Bars vármegye földrajzi fekvésénél, talajviszonyainál, növényzetének tenyészete, sőt éghajlati viszonyainál fogva is, hasznos vadban a gazdag vármegyék közé sorolható.

A természetnek ezt a kedvezését elősegíti nagyrészben a birtokosság és a vadászati jog bérlőinek szakszerű és czéltudatos törekvése, a meglévő és telepített vadnemek gondozása, azok kímélése, az okszerű vadászási beosztás, a közigazgatási hatóságoknak ébersége és a vadásztörvény s az erre vonatkozó rendeletek szigorú alkalmazása.

Bars vármegye azon kevés vármegyék közé tartozik, melynek területén kisebb-nagyobb mennyiségben, kevés kivétellel, Közép-Európa összes hasznos vadnemei feltalálhatók. Vadszegénynek, az utóbbi 20-25 év óta, csupán vízivadban mondható, de ennek örvendetes oka a posványos és árterületeknek rohamos lecsapolása, vagyis a gazdasági kultura.

A vármegye északi és észak-keleti magas hegységeit majdnem kétszázezer holdra terjedő bükk-, fenyő-, tölgy- és csererdő fedi. Otthona ez a medvének, sörtevadnak, az őznek, sőt az őzek legnagyobb ellenségeinek, a hiuz- és vadmacskának is. Nem ritkán üti fel fejét itt-ott egy erdei farkas, mely a pusztításban erős versenytársa a hiuznak. Ezen dúvadak ellen azonban elkeseredett és eredményes harcz folyik.

A felsorolt vadnemek között legritkább a medve. Főleg Körmöczbánya rengetegeiben tanyázik, hol rendes gaurái (odui) vannak. Nyár végén, a gyümölcs-, főleg málnaéréskor elhagyja otthonát és dél felé vonul. Ellátogat még a nagy-ugróczi és kis-tapolcsányi lomberdőségekbe is.

Nem kevésbbé ritka a vármegye északi részeiben a szarvas, a hol még nagyon kímélik.

Körmöczbánya, Jánoshegy és Garam-Berzencze erdeiben süket- és nyírfajdok is vannak melyek az elég nagy számban előforduló császármadarakat nyugtalanítják.

A vadászati jogot ezeken a vidékeken, kevés kivétellel, maguk a tulajdonosok és az erdőségeket kezelő alkalmazottak gyakorolják.

A nehéz terepviszonyok és nagy távolságok miatt még manapság is leginkább kopókkal vadásznak, a mi a vad nyugalmának és elszaporodásának nem kis kárára van.

Délnyugat felé haladva, a klima enyhülése és a kultura növekedésével párhuzamosan emelkedik a vadállomány, vagyis a gazdasági kultura intenzivitásával a vadállomány is növekszik.

A vadászat szempontjából az első helyet József főherczeg kis-tapolcsányi uradalma foglalja el, mely nemcsak a vármegyében, hanem Magyarországon is egyik legjobb és legjobban kezelt vadászterületnek mondható. 249Ez az úgynevezett magas vadászat non plus ultrája, minden igazi vadászember Eldorádója.

A ma már mintegy 45,000 holdat kitevő vásárlások és újabb bérletek által folyton növekvő pagonynak mintegy kilencztized része lomberdő. A kezelését ennek a kitünően beosztott pagonynak, költséget, fáradságot nem ismerő, kiváló szakértelemmel, maga József Ágost főherczeg irányítja.

A vármegyében itt van a legtöbb fővad, itt vannak az ország északnyugati részének legerősebb szarvasbikái. Az itteni agancsok nyerik el, és méltán, (már több év óta) az országos agancskiállítások első és főbb díjait.

A 10-12 kilós, sőt még súlyosabb XVIII-as, XX-as és XXII-es agancsok maholnap leszorítják az első helyről az úgyszólván világhírű mármarosi és ungi szarvasokat. Igaz ugyan, hogy az utóbbi években, mondhatni túlságosan, mintegy 1000-1200 darabra szaporodott föl a fővadállomány, ez pedig rendesen a minőség rovására esik, ezt azonban a kedvező növényzeti vegetáczió, a rendszeres lelövés, nagyrészt pedig az időnkénti fajfelfrissítés fogja ellensúlyozni.

A mult évben is a kis-jenői vadaskertben befogott mármaros-bakonyi keresztezésű mintegy negyven darab fővadat eresztettek ki a kis-tapolcsányi pagonyba.

Fővadon kívül igen nagy számban fordul elő a sörtevad is, mely a fővad okozta erdei károkon felül meglehetős pusztításokat tesz a kulturákban és veteményekben. Ezeket a károkat a pénzbeli kártalanításon felül, az uradalom nagyobbrészt fával és ingyenesen átengedett marhalegelőkkel pótolja a lakosságnak.

A fővadat nyugtalanító, folytonosan kószáló dámvad még ma is meglehetős szép számmal tenyészik, bár pusztítják.

Az őzeket a szarvasok már eddig is meglehetősen kiszorították a pagony belsejéből, de azért az aljakban ma is igen sok van. Agancsra nézve elég jók.

Az 1880-as évek elején gróf Forgách Károly, a híres vadász, Bars vármegyével szomszédos nyitravármegyei uradalmán, Ghymesen, mufflonokat telepített. A törzsállományt részben a mufflonok hazájából, Korszika szigetéről, részben a lainzi császári vadaskertből importálta.

A mufflon (ovis musimon Schreb) egyik válfaja a juhnak, ezért köznyelven vadbirkának is nevezik. Sötétbarna, jóval nagyobb a közönséges juhnál. A kosnak, sőt kivételesen a birkának is, erősen reczézett, kétszer is megcsavart szarva van. Igen vad, ezért nehezen megközelíthető. Meglehetős szapora. A sziklás helységeket kedveli. Húsa erősen fagygyús, ízénél fogva alig élvezhető.

Ez a vadnem több évi kímélet és a szomszédokkal történt megegyezés folytán annyira elszaporodott, hogy ma már Ghymes sziklái között 60-70 darabból álló falkákra bukkanni nem is ritkaság.

Innét jönnek át a vármegye szomszédos pagonyaiba, meglehetős csekély számmal, mert megszokott, biztos helyeiket változtatni nem szeretik.

A mufflonokon kívül a fővadállományt is gróf Forgách Károly áldozatkészségének, buzgalmának és szakértelmének köszönheti nagyrészben Bars vármegye.

Újabban József Ágost főherczeg a nyírfajd meghonosításán fáradozik, de az idő rövidségénél fogva az eredmény még nem konstatálható. Bars vármegye vadászterületei közül az erdei nagyvad, vagyis a magas vad szempontjából a főherczegi kis-tapolcsányi pagony után első helyen említendők Odescalchi Arthur herczeg szkiczói, báró Lindelof Henrik kisaranyos-roszkosi, az esztergomi főkáptalan apáti, a Thonet testvérek nagy-ugróczi, gróf Erdődy Imréné Migazzi Irma csáradi és Szent-Ivány Oszkár perlepi pagonyai.

A Garammelléki pagonyok jóval az említettek mögött maradnak. Ezek az erdőterületek kevés kivétellel a kincstár, a beszterczebányai püspökség és a községek tulajdonai.

Itt természetesen a kezelők csak mellékesen vagy egyáltalában nem foglalkozhatnak a vadászat fejlesztésével, a bérbeadott területek pedig aránylag oly rövid időre vannak kiadva, hogy itt vadkár, marhalegeltetés, a kezelő személyzet hiánya miatt, a bérlők sem tehetnek sokat a vadállomány gyarapítása érdekében.

250A mufflont kivéve, minden nagyobb erdei vad feltalálható itt is, de jóval csekélyebb számban. A szarvasok, melyek faj és erőre nézve nem sokat engednek a ghymes-kistapolcsányiaknak, ide nagyobbára Hont, Nógrád és Esztergom vármegyékből vándorolnak át.

Bars vármegye déli és délkeleti részeiben, tehát ott, hol a magas hegység és a folytatólagos erdőterületek megszűnnek, már csakis az úgynevezett mezei "alacsony vaddal" találkozunk. Igaz ugyan, hogy nem ritkán fordul elő itt is a sörtevad, mely néha nagyobb kondákba összeverődve, a veteményekben érzékeny károkat okoz és nagyobb aljerdőkben itt-ott hosszabb időre is meg szokott állapodni, de mégis csak váltóvadnak tekinthető.

Ezek a vándorló csordák többnyire a zab, burgonya és tengeri érésekor szoktak megjelenni, majd ismét hosszú időre eltűnnek, makkot ropogtatni a hegyek közé.

Az úgynevezett alsóvidék erdősebb és befásított részein őzvad igen nagy számmal fordul elő. Helyenként annyira elszaporodott, hogy satnyul, sőt újabban ragályos betegségekben (torokbaj, féreg, tüdő-gümőkór stb.) pusztul. Egyes vidékeken az erős telek is eléggé megtizedelték. Agancsra nézve évről-évre gyengébbek, súlyra nézve pedig a 6-os bakok, átlagban, alig érik el a 18 kilót. Ma már sok helyütt a mezőkön is állandó vadnak mondható. Itt a nádasokban, gabona és tengeri földekben tartózkodik.

Nyúlban a vármegye déli és délkeleti vidéke mondható gazdagnak. Feljebb minden kímélet és gondozás mellett sem sikerült eddig nagyobb eredményeket elérni.

A községi határok eddig - kevés kivétellel - jó kezekben vannak, a nagyobb birtokokon a vadállomány gyarapítására mindent elkövetnek. A nagy számban előforduló orvvadászok üldözése, a kártékony vad kérlelhetetlen pusztítása, viszont a hasznos vad téli etetése a barsi Nimródoknak nem kis fáradságába és költségébe kerül.

Hogy a nyúl a magasabb fekvésű vidékeken mindezek daczára rosszul, vagy legalább is nem a megfelelő mértékben szaporodik, ennek oka a kedvezőtlen talajviszonyokban keresendő.

Ugyanis oly vidékeken, hol a talaj túlnyomólag agyagos, kötött, kevés vízáteresztő képességű vagy ellenkezőleg vadvizes és hideg, ott a növénytenyészet kedvezőtlen és nagyobb nyúlállomány eltartására nem is elégséges. Ezt a természetben rejlő hiányt pedig mesterségesen pótolni lehetetlen.

Szép eredményt értek el az utóbbi tiz-tizenkét év alatt, a fogoly és csekély részben a fáczántenyésztés terén is. Ma oly vidékeken, hol ennekelőtte a fogoly ritkaság számba ment, a fáczánt pedig csak hírből ismerték, az előbbi igen szépen, az utóbbi pedig meglehetős számban fordul elő.

Ennek oka - nem tekintve a kiméletet - a mezőgazdaság fokozódó intenzivitásában keresendő.

A kapásnövények fokozott termelése, a talaj mesterséges javítása, az eddig ki nem használt területek feltörése, az arra utalt kotorászó tyúkfajtáknak dús rovartáplálékot nyújt. Viszont nem is hasznára válik a mezőgazdaságnak a növényzetet rongáló és ölő rovarok ilyetén pusztítása.

A fáczántenyésztés a vármegyében még újabb keletű. Daczára, hogy déli részeiben már eléggé el van terjedve, sőt egyes vidékeken máris kiváló eredményeket értek el, tenyésztése még sem mondható kielégítőnek.

A fáczánok nagyobbmérvű elszaporodását felette megnehezíti az erdei kullancsnak leírhatatlan sokasága, mely különösen tölgy- és csererdőkben - meleg csapadékos időjárás mellett - a fiókokban kiszámíthatatlan károkat okoz. A kullancsok mesterséges kiírtása czéljából egyes fáczánosokban most folynak a kisérletezések.

Az üregi nyúl tenyésztése, a nagyobbára kötött, agyagos talaj miatt egyáltalán ki van zárva. Gazdasági szempontból különben sem kivánatos. Előfordul ugyan itt-ott, de alig említésre méltó számban.

Túzok állandóan csak a vármegye déli részeiben tartózkodik.

Vándormadarak közül erdei szalonka és fürj, mint újabban az egész országban, itt is kevés szokott lenni. Előbbi az északi erdőségekben egész nyáron át található, mert ott költ.

251Mezei "alacsony vad" dolgában a legjobb pagonyok közé sorolhatók - hol ezerszámra lövik a nyúlat, foglyot, helyenként százszámra a fáczánkakast - a gróf Breunner-féle zselizi, a Schöeller-féle lévai uradalmak, a Klobusitzky János zsitva-újfalusi, a báró Révay Simon tajnai pagonyai, nemkülönben a nagy-sallói bérpagony.

Röviden áttérve a vádászati viszonyok fejlesztésének közgazdasági oldalára, látjuk, hogy a vadászat már manapság nem csupán "nagyúri kedvtelés" - mint azt felületesen mondani szokás, - hanem közhasznú s fontos közgazdasági ágazat.

Az 1883 XX. t.-cz. rendelkezése értelmében, a községek és közbirtokosságok, nyilvános árverésen, vagy egyhangú határozat alapján kötelesek a vadászati jogot a legtöbbet igérőnek legalább is három esztendőre bérbe adni.

A bérleti feltételeket, saját előnyeik szem előtt tartásával, saját hatáskörükben állapítják meg.

Látva, hogy ez utóbbi két évtized alatt a vadászati szenvedély a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben mennyire lábrakapott; látva továbbá a külföldieknek - hogy úgy mondjam - invázióját, sok esetben határt nem ismerő áldozatkészségét, természetes, hogy mindezt saját előnyükre igyekeznek kihasználni.

A külföldiek versenygése mellett nem is nehéz a bérletek árát a végletekig fokozni.

A községek előnyös helyzetüket felhasználva, közterheiknek tetemes részét a vadászati jog bérbeadásából fedezik. Sok esetben arra kötelezik a bérlőt, hogy a három, sőt hat évi bérösszeget, minden kamatlevonás nélkül, előre, egyszerre lefizesse. Ezen összegből telik új iskolára, óvodára, községházára, hídra és egyéb befektetésekre. A szegény napszámos-osztály későn őszszel és télen, midőn a mezei munka szünetel, mint hajtó megkeresheti napibérét.

Nem ritkaság ma már, hogy Pozsony, Nyitra, sőt Bars vármegye déli részein, 2-3000 holdas községi határokért, csupán nyúl- és fogolyvadászat fejében 1200-2000 koronáig terjedő évi bért fizetnek. Bérlő, a vaddúsabb vidékeken, még a legdrágább határokra is akad.

Mennyi idegen, főleg német pénz jön be e réven Magyarországba, midőn látjuk, hogy egy Prinz Friedrich Leopold, a német császár unokaöcscse, egy-egy szkiczói szarvasbika lelövéséért 1000 koronát fizet és egész udvartartásával hosszú időre Bars vármegye hegyei közé telepszik le, majd pedig egy berlini bankártársaság Roszkoson nyolcz szarvasbika lelőhetése czéljából nyolczezer, dám- és őzbakért darabonként száz, vadsertésért hatvan koronát fizet. Ilyen példát sokat lehetne felhozni.

Köztudomású dolog, hogy évről-évre mily fokozódó vadszállítmány indul Magyarországból külföldre, főleg pedig Francziaországba, mely már a vámot emeli.

A vadászat oly jövedelmi ág, melyet csak újabban kezdünk komolyan számba venni.

Bars vármegye hálás talaja a vadászati viszonyok eredményes fejlesztésének. Nincs hiány természeti adományokban, jóakaratban, áldozatkészségben, sőt talán az ügy előnyére, bizonyos nemes fajtája a versenygésnek érvényesül. Mindez biztosítéka a vadászati viszonyok czéltudatos, szakszerű s eredményes fejlesztésének.

Zavarólag hatna, sőt a java fejlődésében semmisíthetné meg Bars vármegyében a kitűzött czélt szakavatatlan, a helyi viszonyokat nem ismerő, idegen elemek mértéktelen betódulása. Ez a fejlődésnek indult vadállomány kipusztítását eredményezné.

Sajnos, ezen egészségtelen állapotoknak előjelei máris észlelhetők. Problematikussá válhatik ezért, hogy az e tekintetben példás cseh- és morvaországi viszonyok, a legjobb igyekezet mellett is Bars vármegyében el lesznek-e érhetők?