczy megbüntetését. Szejdi a következő év tavaszán maga mellé véve Husszain egri basát, megkezdé a hadjáratot Rákóczy ellen, mely egyúttal végromlást hozott a vármegyére. Szejdi basa 1660. április elején csakugyan hozzálátott a hadjárathoz. Mielőtt a még mindig Szebent ostromló Rákóczy ellen indult volna, előbb a hajduságot igyekezett megtörni. Hatalmas serege élén Szarvasnál átkelvén a Körösön, martalócz hadaival elárasztotta a Rákóczyhoz még a végveszedelem napjaiban is rendíthetetlen hűségü hajduvárosokat. Miután Gyulai Ferencz váradi parancsnok kis csapatával nem mert vele csatába bocsátkozni, április végén Debreczen alá érkezett. A keményen megsarczolt város alól Várad felé vonult, útközben, máj. 9-én Pocsaj várát földig leromboltatta, máj. 10-én Székelyhídnál gyilkoltatta le a vár alatti szigetekre menekült népet. Innen Kerekinek, Biharnak, Csatárnak s általában a vármegye északi részének elpusztítása után Erdély felé vette utját. (Szalárdy - i. m. 500-502.)
Szejdi hadainak közeledtére, Rákóczy abba hagyván Szeben ostromát, hogy Váradot megmentse, a török elé vonult; de megkésvén, máj. 22-én Gyalu és Fenes között kénytelen volt csatába bocsátkozni, mely heves harczban halálosan megsebesült s 250 lovas, 350 gyalogos vitéze a csatatéren maradt. Testőrei , az ónodi vitézek, az általános zavar közepett csak nagy nehezen szabadíthatták ki a csatatérről, honnan kocsin vitték a váradi várba, hová jún. 6-án neje Báthori Zsófia is megérkezett. Másnap befejezte küzdelmes életét. Holttestét elébb Székelyhídra, majd Ecsedre, onnan Sárospatakra szállították. (Millen. tört. VII. K. 96. l. - Szücs Istv. i. m. 385-86, - Rozvány i. m.)
Ismét Barcsay lett tehát Erdély fejedelme. De a török az alkalommal kivánt élni, hogy az Erdély kulcsául szolgáló váradi várat hatalmába kerítse. Buday Zsigmond ugyan, még 1660. márcz. 22-én megírta gr. Csáky Istvánnak, hogy a török Váradot elsősorban a maga számára akarja elfoglalni, de Csáky, a ki sohasem tudta megbocsátani I. Rákóczy Györgynek, hogy őt az erdélyi fejedelemségtől elütötte, az atya iránti gyülöletet átvitte a fiára. A Barcsay és a Rákóczy között az erdélyi fejedelemségért folytatott küzdelemben is folyton Rákóczy ellen irogatott a bécsi udvarba, sőt még a végveszély napjaiban sem szünt meg ellene működni, s most, midőn a török már jóformán Várad előtt állott, Rákóczy hült tetemei pedig már útban voltak a végső nyugalomra, mit sem tehetett Várad érdekében, mert hiszen még jún. 10-én sem volt biztos hír Rákóczy elhalálozásáról, sőt Csáky mindegyre azt várta, hogy miként kerül az általa gyülölt ivadék a Jedikulába.
515A portán keveselték Szejdi basa haderejét, s ezért Ali basa vezérlete alatt egy újabb 60,000 főnyi sereget küldöttek a részek elfoglalására. Lipót király ugyan még márcziusban, a török sereg közeledtére, Des Souches vezérlete alatt 10,000 embert küldött a felsőtiszai határra, de ez a sereg Rakamaz és Tokaj között tétlenül táborozott s bár az újabb török hadak közeledtére maga Wesselényi nádor sürgette Várad megsegítését, mindazonáltal a bécsi haditanács a fenyegető veszélylyel szemben mit sem tett. Lipót meg Gráczba ment nyaralni. Ali szerdár pedig gőgösen megüzente a császári tábornoknak, hogy mitsem enged a Rákóczy által birt részekből.
Nagyvárad vára a XVI. és XVII. században.
Gyalokay Jenő rajza.
A magukra hagyott váradiak most Barcsay tanácsára Tisza Istvánt, azelőtt portai követet küldték a Temesvár felől előnyomuló szerdár elé, kivel Boros-Jenőn találkozott. De Tisza ékesszólása és a váradiak által felajánlott 100,000 forint hiábavaló volt, mert a töröknek ezuttal Várad kellett. Tisza sikertelen közbenjárása következtében a várbeliek még egy utolsó kiséreletet tettek. A már megelőzőleg a császári táborba küldött Pankotay és Szőlősy után júl. 12-én Boldvay Márton vármegyei alispánt menesztették Tokajba követül, hogy bizonyos feltételek alatt császári őrséget eszközöljön ki a fővezértől, de már az időközben előtünő török hadak miatt, elsősorban a védelemről kellett gondoskodni. Mivel az egyik Barcsay-párti várparancsnok: Haller Gábor, már török fogságban sínylett, Gyulay Ferencz pedig Rákóczy temetésén volt, a tényleges parancsnokság Balogh Máté alkapitányra hárult, a ki a melléje rendelt 8 tagból álló vezérkarral
0
együtt esküt tett, hogy a várat az utolsó csepp vérig védelmezi. Harczképes ember mindössze csak 850 találtatott. A nőket és a gyermekeket már előzőleg elszállítván, júl. 11-én a várost több helyen felgyujtották. Ekkor szétosztották a bástyák védelmét, melyek mindegyike külön kapitányt kapott. Ezek Veér György, Nagy Ferencz, Tisza István, Boldvay Gergely, Stépan Ferencz; a kapu fölött Komáromy Ferencz őrködött. A tanulók Almási Dávid hadnagy alatt küzdöttek.
516Ali basa a fősereg élén, júl. 14-én estefelé megérkezvén Várad alá, 15-én a várbeliekhez intézett sikertelen felszólítás után megkezdte a vár lövetését. A várad ostroma valóságos hősköltemény. Terünk nem engedi, hogy részletesen kiterjeszkedjük arra, miként volt képes eme maroknyi elszánt csapat, melynek még rendszeres tűzérsége sem volt, 46 napon át 60,000 főnyi sereggel daczolni. Júl. 18-án büszkén visszautasították a török táborban tartózkodó Barcsay felhívását, melyben a vár feladását sürgeti. Augusztus 24-én a falak már oly düledező állapotban voltak, hogy Ali rohamra küldő csapatait, de a várbeliek, a benne levő nők segélyével, kik olvasztott fagygyut, forróvizet öntöttek a törökre, Tisza István és Nagy Ferencz vezérlete alatt vitézül visszaverték, mely alkalommal 3000 török veszett el. Ez volt az ostrom legdicsőbb napja, de egyuttal a vég kezdete. Még az aug. 27-én éjjel kiszökött oláh katona árulása következtében, a Tisza István és Nagy Ferencz által készített ellenaknák kárba vesztek, az esti 9 óráig tartó roham után pedig csak mintegy 300 fegyverfogható vitéz maradt. Ibrányi s több jó katona elveszett, Rácz súlyosn megsebesülvén, utóbb aug. 30-án sebeiben elhalt, segítséget már nem remélhettek, tehát nem maradt más, mint a meghódolás. Aug. 27-én, a hét heti ostromban kimerült hősök kitűzték a fehér zászlót. Tisza István és Kanizsai András küldettek a török táborba, kiket a hosszu ostrom miatt már türelmetlen Ali basa igen nyájasan fogadott. Szabad elvonulást igérvén a várbelieknek, azt is megengedte, hogy a nyomdát, a ref. egyház könyveit és a káptalani iratokat magokkal vigyék. Ali sürgetésére 28-án kiköltöztek a várbeliek, egyrésze Erdélybe, a nagyobb rész, mintegy 200 szekéren Debreczenbe költözött; ez utóbbiakat Szejdi Achmed basa vezérlete alatt, 6000 lovas kísérte útjokban. Aug. 28-án Várad már török kézben volt. Miután erődítményei helyreállíttattak, megkezdődött a behódolás.
Székelyhíd vára 1665-ben.
Az orsz. képtárból.
517Várad eleste.
Várad eleste nagy rémületet keltett e hazában és a külföldön is. A helyzetet legjobban jellemzi Chiarromanni János pármai követ jelentése, a ki ezt írja: Várad a törökök kezébe esett, a mi annyit tesz, hogy a barbároknak megnyílt az út, Magyarország, Szilézia, Morva- és Lengyelország megrohanására. Az egykoru történetírók ebben mindnyájan egyetértettek; de a felelősséget már mindegyik másra hárítja. Szalárdy, a ki maga is részt vett a védelemben, Várad elestéért Gyulay Ferenczet, Báthori Zsófiát és a vármegyék nemességét okolja; Babocsay Izsák, Wesselényi nádort teszi felelőssé; Bizozeri olasz író a várbelieket okolja, kik szerinte nem akarták a német őrséget befogadni. Az öreg Bethlen János és Kraus György már tárgyilagosabbak. De kétségtelen, hogy a felelősség első sorban a bécsi haditanácsra hárul. Ujabbkori történetirodalmunkban e kérdést Deák Farkas tette tanulmány tárgyává (Akad. ért. VII. köt.). A vár ostromára még a következő művek terjeszkednek ki: Szalay - M. Orsz. Tört. V. 49, Horváth Mih. V. 499-500, Szilágyi Sánd. - Erd. tört. II. 288-89. Szücs Istv. - i. m. II. k. 396-401. Komáromy Andr. Turul 1895. évf. 1. és 2. füzet. Millen. Tört. VII. 100-103. K Nagy Sándor - i. m. II. 128. Önálló értekezések: Kazinczy Fer. - Felsőm. Minerva 1826. évf. Ráth Károly és Podhraczky József Akad. ért. 1855. Bunyitay: Nagyvárad a törökfoglalás korában. 1892.
Tököly Imre.
Az orsz. képtárból.
A várba bevonuló törökök első sorban a kereszteket vették le a tornyokról s Szent László művészi lovas szobrát porrá zúzták. A mi a várban még elvihető volt, azt mind összeharácsolták. Várad szomoru képet nyujtott, a város felgyujtva, a vár rommá lőve hevert, lakosai szétfutottak, a görög kereskedők még az ostrom előtt elmenekültek, a ref. kollegium nyomdája, könyvtára és berendezése pedig Mártonfalvy György vezetése alatt, 40 szekéren Debreczenbe vitetett. A mit nem tudtak a menekülők magokkal vinni, az a győzők zsákmánya, vagy mint a vármegyei levéltár, a tűz prédája lett.
518Bihar vármegye a törökök alatt.
Váraddal az egész vármegye a törökök kezébe került. Elveszett Sarkad, Szalonta, Szent-Jobb, Papmező, melynek várát az oláh katonaság feladta. A lakosok szétfutottak, de a házi tűzhelyhez való ragaszkodás visszaszólította őket, hogy az újabb török martalóczok közeledtére ismét bátorságosabb helyeken keressenek menedéket. Kabát lakosai egy év folyama alatt három izben hagyták el, a szalontaiak pedig a várost körülvevő erdőségekbe és a mocsarak közé menekültek (Rozvány i. m. 70-72.), sőt Debreczen is megérezte a török igát. Az Erdélybe menekült földesurak sem maradtak adósok a töröknek. Kucsuk basa még 1661-ben panaszt emelt Apaffy Mihály fejedelemnél, hogy Tisza István fiai és Bethlen Domonkos a gyulai és az ujfalusi rácz jobbágyokat gyakran háborgatják (Szilády Török-magyarkori tört. eml., VI. k.). Az erdélyi fejedelemségért folytatott küzedelemben Lipót Kemény Jánost pártolván, 1551. tavaszán Montecuccoli Rajmund vezérlete alatt tekintélyes sereget küldött a Nyírségre, a török által még el nem foglalt s akkoriban főfontosságu Székelyhídat pedig császári őrséggel megrakatta. A császári hadak azután még azt is elpusztították, a mit a török meghagyott. 500-500-as csoportokban barangolták be a vidéket s mindent elvittek, a mi kezük ügyébe esett. Igy 1664. május 7-én a kis-marjaiaknak minden marháját elhajtották; elég dolgot adtak Boldvay Márton székelyhídi parancsnoknak is, a ki csak azon volt, hogy ez átkos segítségtől megszabaduljon. (Szilády V. 109-112.) Ez az állapot mindaddig tartott, míg a vár, a vasvári béke értelmében, 1665. január havában le nem bontatott.
Bár a vármegye túlnyomó része a törökök kezébe jutott, ez legkevésbbé sem akadályozta meg a hajdukat, hogy egyes helységeiket vissza ne foglalják. Sarkad 1665. után csakhamar visszakerült a hajduk kezébe. Ezek azután örökös háborúságban voltak a gyulai béggel, főleg az öreg Leel-Őssy János és Csavargó Varga Mihály vitézi tetteit őrizte meg a néphagyomány. Szalontán pedig Bakó János hajduvitéz vakmerő kalandjai maradtak fenn az utókorra.
A magyar király területéről is gyakran le-le csaptak a váradi török nyugtalanítása végett. 1662-ben 900 felföldi vitéz Hosszú-Pályinál csapott össze a törökkel s heves harcz után visszaszoríttatott. Mialatt pedig Kucsuk váradi basa az érsekujvári hadjáraton volt, a felvidéki urak maguk vállalkoztak Várad visszafoglalására. De mert megfelelő számu hadakkal nem rendelkeztek, gróf Rákóczy László vezérlete alatt csellel akarták a várat kézrekeríteni: Rákóczy és helyettese Pethő Zsigmond, felhasználván a május 27-én tartani szokott pünkösdi országos vásárt, 200 szatmári fegyveressel parasztruhába öltözve, a vásárosok közé vegyültek s azokkal észrevétlenül bejutottak a nagypiaczra, de valószinűleg árulás következtében tervük kitudódott és még mielőtt összeszedhették volna magukat, megkezdődött a küzdelem. Rákóczy a várba igyekezett bejutni, de egy puskalövés leteritette. Vitézei látván vezérök elestét, Olaszi és Péntekhely városrészek felgyujtása után Debreczenbe s onnét Kálló felé vonultak. Természetes, hogy a rablókalandok hatását első sorban a még megmaradt jobbágyság sínylette meg, mely a folytonos üldözések miatt kénytelen volt megszökni s bátorságosabb helyre költözni.
Husszain basa Várad elfoglalása után a várat megerősítette, Várad-Olaszi külvárost pedig palánkkal vette körül, természetesen közmunka útján, melyet főleg Debreczennek kellett előállítani. A föld népe dézsmát fizetett, ezen felül kézi és szekeres napszámot kellett szolgálni, 1674-ben pedig kivetették a füstadót. (Tört. Tár 1894. évf., 681. l.) Ha a falu az adót nem tudta megfizetni, egyes martalócz csapatok kilátogattak hozzájok, még a prédikátorok házába is 30-40-en szállottak be s ott garázdálkodtak. Sőt még a szőlőhegyeket is megdézsmálták, a pinczékről a lakatokat leverték; ebben főleg a szent-jobbi törökök tüntek ki. 1684-ben Érmelléken az egész tavaszi termést lekaszálták.
Míg Székelyhíd fennállott, a magyar király részére teljesített adózást oda kellett beszolgáltatni, de Székelyhíd lerombolása után báró Cob Szatmárra rendelte az adót beszállítani. Lassanként Belényes, Petrilény, Papmező, Bél vidéke is behódolt. Az 1675. febr. 23-án kelt fejedelmi leirat a 519vármegyének még be nem hódolt részét a somylyai várkapitány alá rendelte.
A vasvári békét követő kor súlyos megpróbáltatást hozott a nemzetre. A bécsi kormány önkényes eljárása mindegyre fokozta az elégületlenséget, míg végre az ország főurai Wesselényi nádor vezetése alatt összeesküvést terveztek, mely azonban a nádor hirtelen elhalálozása után vérbe fojtatott, az összeesküvésben részesek pedig Erdélyben kerestek menedéket.
Tököly Imre elfogatása.
Az orsz. képtárból.
Az Erdélyben egybegyűlt bujdosók (Forgách Miklós, Szuhay Mátyás, Szepesy Pál, Wesselényi Pál, Petróczy Iatván) 1672. nyarán Telekit is megnyervén tervöknek, a cselekvés terére léptek. Petróczy, Kende Gábor, Szuhay és Szepesy 800 lovassal aug. 28-án Nagy Létán váratlanul megjelentek, a hol Huszejn aga 100 törökkel csatlakozott hozzájuk. Onnan Vámos-Pércsre mentek, hogy a hajdukat is felkelésre bírják. E hírre Spankau császári tábornok 1100 emberrel Debreczen ellen vonult, a bujdosók főserege pedig Kálló felé tört, mire Spankau visszavonulni kényszerült.
A bécsi udvar ekkor báró Cob Farkast 10,000 emberrel küldte a bujdosók ellen, s ő Györkénél szétverte őket, mire megkezdődött a megtorlás véres munkája. De a bujdosókat ez sem törte meg. Az 1673. okt. 23-án Biharon egybegyűlt kuruczpárti magyar urak, Forgách Miklós és Orlay Miklós elnöklete alatt közgyűlést tartván, a felkelés iránt hozott előző évi határozataikat fentartották. (Tört. tár. 1879. évf., 815 l.)
1674. márcz. 9-én ismét Szalontára gyűlnek össze, hol a következők jelentek meg: Mikolay Boldizsár, Bernáth Zsigmond, Szendrei Vég Mihály, Jászberényi Mátyás és Mezei Nagy György. Az egybegyűltek, tekintettel Bihar vármegye népének elszegényedésére, más helyet kérnek tartózkodási helyül a fejedelemtől, a kilátásba helyezett zsoldot köszönettel fogadják s fogadalmat tesznek, hogy mindvégig hiven kitartanak a felkelés ügye mellett.
Még ezen évben aug. 23-án Csatár helységben gyűltek egybe a bujdosók, mely alkalommal vezéröknek Wesselényi Pált választották meg. (Szilády i. m. VII., 205., 255.)
5201672. óta főleg Debreczenben találtak a bujdosók otthonra, a mi régóta szálka volt a császáriak szemében, sőt a váradi basa 5000 tallér fejében megengedte, hogy a megyei hódoltsági részekben tartózkodhassanak. Ez éppen nem tetszett Bécsben. Ezért Strassoldó Károly császári tábornok 1675. decz. 6-án Debreczenben rájok ütött, a bujdosókat összefogdostatta, a várost pedig 80,000 tallér erejéig megsarczolta. (Millen. tört., VII., 313.)
Az 1676. év első hónapjaiban a bujdosók vezére, Wesselényi Pál, Bihar és Püspöki községekben táborozott, honnan gyakran felkeresi panaszos soraival Apaffy fejedelmet. Bizony rosszul állottak a bujdosók kvártély dolgában; a bihari faluk legnagyobb része elpusztult, vagy a törökök zsarolásai elől elmenekült. A sanyaru életviszonyok miatt Wesselényi méltán tartott a sereg szétzüllésétől. (Szilády IX., 562-68 l.)
Tököly Imre.
A fölkelők élére 1678-ban az ifju Tököly Imre állott. Felhívására most már a hajduk is kardot rántottak a fenyegetett nemzeti és vallásszabadság védelmére, de Wesselényivel a fővezérségért folytatottt küzdelme nagyban akadályozta a felkelés sikereit. 1679-ben Erdélyből ismét kitörtek a kuruczok, de a bécsi udvar és a francziák között létrejött béke miatt minden vállalat dugába dőlt. Sőt maga Tököly is hajlandónak mutatkozott a békére, de a bécsi kormány merev magatartása miatt elkeseredetten, a további küzdelemre határozta el magát. 1680. jan. 8-án Nánáson végre a hadakozó kuruczok Tökölyt kiáltották ki vezéröknek. Közbejött az 1681. évi soproni országgyűlés, mely fegyverszünetet létesített a küzdők között. 1681. május 20-án felmondták a fegyverszünetet a labanczoknak, de most ismét kitört a viszály, Wesselényi és Tököly között mely alkalommal Tököly a váradi basánál talált támaszt.
Mivel Tököly a török pártfogásában bízva, barátságával többé nem sokat törődött, az utóbbi visszatorlásra határozta el magát; ezért 1862. aug. 15-én a Debreczen melletti Kondorosnál táborozott, honnan Kálló visszafoglalására indult, de mivel Tököly a budai basa közbenjárására a porta által athnamével el volt látva, kénytelen volt visszatérni és okt. 5-én ismét Kondorosnál találjuk.
Midőn 1683. tavaszán Kara Musztafa nagyvezér 250,000 főnyi sereggel átlépte a Dunát, az egész országot Tököly táborában találjuk, de Bécs felmentésével a helyzet lényegesen megváltozott. Tököly a váradi basával a felvidéken át igyekezett török területre jutni, és nov. 21-én már Debreczenben volt. A törököket ért folytonos vereségek következtében Tököly hívei napról-napra fogytak, csupán Petneházy és társai tartottak ki mellette.
Tököly kuruczai már 1685. év elején ellepték Várad vidékét és a Berettyó mellékét. A lakosság nem fogadta őket szívesen, sőt Berettyó-Ujfalu ellenállott, de legyőzetett. Ekkor a kuruczok február havában az Apaffy fejedelem tulajdonában levő Diószeg városból nagy mennyiségű vágómarhát szedtek össze. Tököly egyik rendíthetetlen híve, Ubrizsy Pál ez időtájt Komádiban tartózkodott, hogy a váradi basát szemmel tartsa és tapasztalatairól urát értesítse. (Szilády, VIII. k.)
Ez év nyarán Tököly csapatvezérei közül Vay Ádám Tulogdon, Kis Ferencz Szalacson, Bóné András Vállajon. Lövey Ádám Szaniszlón, Tokaji Kiss Ferencz Szent-Péterszegen, Halasy Sámuel M.-Pályin, Pap Ferencz gyalog-hadnagy pedig Bakonszegen tartózkodtak csapataikkal. Margitta és Diószeg Tököly számára tartatott fenn. A beszállásolás igen nagy csapás volt az amugy is kifosztott lakosokra, sőt tarthattak tőle, hogy a Tökölyt üldöző császáriak Bihar területére is betörnek.
Eperjes, majd Tokaj eleste után, (1685. szept. 29-én), Tököly Kállóban vonta meg magát. Midőn innen is kiszorult, másfélezerre leolvadt seregével a bihari hódoltsági részekre volt kénytelen menekülni s Konyár mellett ütött tábort. Achmet basa meghívására október 15-én Váradra ment, de alig ért a városba, a basa vasra verette és hat társával Jenőbe küldte.
Thököly elfogatásának hírére nagy fejetlenség támadt a konyári táborban.
A hajduk, felbőszülve a török csalfaságán, Petneházy Dávid vezérlete alatt, mintegy 7000-en Caprara gróf kassai táborában hűséget esküdtek a királynak. A Konyáron maradt 1000 felkelő október 24-én hasonlókép meghódolt. 521Ekként a váradi hódoltsági részekig terjedő terület Lipót birtokába kerülvén, Caraffa Antal gróf 4000 főnyi hadát Szatmár vidékére vezényelték.
1686. február 9-én Caraffa, Petneházy 3000-nyi hadával egyesülve ostorm alá fogta Szent-Jobb várát, melyet miután három napi ostrom után elfoglalt, magyar őrséggel látott el és Debreczen alá szállott, majd május havában Komádinál ütköztek össze a törökökkel. Caraffa hada óriási károkat okozott a városnak. Zabolátlan katonái az egész környéket elpusztították s a várost kirabolták. Végezetül 80,000 frt sarczot vetett ki a debreczeniekre.
Nagyvárad visszafoglalása 1691-ben.
Az orsz. képtárból.
Tököly visszanyervén szabadságát, csakhamar ismét a felkelés előkészítéséhez fogott. 1687-ben seregének egy töredékével Berettyó-Ujfaluban tartózkodott, majd november havában 3000 emberével Telegd felé vonult.
Ekkor már a felkelés elvesztette varázserejét, mert az ősi püspöki város visszafoglalása foglalkoztatta a kedélyeket.
Az 1688. augusztus 30-án Szent-Jobb várában egybegyűlt nemesség, hosszú idő óta első ízben tartott megyegyűlést az újonnan kinevezett főispán, Benkovics Ágoston váradi püspök elnöklete alatt. Tököly ekkor Püspöki alatt elsánczolta magát, de táborát Heiszter Donát császári tábornok szétugrasztotta, harczosait menedéklevéllel felszerelve Szalontára engedte, miáltal a pusztán maradt egykori hajduváros újra benépesült. (Rozvány i. m. 53 l.) A következő évben (1689) Várad is ostromzár alá került (Fraknói Vilmos: Nagy-Várad visszafoglalása), de rendes ostrom alá csak 1691. október 12-én vette a badeni őrgróf, a ki nehány hét alatt a külkerítést (palánk) és a várost 522bevette, de mert serege nem volt kellőleg felszerelve, az ostromot félbeszakította s a vár körülzárolását Auersperg tábornokra bízta. 1692. május havában Heiszter Donát vette át a vár ostromlását, mely végre június 5-én kaput nyitott. (Bunyitay Vincze: A mai Nagyvárad megalapítása. Akad. ért. XII. k. 6. sz.)
Várad visszafoglalása.
A 2000 főnyi várőrségből megmaradt 1500 fegyverest bántatlanul Gyulára kísérték. Heiszter a visszafoglalt várat Corbelli gróf vezérlete alatt 2000 huszár, 200 hajdu és 200 főnyi német őrizetére bízván, maga a török üldözésére indult. A vár kijavitása Kaiserfeld Mátyásra hárult. A török ezzel végleg kiűzetett a vármegye területéről. Bosszújában Diószegtől és Derecskétől a déli határig mindent elpusztított, sőt még 1693-ban is újból betölrt a vármegye területére és egész Debreczenig pusztított. Ekkor pusztult el Komádi is. (Rozvány i. m. 79. l.)
Ez időből való lehet a Zsáka község levéltárában talált, következő siralmas vers:
Vég Gyulához jövén sok számu tatárság,
Egyben adván magát sokféle pogányság
Jaj! nagy dúlság ! !
Közöttünk lőn bontság,
Ezek által szörnyű szomoruság ! !
Alattomban járván, mint estveli farkas
Berettyó víz felé ösvények lőn tágas,
Nagy hatalmas
Semmiben irgalmas
Hozzánk nem lőn szívvel nyugodalmas,
Mert által költözvén Berettyó folyásán,
Nagy rakást tevének Ujfalu határán,
Hol e' táján
Minden helyek pusztán
Maradának miattok, rabolván...
Kik megfutamodtak, az útban elesvén,
Kegyetlen tatárok utánok eredvén,
Vesztegetvén,
Elpusztíták szintén
Szegényeket, a földre levervén.
Bizonyságom erre Debreczen határa.
Ki sok hólt testeket keblébe fogada.
Kiket Galga
Szultán levágata,
Kegyetlenül, a Tatár Khán fia.
A kik sokak futva szélyel oszlanának,
Ezeknek terhei prédára jutának,
Hurczoltatának,
Össze rontanának,
Alávalók, szélyelhányatának.
A visszafoglalt Várad siralmas képet nyujtott, a mi élénken visszatükröződik a Kaiserfeld Mátyás táborkari mérnök által készített térképből. A várban csupán a Bethlen Gábor-féle kastély és két ház maradt fenn, Vadkert és Velencze helye teljesen pusztán állott, csak Olasziban maradt 114 ház, de csupán 21-ben laktak polgárok.
A vármegye a törökök kiűzetése után.
A vármegye is hasonló képet nyujtott. Csakis mocsaraktól védett helyeken találhatunk állandó lakosokra.
Zsáka, Bajom, Pocsaj, Székelyhíd, Szalonta, Sarkad, Szent-Jobb víz közé épült, Bedő, Vekerd szigeten, Csökmő, Komádi félszigeten terült el, Gáborján rengeteg lápokkal volt körülvéve, Nagy-Rábét a Berettyó övezte körül, Szerep lakosai a Kemény-szigetre költöztek át, majd a Szent-Mihály ere által körülfogott területet foglalták el, honnan csak 1751-ben telepíttettek a Körtvélyes ér mellé. A mai Nagyvárad alapkövét Benkovics Ágoston püspök rakta le. Benkovics Pálos-rendü szerzetesből 1681-ben neveztetett ki váradi püspökké s egyúttal leleszi préposttá. Midőn 1688. február 24-én Lipót király Benkovicsot visszahelyezte a bihari örökös főispánságba, az 1552. évi adólajstrom alapján visszaadta az ősi püspöki birtokokat is, de ez óriási kiterjedésü uradalom jövedelme csupán a papiroson volt meg. Benkovics azonban nem csüggedt, s minthogy a haditanács kimondotta, hogy csak a vár védelmi vonalán kívül építhet, Olasziban akarta az új egyház alapkövét lerakni, de előbb még gimnáziumot és papnevelőt létesített, s mert az egész egyházmegyében nem volt katholikus pap, Ferencz-rendü szerzeteseket gyüjtött maga köré s ezek részére rendházat épített, mely egyúttal püspöki székházul szolgált. Ezek voltak az ujjászületett Várad első épületei. E mellett különös gondot fordított a nép jólétére is. 1693-ban kieszközölte, hogy a vármegye népe, a papi tized kivételével, mindennemü közterhek alól felmentessék. Áldásdús tevékenység közepett 1702. október 28-án elhalálozott.
A közbejött kuruczháboruk hosszú időre megakadályozták a város fejlődését. (Bunyitay Vincze: A mai Nagyvárad megalapítása. Akad. Ért. XII. k.) Ezalatt munkához látott a vármegye is. Az adó kivetése czéljából elrendelt összeírás alapján, az 1703. április 3-án kelt kanczelláriai megállapítás szerint, Debreczen városra 29, Bihar vármegyére pedig 80 porta vettetett ki. Lipót 1702. április 12-én elrendelte a hajduvárosok összeírását, egyuttal a vármegyei, úgynevezett kisebb hajduvárosokat, melyeknek szabadalma 523nem ismertetett el, földesúri fenhatóság alá igyekezett vonni. Szalontát már 1702. márczius 23-án Eszterházy Pál nádornak zálogba adta. A közbejött események egyidőre megmentették a bihari hajdukat a jobbágyi sorstól. Az idegen zsoldos hadak zaklatásaitól agyongyötört pórnép 1697-ben ismételten felkelt. Vaudemont császári tábornok azonban Patakot visszafoglalván, Tokajból is kiszorította a felkelt kuruczokat; innen egy részök Rakamaznál július 17-én átkelt a Tiszán s utjokat Bátor és Diószeg felé vették. Marjánál átkelvén a Berettyón, a temesvári basához menekültek.
A pórfelkelés ugyan leveretett, de a bécsi kormány alkotmányellenes törekvései most már a főuri körökben is fokozták az elégületlenséget. Az elégületlenek élére Bercsényi Miklós ungi főispán állott.
A Nagyvárad visszafoglalása emlékére vert érem.
A n. múzeumban levő eredeti rajz után.
II. Rákóczy Ferencz.
A bécsi udvar azonban csakhamar értesülvén a Bercsényi kastélyában folytatott tanácskozásokról, Rákóczy Ferenczet elfogatta. Tudjuk, hogy Rákóczy kimenekült a fogságból s az elfogatás elől elmenekült Bercsényivel Lengyelországban találkozott.
Az 1703. év tavaszán, midőn a császári ezredek túlnyomó részben külháborúra kivezényeltettek és csupán a Montecuccoli-ezred maradt meg a tiszántúli részek őrségéül, a besoroztatás elől Lengyelországba menekült Esze Tamás, Rákóczy zászlóival tért vissza a Beszkidekhez, hová június 16-án Rákóczy is megérkezett. Fellépését a nemesség eleinte közönyösen fogadta, sőt még a hajduk is vonakodtak felkelni; de miután július 14-én átkelt a Tiszán, 18-án már Vaján tűzte ki a felkelés zászlaját s onnan ellenállás nélkül vonult előre.
A hadba szólított vármegye 1703. június elején Olaszin tartott közgyűlésében a kuruczok ellen 40 lovas szekeret 5-5 puskással és 50 lovast rendelt ki, úgy azonban, hogy ezek a vármegye határán túl nem mehettek.
Rákóczy első sikereinek hírére Bóné András és Gödén Pál diószegi birtokosok, néhány nap alatt összeszedett 3000 gyalogossal és 4000 lovassal, július 19-én hajnalban, az ottani gróf Grünsfeld-féle várkastélyt megrohanván, a gyűlölt Norderman Sebestyén jószágigazgatót s a kastély védelmére rendelt németeket mind egy szálig levágták. E vakmerő támadást megtorlandó, Beckers váradi parancsnok, Tököly János és Kis Balázs vezérlete alatt, két rácz ezredet küldött a kuruczok ellen, mely had a Böck őrnagy parancsnoksága alatt álló császáriakkal egyesülve, július 26-án Pocsajnál a Bóné András vezérlete alatt álló kuruczokat megverte. A császáriak erre Diószeget felégették s a Berettyó-melléki falvakat sorra rabolták, sőt a sárréti falvakat is felverték. Rákóczy, időközben folyton szaporodó seregével, július 26-29 közt Sámsonnál táborozott, honnan Kálló elfoglalása után Debreczenbe tartotta bevonulását.
Itt értesülve Bóné András kudarczáról, Bercsényi csakhamar Diószegen termett s a Kálló eleste után a felkelőkhöz csatlakozott hajduktól rendelkezésére bocsátott 103 szekéren, 5-én este Várad felé indult, másnap hajnalban az Olasziban tanyázó ráczokat meglepte és miután a sövénysánczokat felgyujtatta, a 7000 főnyi rácz lakosságot, Kis Balázszsal együtt, kardélre hányatta, azután Székelyhídon át Szatmár vármegyébe vonult vissza.
Az oláhok és a ráczok elleni akcziója, mely a Sebes-Köröstől a Bükk 524hegységig terjedt, nem sikerült, sőt ezek kegyetlen fellépésükkel tömérdek bajt okoztak Rákóczy híveinek.
II. Rákóczy Ferencz.
Az orsz. képtárból.
Rákóczy hadainak elvonulása után Löffelholz, Aradvár parancsnoka, augusztus végén megbízta Tökölyt, hogy 2000 ráczczal gróf Fels-Colona Ferencz tábornok, újonnan kinevezett várparancsnokot, Váradra kísérje. Ez meg is történt minden baj nélkül; de mikor Tököly visszatérőben volt Aradra, Bóné András Bélfenyérnél szeptember 1-én ütközetre kényszerítette. Véres harcz után, melyben két kurucz főtiszt is elesett, a ráczok teljesen szétverettek. Tököly, hogy kudarczát helyrepótolja, a következő év (1704) január 7-én 1000 ráczczal és a váradi őrség egy részével Bónét bihari táborában újból megtámadta s onnan kiszorítván, Diószegig üldözte.
Az erődített rácz helyek, mint Pécska, Gyula, Sólymos, Boros-Jenő stb., ellensúlyozására, a Belényesen, Sólyomkőn, Szt.-Jobbon, Biharon és Püspökiben elsánczolt kuruczok alkották a megtorló hatalmat. A sarkadi hajduk főleg a gyulai ráczok ellen harczoltak.
A vármegyei nemesség példáját csakhamar követte a tisztikar is. Az 1703. szeptember 1-én kelt kimutatás szerint, csupán Sántha László alispán, Boronkay Ádám helyettes jegyző, Erdei Pál pénztárnok, Ujfaludi Márton szolgabiró, Orosz Farkas esküdt, Fráter István, Trencséni Ferencz harminczados, Beőthy Mihály, Vojnoki Pál, Lukácsik János káptalani jegyző és a káptalan gondnoka maradtak meg Lipót hűségében.
Egyedül Várad daczolt a kuruczokkal, minek következtében még 1703. őszén ostromzár alá került. Becker István erélyes ellentálláshoz fogott, sőt még szükségpénzről is gondoskodott, melyet "In necessitate Varadiensi" körirattal, a várban összeszedett rézedényekből veretett. A váradi ostromzár, melynek parancsnoka: Palocsai György Kis-Marja várában tartotta főhadiszállását, 1704. évi folyamán igen lanyhán folyt, sőt a marosmelléki ráczoknak sikerült több ízben élelmet szállítani a várba. Ily alkalommal az egész vidéken, melyen átvonultak, mindent elpusztítottak, de Komádi lakosai egy ízben még idejekorán értesülvén jövetelükről, hátulról megrohanták a "vadráczokat" s mindnyájokat lekaszabolták.
Palocsay rendeletére 1705. február havában 160 gyalog hajdu küldetett az ostromzárt teljesítő Bóné András ezredéhez; de a ráczság április elején Püspökiből ismét visszanyomta a körülzároló sereget s egész Pocsajig jött; egyes német csapatok pedig Derecskéhez szállottak.
Rákóczy május 20-án Károlyi Sándort nevezte ki a tiszántúli hadak vezérévé, a ki csakhamar erélyesen hozzálátott, hogy a Tisza és a Maros környékét az ellenségtől megtisztítsa. Ezért elsősorban a már április 27-étől Illyén táborozó Andrásy István seregéből Kaszás Pál és Nyúzó Mihály csapatait maga mellé rendelvén, május 22-én Zsákáról a császári kézen levő Gyula ellen vonult. E hadi vállalatról Thaly Kálmánnak a Békésmegyei régészeti egylet évkönyvében (VI. k.) írt tanulmányából a következőket közöljük.
A Gyula ellen indult sereg minden élelmi szereket magával vitt, minthogy lakatlan vidéken kellett menniök. Május 18-án ért Berettyó-Ujfaluhoz a Körös-Maros-közre viendő lovasság, e helyről hadi jelentést is tett Károlyi a fejedelemhez; majd május 21-én még egyszer visszarándult oda, intézkedni a váradi ostromzárlat ügyében.
Károlyi Sándor.
Az orsz. képtárból.
525Az ágyuk megérkezése után a magyar sereg lovassága Túrhoz szállott, a gyalogság pedig - kocsira várva - Zsákánál feküdt. Károlyi indulását nem remélt esemény zavarta meg. Míg ugyanis ő készülődött, a ráczok sem pihentek. Tököly Rankó összevonta csapatait; mintegy harmadfélezered magával a békésmegyei Szent-András elpusztult községnél átjött a Körösön és a lakatlan pusztákon nagy sebességgel Kunhegyes városát váratlanul meglepte, megrohanta, felgyujtotta, a szokásos öldöklés, nőkön és gyermekeken elkövetett kegyetlenkedés mellett. A kocsit váró zsákaiak május 13-án indultak Túrhoz. Bóné András ugyanaznap összeakad a Berettyó mellékén a prédával visszatérő ráczokkal, megszorítja őket, de azok, a mint észrevették, hogy a támadóknak ágyujok és gyalogságuk nincs, nagy hirtelen szekérvárat alakítanak, melynek védelme alatt a lovasság nem árthatott. Bóné gátolta őket a továbbmenésben, körülzárolja, lóhalálában üzen Károlyinak, ez pedig, minthogy a zsákaiak még útban voltak, lovas kocsikra rakatta a mező-túri sánczban kéznél levő egyetlen zászlóalj gyalog németet. A megriasztott ráczság, attól tartva, hogy reggelig a kuruczoknak több segítsége érkezik, virradatkor kitört a szekérsánczból. A kurucz lovasság két ízben is visszavágta a kirohanókat és a futók hátán a sánczba hatolva verekedett. E közben hire ment a kuruczok között, hogy Nyíri Endre ezredes elesett s ez annyira megdöbbentette őket, hogy megzavarodva, a gyalogságot és az ágyukat otthagyták. Az ágyukat a ráczok elfoglalták, de a vitéz német kapitány - bár meg volt sebesülve - maroknyi gyalogsággal mintegy órajárásnyira volt a tett színhelyétől s itt találkozott a szétszórt lovassággal, azokat tehát összeszedve, majd Bónéval és az új hajdukkal nyomban a rácz szekérsánczhoz ment, de a ráczok már akkor onnan eltávoztak. Az üldöző magyarság a szt.-andrási révnél érte őket utol, épp akkor, a midőn átkelőfélben voltak a Körösön. A rácz lovasság és a szekerek egy része mát túl volt a vizen, a gyalogság és az ágyuk innen. A gyorsan támadó magyarok a ráczokat teljesen leverték, kit kardra hánytak, kit a Körösnek szorítottak s visszanyert három ágyujokon kívül még másik 3 rácz ágyut szereztek lőszerkocsikkal. A megrémült rácz lovasság után usztató Bóné András azokat szétszórta, szekereiket elfoglalta, a ráczok, a hány helyre valók voltak, annyifelé futottak, az őket két mérföldre vágó könnyű magyar lovasság elől.
Károlyi még ez este (1705. május 25) jelenté levélben a szt.-andrási szerencsés ütközetet, de az eredménynyel csak félig volt megelégedve, mert ha a gyalogság Zsákáról idejében érkezhetik, a Körös-Marosköz a rácztól egészen megtisztulhatott volna. A késedelemért - mely az elrendelt kocsik ki nem állításából keletkezett - a hajduvárosokat és Bihar-megye illető járásai hanyagságát említi.
Ezután Gyula ellen indultak a kuruczok, mely akkor vízközi fekvésénél fogva, alig volt hozzáférhető. Május 31-én már körül volt táborolva az erdélyiek által. Itt az erődített városrészekben mintegy 300 lovas és gyalog fegyveres rácz volt, a belvárban 200 kitünő gyalog sorkatona. Bár 526az oltalmazók ereje nem volt nagy, de kiválóan előnyös fekvésük miatt, megvételük csak nagy nehézséggel járt Károlyi seregének, mely alig három ember eleste és hatnak megsebesülésével elfoglalta mind a három városrészt, a huszárvárat és a külső várat is, de a belső várat nem sikerült sem bevenni, sem felrobbantani. Minthogy pedig Károlyi tábornok arról értesült, hogy nagyszámu rácz és német - Szegednél egyesülni szándékozó - ellenséges sereg, Gyula felmentését czélozza, ellenük Bakó István kapitány alatt lovasságot küldött, ki az egyesülést meg is akadályozta. Miután a vár körül minden porrá tétetett, a magyar sereg jelentékenyebb hadműveletek végett a fejedelem parancsára Szolnok felé nyomult. A fejedelem pedig, nehogy a vidék a ráczoknak legyen kitéve, - Károlyi aggodalmas felterjesztésére - úgy rendelkezett, hogy báró Andrássy István ezredes alkalmas hadosztálylyal Belényes vidékén táborozzék, Arad, Jenő, Szeged felé vigyáztasson s a váradi ostromzárlatot fedeztesse. Károlyi tábornok, Gyula elhagyásakor, a leggondosabb körültekintéssel mindent megtett a vidék biztonsága érdekében, így a marosi sánczot jobban megerősítette és utasítá Palocsayt, hogy "a komádi lovasoknak a' mágori puszta toronynál folytonosan strázsájuk legyen." Éber őrködésre intő rendelet ment a sarkadi kapitánynak is.
Várad ostroma azonban akkor is lanyhán folyt, mert a kurucz had nagyobbrészt eloszlott. Hasztalan sürgeti Dobozy István debreczeni biró a segélyt, nem kapott. Július elején Debreczen környékén alig volt 800 kurucz, a többi mind eloszlott. Ibrányi hada csak 300-ból állott, Bélteky hada alig számbavehető; tán Bessenyei Zsigmond az egyedüli, a ki erélyesen működött a körülzáró seregben. E közben folyton szállingóztak rácz csapatok a Maros mellékéről, s a várbeli németek is ki-kitörtek.
A belényesi kurucz őrség, mint egy kis sziget, rendíthetetlenül áll a ráczság és az oláhság tengerében. Július 30-án Palocsay is visszatért Máramarosból s ismét Kis-Marján tartotta főhadiszállását; de jelenléte nem sokat használt, fegyelmezetlen serege több kárt tett a Berettyó vidékén, mint a ráczokban. Végre Károlyi is megsokalván a sok panaszt, augusztus 16-án Gyürki Pált nevezte ki a váradi ostromzár parancsnokává.
Rákóczy még augusztus havában értesül, hogy gróf Herbeville, az Erdélybe szorult Rabutin kiszabadítása és Várad felmentése végett, a felső Tisza vidékére jött. Alig széledtek el a rendek a szécsényi országgyűlésről, Eszterházy Antal a közelgő német hadak szemmeltartása végett, 7000 főnyi hadával október 15-én a Tiszán át Debreczen alá vonult s onnan Ujvároson és Létán át Szatmár felé vette útját. Herbeville 16,500 főnyi seregével szeptember 3-án ért Budára, honnan tömérdek nehézséggel a Tiszához ért. Október 10-én Vásárhelynél átkelvén a Tiszán, 11-én Sarkadon és Szalontán át seregével Várad alá érkezett. A várat körülzáró kuruczok, kisebb csete-paték után, meghátráltak.
Károlyi, hogy Herbeville útját megnehezítse, előle mindent elpusztított. Debreczen lakosságát Eszterházy Antal még október 17-én Károlyi rendeletéből kiköltöztette, másnap (október 18-án) Károlyi is Debreczenbe érkezett, parancsára a kuruczok ott 18-21-ike között mindent elpusztítottak. Az október 21-én Herbeville, gróf Schlick Lipót és Glöcksbergi Detrich Henrik vezérlete alatt megjelenő német hadak azután bosszújokat a városban hagyott kollegiumi könyvtáron és más gyűjteményeket töltötték ki.
Miután Herbeville Váradot elégséges élelemmel ellátta, diószegi táborából november 3-án megindult Erdély felé, november 4-én Székelyhídra, 5-én Margittára érkezvén, a zsibai véres ütközet (november 11-én) után befészkelte magát Erdélybe.
A zsibai csata után gróf Barkóczy Ferencz november végén 3000 főnyi seregével Debreczenbe vonult, a Váradot körülzáró sereg pedig Diószegre rendeltetett. Arra a hírre, hogy a ráczok Belényest megszállották, Rákóczy 1706. január 5-én Pocsaj felé nyomult előre.
Az 1705. évi hadjárat sikertelensége, főleg a csapatok elégtelenségében és a szervezeti hibában rejlett. Rákóczy ezért még deczember havában minden fegyverfogható nemest 1706. január 15-ére Rakamazra rendelt, Károlyi pedig, a tiszántúli vármegyék vállvetett közreműködésével, tekintélyes sereget gyűjtött egybe, mely február 26-án a diószegi táborban összeiratott. 527Nem lesz érdektelen, ha ez összeirásból (gr. Károlyi Oklevélt. V. k.) azokat az ezeredeket közüljük, melyeknek compániái, túlnyomólag vagy részben biharvármegyeiekből ujonczoztattak.
Rabutin.
Az orsz. képtárból.
E kimutatás élénken tünteti fel ama nagy áldozatot, melyet a vármegye a szabadságért tett.
1. Palocsay György nemes karabélyos reguláris ezeréből: 3. compánia 94 ember és az 5. compánia nagy része.
2. Károlyi Sándor lovas ezeréből: a 2. comp. fele, a 4. 5. és a 13. egy része, a 10. egészen, mely debreczeniekből állott.
3. Buday István nemes mezei lovas ezeréből: 1. comp. Nánásról, 2. comp. Hajdu-Böszörményről, 5. comp. Szoboszlóról, 7. comp. Dorogról, 8. comp. Téglás- és Hadházról, 9. comp. Vámos-Pércsről, 10. comp. Ujvárosból.
4. Bóné András nemes mezei lovas ezere (1246 ember) az 5 compánia kivételével mind bihar-vármegyeiekből állott és a tisztikar is túlnyomólag a vármegyéből került ki. Alezredes: Tardy Ferencz, őrnagy: Félegyházi Pál, auditor: Mező László.
5. Gencsy Zsigmond nemes mezei lovas ezeréből: 7. comp. 75 ember.
6. Nyúzó Mihály nemes mezei lovas ezeréből: 4. comp. 68 ember, 6. comp., mely Debreczenből került ki, 77 ember.
7. Kárándi Mihály nemes mezei lovas ezeréből: 1. comp. 86 ember, 2. comp. 78 ember és 3. comp. 93 ember, nagyrészben, a 4. comp. (76 ember) fele, a 6. comp. 66 ember egészen, Ujfaluról, Kabáról és Komádiból, 7. comp. 69 ember egészen Bagamérről és Derecskéről, végül 8. comp. 68 ember egészen.
8. Esze Tamás nemes mezei gyalog ezeréből: a 7. comp. 19 ember, a 10. comp. jórészt s a 11, valamint a 13. compániából néhányan, az utóbbiban szabolcsvármegyeiekkel vegyesen.
9. Öllyüs János nemes mezei gyalog ezeréből: 1. comp. 123 ember, mindnyájan, 2. comp. 124 ember Szent-Imréről, 3. comp. 70 ember nagyrészt, 4. comp. 143 ember Szalárdról, Micskéről és Sitérről, 5. comp. 112 ember Diószegről, 6. comp. 98 ember Szent-Jobbról. 7. comp. 70 ember, leginkább Püspökiből. A 8, 9. és 11. comp., mind, vagyis a 10. comp. kivételével az egész ezered (1083 ember) biharvármegyeiekből állott.
10. Ecsedy János nemes mezei gyalog ezeréből: az 5. és a 7. comp. egyrésze, továbbá a 8. és a 9. comp. túlnyomólag (60 és 63 ember).
Az 1706. év első felében, főleg a császáriakkal kötött fegyverszünet következtében, nevezetesebb hadi esemény színhelye nem volt a vármegye. A fegyverszünet lejártát követő napon (július 25-én) Rabutin gróf, Starhemberg Guidóval egyesülendő, 12,000 emberrek kivonult Kolozsvárról s a Sebes-Körös völgyén át Várad felé tartott, hova augusztus 11-12. között érkezett meg.
Rabutin hadainak közeledtére Károlyi félbeszakította Várad körülzárolását, és július 27-én Debreczen tájékára vonult, hogy a császáriakat folytonos csatározások által nyugtalanítsa és előlük mindent elpusztítson.
Rabutin, midőn Váradot Diószegről 14 hóra való eleséggel ellátta, Szolnok felé akart tovább vonulni, de mert a kuruczok a Debreczen és Berettyó 528közti vidéket elállották, augusztus 14-én Csongrád felé oldalt fordult, augusztus 22-én Szentesre ért, hol Nehem 4000 főnyi rácz seregével egyesült.
Rabutin közeledtére Károlyi augusztus 2-án ismét kiköltöztette a debreczenieket a városból, de a császáriak elvonulása után csakhamar visszatértek; augusztus 30-án már ismét ellátják élelemmel a Váradot körülzároló sereget, valamint a sólyomkői kurucz őrséget.
Rabutin azonban semmire sem ment az Alföldön és így a hegyaljai szüret megdézsmálása után visszafordult. Október 28-án bevonult Debreczenbe, a hol őt, az útjában folyton háborgató Károlyi, nehogy a virágzó város a tűz martaléka legyen, békében hagyta.
Rabutin innen Váradon át Erdélybe szándékozott menni, de a deczember 30-án vett császári rendeletre, Budára volt kénytelen vonulni. Helyette báró Tige ezredes alatt 2000 lovast küldött Erdélybe, mely sereg 1707. január elején Váradról Halmágyon át vonult Déva felé.
1707. elején csupán a hajduvárosi és a Bessenyei-Ilosvay ezredek maradtak Várad környékén. S habár ez évben nevezetesebb hadi esemény a vármegyében nem történt, azért kisebb összeütközések gyakran fordultak elő. Így február 13-án Praunstorff alezredes, az aradi császári sereg vezére, megtámadta Sarkadot, de Szabó Sándor kurucz kapitány visszaverte.
Az ónodi országgyűlés szétoszlása után, Károlyi a Maros vidékére ment, majd június végén Arad felől Sarkadon át Debreczenbe vonult, hol a Bóné András vezérlete alatt álló 3000 főnyi váradi körülzároló sereggel egyesült, hogy a Szolnok felől közelgő Rabutinnak Erdélybe való betörését megakadályozza. Rabutin azért mégis bejutott Erdélybe; a váradi ostromzár pedig Palocsay György parancsnoksága alá került. Palocsay október havában erélyes rendszabályokhoz nyúlt a bihari oláhok és ráczok ellen; a váradi várba élelmet szállítók közül egyet felnyársaltatott, néhány labanczot elfogatott, de ezért a vár továbbra is a császáriak kezében maradt.
A közel öt év óta folyó háborúk 1708. elején annyira kimerítették a vármegyét, hogy már képtelen volt újabb áldozatokra. A Rákóczy által kitüntetett kisebb hajduvárosok, melyek hálából, hogy tőle az erdélyi fejedelmektől bírt szabadságukat visszanyerték, a legnagyobb áldozatoktól sem riadtak vissza, annyira megfogytak, hogy újabb terheket nem vállalhattak magokra. Az összes hajduvárosok szeptember 17-én tartott gyűlésükön kijelentették, hogy személyes felkelésen kívül más terheket nem vállalhatnak magukra. Ez évből még egy bravuros hadi kalandról kell megemlékeznünk. Palocsay György váradi ostromzár-parancsnok, értesülvén a hirhedt Tököly rácz származású alezredesnek Aradon lételéről, Félegyházi Pált másfélszáz Bóné ezeredbeli huszárral küldte ellene, a ki Szabó Sándor sarkadi hajdukapitány 60 kiváló vitézével egyesülve, július 28-án váratlanul megrohanta a ráczokat s Tökölyt is kézrekerítette.
A trencséni vereség (1708. augusztus 3.) után rohamosan hanyatlott a felkelők szerencsecsillaga; még borzasztóbb volt, hogy az 1709. elején Aradon fellépett pestis csakhamar átragadt a vármegyére is és a kuruczok legdélibb előőrsére, Sarkadra is csakhamar elhatolt. Az őrség legnagyobb része a ragály áldozata lett; azután gyorsan elhatalmasodott az egész vármegye területén. Debreczenben például 1709-10 között mintegy 1200-an haltak el e ragály következtében.
A Debreczen és Somlyó között Balikó és Váczi vezérlete alatt portyázó kurucz csapatok folytonosan nyugtalanították a császáriakat, miért is Steinville István 1709. tavaszán, a fogságából időközben kiszabadult rácz Tököly alezredest, feles számú rácz hadakkal küldte ellenök.
A ráczok kegyetlen fellépésére a sarkadi sánczokban megvont kuruczok megadták magukat; példájukat követték a hajduk is, miután segítséget többé nem remélhettek, sőt Löwenburg Frigyes váradi parancsnok felszólítására Debreczen is meghódolt.
Löwenburg kérelmére 1709. július 27-én Kriechbaum tábornok Egerhegyről 130 élelemszállító kocsival, 1800 vasas, 800 gyalogos és 100 rácz kiséretében megindult Várad felé, Feketetón és Beznyén át augusztus 2-án Élesd tájára érkezett, a hol Bagossy vezérlete alatt álló 500 kurucz lovas ugyan megtámadta a császáriakat, de Wellenstein báró gyalogsága visszaverte 529őket. Arra a hírre azonban, hogy Károlyi 4-500 főnyi sereggel Zilahnál táboroz, Kriechbaum gyorsan bekocsizott a váradi várba, honnan a Diószegnél táborozó seregével augusztus 10-én Kis-Jenő felé visszafordult Erdélybe, közben kisebb csatározásokba bocsátkozott az őt üldöző kuruczokkal. Az 1710. végén minden oldalról előnyomuló császáriakkal már csak Károlyi hada állott szemben. Pálffy János gróf, hogy Károlyit meghódolásra bírja, november 17-én levelet írt hozzá, melyben teljes kegyelemről biztosítja. Károlyi ekkor, Rákóczival való megbeszélés után, Komáromy György alispánra bízta a közvetítést.
Az alkudozások eredményeképen Károlyi 1711. január havában Debreczenben felkereste Pálffyt, mely találkozás a vajai összejövetelt készítette elő. De a vajai összejövetel január 31-én eredményre nem vezetett s Rákóczy újabb segély után nézendő, Lengyelországba távozott. Időközben a Károlyi és Pálffy között megkezdett alkudozások, az 1711. május 1-én megkötött szatmári békével nyertek befejezést.
Még előzőleg január 11-én, a hajdukkal kötött szerződés értelmében, az aradi várban fogva tartott Szabó Sándor sarkadi kurucz kapitány is visszanyerte szabadságát. A Rákóczyhoz tántoríthatatlan hűségü kurucz mitsem akart tudni a meghódolásról s néhány társával Ecsedre ment; de az időközben megkötött szatmári béke után ő is visszatért házi tűzhelyéhez. A kurucz-világnak tehát vége volt. A hazaszéledtek szemmeltartására, 4 compánia a Löffelholz-féle gyalogezredből, 6 compánia a Viard-féle seregből, ezenkívül 200 hajdu és 200 huszár rendeltetett Váradra és Bihar megyébe.
A szatmári béke.
A szatmári békével közel két százados küzdelem korszaka zárul. A szabadságért s nemzeti létért folytatott küzdelem végkorszakában, még a XVI. század közepén is virágzó Várad városa romban hevert s a magyarok által sűrün lakott, termékeny bihari síkság teljesen elpusztulva, elhagyatva terült el. Egy új század munkájára volt szükség, hogy az ősi város hajdani fényét, a vármegye pedig régi erejét visszanyerje, hogy a nemzeti fellendülés korszakában ismét elfoglalhassa helyét nemzeti létünk számottevő tényezői között.
Az 1703-1711 közötti események tárgyalásánál a következő forrásokat használtuk fel: Gr. Károlyi oklt. V. köt. - Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen: I. Abth. V. 607. VII. k. 441. l. VIII. 443. - IX. k. 309. II. Abth. II. k. 246. II. Abth. IV. k. 443. Rákóczy Ferencz emlékirata 3. l. - Thaly Kálmán - gr. Bercsényi csal. 3. k. - Millenn. Tört. VII. 517-551. - Szücs Istv. Debreczen tört. III. 704-727. - Ballagi Alad. czikke az Osztr. Magy. Mon. II. (magyarországi) k. 401. l. - Apor Péter munkái 152. l. - Varga Géza - Hajduv. leírása: Sillye Gábor czikke 51-54. Márki Sándor: Sarkad Tört. 59. l. - Cserey Mihály Historiája.
2. Vallási viszonyok A XVI-XVII. században.
A) A róm. kath. egyház.
A Perényi Ferencz hősi halálával megüresedett váradi püspökségre János király Czibak Imrét nevezte ki. Midőn a tiszántúli részeken Ferdinánd jutott hatalomra, Maczedóniai Lászlót nevezte ki püspökké, de az utóbbi sohasem volt Váradon; Czibak Imre is keveset, mert amaz idők hadi eseményei másfelé szólították. Pedig a váradi egyházmegyének tán sohasem volt nagyobb szüksége buzgó főpásztorra, mint akkor, midőn a nyugatról elterjdt tanok már az ősi püspök székváros kapuján kopogtattak.
Czibak Imre, bár az akkori szokás szerint fel sem volt szentelve, gyakran vitába bocsátkozott az új hit követőivel, de azért barátságukat - mint Bácsy Ferenczét - fentartotta (Szerémy 165. l.). Eleinte inkább csak az egyes főurak házainál hódoltak az új hit tanainak, Várad lakossága pedig általában katholikus volt.
Az új hit terjedése.
János király az új hittel szemben, már politikai okokból sem tehetett sokat; 1538-ban Segesvárott hitvitát rendezett, melyen Szegedy Gergely váradi ferenczrendü szerzetes is részt vett.
Czibak utóda Fráter György (1534-51) következetes eljárásának tulajdonítható, hogy a váradi egyházmegye megmaradt az ősi hiten. Sőt az 1545. 530évi debreczeni országgyűlés 26. czikke erélyes rendszabályokhoz nyúlt az új hit követőivel szemben.
A főuraknak azonban nem parancsolhatott a törvény. Perényi Péter, a volt püspök testvére, 1527-ben még katholikus volt, de később ő is Luther és Melanchton tanainak hódolt. Petrovics Péter, a délvidék ura, 1537-ben még misét hallgatott s csak János király halála után lett Calvin tanainak követője. (Szerémy 293.) Általában a főurak inkább János király halála után hagyták el ősi hitöket, mint a Csákyak, Massayak. Török Bálint unokája: II. Bálint, Debreczen ura, 1557 táján hozta be az új hitet Debreczenbe. A Losonczy által Pankotáról elűzött Köleséry Kristóf eleinte Varkocs Tamás pártfogása alatt Köleséren terjeszté Luther tanait, majd a Fráter György halálával támadt általános fejetlenséget felhasználva, 1552. július 13-án már a váradi székesegyházban izgatott a régi hit ellen, Debreczenben pedig ugyanekkor Kálmáncsehi Márton Calvin szellemében lépett fel. Fráter György püspöki székében utóda, Zaberdjei Mátyás (1553-56) már politikai pártállásánál és kíméletlen fellépésénél fogva sem érhetett czélt.
Zaberdjei váratlan halála után Ferdinánd Forgách Ferenczet (1556-67) nevezte ki váradi püspökké, de ő már püspöki székét el sem foglalhatta, mert időközben az elégületlenek 1556-ban visszahívták Izabellát, kinek visszatérte előtt a szászsebesi országgyűlés az egyházi javaknak a fejedelmi kincstár javára leendő lefoglalását határozta el. E hírre a káptalan és egyes szerzetes rendek egyházi kincseiket még idejekorán a Báthoriak ecsedi várába szállíttatták. Rosszabbul jártak a Domonkosok és a Ferencz-rendüek, a kik egyházi szerelvényeiket a Bajoni testvérek bajoni várában helyezték el, mert a mint Izabella királynő erről értesült, a kincseket érő egyházi szereket, a nemesi jog megsértésével, hatalmába kerítette, a mi ellen ugyan a Bajoni testvérek még 1557. április 21-én a váradi káptalan előtt tiltakoztak, de sikertelenül. (Károlyi Okmt. III. 298.) Minthogy pedig a váradi püspök és káptalan az 1557. január 6-ig előírt hűségesküt nem tették le, az időközben ostrom alá fogott Várad feladása után Varkocs Tamás 1557. június 13-án az egyházi kincseket, majd utóbb az összes püspökségi birtokokat lefoglalta. Várad kinevezett püspöke Forgách Ferencz püspökségéről 1567-ben leköszönt, a székes káptalan pedig még 1557-ben elszéledt; a nyáj pásztor nélkül maradt.
Ezalatt az új hit szinte észrevétlenül elterjedt az egész egyházmegyében. Bihar és Püspöki helységek 1557-ben már szabad papválasztói jogukat hangoztatják, Váradon meg ugyanezen évben az új hit követői a Mindenszentek klastromát iskolahelyiségűl foglalták el. - Telegdy Miklós birtokain az új hit tanítóit és papjait helyezte el, a mi miatt Mihály bátyjával, a ki megmaradt katholikusnak, meghasonlott, sőt a viszály utóbb, főleg az osztozkodásból támadt egyenetlenségek következtében, oly mértékben elmérgesedett, hogy "mindkét részről emberhalálok estek", mégis 1561-ben a testvérek választott bírák közbejöttével egyezségre léptek. (Bunyitay V. Adatok a XVI. század történetéhez. Tör. tár. 1887. évf. 356. l.)
A tordai gyűlés határozatai értelmében a Ferencz-rend, a Pálosok és az apáczák megmaradhattak, az utóbbiak azért, mert a tagok leginkább a nemesi családok sarjai közül kerültek ki, hasonlókép meghagyatott a várad-előhegyi Szent István káptalan is, mely a székes káptalan feloszlása után átvette az országos levéltár vezetését. De ez az állapot csak ideiglenes volt.
Varkocs időközben lebontatta a Váradon lévő egyházakat, a művészileg épült püspöki palotát, az előhegyi monostort, a Szent-Ferencz-rendü kolostort és ispotályt, a fenmaradt egyházakba pedig az új hit lelkészei vonultak be. (Verancsics munkái. II. köt. 100. l.)
1558. augusztus 18-án a Calvin tanához hajló papság, a Luther követőivel szemben körvonalazván álláspontját, hosszas tanácskozások után Mólius Juhász Péter lelkésztársaival, Szegedi Gergelylyel és Czeglédi György váradi lelkészszel együtt keresztül vitte a helvét irányú hitvallást, melyet az 1561. július 19-én tartott váradi zsinaton terjesztett elő.
Izabella halálával a katholikusok utolsó pártfogójukat is elvesztették.
Az új hitvallás hívei ekkor a régi vallási jelvények ellen fordultak, vagyis megkezdődött a képrombolás. 1565. július 22-én néhány kalandor 531feltörte Szent László sírját, csontjait onnan kihányván, melyeket Szegedy Benedek kanonok összeszedett s magával vitt.
A Beregszászi-féle apologia czímlapja.
Eredeti a m. nemzeti múzeumban.
Az 1566-iki tordai zsinat.
Az 1566. márczius 10-én tartott tordai zsinat a katholikus papságot János Zsigmond birodalmából kitiltatván, a váradi káptalannak virágvasárnapig kellett az ősi székváros vagy hitének elhagyása között választani. A káptalan az előbbit választotta. Vele mentek a kápolnai és a fugyi-vásárhelyi pálosok és a többi szerzetesek is. A hiteles helyi teendők végzésére, a szebeni országgyűlés, két esküdt papot rendelt ki.
A katholikus hit mégsem enyészett el teljesen a vármegyében. A nagybirtokosok közül ugyan csak Keresztury Kristóf, Tholdi István és Albert, Telegdy Mihály, Literatus Márton, Báthori Kristóf és István maradtak meg az ősi hiten, (Arator István tudósítása 1600-ból.) de főleg az utóbbiak példája a váradi polgárok egy kis töredékére bátorítólag hatott.
A jezsuiták megtelepedése.
1579-ben sikerült az erdélyi rendektől a jezsuiták megtelepedésére engedélyt kieszközölni, mire Szántó István jezsuita jelent meg körükben. Szántó 1580-ban rendeltetett Váradra, hol a Várad-Olasziban levő Szent Egyed templomában kezdte meg lelkipásztorkodását. Szántó szoros barátságban élt Báthori Istvánnal, sőt Pázmány Miklós alispán házába is bejáratos volt. (Fraknói Vilmos - Pázmány Péter.) 1583. márczius havában Possevino Antal jezsuita, Erdélyből Krakóba utaztában, Váradon egy napot töltött, mely alkalommal az előtte megjelent polgárok arra kérték, hogy eszközölje ki egy jezsuita kiküldését Kolozsvárról. 1583. második felében azután Törössy György Valora Márton kisegítő társával küldetett Váradra. Törössy valóságos lángbuzgalommal fogott hivatásának teljesítéséhez, azonban a folytonos munka kimerítette s testileg-lelkileg megtörve, Keresztúry Kristóf kővári kapitányhoz vonult vissza, a hol 1568-ban elhalt. Törössy után Szántó (Arator) István jött ismét Váradra, hol 1584-től 1588-ig működött. A jezsuiták térítésének csakhamar megvolt az eredménye. 1591-ben, egy névtelen jelentés szerint, a váradi kath. hivők száma a 2000-et meghaladta.
Szántó, másodízben Váradon való tartózkodása alatt, a tudós hírében álló Beregszászi Péter reform. lelkészszel csakhamar heves hitvitába bocsátkozott, melyek következtében a protestánsok és a katholikusok között mindjobban kiélesedett ellentétek 1587-ben, husvét vasárnapján, utczai vérengzéssé fajultak, miért is a következő évben, a medgyesi országgyűlés végzése értelmében, a jezsuitáknak Váradról el kellett távozniok. (Karácsonyi - i. m. I. 279.) Házukat a nép megrohanta és földig lerombolta. Szent Egyed egyháza, melyet még csak az imént 10,000 katholikus látogatott, a protestánsok kezébe került, (Egyházmegyei névt. 1896. évf. 28. l.) a jezsuiták pedig 532Szőlősön (Pecze-Szőlős) vonták meg magokat. Érdekükben 1598-ban Tholdy István és Keresztúry Kristóf vezetése alatt Báthori Zsigmond elé küldöttség indult, mely a katholikus papoknak, bizonyos korlátok között Várad városába való bebocsátatását kieszközölte. Midőn Bocskay hadai Várad várát bevették, a szőlősi lelkészség is megszünt.
A magyar királyok, főkegyúri joguknál fogva, kinevezték ugyan a váradi püspököket, de ezek méltósága puszta czím volt, javadalmuk is csupán azon birtokrészekre terjedt ki, melyek túl estek az erdélyi fejedelemség határain, mint: Püspök-Ladány, Kis-Rábé, Udvari, Túr Pásztó, Tisza-Füred. Ezért a váradi püspökséget többnyire valamely más javadalommal (leleszi, jászai, szepesi prépostság) együtt bírták. Ily kinevezett püspökök voltak:
Kinevezett püspökök 1507-1681.
Szemcsei Radéczy István 1567-72; Bornemisza Gergely 1572-85; Hetesi Pethe Márton 1587-98; Mikacius Miklós 1598-1613; Telegdi János 1613-19; Gyerkényi Pyber János 1619-25; Lósy Imre 1625-1633; Hosszutóthy László 1623-46; Kisdy Benedek 1646-48; Szent-tamási Zongor Zsigmond 1648-1655; Pálfalvay János 1659-1663; Lovas-berényi Bársony György 1663-75; Luzinszky Joakim 1676-81. Csak az 1681-ben kinevezett Benkovics Ágoston püspök juthatott el az ősi püspöki székvárosba.
Benkovics, püspökké történt kineveztetése alkalmával, egyúttal a leleszi prépostságot nyerte, a hol püspökségének első éveit töltötte. A török uralom gyengülésével, 1688-ban Bihar vármegye főispánjává neveztetett ki, ebbeli méltóságában, első ízben, a rövid idő előtt visszafoglalt szentjobbi várban megtartott közgyűlés alkalmával szerepelt egyházmegyéje területén. Végre 1692-ben Várad is megszabadult a török iga alól, de az egykori fényes székváros romban hevert s az új megyés püspök egyetlen lelkészszel sem rendelkezett. Benkovics nem csüggedt; erős kezekkel látott egyházmegyéjének helyreállításához, de sajnos, nem rendelkezett elégséges anyagi erővel. Lipót király ugyan, az 1552. évi összeírást véve alapul, visszaadta a püspökség és a káptalan összes birtokait, csakhogy ezek nagyrészt elpusztultak s elnéptelenedtek. Miután Váradon egy kis fatornyú egyházat építtetett, hozzálátott egy nagyobb szabású székesegyház építésének tervezéséhez. Áldásos tevékenységének közepette, 1702. október 28-án elhalálozott.
Utóda Csáky Imre gróf (1702-32) tevékenységét Rákóczy szabadságharcza közel egy évtizedig terjedő időre megakasztotta s így a váradi egyházmegye újjászületése csak a szatmári békét követő korszakban következett be.
B) A protestáns egyházak.
A XVI. század elején nyugatról elterjedt tanok, melyek a kath. egyháztól való elszakadást előidézték, főleg a mohácsi vészt követő korszak küzdelmei közepett, csakhamar eljutottak Bihar vármegye határaihoz is. Az új hit terjedését, miként az ország többi részeiben, úgy Biharban is, az egyházi javaknak az egyes főurak által történt elfoglalásán kívül, főleg politikai okok segítették elő.
Bihar vármegye területén, hol egykor szórványosan husziták is előfordultak, minélfogva az új tanok elterjedését huszita emlékek is lényegesen elősegítették, az új tanok első hirdetői közül: Szegedi Kis István már 1545-1550. közt fejtett ki nagyarányu tevékenységet a Körös-Maros közén. A szomszédos Békés-Gyla földesura: Brandenburgi György már 1522-ben, majd az ő példáján indulva, Mágócsi Gáspár, 1553. óta gyulai várnagy, hasonlókép terjesztette az új hitet bihari birtokain, kihez Majsai Imre és Nadányi István, békés- és biharvármegyei birtokosok is csatlakoztak, míg Debreczenben elsőízben Bálint pap 1536-ban lépett fel Török Bálint pártfogása alatt. (Szücs Istv. - i. m. III. 537. l.)
1538-ban már Váradon is voltak az új hitnek hívei, a kik közül egy egyházfit, minthogy egy katholikus nőt bántalmazott, Fráter György, az 1525-iki törvény alapján, máglyán égettetett el. (Bunyitay - i. m. I. 398.)
Az új hit első terjesztői.
Fráter György ösztönzésére 1545-ben a debreczeni országgyűlés oly értelmű végzést hozott, hogy a lutheránusokat jószágain senki se tűrje meg..
Calvin tanainak első terjesztői 1543-ban Dévai Biró Mátyás, Huszár Gál debreczeni lelkészek és Kálmáncsehi Sántha Márton voltak, de e hit 533terjesztői eleinte nem részesültek kedvező fogadtatásban, sőt Kálmáncsehi Debreczenből menekülni volt kénytelen.
I. Ferdinánd, a ki a Luther követőivel szemben elnéző volt, a Calvin-féle tanok terjesztésének meggátlására hozatta az 1548. évi IX. törvényczikket.
Az új hit eleinte inkább csak az egyes főurak és azok jobbágyai között terjedt el s csak egyes lelkészségekre szorítkozott, de 1550. táján a tiszántúli egyházak már egy szuperintendencziába egyesíttettek, melynek püspökévé 1551-ben Hevesi Miály választatott meg. - (Tóth Ferencz - Túl a tiszai reform. püsp. élete. 27. l.) Ettől kezdve, a mint fogytak a régi hit papjai, a bekövetkezett események hatása alatt, a hitújítás mind erőteljesebben lépett előtérbe, míg végre a kath. vallást az egész vármegye területéről kiszorította.
Nagyvárad. A hajdani püspöki székház.
Saját felvételünk.
Eleinte az egyes hittételek tekintetében eltérő nézteket vallottak. Az első térítők Luther tanait hirdették. Melius Juhász Péter, a kit 1558-ban Török Ferencz hívott Debreczenbe, eleinte Brentiust követte és csak Szegedi Kis István nyerte meg az úrvacsorai tant illetőleg a Calvin-féle hitvallásnak. A Calvin és Luther követői között már 1559-ben surlódások keletkeztek, de a "Helvetica Confessio" hívei már ekkor túlnyomó számban voltak úgy Váradon és Debreczenben, mint a vármegyében.
Melius Juhász Péter 1560-ban a debreczeni egyházmegye esperesévé választatván, paptársaival, Szegedi Gergely váradi pappal és Czeglédi Györgygyel szövetkezve, keresztülvitte a Calvin szellemü reformácziót, melyet a váradi zsinat 1561-ben elfogadott. A következő év augusztus 19-én Melius a Tisza mellékén levő két református egyházak püspökévé választatván, a debreczeni hitvallást az egész Tiszavidéken elterjesztette. Az 1567. febr. 24-26-án Melius elnöklete alatt tartott debreczeni zsinaton, az egyház igazgatása czéljából, 18 seniorság szerveztetett. A különféle protestáns vallás-felekezetek egyesítése végett, a János Zsigmond rendeletéből Váradon 1569. okt. 10-én tartott zsinaton, a Blandrata tanait követő Dávid Ferenczczel szemben, a tiszántúli református egyház nevében Melius Péter állott síkra a debreczeni hitvallás érdekében. E vitatkozások 1570-ben nyomtatásban is megjelentek. Ez idő alatt a református egyház már az egész vármegyében elterjedt, a régi ikertornyu egyházak, mint Szalacs, Belényes, Köte-Gyán, Herpály, Bihar, Ábrány, szintén kezébe került s Váradon 1570 körül már általánossá vált. Lelkészeit a vármegye főurai, mint Csáky Pál és László, Telegdi Miklós, Majsai Imre stb. hathatósan támogatták.
534Iskolák.
Izabella királyné a Mindenszentek klastromát adta iskolai czélokra a reformátusoknak. Ez iskola a XVI. században csakhamar nagy hírre jutott, tudományosság tekintetében egyenlő színvonalon állott a sárospatakival. Tanárai közül, klasszikai képzettségénél fogva, különösen kitünt Kassai Zsigmond Dávid, a ki Wittenbergában tanult, továbbá Sárvári Gergely 1557-től s Károlyi Péter, a későbbi ref. püspök, Köleséri Sámuel (1657), a görög és a héber nyelvek tanára. A polgárság is felkarolta az iskola ügyeit. A szegény tanulók részére minden nap más polgár főzetett. Ezt az iskolát látogatták Pázmány Péter és Alvinczy Péter is.
Az iskola mellett Szenczi Kertész Ábrahám nyomdát állított fel, mely lenyomatta a Károli Gáspár "Szent Bibliáját" is - (Fraknói - Pázmány P. 8. l.) A reformáczió felléptével mind jelentékenyebbé vált a főiskolák látogatása. Melius Juhász Péter (1556), Gönczi Fabriczius György (1557), Monai János (1577), Hodászi Lukács (1580-82) későbbi püspökök a wittenbergai egyetemet látogatták, Körösszegi István és Diószegi Mihály későbbi püspökök 1614-ben és 1618-ban Heidelbergben tanultak.
Az 1577. febr. 6-án Váradon tartott zsinaton, a Gönczi Fabriczius György által Melius Juhász Péter szerkesztette kánonok felolvastattak és megerősíttettek. Ezeket nevezték azután "Articuli Minores" néven.
Gönczi püspök 1586-ban kiadta a Félegyházi Tamás által magyar nyelvre lefordított "Új-Testamentumot", 1592-ben pedig, rendbe szedve, közrebocsátotta az istentiszteletek alatt szokásos énekeket.
Az 1582. szept. 4-én Váradon tartott közzsinaton a főiskolákra menő hallgatók eltartási ügye került rendezés alá. Az 1588-ban ismét Váradon tartott zsinat alkalmával Joó János hitvitába bocsátkozott Szántó István jezsuitával. - Az 1591. évben tartott károlyi zsinaton az érmelléki, a váradi és a debreczeni egyházak voltak képviselve.
Viszálykodások.
Hodászi Lukács püspöksége alatt, (1604-13) sajnálatos viszálynak voltak tanúi a váradiak.
Szilvásujfalusi Imre váradi lelkész és bihari esperes, megtagadta a püspöke iránti engedelmességet s azt vitatta, hogy a papok mindnyájan egyforma tekintélylyel bírnak. Miután az 1608. és 1609-ben tartott váradi zsinat hasztalan igyekezett az ellentéteket kiegyenlíteni, az 1610. nov. 7-én ugyancsak Váradon tartott zsinat Szilvásujfalusit elmozdította hivatalától, de Szilvásujfalusi ekkor sem okult, tovább folytatta polemiáját a püspök ellen, míg végre 1614-ben Bethlen Gábor börtönbe vetette, majd utóbb száműzte. (Tóth Ferencz - i. m. 86-89. l.) Margittai Péter püspöksége alatt 1629. június 17-én tartott váradi zsinaton 35 predikátor ordináltatott. (Lampe - Hist. Eccl. 375.) Bethlen Gábor különös figyelmet fordított a református papságra. Eltekintve attól, hogy a tized egy részét a ref. papságnak adta, 1629. május 23-án Gyulafejérvárott kelt oklevelével, a Magyar- és Erdély-országokban szolgáló predikátorokat megnemesítette.
Az 1630-iki debreczeni zsinat.
A következő évben (1630) Körösszegi Hermán István püspök alatt tartott debreczeni zsinat közelebbről érdekli a vármegye történetét.
Ugyanis a református vallásra áttérő oláh papok vallási ismereteinek megvizsgálásával Decsi Gáspár váradi esperes bizatott meg. Ettől kezdve még több ízben találkozunk oláh papok felvételével. Az 1650-ben tartott szatmári zsinaton, a vármegye területéről a debreczeni, bihari és érmelléki tractusok voltak képviselve.
A XVII. század.
A XVII. század közepén ismét találkozunk presbyterianistikus törekvésekkel, melyek követőjeként 1650-ben Meggyesi Pál lépett fel. Tanai csakhamar élénk visszhangra találtak Nagyari Benedek és Kovásznai Péter váradi predikátorok körében, a kik az 1655-ben tartott debreczeni zsinat intései daczára is megmaradván a presbyterianizmus tanai mellett, hivataluktól megfosztattak.
Az 1656-ben Böszörményben tartott zsinat, a váradi deákok gyakori rendetlenkedéseinek megtorlása és a debreczeni diákokat a szepesi puszta után megillető dézsmahátralékok behajtása iránt intézkedett. (Tóth Ferencz - i. m. 124.) Thornai István püspöksége alatt 1657-ben hozzáfogtak a váradi biblia kinyomtatásához, mely körül főleg Köleséri Sámuel váradi 535professzor szerzett érdemeket. A nyomtatási költségeket nagyrészt Rákóczy György, Rhédey Ferencz, Bethlen István és Barcsai Ákos fedezték.
Rákóczy Györgynek az erdélyi fejedelemségért folytatott küzdelme súlyos megpróbáltatást hozott a bihari református egyházra is.
1660-ban Várad ostrom alá kerülvén, Kállai András várbeli, Kovásznai Péter városi lelkészek, valamint a reform. iskola hallgatói közül 35-en az egész ostrom alatt hősiesen küzdöttek a törökök ellen.
Várad eleste után a reformátusok kollegiuma Debreczenben talált új otthonra. Nógrádi Mátyásra, az 1666-ban megerősített új püspökre, súlyos feladatok nehezedtek. A Várad eleste után elpusztult és behódolt vármegyében első sorban a református egyház léte forgott koczkán.
Nógrádi azonban csakhamar munkához fogott. Először is Mislei Mihály érmelléki és Kisfalvi Tamás bihari esperesek társaságában Apaffy fejedelmet kereste fel, hogy a Bethlen Gábortól 1629-ben a ref. lelkészek és azok gyermekeinek adott kiváltságokat megerősítse. Majd a váradi deákoknak Debreczenbe történt költözése folytán, az ottani kollegium fentartása újabb költségeket igényelt. Apaffy, a püspök kérésére bőkezűen gondoskodott a kollegiumban lévő deákok és tanárok ellátásáról. A már nyomtatás alatt állott váradi biblia, a vár eleste után, Erdélyben készült el. Időközben a bibliát Komáromi Csipkés György magyarra fordította, melyet az 1681. január 12-én Margittán tartott zsinat felülvizsgált ugyan, de az közrebocsátva nem lett, mert még az 1697. évben tartott böszörményi papi gyűlés is sürgette kiadását. (Tóth Ferencz - i. m. 140. l.) A török hódoltság idejében szétzüllött egyházak felújítása végett, Nógrádi Mátyás 1661-ben Debreczenből Nagy-Bajomba ment lelkésznek, de a váradi basa, azért mert az ürögdi ref. lelkész egy töröktől kölcsönvett pénzzel megszökött, Nógrádit elfogatta s csak a Margittán tartott egyházmegyei zsinat által kivetett váltságdíj egybegyűlte után bocsátotta szabadon.
1685-ben meg a bihari és a zarándi esperesi kerületek el sem mehettek püspökválasztó zsinatra, mert háborús világ lévén, a lelkészek, a basák és kadik engedelme nélkül falujokból ki sem mozdulhattak. Ezért Apaffy fejedelemtől a zsinat elhalasztását kérték.
A törökök kiűzetése után, az alig néhány évi belnyugalmat felváltó szabadságharcz alatt tartott zsinatok, csupán a folyó ügyek elintézésével foglalkoztak, az elpusztult, vagy lelkészek nélkül maradt bihari egyházak ujjászervezése a szatmári békét követő korszak feladata lett.
Az ordinált papok 1597-1653. között.
Az ordinált papok, a Borovszky Samu dr. által közzé tett (Tört. tár. 1898. évf. 621. l.), névjegyzékből, az 1597-1680. között a régi Bihar vármegye területén virágzó református egyházak névsorát a következőleg állíthatjuk egybe, megjegyezvén, hogy a helynév mellett álló évszám, az ordinálás évét jelöli: (Felső) Ábrány (1652-55), Adorján (1604-37), (Ér)-Adony (1656), Átsi (Álcsi) (1652), Álmosd (1597-1659). Asszonyvásár (1664), Bagos (1630-50), Bagamér (1657), Bajon (1652), Bakonszeg (1657), Báka (1650-59), Bánlaka (1656), Bélfenyér (1650), Belényes (1637-64). Böszörmény (1597-1635), Bihar (1653), Bojth (1634), Csif (1656-57), Csömök (1664), Dancsháza (1655), Debreczen (1639-1664), Deda (Oláh pap 1652), Derecske (1659), Élesd (1664), Farmos (1651-55). Fel-Apáthi (1652-55), Fenes (1664), Gálos-Petri (1604-53, Géres (Gyires) (1598), Gyanta (1631), Gyapol (1655), Gyiróth (1630-34), Haláp (1629). Herpályi (1656), Hidastelek (1655), Jankafalva (1629), Jánosfalva (1664), Kaba (1637), Kakucs (1629-50), Ér-Keserü (1599-1664), Kereki (1639), Kerekegyház (1638), Kékes (1631), Keresztes (1630), Kis-Léta (1637), Kis-Rábé (1634-56), Kölesér (1597), Körmösd (1598), Körösszeg (1656), Körös-Ujlak (1654), Madarász (1631-53), Medgyes (1657), Méhkerék (1664), Mike-Pércs (1650-59), Ér-Mihályfalva (1637), Monostor-Pályi (1659), Nagy-Marja (1634-55), Nagy-Rábé (1633), Nagy-Rév (1669), Nesta (1655), Okány (1655), Oltomán (1629), Örvend (1598), Pályi (1598), Pázmán (1634-39), Poklostelek (1634), Rábé (1598), Sáránd (1629-51), Sarkad (1656). Sólymosd (1631), Sólymos (1639), Szalárd (1664), Szalonta (1637-38), Széplak (1597-1630), Szerep (1631), Székelyhíd (1657-64), Szent-Jobb (1650), Szent-Jobbi erdélyi fejedelmi udvar (1637-55), Szent-János (1664), Tamasz (1634), Tamáshíd (1664), Telegd (1597), Ujlak (1634), Vada (1599), Vajda (1664), Vancsod (1639), Várad város (1604-33), Várad vár (1634), Vekerd (1653), Zsadány (1653).
3. Közállapotok és művelődési viszonyok a XVI-XVII. században.
Az ország három részre szakadásával romba dőlt államegység a megyei önkormányzat kifejlődésére vezetett, mely a vármegye közéletében annál erősebben domborodik ki, minthogy Bihar is az erdélyi fejedelemséghez csatoltatott, hová a fejedelemség önállóságának megszüntéig tartozott.
536A XVI. század folyamán hozott törvények, a vármegyének teljesen szabad kezet biztosítanak, úgy a tisztviselők választását, mint a bünügyekben való bíráskodást illetőleg.
A törökök előnyomulása s a hódoltsági részek közelsége miatt, a török martalócz csapatok gyakori beütései elől a lakosok védett helyek oltalma alá igyekeztek menekülni, miáltal kezdetét veszi a nagyobb tömegekben való letelepülés, egyes helyek túlnyomó népessége, a környékbeli többi helységek elnéptelenedése mellett. Egyes helyek népességének növekedésével, mindinkább előtérbe lép a vármegyei, vagy a földesúri hatóság alól való függetlenítés, vagyis a városi önkormányzati szervezetre való törekvés. Már Fráter György különös figyelmet fordított a városok fejlődésére. Belényes polgárainak kérelmére a régi püspököktől nyert kiváltságokat megerősítette. (Bunyitay I. 401.)
Várad a mohácsi vész után.
Várad a mohácsi vész utáni időben, ha fényben és jólétben nem is, de jelentőségben épp oly fontos helyet foglalt el, mint a középkorban. Lakossága főleg a Budáról, Szegedről menekült kézmű-iparosok és a vidéki nemesek beköltözése által folyton gyarapodott. Már Izabella alatt történtek kísérletek városi szabadalmak elnyerésére, de a polgárok kérelme teljesítetlen maradt. Végre Somlyai Báthori Kristóf 1580. márczius 10-én Gyulafejérvárott kelt kiváltság-levelével a város polgárait nemességre emelte, egyuttal a városnak a következő czímert adományozta: Kékben, nyílt arany koronán ágaskodó, jobb előlábával hosszu nyelü bárdot tartó koronás oroszlán. Sisakdísz: nincs. Takarók: aranykék, ezüstveres. (Eredetije a leleszi országos levéltárban.)
Fráter György pecsétje.
Eredetije Bunyitay V. tulajdonában.
Ekkor alakult Várad, önválasztotta biró alatt, várossá. Midőn a város egyidőre Rudolf hatalmába került, a király nem késett a város összes eddig nyert kiváltságait megerősíteni. 1600. márczius 21-én Prágában kelt kiváltságlevelében átírja és megerősíti I. Mátyás 1474. évi, Izabella 1558. évi, János Zsigmond 1562. évi , I. Ferdinánd 1553. évi, Somlyai Báthori Zsigmond 1558. és 1593. évi, valamint Báthori Kristóf fentebb említett kiváltság-leveleit. Egyszersmind a Báthori Kristóf által adományozott czímert a következőleg bővítette ki: Kékben, aranyleveles koronán ágaskodó, koronás, kétfarkú arany oroszlán, kinyújtott előlábával hosszúnyelü bárdot markol, melyet a vele szemben lebegő kékruhás, veres szárnyu angyal ragad meg. Sisakdísz: paizsbeli oroszlán, jobbjában bárdot, baljában égő gránátot tart. Takarók: aranykék. - [Ez a II. Rudolf német császártól adományozott szabadalom-levél a városi levéltárban őriztetik; magyar fordítása 1753-ban készült.] II. Rudolf kiváltságlevelét 1712. november 7-én III. Károly átírta és újból megerősítette. (Városi levélt.).
A vármegye kiegészítő részét tevő Debreczen városa, melynek a lakossága, a városba tóduló vidékiek, de főleg szökött jobbágyok által tetemesen gyarapodott, 1556. után hasonlókép minden földesúri felsőbbségtől függetlenítette magát. Várad eleste után, bár a török gyakran zsarolta Debreczen város lakóit, a város a törökkel szemben is megőrizte függetlenségét, mert évi 10,000 tallér hódoltsági adón kívül, egyebet nem tartozott a váradi basának szolgáltatni. A vármegye területe, miként a dicális összeírásoknál már láttuk, négy járásra oszlott fel, az egyes járások területe azonban a török hódoltság következtében mindegyre beljebb nyomult, míg végre Várad elestével, a vármegye északkeleti részének kivételével, az egész vármegye török uralom alá került.
Közigazgatás a törökök kiűzetése után.
Az 1555/56-iki összeírás szerint a vármegye tisztviselői közül a két alispán, 4 szolgabiró és egy jegyző húztak fizetést, mi összesen 100 frt volt. Gyula várának eleste után a megyei tisztikar hatásköre kiterjedt a békésvármegyei hódoltsági részekre is. 1580-ban és 1620-ban mint választott bíróság itélkezik, egyes békésvármegyei lakosokat érdeklő ügyekben. (Karácsonyi - i. m. I. 282.) Sajnos, a vármegye önkormányzatára nézve alig 537rendelkezhetünk számbavehető adatokkal, miután az 1660. évi ostrom alkalmával a vármegye levéltára elpusztult.Várad eleste után, a vármegye közigazgatási tekintetben a székelyhídi vár parancsnoksága alá rendeltetett, majd Székelyhíd lerombolása után (1665 január) egyidőre csupán a török parancsolt a vármegye területén. Az 1675. február 23-án kelt fejedelmi rendelet végre a vármegyének a Berettyón innen eső, még be nem hódolt részét, a somlyai várkapitány fenhatósága alá helyezte, hol a megyei gyűlések is tartattak, de azért a nagy távolság miatt a vármegye területén is gyakran jöttek öszsze a vármegye urai (O'sváth jegyz.) A török uralom alatt Tököly hívei a hódoltsági területen levő Bihar helységben 1672- és 73-ban is tartottak gyűléseket Forgách Miklós és Orlay Miklós elnöklete alatt, de ez űlések inkább csak a felkelés ügyeivel foglalkoztak, bár némi tekintetben közigazgatási intézkedéseket is tettek. A török uralom végszakában, Szent-Jobb visszafoglalása után, 1686-tól 1688-ig, Horváth János várkapitány végezte az alispáni teendőket. A váradi vár eleste óta az első megyegyűlés végre 1688. augusztus 30-án tartatott Benkovics Ágoston püspök-főispán elnöklete alatt, mely alkalommal, választás utján a következő állások töltettek be: 2 alispán, 1 főjegyző, 5 szolgabiró, 5 esküdt, 11 táblabiró. Az alispán 200, a főjegyző 150, a szolgabirák 80-80, a táblabirák 12 frt évi fizetésben részesültek. E megyegyűléstől kezdődnek a vármegye jegyzőkönyvei, melyek egyúttal a vármegye legrégibb iratait alkotják. Az október 19-én Diószegen tartott közgyűlés a községek összeírását rendelte el. Habár a közgyűlésen a Lipót által kinevezett főispán elnökölt is, Bihar csak 1690. április 15-ike után került vissza tényleg az anyaországhoz.
Az 1690. augusztus 22-én kelt királyi leirattal a vármegye czímerlevelet nyert. (Királyi könyvek: XXI. k. 12. l.) 1697. szeptember 2-án pedig Lipót király, a váradi püspökségnek még a Mátyás királytól nyert örökös főispánságot újból adományozta.
A vármegye legrégibb czimeréről nincsenek adataink, minthogy Várad eleste alkalmával (1660) a vármegye iratai megsemmisültek. Az 1690-ben adományozott czímer a következő: Kerek paizs, melyet folyó oszt két részre; az alsó részben egymás mellett emelkedő két zöld halom, a folyóban jobbra úszó, pirosas hátu három hal; a felső részben három halom, melyek egyikén három búzakalász, másikán két piros szőlőfürt, amaz szárain, emez venyigéjén. 1838-ban a vármegye pecsétje magyar körirattal láttatott el.
A vármegyei élet feléledésével, csakhamar élénk mozgalom észlelhető a törökhódoltság előtt nyert kiváltságok megerősítése tekintetében. Várad-Olaszi 1691. deczember 4-én nyert kiváltság-levelet, Sáp (akkoriban Szabolcs vármegyében) 1692. október 1-én nyert szabadalomélevelet, Debreczent pedig Lipót király 1693. április 11-én kelt kiváltság-levelével szabad királyi városi rangra emelte, miáltal végleg kivette a vármegye hatósága alól. - (Illésy Ján. - Községi kiválts. jegyzéke.)
Közgyűléseit a vármegye 1688-tól kezdve igen gyakran a vármegye különböző helyein tartotta. 1688-ban Szent-Jobbon, Diószegen, 1689-ben Bagaméron, 1690-ben Sárándon, 1691-ben Szent-Jobbon és Debreczenben, 1692-ben Konyáron, 1693-ban Hosszú-Pályin, Diószegen, Biharon, Derecskén, Félegyházán, 1694-ben Hosszú-Pályin, Diószegen, 1695-ben Olasziban, Debreczenben, Bagaméron, Diószegen, Püspökiben, Biharon, Derecskén, 1696-ban Püspökiben, Váradon, Csatáron, Hajdu-Bagoson, Kis-Marján, Diószegen, Konyáron, Mike-Pércsen, Sárándon, 1697-ben Szent-Jobbon, Váradon, 1698-ban Hajdu-Bagoson, Biharon, Szent-Imrén, 1699-ben Püspökiben, Váradon, Biharon, 1700-ban Váradon, 1701-ben ugyanott, 1702-ben V.-Olasziban, 1703-ban a váradi várban.
Földmívelés.
A lakosság főfoglalkozása, a földmívelés, e korban jelentékenyen hanyatlott, a gyakori török beütések következtében a termés gyakran még a learatás előtt megsemmisült, sőt volt rá eset, mint például 1674-ben és 1680-ban, hogy a termést csak késő őszszel, vagy karácsonykor takaríthatták be. Ellenben az állattenyésztés jelentékeny virágzásnak indult, a lábas jószág előnye abban rejlett, hogy a török közeledtére biztos helyre volt terelhető. A parlagon hagyott vagy a mocsaras területeken tömérdek csorda, sertéskonda legelészett. Bajoni István és János javainak 1566-ban kelt összeírása szerint a bajoni uradalomban 800 juh, 45 borjas tehén, 115 kos, 132 sertés, Hodoson 44 sertés és 10 ökör találtatott; a Félegyházi 538Ferencz után fennmaradt hagyatéki leltár szerint 1565-ben Ér-Tarcsa és Ér-Semjén birtokain 140 juh, 46 disznó, 10 öreg ökör, 4 tulok, Félegyházi Ferencznek Szent-Jobbon levő majorjában 40 juh, 66 sertés, 10 öreg ökör, 4 tulok, 26 öreg tehén, 9 nyári borjú és 3 kocsiló iratott össze. A lótenyésztés terén főleg a paripák kedveltettek, a mi összefügg ama kor hadi viszonyaival. A végrendelkező kedvelt paripáit legjobb barátainak, híveinek vagy szolgáinak hagyta, a mi akkoriban a legbecsesebb ajándék volt. Bocskay István 1595-ben kelt végrendeletében 6 paripáját Varkocs Györgynek, Bagdi Istvánnak és Kornisnak hagyta, Csállay László 1585-ben kelt végrendeletében lovát szolgájának hagyta, Bajoni János 1566-ban kelt végrendeletében lovait szintén szolgái és apródjai között osztotta szét.
I. Rákóczy György különös gondot fordított gazdaságaira. Pocsajon szőlői voltak, a Belényes vidéki vaskohókat és rézbányákat újból üzembe vétette, Asszonyvására mellett egy kis ér által táplált tavat kecsege-tenyésztésre rendezett be; Rákóczy különben is nagy kedvelője volt a halászatnak. 1648-ban, Erdélybe utaztában a Jádban pisztrángra halászott.
A lápokban tömérdek vizi madár tartózkodott, a Szalonta és Sarkad közötti ingoványokban tömérdek daru, kócsag és gödény tanyázott, a hüllők közül a teknősbéka is gyakori volt. A vadállatok közül a sarkadi erdőben, még a kuruczvilág idejében, medvék tanyáztak; farkas is volt bőven.
Ipar.
Az ipar terén eléggé virágzó állapotokat találunk. Buda eleste után Budáról és Pestről sok kézműiparos telepedett le Váradon. Az 1552. évi összeírás 23 iparos polgárról tesz említést. Báthori Zsigmond 1585-ben megerősítette a debreczeni szűcs czéh szabályait, a belényesi fazekasok 1645-ben nyertek szabadalom-levelet. I. Rákóczy Györgytől. - Bocskay István 1595. évi végrendelete a váradi ötvösművészetre nézve is érdekes adatokat nyujt. A váradi kovácsok és sarkantyú-gyártók szabadalom-levelét 1570-ben erősitette meg János Zsigmond.
A régi vásárszabadalmakkal biró helységeken kívül Belényesnek csak egy országos vására volt (október 28-án). Városi jelleggel bírt még Kis-Marja, mely Bocskaytól nyert kiváltságlevélben feljogosíttatott, hogy a lopás, rablás, gyujtogatás, gyilkosság, stb. bűntettek felett itélkezhessék; Kis-Marja 1771-ig élt korlátlanul e joggal. Nagy-Harsány 1636-ban szintén városi jelleggel bírt. A református templomban még a XIX. század elejéig fennállott az u. n. szégyenkő, - hol a világi törvények által büntetett vallási vagy erkölcsi bűnöket elkövetők vezekeltek.
Műveltség.
A szellemi műveltség terén is elég fejlett viszonyokat találunk.
A Telegdyek 1561. évi osztálylevele szerint Örvénden és Telegden már régi időktől fogva voltak iskolák. A váradi kollegiumról már a református egyház történeténél megemlékeztünk. Az 1580-ban alapított olmützi jezsuita kollegium hallgatói közte a következő bihar-vármegyei ifjakat találjuk: 1590 Joannes Waradiensis, 1607 Gregorius Hosszuthóthi, 1608 Casparus Tassi Waradiensis (Rhetor), 1635 Stephanus Bartok Debreceniensis, (Liber), 1638 Grammatista, Petrus Naminy nobilis Ungarus Waradiensis, 1639 Nicolaus Pázmán. Baccalauratust nyertek: 1631 Sigismundus Varady nobilis Ungarus a Kis-Patzall, 1636 M. Dom. Helene Nagy-Mihalyiana Al. E. Magister: 1637. D. Stephanus Bartók Debreceniensis (Tört. tár : 1888, évf., 196 l.) A wittenbergi és a heidelbergi főiskolákon kívül, még más külföldi főiskolákat is fölkerestek a vármegye szülöttei. A váradi református egyház Enyedy Sámuelt az orvosi tudományok elsajátítása végett 1659-ben Belgiumba küldte ki.
Várad Buda eleste után mozgalmas élet színhelye volt. Izabella udvara hosszabb ideig tartózkodott a várbeli palotában, a Duna és a Tisza vidékéről számos úri család költözött Váradra, míg Pemflinger Kata Török Bálintné Debreczenben talált menedéket (1541). Fráter György fényes ünnepélyt rendezett, valószínüleg névünnepe alkalmából, melyen a királyné is megjelent. (Bunyitay i. m., I., 404).
A városokban már helyet nem talált menekülők Erdélybe költöztek, s későbbi időben a körösmenti hódoltsági részekről elköltöző magyar jobbágyság helyére pedig ráczok telepedtek le. (Millen. Tört. V, 170.) Váradnak 1557-ben történt elfoglalása után az egyháznemesség kötelezettségei megszünvén, 539a gyantaiak már a XVI. században függetlenítették magukat, a belényesieket pedig az 1634. évi törvény a fejedelem szolgálatára kötelezte. A Báródság - mint katonai szervezet - 1711-ig fentartotta magát, utolsó parancsnoka, Horváth György, a sólyomkői vár utolsó kapitánya volt.
A folytonos háboruskodás miatt a vármegye sokat szenvedett.Várad 1557-ben, 1598-ban, majd ismét Bocskay hadaitól 1604-ben ostrom alá vétetett; falai ekkor már igen rossz állapotban votlak. Bethlen Gábor 1618-ban a vár bástyáinak felépítésére még az ősi székesegyház köveit is felhasználta. Ekkor már templom nem volt sem a várban sem a városban. I. Rákóczy György 1639-ben kénytelen volt egy új faegyházat építeni. - A vár kiépítésére Rákóczy semminemű költséget nem sajnált. Alatta Várad az egykori jólét utolsó napjait élte. De 1660-ban, a vár bevétele után, a győztes török had a vár belsejében álló királyi szobrokat, a vár ez utolsó ékességeit porrátörte. (Bunyitay: Akad. Ért., XII. k.)
Várak
I. Rákóczy György uralkodása alatt a vármegye területe is jobb napokat látott. Az adófizető képességet sem vette túlságosan igénybe. Várad csak évi 1400, Debreczen pedig 1800 frt és 1500 köböl liszt szolgáltatására köteleztetett. Zólyomy Dávid, a hűtlensége következtében birtokába került Székelyhíd várát, az Ér vizének védelme alatt, hatalmas erősségé alakította át, mely bevehetetlen erősséget azután Rottal 1665-ben a vasvári béke értelmében leromboltatott.
Az albisi Zólyomiak czímere a székelyhídi egyházban.
A Bunyitay V. tul. levő rajz után.
Székelyhídon kívül még a következő várak jutottak nagyobb jelentőségre: 1. Sólyomkő, mely a XVI. század végén Bocskay birtokába jutott 1630. körül Zólyomi Dávidé lett, kiről leányára, Zólyomi Erzsébetre, majd Rákóczy Györgyre szállott. Rákóczy idejében Sólyomkőben a száműzött havasalföldi vajda: Koszta talált otthonra. II. Rákóczy György bukása után (1660) Kemény Jánosé lett a vár. II. Rákóczy Ferencz alatt Sólyomkő volt a Báródság székhelye. Utolsó kapitánya 1711-ben Löwenburgnak adta át, a ki csakhamar leromboltatta. 2. Szent-Jobb vára, mely az 1474. évi törökbetörés után épült, Bocskay alatt jutott nagyobb jelentőségre. Bocskay 1599-től kezdve gyakran időzött a várban, mely halála után Rákóczy Zsigmondé lett, a ki 1607-ben Rhédey Ferencznek adta. Rhédey László bihari főispán 1654. július 28-án itt tartotta esküvőjét Szunyogh kisasszonynyal, mely "nagy úri méltósággal celebráltatott vala". (Szalárdy: 298). 3. Adorján vára már veszített jelentőségéből, 1660-ban Barcsay Ákos egyideig itt tartózkodott. (Szalárdy : 521). 4. Nagy-Kereki. Eredetileg az Ártándyak vára. 1536-ban Ártándy Pál lakott benne. A XVI. század végén Bocskay Istváné. Bocskay végrendeletileg Báthori Gábornak hagyta, majd Bethlen István tulajdonába került, a ki Katalin leányának, Zólyomi Dávidnénak 540adta. Zólyomi elfogatása után is (1633) megmaradt Bethlen Kata birtokában. 1660-ban a török elpusztította. 5. Pocsaj. 1641-ben építette Rákóczy György. Itt tartotta Rákóczy Györgyné rokonának, Bornemisza Annának esküvőjét Apaffy Mihály fejedelemmel 1653. június 10-én .1660-ban Szejdi basa a várat földig leromboltatta, de utóbb szinán basa újból felépíttette. 6. Telegd. Eredetileg a Telegdyek vára. 1608-ban nopsiczi Varkocs György birtoka. 7. Bajon. A Bajoniak ősi vára. A család magvaszakadtával az erdélyi fejedelem kezébe került. Bethlen Gábor 1616-ban Petneházy Istvánnak adta. Nagy-Szalonta a XVI. században a híres, nevezetes Toldi nemzetség vára, melynek öreg tornya ma is áll.
Várad fürdői.
A Várad környéki melegfürdők, melyeknek gyógyereje már a rómaiak idejében ismeretes volt, és a melyeket még Janus Pannonius versekben magasztalt s a XVI. században Oláh Miklós és Werner György a legkitünőbb gyógyvizek közé soroztak, Rákóczy György ekkor a fejedelem számára külön fürdőházat építtetett. Várad elfoglalásakor a törökök a fürdőházat meghagyták, sőt a tisztek a fürdőket használták, csupán a fejedelem fürdőháza pusztult el. Várad visszafoglalása után Szent László fürdőit ismét sokan látogatták. 1698. Őszén Károlyi Sándorné Barkóczy Krisztina is felkereste (gr. Károlyi oklt., 4. k.)
Fényüzés a XVI-XVII. században.
A XVI. század küzdelmei közepett egyes főurak várkastélyaiban óriási mennyiségü ékszer, drága ruha stb. halmozódott össze. Érdekes adatokat szolgáltatnak erre nézve az egyes hagyatéki leltárak, valamint a végrendeletek, melyek egyúttal ama fényről és gazdagságról tesznek tanúságot, mely XVI-XVII. századbeli főuraink kastélyaiban honolt, de a melyből a köznemesség is kivette részét.
Bajoni János, Bajon várának ura, 1566. márczius 1-én kelt végrendeletében a következő ingóságokat hagyományozza hugának, Bajoni Zsófiának: arany és ezüstneműek: 16 aranyozott ezüst kupa, 1 ezüst medencze, ezüst korsóval, 1 ezüst nagy tál, 20 ezüst kanál, 2 villa, az egyik ezüst, a másik disznó-serte, 1 aranyozott ezüst sótartó, 3 arany násfa, 1 négyszögü arany doboz, melyben 200 arany és 39 pénz van, 2 arany láncz és gyűrük. 2. Ruhameüek: 10 szőnyeg, 1 veres kamuka dolmány, 1 veres atlaszdolmány, 1 rókamállal béllelt gránát suba, továbbá: 1 damaszkuszi kard, egy lóra való ezüst láncz, két lóra való ezüstös-aranyos szerszám, egy drágakővel diszített homlokelő, 1 nyesttel béllelt fekete bársonymente, 1 fekete bársonymente, 1 veres atlaszdolmány, egy damaszkuszi kard, 1 gémtoll. Az utóbbi ruhaneműeket a szegények számára testálja. Továbbá: Agyagossy Gergelynek egy ezüst kupát és 4 ezüst kanalat, Lőrincz deáknak egy ezüstös-aranyos kupát és két ezüst kanalat, Lukács ispánnak egy skarlát felsőruhát, 4 ezüst kanalat, egy veres szőnyeget. Bálint deáknak 4 ezüst kanalat s egy veres szőnyeget, János deáknak egy rókamállal béllelt gránátmentét és egy ezüst poharat, Tarcsy Péternek 3 ezüst kanalat és egy szőrbekecset ezüstgombbal hagyományozott. Hasonló bőkezüséggel emlékezik meg a többi vár-népről és cselédeiről, kiknek fegyvert s pénzt hagyott, míg a szegények között 110 aranyat rendelt kiosztani.
Ezt a végrendeletet kiegészíti Bajoni István és János ingóságainak 1566-ban eszközölt összeirása, mely világot vet a bajoni vár fényes berendezésére is. Óriási mennyiségű egyházi ruhákon és szentedényeken kívül, nagyszámu várvédelmi eszközöket, fegyvereket és különféle házi eszközöket találunk itt. A ruhaneműek közül bársony és atlasz menték s dolmányok, nagyszámú szőnyegek és fehér ruhák soroltatnak fel. A ruházat bélleléséhez szükséges szőrmeneműekből egész raktárra valót találunk és pedig: 8 farkasbőrt, 1 párduczbőrt, 20 rókahátat, 5 rókabőrt málostul, 80 rókalábat, 3 nyest irhát, 31 rókatorkot, 1 fehér karasia nadrágot. Az összeírásból még a következő dísztárgyak kötik le a figyelmünket: 1 kis arany óra, egy nagy arany óra, egy ostábla, tiz ezüstös-aranyos boglár. A hadi fölszerelés közül kiválik: 3 pánczél, 4 úrnak való mordályos puska, egy szablya, 2 egyenes kard, stb. - Az istállóban csupán két török ló (egyenként 300 frt értékben), egy kis török ló (50 frt értékben) és más 2 ló találtatott. (Gr. Károlyi okmt.: III. k., 210 és 214.).
Bocskay István, későbbi erdélyi fejedelem még 1595. október 5-én 541Havasalföldön kelt végrendeletében a következő ingóságokról rendelkezik: 3 aranyos-ezüstös és drágaköves lószerszám, 3 veres bársonynyal díszitett lószerszám, 5 aranyos-ezüstös nyakláncz, 3 damaszkuszi kard, 1 aranyos kard, 1 arany pohár, 1 hosszú arany láncz, melyet öt részre szakíttatott, 11 gráczi pohár, mely a főherczegnő ajándéka, 2 Fejérvárott vett pohár, 2 háromgírás kupa, 4 darab lóra való arany láncz, 1 ezüst sisak, 1 vékony arany láncz, 1 pánczél, 3 csokor toll, 9 párduczkaczagány, 1 veres skarlát nyestsuba, 1 veres hiúzzal bélelt suba, 1 zöld nyesttel béllelt suba, 1 szederjes, nyesttel béllelt suba, 1 atlasz kamuka dolmány, 1aranyos kaftán, 1 lóra való öltözet, 3 atlaszszal béllelt mente, egy nyesttel béllelt gránátmente, 1 hiúzmállal díszített mente, 1 veres bársonydolmány, 5 ujatlan dolmány, (köztük 1 sárga atlasz, 1 testszin és 1 veres kamuka), 1 nyesttel béllelt "szikszai" mente (Br. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás. II. k. 168-84. l.) Különösen érdekes a végrendelet amaz intézkedése, melylyel a torokgyík és torokfájás ellen alkalmazott kígyókövet ő Felségének (Rudolf királynak) hagyományozza. A felsorolt nagybecsű ingóságok legnagyobb részét kedvelt mostohafiának, Varkocs Györgynek hagyta, kívüle még Bagdi István, Bocskay György és Miklós részesültek nagyobb hagyományban.
A kisebb vagyonu nemesek háztartásáról Csállay László sarkadi birtokos 1585-iki végrendelete nyújt érdekes adatokat. Végrendeletében elősorolt ingóságai között a következők kötik le figyelmünket: 2 ezüst serleg, 2 ezüst olasz pohár, 3 ezüst kanál, 1 ezüst villa; zálogban: 1 ezüst serleg, 1 kis ezüst kanna. Ruhaneműek: 1 fehér felső ruha, 1 skarlát veres suba, 10 sing fehér karasia, 1 reczés aranyos kendő, 1 sima aranyos kendő, 1 kamuka abrosz, gyolcs ing, 2 szőnyeg, 2 szőrkárpit, egy nagy krakai kárpit, 5 láda, 1 szekrény, 1 új láda, stb. Továbbá 1 hosszú olasz puska, végül 2 Konstantinápolyból hozott ló. (Márki Sánd.: Sarkad tört.) Félegyházy Ferenczné, Thegzes Dóra 1564-ben a következő ingóságok felett végrendelkezett: urától matradt három ezüst, pohár, 1 ezüst pohár zálogban van, 3 párta öv, az egyik harmadfél, a másik két és a harmadik másfél gira. 6 ezüst kanál, 6 arany gyűrü, Szent-Jobbon 2 szekrény és két láda, a szekrényben ruhanemüek s felső ruhák. (Br. Radvánszky i. m. III. kötet.) A végrendelkező, utolsó akaratának végrehajtójává, többnyire magas állású, befolyásos és tekintélyes férfiakat kért föl, valamint leginkább ily férfiak oltalma alá helyezte a hátramaradottakat. A végrendelet végrehajtójáról sem feledkezett meg. Geszti Ferencz 1593-ban kelt végrendeletében végrehajtóul Bocskay Istvánt kérte fel s neki egy pohárszéket, 100 gira ezüstnemüt s egy szablyát hagyományoz. Bethlen Gáborné Károlyi Zsuzsa, 1622-ben kelt végrendeletében, Rédey Ferencznek egy nyakbavetőt és egy gyémántos, arany pereczet hagyott. Bethlen István 1646-ban kelt végrendeletében Rédey Lászlónak egy aranyos kardot, melyet még Báthori István király hagyott neki, továbbá 3 ezüst tálat, 4 kócsagtoll-csomót, míg Zólyomi Miklósnak egy drágaköves lószerszámot, gránát nyerget, 1 aranyos kardot, zöld bársonytokkal, Zólyomi Dávidnak pedig egy hiúzbőrrel béllelt galléros, zöld angol posztó mentét. A végrendelkező eltakaríttatásáról is rendelkezett. Bocskay István 1595-ben kelt végrendelete szerint Kis-Marján szülői mellett az általa építtetett sírboltban kivánt pihenni. Ruszkai Korniss Szigmond († 1648. nov. 3-án Radnóton) az általa építtetett papmezői kápolnában temettetett el. (Szalárdi: Siralmas Krónika, 250. l.) Zólyomi Dávid az albisi ref. templomban nyugszik. Mező-Telegden még az 1507-ben épült s mostan a reformátusok tulajdonában levő templomban találtak örök nyughelyet a Telegdyek. Telegdy István veres márvány sírköve máig is megvan. Ide temették Bocskay István nejét 1604-ben. A reformátusoknál a temetési szertartást a gyászbeszéd is jelentékenyen emelte, többi közt nyomtatásban is fenmaradt Hodászy Miklós püspöknek Jankafalván Zólyomyné Daróczy Zsófia fölött 1646. november 29-én tartott gyászbeszéde. - Források: Gr. Károlyi oklevélt., III-IV. k. - Br. Radvánszky Béla i. m. II. és III. k. - K. Nagy Sándor i. m. 112., II. 178., III. 24., I. 161. - Márki Sándor: Sarkad tört.)
542III. A szatmári békétől a szabadságharczig.
1. A XVIII. század.
A szatmári béke után.
A majtényi síkról hazatérő kuruczok elé szomorú kép tárult. A közel kétszáz évig tartó küzdelem végszakában a vármegyére nehezedő csapások majdnem teljesen pusztává tették a termékeny bihari síkságot.
A törökök kiűzetése után még két ízben, 1693-ban és 1695-ben, tatárok pusztították, 1704-ben pedig a ráczok dúlták a vármegye területét, az 1709-11. évben dühöngő ragály pedig majdnem kiirtotta a lakosságot, melynek helyébe azután oláhok és ráczok kezdtek betelepülni.
A Várad környékén virágzó helységek, mint: Acsi, Mácsa, Tabold, Gyarán, Tamási, Mindszent, Vadász, Iklód, Bessenyő, Őssi, Szálka, Ábriháza, Volf, Morsháza, Mocsmolna, Szeben, Zomlin, Micske a török világban teljesen elpusztultak, más, azelőtt magyaroktól lakott helységekbe pedig oláhok telepedtek; így Nagy-Ürögd, mely még a XVII. században hajdu-város volt, oláhokkal telepíttetett be, hasonlóképen Jánosdra, Nagyfalura, Szent-Miklósra, Ér-Tarcsára csak a XVIII. sz. elején költöztek az oláhok. Várad városának 1713. évi számadásaiban, az adófizetők nevei között túlnyomólag görög, rácz és oláh nemzetiségü lakosokra akadunk s még az 1714. évi összeírás szerint 162 ház találtatott Váradon, sőt még 1720-ban is csak 216 polgára volt. Az állandó katonaság fentartása állandó adó behozatalát tette szükségessé, gondoskodni kellett tehát állandó adóalapokról is, mely csak a jobbágyság lehetett, de melynek teherviselési képességéről most már adatokat kellett szerezni.
Az 1720-iki összeirás.
Az 1715. évi országgyűléstől elrendelt összeírás még ez évben foganatosíttatott, de mert az összeírási munkálatok nagyrészt hiányos adatokat tartalmaztak, a nádor 1718-ban új összeírást rendelt el, mely csak 1720-ban fejeztetett be. E két összeírás fölötte becses adatokat nyújt a XVIII. század első felének közállapotairól, de egyúttal feltünteti azt a haladást is, mely a vármegyében a békés idők alatt előállott.
Az összeírás nem ment mindenütt símán, a lakosság bizalmatlanul fogadta az összeíró bizottságokat. Dancsháza nem engedte meg az összeírást, Nagy-Szántó lakosai pedig az összeiró bizottság érkezésének hírére szétfutottak. De a bizottság a fenforgó nehézségek daczára elég sikeresen oldotta meg feladatát. 1720-iki felterjesztésében a vármegye mintegy új ültetvénynek mondja magát; nem csoda, hiszen a községek túlnyomó része új település útján alakult.
1715-ben mint új települések vannak felsorolva: Alpár, Egyházas-Őssi, Fugyi, Gyapju, Apáti-Keresztur, Kis-Kér, Kis-Marja, Kis-Ujfalu, Krajnikfalva, Lászlófalva, Gálosháza, Monostor-Pályi, Nagy-Kér, Bél, Csökmő, Tenke.
Összeiratott 1715-ben: 396 helység, 5332 háztartás. 1720-ban: 443 helység, ebből 1 szabad kir. város (Debreczen), 23 mezőváros, 10 kuriális község, 411 jobbágy-község, 9,305 háztartás, helyesbitett háztartás 13,719.
1720-ban az összes népesség száma 86,654, ebből az adókötelesek lélekszáma 81,364-et tett. A nem adóköteles népesség a következőleg oszlott meg: 5,091 nemes, 129 pap és tanító, 70 zsidó. 1787-ben az összes népesség 347,108 lelket tett, melyből 10,712 személy nemesi kiváltságokat élvezett, vagyis a szaporodás 300.57%-ra tehető. Alig nyílott meg az 1715. évi országgyűlés, az egész vármegyében egyaránt élénk mozgalom észlelhető még a mohácsi vész előtt bírt jogok és kiváltságok visszaszerzésére.
Küzdelmek a birtokok és kiváltságok visszaszerzéséért.
A török hódoltság alatt világgá üldözött birtokosok utódai is előkerültek, hogy ősi birtokaikat visszafoglalják, az egyes birtokokba a hódoltság alatt az erdélyi fejedelmek idejében letelepedett családok és az erdélyi fejedelemtől kiváltságokat nyert hajduk, nem csekély aggodalommal néztek a jövő elé; mindezekhez járult, hogy a törökök kiveretése után számos nagybefolyásu férfiu nyert adományokat, még a mohácsi vész előtti vagy az erdélyi fejedelmektől másoknak adott jogok teljes figyelmen kivül hagyásával, végezetül még ott volt a fiscus, a mely szintén megkövetelte a maga részét.
543Bár a hajduságot még I. Lipót felmentette a fegyveres szolgálat és a dézsmafizetés alól, mindazáltal Erdély visszacsatolása után csupán az egyes családok részére kiállított nemeslevelek ismertettek el. Így azután a biharvármegyei 13 hajdu-helységre a kamara igényt tartván, azokat 1702-ben Eszterházy herczegnek elzálogosította.
A közbejött szabadságharcz ugyan egy időre megakasztá az ügy további folyását, de a szatmári béke után Toldy György 1715-ben a váradi káptalan előtt úgy Szalonta, mint Fekete-Bátorra nézve, majd Kis János főbiró és esküdttársai 1717-ben ismételten felemelik tiltakozó szavukat a szalontai hajduk nevében a váradi káptalan előtt, melyhez a többi helységek is csatlakoznak. Azonban hasztalan, mert Eszterházy Antal Pál herczeg 1745. április 13-án királyi adomány-levelet nyert a hajdu-helységekből alakított derecskei uradalomra (Derecske, Nagy-Szalonta, Félegyház, Sass, Kaba, Konyár, Sáránd, Bagamér, Tépe, B.-Ujfalu, Bagos, Komádi és Mike-Pércs.)
De a beiktatásnál oly heves jelenetek voltak, hogy néhol más helységben kellett azt foganatosítani.
A bihari hajduk főfészkében, Szalontán, már 1735-ban egyenetlenség támadt a hajduk és az újonnan beköltözködő jobbágylakosság között. A jobbágyság panaszára Sibrik Ádám csendbiztos, György Gáspár vármegyei esküdt 30 Montecuccoli-ezeredbeli katona kíséretében deczember 18-án megjelentek Szalontán, hol naplemente után a hajdu-családok házai lángba borultak. Hasonló sors érte 1727-ben a Keszi községbe kivándorolt 50 hajdu-családot is.
Hasztalan fordultak az egyes hajdu-családok a helytartótanácshoz orvoslásért. Az 1746, 1756, 1760 és 1762-ben kiadott leiratok a szalontai hajdukat jobbágyi elbánás alá vetették. Az eredetileg Kraszna vármegyéből származó Arany család ugyan 1778-ban a vármegye, majd 1796-ban a marosvásárhelyi királyi tábla előtt kereste igazát, de nem ért czélt. (Nagy Iván: Családt. ért., II., évf. 50. l.) Végre az Eszterházy család belátván a helyzet viszásságát, a hajdukkal a földesúri szolgáltatás mérvére nézve szerződést kötött, így ezután a hajduk által lakott helységekben a tulajdonképeni jobbágyok elkülönítve éltek a hajdu-családoktól. (Rozvány: Szalonta tört. Ballagi Alad. Osztr. Magy. Mon. II. 402. l.)
Mialatt a hajdu-vitézek ily szomorú sorsra jutottak, megkezdődött a birtok visszavételéért folytatott küzdelem az egész vonalon.
Tudjuk, hogy a váradi püspökség visszaállításával Lipót király az egyháznak az összes birtokokat visszaadta az 1552. évi állapot szerint. De ez természetesen csak papiron volt meg. A Rákoczy-kor lezajlása után, elnéptelenedett vármegyében, Belényes vidékét kivéve alig volt több 5-6 falunál, a hol emberek laktak, annál kevésbbé lehetett szó a birtokhatár megállapításáról.
A mint a vármegye területe kissé benépesült, az egyház is megkezdte régi birtokainak visszavételét. A váradi püspök 1712-ben Kölesér, Szil, Barmód, Kécz, Pata, Megyes, Andacs pusztákat, Mező-Gyán, Cséffa, Csegöd és Gyanta birtokokat, összesen mintegy 12,000 holdnyi területet, jure postlimini - elfoglalta a szalontaiaktól. A váradi káptalan 1712-ben Begécset és Szeghalom helyett cserében Csökmőt nyert a a királyi kincstártól. Gyapju puszta helyét pedig a váradi jezsuiták foglalták el, melynek felére azonban a Váradi Kis Anna-féle örökség révén Tisza László tartott igényt. A perbeidézett jezsuiták azután 1752-ben május 30-án kénytelenek voltak vele egyezségre lépni. (Komáromy id. czikke: Turul 1895, 150-51. l.)
Az udvartól kegyelt főurak új királyi adományok és az új szerezményi bizottság (Neoaquisitica Commissio) védőszárnyai alatt igyekeztek birtokokat szerezni a vármegyében. A diószegi uradalom 1727-ben királyi adomány utján Breuner leányaira szállott, de már 1728-ban Dietrichstein János Gottfried kamarai elnöké lesz. A királyi adomány-levélben felsorolt helységek közül Vámos-Pércs hajdu-lakossága azonban az 1734-ben megkísérelt beiktatás alkalmával hevesen tiltakozott. (Sillye Gábor czikke - Hajdu vm. 67. l.) Sarkadra a Rhédey család tartott igényt, majd Vizessy János füzesgyarmati lakos egy 1562-ben kelt adománylevélre támaszkodva, letelepedett a helységben, de őt a sarkadiak onnan 1729-ben rövid úton 544kitették. A Rhédeyek ellenben 1725-ben megindították a pert az új szerzeményi bizottság előtt s bár pernyeretesek lettek, az itélet végrehajtása a sarkadiak ellenkezésén hajótörést szenvedett. Mária Terézia végre 1749-ben Siklósi Andrássy Zsigmondnak adományozta Sarkadot, majd ennek megszakadása után gr. Almásy Ignácz nyert reá adományt.
Grassalkovics Antal 1729-ben 6158 frt követelése fejében Kerekegyházát, Dienest és Kakucsot veszi át, Baranyi Miklós alispán pedig 1729-ben Tamásdát kapta. Már nem voltak ily szerencsések a szalontai hajdu-nemesek, a kik a Neoaquistitica Commissio előtt ellenök megindított perben elvesztették Mező-Gyarak, Mező-Panasz, Marcziháza, Kis- és Nagy-Vásári, Bagdi és Simonkereki pusztákat (1727-36), melyeket a fiscus még 1718-ban foglalt el tőlük. (Rozvány i. m. 101. l..) A szabadalom-levelek felmutatását megtagadó kismarjai előljáróság tagjai pedig, a fiscus közbenjárására, az aradi várba hurczoltattak.
Csupán Tisza László mérkőzött meg sikerrel a királyi tábla előtt e hatalmas ellenféllel. Az 1759-ben megnyert per folytán neki járó zarándvár megyei jószágok helyett, 1766. augusztus 9-én Geszt és Mező-Gyán helységekre, továbbá Iklód, Mátéháza, Nagy- és Kis- Gyánté, Vátyon, Bogyiszlóháza, Kis-Geszt, Regécs, Kis-Radvány és Csegőd pusztákra nyert adományt.
Közigazgatási ügyek.
Míg az egyes birtokosok az egymás vagy a kincstár ellen folytatott perekkel bajlódtak, a vármegyei közigazgatás is a kezdet nehézségeivel küzdött. A vármegyének elsősorban a Debreczenbe szökött jobbágyok adtak sok dolgot, míg végre ez ügy az 1713. oktober 18-án Kállón, az érdekelt vármegyék és Debreczen városa által gróf Pálffy János és gróf Károlyi Sándor előtt kötött egyezség útján nyert elintézést. (Várm. levélt. F: XXVII. No 439.)
Békés vármegye kikerekításe már hosszabb ideig foglalkoztatta a vármegyét. E vármegye ugyanis 1699-ben egyenesen Benkovics püspök-főispán közbenjárására szakíttatott ki a katonai igazgatásból, de a közbejött események következtében a vármegye csak 1715. július 23-án tartotta első alakuló űlését Komáromi Csipkés György bihari alispán elnöklete alatt; első tisztikara a biharvármegyeiekből került ki.
Békés vármegye kikerekítése alkalmával Szeghalom, Torda, Károly és Balkány helységek visszacsatoltattak a vármegyéhez. Bihar vármegye már 1713-ban tiltakozott e helységek visszacsatolása ellen, 1716-ban még növelte az ingerültséget az a körülmény, hogy Békés vármegye Füzes-Gyarmat, Pázmány, Nagy- és Kis-Harang helységeket és pusztákat elfoglalta, mire Békés odautasította követeit, hogy ha Bihar az országgyűlésen Szeghalom visszacsatolását követelné, ők meg Dancsházát kérjék. A viszálynak különben csakhamar vége lett, mert Szeghalom és Csökmő között egy megközelíthetetlen mocsár keletkezett, mely azután a perlekedő vármegyék közt természetes határt vont. (Karácsonyi i. m. 301. l.)
Járási beosztás tekintetében a vármegye négy járásra oszlott fel, u. m.: váradira, sárrétire, érmellékire és belényesire. 1775-ben a belényesi járás két részre osztatott fel, ekként keletkezett a szalontai járás. Ez a beosztás 1849-ig állott fenn.
Az 1723 : XXX. t.-cz. által létesített kerületi táblák közül az egyik Váradon helyeztetett el. Első ülését 1724. márczius 27-én tartotta Váradon gr. Szentiványi József elnöklete alatt. Csáki Imre gróf bibornok közbenjhárására már a következő év (1725) elején Debreczenbe tétetett át.
Az 1715. és 1725. évi országgyűléseken alkotott törvények a közigazgatás terén is számos jelentékeny intézkedést tartalmaznak, de ezeknek végrehajtása teljesen a vármegyékre bizatott. A vármegye a törvény hiányos intézkedéseit helyhatósági szabályrendeletekkel pótolta. Különösen becsesek az e korból fenmaradt statutumok, már azért is, mert a vármegye beléletére vonatkozó adatok a régibb időkből nem maradtak ránk, de másfelől, mert azok számos oly czélszerű intézkedéseket tartalmaznak, melyekkel Bihar vármegye jóval megelőzte a többi törvényhatóságokat. Az 1711. évi szabályrendeletek a jobbágyok szabad költözködését szorítják meg és a dohányzási tilalom iránt intézkednek.
Az 1721-ben alkotott szabályrendelet a jogszolgáltatást tárgyazza. 545Nevezetesen a pallos-joggal felruházott földesurak bíráskodását szabályozza, megállapítja a törvénykezési határidőket, elrendeli, hogy a törvényszékek évenként 4-szer (negyedévenként) tartassanak. Kimondja végül, hogy a közhatározatoknak ellenszegülők fiscaliter üldözendők. Az 1725. évi szabályrendelet ismét a jobbágyok ügyében intézkedik. Még a török világban szokássá vált ugyanis, hogy a jobbágyok jobbágy-telkeiket eladták, vagy elzálogosították, gyakran távolabbiaknak is, miáltal a földesurak jelentékenyen megkárosultak. E szabályrendelet a jobbágybirtokoknak még ideiglenes elidegenítését is a földesúr beleegyezéséhez köti. Ugyanezen évben alkotott másik satutum a cselédek felfogadása körüli eljárást szabályozó 1715 : 101. t.-cz. végrehajtása iránt intézkedik.
Különösen becses adatokat nyújt a XVIII. századbeli vármegyei önkormányzatra nézve az 1745. április 26-án Várad-Olasziban tartott tiszti ujító ülésen alkotott szabályrendelet, melynek 61. pontja a jogszolgáltatás és a közigazgatás majdnem minden fontosabb ágára kiterjed.
Érdekes a 6. pont, mely a vármegyei közgyűlések helyét illetőleg akként intézkedik, hogy azok csupán télen tartassanak Váradon, a nyári hónapokban azonban Diószegen, Biharon vagy Kis-Marján, mely helységek a közgyűlésre érkezők lovainak elhelyezésére alkalmasak.
Láthatjuk ebből, hogy Biharban még a XVIII. század derekán is szabad ég alatt tanácskoztak a rendek. Csupán a XVIII. század vége felé tartatnak a közgyűlések állandóan Váradon. Felebbviteli törvényszékek évenként négyszer tartandók (8. pont) és pedig február 6-án, május 14-én, augusztus 21-én, november 14-én, ha azok vasárnapokra vagy ünnepekre nem esnek. A 11. és 12-ik pont utasítja az alispánt, hogy a közgyűlés határozatainak végrehajtásáról a következő közgyűlésnek számoljon be. A 14. pont az 1723 : 61. t.-cz. 2. §-a értelmében, a jobbágyok és a taxalis nemesek költözködését szabályozza. Az igazságszolgáltatást érinti a 23. pont, mely a pallosjog gyakorlását illetőleg intézkedik, továbbá a 21-ik pont, mely a nem szándékos emberölésért fizetendő váltságdíj (homagium) tekintetében rendezkedik, a 3-ik pont, mely az alispánnak, a szolgabiráknak és esküdteknek megtiltja a peres ügyekben, a megállapított dijaknál magasabb összegek felszámítását, végül a 29. és 30. pont a falusi bírák bíráskodását szabályozza.
A földesurak érdekeit védi a 38. pont, mely a jobbágybirtokok eladását vagy elzálogosítását tilalmazza.
Általános érdekűek: a 39. pont, mely a súlyokat, továbbá a hossz- és az űrmértékeket szabályozza s a mértékek megvizsgálását a szolgabíróra bízza; a helytelen mértékek tulajdonosait esetről-esetre 3 frttal birságolja. A 42. pont a bitangságban talált marhákra nézve intézkedik. A 44-ik pont a ragadozó állatok (farkasok) pusztítását rendeli el. Végül az 51. pont az 1730. május 25-én, a helytartótanácstól kiadott szabályzat kiegészítésekép, a perekben eljáró tisztviselők dijait a következőleg állapítja meg:
| 1. Az alispán díjai: |
| 1. bármely perbeli végzés kiállításáért | 6 rénes frt - kr. |
| 2. birságiális per után külön díj nem követelhető |
| 3. zálogváltási perben | - " " 30 " |
| 4. minden egyes vizsgálat tartásáért | 3 " " - " |
| irnoknak irásdij | - " " 6 " |
| 5. a vármegyei pecsétért | 1 " " - " |
2. A vármegyei főjegyző díjai: |
| 1. czímeres nemes levelek, czéhlevelek, vásárszabadalmak kihirdetéséért | 4 rénes frt - kr. |
| 2. nemesi tanúbizonyság-levélért, ha a czímer és a levél másolata is benne foglaltatik | 2 " " - " |
| 3. más nemesi tanúbizonyság-levélért | 1 " " - " |
| 4. ellentmondás, vagy meghatalmazás kiállításáért | - " " 12 " |
| 5. a perek kiadása után ívenként (ebből 5 kr. az irnoknak jut.) | - " " 15 " |
| 6. Nemesség-igazolás alkalmával a hátiratolásért | . - " " 15 " |
| 7. tiszujítószék határozatainak kiadása fejében | - " " 30 " |
| 8. compassualis levélért | - " " 30 " |
5463. Szolgabirák és esküdtek díjai: |
| 1. perbeidéző végzések kiállítása alkalmával | 3 rénes frt - kr. |
| 2. vizsgálatok alkalmával napidíj: a szolgabíráknak | 1 " " - " |
| az esküdteknek | - " " 30 " |
| 3. tanúvallomások alkalmával a szolgabirónak és az esküdteknek | 1 " " 30 " |
| 4. úriszéknél megjelent szolgabiró napidíja | 1 " " - " |
| esküdt napidíja ugyanekkor | - " " 30 " |
| 5. perbeidéző végzések kézbesítéséért szolgabírónak helyben | 1 " " - " |
| esküdtnek helyben - | - " " 30 " |
| 6. ugyanazért székhelyen kívül, ha a felperes természetben szolgáltatja a fuvart, |
| szolgabírónak naponként: | 1 " " - " |
| esküdteknek | - " " 30 " |
| 7. ugyanazért, ha a szolgabíró saját fogatát használja naponként | 2 " " - " |
| esküdteknek ugyanekkor | - " " 30 " |
Ez szabályzatot az 1781. évi nov. 7-én tartott bizottsági közgyűlésben alkotott szabályrendelet 35. pontja csekély módosítással érvényben hagyta. Az országgyűlések által megszavazott adók szabályszerű kivetése czéljából a vármegye portáinak száma új megállapítást nyert. 1723-ban 160, 1724-ben 176 volt a porták száma, mely az 1720-iki összeírás adatai alapján 1729-ben 200-ra emeltetett fel. Ez a szám a XVIII. század végéig megmaradt. 1782-1792-ben 201 3/4, 1847-ben pedig 214 volt a porták száma.
A porták alapján vettetett ki az évi adó. 1751-ben például a vármegyére 116,193 frt 20 kr esett. Ebből azonban 12,710 frt 29 kr. a vármegye közigazgatás költségeire fordíttatott, mely a következőleg oszlott meg: főispán tiszteletdíja: 1500 frt, a provinciális commissariatus költségei: 430 frt 29 kr., vármegyei tisztviselők illetményei: 4300 frt, a testőrség költségeihez való hozzájárulás: 4000 frt. vármegyei szolgák ellátási költségei: 2480 frt.
Járványok.
A városi jelleggel bíró helységek közül Várad mindegyre jobban emelkedik. III. Károly király 1719. július 11-én kelt levelével Várad-Olaszinak vásárszabadalmat ád. 1723-ban felmenti a város lakosait a robot fizetése alól. A városi hatóság III. Károly királynak még 1712. november 7-én kelt megerősítő-levele következtében csakhamar megkezdi működését. A városi levéltár iratai 1716-tól kezdődnek. A ráczoktól lakott Velencze városrész 1725-ben külön hatóságot alakít. 1726-ban, midőn a polgárok a közteher viselésén összevesznek, Olaszi is különválik, hova főleg az úri családok költöznek. (Rátkay József adatai: "Tiszántúl" 1900. évf.) A berendezkedés nagy munkája közepett a ragályok is megkövetelték az áldozatokat. 1739/40-ben a pestis pusztított a vármegyében. E nyavalyáról Debreczen város történetében a következők vannak feljegyezve: "E baj nyilalás vagy főfájással kezdődött s a mirigyesek hónaljaikat, mellüket, ágyékukat és horgas inaikat fájlalták. Némelyeknél a baj hányás-inger, forróság és hidegleléssel kezdődött, azután ütötte ki magát a betegen a guga, mely némelyeknél kemény, másoknál fejér és puha, de szederjes színű is volt.
Soknál pokolvarral adta ki magát s a kin nátha, szeplő is volt, az ritkán gyógyult meg. Némely betegen 30-40 pokolvar is volt. Volt, ki 4-5 nap alatt s volt, a ki 2-3 hétre halt el. Némelyik nagyon félt a haláltól, míg másik nem. Volt, aki sokat s volt, a ki semmit sem beszélt. Gyógyították e bajt terjéket borba kevert itallal. A guga, ha vereshagyma, méz és szappannal raggatott, kifakadt és ha kivágatván, jól kifolyt: a beteg nagyon sokszor meggyógyult."
A Pero-féle lázadás.
A birtokviszonyok rendezése, a katonai és a vármegyei igazgatás berendezkedése, az egyre súlyosodó katonai terhek, főleg az ország déli vidékén tanyázó ráczok közt, általános elégületlenséget támasztottak, melynek élére Szegedinácz Péter, másként Pero, a pécskai ráczok kapitánya állott. Pero, Matulay Pál hajduböszörményi lakos közvetítésével, összeköttetésbe lépett a tiszamenti, főleg a Békés vármegyében, továbbá Sarkadon lakó és a hajdu-szabadalmak elveszte, másfelől a vallási sérelmek miatt elégületlen kálvinistákkal, a kik között Szilasy István és Sebestyén János, mint afféle öreg kuruczok, Rákóczy visszajövetelének hírét terjesztették, tőle várván sérelmeik orvoslását.
Az elégületlen magyarok 1735. április 27-én Vértesy Mihály bíró vezetése alatt, Békés-Szent-Andráson tartották utolsó értekezletüket, melyen 547Sarkadról is többen megjelentek, de az Érmellékről senki sem jött, bár a megelőző évben Pásztor András sorra járta a községeket.
Míg az értekezleten megjelentek fegyvert fogtak és csakhamar Békés és Csongrád vármegyékben kezdtek garázdálkodni, addig Pero az értekezlet napján Arad vármegyébe tért vissza, hol május 3-án Pécskán összeszedve a ráczokat, Arad elfoglalását tűzte ki czélul; de rajta vesztett, mert még mielőtt sikerült volna neki a ráczokat teljesen megnyerni, az aradi várparancsnok elfogatta.
Hiába olvasták fel Sárándon, Zsákán és Furtán Pero kiáltványát, Bihar vármegye népe nem igen hajlott a felkelőkhöz, söt a zsákaiak feljelentették az ügyet Komáromy alispán tiszttartójának, a ki egy felkelőt elfogatott.
A felkelők ezalatt egész Okányig huzódtak, majd onnan mintegy 1000 lázadó május 7-én Erdőhegy felé vonult. De a Pero elfogatásán okult ráczok, Csorba nevű rácz kapitány vezérlete alatt, még aznap Erdőhegynél megtámadták a lázadókat s azokat teljesen szétverték.
A lázadók közül Sebestyén János, Vértesy és Matulay vezérlete alatt mintegy 100-an az erdőségek oltalma alatt Telegdig huzódtak vissza. Üldözésükre a vármegye is kirendeltetett, gróf Taaffe alezredes pedig Kinizs és Margitta környékére vonult, majd egyesülvén a megyei felkelt nemességgel, május 13-án Telegd körül szétugrasztotta a lázadókat. Matulay Pál Székelyhídon és Debreczenen át menekült, de futása közben elfogatott. A telegdi csetepaté után Taaffa gróf a Hantois és Cordova-féle lovasezredekből 300 lovassal megszállotta az Erdélybe vezető hágókat, a Szilágyság felé pedig, 200 bihari felkelt nemes őrizte a Berettyó völgyét.
De azért a lázadók május 18-án ismét életjelt adtak magukról. Less és Ürögd között egy gazdag serfőzőt kiraboltak s a tettest nem sikerült kinyomozni. Május végén már nyugalom volt a vármegyében. Az időközben összefogdosott felkelőket ideiglenesen Váradon őrizték, honnan augusztus elején Budára szállították őket.
Az egybegyűlt rendkívüli törvényszék itélete következtében Perót és 4 társát elevenen kerékbe törették. Négy felé vágott testrészeik Váradon és Sarkadon az akasztófára függesztettek ki. Bihar vármegye 1736. deczember 7-én tartott bizottsági közgyűlésében foglalkozván ez ügygyel, kijelentették a rendek, hogy a legszigorúbb vizsgálat sem derített ki oly esetet, melyből a lázadás főokául a földesurak rossz bánásmódjára vagy zsarolására lehetne következtetni. (Márki Sándor. Pero lázadása, Akad. értek.)
Mária Terézia.
Mária Terézia ingadozó trónjának megvédésében Bihar vármegye a tiszántúli vármegyék között jó példával járt elől.
Az 1741. évi országgyűlés által megszavazott nemesi felkelés csakhamar kiállíttatott a vármegye részéről. Azok a főurak, főpapok vagy özvegyek, a kik a személyes felkeléstől mentesek voltak, 45 lovas felkelőt állítottak ki s 1330 rén. frtot adtak a felkelés czéljaira, melyhez az 1662 : 12. és az 1681 : 46 t.-cz. alapján a személyes felkelés alól mentesek 4815, s a váradi zsidók 800 rén. frt.-tal járultak. (Várm. levélt. act. Inss.) Az 1741 : LXIII. t. cz. értelmében felállított 6 magyar gyalogezred közül Bihar vármegy a IV.-hez, mely a nagyváradi hadbiztosság alá rendeltetett, 800 katonát, Debreczen pedig 184 katonát szolgáltatott. Jóllehet 1741. év őszén pestisragály lépett fel, Bihar vármegye megfelelt kötelezettségének.
Az 1744-iki felkelés alkalmával Bihar vármegye sem készült el idejében, de csakhamar útnak indította a nemesi felkelő sereget, mely Beőthy Mihály alispán és Dráveczky László kapitánysága alatt Sziléziában vitézkedett. A magyar nemes testőrség költségéhez Bihar vármegye 4000 frtot ajánlott fel, de nincsenek adataink, hogy közvetetlenül a testőrség felállítása alkalmával a vármegye is küldött volna fel nemes ifjakat. 1760-ban a testőrség kiegészítésére gróf Rhédey János első hadnagy küldetett vizsgáló biztosul Debreczenbe, mely alkalommal Bihar vármegyéből két, Debreczenből egy nemes ifju vétetett fel.
Mária Terézia uralkodásának végszakában a bajor örökösödési háború ismét hadba szólította a nemességet. 1778-ban a megyék által megszavazott 14,000 főnyi gyalogságból Bihar vármegyére 400, Debreczen sz. kir. városra 80 ujoncz esett. Az üresedésben levő váradi püspökség 100 felszerelt huszárt, 548Csáky János, György és Imre 40, a váradi káptalan 30 huszárt tartozott volna kiállítani; de az 1779. május 13-án megkötött tescheni béke véget vetett a hadi készülődéseknek. Mária Terézia uralkodása alatt József trónörökös többízben bejárta Magyarországot, mely utazások későbbi reform-terveire nagy befolyással voltak. 1779-ben tett körútja alkalmával, Szalontán keresztülutaztában, a bíró ékes latin nyelvű szónoklattal üdvözölte. Május 17-én Váradra érkezett, hol a "Báránka" vendéglőbe szállt, míg kíséretét a városházán helyezték el. Másnap már Debreczenben találjuk. (Szücs Istv.: III., 790-92.) Váradi tartózkodása alatt határozta el az ottani vár erődjellegének megszüntetését. Ekkor alakul a "Váralja" nevű városrész, hova főleg a beköltözködő zsidók telepedtek le. (Rátkay József közleményei).
A vármegyei főispáni méltóságot, azon időtől kezdve, hogy Benkovics Ágoston püspök az örökös főispáni méltóságot nyerte (1697) I. Lipót királytól, egészen a Patachich Ádám báró haláláig (1776. márczius 8), a váradi püspökök töltötték be. Patachich halála után, minthogy a váradi püspöki szék négy éven át üresen állott, 1777-ben Andrássy István gróf cs. kir. kamarás neveztetett ki helytartóvá, őt követte Korompai Brunswick Antal gróf, a kit nagy ünnepélyek közepett, gróf Károlyi Antal szatmári főispán 1779. május 18-án iktatott hivatalába. Brunswick egy évig tartó főispánsága után gróf Korniss Mihály neveztetett ki főispáni helytartóvá, de még az ünnepélyes beiktatás előtt elhalálozván (1781), helyette 1782. június 13-án Ürményi József országbírót iktatta be gróf Károlyi. Főispánsága már belenyúlik a vármegyéknek II. József központosító törekvései ellen vívott küzdelmébe.
II. József.
II. József trónraléptével (1780) csakhamar hozzálátott merész tervének, az egységes Ausztriának megalapításához, mely első sorban Magyarország akkori közjogi, egyházi és társadalmi viszonyainak teljes átalakítását tette volna szükségessé. Szakítva a Habsburgok hagyományaival, első reformjait az egyházi téren kísérelte meg.
Az 1781. október 29-én kiadott türelmi rendelet élénk visszhangra talált a protestánsok között. Debreczen kálvinista lakossága e hír hallatára valóságos ünnepet ült.
A türelmi rendeletet a kanczellária, a főispáni szék üresedése miatt, nem közölhette azonnal a vármegyével, így az csak a Beőthy János alispán elnöklete alatt 1783. deczember 30-án Váradon tartott közgyűlésen hirdettetett ki. (Marczali: Magyar Orsz. II. József korában, II. 235).
Éppen kapóra jött a váradi reformátusoknak, a kiktől a váradi püspök közbenjárására 1783. április 10-én megtagadták a szabad vallásgyakorlat folytatását. A kihirdetett türelmi rendelet következtében a következő év első napján (1784. január 1-én) a váradi reformátusok is megtarthatták az első istenitiszteletet a Tisza-ház udvarán. II. József, noha a katholikus egyházat érintő reformok miatt a pápa személyesen közben járt nála, tovább haladt ama nagy terve megvalósításában, hogy az állam területén levő egyházi intézményeket teljesen a saját eszméi szerint alakítsa át. Még 1781. végén meghagyta a szemlélődő szerzetesrendek összeírását, melyeket csakhamar feloszlatott. Ezeknek vagyonából létesült a vallásalap, mely a lelkészkedő papság javadalmazására és új plébániák felállítására volt fordítandó. Az elrendelt egyházmegyei összeírás szerint a váradi egyházmegyében 26,010 kath. hívő találtatott, a kiknek lelki szükségleteit 43 plébános és 13 káplán látta el. II. József intézkedései következtében a plébániák száma 48-ra emelkedik. (Marczali i. m. II. k., 165. l). Az eltörölt Pálos-rend házát 1786. márcz. 20-án vette át Beőthy János kirendelt politikai biztos. Vagyon, a hivatalos kimutatás szerint, 181,566 frt 55 kr. volt. (Századok 1901. évf. 422. l.) A felosztatott szerzetesrendek házait közczélokra foglalták le, a váradi pálosok rendházát azonban az irgalmas rendiek elfogadni vonakodtak, II. József 1786-ban kelt leiratával azután egy felállítandó katonaiskola czéljaira szánta. A pálosokat követték 1787-ben a premontreiek; ők is távozni voltak kénytelenek váradi rendházukból. II. József egyházi reformjai csakhamar élénk mozgalmat idéztek elő az ó-hitüek között is. Putnik Mózes temesvári gör. keleti püspök, 1783-ban benyujtott emlékiratában, a görög-keletiek elnyomása miatt panaszkodik, 549továbbá előadja, hogy a pópákkal kilenczedet s tizedet fizettetnek s hogy velök a vármegye rosszul bánik, sőt egyet a tyúkólba zártak, (Marczali i. m. II. 266. l), egyszersmind a görög-keletiek részére templomot kér Váradon. Ez utóbbi kérése csakhamar teljesedett. 1784. november 9-én tették le a gör. keleti templom alapkövét II. József császár jelenlétében. Daczára II. József intézkedéseinek, a váradi püspök megtartotta befolyását a vármegyében. 1782-ben a vármegyei közgyűlés elhatározta a fiscalis adó kivetését az apostasia ellen. Az 1780-ban kinevezett Kolonics László püspök egyházi téren maradandó emléket hagyott hátra. Egyebek között ő építtette a bélfenyéri és tótteleki templomokat.
Az egyházi téren folyt reform-műveleteket a vármegyei nemesség eleinte közömbösen szemlélte, de csakhamar őt is felrázták a népösszeírásra és a felmérésre vonatkozó rendeletek. Az összeírás ellen a vármegye főispánjához, Ürményihez fordult közbenjárásért, hogy legalább a katonaság részvételét és a nemesi házak megszámozását háritsa el. Láthajtuk, még ez sem okozott Biharban nagyobb mozgalmat; de már a nyelvrendeletek általános ingerültséget keltettek a vármegyében.
A Tisza-ház, ahol 1784-ben az első ev. ref. isteni tiszteletet tartották. (Később Tisza Kálmán szülőháza.)
Saját felv.
A Hóra-féle lázadás.
Bihar különös szeretettel ápolta nemzeti nyelvünket s már 1781-ben nemzeti nyelvünk a latin nyelvet teljesen kiszorította a megyegyűlésen, sőt a statutumokat is magyarul szerkesztették. A vármegye közönsége 1784. július 14-én tartott közgyűlésen Beöthy János alispán előterjesztésére feliratot intézett a nemzeti nyelv hivatalos használata ügyében, de hasztalan, mert a kerületi beosztás után, 1787-től a hivatalos iratok német nyelven fogalmaztattak. Az összeírás aránylag elég simán folyt le; nem úgy Erdélyben, hol az oláhok Hóra vezérlete alatt a földesurak ellen fordultak. A Hóra-lázadás hírére Biharban a felkelés átcsapásától tartottak; nem csoda, mert az erdélyi határszéli községekben a jobbágyok között gyakoriak voltak a zavargások. 1784. november 2-án egész váratlanul a Krizsán vezérlete alatt álló oláh lázadók a zarándi Kristyóron, Körösfalván jelentek meg, hol többek között Pakoth szolgabirót és a Kristyóry családot mészárolták le, innen Brád, N.-Ribicze stb. községeken át Nagy- és Kis-Halmágyra mentek, s mindenütt hajmeresztő kegyetlenséggel gyilkolták le a nemeseket.
E rémhírekre Nagy-Váradról rendes katonaság küldetett ellenük, de a felkészült oláhok, a Schultz alezredes vezérlete alatt 143 gyalogosból és 55068 székely huszárból álló csapatokat november 29-én Remete és Ponor felől visszaszorították.
Az első sikerek következtében elbizakodott lázadók most már az igért kegyelmet is visszautasították úgy, hogy a főispán kénytelen volt nagyobb számú katonaságot kérni, mely deczember végére a rendet helyreállította. Belényes, Lázúr, Kalota és Szt.-Mihály községekben még az év végéig nagyobb számú katonaság volt elhelyezve, a nép fékentartására. Az oláhok szétveretvén, a lázadás feje: Hóra, Feketetón át menekült Bécs felé, de elfogatott s életével lakolt gaztetteiért. Krizsán, a ki Biharban garázdálkodott, 1784. végén fogatott el.
A jobbágyság felszabadítása és a robot megszüntetése iránti törekvéseket már nem koronázta siker.
Tagadhatatlan, hogy a társadalmi reform iránt Bihar rendei elég fogékonysággal bírtak, de a császári rendeletek végrehajtása, főleg a központtól távolabb eső vármegyékben, már a tisztikar magatartása miatt is kétségessé vált. Luby Károly alispán nemcsak a saját megyéjében izgatott a császári rendeletek ellen, hanem Szabolcs vármegyébe is átment, hogy az ottani tisztviselőket ellenállásra serkentse.
1785-ben a megyékre került a sor. Márczius 18-án kelt rendeletével II. József a főispáni állást megszüntette, az egész országot tíz kerületre osztotta fel, melyek közül a Bihar, Békés, Csanád, Csongrád és Szabolcs vármegyékből alakított nagyváradi kerület biztosává gróf Teleki Samut nevezte ki.
A királyi biztosok részére külön utasítás készült, miheztartás végett. Bihar vármegyére nézve megjegyzi az utasítás, hogy itt Ürményi főispánsága "jó rendet csinált", ezért ezt a vármegyét kell mintául venni a váradi kerületben. Kiemeli az utasítás, hogy az igazgatás tekintetében ez a kerület a legnehezebb, a lakosság vegyes vallású lévén, ügyelni kell a türelmi rendeletekre. Főgond fordítandó a földmívelésre és az állattenyésztésre, de a fatenyésztés is előmozdítandó, hogy a lakosság gyarapodjék.
A germanizáczió kora.
1787-ben azután az egész vonalon életbelépett a közigazgatási reform; a hivatalos nyelv a német lett, a közgyűléseket megszüntették, a kerület pedig erélyesebb biztost kapott gr. Haller József személyében. A közigazgatási reformmal kapcsolatban életbe lépett az igazságügyi reform. II. József Budán központi levéltárt akart létesíteni, de a vármegye megtiltotta a levéltár elszállítását.
A fokozódó ingerültséget még inkább növelte II. József czéltalan külpolitikája és az óriási áldozatokkal folyó török háború. 1788. amúgy is inséges év volt, azért a katonaság részére kirótt porcziók sem voltak behajthatók, sőt Biharban a gabona összevásárlását is be kellett szüntetni.
Visszahatás.
Az 1789-ben támadt nemzeti visszahatás nemcsak a királyi biztosok tevékenységét bénítá meg, de a kedvező fordulatot vett hadjárat további sikereit is veszélyeztette. Ismét divatba jött a nemzeti viselet, mindenütt tüntetőleg magyarul társalognak, a Tisza István váradi házában tartott bálra (október hó) csak két tisztviselő jött német ruhában, a két alispán családostul nemzeti díszben jelent meg. (Millen. tört. VIII., 458.)
II. József ekkor akként szándékozott a helyzeten javítani, hogy a megyékhez fordult, és a megyegyűléseken tárgyaltatta a terményszállítás és az ujonczozás ügyét.
Bihar egybegyűlt rendei, Várad-Olasziban 1789. október 26-án tartott közgyűlésükben első sorban ellene szegülvén a politikai kérdések tárgyalását eltiltó rendeletnek, hosszú feliratban panaszolják el sérelmeiket, kijelentvén, hogy "ennyi baj 800 év óta nem érte az országot." A subsidiumot illetőleg megjegyzi a vármegye, hogy a háború ügye az országgyűlés elé való, így azt megtagadják és behajtásától a tisztviselőket eltiltják. A katonaság részére szükséges élelem szállítását ugyan nem akadályozzák meg, feltéve, hogy a diéta mielőbb egybehivatik.
A nemzeti ellenhatás ily erős nyilvánulásával szemben még az erélyes Haller is tehetetlen maradt, noha a rendek előtt mindenkép igyekezett eddigi eljárását szépíteni.
II. József azonban a vármegye akarata ellen is keresztül akarta vinni az ujonczozást, jóllehet a vármegyei tisztikar eleve kijelentette, hogy az ujonczozás veszélylyel jár.
551Az országgyűlés egybehívását sürgető feliratra II. József 1789. decezbmer 7-én válaszolt a vármegyéknek. Ezzel kezdetét veszi József rendszerének megdőlése. Az általános európai helyzet is segélyére siet a nemzeti visszahatásnak. A biztos már elveszítette hatalmát, a földmérések és a házösszeírási munkálatok beszüntettetnek. Csakhamar hozzálátnak a régi rendszer megdöntéséhez. Hallert Bihar vármegye el sem akarta kir. biztosnak ismerni; itt Domokos Lajos volt debreczeni főbiró veszi kezébe a hatalmat.
1790. február 4-én összehívás nélkül jelennek meg a megye rendei. A tisztviselőket egyszerüen megfosztják hivataluktól s helyökbe új tisztviselőket választanak. A vármegye iratai magyarul adatnak ki. Február 10-én már híre járt, hogy a nemesség éjjelenként fegyvergyakorlatot tart. A február 16-án leérkező császári leiratot, mely a 4-ikén tartott közgyűlés határozatait megváltoztatja, a Páris patak hídján megégetik. Gróf Teleki Samunak, az új főispánnak senki sem adott lakást Váradon s midőn a városházán akart megtelepedni, a főbíró az összes kályhákat szétdöntette.
II. József halála után.
Eközben II. József halálos ágyán (1790. február 20.) összes rendeleteit visszavonván, a nemzeti ellenhatás még hathatósabban nyilvánult. Az összeírási munkálatokat elégették és ugyanazt tették Péchy Imre alispán inditványára József császár összes rendeleteivel, melyeket a ref. templom előtt, a Körösparton égették el, a vármegye által kiküldött bizottság előtt. A mérnököket is kiutasították a vármegye területéről. E tüntetést irja le a következő vers, mely egy akkori ismeretlen nagyváradi alkalmi verselőtől származik.
A nagy-váradi pompa,
mely a' győzelmes Magyar Korona haza jövetelének emlékezetére a' Ttes Ns. Bihar vármegye érdemes Rendjei által az 1790-ik esztendőben 15-ik Martiusban tétetett.
Már az idő játszott, ezer és hétszázba cziczázott
Víg örömünk nevelő, lépe kilenczven elő.
Martius is felkölt, tizenöt nap benne el is tölt
Nagy Pompára csaló lett az utána való.
Volt oka Pompának, haza jötte Magyar Koronának
Hogy Buda várba került, éjjele fényre derült.
Óh! mint pompázik, kedvében, hogy paripázik!!
Rajta Bihar! de kivált, így örömébe kiált.
Isten néz rátok Magyarok! Meg jött Koronátok
Min, magyaros nagy öröm, kézbe szorítva köröm.
Nem csuda! gyöngyökkel, rakodott meg drága kövekkel
Finom arany koronánk, melyet ölünkbe vonánk.
Ezt Szent Istvánunk, Nagy Apostoli zsenge királyunk
Nagy Szilvestertül, nyerte meg Istenesül
Oh nagy vigasság! Megjött a régi igazság.
Megjöve a törvény, mely vala már jövevény!
Néppel azért Várad, valamint mikor a Körözs árad,
Úgy vala dugva tele, fényle piacza bele.
Tegnapi székülés, kiket olt kapa vármegye gyűlés:
Forrnak köz s jelesek, földes urak, nemesek.
Gyűltek sok bírák, kiknek nem kelle kapuszák.
Hát még a sok szép uri s köz asszonyi nép?
Itten troppok a sok lovas úri gavallér,
Ülvén fegyveresen, szürke, piros, deresen,
Mely törököt ronta svadronban álla Szalonta
Jó próbált magyarok, jelbe vitézi karok,
Lóra kap Ujváros, lova áros, s rendibe páros.
E pompára üget, téve veres süveget.
Volt fődékánjok Baranyi Mihály kapitányjok,
Régi vitéz Magyaros, veres, erős, agyaros.
Nézte Balogh László, Stachónál hogy vala zászló,
Tett tollas kalapot, jó paripára kapott.
A piaczon állván, majd vármegye házba beszállván,
Indulnak lovasok, kiknek is érdeme sok.
A nagy templomhoz, nagy kettős, czifra toronyhoz,
Mentek mind valahány, vérre vitéz kapitány.
Sok hegedű pengett, sok hangos trombita zengett,
Régi török síp szóllt, még az is új csuda volt,
Hintókat kentek, főrendek rajta kimentek,
Sok kocsi futva zörög, melytől az utcza dörög.
Ezt követi sokaság, a sok rendbeli gyalogság.
Városházáig, győzedelem-kapuig,
Mely vala nagy szép ív felemelt ácsmesteri kéz-mív.
552Puszpánggal kirakott, szine veresre csapott,
Czímere országnak, rajzoltja magyar koronának,
Jótetejébe nyomult, angyali kézbe szorult,
Irta magyar fajta: vala ily inscriptió rajta:
Kiván országnak régi ősi nagy atyát,
Az olaszi bíró, s vele, együtt Linter az iró.
Győzedelem kapunál, ura Tanácsa ki áll,
Várván gróf Hallert, ki veszen két czifra gavallért,
Várván Státusokat, tiszteli mind azokat
Kit szivből öntött köszönettel sorba köszöntött,
Ezt az adót megadá, Státus is elfogadá.
A czélhoz közelebb menjünk innen előbb,
Sétálnak, futnak, míg templom elébe kijutnak,
Nem volt néppel a hol, hossza, de vége sehol,
Itt lovasok, troppot gyalog áll vele szembe csoportot,
Azt várván ki legyen, mit ki eszébe vegyen.
Pattantyus rágyujt, menydörögve sütve sok ágyut
A sok puska ropog, hangja hegyekbe kopog,
Messze terül hangjok, bőgnek széltébe harangok,
Menj templomba Magyar, és valahára hamar,
Ugyde miként a méh, anyja nélkül kasba nem áll bé,
A nép ugy be megyen, hogy feje neki legyen.
Hát eő nagyságát püspök Kalatai uraságát,
Nagy rend jobbja felől, be követé legelől,
Mind rá tódulnak, mindnyájan utánna nyomulnak,
Mint a méh az anyát, ugy követik az atyát,
Addig iparkodnak, templomba betakarodnak,
Ifju, tisztes öreg, köznemes uri sereg,
Itt senkit tászlíst, nem láttál volna kamáslist,
Volt ruha mind magyaros, volt paszománt aranyos;
Még eő nagysága püspök Kalatai urasága
Szép papi uri ruhát, véve magára puhát:
Oltárhoz szállott, székből misét mondani állott,
Te Deum immár zeng, az orgona harsog fent,
Katedrába becsap majd, csakhamar egy magyaros pap.
A neve néki Kovács (kéne kezébe kalács: nálla van a kalapács.)
Váradi professzor, nem rég theologia doktor,
Most Szőllősi pap ur, vélni hogy egy apát ur.
Mondja tanítását, melynek nem hallani mássát,
Bátran szóll, nem fél, jól magyarokra beszél:
Jól megtartsátok, mondván, Magyarok Koronátok,
Kincsedet a mi vagyon, kézbe szoritsd, de nagyon.
Furcsa találmányok, intések, szép tudományok
Itten jönnek elül, mindenható szivre belől,
Benne ki lel gáncsot? minden dicséri Kovácsot,
Látsz magyar uri papot, végy előtte kalapot.
E pappal szemben - festve vala - most jut eszemben,
A mi magyar koronánk, mely mosolyog vala ránk
Eztet fegyveresen állván, strázsálva erőssen,
Két magyar uri vitéz, szinbe komoran kinéz,
Felváltják mások, valamint azok micsodások,
Rangjuk sokba került, Grevizi színbe derült,
Te Deum ért véget, oltárnál gyertya sem égett,
A pap mond Amment, nép is azonba' kiment,
Ült lovas a lóra, tízenkettőt üt az óra,
Itt már délre ütött, Fébus is arra sütött.
Mind haza készülnek, magyarok hintókra ülnek,
A délt érzi hasok, mennek elől lovasok,
Szintoly pompával, valamint jöttek muzsikával,
Mind lovasok, gyalogok, fáj az ebédre fogok,
Esznek, vigadnak, asztali vendégnek is adnak,
Mit látott odaki, rendbe beszéli kiki.
Sőt a pompáért, örök emlékezetnek okáért,
Két hordó bort fur, két jeles érdemes ur,
Mely felemelt fárul csuprok s fazekakba behárul:
Erre, meg arra viszik, s' van ki belőlle iszik.
A főrend igy szóllt: a nap rövidebb soha nem volt,
Ha Titánt Fénynyel végezi, toldani kell.
Ablakokon széllyel, minden háznál azon éjjel,
Gyertya ragyog és ki ablakába világot,
Gyujtani nem szeretett, ablaka be veretett.
Hold fényes, lángos vala Várad, tiszta világos,
Szépen illuminált; el hisz benne ki hált:
Im a pompának, mely ünnepe a koronának,
Itten vége leve, itt sava, borsa, leve.
553A szent korona visszaérkeztének hírére Váradon diadalkapu készült, előkerültek a régi tárogatók s ismét megcsendült a bujdosók bánatos dala:
"Zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát, hóval lepi be a tél."
Luby alispán pártja szinte lehetetlenné tette Teleki Samu gróf főispáni működését, sőt a márcziusban tartott tisztujító közgyűlése elvették tőle a kijelölés jogát s 4 táblabírót bíztak meg a kandidáczióval. Akadtak egyesek, a kik a II. József császár alatti szerepléséért felelősségre vonását indítványozták.
Megmozdult egyúttal a nép is. Április végén, úgy Biharban, mint a szomszédos Szabolcsban, lázító iratokat terjesztettek a nép között, melyeket szívesen támogattak a falusi jegyzők, a kik a franczia forradalmi eszmék hatása alatt a nemesség ellen izgattak. De e mozgalmak mélyebb nyomokat nem hagytak maguk után; a nemesség pedig Baranyi Mihály vezérlete alatt bandériumot küldött a korona őrzésére. E bandérium június 4-én érkezett Budára, tagjai között ott találjuk az ősi Beőthy Imre és Domokos Lajos dietai követeket is. (Századok, 1881. évf., 341. l.)
Az utóbbi a július 10-én megnyít országgyűlésen csakhamar élénk tevékenységet fejtett ki, s főleg a protestánsok szabad vallásgyakorlatát biztosító 1790/91. 26. t.-cz. létrejötte körül szerzett érdemeket.
Teleki helyzete amúgy is tarthatatlanná válván, gróf Brunswick József neveztetett ki főispánná, a ki az esküt az 1790. deczember 15-én tartott közgyűlésen tette le a a karok és rendek szine előtt.
II. József halálával a vármegyei nemesség kezébe visszakerült az önkormányzat, nem csupán a régi rendszert rombolta le, hanem a közigazgatás terén alkotott is. Becses adatokat nyújt erre az 1792. évi április 16-án tartott bizottsági közgyűlésben 297. sz. alatt hozott mezőrendőrségi statutum. E helyhatósági szabályrendelet közel félszázaddal előzte meg a mezőrendőrségről szóló törvényünket. Megállapítja a mezei tilalmas területet, intézkedik a mezei kerülők felfogadására nézve, körülményesen szabályozza a legeltetést és a mezei kártételek megbüntetése körüli eljárást, végül a szőlők és kertek felügyelete czéljából hegybiróságot állít fel.
Az 1794-ben hozott sazbályrendelet főleg az elharapódzott tolvajlások megakadályozása végett létesít praeventiv intézkedéseket. E végből behozza a marhaleveleket, elrendeli a lábas jószág megbélyegzését, vizsgálat alá rendeli a mészárszékekben vágás alá kerülő állatokat, felügyelet alá helyezi a külső csárdákat, végül a nyers bőrök eladását igazolvány előmutatásához köti.
Már az 1790/91. évi országgyűlés alatt érezhető volt a franczia forradalmi eszmék hatása; számos röpirat követelte az országnak a kor követelményeihez mért átalakítását. E törekvések rövid idő alatt egy társaságba hozták össze az újabb áramlat híveit, a kiknek az élére Martinovics Ignácz apát állott. Bihar vármegyébe is elhatott e röpirat. 1793. szeptember 30-án felterjesztést intézett a vármegye a sajtószabadság korlátozása tárgyában. Martinovics titkos társulatában 1794-ben Biharból 5-en voltak, kiket Szentmariay Ferencz avatott be, s a ki Kazonczy Ferenczet 1794. július 7-én gr. Károlyi József szatmári főispán ünnepélyes beiktatása alkalmával nyerte meg a társaságnak. Tagjai voltak még: Kazinczy Miklós megyei esküdt, Pajkszhoffer egykori váradi biró, Szlávy János fiatal jurátus és Szentjobbi Szabó László, gr. Teleki Samu titkára. A Martinovics-féle összeesküvés 1795. nyarán vérbe fojtatott. Kazinczy, Szlávy és Szabó hosszas fogságot szenvedtek.
I. Ferencz.
II. Lipót 1792-ben elhalván, örökségül a franczia háborut hagyta I. Ferencznek.
Napoleon hadainak közeledtére 1797. ápr. 10-én a vármegyei nemesség felkelésre szólíttatván, zöld selyem lobogó alatt elindult a szombathelyi táborba, de a campoformioi béke következtében még ez év decz. 19-én feloszlatott. (A felkelt nemesség lobogója jelenleg a vármegyei levéltárban őriztetik.) A franczia hadak közeledtére még három ízben szóllíttatott fegyverre a nemesség: 1800-ban, 1805-ben és 1809-ben.
554Az 1805-ben kiállított nemes-lovas és gyalogsereg tisztikara a következőkből állott; I. A nemes lovas-seregnél: ezredes: Rhédey Lajos, I. kapitány: Gróf Haller László és Balogh József. Főhadnagyok: Drávetzky József, Tóth Ferencz, Jakabffi Simon, Beőthy Vincze. Alhadnagyok: Beőthy László, Simai Márton, Miskoltzy János, Tokody Imre. Hadbíró: Bogdánovits Dávid (a 61. ezred nyugalmazott főhadnagya; Adjutant:Bakó. Főorvos: Hugli Antal. Alorvos: Kiszel János. II. A nemes gyalog-seregnél. Ezredes: Kazinczy László. Őrnagy: Szent-Iványi Ferencz. Főhadnagyok: Tokody János, Balku László, Szilágyi Ferencz. Alhadnagyok: Csengeri Sándor, Medve Dániel, Wetner Imre, Darabant Simon, Baranyi Antal, Szacsvay József, Sughó István.
| A sorozó bizottság előtt 1806. márcz. 6-án közvitézeknek beirattak: (gyalogosok) | 1592-en |
| Ezek közül fegyverviselésre alkalmatlanoknak találtatván, haza bocsáttattak. | 202-en |
| mint a hadi szolgálatra alkalmasok besoroztattak: | 1390-en |
A járásonként kiküldött táblabíráktól, a bizottsághoz jött jelentések szerint,
az általok fegyverviselére alkalmatosoknak talált hadkötelesek száma | 2159-re |
a fentebbi adatok alapján, levonva az ezen összeg nyolczadrészét
a fegyverviselésre testi hibák miatt alkalmatlanok | 269, |
| igy a vármegyéből hadi szolgálatra kiállítható nemesek száma összesen | 1890-re |
| tehető. (Eredeti összeírás a vármegye levéltárában.) |
Az előbbi két felkelés azonban csakhamar eloszlattatott. Napoleon fenyegető magatartására az 1807. évi országgyűlés ismételten fegyverre szóllítván a nemességet az 1808. évi decz. 19-én tartott tisztujító közgyűlés részletesen intézkedett a nemesi felkelés ügyében. Az 1807. évi országgyűlés közelebbről annyiban érdekli a vármegye történetét, hogy a már a megelőző országgyűléseken javaslatba hozott magyar tannyelvű katonai intézet ügyében Bihar követe egyenesen József nádorhoz fordult közbenjárásért. Felszólalásának csakhamar eredménye lett, mert még ez az országgyűlés vegyes bizottságot küldött ki a katonai akadémia tervezetének elkészítésére.
1809. tavaszán Napoleon már másodízben közeledett Bécs felé. A vármegyei felkelt nemesség, főleg gróf Rhédey Lajos főispáni helytartó és a vármegyei tisztikar vállvetett buzgalma következtében, már május havában harczra készen állott. A biharvármegyei felkelők a békési és a csongrádi nemességgel egy ezeredet alkotva, május végén Nagy-Váradon gyűltek egybe. Az ezered három osztályra oszlott, az első és a harmadik bihari, a második békés-csongrádi nemesekből állott.
Tisztikara a következőleg alakult meg:
1. Törzstisztek: ezredes: Dobozy Lajos, az 1792. évi felkelők alezredese. Alezredes: Wenckheim József báró. Őrnagy: Balogh József. Tábori lelkész: Láng Boldizsár. Hadbíró: Thuolt József. Számvivő tiszt: Lakatos István.
2. Főtisztek: I. osztályban:
Kapitányok: Miskolczy Mihály, Domonkos István. Másodkapitányok: Beőthy László, Lukácsy András. Főhadnagyok: Szilágyi Ferencz, Baranyi Péter, Klobusitzky János, Fráter János. Alhadnagyok: Vajda Bálint, Kis Konstantin, Beke János, Donát József.
II. osztály: kapitányok: Almásy Alajos, Kamotsay Sándor. Másodkapitányok: Egyed Ferencz, Müller Mihály. Főhadnagyok: Lehoczky Lajos, Beliczay József, Kovács Márton, Bogyó József. Alhadnagyok: Ormós József, Szász György, Halász János, Demkó István.
III. osztály: kapitányok: Szentivány Benedek, Örömházy János. Másodkapitányok: Fráter Mihály, Tokody Imre. Főhadnagyok: Medve Dániel, Beliczay János, Sorosy Károly, Jakabfy Károly. Alhadnagyok: Török István, Borbély Pál, Nagy Sándor, Baranyi Lajos.
Az ezred második osztálya már jún. 4-én megindult Kecskemét felé. A biharmegyeiekből álló I. és III. osztály június 14-én Nagyváradon a vármegyeház előtt gróf Rhédey helytartó és nagyszámú közönség előtt ünnepélyesen felvonulván, Domokos Lőrincz vármegyei főjegyző által beszéddel üdvözöltetett. Még az nap az ezred Gyula felé a pesti táborba vonult. A vármegyei felkelt sereg, a pesti táborból júl. 4-én a francziák ellen vezényeltetett, s részt vett a győri ütközetben; majd közel félévi táborozás után 1809. nov. 24-én kelt rendelettel eloszlattatott.
A véráldozaton kívül nagymennyiségü hadisegélyt szolgáltatott a vármegye a francziák elleni háború czéljaira. 1809-ben 200 mérő kétszeres buzát, 500 mérő zabot ajánlott fel a nemesi felkelés szükségletein kívül. Debreczen városa pedig ugyanez évben 849 frt 15 kr. készpénzt, 122 mérő tiszta buzát, 831/2 mérő kétszeres buzát, 1734 mérő rozsot és 1691 mérő zabot szolgáltatott. (Hazai és külföldi tudósítás 1809. évfolyam II. rész.)
A franczia háborúk következtében megrendült pénzügyi viszonyok rendezése czéljából 1811-ben egybehívott országgyűlés, kilencz havi tanácskozás után elkeseredetten ment szét. Rhédey Lajos gróf főispáni helytartó ugyan kicsinylőleg nyilatkozott a Vay szabolcsi követ körül csoportosuló ellenzékről, 555de a vármegyében élénk visszhangra talált a rendeknek az alkotmány megvédése körül kifejtett munkássága.
A pénzügyi bajokhoz még az elemi csapások járultak.
1811. folyamán Debreczenben két ízben támadt tűzvész, a város felét koldusbotra juttatta s a szűkölködők segélyzése Bihar vármegye kötelessége volt. Az 1813. első két havában uralgó rendkívüli hideg idő tömérdek kárt okozott a vármegyében. 1815-ben általános inség volt. 1816. telén uralgó nagy hideg, majd az ez évi silány termés, és az egész országban bekövetkezett drágaság még jobban fokozta az általános inséget, sőt még az éhhalál elől menekülő erdélyrészi oláhok is elözönlötték a vármegye területét.
2. A nemzeti törekvések kora.
Az 1812-ben hazaküldött s 1825-ig össze nem hívott országgyűlés helyett a közélet súlypontja a vármegyei közgyűlési termekbe tétetett át.
A kormány, mely az 1811/12-iki országgyűlésen szerepelt ellenzék fellépését kicsinyelte, a megyei közgyűlésekkel nem sokat törődött, mert nem volt szüksége reájok. A hazatért követek a vármegyei közgyűlésen szervezték azután az országgyűlésen megkezdett ellentállást, melylyel a vármegye ismét az ősi alkotmány védbástyája, nemzeti létünk számottevő tényezője, de egyúttal a későbbi reform-munkálatok előkészítő iskolája lesz.
Jóllehet a kormány nem nagy súlyt helyezett a vármegyei közéletre, mindazáltal ide is útat talált a titkos feljelentés és a besugás szelleme. Az 1816. szept. 19-én tartott közgyűlésen váratlanul megjelenik Almásy Pál királyi biztos, hogy a bevádolt vármegyei tisztviselők ellen vizsgálatot tartson. Az általános felháborodásra Domokos Lajos tábalbíró kijelenti, hogy ő jelentette fel Rhédey Ferencz főispáni helytartót, mert szerinte, zsarolja a népet. A rendek megvetéssel utasították ki a denuncziánst. (Mill. Tört. IX. k., 79.)
A kormánynak pénzre és katonára volt szüksége, de az országgyűlés egybehívásától irtózott, ezért ismét a vármegyék felé irányította a figyelmét s elsősorban egy megbízható vármegyei tisztikarról igyekezett gondoskodni.
1819-ig felkiáltással választották a tisztviselőket, ekkor azonban egy rendelet az eddigi eljárást hatályon kívül helyezi s behozza a szavazást. Ezzel kezdetét veszi a köznemesség tömeges részvétele és a tömegek befolyása a tisztujításoknál.
A Metternich tanácsára 1821-ben kiadott legfelsőbb rendelet, a hasereg kiegészítését törvénytelenül rendeli el, 1822-ben pedig egy újabb rendelet meghagyja, hogy az adó ezentúl pengőpénzben fizettessék, a mi a legsúlyosabb adóemeléssel volt egyértelmű. Ekkor a vármegyék is felemelték szavukat.
Bihar vármegye az ujonczozás ügyében kiadott rescriptumot végrehajtotta, de az adófizetés módosítása miatt feliratot intézet I. Ferencz királyhoz.
Miután sem az első, sem a második rescriptumra nem engedelmeskedett, királyi biztosok hajtották végre a rendeletet.
A nemzeti nyelv hivatalos használata érdekében már 1829-ben felemelte a vármegye a szavát. Különösen érdekes ez ügyben az 1241. szám alatt Bécs város német nyelvű megkeresésére válaszul hozott végzés, mely a következőleg hangzik:
"Bécs város előljárósága bizonyos 5 frtos hamis banknotta eránt, mely állítólag a váradi sótisztség által tartatott volna le, vizsgálatot kérvén tétetni: A levél visszaküldése mellett magyar nyelven válaszoltatik, hogy mivel az sem külső, sem belső formájára nézve egy magyarországi vármegye méltóságához illetőleg készítve nincsen, de különben is a megye rendei saját tekintélyük sérelme nélkül magokat Bécs városával levelezésbe nem tehetik, az Előljáróság az általa kivánt dolognak végrehajtását a maga utján eszközölje."
A vármegyék ellenállásán végre megtört az önkény uralma, a király 1825-ben országgyűlést hirdetett Pozsonyba, melyen a vármegye követei közül Sombory Imre, főleg a nemzeti nyelv megvédése és terjesztése tárgyában tartott tanácskozásokban fejtett ki nagy buzgalmat. Az 1825/27. évi országgyűléssel megindult nemzeti törekvések csakhamar élénk mozgalmat keltettek a vármegyében, melynek élére Beőthy Ödön állott, az a férfiu, 556kinek közszereplése Bihar vármegye történetének eme korszakával elválaszthatatlan kapcsolatban áll. 1826-ban táblabíróvá neveztetvén ki, rövid idő alatt vezére lesz a haladóknak és ostora a maradiaknak.
Beőthy Ödön.
Az orsz. képtárból.
1828-ban csupán azért nem választatott alispánná, mert nem volt kijelölve, bár a vármegyei rendek túlnyomó része már ekkor óhajtotta volna az alispáni székben látni; hívei, mintegy kárpótlásul, az 1830. évi országgyűlésre küldték fel követül. - Beőthy megjelenése az országgyűlésen nagy nyereség volt az ellenzékre. Csakhamar feltünt élénk temparamentumával, fényes szónoki képességével, mindjárt az ülésszak elején vármegyéje megbízásából előterjesztést tesz a vallásügyi sérelmek ügyében, mely mintegy bevezetésül szolgált a későbbi vallási vitákhoz.
Az országgyűlés szétoszlása után megindult reform-törekvéseket 1831-ben az ázsiai kolera akasztotta meg. Ez év tavaszán Oroszországban fellépett a sárga halál s az északi vármegyéken át hihetetlen gyorsasággal terjedt a Tisza felé. A járvány felléptekor, június elején, katonai zárvonal rendeltetett az Ér és a Berettyó mentén, hogy a járvány továbbterjedése megakadályoztassék; azonban hasztalan, mert július havában már átlépte az Ér és a Berettyó folyók vonalát.
Debreczenben júl. 24-én lépett fel s szeptember 4-ig 2152-en estek a járvány áldozatául. (Szücs István i. m. III., 859.) Váradon is számosan haltak el e betegségben. A vármegye területén aránylag gyengébb lefolyásu volt a járvány. Szalárdot ez időtájt sokan felkeresték savanyú vizéért, mely hathatós óvszerül bizonyult a ragály ellenében. Még el sem mult teljesen a ragály, midőn a rendek az 1832-ben egybehívott országgyűlésre ismét Beőthy Ödönt s melléje követtársul Ravazdy Istvánt küldötték fel Pozsonyba.
Ez országgyűlésen Beőthy hathatós szószólója lett a protestánsok ügyének. A megyegyűléseken e tárgyban mondott beszédei még Németországban is feltünést keltettek, de ezzel egyúttal magára vonta a katholikus papság neheztelését is, mely csakhamar heves harczra kelt ellene. Az áttérések szabályozása tárgyában megindult vita közepett heves szóharczba keveredik Tagen váradi nagypréposttal, mely vita Tagen visszavonulásával végződött, kinek helyébe a káptalan Kricsfalusi Ferenczet választotta meg. Az úrbér szabályozása felett tartott tárgyalások alkalmával 1834. nov. 10-én és decz. 30-án Beőthy két nagyhatású beszédben fejtette ki álláspontját. Első követtársa, Tisza Lajos, Füzesséry Gábor beregi követtel Debreczenben összekülönbözvén, a követségről lemondott.
Ekkor a vármegye Ravazdy Istvánt küldte fel Pozsonyba, de mivel ő a kormányhoz szított, csakhamar mozgalom indult meg a vármegyében Ravazdy visszahívása iránt.
Noha Ravazdyt maga a főispán pártfogolta, mégis visszahívatott. Ekkor újból heves választási küzdelem szintere lett a vármegye. Tisza hívei Budaházy megyei főügyészt jelölték, a ki a haladópárti Kölcsey Ferencz, azelőtt szatmári követ ellenében, daczára Wesselényi Miklós közbenjárásának, a ki őt visszalépésre akarta rábírni, követté választatott.
V. Ferdinánd.
Az I. Ferencz halálával bekövetkezett trónváltozás alkalmával heves vita indult meg Ferdinánd czíme kérdésében. Beőthy az V. Ferdinánd czímzés mellett foglalt állást.
557Időközben a főrendek nehézségeket támasztottak az úrbér szabályozása tárgyában fölterjesztett törvényjavaslat ellen, mire a vármegye odautasította követeit, hogy az országgyűlés feloszlatását követeljék.
Az 1832-36-iki hosszú országgyűlés 1836. máj. 2-án véget ért. Még az utolsóelőtti űlésben Beőthy heves beszédet mondott a kormány ellen, az ipariskolák felállítása tárgyában beadott javaslatok visszavetése miatt. Az 1832/36 : 5. törvényczikk szabályozta a jobbágytelki állományt, mely a későbbi megváltásnál irányadó lett. Bihar vármegyében a szántóföld négy osztályba soroztatott: I. 26, II. 28, III. 30, IV. 32 hold terjedelemmel. A rétek a következőleg osztályoztattak: az I. 8, a II. 10, a III. 12 embervágó.
Az országgyűlés alatt megindult nemzeti törekvések a társadalmi térre is kiterjednek. Debreczenben 1833-ban, Váradon ugyanez évben alakul a "Biharvármegyei Casino." - 1835-ben vetik meg a polgári lövölde alapját, 1840-ben alakul a "Biharvármegyei Gazdasági Egyesület." - Az országgyűlés eloszlása után, a kormány az ezen országgyűlés alatt keletkezett "Társalkodási egyesület" tagjai ellen fordult.
Lovassy László, Nagy-Szalonta szülötte, a ki az egyesület levelező tagja volt, első sorban azzal vonta magára a hatalom haragját, hogy 1835-ben az erdélyi ifjusághoz, a Társalkodási Egyesület által intézett felhívást megfogalmazta. Midőn kiadták a parancsot az egyesület felségsértéssel vádolt tagjai ellen s Lovassy Ferenczet Nagy-Szalontán elfogták, Lovassy László maga jelentkezik Váradon, a királyi ügyészség előtt. Lovassy, bár 1834-ben kilépett az egyesületből, mint főbünös perbevonatott. Bihar vármegye közönsége 1836-ban tartott bizottsági közgyűlésében 1316. sz. alatt Lovassy elfogatása ellen felemelte tiltakozó szavát, de erre a kanczellária dorgatoriummal válaszolt, mire 1837-ben ujra felír az elfogottak ügyében, sőt Fényes Károly táblabíró vezetése alatt küldöttséget menesztett a nádorhoz Lovassyék érdekében. Maga az egyik elfogott atyja, Lovassy István személyesen megjelenik Pesten a királyi tábla előtt, hogy fiai és öcscse ügyében irásbelileg informácziókat nyujtson be, de hasztalan, mert bár Lovassy Ferencz szabadon bocsáttatott, Lovassy László 10 évi fogságra itéltetett, honnan csak testben és lélekben megtörve szabadult ki. - (A Lovassy László ellen folytatott perből néhány iratot Móricz Pál 1891-ben közzétett.)
Alig csillapodott le, a személyes szabadság megsértése miatt támadt közingerültség, midőn Lajcsák Ferencz váradi püspöknek 1839. márczius 15-én a vegyes házasságok ügyében kiadott pásztorlevele foglalkoztatta a közvéleményt. Beőthy a vármegye termeiben ismét hathatósan felszólalt a protestánsok sérelmei ügyében, sőt Lajcsák püspökkel a vegyes házasságok kérdésében levelezést is folytatott, de szenvedélyes hangja, melyet a püspök ellen használt, azt eredményezte, hogy az egész katholikus papság ellene fordult, mely egyesülvén az 1836-ban főispáni helytartóvá kinevezett Tisza Lajos pártjával, Beőthyt az 1839. évi követválasztás alkalmával Hodossy Miklós ellenében kibuktatta, de Hodossy jún. 27-én lemondott a követségről, mire az aug. 20-án tartott közgyűlésen ismét Beőthy Ödönt választották meg.
Beőthy ezen az országgyűlésen első sorban Bihar vármegyének a vegyes házasságok ügyében kelt sérelmi feliratát terjesztette elő, majd felszólalt az adó megszavazásánál, és a közteherviselés mellett foglalt állást. Az országgyűlés berekesztése után a hálás vármegye elhatározta, hogy arczképét a közgyűlési terem számára megfesteti.
A főispáni helytartó befolyásának ellensúlyozására a rendek nagy része Beőthy Ödönt óhajtotta alispánul. Beőthy ezúttal nem térhetett ki a közóhaj elől, 1841. május 10-én egyhangulag első alispánná választatott. Rövid ideig tartó alispánsága alatt a vármegyei közigazgatási új korszaka kezdődik. Alispánsága a megyei önkormányzat példányképe volt. Alatta a közigazgatás élénkebb, jótékonyabb, a törvénykezés gyorsabb, pontosabb és részrehajlatlanabb lett. (Csengery Ant. Tanulm. II., 36. l.).
Ellenfelei is keresték bíráskodását. Ő volt, a ki meghonosította az alispáni jelentéseket, fejlesztette a községi életet, előmozdította az anyagi jólétet és a közgazdasági kérdésekre is kiterjedt a figyelme.
558A megyei főorvosi állás betöltésének kérdésében azonban viszályba elegyedett a főispáni helytartóval, mely ügy rendkívül elmérgesedvén, felülről bizalomnyilvánítás rendeltetett a főispáni helytartó részére.
Az 1842. márczius 5-én tartott közgyűlésre becsődített vidéki nemesség, folytonos "nem adózunk" kiáltásokkal fogadta az alispánt. Az általános fejetlenség közepett végre Nagy József vármegyei táblabíró szóhoz jutott, kinek nagyhatású beszéde csakhamar megváltoztatta a helyzetet, a Beőthy ellen becsődített nemesség lelkesülten éltette a vármegye alispánját s ennek hatása alatt megszavazták a közadózás nagy elvét. (Hegyesi Márton: Bihar 1848/49-ben, 28. l.).
Így most már misem akadályozta, hogy az elveihez szigorúan ragaszkodó Beőthy az 1843/44. évi országgyűlésen a vármegyét ne képviselje. Megjelenése a már egybegyűlt követeket felvillanyozta. Mindjárt az első űlésen felszólalt, sajnálatát fejezvén ki a felett, hogy Zala vármegye nagynevű követe, Deák Ferencz hiányzik az országgyűlésről.
Nagyvárad. - A vár mai képe.
Saját felv.
Majd a magyar nyelv érdekében emelte fel szavát, nem akarván megtűrni, hogy az országgyűlésen a magyar nyelven kívül más nyelvet használjanak, majd az országgyűlési napló kinyomtatása, a szabad királyi városok rendezése s a megyei választások s végül a vegyes házasságok ügyében tartott nagyobb beszédeket.
A tisztujítás közeledtekor még Pozsonyból küldte meg lemondását az alispáni tisztségről. Az 1845. január 24-én tartott tisztujítás alkalmával hívei nem választhatták meg újból, mert nem jelöltetett, a mi fölötte elkeserítette a szabadelvű pártot s a főispáni helytartó önkénye ellen feliratot intéztek a királyhoz, mely tárgyalás végett a vármegyéhez visszaküldetett.
Míg a felségfolyamodvány ezt az utat megtette, nagyon gyakoriak voltak az összeütközések a két párt között. Beőthy egyik közgyűlésen fölhívta a főispáni helytartót, hogy a vármegye békéje kedvéért mindketten vonuljanak vissza a közszereplés teréről.
A deczemberi közgyűlésre, melyen a felségfolyamodvány volt tárgyalandó, a becsődített nagyszámu vidéki nemességgel szemben, a Beőthy vezérlete alatt álló szabadelvűek folytonos tanácskozásokkal akarták kifárasztani a nyers tömeget, vagyis az agyonbeszéléshez folyamodtak, czélul tűzvén ki, hogy 559addig folytatják a szónoklatokat, míg a kormánypárt kifogy a költségekből, melylyel a becsődített köznemességet együtt bírta tartani. - De a tanácskozás, a pártok közötti feszültség következtében, deczember 18-án vérengzéssé fajult.
Az ellenzék támadásai elől a főispáni helytartó a szomszédos kis terembe távozván, onnan fegyveres hajduk törnek be a közgyűlési terembe és feltűzött szuronynyal támadnak a szabadelvűek ellen, mire a kormánypárti kortesek is csatlakoznak hozzájok. Toperczer Jenő volt főjegyző, Bernáth József volt alispán, Beőthy Ödön díszkardjának hüvelyével fogja fel a reá mért csapást. A vérengzésnek csak a közbelépő katonaság vetett véget. Az általános zür-zavar közepett Tisza Lajos élete is veszélyben forgott, a kit Lőrinczy János mentett meg. Lukács György, a "Pesti Hírlap" levelezője, a ki szintén megsebesült, a véres gyűlésről küldött tudósítását ezzel fejezi be: "Így lőn, a tanácskozási szent terem nem védhely többé, hanem csatapiacz és majdnem temető hely." (Millen. Tört. IX. k., 635-36. - O'sváth Pál i. m., 35 l. - Csengery: Tanulmányok II., 38. l. - Horváth Mihály: 25 év III., 73-81. l.) A vérengzés ügyében a helytartótanács csakhamar vizsgálatot rendelt el, de az egészen a szabadságharczig húzódott, végül teljesen abban maradt. (Hegyesi Márt. i. m.)
Az 1847. évi országgyűlési választások alkalmával, óriási vesztegetés következtében Beőthy ismét kibukott, de ekkor a szabadelvűek a kormánypárti követeknek ellenzéki utasítást szavaztattak meg.
1848.
A márcziusi napok hatása alatt 1848. márczius 27-én a vármegye egyik követét visszahíván, helyette Beőthy Ödönt küldte fel, de ezen a közgyülésen már ledőltek ama válaszfalak, melyek a pártokat egymástól elválasztottták, sőt a közgyűlésen már a nép is összeolvadt a nemességgel. A közelmult keserűségeit feledve, az egész vármegye egyesült erővel munkálkodott közre az 1848-iki nagy vívmányok végrehajtásában.
Az 1848. előtti vármegye közigazgatásilag egy szabad kir. városra (Debreczen) és öt járásra oszlott, az egyes járások szakaszokra, vagy aljárásokra osztattak fel. A szakaszok élén alszolgabirák és esküdtek állottak. Az öt főszolgabírói járás a következőleg alakult: 1. Váradi járás: 1 püspöki kiváltságolt város, 10 mezőváros, 11 falu, 12 puszta. 2. Érmelléki járás: 7 mezőváros, 65 falu, 7 nagyobb puszta. 3. Sárréti járás: 4 mezőváros, 43 falu, 40 puszta. 4. Szalontai járás: 3 mezőváros, 92 falu, 72 puszta. 5. Belényesi járás: 5 mezőváros, 148 falu, 4 puszta.
A vármegyei tisztikar a következőkből állott: 1 főispán, 2 alispán, 1 főjegyző, 3 aljegyő, 1 főügyész, 2 alügyész, 4 fizetéses táblabíró, 2 főadószedő, 6 aladószedő, 1 számvevő, 1 levéltárnok, 5 főszolgabíró, 13 alszolgabíró, 18 esküdt, 5 csendbiztos, 2 főorvos, 2 mérnök, 5 seborvos, 1 várnagy.
3. Vallási, társadalmi és közművelődési viszonyok a XVIII. században és a XIX. század első felében.
A) A római és a görög kath. egyházak.
Egyházi állapotok a XVIII. sz. elején.
A szatmári békekötés után helyreállt belnyugalom közepett még az 1702-ben kinevezett gróf Csáky Imre püspök is végre megjelenhetett székvárosában, hogy az ősi püspökség helyreállításának nagy munkáját megkezdhesse. Csáky időközben 1710-ben kalocsai érsekké is kineveztetett, de tekintve mindkét javadalom rossz anyagi viszonyait, a váradi püspökségről nem mondott le.
Mikor Csáky Váradra jött, szomorú kép tárult elébe. Váradon egyetlen világi kath. pap sem volt, csupán egy Ferenc-rendi szerzetes végezte a lelki teendőket. A püspöki lak leégett, szőleje parlagon, Szent-László fürdője romban hevert. A püspökség javai közül Szent-Miklóst, Szent-Imrét a Rhédei család, Bárándot a Sennyeiek foglalták el, Priny Miklós pedig Belényes vidékén akart foglalni. De az egész egyházmegyében is hasonló állapotokat talált.
Szilágy-Somlyót és Kárásztelket kivéve az egész egyházmegyében nem volt több 100 katholikus hívőnél, Debreczenben csupán 1 kath. család lakott, lelkész pedig az egész püspöki megyében csak kettő volt.
560De Csáky e szomorú kép láttára nem csüggedt. Még az 1710-ben kanonokká és püspöki helyettessé kineveztetett Kébel Mihály 1711. tavaszán megkezdte müködését. 1712. nyarán végre megérkezett Várad püspöke is. Első gondja természetesen a püspöki lak és a székesegyház felépítése volt, melyet eredetileg a várba tervezett, de erről a hadügyi tanács ellenkezése miatt le kellett mondania. 1713-ban végre Telekesy egri püspök papokat bocsátott rendelkezésére, kiket Belényes, Bélfenyér és Szőlős községekben, a püspökség birtokain helyezett el. Váradon szerzetesek, jezsuiták és ferenczesek voltak, de plébános csak 1716-ban neveztetett ki. Idővel Szent-Jobbon, Székelyhídon, Margittán, Micskén és Telegden az egyes földesurak házi káplánokat tartottak, templom az egész vármegye területén egy sem volt, a középkori egyházak közül csupán a hévjói kápolna került vissza, de az is romokban. Köte-Gyán középkori egyháza ugyan az 1721-ben kelt jelentés szerint még fennállt, sőt Szalacson is találtatott egy kéttornyu monostorszerű egyház, de ezeknek helyreállítására semmi sem történt.
Az 1715-iki országgyűlésen végre keresztül ment a Debreczenben felállítandó kath. plébánia terve is, melynek első plébánosa lipóczi Keczer István kanonok lett, 1719-től 1807-ig pedig a lelkészi teendőket kizárólag a kegyes tanítórend tagjai végezték.
Végre megalakult az egyházmegye is részben a régi részben új területen; elveszett Belső-Kalotaszeg és Bánfi-Hunyad vidéke, ellenben Közép-Szolnok, Kraszna és Szilágy vármegyékkel gyarapodott.
A püspök a pozsonymegyei Magyar-Bélen tartotta székhelyét, hol fényes háztartást vitt. 1720-ban 62 darabból álló képtárt vásárolt, könyvtárában jogi és földrajzi művek váltakoztak a hittudományiakkal. Udvarában előkelő nemes családok sarjai nevelkedtek. 1725-től kezdve többször tartózkodott Váradon; 1726. után építtette a püspöki palotát, 1728-ban felépíttette a vármegyeházát, 1727-ben Váradon megtelepítette a kapuczinusokat, Debreczenben pedig Bakó János nagyprépost alapítványával a kegyes tanítórendet, 1730-ben végre letette az abban maradt székesegyház alapkövét. Áldásos főpásztorkodása közepett a kormányzatára bízott vármegyéről sem feledkezett meg. Bihar vármegye részére új szabályrendeleteket dolgoztatott ki, Váradnak pedig királyi vásárjogot szerzett.
A gör. keleti oláhok.
A mint a püspökség ügyei kissé rendbe jöttek, hívekről kellett gondoskodni. A református vallásu magyarság, daczára a jezsuiták buzgalmának, nem volt visszatéríthető; ezért Csáky a görög-keleti oláhok megtérítésén fáradozott.
A bihari oláhok közt a XVII. század elején a reformáczió elterjedésének nyomait találjuk. Már a debreczeni zsinat intézkedett oláh papokról, a kik főleg az Ér- és a Berettyó mellékén működtek.
Saját szertartásu püspökük (vladika) 1664-ben fordult meg utoljára közöttük, de ekkor úgy a magyarok, mint az oláhok ellene fordultak.
Benkovics váradi püspöknek sikerült néhány belényesvidéki oláh papot megnyernie, de a közbejött szabadságharcz alatt ismét elfordultak a katholikus hittől, melyet főleg az a körülmény is elősegített, hogy a Rákóczy szabadságharcz alatt, a császári kézen levő Várad, a beözönlő ráczok, oláhok iránti tekintetből egy vladika székhelye lett.
Erdélyben a XVII. század végén két buzgó jezsuita kezdte meg a görög-keletiek egyesítését. Ezeknek sikereire Csáky Imre gróf püspök, miután már megelőzőleg Kébel kanonokot küldte Belényes vidékére, László Pál székely származásu somlyai plébánost bízta meg az oláh görög-keletiek egyesítésének nagy munkájával s őt 1712-ben a görög egyesültek főesperesévé nevezte ki.
László fáradozásait siker koronázta, a Berettyón és az Éren túl sikerült több oláh papot megnyernie az uniónak, a Sebes-Körös felső vidékén azonban határozott ellenállásra akadt.
A László Páltól 1724-25-ben végzett egyházlátogatások már 70-nél több egyesült egyház létezéséről tanúskodnak. Az unio legjobban Belényes vidékén terjedt el, de a Lakságon nem volt egyetlen egy egyesült egyház sem; a váradi oláh esperes szintén hajthatatlan maradt.
561Jovánovics Vincze ujaradi rácz püspök, a ki kezdettől fogva féltékeny szemmel nézte László működését, ellene szegült az oláhok egyesítésének; megbízásából a laksági esperes 1726-ban valóságos zendülést támasztott a katholikusok ellen. Jovánovics 1726-ban engedélyt nyert a bécsi haditanácstól, hogy a bihari görög-keleti oláhokat és ráczokat katonai fedezet alatt látogathassa. Jovánovics, a ki a magyarok ellen mindenkor ellenséges indulattal viseltetett, 1728-ban Váradon tüntetett a kath. unió ellen. Felléptét a belényesvidéki oláhok nem szívesen fogadták, de azért mégis annyit elért, hogy 178 pap ismét elfordult az uniótól. Hasztalan tiltakozott Csáky, úgy is mint püspök, úgy is mint főispán, Jovánovics látogatásai ellen, a bécsi haditanács a kegyelt ráczok érdekeit tartotta szem előtt, sőt a ráczok 1732-ben metroploitává választották. Ezzel az unió hívei megszabadultak a kellemetlen szomszédságtól, melynek hatása nemsokára ismét szembetűnő lett. László halála (1729) után, Forgách Pál gróf kanonok vette kezébe az egyesítés munkáját. Sikerült is az elszakadt 178 papot visszatéríteni az unióra, mire az e siker következtében forrongó ráczok lecsendesítésére a kormány 1735-ban vizsgálatott indított a térítések ügyében.
Nagyvárad. A káptalansor.
Lojanek J. felv.
III. Károly király a görög-keleti vallásban megmaradt oláhoknak az egyesültektől leendő elválasztása végett egy bizottságot küldött ki, melynek működése még jobban felingerelte a lelkeket.
A görög-keleti vallásban megmaradt oláh papok ekkor Alsó-Lugoson gyűlést tartottak (1739), hol hevesen kikeltek az egyesültek ellen. Bihar vármegye azonban a gyűlés szóvívőit kinyomozta, s őket 1742. április 18-án bebörtönözte. Ez ugyan nem volt alkalmas a felizgatott kedélyek lecsendesítésére, de Forgách Váradon a piaczon levő házát templomul adta az egyesülteknek, 1739-ben felépíttette a suffraganeus gör. szert. püspök lakását a Szent-László téren. E püspök kineveztetését Csáky Miklós gróf már a megelőző évben a legfelsőbb kegyúrtól kérte.
A róm. kath. egyházmegye fejlődése.
Míg a görög-keletiek egyesítésének ügye lekötve tartá a püspökséget, az egyházmegye is lassav fejlődésnek indult.
1732-ben, midőn Forgách Pál püspöki helytartó egyházlátogatást tartott, még csak 16 helyen volt lelkész, de ezek közül is csak néhány volt 562plébánia, még pedig: 1. Várad-Újváros 1716-tól; plébánosai eleinte a váradi kanonokok voltak. 2. Debreczen 1719-től kegyesrendűek végezték a lelkészi teendőket. 3. Diószeg 1725-től uradalmi káplán. 4. Székelyhíd 1714-től az uradalmi kápolnában kapuczinusok végezték az isteni tiszteletet. 5. Szent-Jobb 1728-tól plébánia. 6. Micske 1713-tól plébánia. 7. Élesd. 8. Mező Telegd; de a plébániák e két utóbbi helyen csak később létesültek. 9. Pecze-Szőlős 1731-től hittérítők működtek. 10. Bélfenyér 1713-tól plébánia. 11. Gyula. 12. Endrőd. 13. Szilágy-Somlyó, az egyedüli, mely a XVI-XVII. század viharait átélte. 14. Kárásztelek 1706-tól plébánia. 15. Belényes 1712-től plébánia. 16. Margitta 1722-től plébánia.
Csáky Imre grófnak 1732. augusztus 28-án bekövetkezett halála után Luzsinszky László báró (1733-34) és Okolicsányi János (1734-36) rövid ideig tartó püspöksége mélyebb nyomokat nem hagyott az egyházmegye történetében.
Csáky harmadik utóda s testvér-öcscse, Csáky Miklós gróf 1737-ben püspöki székének elfoglalása után csakhamar folytatta nagynevű elődének félbenmaradt alkotásait. Csáky először a még mindig zilált püspökségi birtokviszonyokat rendezte, majd üveg- és posztó-gyárat alapított, püspöksége utolsó éveiben hozzálátott a püspöki palota és a székesegyház felépítéséhez, de 1747-ben kalocsi érsekké neveztetvén ki, a székesegyház és a püspöki palota felépítése utódára Forgách Pál grófra (1747-57) hárult. Az új püspök, Forgách Pál, Olaszi külváros fölött jelölte ki a székesegyház helyét, és az alapkövet, nagy ünnepélyek közepett, 1742. május 1-én tették le. Hosszas alkudozások után sikerült a káptalant is megnyernie, hogy székhelyét a városon kívül az épülő székesegyház szomszédságába helyezze át, és ezzel megalakította a mai "Káptalansor"-t.
Forgách lelkesedve karolta fel a görög katholikusok unióját. 1748-ban tett felterjesztésére végre Kovács Melét, Várad kerületi főesperes, a görög egyesültek segédpüspökévé kineveztetett, a ki új méltóságát még ez év végén elfoglalta.
Egyházi állapotok a XVIII. sz. második felében.
De az unió ügye ismét forrongást támasztott az oláhok között. Az elégedetlenek élére Drongó Gábor nem egyesült oláh pap állott, a kit 1751-ben izgatásai miatt a vármegye elfogatott.
Az aradi új görög nem egyesült püspök pedig felhasználván a pillanat fontosságát, ellátogatott Váradra, minek következményekép 60 már egyesült lelkész ismét elfordult az uniótól, 23-at pedig a felizgatott nép űzött el.
Mária Terézia királynő erre 1754-ben egy bizottságot küldött ki a kalocsai érsek elnöklete alatt, mely utóbb gróf Batthyány Imre elnöklete alatt 1756-ban befejezte működését.
Kovács Melét még a vizsgálat alatt elhagyta egykori jótevőjét, Forgách püspököt, a ki 1757-ben a váczi püspökségbe helyeztetett át, az egyesültek ügyeit pedig a királynő 1758. november 29-én kiadott leirattal szabályozta, minek következtében az aradi nem egyesült püspök még ez évben püspöki helytartót küldött Várad-Velenczébe.
Az 1759-ben püspökké kinevezett Patachich Ádám báróra ismét súlyos feladatok hárultak, hogy az egyházmegyében az egyes felekezetek között felzavart békét helyreállítsa. Patachich első sorban a görög egyesültek részére monostort építtetett, hogy a püspöknek a görög egyesültek szabályai követelte lakása legyen, majd magára vállalta az egyesült lelkészségek kegyúri terheit, mely példáját a káptalan is követte. Az unió ügye ismét jobbra fordult. Az 1765-ben nyomtatásba megjelent első névtárban 94 egyesült plébánia van felsorolva.
Patachich más téren is kiváló emléket hagyott maga után. Folytatta a székesegyház építését, újra szervezte a papnevelőt, a székesegyház mellett, szemben a káptalansorral, Hillebrandt Ferencz bécsi építész tervei szerint, püspöki palotát építtetett.
Példája buzdítólag hatott az egyházmegyei papokra. Gyöngyösi György kanonok 1760-ban felállította az első kórházat Váradon, az Irgalmas-rendüek vezetése alatt; Szenczy István kanonok 1765-ben leánynevelő intézetet létesített, Alapy János kanonok 1776-ban felállította a nemes ifjak nevelőházát, Salamon József szintén váradi kanonok pedig az 1786-ban kelt végrendeletével 563az árvaháznak vetette meg alapját. Az 1765-ben kiadott névtár szerint a plébániák száma 35-re rúgott. Az áldozó papok 44-en, a növendékpapok 30-an voltak.
Az 1732-65 közötti időszakban a következő plébániák létesültek:
Várad-Velencze (1736), Élesd (1757), Mező-Telegd (1736), Bihar-Püspöki (1736), Csatár (1743), Ér-Keserü (1755), Báránd (1744), Derecske (1742), Hosszú-Pályi (1732), Mező-Peterd (1758), Bél (1744), Sályi (1745), Magyar-Cséke (1737), Vaskoh (1741), Szalacs (1736).
A görög egyesült papság már 1765-ben függetleníteni akarta magát a váradi püspöktől. Kovács Melét halála után, 1775-ben, a törekvések Patachich püspök tiltakozása ellenére még inkább előtérbe léptek. Patachich 1776-ban kalocsai érsekké neveztetvén ki, hosszas vonakodás után a római kuria is beleegyezett a görög egyesült püspökség felállításába, melynek első főpásztorává 1777. július 1-én Drágosi Mózes neveztetett ki. Az új püspök javadalmazására II. József 1781-ben kiszakította a belényesi uradalmat a váradi püspökségből; II. Lipót pedig a jezsuita kollegiumot ajándékozta neki. A váradi gör. egyesült püspök ezentúl közvetetlenül az esztergomi primás alá tartozott, 1854-ben azonban kivonatott a primás joghatósága alól is és a fogarasi román érsek alá helyeztetett.
Patachich távoztával, négy évi szünet után, 1780-ban Kolonich László gróf neveztetett ki váradi püspökké, a ki még mint erdélyi püspök az időközben elkészült váradi székesegyházat szentelte fel. (1780. június 25.) Kolonics, a jótékonyságáról különösen ismeretes főpásztor, 1787-ben a kalocsai érseki székbe távozván, még ez évben Kalatay Ferencz neveztetett ki váradi püspökké. Kalatai újból sorra látogatta az egyházmegyei plébániákat s főleg a szegényebb sorsú plébániák javadalmazására fordított nagy gondot. 1795. július 29-én elhalálozván, a püspökség 5 éven át betöltetlen maradt. Utóda Pókateleki Kondé Miklós volt. Alatta tértek vissza a premontreiek, kik az eltörölt Pálos-rend klastromát és templomát nyerték.
A XIX. sz.első felében.
Utóda Miklóssy Ferencz (1803-11) építtette a mai szeminariumot. Miklóssy főleg az ifjuság nevelésére fordított nagy gondot. Bőkezűségét az általa építtetett csatári és tenkei templomok is hirdetik. püspöksége alatt, 1807-ben a székeskáptalan 10 stalluma 16-ra emeltetett fel, melyből hat, az úgynevezett stallum litterarium - az egyházmegyebeli papságon kívül is, a tudomány és az irodalom terén működő érdemes egyháziak részére jelöltetett ki. I. Ferencz király már megelőzőleg 1801-ben a káptalan tagjait Szent László király zománczos képével ékes mellkereszttel díszítette fel.
Miklóssy halála után (1811) tíz évi szünet után Vurum József ült a váradi püspök székbe.
Vurum távoztával 1827-ben Lajcsák Ferencz neveztetett ki Várad püspökévé. A vegyes házasságok ügyében kibocsátott pásztorlevelek miatt az egész országban, de különösen Bihar vármegyében heves támadásokban volt része. 1842-ben lemondván a váradi püspökségről, az 1838-ban újólag felépült kapuczinus kolostor magányában keresett menedéket, hol 1843-ban elhalt.
Utóda Bémer László báró 1843. február 10-én foglalta el az elárvult püspökséget. Bémer hazafias magatartásával a szabadságharcz eseményeinek esett áldozatúl. Püspöki székétől megfosztatván, 1850-ben az enzendorfi kolostorba száműzetett, honnan csak 10 évi távollét után tért vissza a hazába. 1862-ben Ungvárott hunyt el. Tetemei a váradi székesegyházban pihennek.
Az 1765-ik évben kibocsátott névtár óta az 1848-49-iki szabadságharcz lezajlásáig a következő plébániák létesültek a vármegye területén:
Várad-Olaszi (1784), Új-Palota (1814), Pecze-Szent-Márton (1784), Bihar (1826), Tóttelek (1788), Bodonos-Pataka (1829), Széplak (1778), Asszonyvására (1784), Diószeg (1772), Ér-Adony (1777), Székelyhíd (1772), Berettyó-Szent-Márton (1806), Furta (1782), Bikács (1778, áthelyeztetett 1813-ban), Görbed (1811), Tenke (1785), Rézbánya (1793), Körös-Tarján (1844), Sólyomkő (1844). A XIX. század második felében még több plébánia létesült: az ilosvai 1870-ben, a mezőkeresztesi 1871-ben, a nagy-szalontai 1880-ban, a magyar-pataki 1891-ben, a kondorosi 1893-ban. A főpásztori névsor kiegészítéséül közüljük a szabadságharcz leveretése után kinevezett püspököket, kiknek főpásztori működését a róm. kath. egyházról szóló fejezett 564ismerteti: Tordai Szaniszló Ferencz 1850-1868, lipovnoki Lipovniczky István 1868-1885, Ipolyi-Stummer Arnold 1886 (február 18-tól deczember 2-ig), Schlauch Lőrincz bibornok 1887. április 8-től.
A XIX. század első felében a váradi püspökség területén: 1 javadalmas apátság (Szent-Jobb), 3 javadalmas prépostság (székeskáptalani, Szent Lászlóról nevezett nagyváradi és várad-előhegyi) és 54 plébánia volt, ebből 39 plébánia Bihar vármegye területén.
A XIX. század első felében az egyes szerzetes rendek közül, a következők bírtak rendházakkal a vármegye területén: a premontreiek Várad-Olasziban, a kegyesrendiek Debreczenben, a kapuczinusok Várad-Ujvárosban, az irgalmasrendüek Várad-Olasziban és az Orsolya-rendü apáczák, szintén Várad-Olasziban.
Források: Bunyitay V. értekezése az 1896. évi egyházmegyei névtárban. - Bunyitay: Bihar vármegye oláhjai és a vallásunio Akad. ért. XV. k. 6. sz. - Bunyitay: gr. Csáky Imre püspök élete. - "Kath. Szemle" I. évf. 3. füz. - Gánóczy: Episcopi Varadienses 392. - 96. l. - Rátkay József adatai a "Tiszántúl 1900. évfolyamában.)
B) A református egyház.
A református egyház a XVIII. században.
A Szatmárt, 1711. szeptember 20-án tartott zsinat által tiszántúli református püspökké választott Veresegyházi Tamásra súlyos feladatok nehezedtek az egyházmegyében. A hosszú harczok alatt elpusztult vagy elszegényedett községek a lelkészek fentartásáról nem voltak képesk gondoskodni, de a felsőbb hatalom is tömérdek akadályt gördített a protestánsok szabad vallásgyakorlata elé, sőt a debreczeni kollegium jövedelmei is megcsonkíttattak. A váradi káptalan ugyanis időközben lefoglalta Szent-Imre dézsmáját, melynek visszaszerzéséről kellett gondoskodni. Az 1715 : 31. törvényczikk megtiltván a protestánsoknak a gyűlések tartását, ezért többé püspökök nem választattak. A Carolina resolutio azonban 4-4 püspököt állapított meg a két protestáns egyház részére.
Zoványi György, a ki ezen időtájt, 1726-tól a debreczeni superintendentia élén állott, haláláig (1757) megmaradt ebbeli minőségében.
Mint általában Tiszántúl, úgy Bihar váremgyében is a református egyház nagyobb lendületet Piskárosi Szilágyi Sámuel püspöksége alatt nyert.
E külföldön iskolázott, nagy tudományu férfiú, 1742-től a debreczeni kollegium tanára, 1759-től diószegi, majd később szatmári lelkész volt, 1765. augusztus 13-án Tatay Ferencz halála után debreczeni püspökké neveztetett ki. II. József még trónörökös korában, 1770-ben Debreczenen keresztül utazván, a tisztelgők között várakozó Szilágyi Sámuelt magához szólította s vele hosszasabban tanácskozott. Valószinü, hogy e tanácskozás következtében nyertek a reformátusok templomépítési engedélyt, mely templom 1776/77 között készült el, míg Komádi lakosai ugyanekkor csak a utczán belőli templomépítésre nyertek engedélyt. (Rozvány: Szalonta tört.).
Váradon 1783-ban állíttatott vissza a református egyház, melynek első lelkészévé Keresztesi József tétetett; de a nyilvános istentiszteletek tartása ellen a váradi káptalan akadályokat gördített. A mint a türelmi patens, mely 1781. október 29-én adatott ki, Bihar vármegyében kihirdettetett, többé mi sem akadályozhatta a reformátusok nyilvános istentiszteleteinek megtartását, melyek elseje 1784. január 1-én a Tisza-ház udvarán, Szilágyi püspök részvételével, tartatott meg. A megalakult egyházközség első gondja a templomépítés volt. Már ez évben, szeptember 20-án letétetett a református egyház alapköve Várad-Olasziban. 1835-ben pedig Várad-Ujvároson kezdik építeni templomukat. II. József türelmi rendelete és az 1786-ban kiadott nyilt parancs csak előfutárai voltak a protestánsok vallásszabadságának, melyet az 1790-91. évi 26. törvényczikk megállapított s melynek létrejötte körül nagy érdemeket szerzett Domokos Lajos bihari követ, Vay József és gróf Teleki József.
Ép ez időtájt, Szatmári Paksi István halála után, belzavarok támadtak az egyházmegyében.
Az 1791-ben Debreczenben tartott püspökválasztó gyűlésen többséget nyert Sinai Miklós ellen csakhamar tekintélyes számu ellenpárt alakult, 565mely keresztülvitte, hogy 1791. június 28-án új püspökválásztó zsinat tartassék. Ezt megelőzőleg az érmelléki traktus Péchy Imre elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen minthogy Sinai a világiaknak az egyházi igazgatásból leendő kizárását vitatta, az értekezlet tagjai elfordultak tőle.
A június 28-án tartott debreczeni zsinaton, a legtöbb szavazatot képviselő érmelléki traktus Sinait letette és helyébe Hunyady Ferenczet választotta meg, míg a másik két traktus, a debreczeni és a bihari (váradi), mint Sinai hívei, távol maradtak.
A bonyolulttá vált ügy rendezésére Orczy József báró küldetett ki kir.biztosúl, minek eredményekép Hunyady Ferencz választása megerősíttetett.
Az 1791. évi országos zsinaton 11 egyházi és 13 világi képviselő küldetett a tiszántúli kerületből.
A református egyház mellett az ágostai evangélikusok is kezdenek szervezkedni e tájban Váradon. 1806-ban telket vásárolnak a Körös-utczában, melyen 1809-ban épül fel templomuk s ezzel önálló hitközséggé alakúlnak.
A XIX. század első felében a tiszántúli kerülethez tartozó biharvármegyei reformátusoknak 136 anyaegyházuk van, mely négy esperességre oszlott fel, u. m.: 1. debreczeni, 2. érmelléki, 3. bihari, 4. szalontai.
Az ágostai hitv. evangélikusoknak ugyanekkor két anyaegyházuk volt: Nagy-Várdon és Sváb-Olasziban.
C) Művelődési viszonyok a XVIII. században és a XIX. sz. első felében.
A szatmári békével helyreállt belnyugalom főleg a mezőgazdaság fejlődése szempontjából bírt kiváló jelentőséggel.
A hosszú harczok alatt óriási területek hevertek parlagon, egyes vidékeken beláthatatlan mocsarak képződtek. A jobbágylakosság egy része katonának állott, más része biztosabb vidékekre menekült, s így hiányozván a munkás kéz, a vármegye területének jó része míveletlen maradt.
Ujabb telepítések.
Mint már láttuk, a földesurak az elpusztult falvakat újabb telepítések által igyekeztek benépesíteni. Az egykoron a hajduság által lakott helységekbe oláhok települnek; igy Körösszeg-Apátiba, melynek lakosai az 1709-10. évi pestis által teljesen kipusztultak, továbbá Vekerd, Ürögd, Körösszeg, Nagy-Léta, Pocsaj, Zsáka helységekbe szintén oláhok települnek. Dietrichstein gróf székelyhídi uradalmába németeket telepített, hasonlóképen Sváb-Olasziba is; a Klobusitzkyak meg 1817-ben Madarász és Oláh-Homorog helységekbe telepítettek svábokat. Berettyó-Szent-Mártonba Niczky Péter tótokat telepített, de ezek elmagyarosodtak. Diószegen görögök is laktak, a kik idővel kihaltak.
Földmívelés.
A népesség szaporodásával a földmívelés is fejlődésnek indul. Míg 1715-ben 43,299 köbölös szántó 2381/4 irtvány, 10,881 kaszásrét, 6,916 kapás szőlő és 31 malom iratott össze, addig az 1720. évi összeírás szerint már 58,019 köbölös szántó, 8472/4 köbölös irtvány, 21,094 kaszás rét, 12,847 kapás szőlő és 136 malom került adó alá.
Nagy áldás volt a jobbágyságra a Mária Terézia által 1773-ben kiadott úrbéri szabályzat, mely a földesúri önkény szabta adózásoknak gátat vetett.
A termesztett gabonaneműek között az első helyet foglalja el a tiszta és a kétszeres búza, továbbá a tengeri. Árpát és kölest a mezőségi vidéken, rozsot leginkább Debreczen környékén termesztettek.
A burgonya csak 1788-ban virágzott első ízben (Marczali i. m. I. 103.); leginkább a sváb és a tót helységekben termelték, lent és kendert is termesztettek, de ennek nem volt kelete. (u. ott 112.). A dohány legjava Félegyháza, Tarján, Diószeg és Nagy-Léta helységekben termett. A gyümölcstermelésre nem nagy gondot fordítottak, de annál nagyobb virágzásnak indult a szőlőtermelés.
Már az 1715-20. évi összeírás adatai szerint Várad-Olasziban 359 kapás szőlő találtatott, melyből 131 a polgárok és 228 a nemesek kezén volt. Az érmelléki szőlőtermelés központja Diószeg volt. A debreczeni polgároknak is sok szőlejük volt az Érmelléken, hol már 1720-ban 1142 1/2 kapás szőlő a nem nemesek kezén volt. A XIX. század elején a szőlőterület mintegy 56649,785 holdat tett; elterjedését leginkább feltünteti az a körülmény, hogy akkoriban már 96 szőlőfaj találtatott a vármegye területén.
A bortermelés tekintetében a XIX. század első felében három vidékre oszthatjuk a vármegye területét, u. m.: I. a szorosabb értelemben vett Érmellékre, hová Vajda, Sz.-Imre, Diószeg, Kóly, Jankafalva, Kis- és Nagy-Kágya, Székelyhíd, Asszonyvására, Szunyogd, Kereki; II. a váradi dombvidékre, hova Terje, Tóti, Telegd, Örvénd, Csatár, Bihar, Kovácsi, Hegyköz-Pályi, Száldobágy, Vásárhely helységek határában fekvő szőlőhegyek tartoznak s III. a szőlőskertek vidékére, melyek a Debreczen, Hosszú és Monostoros-Pályi, Sámson, Nagy-Léta, Bagamér, Berettyó-Ujfalu, stb. helységekben terültek el. Az erdők közül főleg a vármegye déli részén a Barmód, Tamásda helységekben, a Bél vidékén és a Lunkaságon elterülő tölgyesek érdemelnek említést. Fenyveseket csupán a bihari havasok szomszédságában találunk.
Ebben az időben kezdtek foglalkozni a vízszabályozási és az ármentesítő munkálatokkal, melyekről más helyen bővebben van szó.
A XVII. század folyamán fölötte elszaporodott dúvadak is tömérdek károkat okoztak. 1764. márczius havában a garázdálkodó farkasokra általános hajtóvadászat rendeltetett el. Egész falvak vonultak ki a hajtásra.
Ipar és kereskedelem.
Az ipar és a kereskedelem virágzására nézve az 1715. és 1720-ik összeirások nyujtanak adatokat. 1715-ben Bihar vármegyében 42, Debreczenben 445 iparos és kereskedő iratott össze, az 1720. évi összeírás alkalmával a vármegyében 67, Debreczen 687 volt az iparosok és a kereskedők száma.
Az iparosok érdekeinek védelmére alakult czéhek kiváltságainak biztosítására, a fejedelmektől nyert kiváltságlevelek és czéhszabályok közül a XVIII. századot megelőző időből csupán a váradi kovácsok, sarkantyú és kardgyártok, a debreczeni borbélyok és a belényesi fazekasok szabadalomlevelei maradtak reánk.
A váradi kovácsok stb. czéhlevelét a váradi káptalan adta ki 1481-ben és János Zsigmond 1570. évi átiratában maradt ránk. (Bunyitay V.); a debreczeni borbélyok czéhlevele 1583-ból való, melyet Báthori Zsigmond 1585-ben erősített meg, (Tört. tár 1878. évf., 96. l.) a belényesi fazekasok II. Rákóczy Györgytől 1645-ben nyertek kiváltságlevelet.
A váradi borbély czéh már a XVIII. század elején virágzott, tagjai gyógyítással is foglalkoztak, a miért külön díjszabályzat állapíttatott meg részökre. Pestis-veszedelem esetén tartozott a czéh két tagját a hatóságok rendelkezésére bocsátani.
A XVIII. század folyamán és a XIX. század első felében a következő czéhek nyertek szabadalom-leveleket, illetve szabályzatokat: 1. Várad-Olasziban: A kőmives, ács, kőfaragó és cserepes czéh 1769-ben Mária Teréziától. Magyar és német szabók ugyanakkor. Üvegesek ugyanakkor. Asztalos, esztergályos, lakatos és puskaműves egyesült czéh szintén 1769-ben. Csizmadiák 1772-ben. Kovácsok 1779-ben. Lakatosok, üvegesek, puskaművesek 1840-ben. Német timárok 1840-ben. 2. Várad-Váralja, Velenczével együtt: Kötélverők és szitakötők 1820-ban, Pékek, kalaposok, fazekasok, hentesek, gubások külön-külön, szintén 1820-ban. Kovácsok és kerékgyártók 1823-ban. Csizmadiák 1823-ban. Timárok 1828-ban. Vargák 1832-ben. Német szabók 1835-ben. Kádárok 1839-ben. 3. Belényes: Csizmadiák 1821-ben. Magyar timárok 1825-ben. Szűcsök 1833-ban, mind a három czéh szabályai magyar nyelven szerkesztettek. 4. Diószeg: Csizmadiák 1822-ben. 5. Székelyhíd: timárok, vargák 1840-ben. (Szádeczky Lajos: Akad. ért. XIV. k., 7. sz.)
Az egyes iparágak közül a XVIII. század végén a salétromfőzés is életre kelt. Di Pauli Lipót kezdeményezésére Vay Miklós báró tábornok egyike volt a főrészvényeseknek, majd 1811. után az egész tiszántúli kerületre szabadalmat nyert. Debreczenben pedig salétromtisztító-hely állíttatott fel.
A többi iparvállalatok közül az épületfa-készités a XIX. század elején Olcsa, Kalácsa, Maros, Botfej községekben virágzott. Gyanta, Fekete-Bátor, Tulka, Árpád és Tamásda községek lakosai tölgyfavályukat készítettek. A Petrósz községben felállított vashámor évenként 6000 mázsa vasat, a rézbányai bányák kevés aranyat, 1000 mázsánál több ezüstöt, 840 mázsa rezet, 500 mázsa ónt termeltek évenként. A vaskohi uradalmi vashámor évi 5671500 mázsa vasat szállított. Bodonospatakon aszfaltbányák, Nagy-Rév, Sonkolyos, Szászfalva és Kakucs helységek határaiban agyagbányák műveltettek. A Belényes melletti Fenesen papirmalom, Almaszegen, Feketeerdőn és Bélen üveghuták állottak fenn. Sarkadon czukorgyár létesült. Élesden és Vaskoh környékén márványbányákat műveltek.
Csatár, Mező-Telegd, Lehecseny és Nagy-Rév községek lakosai cserépedényeket készítettek. Debreczenből, hol a szappanfőzés is virágzott, 10 millió cseréppipa került ki évenként, Pocsaj és Debreczen között mintegy 1200 mázsa szíksót sepertek össze évenként.
A Sebes-Körösmenti lakosok a határszéli Feketetótól kezdve fenyőt és száldeszkát tutajoztak Erdélyből. (Fényes Elek: Magyarország állapota.) A kereskedelem a XVIII. század elején még igen fejletlen volt. Az 1720-iki összeírás csupán Telegden említ két birtokost, a kik marhakereskedéssel foglalkoztak. Idővel, főleg a bőkezüen osztogatott vásárszabadalmak következtében, a kereskedelem is élénkebbé lesz. 1783-ban 15 kocsi tünt fel a vármegyében, orosz képárulókkal. (Marczali i. m. I. 134.)
A fakereskedés főleg a vármegye déli részén, a Fekete-Körös mentén, Bél vidékén és Hollód mellékén virágzott. Apáti, Sályi, Szent-András és Szalonta helységekben az egész Alföldön ismert marhakereskedők laktak. A Debreczenben tartott négy országos vásárra messze földről jöttek össze az eladók és a vevők. A váradi vásárok már nem bírtak oly látogatottságre szert tenni. Székelyhídon híres sertésvásárok tartattak.
A régi községi kiváltságlevelek közül először Nagy-Várad szabadalomlevele nyert 1712. nov. 24-én megerősítést III. Károly királytól, melyben egyúttal országos- és hetivásár-tartási jogát is elismerte. Az 1711-1848 közötti korszakban a következő helységek nyertek országos- vagy hetivásártartására jogot: Belényes 1787-ben országos és heti vásárrra, 1792-ben országos vásárra, Berek-Böszörmény 1771-ben országos vásárra, Bél 1739 országos vásárra, Cséffa 1760-ban országos és heti vásárra, Diószeg 1768-ban heti vásárra, Élesd 1760-ban, Ér-Mihályfalva 1845-ben országos és heti vásárra, Feketetó 1815-ben országos és heti vásárra, Kis-Marja 1736-ban országos vásárra, Várad-Olaszi 1719-ben országos és heti vásárra, Sarkad 1805-ben országos vásárra, Szalacs 1804-ben, Székelyhíd 1715-ben országos és heti vásárra, Széplak 1836-ban országos és heti vásárra. (Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyz.)
A postavonalak Nagy-Váradon, mintegy központban, egyesültek. Innen egyik irányban Teleged, Élesd, Báród és Feketetó helységeken át Erdélybe, másfelől Püspökin, Biharon, Félegyházán, Székelyhídon, Margittán és Dédán át Felső-Szolnok vármegyébe ágaztak szét. A Debreczenbe vivő posta-út Bihar helységtől tért el, az előbbitől s innen Pocsajon és Hosszú-Pályin át vezetett oda, mig egy másik utvonal Püspöki, Bors, Ártánd, Mező-Keresztes, Mező-Peterd, Berettyó-Szent-Márton. Berettyó-Ujfalu, Derecske és Kis-Pércs helységeken át ugyancsak Debreczenbe vezetett. (Fényes Elek i. m.) Békés-Gyulára Ürögdön, Lessen, Gyapjun, Nagy- Szalontán, Kötegyánon és Sarkadon át a már emlitett úton közlekedtek.
Az ipar és kereskedelem felvirágoztatására az 1840. évi országgyűlés által létesített váltótörvényszékek egyike Debreczenbe tétetett. Már 1841-ben tartotta első ülését s egész 1850-ig állott fenn.
A takarékpénztárak közül az első Nagy-Váradon keletkezett 1847-ban 30.000 frt részvénytőkével, a debreczeni takarékpénztár 1846-ban létesült, s már 1848-ban 200,000 p. frt forgalommal bírt.
Az erkölcsi élet.
Az erkölcsi élet még a XVIII. század közepén is igen sivár képet mutat. Az egyes nagyobb bűnösöket, elrettentő például, még a középkorból maradt kinzóeszkökkel végezték ki. A vármegye politikai történetét tárgyaló fejezetben láttuk, hogy Peró és fellázadt társai felnégyelt testrészeit Sarkadon és Váradon függesztették ki. A vármegye 1741-ben karóba huzatott két utonállót. (Marczali - i. m. I. 182.) A Bihar-Püspökiből származó Papi Nagy János, nemes ember létére, vetekedett bármely szegénylegénynyel. Rablásait még a szomszédos Békés vármegyére is kiterjesztette, hol 1764-ben köröző levelet állítottak ki ellene. (Szabadság 1901. évf. jan. 13. sz.) A XVIII. század utolsó éveiben egy boszorkány-per, majd a péri vérvád zaklatta fel a kedélyeket.
568A zsidók különben csak II. József türelmi rendelete óta lakhattak Váradnak az ú. n. Katonaváros (Velencze) részében, de a tulajdonképeni városban naplemente után nem tartózkodhattak. Egy ízben, midőn 1790-ben a Katona város agg zsidó bírája éjjelre a városban maradt, a városi tanács megrohanta a házat s az öreg, az őt üldözők elől, a káptalan területére menekült. (Tiszántúl 1900. évf.)
Tanügy.
A Várad visszafoglalása után visszatért jezsuiták 1692-ben elemi és gramatikai iskolát nyitottak. Az elemi iskolák közül a "Nemzeti iskola" számára 1761-ben Mária Terézia az Ujvárosban felépült papnevelő házát adta.
Salamon József váradi kanonok 1773-ban egy kis intézetet létesített saját házában, majd árva- és menedékházat alapított. Némethy Ignácz váradi kanonok 1823-ban kelt végrendeletével egy nagyobb alapítványt tett nevelési czélokra. Időközben Lajcsák Ferencz, későbbi váradi püspök is alapított egy nevelőintézetet. Nagynevű utóda Szaniszló püspök újabb alapítványával és mások adományaival is gyarapította ezt a két intézetet, melyből és a Salamon József alapítványból keletkezett a mai Szt. József finevelő intézet.
1780. november 4-én nyilt meg a jogakadémia. II. Lipót 1792-ben a gör. kath. ifjuság nevelésének czéljaira adományozta a jezsuiták telkét és 20 alapítványi helyet szervezett. A nagyváradi katholikus gimnázium vezetése az 1790/91 tanévtől kezdve kizárólag egyháziak kezébe került, de 1802-ben a visszaállított jászai premontrei rendre bízatott. A reformátusok iskolái közül a nagy-szalontai már a szatmári béke után felállíttatott. A szalontai négyosztályú gimnáziumon kívül a reformátusoknak 1848. előtt még Nagyváradon és Derecskén voltak középiskolái. Belényesen Vulcan Sámuel gör. kath. püspök a XIX. század elején VI. osztályú gör. kath. gimnáziumot alapított, melynek tanárai 1848-ban még mind magyarok voltak. (Hegyesi Márton, Bihar 1848-49-ben.) Végül még 1848. előtt a Váradon állomásozó 37, és 39. számú gyalogezredek számára két katonai gyermeknevelő intézet tartatott fenn.
Várad fejlődése.
A társadalmi élet a XVIII. század közepén is még kizárólag a megyegyűlésekre szorítkozott; de már II. József uralkodásának végszakában Várad lett a vármegyei élet központjává.
Várad már a XVIII. század második felében hatalmas arányokban fejlődik. A Forgách püspöktől ezidőtájt építtetett székesegyház falait és kupoláját Schöpf és Storno festményei diszítik. Gyöngyösy György kórházat építtetett az Irgalmas-rend részére, melyet Pál Gáspár kanonok 1792-ben gazdagon megajándékozott. Szenczy István klastromot emelt az Orsolya-rendi apáczák részére (1771), Alapy János convictust alapított.
A vidéki nemesség is gyakran tartózkodott Váradon, eleinte télen, de később állandó lakást vettek s házakat építtettek. Az e korszakban épített, franczia izlésü, kettős fedelü úri házakból még most is fenmaradt egy néhány. Ily úri házak a következő családok birtokában voltak: Bölönyi, Baranyi, Beőthy, Csanády, gr. Csáky, Dobozy, Ercsey, Fényes, Fráter, Gázsy, gróf Haller, gróf Korniss, Klobusiczky, Miskolczy, Sánta, Szlávy, Tisza, Teleki, Ugray, Vay és a gróf Frimont palota.
A társadalmi élet fellendülésével a váradi szinészet is meleg pártfogásban részesült. 1799-ben tartották az első szinielőadást a kapuczinus-utczán, de már azelőtt évtizedekkel, báró Patachich Ádám udvarában voltak operai előadások, a jezsuiták kollegiumaiban pedig színjátékok.
Rhédey Lajos gróf, a ki Várad épületeit 1804-ben egy mauzoleummal gyarapította, 1830-ban egy nagy kertet és 6000 frtot hagyott Nagy-Váradnak.
Még a középkorból fenmaradt fürdők közül a Szent László-fürdőt Benkovics Ágoston püspök, a Szent Márton-fürdőt Farkas István kanonok építtette fel 1703-ban. Ez utóbbi meleg fürdőt Helcher Felix premontrei rendű kormányzó, a szatmári béke utáni években, nagyon felkarolta. Róla nevezik ma is Felix-fürdőnek. A XIX. század közepéig híres volt a szalárdi vasas fürdő, de ez azóta elpusztult. A váradi vasfürdőt 1847-ben épitették és ez volt az első nyilvános fürdőház.
Mezőgazdaság.
A XIX. század első felében külföldi minták után berendezett gazdaságok, nemesfaju tenyészállatok, már szép számmal találhatók a vármegyében. 569A mintaszerűen kezelt gazdaságok közül főleg a báró Mandel-féle nagy-létai uradalom tünik ki, mely Irinyi János tiszttartó vezetése alatt Gall-féle pálinkafözővel, külföldi mezőgazdasági gépekkel volt felszerelve. Kéczen Károlyi György gróf uradalmában, szintén létesült egy gőzerőre berendezett szeszfőző. Pécsy Ferencz álmosdi birtokán 3 angol telivér ménló és 40 kancza használtatott tenyésztési czélokra. Lónyay József nagykágyai pusztáján is kiváló jó lovakat neveltek.
A szarvasmarha-tenyésztés között az első helyet gróf Csáky Petronella 640 darabból álló körmösdi gulyája foglalja el, hova Orosz-, Lengyel- és Oláhországból jöttek a vevők. 1839-ben egy tehénért 100 aranyat, egy bikáért 1000 pengő forintot kináltak. A juhászatok közül főleg Pécsy Ferencz álmosdi, a br. Mandel-féle nagy-létai, gróf Zichy Ferencz egyedi és Zichy Lipót hosszúpályi uradalmai, valamint a rét-szent-miklósi és a geszti gazdaságok örvendtek jó hírnévnek.
A Tisza család geszti kastélya.
Saját felvételünk.
Az egyes gazdaságok példája buzdítólag hatott a jobbágyokra is, Körösszeg-Apáti, Bakonszeg, Zsadány, Bélfenyér, Komádi s Esztár lakosai szép szarvasmarhákat tenyésztettek, Szalontán és Bakonszegen pedig a sertés tenyésztés virágzott.
Ekkor már nagyobb gondot fordítottak a kertészetre és a kerti vetemények művelésére. Geszten Tisza Lajosnak, Oláh-Homorogon Klobusiczky Jánosnak, Henczidán a Miklóssy családnak volt szép dísz- és veteményes kertje, a Thurzó testvérek marcziházi gyümölcsösének híre a vármegye határain is túl terjedt.
A Szlávy család okányi gazdasága már rendszeresen csatornázva volt. Gróf Almássy Ignácz Sarkadon a XIX. század elején vadaskertet létesített; kerítését az oroszok 1849-ben feltüzelték, de a vadállomány megmaradt.
Még a jobbágyság felszabadítása előtt mindegyre kisebbedett az az űr, mely a földesúr és a föld népe között fennállott. Stubenberg Ádám gróf 1805-ben vagyonát az uradalmához tartozó jobbágyok felsegélyezésére hagyta, mely "Bátorság Cassája" néven áll fenn. Lányi József ungi főispán patriarchális életet élt jobbágyaival Kis-Szántón. Beőthy Ödön már a 40-es években adót fizetett s jobbágyait felszabadította.
570IV. A szabadságharcztól a kiegyezésig.
A szabadságharcz előzményei.
Míg a pozsonyi országgyűlésen egybegyűlt rendek közt, február havában már előre vetették árnyékukat a bekövetkezendő nagy események, addig Bihar vármegye még mindig a megelőző évek pártos küzdelmeinek hatása alatt állott. A márczius 9-én tartott megyegyűlés, melyen a főispáni helytartó és az első alispán távollétében Sántha György másod-alispán elnökölt, három napi szenvedélyes vita után eredménytelenül szétoszlott, s az elnök, esetleges újabb vérengzéstől tartva, a helytartótanácshoz tett jelentést.
A pesti események hírére azonban a forrongó pártszenvedély egy csapásra megszünt. Sántha alispán újabb közgyűlési határnap kitűzése czéljából, márczius 20-ára tanácskozmányi űlést hívott egybe, mely a betóduló polgárság részévetelével népgyűléssé alakult át.
E népgyűlés elfogadta a pesti 12 pontot s egyszersmind a népszerűtlen Reviczky visszahívását követelte. A közrend fentartására az otthon maradt Beőty Ödön vezérlete alatt nemzetőrség szerveztetett. Sántha alispán példájára a megyei tisztviselők feltűzték a nemzeti szalagot; példájuk csakhamar követésre talált, nemcsak az egybegyűltek, hanem a Váradon állomásozó cs. kir. katonaság körében is. A népgyűlés határozatainak szövegezésével az ifju, nagytehetségű Lukács Györgyöt bízták meg. A közgyűlés határnapjául márczius 27-ét tűzték ki. A népgyűlés békét hozott létre a közel két évtizedig háboruságban volt két párt között, a mely e naptól fogva vállvetve működött közre a haza javára.
Márczius 21-én nagy ünnepélyek színhelye volt a vármegye székvárosa, melyek másnap is folytak, midőn Beőthy Ödön gróf Batthyány Lajosnak miniszterelnökké történt kinevezését az ünneplők között kihirdette.
Tisza Lajos, a vármegye főispáni helytartója, Sántha alispánhoz intézett levelében, egészségi okokból a közigazgatás vezetését teljesen a másod-alispánra bízta, ő maga pedig a fővárosba utazott. Az 1848. márczius 27-én Sántha alispán elnöklete alatt tartott közgyűlésen felolvastatván István nádor kir. helytartó leirata és Papszász Lajos követi jelentése, az egybegyűltek elhatározták, hogy Beöthy Ödönnek a vármegye főispánjává leendő kinevezése érdekében felírnak a miniszterelnökhöz. Egyúttal elhatározták a nemzetőrség szervezését, melynek elnökéül Beőthy Ödönt, helyetteséül Klobusiczky Jánost választották meg.
Időközben Szemere Bertalan belügyi miniszter a főispáni helytartót április 16-án állásától felmentvén, április 20-án Beőthy Ödönt nevezte ki a vármegye főispánjává.
A május elsején, szabad ég alatt tartott közgyűlésen, melyen már a községek képviselőtagjai is részt vettek, hirdették ki a szentesített 1848. évi törvényeket. Másnap (május 2-án) nagy lelkesedéssel iktatták be Beőthy Ödönt főispáni méltóságába.
Beőthy kinevezése különben is jó hatással volt a kibékült pártokra. Az alatta tartott első tisztújítás (május 23-án) teljes bizonysága a helyreállt egyetértésnek, midőn a régi konzervativ pártiak közül többen ismét megválasztattak. Alispánokul Miskolczy Károlyt, Thurzó Jánost és Sántha Györgyöt, főjegyzőül Csengery Imrét választották meg. Aljegyzők: Tar Imre, Verner László, Gorove Antal, Deczky Dániel, Beőthy Andor. Főügyvéd: Zilahy Lajos. Alügyvédek: Kovács János, Tokody Ágoston, Kellner József, Gozman János. Számvevő: Budaházy Ferencz. Hadi főpénztárnok: Verner László, házi pénztárnok: Novobáczky Ferencz, főorvos: Lukács János, főmérnök: Szász József, almérnök: Tóth Sámuel, levéltárnok: Jakab Mihály, segéd: Jakab Sándor. Fizetéses birák: Bagossy Lajos, Ambrus János, Nagy Sámuel, Jakabfy Joakhim, központi főszolgabiró: Stankovics György.
A váradi járásban főszolgabiró: Csanády Sándor, alszolgabiró: Komlóssy Antal, Bige Károly, Beliczay Ferencz, Miskolczy István, Servánszky Sándor. Esküdtek: Ungváry Orbán, Kőrössy József, Szacsvay Sándor, Janovics János, Ónody István, adószedő Nagy Sándor.
571A Sárréten főszolgabiró: Csanády István, alszolgabiró: Bige Márton, Derecskey Antal, Farkas Elek, Ercsey Lajos. Esküdtek: Puskár Balázs, Török István, Safrad Lajos, Komáromy Károly. Ide és az Érmellékre orvos: Ercsey Imre, adószedő: Bagossy József.
Az érmelléki járásban főszolgabiró: Miskolczy Lajos, alszolgabirák: Fráter Ferencz, Laky Lajos, Lakatos László, Juhász József, Baranyi Menyhért. Esküdtek: Ármos Bálint, Szilágyi Zsigmond, Szakál László, Garán Dániel, Fráter Imre. Adószedő: Patala Ferencz. Előbb Dobozy Menyhértet választották főszolgabiróvá, de ő honvéd akart lenni s a választást nem fogadta el.
A n.-szalontai járásban főszolgabiró: Szabó József, alszolgabirák: Lovassy Ferencz, Márkus Ferencz, Stéger János, Fónyad László, Tokody Győző. Esküdtek: Sántha Gyula, Klobusiczky István, Ercsey Sándor, Koszta Márton, Pálinkás Imre. Adószedő: Kapássy Mihály.
A belényesi járásban főszolgabiró: Ambrus József, alszolgabirák: Vertán Endre, Sughó László, Középesy Gyula. Esküdtek: Sztupa Ignácz, Buzáth Simon, Markovits Dénes, Péchy György. Adószedő: Vertán Antal.
Csendbiztossá az Érmellékre Szakál Pál.
E tisztviselők közül sokan, mert honvédek akartak lenni, a választást nem fogadták el és ekként a június 26-iki gyűlésen 1-ső alispán lett Thurzó János, 2-od alispán Miskolczy Lajos. Az Érmelléken főszolgabiró Dobozy István, Belényesbe Ambrus József helyére Beliczai Ferencz s Beliczai helyére Sztachó Károly, Gozman János helyére alügyészül Szervánszky Lajos és a Sárrétre Csanády István főszolgabiró helyére Csapó Lajos, Csapó helyére Lestyán Károly, Fráter Ferencz helyett érmelléki szolgabiróvá Végh György. Segéd-levéltárnokká Gyöngyösy László, Tar Imre és Gorove helyett Szarukán Gergely, Szász Ágost, központi esküdtté Marzsó Lajos, belényesi esküdtté Markovits helyére Novák János stb.
Június 26-án voltak az első képviselő-választások. Bihar vármegye 12, a Várad-Ujvárossal egyesített Várad-Olaszi egy képviselőt küldött a nemzetgyűlésre. A választások nem folytak le mindenütt rendben. Hosszú-Pályiban és Magyar-Csékén zavargások, sőt véres verekedések voltak.
Mikor a magyar hadügyi miniszterium megkezdte működését, a Nagy-Váradon állomásozó 37. gyalogezred parancsnokához, Vetter Antal alezredeshez is rendeletet intézett, a zászlóaljnak a magyar alkotmányra leendő felesketése és a fölösleges fegyvereknek a nemzetőrség részére leendő kiszolgáltatása végett. A budai parancsnok ugyan titkos utasítást küldött, hogy várja be a további parancsokat, de Vetter május 30-án felesküdtette a zászlóaljat, július 7-én pedig az alvidéki lázadók ellen indult.
Nemzetiségi lázítások.
Míg a felelős miniszterium a berendezkedés gondjaival volt elfoglalva, azalatt a nemzetiségi lázítók is megkezdték aknamunkájukat.
A vármegyei románok általában elismeréssel méltó magatartást tanúsítottak e nehéz napokban, de a ráczság között, a délvidéken elhintett métely, csakhamar termékeny talajra akadt. Hasztalan tiltakozott Drágos János képviselő az Ujvidékre egybehívott szerb gyűlés ellen, hasztalan intette Erdélyi Vazul váradi gör. katholikus püspök a románokat a magyar nemzet iránti testvéri szeretetre, már a nemzetőrségi összeírások alkalmából, június 16-án és 18-án a kocsubai, karaszói, kalácsai stb. községi oláhok közötti zavargások keletkeztek, melyeket főleg a Zarándból átjött oláh nemzetiségü izgatók szítottak. (Hegyesi Márton i. m. 64.)
A kormány a felbujtott nemzetiségek eme fenyegető magatartására rögtönitélő bíróságot léptetett életbe. E bíróság a június 20-iki megyegyűlésen kihirdettetvén, még az nap Hodossy Miklós és Ambrus János elnöklete alatt megalakult, később október 13-ától Bede Péter és Haller János gróf elnöklete alatt már erélyesen működött s az ősz folyamán egynéhány lázadót felköttetett. Az erélyes fellépés használt, az erdélyi oláh lázadás nem hatolt át Bihar vármegye területére, a mit azonban főleg a vármegyei oláhság magatartása is elősegített.
Honvédzászlóaljak és a nemzetőrség szervezése.
Az egyre növekvő belzavarok lecsendesítésére, május 16-án kelt miniszterelnöki rendelettel, 10 honvédzászlóalj felállítása rendeltetett el. Bihar vármegye a szegedi 3-ik zászlóaljhoz tartozott, de azért a fiatalság nagy része, 572a debreczeni toborzó-bizottságánál jelentkezett. Időközben a nemzetőrség összeírása elkészülvén, a vármegyei gyalog-nemzetőrség őrnagyává: Kézy László, utóbb helyette: Riczkó Károly, Debreczenben: Ábrahám Ádám, a bihari lovas nemzetőröknél: Gencsy Pál neveztetett ki. Az összeírt nemzetőrök június 15-én felesküdtek a vármegyeház előtt; ugyanakkor megválasztották a tisztikart is.
Mészáros hadügyminiszter július 4-én kelt rendelete, mely a nemzetőrség készentartását elrendelte, némi zavart okozott az eddig békés foglalkozást űző nemzetőrök között, de a vármegyei közgyűlés az összeírt őrsereg 1/3 részének elindítását határozván el, július 27-én már két erős század vonult Nagy-Szalontára. Az eleinte ellohadt harczi kedvet csakhamar megváltoztatta a Lenkey-féle huszárszázadnak és a székely nemzetőröknek július 30-án Váradra történt érkezése.
A nemzetőrség szervezésére a vármegyi közgyűlés által kiküldött Hodossy Miklós erélyesen vette kezébe a felkelés ügyét. Az augusztus 8-án tartott közgyűlés határozata értelmében, augusztus 17-én Nagy-Szalontán már 1400 nemzetőr gyűlt egybe. Ezek alkották az I. bihari nemzetőri zászlóaljat, mely Riczkó Károly őrnagy parancsnoksága alatt az alvidékre ment. Ez a zászlóalj derekasan megállta helyét s különösen a perlaszi sánczok bevételénél tüntette ki magát s okt. 27-én tért vissza Szalontára.
A felállított 10. honvédzászlóalj, mely túlnyomólag bihariakból állott, az ősz folyamán szintén résztvett az alsóvidéki ütközetben és később 1849. jan. 5-én Görgey seregéhez vezényeltetett.
Míg az I. nemzetőrségi zászlóalj az alsóvidéken harczolt, Kiss Ernő ezredes újabb 1200 főnyi sereget kért, melynek kiállítását a vármegye aug. 24-én tartott közgyűlésében rendelte el. A szervezéssel ismételten megbízott Hodossy Miklós várakozáson felül oldotta meg a reábízott feladatot, a mennyiben még 2 század lovas nemzetőrt is kiállított. Ez a II. nemzetőri zászlóalj szeptember 13-án Marzsó Imre vezérlete alatt indult Nagy-Becskerek felé.
A kormány látva a fegyveres erő elégtelenségét, újabb 200.000 főnyi ujonczot kért az országgyűléstől. Kossuth Lajos július 11-én mondott hatalmas beszédének hatása alatt az országgyűlés lelkesedéssel tett eleget a kormány előterjesztésének. A megszavazott 200.000 ujonczból a vármegyére 6408 jutott s az újonnan felállítandó honvédzászlóaljak közül a 27-ik esett. A csakhamar kiállított 27-ik zászlóalj őrnagyává: Szilágyi Soma, századosokul: Grubiczky Sándor, Sántha Flóris és Sztankó Soma neveztettek ki. A 27-ik zászlóaljat Erdélybe vezényelték, s később Bem hadseregébe osztották.
A toborzást a vármegyei honvédelmi bizottmány (Hodossy Miklós, Komlóssy Antal, Tar Imre, majd Klobusitzky János) mindegyre folytatta. Hodossyt szept. 19-én kormánybiztossá nevezték ki, a ki ebbeli új állásában erélylyel és buzgalommal működött. De szükség is volt erre, mert Erdély felől vészes felhők tornyosultak. Vay Miklos báró erdélyi főkormánybiztos október végén népfelkelést rendelt s biharvármegyei biztosává Bernáth Józsefet nevezte ki. A népfelkelés ugyan abba maradt, s Hodossy továbbra is az ujonczozásra fordította főgondját.
Már megelőzőleg, okt. 8-án, Gläser tábornoktól átvevén a váradi várat, azt kijavíttatta, a Királyhágót pedig megerősíttette, a besorozott fölös számu ujjonczokból, Ihász Dániel őrnagy parancsnoksága alatt, az 55-ik zászlóaljat alakította, mely szintén Erdélybe rendeltetett.
A nemzetőrök közül októberben még 600-an Dobozy István főszolgabiró vezénylete alatt Krasznába, a lovas nemzetőrök Gencsy őrnagy alatt a kristyóri vonalra s onnan Zarándba rendeltettek.
Bihar vármegye a szabadságharcz alatt.
A Királyhágón túl rosszra fordult a nemzeti ügy. Baldacci báró, erdélyi parancsnok, november 13-án Urbán császári tábornok ellen Szamos-Ujvárnál csatát veszítvén, leírhatatlan zavar támadt Erdélyben. Kolozsvárról és az erdélyi vármegyékből tömérdek menekült érkezett a vármegyébe, sőt az erdélyi magyar sereg Élesdig, Csucsáig és a Báródságig visszaszoríttatott. A zavart még növelte az a körülmény, hogy a vármegyébe szorult seregek élelmezéséről kellett gondoskodni. Hodossy nem vesztette el lélekjelenlétét, Baldaccit Élesden elfogatta s a határ védelmezésére tett erélyes intézkedéseket. Decz. 5-én délután öt óra tájt, midőn már csüggedés szállta meg nemzetőreinket, 573egy töpörödött öreg katona érkezett Váradra, a kit a kormány küldött, a veszendőbe menő Erdély megmentésére. Bem volt, az erdélyi csaták későbbi rettenthetetlen hőse. Puszta megjelenése felvillanyozta a csüggedt váradi polgárokat, kik deczember 6-án fáklyászenével fogadták. Bem 7-én már a Feketetó mellett táborozó sereget kereste fel, itt eleinte nem nagy bizalmat gerjesztett, de már első intézkedéseivel lelket öntött a csüggedő seregbe.
A szalontai Kossuth-szobor.
Zsunk P. felvétele.
Riczkó Károly a csucsai előcsapattal deczember 19-én megtámadta a császáriakat Kis-Sebesnél és karácsonykor már Bem katonái fogyasztják a császáriak által megrendelt estebédet Kolozsváron. A hős hadvezér mellé erélyes kormánybiztos kellett. A honvédelmi bizottmány ekkor a tehetetlen Vay Miklóst felmentette s helyébe, erdélyi kormánybiztosul, Beőthy Ödönt nevezte ki. Bihart keletről nem fenyegette veszedelem. Midőn az országgyűlés és a honvédelmi bizottmány Windischgrätz hadai elől Debreczenbe menekült, Vetter tanácsára, Várad hadiszertárul jelöltetett ki. Január közepén az óriási hadiszertár már be volt rendezve. A várat, melynek parancsnoka Leitner Nándor honvédőrnagy lett, tökéletes fegyvertárrá alakították át. A felfegyverzési osztály főnöke, a február 18-án tábornokká előléptetett Lahner György ezredes lett. Pecze-Szőlősön puskaporgyárat állíttatott fel, Pecze-Szent-Mártonban pedig, Lukács Dénes alezredes vezetése alatt ágyúöntő-műhelyt. Itt készültek a "Ne bántsd a magyart" feliratú ágyúk.
A felruházási osztályt is Váradon helyezték el, melynek kormánybiztosává Lukács Sándor képviselőt nevezték ki, majd a Windischgrätz által feloszlatott katonanevelőt is Váradra tették át. Várad ez időben táborhoz hasonlított, de a vármegye is túl volt tömve; a többi között, több ezred számvevősége szállásoltatott el a vármegye területén. Míg a polgárok nagyrésze lelkesedve működött közre a szabadság megmentésén, addig, nem ugyan Bihar-megyében, de másutt, szép számmal akadtak olyanok is, a kik Windischgrätznek a fővárosba történt bevonulása következtében, a nemzeti ügy vesztét látták s az önkény szolgálatába szegődtek. Ennek megtorlására a debreczeni képviselőház február 13-án alkotott törvénynyel vésztörvényszékeket léptetett életbe. E rögtönitélő hadi és polgári vegyes biróságok egyike Váradon állíttatott fel. Elnöke Ambrus János, birái a polgári részről Jakab Mihály, Komlóssy Antal, a hadi részről pedig Szontág Sámuel százados és Fodor főhadnagy voltak. Működését már márczius elején megkezdette s júnus 20-án, a többivel egyetemben, megszünt. Az 1849. év első hónapjaiban lázas sietséggel készültek a tavaszi hadjáratra. A zászlóaljak és a tartalék fölötti felügyelet czéljából az egész ország 8 hadmegyére osztatott fel. Bihar a 6-ik hadmegyébe tartozott, melynek főparancsnoka Cserey Ignácz alezredes, már június 5-én megkezdte működését, az Erdélyből visszatérő Beőthy Ödönt pedig a szabadcsapatok alakításának ellenőrzésével bízta meg.
A vármegye területén Gázsy Imre, Reviczky László, Csanády István, 574Hatvany Imre és Vasváry Pál öt szabad csapatot alakítottak. Ezek közül a Gázsy-féle szabadcsapat többnyire a börtönből kiszabadult rabokból állott. (O'sváth Pál id. m.) A Csanády Istváné és a Reviczky Lászlóé pedig, melyek legelőször alakultak meg, Zaránd segélyére küldettek. A Hatvany-féle segédcsapat szintén Zarándba s onnan Erdélybe ment. Hatvany elbizakodott és fenhéjázó fellépésével teljesen elrontotta a Drágos János képviselő által, az oláhokkal május 6-án Abrudbányán megkezdett tárgyalásokat. Drágos tiltakozása daczára Hatvany szabadcsapata előnyomult, minek következtében harczba keveredett az oláhokkal. E kárhozatos fellépés következtében közel 5000 magyar esett áldozatul az oláhok dühének. Drágost, a békeközvetítőt is felkonczolták és hasonló sorsra jutott később, július 6-án a szintén Erdélybe rendelt Vasvári-féle szabadcsapat.
Az április 14-iki függetlenségi nyilatkozatot Nagy-Váradon 29-én hirdették ki nagy néptömeg, a vármegyei és a városi tisztviselők, a katonai parancsnokság és az egyházi rend főbbjeinek jelenlétében. A vármegye május 1-én tartott közgyűlésében tárgyalta, és Thurzó János alispán előterjesztésére, Csengery Imre főjegyző által szerkesztett felirattal válaszolt a nemzetgyűlésnek. Míg a vármegye nagy része hódoló feliratokkal fejezte ki örömét az új rendszer fölött, addig Beőthy Ödön határozottan hibáztatta a függetlenségi nyilatkozatot, s miután a június 6-án tartott közgyűlésen elnökölt, a főispáni méltóságról lemondott és Szivák helyére magát képviselővé választatta.
Az újonnan megalakult miniszterium a kormánybiztosi állásokat megszüntette, de mert Beőthy a főispánságról lemondott, Hodossy erélyére pedig szükség volt, Hodossy továbbra is kormánybiztos maradt.
Erélye főleg az ujjonczozás terén volt szembetűnő. A vármegye 7960 ujjonczot állított ki, melyből csak Szalontáról 200-nál többen voltak, Sarkadról pedig Márki Sándor 119 nemzetőrt jegyzett össze. Ha hozzávesszük, hogy a Máriássyaknak nevezett 37-ik sorgyalogezred 3-ik zászlóalja, mely egészen bihariakból állt, Vetter alezredes, a későbbi honvédaltábornagy parancsnoksága alatt, még a mozgalmak kezdetén a magyar ügyhöz csatlakozott s mely aztán Erdélyben és a Bánátban Bem egyik legkitünőbb zászlóalja lett s 1849. áprilban a 74-ik honvéd zászlóaljjá alakult át, - továbbá az önkéntes őrhadba, mely aztán Szépszögi őrnagy parancsnoksága alatt 123-ik honvédzászlóaljjá alakittatott, a szabadcsapatokba és a 10-ik honvéd zászlóaljba lépett önkénteseket, 12,000-re tehetjük a honvédek számát. (Hegyesi i. m. 212. l.) Ez óriási véradóra, melyet a haza oltárára tett, méltán büszke lehet a vármegye. Június 18-án Kossuth Lajos kormányzó Váradra jött, hogy itt Bem tábornokkal találkozzék. Kossuth a gör. kath. püspöki palotába szált, melynek erkélyéről Bem tábornokkal együtt, fáklyafény kiséretében, fogadta a polgárok üdvözletét, kiknek nevében Szacsvay Imre beszélt, mire Kossuth válaszolt. Ekkor már vészes felhők tornyosultak a haza egén, s az észak felől közeledő fergeteg hírére az öröm közé már aggodalom vegyült.
Az oroszok beavatkozása.
Az orosz beavatkozás hírére - tudvalevőleg - a kormány általános népfelkelést rendelt. Június végén Várad környékén Bihar-Püspöki mellett már 5600 fegyveres népfelkelő gyűlt egybe, 1200 honvéddel, 350 huszárral és 8 ágyúval. (Gracza György: Szabadságharcz tört. IV., 561.)
Az orosz hadak közeledtére nagy rémület támadt a vármegyében. Cseodajeff orosz hadteste július 3-án már Debreczent is megszállván, egyes portyázó csapatai egész Derecskéig nyomultak előre; de a mily váratlanul jött, épp oly gyorsan visszavonult Miskolcz felé. Időközben megalakult a 135. sz. honvédzászlóalj, de ezt a harcztérre rendelték, a gróf Haller Sándor vezérlete alatt álló s immár 9600 főre szaporodott népfelkelő tábor pedig rövid idő alatt szétoszlott.
A mint Görgei serege, visszavonuló útjában, Nyír-Adonyba ért, az oroszokkal való alkudozások hírére Batthyány Kázmér és Szemere Bertalan a képviselőház július 29-én hozott határozata következtében, augusztus 1-én is oda érkeztek és másnap Vámos-Pércsen találkoztak Görgeivel. E találkozás következtében Szemerének Váradon augusztus 5-én kelt levelét, Görgei, Miloradovich orosz hadnagy útján, küldte át Paszkievicsnek az orosz sereg fővezérének. Hogy az alkudozások határozott irányt adjanak, Szemere augusztus 6-án Kossuth megbízásából Paszkievicshez újból levelet intézett, melyet 575Pöltenberg Ernő tábornok, Beniczky Lajos ezredes és gróf Bethlen János százados augusztus 5-án Szalontáról vittek át az oroszokhoz. Paszkievics megbízásából Rüdiger Teodor gróf orosz tábornok augusztus 8-án délelőtt fogadta a küldöttséget, de az orosz tábornoktól nyert válasz a további alkudozásoknak útját vágta.
Görgeinek tulajdonképen Aradra kellett vonulnia; ezért, mint láttuk, augusztus 1-én Nyír-Adonyban, 2-án Vámos-Pércsen volt, oldalvédül Nagy Sándor József tábornokot Debreczenbe rendelte az I. hadtesttel (összesen 9521 ember és 43 ágyú, melyhez a Korponay vezérlete alatt 3280 gyalog és 380 lovas csatlakozott, de ennek csak 1/3 része volt fegyverrel ellátva), a ki másnap (augusztus 2-án) hajnalre bevonulván Debreczenbe, a gyorsan előtörő Paszkievics vezérlete alatt álló orosz fősereggel csatába bocsátkozott. Egész délután 5 óráig tartotta magát a kis sereg az ötszörös túlerővel szemben, ekkor azonban az előtörő kozákok az egész csatarendet megbontották. (Millen. tört. X. k. 350 l.)
A jobb szárnyon, az erdőben felállított gyalogság Nagy-Léta felé, a tüzérek, miután ágyujokat nem használhatták, Berettyó-Szent-Márton felé menekültek, a középhadállás Mike-Pércs felé szaladt, a balszárny Máriássy János ezredes vezérlete alatt Szovát és Derecske felé hátrált, s ezekhez csatlakozott Nagy Sándor tábornok is.
A menekülőket alkonyatig üldözték a kozákok Mike-Pércs és a Csere nevü erdő felé, miközben a huszárok vissza-visszafordultak; de látván a küzdelem meddőségét, a Gugyori korcsmán túl ők is megeresztett kantárszárral menekültek. A Szovát felé menekülők, Berettyó-Szent-Mártonnál egyesültek a Mike-Pércs felé vonulókkal; innen Bihar-Püspökin át háborítatlanul Váradra vonultak. Mire összejöttek, alig voltak négyezren. (Szücs István. Debreczen tört., III., 1015-23. - Gracza György i. m. 632, 40. l.).
A debreczeni vereség következtében Várad tarthatatlanná lett. Szemere miniszterelnök ezért augusztus 4-én meghagyta Hodossynak, hogy az államjavakat, a melyek között a bankjegysajtó, a levéltár és a róm. kath. püspöki palotában a Szegedről ideiglenesen oda szállított szent korona is volt, a fegyvertárral együtt Aradra vitesse. E feladat Sántha alispánra hárult. Görgei főserege a debreczeni vereség hírére 3-án Vámos-Pércsről Nagy-Létán át Kis-Marjára, 3-4. között éjjel Biharra érkezett s 5-én bevonult Váradra. Görgei Nagy-Sándor hadtestét még aznap útnak indította Arad felé, s ő 6-án Nagy-Szalontára, 7-én Zeréndre érkezett. Görgei seregének zömével 6-án Gyapjura, 7-én Szalontára, 10-én Aradra vonult, visszahagyva Váradon az ágyúöntőt, a sebesülteket és az osztrák foglyokat.
Az oroszok augusztus 6-ig Debreczenben maradtak. Innen Paszkievics aznap egy portyázó előcsapatot Chruloff ezredes alatt Derecskére és Melnikov ezredes alatt Nagy-Léta felé küldött. Arra a hírre, hogy Görgei már Váradot elhagyta, 7-én délután 3 órakor a Rüdiger tábornok vezetése alatt álló derékhadat is Várad felé indította. Rüdiger előcsapatai 8-án már Váradra érkeztek, seregének zömével Borsig nyomúlt előre, s főhadiszálása Ártándon volt. Augusztus 9-én a lovasság nagy része is bevonult Váradra, sőt egyes kozák csapatok már Madarászig és Mező-Gyánig hatoltak. Rüdiger, miután katonái számára 120,000 adag kenyeret szedett össze Váradon, tovább vonult, előhada augusztus 10-én már Kis-Jenőn volt, seregének zöme pedig Nagy-Szalontára érkezett, miután Kannabich tábornokot 3 gyalog-zászlóaljjal és 8 ágyúval Váradon hátrahagyta.
Bihar vármegye területe ezzel teljesen orosz kézbe került, kivéve a Királyhágón levő kis erődöt, melyet a Bucsa felé száguldozó Melnikov ugyan felégetett, de a magyarok közeledtére ismét elhagyott.
Időközben a temesvári szerencsétlen csatában Bem tábornok serege teljesen szétveretett, mely hírre a kormány lemondván, a legfőbb polgári és katonai hatalmat Görgeire bízta.
Görgei a főhatalom birtokában még 11-én éjjel 3 táborkövetet küldött Rüdigerhez Kis-Jenőre, a fegyverletétel módozatainak megállapitására. Aug. 13-án délután megtörtént a fegyverletétel a Világos melletti Szőlősnél, melyről Rüdiger a Berettyó-Ujfaluban tartózkodó fővezért, Paszkievicset legott értesítette.
576A fegyverletétel után.
A fegyverletétel után Paszkievics főhadiszállását aug. 14-én Váradra helyezte át, Cseodajeff hadteste Debreczenben maradt vissza, a Rüdiger parancsnoksága alatt álló hadtest pedig Nagy-Szalonta és Sarkad között helyeztetett el. A világosi fegyverletétel hírére a többi csapatok egymásután meghódoltak az oroszoknak. Vécsey hadtestéből 9 lovasszázad egyenesen Váradra szökött s ott aug. 20-án meghódolt Paszkievicsnek.
A fogoly honvédek, a fegyverletétel után, aug. 17-én Anrep orosz tábornok felügyelete alatt Sarkadra, onnan aug. 19-én Gyulára kísértettek s ott átadattak az osztrákoknak.
Görgei két testvére és két hadsegéde kíséretében augusztus 15-én érkezett Váradra s még az nap délután találkozott Paszkievicscsel. Innen írta fegyverletételre felszólító leveleit Klapkához és a többi hadvezérekhez, majd augusztus 26-án a mindenható Haynautól is megérkezett számára a kegyelem. Augusztus 28-án Görgei Klagenfurtba indult.
Az orosz elvégezvén a leigázás munkáját, miután az utolsó napok fáradalmait kipihente, megkezdte a kivonulást. Paszkievics és Rüdiger már augusztus 30-án elhagyták Váradot. Rüdiger még megelőzőleg augusztus 28-án Rulikovski Kázmér orosz dzsidás tisztet, a ki seregeinkhez az utolsó napokban csatlakozott a veszendőbe menő nemzeti ügy védelmére, agyonlövette. Sírja fölé még 1849-ben két lelkes honleány egy kis keresztet tűzött, mely miatt azonban a hatalom üldözését vonták magukra.
Az orosz hadak kivonultával megkezdődött a vérbosszú, az üldözés korszaka. Váradon máglyaszám égették el a Kossuth-bankókat. Az Aradon október 5-án kivégzettek között ott találjuk Láhner György és a nagyváradi születésü Nagy Sándor József tábornokokat. Az előbbi mint a váradi fegyvertár parancsnoka szerzett kiváló érdemeket a nemzeti védelemben.
Ezenkívül még, az aradi haditörvényszék ítélete következtében, okt. 25-én végezték ki a vármegye egyik sarját, Kazinczy Lajos tábornokot, okt. 10-én Csányi László közlekedésügyi minisztert, a kit a fegyverletétel után Váradra s innen az oroszok kivonulása után Pestre hurczoltak. A pesti haditörvényszék áldozatai között ott találjuk Szacsvay Imrét, Várad első népképviselőjét, a ki Világos után Talpason rejtőzött, de rejtekhelyét felfedezték, Pestre hurczolták s ott október 24-én kivégezték. A pesti hadi törvényszék kötél által való halálra itélte báró Bémer László váradi róm. kath. püspököt is, de Haynau 1850. márczius 5-én, a halálos itéletet 20 évi várfogságra változtatta át.
A bihari honvédtisztek közül osztrák közlegényekké soroztattak: Gorove Antal, Lovász Gábor, Beőthy Sándor, Lovassy András, Kalotay Vincze, Verner László, Szücs István, Bakacs Sándor.
November 11-én Pröczl, utóbb Pereczi Mihályt, ki a Kresz lovasokkal N.-Váradon át jött, és Mezey Károlyt kötél általi halálra ítélték, a mit azután 18 évi várfogságra enyhítettek. Deczember 5-én Simonfy József és Leitner Nándor alezredeseket kötél általi halálra ítélték, a mit 16 évi várfogságra változtattak. Ugyanekkor itélték Petrovics András huszárszázadost 10 évi várfogságra. Deczember 18-án Marsó Imre nemzetőri és Beőthy György honvéd-alezredeseket ítélték kötél általi halálra, melyet 15 évi várfogságra szelídítettek. Február 15-én Lukács Dénes ezredest golyóra, majd 16 évi várfogságra és B. Meszina Istvánt 10 évi várfogságra itélték. Máj. 4-én itéltetett Jelencsik Imre százados előbb golyóra majd 11 évi várfogságra.
Az 1850. január elején megkezdte a működését a váradi haditörvényszék, mely 8 halálos itéletet hozott. A váradi várban szintén számosan voltak fogva. Itt volt elzárva Nagy István református pap, a ki 1851. október 31-én szabadult ki, Teleki Blanka grófnő, a kit később Kufsteinba szállítottak, továbbá Czuczor Gergely, a papköltő, Bémer püspök, Lonovics kalocsai érsek, gr. Haller Sándor, Sillye Gábor, a hajdukerület kormánybiztosa, a kit később szintén Pestre hurczoltak s ott 1850. október 7-én kegyelemből 10 évi várfogságra itéltek. Hosszabb vagy rövidebb ideig voltak még Váradon elzárva: Aidinger, Bezdédy, Bobory, Berzsenyi, Blátky Vilmos, Fiáth, Gál György, Gázsy, Govrik, Horváth József Kecskemétről, Hellmann, Hodossy, Halom Ádám, Irinyi János, Jekelfalussy, Kolozsi György, Kovács, Klampaszky, Kóczán Béla, Kékessy, Kajetán, Lázár 577Miklós, Molnár, Nyáry, Pados, Palkovics, Proteán, Rákóczy Hugó, Ráday, Reviczky, Szalay, Szurgoly, Schrőder, Schné László, Szekeres.
Tisza Kálmán.
Az orsz. képtárból.
A nagyobb külföldi államfogházakban voltak elzárva a most vagy később a Bihar vármegyében szerepet vitt hazafiak közül a következők: Olmützben: Kökényesy Szaniszló, Szlávy József, Földi János, Jakab Mihály, Fényes Dénes, Ambrus János, Rómer Flóris. Josefstadtban: Hodossy Miklós, Hankovits György, Bige Károly, Szépszöghy Ferencz, Komáromy György, Pajor István, Komáromy Lajos. Kufsteinban: Reviczky László, Somogyi József.
Míg az itthon maradt hazafiak börtönökbe jutottak, sokan a hontalanság keserű kenyerét ették. Július 20-án az Ihász Dániel parancsnoksága alatt álló 55-ik zászlóalj egy része Oláhországba szorult, ezek utóbb a törökországi emigráltakhoz csatlakoztak, a kik között ott volt az aug. 23-án vívott mehádiai utolsó összeütközés után Orsovánál török földre szorítrott bihari 27-ik honvédzászlóalj legnagyobb része is. Beőthy Ödön előbb Csanád vármegyében vonta meg magát, majd a Dunántúlon és Bécsen át, sok hányattatás után, szerencsésen kimenekült a külföldre. Vargha István, a ki Szemerével együtt a koronát Orsovánál elásta, szintén kimenekült s utóbb Londonban telepedett le. (A szabadságharcz történetének tárgyalásánál főforrásul Hegyesi Márton idézett műve szolgált, az újabban közzétett adatok kiegészítésével.)
A reakczió a közigazgatásban és a jogszolgáltatásban.
A bakó még el sem végezte munkáját, midőn a reakczió megkezdte móködését a közigazgatás és a jogszolgáltatás terén is.
A szabadságharcz végnapjaiban az önkénynek szüksége volt polgári személyekre, ezért az egyes kerületekre kiterjedőleg biztosokat nevezett ki, de ezeknek a működési köre csak időleges volt. Drevenyák Ferencz az orosz sereggel még augusztus havában császári biztosi minőségben jelent meg Debreczenben, majd a debreczeni kerületre kiterjedő hatáskörrel, hova Bihar vármegye egy része is tartozott, 1849. szeptember havában Uray Bálint neveztetett ki császári biztossá, a bihari kerületben pedig Józsa Péter hasonló minőségben, október havában, kezdte meg működését.
Geringer báró 1849. deczember 22-én országszerte ideiglenes katonai kormányzatot léptetvén életbe, Nagy-Váradon, mint központon, katonai parancsnokságot létesített, melynek élére Braunhof János tábornok neveztetett ki. A katonai parancsnokság 1850. elején helyt adott a polgári önkényuralomnak. Május havában Cseh Ede neveztetett ki a nagyváradi cs. kir. főkormányszék biztosává, a kit 1851. tavaszán jobbaházi Dőry Gábor követett főispáni minőségében. A főkormányszék alatt állott a vármegyei igazgatás. Bihar vármegye főnökségét Reviczky Menyhért foglalta el, a ki később, az 1853-ban alakított Észak-Bihar vármegye főnöke lett.
1853-ban a közigazgatás végleg szerveztetett. Nagy-Várad székhelylyel helytartóság rendszeresíttetett, melyhez Szatmár, Szabolcs, Alsó (Dél)-Bihar, Felső (Észak)-Bihar, Arad, Békés és Csanád vármegyék tartoztak. A nagyváradi cs. kir. helytartósági kerület élére gróf Zichy Herman neveztetett ki, a kit július havában Andreánszky Sándor követett.
A vármegye kettéosztása.
A helytartóság felállításával Bihar vármegye ketté osztása is végleg elintézést nyert. A Debreczen székhelylyel alakított Észak-Bihar vármegyéhez 5, u. m. a debreczeni, (városi és vidéki), a derecskei, a diószegi, a dorogi és a püspökladányi szolgabírói járás osztatott s az ekként alakított vármegye főnöke Reviczky Menyhért lett, kinek helyét 1860. április havában ifj. Váradi Szabó Márton foglalta el.
Bihar vármegye területének többi része, még pedig: 1. a nagyváradi, 2. a mezőkeresztesi, 3. az élesdi, 4. a margittai, 5. a szalontai, 6. a belényesi, 7. a tenkei járások, (Landes Reg. Blatt 1858. évf., II., 7. sz.) Nagy-Várad székhelylyel alkották Dél-Bihar vármegyét, melynek főnökévé Ravazdy Istvánt nevezték ki. A hivatalok túlnyomó részét cseh és német elem foglalta el, de azért magyarok is voltak közöttük, leginkább olyanok, a kik a véres napokban legalább is semleges magatartást tanúsítottak. A megyefőnökök, mint láthatjuk, szintén a magyarok közül kerültek ki; az 1856. évi hivatalos kimutatás szerint, Észak-Bihar szolgabirái között csak 1, Dél-Biharban ellenben már 4 magyar található.
578Az igazságügy, az egyedüli, mely a Bach-rendszerből jó emléket hagyott maga után, csak idővel fejlődött ki, mert eleinte polgári peres ügy nem is igen volt, de meg másfelől a lakosság az új rendszertől idegenkedvén, leginkább a régi megyei urakhoz fordult.
1850. elején a törvénykezés rendezése czéljából Szerdahelyi Pál neveztetett ki biztosul. 1850-ben Debreczenben cs. kir. ideiglenes főtörvényszék létesült, mely alá az északbihari (debreczeni) és a délbihari (váradi) megyei törvényszék helyeztettek.
1854-ben az ideiglenes főtörvényszék véglegesen szerveztetvén, Nagy-Váradra helyeztetett át s 1861. április végéig ott maradt. A főtörvényszék elnöke Uray Bálint, majd ennek nyugalomba vonulásával Cserneczky József, a debreczeni törvényszék elnöke Sombory Imre, majd Karap Sándor, a nagyváradi törvényszék elnöke pedig Szerdahelyi Pál lett.
Mint láthatjuk, a törvényszékek elnökei mind magyarok voltak; de a hivatalnokok sorában az idegen elem volt túlsúlyban s Nagyvárad, hová ekkoriban a pénzügyigazgatóság is helyztetett, csak úgy hemzsegett a beamterektől. (Varga I. i. m. III. 1024-26 Millenn. Tört.- X. k. Rátkay adatai Tiszántúl 1900. évf.)
1850. januzár 18-án lépett életbe a zsandárság intézménye, melylyel egyúttal a városi rendőrség is szerveztetett s váradi rendőrkapitánynyá egy Maschák nevü cseh neveztetett ki. Ez az örökösen összeesküvések felfedezésén fáradozó szolgalelkü ember, 1851-ben, kevés híja, hogy nemzetközi bonyodalmaknak nem lett okozója. Charles Loring Brace amerikai polgár ugyanis európai tanulmányútjában 1851-ben, ajánlólevelekkel ellátva, ellátogatott az akkor leigázott hazába; előbb Debreczenbe, majd május 21-én Nagy-Váradra jött, Nagy József ügyvédhez látogatóba. Maschák rendőrkapitány, ama meggyőződésben, hogy Brace a magyar emigráczió megbizottja, május 22-én Nagy József házában elfogatta és a váradi várba vitette, honnan csak az amerikai Egyesült-Államok bécsi követének erélyes fellépése következtében, a ki Triest bombázásával fenyegetődzött, bocsátatott szabadon június 22-én, (Budapesti Szemle 1873 évf. a 385-414. l.)
A róm. kath. püspökség.
A váradi róm. kath. püspökség is megsínylette az önkény vaskezét. Tudjuk, hogy a hazafias magatartású báró Bémer püspököt 1850. elején lemondásra kényszerítették. Az elárvult püspöki székbe 1850. szeptember 5-én, Hoványi Ferencz Bécsben élő váradi kanonok közbenjárására, Szaniszló Ferencz váradi kanonok neveztetett ki. Az új püspökre súlyos feladatok hárultak. A püspöki palotát a katonai parancsnok foglalta el, a káptalani lakásokat a katonaság, a papnevelő intézetet a csendőrség. Az egyházi alapok is károsodtak, a Kossuth-bankók elégetése, az egyes adósok tönkrejutása s egyéb pénzügyi válságok következtében. (Lopussny Gyula Ágost - T. Szaniszló püsp.) Az új püspök csak 1851. július 2-án költözhetett be székházába.
A mint az önkény emberei kissé elhelyezkedtek, azon igyekeztek, hogy az új rendszer sikereit ő Felségének bemutassák. 1852-ben ő Felsége első körútja alkalmával ellátogatott Nagy-Váradra is, de nem sok vígasztalót látott. 1857-ben másodízben jött Váradra, ez alkalommal dicső emlékü Erzsébet királynőnk társaságában, Bár a régi megyei életben szerepet vitt tényezők az ünnepélyektől távol tartották magokat, de azért a lakosság fényes fogadtatásban részesítette a felséges vendégeket.
A Thun-féle patens hatása.
Az önkényuralom már vesztett erejéből, midőn Thun Leo gróf az 1859. szeptember 1-én kiadott parancsával, a két protestáns egyházat a kormánytól függő szervezetté akarta átalakítani.
A vallási szabadságukra oly kényes tiszántúli protestáns egyházak hívei között érthető visszatetszést keltett e pátens, mely csakhamar hatalmas nemzeti mozgalmaknak lett kútforrása.
1860. január 11-én a tiszántúli protestáns egyházak képviselői mind megjelentek a különben is látogatott debreczeni vásáron, majd onnan a kistemplom boltozata alatt összegyűlve, az időközben egybesereglett 10.000 főnyi sokasággal Balogh Péter püspökhelyettes elnöklete alatt közgyűléssé szervezkedtek. (Szücs István - i. m. III. 1040. l.) A megyefőnök értesülvén a történtekről, megjelent és a közgyűlést feloszlatottnak nyilvánította. A 579sokaság nagy zajjal tüntetett a hatalom képviselői ellen, végre Tisza Kálmán nagy nehezen szóhoz jutván, abbeli reményének adott kifejezést, hogy a protestánsokra oly sérelmes nyilt parancsot ő Felsége visszavonja. A történetből tudjuk, hogy a protestáns egyházak erélyes fellépését siker koronázta, de egyúttal az abszolutizmus fölött is meghúzták a halálharangot s az 1860. október 20-án kiadott diplomával az alkotmányosság napja kezdett derengeni.
Tisza Kálmán.
Ekkor a vármegyei élet terén mindinkább előtérbe lép Tisza Kálmán alakja, kinek még báró Vay Miklós kanczellár felajánlotta Bihar vármegye főispáni helytartóságát, de ő azt el nem fogadván, helyette Haller Sándor grófot nevezték ki. Tisza Kálmán a régi pártok közötti ellentétek kiegyenlítésére törekedett. Ritka tapintattal enyésztette el az 1848. előtti pártküzdelmek keserű emlékeit. Geszti kastélyában gyakran gyűltek egybe a vármegyei urak, sőt eljöttek a szomszéd vármegyék vezérférfiai, mint gróf Teleki Domokos, báró Simonyi Lajos, Bónis stb.
1860. deczember havában végre megnyíltak az 1855-ben épült vármegyeház termei s a bizottsági tagok tisztújító közgyűlésre gyűltek egybe. A tisztújítást megelőzőleg tartott értekezleten a betöltendő állásokra nézve az az elv állíttatott fel, hogy tekintet nélkül arra, ki melyik megyei párthoz tartozott 1848-ig, mindazok, a kik az 1849 ben fennállott tisztikar tagjai voltak, ha azóta semminemű hivatalt nem vállaltak, megválasztandók, illetőleg hivatalukba visszahelyezendők; így lett Miskolczy Lajos alispán, Csengery Imre főjegyző, Lukács János főorvos. Magát az alapindítványt Tisza Kálmán tette és mindenkivel szemben megvédelmezte; Csanády Sándor azonban, a ki 1849-ben főszolgabíró volt, a kimondott elv ellenére is, alispán akart lenni Miskolczy helyett és miután ez nem sikerült neki, megharagudott a megyei pártra, különösen Tisza Kálmánra. Hozzá csatlakoztak az elégületlenek közül többek között Bige Károly és Csanády József; de azért ezen túl is gyakran részt vettek az értekezleteken.
A vármegye járásai.
Időközben a helytartótanács Budán visszaállíttatván, 1861. elején az észak- és délbihari főnökségeket feloszlatták, míg a kerületi főtörvényszék és a megyei törvényszékek 1861. április végével szüntek meg. A tiszántúli kerületi táblát is visszaállították, Debreczen székhelylyel. Ekkor Bihar vármegyében, közigazgatási tekintetben, az 1848. előtti állapotok állíttattak vissza. A vármegye öt járásra osztatott fel és minden járás szakaszokra. I. nagyváradi járás: 1. szakasz: Nagyvárad, 2. Nyüved, 3. Nagy-Várad, 4. Mező-Telegd, 5. Örvénd, 6. Rikosd. II. belényesi járás: 1. szakasz: Belényes, 2. Belényes, 3. Vaskoh, 4. Cseszora. III. szalontai járás: 1. szakasz: Cséffa, 2. Szalonta, 3. Less, 4. Tenke, 5. F.-Tót, 6. Beél. IV. sárréti járás: (székhelye a Gyürüszegi puszta): 1. szakasz: Gáborján, 2. Vértes, 3. P.-Kovácsi, 4. Váncsod, 5. Esztár. V. érmelléki járás: 1. szakasz: Ér-Mihályfalva, 2. Ér-Semjén, 3. Kóly, 4. Székelyhíd, 5. Molnos-Petri, 6. Királyi. A főszolgabírák az egyes járások székhelyén, az alszolgabírák a szakaszok (aljárások) székhelyén laktak. Az esküdtek szintén az aljárások székhelyein voltak, de néhol az esküdt az egyes szakasz területén belül más helységben székelt. Így például a váradi járás 1. szakaszának szolgabírája Örvénden, az esküdt Élesden lakott.
Az 1861. február 14-én kibocsátott legfelsőbb kézirat, az országgyűlést április 2-ára összehíván, a tél vége és a tavasz eleje választási készülődésekkel telt el. A vármegye kerületei által választott képviselők túlnyomólag a határozati párthoz tartoztak. Hosszas vita után azonban az országgyűlésen a felirati párt győzött, de hasztalan, mert augusztus 22-én az országgyűlés feloszlott, egyúttal életbe lépett a provizorium, mely elsősorban a vármegyék megrendszabályozását tűzte ki czélul, minthogy - mint főleg Bihar is - az országgyűlés megnyílta előtt és az országgyűlés alatt, szabadon adott kifejezést érzelmeinek.
November 5-étől kezdve a látszólagos alkotmányosság helyére ismét a katonai uralom lépett. A novemberben tartott bizottsági közgyűlésen egybegyűlt bizottsági tagok előtt Miskolczy Lajos első alispánnal együtt az egész tisztikar lemondott. A közgyűlést különben a szuronyok oszlatták szét. A mondott tisztikar helyét azután nagy nehezen kinevezett tisztviselőkkel töltötték be.
580Bihar vármegye és Debreczen város élére Petrák János neveztetett ki, cs. és kir. biztosi, illetőleg főispáni helytartói minőségben, kinek helyét 1862-ben Hajdu Lajos főispáni helytartó foglalta el. A felzúdult közvélemény haragja főleg a kinevezett tisztviselők ellen fordult. Még a lelkészek, a róm. kath. püspökségi tisztviselők s gazdatisztek is több ízben adtak kifejezést ebbeli érzelmeiknek. A főispáni helytartó ugyan e tárgyban panaszos levelet intézett Szaniszló püspökhöz, de a püspök határozott hangú levélben megtagadta a főispáni helytartó abbeli kérelmét, hogy a hatósága alatt állók politikai meggyőződését befolyásolja. (Lopussny Gy. Á. i. m. 180-83).
1861-ben némi szoczialista jellegü mozgalmak is voltak észlelhetők a vármegye területén. A többiek között Bakonszeg község lakosai fellázadtak és a vízár alól felszabadult s a földesurakat illető földeken megosztozkodtak.
1862-ben Telkesden történt hasonló népmozgalom. A lázadók megfékezésére, Servánszky Lászlót, az élesdi járás csendbiztosát küldték ki, de a mint az erdőség által körülvett községbe utazott, az elrejtőzött s a vastagabb fák által védett lázadók a pandurokra tüzeltek s minthogy a csendbiztos alól a lovát is kilőtték, kénytelen volt hat pandurjával visszatérni. Ekkor a megyei hatóság két század cs. katonaságot küldött a lázadás elfojtására, illetőleg a rend helyreállítására; de a lázadók a katonaságot gonoszul kijátszották, mert az első éjtszakán, a falu összes népe, a hegyen levő erdőségekbe menekült. A katonaság néhány napig várta a nép visszatérését s midőn megunta, visszament Nagyváradra. Ezután Gr. Haller Sándor birtokos, volt főispán kérésére, a megyei hatóság, Servánszky mellé Mezidhradszky Frigyes nagyváradi, Németh János tenkei és O'sváth Pál sárréti csendbiztosokat küldte ki, a kik egy hajnalon, a falut három oldalról bekerítve, a népet úgy lepték meg, hogy azok sem elszökni, sem tömegbe gyűlve ellenszegülni nem tudtak.
A "Gazdasági egyesület."
A provizorium alatt sem parlamenti, sem megyei élet nem lévén, a vármegyei "Gazdasági Egyesület"-ben találkoztak a haza javáért küzdő, számottevő férfiak.
E politikai hattérrel bíró egyesület tagjai közgazdasági téren is jelentőségteljes működésre voltak hivatva az 1863. évi nagy inség után. 1863. tavaszán és nyarán az egész Alföldön nem volt eső, a folyóvizek elapadtak, vagy kiszáradtak. A házi állatok tömegesen elpusztultak. Csakis a Sárrét körüli községek nem szenvedtek nagy szükséget. Az inségesek segélyezése tekintetében, az áldott emlékü Szaniszló püspök járt elől jó példával; míg a szükölködőket nagyobb pénzadományok által segélyezte, addig a püspöki uradalom bérlőinek 11 ezer frt haszonbért engedett el. Az 1863-iki inséges év visszahatással volt a közéletre is. Sokakat elvont a köztevékenységtől a megélhetés gondja, a saját gazdaságának újból való felszerelése. Végre 1865. szeptember 17-én kelt elhatározással, ő Felsége 1865. deczember 10-ére összehívta az országgyűlést. A választási küzdelemből a vármegyében a balközép-párt került ki győztesen. Ekkor Csanády Sándor és társai már kiváltak az egyesült megyei pártból és külön pártot alakitottak. Az országgyűlésen a kiegyezés körül megindult vitát némileg megszakította az inségesek segélyezése iránt benyujtott javaslat, mely az 1866-ik év május havában országszerte fellépett fagy által károsultakról igyekezett gondoskodni.
A közbejött porosz-osztrák háboru egyidőre megszakította a kiegyezési tárgyalásokat az országgyűlésen. A képviselők haza jöttek s tapasztalhatták, hogy a tiszántúli nép, melynek emlékébe a nemzeti küzdelem a legmélyebben bevésődött, a kiegyezési tárgyalások során még a Tisza vezérlete alatt álló baloldal által benyujtott javaslatot is kevesli. Ebbeli nézetének adott kifejezést a Tisza Kálmán névünnepe alkalmából, Geszten, a nagyrészt baloldali képviselőkből összegyűlt társaság előtt Ivánka Imre is. Ebből kifolyólag a háboru után újból megkezdett tárgyalások során, a baloldal keveselvén a kiegyezési 15-ös bizottság javaslatát, a közös ügyeket illetőleg Tisza Kálmán ellenindítványt adott be.
Az 1867-iki kiegyezés.
Heves viták után 1867. február 6-án végre befejezték a tanácskozásokat. Bihar vármegye ugyan, miként a Ghyczy szaván induló Komárom, még a május 2-án tartott bizottsági közgyűléséből tiltakozott a kiegyezés ellen, 581de a körirat hangját csakhamar elnyomta a június 8-iki koronázásra készülődő közöröm. Bihar vármegye zöd selyem-lobogó alatt, fényes bandériummal képviseltette magát a koronázási ünnepélyeken. A bandérium költségeihez sokan tetemes összeggel járultak, közöttük Szaniszló püspök is.
Az 1867. május 2-án tartott tisztújító közgyülésen a választott tisztviselők megkezdvén működésüket, a vármegyei közigazgatás ismét az önkormányzat feladata lett. Ennek az utóbbi 34 év alatt végbement fejlődését külön fejezetben tárgyaljuk.
Végül közöljük a vármegyei fő- és alispánok, valamint a főjegyzők, országgyűlési követek és képviselők névsorát, az előbbieket, a mohácsi vésztől folytatólag, az utóbbiakat 1688-tól, a rendelkezésünkre álló adatok alapján.
Főispánok 1525-1893.
Főispánok: Czibak Imre püspök 1526-1550; Both Péter váradi kapitány, 1550; Fráter György püspök 1550-51; Varkocs Tamás I. 1552-53; Zaberjei Mátyás püspök 1553-56; Ghymesi Forgách Ferencz 1556; Kendi Antal 1557; Varkocs Tamás II. 1557; Somlyai Báthori István váradi kapitány 1562-1566; Hagymássy Kristóf 1566; Giczy János 1577-81; Báthori Kristóf 1571-77; Bánffy Dénes 1581-1599 és utóbb 1606-ban; közben: Sibrik György 1580-85; Veres Gáspár 1581; Pekry Gábor 1587-89; Báthori István 1589; Bocskay István 1592-98; bedeghi Nyáry Pál báró 1598-1601, váradi kapitány; kisrédei Rhédey Ferencz 1614-21; iktári Bethlen István váradi kapitány 1621-33; II. Rákóczy György váradi kapitány 1633; Ruszkai Korniss Zsigmond aranysarkantyús vitéz 1636-43; széki Teleki János 1651, később (1668-72) Zaránd vármegye főispánja; Gyulay Ferencz váradi kapitány 1653-59; Ebeni István váradi kapitány 1659; Haller Gábor 1659-60; Rhédey Ferencz erdélyi fejedelem 1660, 1660-tól 1688-ig nincs főispán; Benkovics Ágoston püspök 1697-től örökös főispán, 1688-1702; Csáky Imre gróf bibornok 1703-1732; Luzsénszki István báró püspök 1733-35; Okolicsányi János püspök 1735-38; Csáky Miklós gróf püspök 1738-58; ghymesi Forgách Pál püspök 1758-60; zajezdei Patachich Ádám püspök 1760-76; Andrássy István gróf cs. kir. kamarás helytartó 1777; korompai Brunswick Antal gróf 1779-80; Korniss Mihály gróf 1781; Ürményi József 1782-85; széki Teleki Samu gróf helytartó és kerületi főnök; Haller József gróf 1787-90; Brunswick József gróf helytartó 1790; széki Teleki Samu gróf II. 1791-1822; Rhédey Lajos helytartó 1808; Zichy Ferencz gróf helytartó 1825; Lónyay János helytartó 1826; Tisza Lajos helytartó 1836-1848; Beőthy Ödön 1848; Hodossy Miklós kormánybiztos 1848; Uray Bálint csász. kir. biztos 1849 Észak-Biharban; Jósa Pétrer 1849 csász. kir. biztos Dél-Biharban; Reviczky Menyhért megyefőnök Észak-Bihar vármegyében; Ravazdy István megyefőnök Dél-Bihar vármegyében 1860-ig, Váradi Szabó János Észak-Bihar főnöke 1860; Gerzon N. Dél-Bihar főnöke, Hoffbauer Sándor Dél-Bihar főnöke 1860; Haller Sándor gróf főispán 1860; Petrák János cs. kir. biztos 1861-62; Hajdu Lajos helytartó 1862-65; Szlávy József főispán 1865-67; Tisza Lajos 1867-71; Dőry József báró 1871-92; Beőthy László 1893 óta.
Alispánok 1568-1688.
Alispánok: Lessy László 1568; panaszi Pázmány Miklós 1570-80, (1581-ben II. alispán † 1585 előtt); Bojthy Balázs 1585, II. alispán; Bojthy Balázs és keserüi Horváth Mihály 1587; váradi Ugrai György 1596, ideiglenes; Thorday Zsigmond 1597.; váradi Ugrai György 1598; Ugrai Gergely 1607-1608; Boldvai György és Nadányi Zsigmond 1613; Serényi Pál és Szénássy Péter 1613 és 1628 közti években; Szénásy Péter és Körösi István 1628; Weér Mihály és gálospetri Rácz István 1641; Weér Mihály 1646; Károlyi Mihály és Kéry Mihály 1657; Kéry Mihály és Boldvay Márton 1659; Boldvay Márton és Belényesy Ferencz 1660. 1660-tól 1688-ig az alispáni szék betöltetlenül maradt, 1688. előtt Horváth János szentjobbi kapitány végezte az alispáni teendőket.
I. Alispánok 1688-1893.
Első alispánok: Buday István 1688-1699; Sántha Ferencz 1701-1704; Komáromy György 1704-1717, egyuttal Debreczen város főbirája; Boronkay Ádám 1717-1723; Baranyi Miklós 1723-25; Buday Zsigmond 1725-30; Bucsy Mihály 1730-39; Buday István 1739-49; Ferdényi Ferencz 1749-52; Beőthy Mihály 1752-57; Baranyi Gábor 1757-73; Szentiványi József 1773-83; Beőthy János 1783-86; Luby Károly 1786-90; Péchy Imre 1790-1803; Beőthy László 1803-1811; Domokos Jakab 1811-16; Lányi Imre 1816-25; Gencsy László 1825-28; Sombory Imre 1828-32; Tisza Lajos 1832-1833; Fráter Mihály 1833-37; Beőthy Ödön 1837-45; Papszász Lajos 1845-48; Miskolczy Károly 1848; Thurzó János 1849; Sántha György és Budaházy Zsigmond 1849-50; Miskolczy Lajos 1860-61; Oláh Mátyás 1861-ben kineveztetett; Balázsovits Zsigmond 1863-65 (kinevezett); Miskolczy Lajos 1867-72; Beőthy Andor 1872-93; Szunyogh Péter 1893 óta.
II. Alispánok 1688-1872.
Másodalispánok: Baranyi Mihály 1688-1690; Bernáth János 1690-91; Borbély János 1691-94; Torday Ferencz 1694-99; Sántha Ferencz 1699-1701; Szegedy János 1701-1713; Boronkay Ádám 1713-1717; Baranyi Mihály, egyúttal főjegyző 1717-1723; Bucsy Mihály 1723-30; Beliczay László 1730-39; Ferdényi Ferencz 1739-49; Laczkovich László 1749-52; Paál Ferencz 1752-57; Ferdényi Gábor 1757-62; Thurzó János 1762-66; Szentiványi József 1766-73; Ferdényi János 1773-78; Buday László 1778-83; Beliczay József 1783-86; Tokody György 1786-87; Péchy Imre 1787-91; Beőthy László 1791-1803; Kazinczy Dénes 1803-1811; Lányi Imre 1811-16; Rhédey Ferencz 1816-20; Juricskay László 1820-25; Sombory Imre 1825-28; Klobusitzky János 1828-32; Ferdényi Antal 1832-33; Stachó Károly 1833-37; Beliczay Miksa 1837-41; Bernáth József 1841-45; Sántha György 1845-48; Miskolczy Lajos 1848; Gerliczy Bódog báró 1860-61; Balázsovits Zsigmond 1861-64; Komlósy Antal 1864-67; Sughó József 1767-69; Baranyi Ágoston 1869-72; A másodalispáni tisztséget a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870 : 42. törvényczikk beszüntette.
582III. Alispánok 1849-1872.
Harmadalispánok:1849-től egészen a köztörvényhatóságok első rendezéséig. Sántha György 1849; Bodó János 1849-50 kineveztetett; Ambrus János 1860-61; Jovanescu Döme (kinevezett) 1861-62; Sorbán N. (kinevezett) 1862-63; Román József (kinevezett) 1863-66; Séllyey Sándor 1866-67; Gormán János 1867-72.
Főjegyzők 1688-1894.
Főjegyzők: Lázár János 1688-90; Komáromi János 1690-95; Szegedy János 1695-1701; Petrovay Ferencz 1701-1704; Baranyi Miklós 1704-21, 1717-21-ig egyuttal másodalispán is; Országh Márton 1721-25; Bakai Ádám 1725-30; Petrich László 1730-39; Laczkovich László 1739-49; Hegyi László 1749-57; Thurzó János 1757-1763; Hegyi László II.-szor 1763-66; Ferdényi János 1766-73; Bagossy Pál 1773-78; Beliczay József 1778-83; Tokody György 1783-86; Péchy Imre 1786-87; Vizer Lipót 1787-90; Br. Vay László, Kazinczy Dénes és Tisza László 1790-91; Kazinczy Dénes 1791-1803; Domokos Lőrincz 1803-16; Tokody József 1816-25; Detrich Miklós 1825-32; Hodossy Miklós 1832-37; Miskolczy Károly 1737; lemondása után Toperczer Ödön 1837-45; Miskolczy Lajos 1845-48; Fényes József tiszteletbeli 1846; Csengery Imre 1848-49; Vidovics Ferencz kineveztetett 1849; Csengery Imre 1861; Tokody Lajos 1861-66 (kinevezett); Móricz Pál 1867-68; Beőthy Algernon 1868-69; Dobozy Miklós 1869-90; Szunyogh Péter 1890-94; Pap János 1894 óta.
(Források; Miskolczy Károly berettyó-ujfalusi birtokos összeállítása, Tardy Sándor adataival kiegészítve, Zsák J. Adolf adatai a bihar vármegyei muzeumban elhelyezett családi levéltárakból. Rozvány: Szalonta tört. Deák Farkas: i. m; Bunyitay: i. m. III. 443; Győri tört. és rég. füz. 1875. évf.)
Követek 1790-1848.
Országgyűlési követek: 1790: Beőthy Imre udvari tan., Domokos Lajos táblabiró; 1792: ugyanezek; 1796; péchujfalusi Péchi Imre, első alispán; Buday László kir. tanácsos; 1802: péchujfalusi Péchi Imre első alispán, Tokody György kir. tanácsos; 1805: Tokody György, Péchujfalusi Péchi Imre volt alispán; 1807: bessenyői Beőthy László, első alispán, péchujfalusi Péchy Imre. 1808: Tokody György kir. tanácsos. Kazinczy Dénes másodalispán; 1811: Tokody György, borosjenői Tisza László; 1825-27: sombori Sombory Imre; roglaticzai Miskolczy István kir. kamarás; 1830: sombori Sombory Imre alispán, bessenyői Beőthy Jenő, helyette később Beőthy László; 1832-36: borosjenői Tisza Lajos I. alispán, bessenyői Beöthy Ödön, Tisza helyett; 1833. augusztus 8-án: csalányosi Ravazdy István táblabiró; 1834. december 23-án Budaházy Antal tiszti ügyész; 1839: Hodosy Miklós táblabiró, Bernáth József főszolgabiró; Hodosy helyett 1839. augusztus 10-én: Beőthy Ödön táblabiró; 1844: Beőthy Ödön első alispán, Komáromy György táblabiró, helyette 1844. május 20-tól: Dobozy Mihály tiszti ügyész; 1847-48: Papszász Lajos, Reviczky Menyhért, helyette 1848. márcziustól: Beőthy Ödön. (Dőry Ferencz dr. orsz. levélt. fogalmazó egybeállítása után.
Orsz. képviselők 1848-1901.
Országgyűlési képviselők: 1848-49: Nagy-Várad város: Szacsvay Imre; Belényes: Drágus János; Magyar-Cséke: Gozman János; Élesd: gr. Haller Sándor; Margitta: Dobozy Mihály; Székelyhíd. Bernáth József; Hosszú-Pályi: Irinyi József; Báránd: Miskolczy Károly; Ugra: Nagy József; Bihar: Ercsey Zsigmond; Tenke: Ambrus József; Szalonta: Toperczer Ödön; Berettyó-Ujfalu: Szivák Miklós, később Beőthy Ödön; (a későbbi években megválasztott képviselők ugyanezen sorrendben következnek egymásután).
1861-ben: Lukács György, Pap János, Vertán Endre, Bika Simon, Miskolczy Károly, Komáromy György, Csengery Imre, Kelemen Albert, Tisza Lajos, Csengery Antal, Tisza László, Lovassy Ferencz, Csanády Sándor.
1865-69: Lukács György, Véghső Gellért, Román Sándor, Zichy Jenő gróf, Baranyi Ágoston, Miskolczy Lajos, Csengery Imre, Komáromy György, Tisza Lajos, Csengery Albert, Gozsdu Manó, Lovassy Ferencz, Csanády Sándor.
1869-72: Győrffy Gyula, Jonescu Döme, Román Sándor, gr. Zichy Jenő, Klobusitzky Ágost, Fráter Imre, Szunyogh Albert, Móricz Pál, Farkas Elek, Gáspár András, Dezső Szaniszló, Simonyi Lajos báró, Csanády Sándor.
1872-75: Győrffy Gyula, Kozma Parthén, Román Sándor, Gozman János, Baranyi Ágost, Nagy György, Beőthy Algernon, Móricz Pál, Farkas Elek, Gáspár András, Lipovniczky Sándor, Simonyi Lajos br., Csanády Sándor.
1875-78: Teleszky István, Kozma Parthén, Román Sándor, Szlávy Olivér, Baranyi Ágost, Nagy György, Beőthy Algernon, Hegyesi Márton, Farkas Elek, Gáspár András, Lipovniczky Sándor, Simonyi Lajos báró, Csanády Sándor.
1878-81: Teleszky István, Kozma Parthén, Román Sándor, Szlávy Olivér, Szabó Márton, Kiss Albert, Thuolt István, Hegyesi Márton, Bölönyi Sándor, Ercsey Géza, Lipovniczky Sándor, Simonyi Lajos báró, utóbb helyette Fónagy László, Csanády Sándor.
1881-84: Tisza Kálmán, Véghső Gellért, Román Sándor, Szlávy Olivér, Baranyi Ödön, Kiss Albert, Vidovics György, Nadányi Miklós, Ifj. Bölönyi Sándor, Ercsey Géza, Llipovniczky Sándor, Fónagy László, Beőthy Andor.
1884-87: Tisza Kálmán, Véghső Gellért, Román Sándor, Szlávy Olivér, Baranyi Ödön, Kiss Albert, Szunyogh Szabolcs, Nadányi Miklós, Beőthy Algernon, Rigó Ferencz, Lipovniczky Sándor, Lukács Gyula, Orbán Balázs báró.
1897-92: Tisza Kálmán, Véghső Gellért, Rezey Silvius, Szlávy Olivér, Baranyi Ödön, Kiss Albert, Szunyogh Szabolcs, Illyés Bálint, Beőthy Algernon, Ercsey Géza, Markovits Kálmán, Arany László, Orbán Balázs báró, utóbb helyette Csanády Sándor.
1892-96: Tisza Kálmán, Véghső Gellért, Rezey Silvius, Beőthy László, később helyette Telegdi József, Baranyi Ödön, Kiss Albert, Noszlopy Gyula, Illyés Bálint, Beőthy Algernon, Rigó Lajos, Markovits Kálmán, Lukács Gyula, Csanády Sándor, később helyette Szunyogh Szabolcs.
1896-1901: Tisza Kálmán, Beőthy Algernon, helyette Gajári Ödön, Goldis József, később helyette Fassie Tódor, Telegdi József, Örley Kálmán, Kiss Albert, Marjay Péter, Illyés Bálint, Tisza István gróf, Rigó Ferencz, Blaskovich Sándor, Balogh László, Leszkay Gyula.
0. Tagjai: Vajai Ibrányi Mihály helyettes kapitány, Boldvay Márton és Belényesy Ferencz alispánok, Szalárdy János, Rácz János és 3 tanácsos.
