A vármegyei gazdasági egyesület iránt ekkor ébredt föl először az igazi érdeklődés. Az egyesület ugyan már tizenöt éve állott fenn, de alig volt valóságos működése, sikerekre meg épen nem tekinthetett vissza, s különösen az utóbbi időkben teljes közömbösséggel viseltettek vele szemben a vármegyei birtokosok, Gromon Dezső és Sándor Béla érdeme, hogy az egyesület talpra állott. Rácz Vilmos titkár részletes programmot dolgozott ki az egyesület teendőiről, kívánta a szakosztályok megalakítását s hírlapi akcziót indított az egyesület érdekében. És valóban megindult az érdeklődés, az egyesület tulajdonképen most alakult meg valósággal, a minek főoka volt, hogy a gazdák maguk fölfedezték érthetetlen elmaradottságukat minden téren a mezőgazdaságban. Különösen a nép ősi módon és haszon nélkül mívelte földjét, a mely többé nem bírta ilyenformán meghozni azt a jövedelmet, a mire a fejlettebb igényekkel szüksége volt a lakosságnak. A törvény által kijelölt gazdasági oktatásnak nyoma sem volt, a községi faiskolák a nevüket sem érdemelték meg s a nép mit sem tanult, hogy az aránylagos polgári műveltséget megszerezhesse s kivált, hogy a kereset kielégítő fokozására tudott volna törekedni. A gazdasági egyesület egy évtized múlva gyakorlati példákkal ébresztette fel a nép tudásvágyát s két évtized alatt átalakította a Bácska egész mezőgazdaságát, de addig még sok harcznak s erős munkának kellett nekifeküdnie. Karácsonykor történt meg az a nevezetes közgyűlés, a mely újjáalakította a vármegyei gazdasági kört. Elnökké Gromon Dezsőt választotta, a ki nagy erélylyel fogott az újonnan körvonalozott programm megvalósításához. Különben országszerte most indúlt meg a gazdasági fejlődés. Júniusban a gazda-kongresszus Székesfehérváron kikiáltotta az "agrarius mozgalom" megindítását.

Újabb szervezésre és rendezésre volt szükség a községi közigazgatás terén is. A vármegye 1878 deczember 17-én tartott közgyűlésében részletesen ki is dolgozta az új rendszert. Ugyanakkor a vármegyei közútak javítására is nagyfontosságú határozatot hoztak. E szerint a megye elhatározta, hogy a közmunkatartozás helyett bizonyos időre 10%-nyi adót vet ki a lakosságra s ebből megépíti az összes útakat. Valóban ideje is volt már.

A tavaszi rettenetes árvíz, a mely Szegedet rommá tette, mélyen megrendítette a vármegye népét, hiszen ősidők óta ő is félhetett hasonló katasztrófától, bár most szerencsésen elkerülte még a fenyegető Tiszaparton is: nagy gyűjtést indított a szegedi árvízkárosultak fölsegélyezésére.

Az áprilisi közgyűlés meleg lelkesedéssel emlékezett meg a királyi párnak ezüstlakodalmáról s feliratban hódoltak a felséges pár előtt. Májusban József főherczeg a vármegyében katonai szemleútat tett s ez alkalommal a legnagyobb lelkesedéssel ünnepelték s különösen Zomborban fényes fogadtatásban részesült. Haynald Lajos kalocsai érsek júliusban kapta meg a bíbornoki czímet s a vármegye ez alkalommal őt is melegen üdvözölte.

A gazdasági érdeklődés, a mint megindult, gyorsan átcsapott a mezőgazdaságról az iparra is. És ekkor fedezte föl a vármegye népe, hogy ezen a téren is mennyire hátra van maradva. A bajai ipartanodát kivéve, a vármegyében iparostanulók sehol sem részesültek oktatásban. És az az egy is magánemberé volt s 1879-ban 25 tanulóval élt. És Baján a lakosságnak 18·21%-a élt iparból. Újvidéken 14·31%, Apatinban 12·12%, Zomborban 10·08% és Szabadkán 6·37%. Természetesen csak kisipar volt és az is kezdetleges állapotban, annyira, hogy a budapesti iparos-kongresszuson a zombori 890 iparos közül egy sem jelent meg, s a székesfehérvári kiállításon, mely szintén országos jellegű volt, egy kiállító jelent meg. Ekkor tervezgették még csak, hogy az ipartársulatot megalakítják s a szerb iparosok ebben is megelőzték a magyarokat, mert ők már júliusban zászlószentelési ünnepélyt is rendeztek az ipartársulatukban.

A vasúttervek is ekkor voltak virágjukban. Nevezetes emlékű a vármegyének a következő határozata, a melylyel a nagy, országos, sőt világkereskedelmi szempontoknak alárendelte a vármegyei érdekeket s lemondott arról, hogy Zombornál menjen a pozsony-zimonyi vasútvonal: "A megye közönsége, azon nézetből kiindúlva, hogy a világpályáknál, minőnek a pest-zimonyi is ígérkezik, a kicsinyes vidéki és helyi érdekeknek háttérbe kell szorulniok s az ez érdemben emelt hangoknak el kell némulniok: határozatilag kimondja a megye közönsége, hogy legjobb meggyőződése szerint országos iparunk, kereskedelmünk és nemzeti vagyonosodásunk érdekei a pest-zimonyi vasútvonalnak a Duna balpartján, Budapesttől kiindúlva Újvidék érintésével leendő mielőbbi kiépíttetését követelik s e nézetét a kormányhoz és a képviselőházhoz intézendő indokolt felterjesztésben kifejezi."

Elhatározták még a múlt évi téli közgyűlésen a vármegye székházának körülbelűl 300,000 frt költséggel való újjáépítését s ez évben meg is kötötték rá a szerződéseket. A deczemberi közgyűlés még hevesen tárgyalta az ügyet, a melynek meg volt az erős ellenzéke is, de a közgyűlés döntött s a minisztérium jóváhagyta. Így Pártos Gyula tervező építész építette föl a vármegyeházat több évi munkával.

1880 elején élénken foglalkoztatta a vármegye közönségét is a vármegye székhelyén, Zomborban alapítandó színház ügye. A vegyesajkú Zombor önérzettel tekinthet vissza rá, hogy csak kevés város előzte meg az állandó színház építésében. A minisztérium rendeletben engedte meg, hogy 40.000 forint értéknek megfelelően 800 részvény bocsáttassék ki, 50 forintjával. 1879 augusztusban kibocsátott részvények közül 640 darab 1880. januárig elkelt és a többiért ekkor a város vállalt biztosítást. Ezzel biztosítva volt a színház sorsa. Zombor állást foglalt a pest-zimonyi vasútkérdésben is és elhatározta, hogy ha a vasútat Zombor érintésével építik meg, 100.000 forintot, továbbá a pályaudvar és a vasútvonal területét ajánlják fel, a mennyiben az a város tulajdanából esik ki. Baja is ugyanezt a tekintélyes összeget ajánlotta fel s Ujvidék pedig mintegy 80.000 forintot.

Az április 6-án tartott vármegyei közgyűlésen a főispán legelőször is a trón örökös eljegyzéséről emlékezett meg. Jellemző az az öröm, a mely az egész országot áthatotta ekkor. A főispán beszéde híven jelzi ezt: "Riadalmas örömmel fogadták a magyar szent korona összes népei azt a kellemes hírt, - mondá, - hogy Fönséges trónörökösünk a belga király leányával, Stefánia herczegnővel jegyet váltott. Midőn fejedelmi erényekben ragyogó Apostoli királyunknak fia a magyar föld legdicsőbb sarjának, feledhetetlen József Nádorunknak családjában találta meg szíve szerelmes választottját: kétszeresen van oka nemzetünknek kezességet látni a fönséges frígyben arra nézve, hogy Szent-István koronájának népei között az eddigi példaszerű jó viszonyt új történelmi kapcsok fogják szorosabbra fűzni." A vármegyei közgyűlés lelkes örömmel küldött hódoló föliratot a királyhoz és a trónörököshöz.

A rendes folyóügyek közül nevezetes a mérnöki hivatal új költségvetése a vármegyei útak rendes költségeire és új építkezésekre. A vármegye útjai még mindig siralmas állapotban voltak és vármegyeszerte hangzott a panasz, hogy a bőség földjén ott fúl a saját portáján a gazda a termésében, a melyet nem lehet szállítania. Zombor, a székhely maga is, oly páratlan rossz közlekedési viszonyok között tengődött, hogy a miatt sem ipar, sem kereskedelem, sem kultúra nem fejlődhetett, sőt bőtermő években is általános ínség ütött ki. Most végre a vármegye erőteljesebb módon igyekezett segíteni e bajokon és ez évben 307.327 korona főösszeget irányzott elő a "kula-cservenkai", "gombos-bogojevai", "zombor-apatini" útakra, a "palánkai töltés", a "kulai út" fokozatos kiépítésére és több kisebb útvonal megépítésére. Ezentúl évről-évre fokozatosan haladtak az útépítéssel.

A vármegye gazdasági életében különben ez időben igen kedvező mozzanat történt. A vármegye székhelyén építendő kereskedelmi iskola, az Adán alapítandó földmívesiskola egyre jobban érdekelte a vármegye közönségét. Több kisebb-nagyobb ipari vállalat keletkezett, a hódság-verbászi lecsapoló csatorna mélyítését és bővítését megkezdették, Zomborban "Iparegylet" alakult s az ipariskolák szervezetét és fölállítását megyeszerte tárgyalták.

A közoktatásügy terén is mindenfelé jelentékeny lépéseket tett a vármegye közönsége, elsősorban Zombor város az elemi iskoláztatás rendezésének meg kezdésével.

A június 30-án tartott közgyűlés főbb pontjai közül a vármegyei árvaház ügye érdemel figyelmet. A vármegye már régebben elhatározta, hogy a fegyelmi úton kiszabandó bírságokat ennek a czéljaira fogja fordítani; most az alap gyorsabb növelésére azt határozták, hogy a rendeltetés nélküli pénzeket ide fordítják s a közjótékonyságot hívják föl; azonkívül a vármegye tulajdonában levő, mintegy harminczezer forintnyi temesi földtehermentesítési kötvénynek a kamatját is az árvaház javára adják. Végül tárgysorsjátékot rendeznek tízezer forint nyereménynyel s ötvenezer forint értékű sorsjegygyel.

A gazdasági egyesület is derék tevékenységet kezdett és több versenyt és kiállítást tartott. Sajnos, az egyesület még mindig igen gyönge volt nagyobb hatású munkásságra, pedig égető szükség lett volna rá, főleg a rendkívül lehanyatlott lótenyésztés újra fölélesztésénél.

Július elején gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter a vármegyében járt a rizs- és indigótermelési kísérletek megtekintésére. Türr tábornok kísérte; a Ferencz-csatornán Zomborból Újverbászra hajózott. Kulán óriási tömeg várta és üdvözölte. A vérbászi öntözési telep már ekkor igen szép sikerrel működött.

Augusztus 16-án és 18-án Zombor város a vármegye közönségével együtt fényesen ünnepelte a királynak ötvenedik születése napját. 16-án tartotta a vármegye 264az alkalomból rendkívüli közgyűlését, a melyen a főispán s az alispán tartottak nagyszabású szónoklatokat. Sándor Béla alispán kitűnően jellemezte a vármegye legbensőbb dinasztikus felfogását a következő szavaival: "Ha nem ismerném is a multból megyénknek azon közmondásos hódolatkészségéből eredő szokását, hogy koronás királyunk iránti törhetetlen hűségének nyilvánítására minden alkalmat örömmel megragadott: úgy vagyok meggyőződve, hogy ellenére tennék a minden oldalról zajosan nyilatkozó közhangulatnak, ha ezen ritka örömünnepen, megyénk közönségének átérzett üdvkívánatait s a Fölséges királyi Ház általános boldogságáért, dicső virágzásáért, Urunk, királyunk hosszú életéért égbeszálló fohászait nyilvánosan nem tolmácsolnók."

Hogy mennyire igaza volt az alispánnak, megmutatta a nagyközönség maga is. Nem elégedtek meg a hódoló föliratokkal, a melyeket a vármegye s a városok közgyűléseiből küldöttek a felségnek, hanem nagymértékű jubiláris ünnepeket rendeztek mindenfelé. Legnagyobbszabású volt a Zombor városáé, a mely "fényesen megczáfolta azt a balvéleményt, - mint az egykorú krónikás írja, - hogy vidéki városokban nem lehet közönségesnél kiválóbb ünnepélyt rendezni. A Felséges király születése félszázados évfordulójának előestéjén olyan volt Zombor minden utczája, mint egy darab, kihasítva a csillagos égboltból." Az egész lakosság az utczán volt s gyönyörködött a szemkápráztató ragyogásban. Másnap reggel zene ébresztette föl a várost és az egész nap ünnepségekkel volt tele. Délben fogadta a főispán a hivatalok tisztelgését a király nevében, két órakor díszebéd volt, este kilenczkor 217 terítékes bankett. A vármegye többi városaiban s a helységekben is voltak szép ünnepségek.

A szeptember 30-án tartott vármegyei közgyűlésen tett jelentést az alispán a Kula község árvatárában fölfedezett 51.676 forintos hiányról, a mely a kezelési és felügyeleti hibák és könyelműségek következménye volt, de az egész összeget megtérítették.

Október elején Gromon Dezső főispán váratlanul, hirtelen megvált a főispánságtól. A királyi fölmentést tartalmazó leiratot a vármegye törvényhatósági bizottsága "meglepetéssel vegyes megdöbbenéssel" vette tudomásul. Jegyzőkönyvébe iktatta azokat a kiváló érdemeket, a melyeket Gromon Dezső a vármegye szolgálatában főispánsága négy éve alatt szerzett, nehéz idők alatt, erős megpróbáltatások között. Kiváló személyes tulajdonságainak köszönhette sikereit s most, mikor a rendes és normális viszonyok helyreállottak, az egész vármegye s minden város képviselőtestülete meglepetéssel és föltétlenül nagy sajnálkozással vette távozását. Zombor város is megörökítette jegyzőkönyvében a főispán emlékezetét s egy utczáját róla nevezte el.

A megüresedett főispáni székbe Sándor Bélát, az eddigi alispánt nevezte ki a király, a ki a vármegye tisztviselői karában kezdte pályafutását és közszeretetben és elismerésben emelkedett fokról-fokra. Az egész vármegye örömmel vette kineveztetését, a melyben egy népszerű, tetterős és kiváló fiának kitüntetését s magának a vármegyének megbecsültetését látta.

Sándor Béla 1843-ban született Baján; atyja Sándor György a 48 előtti időkben táblabíró, majd árvaszéki ülnök volt. 1864-ben lépett a vármegye szolgálatába mint tb. aljegyző s évről-évre haladt. 1870-ben már tb. főjegyző s 1878-ban alispán lett.

A főispáni beiktatás deczember 19-én, a vármegye közgyűlésén volt. Előző este fáklyásmenettel köszöntötte őt a város, a melynek vezetője, Virter Károly ügyvéd, szép szónoklattal köszönté őt. Másnap délelőtt tíz órakor székfoglaló ülés volt a városház nagytermében. Az új főispán hatalmas és szép beszéddel foglalta el székét s azokat az elveket körvonalozta, a melyek egy hivatalnokból lett főispán pályájának vezérelvei lehetnek. Az alispáni állásban végzett munkásságát akarta tovább folytatni természetszerűen. Zombor város főispáni beiktatója ugyanezen a napon folyt le.

A vármegyei közgyűlésen a negyedévi jelentést Karácson Gyula főjegyző, alispánhelyettes tartotta. A jelentés csupán folyó ügyekről szólt.

A megürült alispáni széket 1881 január 10-én tartott rendkívüli közgyűlésen töltötték be, Schmausz Endre apatini kerületi orsz. képviselőt választván meg egyhangúlag. Azonnal el is foglalta székét szép és tartalmas beköszöntő beszéddel. Az új alispán szintén népszerű vármegyei ember, a kit új tisztsége alkalmából sok helyen ünnepeltek s különösen Apatin, február 2-án.

265Január 19-én Szabadka és Baja városok főispánjává Jankovich Aurél földbirtokost nevezte ki a király, beiktatása Baján, márczius 3-án folyt le, Szabadkán a következő napokban nagy ünnepélyességgel.

Tóth Kálmánt, a jeles költőt, Baja szülöttét gyászolta február 3-án a vármegye. A temetés az egész vármegyét megillette és a költő szülőhelye küldöttséget s koszorút küldött a koporsó elé. A temetés után nemsokára megindították a gyűjtést, hogy emléktáblával jelöljék Baján a költő szülőházát.

Az április 5-én tartott vármegyegyűlésen Sándor Béla főispán részletesen tárgyalta a vármegye közigazgatási állapotait, a melyek egészen kielégítőek voltak s a rendes módon, minden fennakadás nélkül folytak. Nem volt azonban ilyen kedvező állapotban a vármegye közgazdasági helyzete. Nem szólva az általános természetű okokból származó gazdasági bajokról, ezen a tavaszon az árvízzel volt sok baja a vármegyének. Mióta a Ferencz-csatornát Türr István tábornak vezetése alatt egy társaság megépítette, a vármegye csaknem teljesen megszabadúlt az árvízveszedelemtől. Még 1876, 1877 és 1878-ban az általános vízkalamitások idején, a nagy szegedi árvízkatasztrófa napjaiban sem volt olyan nagy baj a vízáradásokból, mint a 70-es évek előtt, mikor százezer holdnyi terület szokott víz alá kerülni minden áradásos esztendőben. Most a csatorna levezette a vízfölösleget s alig pár ezer hold került legfeljebb víz alá. Ebben az évben, 1881-ben viszont azt a sajátságos megfigyelést tették, hogy a csatornák magas vízállása mindenfelé nagy terjedelmű belvizeket idézett elő. Az alispán jelentése szerint alig volt a vármegyének olyan része, a hol belvizektől nem szenvedett volna a lakosság, számos helyen 5-8000 holdnyi területen. A vármegye mindent megtett a nagy baj ellen, a csatornák vízmagasságát leszállította, s a belvizek szabályozására sürgős intézkedéseket tett. Szerencsére az árvíz nem lett olyan nagygyá, a milyennek indúlt s így a természetes úton való vízlefolyás megmentette a vármegyét a nagyobb csapástól. Azonban elég intő volt ez is a védtöltések s a csatornázás újabb restaurálására, a mit valóban nagy erélylyel és áldozattal hajtottak végre.

E közgyűlésnek érdekes pontja volt Molnár István vármegyei bizottsági tagnak felszólalása Tóth Kálmán emlékezetének megörökítésére. Indítványozta, hogy a Baján állítandó szobornak ügyét a vármegye vegye a kezébe s hogy a költő emlékét jegyzőkönyvben örökítsék meg. Mindkét indítványt elfogadta a vármegye.

A vármegyei útvonalak kiépítése tovább folyt. A vasútvonalak azonban újabb terv szerint változtak. Most a Baja-Keczel és a Baja-Almás-Szabadka között építendő vasútak versenyeztek egymással. A képviselőház a budapesti-zimonyi vasútat olyan irányban szavazta meg, hogy az nem érintette Zombort, hanem Baja s Szabadka között szárnyvonalat hagyott jóvá, a mely e vidéket összekösse e fővonallal.

Rudolf trónörökösnek május 10-én tartandó esküvője alkalmából a vármegye s a szab. kir. városok külön-külön üdvözlő felíratot intéztek ismét a fenséges párhoz.

A képviselőválasztások június 29-én folytak le. Az egész vármegyében erős korteskedés folyt s a fő pártszempont, a mely a választókat külön pártokba tömörítette, a magyar és szerb nemzetiségi jelszók mellett tűnt föl. Zombor képviselője lett Maximovics Miklós, a szerb párt jelöltje, 67 szótöbbséggel. Újvidéken Bende Imre, kormánypárti, Szabadkán Mamusich Lázár kormánypárti és Mukics Ernő függetlenségi párti, Zentán gróf Ráday Gedeon szabadelvű győzött.

Október 9-én terménykiállítást rendezett a gazdasági egyesület Zomborban, a mely az egész nagy környék gazdáit érdekelte. Igen sokan kaptak díjakat és Sándor Béla főispán szép beszédében, melyet az este tartott banketten mondott, a vármegye gazdasági sikereit igen jelentékenynek festette. A gabona, konyhanövények, kereskedelmi növények, takarmánymag, szőllő, gyümölcs- és méz-termelés egyformán kielégítő volt a kiállításból ítélve. A gazdasági egylet kiállításai különben az utóbbi időben erős fellendülésnek indult mezőgazdaság eredményeit tárták fel. Több ipari növény, így főleg a kender-termelés ekkor kezdett okszerűvé és nagyobb jelentőségűvé válni. A gazdaság föllendülése jórészt a vármegye talajának biztosabbá válásából ered. A csatornázás után mintegy 350.000 hold mocsár vált elsőrangú termőfölddé, s az újabban rendbeszedett csatornák az öntözést is kezdték lehetővé tenni s megismertetni a földmíves néppel. Különösen 266a szerb lakosság között egyre jobban hódított a belterjes gazdálkodás és a konyhakertészet mívelése.

A vármegyei deczemberi közgyűlést több fontos pont foglalkoztatta. Zenta város évek óta viszályban volt a vármegyével, a melynek több rendbeli ítéletét és pörös ügyeiben való döntését sérelmesnek tartotta magára. A vármegye, bár több közgyűlésen szóba került a városnak egy vagy más panasza, rendesen úgy intézte el, hogy a városnak túlszenvedélyes képviselőjét rendreutasította s Zentát higgadtan leszavazta. Mihálkovics István zentai polgármester legutóbb egy belügyminiszterileg is jóváhagyott vármegyei határozatot, a mely a sok sebet ejtett úrbéri pörre vonatkozott, tudomásul vétel helyett a városi közgyűlésen tárgyalás alá bocsátott, s igen szenvedélyes vitát s kifakadásokat provokált ellene. A főispán a polgármestert fölfüggesztette s helyettes polgármestert választatott. Azonban a túlságosan elmérgesedett ügy végre jóra fordult, az egyeztető bizottság békét teremtett s Zentán a hosszú évekig tartott belső meghasonlás megszünt, az úrbéres ügyeket közmegegyezéssel elintézték s a város háztartásának zilált viszonyait is rendezték.

Az útépítéseket s a belvizek szabályozását a legnagyobb erővel folytatták az egész évben s az alispán örömmel jelentette, hogy a vármegye egész lakossága nagy készséggel volt ebben segítségére a vármegyének.

A gazdasági egyesület deczember 20-án tartotta közgyűlését, a melyen elnökké báró Rudics Józsefet, alelnökökké Vojnits Jakabot és Boromisza Tíbort választották.

1882-ben januárban szervezték a vörös kereszt-egylet vármegyei fiókját. Nagy bizottságott küldtek ki s jelentékeny sikert értek el.

Márcziusban adták ki a községi faiskolák felállításáról, kezeléséről s a felügyeletükről szóló szabályrendeletet. E rendelet szokatlanul fontossá lett, mert az egész vármegyében örvendetes módon meggyarapította s föllendítette a gyümölcstermelést. Hasonló, sőt talán még nagyobb javára voltak a faiskolák a selyemtenyésztésnek, a mely addig meglehetős közönyösségben részesült a népnél s mégis 10,461 frt értékű gubót váltott be a szekszárdi selyemtenyésztési központ a múlt évben a vármegyéből.

A tavaszi közgyűlés, melynek gazdag programmjára szokatlan nagyszámmal gyűltek össze a közönyösségükről ismert megyebizottsági tagok. Az alispáni jelentés először is a zentai ügyről emlékezett meg. Ott Gombos Gábort egyhangúlag polgármesterré választották s ezzel a közbéke helyreállott. Szintén az úrbéres ügyek zaklatták fel a közbékét Kulán, a hol olyanforma radikális módon állították helyre a rendet, mint Zentán.

A tavaszi áradások ez évben nem voltak oly veszedelmesek, mint az előzőben, de a csatornák mellékén fekvő községek mind belvizektől szenvedtek, sőt a telecskai dombok völgyes részein is káka és nád kezdett már fölverődni a termékeny földeken. Almás, Mélykút, Jankovácz, Gara, Vaskútig hatolt a belvizek területe, Parabuty 3000 holdnyi határa egészen el volt árasztva, Paraga, Pivnicza, Lality határa szintén jórészben. A vármegye s az alispán erélyesen folytatták a levezetési munkálatokat, s egy hatalmas levezető párhúzamos csatorna tervét készítették el.

Érdekes korszaka volt ez az idő a vármegye közbiztonsági állapotainak. A személy- és vagyonbiztonság a legutóbbi évig meglehetős sok kifogás alá esett az egész vármegyében, s egyes községek hírhedtek voltak a verekedésről, lopásról, erkölcstelen életről. A községekben az úgynevezett felelős-őrök tartották volna fenn a rendet, de nem is értettek hozzá, s helybeliek levén nem is mertek beleavatkozni kényes dolgokba. Ezt a rendszert most megszüntették és a m. kir. csendőrséget szervezték. Ezzel kezdődött meg a közbéke és közbiztonság igazi kora. Ugyanekkor rendezték a koldúsügyet is.

Áprilisban népgyűléseket tartottak több községben, így Apatinban, Hódságon, Cservenkán, Újverbászon, Sztanisicson, Futakon, Kovilszentivánban, Almáson stb. a német nyelvű lakosok, a melyeken tiltakoztak a nemzetietlenség vádja ellen s e gyűlések eredményéül egy küldöttség fölkérte a főispánt, hogy a miniszterelnöknek adja tudtára az általános bizalmat és köszönetet, a miért megvédte az országgyűlésen a német ajkú polgárságot. Erről a mozgalomról a júniusi közgyűlésen a főispán is megemlékezett. Az erős izgalom alapja az volt, hogy a berlini "Deutscher Schulverein" magyarországi németek panaszára felháborító 267híreket terjesztett arról, hogy nálunk milyen rabságban sínylődik a német elem. A vármegyei németajkúak lelkes felháborodása méltán adta a főispán ajkára a következő kijelentést: "Szolgáljon megyénk németajkú polgárainak eme hazafias tette a megye egyéb nemzetiségű lakosainak követendő például és adja Isten, hogy úgy az ország, mint megyénk valamennyi lakosságának hazafisága oly kétségbevonhatatlan legyen, hogy annak bebizonyítására ilynemű hazafias demonstrácziókra a jövőben szükség ne legyen." E beszéd után Raichl Péter földbirtokos, megyebizottsági tag a német polgárság nevében tartott beszédében a következő szép és emlékezetre méltó kijelentést tette: "Ha mi, magyar hazánk történetére visszapillantunk, tudjuk abból, hogy németajkú őseink mily nehéz viszonyok között kerestek és találtak e megyében otthont. Tudjuk, hogy akkoriban őseink az úrbéri széknél tovább nem juthatva, felséges királyuk és hazájuk iránti hálás köszönetüket csakis tevékenység, szorgalom, rend- és békeszeretet által tanúsíthatták. Szent törvényeink és mindnyájunkkal közös alkotmányunk folytán immár abba a szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy itt, e megye székházában, nyíltan kimondhatjuk azt, a mit őseink végrendeletileg reánk szent kötelesség gyanánt ruháztak át, de a mit ők ajkukon nem, csak szívükben hordozhattak: hogy mi, mint őseink hű utódjai, Felséges királyunkhoz, mint szeretett apánkhoz; édes hazánkhoz pedig, mint imádott szülőanyánkhoz, megmásíthatatlanúl ragaszkodunk s irántok sem háládatlanok, sem hűtlenek soha nem lehetünk."

Május 28-án gép- és állat-kiállítás volt Zomborban, a melyet a főispán és az alispán nyitottak meg. A kiállítás szépen sikerült s különösen az állattenyésztésnek hű s kedvező képét adta.

Június 24-én nagy ünnepélyekkel fogadták Zomborban s aztán a vármegye számos községében Haynald Lajos kalocsai érseket, a ki bérmáló körútat tett.

Bizonyos figyelmet érdemel az a hírlapi vita, a melyet szeptemberben Bács-Bodrog vármegye lakosságának jelleméről a fővárosi és helyi lapok rendeztek. Azért érdekes, mert adatokkal s becses példákkal bizonyították ekkor, hogy a vármegye milyen erős léptekkel halad előre a kiegyezés óta. György Aladár; A föld és népei cz. művében a Bácskát azzal a régi sablonos fölfogással jellemezte, hogy: népe szorgalmas és takarékos, az úri osztály ellenben átlag tékozló és dorbézolásra hajlandó s így a városok hátramaradását nagyrészben a gentry, a tisztviselői kar, egyszóval az úri osztály okozza." Ez az ítélet már ekkor teljesen fölületes volt, a mit valaha nehány bácskai földesúr alapított meg, bár az irodalomban közkeletűvé lett, hogy a "bácskai" mint jelző a "nagy korhely" szóval lett egyértékűvé. Bács-Bodrog vármegye a lefolyt tizenöt év alatt rendkívül nagy átalakuláson ment át. Valóban épen ez a kor volt az újkori gazdasági renaissance kora, ez alatt az idő alatt lett a vármegye képessé az új és modern élet nagystílű föladatainak felfogására és befogadására. Közoktatásügye jelentékenyen fejlődött, s épen azon az úton volt, hogy a magasabb virágzási fokra érjen. Házi ipara pompás volt s a magasabb ipar csírái jelentkeztek, s a kendertermelést és feldolgozást végző vállalatok európai színvonalon állottak; a mezőgazdaságban rohamosan kezdtek szaporodni a gépek s szanaszét a nagyobb községekben kisebb-nagyobb gyárak keletkeztek. Belsőleg lehetett különösen megfigyelni a nagy átalakulást, a mely különben csak a régi erények természetes kifejlődése volt. Hiszen az egész ország közgazdasági felfogása ebben az időben ment át a régi módú gondolkodási elvekről a modernekre. S a Bácska e téren nemhogy elmaradt volna, hanem messze megelőzte az ország számtalan vármegyéjét.

Ebben a nagy munkában része volt Czirfusz Ferencz kir. tanácsos tanfelügyelőnek, a kit ép ez időben, október közepén ünnepelt az egész vármegye, a főispánnal az élén, abból az alkalomból, hogy harmincz évet töltött a vármegye tanügye vezetésében.

Nemsokára, október 22-én Arany János halálát vette hírül gyászos érzéssel a vármegye közönsége. Sírjára koszorút küldtek és szobrára gyűjtést indítottak meg.

November elején ünnepelték a zombori városi színház megnyitását. Első színigazgatói voltak Sághy Zsigmond és Dobó Sándor, az első előadáson Szigeti József: Rang és mód cz. darabját adták elő. Megelőzőleg Margalits Ede dr. szavalta el Dömötör Pál ünnepi prológusát.

1883 márcziusban ezer csángó család telepítésére tettek intézkedéseket. A Bukovinába szakadt magyarok egyelőre töltésépítésre jöttek haza, de azzal a 268reménységgel, hogy végleg itt is maradnak. A felső- és alsó-kulai pusztán a kincstári birtokot, mintegy ötezer holdnyi területet engedte át nekik az állam, hogy itt ötszáz család letelepedhessék. A csángók április elején meg is érkeztek és mindenfelé nagy örömmel és szeretettel fogadta őket a lakosság. Ókanizsán, Óbecsén, Titelen nagyszerű ünnepélylyel fogadták őket.

A tavaszi közgyűlésen ismét szerepelt Zenta város, a mely a közvagyon hiánya miatt sok bajban volt s ezért nem igen bírt kellően megfelelni összes kötelességeinek. Ez évben ismét nagy baj volt az árvízzel, a mely Monostorszegnél január 12-én gátat szakított s csak rendkívüli erőfeszítéssel lehetett megakadályozni, hogy az 1876-iki nagy árvízvészt elkerüljék. Ugyanekkor több ponton fenyegetett hasonló vész s a központi tisztviselők, főleg a főispán és alispán érdeme, hogy a nép állandóan megfeszített erőre állott készen s mindenütt megelőzték a bajt. A budapest-zimonyi vasútat márczius 15-én nyitották meg s a vonatforgalom az év nyarán indúlt meg menetrendszerinti pontossággal.

A vármegyét területi épségében fenyegette ez időben bizonyos veszedelem. Szeged székhelylyel ugyanis külön vármegyét akartak alakítani s egy bizonytalan jellegű küldöttség bejárta a vármegyének e czélra kinézett részét s Ókanizsán némi pártoskodást is keltett már. Addig, míg arról volt szó, hogy csak Torontálból szakítanak ki Szeged részére területet, a vármegye bizonyos rokonszenvvel hallott a dologról. Most azonban, látván, hogy Martonost és Ókanizsát, több mint 18000-nyi lakossal, el akarják tőle venni, megijedt a vármegye is és tenni kezdett ellene. Maga a két város népgyűlésben tiltakozott az elszakítás ellen s kijelentette ragaszkodását a régi anyavármegyéhez, a melyhez történelmi okok és fontos gazdasági érdekek fűzik. A főispán és alispán pedig a miniszterelnöknél voltak, mint meghívottak, tanácskozáson és itt fejtették ki érveiket. Csakugyan nem is lett a tervből semmi, Bács-Bodrogvármegye most sem szenvedett területi csonkítást.

Május 11-én tartotta a Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat alakuló közgyűlését, Schmausz Endre ideiglenes elnök vezetése alatt. Elnökké ugyanőt, alelnökké Iványi Istvánt választották. Tagok a megalakuláskor már 177-en voltak.

A vármegyei közgyűlés május 12-én adta ki a vármegyei háztartásról készített szervezési szabályrendeletet.

Október 13-án a király meglátogatta a romjaiból újjáépült Szegedet és ekkor a szomszédváros örömünnepében részt vett Bács-Bodrog vármegye is. A főispán vezetésével a vármegye küldöttsége megjelent a király előtt kihallgatáson és a felségtől szíves választ kapott: "Nem kétlem, - mondá az uralkodó, - hogy e város felvirágzását és erősbödését ezután is nemcsak meleg részvéttel kísérendik, hanem e czél előmozdítására részükről is mindenkor készséggel és szokott önzetlenséggel fognak közreműködni."

Az általános tisztújítás deezemberben történt meg nagy izgalom között. Alispánná egyhangúlag ismét Schmausz Endrét kiáltották ki. Főjegyző Karácson Gyula, főügyész Mihályi János, árvaszéki elnök Zákó Péter lett.

1884 február 21-én volt a vármegye tavaszi közgyűlése. A gyűlés örömmel ünnepelte a főispánt abból az alkalomból, hogy a király őt a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki.

Ez a közgyűlés intézkedett a vármegyei tisztviselők nyugdíjalapjának megteremtéséről.

Ebben az időben már egyre jobban foglalkoztatta a közvéleményt, hogy a vármegyében önálló iparkamara állíttassék fel. Eddig a vármegye a budapesti iparkamarához tartozott s ebből a nagy távolság miatt semmi haszna sem volt. Most tervbe vették, hogy a szegedihez fogják csatolni. Mivel azonban ez a kerület is olyan óriási terjedelmű lett, hogy csaknem egyedül állott az országban, a vármegye ettől sem várhatott sokat. Ezzel szemben Bács-Bodrog vármegye óhajtása az volt, hogy belőle és a vele iparkereskedelmi tekintetben sok közös érdekű Torontál vármegyéből alakítsanak egy önálló iparkamarai kerületet. Ez a szép terv ugyan nem valósult meg s Bács-Bodrog vármegye a szegedi kamarába került, de a vármegye oly gyorsan fejlődik ipar és kereskedelem tekintetében, hogy bizonyára el fogja érni ekkor óhajtott önállóságát.

Májusban már megkezdődtek az új képviselőválasztás előkészületei. Szervezkedtek a pártok s most is, mint rendesen, nemzetiségi szempontok irányították 269a politikai pártállásokat. De még mielőtt megindult volna a harcz, Torzsa község ünnepelte fennállásának százéves fordulóját. Az egész vármegye szívesen üdvözölte a derék, hazafias német községet.

A képviselőválasztások junius 13-án folytak le.

Nem volt semmi különösebb mozgalom. Megválasztották Almáson Olay Lajost függetlenségi programmal; Apatinban Szemző Gyulát mérsékelt ellenzékivel; Hódságon Hevessy Bertalant ugyanazzal; Kernyáján Széchenyi Jenőt, Kulpinban Dimitrievics Milost, Óbecsén Popovits Vazult és Ókanizsán báró Podmaniezky Frigyest szabadelvű programmal; Óverbászon Pulszky Ferenczet pártonkívüli, Rigyiczán Latinovits Jánost szabadelvű, Titelen Dimitrievics Misát nemzetiségi, Tovarisován Gromon Dezsőt szabadelvűpárti programmal. Így a vármegyei tizenegy választókerületben a kormánypárt hat kerületben győzött, a mérsékelt ellenzék kettőt, a függetlenségi párt s a nemzetiségi egyet-egyet kapott s egy pártonkívüli lett. Zombor képviselője Mártonffy Károly lett, függetlenségi programmal.

A júliusi közgyűlésen az alispáni jelentés főbb pontjai most is a közútak építésére és a belvizek szabályozására vonatkoznak. Az adai földmíves-iskola alapköveit május 19-én letették, s a vármegye az iskolát a legmelegebben gondjaiba vette. A kolera tünt fel ez évben Európában s a vármegye a legszigorúbb és legerélyesebb módon tette meg előre óvóintézkedéseit. Az új ipartörvény már életbeléptetése előtt erősen foglalkoztatta a vármegye közönségét. Ekkor alapították, szervezték az ipartestületeket és ipartársulatokat, a melyek az ipar fölemelését voltak hivatva kezükbe venni. A vármegyében a négy szab. kir. városon kívül kb. harmincz községben volt száznál több iparos és így ennyi hely volt jogosult ipartestület alakítására.

Az év nyarán elkészült az új székház, a kolosszális épület, a melyet Bács-Bodrog vármegye közönsége a közigazgatás czéljaira emelt. A hatalmas palotának úgy előkelő komoly stílje, mint szabályos méretei a nyugalom és tekintélyes erő benyomását teszik. Tervezője s építője Pártos Gyula, budapesti műépítész, a vármegye szülötte volt. A vármegye 1878 január 22-én tartott közgyűlésében elhatározta, hogy a régi székházat kb. 320.000 forint költséggel kibővítteti. A miniszter jóváhagyta a határozatot azzal, hogy pótadó útján kell beszerezni a szükséges pénzt a már ekkorra elkészített tervek megépítésére. 1880 márczius 7-én kötöttek szerződést a vállalkozóval, a ki az építést azonnal megkezdette. Építés alatt kiderült, hogy a régi székház megmaradó részei nem lesznek összhangban az újakkal, másrészt, hogy annyi javításra és átalakításra van szükség, hogy czélszerűnek látszott mindezt egyúttal végezni el. Így épült át a régi épület is, az újjal együtt összesen 420.231 forint költséggel.

Szeptember 21-én leplezték le Baján Tóth Kálmán szülőházán az emléktáblát, országos jellegű ünnep keretében. Halottak napjára síremlékét is fölállították a költőnek a budapesti kerepesi-úti temetőben, ekkor is képviseltette magát a vármegye közönsége.

A novemberi közgyűlésből üdvözölték báró Fejérváry Gézát, az új honvédelmi minisztert és Gromon Dezső honvédelmi államtitkárt, a volt főispánt. Ugyanekkor részvétiratot küldtek gróf Lónyay Menyhért özvegyéhez, a kiváló államférfi elhunyta alkalmából.

1885 január 15-én tartott közgyűlésen a főispán sajátságos világítást vetett a vármegyei adminisztráczió belügyeibe. Nincs megelégedve a tisztviselői karával, a melynek kebelében "hiányzik az az összhang, az a testületi szellem, a mely nélkül valamely jelentékenyebb eredmény, előhaladás nem képzelhető. A tisztviselők jó részének nyugodt a lelkiismerete, ha a reáháramlott munkát gépszerűleg elvégzi, a kezdeményezést mindenben az alispántól várja." Különösen az árvaszék ellen van sok kifogás, mert ott feltünően hanyag és szabályellenes az ügykezelés és ilyen okok miatt most épen az egész árvaszéki tisztikar, két tag kivételével, fegyelmi alatt áll.

Érdekes ezeket az elhangzott panaszokat megfigyelni épen egy hivatalnok főispán szájából. A vármegyei közigazgatás általában az egész országban átmeneti stádiumban van ekkor a régi patriárkális korból, az államosított rendszeres hivatali kor felé. Egyre jobban feszegetik és várva várják az államosítást, a mely azonban évről-évre halasztódik s még ma is abban az állapotban van, mint húsz évvel ezelőtt. Pedig már ekkor tisztán áll a közvélemény, sőt a hivatalos tekintélyek 270előtt is a régi rendszer sok hibája. Nem bocsátkozhatik a legújabb idők békés referense elvi vitába az élet fölvetette nagy kérdésekről, csupán jelezheti az idők szellemét. A nyolczvanas évek a vármegyei életnek két főtulajdonságát teljesen kifejlesztették: a kormánynyal szemben való föltétlen engedelmességet s ezzel együtt a teljes hivatali közönyösséget. A központi kormány szelleméből áradt ez szét, a Tisza Kálmán rendszere ért ezzel immár szinte a túlérésig.

Súlyosbította a közigazgatásnak ezt az állapotát a vármegyei közéletnek sajátos helyzete. A vármegyében értelmiségi és magyar nagybirtokos-osztály alig van, ilyen középbirtokos is aránylag kevés. És a nagybirtokosok egyáltalán nem érdeklődnek a közügyek iránt, sőt jórészük nem is lakik a vármegyében. A tömeg vagy indolencziából, vagy a kultúra hiányából semmit sem tesz a közügyért. De ez érthető volt. Bács-Bodrog vármegye külön fejlődési állapotai miatt annyifelé volt tagolva, nemzetiségi, felekezeti válaszfalakkal úgy szét volt darabolva, hogy a nép nem tömörülhetett semmiféle közfelfogásban s a szanaszét szórt intelligenczia jobban meg volt terhelve anyagi gondjaival, minthogy ideje s kedve maradt volna a közügyekkel törődni, a melyekről úgyis mindenki tudta, hogy a körülbelül egy párton levő vármegyében szigorú középponti irányítás intézi azokat. Hagyták, hogy folyjon a világ sora, a hogy megindult, hadd menjen a vármegye szekere, míg el nem akad. Így is túlontúl sok megoldani való várt minden emberre, a maga gazdasági életében. Bármennyire nem helyes is ez a szétziláltság, bizonyos, hogy minden nemzet s minden vármegye életében vannak korok, a mikor semmi közös lelkesedés nem hozza össze a népelemeket semmiféle czélra. Bács-Bodrog vármegye ez időben ilyen békés átmeneti kort élt, a közügy, mint tó, poshadt. De ennek a tónak mélyén már titkos forrongás volt, gazdag erővel haladt előre a vármegye az ipari, gazdasági, sőt a kultúrális fejlődés útjára. Mutatja a gazdasági egylet eredményes munkássága, a történelmi társaság gyűjtő, eszmekeltő föllépése, a milleniumi év iránt már ekkor megindult érdeklődés, a vármegye monografiája meghatásának terve, számtalan iskolának alapítása, a közútak gyors épülése, az ipartestületek, népszövetkezetek stb. alakulása. Mindez csak egy évtized múlva eredt ugyan kalászba, de hiszen lassan indul meg a csirázás és a legteljesebb tespedés korában jövendő tenyészetnek megfigyelhetetlen munkája, zsibongása folyik, a mit csak a kész eredményekben vesz azután észre az ember.

Június 27-én volt a szerb nemzeti egyházi kongresszus Zomborban, a mely higgadt, lojális és okos magatartásával azt az örvendetes hangulatot hozta meg, hogy a szerbségnek a magyar állameszmével szemben bizonyos időkben éles harczának keserűsége régen elmúlt. Igaz, hogy azokban az időkben sem a szerb nép volt e harczok egyedüli oka, hanem az államhatalom, a melynek szüksége volt rá, hogy így izgassa föl őket a magyarság ellen. A kongresszus hű és igaz képét adta a szerb nép ez időbeli megbékült és reményteljes állami érzésének.

Június 30-án volt a vármegyei közgyűlés, a melyen a főispán átadta Schmausz Endre alispánnak a király kitüntetését, a III. oszt. vaskorona rendet. A közgyűlés ez alkalomból lelkesen ünnepelte a nagyérdemű alispánt.

Ugyanekkor készítették el a vármegyei tisztviselők nyugdíjalapjának tervezetét, a mely később életbe is lépett.

Részt vett a vármegye Tisza Kálmán miniszterelnöknek tíz éves minisztersége jubileumán.

A deczemberi közgyűlés kínos ügye a Szeged vármegye kérdése volt. Bács-Bodrog vármegyének az a része, a melyet Szegedhez akartak csatolni, épen az egyetlen tiszta magyar része volt s így rendkívül súlyos csapás lett volna reá. Tiltakozott is ellene. Ez a tiszaparti vasút ügye kapcsán merült fel, a melyet a miniszter úgy akart megoldani, hogy az Szegedre nézve legyen elsősorban kedvező. A közgyűlésen erős vita volt, a melyben az állandó választmány javaslata győzött, e szerint újra megkérdik a vasútmenti községeket, hogy az új vasúti terv keresztülvitele esetén is hajlandók-e ajánlataikat megtartani.

Az 1886 márczius 5-iki közgyűlésen alakult meg végleg a vármegyei tisztviselők nyugdíjintézménye. Május 4-én Pauler Tivadart, az elhúnyt volt igazságügyi minisztert részvéttel gyászolták s a május 5-iki közgyűlés részvétirattal kereste föl családját. A folyóügyek közül a járásosztás volt nevezetesebb. Szeptember 16-án az időközben elhúnyt Zákó Péter árvaszéki elnök helyére rendkívüli lelkesedéssel Mihályi János vármegyei főügyészt választották meg, az ő 271helyére főügyészszé pedig Schlagetter Gyulát. Október 28-án a vármegye egyházaiban ünnep volt Simor János herczegprímás ötvenéves papi jubileuma alkalmából.

Novemberben megkezdették a képviselők beszámoló beszédeiket az egyes kerületekben. A téli közgyűlésre készült el a községi rendőrség szervezéséről szóló szabályrendelet, a mely hivatva volt a közbiztonsági állapotokat véglegesen rendezni. Különben az utóbbi években, a csendőrség szervezése óta, már korántsem volt annyi panasz e tekintetben, mint addig.

A következő év tavaszán megindultak a képviselőválasztások előkészületei. Gróf Apponyi Albert, mint a múlt választáskor, most is körútat tett a vármegyében és mindenfelé roppant lelkesedéssel fogadták. A függetlenségi, illetőleg a mérsékelt ellenzéki és a szabadelvű pártok állottak szemben egy mással és erős küzdelemre volt kilátás. Azonban a függetlenségi párt ez alkalommal csaknem teljesen elvesztette a teret s majdnem az összes kerületekben szabadelvűpárti képviselőt választottak, még pedig általában igen nagy többséggel. Zomborban Koczkár Zsigmond, Apatinban Fernbach Antal, Palánkán Gromon Dezső, Hódságon Vojnits István dr., Kulpinban Rohonyi Gyula, Titelben Dimitrievics Milos, Ókanizsán báró Podmaniczky Frigyes, Kernyáján Széchenyi Jenő, Rigyiczán Latinovits Ernő, Verbászon Pulszky Ágost és Újvidéken Móricz Pál, Baján Latinovits Gábor, Óbecsén Popovits Vazul, Szabadkán Ivánka Imre és Horváth Mór dr. lettek képviselőkké. Függetlenségi programmal ketten győztek: Olay Lajos Almáson és Szabó László Zentán. Ez megfelelt az ország összes választási arányának, mert a kormánypárt óriási túlsúlyra jutott az egész országban.

A nyári közgyűlés ipari intézkedésekkel, az ipartörvény 50-ik szakaszának módosításával foglalkozott.

Július 17-én ünnepelték a hegyesi csataemlék fölállítását nagyszabású ünnepélyen, Bács-Bodrog vármegye egész intelligencziájának, a magyar és német ajkúaknak lelkes részvételével. A hatalmas obeliszket hat-hat méter szélességű vasrács veszi körül, s vörös gránitlépcső visz fel hozzá. Az obeliszk feliratai az éjszaki oldalon:

A keleti felén: "E hely környékén győzte le 1849 július 14-én Guyon Richárd honvédtábornok 7000 honvéddel, 42 ágyúval Jellasichnak 12.000 emberből, 79 ágyúból álló hadát."

A déli oldalon: "Guyon a fölnyomultában reátámadó Jellasich bánt Hegyes, Szeghegy, Feketehegy határán vitéz honvédeivel megvervén, Verbászon át Kátyra futamította, s vármegyénkből kiszorította."

A nyugati oldalon: "Bács-Bodrog vármegyének a névtelen szabadsághősök iránt kegyeletes közönsége adakozásából emeltetett. 1887 július 7-én." Tengernyi nép jelent meg a leleplezésre s az egész ünnepély magas színvonalon állott. Beszédet tartottak Cziráky kishegyesi jegyző, a vármegyei honvéd-egyesület alelnöke, Balassy Endre cz. kanonok; Bakay Károly Zomborcsevis György művét olvasta fel; Lovászy Márton Dömötör Pál versét szavalta, Schmausz Endre alispán szónokolt.

Szeptember elején a kalocsai érsek Zomborban volt s ez alkalomból az egész város és a vármegye vezetősége nagy ünnepségekkel tisztelte meg az érseket. Bérmálást tartott az érsek ekkor s fölszentelte az új apáczazárdát. Ennek az ünneplésnek folytatása volt, hogy Zombor város Haynald érseket díszpolgárrá választotta nagyszerű adományaiért s az erről szóló oklevelet november 28-án vitték el Kalocsára.

Az őszi·közgyűlés ismét erősen foglalkozott a régi panaszszal, a közbiztonság szomorú állapotával. A vármegye régebben elhatározta, hogy vármegyei rendőrséget szervez, a községi felelős őrök intézménye helyett. De a községek erélyesen tiltakoztak az ellen s 65 fellebbezést nyújtottak be autonomiájuk megsértése czímén s e miatt ismét elmaradt a reform egy időre. A deczemberi közgyűlés adta ki a közmunkákról szóló fontos szabályrendeletet.

272Az 1888 február 28-án tartott közgyűlésén a vármegye elhatározta, hogy a kincstár által ebben az időben megkezdett vásárjogi eladásokat a legnagyobb mértékben pártolja s a községeknek, ha az kedvező, még kölcsönből való megvételét is jóváhagyja. Ugyanekkor a járásosztás részletkérdéseiben hoztak több elvi határozatot. Ugyancsak fontos határozat volt, a mit Zenta városának kegyúri jogára vonatkozólag hoztak. Ez alkalommal a város is meg volt elégedve a döntéssel, mert az ő javára szólt. Különben az időben a vármegyében igen sok helyen folyt a kegyuraság fölötti harcz a plébános-választásokkal kapcsolatban. Zenta városának egész sereg ügye és közigazgatási baja volt ekkor vizsgálat alatt. Az alispáni vizsgálat eredményéről a január 27-iki közgyűlés kapott jelentést s ebből kiderült, hogy a városnak semmi komolyabb rendetlensége nincs.

Új gazdasági nagyobb tervekkel is foglalkozott a vármegye közönsége. A gazdasági egylet mintagazdaság fölállításán fáradozott. Másrészről az iparosok nyersárú-csarnok megteremtésén buzgólkodtak. A rizstermelés kiterjesztéséről sokat tanácskoztak. A tiszaparti vasút építése is igen sokat foglalkoztatta az egész vármegyét.

Augusztus 23-án meghalt Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter, a kit a vármegye a legőszintébben meggyászolt, mert neki lehetett tulajdonítani a közoktatásügynek az utóbbi évtizedben való bámulatos javulását. Tizenöt év alatt az írni-olvasni tudók száma 23%-al szökött fel. Kisdedovók, iparosinasiskolák egyálalán nem voltak, most minden valamire való helyen van. Kereskedelmi oktatás sem volt, most mind a négy szab. kir. városban van alsó, Újvidéken és Zomborban középkereskedelmi iskola. A magyar nyelvet csak az 1879. 23. t.-cz. életbelépte óta tanítják kötelezően az iskolákban. Faiskolák, iskolai kertek és iskolai takarékpénztárak szintén számos helyen alakultak s több állami elemi iskolát állított már, bár az iskolák államosítása csak jóval későbbi dolog. A középiskolaoktatás is szinte lehetetlenül primitív állapotban volt Trefort előtt s ő emelte a művelt nyugot színvonalára az új tantervvel, az utasítással és azoknak pontos végrehajtásával. Közelebbről pedig a zombori főgimnázium palotáját neki köszöni a vármegye. A közgyűlés teljes részvéttel vette tudomásul a kiváló miniszter elhúnytát s érdemeit jegyzőkönyvbe iktatta.

1889 január 30-án végtelen megdöbbenéssel és általános szívfájdalommal hallotta a vármegye népe Rudolf trónörökös halálhírét. A székhely, Zombor s a többi városok, valamint a vármegye, a lehető legnagyobb mértékben vettek részt az országos gyászban.

Áprilisban üdvözölte a vármegye Szilágyi Dezsőt, az új igazságügyminisztert.

Új főispánt kapott Újvidék és Baja júniusban. Az elsőnek főispánjává Flatt Viktor drt, az utóbbinak Sándor Bélát, a vármegye s Zombor város főispánját nevezte ki a király. Az elsőnek beiktatása június 18-án, a másodiké június 13-án történt nagy fénynyel.

Az év őszén erősen izgatta a vármegye törvényhatósági bizottságát s közönségét az utolsó restauráczió, a mit a teljes közigazgatási reform előtt vártak. A kormány is eléggé szabadon tárgyalta s bocsátotta közre a híreket, hogy a legközelebbi időben végrehajtják a reformot. A tisztviselők kinevezése, a javadalmazás rendezése, a fegyelmi eljárások szigorításának kérdése, ez a három pont volt különösen az, a melyre ki kellett volna terjednie a reformnak. Októberben e reform részletei is napfényre kerültek és általános vita tárgyává lettek a vármegyeházán s az összes községek elüljáróságánál.

A kalocsai érseket ötvenéves lelkészi jubileumán a vármegye s a városok lelkes üdvözlő iratokkal és küldöttségekkel keresték fel október 15-én.

A gazdasági egyesület ez évben fontos kísérleteket tett a czukorrépa-termelés föllendítésére, a mit országszerte előtérbe emelt a czukorpraemium-politika. A kísérlet igen szépen sikerült, a czukortartalom átlag 12% volt, a miből nyilván kiderült, hogy a vármegye talaja igen jó minőségű czukortépát terem s így indokolt a vármegyében répaczukor-gyárat fölállítani.

A vármegyei közgyűlés tisztújítása deczember 21-én folyt le Sándor Béla főispán elnöklete alatt. A főispánt ezen a napon ünnepelték tisztviselői szolgálatának huszonötéves jubileuma alkalmából is. Korbai Károly bizottsági tag tartotta a közgyűlésen az üdvözlő beszédet, így szólván: "Ez örömnapra nekünk más kincsünk, mint az érdem tisztelete, a jellem nagyrabecsülése és a hálaimája, 273nincsen; ezen kincseket rakjuk le tehát a hódolat oltárára és hogy szavunk el ne hangozzék, indítványozom: örökítsük meg e napot vármegyénk évkönyveiben, nyomatékos hangsúlyozása mellett annak, hogy főispánunkat nem szününk meg tisztelni, szeretni és követni." A közgyűlés ennek a valóban példás lelkesedésnek a hatása alatt állott az egész választás alatt, a melylyel megmutatta, hogy a régi rendszerrel meg van elégedve s az eddigi vezetők iránti bizalom erős kimutatása volt, hogy csaknem teljesen a régi tisztikart választotta meg újra. Alispánná ismét Schmausz Endrét, főjegyzővé Karácson Gyulát, főügyészszé Schlagetter Gyulát kiáltották ki. Érdekes és megkapó az alispán beszéde, a melyben "a múlt és jövő jelen határán" érzi magát, s azt hiszi, hogy "egy százados jog utólsó megnyilatkozása a mai választás, a mely e vármegye kötelességtudó fiára nagy öröm, minthogy a közbizalom a becsületes és odaadó munkásságot osztatlan elismeréssel méltatja." Úgy látszik, ennek az osztatlan elismerésnek volt természetes következménye, hogy a vármegye-gyűlések még néptelenebbek lettek, mint valaha voltak. A januári rk. gyűlésen alig 8-10 vidéki tag jelent meg a 600 törvényhatósági bizottsági tag közül.

1890 februárban elhúnyt gróf Andrássy Gyula, a volt miniszterelnök, a kinek nagy érdemei iránt való elismerését a vármegye meleg részvétirattal fejezte ki.

Márczius 13-án megtörtént a kormányválság, Tisza Kálmán az ismert kabinetkérdés miatt lemondott s utána gróf Szapáry Gyula alakított kormányt. A vármegye erős érdeklődéssel kísérte ezt a politikai eseményt, mert kezdettől fogva nagy átlagban híve volt a kormánynak s főként szabadelvűpárti képviselőket küldött az országgyűlésre. Különösen az utólsó választásnál jutott tetőpontra ez a köznézet és most megnyugvással vette a vármegye tudomásúk hogy a kormányválság nincs összekötve nagy politikai belső fordulattal s mind az új kormányt, mind a szabadelvű pártot biztosította kitartó bizalmáról.

A tavasz nyíltával egy fontos mezőgazdasági kérdés foglalkoztatta a népet: a marhatenyésztés hanyatlása. Az 1871. VIII. t.-cz. a községi közlegelők felosztását igen könnyűvé tette és az elmúlt években csaknem az egész vármegyében általánossá lett az úrbéres legelők felosztása. A közlegelőknél súlyos abuzusok fejlődtek ki, s a gyors átmenet az istállózásra, tönkretette a különben is egyre satnyuló marhaállományt. A tagosítás a népnek főleg szegényebb részére még súlyosabb viszonyokat idézett elő s az a sajátságos helyzet állott elő, hogy pár év alatt feltünően tönkrement a vármegye egész állatállománya, a melynek okszerű fejlesztésére a kész eredmények után siettek megtenni a szükséges lépéseket. E téren különösen a gazdasági egyesületé az érdem.

Május 30-án üdvözölte fényes küldöttség útján a vármegye Brankovics Györgyöt, az új karlóczai patriárkát, a vármegye szülöttét.

A vármegye tűzoltósága eddig rendkívül szerény módon volt fölszerelve s a legtöbb helyen, még a városokban is, a nevét sem érdemelte meg. Ebben az évben szerelte föl magát a két éve életbe lépett tűzrendészeti kormányrendelet értelmében a legtöbb tűzoltói egyesület.

Az októberi közgyűlés rendkívül népes volt, ezen megjelent Gromon Dezső, volt főispán, honvédelmi miniszteri államtitkár is, kit egy nemrég kapott királyi kitüntetés alkalmából nagy lelkesedéssel üdvözölt, sőt ünnepelt a közgyűlés, a melynek nevében Sándor Béla főispán és Schmausz Endre alispán tartottak beszédet.

Az év végén végrehajtott népszámlálás a vármegyére nézve örvendetes eredményeket tárt fel. A megye lakossága, az országos 11%-al szemben, 12% szaporodást ért el az utólsó tíz év alatt. Szomorú azonban, hogy aránylag rendkívül sokan vándoroltak ki, tíz év alatt 40.000 lélek. Leginkább a Tisza melletti részek és az egy topolyai járás őrizték meg a maguk részére természetes népszaporulatukat; a csajkás részeknek azonkívül a vármegye egyéb tájaira szinte vonzóerejük van, mert jelentékeny volt ide a bevándorlás. Ellenben tény, hogy a városoknak nincs felszívó képességük, mert nincs iparuk. Bács-Bodrog vármegyének oly nagy belső propagatív ereje van, hogy csak Csanád vármegye múlja felül a születési arányszámot. Ennek következménye a paraszt-földbirtok gyors elaprózodása és mobilizácziója s így a földmívelő nép között már ez ok miatt is egy bizonyos proletáriátus keletkezik. Az iparos-városok feladata lett volna ezt az elemet magába olvasztani s ha már a anyaföld a meglevő okok miatt nem bírja 274őket eltartani, nekik kellett volna iparral segíteni rajta. De ipar nincs a városokban. Az iparosok legnagyobb része vagy az erős verseny, vagy a vállalkozási szellem hiánya és képzettségük alacsony foka miatt olyan munkára van utalva, hogy segéd nélkül dolgozik. Gyáripar pedig még ekkor egyáltalán nincs. Így a városok nem tudnak keresetet nyújtani a beköltözőknek. És a népszámlálás eredményei valóban meg is mutatták, hogy a városok népszaporodása csakis belső szaporaság eredménye. Kívülről jövő népszaporodást csupán Zomborban lehet konstatálni és ott is igen csekély mértékben.

A másik ok a földmívelés átalakulásának befejezetlensége. A vármegye földmívelése, mint már többször jeleztük, ebben az időben tér át az extenzív gazdálkodásról az intenzívre, minek folytán a gazdasági gépek rendkívül elterjedtek és sok munkáskezet tesznek nélkülözhetővé. De az intenzív gazdálkodás csak a nagy és középbirtokokat ragadta meg, a parasztbirtok mívelése bár javult, de mégis visszamaradott állapotban van. Így a felaprózott apró birtokokon a megszaporodott nép nem tud intenzive gazdálkodni s így abból meg nem él, tehát kénytelen kivándorolni.

A harmadik ok, mely a vagyonosabb és életrevalóbb elemekre is hat, az a nagy különbség, a mely a föld értéke és ára között a vármegyében és a szomszédos szlavoniai s a volt határőrvidéki vármegyéknél fönnáll. A csajkás járásokban és Szlavoniában ekkor egy hold föld ára 80-200 forint, a Bácskában 300-500 forint. Igen nagy csábítás a gazdákra, hogy itt a földjüket eladják és a szomszédban az áráért nagyobb terjedelmű ingatlant vásároljanak, abban a reményben, hogy szorgalmas munkával azt ugyanolyan módon leket kiaknázni, mint ezt. Valóban, a csajkás-kerület s a szlavon vármegyék nagy bevándorlásról tesznek bizonyságot.

A harmadik ok a következő években hamarosan megszünt, de az első kettő hosszú és nehéz, de szerencsére erős, egészséges fejlődés eredményeképen évről-évre csökkent s a következő népszámlálás már sokkal kedvezőbb képet mutat a vármegye életéről.

Ebben az örvendétes eredményben bizony a vármegye-gyűléseknek nem volt részük. Ez az elmult tíz év egy igen fontos vívmányt hozott: a csaknem minden irányban kiépített, legalább a főirányokat megmentő közútakat. A vármegyegyűlések akkor voltak virágukban, mikor a közlekedés igen nehéz volt és az érintkezés meg az eszmecsere egyformán nehéz volt. A megyegyűlés abban az időben ünnep volt, mert ott találkoztak a különböző vidékek földesurai s egyszerre öntötték ki magukból az otthon megérlelt gondolatokat, a melyeket a fejletlen sajtó sem közölt, s nem bővített az ország többi részének eszméivel. Másik ok, a mi összehozta őket, bizony a fehér asztal volt, a mely mellett a bácskai urak hatalmasan tudtak megfelelni mindenféle föladatnak, a pohárnak, a tósztnak. De a modern korszakkal Bácsországban is bekövetkezett a köz- és magánélet átalakulása. A vármegyei adminisztráczió valóban hivatali ügykezeléssé lett, a melyet szinte már nem is jellemzett semmi őseredetiség, patriárkális modor, különösen az utólsó tisztújítás óta. Olyan volt, a milyennek a hivatalnak kell lennie. A magán életben pedig a könnyű érintkezés miatt részint könnyebben folyt le a mulatás vágya, részint más kifejezésűvé lett. Nem olyan robusztus módon, bár sokszor hevesebben. Nem az ököljog korát élte már a vármegye, hanem a secundansokét. Ekkortájt virágzott legszebben a párbajmánia. De ez is átmeneti korszakot jelent az avúlt mult s a kultúrális jövő között. Ez átmenetnek számtalan jelét lehet megfigyelni ezekben az években minden téren.

Márcziusban Szapáry Gyula gróf miniszterelnök be is terjesztette a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavaslatot s azt a vármegyében általában nagy örömmel fogadták, széltiben-hosszában tárgyalták és igen sokat vártak tőle. Meg voltak győződve felőle, hogy évtizedek óta ez a legfontosabb javaslat s nagy bizalommal néztek a kormány tervei elé. De az ellenzék obstrukcziót kezdett ellene s a vármegyében megindult a függetlenségi párt erőteljesebb szervezkedése és ezzel agitácziója a törvényjavaslat ellen. De azért meglehetős lehangoltságot keltett, hogy az augusztusban lezárult ülésszakon egy negyedévig tartó tárgyalás után sem jutott előbbre a javaslat sorsa.

Márczius 23-án gróf Bethlen András földmívelésügyi miniszter körútat tett a vármegyében a dunai védtöltések és általában az árvízvédelmi munkálatok megtekintése végett. Ez a kérdés a vármegyére igen nagy fontosságú volt, sok 275községre valóságos létkérdés, mert a Duna árja minden esztendőben tönkremenéssel fenyegeti a partján fekvő vidékeket, s a vész valóban mint Damokles-kard függ a vármegye fölött s hogy az utóbbi években nagyobb baj nem volt, jóformán csak a szerencsés véletlennek lehetett köszönni. A kormány belátta, hogy ideje végre gyökeresen rendezni Bács-Bodrog vármegye vízszabályozási viszonyait s ennek a nagy munkának megtekintésére jött le a miniszter. A vármegye hálás örömmel fogadta és a merre ment, mindenütt lelkes ünneplésekben volt része a kormányférfinak. Bezdánban, Apatinban és különösen Zomborban volt legnagyobb az ünneplés.

Július 6-án meghalt Haynald Lajos kalocsai érsek. A vármegye mély gyászszal hallotta a szomorú hírt. Haynald számtalan nagyszerű adományával erősen lekötötte a vármegye s az egyes városok népének szeretetét és most mindannyian egy szívvel, lélekkel gyászolták a nagy főpapot, kinek temetésén a vármegye méltóan volt képviselve.

Érseki helynökké a következő napokban a vármegye szülöttét, Városy Gyula kalocsai kanonokot valasztották. Érsekké pedig novemberben nevezte ki a király Császka Györgyöt, a kit a vármegye, mint az érsekség egyik legfontosabb része, nagy bizalommal és szeretettel üdvözölt. A deczemberi közgyűlés is üdvözlő iratot intézett hozzá.

Az év gazdasági szempontból jó volt. A termés jól sikerült, az árak magasak voltak és így a Bácska földjén boldog esztendő derült fel. Meg is látszott ez a téli szezón elevenségén. Szeptemberben nagyon szépen ünnepelték meg gróf Széchenyi István születésének századik évfordulóját. Szintén nevezetes esemény volt az első lóverseny, a melyet a gazdasági egyesület rendezett Zomborban; a lótenyésztés javulását joggal várták ettől a derék kezdeményezéstől.

Az év végén már megkezdték a jövő évi választásokhoz az előkészületeket, gróf Apponyi Albert, a nemzeti párt vezére körútat tett a vármegyében s vele számos képviselő. A képviselők kerületeikbe siettek beszédeket tartani a közigazgatás államosítása ügyében pro és kontra. A parlamenti helyzet annyira elmérgesedett, hogy januárban feloszlatta a király a házat és elrendelte az új választásokat. Óriási izgatottság, forrongás és nagy korteskedés folyt egész hónapon át. Az eredmény ismét a szabadelvű párt győzelme volt, de már nem olyan abszolut módon, mint az előző választáson. Almáson Olay Lajos függetlenségi; Apatinban Kék Lajos dr. nemzeti párti; Baján Drescher Ede szabadelvű; Hódságon Vojnits István dr. szabadelvű; Kernyáján Fernbach József nemzetipárti; Kulpinban Ivánovics Iván szabadelvű; Óbecsén Popovits Vazul szabadelvű; Ókanizsán Tompa Antal függetlenségi; Palánkán Gromon Dezső szabadelvű; Rigyiczán Latinovits Ernő szabadelvű; Titelen Zákó Milán szabadelvű; Verbászon Pulszky Ágost szabadelvű; Zentán Szabó László függetlenségi; Zomborban Drakulics Pál dr. nemzeti párti programmal győzött. Általánosságban a képviselőház pártarányai nem változtak, a szabadelvűpárt megmaradt a régi nagyságában és ennek megvolt a maga hatása az ország közhangulatára. De Bács-Bodrog vármegyében, bár a középponti vezetés és a vármegyei többség megmaradt szabadelvűpártinak, az ellenzéki hangulat a vidéken erősen nőtt és gyarapodott. Jellemző azonban, hogy a február 17-iki városi tisztújító közgyűlésre Zomborban már azzal a meggyőződéssel gyűltek egybe a tagok, hogy a választás nemcsak utólsó municipális módon tartott választás lesz, hanem hogy a megválasztott tisztikar talán egy-két hónap múlva államilag kinevezetté fog átalakulni.

Május 7-én határozta el a vármegye törvényhatósága, hogy a királyt meg koronáztatásának huszonötödik évfordulóján hogyan üdvözölje. Hódoló föliratot terjesztett föl, küldöttségileg képviseltette magát a fölség előtt való tisztelgésnél és június 8-án az összes templomokban isteni tiszteletet tartottak. A király elé menő küldöttség tagjai lettek: Sándor Béla főispán elnöklete alatt Boromisza Tibor, Eigl József, Kék Lajos dr., Latinovits Ernő, Matkovics Lajos, Piukovics József, Popovits Vazul, Rohonyi Gyula, Schlagetter Gyula, Schmausz Endre, Vojnits István dr., Zákó Milán.

Ugyanekkor szomorúan vették tudomásul, hogy Baross Gábor kereskedelmi miniszter, a "vasminiszter", meghalt. Részvétiratban fejezték ki gyászérzésüket.

A július 25-iki rendkiv. közgyűlés foglalkozott Baja-Zombor-Újvidék vasútvonalának ügyével, illetőleg a vasút engedményének átvételével, de az 276akkori jogi állapotok mellett az állandó választmány nem javasolja, hogy átvegye a vármegye s így el is hárították azt, bár a vasút minél előbbi kiépítésének szükségességét elismerték és ki is mondották.

Zombor városa a szept. 27-iki ülésén díszpolgárává választotta Kossuth Lajost és 90-ik születésnapja alkalmából üdvözlő iratot íntézett a nagy hontalanhoz. Szintén üdvözlő irattal köszöntötte őt a vármegye közönsége is.

Novemberben megbukott a kormány s az új Wekerle-kabinetet a vármegye szívesen köszöntötte az állam élén. Ettől kezdve az egyházpolitikai kérdés kötötte le a figyelmet és vert fel széles hullámokat az egész vármegyében. Deczember 11-én volt a Zombor városi bizottsági tagok választása és itt az ellenzéké volt a győzelem, a mi zajos örömet okozott a nép körében. Ez jele volt az újabb irányban fejlődő politikai hangulatoknak s bizonyos szempontból a felpezsdülő, különböző pártok felé hánykódó politikai érdeklődésnek és vágyaknak.

A vármegyei április 27-i közgyűlésen erős vita volt az egyházpolitikai törvényjavaslatok felett. A bizottsági tagok ez alkalommal igen nagy számmal jelentek meg s mindkét oldalról erősen, szenvedélylyel s higgadtsággal tárgyalták a fontos kérdést. Kern Lajos dr. és harmincz társa adott be indítványt, hogy a kormányt egyházpolitikája érdekében végzett törekvésében Bács-Bodrog vármegye támogatja. A közgyűlés óriási szótöbbséggel elfogadta a következő bölcs határozati javaslatot: "Kimondja a vármegye közönsége, hogy a kormány egyházpolitikai programmját s ennek kiegészítő részeit, a kötelező polgári házasság behozatalát, helyesli s ezen programm megvalósítását hazafias készséggel támogatni kész, de egyben elérkezettnek látja az időt, hogy a magyarországi latin és görög szertartású katholikusoknak egyházi önkormányzata a vallásfelekezetek közötti türelmességnek és békének biztosítása czéljából minél előbb országosan szerveztessék."

A következő év gazdasági tekintetben kedvező jelekkel indult meg. Egy konzorczium répaczukorgyár állításra vállalkozott a vármegyében, Zomborban nagyobbszabású tejcsarnok-szövetkezet és export-gőzmalom készült megalakulni s Bácsmegye kezdte fölismerni azokat a nagy föladatokat, a melyek a mezőgazdasági ipar terén vártak reá. A vármegyében terem az ország legjobb búzája és az utóbbi évtizedben az a szomorú helyzet állott elő, hogy a vármegye, de különösen székhelye Zombor, elvesztette a gabonapiacz jelentőségét. Ennek főoka a vasúti összeköttetés iránya volt. Az alföldi vasút négy-öt kisebb állomásra terelte el a hajdan erős középponti gabonapiacz forgalmát. Ekkor már Szivácz, Bajmok, Militics, Topolya s a Ferencz-csatorna és az alföldi vasút összes állomása, sőt a Duna is nagyon sokfelé tagolta el a régen középpontra irányult forgalmat. Ez a megoszlás természetesen az idők folyamán csak fokozódhatik s így nemcsak Zombornak, hanem a vármegyének is érdeke, hogy a malomipar központja pótolja a kiviteli központot a vármegye székhelyén. Ez annál fontosabb kérdésnek látszott ez időben, mert a múlt évben gyönge termés és olyan rossz gabonaár volt, hogy az előző évhez képest 21 millió forint vesztesége volt a mezőgazdasági termelésnek, ezt az összeget pedig az egész ipar is aligha pótolta.

Szabadka és Baja szab. kir. városok áprilisban új főispánt kaptak; Vojnits István drt, a kit ritka nagy fénynyel iktattak be hivatalaiba.

Az őszi közgyűlés József főherczeget, a ki huszonötödik évét töltötte be magyar honvédség főparancsnokságának feliratilag üdvözölte. Egyszersmind nagy lelkesedessel határozta el, hogy Jókai Mórnak ötvenéves írói jubileumán ő is részt vesz. Ugyanekkor nem kis jelentőségű döntés volt, hogy a vármegye a palánka-verbászi vasútra 100.000 frtot szavazott meg. Ezzel az összeggel már egy millió forintot adott a vármegye a területén épült vasútvonalakra.

A Jókai jubileuma sokat foglalkoztatta a közönséget. Aláírásokból fizettek elő a Jókai ünnepi kiadás két példányára, s 1894 január 6-án és 7-én a vármegye számos helyén tartottak Jókai-ünnepélyt.

Megkezdődtek az előkészületek arra is, hogy az ezredéves kiállításon, 1896-ban méltóan vegyen részt a vármegye.

Kossuth Lajos halálának híre zúgott végig márczius 21-én a vármegyén. Gyászt öltöttek a városok és községek és számtalan gyászlobogó hirdette, hogy a magyar nemzet még e nemzetiségekkel sűrűn lakott vidéken sem feledte el nagy fiát, de igaz szívvel gyászolja őt, ki a nemzeti szabadság apostola volt a 277nemzet szívében. A vármegye rendkívüli közgyűlést tartott, a melyen hazánk halhatatlan érdemű nagy fiának elhúnyta feletti mély és igaz fájdalmát a jegyzőkönyvben örökítette meg, a család tagjainak részvétiratokat küldött s a temetésre nagyobb küldöttséget menesztett s a Kossuth szobrára gyűjtést indított. Zombor, Szabadka, Baja, Újvidék hasonlóan vettek részt a nemzeti gyászban és a temetés napján mindenfelé gyászistenitiszteleteket tartottak.

A május 31-iki közgyűlésen két nagyfontosságú ügy került végleges elintézésre, egyik a Rudics-hagyaték ügye, a mely rendkívül hosszadalmas és komplikált volt, sokféle pörrel és érdekeltség igényével zavarva. Az alispán buzgóságának köszönhető, hogy közmegelégedésre ért véget. A vármegye egy tekintélyes tanügyi alapot kapott a hagyatékból. A baja-zombor-újvidéki vasút viszont olyan állapotba jutott, hogy úgy a vármegye, mint a vonal mentén fekvő községek megtették végleges ajánlataikat s így mi sem állott tovább útjában a teljes megvalósításnak. A vasút építését csakugyan még ez évben megkezdették.

Júniusban megalakult a Tóth Kálmán-kör, Dömötör Pál elnökletével. Ez volt az első irodalmi s művészeti czélra alakult egyesület a vármegyében.

Június 13-án érkezett Császka György kalocsai érsek Zomborba, hogy bérmaútját megkezdje. Ez alkalomból rendkívüli fénynyel ünnepelték a főpapot a vármegyében, először látva őt maguk között.

Az őszi közgyűlés 46 szavazattal 1 ellenében elfogadta a tiszti létszám fölemelésére vonatkozó javaslatot. Érdekes a tíz évi munkaszaporodást megfigyelni. 1883-ban volt 22,774 ügydarab, 1893-ban 44,402. Az árvaszéknél 1883-ban 13,314 s 1893-ban 40,820 ügydarab. És ezt a szörnyű módon megszaporodott anyagot most is ugyanaz a tisztviselői kar dolgozta föl, a mely tíz év előtt. Messzebbmenő következtetéseket lehet levonni e számadatokból, kivált, ha érdemileg bírálnók fölül az ügyeket, az egyre jobban kifejlődő közigazgatás szempontjából. E közgyűlés tárgyai közül említést érdemel a kultúralap. Eddig a vármegyének nem volt semmi alapja kultúrális czélok szolgálatára. Körülbelül tíz éve tervezték már, hogy pótadóból egy ilyen alapot állítanak föl, de az akkori terv most valósúlt meg. Gromon Dezső huszonötéves közszolgálati jubileumára nagyobb küldöttséget választott a vármegye s volt főispánját szeretettel ünnepelte. Ebben csatlakozott a vármegyéhez Zombor város is. Nov. 11-én volt az ünneplés Budapesten.

1895 januárban mutatkozott be az új Bánffy-kormány, a melyet a vármegye ép oly szívesen üdvözölt, mint Szilágyi Dezsőt a képviselőház elnöki székében.

A tavasz megint megfenyegette a vármegyét egy hatalmas árvíz veszedelmével, a melyet azonban a legnagyobb vonalon sikerült elkerülni, csak Mosorin és Vilova községeket sújtotta nagy erővel a csapás. Mosorinban 241 ház van, ebből víz alá került 164 ház, összedűlt 87. Vilován 131 ház volt víz alatt s ebből összedőlt 94. Titelen 24 házat öntött el az ár és 11 dőlt össze.

Április 23-án megvált a főispáni állástól Sándor Béla. Harmincz évi közpálya s tizenöt évi főispánság után nyugalomba vonult és a Zombori Takarékpénztár igazgatói állását fogadta el. A fejedelmi kegy kitüntetéssel bocsátotta el a hű és kiváló hivatalnokot, a Szent István-rend kiskeresztjével ékesítvén fel őt. A közvélemény nagy elismeréssel és nem szünt rokonszenvvel búcsúzott tőle. Sándor Béla nagy érdemeket szerzett Bács-Bodrog vármegyének újabbkori történetében, mert az átmenet legválságosabb idejében állott annak az élén. Higgadt politikája, egyszerű, közvetetlen modora s a közügyek becsületes, buzgó szolgálata egyaránt hasznossá tették munkásságát, akár felülről, a központi országos kormány, akár alúlról, a nép szempontjából nézzük. Ha a vármegye fejlődését nem is lehet egy-egy ember munkásságának tulajdonítani, sőt inkább számtalan ok és fejlődési állapot eredményének, az bizonyos, hogy Sándor Béla sohasem vetett gátat az eszmék fejlődésének, a gazdasági s politikai nemes törekvések megérésének. Alatta csillapodtak le a nemzetiségi ellentétek végleg és ő sohasem szította föl ezt a veszélyes tüzet; alatta érte el a vármegye azt az állapotát, a melyben egészen érett lett a modern élet összes vívmányainak s követeléseinek megértésére és befogadására. Tisztelet illeti meg emlékét. A vármegye közönsége igen melegen búcsúzott el tőle május 7-én. Schmausz Endre alispán, Piukovics József és gróf Széchenyi Emil biz. tagok tartottak nagy beszédeket, az eltávozott 278főispánt ünnepelve. A közgyűlés elhatározta, hogy arczképét megfesteti; elismerését jegyzőkönyvbe iktatja, s ezt küldöttség által juttatja hozzá. Erre száz és száz bizottsági tag csatlakozott a küldöttséghez, a mely a lakásán kereste föl Sándor Bélát, hol Schmausz Endre és Boromisza Tibor kalocsai apátkanonok, ez utóbbi a kalocsai főszentszék nevében, tartottak üdvözlő beszédet. Zombor és Baja szab. kir. városok hasonlóképen nagy ünneplésekkel vettek búcsút volt főispánjuktól.

A vármegye közgazdasági fejlődését szinte lépésről-lépésre lehet figyelni, mint bizonyos időközökben a vetés növését konstatálhatjuk. A mezőgazdasági termelés ez évben aránylag elég jól sikerült, csak az árak voltak túlságosan alacsonyak s ezt az ipar és kereskedelem is megérezte. Jelentékenyebb a közjavulás a rizstermelés terén. A nagy befektetéssel járó rizstelepek már ekkor olyan bő kamatot hoztak, hogy a termelők közül többen tervezték, hogy telepeiket jelentékenyen megnagyobbítják. Az eddigi sikert a kitünően berendezett kissztapári rizshántoló malom is nagyban elősegítette. A kendertermelés is igen szép volt, csak az a kár, hogy a szakszerű áztatók híjján a gazdák sárban áztatták még ekkor a kendert és ezzel csökkentették az értékét. A homokterületeken a szőlőtelepítés is mind nagyobb arányokat öltött, a minek főmegindítója a mult évi gazdag bortermés volt. A ló- és a szarvasmarha-tenyésztésnél is igen szépen megindult a fejlődés, a mit a gazdasági egylet működésének s több miniszteri szabályrendeletnek lehet köszönni. Az apaállatok minőségjavítása teszi emlékezetessé ezt az évet. A hízott marha és sertéstenyésztést a tömérdek kiviteli tilalom, sok vész, s általában az állategészségügynek ez időben való szomorú állapota akadályozta.

A hivatalos lap július 14-iki száma közölte, hogy a király Bács-Bodrog vármegye és Zombor város új főispánjává Vojnits Istvánt, Szabadka és Baja volt főispánját, az ő helyére Szabadka főispánjává pedig Schmausz Endre vármegyei alispánt nevezte ki.

A kinevezéseket megyeszerte megelégedéssel és örömmel vették tudomásúl. A főispáni szék megüresedése óta úgyis mindenki Vojnits Istvánt tartotta a Sándor Béla hivatott utódjának. A vármegye benne hivatott vezérét látta s biztosra vette, hogy működése kiváló sikerű lesz. Vojnits István ekkor negyven éves, erőteljes szellemű, tetterős férfi volt. 1866 aug. 18-án született Szabadkán. A vármegye egyik legkiválóbb birtokos családjának volt gyermeke. A Vojnits családban a közügy szeretete és szolgálata családi tradiczió volt, két tagja volt alispánja e században a vármegyének. Vojnits István 1887-ben lett a hódsági kerület képviselője az országgyűlésen s egyformán népszerű volt kerületében és a kormány körében. Ennek köszönhető, hogy 1893-ban Baja és Szabadka főispánjává nevezte ki a király és hogy ezt a kinevezést e városok a legnagyobb örömmel fogadták. Itt végzett működésével azután egyaránt lekötelezte a kormányt és a városokat, a melyek most nagy hálával és szeretettel búcsúztak el tőle.

Schmausz Endre, a vármegye volt alispánja is megérdemli, hogy eredményes működését, a mely szinte másfél évtized óta folyt a vármegye élén, röviden jellemezzük. 1841-ben született Apatinban, hol apja az egész vármegyében köztiszteletben álló jegyző volt. Ő maga 1866-ban itt nyitott ügyvédi irodát s a nagy ambicziójú, lázas tevékenységű, kiváló adminisztrátori tehetségű ifjú ügyvéd számtalan üdvös és hasznos intézmény alapításával, szervezésével s a közügyekben élénk részvételével nagy népszerűségre tett szert, úgy hogy 1872-ben képviselővé választották. Mint képviselő fokról-fokra emelkedett vármegyéje szeretetében s ez 1881-ben alispánjává is tette. Ez állásában valóban bámulatos sokat dolgozott és tett a vármegye hasznára. Minden alkotás, az a sok közhasznú intézmény, s az az óriási előhaladás, a mi a vármegye életében e másfél évtized alatt megfigyelhető, a Sándor Béla és a Schmausz Endre nevéhez fűződik. Az ő személyes érdeme az árvízvédelem hatalmas javulása. Tizenhat évi lankadatlan, megfeszített munkája volt ez a páratlanúl munkabíró és munkaszerető férfinak. A vármegye nagy sajnálkozással búcsúzott el tőle s örült, hogy legalább a kebelében marad, mint Baja és Szabadka főispánja.

Vojnits István főispáni beiktatása augusztus 5-én és 6-án volt. Zombor város ünnepi díszben várta az új főispánt s a vármegye törvényhatósági bizottsága teljes számban összegyűlt a szép napra. 5-én mentek eléje Szabadkára és este 279Zomborban fáklyásmenetet tartottak a tiszteletére, a melyen Szendy Lajos és Baloghy Ernő tartottak hozzá nagy beszédeket. Másnap a vármegyei közgyűlés a főispán beiktatásának és az alispán elbúcsúztatásának volt szentelve. A főispánt küldöttség hívta meg a gyűlésbe, az eskületételre, a mely után tartalmas és formailag szép beszédet tartott a főispán, a mely megkapta a vármegyét a politikai korrektség, tisztesség, lovagiasság és éleslátás bizonyságaival. "A politikai széthúzó elemeket, - az alkotmányos küzdelmek napjait kivéve, a vármegye közjava iránti működésben egyesíteni, a külön politikai pártállásúakat ott, a hol a vármegyének és városainak érdekében közösen és vállvetett egyetértéssel munkálkodhatnak, összetartani": ez lesz, - mondá, - az ő főispánságának vezéreszméje. Karácson Gyula főjegyző és Latinovits Pál közigazgatási bizottsági tag üdvözölték a főispánt s azután melegen elbucsúztatta a közgyűlés Schmausz Endrét. A vármegyei közgyűlés után volt a szab. kir. városé, a melyen hasonló lelkesedéssel iktatták be a főispánt. Ezután a küldöttségek fogadása folyt le s délben négyszázterítékes bankett volt.

A Schmausz Endre főispáni beiktatása Szabadkán augusztus 14-én folyt le óriási lelkesedéssel, a nagy és gazdag városhoz illő módon.

Szeptember 10. és 11-én nyitották meg a baja-zombor-újvidéki vasútat. Ez volt az új főispánnak első sikere, mert annak idején ő volt e vasút első kezdeményezője és leglelkesebben ő dolgozott az érdekében.

A bánffy-hunyadi nagygyakorlatok alkalmából a király szeptember 22-én Zentán töltött egy napot s ez alkalomból az egész Bácska végtelen lelkesedéssel hódolt a királynak. Zentán valóban impozáns fogadtatást rendeztek s a vármegye állott helyt ez alkalommal a felség előtt.

Az üresedésben levő alispáni állást az október 8-iki közgyűlés töltötte be, megválasztván alispánná Karácson Gyulát, a vármegye eddigi főjegyzőjét. Karácson Gyula egy negyedszázad óta állott már a vármegye szolgálatában s tizenhét év óta, mint főjegyző, a vármegye ügyeinek adminisztratív vezetője volt, s most örömmel látta a vármegye közönsége őt a vezér szerepében.

Ebben az évben teljesen átalakult a vármegye vezetősége, novemberben a vármegyei bizottsági tagok is új választás alá kerültek s a deczemberi közgyűlés általános tisztújítást tartott. Nagyobb izgalmak nélkül, s a közönség teljes megelégedésére folyt le a restauráczió, a melyen alispánná ismét Karácson Gyula lett, főjegyzővé Vojnits István, volt titeli főszolgabíró, főügyészszé Molnár Károly, árvaszéki elnökké Mihályi János, főpénztárnokokká Bieliczky Gyula és az árvatárnál Tápay István lettek. Főszolgabírók: Vojnits Máté, Deák Zsigmond, Latinovits Gyula, Vissy József, Széchenyi Tamás dr., Hipp Dezső, Gombos Béla, Szemző János, Császár Péter, Mihájlovics Kornél, Matkovics Lajos, Tárczay Dezső, Nikolits Izidor és Hauke Imre lettek.

Az 1896-ik évi tavaszi közgyűlés több nevezetes kérdésben döntött. A millenium alkalmából elhatározta, hogy a vármegye miképen vegyen részt a magyar nemzet ezredéves ünnepében. Május 12-ére díszközgyűlést határozott, a hódoló felvonulásba díszbandériumot küld s a vármegye történetét monografiában íratja meg. Szintén emlékezetre méltó, hogy elhatározták a vármegyei árva- és szeretetház fölépítését. Tizenhét év óta gyűjtött a vármegye tőkét erre az árvaházra s a múlt évben már 18.000 forintért telket is vásároltak a számára. Most elhatározták, hogy a millenáris év emlékére 100.000 forintra emelik e ház tőkéjét s 100 gyermek ellátására rendezik be az intézetet.

Májusban folytak le a vármegyében a milleniumi ünnepségek, ritka fénynyel és pompával. Zombor városa négy napon át valósággal ünnepi díszben volt. Május 9-12. napjain zászlórengetegbe öltözve hirdette a város a nemzeti ünnepet. A vármegye díszközgyűlésén szinte az egész vármegyei bizottság megjelent, s számtalanon díszmagyarban. Vojnits István szép beszédet mondott, Piukovics József tartotta az ünnepi szónoklatot s hódoló feliratot küldtek a királyhoz. A város is díszközgyűlésben adott kifejezést ünnepének, a melyen a főispán megnyitó szavai után Schlagetter Gyula polgármester tartott szép beszédet. Az összes intézetek, testületek, templomok ünnepléssel teltek meg. A vidéken a városokon, Szabadkán, Baján, Újvidéken kívül legnagyobb ünnepélyek Martonoson, Óbecsén, Petrováczon, Csantavéren, Sziváczon, Topolyán, Szenttamáson, Sztanisicson, Turján, Bezdánban, Óverbászon, Katymáron, Ókanizsán, Bajorokon, Prigleviczaszentivánban, Kovilszentivánban, Jankováczon, Újsóvén, 280Bogojeván; Hódság, Kiszács, Apatin, Kula, Bácsalmás, Bezdán, Veprovácz, Petrovoszello, Bulkesz, Militics, Csonoplya, Dautova, Obrovácz, Glozsán, Tiszakálmánfalva, Szonta, Gyulafalva, Kernyája, Vaskút, Doroszló, Mohol, Szántova, Temerin, Vajszka, Kisszállás, Rigyicza, Béreg, Csávoly, Gajdobra községekben tartottak.

Az egész nyarat lefoglalták az ezredéves ünnep eseményei. A nyári közgyűlésen a vármegye részvétét fejezte ki a király előtt Károly Lajos főherczeg elhúnyta alkalmából, üdvözölte Fejérváry Géza honvédelmi minisztert és Gromon Dezső államtitkárt s politikai megtámadtatásuk idején bizalmat szavaztak nekik. A vármegyei tisztviselőknek milleniumi ajándékúl három évnek számították be nyugdíjügyükbe a milleniumi évet.

Az őszszel a képviselőválasztások izgalmai foglalták le újra a vármegye közönségének érdeklődését. Erős harcz indult meg a szabadelvűpárt és az ellenzéki pártok között, a mely sohasem végződött a szabadelvűpártra nézve olyan sikerrel, mint ekkor. Egyetlenegy ellenzéki jelölt sem győzött, minden kerületben szabadelvűpárti került ki rendszerint nagy többséggel a választás győzteseként. Zomborban Széchenyi József, Baján Plósz Sándor dr., Ujvidéken Rohonyi Gyula, Szabadkán ifj. Vojnits Sándor és Vermes Béla, Zentán Kovács Pál, az almási kerületben Siskovics Tamás, az apatiniban Bedő Albert, a hódságiban Molnár Károly dr., az ókanizsaiban Bezerédj István, a kernyájaiban Piukovics József, a kulpiniban Ivanovits Iván dr., az óbecseiben Gombos Béla, a rigyiczaiban Latinovits Pál, a tovarisovaiban Gromon Dezső, a verbásziban Kozma László, a titeliben Zákó Milán győzött. A 18 képviselő közül egy, Siskovics Tamás pártonkívüli, a többi szabadelvű. Ezzel elért az eddigi politikai állapot a teljes megérés, szinte a túlérettség idejére, nemcsak Bács-Bodrog vármegyében, hanem az egész országban.

1897 áprilisban Vojnits István dr. megvált Baja város főispáni állásától s a város vezetősége április 23-án kereste fel őt, hogy melegen és szeretettel bucsúzzék el tőle. Utóda itt is Schmausz Endre lett, a kit Baján április 29-én iktattak be.

József kir. herczeg, mint a m. kir. honvédség főparancsnoka, meglátogatta Zombort június 9-én s bár kívánságára a hivatalos fényes ünnepély elmaradt, a vármegye s a nép örömmel üdvözölte őt kebelén.

A vármegyei munkáskérdés e nyáron vészes tünetekkel tolódott előtérbe, aratási sztrájk készült már június elején. Topolyán, Óbecsén és Zentán erőszakos fenyegetésekkel kényszerítették a helybeli munkások az idegenből jötteket az eltávozásra s egy ilyen esetből csaknem lázadás fejlődött ki Zentán, a hol a csendőrséget is megtámadta a felbujtott munkásság s ebből emberhalál is lett. A vármegye jó részében ilyen lázas hangulat uralkodott a munkásnép körében, a mi annál szomorúbb volt, mert a szomszéd vármegyék népe, különösen a torontáli bolgárok, készek lettek volna olcsóbban is munkába állani, sőt a vármegyei munkásnép legnagyobb része is csak terrorizálva csatlakozott a zendülőkhöz. Az alispáni jelentés bőségesen megemlékezett ezekről a mozgalmakról s az ellenük tett óvóintézkedésekről. Az alispán utasította a főszolgabírókat, hogy a törvényellenes tettekre s szerződésszegésre csábító izgatók ellen a legerélyesebben járjanak el s egyúttal mindent tegyenek meg, hogy a munkásság józan tömege visszatérhessen a mindennapi élet békés sodrába. E rendeletnek, sajnos, nem mindenütt lett meg a kellő foganatja, mert a bajai és bácsalmási járásokban levő nagyobb bérleteken a munkások a munkábaállást a szerződések daczára is megtagadták, sőt 50-60 tagból álló bandákba szegődve, a munkálni hajlandókat iparkodtak a dologtól elűzni s ebben a csendőrség nem tudta mindenütt megakadályozni őket. Gyalogságot kért tehát az alispán a minisztertől s egy-egy félszázadot helyeztek el Bácsalmáson és Bikityben, egy századot Bácsmadarason, mert ez a község volt a bujtogatók főfészke s innen különben is kb. 800 munkás szokott a vidékre munkába állani. A vármegyei gazdasági egyesület is elkövetett mindent a béke érdekében, valamint az egyes vidékek lelkészei is igyekeztek lecsöndesíteni a népet. De legerősebb hatása annak volt, hogy idegen munkások alkalmazását határozta el a vármegyei birtokosság; villámként terjedt el a hír, s a munkások lassan leszállították követeléseiket és dologhoz láttak. Augusztus közepén a katonai s csendőri erősítéseket visszavonták, csak egy pár helyen kellett csendőrőrsöt állítani, hogy a béke zavartalanul megmaradhasson.

281Szeptember 11-én ünnepelték a zentai csata kétszázéves fordulóját igen szép és fényes ünnep keretében, a népnek rendkívül nagy mértékben való részvételével.

Az őszi közgyűlésen a vármegye közönsége a királyt ünnepelte abból az alkalomból, hogy ő felsége tíz szobrot ajándékozott a fővárosnak a millennium emlékére. Hódoló feliratban adott a közgyűlés kifejezést örömének. Ugyanekkor az alispánt is lelkesen ünnepelték; a király őt a III. osztályu vaskoronarenddel tüntette ki s a rendjelet ez ülésen tűzte föl a főispán az érdemes alispán mellére. A következő napon Zombor város közgyűlése is hódoló feliratban tette le köszönetét a király előtt, a nemzetnek adott fejedelmi ajándékáért.

A következő évben a szabadságharcz kitörésének ötvenedik évfordulóját rendkívüli lelkesedéssel ünnepelték meg mindenfelé márczius 15-én. Az április 11-et is megünnepelték, minthogy az országgyűlés ezt a napot, a 48-iki törvények szentesítésének napját, iktatta törvénybe. E napon a vármegye díszközgyűlést tartott, a melyen Eigl József mondott ünnepi szónoklatot.

A vármegye gazdasági állapotai egyre szebben fejlődnek. A közigazgatási bizottság közgazdasági előadói évről-évre több megelégedéssel tesznek jelentést. A nagy- és középbirtokosoknál az okszerűség a szorgalommal, a gazdasági szakismeret az anyagi erővel párhúzamban áll, - mondja Latinovits Pál az évi jelentésében. Állatállományra, fajnemesítésre, trágya-előállításra, fásításra, a föld okszerű megmunkálására, kellő és elégséges gazdasági épületekre, a czélszerűség és takarékosság szem előtt tartása mellett, a legnagyobb gond fordíttatik, cséplő és vetőgépek, mélyítő és kapáló ekék, szóval kellő instrukció ritka gazdaságban hiányzik. A lótenyésztés, csikónevelés és gondozás is mind helyesebb irányt kezd venni. Mindinkább feltünik a nagykőrösi méntelep bajai alosztályából évenként kiadott 120 tenyészmén eredménye. A szarvasmarhatenyésztés csak most kezd gyorsabb fejlődésnek indulni, mióta a községeket rákényszerítik, hogy jó tenyészapaállatokat tartsanak. Ellenben a juhtenyésztés évről-évre veszíti a teret s már inkább csak a nagy uradalmakra szorítkozik. A kisbirtokosok felhagynak vele, mert a gyapjuárak igen lehanyatlottak s a juhászat kezelése egyre drágább. A sertéstenyésztést gyökerében támadja meg az évről-évre egyre sűrűbb s nagyobb sertésvész. A munkásviszonyok azonban meglehetős jók voltak ez évben.

Mélységes megdöbbenést keltett a riasztó és fájdalmas hír, hogy Erzsébet királyné szeptember 10-én anarchista-gyilkosság áldozatává lett. Elnémult a zene, elnémult a vármegyében minden zajos mulatság a szép őszi vasárnapon, mikor megérkezett a hír. A vármegye rendkívüli közgyűlést tartott a vármegyeháznak gyászszal teljesen bevont közgyűlési nagytermében. Vojnits István dr. főispán mély meghatottsággal tartott beszéde után gyönyörűen szövegezett hódoló felíratban fejezték ki a király előtt gyászukat, megdöbbent hazafihűségüket. Az egész vármegyében, mindenfelé gyászistentiszteletet tartottak az összes templomokban a boldogult királyné lelkiüdveért és emlékezetére. A felállítandó Erzsébet-szobor alapja javára a vármegye 5000 frtot szavazott meg.

Az utóbbi években a vármegye nem folyt bele az országos politikába, sőt úgy élt, mintha a rendkívül tevékeny közgazdasági tevékenység közepett egy általán nem volna ideje a politikával foglalkozni. De most az országgyűlésen a Bánffy-kormány ellen irányuló nagy obstrukció arra bírta a vármegyét, hogy kijelentse ezt: A vármegye közönsége sajnálattal tapasztalja az országgyűlési tanácskozások izgalmas menetét, mely az ország vitális közgazdasági érdekeit érintő fontos törvényjavaslatok letárgyalását lehetetlenné teszi és habár ez a vármegye a parlamentáris szólásszabadságot fenn kívánja tartani, mindazonáltal a fennforgó országos érdekek megoldásának elodázását helyesnek nem tartván, határozatilag kimondja, hogy a képviselőházi tanácskozások rendes menetének helyreállítása érdekében az országgyűlés képviselőházához felirat intéztessék.

Az 1899-ik év ex-lex-szel kezdődött. Bácsmegye közönsége nagyon vegyes érzelmekkel vette tudomásul a politikai állapotnak ezt a fontos fordulatát. A szabadelvűek, így tehát a lakosság túlnyomó része, nagy megütközéssel tárgyalta s népgyűlésekre gyűlt össze, hogy a kormány iránti rokonszenvének kifejezést adjon. Viszont az ellenzéki pártok hívei annál nagyobb erővel folytatták agitaczionális működésüket, a melylyel bizonyos tekintetben a helyi vármegyei központi vezetőség működésének bírálatát is egybekapcsolták.

A nagy politikai izgalmak alatt azonban egyhangú örömmel töltötte el a vármegye összes pártjának tagjait a főispán királyi kitüntetése. Ő felsége ugyanis január 4-én Vojnits Istvánnak és törvényes utódainak a magyar bárói méltóságot adományozta, a főrendiházi tagsággal egybekötve. A Vojnits család nagy és megérdemlett kitüntetése volt ez, mert tagadhatatlan, hogy másfél század óta, de különösen a XIX. században, a Vojnits családnak számos tagja viselt tekintélyes szerepet a vármegye vezetésében s egyáltalán a közgazdasági életben. Maga a kitüntetett férfiu a vármegyének szentelte működését a már ekkor is számos közhasznú alkotás dicsérte erőteljes, buzgó működését. Nem csoda, ha a vármegyei tisztikar s az összes testületek és maga a nagyközönség is egyforma lelkesedéssel sietett őt üdvözölni.

A politikai helyzetnek erős és örvendetes változását várta a vármegye közönsége Széll Kálmántól, a ki februárban miniszterelnökké lett s szívesen is üdvözölte őt az ország élén. Még nagyobb érdeklődést keltett az a politikai fordulat, hogy a nemzeti párt belépett a szabadelvű pártba. A politikai vezetőségnek teljes fölfrissülését várták tőle s valóban bizonyos új irány indult meg ekkor a vármegyében is az országos politika bírálatánál s mérlegelésénél, a mely később messzemenő eredményeket idézett elő. A márczius 15-dikét pártkülömbség nélkül rendkívüli lelkesedéssel ünnepelték meg. Megemlítésre méltó, mint jellemző adat ez időből, hogy Erzsébet királyné szobrára páratlan készséggel folytak be az adományok; a vármegyében talán egyetlen község sem volt, hogy százan meg százan ne járultak volna hozzá a szobor tőkéjének gyarapításához; már április elején több volt együtt 20.000 koronánál. A vármegye lakosságának meg nem lankadt loyális és hazafias érzéséről tett ez is bizonyságot. Az egész éven át semmi feltünő esemény nem adott kifejezést ennek a politikai érzésnek, csak a későbbi évek mutatták meg, hogy érett itt is a gyümölcs.

Szeptemberben ünnepelték Karácson Gyula alispánt vármegyei tisztviselőségének harmincz éves fordulóján. Nagyon szép ünnep volt ez, s osztatlan elismeréssel hódolt a vármegye buzgó s kedvelt alispánja előtt az okt. 27-iki közgyűlésen. Épen ilyen szeretettel jubilálták Gromon Dezsőt, a ki tizenötödik éve volt honvédelmi államtitkár. A deczemberi közgyűlésen Latinovits Pál bő és szépen megindokolt indítványára elhatározták, hogy a volt főispán arczképét megfestetik a megyeház részére.

1900-ban a tavaszi közgyűlésen tüntetett a vármegye a hazai ipartermékek pártolása mellett. Ebben az időben Kiskér községet nagy csapás sújtotta; egy árvatári sikkasztás 600.000 korona terhet hozott a községre s e miatt a nép súlyos anyagi zavarba kerülve, nagy számban kezdett kivándorolni. Ez alkalmat megragadták a fővárosi lapok s a Bácskáról úgy írtak, hogy népe nem bír megélni s "Magyarország kamarája", a hogy a Bácskát nevezni szokták, kimerült. A vármegyében a vészhírt könnyű szívvel fogadhatták, mert nem volt igaz. A bácskai községek "mind általános jómódban" élnek, gazdaságuk és gazdálkodási módjuk egyaránt igen szépen fejlődik és az egész vidéken nem volt sehol ínség, bár szegény családok itt is akadnak, mint bárhol a világ legdúsabb vidékén is. Mindegyik község halad, virágzik. Kultúrális és gazdasági intézményeik szaporodnak, fejlődnek. A bácskai kivándorlás egészen specziális természetű volt; több község népe úgynevezett "szezón"-munkára ment ki a rajnamelléki Hessenbe; ott kinn senki sem maradt s a munka befejeztével csoportosan jöttek haza. A gyors meggazdagodás vágya vitte ki őket a bőséges Bácskából, nem az ínség. Az a mezőgazdasági fejlődés, a melyet néhány éve a gazdasági egyesület a nagy és középbirtokosoknál tapasztalt, most már a földmívelő népnél is mind erősebbé s örvendetessebbé lett.

Ennél a vészhírnél sokkal súlyosabb baj fenyegette a vármegye legszegényebb lakosságát, mikor híre jött, hogy a selyemhernyónak ragályos betegsége terjedt el Tolna vármegyében. Már a Bácskában 27.000 család foglalkozott ekkor selyemtenyésztéssel.

Az utolsó tíz év alatt 4,979.428 kg. gubót termeltek s ezért 4,675.669 frtot kaptak. Ebben Bácska állott első helyen az országban. A vármegye tíz év alatt 4311 liter szederfa-magot kapott s vetett el, azonkívül 4,024.337 darab csemetét és 24.868 eperfát. A községi faiskolákból kiültettek 522.057 darab fát. Ilyen arányú haladást lehet megfigyelni a vármegye közgazdaságának csaknem minden ágában. Ez a fejlődés azonban még most sem volt teljesen rendszeressé 285téve s a gazdasági egyesület épen ekkor dolgozott a községi bizottságok megteremtésén, hogy a központot a vidékkel, az egyesületet minden tagjával, és ezeket egymással egy nagy érdekcsaláddá forrassza össze. A gazdasági egyesület egyáltalán úgy látta, hogy itt az ideje az erőteljes reformoknak és a gazdasági alkotásoknak. Régi terve volt, hogy mintagazdaságot állít föl. Ez a terv most, Latinovits Pál kezdeményezésére, újólag szőnyegre került a szeptember 17-iki gyűlésen. E szerint 60.000 koronába kerülne a mintagazdaság fölállítása s a végrehajtásra bizottságot küldöttek ki. Ugyanitt tárgyalták meg s karolták fel nagy lelkesedéssel a tejgazdasági szövetkezetek fölállításának ügyét. Elhatározták, hogy a gazdasági egyesület kölcsönt szerez erre a czélra a földmívelési minisztertől s ebből a pénzből kisebb kölcsönöket eszközölnek ki a kisgazdáknak befektetésre. Ez az akczió valóban áldássá lett a kisgazdákra, mert szarvasmarhatenyésztést és az állomány, sőt a gazdaság kihasználását belterjesebbé tette. Számos nagyfontosságú részletkérdést tárgyaltak meg ekkor, a csikókertek felállítását, a magyar borok értékesítésére alakult részvénytársaság pártolását, a külföldi s főleg a bécsi marhapiacz megszerzését a vármegye részére. A lóverseny-ügyet is megtárgyalták és nagy léptekkel vitték előbbre. Zombor városában most már állandó lett az őszi lóverseny tartása. Ugyanekkor melegen ünnepelték Darányi Ignáczot, a földmívelésügyi minisztert, az új alkotások bőkezű segélyezőjét.

Május elsején meghalt Munkácsy Mihály s a vármegye részvéttel vette a magyarság világhírű díszének, az örökértékű műveket teremtett festőnek elhunytát. Júniusban Császka György kalocsai érsek félszázados áldozó papságának jubileumán vettek részt. Majd a katholikus vallás behozatalának kilenczszázados évfordulóját ülték meg a kalocsai érseki egyházmegye kath. hivői, mélységes hazafias és vallásos érzéssel.

1901 augusztusban meghalt Szilágyi Dezső s a vármegye mély gyászszal fájlalta a nagy államférfi elhúnytát. Ellenben báró Fehérváry Gézának félszázados katonai jubileumán annál nagyobb örömmel vett részt. A honvédelmi miniszter mindenkor nagy előzékenységgel volt Bács-Bodrog vármegyével szemben és neve népszerű volt a vármegye közönsége előtt.

Szeptember 10-én a király báró Vojnits Istvánt saját kérelmére felmentette Bács-Bodrog vármegye és Zombor szab. kir. város főispáni állásától. A rokonszenves, talpig ember s népszerű főispánt sajnálkozva bocsátotta el a vármegye. Bizonyos, hogy kevesen feleltek meg jobban a főispáni tisztségben, a lovagiasság és politikai korrektség által megszabott föladatoknak. Hat évig állott a vármegye élén s ez idő alatt jelentékeny része volt a vármegye haladásában. ,,A vármegyének és a városnak társadalmi életében, - írja róla egy jellemzője, - a béke megszilárdítása és az egymásra utalt polgárság közösségének, az összetartozandóság érzésének minél erősebb kifejtése volt egyik igen kedves eszméje és ebben követte őt társadalmunk nagy része. Tevékenysége a társadalmi életben is maradandó emlékeket és nyomokat hagy magé után. Igazságszerető, pártatlan vezér volt és így nemcsak a vármegye közönségének tisztelete, hanem a kormánynak iránta való bizodalma is napról-napra erősbödött. Nagy érdemeit a legmagasabb helyen is elismerték s a király bárói rangra emelte."

A főispáni interregnum alatt folyt le a képviselőválasztás. Mivel most politikai pártkülömbség nyilvánosan nem volt, hiszen a nemzeti párt, a melynek legerősebb talaja volt a szabadelvűpárton kívül a vármegyében, belépett ez utóbbiba: most személyekhez kötve folyt a korteskedés. Az október 2., 3., 4-én lefolyt választásokon Zombor város képviselője lett Drakulics Pál dr. szabadelvű; Baja városáé Reich Aladár dr. Kossuth-párti; Ujvidéké: Rohonyi Sándor; Szabadkáé ifj. Vojnits Sándor szabadelvű és Mukits Simon Kossuth-párti; Zentán Bartha Miklós függetlenségi. Az almási kerületben Latinovits Géza, szabadelvű; a rigyiezaiban Latinovits Pál szabadelvű; az apatiniban Fernbach Péter szabadelvű; a verbásziban Hadzsi János dr. szabadelvű: az ókanizsaiban. Lovászy Márton dr. Ugron-párti; a kulpiniban Michailovics Kornél szabadelvű; a titeliben Zákó István szabadelvű; a hódságiban Molnár Károly dr. szabadelvű; a Kernyájaiban Piukovics József szabadelvű; a tovarisovaiban Gromon Dezső szabadelvű-párti. Az óbecsei kerületben pótválasztás volt Radovánovits és Grünbaum jelöltek között s így most is a szabadelvű-párt hatalmas tábora volt a Bácsország közönsége.

286Október 17-én volt a vármegye őszi közgyűlése Karácson Gyula kormányzó alispán elnöklete alatt. Ez búcsúzott el báró Vojnits István volt főispántól. Nemsokára, nov. 22-én, a régebbi főispánnak, Sándor Bélának az emlékétől kellett elbúcsúzniok, mert e derék és nagyérdemű ember elhúnyt. Az egész vármegyének osztatlan részvéte s hálás tisztelete kísérte utolsó útjára.

November 18-án nevezte ki a király a vármegye új főispánját, Latinovits Pált.

Kineveztetése élénk örömet és megnyugvást keltett. Régi idők óta élt és dolgozott a közélet vezető szerepeiben s különösen a közgazdasági élet fejlesztésében volt kiválóan nagy része. Született 1856-ban. Atyja nagybirtokos volt s családja, mely a XVII. század végén költözött be a vármegyébe, azóta mindig a legjelentékenyebb családok között volt s fiai a közélet kitünőségei közé tartoztak. Latinovits Pál 1881-ben lépett a közélet terére, a mikor vármegyei virilista lett. Azóta szakadatlanul tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak s a vármegye életében és annak minden nevezetesebb eseményeiben hangadó, jelentős szerepet játszott. Tizenhat éve volt a közigazgatási bizottság közgazdasági előadója. Rendkívül buzgó, fáradhatatlanul tevékeny ember volt, s különösen a gazdasági egylet vezetésében volt oroszlánrésze. E kiváló egyesületnek jóformán minden tette első sorban az ő nevéhez fűződött 1896-ban már oly népszerű volt, hogy a rigyiczai kerület fölajánlotta neki a mandátumot s egyhangulag választotta meg képviselőjévé; a szabadelvű pártnak az országgyűlésen egyik oszlopos tagjává lett, közgazdasági ismereteivel nagy szerepet vitt s a delegácziónak is tagja volt. Mint orsz. képviselőt érte a királyi kinevezés.

A vármegye e napon épen rendkívüli közgyűlést tartott, s innen táviratilag üdvözölte az új főispánt. A beiktatás deczember 12-én volt. A város szépen föl volt díszítve, különösen a vármegyeháza és a városháza. A reggeli vonattal érkezett a főispán nagy kísérettel s az érte ment hatalmas küldöttséggel az állomáson Hauke Imre, zombori polgármester fogadta üdvözlő beszéddel. Féltízkor ünnepi istenitisztelet volt a r. kath. templomban és féltizenegy órakor kezdődött a beiktató vármegyei díszközgyűlés. Karácson Gyula alispán nyitotta meg az ülést, majd küldöttség ment a főispánért, a ki megérkezvén, letette az esküt és szép beköszöntő beszédet tartott. Tapsra ragadta a közönséget, kijelentve, hogy kormányzata alatt a jog mindenben s mindenkivel szemben érvényesülni fog; a tisztikartól nem szervilizmust, hanem értékes munkát vár, s a Széll Kálmán kormányának "jog, törvény és igazság" jelszavai mellett áll ő is, és ez fogja vezetni a közügyek elbírálásánál s vezetésénél. De legfontosabb volt az a kijelentése, a mely a folyamatban levő s megindítandó nagyfontosságú vármegyei ügyekre vonatkozott, mert ez előre vetette világosságát egy új korszaknak, a melyre a túlerősen fejlődésnek indult vármegyében szükség volt, hogy a régi rendszerből, a melynek gerendái úgy is korhadtak voltak már, az új, modern élet friss csarnokába haladhassanak át. Ifj. Vojnits István főjegyző, s Hoffmann Károly apátplebános üdvözölték őt a tisztikar és a törvhat. bizottság nevében. Délelőtt féltizenkettőkor volt a városi közgyűlés és beiktatás. Utána a küldöttségek fogadása és délután 2 órakor a díszebéd, a melyen körülbelül hétszázan vettek részt.

Ugyanezen a közgyűlésen a következő napon tisztújítás is volt. Alispánná ismét Karácson Gyulát választottak meg egyhangúlag. A főjegyzői széken is megmaradt ifj. Vojnits István a régi tevékeny főjegyző. Főügyészszé Pribil Ernőt, árvaszéki elnökké Skultéty Ferenczet, főpénztárosokká Jakobovits Jánost s az árvaszéknél Vuics Pétert, főszolgabírókká Szutrély Lipót, Deák Zsigmond, Mikosevics Kanut dr., Vojnits Máté, Császár Péter, Tárczay Dezső, Balaton Gyula dr., Hipp Dezső, Szemző Károly, Széchenyi Tamás dr., Szemző János, Nikolits Izidor, Vujevits Lajos és Mezey Imre eddigi főszolgabírókat választották.

Az új aerára új és elég súlyos feladatok vártak. Mint rendszerváltozásnál szokás, a régi állapotok bajai, a melyek a mindennapi életben csöndesen háttérben maradtak, egyszerre előtérbe kerültek. Voltak ilyen bajok bőven. A közigazgatásban egyik legkényesebb pont volt a kiegyezés óta az árvatár, a melynél számtalanszor megpróbálták a hajdani rossz és könnyelmű kezelésből keletkezett hiányok pótlását, minden siker nélkül. Az árvák és gondnokoltak pénzét a Bach-korszakban 287a császári adóhivatalokba szállították be és ott kezelték 1863-ig. Ekkor az adóhivatalok átadták az árvatárakat a vármegyének, a mely 1868-ig központi kezelésben tartotta, de ekkor kiadta az egyes községeknek, a melyek 1878-ig kezelték. A községi kezelésben az árvatárak valóságos "Csáki szalmájává" lettek s az 1877. XV. t.-cz. a legnagyobb rendetlenségben találta ezeket. Ez a t.-cz. ismét a vármegye kezelésébe rendelte a községi árvatárakat. Az átadás lefolyása igen sokáig tartott s tömérdek bajjal járt. Alig volt olyan hely, a hol tiszta számadást találtak volna. Olyan hihetelen zűrzavarral volt tele az árvatári kezelés, hogy két évtized alatt sem lehetett tisztán látni egy jó részének az ügyeibe, s csak az az egy volt bizonyos, hogy a hiány mindenfelé sok és pótolhatatlan. Latinovits Pál főispán érdeme, hogy belenyúlt e darázsfészekbe, a melyet elődei szinte megbolygatni sem mertek. A vármegye alatta bizottságot küldött ki, a mely kiderítette pontonként, hogy a kölcsönadás szabályrendeleteit betartották-e s ha nem, kiket terhel a felelősség. Továbbá az adósok jogczímét, azok vagyoni állapotát s a követelések jogi s valóságos értékét is megállapították. A törvényen alapuló fokozati felelősség kiderítése és megállapítása lévén e bizottág feladata, az egész vármegyében nagy rémülettel és zavarral fogadta a nép, mert a negyven éves ügyeknek eredeti okozói már ekkor alig éltek, s a törvényes jogutódok súlyos csapástól féltek. A bizottság a törvény határa között a lehető legliberálisabban járt el s egy évi munkával rendezte az összes kétes kérdéseket és olyan árvatári alapot teremtett, a mely véglegesen rendezte az árvatárnak nemrégen kétségbeejtő helyzetét.

A társadalmi életnek is súlyos bajai merültek fel. A kivándorlás, mely eleinte csak a nép szeszélyének látszott, hirtelen járványszerű módon megnőtt s elterjedt. 1901-ben 2992 útlevelet adtak ki, s már 1902-ben az első két hónapban 2313 személy vándorolt ki; még pedig 70%-uk Amerikába s 30% Németországba. Az alispán erélyes rendelettel igyekezett kideríteni, mi az oka ennek a bámulatosan terjedő kivándorlásnak. S végeredményül csak arra jutott a hivatalos vizsgálat, hogy nem az ínség viszi ki a nép java munkaerejét, hanem a gyors meggazdagodás vágya. Míg a földmívelés a szorgalmas és józan nép körében lassú, de biztos léptekkel egyre javul, a fényűzés és más erkölcsi betegségek még gyorsabban hódítottak s fölösen emésztették el a földnek bővebb kamatait. Az ipar még mindig igen szűkös a vármegyében, a mely megmaradt elsősorban, sőt egyes vidékein kizárólag őstermelőnek. Kár és szomorú dolog, hogy ezeket az okokat fölismerve, nem lehetett olyan könnyen segíteni a bajon, mint a közigazgatás hiányain. Az élet, a szorgalmas munkát termő, s új meg új sikert hozó élet bizonyára meg fogja hozni ennek is az orvoslását. Így örvendetes jelenség, hogy ebben az évben már csaknem minden nagyobb s életrevalóbb községben alakult tejszövetkezet. Kisebb-nagyobb ipari vállalatok is kezdettek alakulni mindenfelé, valamint a szövetkezetek alakulása is megkezdődött.

A vármegye tavaszi közgyűlése részvéttel emlékezett meg Tisza Kálmán elhúnytáról s érdemeit jegyzőkönyvébe iktatta. Széll Kálmán miniszterelnököt pedig feliratban üdvözölték abból az alkalomból, hogy a király a Szent István rend nagykeresztjével tüntette ki. Városy Gyula dr. kalocsai kanonokot székesfehérvári püspökké kineveztetésekor az egész vármegyében örömmel üdvözölték. Császka György kalocsai érsek június 13-án bérmaúton volt Zomborban s ekkor a vármegye és a város nagy fénnyel ünnepelte őt. József főherczeg is e napokban látogatta meg a vármegyében levő honvédség ezredeit s a vármegye és a városok a legszebb hódolati ünnepléssel fogadták.

A nyári közgyűlésen döntöttek a vármegyei szeretetház ügyében. Erre a czélra a millenniumkor tettek alapot, de az igen lassan gyarapodott és még előreláthatólag sokáig nem érte volna el, hogy a rendeltetésére lehessen fordítani. Ezért az eddig gyűlt összeget fölajánlották az államnak, hogy építsen Zomborban árvaházat. A tőke növelésére való pótadót pedig kultúrális czélok megvalósítására rendelték.

Érdekes pöre volt a vármegyének Szabadka városával szemben. Szabadka város bepörölte 1876-ban a vármegyét 54,357 frtig. Ez a követelése még az 1846 előtti évekből eredt, a mikor a város a cs. és kir. katonaságot sok ideig szállásolta el s a zombori hadfogadó fiókkormányt is ellátta. Ebből kölcsönös leszámolás lett 1846-ban, a mikor a vármegye elismerte, hogy 71,769 pengő forinttal tartozik a városnak s ígérte, hogy ezt évenként tízezer forintjával fogja letörleszteni. 288Két éven át törlesztett is, de akkor kitört a szabadságharcz, aztán jött az abszolut kormány s ez utóbbi átvette a vármegye pénztárát, ezzel azt a kötelezettséget is, hogy a vármegye adósságait törleszti. Szabadka be is jelentette törvényes, a kanczelláriától is jóváhagyott követelését, de a kormány csak halasztotta a törlesztést és végre is semmit sem. fizetett. De ezzel a követelés kiegyenlítése az állam kötelessége lett volna, s a város meg is tett mindent, hogy megkapja tőle. 1876-ig huzódott a dolog, és mikor a város látta, hogy nincs reménye, bepörölte a vármegyét. A Cúria előtt ez időben került tárgyalásra a pör és a legföbb fórum elitélte a vármegyét a követelés megfizetésére.

Október 6-án nagy ünnepélyek mellett leplezték le Schweidel Józsefnek, az aradi vértanúnak szülőházán állított emléktáblát Zomborban, a vármegye nagy részvételével.

Az okt. 21-iki vármegyei közgyűlésen Latinovits Pál főispán indítványára elhatározták, hogy vármegyei takarékpénztárat állítanak fel a vármegye értékeinek kezelésére és gyümölcsöztetésére. Lelkesedéssel tárgyalták Pozsony vármegyének a nemzetiségi törvény megváltoztatására vonatkozó átiratát. Az állandó választmány a legmelegebben pártolta ez átiratot s kívánta, hogy a nemzeti állam kiépítésének szempontjából dolgozzák át a törvényt. Szendy Lajos biz. tag ékes beszédben adott kifejezést a vármegye véleményének e kérdésben; beszédét a közgyűlés hatalmas éljenzéssel tette a magáévá. Zombor város közgyűlésén is bőven s lelkesen tárgyalták a kérdést. Ez a gyűlés azért különösen figyelemreméltó, mert a bácskai szerbek nevében tartott szónoklatot Konyovits Dávid dr. biz. tag, a ki szép beszédében bizonyságot tett a bácskai szerbség hazafias érzületéről s a magyar állameszme iránti hűségéről.

A vármegyének évtizedek óta várt államosítása ugyan egyre késett, de 1906 elején azért elég lényeges rendszerváltozás történt a vármegye ügykezelésében. A vármegyei pénztárak, gyámpénztárak és számvevőségek megszüntek; a vármegye és gyámpénztárak kezelését az állampénztárak, az adóhivatalok vették át s az ellenőrzést és számvitelt, valamint a közigazgatási hatóságok részére a számvevő szakszerű segédszolgálatot, a pénzügyi igazgatóság mellé rendelt számvevőségek teljesítették. Ennek a változásnak mélyreható gyakorlati és politikai jelentősége volt, s a vármegye örömmel vette, mert ezzel megszabadult egy súlyos tehertől, a pénzkezelés sokoldalú gondjától, míg a szabadrendelkezés joga teljes épségben megmaradt a kezében. Különösen az árvaszékre volt korszakalkotó és üdvös ez a reform s ezért a vármegye közönsége is nagy megnyugvással nézett a jövőben az árvaszék szerepe elé. A deczemberi közgyűlésen történt meg a búcsúzás; a vármegye közönsége szeretettel vált meg a tisztikarának egy részétől, a mely az állam szolgálatába lépett át.

Számos kultúrális érdeklődés és mozgalom kötötte le ez időtájt a közfigyelmet s jóformán azt lehet mondani, hogy most indult meg a vármegyében elevenebb kultúrális fejlődés. Schweidel József szobrára gyűjtést indítottak. A vármegyei történelmi társulat működését részleteiben is figyelemmel kísérték. A vármegyei múzeum ügye közérdeklődést ébresztett és lépéseket tettek annak rendezésére, sőt deczember végén nagy gyűlést tartottak egy Zomborban építendő közművelődési palota és múzeum érdekében. Zomborban a város képe külömben is modernné lett az utóbbi időben, mióta a villanyvilágítást bevezették, számos új épületet emeltek, élénk társulatokat s társadalmi egyesületeket alakítottak, nagy iparkiállítás érdekében gyűléseket tartottak.

A következő év ismét ex-lex-szel kezdődött, a mi nagyon lehangolta a vármegye közönségét. Május 6-án a vármegye rk. közgyűlést tartott, hogy azon tiltakozzék az országgyűlés egy részének obstructiós munkája ellen s a kormányt üdvözölték a katonai javaslatok idején, nem a javaslatokért, hanem általában sikeres és hasznos munkásságáért. A belügyminiszter jóváhagyta a közgyűlés határozatát, hogy a szeretetház fölépítését az államra bízza, az e czélra már meglevő összeg felhasználásával. Ezzel fölszabadult 2 %-os megyei pótadó, a melynek hováfordítására Latinovits Pál főispán szép tervet dolgozott ki; e szerint azt a vármegyei és jegyzői nyugdíjalap rendezésére, a Szabadka városával való pörös összeg kifizetésére, általában kultúrális czélok pártolására, a zombori kultúrpalota építésének elősegítésére és a vármegyei telefonhálózat fölállításának költségeire s főként a tisztviselők helyzetének javítására kell fordítani. A vármegye 289magáévá tette az indítványt; a belügyminiszter pedig májusban jóváhagyta s ezzel a vármegyei tisztviselők fizetésemelése az egész vonalon keresztülment.

Június 27-én a Széll-kormány megbukott s gróf Khuen-Héderváry Károly alakított kabinetet. A vármegye közgyűlése igen nagy elismeréssel emlékezett meg a távozó kormány működéséről s feliratban búcsúzott el tőle. Az új miniszterelnök, ki 25 évig volt horvát bán s így a szomszédos vármegyék fővezetője, igen ismert volt a vármegyében és a közgyűlés bizalommal tekintett működése elé, s üdvözölte.

Gazdasági ügyek foglalták le a vármegye tevékenységét. Latinovits Pál főispán két fölterjesztést tett a kormányhoz a vármegyei mezőgazdaság, különösen a bortermelés érdekében; hasonlóan nagy gondban részesült a miniszteriumban is a vármegyei kendertermelés föllendítése; az aratás is megkezdődött és elég szép sikerrel biztatott. Zentán aug. 15-én szép ipari, mezőgazdasági és kultúrális jellegű kiállítás volt. A selyemtenyésztés rohamosan fejlődött s ez évben már valóban oly tekintélyes volt, hogy a vármegye szegényebb néposztályának egyik legfontosabb kereseti forrásává lett. 1901-1902-ben összesen 899,351 kg. gubót termeltek s kaptak érte 1.675,338 koronát. 1903-ban még sokkal nagyobb volt a siker; 550,471 kg. gubóért egy évre 977,503 koronát kapott a vármegye népe; rövid öt-hat heti munkájáért. Az iparban is fejlődést lehet megfigyelni az utóbbi években, a minek egyik főoka, hogy a kisiparosoknak szövetkezet-alapítási kedve a vármegyében egyre fokozódott.

Közben a politikai helyzet egyre súlyosabbá alakult az országgyűlésen. A chlopy-i hadiparancs elkeserítette a közvéleményt s a Khuen-Héderváry kormány lemondott, de új kinevezést kapott a királytól. Zomborban ekkor, szeptember 24-én alakult meg a függetlenségi párt, a melyet még a régi szabadelvű közönség is figyelemmel kísért, elcsüggedve a képviselőházi óriási szabadelvűpárt tehetetlenségén. A közvélemény mind hevesebben kezdett megnyilatkozni a politikára nézve, és Zombor város közgyűlésén a magyar nemzeti szellem megizmosodott ereje tört ki, az október 7-én tartott közgyűlésen, a mely a katonai ügyek kérdésében azt a fontos határozatot hozta, hogy: "a magyar ezredek összes szükségletei, a mennyiben Magyarországon beszerezhetők, a honi ipar és kereskedelem támogatására, hazánk gazdasági érdekeinek szempontjából, kizárólag Magyarországon szereztessenek be." Az adófizetés ügyében, tekintve, hogy ex-lexben volt az ország, ezt a határozatot hozták: "adó nem lévén megszavazva, kényszer útján nem hajtható be, adó fizetése vagy nem fizetése, a megszavazásig, a polgárok belátására van bízva; Zombor törvényhatósági bizottsága azonban nem tartja sem czélszerűnek, sem helyesnek az egyes állampolgárok cselekvési szabadságát korlátozni, a magánvagyoni intézkedésekbe beleavatkozni, az önkéntes adófizetések hivatalosan kimondott el nem fogadása által." A nemzeti hadseregre vonatkozólag "nem fejezték ki kívánságukat, a magyar szolgálati és vezényleti nyelv ügyében, bízva a magyar kormány bölcs és tapintatos eljárásában." A katonai intézetekre vonatkozó indítványban kimondta: "a) Magyarországon megfelelő számú felsőbb katonai tisztképző-intézetek létesíttessenek s úgy ezekben, mint a már meglevő katonai intézetekben a magyar szellemnek és a nevelést, valamint a tannyelvet illetőleg a magyar nyelv jogainak érvény szerzendő. b) Az új katonai büntető perrendtartásban a magyar nyelv jogai, államiságunk alapján teljesen érvényre jussanak." A magyar tiszteknek a magyar ezredekhez leendő áthelyeztetése tárgyában ezt határozták: "Ő felségének már kiadott rendeletéhez képest is, a magyar honosságú tisztek magyar ezredekhez helyeztessenek át s a jövőben a magyar tisztek mindig magyar ezredekhez osztassanak be." A nemzeti zászló, czímerek és jelvényeknek a hadseregben való alkalmazása és a magyar hadseregnek a magyar alkotmányra való felesketése tárgyában így döntöttek: "A magyar nemzet államisága a közös hadseregnél zászló, czímer és jelvényekben megfelelő formában teljesen kifejezésre juttassék." A külügyi képviseletünkben a teljes egyenjogúságnak érvényesülését így kívánja: "A külügyi képviseletben a magyar nemzet államisága az 1867. XII. t.-cz. kereteiben mindenben érvényre juttassék." A városi közgyűlés ez alkalommal az egész vármegyét képviselte s hű képét adja annak a belső, mélyről felfakadó politikai forradalomnak, a mely a lelkekben végbemenni készült.

290Október 20-án ünnepelték Deák Ferencz születésének századik évfordulóját; az ünnepies díszülésen Latinovits Pál főispán tartott szép beszédet s utána Baloghy Ernő dr. nagyhatású ünnepi szónoklatot. Október 24-én és 25-én pedig nagyszerű ünnepélylyel ülték meg a kuruczkor kétszázados fordulóját.

November 3-án végleg megvált a kormánytól a gróf Khuen-Héderváry-kabinet s gróf Tisza István vette azt át. A vármegye, mondhatni egyhangú bizalommal látta őt a végtelenül nehéz időkben az állam élére lépni. Természetes dolog ez. A vármegye egész múltja ahhoz a politikai irányhoz fűződött, a melyet Tisza képviselt s most szinte utolsó hatalmas föllobbanását érezték ennek a már-már végire ért politikai szövétneknek. A Tisza István egyénisége is nagy mértékben lebilincselte a vezető személyeket s a nép maga is nagy korszak megnyíltát várta tőle. De ez az esemény másrészt a függetlenségi párt szervezkedésére is erős befolyással volt s nem lehetne azt mondani, hogy ez a párt nem épen úgy a megerősödés érzésével tölt el akkor, mint a másik párt. November 8-án tartották a zászlóbontást több képviselő részvételével s a gyűlésen ezrekre menő tömeg vett részt. Talán annyi, hogy még a függetlenségi elvek sohasem tömörítettek annyi népet táborukba.

A vármegye szívesen ünnepelte a főispánt, a ki e nehéz időben nagy tapintattal vezette a vármegye ügyeit, abból az alkalomból, hogy a német császár magas rendjellel tüntette ki őt. Részt vett a vármegye Szegeden a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület ünnepén is.

Nagy örömet okozott a következő év márcziusában az obstrukczió leszerelése, a mely a házszabályrevizió körüli viták közben történt. Ennek a kifolyása volt a márczius 15-ének szokatlanúl nagy arányú megünneplése s a márczius 27-iki vármegyei közgyűlésen Thaly Kálmánnak és gróf Tisza Istvánnak ünneplése. Olyan hatalmas volt a kitörő lelkesedés ezen a gyűlésen, a melyre kevés példa volt Bács-Bodrog vármegye csöndes üléstermében. A II. Rákóczi Ferencz hamvainak hazahozataláról szóló királyi kézirat csak méltó folytatása volt e kellemes hangulatnak, a melyben, úgy látszott, mintha az ország ügyei a végleges jó útra terelődtek volna; a vármegye feliratban köszönte meg a királynak e nagyszerű nemzeti figyelmét.

A vármegye gazdasági és kultúrális állapotai is kedvező képet mutatnak. A Történelmi Társulat gyűlése, a Nemzeti Szalonnak zombori képkiállítása egyforma nagy érdeklődést keltett. Súlyos megilletődést idézett elő azonban a Jókai Mór halála. A vármegye közönsége társadalmi úton és a közgyűlésen egyaránt nagyszerű jelét adja a csapás fölött érzett részvétének. Június 20-án leplezték le a vármegye közgyűlési termében báró Vojnits István volt főispán arczképét.

Annál váratlanabbul érte néhány hónap látszólagos békés lefolyás után a vármegyét, hogy november 19-én gróf Tisza István miniszterelnök politikája, a házszabályrevízió kérdésével, végleges törésre jutott.

Ez a parlamenti esemény volt fordulópontja annak a nagy politikai harcznak, a melyet a szabadelvűpárt élén álló kormány ellen indítottak az ellenzéki pártok. A harcz nemcsak az országgyűlésen folyt, hanem az egész országban s nemsokára a leghevesebb vértelen forradalommá fejlődött a magyar parlamentárizmus történetében.

Hogy Bács-Bodrog vármegye közönsége milyen szerepet vitt ebben a küzdelemben, a melyet a nemzeti ellentállás korának szokás nevezni, megpróbáljuk röviden és tárgyilagosan vázolni.

A vármegye mindenkor kompakt politikai tömeg volt a szabadelvűpárt kebelében. Kezdettől fogva, a legválságosabb időkben, a mikor az ország többi részei sorra fölbontották a kormánynyal való összeköttetésüket, vagy legalább nagy harczok folytak a nép különböző pártállású rétegei között: Bácsmegye híven kitartott a kormányok mellett s a szabadelvűpárt abszolut uralmát itt semmi sem rendítette meg. Ha mélyebben szabad volna e tény okainak elemzésébe belebocsátkozni, fölfejthetnők a tisztes, általános, társadalmi és a nemzetiségektől szaturált vármegye emberi okait, a melyek Bács-Bodrog vármegye hazafias lakósságát mint egy embert állították oda az uralkodó kormányzati irány mögé.

E válságos napokban sajátságos láz fogta el a Bácskát is.

November 22-én rendkívüli közgyűlés volt, a melyen ugyan a bizottsági tagok a főispán indítványára "hazafias örömmel, óriási kitörő lelkesedésel 291határozta el, hogy gróf Tisza Istvánt a parlamenti anarchia megfékezése alkalmából tett eredménydús intézkedéseiért táviratilag üdvözli" s egyszersmind súlyos ítéletet mond az ellenzéki pártok obstrukcziójának káros hatásáról, másrészt a népnél egyszerre csak megindult a nagy politikai nézetváltoztatás és a zombori városi képviselőválasztásokon a régi haladó és városi pártok csak szövetkezve tudtak az ujonnan megalakult függetlenségi párttal szemben számottevő sikerre szert tenni. A vármegyei bizottsági tagok egy része is új választás alá került az év végén s e választásokon is teljesen győzött a régi, szabadelvű irányzat, úgy hogy a szabadelvűpárt teljes önbizalommal ment neki a téli országgyűlési képviselőválasztásnak.

Annál nagyobb meglepetést hozott az eredmény, Bács-Bodrog vármegyében ép úgy, mint az egész országban. A függetlenségi párt eszméi diadallal járták be a vidéket s mindenfelé erős harczot idéztek elő, sőt hat egészen új kerületet hódítottak el az erősen meggyöngült szabadelvű-párttól.

Zomborban Drakulics Pál dr.-t ugyan szabadelvűpárti programmal, nagy erőfeszítés után, sikerült megválasztani, de Szabadkán Mukits Simon és Varga Károly s Zentán Bartha Miklós függetlenségiek lettek képviselőkké. Ujvidék Szalay János szabadelvűpártit választotta meg. A kerületekben a következő volt a választás eredménye: Apatin: gróf Vigyázó Ferencz disszidens; Bácsalmás: Lázár Pál függetlenségi; Hódság: Ertl János szabadelvűpárti; Kerény: Fernbach Károly függetlenségi; Kulpin: Hodzsa Milán nemzetiségi; Óbecsén pótválasztás lett Radovánovics szabadelvűpárti és Mihájlovits ellenzéki közt; Ókanizsán: Lovászy Márton függetlenségi; Regőczén: Piukovits Elemér szabadelvűpárti; Titelen: Miloszávlyevits Milán szabadelvűpárti; Tóvároson: Gromon Dezső szabadelvű; Verbászon: báró Vojnits István szabadelvű. Tehát nyolcz szabadelvű és nyolcz ellenzéki képviselőt küldött Bács-Bodrog vármegye abba az országgyűlésbe, a mely hivatva volt, hogy a nemzet ítéletét kifejezze a király előtt az utóbbi évek politikája fölött. Hogy ez az ítélet milyen súlyos volt, épen Bács-Bodrog vármegye választási eredménye mutatta meg legjobban.

A következő évet egy napra sem szűnő izgatottságban élte le a vármegye népe; a politikai helyzet vigasztalansága mély depresszióban tartotta a kedélyeket. A hazafias ünnepeket, márczius 15-ét, október 6-ikát, eddig soha nem ismert lelkesedéssel ülték meg. Tüntetés volt ez, s egyre erősebb tüntetés a nemzet igazi akarata mellett. Zomborban május 17-én leplezték le a vármegye nagy fiának, Schweidel József tábornoknak, az aradi vértanúnak szobrát. Páratlan nemzeti ünneppé lett ez a nap a vármegye részére. A képviselőház 21 tagját küldötte le Justh Gyula képviselőházi elnök és Kossuth Ferencz, a vezérlő-bizottság elnökének vezetése alatt, s a vármegyéből tízezernyi nép gyűlt össze, a mely a főispán vezetésével az egész vármegye hivatalos és polgári elemeit mind magában foglalta a közös lelkesedésben.

Mert Bács-Bodrog vármegyében az a különleges helyzet állott elő, hogy az elementáris erővel feltörő nemzeti érzésnek itt nem volt már semmi gátja, a "darabont" elemeknek egyáltalán semmi nyoma nem tünt föl a vármegye köz- és magánéletében. A tisztikar a legválságosabb időben valóban páratlan bölcsességgel viselte magát. Távol tartotta magát és zárt várrá lett az alkotmánytalan kormánynyal szemben, bár nem vetette magát a függetlenségiek szilajon viharzó áradatába. Bács-Bodrog vármegye, mint az ország önálló része, ez időben a megyei autonomiának, mint a nemzeti önfentartás biztos alapjának kitűnő példájává lett.

Végre elérkezett az idő, mikor a vármegye színt vallott, állást foglalt a nemzeti harczben. A június 28-iki vármegyei közgyűlésen Fernbach Károly, a helyi jóléti bizottság elnöke s az egész ellentállás harczának vezérférfia, a következő indítványt tette:

Az imparlamentárisnak kimondott Fehérváry-kormány, miután a képviselőház vele szemben bizalmatlanságot szavazott, a Házat az 1867-ik évi X. t.-cz. tiltó rendelkezése ellenére ex-lexben hónapokra elnapolta. Minthogy ily válságos körülmény között, alkotmányunknak ily kirívó megsértése után, okkal tarthat a nemzet attól, hogy az új kormány a nyílt abszolutizmus terére lép és rendeletekkel fog kormányozni; a törvényhatóságoknak az 1886-ik évi XXI. t.-cz. értelmében alkotmányvédő hazafias kötelességük kinyilatkoztatni, hogy az országgyűlés által megszavazott adók tényleges behajtását s meg nem ajánlott 292újonczok tényleges kiállítását meg fogják tagadni, s tisztviselőiknek az őket törvényes eljárásuk miatt netán érhető bármiféle sérelemért teljes elégtételt fognak nyújtani.

Óriási lelkesedéssel fogadták az indítványt s a közgyűlés azt 82 szóval 80 ellen határozattá emelte. Ezzel a vármegye állást foglalt a Fehérváry-kormánynyal szemben.

Baja és Zombor városok is e napokban léptek a nemzeti ellentállás terére. Zombor a július 5-iki közgyűlésen kimondotta, hogy: 1. A kormány iránt bizalmatlansággal viseltetik. 2. Adóbehajtást és újonczállítást nem foganatosítanak s attól a hivatalnokokat eltiltják. 3. A törvénytelen rendeletek végrehajtásától eltiltja a hivatalnokokat. 4. Azoknak teljes anyagi és erkölcsi kárpótlást nyújt. 5. Utasítja a polgármestert, hogy minden hónapban egy rendes közgyűlést s tíz bizottsági tag kívánságára bármikor rendkívüli közgyűlést hívjon egybe. Szabadka július 16-án hasonló szellemű határozattal lépett a cselekvés terére.

A vármegyei bizottság tagjai azonban nem sokáig tartották meg a június 28-iki radikális álláspontjukat; a július 28-iki közgyűlésen közvetítő indítványban annak legsúlyosabb ítéleteit feloldották s "korainak" mondották. Ezt a határozatot 60 szóval állván 60 ellen a két párt - a főispáni szavazat döntötte el. De az augusztus 30-iki közgyűlés újabb formában már 111 szótöbbséggel erősítette meg:

"Bár a vármegye közgyűlési termében nem győzött még ekkor teljesen a koaliczió álláspontja, a függetlenségi párt Fernbach Károly, Mukits Simon és Baloghy Ernő dr. vezetésével annál nagyobb sikerrel és hatással szervezték augusztusban az egész vármegyében a függetlenségi pártot. Október 15-én volt a függetlenségi nagy népgyűlés Szabadkán, a melyre tízezrek gyűltek össze a vármegye népéből s Kossuth Ferencz, gróf Apponyi Albert, Fernbach Károly, Baloghy Ernő dr. s mások beszédei után nagy lelkesedéssel mondották ki határozatukat:

"Bács-Bodrog vármegye községei, továbbá Zombor, Szabadka, Ujvidék, Baja és Zenta városok függetlenségi és 48-as polgárai részvételével Szabadkán 1905 október 15-én tartott nagygyűlése kimondja, hogy megtámadott alkotmányunk védelmére minden rendelkezésre álló eszközzel kész a szövetkezett ellenzék vezéreinek támogatására és eddigi eljárásuk tejles elismerése és helyeslése mellett a végsőkig kitart a küzdelemben."

Novemberben főispánválság közeledett. Latinovits Pál, belefáradván a nehéz helyzetbe, bár igen szépen állott a közvetítő fokon a kormány és a vármegye közönsége között, november 9-én lemondott a főispáni állásról, s a kormánytól sürgősen kérte elbocsáttatását. A november 28-iki közgyűlés megkapó egyhangú lelkesedéssel marasztotta a főispánt, a ki azonban megmaradt szándéka mellett. A vármegye ekkor elhatározta, hogy nem helyezkedik ugyan anarchikus álláspontra, de: "a nemzetképviselet ez idő szerinti többségének akaratával ellentétbe helyezkedő kormányt nem támogatja s aziránt bizalommal nem viseltetik, minek folytán a kinevezésről értesítő és támogatást kérő miniszteri körleveleket, tudomásúl véve, irattárba helyezi".

A deczember 30-án tartott közgyűlésen új alispánt választottak. Karácson Gyula nyugdíjba vonult, helyette ifjú Vojnits Istvánt, a volt főjegyzőt választották meg, egyhangulag.

Az egyhangú bizalmat csaknem negyedszázados közigazgatási pályáján jól kiérdemelte Vojnits István, a ki a tb. aljegyzőségből emelkedett föl az alispáni méltóságig. Született 1861-ben, Bajsán, ősi bácskai nemes családból, a mely a vármegye visszaállítása óta nagy szerepet játszott a vármegye életében. 1882-ben lépett a vármegye szolgálatába s ettől kezdve aránylag gyorsan emelkedett a vármegye bizalmából. Mint köztisztviselő, minden állásában kitűnt példaszerű munkaszeretetével, szakbavágó ismereteivel, s a tisztikar és a vármegye közönsége egyforma örömmel látta őt a vezető szerepében. Székfoglaló beszédében a vármegye érdekeinek szolgálatát, a nemzetiségek és vallási felekezetek békéjének fenntartását, a becsületes munkát vette fel programmjául. Schmausz Endre és Evetovits János üdvözölték őt a vármegye, Mikosevits Kanut dr, és Kiss Gyula a tisztikar nevében.

A megnyílt újév örvendetes hírrel kezdődött. A vármegyei gazdasági egyesület és a gazdaszövetség egyesültek. Az így megerősödött gazdasági egyesület 293ettől kezdve 28.000 korona szubvencziót kap a vármegyétől. Ezzel meg van rá a remény, hogy a gazdasági egyesület végre kellően megragadhatja a vármegye mezőgazdasági fejlődésének gyeplőjét. Bizony nagy szükség volt már rá. Az utóbbi időkben a kilenczvenes évek végén szépen fellendülésnek indult gazdasági élet elveszítette gyors fejlődésének fokozatos erejét. A politikai állapotok súlyos gazdasági bajokat is idéztek elő. Az ipari vállalkozás meggyengült, a kisipar erőtlen lett, a mezőgazdaság, főleg a kistermelőknél, gyászos éveket ért, úgy hogy a gazdag Bácskában szédületes arányú kivándorlás indult. Az alispán nem győzött eleget panaszkodni, hogy a menetlevelek elintézését nem győzi. Ezerszámra vándorolt ki a nép munkabíró legjava, férfiereje. Tömérdek bajra nyit ez a tény perspektívát, ezeknek a vizsgálatára azonban már nem jogosult a mai napok krónikása. Itt csak az az óhajtás marad számunkra is, hogy bárcsak végleges és a vármegyéhez méltó általános javulás kora következnék.

Városy Gyula dr., Zombor város szülöttje, székesfehérvári püspök, a mult év végén kapta meg kalocsai érsekké való kineveztetését s január 14-én tartotta beiktatását, a melyen a vármegye közönsége nagy fénynyel vett részt.

A politika ege azonban egyre komorabb felhőkkel borult be. Alig mondta ki tiltakozását Zombor város közgyűlése a miniszternek ama rendelete ellen, a melylyel megsemmisítette azt a városi határozatot, hogy törvénytelen adót és újonczot nem szednek, február 19-én kitört az abszolutizmus. A vármegyében mély megdöbbenést keltett az országgyűlésen történt katonai erőszak. Előbb Zombor város felelt rá, márczius 8-iki közgyűlésén, elfogadván Baloghy Ernő dr.-nak határozati javaslatát: "Zombor város törvényhatósági bizottsága ezennel kimondja, hogy az önkényuralomnak bármely formáját jogosnak elismerni soha sem fogja. Felhívja polgárait, hogy a történt eseményekkel szemben is higgadt, nyugodt és szigorú törvénytisztelő álláspontot foglaljanak el, de a törvény keretén belül minden erejükkel törekedjenek arra, hogy az önkényuralom hazánk szent alkotmányán ne diadalmaskodhassék. E város minden polgára legyen az alkotmány egy-egy védbástyája. Kitartással és a minden ügyet segítő Mindenható segedelmével, a mostani szomorú időket is egy szebb jövő fogja felváltani, a mikor végképpen megszűnve ezen ország abszolut kormányzásának lehetősége, a nemzet és király megértik egymást s kölcsönös egyetértéssel fognak a magyar haza boldogításának munkájában találkozni."

Márczius 15-én a nagyközönség adott véleményének páratlanul lelkes kifejezést, a vármegye minden részében rendezett ünnepélyekkel. Márczius 22-én pedig a vármegyei közgyűlés mondott súlyos bírálatot és hatalmas ítéletet a politikai kormányzat eredményeiről: "Vármegyénk közönsége a hazaszeretetben, a törvénytiszteletben és a bölcs mérsékletben mindig elöljárva, áttörhetetlen falanxot képezett az alkotmány és szabadság megvédésére irányult küzdelmekben. Semmi kétség, hogy ez most és mindenha így leszen! azért határozatilag kimondja a törvényhatósági bizottság, hogy:

1. Óvást emel az országgyűlés feloszlatása ellen és kijelenti, hogy az országgyűlés tevékenységének tartós szünetelését s a költségvetés és parlamenti ellenőrzés nélkül való kormányzást nem tekinti egyébnek, mint alkotmányunk tényleges felfüggesztésének;

2. Kívánja, hogy az országgyűlés a törvény által megszabott határidőben összehívassék és így a nemzet akaratának érvényesülése és a felelős parlamenti kormányzás lehetővé tétessék;

3. Megdöbbenését fejezi ki a fölött, hogy a kormány a törvényhozás jogkörébe tartozó nagyfontosságú államügyek, mint az új vámtarifának életbeléptetése és a külföldi államokkal való kereskedelmi szerződések megkötése körül, rendeleti úton intézkedik és nyilvánvalóvá teszi, hogy a törvényhozás jogkörének teljes mellőzésével, annak nyilt megsértésével kívánja tovább intézni az ország ügyeit;

4. Kimondja, hogy a végrehajtó hatalomnak törvényes hatáskörét túllépő rendelkezései joghatálylyal nem bírnak s az állampolgárokra törvényes kötelezettségeket nem hárítanak;

5. Tiltakozik a teljhatalmú királyi biztosok kinevezése és működése ellen;

6. Kijelenti, hogy az ország szomorú helyzetében kettőzött erélylyel fogja teljesíteni kötelességeit s teljes szívóssággal és odaadással fogja gyakorolni törvényeinkben biztosított autonom jogait mindaddig, míg azt az erőszak lehetetlenné nem teszi;

2947. Elvárja, hogy ezen nehéz időben a vármegye tisztviselői addig, míg azt a vármegye érdekeivel és lelkiismeretükkel összeegyeztethetik, helyeiket el nem hagyják, hanem a törvényhatósággal együtt kitartanak ama küzdelemben, melyet az alkotmány helyreállítása érdekében folytat; s végül

8. Kimondja, hogy az ország alkotmányának annyira kívánatos helyreállítását, a kultúrális és gazdasági tényezők zavartalan működésének és felvirágzásának biztosítását, csak a nemzet és a korona között létesítendő teljes összhang segélyével hiszi egyedül elérhetőnek.

Bács-Bodrog vármegye ezzel a határozatával teljes méltósággal állott szembe a kormány abszolutizmusával.

Valóságos ütközésre nem került a sor, a mi annak tulajdonítható, hogy Latinovits Pál főispán, adminisztratív kormányzó-főispán szerepében végig kitartott a vármegye élén, egészen a híres és örömhozó husvétig, a mikor a megegyezés végre megtörtént a király és a parlament között, bár sajnos, csupán három évre szóló programmal. De ha a főispán időközben ott hagyja a vármegye vezetését, Bács-Bodrog vármegyében is bekövetkeznek azok a kínos és heves események, a melyek másutt a porig tiporták a békét.

A kibékülést lelkes örömmel fogadta a vármegye egész lakossága s egyben készültek a képviselőválasztásra, hogy megadják az igazi választ a volt kormány kihívására. A választások április 30-án folytak le s az eredménye az volt, hogy a koaliczió pártjai győztek az összes kerületekben.

Zomborban orsz. képviselővé lett Fernbach Péter; Baján Rajk Aladár dr.; Ujvidéken Gróf Teleki Arvéd; Szabadkán Varga Károly és Mukits Simon, később, Varga halála után Gyelmis Gerő; Zentán Lovászy Andor; a bácsalmási kerületben Lázár Pál; a regőczeiben Lányi Mór; az újverbásziban Baloghy Ernő dr.; a magyarkanizsaiban Lovászy Márton dr.; a kesényiben Fernbach József függetlenségiek; az apatini kerületben gróf Hadik Sándor; a hódságiban Ertl János és az óbecseiben Mihálovits Endre alkotmánypártiak. A kölpényi kerületben Hodža Milán, a titeliben Musitzky Döme nemzetiségiek; a bácstóvárosiban pótválasztásra került a sor Adamovics Iván néppárti és Mihelsz Károly függetlenségi között, a melyben az első győzött.

Április 28-án kapta meg Latinovits Pál fölmentését a főispáni állástól, s ugyanezen a napon Fernbach Károly a kinevezését ugyanarra, de csak a választások után jutott a hír a vármegyébe.

Természetes, hogy a függetlenségi párt vezérét, az ellenállás mozgalmainak fáradhatatlan szervezőjét örömmel fogadták a vármegye élén. A fölmentéssel és a kinevezéssel végre lecsillapodott az izgalom, a mely az olyan sokáig tartó bizonytalanság alatt elhatalmasodott a vármegyében.

A vármegye melegen és szeretettel búcsúzott el volt főispánjától, a kinek sokat köszönhet; e jelentékeny élet minden sikere a vármegye haszna volt egyszersmind. Viszont a friss jövő erős áramlatát érezte kiáradni az ifjú, új főispán egyéniségéből; hiszen az egész vármegye jól ismerte őt, a ki, bár közhivatalban eddig még nem volt, általánosan népszerű volt, mint a vármegye egyik nagy törekvésű földbirtokosa. A vármegye egyik kerülete egyhangú választás útján küldte föl őt legutóbb is az országgyűlésre képviselőjének s a lefolyt év alatt az egész vármegye osztatlan szeretettel fogadta, mint a nemzeti ellentállás vezérét.

Május 15-ike, a főispán installácziójának napja, méltó befejezése, hatalmas végső akkordja lett a másfél évig forrongó belső viharnak, a mely egy új korszak megnyíltát idézte elő. Maga a főispán így jellemezte székfoglaló beszédében annak a percznek történelmi jelentőségét: "E nagy vármegyében is elemi erővel megnyilvánúlt nemzeti mozgalomnak része van abban, hogy a becsületes béke helyreállott. Egyrészt a megsemmisülés veszedelmének kitett alkotmányunk és közintézményeink nyerték vissza teljességüket, másrészt új korszak köszöntött be a nemzeti irányban való és a gazdasági fejlődés terén is." Részletes programmjában, amaz elvek előadásában pedig, a melyek szerint kormányozni és vezetni szándékozik kedves szülővármegyéjét, benne van Bács-Bodrog vármegye egész életének minden gazdasági és kultúrális szükséglete és czélja.

És valóban, e naptól kezdve a főispán kiváló sikerű vezetésének s a példás szorgalmú, mintaszerű közigazgatást produkáló vármegyei tisztikar munkásságának eredménye az, hogy Bács-Bodrog vármegye hatalmas léptekkel halad előre megérdemlett boldogulásának útján.