Ennek az időszaknak az elején a vármegyének még nincs vasútja.
Már az 1848. évi XXX. t.-cz. elrendelte, hogy a miniszterium Budapestről a határszélekig irányitandó 6 új vaspályavonalat tervezzen. A még Széchenyi István gr. által tervezett 6 vonal között bizonynyal a garamvölgyi vasút is helyet foglalt. A legrövidebb irány, mely az országot Berlinnel összeköti, e mellett a fővárost a bányavárosok fejedelmével, a pénzverő Körmöczbányával torony-iránt kötötte volna össze.
Ez a vasútvonal ki nem épült. Az a politika, mely egyes befolyásos embernek a portáját többre becsüle egy fejlődésre alkalmas városnál, az a vasúti politika, mely Debreczent, Pécset, Maros-Vásárhelyt, Veszprémet elkerülte, megépítette a garamvölgyi vasút helyett a hatvan-ruttkai vonalat, hogy hatalmas félkörrel dokumentálja, hogy az egyenesnél a görbe jobb, rövidebb.
A ruttkai vasútvonalnak az 1872. évben történt kiépítése hozta be a gőzmozdonyt a vármegye területére, mely vasútvonal a vármegye legészakibb részét 36 km. hosszban szeli át. Ez a 36 km. azonban a közforgalom számára csakis Garam-Berzenczén és Körmöczbányán értékesíthető, mert az egész vonalszakasz a hegység derekán kerülve-fordulva csúszik tova s futásában a Garam völgyét csakis madártávlatból látja.
A vármegye tanácsterme azonban eléggé hangosan hirdeti vasútügyi politikáját és minden szerencsés eszmét megragad, melyet czéljainak előmozdítására alkalmasnak tart.
Az 1870. évben a garamvölgyi vasút érdekében Konkoly-Thege Pál első alispán a márcziusi közgyűlés elé terjesztett jelentésében emel szót. - Elpanaszolja a fölötte mostoha közgazdasági helyzetet s azt mondja, hogy "egy, a Garamvölgyén Párkánynánától Jalnáig vezetendő vasút új életet önthetne a haldoklóba. Kérelemmel járultunk ez ügyben a képviselőházhoz, megyei választmányunk felkereste a közlekedési- és pénzügy-minisztereket, de fájdalom, bíztató választ sehol sem nyerheténk." A közgyűlés felbuzdul és egy újabb vasúti bizottságnak oly meghatalmazást ad, hogy joga legyen a közgyűlés rendelkezéseit sem várva, a vasút létesítése érdekében eljárni.
Vámos utak.
Révek.
A vármegye kompjai voltak: 1. a garamszentgyörgyi, 2. a kis-sárói, 3. a nagy-sárói, 4. a mikolai, 5. a zselizi, 6. a garamvezekényi, 7. a garamdamásdi, 8. a lekéri, 9. az oroszkai, 10. a csatai és 11. a macskarévi komp.
A vármegyének nagy gondot okozott a garamvölgyi törvényhatósági út fentartása, mely Kálna községnél a verebély-lévai államútból kiágazva, a Garamnak négyszeri áthidalása után G.-Szent-Kereszt fölött két irányban, ú. m. Körmöczbánya és Beszterczebánya felé elágazott.
Közútak.
A miniszter a vármegye felterjesztésére a nevezett út fentartására előirányzott 16000 forintból 6800 forint összeg államsegélyt folyósít.
Mezőgazdaság.
A mezőgazdaság fejlesztése még nem aktuális ügy a vármegye tanácstermében. Egy-két cseléd-rendtartás, húsvágási szabály, sóárulás, erdőzárlat és a Garam-folyó elleni védekezés, ez minden, minek emlékét a jegyzőkönyvek megőrizték.
Szegényügy.
Gr. Migazzi Vilmos főispán.
Konkoly-Thege Pál szívós makacssággal ragaszkodott gróf Migazzi Vilmosnak főispánná kinevezése iránt való ajánlásához és minden titkos áramlattal szemben, végre győzött. A miniszter, másfél évi gondolkozás után gróf Migazzi Vilmost nevezte ki főispánnak, a ki már az elnyomatás éveiben is vezérszerepet töltött be a vármegye társadalmának közéletében.
Gróf Migazzi Vilmosnak kineveztetését a vármegye osztatlan lelkesedéssel fogadta és 1871 május 4-én iktatta őt a főispáni székbe. A szép ünnepélyről a közgyűlés jegyzőkönyve fölötte fukar szavakban emlékszik meg; a főispán beszédét is csak kivonatban hozza. Ennek a beszédnek két érdekes részlete van. Az egyik, melyben a főispán megígéri, hogy a megyei bizottmány törvényes jogait tiszteletben tartandja és sértetlenül kívánja tartani és tartatni. Ezekből a szavakból még a régi szellem melege tör ki, azé a szellemé, melynek uralma alatt az önkormányzat lenyűgözve még nem volt; midőn a vármegye nemeseinek egyeteme kormányzott, a főispán pedig csak az ellenőrző felügyeletet gyakorolta.
A másik, mi a beszédből megragad, ez a kijelentés: "azon hit és remény életet és erőt ad, hogy azon barátságot és jóindulatot, melyet a t. megyei közönség irányomban tanúsított, midőn annyi hosszú évek során forrón szeretett hazánk alkotmányos életének visszanyerhetéseért egyetemben küzdöttünk, jövőben is fentartandja."
Ebben a kettős kijelentésben benne van gr. Migazzi Vilmos lelkületének egész egyénisége. Az a férfiú nyilatkozik e szavakban, kit eltévesztett nevelés a katonai pályára szánt, ki a szabadságharczot az ellenség sorai között küzdötte végig, de a ki, midőn megértette, hogy a hatalom az igazságot az eltiport nemzettel együtt igázta le, ott hagyta a fényesnek igérkező katonai pályát, ott hagyta fényes összeköttetéseit és hitvesével csókai és puchói Marczibányi Antóniával, a női erények e magasztos alakjával, aranyos-maróti kastélyába vonult, hogy ott a saját házi tűzhelyénél a rablánczra vert, de hódolni nem bíró nemzeti öntudatnak teremtsen otthont és a csüggedők lelkében a hitet a nemzet feltámadásában éleszsze.
Így lett a gr. Migazzi-kastély a vármegye társadalmi életének középpontjává, így indult innen minden üdvös gondolat hódító útjára, így lett a vármegye vezérférfiává gr. Migazzi Vilmos.
Vezérférfiak.
Ambró István, Botka Tivadar, Bodó Lipót, Benkő Lajos, Dillesz Sándor, Farkas Nándor, Fába Zsigmond, Rudnyánszky Titusz, Gaál István, Gajdosik Rafael, Gólián György, gr. Hunyady László, Kürthy József, Katona Gyula, Kelecsényi Rafael, Kosztolányi László, Kaldrovits János, Kiszlingstein Antal, gr. Keglevich István, Konkoly-Thege Pál, Leidenfrost László, Nagy János (esperes), id. Majthényi Rudolf, ifj. Majthényi Rudolf, Majthényi Albert, Majthényi Tivadar, Mácsay Lukács, Ocsovszky Antal, Petykó Elek, hg. Odescalchi Arthur, Pólya József, Rudnyánszky Flóris, Simonyi Simon, Simonyi Sándor, Simonyi Géza, Szirányi Sándor, gr. Starhemberg István, Vály Béla.
A főispán előzékenységének bizonysága, hogy 1871 június 14-én, bár még az 1870: XLII. t.-cz. életben nincs, az aljegyzői tisztet kinevezés által be nem tölti, hanem a tiszt betöltését választás alá bocsátja.
Gróf Migazzi Vilmos főispánságát szép nemzeti ünnepély vezette be. Június 25-én szentelték fel Léván a 61. számú barsi honvédzászlóalj zászlaját. Az ünnepélyre a meghívót Várady János alezredes adta ki, melyben a zászlószentelést a "jelen kor egyik legdicsőbb vívmányának, nemzeti ünnepének" mondja. A zászlószentelés napján, melyen a főispán nagy pompával jelent meg, a római katholikus templomban isteni tiszteletet tartottak, melyen a selmeczbányai prépost a honvédekhez ünnepélyes beszédet intézett. A zászlóanya báró Révay Simonné Tajnay Ilona volt, ki a szalagot a zászlóra feltűzte. A szalagon arany hímzéssel fel van írva, hogy "Pályád a vitézség, czélod a dicsőség." A zászló feldiszítése után azt a zászlóaljparancsnok 438a templom előtti térre vitette, hol a zöld posztóval bevont asztal mellett abba a szögeket ünnepélyesen beverték. Ezt követte az eskületétel. Az ünnepély után két díszebéd következett. Egyikét Várady János alezredes saját házánál adta, a másikat a város polgársága a nagyvendéglőben rendezte. Az ünnepélyt a tisztikartól rendezett fényes tánczvigalom fejezte be. A zászló 1900 deczember 16. óta a Ludovika Akadémiában van, a szalagot azonban a 14. ezred első zászlóalja Nyitrán kegyelettel őrzi.
Ebben az időszakban két nagy törvényhozási alkotás lényegesen megváltoztatja a vármegyének ősi jellegét. Az egyik az 1870: XLII. t.-cz., mely a vármegyét megrendszabályozza, a másik az 1871: XXXI. t.-cz., mely által a vármegyei igazságszolgáltatás pallosa nemcsak a hüvelyébe zárul, de egyúttal, a multak emlékei közé, a levéltárba kerül.
Törvénykezés. Tisztújitás.
Az 1870: XLII. t.-cz. alapján 1871 deczember 20-án tartották meg az általános tisztújítószéket. Ekkor már a kir. bíróságok szervezve voltak és a vármegye két alispánja közül Konkoly-Thege Pál első alispán az aranyos-maróti kir. törvényszéknek, Gaál Alajos a másodalispán a selmeczbányai kir. törvényszéknek kinevezett elnöke volt. A tisztújítószék simán folyt le. Alispánná lett Pólya József, a vármegyének ragyogó szavú, fényes tollú főjegyzője, főjegyzővé Katona Gyula, árvaszéki elnökké Bodó Lipót, szolgabírák lettek (az 1872: XLII. t-cz. főbírót nem ismert) Majthényi Tivadar az oszlányi járásban, Kaldrovits János a garami járásban, ifj. báró Majthényi László a kis-tapolcsányi járásban, Frankner Károly a verebélyi járásban, Fába Zsigmond a lévai járásban.
De Pólya József alig tíz hónapig lehetett alispán; az 1872. évi orsz. képviselőválasztások a képviselőházba vezették.
Képviselőválasztás.
Úgy történt, hogy a főispán a Deák-pártnak a lévai kerületet megmenteni akarta. Várady János és kerülete ekkor már kölcsönösen megelégelték egymást és Várady János a főispánnak sem volt embere. A kerületben az ú. n. balpárt tért foglalt s jelöltje, a függetlenségi elveket valló br. Mednyánszky Árpád rokonszenves alakja, a kerületben erősen hódított. A politikai kényszer tehát arra bírta a főispánt, hogy a kerületnek az alispánt feláldozza. A vállalkozás sikerült, június 20-án Pólya József, a Deák-párt jelöltje 2084 szavazattal győzött br. Mednyánszky Árpádnak 1753 szavazata ellenében. Ugyanekkor választották meg az újbányai választókerületben Divald Adolfot, az aranyos-maróti kerületben pedig Majthényi Bálintot 2329 szavazattal a Detrich Péterre esett 929 szavazattal szemben.
A Deák-párt helyzete.
Pólya József távozása a főispánra balvégzetessé vált. A választásoknál a Deák-párt győzött ugyan, de a vármegyében maga a párt indult bomlásnak. A pártnak ugyanis nem volt többé vezére. Tekintsünk körül. Várady János alezredes, a vármegyének két országgyűlésen Deák-párti képviselője, 1872 október 18-án meghalt. Botka Tivadar, az Akadémiának ünnepelt tudósa, nem volt politikus és 70 éves kora sem engedte meg neki, hogy a megyei politika porondján szerepeljen. Rudnyánszky Flórián agilis ember, van multja, annak érdemei, de öreg már. Id. Majthényi Rudolf nem bontakozhatott már ki a régi rendi vármegye szelleméből, Pólya Józsefet nem azért küldték az országgyűlésre, hogy itthon vezessen, gr. Keglevich István nagy ész, nagy tehetség, de nem népszerű, a tömeg őt sohasem fogja megérteni; Hunyady Lászlóban nincs kitartás és alig tartózkodik a vármegyében; herczeg Odescalchi Arthur a pártnak nem tagja; Mácsay Lukács állami hivatalnok. Lenne egy a párt vezetésére nagyon alkalmas embere a vármegyének. Találékony elme, a tett embere, kiváló gazdasági szakférfiú, széles ismeretekkel, megnyerő modorral, a polgári erénynek valóságos előkelő típusa. Ez a férfiú Leidenfrost László. De ő nála az a baj, hogy ő személyesíti Léva várost és ennek érdekeit.
Pólya József távozása.
Pólya József a lévai választókerület orsz. képviselője, alispáni tisztét az 1872 okt. 23-án tartott közgyűlésen adja vissza megbízóinak. A közgyűlés a távozó alispán érdemeit jegyzőkönyvébe iktatja.
Simonyi Simon alispán.
De siessünk megismerni a győztes alispánt, mutassuk be őt mint honvéd-őrnagyot az 1849 febr. 4-iki vizaknai csatában. A magyar hadsereg már visszavonulóban volt. Egy császári vértes-csapat néhány közemberrel körülfogja Bem Józsefet, a magyar hadvezért és majdnem foglyul is ejti már, midőn Czecz János hadsegéde, Simonyi Simon őrnagy az elhatározó pillanatban előre vágtat; két közlegényt pisztolyával lelő, a tiszt fejét pedig sisakjával együtt széthasítja. Ennek a feltámadt Kinizsinek a megjelenése megdöbbenést kelt az ellenségben, mialatt Bem a bécsi légió oltalma alatt megmenekül. Ekkor történt az is, hogy Simonyi Simon, a térdén golyó által megsebesült Simonyi Gézát a nyergébe felkapta és megmentette.
Csak egy apizód ez Simonyi Simon viselt dolgai közül, de már egymagában megköveteli, hogy iránta elismeréssel legyünk. Ő nem volt a mai kornak való ember. Ő benne egy berlichhingeni Götz-nek, egy Kinizsinek szilaj lelke, egy Stibor vajdának sokszor kegyetlen, hatalmaskodó, ellentmondást nem tűrő dacza lobogott. Bátorsága arányban állott testi erejével, a szíve pedig jó volt, gyöngédséggel befolyásolható, vezethető.
Simonyi Simon hozzálátott a kormányzáshoz. Ismert szilajsága megakadályozta a főispánt attól, hogy a berendezett drákói igazgatásnak gátat vessen. A két vezető embernek már a természete is merő ellentét volt. Gr. Migazzi ugyanis szelid, engesztelékeny természettel bírt, ki a nyilt összetűzést tőle telhetőleg kerülte.
Országos ügyek.
Területi sértetlenség.
Akkor azonban, midőn a vármegye felső részét Zólyomhoz akarták csatolni, ugyanakkor a többi Honthoz lett volna csatolandó, mely megye Bars-Hont elnevezést nyert volna. Ezt azonban Hont sem akarta, hol a jelszó volt: egy községet sem adni, egyet sem kérni. Szóban volt akkor oly terv is, hogy a két vármegye között Jalnától, Csatáig a Garam folyó legyen a határ, viszont azonban Barsmegye délnek Nyitra, Komárom és Esztergom vármegyékből nyerjen kárpótlást (Mailáth István feljegyzései). Ez a terv azonban úgy Hontban, mint Barsban halva született idea maradt, mert sem ott, sem itt nem volt, a ki támogassa.
Adóhivatalok.
A pénzügyminiszter az adóhivatalok számát leszállítani akarja. A vármegye megnyugszik abban, hogy a garami járás adóhivatala a körmöczbányai és újbányai adóhivatal megszüntetésével Zsarnóczán állíttassék fel, a Verebély alatti községek Lévához, a Verebély fölötti községek Aranyos-Marótoz tartozzanak. Az oszlányi járás adóhivatala Privigyén legyen.
Tudjuk, hogy mindez nem így történt; adóhivatala Körmöczbányának, Lévának és Aranyos-Marótnak van s az oszlányi járás Aranyos-Maróton fizeti az adóját.
Épitkezés.
A közhivatali munkakör fejlődése, a tisztviselők számának szaporítása szükségessé tete már 1872-ben a vármegyeház kibővítését. Ekkor épült a vármegyeháznak az udvarba szökellő, a főhomlokzattal párhuzamos szárnya, melyben ma a levéltár és a múzeum van. Az építkezést Rischanek István építész 11,311 frt 90 kr építési költség fejében foganatosította.
Garamvölgyi vasut.
Az 1871. évben a közgyűlés a közmunka- és közlekedésügyi miniszterhez újabb feliratot intéz a garamvölgyi vasút kiépítése érdekében, mely vasútnak kiépítését küldöttségileg és kérvényileg ismételten szorgalmazta. A helyett tehát, "hogy az államkormány által elfogadott vasútpolitika és 441vasúthálózatra való tekintettel, sok szempontból indokolt rekriminácziókba bocsátkoznék, türelmet, reményt nem vesztve," oly vasútvonal kiépítését kéri, mely ez államvaspályát (osztrák államvasút) a magyar kir. északi vasúttal (budapest-ruttkai vonal) átszelőleg Aranyos-Marótot érintené.
Zsitvavölgyi vasut.
Láthatjuk, hogy ebbe a vasúti tervbe már a zsitvavölgyi érdek is belejátszik, még pedig minden valószinűség szerint azon villa-alakú vasúttervezet alapján, mely Érsek-Újvárból vagy Nagy-Surányból kiindulva Verebélyig halad, innen pedig Léva és Aranyos-Marót felé elágazik. Ez volt gróf Keglevich Istvánnak a vasúti terve.
A Garam.
Legnagyobb jelentőségű a rakonczátlan Garam folyó kicsapongásai elleni védekezés, de rendszer ebben sincs; a Garam erősebb, mint a vármegye, az országgyűlést pedig a közjogi politika köti le és nem ér rá az ország közgazdasági érdekeivel foglalkozni.
Közegészségügy.
A közegészségügyi viszonyok fejlesztése érdekében 1872-ben a vármegye két nevezetes szabályrendeletet alkot. Az egyik, mely a védhimlőoltást szabályozza, a másik, mely a községi bábaügyet rendezi és a községi bábák elemi ismereteinek megszerzését biztosítani törekszik. Mindkét munkálat dr. Brach Ferencz emlékezetét őrzi.
Inség.
Az 1873/4. év tele az 1873. év rossz termésének és a pusztított kolera járványnak folyományaként inséget hozott a vármegyére. Az inség ellensúlyozására kiküldött állandó inségügyi választmány odaadó lelkes munkásságot fejt ki. Rendelkezésére állott a vármegye által gyűjtött 4495 frt 65 kr, 30 mérő gabona. A vármegye azonkívül a kormánytól 25,000 frt erejéig vetőmag-kölcsönt nyert.
A büntető jogszolgáltatás az inkviziczió és az ekzekuczió barbár eszközét, a botot, végre valahára eltörölte. A hatalomban néha túltengő kegyetlenség nem kéjeleghetett többé a tompán hangzó botütéseknek minden tisztességes embert ideglázba kergető zuhatagában. A mai kor fiának szinte nehéz elképzelni, hogy volt idő, midőn a szolgabírák poros udvarán s a fogház előtt nyilvánosan puffogott élő ember testén a bot, midőn férjes nőket, hajadonokat vizsgálat során, pusztán gyanúok alapján, véresre söprüztek. Pedig nem is volt régen, e sorok írója még látta és ma is borzad tőle.
A botbüntetés helyébe Simonyi alispánnak mást kellett kitalálni.
Az országgyűlés képviselőházának 1874 július 6-án tartott ülésében Irányi Dániel a következő interpellácziót intézi gr. Szapáry Gyulához, az akkori belügyminiszterhez:
Annálfogva azt kérdezem a t. belügyminiszter úrtól: van-e tudomása a fönt előadott tényekről? s ha van, intézkedett-e már, vagy szándékozik-e mielőbb intézkedni az említett visszaélés megszüntetése s az illetők feleletre vonatása iránt?"
Szapáry Gyula gr. belügyminiszter a következőképen válaszolt. "T. Ház! Az eset, melyet a t. képviselő úr előadott, nem azon hirlapi közlésből, de már azelőtt tudomásomra jutott és a mint az ügy állásáról, mely csakugyan olyan, a mint a t. képviselő úr előadja, tudomást szereztem, azonnal intézkedtem ezen szerintem nem helyeselhető eljárás megszüntetése iránt, mert én is azon meggyőződésben vagyok, hogy ily kínzó eszközöket, melyeket nagyobb bűn megfenyítésére sem lehet használni: vizsgálati eljárásnál alkalmazni és helybenhagyni éppenséggel nem lehet.
Ennélfogva az illető megyéhez, mint a melyek határozatán alapszik a ketreczek használata, rendeletet intéztem az iránt, hogy ezen ketreczek használata hatályon kivül tétessék s egyúttal elrendeltem a vizsgálatot az iránt, hogy a képviselő úr által jelzett esetre nézve minő eljárás követtetett és a vizsgálatot legszigorúbban folytatni és befejezését siettetni kötelességemnek tartom."
A belügyminiszter válaszát úgy a ház, mint Irányi Dániel, tudomásul vette.
A kaloda.
Ezzel a határozattal azonban a kaloda-ügy, fájdalom, befejezést még nem nyerhetett. Ugyanis Kaldrovits János garami főszolgabíró egy járásabeli lakost a kalodába csukatott, ki büntetését ki is állotta, de a rajta elkövetett sérelem miatt a koronánál és az igazságügyminiszternél emelt panaszt. A főszolgabíró ellen a főispán által elrendelt vizsgálat azonban eredményre nem vezethetett, mert hisz a főszolgabíró, mint a tiszti főügyész alaposan kifejtette, hogy a fenyíték alkalmazásánál oly eszközt használt, melyet a vármegye hatósága elfogadott és alkalmazott.
A ketrecz-ügy áldozatot követelt és gr. Migazzi Vilmos, semhogy a vármegye önkormányzatával szemben állást foglaljon és az alispánt felelősségre vonja, a tisztikar tekintélyét pedig feláldozza, maga magát áldozta föl. Október 30-án a korona gróf Migazzi Vilmost főispáni állásától felmentette.
A vármegye feljajdult. Mindenki átérezte, hogy itt ártatlan ember esett áldozatul. Az ellenzék tombolt és a nagy izgalomban csak egy ember volt, ki a helyzetet felismerte, maga gróf Migazzi Vilmos. Levelet írt (november 11-én) az alispánhoz és őt felkéri, hogy az ő sérelmi ügyét sem a tisztikar, sem a közgyűlés magáévá ne tegye, mert bár az ő legforróbb óhajtása, hogy ügyében a korona mielőbb jobb értesülést nyerjen, a megye közbenjárását igénybe venni nem akarja. Ez az ő utolsó kérése.
Migazzi Vilmos grófnak Barabás Miklós művész által megfestett életnagyságú arczképét 1875 június 10-én leplezték le ünnepélyesen. Gróf Migazzi Vilmost küldöttség hívja meg az ünnepélyre, az ünnepi beszédet Kelecsényi Rafael mondja, a tisztikar nevében Katona Gyula főjegyző mond köztetszéssel fogadott üdvözlő beszédet.
A vármegye fokró-fokra veszíti közjogi jelentőségét. Elveszti az igazságszolgáltatást, a népoktatásügyi felügyeletet, adóügyi kezelést, a középítkezések műszaki szolgálatát, a közérdek felügyeletét, e helyett őt magát megrendszabályozzák, a törvényhatósági bizottság mellé egy új - a törvényhatósági bizottság tekintélyére veszedelmes - konkurrens intézmény létesül, a közigazgatási bizottság, mely annak munkakörét nagyrészben lefoglalja, mely az összes szakerőkkel rendelkezik, és melynek tíz választott, független elemével szemben, a főispán elnöklete alatt tíz hivatalos közeg sorakozik, ki-ki a saját szakában teljes tudásával. A munkabíró, a szakképzett elemeket az állami hivatalok lefoglalják, a vármegyének csak a selejtesebbje marad, azok közül is a kiválasztásban érvényesülhet a protekczió, a nepotizmus, mert a vármegyei hivatalok kvalifikáczióhoz kötve nincsenek, a kinek hatalmasabb a befolyása, az válogathat a hivatalok között.
A főispáni állás sem többé az, a mi volt, nem országos dignitarius, hanem hivatalnok. De a mint elhalaványodik fényének nimbusa fölfelé, annál inkább emelkedik hatalomban a vármegye falai között, mert a vármegyei igazgatásnak ő a mindenható satrapája. A főispánnak, ha vezetni akar, tudnia kell; hogy tudjon, dolgoznia kell. Még Tarnóczy Kázmér 1861-ben megkérdezhette a vármegye tekintetes karait és rendeit, hogy akarják-e őt főispánnak, mert ha nem akarják, ő kész lemondani; már 1875-ben hiába agitált a megye Migazzi Vilmos mellett, - mennie kellett, mert ő úgy cselekedett, a mint Tarnóczy gondolkodott és a vármegye akarata szerint kormányzott és nem úgy, a hogy a miniszter elrendelte. Kétségtelen, hogy gr. Migazzi Vilmos volt a régi vármegyének utolsó, régi fegyverzetű főispánja. Az ő távozásával egy új kor veszi kezdetét, melyet azért neveztünk a belső átalakulás korának, mert a közjogi harczok a tanácsteremben elnémulnak és az egész vonalon érvényesülni akar az új vármegye, mely ugyan még mindig foglalkozhatik országos ügyekkel, lényegében azonban nem egyéb mint egy erősen központosított kormánynak külső organuma, mely annak rendeleteit végrehajtja és a mellett, ha neki úgy tetszik, a saját belügyeivel 444törődhetik. A cselekvőség súlypontja a törvényhatóság tanácsterméből megoszlik a hivatali irodák között s a táblabírák helyett a hivatalnok igazgat, ki a központi kormánynak fegyelmi fenhatósága alatt áll és a ki a főispán kénye-kedvének teljesen ki van szolgáltatva.
De a társadalmi viszonyok is megváltoznak. A törvényhatósági bizottság tagjainak nincs idejük arra, hogy a vármegye székhelyén napokat töltsenek; a legtöbbje a megélhetés terhével küzd, s a ki teheti, a mai kifejlett vasúti hálózat korában, a saját izlésének jobban megfelelő szórakozást is talál, mint olyat, hogy közügyekkel foglalkozzék. A törvények is elszaporodtak, az ügyeket azok szerint intézik el s azok megértéséhez a józan ész egyedül nem ad kellő utmutatást. Szlávy József, a volt miniszterelnök, zsitvaújfalusi kastélyából egyízben látogatást tett a vármegyeházán. Mielőtt a tanácsterem szárnyas ajtaja mellett elhaladna, megáll és oda szól az őt kisérő alispánhoz: "Reá kell irni az ajtó fölé: tilos a bemenet".
De fogjunk az események elmondásához.
Gr. Migazzi Vilmos elbocsátása után a belügyminiszter fogadóterme lett a cselekvőség szintere. A halottat megsiratták, elhantolták. Le roi est mort - vive le roi; csakhogy ki legyen a király? A miniszter előszobáján egymás után vonultak át - az önjelöltek.
Mailáth főispán kinevezése.
A miniszter nem bír választani; végre is Hont vármegye felé fordult s a hivatalos bureauból kiszólította annak nagytehetségű alispánját, székhelyi Mailáth Istvánt. Mailáth István nem volt idegen Barsmegyében. Birtoka a vármegye határára támaszkodik, ő maga Léva város tőszomszédságában lakik. Résztvett Léva várost érdeklő minden mozgalomban. Résztvett a lévai közkórház, főgymnasium és kaszinó megalakításában, közreműködött a Barsmegyei Gazdasági Egylet alakításánál; a családi kötelék is ide fűzte, mert hitvese Leidenfrost Flóra, Leidenfrost Lászlónak, a nagy gazdának nővére; a származása ellen sem lehetett kifogás, mert hisz a Mailáth család ősrégi nemzetség. Azonkívül 1867-ben megválasztott főjegyző, 1869-ben a szalkai választókerület orsz. képviselője, 1872 óta pedig alispán. Szóval a főispáni méltóságra minden tekintetben primo loco kvalifikált, 42 éves férfiu.
Midőn gróf Szápáry Gyula belügyminiszter Mailáthot elsőizben Budapestre hívatta és a barsi főispáni állást neki felajánlotta: Mailáth erre nézve, saját megyéje köreiben már előbbről tett nyilatkozataihoz híven, a miniszter kegyét megköszönve, határozottan kijelentette, hogy a neki felajánlott állást el nem fogadja. Kifejtette, hogy lelke egész melegségével annyira jól érzi magát a sokoldalú és élénk munkásságú hatáskörben, melynek jelen alispáni állásában részese, oly nagy becsvágygyal törekszik szeretett megyéje közigazgatását gazdasági és humanisztikus feladataiban magas szinvonalra emelni, a községek javát előmozdítani, hogy azt a politikai odiumokban gazdag, de cselekvés és kezdeményekben szegény, a mindig kétes értékű ellenőrzésre leszállított főispáni hatáskörrel felcserélni nem kívánja. Nem kívánhatja azért sem, mert sem elég vagyona, sem elég országos érdemei nincsenek arra, hogy a díszes főispáni állást kellő tekintélylyel betölthetné. Végre igen jól tudja azt is, hogy egy megyében sem szeretik, hogy ha a megyeiek mellőzésével, más megyéből kapják a főispánt.
A belügyminiszter mindazonáltal felkérte Mailáthot, hogy 10-14 napi időközön át fontolja meg bővebben a helyzetet, esetleg módosítsa elhatározását, összeköttetéseinél fogva pedig lépjen Barsban többekkel érintkezésbe és nyerendő tapasztalásai szerint, őt a megyei hangulatról értesítse.
Mailáth czélbavett kineveztetésének híre elterjedvén, az Barsmegyében nagy konsternacziót okozott. Sokan voltak a csalódottak, közöttük első sorban Simonyi Simon alispán.
Az ő kezdeményezésével a vezető férfiak értekezletre gyűltek össze. Ezen az értekezleten elhatározták, hogy Mailáth Istvánt küldöttségileg kérik fel, hogy a főispáni kinevezést ne fogadja el. Az értekezlet saját kebeléből a vármegye három legjelesebb férfiát: Botka Tivadart, Bodó Lipótot és Kürthy Józsefet küldötte ki, hogy Mailáth Istvánnak az üzenetet megvigyék.
A történelmi igazság érdekében meg kell jegyeznünk, hogy ez a küldetés nem a törvényhatósági bizottság közgyűléséből, hanem egy értekezlet 445kebeléből történt, mert a vármegye jegyzőkönyveiben ilyen kiküldetésnek nyoma sincs. A küldöttség komoly férfiakhoz méltón, híven megfelelt megbizatásának. Elutazott Ipolyságra, ott fölkereste a megye alispánját: Mailáth Istvánt és előadta kívánságát. Botka Tivadar, a küldöttség szónoka, elsősorban biztosította Mailáthot a teljes tiszteletről és szeretetről, melylyel nemcsak a küldöttség tagjai, de küldőik mindegyike, személye iránt viseltetik. Az ebből folyó bizalommal jelentek meg tehát őt arra kérni, hogy mivel az új területi beosztásokat tervező belügyminiszteri javaslat nagyon kedvezőtlen Barsmegyére nézve, az a megye integritását fenyegeti és Barsmegye főispánjává való kineveztetése okozati kapcsolatban állónak látszik Barsmegyének Honthoz csatolásával - a főispáni kinevezést ne fogadja el.
Mailáth válaszában leplezetlenűl és részletesen tudatta a küldöttséggel az előzményeket. Tudatta, hogy a mult napokban tényleg csakugyan megkínálták a barsi főispánsággal, de azt határozottan megköszönte és el nem fogadta. A politikai téren szokatlan ily felkéréssel szemben azonban érzi, hogy önbecsérzetének csorbítása nélkül nem szabad meghátrálnia annál kevésbbé, mert csak így nyílhat alkalma azon föltevés téves voltának beigazolására, hogy ő képes lehetne a trójai ló szerepére vállalkozni, egy megye élére állani azért, hogy e megye legszentebb érdekei megsértéséhez hozzájáruljon. Ha vállalkozik a főispánságra és most már akar vállalkozni, biztosíthatja a küldöttség tagjait és összes barsi barátait, hogy a megye testületi épségének megőrzésében vagy védelmében magát megelőzni senki által sem fogja engedni. Elsősorban ez a főispán legszentebb kötelessége. Hogy pedig ezt bebizonyithassa, még ma leutazik Budapestre, visszavonja előbbi elhatározását és nemcsak készségét jelenti ki a főispáni állás elfogadására, hanem kérni is fogja a belügyminisztert, hogy ha annak betöltése iránt időközben még nem intézkedett és szándékát nem módosította, őt a kinevezésre ajánlani sziveskedjék.
Úgy is történt. Mailáth még az nap este jelentkezett a belügyminiszternél. Néhány nap mulva megtörtént a fusio a balközép és a Deák-párt között.
Mailáthnak Bars vármegye főispánjává való kineveztetését már Tisza Kálmán az új belügyminiszter terjesztette fel Ő felségének. (Mailáth István feljegyzései.)
Mailáth Istvánt, midőn 1875. márczius 3-án Aranyos-Maróton megjelent, a közönség fölötte ridegen fogadta. A következő napon tartották meg a beiktató közgyűlést, melyen Mailáth István ékesszólása a törvényhatósági bizottság tagjainak zömét megnyerte. Kegyeletes szavakban emlékszik meg elődjéről és részvétteljesen érinti a bánatnak és fájdalomnak azon érzelmeit, melyeket elődjének a megye kormányzatáról történt visszalépése az egész megyében keltett. Méltatja az ország két nagy pártjának, a Deák-pártnak és a balközépnek fúzióját, és kivánja, vajha a nemzetnek ezen nagy jelentőségű országos politikai akczióhoz annyi jogosultsággal kötött reményei teljesedésbe mennének.
Megjelöli a változott rendszer keretei között a vármegyének jövendőbeli feladatát. A közgyűlési jegyzőkönyv szerint ugyanis "erős érveléssel 446szól az önkormányzat magasztos voltáról, az ez alapon létesíthető jó közigazgatásról", ígéri, hogy az alatt a zászló alatt fog küzdeni, melyre Bars vármegye dicsősége van felírva.
A beiktatás ünnepségének lezajlása után Mailáth István számolhatott a helyzettel és megállapíthatta munkaprogrammját.
Politikailag a hatalom a függetlenségi párt kezében volt. A régi Deák-párt széthullott, a vezetésére hivatott férfiak elfordultak tőle, tüntettek ellene, a tömeg nem ismerte, megyei párt nem volt, az alispán nem titkolta, hogy ellene a harczot felveszi, a tisztviselői karban szervezni, irányt adni hivatott ember nem volt; gr. Migazzi Vilmos nem érezte kötelességének, hogy a főispán segítségére legyen. Egyedül állott, de nem riadt vissza. Érezte, hogy bár senkije sincs, a harczot felveheti, mert van jól iskolázott, logikus esze, nagy tudása és a vármegyei politikai életben nagy gyakorlottsága. És ne feledjük, hogy Mailáth a br. Majthényi László honti iskolájából való tanítvány volt.
Mailáthnak nem volt nehéz kidolgozni munkaprogrammját.
Első feladat volt, új politikai pártot teremteni és pedig a volt Deák-párt és a volt balközép romjaiból egy egységes szabadelvű pártot és ezzel a függetlenségi pártot megtörni. Ha ez sikerül, megerősödik oda fönt. Második feladat volt oly megyei pártot teremteni, mely őt vezérének ismeri és munkaprogrammjának foganatosításánál teljes odaadással követi. Ha ez sikerül, megerősödik ide lent. A harmadik és a legnagyobb feladat volt, egy jó tisztikart és ez által jó közigazgatást teremteni. Ha ez is sikerül, megerősödik a legelső forum előtt, saját kötelességérzetének tudata előtt.
"Legyen mindenki mindig önálló és független nézeteiben, de hű és odaadó azon párthoz, melyhez gondolkodása és meggyőződése fűzi. Ezen elvnek csak látszólagos a kontraverziója. Érvényesítse ki-ki a párton belül függetlenül nézeteit, fel- és lefelé egyenlő nyiltsággal és önállósággal, de azért egyes kérdésekben ápolt önálló nézeteiért még ne hagyja el pártját, mert csalhatatlansággal senki sem dicsekedhetik és mert a pártokat csak azon tudat teheti erőssé, ha főelvekben tömörítve, a tagok egyes árnyalatokban kölcsönösen deferálhatnak egymásnak." Csakhogy a vármegyében maga az alispán volt a politikai ellenzék vezére, neki tehát először az alispánnal kell a harczot felvennie, oly harczot, melyről tudnia kellett, hogy az egyik a csatatéren marad.
A második feladat még nehezebb volt, mert azok az elemek, melyek társadalmi helyzetüknél fogva a vezetésre, hivatva voltak, félreállottak. Kétségtelen, hogy akkor a vármegye közéletének súlypontja gr. Migazzi Vilmos kastélya volt; ez azonban, ha szívesen is fogadta Mailáth Istvánt, a főispán sikere érdekében kaput nem nyitott. Ő tehát arra a támogatásra volt utalva, honnan az neki kínálkozott. Mailáth Istvánnak számolni kellett a helyzettel és ő feladat elől sem térhetett ki és el kellett fogadni az idősebb Samassa Jánosnak és fiainak Jánosnak és Adolfnak közremunkálását abban a reményben, hogy ezek által oly hatalmas vármegyei pártot teremthet, melyet nevezhetnek ugyan Samassa-pártnak, az lényegében mégis a főispán pártja lesz.
Ez sem ment könnyen. Igaz ugyan, hogy a párt a főispán hívének vallotta magát, de azt sokszor úgy értelmezte, hogy ha tartozik is követni a főispánt, de néha viheti is.
Így a párt vezetőinek sikerült a közgyűléseken tanúsított provokáló magatartás által, a jobb s ezért érzékenyebb elemeket, erőszakoskodó kortesfogásokkal, a bizalmi állásokból kizárni s ez által a demokratikus érzelmek álczája mögött irígy, kicsinyes és bosszúálló érzelmek hatása alatt dolgozott. E viselkedés által a sérelmet szenvedettek a párt kebeléből visszavonultak 447s önálló s nem a főispán politikájával, de személyével ellentétes párttöredéket alkottak.
A harmadik feladat volt a legnehezebb, a közigazgatás szervezése. Simonyi Simon alispánról már nyilatkoztunk. Katona Gyula főjegyzőnek, Máriássy Istvánnak arra, hogy a vármegyei közigazgatást szervezze, nem volt képessége, a többi tisztviselők pedig részben elaggott emberek, részben kezdők voltak, kik közül sokan az irnoki stallumokból emelkedtek tisztviselői állásokba, mert minősitési törvény akkor még nem volt.
Mailáth azonban határozott közigazgatási talentum s az ő nagy tehetsége, tudása és gyakorlati érzéke képes volt az ügyeknek irányt adni, melyeknek technikai kivitele ha gyarló volt is, azokon Mailáth szelleme el nem lapulhatott.
De hogy mennyiben sikerült ezt a hármas feladatot megoldania, azt hadd tüntessék fel az események.
Az 1875-iki képviselőválasztás.
A Deák-párt, mely megalkotta a kiegyezést, Bittó István rövid kormánya alatt teljesen megérett arra, hogy új pártalakulásnak az útját egyengesse. A Deák-párt és a balközép között a fuzió megtörtént és az új kabinet, melynek elnöke br. Wenkheim Béla miniszterelnök, tagjai Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Simonyi Lajos, Péchy Tamás, Perczel Béla, Trefort Ágoston, Szende Béla és gr. Pejacsevics Péter volak, 1875 márczius 3-án mutatkozott be a képviselőháznak. Az országgyűlés május 24-én ért véget s a választási mozgalom az országban oly irányban indult meg, hogy a balközép, mely az előző országgyűlésen a fuzió idejében csak 60 tagból állott, a választás során 163 képviselőt volt képes az új országgyűlésre felküldeni.
Simonyi Simonnak tehát az új pártalakulás megnyitotta útját a képviselőséghez; mivel pedig meggyőződött arról, hogy Mailáth nem vezettetni, hanem vezetni akar és híveinek száma rohamosan szaporodik, elhatározta, hogy az újbányai választókerületben mandátumot kér s ennek elnyerését annál inkább remélhette, mert Pólyának, exponált színvallása az úgynevezett Lónyay-féle frakczió mellett, politikai helyzetét a vármegyében megingatta és mert az újbányai kerületben a protestáns Pólyával szemben mint katholikus jelölt, többségre számíthatott.
Mailáth szívesen vette Simonyi jelöltségét. Az aug. 28-án megtartott választás eredménye volt, hogy az újbányai választókerületben Simonyi Simon 701 szavazattal győzött Pólya Józsefnek 502 szavazata ellenében. Léván Kürthy József 1356 szavazattal győzött ellenfeleivel szemben, kik közül báró Mednyánszky Árpád 1243, Farkas Nándor endrédi plébános pedig csak 31 szavazatot nyert. Az aranyos-maróti választókerületben a választás a kiengesztelés ünnepe volt, mert gr. Migazzi Vilmost majdnem egyhangúlag nagy lelkesedéssel megválasztották. A szabadelvü-párt tehát mind a három kerületben teljes diadalt aratott.
Mailáthnak egy egységes kormány-párt alakítása tehát nemcsak fényesen sikerült, de a mellett sikerült neki Simonyi Simont az alispáni székből eltávolítani és Migazzi Vilmos homlokáról a főispáni szék elvesztése miatti borulatot, ha nem is eloszlatni, de legalább is enyhíteni.
Bodó Lipót alispán.
Simonyi Simon alispán képviselővé megválasztatván, alispáni tisztéről történt lemondását az 1875 szeptember 23-án tartott közgyűlésnek levélben 448jelenti be. A közgyűlés az alispáni szék betöltése iránt nyomban intézkedik. A kijelölő-választmány Bodó Lipót árvaszéki elnököt és Mácsay Lukács kir. tanfelügyelőt jelöli ki. Beadatott 143 szavazat, ebből Bodó Lipótra esett 92 szavazat, tehát Mácsay Lukácscsal szemben 41 szavazattöbbséggel alispánnak megválasztatott, ki is székfoglalóját nyomban megtartja. Bodó Lipót helyébe árvaszéki elnöknek a közgyűlés Máriássy Istvánt választja meg.
Kétségtelen, hogy Mailáth jelöltje Mácsay Lukács volt, de a saját pártja erejében még nem bízván, a választásnak szabad folyást engedett; azonban már az első közigazgatási bizottság megválasztása a pártnak erős szárnypróbálása volt.
A vármegyei önkormányzat életében új korszakot teremtett a közigazgatási bizottság szervezéséről szóló 1876. évi VI. t.-cz., mely a törvényhatósági bizottság munkaköréből a leglényegesebb feladatokat elvonta és azokat egy könnyebben kezelhető, kisebb testületre ruházta.
A közigazgatási bizottságról szóló törvény végrehajtása iránt az 1876. évi szeptember 21-én tartott közgyűlés rendelkezett. Érdekes a municzipalista főispánnak elnöki megnyitó beszéde, melyen ezt a törvényt el nem palástolt aggodalommal méltatja. Sajnálattal említi fel, hogy az önkormányzat, a megkívántató és a multban oly élénken nyilvánult közérdekeltségnek mind fokozottabb alászállása miatt eddigi alakjában fentartható nem volt, ennélfogva azt szűkebb körre kellett szorítani s közegeit az állam közegeivel szorosabb kapcsolatba hozni oly czélból, hogy a megyei önkormányzat újabb életképességét és általa az állami közigazgatás megkívántató közvetítést nyerjen; de hogy el lesz-e érve ez a czél, az a jövő titka. Az arra hivatottak működésétől függ, hogy a törvényhozás ezen újabb alkotása ne ismét csak újabb, meddő kisérlet legyen.
A közigazgatási bizottság első tíz tagját a közgyűlés megválasztja. A bizottság tagjaivá lettek: Kosztolányi László, Sümegh János, Pristyák Neit, Szakmáry Endre, Chabada József, Leidenfrost László, Pólya József, Samassa Adolf, Kelecsényi Rafael és Benkovics Imre.
Újbánya és Körmöczbánya bekebelezése.
A nyugati határrendezés.
A törvényhozás végre rendelkezett és az 1881. évi LXIII. t.-cz. rendelkezése szerint Ghymes-Kosztolány község Barsmegyéből Nyitramegyébe, Lédecz község és Néver község, a hozzátartozó Pusztahatár és Finta pusztákkal együtt Nyitramegyéből Barsmegyébe kebeleztettek.
A törvényszék ügye.
Országos ügyek.
A hazafias és kegyeletes tényeknek sok emléke fűződik ez időszakhoz. Így az orosz-török háború maga után vonta Bosznia okkupáczióját. Az ország közvéleménye ellene volt ennek a hódító politikának, az államháztartás egyensúlyának teljes megbomlását féltette.
A nagysallói emlékoszlop.
A vármegye történetének kegyeletes mozzanatához értünk. Említettük, hogy már az 1861. évben mozgalom indult a vármegyében, hogy a kegyelet emeljen oszlopot annak a dicsőséges nagy nap emlékének, melyen az 1848/49-iki szabadságharcz napja a legdicsőségesebben ragyogott, mert az 1849. év április 19-én kiküzdött diadal napján a magyar szabadság ügye tetőpontján állott.
A rendszeres gyűjtéshez gr. Migazzi Vilmos főispán idejében fogtak, ki a szobor-bizottság elnöke volt és elnöke maradt akkor is, midőn főispán lenni megszünt. Az ő szívós kitartása, a hazafias ügyhöz méltó lelkesedése, de a saját áldozatkészsége is megszerezték a sikert. Az emléket az 1876. év június 5-én adták át fényes ünnepély során a hazafias kegyeletnek. A szabadságharcz ezen kimagasló haditettét, melyben a győzelem babérának legszebb ága a barsi zászlóaljnak jutott, a város legemelkedettebb pontján, mauthauzeni gránitból készült, 9 1/2 méter magas obeliszk hirdeti, melynek csúcsát bronzkoszorú öleli körül.
Kedves epizód fűződik a szobor leleplezésének ünnepéhez. Migazzi Vilmos gróf, mint a szoborbizottság elnöke, személyesen hívta meg az ország notabilitásait a leleplezés ünnepélyére. Személyesen járt Szende Bélánál is, ki akkor az ország honvédelemügyi minisztere volt. Élénk beszélgetés fejlődött ki közöttük és Szende lelkesedéssel újította fel a sallói diadalhoz fűződő emlékeit. "Gyönyörű nap volt ez, - szól a miniszter - ott voltam, abban a támadásban vettem részt, melyet az erdő ellen intéztünk, melyet az osztrák ugyancsak makacsul védelmezett. - A hölvényi erdő az, - vág közbe Migazzi - melyet a vadász-zászlóalj tartott megszállva. - Hogyan, - kérdi a miniszter - hát te is ott voltál? - Igen - feleli Migazzi - ott voltam, az - erdőben". - Szende magához ölelte vendégét.
Tarnóczy Kázmér arczképleleplezése.
Az 1876. évi szeptember hó 21-én tartott közgyűlésen leplezték le Tarnóczy Kázmérnak, a vármegye volt főispánjának arczképét.
Tarnóczy Kázmér életének, sikereinek és dicsőségének java összeforrott a vármegye történetével. 1824-ben az alig 20 éves ifjú már a vármegye aljegyzője volt, négy évvel később főjegyző s 1836-ban Balogh Jánossal együtt a vármegye követe, ki úgy mint követtársa, a vármegye rendeitől elismerésül díszkardot kapott. 1861-ben a vármegye főispánja, de csak 11 hónapig kormányozhatta a vármegyét, mert az elnyerni vélt szabadság hajnalára a provizorium felhője borult. Arczképét Tarnóczy Kázmér családja adta ajándékba a vármegyének. A leleplezés alkalmából az ünneplő szónoklatot a közgyűlésen Bodó Lipót alispán mondotta.
Deák Ferencz arczképe.
A vármegye közadakozásból megfesteti Deák Ferencznek életnagyságú arczképét s azt 1877 decz. 13-án tartott közgyűlésében felavatja. Ugyanakkor a főispán méltatja a haza bölcsének érdemeit és előadja, hogy a megye közönsége a Deák Ferencz által vallott elvekhez mindig hű maradt és zászlaja körül sorakozott.
Népnevelésügy.
Közegészségügy.
Ezalatt az általános tisztújítószéket megelőzni szokott mozgalom időszaka is elkövetkezett.
Bodó Lipótnak alispánná megválasztatása, Mailáth István munkaprogrammjára zavarólag hatott. Nem azért, mert Bodónak politikai hitvallásához kétség férhetett volna, mert ő minden ízében kormánypárti volt, hanem azért, mert az alispáni állás az ő temperamentumának meg nem felelt. Simonyi Simonnak erőszakos kormányzása után szinte zavaró volt az ő szelidsége, lágysága, engedékenysége. Az ő patriarchális alakja, az ő szeplőtelen tiszta jelleme, melyhez még a rosszakarat sem férkőzhetett, közbecsülésben állott, mindenki szerette, de az imperium tekintélyét, azok között a nehéz viszonyok között, érvényesíteni nem bírta. Az úgynevezett Samassa-pártban nem volt támasza, az úgynevezett úri pártban lett volna, de ennek a pártnak csak vezérei voltak, hadserege nem volt. Napos vendég volt gr. Migazzi Vilmos házában, bírta barátságát is, de politikai támogatását nem bírta. Ha Bodónak oly főjegyzője van, ki munkásságában lelkiismeretes, ki őrködik főnökének érdekei felett és hozzá az egyéni barátság hűségével ragaszkodik, akkor megállta volna helyét, de Katona Gyulában neki ily munkatársa nem volt. Az egyik baj szülte a másikat. Katona állása megingott, Lithvay Mátyás szolgabírónak, Fába Lajos iktatónak viselt dolgai, évek során át, mint még érinteni fogjuk, állandó tárgyai a közgyűléseknek. A helyzet tarthatatlanná vált és Bodó Lipót, dícséretére legyen mondva, belátta ezt. Közeledett az általános tisztújítás.
Katona Gyula kénytelen volt a jelölés elől kitérni s ez által a főjegyzői állás megürült. A Samassa-párt Máriássy István főjegyző jelöltsége mellett sorakozott és a főispán a kérdést mesterileg oldotta meg. Bodónak az árvaszéki elnöki tiszt visszafoglalásához egyengette az utat s így Máriássy lehetett főjegyző, az alispáni székbe pedig visszatérhetett Pólya József, a vármegyének volt hírneves főjegyzője, majd alispánja, a ki azóta, hogy képviselő lenni megszünt, a vármegye közérdekeinek egyik legzseniálisabb szószólója volt.
A közeledő tisztújításra a Samassa-párt teljes erővel készült, mint melyen a hatalomért a döntő csatát megvívni fogja. A megelőző mérkőzés már az 1877. évi decz. 13-iki alakuló közgyűlésen történt, midőn a közigazgatási 452bizottság öt kisorsolt tagja: Kosztolányi László, Samassa Adolf, Sümegh János, Benkovics Imre és Pólya József helyébe, a törvényben előírt névszerinti titkos szavazás utján, az eddig megválasztva volt bizottsági tagok Benkovics Imre kivételével újból megválasztattak, ez utóbbi helyébe pedig gr. Migazzi Vilmos választatott meg. Erre a választásra utalnak gr. Migazzi Vilmos és Kelecsényi Rafael, midőn a Pólya József alispánjelöltsége mellett sorakozott párt nevében decz. 20-án közzétett nyilt levelükben azt mondják, "hogy a pártnak már a f. hó 13-iki közgyűléskor tartott szavazásnál volt alkalma saját impozáns többségéről meggyőződnie. Daczára annak, hogy a főispán, hogy Migazzi és végre hogy a római katholikus papság Pólya mellett sorakozott, Bodónak tekintélyes pártja volt, Bodó azonban a kétséges harcz helyett inkább választotta a tisztességes visszavonúlást és az alispáni jelöltségtől visszalépett." Az 1878. év jan. 3-án tartotta meg a vármegye általános tisztújítószékét. A hangulat izgatott volt.
Az 1878-iki tisztújítás.
A közgyűlés hangulatára enged következtetést, hogy a kijelölő-választmány tagjait is névszerinti szavazással kellett megválasztani. A kijelölőválasztmány választott tagjaivá lettek: gróf Migazzi Vilmos, Leidenfrost László és Kelecsényi Rafael; a főispán ebbe a választmányba kinevezte Kosztolányi László, Pristyák Neit és Mácsay Lukács biz. tagokat. Bodónak pártja megütközés nélkül mégsem akarta átengedni a Pólya-pártnak a diadal pálmáját és elkeseredett elszántsággal Rudnyánszky Flóriánt léptette fel. Ilyképen az alispáni tisztre két jelölt állott szemben: Pólya József és Rudnyánszky Flórián; Pólya József győzött 156 szavazattal 31 szavazat ellenében. Főjegyző lett Máriássy István. A tiszti ügyészi állásnál is két jelölt állott szemben, Znamenák Sándor és Konkoly Gyula. Névszerinti szavazás döntött; Znamenák Sándor 113 szavazattal győzött ellenfelének 44 szavazatával szemben. Bodó Lipót visszatért az árvaszéki elnök nyugalmasabb székébe, honnan a forrongó viszonyok két évvel azelőtt az alispáni székbe sodorták. Főszolgabírák lettek: az oszlányi járásban Polónyi János, a garamiban Mácsay Károly, a kistapolcsányiban Schőnn Ferencz, a verebélyiben Zongor János, a lévaiban Fába Zsigmond.
A Samassa-párt tehát teljes diadalt aratott. Kétségtelen, hogy ez által a választási aktus által ez a párt hatalmának fénykorához ért. A Samassa-párt akkoron egységes, jól szervezett párt volt, kitünő vezérekkel. A vezérkarnak három alakja volt: Samassa Adolf, kit a párt szájának neveztek, hatalmas agitátor, kinek aranyos-maróti üzletében a vármegye minden falujából a közélet minden idegszála összefutott. Második alakja volt Büttner Emil ügyvéd, kit bámulatosan éles elméje miatt a párt eszének neveztek. Minden haditervet az ő lakásán eszeltek ki; a harmadik alakja a pártnak Sümegh János volt, a mint mondták, "a párt becsülete", kis-szelezsényi földbirtokos, ki Nagyszombat városból szakadt a vármegyébe és ki józan takarékosságával, gyakorlati üzleti érzékkel és szerencsésen vezetett gazdasága által szép vagyont szerzett és kinek természetes, józan észjárása minden kérdésben megnyilatkozott; "bömböl az öreg ágyú" mondogatták, ha a tanácsteremben megszólalt.
A Samassa-párttal szemben állot a "Kör". Elnöke Klobusiczky János. Megállapodásainak első szakasza a kör czélját így írja körül: "Országszerte, de különösen Barsmegyében tapasztalható a közügyek elhanyagolása, a közöny veszedelmesen terjed; ennek meggátlását, a megyei belélet fejlesztése iránti érdeklődés felélesztését, Barsmegye szellemi és anyagi jólétének előmozdítását, a közigazgatás ellenőrzését, az e téren előforduló minden visszaélés megakadályozását, megtorlását a kör feladatául tekinti."
A Samassa-pártnak teljes diadala érvényesült a bizottságok megalakításánál is. Az állandó választmány tagjai sorában vannak: Ambró István, Ambróczy Pál, Baudis Ernő, Belcsák László, Benkovics Imre, Besse Dávid, Boleman Ede, Botka Tivadar, Büttner Emil, Chabada József, Conlegner József, Detrich Péter, Dillesz Sándor, Eggenhoffer Sebestyén, Foglár Lajos, Gajdossik Rafael, Hecht József, Jancsovith János, Juhász László, Kachelmann Károly, Kemény István, Costan István, Kosztolányi László, Kelecsényi Rafael, Levatich Gusztáv, Leidenfrost László, Mácsay Lukács, ifj. Majthényi Rudolf, Migazzi Vilmos, Majthényi László, Pristyák Neit, Szakmáry János, Szakmáry 453Endre, Samassa Adolf, Sztrakoniczky Károly, Szirányi Sándor, Sümegh János, Schindler József, Valentovics József, Winterstein Lipót.
A miniszter nem nyugszik meg a felmentő határozatban és a vármegyéhez intézett leiratában a következőkép válaszol:
"Miután a törvényhatósági bizottság a volt alispánt a felelősség alól felmentette, noha őt a törvényszerű ellenőrizés gyakorlásának elmulasztása miatt vagyoni felelősségre vonni kellett volna, nem érzem magamat indíttatva, a volt alispánt vagyoni felelősségre vonni, hanem a törvényhatósági bizottság közgyűlését, saját tisztviselője, mint mandatáriusa által okozott károkért elmarasztalom s felhívom a megye közönségét, hogy a kártalanítási keresetet törvényszabta módon, haladék nélkül indítsa meg."
Most tehát az volt a kérdés, mely bizottság legyen mandatáriusa mulasztásáért marasztalandó? Az a bizottság-e, mely a sikkasztó szolgabírót választotta, - az-e, a melyik az állitólag hanyagságát beigazolt Bodót választotta alispánnak, - az a bizottság-e, mely az alispánt elsőizben, vagy az e, mely őt másodizben felmentette?
Egy újabb leirat meghozta a választ s a kontroversia miniszter és törvényhatóság között akúttá lett. A megye tiszti ügyésze utasíttatott is, hogy a miniszterileg formulázott jogokat a törvény előtt keresse.
Képviselőválasztás.
Ezen marasztaló határozat alapján indul meg a polgári peres eljárás a közigazgatásilag marasztalt bizottsági tagok ellen, a beszterczebányai kir. törvényszék mint delegált bíróság előtt. A kir. bíróságok mindhárom fokban a vármegye keresetét elutasították. Országos ügyek terelték el a lokális ügyektől a közfigyelmet. A nemzet Boszniának megszállása előtt állott. A szabadelvű párt szilárdsága megingott, Széll Kálmán pénzügyminiszter, az ország pénzügyi egyensúlyát féltve, lemondott és az ő lemondását 1878 október 30-án jelentette be Tisza a képviselőháznak. Bosznia megszállásával egyidejűleg az országnak a képviselőválasztás izgalmait is ki kellett állania. A lévai választókerületben báró Mednyánszky Árpád lépett fel függetlenségi programmal, az újbányai választókerületben Kazy János szabadelvű párti, az aranyos-maróti választókerületben gr. Migazzi Vilmos szintén szabadelvűpárti programmal. A választást november 17-én tartották meg s mindhárom kerületben a választás egyhangúlag történt. A szabadelvű párt tehát a lévai választókerületet elvesztette.
A szentbenedeki kápolna.
Erre az időszakra esik az a kegyeletes ténye a vármegyének, hogy a garam-szent-benedeki fogadalmi kápolnát restauráltatta.
A vármegyének a szent-benedeki sziklán épült fogadalmi kápolnáját a vármegye rendei 1813-ban építtették, hogy beváltsák fogadalmukat, melyet 454az akkor pusztított pestis idejében tettek. A döghalál május 3-án, a szent kereszt feltalálása napján szünt meg s azért ez a nap a mai napig a vármegyének fogadalmi ünnepe, melyen a vármegye hatóságai megjelennek Garamszentbenedeken, s az oltári Szentséget kísérve, egyházi körmenetben felvonulnak a fogadalmi kápolnához, ott meghallgatják az alispán által előre kijelölt lelkésznek magyar hitszónoklatát és résztvesznek a szent miseáldozatban. Azelőtt a vármegye a konvent épületének díszes termében, melynek boltozatát az 1881. július 21-én pusztított tűzvészt megelőzőleg a mohácsi vész freskóképe díszítette, közgyűlést is tartott s az esztergomi főkáptalan vendége volt.
Ezt a kápolnát megviselte az idő. A vármegye tehát gyökeres helyreállítását határozta el, melyet Bodó Lipót és Pólya József alispánok idejében foganatosított is. A kápolna díszes oltárképet nyert, mely a "Consummatum est" jelenetét művészi kivitelben ábrázolja. A butorzat is teljesen új. A kápolna helyreállításának emlékezetére a bejárat fölé vörös márványlapot illesztettek, melynek jobb és bal mezejét a vármegye czímere választja el. A lapra fel van írva:
Épült
MDCCXIII évben
Hunyady András
alispánsága idejében
| Újítva lőn MDCCCLXXIX évben Pólya József alispán alatt61
Az 1879. év nagy sikert, de nagy csapást is zúdit Körmöczbánya város hazafias lakosságára. A siker megelőzte a csapást, tehát kezdjük azzal: A körmöczi bányák sorsa.
Körmöcz város, mely gazdaságát a XIII-XIV. században virágzott bányaüzemének köszönheti, a XVII. század elején a kincstárnak lesz adósává, azon reményben, hogy a bányászatnak el-elmaradozó áldása megtérül. Újra csalódott, adósságai fokozódtak s a város, hogy háztartása terhein enyhíthessen, az 1651. évben egyezségre lép a királyi bányakincstárral olyképen, hogy a város már majdnem húszezer forintra rúgó tartozása fejében, 3000 tallért fizet s a kincstári bányaüzemhez szükséges minden fát dijtalanul bocsát a kincstár rendelkezésére. A város törököt fogott, de ez nem eresztette ki többé. Hogy az elnyomatás századaiban ezt a várost mint akarta a császári kormány kivetkőztetni törvényes tulajdonából, hosszasan tartana itt elmondanunk s hogy a szabadságharcz lezajlása után ez a törvényen kívüli állapot még akútabbá lett, igazolja a kincstárnak - az akkori viszonyokat jellemző - az az eljárása, mely által önhatalmulag magára telekkönyveztette a város összes erdeinek tulajdonjogát.
Az ország alkotmánya visszaállíttatván, a kormány hajlandóságot mutatott a város sérelmeit orvosolni s kormánybiztosul az alkudozásokhoz Mailáth Istvánt küldötte ki.
Mailáth István lángeszére volt szükség, hogy ennek a több mint 200 év óta húzódó, elfajult, s törvénytelenségekkel szaturált perpatvarnak oly véget vethessen, hogy a város jogához tulajdont, a kincstár tulajdonához jogot nyerjen.
A békealkudozásokat a kincstár vérmes követelései már-már veszélylyel fenyegetik, ha Mailáth István gyors elhatározásával a kincstár képviselőjét le nem fegyverzi.
- Mily erdőterületre van szüksége, hogy a kincstári bányaüzem igényei kielégítést nyerjenek?
- Ötezer kat. holdra - felel a kincstár képviselője.
- Hol hasíthatná ki a város azon területet, melyre a kincstárnak szüksége van?
A város polgármestere sietett az erdőrészeket megnevezni.
- Ennélfogva, mint a kormány biztosa kijelentem, hogy a kincstár a megnevezett erdőrészeket tulajdonába átveszi, azokat 5000 holdnyi területben a város erdeiből kihasíttatja. Tessék megírni a szerződést.
Mire a kincstár képviselője - nem kívánjuk nevét feljegyezni - ámulatából 455magához tért, - a 250 éves ügy - befejezést nyert. Mailáth István a gordiusi csomót Stubnyán 1879. évi július hó 1-én vágta ketté. A kincstár elnyerte az 5000 hold erdőt s Körmöcz visszanyerte 17855 holdnyi területű birtokát. Mailáth István Caesarként jött, látott és győzött. A kir. kincstár elismeréssel fogadta rendelkezését, a város megváltójának tekintette. 62
A csapás ezt a fényes sikert követte. A körmöczi plébánia-templom veszedelme.
Az 1879. év utolsó napja 63
Körmöcz városra örökké emlékezetes marad, mert ekkor kezd a talaj sülyedni a város alatt. Kiknek a figyelmét e katasztrófa-szerű eset elkerülte, azoknak, hogy történetünket kellő világlatba helyezzük, emlékükbe idézzük, hogy Körmöcz már a XIII. században fényes virágzásnak indult bányaváros, melynek talaja a tárnák végtelen tömkelege által teljesen alá van aknázva. Az előbb említett napon Körmöcz város közönsége arra ébred, hogy megmozdult alatta a föld. A város atyái ép a városházán tanácskoztak, midőn berohan a plébánia-templom szolgája és jelenti, hogy a templom boltozatáról a vakolat hullani kezd. A talajsüppedés, melynek első tüneteit a templomszolga a nevezett év deczember 29. napján észlelte, oly erővel indult meg, hogy az azon évi szilveszter-esti szertartás a plébánián többé megtartható nem volt. 64
E közben 21 házon jelentkezett kisebb-nagyobb repedés, bizonyságáúl annak, hogy a főtér egész felső részének talaja mozgásban van.
A város tanácsa már deczember hó 30-án jelentést tett a főispánnak s kérte a kormányt, hogy a veszély elhárítása czéljából szakértő bizottságot nevezzen. 1880. évi január 3-án a kormánybiztosok, Mailáth István főispán, Péch Antal bányaigazgató, Zsigmondy Vilmos bányatanácsos Körmöczre érkeztek s munkálatukat megkezdették.
Mailáth István vezette a bizottság munkálatait s oly lelki elszántsággal vizsgálta meg a már összeomlani kezdő templomot, a sülyedni kezdő bányákat, a halál oly rideg megvetésével szállt alá a bányászok által is csak nagy küzdelemmel elérhető tárnák mélyébe, hogy viselkedése megdöbbenést, sikere csodálatot keltett. 65
Vasútügy.
A garamvölgyi vasút iránti érdeklődésnek új lendületet ad Esztergom sz. kir. város közönségének 1873. évben kelt átirata, melyben a buda-esztergom-jalnai vasút kiépítése érdekében a vármegyét közös munkára felkéri. A közgyűlés, mivel a tervezett vasút által "rég táplált s megvalósítani nem egyizben megkísérlett hő óhaja menne teljesedésbe", külön bizottságot nevez, mely a megkereső várossal a vasút érdekében tárgyalni megbízást nyert. 66
A budapest-zimonyi vasútnak kiépítése és a budapest-újszőnyi vasút kiépítésének foganatbevétele új reményeket keltenek a garamvölgyi vasút kiépítése iránt, mint a mely vasút a nemzetközi, az országos és a vármegyei érdekeknek is egyaránt megfelel, melyet már gróf Széchenyi István is tervezett és melynek az országos gazdasági egyesület, mint országos jellegű vasútnak kiépítését ismételten szorgalmazta. A vármegye tehát 1879-ben újabb küldöttséget irányit úgy a miniszterelnökhöz, mint a közmunka- és közlekedésügyi miniszterhez 67, mely a garamvölgyi vasút kiépítését szorgalmazza. A zsitvavölgyi vasút érdekeit gr. Keglevich István képviseli, ki egy Nagysurányból kiágazó, Verebélyen, Aranyos-Maróton át Nagy-Ugróczig vagy Oszlányig vezetendő másodrendű vasútra előmunkálati engedélyt nyert. 68
A következő évben Keglevich István gróf az általa tervezett vasút létesíthetése érdekében a területkisajátításnak egy kiküldendő bizottság útján, magánadakozások által teljesítését és az érdekelt járások közmunkája felének 10 évre felajánlását kéri. A közgyűlés azonban ezt a kérelmet, a közmunka lekötésére vonatkozó részében, megtagadja és csakis egy évi természetbeli közmunkát hajlandó segélyképen felajánlani. 69
Közutak.
A garamvölgyi út és műtárgyai 1879-ben újabb gondot okoznak a vármegyének. A hadászati jelentőségű útnak jókarba helyezését ismét sürgeti 456a miniszter. A vármegye ismét feliratot intéz az abban elmondja, hogy 78 ezer forint értéket képviselő közmunkából nem lehet 107 km. hosszú, 180 műtárgygyal és 3 Garam-híddal ellátott útat fentartani. Azért vagy vegye át a miniszter az útat, vagy mozdítsa elő a garamvölgyi vasút kiépítését. 70
Aranyos-Marót vármegyei székes városnak Léva várossal állandó közlekedési útat biztosítandó, a vármegye elhatározza, hogy Tolmácsnál a Macskaréven állandó hídat épít. 71
Jótékonyság.
Jótékony adományokról is megemlékezhetünk. Az egyik Simor János bibornok herczegprimásé, ki 10,000 frtos adománya által Léván egy leányiskolának alapítását lehetővé tette. 72
A másik alapítvány a vármegye adománya, mely az aranyos-maróti leányiskola számára saját területéből 400 □ ölet ajándékozott 73. A harmadik is a vármegye adománya, mely 1878 szeptember 12-én tartott közgyűlésében a Boszniában megsebesült vagy betegen fekvő harczosok inségbe jutott családainak felsegélyezésére, inséges alapjából, 1000 frt segélyösszeget szavazott meg. 74
Az 1879-iki inség.
Az 1879. évi rossz termés ismét inséges állapotot teremt a vármegyében. A miniszter az inség enyhítésére, inséges közmunkálatoknak teljesíthetése czéljából, 6000 frt államsegélyt folyósít. A községek közül 73 község 28022 frt 95 kr erejéig vetőmag-kölcsönt kér.
Az inséges ügyből eredőleg a nép között az iszákosságnak megdöbbentő elterjedését meggyőző aggodalommal ostorozza az alispán és kéri a közgyűlést, hogy a nép eladósodását, erkölcsi és testi erejének romlását előidéző ezen kórral szemben védelmi eszközökről gondoskodjék. A kérdés tanulmányozására a közgyűlés bizottságot nevez 75
s az ügy - fájdalom - a bizottságnál maradt. Pólya halála.
Az 1880. év február 12-ike gyászt hozott a vármegyére. Meghalt Pólya József alispán. Temetésénél jelen volt Bars vármegye közönsége. Sírja fölött Máriássy István főjegyző mondott búcsuzó beszédet. A vármegye törvényhatósági bizottsága február 21-én parentálta el a vármegyének ezt a nagy tehetséggel és szívjósággal megáldott, rokonszenves fiát, ki oly fényes pályát futott meg, ki 1867-től 1872-ig a vármegyének jeles tollú főjegyzője, 1872-ben alispánja, 1872-től 1875-ig a lévai választókerület országgyűlési képviselője, 1875-től 1878-ig a vármegye bizottságának egyik vezéralakja, 1878-tól haláláig a vármegye alispánja volt. A közgyűlés jegyzőkönyvének külön lapján fejezi ki emlékezete iránti tiszteletét és háláját. Ugyanez a közgyűlés emlékszik meg három volt alispánjának: Lipovniczky Vilmosnak, Rudnyánszky Flóriánnak és Simonyi Simonnak elhunytáról, kik rövid időközökben egymás után tértek nehéz küzdés után az örök békességbe.
A közgyűlés az alispánválasztó közgyűlést márczius 11-ik napjára tűzi ki.
Megindult a korteskedés, erősebben, hevesebben, mint valaha. Két párt állott szemben egymással, Rudnyánszky Titusz és Mácsay Lukács pártja. De ezuttal a jelölt neve csak a jelszó volt; - a politika teréről leszorult úgynevezett "Kör"-nek volt az elkeseredett, de eredményében sikeres küzdelme, a hatalma tudatában elkapatott Samassa-párttal szemben. A főispánnak nehéz helyzete volt. Érezte ő, hogy az a párt, mely őt támogatja, sok nagy kérdésben föléje kerekedik és nem vezettetni, de vezetni akar, viszont azonban tudta - hogy az ellenzék, ha győz - vele szemben is győztessé akar lenni.
Bekövetkezett a választás napja. A kijelölő választmányba a közgyűlés Kosztolányi László, Kelecsényi Rafael és gr. Migazzi Vilmos bizottsági tagokat választja meg, a főispán e választmányba Máriássy István főjegyzőt, Belházy Imre és Dillesz Sándor bizottsági tagokat nevezi ki. A kijelölés megtörténte után, névszerinti szavazás során, Rudnyánszky Titusz 96 szavazattal választatott alispánnak, Mácsay Lukács 95 szavazatával szemben. Rudnyánszky Titusz tehát egy szavazattöbbséggel győzött. Rudnyánszky Titusz alispán.
Rudnyánszky Titusz megválasztása által a Samassa-párt súlyos vereséget szenvedett ugyan, hanem azért az új alispán mégis nehéz viszonyok 457között foglalta el székét. A tisztviselői kar nem támogatta, az a szövetkezés, mely a Konkolyak, a lévai járási alsó vidék és a Kör között létesült és mely a küzdő porondon győztes maradt, nem volt állandó pártalakulás. Rudnyánszky Titusz, ez a nagytehetségű ember, ki a szónak és tollnak bírta hatalmát, kinek már férfias megjelenése is imponált, hódítani nem bírt. Avagy talán idővel sikerül neki pártot teremteni s az alkotás mezején kiküzdeni az elismerést, de a szerencse, mely felragadta és oda helyezte az alispáni székbe, hűtlen volt hozzá. De ne vágjunk az idő folyásának elébe; tartsunk sort.
RUDNYÁNSZKY TITUSZ, alispán. 1880-1885.
Az 1881-iki képviselőválasztás.
Az 1881. év meghozta a képviselőválasztást is. Ezuttal erős volt a mérkőzés. Léván gr. Hunyady László szabadelvű párti győzött 1081 szavazattal, ellenfelének 504 szavazatával szemben. Ezt a kerületet tehát a szabadelvű párt visszahódította. Az aranyos-maróti kerületben a szabadelvű párt ismét gr. Migazzi Vilmost léptette fel.
Június 2-án adta ki írott beszámolóját s egyúttal programmját. Ennek alapgondolata: a vármegye területi sértetlensége és a nemzeti politika. Azt mondja: "a megye egy göröngye sem veszett el a megyerendezés epidemikus lázában, a megye székhelye még mindig Aranyos-Marót, a megye területén a királyi törvényszék még mindig működik". Azután folytatja: "a magyar nyelv terjedését tartom a magyar nemzet boldogulása létkérdésének"; nem fél attól, hogy a nemzetet a tönkbe kergetik az államterhek, nem aggasztják a magyar nép életereje, erkölcse, erényei, de aggasztja egy oly fordulat, mely a magyart a pangermán vagy a panszláv áramlatnak martalékul dobná. Híve az önkormányzatnak, ragaszkodik a választási rendszerhez." Programmját így fejezi be: "Az elmondottakban megújul törekvéseim végczélja: e megye boldogulása. E megye volt gyermekségem bölcsője, ifjúságom ligete, férfikoromnak munkásmezeje, e megye lesz aggságom menhelye is... nekem e megye jutott osztályrészül... megyémet szolgálva, szolgálni hazámat lesz a jövőben is a legkedvesebb honpolgári kötelességem". Gróf Migazzi pártja, melynek elnöke Szent-Ivány Oszkár volt, már megkezdte működését, midőn gróf Keglevich István június 14-én szintén szabadelvű párti programmal fellépett. Gróf Keglevich Istvánnak nehéz küzdelme volt, mert a papság és a vezetésre hivatott értelmi osztály, a főispán és a vármegye, gróf Migazzi pártján állott. Daczára ily erős szervezkedésnek, gróf Keglevich szívós kitartással önmaga szervezte pártját és tekintélyes pártot hozott össze. A június 30-án megtartott választáson gróf Migazzi Vilmos 1373 szavazattal győzött gróf Keglevich István 768 szavazatával szemben.
Ünnepélyesen és csekély mérkőzéssel folyt le a választás Újbányán, hol Kazy Jánost egyhangúlag választották meg, - miután az utolsó napokban fellépett Thull Lipót, szavazás közben visszalépett. A szentbenedeki apátsági templom pusztulása.
Az 1881. év egy újabb csapással sújtotta a vármegyét. Július 21-én éjjel elégett a vármegyének egyik nagyszerű műemléke, a garamszentbenedeki templom. Néhány perczczel éjjeli 11 óra után egy kisebb ház gyuladt ki a városban s a viharszerű északi szél az ettől délnek fekvő házakat néhány percz alatt lángokkal borította el, de hogy a nagy távolságban, magasan fekvő és észak felől tűzfal által is eltakart vár a városban égő házaktól meggyúljon, arra senki sem gondolt.
Az égő házak üszke a nagy magtár fazsindely-födelét borította el, mire az egész épület égni kezdett. A várnak cseréppel fedett keleti része is, az úgynevezett praefectura és a plébánia, égni kezdett már; - de azt Ondrejkovics János plébános és az apátsági kerten át segítségére jött peszéri hívei megmentették. Hogy a várnak fazsindelylyel tetőzött épületei leégtek, annak még csak van valami értelme, - de, hogy az erős pléhvel tetőzött s még a levegőtől is csaknem hermetice elzárt apátsági templom, mind a két 458tornyával leégjen, azt még a legmerészebb képzeletet sem merte volna elhinni. A tornyok legelőször is a magtárral közvetetlen összefüggésben levő hajdani számtartói laktól gyuladtak meg. A toronyóra az éjfél tizenkettedik óráját még elütötte. A 22 24/100 mázsás nagyharang ekkor ütötte el saját halálának óráját! Fél óra mulva még egyszer megkondult a nagyharang, ekkor esett le az égő állványról és esés közben ütődött a szíve az oldalához. A 15 mázsás közép-harang azért érdemel említést, mert annak gót betűkkel következő felirata volt: "In honorem sanctissimi sangvinis Domini nostri Jesu Christi. - Ut in hora mortis defendat nos ab insidiis hostis 1483." Tehát ez a harang is Mátyás király idejéből való és így a magyarhoni harangok veteránja volt. A török uralom és vallási háborúk dúlásai megkímélték az enyészettől. Legtovább viaskodott a pusztító elemmel a templom erős pléhfödele. A pusztító elem a templom belsejét is megtámadta, de az elpusztulástól annyira megmentették, hogy csupán a főoltár faragott faképe égett le.
A tulajdonos főkáptalan nyomban hozzálátott a templom gyökeres helyreállításához. 76
Sajtóirodalom.
Ebben az időszakban indult meg a vármegyének sajtó-irodalmi élete is. Egymás után két hirlap is jelenik meg: a Bars, Léván és egy évvel később a Barsmegyei Hirlap Aranyos-Maróton.
A Bars előfizetési felhívása 1880 november 24-én jelent meg. A felelős szerkesztő Holló Sándor, a társszerkesztők Szováthy Lajos, Ordódy Lajos, Konkoly Sándor, a főmunkatárs Boleman Lajos. A lap programmja, hogy a "megye szellemi és anyagi összes érdekeit" képviselje. Politika és meddő polémia előtt a lap hasábjai zárvák, sem családi, sem pártczéloknak nem szolgál. Czélja a békés hatás, a közjón munkálás. A mikor kell, szólani fog erélylyel és követelni fogja, hogy számbavegyék. Agitálni fog vasútak létesítése mellett, követelni fog vinczellér- és földmíves-iskolát, férfi- és nőipartanodát, felsőbb leányiskolát és nyolcz osztályú gimnáziumot. A társadalmi élet fejlesztését, a visszavonult családok egyesítését nem szűnik meg előmozdítani. Sürgeti a népkönyvtárak létesítését, a magyarosodást. Czélja a hazafias összetartás érzetének meggyökereztetése szívben, szóban, tettben.
Ezt a programmot a Bars 23 éven át, a mai napig, nagy konservativizmussal tartotta be. A lap felelős szerkesztője ma is Holló Sándor, akkor a tanítóképző tanára, ma a takarékpénztár vezérigazgatója.
Változatosabb volt a Barsmegyei Hirlap sorsa, mely 1882-ben indult meg Aranyos-Maróton. Ennek a lapnak előbb nyomdát kellett állitani, hogy megjelenhessen. A lap eszméje gr. Migazzi Vilmos házából indult ki, az ő közrehatásából alakult meg a nyomda-részvénytársaság is 32 részvénynyel. A főbb részvényesek voltak: gr. Migazzi Vilmos, Szent-Ivány Oszkár, Klobusiczky János, dr. Benkő Lajos. A lap szellemi irányát dr. Staud Lajos és Ruffy Pál vezették. A lap programmja volt: törekedni, hogy a megye központja alkalmas legyen arra, hogy a vármegye életének, öntudatának, hivatásának megfeleljen, hogy a megye akaratát, érzületét és értelmiségét képviselje. A lap azzal akarja igazolni létjogát, hogy eszközt nyújt mindenkinek, ki a megye életét, öntudatát ébreszteni, fejlődésbe hozni s fentartani óhajtja, mindenkit óva, figyelmeztetve, hogy csak annak van létjoga, ki azért küzdeni nemcsak képes, de akar is. Ez a lap gyakran változtatta szerkesztőit, kiknek sorában dr. Staud Lajos, Ruffy Pál, Büttner Júlia, Szobonya Bertalan, dr. Belicza Pál, dr. Koroda Pál, dr. Botka Győző neveivel találkozunk. Tény, hogy volt idő, mikor ez a lap a vármegye jeles munkaerőit bírta a közélet csatasorába hívni. A lap hasábjain oly nevek váltakoznak, mint Benedek Büttner Lina, Büttner Júlia, Odescalchi Arthur hg, Reviczky Gyula, Abonyi Árpád, Garam Rikárd, gr. Keglevich István, Kazy János, Mailáth István, Konkoly Sándor, dr. Kiss Mihály, Dudek János, Dillesz Sándor, Fekete Gyula, Szilberstein Ötvös Adolf. Szlávy József.
Ebben az időben történt, hogy Szlávy József, az ország volt miniszterelnöke, a zsitvaújfalusi birtok tulajdonosává lett s ő ennek a birtoknak kies kastélyát tette otthonává. Szlávy József az 1882. év június 19-én, midőn 459a vele szomszédos Klobusiczky János a saját birtokán létesített mesterséges rétöntözést bemutatta, az erre meghívott vendégek sorai között először találkozott a vármegye nagyobb birtokosaival, értelmi vezéreivel és megszerette a vármegyét, annak társadalmát, közviszonyait és évek hosszú során, mint látni fogjuk, minden vármegyei kérdésben kivette osztályrészét s a vármegye társadalmának ünnepelt, nagyrabecsült vezérévé lett. Odescalchi Arthur hg.
Az 1883. év elején a közérzületet erősen lekötötte a bukovinai magyar telepítés sorsa. Az impulzust erre hg. Odescalchi Arthur adta meg a Barsmegyei Hirlapban s ennek nyomán a megváltás művéhez a gyűjtés nyomban meg is indult és a Barsmegyei Hirlap a hazafias czélra egymaga 603 frt 55 krt gyűjtött.
A bukovinai magyarokért, hogy őket haza vezesse, hg. Odescalchi Arthur indult; képzelhető tehát, hogy mily lelkesedés kísérte vármegyéjéből a népszerű herczeget diadalmas útján. A Barsmegyei Hirlap külön kiadványokban közölte a Hadikfalváról, majd később Czernoviczból érkezett híreket. A lelkesedés tetőfokát érte el, midőn hg. Odescalchi dicsőséges útjáról haza tért. Aranyos-Marót utczáin falragaszok hívták fel a polgárságot a herczeg fogadtatására, hogy az eszme úttörőjét, a megváltás nagy művének apostolát testületileg ünnepeljék. Az érkezés napja márczius 8-ika volt. A város közönsége zenekarral s a vármegyének díszbe öltözött huszárjaival indult a fogadtatásra. A szentmártoni hegyen taraczkdurrogás jelezte a herczeg érkezését. Jeney Ilona kaméliákból kötött csokrot ad át a herczegnének, a herczeget Kosztolányi Aurél üdvözli. Kétségtelen, hogy a fogadtatás közvetetlenségében és annak melegében a közönség a nemzeti öntudatra ébredést ünnepelte és a nemes érzelmeknek ez a fellendülése vezette a vármegye közönségét további sikeres törekvéseiben, úgy a Közművelődési Egyesület szervezésének, mint később a vármegye idegen hangzású neveinek megmagyarosításánál és régészeti és történelmi bizottságának megalakításánál, mely törekvések érvényesülésében, hg. Odescalchi Arthur személyében, a társadalom rátermett vezérét megtalálta.
Az 1883. év végével közeledett az általános tisztújítás napja is. A hangulat eléggé csöndes volt; semmi kétség sem fért ahhoz a feltevéshez, hogy a választás nyugodt lesz. A Samassa-párt kezdett tért vesziteni. Samassa Adolfnak saját bajai voltak, Büttner Emilt a betegsége vén emberré tette, Sümegh János teljes meggyőződésével Rudnyánszky mellé állott. A Körnek nem volt oka választási esélyeket előkészíteni, ki volt elégítve. Gr. Migazzi helyi politikájának Rudnyánszky veszedelmes nem volt. Mailáth azonban mégis tisztújító értekezletet hívott egybe, még pedig, hogy kinek-kinek a gondolkodásra elég ideje legyen, már október 10. napjára. Ez az értekezlet két szempontból érdekes. Az egyik az a szokatlan eset, hogy azt megelőzőleg a vármegye tisztikara testületileg tisztelgett a főispánnál és támogatását kérte. A másik, hogy a főispán eljárásában az előrelátásnak mintegy előérzetszerű jelenségével találkozunk.
Azt mondja, nem az ő dolga, hogy tisztújító értekezletet tartson, az ő feladata nem a vezetés, hanem az ellenőrzés, de a főispáni befolyás ódiummal is jár. Ő azonban nem riad vissza, ha kötelesség teljesítése előtt áll és figyelmezteti a vármegyét, hogy Bellan Mihály főszámvevő és Fába Zsigmond szolgabíró helyébe fiatalabb erők alkalmazásáról gondoskodjék, mert a magas kornál nemcsak a munkaerő, de a szellemi rugékonyság is megtagadja a buzgalom akaratát. A közérdek félre szorítja a magánérdeket, kéri tehát, hogy a főszámvevőt annál is inkább helyezzék nyugalomba, mert az alszámvevői állás is hivatlan kezekben van. Ő mindezeket azért tűrte eddig, mert az ő beavatkozása megrázkódtatással járna, s ő ezt érdemekben megőszült férfiakkal szemben megcselekedni nem akarta. Ilyenkor van humánus szempontból helye az újításnak, midőn az gyöngéd kímélettel történhetik. Lehet, hogy az értekezlet vele nincs egy véleményen, de őt megnyugtatja az a tudat, hogy a vármegye nem fog neki szemrehányást tehetni azért, mert nem jelezte előre a bajt akkor, midőn azon még segíteni lehetett volna.
A főispán előre számolt az ódiummal, de meg is kapta. A két kifogásolt tisztviselőt majdnem martyrrá tették, az ügy átcsapott az országos sajtóba és természetes, hogy a két tisztviselőt meg is választották. 460Az 1883-iki tisztújítás.
Maga a tisztújító közgyűlés a szokott formalitások között deczember 20-án símán folyt le.
Ennek a közgyűlésnek legszebb mozzanata Bodó Lipót árvaszéki elnöknek a közpályától való elbucsúzása volt. Ez a tiszteletreméltó, derék férfiú, jó és balsorsban 42 évig szolgálta a vármegyét. Elbúcsuzott a főispántól, elbúcsuzott tiszttársaitól és elbúcsuzott "attól a történelmi nevezetességű helytől, melynek szerény falai között annyi évek alatt történt számtalan lélekemelő események tanúja s több ízben részese" volt.
Búcsuzására a közérzületnek visszhangját Kelecsényi Rafael méltó szavakban adta meg. Lendületes beszédében kiemelte, hogy Bodó Lipót a tisztikarban az utolsó azok között, kik még az ősi alkotmányos időszakban a vármegye tisztviselői voltak, ki már 1848-ban a kistapolcsányi járás főbírája volt. A közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezi ki köszönetét, elismerését és háláját Bodó Lipótnak, elévülhetlen érdemei iránt.
Ezután megtartották a tisztújítást. Alispánnak megválasztják egyhangúlag Rudnyánszky Tituszt, főjegyzőnek Máriássy Istvánt, tiszti ügyésznek Znamenák Sándort, főszámvevőnek Bellan Mihályt, alszámvevőnek Ruffy Lajost, főpénztárnoknak Szászy Istvánt, alpénztárnoknak Andreánszky Emilt, árvaszéki elnöknek Konkoly-Thege Gyulát, főszolgabíráknak Szlacsay Károlyt, Fába Zsigmondot, Lüley Jánost, Rajczy Rezsőt, Zongor Jánost. A közgyűlés után a tisztikar testületileg tisztelgett a főispánnál és ki hitte volna, hogy azok közül, kik az első sorban állottak, Szászy Istvánnak bűne hét tisztviselőt fog az 1885. év rettenetes ítéletnapján a veszedelembe kergetni, nem vive a közpálya küzdteréről egyebet haza, mint az egyetlent, a minek e földön becse lehet, egyéni becsületük sértetlenségét.
Este a város kivilágított, a közönség fáklyás menettel vonult a főispán és az alispán elé. A főispánt ünneplő szónok Samassa Adolf volt, az alispáné Kosztolányi Aurél.
A választás megtörténte után csönd és nyugalom állott be újra. Azt mondja Tacitus: Silencium pacem appellant.
Közvetetlenül a tisztújító közgyűlést megelőzött napon tartott közgyűlésen buktatta ki a Samassa-párt gróf Migazzi Vilmost a közigazgatási bizottságból, tisztán a párt névleges vezérének szeszélyéből, a nélkül, hogy Rudnyánszky Titusz, az alispán ezt megakadályozni bírta volna. Ezt a sérelmet csak egy év múlva tudták orvosolni, midőn 77
gr. Migazzit a közigazgatási bizottságba újra beválasztották.
A tisztújításnak még egy nagy eredménye volt és Fába Zsigmond bebizonyítja, hogy öreg ember nem vén ember; annyi sürgetés után a lévai járás szolgabírói hivatalát, mely évek óta Nagysallóban volt, visszaköltöztette Lévára, vagyis a nagysalló-avignon-i szeczesszió szerencsés befejezést nyert. Az 1884-iki képviselőválasztás.
Az 1884. év meghozta a képviselőválasztás izgalmait. Az aranyosmaróti választó-kerületben gróf Migazzi Vilmos többé nem lépett fel. Nem akarta az 1881-iki nagy harczot megismételni és mivel megtudta, hogy gr. Keglevich István erős küzdelemre készül, a közbéke érdekében félre állott. Ő maga utal erre márczius 24-én, tehát még az országgyűlés feloszlatása előtt választóihoz intézett nyílt levelében, mely világot vet a három év előtti választásra is, melyben azt mondja: "lemondtam, hogy nevemet a párttusák eszközévé ne tegyem, lemondtam, mert eddig a közbizalomtól s nem küzdőpártok majoritásától bírtam mandátumot. Igaz, hogy utolszor történt megválasztásomkor nagy mérvet öltött a párt-mérkőzés, de ennek oka volt, hogy az ellenvélemény akkor lépett a küzdőtérre, midőn nekem már visszavonulni lehetetlenné vált. Ma nincs így."
Gróf Migazzi tehát maga engedte át a tért gróf Keglevich Istvánnak, kinek munkája ez által a függetlenségi programmot valló Detrich Péterrel szemben nem volt nehéz.
Erősebb volt a mérkőzés, Léván, hol gróf Hunyady László és Konkoly-Thege Sándor állottak egymással szemben, mindkettő szabadelvű párti programmal. Újbányán ismét Kazy János lépett fel és nem volt ellenjelöltje.
461Szeptember 29-én tartották meg a választást. Léván gr. Hunyady László 1633 szavazattal győzött Konkoly-Thege Sándornak 1222 szavazata ellenében. Aranyos-Maróton gr. Keglevich István győzött 1536 szavazattal Detrich Péternek 617 szavazatával szemben. Újbányán a közfelkiáltással megválasztott Kazy Jánost ünnepelték.
Új választás volt Aranyos-Maróton 1886 február 26-án. Gr. Keglevich Istvánt ugyanis a Nemzeti szinház és a m. kir. Operaház intendánsává nevezték ki s e miatt az összeférhetlenségről szóló törvény alapján le kellett mondania. Egyhangúlag megválasztották, minden inczidens nélkül.
Migazzi Vilmos gróf pedig, kinek nyugvást nem ismerő lelke megpihenni nem bírt, új közgazdasági munkásságban keresett szórakozást. Megalakította az országos halászegyletet, mely elnökévé választotta. Résztvett a vízjogról és a halászatról szóló törvény előkészítésében, tőle ered a halászati törvényjavaslat első szövegezése. Halászati lapot alapított, mely három évig az ország gazdaközönségének figyelmét a halászatra irányította. Az ő sürgetéseire szervezték az országos halászati felügyelői intézményt, mely ma is sikerrel működik.
Ebben az időben egy megdöbbentő eset nagy fordulatot adott a vármegyei pártéletnek. Samassa Adolfot 1884 november 7-én gazdasági udvarából eszméletlen állapotban vitték haza. A súlyos beteg visszanyerte ugyan eszméletét, de lelke agilitását teljesen elvesztette. Élőhalott emberré lett. A Samassa család 1885 február hóban hagyta el végleg Barsmegyét. Ingatlanait eladták, a főtéri üzlet czégtáblája letünt és a czég eltüntével a Samassa-párt is széthullott, megszünt. Botka Tivadar halála.
Az 1885. év első napjai mély szomorúságot hoztak a vármegyére. Január 6-án meghalt Botka Tivadar, a vármegyének bölcse, tudósa, történetírója, a történetirodalom büszkesége, a magyar jogtörténetnek legalaposabb művelője, a magyar vármegye-rendszer irodalmának mestere. Egész életén át gyűjtötte az adatokat, hogy az ő nagy tudásának kincsestárával írja meg Bars vármegye történetét, azét a vármegyéét, mely őt felkarolta, szerette, ünnepelte; de kora őt ebben megakadályozta. Dolgozatainak egy része már sajtó alá is került. A teljes czíme: Bars vármegye hajdan és most. Kiadta Botka Tivadar, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. I. kötet. Regesták és okmányok. II. osztály, Latin okmányok. Pest 1868. A nyomatás azonban nem sikerült, az egész készletet ő maga semmisítette meg. Évek mulva egy-két czímnélküli példány csomagoló-papir közé került; egy fűszeres-boltban fedezte fel azokat Bellan Mihály s a kik bírjuk, kegyelettel őrizzük.
A vármegye törvényhatóságának cselekvősége minden izgalom nélkül nyilatkozott meg közgyűléseiben. Nagyobb események akkor nem voltak. Résztvett a vármegye az országos ünnepélyeken, azokat saját házi tűzhelye mellett tanácstermében is megülte. Országos ügyek.
Így loyalitással vesz részt Budapesten 1881. évi május 19-én a Rudolf trónörökös és Stefánia trónörökösnének első látogatásuk alkalmából rendezett ünnepélyen. Megüli Simor János herczegprimásnak 25 éves püspöki jubileumát 1882-ben.
Üdvözli Kossuth Lajost 80-ik születése napján. A nagy száműzötthöz intézett üdvözlő irat a következő részében emelkedik a közhangulat tetőpontjára: "Az isteni gondviselés jósága és bölcsesége ritkán engedte meg, hogy a népek vezérférfiai alkotásaik jól vetett magjának gyümölcsét is megéljék. Te, mélyen tisztelt Hazánkfia, a magyar nemzet örömére kivételt képezel, mert alkotásaidat, melyeket milliók szívébe ojtottál - egy rémes korszak lezajlása után is fennállani láthatod, s ha ezen alkotások az ezeréves alkotmányunk törzsén kisugárzott nemzeti önállóságot - az eszmények rohamos tömkelegében - eddig egészen még meg sem érlelték, nyújtson nagyra törekvő lelkednek megnyugvást a nemzet géniusza, mely a magyar államiságnak és a nemzeti függetlenségnek teljes megszilárdítását a jövőtől meg nem tagadhatja!" 78
Közgyűléséből üdvözli Szlávy Józsefet, midőn koronaőrnek megválasztják. 79
Az állam nemzeti érdekei iránt nem találunk ebben az időben elég 462kitartó lelkesedést, bár a főispán ezen a téren is buzdít, lelkesít. Azt mondja egy közgyűlési megnyitójában: "Megyénkben, melynek lakossága részben tót, vannak ugyan még egyesek, kik a régi időkből magukba szívott panszlavisztikus eszméktől megválni nem tudnak, de ezen eszmék terjesztésétől óvakodnak, mert meg van győződve, hogy ha oly tünetek mutatkoznának, melyek a magyar államiság megszüntetésére lennének irányítva, őt az egész törvényhatósági bizottság támogatná abban a törekvésében, hogy az oly tüneteket még csirájában elfojtsa. Kéri a bizottságot, hogy a vármegye multjához híven nemcsak a hatósági, de a társadalmi téren is élénkebb közéletet igyekezzék teremteni." 80
Midőn Torontál vármegye indítványozza, hogy mondja ki a törvényhozás, hogy tanítónak csak oly egyén alkalmaztassék, aki a magyar nyelvet teljesen bírja, a közgyűlés azon alapon, mert egy 1879-iki törvény 81
ily irányban már rendelkezett, egy miniszteri rendelet pedig a törvény szellemében már intézkedéseit megtette, a helyett hogy határozott lépéssel a nemzeti népnevelés szellemében felszólalna, az átiratot tudomásul veszi. 82
A vármegye területének integritását ismét veszély fenyegeti. Selmecz-Bélabánya város Vihnye községet óhajtja bekebelezni. A miniszter felhívja a vármegyét, hogy a vihnyei fürdő-telepnek és Vihnye községnek a megye területéből Selmecz-Bélabánya törvényhatóságához való átkebeleztetésének kérdését tegye beható megfontolás tárgyává. 83
A vármegye meg is fontolta. Két hatalmas feliratban védi meg területét, és a miniszter Selmecz-Bélabánya kívánsága fölött a további eljárást beszünteti. A járások újjászervezése.
Az 1883. évi szervezés a vármegyék öt járásának határait újonnan szabályozza. Okot erre a verebélyi járás adott, melynek lakossága számban csekély volt arra, hogy egy kir. járásbíróságnak elég területi hatáskört adjon. A járásbíróság tehát veszélyben volt; a vármegye úgy segítet a helyzeten, hogy a verebélyi járás területét kibővítette. A területi szervezés szerint:
A vármegye területe 3 rendezett tanácsú város, mint önáló közigazgatási hatóságon kívűl 5 szolgabírói járásra oszlik.
A szolgabírói járások elnevezése a székhelyek megjelölésével következőleg állapíttatik meg:
1. Garam-szent-kereszti járás, székhely Bars-Szent-Kereszt.
2. Lévai járás, székhely Léva.
3. Aranyos-maróti járás, székhely Aranyos-Marót.
4. Oszlányi járás, székhely Oszlány.
5. Verebélyi járás, székhely Verebély.
Új nevet kapott tehát a garami járás, mely garam-szent-kereszti járás elnevezést nyert és a kistapolcsányi járás, mely nevét a vármegye székhelyétől nyerte.
Az öt szolgabírói járás közül a verebélyi járásnak kibővítése szükségessé válván, ennélfogva az eddig lévai járáshoz tartozott Alsó-Győröd, Felső-Győröd, Mohi, Alsó-Pél, Felső-Pél s Gyékényes községek, továbbá az aranyos-maróti (azelőtt kistapolcsányi) járáshoz tartozott: Zsitva-Újfalu, Nagy-Vezekény, Kis-Vezekény, Néved, Vörösvár községek a verebélyi szolgabírói járáshoz osztatnak be; nemkülönben a helyes arány elérése czéljából, az eddig garam-szent-kereszti (garami) járáshoz tartozott Orovnicza, Berzencze és Magosmart községek az aranyos-maróti (azelőtt kistapolcsányi) szolgabírói járáshoz csatoltatnak. 84
Önkormányzati ügyek.
Az önkormányzat terén Mailáth István szelleme vezet; ő pedig municzipalista. Szépen fejtette ki ezt az 1882 decz. 14-én tartott közgyűlésen, midőn így nyilatkozott:
"A közszellem ma is teremtett már férfiakat, kik a megyei önkormányzatot megszüntetendőnek vélik s az államkormányzatot mai alakjából kivetkőztetni s a czentralisztikus kormányzatot életbeléptetni akarják. Ő a czentralizácziónak határozott ellensége és lelkéből csüng a megyei önkormányzat fentartásán, melynek ha vannak is hiányai, azok nem azt vonják 463maguk után, hogy az megsemmisítendő, hanem a viszonyokhoz képest javítandó, a mint nem a beteg testet kell megölni, de kóros részeitől kell megszabadítani."
Időközben életbe lépett az 1883 évi XV. t.-cz., mely a vármegyék állami dotáczióját határozott összegben szabályozza. A közgyűlés a törvényt örömmel fogadja, sőt magát a főispánt is elragadja ez a danaida ajándék, mely a vármegyék szabad fejlődésének évek során gátat vetett. Ez a törvény - a főispán szavai szerint - hivatva van a megyék életében oly korszakot alkotni, mely az eddig fennállott helyzetet a legelőnyösebben orvosolandja s a megye saját háztartása feletti jogát a gondnokság alól felszabadítandja. Hiszi, hogy a törvényhatóság a saját háztartása rendezésénél képes lesz az állami javadalmazáson belűl akként intézkedni, hogy nemcsak a pótlék kivetése lesz mellőzhető, hanem tartalékalapot is teremtend. 85
A megyék reformálását tárgyazó azon törvényjavaslat, mely az 1886. évi XXI. t.-cz. megalkotásának alapul szolgált, szintén foglalkoztatja a vármegyét. Élénk vita fejlődik ki az 1886 márczius 5-én tartott közgyűlésben Belcsák László és Dillesz Sándor között. Végre a közgyűlés Kosztolányi Aurél indítványát fogadja el és feliratot intéz az országgyűlés képviselőházához, melyben javasolja, hogy a törvényhatósági tisztviselők élethossziglan választassanak, szolgálati idejük alatt kellő javadalmazásban részesíttessenek s nyugdíjaztatásuk országosan rendeztessék. 86
A vármegye különben csöndes, nem ellenkezik, hanem alkalmazkodik. De mégis találunk egy dörgedelmes tiltakozást, a melyet azonban aligha sugalt Plathy Mihálynak a szelleme. A miniszter elrendeli, és nagyon helyesen, hogy az általános tisztújításnál a választás jogát nem a jelenleg működő, hanem az 1884., tehát a következő évi bizottság fogja gyakorolni. A vármegye ezen megütközik; nincs a ki vele megértesse, hogy az önkormányzat alapja az önkormányzó testület felelőssége, s a tisztikar csakis az önkormányzó testület megbízásában jár el, és így megbízást csak az a testület adhat, mely az önkormányzatot gyakorolni fogja s felelős csak az a testület lehet, melytől a megbízás ered. A közgyűlés sajnálkozik a rendelet felett és "hasonló esetek felmerülésénél az akkoron megbízatással bíró megyebizottság részére a teljes intézkedési és cselekvési jogot fentartja s ezen kijelentését mint a kibocsátott miniszteri körrendelet elleni tiltakozását közgyűlési jegyzőkönyvébe felvétetni elhatározta. Hanem azért a megye végrehajtotta a határozatot s a miniszternek sem jutott eszébe királyi biztost küldeni.
Mailáth István karolta fel a tisztviselők nyugdíj-ügyének megállapítását is. Az 1883. év deczember 15-iki közgyűlésen tartott beszédében sajnos jelenségnek tartja, hogy a közigazgatási hivatalokra nem oly tömeges a pályázat, mint volt annak előtte. Ebből a jelenségből következtetés vonható arra, hogy mindenki oly pályára törekszik, mely a pozitiv megélhetés mellett arról is biztosítja, hogy ha ifjú ereje elhagyja és dolgozni képtelenné lesz, a megélhetés bizonytalanságát elkerülheti. Nem tartja új eszmének, hogy gondoskodás történjék a municzipális tisztviselőknek nyugdíj-alapjáról és a bizottság tagjai e téren maguk sem akarnak utolsók lenni és gondoskodni kivánnak, hogy tisztviselőiket, kik ifjúságuk minden perczét a törvényhatóság érdekei előmozdítására áldozzák fel, elaggott napjaikra a nélkülözés és megélhetés gondjainak terhétől megóvják. Szerencsésnek érzi magát, hogy e részben indítványnyal léphet fel és lehetővé teheti, hogy a nemes eszmét a bizottság magáévá tegye. Rudnyánszky Titusz alispán hálaérzettől áthatva mond köszönetet a főispánnak gondoskodásáért.
A főispán elnöki indítványát a közgyűlés közhelyesléssel fogadja, a törvényhatósági tisztviselők nyugdíj-alapjának létesítése czéljából bizottságot küld ki. 87
A főispán őrködik a vármegye tekintélye fölött, mind a vármegye területén belül, mind annak határain túl. Midőn a hirlapokban olynemű közlemények jelentek meg, melyek arra engedtek következtetni, hogy a megye rendelkezésére humanisztikus czélokra bocsátott pénzek elszámolása s egyáltalán 464az inséges ügyek ellátása nem korrekt módon történt, a főispán, a megye jó hírneve érdekében szükségesnek látja, hogy az 1880. évi inség idejéből az összes iratok és számadások megvizsgáltassanak s a törvényhatóságra és közegeire szórt vádak mibenléte kideríttessék.
A törvényhatósági bizottság a tényállás megvizsgálására Szent-Ivány Oszkár elnöklete alatt Klobusitzky János és Kosztolányi Aurél bizottsági tagokat küldi ki. 88
A kiküldött bizottság eljárt és annak jelentéséből a közgyűlés meggyőződést merített arról, hogy a fennállott inségügyi bizottság az inség enyhítésére 1880. évben kiszolgáltatott élelmi czikkek és vetőmag beszerzésére engedélyezett 28 ezer forintnyi államkölcsön szétosztásánál helyesen járt el. A közgyűlés még Bodó Lipót elnöklete alatt Szent-Ivány Oszkár és Sümegh János bizottsági tagokból alakított küldöttséget menesztett Fenyő-Kosztolányba, hogy az onnan felpanaszolt helytelenségeket kiderítse, de az a bizottság is kiderítette és megállapította, hogy a vetőmagkölcsön kiosztásánál visszaélés nem történt. 89
Kisebb volt a szerencséje dr. Kiss Mihály, az akkor már közigazgatási író és vármegyei szolgabíró indítványának, ki azt javasolta, hogy a kisközségek az állami közigazgatási teendők ellátása czéljából olykép csoportosíttassanak, hogy több kisközség, 2-3000 összlakossággal, egy igazgatási községgé egyesíttessék.
Az indítvány nem kelt visszhangot, mert bár az állami közigazgatás gyorsabb és hatékonyabb közvetítése czéljából az indítvány eszméje helyeseltetik is, de mert az eszme foganatosítása a községeknek autonomiáját teljesen tönkretenné, ezt az indítványt, mint időszerűtlent mellőzi. 90
Ha a közgyűlés ezt az indítványt akkor elfogadja, egy emberöltővel megelőzi azokat a reformmunkálatokat, melyek ma az irányadó tényezők elméjét foglalkoztatják. De az indítvány akkor még korai volt.
Mailáth Istvánnak gyakorlati közigazgatási érzékét fényesen igazolja az az állandó érdeklődés, melyet a községek háztartása iránt tanúsít, az a törekvés, melylyel a községek beligazgatásában új rendet teremteni óhajtana. A közgyűléseket megnyító beszédeiben minduntalan a községi igazgatásra irányítja a közfigyelmet.
Azt mondja: "Van a közigazgatásnak egy igen fontos ága, a községi háztartás, melyre a kellő figyelem nem fordíttatik. Itt szükséges a beavatkozás és ellenőrzés, hogy több rend és megbízhatóság érvényesüljön. A községek mindinkább nagyobb kiadásokkal terheltetnek, kell tehát felügyelni, hogy a község minden jövedelme csakis a törvényes czélra fordíttassék s a mennyiben a törvényhatóságnak kulturális missziója is van, kell, hogy az elszámolás szabatosan történjék, a nép rendhez szokjék, hogy a jognézetek tisztuljanak és a társadalmi fejlesztés előmozdítassék." 91
Majd ismét ezt mondja: A községi bírák számadásait a legnagyobb lelkiismeretlenség és hanyagság jellemzi; fájdalmas érzést támaszt azon tudat, hogy szemben a nagy állami- és pótadókkal, a községnek vagyona elfecséreltetik, a községi bírák oly felszámításokat tesznek, hogy valóságos botrány. Látjuk, hogy virágzó községek a tönkrejutás veszélyének tétetnek ki. A községi háztartás ezen visszaéléseit elnézni nem csak hiba, de bűn, melynek ódiuma a törvényhatóságra és annak tisztviselőire háramolnék. Reményli, hogy a tisztikar figyelmét különösen a községi közigazgatás javítására fordítja és hiszi, hogy sikerülni fog vállvetve az említett viszonyokon javítani. 92
A közgazdasági és társadalom-politikai érdekek iránt a vármegye még nem tanúsítja, hogy érzékkel bír. Így Torontál vármegye közönségének, a napszámosok adómentességéről szóló 1883. évi X. t.-cz. eltörlése, vagy érvényes törvényeink rendszerével összhangzó módosítása iránt az országgyűléshez intézett feliratát csak azért pártolja, mert a napszámosok illetőségének megállapítása az adó alól történt elvonás által nehézségbe ütközik. 93
Közömbösen veszi tudomásul Zemplén vármegye feliratát az amerikai kivándorlás megszüntetése s az ennek elérésére szolgáló intézkedéseknek 465életbeléptetése iránt és ugyanezt a közönyt tanúsítja később Krassó-Szörény vármegye feliratával szemben is.
Pedig a közgazdasági kérdésekben Mailáth István buzdító szavával ismételten találkozunk. Már 1881-ben ezt mondja: "Mi sem hat közügyeinkre üdvösebben, mintha a törvényhatósági bizottság tagjai egyéb tárgyak mellett a közélet viszonyaira s a reánk nézve oly nagyfontosságú gazdászati ügyekre is kiterjesztik figyelmöket, mert az országok czélja a népek boldogítása s létjoguk csak addig terjed, míg ezen czél felé törekesznek.
Végre a faiskola és a gyümölcsészet terén mégis találkozunk némely érdeklődéssel. A közgyűlés elrendeli, hogy a községek késedelem nélkül tartozzanak a községi faiskolákat oly czélszerű kerítéssel ellátni, mely a kártékony állatok behatolását megakadályozza. A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar királyi minisztert felkéri, hogy a vándor-tanárok egyikét Barsmegyébe rendelje ki, hogy a községi faiskolákat berendezze és azok kezelésébe a tanítókat bevezesse. A Barsmegyei Gazdasági Egyesületet felkéri, hogy a községi faiskolák berendezése és kezelése iránt a törvényhatóságnak javaslatot dolgozzon ki. 94
Vasúti ügyek.
A főispán az 1882. évi szeptember 21-én tartott közgyűlésen előterjesztést tesz az osztrák államvasúttal a vármegyét érdeklő vasútak kiépítése iránt folytatott tanácskozásokról. A közgyűlés örömmel vesz tudomást arról, hogy a nevezett társulat az igényelt vonalakat kiépíteni hajlandó és két irányban határoz, megigéri az "erkölcsi" támogatást és vasúti bizottságot szervez, mely a megelőző tárgyalásokat megindítsa.
Ugyanakkor vesz tudomást arról, hogy a közmunka és közlekedésügyi miniszter az osztrák államvasút-társulatnak előmunkálati engedélyt ad egy Esztergom-Nána mellett a délkeleti vonal valamely pontjától Ipolyságig, esetleg ennek folytatásaként a Garam völgyében Kálna-Léva irányában építendő másodrendű vasútra. 95
A vármegye szomjúhozza a vasútat. Minden felmerülő eszme, bárhonnan és bármily tervekkel jöjjön, szíves fogadtatásban részesül. Így örömmel vesz tudomást arról, hogy a miniszter báró Mednyánszky Árpádnak Nyitra-Léva között vezetendő másodrendű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt megadta. 96
De itthon is történik kísérletezés. A fáradhatatlan mozgató erő gr. Keglevich István. Így a közgyűlés örömmel vesz tudomást arról, hogy a miniszter gr. Migazzi Vilmos, Szent-Iványi Oszkár, Klobusitzky János és gr. Keglevich István részére egy Aranyos-Marótról Verebélyen át a szab. osztr.-magy. államvaspálya-társulat vaspálya fővonalának valamelyik pontjáig vezetendő helyi érdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt megadta. Engedélyesek az engedélyt a megye részére átengedik és felkérik a törvényhatósági bizottságot, hogy az engedély alapján a szab. osztr.-magy. államvaspálya-társaság építészeti igazgatóságát kérje fel, hogy a megjelölt helyi érdekű vasút nyomjelzési munkálatait vállalja el és foganatosítsa, azon oknál fogva, mert a megye e vasút kiépítését és üzemét is a társaságra kívánja átruházni. 97
Mailáth főispán jubileuma.
Jó és balszerencse között, küzdéssel és kitartással, a tizedik év végéhez közeledett Mailáth István főispáni kormányzása. A vármegye örömben ülte meg ezt a napot s a mi hiányzott a külső fényből, azt bőségesen kárpótolta a belső tartalom. A jubiláris közgyűlést a vármegye törvényhatósági bizottsága 1885 márczius 5-én tartotta meg oly lelkesedéssel, mintha a tíz év előtti mulasztást kamatostól akarta volna megszerezni. A jubiláris közgyűlést a beiktató közgyűlés formái között tartották meg. A közgyűlés "ha áttekintünk azon eseményeken, melyek egy évtized óta megyénk határai felett elvonultak, lehetetlen a jobb jövőt kétségbevonni, mert Mailáth István működése a már szétdarabolt és elenyészettnek hirdetett vármegyét oly állapotba helyezte, a kormányzatot oly térre vezette, mely a megyei ügyek iránt kötelességszerű érdeklődéssel viseltető egyénekben legőszintébb elismeréssel találkozik."
466Majd Massa Elek nagysallói plébános emel szót és lendületes, szép beszédében kifejti, hogy ő a főispán térkörét a vármegye-kormányzat élén úgy fogja fel, mint a kormányzat eszméjének személyesítőjét. Az eszmetársítás figyelmezteti őt a szent koronára és a reá hajlott keresztre.
A korona tehát és a kereszt kiegészítik egymást; mindkettőnek együttes feladata édes hazánk boldogítása. Majd így folytatja: "Ily értelemben Méltóságod hivatalát a korona, a klerus működési körét a kereszt jelzi, hivatásunk lévén, a vallás-erkölcsi nevelést tőlünk kitelhetőleg előmozdítani s midőn ezt teszszük, ráborul a kereszt a koronára.
Méltóságod főérdemét, hogy a vallás-erkölcsi nevelésért tud is, akar is egész lélekkel lelkesülni, hogy meg van győződve arról, hogy csakis az erkölcsös nép lehet igazán boldog, mert a mint hanyatlik az erkölcs, ott veszi kezdetét a boldogtalanság. Ez a korona s a kereszt együttes működése."
E szép beszéd elhangzása után Máriássy István átadja a vármegye tisztikarának ajándékát; a díszalbumot, mely az összes tisztviselők arczképét foglalja össze. Máriássy beszédének van egy érdekes momentuma, midőn azt mondja: "emelkedett lélekkel gondolunk (a főispánnak) azon hazafias és alkotmányos érzületére, melynek tudatában politikai nézeteink szabad fejlesztését reánk bízta." Vajjon a jövőt látta-e akkor Máriássy István, a függetlenségi párt győzelmét látta e 1887-ben, avagy a véderő-vita alkalmával intézett feliratot 1889-ben?
De ne zavarjuk az ünnepi hangulatot.
Végre szóhoz jutott az ünnepelt és beszédében egész énje nyilatkozott meg. Azt mondja:
Ha visszagondol a letünt 10 évre, szívében az örök hála emléke él, melyet leróni egy emberélet sem képes. Az az állás, melyet ő betölt, nem nyújt annyi szabadságot a cselekvésnek, a mennyit az alkotásvágy erélye megkívánna és talán azért ez állással jár a legtöbb ódium. Ő, ki a megyei önkormányzatnak tántoríthatatlan híve, érzi, hogy a mit Bars vármegye 10 év alatt teremtett, nem az ő, hanem a megye érdeme, ez érdemből saját magának nem vindikálhat semmit. Ha a megye közönségének bizalma megnyilatkozik, ő ezt a bizalmat nyilt homlokkal elfogadja, mert a törvényhatóság érzetével az ő érzete ott találkozik, hol a szívnek birodalma van. Örvend a találkozásnak, mert abból a megye jólétébe helyezett reménysugár áraszt bíztatást. A municzipális élet sérthetetlensége az öntudatos társadalmi élettel azonos, s mint ilyent, elejteni nem szabad. Mert bár a modern irányzat a czentralizáczió felé tekint, a közszellem sehol sem lángol oly magasan, mint a municzipium terén, hol a jelesek egymás jellemét kölcsönösen kiismerni és méltatni képesek. Teljesen osztja azt a nézetet, hogy a megyei municzipium egyedül képes a vallás-erkölcs kultuszát követni. Ő nem mer a korszellem raczionalizmusa ellen síkra szállani, annyit azonban a raczionalizmus hódításával szemben hisz, hogy ezen irány megtöri a lélek megelégedését, a kedély boldogságát, mely az életczélnak egyedűl megérthető alapját képezi. A vallás-erkölcs kiküszöbölésével napirendre tér a kedély meghasonlása, az életunalom. Szóló nem hajlandó új tanok kezdeményezője lenni s az emelkedett szellem vallás-erkölcsi irányának marad híve. Hisz ha az elődök példájára tekint, azoknak a régi jó táblabíráknak a lelke nem volt szaturálva nagy szellemek eszméitől és mégis ezen letünt jelesek mennyi hazaszeretettel és lemondással tudtak lelkesedni a haza szent érdekeiért. Hisz az 1848. év dicsteljes küzdelme már ezen évet három évvel megelőzve, a megye-termekben fogamzott meg, hogy világot gyújtson egy új nemzedéknek. A tekintetes karok és rendek hangoztatták a humanizmus elveit, kik eszméinek szüleményekép foglalnak helyet Barsmegye tanácstermében, a megye jelesei, hogy ezen eszméknek küzdő bajnokai legyenek. Biztosítja a közgyűlést, hogy szóló tud lelkesedni a szép és nemes iránt, s mert tud, elfogadja a bizalom szavát, mert a ki a szeretet szózatát megérteni tudja, az képes lesz azt viszonozni is. Ő nem szülöttje Barsmegyének, de az ő személye összeforrott a megye érdekeivel, mely megyének közönsége az ő törekvését méltányolni tudja; oly kapocs köti lelkét a megye közönségéhez, melyet időfolyás nem, csak a halál bír megtörni. 98
467Az ünnepi közgyűlést főispáni ebéd követte, este a várost kivilágították, a főispán tiszteletére fáklyásmenetet rendeztek, melynek ünnepi szónoka Znamenák Sándor volt; a fáklyásmenetet pedig a kaszinó tánczvigalma követte, melyen a főispánné: Mailáth Istvánné Leidenfrost Flóra váltotta fel férjét az ünnepeltetésben.
Így múlt el a jubileum napja, az a nap, melyet voltak, kik megirigyeltek és melyet később oly sokszor felhánytorgattak. A megyei pénztár katasztrofája.
Bécsben, a Taborstrasse-ban a "Zum Bayerischen Hof" szálló 12. sz. szobájában, 1885 június 16-án pisztolylövés durrant el. Ezt a lövést alig hallotta valaki, még is annak durranása megremegtette az egész vármegyét. A vármegye pénztárnoka lett öngyilkossá. Az öngyilkosság híre együtt találta a vármegyét, mely nyári közgyűlését volt megtartandó. Az alispán, a főjegyző, a tiszti ügyész, az árvaszéki elnök nyomban a pénztárba sietett, de a sikkasztásnak nyomát sem tudták felfedezni. Az öreg Bellan Mihály, a főszámvevő indulatba jött, ha valaki az öngyilkossal szemben gyanúját hangoztatta; de Mailáth István aggodalommal fogadta a megnyugtató híreket és már a közgyűlést megnyító beszédében hangoztatta, hogy "ha a vagyon alapja van megingatva, a törvényhatóság jó hírnevére, becsületére, nimbusára borul homály. Ő volt, ki a belügyminisztertől felszámolót kért. Már a felszámoló leérkezése előtt is mind erősebb támpontot nyert az a feltevés, hogy a vármegye nagy bűntény kiderítése előtt áll. A Barsmegyei Hírlapban Szent-Ivány Oszkárnak a rendszert támadó éles czikkei foglalkoztatják a közvéleményt. A lap szerkesztője is feljajdul. "Sorsunkká lett - így ír július 5-én - a megye organuma lenni nemcsak örömében, nemcsak bánatában, de szégyenében is és a felháborodott önérzet méltó haragjában." Payer Béla miniszteri felszámoló csakhamar kideríti a valót és megállapítja, hogy az évek során át elsikkasztott összeg 44071 frt 30 kr.
Ilyen előzmények után gyűlt egybe július 16-án rendkívüli közgyűlésre a vármegye törvényhatósági bizottsága.
A főispán megnyitó beszédében előadja, hogy az öngyilkosság, mely a börtön gyalázata elől a halált választja, engesztelést nem adhat, mert erkölcsi érzetünk kell, hogy elforduljon a bűnöstől abban a tudatban, hogy az ő súlyos bűne a törvényhatóság jó hírnevének, önérzetének, becsületének nem árthat, de ártana, ha a törvényhatóság eltérne kötelességének magaslatáról. Kéri a bizottságot, tegye félre a személyes rokonszenvet, de tegye félre a személyes ellenszenvet is és ítéljen.
A megnyító beszédet izzó felszóllalások követték. Rudnyánszky Titusz férfias komolysággal jelenti ki, hogy sem őt, sem tiszttársainak bármelyikét bűnösség nem terheli. Felszóllaltak Szent-Ivány Oszkár, Dillesz Sándor, Znamenák Sándor, Detrich Peter, Kürthy József, Sümegh János, Odescalchi Arthur, ki a pénztárvizsgálatban résztvett tisztviselőknek egytől-egyik felfüggesztését indítványozza. Belcsák László áradó folyónak látja a tanácskozást, de nem csodálja, ha a tárgyilagosságot ma megőrizni nem lehet. Gróf Keglevich István nyilatkozatában a megye becsületét érintve nem látja, de azt hiszi, hogy az, az ország közvéleménye elé terelt nagy lárma által kompromittálható. Tolvaj mindig volt, de ez becstelenné csak magát tette és nem azt, a kitől lopott. Ő ma nem képes ítéletet mondani, de nem lehet jogosult a bizottság tagjainak egyike sem, ellenzi a tisztviselők felfüggesztését. Bár többen szóllaltak még fel, az eredmény előrelátható volt, a közgyűlés 33 szavazattal 28 szavazat ellenében - igen sokan nem szavaztak - a pénztárvizsgálatban résztvett tisztviselők felfüggesztését kimondotta.
Hogy a határozat, melyet a közgyűlés hozott, szigorú volt, ahhoz kétség nem fér; viszont azonban kétségtelen, hogy csakis az által, hogy ily nagy áldozatot hozott, volt képes a vármegye, egyrészt az erkölcsi züllés vádjával szemben saját erkölcsi integritását megoltalmazni, másrészt a közönség felháborodott haragja is lecsilapodott. A közönség a nagy büntény miatt, mit a halott elkövetett, elégtételt akart. Megkapta. A vizsgálat vezetésére a közigazgatási bizottság Dillesz Sándort és Pristyák Neitot küldötte ki. Ez a két férfiú nehéz tisztét páratlan igazságérzettel teljesítette s kiérdemelte a vármegye őszinte háláját.
468A kártérítésben marasztalt tisztviselők a reájuk eső összegeket magánvagyonukból megtérítették, állásaikat elveszítették és így bünhődésük kétszeres volt még akkor is, ha a legnagyobb büntetést, a lelki gyötrelmet nem tekintjük. A vármegye érezte, hogy volt tisztviselőit a közbecsülésben rehabilitálni kell. Megtörtént ez az 1886 márczius 4-iki közgyűlésen a főispán által, - az 1888 május 1-én tartott közgyűlésen, a törvényhatósági bizottság közgyűlése által. A főispán így nyilatkozott:
"Visszavonultak azok, kik a pénztárnok becsülete iránt táplált jóhiszeműségüknek áldozataivá lettek. De midőn azt látja, hogy csak jóhiszeműségük vonta maga után azt, a mi bekövetkezett, elismeréssel kell lennie irántuk, kik azért távoztak önként, hogy új erők hatalma alatt a törvényhatóság jobb sorsra viruljon." 99
Az 1888 május 1-én tartott közgyűlésben Dillesz Sándornak, tehát az erre leghivatottabb bizottsági tagnak indítványára a közgyűlés kimondotta, hogy bár a kártérítési ügynek a rendezésével a vármegye, az 1885. évben kiderített veszteség által tekintélyét sújtott tudat fájdalma elől kitérni nem képes, elismeréssel tartozik azon férfiak iránt, "kik a reájuk eső hányadnak önkéntes lefizetésére vállalkoztak, mert ők, bár a sikkasztás tényével szemben egyéni jellemöknek szeplőtlensége által domborodtak ki, a vármegyét ért nagymérvű veszteség tudatában, magánérdekeiknek teljes elejtésével, ezen veszteség kipótlására siettek s ez által a vármegye közbékéjének és az ország színe előtt tekintélyének helyreállítását lehetővé tették. Elismerő méltánylásának ad kifejezést Rudnyánszky Titusz, Máriássy István, Konkoly Gyula, Znamenák Sándor és ugyancsak Bodó Lipót volt árvaszéki elnök iránt, ki a nélkül, hogy marasztaltatott volna, a sikkasztás fedezéséhez a legnagyobb önmegtagadással hozzájárult."
Így nyert elintézést és befejezést az 1885. évi botrányos ügy, nagy áldozattal, nagy küzdelmek után, a nélkül azonban, hogy a vármegye tekintélyén folt ejtetett volna. Az 1885. évi kiállítás.
Az 1885. évi killítás némileg elvonta a közfigyelmet a vármegye áldatlan helyzetéről. Ezen a nagyszabásu orsz. kiállításon Bars vármegye szorgalma méltó elismerésben részesült. Ott láttuk a kistapolcsányi uradalom pompás gyümölcsészetét, az aranyos-maróti halászat élő halait változatos tarkaságukban. Az ipar terén ott láttuk a Haas Fülöp aranyos-maróti gyárának szép reményre jogosító remek alkotásait, a Thonet-gyár előkelő bútor-iparát, Kachelmann Károly gépgyárának hatalmas sziklatörőit, Czibulka Kálmán bőrgyára termékeit, az aranyos-maróti uradalom kályháit, a körmöczi Kossuch-gyár pompás cserepeit. Képviselve volt a műépítészet is. Ki voltak állítva Stornó mester örökbecsű alkotásai, a szentbenedeki templom újjáépítésének vázlatai, az aranyos-maróti kórház tervei. Boleman István a vihnyei fürdő gazdag balneológiai gyűjteményét mutatta be.
Tisza Kálmán tíz éves miniszterelnöki jubileumi ünnepélyén, 1885. évi november 29-én, a vármegyének november 19-én tartott közgyűlésén kelt határozata alapján, a vármegye üdvözlő feliratával megjelent Bars vármegye küldöttsége is. A küldöttséget Mailáth István főispán vezette, tagjai voltak: Amon Ede, Chabada József, Holló Sándor, Kazy János, gróf Keglevich István, Kelecsényi Rafael, Klobusiczky János, Levatich Gusztáv, Mácsay Lukács, gróf Migazzi Vilmos, Szent-Ivány Oszkár, Vincze Gyula, Znamenák Sándor.
Az üdvözlő beszéd elhangzása után a miniszterelnök válaszát a következő szavakkal fejezte be: "engedjék még meg kifejeznem azon kívánságomat, hogy azon egyetértés, mely törvényhatóságukban eddig uralkodott, uralkodjék a jövőben is."
Az 1885. évi deczember 17-iki közgyűlés a kilépő közigazgatási bizottsági tagok sorából a betegeskedő Büttner Emilt és a vármegyéből ekkor már elköltözött Samassa Adolfot kihagyja és helyeiket herczeg Odescalchi Arthur és gróf Keglevich István megválasztásával tölti be. Midőn pedig gróf Keglevich István tagságáról lemondott, az ő helyét 1886 márczius 4-én Szent-Ivány Oszkár megválasztásával töltötte be.
469A fegyelmi vizsgálat alá helyezett összes tisztviselőknek állásaikról történt lemondása által üresedésbe jutott helyek betöltése az 1886. év márczius 4. napjára kitűzött közgyűlés tárgysorozatába vétetett fel. Alispánválasztási mozgalmak.
A főispán február 17-én kijelölő értekezletet tartott Léván, melyen kétségtelennek látszott, hogy az alispáni tisztre Dillesz Sándort fogják jelölni, ki a főispánnak is jelöltje volt és a ki közczélú munkássága, fényes tehetsége, nagy tudása és a történelmi irodalomban is kiküzdött érdemeinél fogva, az alispáni tiszt viselésére hivatottsággal bírt. Nem így történt. Az értekezleten Benkovics Imre indítványt tett, hogy már a köteles figyelemnél fogva is, melyre Máriássy István érdemeket szerzett, az alispáni tiszttel Máriássy István kínáltassék meg, a mennyiben pedig Máriássy a jelöltséget el nem fogadná, úgy Dillesz Sándor megválasztása, minden más jogosult érdek mellőzése nélkül, egyhangúlag megtörténhetnék. Az értekezlet az indítványba bele ment. Máriássynak az alispáni tisztet táviratilag felajánlotta, Máriássy pedig a jelölést elfogadta.
Máriássy jelölése által a főjegyzői tiszt betöltéséről is kellett gondoskodni s Mailáth: főjegyzőnek Ruffy Pált ajánlotta. Ruffy Pál, ki gr. Migazzi Vilmosnak alkalmazott hivatalnoka volt, nem volt kedves a főispán közvetetlen híveinek szemében s azért jelölése nem ment simán. Mailáth azonban nem tágított, azt felelte, hogy neki nincs szüksége főjegyzőre, hanem a megyének, - s a főispán kötelessége a megye javáról gondoskodni. Mailáth keresztülvitte akaratát. Az Aranyos-Maróton április 24-én tartott értekezlet a lévai megállapodásokhoz hozzájárult.
MÁRIÁSSY ISTVÁN, alispán. 1885-1890.
A márczius 4-iki közgyűlésen a főispán elnöki megnyítójában fölötte találóan mondta, hogy: "Ha az ember keresztülvihetné mindazt, a mi szívének óhaja, akkor válaszvonalat szeretne húzni a mult és jelen között. Sajnos, a mi a multban történt, nemcsak a multnak emlékeül marad fenn, hanem utóhatásai kinyúlnak a jövőbe, a legközelebbi jövőbe is. Nagy feladat vár a törvényhatóságra, zsongító irt, orvosságot kell keresnie, azon sok baj ellen, mely e törvényhatóságot érte, de a mint ismeri a jó hevületet a törvényhatóság érdekei iránt, meg van győződve, hogy a törvényhatóság tagjai vállvetve fognak közreműködni a törvényhatóság régi hírnevének és tekintélyének helyreállításán." 100
A tisztviselői kar kiegészítése gyors tempóban történt meg.
Alispánná Máriássy Istvánt választották meg 94 szavazattal, a Zongor Jánosra beadott 48 szavazattal szemben. Főjegyzővé lett közfelkiáltás útján dr. Ruffy Pál, árvaszéki elnökké Dombay Vilmos, szintén közfelkiáltás útján. A lévai főgimnázium.
A nyolczvanas évekre esik az Eszterházy Miklós herczeg által alapított, az 1815. évben megnyitott lévai gimnáziumnak főgimnáziummá kifejlesztése. Sok küzdelembe került. Léva város az 1861. évben már foglalkozik vele, 1867-ben kérelmét a vármegye elé viszi s a vármegye bizottsága augusztus 21-én tartott közgyűlésében pártolja a város kívánságát, mely a vármegyének egyhangú s egyetemes óhajtása. A miniszter válasza, mely szerint a gimnáziumot 6 osztályúvá fogja tenni, de a tanulmányi alap a szükségletet fedezni ez idő szerint nem bírja, nem elégíti ki a vármegyét. Az eszmét Bars vármegye törvényhatósági bizottsága 1880. deczember havában tartott közgyűlésén újból megragadja. Mailáth István főispán kieszközli, hogy az ötödik osztályt 1881-ben megnyítják, a vármegye a főgimnázium építésére 1882-ben 8000 forint segélyösszeget szavaz meg, 1885-ben június hó folyamán leteszik a főgimnázium új palotájának alapkövét és 1886 szeptember 5-ikén ünnepélyesen átadják rendeltetésének. A szép palota, mely egyszerű, nemes renaissance stíljével a városnak egyik ékessége, 58039 forint 59 krajczár épitési költségbe került. 470Ipolyi Arnold püspök.
Beszterczebánya tudós püspökét: Ipolyi Stummer Arnoldot az 1886. év márczius 24-én nevezte ki a király Nagyvárad püspökévé, mely püspökség elnyerése által Lipovniczky Istvánnak, Aranyos-Marót város szülöttének lépett örökébe. Ipolyi 14 évig uralkodott Pázmány Péter örökében, Szent-Kereszten; az ő híre, tudománya, mely az ország határait túlszárnyalta, ékessége volt Barsmegyének. Háztartása valóságos fejedelmi udvartartás volt. A tudós- és a művészvilág legelőkelőbb társasága volt otthonos palotájában. Fraknói Vilmos, Thaly Kálmán, Pulszky Ferencz, Munkácsy Mihály, a nagy püspökhöz jártak üdülni, munkálkodni, szórakozni. Jövedelme nagy részét műkincsekre fordította s gyűjteményei gazdaggá tették a szent-kereszti kastélyt. Nagy szelleme volt, modora előkelő, vonzó, felemelő. Kell-e magyar nemzeti érzületét kiemelnem? - hisz ő érzelmeinek egész világában magyar volt, tudományát a nemzetnek adta. A nemzet ezen valódi nagy alakjának fenkölt szelleme azonban szomorú emlékű elődének, Moyses Istvánnak kertjében gyomlálni rá nem ért. Igaz, hogy a notórius pánszláv papokat - a székhelyét környező jobb javadalmazással biró plébániákban csoportosította, hogy szeme előtt legyenek, hanem azért nem látta őket. Azt hitte, hogy azok fájlalni fogják, ha elfordul tőlük, ezek pedig a jó plébániákon annál inkább hirdették tanítómesterüknek, Moysesnek tanait és nem volt szándékuk a püspökhöz felemelkedni és nem koptatták kapuja küszöbét. Lehet, hogy Ipolyi irodalmi munkássága által többet használt az országnak, mint ha a saját papjaival többet törődik, viszont azonban a pánszláv kertészet csemetéi ő alatta zavartalan elbokrosodtak és az utódoknak elég gondot okozott a vad hajtások kiirtása.
A vármegye nagy figyelemmel volt tudós főpásztora iránt. Midőn a király 1880-ban belső titkos tanácsosává tette, a vármegye június 10-én tartott közgyűléséből üdvözlésére sietett. Üdvözölte akkor is, midőn nagyváradi püspökké lett. Midőn eltávozott, ez betegsége miatt majdnem búcsútalan történt. Nagyváradi püspöksége rövid volt, abban az évben, melyben kinevezték, deczember 2-án, a halál őt éppen akkor ragadta el, midőn karácsonyi szent beszédének fogalmazásához fogott. A vármegye, melynek egén ragyogott, mint az üstökös, melynek csóvája a földre nem ér, deczember 16-án tartott közgyűlésében mélyen meggyászolta nagy püspökét és méltán, mert ez egyházmegye püspökeinek történetében az ő nagy szelleme időtlen időkig ragyogni fog, és elmondhatjuk róla, a nagyváradi főkáptalannak őt elsirató szavaival: "multis ille bonis flebilis occidit, nullis flebilior quam nobis".
Az ő emlékét őrzi a várkastélykapu tornáczában elhelyezett emléktábla, melynek szövege szó szerint a következő: Itt a nemzet történeti emlékei által megszentelt helyen mely 1075. I. Gejza király oklevelében Keresztúr név alatt már előfordul hol az esztergomi érsekek hadnépei várdája állott és megtelepített vendégnépei polgári szabadalmakat nyertek határa térein a nemzeti hadak és fölkelések véres csatákat vívtak hol Forgách Ferencz Bíbornok-érsek Pázmány Péter karjai közt 1615. november 14. elhúnyt s a várdát Pázmány Péter Bíbornok-érsek 1631-ben újra fölépíté utóda Lippai érsek bástyákkal és tornyokkal erődíté majd a beszterczebányai püspökök székhelyévé lőn a magyar Történelmi Társulat 1874. augusztus végnapjaiban és szeptember elején vidéki nagygyűlése zárülését tartotta 471Hidvégi Gróf Mikó Imre az ország főlovászmestere Horváth Mihály tribuniczi választott püspök Ipolyi Arnold beszterczebányai püspök elnöklete alatt jelen volt tagok:
Balássy Ferencz Botka Tivadar Csaplár Benedek Deák Farkas Fraknói Vilmos Greguss Ágost Kandra Kabos Nagy Imre B. Nyáry Albert Ortvay Tivadar | | Osztroluczky Géza Pesty Frigyes Pór Antal B. Radvánszky Béla Szabó Károly Szilágyi Sándor Thaly Kálmán titkár Toldy Ferencz Véghelyi Dezső Zsilinszky Mihály |
A Társulat küldöttsége 1886. évi április 28-ikán a távozó püspöktől búcsúzva e helyet megjelölé. Dicsőség a magyar történelemnek!
Ipolyi Arnold utódává az apostoli király kegyelme 1880 november 8-án Bende Imrét, az Istenáldásáról nevezett apátot, kalocsai kanonokot nevezte ki. Püspökké Simor János herczegprímás márczius 17-én szentelte fel. A püspök jelszava gyanánt a "Deus et Patria" kettős fogalmat választotta. Bende Imre püspök.
Bende Imre püspök ünnepi bevonulását szent-kereszti székhelyére május 12-én tartotta és ez az ünnep a vármegyének volt az ünnepe. A vármegye tisztikara a vármegye határán, Garamberzencze vasútállomáson fogadta. Fényes kocsisor követte a püspököt Szent-Keresztre, hol miután a templomban püspöki áldást adott, a püspöki várkastély előtt az őt üdvözlő Hyross Mihály pápai praelatus beszédére adott válaszában mondotta a jelentőségteljes szavakat: "Akarom, hogy papságom minden ízében magyar legyen". Az üdvözlő küldöttségek sorát a vármegye küldöttsége nyitotta meg, melyet a közgyűlésnek május 5-ikén kelt határozata szerint a főispán vezetett a püspök elé. Meg kell említenünk még, hogy a püspök a díszebéden azokkal a szavakkal kezdte meg beszédét, melyekkel őt a Barsmegyei Hirlap üdvözölte). Hangzanak pedig a mint következik: "Hitbuzgó vallás, romlatlan erkölcs, rendíthetlen hazafiság, e három fogalom a három szent egység, melynek e vármegye területén oltára egy, oltárán égő lángja egy, mert ez az oltár a mi keblünk, ez a láng a mi érzületünk." Ezzel akarta a püspök kifejezni, hogy a vármegye közönségével együtt érez, együtt gondolkodik és cselekedni is egyetértéssel akar. A vármegye nem is csalódott benne. Gróf Migazzi Vilmosné.
Az 1886. év május 21-ike gyászt borított a gr. Migazzi Vilmos kastélyára s ebben a gyászban az egész vármegyének nemesen érző közönsége osztozott. Azon a napon halt meg gr. Migazzi Vilmosné Marczibányi Antonia, családjának őrangyala, a női erények eszménye. Ő alapította meg a vármegyében a vörös-kereszt-egyletet, mely a mig ő élt, gazdag fejlődésben volt, ő gondviselte a vármegyének társadalmi és humanitárius érdekeit, a szegényeknek, az elhagyottaknak gondviselője volt. Gondolata, nemes szava szelid, a tette áldó volt. Nemes emlékét a közgyűlés, jegyzőkönyvileg örökítette meg. Tudtunkkal ez az egyetlen eset, hogy a törvényhatóság egy nő elhunyta fölött - hacsak nem koronás fő - kegyelettel megemlékezzék; de gr. Migazzi Vilmosné ezt Bars vármegyétől megérdemelte.
Gróf Migazzi Vilmosnénak áldott emlékezetét hivatott megőrizni az a kegyeletes alapítvány, melyet gr. Migazzi Vilmos az ő hitvesének emlékezetére, 1888. okt. 6-án tett. Ennek rendeltetése, elsősorban tőkésítés által 8000 forint misealapítvány alkotása s ennek megtörténte után gr. Migazziné Marczibányi Antonia nevén árvaházi alap megteremtése. Ez alapnak a kezelője Bars vármegye közönsége lesz, mely a mint az alap 40,000 aranyértékű forintra emelkedett, Aranyos-Maróton barsmegyei illetőségű r. kath. 472árvák javára árvaházat lesz hivatva emelni. A vármegye 1888 decz. 20-án tartott közgyűlésében az alapítványt elfogadja, annak rendelkezéseit betartani igéri s jogutódait annak betartására kötelezi.
Simor János bibornok herczegprimásnak újabb jótékonyságáról kell megemlékeznünk, ki félszázados papi jubileuma alkalmából a lévai főgimnázium javára 10,000 frt alapítványt tett.
Az országos erdészeti egyesület 1887. évi nagygyűlését Körmöcz sz. kir. és főbányavárosban tartotta. Ott volt Tisza Lajos elnök is a közgyűlésen, a vármegye közönségét Máriássy István, szerémi Odescalchi Arthur herczeg, dr. Amon Ede, Chabada József, Leidenfrost László, Mácsay Károly főszolgabíró és Schrőder Károly képviselték.
Hogy az 1885-iki katasztrófa mennyire ártott a vármegye tekintélyének, igazolják azok a rendeletek, melyekkel a belügyminiszter a vármegyét meg-meglátogatta s melyeknek hangja a vármegyében azelőtt szokatlan volt. De viszont a leérkezett rendeletek közrehatottak, hogy a vármegye önérzete megnyilatkozzék és a közbecsülést a maga számára megkövetelje.
A tisztikar is megújult, munkás emberek léptek a küzdőtér porondjára, kik a vármegye tekintélye érdekében dolgozni akartak és nem vezekelni.
Így a tisztviselői karnak márczius 4-én történt kiegészítése részesült nagyobb megrovásban.
A vármegyéhez intézett miniszteri irat ugyanis azt az álláspontot foglalja el, hogy a volt tisztviselők lemondása a közgyűlés által elfogadható nem volt, mert a lefolytatott fegyelmi eljárás miniszteri felülvizsgálat alatt állott és ez által a megejtett választás törvényesség szempontjából kifogás alá esik: ezúttal a miniszter a megtörtént választási eljárást kivételesen hatályon kívül helyezni nem akarja, de a jövőre nézve szabálytalan határozatok hozatalának hátrányos következményei figyelembe vételére a megye közönségét felhívja. A vármegye megfelelt erre is. Kijelenti, hogy a törvényhatóság bizottsága folyó évi márczius hó 4-én tanúsitott önkormányzati jogaiból kifolyó és egyhangú elhatározással gyakorolt eljárásának törvényszerűsége iránt ápolt véleményét a miniszternek intézvényében megnyilatkozott törvénymagyarázat sem meg nem dönti, de meg sem ingatja. A törvényhatóság az állam törvényei iránt kötelességérzettel viseltetik, melyet sem mellőzni, de félreismerni sem akart; a törvényt lelkiismeretesen, mai nézete szerint tévedés és tévesztés nélkül értelmezte és a miniszter megrovását meg nem érdemlettnek tartja. Bírói székét, melyből a mulasztást elkövetett tisztviselői fölött itélt, a vádlottak padjával nem váltja fel.
Erősebb volt a miniszteri irat, mely a vármegye önkormányzati megbízhatóságát vonta kétségbe. A vármegye nem hagyta viszonzás nélkül. Megrendült - mondja - a megye közönségének önbizalma, melyet a megpróbáltatás legterhesebb napján, a sikkasztások kiderítésekor sértetlennek érzett, mely a rendkívül felkavart viszonyok rendezésénél erélyt és szigort tanúsított, melyet a miniszter most azzal vádol, hogy a szomorú katasztrófa okozta helyzettel járó felelősségnek nagy mérvben részesévé lett. Ezt a terhelő vádat a megye válasz nélkül tudomásul nem veheti, mert annak hallgatag tudomásul vétele, vagy beismerésnek viselné látszatát, vagy a vármegyét azzal a váddal bélyegezné meg, hogy a törvényhatóság az alkotmányos szabadság korában meggyőződése igazolásának kifejezést adni elmulasztotta. 101
Országos ügyek.
Az országos érdekű kérdéseket szakértelemmel karolja fel. Így feliratot intéz az országgyűlés képviselőházhoz a közigazgatási bíróság intézményének megalkotása iránt. Indokolásában kifejti, hogy a népek jóléte csak akkor van biztosítva, ha a jogszolgáltatás az igazságot képviselő teljesen független hatalomnak alárendelve van, mert a rendező hatalom, még ha a nemzet legjelesebbjeinek a kezébe van is letéve, mint a történelem számtalan példája mutatja, a saját hatalmának fogalmát a jog eszméjével eltéveszteni szokta. 102
Feliratot intéz az országgyűléshez a vadházasságok korlátozása iránt, mert a vadházasság a társadalmi bajok között a mindinkább terjedni látszó 473métely, mely a tiszta erkölcsöt, az államnak ezen alapzatát megrontja. A mindennapi bűnnek látása az erkölcsi közöny felébredésének veszedelmével fenyeget s a szemérem érzetét a társadalom minden rétegében meggyöngíti. A vadházasságok elszaporodása által az egyház és állam törvényei szerint megszentelt házasság frigye mindinkább elveszíti társadalmat fentartó jelentőségét s az erénynyel a bűn egy rangban hivalkodik. A vadházasságok a törvénytelen szülöttek számát szaporítják, ezek pedig az egyház és az állam törvényeinek irántuk mostoha rendelkezéseinél fogva megvetettek, a tisztesség áldásaiból kizárva vannak és e miatt sokszor kényszerűségből az állam társadalmi jogrendjét veszélyeztetik.
Az 1888. évi tűzrendészeti kormányrendelet végrehajtása nagy buzgalommal indult meg a vármegyében. Községi kötelező tűzoltóságok keletkeztek, az előírt tűzoltószereket a községek beszerezték. A tűzoltás rendészete különösen a garam-szent-kereszti járásban nyert nagyarányú fejlődést, mert ott Finka Sándor főbíró nagy érdeklődéssel fogott ez ügy szervezéséhez, olyannyira, hogy ezt a járást, legalább is a Felvidéken, mintajárásnak tekintették.
A törvényhatósági bizottság elrendeli, hogy az alispán időszaki jelentéseit, a közgyűlést megelőzőleg, sajtó útján sokszorosíttassa s a közgyűlési meghívókkal egyidejűleg a bizottság tagjainak megküldje.
A községi pénzkezelés sorsa nem engedi, hogy e kérdés fölött Mailáth István tétlenségben vesztegeljen. 1886 június 10-iki elnöki megnyitójában újból hangoztatja, hogy a községi igazgatást érdeklő siralmas állapotokat kell jeleznie. Nagy bajt lát abban, hogy a községi számadások már több évtől feltorlódtak a számvevőségnél és felülvizsgálat nélkül hevernek. A számvevőség nem egyhamar lehet oly helyzetben, hogy a felülvizsgálatot eszközölje. Támogatásra hívja fel tehát a törvényhatósági bizottság tagjait, hogy az illető községekben a helyszini felülvizsgálatoknál közreműködjenek, mert ismervén a helyi viszonyokat, az egyes tételek helyességét megbírálhatják. Így azután nagyon könnyítve lesz a számvevőség munkáján, ha a számadások a netáni észrevételekkel hozzá visszakerülnek. A közgyűlés az egészséges eszmét elfogadta s a községi számadások reviziója a törvényhatósági bizottság tagjainak bevonásával tényleg megtörtént.
Még egy nagy alkotásról kell beszámolnunk, melylyel a vármegye a társtörvényhatóságokat megelőzte. Az 1888. évi községi költségvetések reviziója alkalmával feltünt, hogy a községek több oly egyházi tartozással vannak megróva, melyek részben kétségesek, részben bizonytalanok s e miatt a hitfelekezetek között gondosan őrzött békére zavarólag hatnak s a mellett a lelkész és a hívek között is a békés egyetértés megrontására vannak. A vármegye a fenforgó hitfelekezeti jellegű tartozások rendezése czéljából bizottságot nevezett. A bizottság tagjai voltak: Mailáth István főispán, Máriássy István alispán, Pristyák Neit, Kittenberger István, Ocsovszky Antal esperesek, Rózsa József plébános, Varannay Lajos ev. ref. lelkész, Detrich Péter, Bodó Lipót, Szirányi Sándor, Benkovics Ernő, Konkoly Gyula, Ruffy Pál főjegyző, Znamenák Sándor tiszti főügyész. A bizottság megbizatásában a legnagyobb lelkiismeretességgel eljárt és valóságos canonica investigátiót végzett. A vármegye nagy jogtörténeti készültséggel tüzetesen szabályozta az egyházi természetű szolgáltatások jogalapját minden egyes községre külön és így a felmerült kérdések rendezése által, a tétova joggyakorlat helyett, határozott jogelveken alapuló rendszert teremtett, legalább is addig, míg a törvényhozás a párbérszerű tartozások ügyét rendezni fogja. 103
Zólyom vármegyének az országgyűlés képviselőházához intézett feliratát, melyben a községekben az adóügyek ellátására külön állami közeg rendszeresítését kérelmezi a közgyűlés, hason szellemü felirattal pártolja. 104
Jelentőségteljes lépés volt a mezőgazdasági politika terén a faiskolafelügyelői intézmény magalkotása, mely intézmény a mezőgazdasági felügyelői intézménynek mintegy előfutára volt. A vármegye által megalkotott szabályrendelet szerint a törvényhatóság területén levő faiskolák és köztereken 474tenyésztett gyümölcsfa-ültetvények fölött gyakorlandó felügyelet biztosítása, a községi faiskolának kezelők oktatása, a gyümölcsészetnek megyeszerte helyes irányban történendő fejlesztése és nyilvántartása, a selyemtenyésztés fejleszthetése, végre a szőlő-rovar (phylloxera vastatrix) terjedésének ellenőrzése és korlátozása czéljából, egy vármegyei faiskola-felügyelői állás rendszeresíttetik. A vármegyei faiskola-felügyelőt a törvényhatóság bizottságának közgyűlése választja. Évi fizetése készpénzben 700 frt, uti átalánya 600 frt, lakáspénze czimén 140 frt, iroda-általánya 60 frt, összes évi dija tehát 1500 frt. 105
Az intézmény azonban nem vált be, mert azt a vármegye-igazgatással kapcsolatba nem hozták; imperiummal nem bírt; sem a vármegye, sem a közönség nem támogatta, mert pótadóból tartották fenn, rokonszenves sem volt s e miatt, néhány éves sikertelen vergődés után megszünt. Szerencsés intézkedés volt a községi és az úrbéres erdőknek állami kezelésbe adása. A közigazgatási bizottság azon alapon, mert az erdőknek kezelése a vármegyei erdőtisztek által, a várakozásnak meg nem felelt, felterjesztést intézett a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterhez, azon feltételek közlését kérve, melyek mellett az erdőkezelés államosítása foganatosíthatóvá válnék.
A miniszter a vármegye erdőkezelésének államosítását azon feltétel alatt helyezte kilátásba, ha kellő biztosítást nyer, hogy a vármegye közönsége az erdőkezelésnek 3500 frt évi átalányban megállapított költségeit pontosan megtériteni fogja. Ezen az alapon a miniszter és a vármegye között a szerződés létre jött és a vármegye ez által egyik előkészítője volt annak az iránynak, mely az 1898. évi XIX. t.-cz.-ben közkötelezőleg érvényesült. 106
A mezőgazdasági és mezőrendőrségi törvényjavaslat.
Nagy érdeklődést keltett a mezőgazdaságról és a mezőrendőrségről szóló törvényjavaslat, melynek előadói tervezetét a miniszter a vármegyéknek megküldötte. A vármegye a tervezet tárgyalására bizottságot küldött ki, ennek szakszerű jelentését elfogadta és annak alapján intézett feliratot a miniszterhez. Érdekes ez a felirat, mert jellemzi azt a szellemet, melyben fogantatott, mert az a valódi szabadelvűségnek lelkes apológiája. Azt mondja: "A tervezetnek mezőgazdasági rendészeti része fölött őszintén örvendünk, de komoly megfontolásunk tárgyává tettük azt a kérdést, vajjon a kormánynak tervbe vett beavatkozása a mezőgazdasági irány részleteibe, nem hat-e be mélyebben a magánszemély belügyeibe, mint a hogy azt alkotmányos állam szelleme megengedné? Nemzeti jogrendszerünknek, népünk jogfelfogásának szelleme, mely a polgári szabadságot létfeltételének alapjává tette, megerősít aggodalmunkban. Az 1848. évi törvényhozás a közterhek viselését általánossá, de a jobbágyot és az urbéri ingatlant szabaddá tette. A polgári szabadságnak alapfeltétele, hogy kiki saját javait korlátlanul használhassa. A magántulajdonos kötelessége az állam iránt nem több, mint hogy jövedelmeinek államhatóságilag megszabott hányadát az adópénztárba befizesse. A szabad gazdaság fogalma és természete kizárja az államigazgatásnak közvetlen beavatkozását. A mezei gazdászat haladásának bázisa maga a szorgalmas gazda, kinek az állam rendelkező gyámjává nem lehet. Az államigazgatásnak eddig egyedüli missziója volt, hogy a mezei gazdászatot szabaddá tegye, ettől el nem térhet, de eltérni oka sincs.
Egy egészséges államkormányzatnak czéltudatos gazdasági politikája, a mezőgazdasági hitelügy rendezésében, a forgalom biztosításában, mezőgazdasági külpiaczok teremtésében, a mezei rendészet szigorában és a mezőgazdasági szövetkezés támogatásában áll. Helyes, ha az állam a marhatenyésztést fölkarolja, tenyész-telepeket állít, de ne alkalmazzon kényszert, hanem bízza a mazőgazdára, akinek van értelme ahhoz, hogy a jótól megkülönböztesse azt, a mi jobb. A mezőgazdasági bizottságok apparátusa a gazdasági egyleteket, a szabad társulás egyedüli tényeit hatálytalanokká tenné, pedig a vidék közgazdasági érdekeit leginkább a gazdasági egyesületek vannak hivatva gondozni. Mert a mezőgazdászat egész sorát kívánja oly szakismereteknek, melyekkel a kormány nem rendelkezik, mert hogy a közgazdasági előadói intézmény sikeresnek nem bizonyult, azt a miniszter jelentette ki, hogy pedig a vándortanári intézménynek semminemű sikere nincs, azt mi tudjuk. A kellő 475szakismeretekkel a vármegye közigazgatása nem rendelkezik, de rendelkezik a gazdaközönség, mely majdnem kizárólag viseli a közterheket s alattuk eddig le nem roskadt. 107
Közlekedésügy.
A vármegye közlekedésügye egy régóta várt s eredményében ma még eléggé meg sem becsülhető, nagyfontosságú mozzanattal nyert újabb lendületet. 1887 szeptember 15-én nyilt meg a csata-lévai vasútvonal és e hó 18-án adatott át a közforgalomnak.
Fölötte érdekes az az ajánlat, melyet a szab. osztrák-magyar államvasúttársaság Bars vármegyének - a társaság magyarországi vasútvonalának valamelyik pontjából kiágazólag, a Zsitvavölgyben Verebélyen át Aranyos-Marótig vezetendő kesekenyvágányú helyi érdekű vasút kiépítése iránt - tett. A bemutatott szerződés-tervezet szerint: a vasúttársaság a helyi érdekű vasút nyomvezetésének, valamint a vasút állomásai számának és elhelyezése módjának tekintetében teljesen szabad rendelkezési joggal bír. Bars vármegye kötelezi magát 10 év alatt a vasút-társaságnak évenként 15,000 forintnyi üzemköltség-segélyt fizetni, úgy hogy az említett helyi érdekű vasút üzemének megnyitásától közvetetlenül számított tíz év leteltével, az egész, összesen 150,000 forint üzemköltség-segély a társaságnál befizetve legyen. E famózus ajánlatba a közgyűlés azonban nem ugrott bele, hanem azt udvariasan bár, de öntudatosan elhárította magától. Örömmel üdvözli az ajánlatot, mivel azonban az meg nem szabja azt az időhatárt, melyen belül a vaspályavonal kiépítendő lesz, mivel a vármegye közönsége és az érdekeltség egy előtte teljesen ismeretlen időhatározás beálltáig az általa elvállalat kötelezettség viselésének függőségében nem maradhat, kijelenti, hogy az általa viselendő áldozatok meghozatalának kezdő időpontját, mai naptól számítandó 3 év tartamához köti. Ezenfelül kívánja, hogy a tervezett vonal akként vezettessék, hogy a verebélyi járásnak Nagy-Mánya alatt elterülő alsó vidéke a Zsitva-folyó balpartján vaspálya-állomást nyerjen. 108
Közegészségügy.
A lévai közkórház eszméje dr. Brach Ferencz főorvosé, keresztül vitele Mailáth Istváné, ki Leidenfrost Lászlóval anyagi áldozatok árán is, a czél elérésében buzgólkodott.
A kórház megalkotására irányult mozgalom 1876. vége felé Léván indult meg. Az 1877-ik évben a talajegyengetést, anyaghordást foganatosították. 1878 tavaszán kezdődött az építkezés, mely őszig annyira haladt, hgy a falak födél alá kerültek. Ekkor pénz hiánya miatt akaratlanul szünet állott be és a vakolatlan falak másfél évnél tovább daczoltak az időjárással. 1880. tavaszán a kórházi egyesület által kölcsön adott 3000 forint segélylyel folyt az építkezés, mely egyéb segélyforrások hiányában az 1881. év őszén megfeneklett. Csak egy újabb szünet után lehetett hozzáfogni az 1882-ik év nyarán a padlózás és lépcső befejezéséhez, ajtó-, ablak-festéshez, üvegezéshez. Végre 1884. tavaszán egészen készen állott az épület.
Ennyi viszontagság után 1885. évi márczius hó 15-én nyílt meg a kórház, azon szőlőt termő, hosszú dombsor délnyugat felé tekintő lejtőjén, melynek tövén Léva városa fekszik. Négy holdas, jelenleg is már szépen fejlődő és évről-évre újabb ültetvényekkel gyarapodó sétakert közepén, a város por és füstje, a nemrég még mocsaras rétek párarétege felett, a Garam völgyében mindig érezhető légáramnak kitéve, alig lehetne e kórházat szebb és egészségügyi tekintetben alkalmasabb helyen elképzelni.
De az 1863. évben alapított aranyos-maróti közkórház sem akart a lévai közkórház által túlszárnyaltatni s azért évekig tartott készülődés után, végre 1886. év május havában megkezdte a főhomlokzat felépítését. Az építkezés 1887-ben befejezést nyert s a kórházat rendeltetésének átadták.
A közegészségügyi viszonyok megromlására jelentékenyen hatott egy lovas-ezrednek Galicziából a vármegyébe áttelepítése, mely a trachomát magával hozta. A ragályos szembetegségnek az ezred legénysége közötti elterjedtségéről a hatóság értesítve nem lett, ennélfogva a szükséges óvóintézkedéseket csak akkor foganatosíthatta, midőn a már elszállásolt katonaság betegségét a hatósági szakközegek, valamint a polgári hatósági és katonai vegyes 476szakbizottság kiderítették. Mivel pedig a betegség mérve és ragályossága iránt a polgári és katonai szakközegek között nézeteltérés merült fel, a belügyminiszter beavatkozását kellett kikérni.
A belügyminiszteri és katonai felülvizsgálat a vármegye álláspontját igazolta s a szembeteg legénységnek kórházi ellátása, a beteggyanus legénységnek elkülönítése iránt a szükséges intézkedések megtörténtek. 109
Szegényügy.
A szegényügy rendezésére is történt kisérlet; a vármegye nyomozást rendelt a községi szegény-alapok kiderítése iránt. Az eredmény - amint előre látható volt - a további eljárástól a vármegyét elterelte.
A közgyűlés kijelentette, hogy a községek szegény-alapja egyenként és összesen oly csekély, hogy az a szegényügy rendszeres és tervszerű rendezésénél fel nem használható.
Mivel a községi szegény-alap gyarapítását a törvényhozásnak azon intézkedései, melyek a birság- és büntetés-pénzeknek hovafordítása iránt rendelkeztek, bizonytalan időre elodázzák, mivel a közterheknek fokozása csak közelebb hozná a vagyonában hanyatló nép anyagi végromlását, mivel nagyobb népességgel biró városaink a szegények ellátására jótékonysági alapokkal rendelkeznek, mivel községeink saját szegényeiknek önkéntes könyöradományok által gyakorlandó ellátására a jövőre is készeknek nyilatkoztak, habár a törvényhatóság bizottsága teljes tudatában van, hogy a társadalmi nyomor a közművelődés áldásaival párhuzamosan fejlődik, hogy a vármegyei szegényügynek hatósági rendezése és ellátása már a közel jövőnek feladata, bizalommal egy jobb jövő iránt, a vármegyei szegény-alap megalkotására az alkalmas időontot elérkezettnek nem tartja. 110
1886. év augusztus 22-én Szecse, a garammenti községek legnagyobbika, majdnem teljesen elhamvadt. Elégett 53 ház, 48 pajta s csak 12 lakóház maradt meg. A tűzvész emberáldozatot is követelt. 5 ember szenvedett égési sebet, ezek közül egy gyermekleány meghalt. A házakból sem élelem, sem ruhanemű, de még a ládában őrizni szokott pénz sem volt megmenthető. Az 1887-iki képviselőválasztás.
Elkövetkezett az 1887. évvel az új országgyűlés egybehívása s ezzel a pártoskodás és a választás is, melyet a központi választmány június 17. napjára kitűzött.
Az izgalom ismét az aranyos-maróti választókerületben volt legnagyobb, hol a Máriássy István által május 31-ére egybehívott értekezlet a jelölés iránt megállapodni nem tudott. Bodó Lipót és Pristyák Neit gr. Migazzi Vilmost, Kosztolányi Aurél, dr. Belina Pál és Köves József: gr. Keglevich Istvánt ajánlották. Az értekezlet kétfelé oszlott s a gr. Migazzi párt egyenesen jelöltjéhez tartott, hogy őt a jelöltség elfogadására felkérje. A tömeges felvonulás szónoka Bodó Lipót volt. Gr. Migazzi Vilmos azonban, minden kérlelés daczára, a jelöltséget el nem fogadta. Ekkor léptették fel Detrich Péter függetlenségi jelöltet, kinek zászlaja alá az értelmi osztály zöme is sorakozott. A hivatalos vármegye semleges volt ugyan, de ez a semlegesség állásfoglalás volt gr. Keglevich István ellen.
Erre egy sajnálatos félreértés adott okot gr. Keglevich István és a főispán között, melyet kiegyenlíteni többé nem sikerült. Ez volt az oka, hogy Detrich Péter 1156 szavazattal győzött gr. Keglevich István 805 szavazatával szemben. Léván Konkoly Thege Sándort választották meg 1834 szavazattal Levatich Gusztáv 1322 szavazatával szemben. Újbányán csendben, nyugalommal választották meg ismét egyhangulag Kazy Jánost. Körmöczbányán erős küzdelem folyt dr. Amon Ede és Gyurgyik Gyula között s dr. Amon Ede 378 szavazattal győzött ellenfelének 329 szavazatával szemben. A vármegyében tehát a szabadelvű párt egyik biztos kerületét veszítette el. Daczára ennek, a főispán a legközelebbi, június 30-án tartott közgyűlésen megelégedéssel emlékszik meg arról, hogy a választó közönség legszebb jogát példás rendben és kellő nyugalommal, politikai hivatásához méltóan gyakorolta s a szenvedély túlkapása egy választókerületben sem csorbította meg az eljárás méltóságát. Bár a képviselőválasztás gyakorlása nincs kapcsolatban a törvényhatóság önkormányzatával, a megválasztott képviselők személye és a vármegye közönségének testülete között fennálló kötelék indítja 477arra, hogy nekik szerencsét kívánjon, őket képviselői tisztükben üdvözölje. A mennyiben pedig kijelentése a vármegye közönségének az érzelmeivel találkoznék, azt javasolja, hogy a közgyűlés kijelentett üdvözlő nyilatkozatát jegyzőkönyvbe felvegye és a határozatot a vármegyei négy kerület képviselőinek megküldje. 111
Rossz néven vették. A király Nyitrán.
Az 1887. évnek még egy eseménye volt, ő felsége látogatása Nyitrán. A szomszéd vármegyék ősi szokás szerint küldöttségileg jelentek meg a felség előtt, hogy hódolatukat bemutassák. Mailáth István fekvő beteg volt s a barsi küldöttséget Máriássy István alispán vezette. Ő maga írja le a küldöttség eljárását a közgyűléshez intézett jelentésében.
A küldöttség tagjai voltak: Szlávy József, Keglevich István gróf, Migazzi Vilmos gróf, Révay Simon báró; Kittenberger István, Pristyák Neit, Szakmáry János, esperesek; Detrich Péter, Kazy János és Konkoly Sándor, országos képviselők; Kulin Imre, Klobusitzky János és Sümegh János; Zongor János főszolgabíró és Znamenák Sándor. "Nem találok - így szól a jelentés - méltó szavakat, leírni a legfelsőbb kegynek azon érdeklődését, melyben Ő Felsége küldöttségünket részesíteni méltóztatott."
"Őszinte szeretettel tudakozódott a megye dolgairól, a küldöttségnek majdnem minden egyeséhez volt biztató szava, érdeklődése, s mi mindannyian a magyar nemzet sorsát gondozó isteni kegyelem iránti hálával eltelve távoztunk felséges szine elől azon tudatban, hogy méltóbbat és dicsőbbet mint ő, évszázadok óta nem diszített első királyunk szent koronája." 112
A véderő-törvényjavaslat a közgyűlés előtt.
A törvényhatósági bizottság 1889. évi január hó 30. napjára rendkívüli közgyűlésre volt egybehíva, hogy a vármegye 1889. évi közúti költségvetését tárgyalja. Mailáth ágyban fekvő beteg volt s a közgyűlésre nem jöhetett. Akkor volt ez, midőn az ország figyelmét a törvényhozás kötötte le, melyben a véderő-törvényjavaslat fölött a képviselőháznak január 10-én megindult küzdelme tetőfokára hágott. Budapesten a lázba kergetett utczán ezreknek szenvedélye tombolt, a csoportosulás oly jelleget öltött, hogy a tömeg és a katonaság között az összeütközés kikerülhetetlennek látszott.
Azon a napon Bars vármegye, bár a rendkívüli közgyűlés tárgysorozatába az indítvány felvéve nem volt, néma nem maradhatott. Mintha a nemzeti nagy küzdelmekben a század elején a vármegyének vezérszerepet adott nemtője ihlette volna meg a bizottság tagjait, oly legyőzhetetlen volt az akarat az országos közhangulatnak Bars vármegye tanácsterméből erőteljes kifejezést adni. Odescalchi Arthur herczeg indítványát a közgyűlés egyhangulag elfogadta. Megtörtént. Bars vármegye az ország összes vármegyéi és városi között az első volt, melynek intelme felharsogott. A felirat kifejtette, hogy a törvényjavaslat által az alkotmányos szabadságnak biztosítékai vannak veszélyben, hogy a nemzet vérén és verejtékén fentartott hadsereg a nemzet kebeléből kitaszítva, ennek érdekei iránt közönyössé nem válhat, hogy: "az önerejéből megerősödött nemzet, államfensége tudatában neki nemzeti jelleget adó legszentebb palládiumát, az állam nyelvét, a közös hadseregnek áldozatul nem adhatja, mert ily áldozat felér egy a népet eltipró véres vereséggel." Kéri tehát a törvényhozást, hogy a véderő-törvényjavaslatnak az alkotmányt sértő, a nemzetet megalázó rendelkezését megdöntse, az alkotmány alapfeltételeit biztosítsa, a harczképesség fejlesztését a nemzet életérdeke szellemében folytassa s a nemzeti öntudat uralmát saját kebelében is biztosítsa.
Mariássy István alispán, ki a közgyűlésen elnökölt, aggodalmaskodott a feliratot rendeltetése helyére küldeni s azért az otthon betegen fekvő főispánhoz küldte. Mailáth Istvánnak nem volt aggodalma, meghajolt a közgyűlés akarata előtt s a feliratot a képviselőháznak megküldte.
A vármegye nem volt hálátlan. Az 1889 márczius 28-án tartott közgyűlésen a főispánnak a vármegye iránt tanúsított czéltudatos és tapintatos eljárásáért jegyzőkönyvileg fejezte ki elismerését és köszönetét. Hogy ennek a hálának a megnyilatkozása alkalomszerű volt-e, arról a vármegyének volt alkalma rövid idő alatt meggyőződni.
Mailáth Istvánnak napjai beteltek. A belügyminiszterium ideiglenes vezetését márczius 22-én Baross Gábor a vasminiszter vette át, neki jutott osztályrészül, 478hogy több arra szánt főispánt meneszszen, s ezek sorában volt Mailáth István is. Mailáth főispán felmentése.
Mailáth István még elnökölt a márczius 28-án tartott évnegyedes rendes közgyűlésen s felmentése április hó első napjaiban történt. Felmentésének hírét Aranyos-Marótra gróf Migazzi Vilmos hozta, itt értesült arról Mailáth István is, ki a közigazgatási bizottságnak április havi ülésére érkezett a székvárosba.
Nekünk, kiknek a történetíró szemével kell megitélnünk az eseményeket, nem lehet elzárkóznunk a Mailáth-korszak méltatása elől, mert az a vármegye beligazgatásának szervezésében mély nyomokat hagyott. Mailáth határozott adminisztrativ talentum. Ő teljesen felfogta az önkormányzat jövő programmját, melynek alapja a közgazdaság, a kultura és a humanizmus. Ő jelentette ki egyszer egyik szép elnöki beszédében, hogy az adminisztrácziónak kulturális feladata van, 113
az ő közgazdasági törekvései, az ezek iránt kifejtett agitácziója, valóban a jövő zenéje volt. A prófétákat azonban csak az utókor érti meg. A viczinális közúti hálózatot ő teremtette meg, a lévai főgimnázium és a lévai kórház az ő alkotása. A legnagyobb érdeme pedig, hogy egy jó községi igazgatásnak vetette meg az alapját.
KAZY JÁNOS, FŐISPÁN.
Említettük, hogy három feladat állott előtte, egy országos pártnak, egy vármegyei pártnak és jó közigazgatásnak szervezése. Mindhárom irányban nagy buzgóságot fejtett ki és az ő nagy tudásával és gyakorlati közigazgatási érzékével sikert is tudott felmutatni. De meg van írva, hogy a jó ember elveti a jó magot és jő az ellenség és a jó vetemény közé konkolyt hint el. A konkoly gyorsabban hajt, hamarabb üti fel fejét és biztosabb termést hoz, mint a búzakalász. Az országos párt szervezése iránti sikereit lerontotta Detrich győzelme, Keglevich bukása; a megyei párt hatalmas volt, de fegyelmezetlen is és úgy is, a mint volt, még az ő kormányzása alatt szétzüllött, létezni megszünt. Az ő odaadó törekvéseit egy jó közigazgatás szervezése iránt, meghiúsította az 1885. évi katasztrófa. Igaz, hogy bámulatos kitartást fejtett ki a felfordult állapotok egyensúlyának megszerzésében, egy új tisztikar szervezésében, de a vármegye testén támadt fekélyt, ha lehetett is jól orvosolni, idő kellett hozzá, míg a sebhely beheged. Elmondhatjuk róla is: diligit justitiam, odit iniquitatem et propterea - est missus.
A vármegye az új aerának első közgyűlésében, 1889 jún. 27-én búcsuzott el tőle. Kazy János főispán.
Kazy János főispán, miután a közgyűlést megnyitotta, erkölcsi és kedves kötelességét akarja leróni hivatalbeli előde, székhelyi Mailáth István 479iránt, kit tizennégy évet felölelő áldásos működés kapcsol a vármegye történetéhez. Elődének odaadó munkásságát, adminisztrativ tehetségét sok nagy alkotás dícséri s ezen nagy alkotások maradandó emlékként vésődnek a nemesen érezni tudók szívébe. Ő maga a legőszintébb szeretettel ragaszkodott mindenha nemes jelleméhez s ma, mint ezen vármegyének hű fia, kötelességének tartja, hogy a szeretet adóját iránta lerója. Dillesz Sándort mély köszönetre kötelezi a főispánnak eljárása, ki a leggyöngédebb tapintattal a közgyűlésnek alkalmat nyújt székhelyi Mailáth Istvánról s az ő odaadó munkásságáról megemlékezni, melyben alkotó genialitásának nem egy maradandó momentuma van. Szóló arra az eredményre jut, hogy a hála szavának székhelyi Mailáth István iránt a szokottnál nagyobb mértékben kell érvényesülni.
A közgyűlés, székhelyi Mailáth Istvánnak, a vármegye tizennégy évet felölelő időtartam alatt osztatlanul szeretett főispánjának, a vármegye összes közigazgatási, kulturális és humanisztikus érdekeinek megvalósítása körül sikerrel tanúsított érdemeit, örök emlékül az utódoknak, jegyzőkönyvébe iktatja és hogy volt főispánjától az irányában tanúsított és a jövőben is megőrizendő szeretettel vehessen búcsut, küldöttséget nevez azon felhívással, hogy tisztelgése alkalmával, a közgyűlésnek e rendelkezését felölelő határozatát szeretete jeléül neki átadja.
Mailáth Istvánnak nagy tehetsége, teremtő ereje nem érvényesülhetett többé, ott feledték családi körében, rózsái között, békés otthonában.
Mi azonban azt hiszszük, hogy jönni fog egykor, melynek háládatos fiai észre fogják venni, hogy a vármegyeház közgyűlési tanácstermében a vármegye nagyjainak arczképe sorában szembeötlő hézag van és ők ki fogják találni, hogy kinek az arczképe hiányzik onnan.
Az utókor mindig háladatos.
III. A KÖZGAZDASÁGI ÉS KULTURÁLIS SZERVEZÉS KORA.
Bár még áll a vármegyeház, bár a kapu tornáczában még hivalkodik a piros-fehér csíkos fegyveres sorompó, a dobjavesztett dobtartó, a deszkapadon még jár fel s alá az őr, mégis, mintha hallanók már a lélekharangot, mintha tényleg ott állana Dániel próféta tüzes betűivel a tanácsterem ajtaja fölött a Szlávy József mondása: "Tilos a bemenet".
A vármegyék elveszítették a rendi alkotmány talaját s a mechanikus közigazgatásnak zörgő gépeivé lettek. A régi vármegye, a Lipthay Imrének, a Platthy Mihálynak hős vármegyéje elaggott. Lassan-lassan megőrölte az országos központosító szervezkedés. Csak egy hatalom van, a miniszter hatalma, csak egy akarat van, a főispáné.
A közgyűlések legérdekesebb anyagát lefoglalja a közigazgatási bizottság; a mi tárgya van, egyhangú, unalmas, üres. Egy-két vármegye átirata, melyet a közgyűlés a legtöbb esetben tudomásul vesz, egy nyaláb községi költségvetés, melybe bele sem tekint, ez a tárgysorozat. Nem csoda, ha a törvényhatósági bizottság érdeklődése is megapadt, pedig a közgyűlés két óránál alig tart tovább. A régi szónokok elnémultak. Néha felvillan egy kis élénkség, tisztviselő-választás, vagy valamely viczinális út, vadászati jog, vagy embervadászat.
A vármegye teljes gyámság alatt áll; ha adományt szavaz meg a Szent István szoborra, három feliratába kerül, míg jóváhagyják. Központi és helyi igazgatás között nincsen meg az összekötő szellem. A budapesti miniszteri irodák fogalmazó személyzete a vármegyét nem ismeri, míg a vármegye emberét sokszor a helyi szempont korlátolt látóköre fékezi.
A tisztviselői kar nem a közgyűléstől függ, hanem a főispántól. A főispán fegyelmi hatósági joga érvényesül a közigazgatási bizottság fegyelmi választmányában is. Az ő akarata van többségben a kijelölő választmányban.
A tisztikar, mint láttuk, a kijelölés előtt testületileg tisztelgett a főispánnál. Ave, morituri te salutant!
Pedig az üresedésbe jutó állásokhoz keresni kell az embert. Az 1883. I. t.-cz. kiszorította azokat, a kik díjnokságból kúsztak felfelé; a szigorúbb követelmények 480kipróbálják az egyéni energiát és a mi korhadt benne, kilökik. Az új nemzedék nem keresi a közigazgatási pályát. A fizetés gyarló, az állás bizonytalan, szolgálati pragmatika nincs. A közigazgatási tisztviselő ki van téve minden önkénynek, minden szeszélynek. A képzettebb elem a bírói pálya után rohan, mely már teljesen elszaggatta azokat a kötelékeket, melyek a megyéhez fűzték. A bírói kar külön zárt kaszttá lett.
A vármegyei rendszer holt pontra ért. Elérte hanyatlásának legmélyebb fokát, melyen alul már a fagypont van. Kérdés, hogy az új munkakört, melynek betöltésére egyedül hivatott, a nemzeti, a gazdasági és a kulturális élet munkakörét, mint fogja betölteni? Ha betölti, magasabbra emelkedik, mint valaha volt, ha nem tölti be, a sírja meg van ásva.
Igaztalanok lennénk, ha ennek a rohamos hanyatlásnak okait csak a központosító kormány hatalmi törekvéseiben akarnók keresni. A gravaminális politika a megyei tanácsteremnek évszázados foglalkozása volt, attól egyszerre elszokni nem lehetett. Végre elérkeztünk oda, hogy többé már nem elég, ha csak visszatekintünk; előre kell néznünk, a múlt minden tapasztalatának nem kesergő érzelgésével, hanem gyakorlati értékesítésével. Át kell gyúrnunk a társadalmi életet, hogy azt a nemzet politikai, közgazdasági és kulturális érdekeinek befogadására képessé tegyük. Ez a vármegye feladata ma.
Lássuk mint közelítette meg Bars vármegye ezt a feladatot. Kazy János főispán beiktatása.
Elérkezett a várva várt nap, május hó 16-ika s nemcsak a vármegye székhelye, de az egész útvonal, melyen Kazy János, a főispán bevonulását tartotta, ünnepi díszt öltött. A főispánt oly előkelő kísérlet követte, melynél díszesebbet Aranyos-Marót azelőtt soha sem látott. Az alispán megnyitva az ünnepélyes beiktatásra egybehívott közgyűlést, bejelenti, hogy a főispán fényes kiséretével már megérkezett és miután a templomban szent misét hallgatott, lakosztályába vonult. Ősi szokás szerint küldöttség hívta meg a főispánt a közgyűlésen való megjelenésre, ki néhány percz mulva kíséretével a közgyűlés szine előtt megjelenik és ott a jelen voltaknak szünni nem akaró, lelkes éljenzése üdvözli. A főispán kíséretében vannak Szlávy József koronaőr, Hunyady Kálmán gróf főszertartásmester, Hunyady László gróf, Migazzi Vilmos gróf belső titkos tanácsosok, Keglevich István gróf, Révay Simon báró, Amon Ede, Detrich Péter, Konkoly Sándor orsz. képviselők.
A főispán bemutatja 1889 április 23-án kelt kinevezési okmányát s a hivatalos esküt a közgyűlés szine előtt leteszi.
A mint az "Isten engem úgy segéljen, a boldogságos Szűz és Istennek minden szentjei" elhangzottak és a négy főbiró a főispánt székében magasra emelte, a főispán előadta székfoglaló beszédét.
"Nem jöttem önök közé mint idegen, - így kezdé beszédét - hanem jöttem mint testvér, mint e vármegyének fia, kinek bölcsője itt ringott, kinek ősei a hazát itt szolgálták." Lendületes beszéde során kiemeli ragaszkodását a szabadelvü kormány politikájához, igéri, hogy rang, vagyon, vallás és osztálykülönbség nélkül háza mindenki előtt nyitva lesz, kéri a bizottság tagjai között az egyetértés gondozását, mert - ugymond - klikkrendszerrel üdvösen kormányozni nem lehet.
Beszéde az állami közigazgatás rendszerének méltatásában kulminált. Azt mondta: "Meggyőződésem, hogy a szükség oly kényszerhelyzetet fog teremteni, mely a közigazgatás államosítását elodázhatatlanná teendi. Nagy tért foglalt ez eszme már is és csak a közelmúltban hallottunk illetékes férfiaktól oly nyilatkozatokat, melyekből következtethetjük, hogy a nagy reformeszmékkel már a kormány köreiben is komolyan foglalkoznak". "Örömmel kell üdvözölnünk oly reformtörekvéseket, melyek oda czéloznak, hogy közigazgatásunk teljesen kvalifikált és kinevezett tisztikar kezébe tétessék le, de legfőkép meg kell adni a módot arra, hogy a közigazgatási tisztviselőnek állása, előléptetése, vagy jövője biztosítva legyen."
A vármegye főjegyzőjének válasza a beköszöntőre a municzipálizmus apológiája volt. Azt mondta: "vajjon képesek leszünk-e találni rendszert, mely az ezredéves multból merített rendszert pótolja, vajjon emberi genialitás képes-e lesz egy nap alatt teremteni jobbat, mint a mi természetes fejlődésben azzá lett, a mit ma bírunk? Vajjon a szabadság tettben és szóban, vajjon a demokráczia nincs-e jobban megvédve régi városunkban, mint egy 481mindent elnyelő czentralizáczió bürokratikus tömkelegében?" Beszéde fonalán kiemeli, hogy a vármegye egyik feladata, "hogy szegénysorsú népünk ezreinek nyomorát enyhítse", hogy "nemzeti nyelvünk szent palládiumát diadallal vigye előbbre s a sötétben bolyongó tudatlanságnak meghozza a magyar nemzeti kulturának bíboros napsugarát, hogy a városokban az autonomia öntudatát fejleszsze s kormányzatukban az intellektuális erő uralmát érvényre emelje, hogy a jó egyetértés fejlődjék hogy az érdem tiszteletben, az elnyomott pártolásban részesüljön, hogy a hitfelekezetek között a kölcsönös tisztelet gondozása által a valláserkölcsi érzelem oltalmat nyerjen.
A főispán első kormányzati cselekedete volt, hogy hivatalbeli elődének fiát, ifj. Mailáth István közigazgatási gyakornokot, tb. szolgabíróvá nevezte ki.
A közöröm lelkes hangulatában - fényes kivilágitásal, fáklyásmenettel, ünnepi szónoklatokkal mult el az a nap, melyhez megosztatlanul oly sok reményt és igényt fűzött a vármegyének örvendező társadalma.
Kazy János lelkesedéssel fogott a vármegye kormányzásához. A "Kör", melyről már megemlékeztünk, diadalát ünnepelte kineveztetésében és most feladatát megoldotta, létezni megszünt. A Samassa-párt ekkor már romjaiban sem volt meg, attól tartani nem kellett, a volt Rudnyánszky-kormányzat egy-két hű embere szintén a főispán mellé állott, az újbányai választókerület pedig, melyet Kazy János az országgyűlésen 12 évig képviselt, a maga teljes egységében mellette állott. Kazy tehát dolgozhatott, kifejthette programmját, az egész vármegye az ő pártján volt, a közbizalmat osztatlanul bírta. A főispánnak legbensőbb bizalmas tanácsadója gr. Migazzi Vilmos volt, kinek ajánlatára kineveztetése történt és a ki az ő kineveztetésében és az azt megelőző regime bukásában a saját főispáni korszakának kiengesztelését láthatta annál inkább, mert őt Tisza miniszterelnök a főispánsággal megkínálta. Gróf Migazzinak sikeres közbenjárása azonban a vármegye belbékéjének megteremtése érdekében meghozta jutalmát. A Budapesti Közlöny május 6-iki száma közölte az örvendetes, legkegyelmesebb királyi elhatározást, mely gr. Migazzi Vilmost val. belső titkos tanácsossá nevezte ki. Már az 1889 junius 27-én tartott gyűlés jegyzőkönyvében olvassuk, hogy a közgyűlés nagyméltóságú Migazzi Vilmos gróf urat, a vármegye volt főispánját ő cs. és apostoli kir. Felsége által valóságos belső titkos tanácsossá történt kineveztetése alkalmából örömmel üdvözli, és midőn megemlékezik a vármegye közérdekei iránt tanúsított áldásos munkásságáról, egyhangulag elhatározza, hogy kineveztetése feletti örömét jegyzőkönyvébe iktatja s a közgyűlés üdvözletét neki küldöttségileg átadja. 114
Kazy János, munkásságának főczéljává a vármegye közgazdasági életének fellendülését, különösen pedig az ismét megfeneklett vasútügyi politikának érvényesítését tette. Ennek áldozta munkásságának java részét, abban a tudatban, hogy a mennyiben neki a zsitva- és a garamvölgyi vasút kiépítése sikerül, a vármegye közgazdasági életének ujjászületését már is biztosította. Második czélja volt a tisztikar epurácziója és egységes, körülírt, közigazgatási rendszernek a megteremtése. Előbb azonban az 1889. év végével közeledő tisztújításnak kellett irányt adnia.
A közvélemény tisztában volt azzal, hogy az alispán személyében változásnak kell bekövetkezni. Az 1885. évi katasztrófa utolsó áldozata gyanánt Máriássy István volt kiszemelve, kiről elmondható, hogy bukását akkor írta alá, midőn az alispánjelöltséget harmadfél évvel azelőtt elfogadta. A közvélemény nem bírt megbarátkozni azzal a tudattal, hogy míg a pénztárvizsgálók felületes eljárásukért állásukat vesztették és anyagi károsodást szenvedtek, Máriássy, ki a pénztárvizsgálatokban kétszer vett részt és szintén fizetett kártérítést, az alispáni székben jutalmát bírja. Az 1889-iki tisztújítás. Dombay Vilmos alispán.
A vármegyének az alispáni székre csak egy jelöltje volt, a tisztikar jelöltje: Dombay Vilmos árvaszéki elnök, kinek megválasztatása érdekében megindult hangulatkeltés a főispán hajlandóságát is megnyerte. Deczember hó 20. napján tartotta a vármegye általános tisztújítószéket tartó rendkívüli közgyűlését. A főispán tartalmas megnyitó beszédében kifejti, hogy: a municzipális élet hatalma és ereje úgy érvényesülhet, ha a törvény 482hatósági bizottság egy czél elérésére tömörül és ez a megye java, és a tisztviselői kart úgy alakítja meg, hogy abban a vármegye bizalma összpontosuljon s a tisztviselő megválasztatását ne egy pártnak vagy frakcziónak köszönje. Majd Máriássy István alispán búcsuja következik. Bejelenti, hogy 25 évi szolgálat után a köztérről egyelőre visszavonul és nyugalomba lép. Magáról elmondhatja, hogy hivatalos eljárásában az önzetlenség és a kötelességtudás vezette és a megye békéjének előmozdítására súlyt helyezett. Az alispánválasztással a közgyűlés gyorsan végezett. Közfelkiáltással, egyhangulag Dombay Vilmos árvaszéki elnököt választja meg. Nagyobb izgalommal járt a tiszti ügyészi állás betöltése, melyre Znamenák Sándor az eddigi tiszti ügyész és Simonyi Béla ügyvéd pályáztak. A küzdelem eredménye kétséges volt, végre is az által, hogy a főispán legbensőbb bizalmasai Simonyira adták szavazatukat, ennek a többséget megszerezték és Simonyi Béla Znamenák Sándornak 73 szavazatával szemben 80 szavazattal győzött. Ruffy Pál megmaradt főjegyzőnek, Zongor János árvaszéki elnökké lett, főszolgabírák pedig dr. Kiss Mihály az aranyosmaróti járásban, Mácsay Károly a garamszentkereszti járásban, Ordódy Endre a lévai járásban, Lüley János az oszlányi járásban és Dillesz Sándor a verebélyi járásban.
DOMBAY VILMOS alispán, 1890-1895.
A tisztújító közgyűlés lefolyásának sikerét Kelecsényi Rafael méltatta. Beszédében a főispán kormányzásáról így szólott: "Ő látja az őszinte szeretet nyilvánulását a főispáni méltóság bölcs viselője iránt, mert tudja, hogy mily nemes tapintattal és mily ovatossággal oszlatta el azokat az ellentéteket, melyek az egyenetlenségnek hintették volna el káros szellemét." Kénytelen beismerni, hogy a tisztújítás eredménye a főispán bölcsességének gyümölcse és azért a vármegye háláját a közgyűlés jegyzőkönyvében megörökíttetni kéri.
Bármily símán folyt le a tisztújító közgyűlés, annak nagy előzményei és a messze jövőbe kiható következményei voltak. Először is kivált a tisztikar kötelékéből Máriássy István, ki az igénytelen ohaji földbirtokos munkaköréből fokozatosan emelkedett az alispáni székbe, ki a vármegyei közpályát mint járási közgyám kezdette meg, hogy a legfelső fokon befejezze. Máriássy nem volt az újkor embere, nélkülözte a szélesebb látókört, úgy a helyi igazgatásban, mint a társadalmi életben. Mig a főispán Mailáth volt, ennek nagy szelleme irányította működését, de a mint ennek világa megszünt, ezt pótolni képes nem volt. Megkísérlette - talán öntudatlanul, - hogy maga magát tegye a saját énjévé. Nem sikerült. Ha alárendelt közegei iránt túlkövetelő volt, elmondhatjuk, hogy saját maga iránt kegyetlen volt; sokat követelt másoktól, de a saját képességeitől többet, mint a mire azok teremtve voltak. Igaztalanok lennénk, ha nem méltányolnók hatalmas munkabírását, szívós kitartását és vasszorgalmát, mert ő nehezen dolgozott és hatáskörének nem ura, hanem lenyűgözött rabja volt. Egyéni becsülete korrekt, megközelíthetetlen, ő maga igénytelen. Két évi pihenés után Máriássyt Léva város polgármesterévé választotta, hol munkabírása utolsó erejét fejtette ki, azután lassan-lassan kimerült, elméje, melyet nyughatatlan ambicziója évtizedeken át erején felüli munkára űzött, lassan elborult - és meghalt Léván 1901 október 27-én, szegényen, igénytelenül, úgy, a mint élt.
Máriássy távozásánál nagyobb jelentőségű Simonyi Bélának a tisztviselői karba lépése. Simonyi ekkor már közkedveltségnek örvendett. Egyéni jelleme, az átlagos felfogásnak fölötte álló lovagias érzülete, a köztisztesség fogalma iránti érzékeny felfogása, nyugodt, megfontolt, koncziliáns modora, már korábban rokonszenvessé tették és így valódi szerencse volt a vármegyére, hogy megválasztatását több évvel megelőzőleg Simonyból Aranyos-Marótra költözött s a társadalmi és a hivatalos élet minden megnyilatkozásából részét kivette.
483Dombay Vilmos alispánságát sokan vegyes érzelmekkel fogadták: voltak, kik az ő kormányzását átmenetinek tekintették s azt hitték, hogy valamely lappangó aknamunka az ő hatalmát meg fogja dönteni. Ez nem történt meg, mert ily aknamunka nem volt, úgy a főispán, mint a tisztviselői kar az ő alispánságát benső őszinteséggel, nyilt homlokkal és tiszta kézzel támogatták. Igaz, hogy Dombay váratlanul jutott az alispáni székbe, mint hajdan Apaffy Mihály az erdélyi fejedelemségre, de csak azok előtt, a kik az eredményt látták, de az eseményeket rendezők következetes, kitartó munkáját fel nem fogták. De lett légyen bár így: Dombay Vilmos alispánsága a közbékének, a kitartó munkának aranykora volt s a vármegye régen nem haladt annyit a fejlődésben, mint éppen ekkor és a ki lát és itélni tud, igazat ad nekünk, hogy a legnagyobb reformalkotások, az ő kormányához fűződnek. A közigazgatás államosítása.
Akkoron a legaktuálisabb volt a közigazgatás állomsitásának kérdése. A társtörvényhatóságoktól felvetett kérdés váltakozó szerencsével foglalt helyet a közgyűlések jegyzőkönyveiben. Így a közgyűlés 1889 deczember 19-én Matyasovszky Lipót indítványára a választási rendszer megtartása érdekében gyakorolja fölirati jogát, később, 1890 szeptember 28-án Zemplén-vármegye hasontárgyú felirata fölött a napirendre tér, a míg végre az államositók táborába áll. Alkalmat erre Szatmár és Somogy vármegyéknek feliratai adtak. Az alispán a feliratok pártolását javasolja.
Odescalchi Arthúr herczeg előadja, hogy a vármegye az 1889. évben tartott közgyűlésen a választási rendszernek volt híve s csak is az 1890. év október havában nyilatkozot a közigazgatás államosítása mellett. Szóló híve a társadalom közéletének és hiszi, hogy a vármegye termében az országos érdekek még fel fognak hangzani. A tárgyalás alatt álló törvényjavaslatot halva született gyermeknek tekinti. Át van hatva a vármegye szeretetétől és nem kívánja, hogy élők temetkezzenek. A főispán szavai szerint, midőn az államosítás eszméje a tanácsteremben felmerült, a vármegye magáévá tette Matyasovszky Lipót nézetét, a ki azt mondta, "míg a vármegye nem tudja, hogy elvesztett jogaiért mit nyer cserébe, addig jogait ne adja fel". A vármegye tartózkodó maradt mindaddig, míg a kormány propozíczióját meg nem ismerte. Ekkor azonban habozás nélkül határozott. Dr. Amon Ede szerint a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat a közigazgatási bizottságból javítva s nem kicserélve került ki. A mai közgyűlésből nem látja, hogy a vármegye közgyűlésein a közügyek iránti érdeklődés apadt volna. Igaz, hogy 1848 előtt nagyobb volt a közgyűléseken az érdeklődés, de hogy az adminisztráczió is jobb lett volna, az nem bizonyos. A törvényjavaslat álláspontja az ellenzék előtt azért nem helyes, mert míg a javaslat hívei tudják, hogy mit akarnak, addig az ellenzék nem tudja, hogy mit akar. Detrich Péter azt akarja, hogy a vármegye legyen az intéző, a kormányfelügyelő s nem megfordítva. A törvényjavaslatban a Bach-szisztéma folytatását látja, melyből nincs kibontakozás. Huberth Vilmos megjegyzi, hogy az államosított tisztviselő mindenkinek egyenlően tartozik az igazságot mérni, azért pártolja az alispán indítványát.
A közgyűlés a következő határozatot hozza:
Bár a vármegye, mint a közigazgatósági reformeszmének egyik úttörője, a közigazgatás államosítása mellett már nyilatkozott, s a reform terére lépett, a kormány czéltudatos munkáját üdvözölte, a társtörvényhatóságok által indíttatva, a törvényjavaslatban ma már kifejezett vezérelvek által a kormánynak egy életerős és egységes magyar közigazgatást alkotni hivatott törekvését örömmel fogadja, az országgyűlés képviselőházához a törvényjavaslat irányát és czélzatát pártoló föliratot intéz és kijelenti, hogy a törvényjavaslatnak törvényerőre emelését ezen vármegye közönsége lelkesen kivánja.
Lehet, hogy a vármegyének lelkesedését az államosítás reformjától a törvényhozásnak 1891. évi XXXIII. t.-cz. néven nevezett szörnyszülötte hosszú időre lehűtötte, mert annyi bizonyos, hogy az államosítás gondolatával újra csak az 1901. évi deczember 17-én tartott tisztújító közgyűlésen találkozunk, melyen a főispán kijelentette, hogy bár híve a közigazgatás államosításának, azt addig, míg a vármegye derék, ügybuzgó tisztikarral rendelkezik, égető szükségnek nem tartja. 484Vármegyei műemlékek.
Ebben az időszakban a történelmi emlékek iránti érdeklődés meglepő lendületet nyer a vármegyében. Sajátságos véletlen, hogy egy időben három műemléknek stilszerű helyreállítása van folyamatban. A szentbenedeki templomot az esztergomi főkáptalan Stornó Ferencz által állíttatja vissza régi fényébe. Körmöczbánya régi vártemplomát ékesíti fel, szintén Stornó Ferencz tervei szerint s a hatalmas főkáptalan és az ép oly hatalmas főbánya-város költséges építkezéseinek megemlítése után, jól esik így folytatnunk: a zselizi csúcsíves templomnak Rózsa József plébános szerzi meg régi fényét, a saját tervei szerint, a saját magánvagyonából, a saját maga által gyűjtött adakozásokból. Az esztergomi főkáptalan alkotását Knauz Nándor püspök írta le "A Garam-szentbenedeki apátság története" czímű fényes kiállításban megjelent művében; a körmöczi vártemplom helyreállításáról Kriskó Pál adott ki rövid leírást; arról a nagy eredményről, melyet a zselizi templom helyreállítása érdekében Rózsa József kifejtett, a vármegye jegyzőkönyve emlékezett meg, melyben el van mondva, hogy Rózsa József kezébe vette a zarándokbotot és bejárta a nagyok fényes csarnokát, a szegények alacsony házait és a vallásos kegyelet nyújtotta fillérekből 3000 forintot meghaladó tőkét teremtett. Ehhez adta saját évi jövedelmét, hogy az országnak s e vármegyének műkincsekben gazdag emléket szerezzen.
Mert a zselizi templom valódi műkincs. Azon műépítészeti korszak jellegét viseli, melyben a köríves stíl idomaiból a csúcsíves stíl idoma fejlődött. A csúcsíves építészet korának kezdetén, a XII. század végén építhették, a köríves stíl némely vonatkozásával.
A belsejében teljesen és stílszerűleg restaurált templomot 1890 április 27-én vizsgálta meg dr. Czobor Béla, a műemlékek országos bizottságának előadója, ugyanekkor nyert az alispán is a műemlék szerencsés megmentéséről tudomást és azért kötelességének ismerte, hogy a vármegyét műkincseiben ért ily gazdagodásról a közgyűlés színe előtt jelentést tegyen.
A közgyűlés az alispán előterjesztését fokozódó érdeklődéssel meghallgatja és Rózsa Józsefnek köszönetet szavaz. A régészeti és történelmi bizottság.
Nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk annak a mozgalomnak is, melynek sikerült a vármegye régészeti és történelmi érdekeit a vármegye védőpajzsa alá helyezni és a Régészeti és Történelmi Bizottság által a vármegyei múzeumnak alapját megvetni.
Az 1892 szeptember 29-én tartott közgyűlésen Odescalchi Arthúr herczeg tette meg az indítványt és javasolja, hogy a vármegye régészeti és történelmi érdekeit a vármegye közönsége vegye gondozása alá s annak sorsát törvényhatósági bizotsága intézze.
Az indítványt a közgyűlés lelkesedéssel fogadja el s a legközelebbi közgyűlés már a kiküldött bizottság alapszabályzat-tervét tárgyalja. Fölötte érdekes, hogy ez az alapszabály mily egyszerű eszközökkel siet feladatát sikerrel megoldani. Főbb pontjai a következők: Bars vármegye törvényhatósági bizottsága ezen vármegye őstörténelmi, embertani, történelmi és régészeti érdekeit Bars vármegye közönsége egyetemének gondviselése alá helyezi s ezen rendelkezése által, az egységes magyar közművelődést előmozdítani, fejleszteni és terjeszteni kívánja.
Ezen czélját megvalósítandó:
1. Felkutatja és összegyűjti mindazon tárgyakat és eseményeket, melyek Bars vármegyével vonatkozásban vannak. Megszerzi vármegyéje kitűnő férfiainak műveit, életrajzát, arczképét, megóvja az elpusztulástól a vármegye történeti emlékű romjait, műemlékeit, emlékjeleit, felkutatja a vármegyében található régiségeket, történelmi emlékeket, okmányokat, nyomtatványokat, nemesi czímereket, pecséteket s azoknak megoltalmazásáról gondoskodik.
2. A vármegye székhelyén állandó múzeumot és könyvtárt szervez.
3. Újból szervezi a vármegye levéltárát.
4. A régészeti és történelmi ismereteknek fejlesztése czéljából szakbavágó munkákat ad ki.
A rokonczélú intézetekkel érintkezésbe lép és velök az összeköttetést megtartja.
485A törvényhatósági bizottság feladatát régészeti és történelmi bizottsága által gyakorolja, mely 24 tagból áll és czíme: "Bars vármegye régészeti és történelmi bizottsága." 115
A vármegye czímere.
Ez a történelem kultusza által megihletett szellem ragadta meg az alkalmat, hogy a vármegyének I. Lipót alatt barokk stílben elrontott, V. Ferdinánd alatt pedig minden stílből kivetkőztetett czímerét régi alakjában visszaszerezze. A czímer újítására az új országház építése adott okot, melynek falazatára az építész a vármegyék összes czímereit elhelyezni akarta. A vármegye nem akarta ősformájából kivetkőzött czímerét azon a monumentális épületen megörökítve látni és azért az 1552. évben adományozott czímernek újból adományozását kérte azzal a hozzáadással, hogy az 1668. évben adományozott czímerbővítést, az oromdíszt alkotó szárnyas sast, továbbra is bírhassa. 116
A vármegye kérelmét a király teljesítette. A czímer leirását már más helyen közöltük. A községi helynevek megmagyarositása.
A községi helynevek megmagyarosítása iránti mozgalom még az 1886. évből ered. Ekkor kérték, a felv. magyar közművelődési egylet nevében, herczeg Odescalchi Arthúr és dr. Ruffy Pál az idegen hangzású helyneveknek részben visszamagyarosítását, részben megmagyarosítását. A közgyűlés lelkesedéssel fogott munkához, hogy 64 idegen hangzású helynevet a barsi térképről letöröljön és ezek helyébe magyar hangzású helyneveket írjon. A vármegye kiküldött bizottsága kellő alapossággal járt el és mélyen alapozó munkásságához a magyar történelmi társulat véleményét is kikérte. Munkálatát a bizottság 1888 június 14-én mutatta be s jelentését ilyképen fejezi be: "A nyelvészet és történet volt azon kettős forrás, melyből merítettünk, ha tévedtünk és bárki jobb forrásra utal, készséggel engedünk, de más forrást, mint a letünt kor okiratai, mint édes nyelvünk leszármaztatása, illetékesnek el nem fogadhatunk. Adja Isten, hogy azon nép, mely községeit magyar elnevezéssel említi s szívében lelkes magyar, nyelvében is azzá legyen, még az alatt, míg e munkás nemzedék él, mely a magyar nemzeti eszméért nem csak lelkesülni tud, de tenni is." A julius 31. napján tartott rendkívüli közgyűlésében a törvényhatósági bizottság a helynevek megmagyarositása iránt határozatát meghozta.
A közgyűlés határozata élénken igazolja, hoy a ma idegen hangzású helynevek eredetileg magyarok voltak s hogy a vármegye, midőn e régi elnevezéseket visszaszerzi, hogy ez által a magyar nemzeti érzületnek kifejezést adjon, történeti jogalapon áll s nem önkényt, hanem jogot gyakorol. A közgyűlés határozata feltárja a vármegye multját, virágzó magyar községeivel, melyeket a török hódoltság elpusztított, lakatlanná tett s a nemzeti közöny s idegen érdekek nemzeti jellegükben elsatnyulni engedtek. A mulasztás megismerése a vármegye feladatává teszi, hogy a népnek visszamagyarosításán lankadatlan erélylyel munkálkodjék s ez újítás eszméjének keresztülvivői méltán bíznak abban, hogy az a nép, mely eredetileg magyar volt, nemzeti önkormányzatunk védpajzsa alatt ismét magyarrá s nemcsak érzületében, de nyelvében is, a nemzeti állameszmének öntudatos részesévé lesz, hogy államunkban fajunknak hegemoniáját örök időkre biztositsa.
A határozat meghozatala óta 14 év mult el. Ez a rövid idő elégnek bizonyult arra, hogy a régi, idegen elnevezéseket a közönség teljesen elfelejtse. Az új nevek ma már átmentek a köztudatba.
A vármegye tisztviselőinek sorsára jótékony hatással volt, hogy végre a vármegye közönsége is belátta, hogy silány fizetésükből nyugdíjalapot alkotni soha sem lesznek képesek, annál kevésbbé, mert mindaddig, míg a vármegye az alispáni tisztet bizalmi állásnak tekinti, s míg a választás hat évről hat évre történik, nincs oly tisztikar, mely saját erejéből a nyugdíjellátást teljesíthetné. A tisztikar nyugdíjalapja.
A nyugdíjintézmény megalkotása iránt még Mailáth István főispán tette meg az indítványt 1883-ban. - Azóta az ügy vajudott, az 1885-ik évi katasztrófa pedig eltemette. 1887-ben kerül a szabályzat terve újra felszínre, de az 1888. évre is szükség volt még, hogy az miniszteri jóváhagyást nyerjen, míg végre a nyugdíjintézmény, 1888 január 1-től számított joghatálylyal, 1889 január 1-én életbe léphetett.
486A nyugdíj-alaphoz a vármegye 10,000 frt alapítványnyal és 60,000 frt alaptőkével járult, melyet 0·5 % pótadóval törleszt. A nyugdíjintézmény tagja, évi illetménykép, javadalmazásának 5 %-át, a 40-ik évüket meghaladottak azon kívül annak 5 %-át fizetik a nyugdíjalapba, magasabb illetménybe lépéskor egyszer s mindenkorra a fizetési többlet 30 %-át. Nagy előnyt nyujtott a szabályzat azon rendelkezése, mely kimondta, hogy a nyugdíjszabályzatnak 1878. január 1-ig visszaterjedő joghatálya van akkor, ha a tisztviselő az általa eltöltött szolgálati évek után a tényleg betöltött szolgálati idő után járt fizetés évi 5 %-át a nyugdíjalapnak megtéríti. Ezt a kedvezményt a vármegye nagylelküsége kiegészítette azzal, hogy 1888. évi január hó 1-étől előre számítandó 10 évi időtartamra a vármegyei alkalmazottaktól a nyugdíjalap javára fizetendő évi járulék felét elvállalta azzal a korlátozással, hogy ez a kedvezmény a nyugdíj-szabályzat életbe lépte után először alkalmazott tisztviselőkre nem terjed ki.
Kijelenti, hogy a közegészségi körök orvosainak javadalmazását a községek képviselő-testületeinek előzetes meghallgatása után a vármegye pénztára által kívánja kezelni s e kezelés módját szabályrendelet megalkotásával szabályozni. Megtörtént.
Kijelenti, hogy a községi és körjegyzőknek megszabott javadalmazását a községek képviselő-testületeinek előzetes meghallgatása után a vármegye pénztára által kívánja kezelni s e kezelés módját szabályrendelet megalkotásával szabályozni. Szintén megtörtént.
Kijelenti, hogy a közegészségügyi szolgálatot az 1876. évi XIV. t.-cz. keretén belül megalkotandó szabályrendelettel rendezni kívánja. Elfogadtatott.
Kívánatosnak mondja, hogy a kárbiztosító magántársulatok helyett a kárbiztosítást a közkötelező tűzkárbiztosítási intézmény behozatala mellett az állam vegye kezelés alá és első sorban a tüzkárbiztosítás ügyét a saját közegeinek felhasználásával országosan szervezze.
A vármegye felbuzdult az emberbaráti érdekek fejlesztése iránt is, - de maradandó eredmény nélkül. Kimondotta ugyanis, hogy a saját rendelkezése alatt álló erőknek igénybevételével a szegényügyet rendezni kívánja és javaslat bemutatására az alispánt felhívja.
Az 1891. évi márczius 19-én tartott közgyűlésen mutatta be a főispán azt a nagyszabású munkálatot, mely hivatva volt a vármegyében a községi és járási igazgatást egységessé, egyöntetűvé tenni. Ez a munkálat, mely a tételes közigazgatási jogviszonyokkal összhangban állott, három részre oszlott. Az első rész kérdésekben és feleletekben foglalkozott a községi bíró teendőivel, kidolgozta Thuránszky Nándor szentbenedeki körjegyző; a második rész a körjegyző munkakörét szabályozta, ezt a részt dr. Kiss Mihály főszolgabíró dolgozta ki. E rész minden szakában kidomborodik a körjegyzői intézménynek modern fogalma; a harmadik rész a kodifikált járási igazgatást tartalmazta, ezt a részt dr. Ruffy Pál főjegyző állította össze. Ha a vármegye ezt a trilógiát akkor életbe lépteti, akkor az egyszerűsítési akcziót teljes tizenkét évvel megelőzi. A vármegye azonban, ezúttal pártpolitikai inditó okok által vezetve, az egész munkálatot azért támadta meg, mert abban az önkormányzattal szemben főispáni hatalmú beavatkozást látott. Így történt, hogy a nagy munkálat kiadatlanul a papirkosárba került, feledésbe ment s ma még csak azok tudnak róla, kik a közgyűlés jegyzőkönyveit olvassák. Vasúti ügyek.
A vármegye szívós kitartással folytatja vasútügyi politikáját, azonban még mindig sikertelenül. A vármegyének 1890 január 23-án tartott közgyűlésén Szirányi Sándor, azon oknál fogva, mert a zsitvavölgyi vasút építését a szab. osztr.-magy. államvasut társulat még mindig nem akarja megkezdeni, indítványozza, hogy a közgyűlés a főispán vezetése alatt küldöttséget meneszszen Baross Gábor kereskedelemügyi miniszterhez, hogy az építendő vasút érdekében hathatós támogatását kérje.
Február 4-én valóban díszes küldöttség jelentkezett Baross Gábor, a vasminiszter előtt. A küldöttségben voltak: Kazy János főispán, Szlávy József koronaőr, gróf Keglevich István, gróf Bethlen Gergely, dr. Amon Ede, Detrich Péter, Konkoly Sándor orsz. képviselők, Dombay Vilmos alispán, dr. Ruffy Pál főjegyző, Haulik Károly, Kosztolányi Sándor, Szirányi Sándor, 487Lipthay Ágost, Klobusiczky János, Zongor János, dr. Belicza Pál, dr. Engel Zsigmond, Rakovszky Ferencz, Truszka Károly, hatvani Deutsch Sándor.
A küldöttség csak nagy vártatva nyert bebocsáttatást s ott oly választ kapott, melyből a jelen voltak megtudták, hogy a miniszter a garamvölgyi vasútról beszél, vagyis hogy küldöttség és miniszter - ezuttal nem találkoztak.
A miniszter különben kiemelte, hogy szereti Barsmegyét, hogy abba őt a mult emlékei vezérlik. A miniszter ugyanis négy gimnáziumi osztályt végzett Léván. Így végződött Bars vármegyének egyetlen találkozása a nagy miniszterrel.
Az osztrák-magyar államvasut-társaság végre mégis megmozdult, de csak azért, hogy a vármegye figyelmét más kísérletezéstől elvonja.
A vármegye végre is tisztába akart jönni a szab. osztrák-magyar államvasúttal. Mivel a társaság sem a vonal irányát, sem a csatlakozási végpontot, de a kiépítés elkezdésének időpontját sem közölte, a vasutügyi bizottság háromtagú küldöttséget nevezett, melynek feladatává tette, hogy a társasággal az általa megkínált és a vármegye közönsége által - mint fentebb láttuk - elfogadott egyezségi pontozatok alapján a végleges szerződés megkötését megkísértse, ha pedig arról győződnék meg, hogy a vasútvonalnak kiépítése foganatosítható nem lenne, a tárgyalások fonalát ejtse el.
Ez a küldöttség megbizatásában eljárt és a társaság vezérigazgatójától azt a választ nyerte, hogy a társaság a vasútvonalnak kiépítésére nem vállalkozik, hajlandó azonban a netán más vállalat által kiépítendő vonalat nemcsak anyagi támogatásban részesíteni, hanem a vasút üzemének vezetését is elvállalni.
A közgyűlés elhatározta, hogy a vasútvonal műszaki munkálatait a társaságtól elkéri, hogy a kereskedelemügyi minisztertől adatokat kér, mily támogatással lesz hajlandó a vasútvonalat segélyezni, végre - és a határozat ebben csattan - elhatározza, hogy a vasútvonal kiépítésére vállalkozót keres. A garamvölgyi vasút sorsa is egy lépéssel előbbre jutott. Singer Ede bécsi lakos kérelmére, a magyar államvasutak garamberzenczei állomásából kiágazólag Zsarnóczáig tervezett helyi érdekű vasútnak közigazgatási bejárását a miniszter elrendelte s a bejárás 1890. május hó 28-31 napjain tényleg foganatosíttatott.
De az alatt, míg a hivatalos vármegye, több fantáziával mint sikerrel kergette a vasúti tervek szárnyas kerekét, a garam-szent-benedeki sziklán lélekemelő ünnepély folyt le 1889 szeptember 29-én. Ezen a napon szentelte fel az újonnan felépített templomot Simor János bibornok herczegprimás. Az ünnepélyen a vármegye a főispán vezetése alatt küldöttségileg jelent meg. Károly Lajos és Mária Terézia.
189-ben a kistapolcsányi uradalom gazdát cserélt. Buzini gróf Keglevich István vált meg örökétől, mely vétel útján Károly Lajos osztrák főherczeg, magyar királyi herczeg és hitvesének Mária Terézia braganzai herczegnőnek tulajdonává lett. Keglevich István gróf emberfölötti küzdéssel ragaszkodott Kis-Tapolcsányhoz. Gazdagon termő szőlőterületté idomította az élettelen agyagot, erdőrengetegeibe bevezette a sínpárt, megrengette a zsitvavölgyi vasút érdekeltségének közönyét és megteremtette a zsitvavölgyi vasútat. Mindez későn volt már, a lángész ereje nem győzhette le a természet erejét. Gróf Migazzi Vilmosé az érdem, hogy ez az ősi birtok, melynek minden rögéhez a kegyeletnek szent emléke tapad, nem került idegen kézre. Gróf Migazzi érdeme, hogy az uradalmat a kir. herczeg vásárolta meg. Keglevich István gróf távozása fölött a vármegye őszintén sajnálkozott. Az ő genieje sokszor zavarta meg a vármegye beléletének hétköznapi csöndjét, mert a genie a nehézség törvényeivel nem számol és nem veszi észre, hogy az ő gyors rohanását a tömeg nem követheti; de elvégre a föld sártömege nem a lángelméké. A vármegye gróf Keglevich Istvántól deczember 18-án tartott közgyűlésében búcsuzott el. A főispán fájdalmasan emlékszik meg távozásáról, elmondja, hogy Keglevich István gróf dicső ősei előkelő vezértényezői voltak a megyének, ő maga minden közügy iránt lelkes érdeklődést tanúsított s bár eltávozott, a vármegye iránti szeretetét magával vitte. 117
488Károly Lajos cs. kir. főherczeg, magyar kir. herczeg és fenséges hitvese Mária Terézia főherczegnő, 1890 szeptember 20-án foglalták el kistapolcsányi birtokukat; ekkor vonultak díszes kastélyukba, melynek ormán a magyar nemzet zászlaja, ettől jobbra a vörös fehér zászló, attól balra a fehér kék zászló lengett. Ennek a napnak örökemlékezetű eseménye, hogy az első udvari ebéden, melyre a vármegye nagyjai hivatalosak voltak, Mária Terézia kir. főherczegnő Szlávy József koronaőrhöz intézve szavát, emelt pohárral ezeket mondva: "Ezt a poharat magunk között csöndesen Magyarország boldogságára ürítem." A koronázás 25 éves jubileuma.
Szívben és lélekben a hazafias érzés szent áhitatával ülte meg a vármegye az 1892. év junius 8-át, a király ünnepélyes megkoronáztatásának negyedszázados évfordulóját. A vármegye küldöttsége azon a napon az ország fővárosában volt, hogy a királyi trón előtt a vármegye hűségét képviselje s a vármegye üdvözlő iratát a felségnek átadja. Az üdvözlő irat leginkább kiemelkedő mozzanata az a kijelentés, hogy nincs korona csak egy, mely szent - és ez a magyar, mert ahhoz elnyomott népek átka nem tapad.
A küldöttségben voltak Kazy János főispán, Dombay Vilmos alispán, gróf Migazzi Vilmos, gróf Keglevich István, báró Révay Simon, Tisza István, Klobusiczky János, Kosztolányi Sándor, Szlávy József, dr. Bethlenfalvy György. De a vármegye minden városa, minden faluja együtt ünnepelt a fővárossal. Aranyos-Marót, Léva, Kistapolcsány és Zsarnócza kivilágítást rendeztek, minden templomban hálaadás volt. Az 1892-iki képviselőválasztás.
Az 1892. év első hónapja választási izgalmakba sodorta az országot. Akkoron az újbányai kerületnek képviselője gróf Szapáry Gyula miniszterelnök volt, ki hogy pártját megerősítse, az országot téli választás átküzdésére szánta.
Az ar.-maróti választókerület gróf Migazzi Vilmos elnöklete alatt január 12-én tartott értekezletet. Az értekezlet teljesen tájékozatlanul fogott a jelöléshez. Gróf Migazzi Vilmos nem akarta elfogadni a jelöltséget, a jelöltséggel megkínált Kosztolányi Aurél pedig nyomban kijelentette, hogy a jelöltséget el nem fogadja. Ekkor a választók tekintélyes része Ruffy Pál mellett nyilatkozott, de ő, mivel formaszerint jelölve nem lett, a szabadelvű párt egysége érdekében a jelölést magától eleve elhárította. Elhárította pedig azért, mert az ő jelöltetését sem gróf Migazzi Vilmos, sem a főispán nem akarták. A szabadelvű párt ekkor Klobusiczky Jánost jelölte, ki akkor betegsége miatt az értekezleten meg nem jelenhetett.
Az ellenzéki pártok ekkor az értekezlettől elvonultak és junius 14-én, nemzeti párti programmal Odescalchi Arthur herczeget jelölték, ki a jelöltséget el is fogadta. A lévai választó-kerület január 10-én tartott értekezletet, melyen a szabadelvű párt Konkoly-Thege Sándort jelölte, a nemzeti párt hívei pedig nagy lelkesedéssel Mailáth Istvánt, a vármegye volt főispánját kiáltották ki jelöltnek; Mailáth István azonban a nála tisztelgett küldöttség előtt határozottan kijelentette, hogy őt, mint a szabadelvű párt hívét, ez a jelölés meglepi s azt el sem fogadhatja. Konkoly-Thege Sándorral szemben Levatich Gusztáv lépett fel, 48-as programmal. Újbányán gr. Szapáry Gyula volt az egyedüli jelölt, Körmöczbányán dr. Amon Ede.
A választás január 28-án megtörtént. Odescalchi Arthur herczeg a választás napján megelőzőleg visszalépett, s ezzel ebben a kerületben a koczka el volt vetve. Pártjának egy töredéke megjelent ugyan és gróf Szapáry Gyulát jelölve, névszerinti szavazást is provokált, de inkább csak azért, hogy bizonyságot tegyen arról, hogy volt. A szavazás d. u. 3 órakor véget ért, a beadott 1370 szavazat közül Klobusiczky 1282 szavazatot nyert.
Léván Konkoly Sándor 19 szavazattal győzött, Újbányán gr. Szapáry Gyulát, Körmöczbányán dr. Amon Edét egyhangulag, közfelkiáltással megválasztották.
A politikai izgalom azonban ezzel nem ért véget. Ugyanis gr. Szapáry Gyula az általános választások során két mandátumot nyert; a temesvárit megtartotta, az újbányait visszaadta. Viszont Tisza István az ugrai kerületben elbukott. Természetes volt tehát, hogy a kerület a mandátumot Tisza Istvánnak felajánlja. Tisza István a jelölést elfogadta és márczius 6-án programmbeszédét meg is tartotta. Vele szemben dr. Kaldrovics Géza 489ügyvéd lépett fel. A küzdelem erős volt, s az izgatottság feszült. Márczius 17-én tartották meg a választást és Tisza István 1260 szavazattal győzött az ellenfelére beadott 826 szavazattal szemben.
Bende Imrének nyitrai püspökké kineveztetése komoly aggodalmat okozott azok körében, kik a nemzeti szellemnek immár bokrosodásnak induló vetését nemzeti politikai érzékkel nem bíró püspöktől féltették, attól tartva, hogy a gyöngébben javadalmazott beszterczebányai püspökségbe, valamely elaggott esztergomi középszerüség kerül, kinek energiáját a haladó évek már megőrölték s kinek aluszékony kormányzása alatt újra virágzásnak indul a Moyses iskolája. Rimely Károly püspök.
Annál kedvesebb meglepetés érte a vármegyét, midőn arról értesült, hogy magának a Felségnek az akaratából a tárgyalások oly irányban indultak meg, hogy Rimely Károly lekéri apát és pozsonyi kanonok-plébános kineveztetésre felterjesztendő legyen.
Rimely Károly 1825 február 4-én Esztergomban született, régi magyar nemesi család sarja, pappá 1848. junius 21-én szentelték. Budavár ostroma idejében, 1849-ben, krisztinavárosi káplán volt és az ostrom alatt papi hivatását a honvédtáborban halálmegvetéssel teljesítette s egy ízben, midőn az első elesett honvédfőhadnagyot temette, az ellenség golyózáporában állott s a golyóktól átlyukgatott papi köntösben tért vissza a plébániára. 1850-ben a bécsi Pazmaneum tanulmányi felügyelője, 1852-ben a bécsi egyetemen a theologia doktorává lesz, később az egyháztörténelem és az egyházjog tanára az esztergomi papnevelő intézetben. 1861-ben parlamenti alkormányzó, pápai kamarás, a bécsi egyetemen a jogszigorlatokon vizsgáló, 1865-ben írja meg a Pazmaneum történetét, könyvének czíme: "Historia Collegii Pazmaniani." Ugyanabban az évben az 500 éves jubileumát ünneplő bécsi egyetem dísztagjává választja. Ő az egyetlen magyar tudós, kit ez a kitüntetés ért. 1867-ben pozsonyi kanonok, 1868-ban Rudolf trónörökösnek, Gizella és Klotild főherczegnőknek a magyar nyelvben és irodalomban tanára. Rimely Károly ojtotta tehát a trónörökös lelkületébe a magyar nemzet szeretetét, ő ismertette meg vele a magyar klasszikusokat, a magyar státusférfiak szereplését, országgyűlési beszédeiket s ő idomította annak a nagytehetségű ifjúnak lelkületét, kiben a magyar nemzet boldogító reményét bírta, de a kit, nagy fájdalmunkra, oly szerencsétlenül elvesztettünk. Rimely Károly 1870-ben nyeri el a lekéri apátságot, s e czímen a vármegye nagyobb birtokosainak sorába lép; 1876-ban nyeri el a Lipót-rendet, 1889-ben pozsonyi plébános, 1892-ben pápai prelatus.
Rimely Károlynak püspökké kineveztetése 1893 június 6-án tényleg megtörtént és a vármegye őt kineveztetése alkalmából üdvözölte.
Rimely Károly püspök férfiúi erélylyel és apostoli jósággal fog egyházmegyéje kormányzásához. Hű jelmondatához: "Age cogitate et fortiter". Ő, ki nagy műveltséggel, mély tudással és gyakorlati érzéssel bírt, tisztában van, hogy tótságlakta egyházmegyéjében saját hazájának mivel tartozik. Ő nem fordul el papjaitól lenézéssel, de nem is felejti el velök szemben apostoli tekintélyét; atyai szeretettel foglalkozik sorsukkal, de magyaroknak akarja őket. Míg előtte az érintkezés nyelve a latin volt, ő a magyar nyelvet helyezi jogaiba és megköveteli, hogy papjai vele magyarul beszéljenek. Neki erős harczot kellett megküzdenie az ellen a hazafiatlan áramlat ellen, mely némely felvidéki papnak lelkületében az egyensúlyt megzavarta. És győzött az egész vonalon. Szembe szállott minden pánszláv szellemű irányzattal, erélyesebben, makacsabbul, mint két előde tette és a hol a szeretet szelídsége nem használt, a szeretet szigorát alkalmazta. A gondviselés is segítette munkájában. A panszlavizmusuk által proskribált papok közül a leghirhedtebbek egy része meghalt, egy részének szeméről a hályog lehullott és a hazának igaz fiaivá lettek. Azok helyébe, kik elhaltak, új hazafias nemzedék jött; a püspöki aulában kiváló munkatársat nyert lelkes oldalkanonokjában, majd püspöki helynökében, Harán Jánosban. Hazafias érzelmeik által kiváló elismerést küzdöttek ki Krssák János, a mélytudású barsi főesperes, Lányi József, Ferencz Ferdinánd trónörökös magyar nyelvtanára, Vetzel István kanonok, Matunák Mihály, a nagytehetségű történetíró, Czeizel László esperes: 490kik bizonynyal mindannyian megérdemlik, hogy nevüket az utókor kegyelete megőrizze.
A főispán örömét fejezi ki, hogy ő felsége a király, a beszterczebányai püspöki széket Rimely Károly lekéri apát kinevezése által oly férfiuval töltötte be, kinek magas műveltsége, fenkölt szelleme, vallásos érzülete és tudománya a közbecsülést részére már régen megszerezte. A közgyűlés a püspököt, örvendetes kineveztetése alkalmából, feliratban üdvözli s Garam-Szent-Keresztre való bevonulása alkalmából, küldöttség által történendő képviseltetéséről gondoskodik. 118
Dr. Benkő Lajos jubileuma.
A vármegye dr. Benkő Lajos tiszti főorvosát készült megünnepelni, ki 30 éves köztisztviselői működését betöltendő volt. Ezt a szép ünnepet 1893 június 15-én rendezték s annak melegsége túlszállott a vármegyeház falain és az egész vármegye rokonérzetét megnyilatkozásra bírta.
A dr. Benkő Lajost ünneplő közgyűlésen Kazy János főispán a közgyűlés figyelmét oly tisztviselői működés méltánylásához vezeti, mely egy emberéletnek áldásos munkásságát öleli fel. Dr. Benkő Lajos, a vármegye tiszti főorvosa betöltötte a közpályán 30 éves működését. A Felség őt önfeláldozó munkássága elismeréséűl királyi tanácsosává nevezte ki, méltó, hogy a vármegye is elismeréssel legyen iránta, ki teljes munkásságát a vármegye közegészségügyi érdekeinek gondozására és úgy tudását, mint részvétét a szenvedők ezreinek javára fordította.
Dr. Ruffy Pál főjegyző ünnepi beszédében előadja, hogy az 1886. év szomorú emléket hagyott a nemzet történetében; akkor dúlt a legundokabb ragály, a kolera. Dr. Benkő Lajos akkoron 26 éves ifjú volt. Szóló szeretettel kutatta fel az e szomorú korszakot feltáró adatokat és a sötét képből fényesen látja kiemelkedni az ifjú főorvos bátor alakját.
Ő az első a kór szinterén. Mindennap más-más községben látjuk, feljajdúl a nép állapotán, kiteszi magát az elkeseredett nép inzultusának. Bátorítja a terhes feladatukban működő papokat, éles elmével látja a bajt és nemes szívével orvoslására siet.
Így tartotta dr. Benkő Lajos a vármegyébe bevonulását.
Az aranyos-maróti kórház kiépítése, fejlődése az ő érdeme. A kik látják a szenvedők zarándok-csoportjait, melyek házát búcsújáró helylyé tették, a kik tudják, hogy a legszegényebb néposztály benne bírja a valódi szegényorvost, ki a jót magáért a jóért cselekszi, igazat fognak adni neki, a miért ő Galenus opeseinél a Justinianei honorest többre becsülte.
Az ókor tudósától maradt fel az a bölcs mondás, hogy a mit az orvosság nem gyógyít, meggyógyítja a vas, a mit nem szanál a vas, szanálja a tűz. Dr. Benkő kiegészítette ezt a nagy mondást és hozzátette: "mire a rideg tudomány nem képes, meggyógyítja azt a részvét, meggyógyítja a szeretet."
Ő az összes gyógymódok között megtalálta a legjobbat, a rokonérzésnek gyógyító varázsát.
Majd Kosztolányi Aurél méltatja a tőle megszokott ékesszólással a vármegye nagy társadalma nevében az ünnepelt főorvost, mely szép beszéd elhangzása után a közgyűlés kimondja, hogy dr. Benkő Lajos kir. tanácsost, a vármegye tiszti főorvosát igaz hálaérzettel, 30 évet betöltött közczélú és áldásos működéséért az öröm lelkesedésével üdvözli, s érdemeit, önfeláldozó munkásságáért jutalmul, buzdító, nemes példa gyanánt az utókornak, jegyzőkönyvében megörökíti. Országos ügyek.
A magyar nemzeti állam kifejlődése iránti lelkesedés nemes hevülése buzog abban a feliratban, melyet a vármegye a sajtótörvény és az annyi bajt okozott nemzetiségi törvény módosítása érdekében az országgyűléshez intéz.
Feliratában kifejti, hogy a sajtótörvénynek oly értelemben való módosítását kéri, hogy minden a sajtó útján megjelent közleményért ne csak annak szerzője, hanem az időszaki lapoknál annak szerkesztője, különben pedig a sajtótermék kiadója együttesen büntethető legyen. A büntetőtörvénykönyv 172. §-ának első bekezdését olyképen kivánja módosítani, hogy e törvényszakasz büntetőjoghatálya azokra is kiterjesztessék, kik a magyar államnak egységes magyar jellege ellen a 171. §-ban meghatározott módon izgatnak. 491Nem osztozik abban a felfogásban, hogy az idegen nyelvű sajtótermékek megjelenésük előtt előzetesen czenzura alá essenek, mert ily rendelkezés a nem magyarajkú honpolgárok jogának korlátozását, ezáltal a jogegyenlőség fogalmát és így a közszabadságot sértené meg, viszont azonban kivánja, hogy a sajtótörvénynek büntető rendelkezései, úgy a büntető törvénykönyv szigora, a magyar nemzetállam és ez állam érdekeinek minden megsértője ellen a legnagyobb szigorral, ott pedig, hol az esküdtszéki intézmény az államélet legfenségesebb érdekeinek szinvonalára emelkedni nem képes, ez intézmény felfüggesztésével és a sajtóvétségeknek a kir. törvényszékek hatáskörébe utalásával alkalmazást nyerjenek.
Azon szomorú tapasztalat hatása alatt, hogy a tótajkú közönség között cseh és morva, sőt Amerikából érkező szláv nyelven szerkesztett nyomtatványok köröztetnek, sőt ilyen nyomtatványokkal a haza ellen lázítók a közönséget elözönlik: kivánja, hogy minden oly idegen nyelven megszerkesztett nyomtatvány- vagy hirlaptól, mely a magyar államellenes törekvések közvetítője, a postaszállitás joga megvonassék és kivánja, hogy a közigazgatási hatóságok felhatalmazást nyerjenek, hogy az ilyen, esetleg becsempészett, vagy az ország területén sokszorosított nyomtatványokat még szétosztásuk előtt elkobozzák és azokat a sajtóügyi közvádlónak megküldjék.
Kivánja, hogy azokon a vidékeken, melyeken a nemzetellenes izgatások gyökeret vertek és melyek ennélfogva a hazaárulásnak tenyészfészkei gyanánt tekintendők, az állam felügyelete alatt, a vármegyei törvényhatóságok keretében, ezek által szervezett vármegyei hitelintézetek alkottassanak, melyek a hazaellenes izgatások czéljából szervezett pénzintézetekkel szemben az egységes hitelviszonyoknak alapját megvessék.
Kivánja, hogy a nemzetiségi egyenjoguságról szóló törvény oly értelemben módosíttassék, hogy abban a törvénynek bevezető soraiban kijelentett az az eszme, mely szerint Magyarország összes honpolgárai az osztatlan egységes magyar nemzetet képezik, a törvény részletes rendelkezéseiben is kifejezést nyerjen.
Különösen pedig, hogy a törvényhatóságok és a r. t. városok jegyzőkönyvei csakis magyar nyelven vitethessenek s tanácskozási nyelvük csakis magyar legyen; hogy a törvényhatóságokhoz intézett minden beadvány magyar nyelven legyen szerkesztve és azok csakis magyar nyelven nyerhessenek elintézést; hogy úgy a törvényhatóságok, mint a r. t. városok belső ügykezelési nyelve kizárólag magyar legyen; hogy minden község és politikai testület csakis magyar köriratú hivatalos pecsétet és csakis magyar elnevezést használhasson. 119
Ily sarkalatos javaslatok hatása alatt felbuzdult az ezeket olvasóban a hazafias önérzet; nem lehet korhadt, nem lehet erkölcseiben hanyatló az a vármegye, melyben a hazaszeretetnek ily lélekemelő lángja lobog. Balogh János nem halt meg, az ő szelleme velünk él s méltóvá teszi hozzá a küzdő utódot.
A budai honvédszobornak május hó 21-én történt ünnepélyes leleplezésén a vármegyét küldöttség képviselte s a honvédszobor talapzatára koszorút helyezett ezen felirattal: "BARS VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGE NAGY-SALLÓÉRT"
A vármegye a F. M. K. E. barsmegyei választmányának kérelmére, a magyar nyelv tanításában sikert felmutatni tudó néptanítók jutalmazására évi 200 frt jutalom-összeget szavaz meg.
A vármegye ismét nagy politikai kérdéshez jutott, mely akkoriban az egész országot lázas izgalomban tartotta. Az egyházpolitikai kérdés már nagy hullámokat vert, midőn az a vármegyeház asztalára került, hogy abban a vármegye közönsége megnyilatkozzék. Az ügy 1893 június 15-én került a közgyűlés elé. Indító okot arra Budapest székesfőváros és Zemplén vármegye közönségének felirata adott.
492A főispán előadja, hogy a mióta a kormány egyházpolitikai programmját kifejtette, e kérdésben a közérzület hangulatát befolyásolni tartózkodott. Meg volt ugyanis győződve arról, hogy senki sem fogja kétségbe vonni, hogy ő a liberális felfogás híve. Ő örömmel üdvözölte a kormány elhatározását, de mert független volt meggyőződésében, a szabadelvűség követelményének tartotta, hogy senki meggyőződésére befolyással ne legyen. Jól tudja, hogy a bizottság minden tagja tisztában van meggyőződésével és abban megingatni magát nem engedi. Meg van győződve arról, hogy a vármegye hű maradt tradiczióihoz, melyek őt a történelem fényes lapjain a szabadelvű zászló mellé vezették és azért teljes megnyugvással tekint a közgyűlés elhatározása elé. Az előterjesztett tárgy teljesen ki van merítve és bármely felszólalás aligha adna fordulatot egyéni meggyőződésnek és csak a belbékét veszélyeztetné, melyet eddig megóvni sikerült. A kölcsönös egyetértést, a bizottság működésének összhangját eddig a belviszály nem zavarta meg és nem is kívánja, hogy megzavarja. Mivel pedig minden diskussziónak éle a jó egyetértés ellen irányulna, kéri a közgyűlést minden vita elkerülésére.
Ezen, általános helyesléssel fogadott beszéd elhangzása után:
Kosztolányi Aurél azt az indítványt terjeszti elő, hogy a törvényhatóságok felirata szellemében a közgyűlés intézzen feliratot úgy az országgyűlés képviselőházához, mint a kormányhoz.
Odescalchi Arthur és több mint 20 törvényhatósági bizottsági tag, ezen indítványnyal szemben, névszerinti szavazást kérnek.
A szavazás megtörtént és a közgyűlés 90 szavazattal, 49 szavazat ellenében, vagyis 41 szótöbbséggel Budapest székesfőváros és Zemplén vármegye feliratainak szellemében az országos kormányhoz egyházpolitikai programmját pártoló feliratot intéz, az országgyűlés képviselőházát pedig felkéri, hogy a kormánytól bemutatandó javaslatok alapján az állam és egyházak közötti jogviszonyt törvényhozás által az állami souverén jog sértetlenségével, szabadelvű szellemben, végérvényesen rendezze.
A határozat meghozatala a fenforgó ügyet minden részletében el nem intézhette és annak természetes következése volt, hogy a vármegye a debreczeni felirat mellett is állást foglaljon.
Debreczen szab. kir. város ugyanis az országgyűlés képviselőházához és a m. kir. kormányhoz feliratot intézett, melyben, azon indító oknál fogva, hogy az országgyűlés főrendiháza, az egyházpolitikai reformokkal szemben álláspontot foglalt, a törvényhozás egyik tényezője és így a nemzet kifejezett akaratával ellentétes irányban működik, az 1885. évi VII. t.-cz. oly irányú módosítását kéri, melynél fogva az országgyűlés főrendiháza a jelen alakjában a nemzet közakaratát képező haladásnak továbbra is akadályul ne szolgáljon.
A főispán a felirat szellemében nyilatkozik. A közgyűlés az egyházpolitikai reform helyeslését kijelentő előző határozatának folyományaképen a társtörvényhatóság átiratát örömmel üdvözli és a felirat szellemében úgy az országgyűléshez, mint a m. kir. kormányhoz feliratot intéz. Vasúti ügyek.
Említettük, hogy az osztrák-magyar államvasút-társaság az 1882. évi XLV. t.-cz.-be kebelezett szerződése által engedélyt kért és nyert, az Esztergom-Nánánál a fővonalból kiinduló, Léváig terjedő vasút kiépítésére és hogy ezt a vasútat a társulat előbb Csatáig, majd Léváig ki is építette és a csata-lévai szakaszt a forgalomnak 1887. évi október 6-án tényleg át is adta. Ennek az összesen 33 km. vasútnak a felépítéséhez a vármegye csakis a terület ingyenes kisajátításával járult, mely segély a 200,000 koronának jóval alatta maradt.
Ez a vasút azonban a vármegye közönségét - a közvetlenül helyi érdekeltek kivételével - ki nem elégítette és méltán, mert kétségtelen volt, hogy az állam ennek a vasúti iránynak észak felé folytatólagos kiépítését és a budapest-ruttkai vonalba beágazását az osztrák-magyar államvasútnak engedélyezni sohasem fogja, és nem elégítette ki azért sem, mert ez a zsákvonal a zsitvavölgyi érdekeltséget, legalább is a közeljövőben, egy szabványos vasútvonal kiépítésének reményétől elütötte. Az osztrák-magyar államvasút foglalkozott ugyan, De-Serres eszméje szerint, egy Érsekújvártól Aranyos-Marótig vezetendő keskenyvágányú vasút kiépítésével, midőn azonban 493szakközegei ennek a vasútnak a rentabilitását 3 %-ban irányozták elő, a társulat, a vármegye szerencséjére, a vasút kiépítése iránti tárgyalásait elejtette.
A vármegye tehát fellélekzett, midőn a kormány az osztrák-magyar államvasút magyarországi vonalainak megváltását javaslatba hozta és jól számított, mert a tárgyalások az 1891. évi XXV. t.-cz. megalkotása után a garamvölgyi vasút kiépítésére nyomban megindultak.
Kazy János, az ifjú, a tetterős, alkotni akaró és becsvágyó ember, lelkesedéssel fogott a vármegye vasúti politikájának megteremtéséhez és makacs kitartással meg is valósította szándékát.
Pedig a helyzet nehéz volt. A zsitvavölgyi vasút kiépítését egyrészt az osztrák-magyar államvasutaktól átvett hagyományok, melyek a rentabilitást tették problematikussá, nehezítették meg, másrészt az a merész vállalat, mely Nyitra központtal 400 km. vasútat akart kiépíteni s mely a vármegyét Privigyétől Érsekujvárig, Lévától Verebélyen át Lundenburgig, tehát keresztbe szelte volna és mely tervezetet a legmagasabb körök is méltánylással fogadtak.
De a garamvölgyi vasút sorsa sem volt jobb, mert ennek a vasútnak a tervezője, a saját előengedélyesi vérmes igényeihez alkalmas vállalkozót találni képes nem volt.
Kazy Jánosnak sikerült a mindkét vasútat fojtogató nehézségeket leküzdeni. A kormány a szarvas-mezőhegyesi vasút engedélyezését a zsitvavölgyi vasút kiépítésétől tette függővé és Baross Gábornak ez a genialis ötlete szerezte meg a zsitvavölgyi vasútat, melynek Nagy-Suránytól Aranyos-Marótig terjedő szakasza 1894. szeptember 7-én, aranyosmarót-kistapolcsányi szakasza 1895. szeptember 20-án tényleg átadatott a közforgalomnak.
Nehezebb sorsa volt a garamvölgyi vasútnak.
A vasút előengedélyese az előengedély számlájára élt, úgy hogy vele szemben kénytelen volt a vármegye előmunkálati engedélyért folyamodni és egy vállalkozó érdekcsoport az óvadékot a vármegye pénztárába el is helyezte.
Ekkor azonban a kormány vasútügyi politikája új tervvel kezdett foglalkozni. A kormány a komárom-érsekujvár-léva-garamberzenczei vonal iránt érdeklődött s ily vasút érdekében egy előkelő pénzintézet foglalt állást. Ez a vasút, mely a mellett, hogy a Garamvölgy nyerstermékeit Pozsonyon át a bécsi piaczhoz közelebb hozta volna, új főforgalmú vonal a komárom-érsekujvári, nagy költséggel építendő, bár strategiailag fontos, de közgazdaságilag holt vonal forgalmát és ilyképen jövedelmezőségét megszerezte volna. A tárgyalások megindultak s Kazy János főispánnak sikerült ezt a nagy tervet is vállalati szerződés megkötésével biztosítani. Ezt a tervet az 1895. évi kormányválság buktatta meg. Lukács Bélának utóda a nagy tervet elejtette azzal az indokolással, hogy a komárom-érsekujvári vasútat maga az állam fogja építeni, és a vármegye kénytelen volt a garamvölgyi vasút eredeti terveihez visszatérni. A vármegye örömmel fogadta ezt is és a léva-garamberzenczei vasút 1896. évi október hó 26-án a forgalomnak tényleg átadatott.
A garamvölgyi vasút még a mai alakjában is, a három északnyugati irányban haladó vasútirány között a legrövidebb. Mert mig a galántai irány 373, a hatvani irány 333 km., a garamvölgyi vasút irányhossza Budapest-Ruttka között csak 303 km.
Daczára a vasút mostoha helyzetének, mely azt két fővonal forgalmi irányától függőségben tartja, daczára annak, hogy a fafuvarozásban a Garamon folytatott talpas közlekedés a vasútnak erős versenytársa, a vasút üzletforgalma emelkedik, brutto bevétele négy év alatt 229.593 koronáról 270.738 koronára emelkedett, utasainak száma egy millió személykilométer és teherszállítmánya egy milliót meghaladó tonnakilométer emelkedést mutat. Az elsőbbségi részvények osztaléka pedig 1·38%-ról 2·21%-ra emelkedett. Az elsőbbségi részvények 5% kamat-hátraléka a vasút üzembehelyezése óta az 1901. évig 13·09%. A vasút üzleti hossza 66,114 km. Építési és felszerelési költsége 5,880.000 korona, mely 2,058.000 korona értékű törzsrészvény és 5.096.000 korona értékű elsőbbségi részvény kibocsátása által nyert fedezetet. A törzsrészvényekből a vármegye 690.000 koronát, a községek és egyes magánérdekeltek 280.000 koronát vállaltak el.
494A zsitvavölgyi vasút brutto bevétele az 1894. csonka év elhagyásával 163.555 K. összegről 230.699 K. összegre emelkedett. Utasainak száma másfél millió személykilométer, teherszállítása 831.150 tonnakilométer emelkedést mutat. Az 1900. üzletévben az elsőbbségi részvényeket 3·55%-kal kamatoztatta, s a részvények 5%-os kamathátraléka a vasút üzembehelyezése óta 11·59%-ra emelkedett. Ennek a vasútnak üzleti hossza 44·643 km. Építési és felszerelési költsége 3.236.000 korona. Ez a költség 1.132.600 korona törzsrészvény kibocsátása által nyert fedezetet. A törzsrészvényekből a vármegye 400.000 koronát, a községek és egyes magánérdekeltek 310.600 koronát vállaltak el.
A nagybélicz-privigyei vasút kiépítése során az oszlányi járás is elnyerte a vasúti vágányt, mely a vármegyének ezt a járását 16 km. hosszban hasítja át. A vármegye áldozatkészsége itt sem maradt el és 150.000 korona törzsrészvény erejéig járult ennek a vasútnak a kiépítéséhez. Megnyílt 1896. évi április 18-án. Ilyképen a vármegye területét hasító összes vasútak vonalainak hossza 215.677 km. Telefon.
A vármegyében már az 1893. évben történt kezdeményezés a telefonhálózatnak közigazgatási czélokra berendezése iránt, a vármegye tehát elüljárt ebben is.
A főispán oly czélból, hogy a gyors és pontos közigazgatás követelményeinek lendületet adjon, és e czél mellett a közönség úgy közforgalmi, mint szorosabb értelemben vett társadalmi érdekeit fejleszsze, úgy a kereskedelemügyi miniszternél, mint a vármegye közönsége előtt a vármegyei telefon-hálózat ügyében a kezdeményező intézkedéseket megtett.
Az alispán jelentése szerint alig lehetne meghatározni, hogy a telefonhálózat által a nagy társadalom melyik ágazata van inkább érdekelve és így kétségtelen, hogy a társadalom tagoltságainak minden szerves izülete kell, hogy az eszme megvalósítását a saját hatáskörében, a saját erejével előmozdítsa. Az érdekeknek ily összhangzatos találkozásánál az eszme megvalósulását leginkább mozdítja elő, ha minden érdekeltségi kör sorozatosan saját érdekeinek követelményét látja el. A vármegye igazgatásának érdekében áll, hogy a vármegye középpontja a járási hatóságok székhelyeivel és a r. tanácsú városokkal közvetetlen kapcsolatot nyerjen. A községek igazgatásának érdekében áll, hogy a járási székhely legalább is minden községi és körjegyzőséggel kapcsolatba hozassék. A magánérdekeltség, tehát a kereskedelmi és iparvállalatok, hitelintézetek, társulatok, egyesületek, és az egyes érdekeltek saját telefonhuzatukat csakis a már meglevő községi hálózathoz kapcsolják, vagyis, tulajdonképen figyelembe alig vehető áldozattal, a mikrofont saját otthonukban helyezhetik el. Kéri a közgyűlést, hogy a körülírt vármegyei telefonhálózat felállítását határozza el és ily értelemben a nagymélt. kereskedelemügyi miniszter úrhoz felterjesztést intézzen. A közgyűlés a vármegye járásainak székhelyeit és a r. t. városokat a vármegye középpontjával összekötni hivatott telefonhálózat költségeit, a kereskedelemügyi miniszter f. évi 27457. sz. a. kelt rendelete alapján, saját közalapjai terhére tényleg elvállalja.
Ha akkor a vármegye az eszmét nem ejti el, ha nem hallgat a csunya okoskodásokra, melyek a kultura magasabb követelményei iránt színvaksággal bírnak, így már 13 esztendővel lenne előbbre, és példát statuált volna, hogy érzékkel bír minden kulturális követelmény iránt és jár a maga lábán és alkot és cselekszik saját jószántából és nemcsak felső parancsra.
A telefon ügye abba maradt, még az a kis 14 km. telefon is elpusztult, mely a főispán kis-koszmályi lakását a vármegye-székhelylyel kötötte össze. Legujabban, 1902-ben, kezdeményezés történt a közgyűlésen a telefonhálózat kiépítése iránt. - Talán ennek nagyobb sikere lesz. Leidenfrost László halála.
Az 1893. év a vármegye társadalmát nagy csapással sújtotta; október 5-én meghalt Leidenfrost László, a vármegye első mezőgazdája.
A mi alkotást a lévai uradalom ma felmutatni bír, az mind Leidenfrost László érdeme, ki alkotásai által a köztudatban örökre él. E kiváló férfiút e fejezetben már fentebb jellemeztük.
Leidenfrost a lévai uradalom tagosítása után nyomban hozzáfogott a földterület javításához, a majorok felépítéséhez. Lászlóműve, Dobogó, Lök, Sándorhalma, Kovácsi, Dobóberekalja, Kálna majorjai nem voltak meg, 495Gényén és Nixprodon csak egy istálló és egy rozzant cselédlak állott. A hol pedig majorsági épületek voltak, ott a tagosítás földet nem adott, így a lévai rengeteg majorhoz csak 75 holdat tagosítottak. Így történt ez Győrödön is, Újbarson is.
A 70-es évek a földek lecsapolásával múltak el. Lök, Sándorhalma szántói, erdőterületek voltak, Génye, Dobogó, Lászlóműve pedig posványos legelő s a hol Lászlóműve majorja áll, - megérdemelte, hogy az ő művének nevezzék - ott azelőtt a kisszecsei földmívesek lovaikat usztatták. Legnagyobb alkotása a Perecz-csatorna rendezése.
A 70-es években kezdett építeni szeszgyárakat Kálnán, Léván és Gényén, mind a hármat nagyobb stilusban. Később épült fel a többi mezőgazdasági szeszgyár. A gényei gyárat is gazdasági szeszgyárrá alakította, a lévai gyárat pedig a városból Nixprodra tette át.
DR. RUFFY PÁL alispán, 1896.
Szerette az erdőt. Letarolhatta volna mindazt, a mit talált, mert a herczeg Esterházyakkal kötött szerződés megengedte volna. Nem tette. Ellenkezőleg, beszüntette az erdei legeltetést és a kopár területeket kiültette. Szakembereket hozatott, üzemterveket készíttetett, az erdőtörvény szellemének előtte járt. Ma a lévai uradalom erdei vetekednek bármely kulturállam erdőségével. Ha nagyon elfáradt, visszavonult az erdő mélyébe, napokig el volt ott, egyedül, vadászfegyverével. Szerette a vadászatot és fegyvere ritkán tévesztett czélt.
Egész ember volt, nemes szív, nemes kedély, melyet azonban a nagy tömegnek zsákmányul nem dobott, de a kik igazán ismerték, azok igazán szerették és híven követték a közéletben is, melynek egyik első vezéralakja lett.
Ott pihen Léván, annak a városnak a temetőjében, melynek egy emberöltőn át éltetője volt.
A közgyűlésen a főispán parentálta el. Megható szavakban fejtette ki, hogy a kiváló halottat egy virágzó város, melynek éltetője, egy vármegye, melynek hű őre, bajnoka volt, gyászolja. Ráutalt azokra a mély nyomokra, melyeket tevékenysége hagyott. Az ő dicsőségéből a vármegyének gazdag osztályrész jutott. A vármegye tanácsterme tanúja volt nemes gondolkozásának, elméje meggyőző erejének. Az ő magas műveltsége, aczél-jelleme és lángoló hazaszeretete világított a törvényhatóság közönsége előtt, mely megértette és követte őt. Kossuth Lajos halála.
Kossuth Lajosnak 1894 márczius 20-ikán bekövetkezett halála a vármegye közönségét megosztatlanul mély gyászba ejtette. A főispán értekezletet hívott egybe, melyen a törvényhatósági bizottság a vármegyének az országos gyászban történendő részvétét megvitatta. Ennek megállapodásait a közgyűlés magáévá teszi és így azokhoz képest Kossuth Lajos emlékét jegyzőkönyvében megörökíti, a nagy halott gyászoló fiaihoz részvétiratot intéz, a dicső halott temetésén a vármegye banderiális zászlaja alatt küldöttségileg megjelenik, a ravatalra koszorut helyez, a nagy hazafinak Budapesten felállítandó szobrára 500 forintot megszavaz, arra a vármegye területén adakozásokat gyűjt, a társtörvényhatóságoknak javaslatba hozza, hogy az eltemettetés költségét a vármegyék viseljék, végre Kossuth Lajos arczképét a vármegye tanácsterme számára megfesteti. Mindezen határozatait a vármegye lelkiismeretesen foganatosította és a nagy halott temetésén a banderiális zászló alatt a vármegye közönségének 100 tagja jelent meg, hogy hódolatát a nagy hazafi emlékezete iránt méltón kifejezze. Dr. Ruffy Pál alispán.
Oly időszakhoz értünk, melyről e sorok irója nem irhat történetet. Az 1895. év végén megtartott általános tisztújítást megelőző izgalmakról kellene beszélnie, quorum pars magna fui. Ennek az időszaknak bő irodalma van, a kit érdekel, megtalálja. Az 1887. évi deczember 17-én tartott közgyűlésen egyhangúlag dr. Ruffy Pált választották meg alispánnak, ifj. Mailáth Istvánt főjegyzőnek, dr. Kiss Mihályt árvaszéki elnöknek.
Az alispán székfoglaló beszédéből a következőket emeljük ki:
496"Megválasztatásom fölötti hálám a törvényhatósági bizottság többségének bizalma mellett azon férfiú bizalma miatt is nyilatkozik, ki ő felségének és az alkotmányos kormánynak bizalma által ezen vármegyének főispánja. Ki válságos viszonyok között kipróbált és megismert engem, ki előtt jó és balsorsban törekedtem igazságossággal megjelenni, kihez ma is teljes bizalommal fordulok, mert elmondhatom: "Scio cui credidi et certus sum."
"Tisztelem a vallást, mely nem engedi, hogy az anyagelviség korszakában az ember magasabb rendeltetését eltéveszsze. A törvény tehát, mely feladatommá teszi, hogy a hitfelekezeteknek törvényes jogaik gyakorlásában oltalmára legyek, meggyőződésemmel és lelkiismeretemmel teljesen összhangzatos."
"Nem kell igazolnom, mert a nyilvánosság előtt igazolva van, hogy rendíthetetlen híve és harczosa vagyok a megosztatlanul egységes magyar nemzeti politika követelményeinek és oda törekszem, hogy a közszabadság és a polgárjogok sértetlensége mellett, nemzeti közmívelődésünknek, vármegyénk jól megmívelt, jól gondozott talaja legyen. Súlyt helyezek a közgazdasági politikának fejlesztésére oly irányban, mint az főispánunk prestige-e alatt megindult."
"Mivel pedig a czélnál, mely felé törekszünk, fontosab az elv, melyből kiindulunk, morális politikát, tehát oly politikát akarok követni, mely a teljes nyilvánosság előtt egy elv, az igazság jogelvének uralma alatt áll és utilitarizmusból és opportunizmusból elvekre nem alkuszik."
"A kötelességnek fogok élni, melynek alárendelnünk kell saját magunkat, a házi tűzhely nyugalmát, alá kell rendelnünk mindazt, mi az egyéné, alá kell rendelnünk - a becsületen kívül - mindent."
"Ezen kötelességérzettől áthatottan veszem át az önkormányzatnak díszes szimbolumát, e pecsétet, melynek eddig oly férfiú volt a gondozója, kit az általános szeretet környékezett, ki megtanított arra, hogy a közpályán mily nélkülözhetetlen az együtt kezdők szeretete, ki ezen szeretet által kísérve keresi fel házi tűzhelyénél nyugalmát, de a ki részese marad közéletünknek és nem fogja feledni soha, hogy távozása által volt tisztikarának szeretete nem hervad el."
"Mit a gondviselő sokaknak ajándékba ad, azt én nekem kiküzdenem kellett, de én hálás vagyok ezért, mert csak azon bizalom boldogít, melyet kiküzdöttünk."
"Más vágyam nekem nincs, mint hogy akkor, midőn a nyert bizalommal beszámolnom kell, elmondhassam az Írás szavával: "jó harczot harczoltam, pályámat befejeztem, hűségemet megtartottam." Millennium.
Közeledett a millennium évének hajnalhasadása. A vármegye teljes hévvel fogott az ezer év megünneplésének előkészítéséhez és súlyt helyezett arra, hogy az ne csak külsőségekben, nem hervadó lombból épült diadalívekben, nem fakuló foszlányok halmozásában, hanem maradandó becsű rendelkezésekben nyilvánuljon és ezt az évet a vármegye történetében úgy kulturális, mint közgazdasági szempontból emlékezetessé tegye.
Az alispánnak végre sikerült a millennium év ünnepi programmját megszerkeszteni s azt előzetes bizottsági tárgyalások után, a közgyűlés elé terjeszteni.
Az alispán javaslatait a következőkben foglaltuk össze:
I. MILLENNIUMI EMLÉKKÖNYV KIADÁSA.
Bars vármegye közönsége emlékkönyvet ad ki, melynek czíme: "Bars vármegye a millennium évében.". Ennek a rendelkezésnek terméke ez a könyv, mely a vármegye képét, a "Magyarország Vármegyéi és Városai" czímű országos monografia sorozatában, nem szépítve, se a görögtűz fényében, hanem hamisítatlan hűségben az ország nagyközönségének bemutatja.
II. RÉSZVÉTEL AZ ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSON.
A vármegye az országos kiállítás történelmi főcsoportjában bemutatja nemesi czímerleveleit, legrégibb közgyűlési jegyzőkönyveit és bandériális zászlóit. A közgazdasági kiállításban bemutatja geologiai térképét, a vármegye petrografiai gyűjteményével. Mindez megtörtént.
497III. RÉSZVÉTEL AZ ORSZÁGOS ÜNNEPI FELVONULÁSBAN.
A vármegye a Budapesten, folyó évi június hó 6-án tartandó ünnepi felvonulásban saját, önálló bandériumával vesz részt, melyben a vármegyének őseik emlékéért és a vármegye ősi dicsőségéért lelkesedő fiai saját lovaikon és saját díszöltönyeikben fognak megjelenni. A bandérium szervezője és parancsnoka Révay Simon báró.
A bandérium, hogy vármegyei jellegének kifejezője legyen, a vármegye régibb bandériális zászlaja alatt fog megjelenni, melynek stílszerű helyreállításával Révay Simon báró megbízatik. A bandériumban a vármegye zászlaját, a bandériumban résztvevők által, saját kebelökből választandó zászlótartó viszi. Ugyancsak a vármegyei jelleg megóvása czéljából, a bandérium mellé kirendelt kíséret a vármegye czímerével és a vármegye színeivel tervezett díszöltönyben fog megjelenni. Megtörtént. A bandériumban résztvettek: Révay Simon báró, Mailáth István, a vármegye főjegyzője, Leidenfrost Tivadar, Kosztolányi István, Keltz Gyula és Vöröss Gyula.
A BARSMEGYEI BANDÉRIUM. May és társa felv.
IV. ÜNNEPÉLYES HÁLAADÁS.
Május hó 10-én a vármegye egész területén, minden hitfelekezet templomában ünnepélyes hálaadással kapcsolatos isteni tisztelet fog tartatni. Megtörtént.
V. A VÁRMEGYE MÚZEUMÁNAK MEGNYITÁSA.
A múzeum szakszerű berendezésére a közgyűlés Dillesz Sándor törvényhatósági bizottsági tagot felkéri.
VI. A VÁRMEGYE DÍSZKÖZGYŰLÉSE.
A törvényhatósági bizottság május hó 12-én, délelőtt 11 órakor tartja ünnepélyes díszközgyűlését, melynek tárgya a millenniumi év megünneplése, a hazafias örömnek, a gondviselés iránti hálaérzetnek jegyzőkönyvbe iktatása lesz. A közgyűlés folyamán fog a vármegye múzeuma az előző pont rendelkezése szerint ünnepélyesen megnyittatni. A közgyűlés jegyzőkönyve sajtó útján sokszorosítandó, abba a közgyűlésben megjelenő minden törvényhatósági bizottsági tag neve járások szerint felveendő s a törvényhatósági bizottság minden egyes tagjának kiadandó lesz.
498VII. A NAGYVEZEKÉNYI ESZTERHÁZY-EMLÉK LELEPLEZÉSE.
A mennyiben Eszterházy Miklós gróf a vármegyének tett nagybecsű ígérete szerint a nagyvezekényi négy Eszterházy hős emléke helyébe új és a hős halállal megdicsőült elődök emlékéhez méltó emléket még ezen évben felállítani fogja, a vármegye annak folyó évi augusztus hó 24-én, mint a győzedelmes csata évfordulója napján történendő ünnepélyes leleplezését a millenniumi ünnepélyek sorába felveszi.
A programmnak ez a pontja elmaradt. A remek műemlék, Markup szobrász alkotása elkészült, fel van állítva, de átadva nincs.
Mivel ennek a könyvnek mintegy betetőzése a millenniumi év - és záróköve a május hó 12-én megtartott díszközgyűlés; annak leirását részletesebben adjuk.
A közgyűlésen a bizottság tagjai nagyszámban és igen sokan közöttük díszmagyarban jelentek meg. A közgyűlést megelőzőleg a r. kath. templomban ünnepélyes hálaadás volt, melyen a főispán és a törvényhatósági bizottság testületileg jelent meg. A főispánt a közgyűlésre küldöttség hívja meg.
A főispán megnyitja a közgyűlést, üdvözli a megjelent tagokat és beszédét így folytatja:
"Mi, kik itt egybegyűltünk, hogy a nemzet nagy ünnepét szivünk, lelkünk melegével és lelkesedésével üdvözöljük, szintén ezen talizmán hatása alatt esküdtünk hűséget a szent koronának, s ha már nekünk a honalapítás nagy művében rész nem jutott, annál inkább vált erkölcsi kötelességünkké a szilárd gránitból emelt vár ezredéves falait fejleszteni, annak szellemi, erkölcsi és anyagi fényét, dicsőségét a legmagasabb fokra emelni, vagyis őseink magasztos példáját követni, nemcsak, de oda is hatni, hogy utódaink se szünjenek meg a nemes, fenkölt munka szorgos napszámosai lenni s hogy nemzeti erőnk békés, együttes, testvéries fejlesztésében, nemzeti életünk fentartásában a mostani generáczió az utóbbi évtizedekben oly rohamos előrehaladást mutat fel, hogy Szent István koronája ma oly hatalmasan ragyog, azt köszönhetjük azon különös, soha eléggé meg nem hálálható isteni Gondviselésnek, mely megengedte, hogy ezen magasztos ünnepen Szent István koronája a legfelségesebb, a legnemesebb, a legalkotmányosabb apostoli magyar király fején ragyog.
A nemzet rajongó szeretete, hódolata, törhetetlen hűsége övezi I. Ferencz József dicsően uralkodó apostoli királyunkat, s midőn keblünk legmélyebb érzelmeinek hódolatteljes kifejezést adandó, hálatelt szemekkel tekintünk a Mindenek Ura felé, fohászként fakad ki belőlünk a szó: Éljen a magyar király!"
A beszéd keltette nagy lekesedés lecsilapulta után Mailáth István, a vármegye főjegyzője emel szót. Elmondja, hogy e napokban hangzott el az egész országban, az Isten minden házában, milliók ajkairól a hálaima a Mindenható gondviseléseért, szívünk mélyébe zártuk a hálaérzetet s hoztuk el azt magunkkal e díszes terembe, hol a magyar állam megszilárdításához nem egy követ raktak s a melyben elhangzott beszédek és határozatok nem egyszer igazolták azt, hogy Bars vármegye erős bástyája tudott lenni és volt is e hazának, minden ellene intézett támadással szemben.
S mert a hálaérzet kell, hogy mindnyájunk szívét betöltse, a mai napon is az állandó választmány javaslatba hozza, hogy mindenek előtt fejezze ki a közgyűlés és iktassa jegyzőkönyvébe az isteni Gondviselés iránt érzett háláját, hogy a magyar nemzetet ezer évig fentartotta új hazájában.
Ezen ezer év alatt az isteni Gondviselés nemcsak fentartotta e nemzetet, hanem adott neki sok oly fejedelmet és királyt, ki együtt tudott érezni vele. S talán ez szűlte a magyar faj azon egyik kimagasló jellemtulajdonát, hogy mindig hű tudott lenni és maradni koronás királyához. Ez ezredéves ünnep örömeit nagyban fokozza az a tudat, hogy azt oly koronás király uralma alatt élhettük meg, ki szíve egész melegével szereti népeit és a ki ki tudja vívni magának az egész magyar nemzet igaz, osztatlan szeretetét. Ki példányképe a lovagiasságnak, igazságszeretetnek, jóságnak, s megmutatta, miként kell az adott esküt megtartani. Az ő Felsége személye iránt 499érzett legmélyebb hódolatunknak és alattvalói ragaszkodásunknak az ünnepi közgyűlés már is kifejezést adott.
Ezer év az idő véghetetlenségéhez semmiség, de egy nemzet történetében annyira sok, hogy azzal eddig még kevés nemzet dicsekedhetett. Inditványba hozza tehát, mondja ki az ünnepi közgyűlés, hogy ezer éves állami fennállásunk emlékére az alsóváradi sánczokban, hol őseink gyülekeztek, mielőtt a szláv birodalom, s annak fejedelme, Szvatopluk ellen, Bars vezér vezérlete alatt a győzedelmes hadjáratra indultak, maradandó emléket állít, melynek felállítása iránt, részletes előterjesztés megtételére a történelmi és régészeti bizottságot utasítja.
Majd Báthy László emel szót. Megihletett, remek beszédéből hadd közöljük itt annak legszebb részletét. "Hogy biztosítsák az elfoglalt föld birtokát, fegyvereik súlyát éreztetik a szomszéd népekkel, hogy hódoljanak Hadúrnak, merész kezekkel feldúlják a kolostorokat, üszköt vetnek templomok tetejére és leszakítják a tornyok ormáról a megváltás szent jelét, a keresztet. De önérzetük nemsokára elbizakodottsággá lesz, mert a Lech mezőn gyászos kudarczot vall a nemzet."
A VEZEKÉNYI CSATAEMLÉK. Saját felv.
"Fennáll-e még továbbra is, vagy osztályrésze pusztulás lesz? Elveszni ifjan, rút sírba dőlni, melyből többé nincs feltámadás? E rémes gondolat ónsúlylyal nehezedik lelkünkre, mikor megjelen nemzetünk életében az isteni Gondviselés első kétségbevonhatatlan jele. Isten férfiút ad a nemzetnek, a ki megtanítja az igaz Isten ismeretére, bevezeti a kereszténység nagy birodalmába, kaput nyit országában a czivilizácziónak s ezzel a nemzet fennállásának megveti alapját".
"Az első, a kiről a nagy király megemlékezik, az Isten, mikor így eszmél. "Omoljanak Hadúr oltárai és romjaikon ébredjen új élet, mely erőt és fényt a kereszttől vegyen. Kereszt legyen a hadak új jelvénye, csak ez alatt biztos a győzelem."
"Megtanítja népét a szabad haza igazi szeretésére, mikor azt kiáltja nemzetének: Fékezve legyen minden túlkapás, de nemzetem legyen szabad és hatalmas, mert szolgalánczba szorított kezekkel nagy alkotásokra képtelen a nép. Jöjjön a külföld, vándoroljon be, telepedjék le, majd nyerhet dús előnyt, jogot, de honom földjén legyen hű magyarrá, hogy hazám kertjében ne teremjen gyom."
"Megtanítja a király személyének, az Isten által megszentelt magyar szent korona viselőjének igazi, nem szolgai tiszteletére, midőn így eszmél: "Tisztelt legyen az új királyi trón, de ne övezzék gyávák, ne hizelgők, mert a trónnak legbiztosabb támasza az önérzetes, erős férfikar."
"És midőn a nemzet erre az útra lépett, megenyhült az élet, megtisztult az erkölcs, növekedett a jog tisztelete, a harczhoz békés foglalkozás járult, a nemzet élete, a honnak léte mentve volt".
500"Igazat mondott tehát az ország herczegprímása a történelmi nevezetességű Mátyás templomban mondott május harmadiki nagyszabású beszédében, midőn ezt hangoztatta: "Kard foglalta el, kereszt tartotta fenn a hazát." Majd így folytatja: Ezer éves történetünk minden lapja elárulja a szent kéz nyomát. Óh én mindezekben az isteni Gondviselést látom; jól mondja azért a nagy franczia szónok: "Amaz okok hosszú lánczolatai, melyek birodalmakat alkotnak és döntenek meg, a Gondviselés titkos intézkedéseitől függenek. Isten az egek magasságában tartja a nemzetek gyeplőjét s minden szív az ő kezében van. Majd visszatartja a szenvedélyeket, majd megereszti a féket..." Majd lesújt, majd felemel. És jól van ez így. Úgy tesz az Isten szerető népével, mint a gazda a szőlővesszővel. Megmetszi a gazda a szőlővesszőt, a metszés nyomában köny fakad. Hadd könyezzék, hiszen a köny után majd drága szőlőfürt terem rajta. Hadd sújtson is néha az Úr és csaljon könyeket a honfiú szemébe, hiszen a könyek után nemes elhatározások, felébredt öntudat, vitéz tettek fakadnak a nemzet életében".
"Az Isten bölcsesége hosszú időre terjedő feladatot rótt e nemzetre is és élni fog, míg e feladatot teljesiteni képes".
"Ezer éves immár ez alkotás s habár pusztíták gyászos testvérharczok s rombolva tört rá tengernyi ellenség, fennállott annyi ellenség között, hiszen jellemének első vonása, alkotásának első princzipiuma az Istenbe vetett bizalom. "Épen úgy, mint a viharrázta tölgy, melyet bár a rovar odvasít s bőszen támad meg zúgó zivatar, megtépetten is újra élni képes, mert életnedve gyökerében van".
"Helyesen cselekedett tehát az ország első testülete, a törvényhozás, mikor törvénybe iktatván ezer éves létünket, az első pontban Istennek ad hálát hazánk fentartásáért. Tisztelettel kérem, kövesse ezt Bars vármegye törvényhatósága is".
"Midőn e felhívást intézem Bars vármegye törvényhatóságához, az én szívem már telve van áhítattal, mint a virág megtelik a nyári regg harmatával. Ezen áhítat hatása alatt hálát adok neked Uram, hogy ezt a nemzet az én nemzetem! Hála és dicsőség neked, népek atyja, szabadság szent Istene, hogy ezer évig őrizted a magyar világrendítő harczok között! Segíts és őrízz bennünket a jövő ezer évben is, kivált most, az állami átalakulás e nehéz napjaiban, legyen újra egygyé a magyar, hogy távol legyen tőlünk az egyenetlenség és mi hálával csókoljuk atyai jobbodat és áldani fogunk örökké!"
Ez a beszéd óriási hatást keltett. Az érzelmek áradata túlcsapott a lelkeken és komoly férfiak szemében megjelent a köny. A mint a nyugalom helyreállott, Kosztolányi Aurél emelkedik szólásra. Beszéde értékes nekünk, mert az valódi történelmi kútfő és a szónok jól tette, hogy a vármegye multját mesteri kézzel megírt vázlatban a közgyűlés ünnepi keretébe illesztette. Megérdemli érette a vármegyének mélyen átérzett háláját. Beszédének történelmi vonatkozású részleteit szóról-szóra adjuk a következőkben:
Bars vármegye ezer éves története a Garam partjain fekvő Alsó-Várad határában ezer év előtt létezett kis földvárban kezdődik.
A legrégibb történelmi kútforrásunk, Béla névtelen jegyzőjének krónikája 34. részében meg van írva, hogy: "Zuard és Kadoscha, Huba fiai, nemkülönben Huba és minden hadaik az Ypul vizén a Duna mellett átkelének és másnap a Grón vizén átkelve, tábort ütének a mezőben egy kis földvár mellett, melyet Váradnak neveznek és ezen várat bevévén, ott maradának 3 nap Bungér fiának, Borsunak jövetelére várva, kit Árpád vezér nagy sereggel küldött segítségükre. Negyed napon, midőn Borsu erős hadakkal hozzájuk érkezett, a föld népe mind megfélemlett tőlük és senki sem merte ellenük kezét emelni. Akkor ezen négy úr egymás között tanácsot tartva, a hozzájuk hű lakosok kérelmére elvégzé, hogy a sereg harmadrésze a föld népével menjen a Zoulon erdőbe, kik is az ország határszélén, mind kőből, mind fából is erős torlaszokat építsenek, nehogy valaha a csehek és lengyelek lopni és rabolni országunkba jöhessenek. Ekkor közegyetértéssel Borsut küldték ki vitézeivel, kik is midőn a Grón folyó mellett lovaglának, egy szarvas előttük megfutamodva, a hegyek tetejére hága, melyet Borsu nagy sebesen a hegy tetején agyon nyílaza. Akkor Borsu, a mint azon hegyen 501körültekintett, azt vette eszébe, hogy ott várat építsen. S mindjárt összegyűjtvén a pórnépet, egy magasabb hegy ormán igen erős várat építe, melynek tulajdon nevét adá, a mint is Borsu várának nevezik." Bars vára a Kis-Koszmály és Kovácsi között elterülő hegyláncz egyik ormán állott.
Anonymus krónikája szerint Árpád a Garam völgyét és Bors várát Borsnak, Zsitva völgyét pedig Galgócz és Nyitra várak elfoglalójának, Hubának adományozta a Tursok erdőig. Bors és Huba vezérek tehát, Bars vármegyének első urai voltak, Bors vezér pedig, mint várispán, Bars vármegye első főispánja volt. Az itt talált szláv nép önként, ellenállás nélkül meghódolt a lovagias Bors vezérnek s ezer éves multunk fényes tanúsága szerint hű társa volt a magyarnak. A magyar dicsőségéből és gyászából, öröméből és bánatából kivette osztályrészét. A Sajónál IV. Bélával, a rozgonyi csatában Csák Máté zászlai alatt, Hunyadi János győzelmes seregében, a mohácsi gyásztéren, Rákóczy Ferencz csatáiban, a nagysallói győzelmes napon, a mi derék tót népünk egy sorban harczolt a barsi magyarral.
Száz év mulva lecsilapult a harczi zaj; a szilajvérű magyar lelkén győzedelmeskedik a kereszt. A honfoglalás és a kard 100 évet, a keresztség felvétele pedig 900 évet adott nemzetünknek. Első királyunk, Szent István államalkotó bölcsességének, magyar nemzeti létünk biztosítását köszönhetjük.
Hittérítőket nyugatról hozatott és nem a keleti császárok birodalmából. Ha ellenkezőleg cselekszik, valószinű, hogy a magyar is a rokon bolgárok sorsára jut, a kik a keleti egyház befolyása alatt nyelvüket, nemzeti jellegüket, szokásaikat elfelejték, elnyelte őket a szláv tenger. Bars vármegyében ellentállás nélkül, rohamosan hódított a keresztény vallás. Már a XI. század első felében Barson, Zsemléren, Körmöczön, Újbányán, Néveden, Knezsiczen (jelenleg Kis-Apáthi) templomok épülnek. I. Geyza király, kinek Bars vármegye déli részein birtokai, Udvard vidékén fejedelmi laka és saját kápolnája volt, 1075. évben a garamszentbenedeki apátságot alapította. A beiktatás a király, a trónörökös László herczeg, Gyula nádorispán, az esztergomi és kalocsai érsekek, a barsi egyházi és világi rendek és sok ezerre menő nép jelenlétében, fejedelmi fénynyel ünnepeltetett.
Szent László hősiessége, Kálmán király, korát túlhaladó bölcsessége, III. Béla görög műveltsége, Magyarországot elsőrangú államok sorába emelik.
A kétszáz éves haladás eredményeit 1240-ben Batu kán mongolainak két éves pusztító hadjáratai megsemmisítették. Bars vármegye Garam-Szent-Benedek és Kis-Tapolcsányig majdnem teljesen elpusztult.
Az ellenség kitakarodása után Béla király nagy erélylyel hozzálátott Magyarország újjáteremtéséhez. Ezen időben telepedtek le Körmöcz vidékén németországi bevándorlottak.
IV. Béla halála után folyton megújuló pártviszályok emésztették Bars vármegye erejét. Régi dicsőségünk fényesen ragyogott. Hírt, dicsőséget, hatalmat és tekintélyt hagyott a nemzetnek örökségül uralkodása alatt. Hazánk határait három tenger mosta. Hozzá nem méltó utódok alatt azonban hanyatlott az ország, pusztult a nemzet.
Bars vármegyét ezen korszakban a husziták árasztották el. Erzsébet özvegy királyné kegyelméből 1442. évben Giskra János huszita-vezér a bányavárosok kapitánya lett, a ki az Ulászló király pártjára állott vármegyénket évtizedeken keresztül zsarolta. Lévát, Garam-Szent-Benedeket, Berzencze várát, Kis-Tapolcsányt feldúlta, a garami járást Körmöczig hatalmába kerítette.
Hunyady Mátyás vaskeze megfékezte a cseheket, Giskra meghódolt, Bars vármegye visszanyerte a sokáig nélkülözött békét és nyugalmat.
Mátyás király kétszer látogatta meg Bars vármegyét, 1467-ben, a mikor a Vág vidékén garázdálkodó csehek ellen vezette győzelmes seregét és 1479-ben, mikor Esztergomból Körmöczre utazott.
Ekkor adta Mátyás a II. Pál pápától kapott vérereklyét ajándékba a garamszentbenedeki apátságnak; 1483-ban épült fel a háromszor felgyujtott apátsági templom, mely az 1881 július 21-én beállott nagy tűzvészig fennállott.
A magyar nemzet fátuma az volt, hogy legkitünőbb királyai: Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Hunyady Mátyás fi-utódok hátrahagyása nélkül haltak meg. Mátyásnak diadalmas hadjáratai folyamán, dicsősége 502tetőpontján, 1490 április 6-án bekövetkezett váratlan halála pótolhatatlan veszteség volt. Mély gyász borult a nemzetre, melynek súlyát a mohácsi vész után roppant erővel Magyarországra zúdult török hatalom rettenetessé tette.
Magyarország három részre szakadt. Erdély és a kapcsolt részek Szapolyai János király, s halála után az erdélyi fejedelmek uralma alá kerültek. Az északkeleti, északi, nyugati, valamint a dunántúli határvármegyék a magyar király fenhatósága alatt állottak, Magyarország többi része az Aldunától, a Száva, Dráva, fel egészen Heves vármegyig a török pasák zsarnok hatalma alatt szenvedett 156 évig.
Ezen korszakban, a mely valóban a pusztulás korszakának nevezhető, Bars vármegyét geografiai fekvése és exponált helyzete a legválságosabb viszonyokba sodorta. Hőskölteményt kellene írnom, hogy méltóan és élethűen előadhassam apáink viselt dolgait. Másfél századig tartó harcz és küzdelem, a folytonos bizonytalanság és sanyargattatás szülte, testet és lelket ölő lázat állapot emésztette népünket. A török hódító hatalma rohamosan terjedt vármegyénkben 1630-tól 1680-ig. Bars vármegye három alsó járása, Lévát, Verebélyt, Garam-Szent-Benedeket, Kis-Tapolcsányt, Felső-Kosztolányt és a két Lehotát kivéve, a török hódoltság alatt állott.
1619 szeptember 5-én gróf Forgách Zsigmond nádor a királyhoz való hűségre inté a vármegyét, egyúttal szigorúan utasítja, hogy a dicát és taxát szedjék be és generalis insurrectiót rendeljenek el; különben, mondja: "a vármegyére szállítjuk a vitézlő népet". Hét nap mulva, szeptember 12-én pedig Bethlen Gábor manifestuma lett kiadva, melyben Bethlen a vármegyét csatlakozásra szólítja fel; egyúttal "a kassai gyűlésben nekünk adatott euctoritasunknál fogva sub amissione capitis et omnium bonorum, parancsoljuk kegyelmeteknek, hogy több levelünket nem várván, minden hadi apparatusával, személye szerint teljes készülettel jöjjön táborunkba".
A helyzetet veszélyessé tette, hogy Dóczy András, ez időben vármegyénk főispánja, mint szatmári várkapitány, a király táborában, Kisfaludi Liptay Imre kitünő alispán pedig Konstantinápolyban volt követségben.
Bars vármegye rendeinek bölcsesége és szabadságszeretete megoldotta a dilemmát; Bars vármegye fiait ott találjuk az erdélyi fejedelmek seregében, harczolva a sokszor veszélyeztetett vallásszabadságért és az ősi alkotmányért; ott találjuk a magyar királyok táborában vagy a végvárakban is, vérüket ontva a hazáért a török elleni harczokban. Az otthon maradt rendek pedig, időt és költséget nem kímélve, daczolva az utazás veszélyeivel, vármegyei gyűléseken gyógyítják a megye ezer bajait; 1612-1619-ig Garam-Szent-Benedeken, Aranyos-Maróton, Kis-Tapolcsányban, Nagy-Ugróczon felváltva 95 vármegyei gyűlést tartottak.
A szegény nép pedig fizette az adót a török pasáknak, a kurucz vezéreknek és a labancz generálisoknak. Koháry István a lévai várkapitány hős csatája, a nagyvezekényi győzőknek 1652 augusztus 26-án a csatatéren bekövetkezett hős halála, apáink honszeretetének és vitézségének örök emlékei.
1686 szeptember 2-ika feledhetetlen emlékű Bars vármegyében. Budavárát a szövetséges seregek - a melyekhez vármegyénk 431 lovaskatonát adott - visszafoglalták. Vármegyénk a töröktől örök időkre megszabadult.
Nem sokáig élvezhette a nemzet a kivívott győzelmek gyümölcseit. Az idegen származású katonaság jogot és törvényt tipró erőszakossága, a mindenfelé megindult vallásüldözés, II. Rákóczy Ferencz zászlai alá vitte a nemzetet. Bars vármegye a szabadság szeretetétől lelkesítve, Rákóczy táborába siet. 1707 évben az ónodi országgyűlésen Bars vármegye 2 követe, Kazy János alispán és Kosztolányi Gábor főjegyző az abrenuntiatio kimondását elfogadják. XIV. Lajos kétszinű politikája, a hadseregben kitört viszálykodás, a nemzet kimerülése, végzetes lett a szabadságharczra. Rákóczy Ferencz szerencsecsillaga a majtényi síkon lehanyatlott. 1711 május elsején megköttetett a szatmári béke.
A nemzet két tapasztalattal lett gazdagabb, hogy a külhatalmak minden szabadságharczunkban cserben hagytak, s hogy a magyar ősi bűne, a pártviszály, rombadöntött minden kivívott eredményt.
503A megfogyatkozott nemzet kibékült uralkodójával s élvezi a béke áldásait. Magyarország lakossága alig volt három millió. Az örökösödési háborúban a pozsonyi országgyűlés korszakalkotó lelkes nyilatkozata: "moriamur pro rege nostro", végigröpült széles e hazában, a legnagyobb mérvű áldozatokra, köztettekre buzdítva a magyart.
Bars vármegye Pálffy táborába küldi vitézeit.
A győzelmes hadjárat fénye s bizonysága annak, hogy a magyar nemzet hűsége és vitézsége a trón legerősebb támasza. A nagy franczia forradalom a magyar nemzetet is felébreszti százéves tespedéséből. Lelkes írók bátor csoportja a latin és német műveltség keblén haldokló magyar nyelvet feltámasztja. Nyelvében él a nemzet! - ez a jelszó országszerte. Bars vármegye a nemzeti és alkotmányos ébredés korszakában, a vezérlő vármegyék között díszes helyet foglal el. Ezen teremben már 1830-ban magyar lett a közgyűlés nyelve. A jobbágyság eltörlése, a sajtószabadság, az általános teherviselés, a vallásszabadság iránti inditványok napirendre kerültek Bars vármegye közgyűlésein. Plathy Mihály aranytolla, idősb és ifj. Balogh János szónoki ereje és varázsa nemcsak e teremben, hanem az országgyűléseken is propagandát csinált ez elveknek s híressé tette vármegyénket. Balogh János barsi követ egyik beszédében Wesselényit védve, felségsértési vád alá helyeztetett. Bars vármegye új követ választására utasíttatott. A vármegye azonban újra megerősítette Baloghot, a kormány pedig megszüntette ellene a keresetet.
Az egész vonalon megindult a lázas tevékenység, Magyarországnak a szabad és művelt nemzetek színvonalára való emelésére.
Az 1848. év emléke Magyarország történetében aranybetűkkel van feljegyezve. A szabad nemzetek legdrágább kincse, a sajtószabadság, évszázadokon elfojtott keserűségeknek és vágyaknak útat tört és kifejezést adott.
Ellenségeink, féltve befolyásukat, a melylyel évszázadokon keresztül annyi átkos visszavonást és szerencsétlenséget zúdítottak nemzetünkre, a trón és nemzet közé állottak; az összeütközés elkerülhetetlen lett. Nemzetünk nagy megpróbáltatáson megy át. Testvéreink, a kikkel évszázadokon keresztül közös erővel védtük a hazát és a nyugati keresztény műveltséget a török hatalom pusztító hódításai ellen, ellenünk lázíttatnak. Ifjak és öregek, szegények és gazdagok fegyvert ragadnak a haza védelmére. Bars vármegye is kivette részét a vérkeresztségből, a nagy-sallói honvédemlék a jövő évezred nemzedékeinek hirdetni fogja Bars vármegye áldozatkészségét és hazaszeretetét.
A magyar szabadság fényes csillaga Világosnál elhomályosult. A harczi zajt dermesztő csend váltotta fel, melyet csak az árvák és özvegyek zokogása s martyrjaink fájdalmas sóhajtása szakított meg. A nagy csapás földig sújtotta, de meg nem törte a magyart!
A szívekben élt a remény, hogy: "még jönni fog, mert jönni kell, egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán". Reményeink teljesedtek. 1867 június 8-án királyi eskü szentesítette alkotmányunkat. Tizenöt millió ajakról hangzott el a lelkesedés szava, hogy: Éljen a király!
E tartalmas beszéd után Dillesz Sándor emel szót, kit megillet, hogy őt a vármegyei múzeum megteremtőjének nevezzük. Ezt mondja:
Az ország összes törvényhatóságai, városai s testületei lélekemelően ünneplik ezeréves multunkat. De oly magasztosan, oly kegyeletesen s az ünnephez annyira méltóan talán egyik sem, mint Bars vármegye.
Hisz lehet-e méltóbban, magasztosabban ünnepelni a multat, mint azzal, midőn emlékeinek kegyeletes megőrzésére templomot emelünk, csarnokot nyitunk.
Midőn Bars vármegye törvényhatósága elhatározta, hogy az ezredik év ünnepére múzeumot nyit, dicsőséges multját egy fényes lappal szaporította. Bebizonyította, hogy nemcsak a hadi dicsőség, nemcsak az államkormányzati bölcsesség fegyvereit tudta mindenkor dicső multjához méltóan ragyogtatni úgy, a mint azt hazánk java a különböző történeti korszakokban kivánta, de bebizonyította azt is, hogy a béke áldásos fegyvereit is hozzá méltóan tudja használni.
504Helyes érzékkel jutott annak tudatára, hogy a vármegye szent földjén, klasszikus talajon áll.
Oly földön, melyen a kelet és nyugat népeinek háborgó hullámai sokszor csaptak össze, s tajtékozva törtek meg, itt hagyva halottaik csontjait, fegyvereit, szokásaik és műveltségük emlékeit.
E szentelt föld még alig ismert kincsesbánya, mely csak művelőkre vár, hogy belőle a tudomány forrásai nyíljanak.
Következett a határozat: A közgyűlés vallásos érzülettel eltelve hajlik meg az Isten nagysága és jósága előtt, s ünnepélyes hálaérzetét fejezi ki az isteni Gondviselés iránt, hogy a magyar nemzetet ezer évig fentartotta új hazájában, mely hálaérzetét jegyzőkönyveibe iktatja.
A közgyűlés e nemzeti ünnep alkalmából ő Felségéhez, I. Ferencz József apostoli királyhoz és Felséges hitveséhez, Erzsébet királynéhoz üdvözlő feliratot intéz.
Az ezredéves ünnep nagyságától áthatva, kimondja továbbá a közgyűlés, hogy ezeréves államiságunk emlékére a történelmi nevezetességű alsóváradi sánczokban maradandó emléket állit, mely iránt részletes előterjesztés megtételére a történelmi és régészeti bizottság utasítja. Végül örömmel veszi át a múzeumot, azt megnyitottnak jelenti ki s átadja további gondozás végett az alispánnak.
A királyhoz és a királynéhoz intézett üdvözlőirat szövege a következő:
A nemzet vezérei fejedelmüknek Árpádot választják, véresküt tesznek, hogy a míg nemzetsége él, fejedelmük az ő vére legyen és Árpád hűséget esküszik a népnek. Egy évezer mult el azóta.
A kettős eskű az egy évezert bevilágló szövétnek.
Az első évezer első sugara az etelközi szerződés, a második évezer hajnalbiborát Felséged koronázási esküje szerezte meg.
Mert, ha Árpádot az isteni ihlet mondaköre lengi körül, Felségedet a népével kiengesztelt Isten adta nekünk, mert nem rettent többé a keletnek romboló hatalma, nem üldöz többé a nyugatnak jellemünket, nemzeti öntudatunkat elernyesztő ádáz kísértése.
Felséged szentté tette a legszentebbet, az ősi szabadságot s a nemzet megújult ős erejének teljével tette nagygyá a trónt, melynek hatalmát megbecsüli a szövetséges s melynek szigorától elleneink rettegnek.
Felségednek köszönhetjük, hogy az ezredik évet békeverőfényben, ünnepi köntösben megüljük, mert egy szabadságát szerető nemzet csak szabadsága teljében ünnepelhet s tanulva elmúlt zivatarokból, érett öntudattal intézheti a legbiztosabb jövőt.
Lelkesedésünk dicsőíti Istent és megkoszorúzza Felséged nevét, hogy lássa az utód, hogy e vármegye, mely akkor, midőn a szabadság hajnalának bátor hirdetője volt, a trón előtt fejezte ki a nemzet jogát, ma önérzettel hirdeti, hogy hazaszeretetével Felséged szeretete azonos.
De a fohászban, mely ma a magasba tör, felszáll szeretetünk hazánk Felséges Nagyasszonya, Felséges királynénk iránt, kiben a kiengesztelődés szent Cherubját, a nemzet védőasszonyát tiszteljük, s ki egy új évezrednek szerezte meg egy nemzet soha el nem mulható háláját.
Isten éltesse Felségedet, Isten óvja meg a Felséges királynét.
Az ünnepi közgyűlést lakoma követte, este pedig a műpártoló egyesület szinkörében szini előadás, midőn lelkes műkedvelők dr. Ruffy Pál alispán "Bars vezér" czímű alkalmi szinjátékát adták, melynek különösen a vármegye történetéből merített előképei kötötték le a jelenvoltak figyelmét. Ugyanezt a szinjátékot megismételték Léván, Szent István király napján, a fellegvár romjainak tövében, a szabad ég alatt rendezett népünnep alkalmából, melyen a Lévát környékező falvakból mintegy 3000-en jelentek meg. Károly Lajos főherczeg halála.
Május 19-én még lobogott az ünnepi öröm tüze, midőn megjelent közöttük Azrael és a legfényesebb fáklyát lefelé fordította. Az ünneplő vármegye sorai közé suhogva csapott le a hír: meghalt a vármegye első földesura, meghalt a király öcscse, Károly Lajos főherczeg őseihez tért. Az örömtüzek kialudtak, a vármegye gyászba borult. A gyászhír május hó 19-én, tehát az ünnepi közgyűlés estéjén érkezett a városba s megszakította az ünnepi programmot. A kivilágítás elmaradt. A város gyászba borult. A vármegye rendkivüli közgyűlésben 505gyászolta meg elhunytát, részvétfeliratot intézett a királyhoz és Mária Terézia főherczegnőhez. A temetésen, Bécsben küldöttség jelent meg, melynek tagjai voltak Kazy János főispán, dr. Ruffy Pál alispán, báró Révay Simon, Simonyi Béla és Sümegh János. A vármegye és különösen Kis-Tapolcsány népe előtt örökre emlékezetes marad az ő nemesszívűsége, részvétteljes érzülete minden szenvedő iránt, azért legyen megáldott az ő emléke Bars vármegye közönségének érzületében mindörökké.
A millenniumi év ünnepélyeinek közepette újabb gyász borult a vármegyére. Gr. Migazzi Vilmos halála.
Augusztus 28-án halt meg gróf Migazzi Vilmos hosszas és nagy szenvedés után, aranyos-maróti kastélyában.
Az ő közczélú szereplésével lépten-nyomon találkoztunk, de itt ravatala előtt, melyet a kegyelet emelt, még egyszer meg kell állanunk, hogy őt méltón elparentáljuk.
Bars vármegyének a XIX. században, hűsége által, a küzdők sorából kimagasló fia ő. Volt a vármegyének tehetsége és a megfutott pálya fényét tekintve nagyobb szülötte is, de egy sincs olyan, kinek egyénisége úgy személyesítené a vármegye társadalmának küzdését, mint személyesítette ő.
Származására főúr, nevelése arisztokratikus, egyoldalú, távol áll a nemzet érzelmeitől, tápláló erejét felülről nyeri. De neki van lelki ereje ahhoz, hogy a mint észreveszi, hogy tévesztett úton jár, ott hagyja a fényesnek igérkező katonai pályát és a legmagasabb körök fényéből oda tér az ő apai házába és ott gyászol eltaposott nemzetével és a hazafias kitartás szellemét éleszti.
Az ő boldogulásának alapja, csodálatos gyakorlati érzéke volt, mely őt szélsőségekbe nem űzte és a szilárd úton megtartotta. Ő csakis a vármegye által akart érvényesülni és azért nem tévelyedett el idegenben; honn maradt. A vármegye volt az az alapzat a melyre lépett és a vármegye bizalma által emelkedett ez alapzaton, de hű is volt a vármegyéhez haláláig. Róla elmondhatjuk, hogy a közbizalom iránta nem csökkent és befolyása minden irányban megmaradt. A háza nyitva volt minden barsinak s nevelőiskolája volt a megye sok fiának. Arisztokrata volt a nélkül, hogy a büszkeségről fogalma volna, takarékos volt, de adakozó is és jótékonysága mindig eltalálta az alkalmas időt és a helyes arányt.
Elmondhatjuk róla, a mit saját magáról 1881-iki képviselői programmbeszédében ő maga elmondott: "elérte az emberi vágyaknak azt a körét, melyben már a hiúság az ember gyöngeségére befolyással nem lehet, vagyoni és társadalmi állása biztosította őt minden idegen befolyással szemben"; vezette a vármegye ügyeit, megőrzik működése emlékét a vármegyének igazsággal írt, hű jegyzőkönyvei, segített az elnyomott baján, viszonozta azt a háladatosak kegyelete, hűséggel volt a korona iránt és a korona elismerése nem feledkezett meg róla.
Az aranyos-maróti kastély észak-nyugatnak fekvő földszintes saroktermében, az ú. n. billiard-szobában töltötte életének javarészét. Erről a szobáról elmondhatjuk, hogy a vármegye történetét a XIX. század második felében benne csinálták. Ebben a szobában volt kiterítve is. Ő, a XIX. század barsi történetének záróköve, utolsó tagja a - fájdalom - hazánkban oly rövid szereplésre szánt valli és sonnenthurmi gr. Migazzi családnak, mely a honosságot az 1764. évi 46. t.-czikkben nyerte s mely oly nagy férfiút adott az országnak és az egyháznak, mint volt Kristóf a bibornok, váczi püspök; Migazzi Vilmos, áldott emlékű hitvesével, az általa klasszikus stílben, koczkakövekből épített mauzoleumban nyugszik, melynek márvány oltára előtt a felszinen van elhelyezve a két feketemárvány szarkofág, hogy a porló hamvakat megőrizzék. De az ő emléke nem szorul kőre, nem mossa azt el az idők múlása, örökre fog élni a kegyeletben, azok szívében pedig, a kiket szeretett, s a kik őt szerették, az ő emléke áldott marad.
Elhangzott a jubileumi ünnepeknek utolsó akkordja, elhalványult az ünnepi fáklyának utolsó fénylobbanása is.
A falevél hullásával a garami járásból mind sűrűbben szállott a levél az alispán asztalára, mindannyi az újbányai választókerület számára képviselőnek kívánta. Akkoron az egyházpolitikai küzdelmektől még izzó volt 506a levegő s azok, kik a békét a viszály lázának fölébe helyezték, úgy gondolkodtak, hogy az alispán jelölése által elkerülhetővé válik a pártoskodás. Így gondolkodott dr. Rimely Károly, Beszterczebánya nagyszellemű püspöke is. Az alispán nem habozott és bejelentette szándékát a főispánnak.
A főispán az alispáni székutódlás kérdésében, a mint az alispántól megtudta, hogy Simonyi Béla az alispánságra jelöltetését elfogadná, megnyugodott s az alispáni székutódlás kérdése a legbefolyásosabb faktornál el volt intézve.
SIMONYI BÉLA alispán.
Képviselőválasztás.
Az országgyűlés feloszlatása után tehát az újbányai választókerület dr. Ruffy Pált léptette fel szabadelvű programmal, ki a jelöltséget el is fogadta. Az aranyos-maróti választókerületben Klobusitzky János szabadelvű párti képviselővel szemben Molnár Lajos néppárti jelölt állott. Léván Leidenfrost László szabadelvű párti küzdött az Ugron-párti Lovászy Mártonnal. A békés Körmöczbányán dr. Amon Edével szemben Buócz Sándor kékellői plébános állott néppárti programmal. A választást október 28-án tartották meg. Újbányán dr. Ruffy Pált egyhangúlag választották meg. Megható, szép jelenet volt, midőn Kachelmann Károly pártelnök a megbízólevél átadása után a választóközönség szine előtt a képviselőben elbúcsúztatta az alispánt. Ez volt Kachelmann Károlynak utolsó nyilvános szereplése. Aranyos-Maróton Klobusitzky János 993 szavazattal győzött, Molnár Lajos 649 szavazatával szemben; Léván Leidenfrost László 1946 szavazattal győzött Lovászy Márton 1539 szavazatával szemben; Körmöczbányán Amon Edére 387, Buócz Sándorra 102 szavazat esett. A szabadelvű párt tehát a vármegye mind a négy választókerületében fényes diadalt aratott.
Dr. Ruffy Pál az e czélra egybehívott rendkívüli közgyűlésen mondott le alispáni székéről. Búcsúzó beszédében elmondja, hogy tizenegy éves szolgálata alatt oda törekedett, hogy kötelességét mindenek felett szeresse, hogy ott, a hol bírt, használni tudjon; mennyire vált be a törekvése, - nem tudja, bírái előtt áll!
Igaz, hogy az elmult év izgalmai megzavarták ez év munkásságát is, de mind e megtámadtatás kárba nem veszett, mert a vármegyének alkotni tudó elemei megismerték egymást s erősebben szövetkezve, ragadták meg az evezőket és kipróbált bizalommal csoportosultak a hajó kormányához azok mellé, a kiket az ardor prava jubentium-a meg nem rendített.
Azon bizalom, mely őt a főispán személyéhez köti, nem változott. A becsületes küzdés fűzte őt a főispán lovagias és szeplőtelen jelleméhez. Együtt munkálkodtak, együtt nyújtotta nekik a vármegye közönsége az elismerés jutalmát. 120
A főispán, Kosztolányi Aurél javaslatához képest, melyet a közgyűlés egyhangú helyesléssel fogadott, kimondja a határozatot, mely szerint a közgyűlés dr. Ruffy Pálnak, a vármegye volt alispánjának, a közügyek terén szerzett érdemeit jegyzőkönyvileg megörökíti. 121
Dr. Ruffy Pálnak, az újbányai választó kerület megválasztott képviselőjének alispáni állásáról történt lemondása következtében az alispáni állásnak választás útján betöltését a deczember 17-én tartott közgyűlés napirendjére tűzték. A főispán kijelenti, hogy a kijelölő választmány az alispáni állásra Simonyi Bélát, a vármegye tiszti főügyészét, Kosztolányi Aurél törvényhatósági bizottsági tagot és Ordódy Endrét, a lévai járás főszolgabíráját jelölte ki. Simonyi Béla alispán.
Kétszeri névszerinti szavazás döntött. A beadott 174 szavazat közül Simonyi Bélára 75, Ordódy Endrére 51 és Kosztolányi Aurélra 48 szavazat esett. Miután az alispán általános szótöbbséggel választandó, Simonyi Béla és Ordódy Endre, mint a legtöbb szavazatot nyert két jelölt között új szavazás 507volt elrendelendő. A beadott 167 szavazat közül Simonyi Béla 109, Ordódy Endre 58 szavazatot nyert, s így a főispán Simonyi Bélát a vármegye megválasztott alispánjának jelenti ki.
Főipán üdvözli az alispánt és előadja, hogy két ügykörre kivánja felhívni figyelmét: egyik a közoktatás, másik a vármegye közgazdasági érdekeinek kérdése, mindkettőnek magasabb szinvonalra emelése a vármegyei közigazgatás legközelebbi feladata.
Simonyi Béla alispán igéri, hogy minden igyekezete oda fog irányulni, hogy a népoktatásügynek a kir. tanfelügyelő szakszerű közreműködése mellett sikerüljön a vármegye érdekében a kivánatos lendületet megadni.
A közgazdaság kérdésénél kivánatosnak tartja a mezőgazdasági bizottságnak a vármegyei gazdasági egyesülettel foganatosítandó egyesítését.
Közlekedési ügyünk, úgymond, igen magas fejlődést nyert kiterjedt vasúti hálozatunk kiépítése által, mit a vármegye a főispán és az alispáni székben elődje, dr. Ruffy Pál vasúti politikájának köszönhet. A vasútak ki vannak építve, de ebből súlyos terhek nehezednek a vármegyére, azonban reméli, hogy a vármegye elvállalt terhei közül ki fog bontakozni s erejét nagyob mértékben fordíthatja közutai fejlesztésére.
A millennium éve elmult, az önkormányzat vezetésében változás állott be. Uj időszak nyílik és e sorok írója ez új időszak leírásához már nem kezd. Úgy érzi, hogy le kell tennie a tollat. Oly csatatérhez ért, melyen a halottak még nincsenek elhantolva, oly mezőn bolyong, melynek termése még learatva nincs. Megszűnik az objektivitás s az egyéni benyomás nem korlátozható. Annak pedig, a ki történetet ír, Klió azt rendeli, hogy: "nequid falsi dicere audeat, ne quid veri non audeat." E sorok írója nem historikus többé. A kép, melyet rajzol, nem való még a fényképező műszere elé, ő pedig nem a jelennek írt és nem a jelenért. Nem akar élőkkel foglalkozni, sebeket érinteni, élőket bántani, élőket dícsérni, sírjában pirulni. Ember csak azok fölött tud ítélkezni, jól vagy rosszul, a ki fölött már e földön túl is ítélkeztek.
Csak a főbb momentumokat emeljük ki: József főherczeg és József Agost herczeg.
1897-ben fenséges József kir. főherczeg adás-vétel útján a kistapolcsányi uradalom birtokába jutott. Megdobban a magyar ember szíve, ha gondolata a legmagyarabb főherczeghez száll, a nagy nádor dicső fiához, kiről elmondhatjuk, hogy megismerte nemzetünket, megszerette és ő maga szokásaiban, felfogásában teljesen azonosította magát a magyar nemzettel, ő maga minden ízében magyar. Kis-Tapolcsányban József kir. herczeg fia, fenséges József Ágost kir. herczeg telepedett le, ki fenséges hitvesével, Mária Auguszta kir. herczegnővel családi boldogságuknak ott, azon a nemzetünk történelme által megszentelt helyen rendezett be otthont, hol a nemzet történetének nagy eszménye, II. Rákóczy Ferencz bírta édes boldogságát Hesszeni Sarolta Amália herczegnővel. A királyi herczegnek magyar udvartartása, a magyar szellem, mely azt átlengi, a közvetetlenség, mely minden ügyes-bajos dolgunkban az ő figyelmét leköti, boldogító tudatunk, és az Isten áldását ahhoz a helyhez köti a vármegye népének állandó fohásza: az Isten áldása legyen a Hazán s az ősök dicsősége ragyogja körül annak fenséges urát, hitvesét, szépen serdülő gyermekeit. Rimely Károly püspök jubileuma.
Rimely Károly püspöknek félszázados papi jubileumát nagy ünneplésekkel ülte meg a vármegye 1898-ban. A püspök aranymiséjének bemutatása czéljából Rómába utazott s miséjét az apostolok sírja fölött mondotta el. Rómából hazajövet, június 38-30 napjain ünnepelte őt Szent-Kereszten a vármegye társadalma s vele, mondhatjuk, az egész ország. Ő felsége az ünnepeltnek táviratilag küldötte meg királyi üdvözletét, s Ferencz József-rendjének nagykeresztjét adományozta neki. A jubiláris ünnep a püspök hazafias kormányzatának mintegy manifesztácziója volt. A püspök a fáklyásmenet alkalmából Ruffy Pál orsz. képviselő beszédére válaszul azt mondotta, hogy hitelvi kérdésekben lehet a hazában eltérés, de a hazaszeretetnek minden elválasztó falat le kell döntenie, a hazaszeretetben mindenki egyesülni tartozik; majd később azt a kijelentést tette, hogy főpásztori kötelességének tekinti a béke érdekében munkálkodni, de a haza javát mindenkivel szemben megoltalmazni. Maga a püspök jótékony alapítványokkal tette nemes áldozatkészségét örökre emlékezetessé. Az az összeg, melyet jótékony alapítványokra 508fordított, a 200,000 koronát meghaladja. Ezen összegből 20,000 korona esik az elaggott papok nyugdíjára, 50,000 korona a szegényebb ellátással bíró papok felsegélyezésére, 60,000 korona a beszterczebányai kis szemináriumra. 1903 február hó 7-én nyerte el a hazafias püspök a legmagasabb kitüntetést, a midőn őt ő Felsége valóságos belső titkos tanácsosává nevezte ki.
Az 1898. év szeptember 10-ének irtóztató eseménye mélyen megrendítette a vármegyének egész társadalmát. A társadalom egy emberként jajdult fel, a szíve elszorult s a lelkét lekötötte a mélységes mély fájdalom. Az ország felséges nagyasszonyát, a nemzet őrangyalát Erzsébet királynét veszítette el és nem az időfolyás természete szerint, hanem bűntett által, erőszakosan.
A királyné miatti gyász élni fog a vármegye közönsége lelkében örökké s ha van, a mi vigasztal, ez csak az lehet, hogy a mint itt láttuk fekete ruhában, töviskoszorúval, nagy búbánatosan, úgy most lelki szemmel odafent tudjuk csillagkoronával, örök dicsőségben. Kazy János főispán 10 éves jubileuma.
Az 1899. év május hó 16-án ülte meg a vármegye főispánjának Kazy Jánosnak tíz éves jubileumát. A jubiláris közgyűlés megtarthatásához a főispán azon indító okból járult hozzá, hogy neki alkalom nyújtassék Isten előtt a templomban leróni háláját, a vármegye tisztviselői karának és a törvényhatósági bizottságnak pedig megköszönhesse azt a lelkes és hazafias támogatást, mely munkája sikerének talpköve.
A főispán bevonulása a vármegye székhelyére ünnepi diadalút volt. A templomban megtartott hálaadás után a főispánt küldöttség hívta meg a közgyűlésre, melyen az első üdvözlő szózatot az ünnepelt főispánhoz Simonyi Béla alispán intézte.
Beszédében elmondja, hogy Bars vármegye törvényhatóságában nagy lelkesedéssel nyilvánult az az óhaj, hogy a főispán székfoglalójának tíz éves évfordulóját a törvényhatóság rendkívüli díszközgyűléssel ünnepelje meg.
"Midőn a főispán a közszeretetnek ily lelkes és tömeges nyilvánulása és kérelmem folytán ezen mai rendkívüli közgyűlésünk meghívására engem felhatalmazott, ezen elhatározását tudató nyilatkozatának fenkölt szavai, a vármegye minden részében lelkesedést keltettek."
Beszédét e szavakkal fejezi be: "A mai ünnepély keretében nem én vagyok hivatva azon érdemeket felsorolni, a melyeket Méltóságod a lefolyt tíz év alatt jól irányított és eredményeiben üdvös tevékenységével szülő vármegyéje irányában szerzett, elég, ha utalok közgazdasági és kulturális haladásunknak ezen lefolyt tíz évi folyamára, elég, ha utalok ezen törvényhatóság itt összegyűlt nagyszámú tagjainak arczából kisugárzó örömre, ezek eléggé igazolják, hogy mi mai rendkívüli közgyűlésünkben Méltóságod tíz évi működésének üdvös eredményeiért köszönetünket, Méltóságod személyéhez ragaszkodásunkat és bizalmunkat akarjuk kifejezni."
Majd Ruffy Pál emelkedett szólásra. Beszédének főbb mozzanatai a következők: "Tekintsünk körül! Belkormányzatunk reális feladatainak minden ágazata az ő munkáját dicséri. Politikai programmja az állami közigazgatás, de a társadalom minden öntudatos elemének bevonásával. A gyakorlati közigazgatásban egyöntetűségre törekszik, járási és községi rendtartást alkot, hogy a tisztviselőknek egyöntetű normák szerint vezérfonalat adjon. Közigazgatásunkban ő az első, ki megveti alapját a rendszeres hivatalvizsgálatoknak, ő adja a mintát és a barsi nyomon indulnak el mások. Közgazdaságunknak felkarolja minden produktiv ágazatát, biztos kézzel megépíti az összhangot mezőgazda és vármegye között s a társadalmon mulik, mint fogja az általa megszabott kereteket gazdag tartalommal betölteni. Fárad az iparélet fellendüléséért, hogy pedig a közforgalom fejlesztése érdekében mit tett, részletezni nem fogom. Mert ő teremtette meg, mert ő foganatositotta Bars vármegyének vasútügyi politikáját és a míg azon 111 kilométernyi vonalon, melyet ő épített, végigrobog a gyorsan száguldó kerék, addig fogja hirdetni nemcsak a gőz ereje, de a munkás társadalom hálája is az ő nevének dicsőségét."
"Az egységes magyar nemzeti szellem áthatja a társadalom minden rétegét. Nem szabad megfeledkeznem azon vonatkozásokról sem, melyekben ezen vármegyét az ország kormánya előtt képviseli. Örvendek és a büszkeség érzete tölt el, mert vármegyénket az országos tisztelet nimbusa lengi körül. A mi főispánunk sértetlenül megőrizte Bars vármegyében a törvénynek, 509a jognak és igazságnak szent palládiumát és kiérdemelte azon elismerést, melyet azon kormányfő intéz hozzá, ki a törvény, a jog és igazság három egységét a kormányzásban jelmondatává tette. A mi főispánunk megőrízte és besugározta a barsi nevet, melynek dicsőséges hajnala ott hasadott az alsó-váradi sánczon és ott nyert évezredes emléket a nagy-sallói vérmezőn. Voltak nagyjaink: büszkeséggel gondolunk vissza Lipthay Imrére, Platthy Mihályra, Balogh Jánosra, Botka Tivadarra, büszkeséggel, mert a mi munkás korszakunk az ő dicsőségükre árnyat nem borít".
"Azok, kiket megneveztem, kik méltó helyet foglalnak el a legnemesebb pantheonban, Bars vármegye társadalmának közérzületében, mind Bars vármegye talaján nőttek nagygyá. Mert hiába, az ember nem olyan, mint a katang, melyet felragad a szél és a hova dobja, ott tenyész. Az oroszlánnak a forró sivatag a hazája, a saskeselyű a szikla-szirt csúcsán építi fészkét. Mert nagy varázserő van a szülőföld erejében. Idegenben megtapsolják a győzőt, elfordulnak a legyőzöttől. A szülőföld a saját fiát meg nem gyanúsítja, nem érti félre, mert dicsősége az övé."
"És mégis ezen tíz év sem volt mindig borus napok nélkül.
A ki kényelmes tört úton halad, nem gondol arra, hogy a merre jár, köves volt, sziklás volt a rengeteg. Azon az első, a ki elhaladt s fejszéje útat tört a bozót között, véresre tépte arczát, kezeit.
Erős a kűzdésben, erős a kitartásban, nehéz napok között is erős.
Megvan a talizmánja hozzá."
Egy fénysugarat vetitek innen, az ő kedves otthonába, hol a házi tűzhely szent lángját az édes boldogság lengi körül.
Abban a körben van az ő lelki nagyságának talapzata. Bronz a szobor és talapzata gránit.
Örvendezzünk, hogy ennek a szobornak mását nem kell még megszereznünk, sem szobrász vésője, sem festőnek ecsetje által. Így a leggazdagabb ez a kis terem, melyet még nem az emlék, hanem az eleven szellem hat át, hogy őt magát bírjuk munkásságának delén, czéltudatos alkotásainak közepette.
Hadd maradjon még soká üresen az a hely, melyet a kegyelet, melyet a hála neki szánt és örvendezzünk, hogy a teremtő alkotás hadjáratában őt követjük, hogy a barsi zászló alatt vele harczolunk, vele - apáink dicsőségére, fiaink boldogságaért!"
E beszéd és az arra ismételten is felhangzott éljenzés után Kazy János főispán látható meghatottsággal, nagyobb beszédben mondott köszönetet az ovácziókért. Beszédéből idézzük a következőket:
"Élénken emlékszem vissza azon napra, melyen ma tíz éve Bars vármegye mélyen tisztelt közönsége annyi melegséggel és kitüntető rokonérzelemmel fogadott, hogy valóban akkor még ifjú lelkem közel állott az elragadtatás mámorához és ha velem született higgadtságom nem korlátoz, ezen mámor behatása alatt talán székfoglalóm kapcsán kibontott programmom nagyobb igéreteket tartalmaz, mint a melyek betarthatók.
Irányelveimként jeleztem székfoglalómban:
1. a közigazgatás rendezését és javítását;
2. közgazdasági érdekeink fejlesztését;
3. kulturális intézményeink és a népnevelés ügyének hathatós istápolását.
Így sikerült elérnem programmom első pontjának czélját, mert ma elmondhatom, hogy közigazgatásunk jó. Jó pedig azért, mert a főbb pozicziók mindegyikét oly férfiak töltik be, kik arra valósággal hivatvák és a kik szakképzett, becsületes és szívósan kitartó munkásságának köszönhetem törekvéseim eredményét.
Ez alapon hálás, végtelenül hálás is vagyok az én igen tisztelt barátaim és munkatársaimnak, mert hisz tudom és átérzem azt, hogy valóban önzetlenül végeznek olyan óriás munkát, a mely már-már meghaladja az emberi erőt.
Közgazdasági érdekeinket felkarolni, fejleszteni azért tartottam szükségesnek, hogy vármegyénket kiszabadítsem elzárt, elszigetelt helyzetéből, mert hisz csak a világforgalom az, mely mezőgazdaságunkon, iparunkon lendíteni és így a vagyonosodást, a jólétet emelni képes, a világforgalomhoz való csatlakozás alapfeltétele közgazdasági érdekeink fejlődésének.
Méltóztatnak emlékezni, hogy történt e tekintetben részemről már kezdeményezés a gazdasági bizottság létesítésével. De hát talán egy más körülmény bénítólag hatott ezen törekvések sikerére. És nem is mondom én azt, hogy azon alapelvek, melyek talán nem voltak elég szerencsések, hogy működésünk további vezérfonalát képezzék, de igenis mondom azt, hogy ezen kérdést elhanyagolnunk, mellőznünk nem szabad.
Gazdasági egyesületünk is van, mely ez idő szerint kiváló vezérelnök vezetése alatt áll, mely egyesület becsületesen küzd, de kevés támogatásban részesül.
Fordítsuk hát tekintetünket ezen egyesület felé és karoljuk fel törekvéseit, terjeszszük azt ki az egész vármegyére, szóval lépjünk sorompóba, fogjunk kezet és emeljük e kérdést magas színvonalra.
Törekvéseim további czélja: népünk valláserkölcsi és nemzeti nevelése és iskoláinknak a kor igényeivel párhuzamos fejlesztése.
Nekem tehát, a kinek ezen ügyek élén állani és azokat istápolni kötelességem, a mai napon nem lehet szebb feladatom, mint leróni hálás köszönetemet úgy a főtisztelendő klerus, a nagytiszteletű lelkész kar, az érdemgazdag tanfelügyelő és a buzgó tanítók irányában, fogadják kérem szívem mélyéből fakadó köszönetemet és kívánom, hogy törekvéseink eredményében az utókor áldását is bírják.
Nagy szó és nagyjelentőségü feladat ma a népnevelés, mert ezen liberális, felvilágosodott korban a mellett, hogy nagy súlyt kell fordítanunk a nép értelmiségének és magasabb szinvonalon álló tudásának fejlesztésére, mégis figyelnünk és ügyelnünk kell arra, hogy azon számtalan penészgomba, mely a felvilágosodás és tudás meghamisítására, a lélek és szív megmételyezésére tör, népünkön erőt ne vegyen.
Így fejleszszük uraim a reánk bízott népet, a gondozásunkra bízott nyájat, mert a haza csak akkor lehet boldog, ha népében a tudás és szorgalom párosul a vallással és jó erkölcsökkel.
Érzem és tudom én jól, hogy ez az állam fundamentuma s azért méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy minden törekvésem, minden fáradozásom, minden tervezetemnek czélja a nép valláserkölcsi fejlesztése."
Az ünnepi közgyűlést a küldöttségek felvonulása fejezte be.
De a vármegye örömére a felséges király is reá vetette legfelsőbb kegyelmének fénysugarát. Kazy Jánosnak elismerésül Lipót-rendjének lovagkeresztjét adományozta.
Még egy szomorú útat kell tennünk, hogy az igaz polgári erénynek ravatalára helyezzük a közbecsűlés cziprus-ágát. Kachelmann Károly halála.
A garami járás társadalmi és politikai vezére évek során Kachelmann Károly volt, a vihnyei gépgyáros, ki munkás nemzetségének már harmadik leszármazottja a vármegyében. Ez a derék ember valóban meg volt áldva mindazokkal a fényes tulajdonokkal, melyek az embert oly férfivá teszik, kiről elmondhatjuk Horatiussal, hogy jellemét meg nem téveszti sem a tömegek lázas szenvedélye, sem a hatalmasok kegye, a ki még a mindenség összeroppanó romjai között is helyét rendíthetetlenül megállaná. Igazán nem tudjuk, a tehetsége volt-e nagyobb, szorgalma-e, avagy az ő nemes jó szíve. Egész embert bírtunk benne, kinek csak erényeit láttuk, gyarlósáait nem ismertük. A ki nagy tudásával és erélyével a magyar iparnak gazdag telepet alapított, a ki a törvény parancsszava- s alkalmazottainak kényszerítő közrehatása nélkül oldotta meg a munkás-segély ügyet, a kinek lelki nagyságát nemcsak bátor küzdésében, de szenvedésének mártiromságában is csodáltuk. Megérdemli, hogy emlékét kegyelettel áldjuk. - Meghalt 1902 márczius 16-án. Az 1901-iki választás.
Az 1901. évi képviselőválasztás három kerületben névszerinti szavazás útján történt, csakis Lukács László pénzügyminisztert választották meg egyhangúlag, kinek a dr. Amon Ede halála után megválasztott képviselő, Chabada József, a saját helyét az önfeláldozás heroizmusával felajánlotta. Újbányán Ruffy Pált 1339 szavazattal választották meg nemzetiségi ellenfelének 288 szavazatával szemben, Léván Leidenfrost Lászlónak volt küzdelme 511Éles Henrik függetlenségi jelölttel, de Leidenfrost 1954 szavazattal győzött ellenfelének 1493 szavazatával szemben. Aranyos-Maróton is erős küzdelme volt Klobusitzky Jánosnak, ki azonban 1728 szavazattal győzött a néppárti Linak Lajos 1436 szavazatával szemben.
A szabadelvű párt tehát mind a négy kerületben ismét győzött. Ő felsége a király Ruffy Pál képviselőt az állami gyermekmenhelyek országos felügyelőjévé nevezte ki s így ő megbízatását választóinak visszaadta. A kerületben a szabadelvű párt gróf Wickenburg Márk kir. kereskedelemügyi államtitkárnak ajánlotta fel a jelöltséget, ki azt elfogadta s a választókerület őt 1903 február 26-án egyhangúlag, nagy lelkesedéssel képviselőjének meg is választotta. A kerület, melynek nagyszámú lakossága közül sokan a bányaüzem beszüntetése miatt állandó foglalkozásukat elvesztették, bizalommal tekint a jövőbe abban a tudatban, hogy nagy alkotásokra hivatott képviselője, a Garam fenséges völgyében meghonosítja a gyáripart és ez által becsületes munkás népének keresetet nyújt s azt a külföldre csábítás démonaitól hatalmas erejével meg fogja óvni. Lelkünkből kívánjuk, hogy úgy legyen.
Egy emberöltő múlt el - és elmúltak ők is, azok a vezéralakok, kiket ennek a kornak hasadása a küzdőtéren talált. Alig maradt belőle egy-két alak, hogy az újjáébredés nagy korszakáról, a csatasorba lépett új nemzedéknek bizonyságot tegyen.
Szívszorongással lép az emlékezet letünt soraikba, kiknek elhűlt pora már pihen s lelkök által az örökkévalóság részesei.
A főispánok közül letűnt Tarnóczy Kázmér († 1884 okt. 2-án), Rajner Pál, gr. Migazzi Vilmos († 1896 augusztus 28).
Az alispánok közül: Kürthy József, Rudnyánszky Flóris, Konkoly-Thege Pál († 1884 július 9), Matyasovszky Lipót († 1899 november 10), Gaál Alajos, Pólya József, Simonyi Simon († 1880 január 15), Bodó Lipót († 1898 márczius 10), Máriássy István († 1901 október 27).
A köztisztviselők közül: Fába Zsigmond († 1888 szeptember 18), dr. Brach Ferencz († 1894 augusztus 22), Konkoly-Thege Gyula († 1897 deczember 11), Okolicsányi Árpád († 1897 augusztus 24), Simkovits János († 1901 február 1).
Az egyházi vezérférfiak közül: Simor János hg-prímás († 1891 január 23), Ipolyi Arnold püspök († 1886. deczember 2), Pristyák Neit († 1897 augusztus 8), Farkas Nándor, Massa Elek († 1888), Munkay János.
Az országos notabilitások közül: Szlávy József (1900 augusztus 8), gr. Hunyady László, gr. Hunyady Kálmán († 1901 május 17), Bátori Schulz Bódog († 1885 márczius 15). Akadémikus tudósaink közül: Botka Tivadar († 1885 január 6), dr. Barsi József († 1893 február 18), Conlegner Károly, Garami Rikárd († 1883 augusztus 13).
A Samassa-párt triásza, Büttner Emil († 1887 május 28), Samassa Adolf († 1893 április 17), Sümegh János († 1900 április 30).
A vezetők: Majthényi Rudolf († 1892 márczius 22), Leidenfrost László († 1893 október 5), Kosztolányi László († 1898 május 4), Kachelmann Károly († 1902 márczius 16).
A szereplők: Conlegner József († 1890. márczius 4), Haulik Károly († 1899 január 14), gr. Bethlen Gergely († 1896 július 30), Detrich Péter († 1896 augusztus 31), Majthényi Albert († 1902 július 8), Gajdossik Rafael, Reidner Adolf († 1887 deczember 31), Benkovits Ernő († 1901 augusztus 17), Szakmáry Endre († 1902 november 18), Szilassy Sándor († 1887 márczius 30), dr. Bethlenfalvy György († 1898 deczember 4).
Nagy sor - egy teljes nemzedék.
De végezzünk.
Átmeneti korszakot élünk. A modern vármegyének kialakulása országunk fennállásának XX. századáan befejezve még nincs. Az új irány eszmeköre még az ősköd, mely a teremtésre már alkalmas anyag ugyan, de teremtő geniere van szükség, hogy ez a laza anyag naprendszerré legyen. Ma még csak a hanyatlást látjuk. A középosztály az elpusztulás előtt, a nemesi közbirtokosságok életereje elernyedt, megőrölte a küzdés terhe, a parasztot fel nem emeltük, munkája verejtékének gyümölcsén a pénzintézet 512tőkéje osztozik. De a nemzet ősereje, melyet a török hódoltság össze nem tört, a nyugati befolyás meg nem őrölt, megküzdött már nagyobb bajokkal is. Talán már is előttünk a kibontakozás s a vármegye fáján, melyet megtépett, lombtalanná tett a tél, már-már fakadoz a tavaszi rügyezés.
A közgazdasági téren megindult már a mozgalom nálunk is, a laissez faire elvének mérge elvesztette narkotikus hatását, termelési és fogyasztási szövetkezetek keletkeznek, melyek a kis embert a tőke túlkapásaival szemben megvédeni törekesznek. A középosztály helyét a régi köznemesi osztályból és polgári elemből kifejlődő új társadalmi osztálynak kell elfoglalni, munkája kitartóbb, igénye kevesebb, vasútaink ki vannak építve, csak egy hiányzik még, mely a Garam völgyét a Zsitvavölgy keresztezésével a nyugathoz közelebb hozza; a mezőrendtartási törvény s az erdőkezelés államosításának jótékony hatása már is érezhető.
A közművelődés terén szintén haladtunk. Tért hódított a nemzeti népoktatás. Van két középiskolánk, tanítóképzőnk; a szent-benedeki monostor falait, melyek között századokon át Szent-Benedek rendje fáradott szellemi munkában, magának követeli vissza a szellemi élet, hogy a nemzeti nőnevelésnek teremtsen otthont. Műemlékeinkről lefejtettük a művészet nélküli kornak durva habarcsát, múzeumot emeltünk, hogy kincseinket megőrizze. A nemzeti nyelv, ha lassan is, de terjed, a társasélet fejlesztésére szánt intézményeink között a művelődés szelleme kiszorítja a léha szórakozást.
A humanizmusnak temploma sem elhagyatott. A közegészségügy fejlesztése dr. Brach Ferencz és dr. Benkő Lajos nevéhez fűződik, ők vetették meg kórházainknak alapját, ők karolták fel az elhagyatott gyermekek sorsát, ők teremtettek közegészségügyi igazgatást. Társadalmi jótékony intézményeink sikerrel működnek, a vöröskereszt-egylet és a lévai jótékony nőegylet szorgoskodnak zajtalan, zavartalan, áldásos munkájukkal.
A társadalmi élet újjászületése megindult nálunk is. A szabadelvü szellem átlengi már a középkori feudum dohos penészét, az emberi jogban nincs különbség és az érdem csak abban különbözik, hogy ki mennyire tud és bír küzdő embertársának hasznára lenni. Csak az emberi részvét emelhet fel, csak az embertelen önzés taszíthat le.
De végeztem és leteszem a tollat.
Mindaz, mit eredményként az elmondottakból leszűrhetek, kielégíteni nem bír. Ez a vármegye többre képes. A tempó, melyben haladunk, ha ugyan haladunk, lassú, attól tartok, hogy mások túlszárnyalnak.
Pedig nyolczvan évvel ezelőtt mi vezettünk! Miért nem vezethetünk ma? Vagy kevesebb ma a gerinczvelő, vagy a gravitáczió törvényénél a vis inertiae nagyobb?
Akkor, midőn a közjogi harczok nagy harczát vívtuk, az Isten minekünk adta Balogh Jánosnak lelkesedését, Platthy Mihálynak tollát. Azok az önkormányzatot védték s ezzel megvédték a közszabadságot.
A mai kor problemája a közgazdasági kibontakozás. Ebben kell tért foglalnunk. Ne keressünk virtust egyedül abban, hogy voltunk; a tönkrement jó neveknek egyedüli menedéke ez.
Uj eszmék, új küzdés, újult lelkesedés kell, hogy lázba hozzák az elernyedt csontvelőt.
Ne maradjunk a horizont alsó peremén Bars csillagával, hanem emeljük fel azt a zenithre.
Végeztem.
Üdvöt az élőknek, a holtaknak nyugalmat, vármegyénknek pedig örök dicsőséget!
AZ 1653-BÓL VALÓ ANTIPENDIUM A KÖRMÖCZI MÚZEUMBAN. Saját felvételünk
0. 1867-1877. Írta gróf Keglevich István. 1872.
1. 1867 augusztus 21-én 41. sz. a. Kgy. h.
2. A Magyar Nemzet Története X. k. 666. l.
3. 1867 május 28-án 23. sz. Kgy. h.
4. 1867 november 25-én 171. sz.
5. 1869 jún. 14-én 159. sz.
6. 1869 január 11-én 67. sz. a.
7. 1870 május 24-én 88. sz.
8. 1868 augusztus 27-én 247. sz. a. Kgy. hat.
9. Kgy. 1871 június 14. 60. sz.
10. 1868 márczius 2-án 16. sz.
11. 1868 márczius 2-án 21. sz.
12. 1869 június 14-én 151. sz.
13. 1869 január 11-én 66. sz.
14. 1868 márczius 2-án 34. sz.
15. 1868 márczius 2-án 38. sz. a Kgy. hat.
16. 1870 decz. 15-én 210 sz.
17. 1870 decz. 15-én 211. sz.
18. 1867 aug. 21-én 68. sz. a.
19. 1867 nov. 25-én 167. sz.
20. 1867 nov. 25-én 168. sz. Kgy. h.
21. 1869 deczember 9-én 305. sz.
22. 1867 szeptember 9-én 130. sz.
23. U. o. október 9-én 138. sz.
24. 1869 október 4-én 273. sz. a. Kgy. hat.
25. 1868 márczius 2-án 5. sz. a.
26. 1868 május 26-án 172. sz.
28. 1868 május 26-án 157. sz.
29. 1868 aug. 27-én 246. sz. a. Kgy. hat.
30. 1867 május 28-án 21. sz.
31. U. o. 24. sz. Kgy. h.
32. Bars vármegye 1873-ban.
33. Bars vármegye 1873-ban.
34. 1873 márczius 20-án 1. sz.
35. 1870 márczius 7-én 23. sz. a. Kgy. h.
36. 1874 augusztus 26-án 54. sz.
37. 1871. augusztus 23-án 91. sz.
38. 1874 augusztus 26-án 65. sz.
40. 1872 november 25-én 124. Kgy. h.
41. 1874 augusztus 26-án 53. sz. Kgy. h.
42. 1874 november 17-én 72. sz. Kgy. h.
43. E sorok írójához intézett magánlevél.
44. E sorok írójához intézett magánlevél.
46. 1876 július 8-án 64. sz.
48. 1877 február 8-án 2. sz. a. Kgy. h.
51. Franzensbad 1876 július 17.
52. 1876 deczember 21-én 100. sz.
53. 1879 szeptember 11-én 108. sz.
54. 1875 deczember 16-án 126. sz. Kgy. h.
55. 1877 szeptember 13-án 111. sz. a.
56. 1877 márczius 15-én 20. sz. a. Kgy. a.
57. 1875. jún. 10-én 55. sz. a. Kgy. h.
59. 1877 jún. 14-én 85. sz. a. Kgy. h.
60. 1878 deczember 13-án 250. sz. a. Kgy. h.
61. 1878 szeptember 12-én 196. sz. a. Kgy. h.
62. Somogyi Zs.: Magyarország főispánjainak albuma 1889.
63. Kriškó Pál: "A körmöczbányai vártemplom helyreállításának története".
65. Somogyi Zs.: Magyarország főispánjainak albuma 1889.
66. 1873 márczius 20-án 30. sz.
67. 1879 szeptember 11-én 109. sz.
68. 1876 deczember 21-én 90. sz.
69. 1877 február 8-án 5. sz. a. Kgy. hat.
70. 1879 június 19-én 66. sz.
71. 1879 deczember 11-én 134. sz.
72. 1878 június 13-án Kgy. eln. megny.
73. 1878 június 13-án 164. sz.
74. 1878 szeptember 12-én 195. sz.
75. 1879 deczember 11-én 135. sz. a. Kgy. a.
76. Thuránszky N.: Visszapillantás a szent-benedeki veszedelemre 1881.
77. 1884 deczember 11-én.
78. 1883 márczius 15-én 172. sz.
79. 1882 deczember 14. sz. Kgy. h.
80. 1884 deczember 14-iki Kgy.
81. 1879: XVIII. t.-cz. 2., 3. §.
82. 1882 szeptember 21-én 138. sz.
83. 1885 november 19-én 187. sz.
84. 1883 április 11-én 55. sz. a. Kgy. h.
85. 1883 április 11. Kgy.
86. 1886 márczius 4-én 14. sz.
87. 1886 márczius 4-én 14. sz.
88. 1885 szeptember 22-én 124. sz.
89. 1885 deczember 17-én 206. sz.
90. 1884 szeptember 18-án 151. sz.
91. 1883 márczius 15. Kgy.
92. 1883 szeptember 20-án 116. sz.
93. 1884 szeptember 18-án 134. sz. Kgy. h.
94. 1883 deczember 15-én 201.
95. 1882 szeptember 21-én 132. sz.
96. 1885 márczius 19-én 10. sz.
97. 1885 márczius 19-én 10. sz.
98. 1885 márczius 5-iki Kgy.
99. 1886 márczius 4-én. Eln. megny.
100. 1886 márczius 4-én Eln. megnyitó.
101. 1886 június 10-én 69. sz.
102. 1888 szeptember 27-én 173. sz. Kgy. h.
103. 1889 jan. 30-án 4. sz.
104. 1887 szept. 29-én 165. sz. Kgy. h.
105. 1888 jun. 14-én 76. sz.
106. 1888 szept. 27-én 158. sz. Kgy. h.
107. 1887 szeptember 29-én 152. sz.
108. 1889 márczius 28-án 23. sz. Kgy. h.
109. 1886 deczember 16-án 199. sz.
110. 1887 márczius 17-én 38. sz. Kgy. h.
111. 1887 június 30-án Eln. megny.
112. 1887 szeptember 29-én 114. sz. Kgy. h.
113. 1883 márczius 15-iki Kgy.
114. 1889 junius 27-én, 109. sz. Kgy. h.
115. 1892 szeptember 29-én 258. sz.
116. 1891 június 18-án 164 sz. Kgy. h.
117. 1890. deczember 18-án 410. sz. Kgy. h.
118. 1893. jún. 15-én 154. sz. Kgy. h.
119. 1893. decz. 21 én 328. sz. a. Kgy. h.
120. 1896 november 19-én Kgy.
121. 1896 november 19-én Kgy.
|