Bácsfeketehegy. A topolyai járásban fekszik. Régente Feketeegyház néven fordúl elő. 1465-ben a Maróthiak birtokaként szerepel, valamint 1476-ban is. Később gazdát cserélt. Egy 1496. évi II. Ulászló-féle oklevél szerint Belmosevics Milos Mátyás királytól kapta Fejéregyházat, Feketeegyházat és Boziabokor pusztát. A törökkorban megváltozott névvel találjuk a defterekben a szabadkai nahijében Feketehegyet, 1580-ban és 1590-ben 28 adózó házzal. A falu eredeti nevét az új szláv népek a török korban Feketicsre változtatták, melyet a magyarok ismét Feketehegyre magyarosítottak vissza. 1652-ben Wesselényi Ferencz birtoka volt, 1655-ben Wesselényi Ádámé lett. Az 1768. évi Kovács-féle kamarai térképen Szekitytyel párhuzamosan van feltűntetve Feketity puszta, a Krivája nyugati partján egy régi templomhelylyel. Alatta van Velity puszta szintén egy régi templomhelylyel. 1780-ban Feketity és Velity puszták a verbászi uradalomban említtetnek. 1784-ben a helytartótanács 250 kúnhegyesi ref. magyar család kérelmére megengedte, hogy Bácsban telepedhessenek le Feketetó (így!) pusztán. 1785 óta Feketics Újverbász határában van. 1785-ben 210 család (963 lélek) telepedett le Kúnhegyesről Feketity pusztán és már júniusban engedélyt kértek paplak építésére s paptartásra. A letelepűltek, kiket az éhség hozott ide, már 1788-ban a pestmegyei Feketetóra akarnak elköltözni, de a vármegye nem engedi őket eltávozni. A XIX. század elején szépen fölvirágzott; iparosai, a kovácsok, lakatosok stb. 1826-ban kaptak czéhszabadalmat. Földesura ekkor is a kir. kamara volt. Az ág. ev. anyaegyház 1860-ban alakúlt. A Schlesinger-Polyákovics-féle feketehegyi pusztát özv. báró Orczyné vette meg 510,000 forinton. Ugyanez évben a feketehegyi uradalmat báró Piret Béla cs. kir. kamarás vette meg 545,000 forinton. A község régi pecsétje 1792-ből való. Határa 10,472 kat. hold. A község határában van a Piret-féle puszta, a hol a báró Piret-féle új kastély van. Az 1900. népszámlálás adatai szerint Bácsfeketehegyen volt 5537 lélek 1215 házban. Anyanyelv szerint 3621 magyar, 1891 német, 13 tót, 13 szerb, stb. Vallás szerint 291 róm. kath., 1338 át. ev., 3583 ref., 120 izr. stb. Vasúti, posta- és távíró-állomása van. 1849 július 9-én Wetter és július 14-én Guyon itt verték meg az osztrákokat. Ennek emlékére Szeghegy, Kishegyes és Bácsfeketehegy érintkező pontján egy vasobeliszk-emléket állítottak fel. A községben öt felekezetnek van temploma és imaháza. Közülök a ref. magyar templom 1802-ben, a ref. német templom 1872-ben, az ág. ev. 1905-ben, a nazarénusok imaháza 1880-ban, a baptistáké 1899-ben épűlt. A lakosok polgári olvasókört, függetlenségi kört, népkört, társaskört, földmívelő-egyesületet és tűzoltó-egyletet tartanak fenn. Göttel Jánosnak és Tattler Jánosnak pedig téglagyárai vannak itt.

Bácsföldvár, a Tisza mellett Óbecse alatt terűl el. A községtől éjszakra a Cserna bara mocsár mellett, három őshalom látható. Egyik közöttük a Csonthalom, melyhez közel egykor földvár állott, melyet már Marsigli említ; de a melyet újabban a tiszai töltések építésekor elhordtak. E földvártól kapta nevét a helység. 1387-ben Zsigmond király a Garai családnak adományozta. 1423-ban birtokos itt az Oláh család, a mely előnevét is Földvárról vette, 1432-ben birtoka van itt a Nagy családnak s ez is innen írja nevét. 1470-ben Földvár Rozgonyi Jánosé volt. 1504-ben Földvár Korvin Jánosé. Az 1522-iki dézsmalajstromban ott találjuk Fedwár nevét is. A török defterek a szegedi nahijében sorolják fel Földvárt 1580-ban és 1582-ben négy, 1590-ben tizenkét adózó házzal. Az 1528. évi legrégibb térkép Lázár-féle, 1553-iki kiadványa már feltünteti Földvárt és ennek nyomán Andter 1684. évi mappája is, valamint Krekvitzé szintén jelzi. Az 1699-ből való török határmappán Csurog fölött a Tisza mellett jelezve van egy antiqum reductus (sáncz) gradistye. Ez a mai Földvár, de még nem falu. Marsigli a római sáncz végén a Tisza mellett egészen földből s mocsárból képezett szigeten tűnteti fel Veldvárat. A sáncz két darabból áll s hossza 170 öl. Valószínűleg a római sáncz védelmére, a mocsári és tiszai rablások meggátlására készítették. Szemben a Tiszán túl Borgios sáncz (Borjas sáncz) van feltüntetve. 1639-ben a földvári török őrség - a szegedi szandzsákba betört - rablócsapatot megverte. 1652-ben Wesselényi Ferencz urbáriumában, bácsmegyei szerb falvakként Földvár, Alsókula, Cservenka említtetnek. E falvak birtokába 1655-ben Wesselényi Ádámot iktatja be a garamszentbenedeki apátság. A török korszak után a csatorna balpartján levő török várromokkal telt halomra, a mostani Gradistyére egy Majstrolin nevű szerb telepedett le családjával. A föld termékenysége 45másokat is ide vonzott, a kik felelevenítették a régi Veudvárat és Gradistyén szerb templomot építettek. 1715-ben Udvar (helyesebben Fudvar, Földvár), Szenttamás és Csurog határőrvidéki helyek voltak. 1717-ben a katonaság ökreit legeltették Földváron. 1728-ban Földvár katonai sánczban a főkapitány Sztojko Runity volt. Van két század (egy lovas, egy gyalogos) katonája. Földvárhoz tartozik ekkor Szentandrás, Béla puszta és Botrának egyik fele, míg másik fele Becséé. 1751-ben, mint a többi tiszai katonai sánczok, Földvár is felszabadúl s a tiszai korona-kerületbe kerűl. Lakossága szerb, csak későbben telepednek le itt magyarok. 1773-ban épűlt fel Földváron a mai szerb templom. 1806-ban szervezték a római kath. lelkészséget. 1833-ban pedig a r. kath. templom épűlt fel öt öl magas parton. Ipara már ekkor fejlett volt. 1818-ban kaptak czéh-szabadalmat a takácsok, asztalosok, lakatosok stb. Különben pedig koronauradalom volt. 1848-ban a koronai kerülettel a vármegyébe kebeleztetett be. - 1848 júliusban Földvárt a szerbek bevették, a lakosság menekűlni kényszerűlt, de 1849 szeptemberben ismét visszajöhettek. 1870-ben a koronakerülettel együtt megváltotta magát a földesúri terhek alól. A község határa 14,514 kat. hold, ebből a községé 5390; újabban ezt fölosztották a közbirtokosok között, mint legelő-jutalékot. Határában nyilvántartatnak a bácsföldvári szállások. A róm. katholikus templomon kívűl a gör. keletieknek is van itt templomuk, mely 1790-ben épűlt. 1848/49-ben az egész község tűzvész martalékává lett. A község határában látható kb. tiz méter magas dombot a lakosok csonthalomnak nevezik. A községben Népkör, Olvasókör, Szerb olvasókör, kath. olvasó-egylet, r. k. földmíves ifj. egylet; önkéntes tűzoltó-egylet és takarékpénztár áll fenn. Az 1900. évi népszámláláskor volt Bácsföldváron 6600 lélek, 1174 házban. Anyanyelv szerint 3795 magyar, 52 német, 2739 szerb, stb., vallás szerint 3624 róm. kath., 2676 gör. kel., 128 izr. stb. Van posta- és távíróhívatala, vasútja és három országos vásárja.

Bácsgyulafalva. A község a zombori járásban fekszik. A Kernyájához (Kerény) tartozó Pusztakula nevű kincstári pusztán a kincstár 1883-ban róm. kath. vallású magyar családokat telepített meg s ez a telep gróf Szapáry Gyula akkori pénzügyminisztertől Gyulafalva nevet kapott. 1885-ben már 2500 lélek lakott itt és két iskolaterme volt, 1892-ben külön költségvetése volt a telepnek s községgé való szervezése is tervben volt, míg végre 1894 júliusban, Kernyájától elkülönítve, belügyminiszteri engedélylyel, maga is önálló nagyközséggé lett. - A róm. kath. lelkészséget 1887-ben szervezték és a templom, Császka György kalocsai érsek költségén, 1898-ban épűlt. A lakosok Polgári olvasókört, Takarék- és hitelszövetkezetet és Temetkezési egyesületet tartanak fenn. Az 1900. évi népszámláláskor a faluban volt 2801 lélek 512 házban. Anyanyelv szerint 2696 magyar, 100 német és 5 szerb. Vallás szerint 2782 r. kath., 5 gör. kel., 5 ág. ev., 6 ref., 3 izr. A község határa 4914 kat. hold. Postája helyben van, távírója Kossuthfalva, vasúti állomása Pacsér.

Bácskeresztúr. A kulai járásban Kula és Hódság között fekszik. Igen régi helység. Már 1495-ben említenek egy possessio Kereztúr-t a Mosztonga körűl, Chomafalva és Doroszló mellett (Chomafalva körűlbelűl a mai R.-Militics helyén lehetett). 1540-ben Keresztúr Korvin Jánosé. Egy 1517. évi okmány is e helységek társaságában említi Keresztúrt Bács vármegyében. Az 1522. évi bácsvármegyei dézsmalajstrom is említi. Az 1590. évi török defterben felemlített Gorni (Felső) Keresztúr 21 adózó házzal valószínűleg a Kula alatti; Alsókeresztúr pedig hihetőleg a Cséb melletti Keresztúr volt. A török hódoltság alatt elpusztúlt. Cothmann kamarai biztos 1763-ban Keresztúrt nemrég telepített falunak mondja, lakosai nagyrészben gör. kath. kisoroszok, a kik Kisbresztovácz pusztának 3/4 részét és a régi Meggyes pusztát is haszonbérben bírják a kamarától. A községben történt ásatások egy őstelep nyomait tárták fel. Bácskeresztúr régi pecsétje a szokásos gazdasági jelvényekkel az 1763. évből való. A községben fennálló gör. kath. templom 1784-ben épűlt. Az 1900. évi népszámlálás szerint Bácskeresztúron volt 5098 lélek 849 házban. Anyanyelv szerint 160 magyar, 75 német, 6 tót, 4826 kisorosz, 4 horvát, 6 szerb és 21 egyéb. Vallás szerint 99 róm. kath., (Kula filiája), 4863 gör. kath., 7 gör. kel., 9 ág. ev., 35 ref., 74 izr., 11 egyéb. A község határa 11,006 kat. hold. Ebből 1893-ban a községé 1557, a kincstáré 980 hold volt. Mostani nagyobb birtokosa Molnár Károly dr. és Hermann Keresztély. A lakosok takarék-szövetkezetet tartanak fenn. Postája és távírója van, vasúti állomása Kula. A mai Bácskeresztúr 46termékeny vidékén, amit némely adatok nyomán Kula és Torzsa között is keresnek: Béla község. A Hunyadiak korában a Garaiak birtoka volt, de 1470-ben, talán zálogjogon, a Rozgonyiak ülnek a birtokban, a kik ez évben panaszt emeletek a Garaiak várnépei ellen azok hatalmaskodása miatt. Az 1470. és 1504. évi följegyzések szerint Palánka vidékét jelölik meg a község helyeként. 1504-ben Korvin Jánost találjuk a birtokban, a mikor egyéb jószágai között Béla falut is felsorolja. A XVI. század végén 1590-ben a török defterek a szegedi nahijében sorolják fel Béla falut, a melynek akkor tizennégy adózó háza volt. Ezután már faluként nem szerepel sehol. 1728-ban már csak puszta; abban az időben Földvár tartozéka volt. - A történelem adatai szerint hasonlóképen régi Bellyefalva (vagy Bellye) szintén a mai Bácskeresztúr szomszédságában szerepelt a XV. században. Első ismert ura a Keresztúri család 1410-ben. Ez évbeli okleveles följegyzés szerint azonban Szilágyi László felesége a Keresztúriak ellen birtokfoglalás miatt pert indított és az országbíró Keresztúrit meg is fosztotta a jószágtól; az ellenfelek utóbb mégis megbékéltek és megosztoztak a vitás birtokon, a mit az országbíró is jóváhagyott. A század második felében, 1469-ben, egy Belley nevű nemes tűnik fel, a kinek ez lehetett névadó helysége és kétségkívűl birtoka is volt itt. Alighanem azonos ez a falu Béla (Radanova) pusztával, melyet Iványi szintén Keresztúr szomszédságába helyez. Ennek Biela Radinova nevével 1652-ben a Wesselényi Ferencz urbariumában találkozunk és abban az időben hat jobbágy-háza volt. 1720-ban már csak egyszerűen Bela a neve a pusztának, míg 1731-ben ismét Bela Radanova. 1768-ban a kamarai térképen is rátalálunk és akkor a kulai határhoz közelebb eső részét egy hajdani falu helyeként említik. - Itt feküdt valahol Kerek falu is, mely 1410-ben szintén a Keresztúri család birtoka volt. Volt azonban benne része a Kereki családnak is, melyre azonban a Mendei család igényt tartott és meg is kapott. - Ide közel fekhetett Ők (Ewk) község is. 1431-ben az Őki Bodor család birtoka, egész 1512-ig. 1522-ben még a tizedjegyzékben szerepel a község, azután nyoma vész.

Bácskertes. Az apatini járásban, délnyugat felől szomszédja Zombornak. Közel fekszik a Dunához és 1904 előtt Kupuszina nevet viselt. E községet Bács vármegyének első, 1699. évi összeírásában már megtaláljuk. Marsigli térképén (1686-1693). Apáti fölött a Duna partján csak Vragnos van feltűntetve; s lehet, hogy a nép innen költözött át kissé biztosabb helyre, távolabbra a Dunától Kupuszina helyére, a hol hajdan egy Hetes nevű helység volt, a mely II. Endre idejében 1297-ben már fennállott. A XVII. század óta azonban Hetes falu többé nem fordúl elő, hanem nevét a Kupuszinánál elfolyó mocsár örökölte, melyet a török hódoltság után itt letelepedett új szláv lakosság Hetesiczá-nak nevezett. A Hetessel együtt említett Papi vagy Popi nevet az ugyancsak itt elterülő Popovo nevű dűlő örökölte. E Papi múltja 1211-ig nyúlik vissza. Müller 1709. évi térképén Apáti fölött a Duna mellett Hapsa, Schenk Péter 1717. évi térképén pedig Kapsa névvel van a helység jelezve. A faluhoz az ettől keletre fekvő kis Runyanin puszta tartozott. 1751-ben a kir. kamara e helységet még jobban be akarta telepíteni és még két pusztát csatolt hozzá a falutól délre, t. i. Aranyost a Duna mellett s ettől keletre Kisbresztováczot. 1754-ben szervezték a róm. kath. lekészséget. Szt. Annának szentelt temploma 1808-ban épűlt. Cothmann kam. telepítő biztos 1763-ban Kupuszinát, a sok víz miatt gyakori kiöntés veszélyének kitett területéhez képest, magyar, tót és dalmát lakosságtól majdnem túlságosan megszállott helységnek mondja. Az 1768. kamarai térkép szerint a faluban 157 család lakik, a kik nagyobbrészt magyarok; a falu határa 1920 hold (= 48 telek) Runyanin dűlő 981 hold (= 24 telek), Kisbresztovácz pusztának alsó része erdős. A Kucska nevű erdős sziget és a Telelő nevű kis puszta nem ide való, hanem mindkettő a dunántúli bélyei uradalomhoz tartozik, a mi miatt Kupuszina 1786-ban bár hasztalan, panaszolkodott is. 1772-ben a falut, eddigi területével, úrbérileg rendezték. Egy 1815. évi kimutatás szerint Kupuszinán 276 ház volt. Ekkor már fejlett ipara is volt. 1834-ben kaptak czéhszabadalmat a mesteremberei, így a kovácsok, mészárosok, takácsok, halászok stb. A Duna kiöntései ellen védgát biztosítja a helységet; de ezt a Duna megrongálta s azért a vármegye 1842-ben a falu határában kiigazítandó 250 ölnyi töltésre tizenkétezer munkást és 2000 kocsit rendelt ki a szomszéd helységekből. A Duna azóta is nagyon károsítja a község határát. 1890 okt. 2-án Kupuszinán 360 ház égett le. A lakoság tömérdek mocsaraiban halat, csíkot, teknősbékát fog; 47a kibérelt Kucska szigeten barmot, sertést nevel. Gabonatermelés kevés; de sok káposztát, hagymát és más zöldséget termel, a melylyel nagy vidéket látnak el. Határrészeinek mostani elnevezései: Kis- és Nagyhát, Süketlapos, Balaton, Kucska. Ez utóbbiban nevezetes épületromok vannak, a melyeket azonban a Duna most már egészen körűlfogott. Határából 227 hold a községé, (de 155 nem használható), 338 hold az apatini konzorcziumé és 1460 hold a kir. kincstáré. A nagyközség összes területe 5972 kat. hold. 1890-ben a községnek majdnem a fele leégett. Az 1900. évi népszámláláskor volt itt 3202 lélek 692 házban. Anyanyelv szerint 3186 magyar, a többi német, tót és szerb. Vallás szerint 3172 róm. kath., 7 gör. kel., 7 ág. ev., 16 izr. Posta van a községben, de a távírója és a vasúti állomása Zombor. Határában feküdt valahol Sári község, a hol 1448-ban a Sári Gleber családra bukkanunk. Azonban a Sári család e néven már 1373-ban feltűnik, míg 1460-ban a Sári Sándor család is. 1468-ban a Maróthiak birtoka, 1470-ben a Csapiak tartanak rá igényt, de 1480-ban a Takai család veszi meg a Martóhiaktól.

Bácsordas. A hódsági járásban, a Duna mellett fekszik. Előbbi neve Karavukova, vagy Karabukova. Szerb falu volt, a Duna melletti nádasok között és erdők mellett, valahol a mostani karavukovai réteken. Lakossága csak halászattal foglalkozott és a község, mint zsivány- és orgazda-fészek híresedett el. A Wesselényi Ferencz urbariumában 1652-ben felsorolt Krauk szerb falu három házzal, a mely földesurának két pár karmazsin-csizmát tartozott beszolgáltatni, bizonyára a szóban forgó helység. 1655-ben Wesselényi Ádámot vezetik be többek között Karauk birtokába. Karavukova nevén említik 1693-ban. Az 1699. évi Bács vármegyei összeírásban 41 gazdával szerepel; 1715-ben csak 14 adófizetője van, 1725-ben pedig 30. A kir. kincstár, mint földesúr e falunak rosszhírű lakosságát a közbiztonság kedvéért Paragára akarta áttelepíteni. A két falu között kóborló nép kezdett letelepedni, a melyet a vármegye az új Doroszlóra vagy Déronyra helyezett át; a karavukovai és a bogojevai szerbeket pedig 1755-ig is eddigi helyökön hagyta meg. A helység pecsétje az 1740-es években, mint más falvaké, földmívelési eszközöket mutat és ezek fölött csak e két betű S. K. (azaz: Selo Karavukova). 1755-ben Karavukova közvetetlen szomszédságában, a mai bogojevai alsó szőlők helyén, a most Pusztafalu nevű helyen, róm. kath. magyarok telepedtek le, a kik egyházilag Doroszlóhoz tartoztak; új falujok Új- (vagy Magyar-) Karvukova nevet kapott, míg a régi szerb falu Ókaravukova lett. Az új falu szépen gyarapodott, és 1757-ben már 200 frt adót fizetett, mig Ókaravukova 450 frttal volt megadóztatva. 1763-ban Cothmann Antal kamarai biztos az új-karavukovai magyarokat is, mert túlnyomóan csak halászattal foglalkoztak és a földmívelést elhanyagolták, beljebb szándékozott telepíteni, Doroszlóra, Veprováczra és mindkét Karavukovát német családokkal akarta betelepíteni. A würtembergi németek betelepítése 1764-ben a magyarok közé meg is történt s ugyanakkor sövényfalú kis templom is épűlt Újkaravukován, a melyet 1766-ban téglaépülettel helyettesítettek. A falu ugyanekkor önálló lelkészséget kapott. Az 1768. évi kamarai mappán a Mosztonga ér mellett van Ókaravukova falu 81 szerb családdal; innen 206 ölnyire éjszak felé van Újkaravukova 118 magyar családdal. Még föllebb, mindjárt a szőlők kezdődnek, míg tovább, éjszak felé, Bogojeva-puszta fekszik és Ráczmilitics meg Hódság felé van a Kovácsovics-dűlő. 1770-ben a Duna áradása elpusztította Karavukovát és a falu feloszlott; a németek megmaradtak ugyan a határban, de a folyamtól távolabb, a Mosztonga bara keleti partján, azon a helyen, a hol Karavukova falu most is van, Hódság közelében telepedtek le újra és helységöket ismét Újkaravukovának nevezték. Velök ment néhány magyar család is, a melyek elnémetesedésök után is megtartották eredeti magyar nevöket. A magyarok nagy része azonban visszamaradt régi helyén, a melyet most Magyarkaravukovának neveztek el. Magyarkaravukovát pusztaként 1772-ben úrbérileg Bogojevához csatolták; a németektől lakott új, vagy egyszerűen Karavukovának nevezett faluhoz pedig részben egy Kovácsevics nevű puszta tartozott. Az 1772-iki adóösszeírás szerint a mostani Karavukován 189 német család lakott, 32 iparossal, Bogojeván pedig 101 magyar család. A régibb Újkaravukova egészen elpusztúlt, s a bogojevai magyarok helyét a bogojevai alsó szőlők között Pusztafalunak nevezik. A helység pecsétje 1778-ból való. Az 1795-98. évi úrbéri szerződés szerint a község határában 37 5/8 szesszió volt 227 házzal. Azóta a helység szépen gyarapodott. 1785-ben épűlt 48Szent Mária tiszteletére szentelt temploma. 1870-ben űlte meg száz éves fennállásának emlékét. A község határa a védőtöltéssel ellátott Dunáig terjed s hozzátartozik a Kamaristye nevű vadászlak és a mellette levő Kolity nevű sziget is. Ez a Kamaristye a régi Kamarás nevét tartotta fenn, mely már 1390-ben említtetik, mint a Keresztúriak birtoka a Boldogasszonytelekkel (később Bogojeva) együtt. A határ kiterjedése 10,590 kat. hold. Ebből 2977 hold, leginkább erdő, a kir. kincstáré, 847 hold a réttársaságé és 801 hold a községé. Az 1900. évi népszámláláskor volt itt 3663 lélek 573 házban. Anyanyelv szerint 130 magyar, 3522 német. Vallás szerint 3643 róm. kath., 16 izr. A községben Kaszinóegylet Magyar kör, Róm. kath. olvasókör, Temetkezési egylet, Önsegélyző egyesület, Gazdakör, Önkéntes tüzoltóegylet, lövészegylet, munkás és ifjúsági egylet áll fenn. Van itt posta, távíró és vasúti állomás.

Bácsszentiván. Az apatini járásban fekszik Zombor alatt; Apatinnak keleti szomszédja. Előbbi neve Prigleviczaszentiván. A község határán az úgynevezett kis római sánczok húzódnak át s azért kapta megkülönböztetésűl a többi Szentivántól (különösen Deszpotszentivántól) a Prigvicza (vagy Priglevicza, azaz a "sáncz melletti") előnevét. Midőn 1361-ben Erzsébet, I. Lajos kir. anyja, a nyúli nemesektől ezeknek Félegyház nevű bácsvármegyei birtokát "prope villam reginalem Zund" megvásárolta, az alkalommal Félegyház szomszédjáúl említtetik Doroszló és Zenthyvan, a mely utóbbi a mai falunak őse s ettől délre lehetett. E helység birtokosa a Szentiváni család volt, a mely 1418-ban Egyházasszentiváninak írja magát. 1413-ban a Maróthiak szereznek itt zálogos részt Szákai Istvántól. 1423-ban ugyanők az Aranyáni Pap családtól. 1428-ban Szentiváni András a bácsi káptalan előtt Brozeki Cseh Istvánt adoptálta, egyetlen leányát, Annát, neki nőűl adta és halála után Bácsban levő összes birtokait, mint Szentiván, Gare, Banrád, Petrócz, Gimesegyház, stb. mind reá hagyta. 1431-ben a Szentiváni Bebencz családé; 1464-ben a Garai családé; 1469-ben a Bagoly család innen nevezi magát. 1473-ban és 1507-ben a Jó családnak is van itt részük. 1486-7-ben a Szentgyörgyi grófok birtoka, de birtokukhoz a kalocsai káptalan is jogot tart. 1487-ben a Szentivániak, Szentkirályiak és a Fejesek birtoka. 1503-ban a Keszi család innen nevezi magát. A XV. században a Balog család is birtokos itt. A török defterek a zombori nahijében Szent-Ivánt 1554-ben két, 1570 kőrűl három és 1590-ben már 17 adózó házzal sorolják fel. Az 1715. évi vármegyei összeírásban is csak Szentivánnak írják, melyben 31 gazda lakik. Midőn 1718-ban Bács és Bodrog vármegyéket egymástól elkülönítik, ez a Szentiván Bács vármegyébe kerűl. 1722-ben a helység nevét először írják Szentvánprigrivicze-nek. 1740-ben két szerb pópa volt itt és az egész faluban kizárólag szerbek laktak. 1760 körűl a szentiváni szerbek a szomszédos, igen termékeny Gyurity nevű pusztára telepedtek; a régi Szentiván falu helyén Cothmann kir. kincstári biztos 1763-ban csak a volt kerteknek nyomait látta és a régi szerb templomocskának romjait, melyeket Kovács mérnök akkor készített megyei térképén is feltüntetett. Cothmann terjedelmes jelentésében azt írja, hogy a régi térképeken feltüntetett két külön területet már nem ismerhetni fel s nem lehet megkülönböztetni, miért is egynek vették. A Gyurity puszta mellett egy Neorith nevű puszta állott, s Cothmann, hogy ezt értékesíthesse, az akkori Prigleviczszentiván közvetetlen szomszédságában, tisztán német falut akart telepíteni hatvan-hetven házzal, a mit 1763-ban meg is tett, az új falut elnevezvén Ujszentiván-nak. Ez azonban, úgy látszik, a régibbel egy községgé olvadt és ma már az egész község német. 1763 körűl állítólag sok franczia család lakott Prigleviczszentivánban, ezek azonban idővel nagyrészt kihaltak. A község pecsétje többször változott. A legrégibb 1773-ból való. Vésete: egy szent, pásztorbottal, baloldalán bárány. A római katholikus lelkészséget 1763-ban szervezték, a Szent János-templom 1788-ban a régi alapokon épűlt fel. Három kápolna van még itt: a kálvárián Szent Rókus kápolnája, a temetőben és a Szent Vendel-kápolna, mely utóbbi a Szemző-család költségén 1878-ban épűlt, utóbb 1885-ben megújíttatott. Már a múlt század elején nevezetes ipara volt. 1822-ben kaptak czéhszabadalmat a lakatos, kovács, kerékgyártó, kádár, asztalos stb. czéhek. A község lakosai kaszinókat, olvasóköröket és díszlövész-egyletet tartanak fenn. Van itt egy gőzmalom és asztalos-gyár is. Az 1900. évi népszámláláskor volt itt 5056 lélek 750 házban. Anyanyelv szerint 195 magyar, 4812 német, 6 tót, 2 oláh, 5330 szerb, 11 egyéb. Vallása szerint 4963 róm. kath., 5 gör. kath., 17 gör. kel., 5 ág. ev., 1 ref., 60 izr. Határa 8609 kat. hold. Ebből a községé 1627, a kincstáré 1577 hold. Van vasútja, postája, távírója és egy országos vásárja.

Bácstóváros. A palánkai járásban fekszik, Bács szomszédságában. Régi neve Tovarisova. Tovar szláv szó és vagyont, kincset jelent. E helység határába a régi Bancsa és Dobra falvak pusztákként olvadtak be. Bács vármegye első, 1699. évi összeírásában Tovarisovát még nem említik. Először 1715-ben fordúl elő szerb faluként, tizenöt adófizetővel. - 1717-ben Tovarisova nem az újonnan alakuló Bodrog, hanem Bács vármegyének jutott. Az 1768. évi kamarai térkép 78 szerb családdal, a mai helyén tünteti fel Tovarisovát. Ennek határában, Szelencse alatt, van Nagybancsa puszta. 1772-ben Tovarisova úrbéri rendezést kapott és Nagybancsa és Golodobra pusztákat úrbérileg határához csatolták. A község telepítése is ebben az időben történhetett; a gör. kel. egyház anyakönyvét 1788 óta vezetik s már ebben az évben kb. 900-1000 lélek lehetett a községben. E községnek 1742-ben használt pecsétje élével felfelé fordított szántóvasat mutat, fölötte csillagok között kereszt s ennek két oldalán e szerb betűk: "C. T." 1744-ben más vésetű pecsétet találunk, melyen ferdén álló szántóvas fölött C. T. betűk láthatók. Ezután az 1770-es években a szántóvas fölött korona van s e fölött: "C. T.". A XIX. század első felében is e jelvények vannak: korona, szántóvas és búzakalászok. Az egészet körűlveszi: "Sigill. Poonis. Tovarisova". A régibb, 1785-ben épűlt gör. kel. templomon kívül e községnek 1868 óta róm. kath. parókiája és 1882 óta temploma is van. A község határában, szántás közben, gyakran kerűlnek elő őskori régiségek, különösen cserépedények. A lakosok két segélyszövetkezetet, két olvasókört és egy gazda-egyesületet tartanak fenn. Dűlőnevei közűl a Nagybáncsa (a hol a régiségeket találják) a hagyomány szerint Bács hajdani külvárosa volt. A "Bég-luk" dűlő még a török világ emlékét tartja fenn. A falutól délre régi sírok vannak; a nép azt beszéli, hogy kolerások temetője az. Az 1880-iki katonai térképen már jelezve van e régi temető. Az 1900. évi népszámláláskor 3918 lélek volt Tovarisován 711 házban. Anyanyelv szerint 90 magyar, 1045 német, 99 tót, 2577 szerb és 106 czigány. Vallás szerint 1103 róm. kath., 2655 gör. kel., 77 ág. ev., 44 ref., 35 izr. Határa 10,309 kat. hold. Ebből 1903-ban a községé 334 holdat, a kincstáré pedig 753 és 1957 holdat tesz. Hermann Ferencznek is van itt nagyobb birtoka. A községnek van postája és távírója, azonkívűl évenként két országos vásárja; vasúti állomása: Parrag. Bácstóváros határában öt régen eltünt község emlékét ismerjük. Ezek Báncza, Óbáncza, Mindszent, Kapolcs és Macsal. - Báncza (Báncsa). Tovarisova határának éjszaki részén terűlt el. A XIII. században két helyen is rátalálunk: egy 1283. évi oklevélben szerepel bizonyos Beke nevű nemes a Bács vármegyei Báncsa helységből; rajta kívűl szerepel még bizonyos Péter fia Tamás de genere Bancha is. Ismerünk továbbá 1308-ban egy Stephanus de Bancha nevű nemest is, a ki 1311-ben királyi emberként szerepel. János fia Pál de Bancha pedig 1350-ben a nádort képviseli egy doroszlói ügyben. Ebben a században tűnik fel a helység első ismert földesurának neve: a Horváthi családé, a mely hűtlensége miatt birtokait elvesztette és ezzel együtt Báncsát is. A birtokot ekkor Garai Miklós és János nyerte királyi adományúl. 1408-ban Zsigmond király újból megerősítette a Garaiakat jószágukban. A XIV. században Báncza faluban más birtokost is ismerünk; így első sorban a Báncsai családot, melynek jogait 1319-ben Losonczi István bácsmegyei főispán igazolja, a mikor Kéméndi Péter fia János el akarja foglalni a Báncsai Miklós leányának, Erzsébetnek, és Kéméndi Györgynek itteni jószágát, a melyet Báncsai Miklós hagyott reájuk. A következő században a falu neve több változatban kezd felbukkanni, mely a helység több részre történt tagolását mutatja. Így: Óbancha, melynek némely részét zálogjogon megszerzi Csekei Porkoláb Tamás 1457-ben, a kinek magvaszakadtával Mátyás király a birtokot, 1461-ben, Szilágyi Erzsébetnek adta. E század közepe táján más családoknak is volt itt birtokuk, így 1448-ban a Bekszóiaknak, a kik a Lekcsei Sulyok család tagjaival kötnek örökösödési egyezséget, továbbá 1467-ben az Iszántai Marhártiaknak is. Egy Garai leány révén pedig, 1478-ban, Széchy Miklós jut itt birtokhoz. 1505-ben a Báncsai család egyik tagja, András, Csongrád vármegye főispánja és részt vesz a rákosi országgyűlésben. Az 1522. évi tizedlajstrom szerint Banchya a vármegye legnagyobb falvai között szerepel, 107 magyar adózóval. A mohácsi vész után is jelentősebb hely maradt és 1543-ban 54Nagybancha a neve. Ez időben új birtokosa Hatvan György és János, török defterek három részre osztják, megkülönböztetvén Nizsmabancsát, továbbá csak Báncsa falut és végül Rádinabancsa községet (talán Nagy-Bancsa) 1701-ben azonban már csak kincstári pusztaként szerepel Nagybancsa névvel; ugyanígy említik 1772-ben Tovarisova urbariumában. - Mindszent községről 1328-ban találjuk az első feljegyzést. Ekkor a bácsi káptalan faluja volt. - Később a Garaiaké lett, kiktől 1457-ben Csekei Tamás cserögi várnagy vette zálogba. 1525-ben még találkozunk a községgel Patolcsi Gergely birtokaként, de további sorsáról hiányoznak az adatok. - Kapolcs község 1414-ben a Kapolcsi család névadó birtokaként szerepel. 1464-ben találkozunk vele a Kapolcsi Macsó család előnevében is, színtúgy 1431-ben és 1464-ben a Kapolcsi Vatanok és a Kapolcsi Velez családok előnevében is. - Macsal falut (Machal) egy 1431-iki oklevél említi. Ugyanakkor szerepel a Macsali család is.

Bácsújfalu. A hódsági járásban fekszik. E községet Batthyány József kalocsai érsek telepítette a maga puszta birtokán, Bács várostól éjszakkeletre, a városhoz tartozó Derzsa és Nagybancsa nevű földterületen, a vármegye határozata értelmében, a Kulpin-ból elbocsátott új telepesekkel. Ezekkel Batthyány érsek 1758-ban kötötte az első úrbéri szerződést. A telepítésnek még csak nehány régibb szerb telepes volt útjában; az érsek ezeknek 1758-ban megengedte, hogy onnan 1759. évi Szt. György napjáig elköltözhessenek, de házaik feltétlenűl az új telepeseknek kellett eladniok. Ez új telepnek, a melyhez Szelencse puszta is tartozott, 1758-ban még nem volt neve, a következő évben már Érsekújfalu-nak nevezték és pecsétjén ez a felírat volt: "Érsek Ujfalu (tulajdonképen hibásan Eksek Ujealu) 1759." De a nép pusztájáról Szelencsé-nek is nevezte. Ez a Szelencse hihetőleg a régi Szőlős helységnek tartotta fenn emlékét és Szelencse névalakban már a török defterekben találkozunk vele. Az 1760-as években is többnyire Érsekújfalu-nak és néha Bácsújfalunak mondatik, mely utóbbi név a későbbi években szokottabb lett. Későbbi vésetű pecséten a körirat: "Bács-Ujfalu 1789." A pecsét belsején mindig egy szívből kinövő fa van feltüntetve, melynek mindkét oldalán egy-egy szarvas ágaskodik; a szív mellett a falusi jelvények: szántóvas és csoroszlya. 1770 őszén 124 róm. kath. család jött ide. A falut ez időtájt ismét Érsekújfalunak mondják. Kérik, hogy a falun a régibb lakosoktól hátramaradt adót ne követeljék többé. Az 1758. évi úrbéri szerződést a királynő rendeletére 1773 május 12-én megújítják. Az érsek örökös jobbágyainak nevezi a falu lakosait, a kik, az aláírásokból következtetve, mind magyarok. A falu Szelencse pusztát bírja haszonbérben, s a bácsi magtárból 940 pozsonyi mérő gabonát kell az érsek magtárába felfuvaroztatni. Bírót és esküdteket a falu az uradalomtól kijelölt egyének közűl tartozik választani. A vadászat általánosan tiltva van, csak süketfajdra szabad vadászni, ebből azonban minden hatodik párt be kellett szolgáltatni; farkasok ellen viszont hajtóvadászatra vannak kötelezve. Az 1778. évi vármegyei összeírás szerint Bácsújfaluban 121 gazda, 46 házas és 13 házatlan zsellér volt. 1788-ban filiából önálló róm. kath. anyaegyházzá lett, de a templom már 1794-ben épűlt, az ág. evangélikusoké pedig 1870-ben. 1886-ban nagy tűz pusztított a községben. A lakosok temetkezési egyletet tartanak fenn és nagy részük kendertermeléssel és feldolgozással és zsákvászon-szövéssel foglalkozik. A község kétszer is leégett és pedig 1886-ban és 1899-ben. A község földterülete 5635 kat. hold, ebből a községé 798 és a kalocsai érseké 723. Az 1900. évi népszámláláskor Bácsújfalun 3135 lélek volt 544 házban. Anyanyelv szerint 65 magyar, 43 német, 2985 tót, 40 szerb; vallás szerint 1436 róm. kath., 1640 ág. ev., 25 izr., 35 egyéb. Van itt posta, de a távíró és a legközelebbi vasúti állomás Paripás. Ide nem messze fekhetett valahol az elpusztúlt Dál község, mely 1410-ben a Keresztúri család birtokaként bukkan fel az oklevelekben. 1480-ban már a Tallóczi Bánfi család kezén van, 1492-ben a Doroszlai Kis családé és 1504-ben Korvin Jánosé.

Bácsújlak. A palánkai járásban Dunabökény (Bácsbukin) mellett fekszik. Azelőtt Novoszeló volt a neve. A török defterek a bácsi nahijében felsorolnak egy Novoszelót 1554-ben három, 1570-ben tizenegy és 1590-ben kilencz adózó házzal. Bács vármegyének 1699. évi I. összeírásában Novoszeló nincs felsorolva. Mégis egy 1701. évi kamarai feljegyzésben Lovrencztől nyugatra említik Novoszeló, másképpen Újfalu pusztát, mely Müller 1709. évi térképén is fel van tüntetve. 1715-ben Novoszelóban volt hét adófizető. 1729-ben a bácsi 55adminisztrátor a fiskushoz kerűlt Lovrencz és Novoszeló pusztákat át akarta venni, s ezért az udvari kamara kéri az udvari haditanácsot, hogy ne gördítsen akadályokat az átvétel elé, tehát katonai hatóság alatt volt. Úgy látszik, hogy a kamara Zamboni-nak adta bérbe Lovronczét és Novoszelót, mert Csejtei Pál még 1729-ben három évre bérbe vette ezeket Zamboni özvegyétől. 1731-ben Novoszelót és Szent-Lovrenczet báró Zoanna Jánosnak adományozták, ki négy országos vásárt eszközölt ki Novoszelónak. Zoana János 1746-ig volt Lovrencz és Novoszeló földesura, ekkor Novoszeló a Pálffyaké lett. 1778-ban gróf Pálffy János Novoszelót és puszta Lőrinczet eladta Csepéni Adamovics János királyi tanácsosnak s ez ismét eladta Cseh Mihály királyi tanácsosnak. E családé a XIX. században is. Novoszeló 1828-ban német falu volt s a Duna kiöntésétől sokat szenvedett. Római kath. lelkészség 1734 óta van a faluban, anyakönyvek már 1724 óta ismeretesek. A templom előbb ideiglenes, majd szilárdabb anyagból 1826-ban épűlt. Az 1900. évi népszámlálás szerint Bácsújlakon volt: 1734 lélek 300 házban. Anyanyelv szerint: 1571 német, 75 szerb, 79 magyar, 7 tót, 6 egyéb. Vallás szerint 1698 róm. kath., 31 gör. kel., 5 ág. ev. A község határa 5347 kat. hold. Mostani nagyobb birtokosa Adamovich Iván, kinek itt kastélya is van, melynek egyik részét 1840-ben a Cseh család építtette, a mostani tulajdonos pedig 1905-ben megnagyobbította. A község 1876-ban sokat szenvedett az árvíztől. A lakosok önsegélyző- és temetkezési egyesületet tartanak fenn. Van itt posta, távíró- és gőzhajó-állomás.

Bajmok. A bácsalmási járásban fekszik. Már 1462-ben említtetik faluként, midőn Mátyás király február 16-án az anyjának fényesebb udvartartás czéljából adományozott Csongrád- és Bács-vármegyei falvak és puszták között Bajmok falut is megnevezi, a mely ekkor Csongrád vármegyéhez tartozott. Mátyás király anyja, Szilágyi Erzsébet, 1484 november 11-én jószágait végrendeletileg Corvin Jánosra hagyta, a mit Mátyás király is megerősített. Ilyképp bizonyára a fentemlített helységek is Corvin birtokába jutottak. Corvin 1504-ben halt meg, özvegye pedig 1509 január 25-én Brandenburgi György őrgrófhoz ment nőűl, s így más birtokokkal együtt, az említettek is újra urat cseréltek. A csakhamar bekövetkezett török hódoltság alatt a defterekben, 1580-82. években, Novibajmok említtetik huszonegy adózó házzal a szabadkai nahijében. 1590-ben pedig a zombori nahijében volt egy Baimok 16 és Novibajmok 21 házzal. Később, a török korszakban, a falu elpusztúlt, és a hódoltság végével a még ott lakott nehány ember is Szabadkára költözött, magával vivén a pusztának hagyott területre való jogát. Bajmokot, a többi szomszéd pusztával együtt, 1702-ben, s újra 1743-ban és 1779-ben Szabadka város határához csatolták. Egy 1764 június 28-án kelt kir. rendelet a katonaszállítás könnyítése czéljából Szabadkának megparancsolja, hogy két pusztáját telepítse be és pedig Bajmokot és Ludast. 1770-ben kezdték el Bajmokot betelepíteni, a mi csak 1785-ben nyert befejezést. Ipara már ekkor erős fejlődésnek indúlt. Czéhei, így a kovácsok, ácsok, kőmivesek, szűcsök, csizmadiák, szabók, kötélverők, takácsok, asztalosok és szíjgyártók. A róm. kath. plebániát 1770-ben szervezték. Temploma, 1817-ben épűlt, de 1845-ben megújították és 1889-ben berendezték; 1907-ben a régi elé csinos új templomot építettek, a mely egybefügg a régivel s így tágasabbá lett. Kegyura Szabadka város. Az 1900. évi népszámláláskor Bajmokon volt 7588 lélek, 1502 házban. A lakosok anyanyelv szerint magyarok (3599), németek (1980) és bunyeváczok. (1980). Vallásuk, kevés kivétellel, római katholikus. A község határa 18,017 kat. hold. A községnek van vasúti, posta- és távíró-állomása, továbbá három országos vásárja. Legnagyobb birtokosa Szabadka sz. kir. város, a mely már a múlt század elején is földesura volt. Van itt nagy tégla, cserép- és czementáru-gyár, a mely Lichtneckert Józsefé és társaié, mint közkereseti társaságé. A községben van több társasegyesület, így: népkör, kath. kör, nemzeti kör, két olvasókör, asztaltársaság, polgári kaszinó. Van egy virágzó pénzintézete: Első bajmoki takarékpénztár rt.

Bajsa. A topolyai járásban fekszik, a Krivája-ér mellett. Már 1462-ben fennállott, még pedig két önálló helységként: Nagbaych és Fibaych, melyeket Mátyás király több faluval együtt anyjának ajándékozott. E Fibaych valószínűleg a mai Topolya helyén volt. Ugyanez évből arról is van oklevél, hogy Dóczi László, a szentlászlói és Péter a nádorfehérvári vár kapitánya, királyi adományúl kapják Bajcsot; s ezt a birtokot Nagbaych és Fybaych néven 561485-ben, mint az ő birtokukat, Csongrád vármegyéhez számítják. A két helységet Dóczi Péter halálakor, a család magvaszakadta miatt, Bajnai Both András és Ambrus kapta II. Ulászlótól. Az 1543. évi kalocsai érsekségi urbarium szerint Bajsa évenként huszonnégy pénzt és egy pár csizmát tartozott fizetni az érseknek. A régibb okmányok alapján összeállított és 1665-ben királyi védőlevéllel megerősített érsekségi helységjegyzékben Bajsza is fel van sorolva. A török defterekben még 1580-82-ben is, a szabadkai nahijé falujaként említtetik huszonhat adózó házzal. Itt Nagybajsának mondják, mert mellette akkor Kisbajsa is volt, a melyben 1580-82-ben 21 és 1590-91-ben 23 ház állott. De Nagybajsa az 1590. évi defterben már nincs felemlítve, mert akkor a zombori nahijéhez tartozott 27 házzal. A török hódoltság és a Rákóczi-féle pusztító hadjáratok alatt teljesen elpusztúlt Bajsát kir. kincstári pusztaként (Bajscha) Mária Terézia királynő 1751 június 25-én kelt donáczióval Zákó Istvánnak, a megszüntetett tiszai határőrvidék volt kapitányának adományozta, azzal a kötelezettséggel, hogy azt be kell telepítenie. Bajsa tehát 1750-ben lett ismét faluvá. Zákó István 1759-ben Bajsának felét 13,000 forintért Vojnits Lukácsnak és Jakabnak adta el. 1793-ban Vojnits Lukács, András, Jakab, Mihály és Simon megkapták a birtokról a Bajsai előnevet is. A róm. kath. templom 1760-ban, parókiája 1784-ben épűlt. A kegyúri jogot ez idő szerint a Bajsai Vojnits család gyakorolja. Az ág. ev. anyaegyházat 1785-ben szervezték, temploma 1820-ból való. Van itt gör. kel. templom is 1818-ból. Az 1900. évi népszámláláskor Bajsán volt 3755 lélek, 663 házban. Anyanyelv szerint van 2302 magyar, 114 német, 853 tót, 19 ruthén, 454 szerb. Vallás szerint van 1841 róm. kath., 447 gör. kel., 1162 ág. ev., 203 ref., 49 izr., 52 egyéb lakos. A község határa 16,538 kat. hold. - Legnagyobb birtokosai: Vojnits Jakab örökösei, Geyer Henrikné, Lelbach János, Lelbach Károly örökösei, Lelbach Péter és Wámoscher Nándor. Ez utóbbinak itt régi kúriája van, melyet még a Zákó család építtetett. Ezen kívül Fernbach Józsefnek is van itt úrilaka, Duboka pusztán pedig özv. Fernbach Antalnénak. Gläser Jánosnak tégla- és cserépégető telepe van itt. A lakosság Társaskört, Polgári olvasókört, Haladó-kört, róm. kath. temetkezési egyletet és ifjúsági egyletet tart fenn. Határában van Alsóroglaticza és Duboka. Van postája; vasúti és távíró-állomása Bácstopolya. E községhez közel fekhetett az eltűnt Hímesegyház község. Mint nevéből is látszik, ősi egyházas hely, melynek szép temploma lehetett, mely után a községet is elnevezték. Csak 1462-ben bukkanunk első nyomára, a mikor Szilágyi Erzsébet birtoka volt; de 1504-ben Korvin Jánosé.

Bátmonostor. A bajai járásban van. Henszlmann Imre szerint a mai Óbátmonostor nevű területen a XIII. században valószínűleg már a tatárpusztítás előtt, Szent-Benedekrendű grangia állott, azaz a közeli Tolna vármegyei Bátha anyakolostor gazdasági telepe, kis templommal. Ezt a telepet a tatárok valószínűleg elpsztították. Később a kalocsai érsek foglalta le a maga számára a báthai benczések birtokát és huszonhat évig jogtalanúl használta is. Akkori neve, mint a bátai apátság birtokáé, Apáti vagy Nodjarki (azaz Nagyárok) volt. A pápa fellépésére 1337-ben az érsek a birtokot visszaadta, mire a bátai apát az előbbi grangiát filiális apátságra emelte és e ranghoz illő monostort is építtetett, a mely a török hódoltság idejéig birtokukban maradt. 1546-ban itt már nem voltak szerzetesek. A Kisvárdaiak, az akkori tulajdonosok, akkortájt szétosztják maguk között a templom ezüst kincseit. Henszlmann Imre, Haynald kalocsai érsek költségén 1871-ben Báthmonostorban is végzett ásatásokat. Ez alkalommal megtalálta a XII. századbeli román stílű templom alapfalait, melyekre későbben gót stílű átidomított egyházat építettek. Az oltár előtt sírt, több apróságot és római faragott emlékkövet talált. Egy régebben a romok között talált, de ismét elvesztett pecsétnyomón, háromtornyú templom van feltüntetve. Az alapok azonban nem igazolják e tornyok létezését. A kolostor és a hozzátartozó falu a mai Bátmonostortól mintegy negyedórányira közelebb volt a Dunához, a hol a templom emelkedettebb helyen épűlt. Ezt a helyet most is Óbátmonostornak nevezik. A sok kétségesnek látszó adat közűl Bátmonostor múltjára vonatkozólag az első hitelesnek látszó feljegyzés az, hogy VI. Kelemen pápa 1345 október 15-én Avignonban kelt levelével Becsei Imre fiának, Tőttös-nek, Pilis várm. főispánjának, a ki egyszersmind Bátmonostornak birtokosa is volt, megengedte, hogy ez említett helyen (oppidum) - a hol már 57régóta valami klastrom-féle épület volt, de a pogányok által részben rombadöntetett, azonban nem tudni, vajjon laktak-e abban valaha szerzetesek - tizenkét szent Ágostonrendű remete számára templomot és egyéb szükséges épületeket emelhessen. E szerint az új templomot és monostort nem a bátai apátság építette a maga költségén, hanem Tőttös, a helység földesura. A Henszlmann által kiásott alapok csakugyan a XIV. század közepére vallanak; de hogy az említett remeték, vagy pedig benczések laktak-e itt, nem bizonyos. Az apátság a török hódoltság kezdetén megszünt, de a czímzetes apátság ma is fennáll. A helységnek, mely e monostor mellett alakúlt, az okmányokban előforduló névalakjai: Bvt-Monostora, Monasterium Both, Bothmonustra, Bathmonostra, Bochmonustra, sőt Bakmonostra és Bakmostra is. 1322-ben Róbert Károly király Temesvárt újévkor kedves emberének, Becsei Imre, lévai várnagynak, hű szolgálataiért, örökösen bizonyos "possessionem Bothmonustra in comit. Bodrog" adományozott, a mely előbbi urának magvaszakadtával a király birtokába esett. Ez adománylevelet I. Lajos király 1364-ben újra megerősíti. A királyi adományozás után, Pál, Bodrog vármegyei főispán, négy szolgabírójával bejárja e birtok határait Bátmonostorban és Szigeten s erről Becsei Imrének bizonyítványt állítanak ki. Becsei Imre 1323-ban panaszkodik a királynak, hogy némely örökös birtokát a zavaros időben tőle elszakították, így Bátmonostort is a Holtsziget erdővel. Erre a király a kalocsai káptalant bízta meg, hogy Becsei Imrét birtokaiba törvényszerűen visszahelyezze, a mi, a káptalan július 30-án kelt jelentése szerint meg is történt. A Holtsziget erdő 1384-ben Herczeg Péteré volt és Szekcső várához tartozott. Ez erdő és Bátmonostor között a pécsi káptalan tartott határjárást. Bátmonostor előbbi birtokosairól csak annyit tudunk, hogy 1321-ben Becsei Imre kérelmére a bodrogi főispán bizonyos bírságot enegedett el e helység akkori urának: Johannes filius Petri de Monasterio Both. Ez örökös nélkül halván el, 1322-ben jutott Becsei e hely birtokába s utána fiai, Tőttös és Vesszős. 1370-ben Berki Miklós fia Pál, régibb leányágon, Tőttös fia László ellen egy részt követel magának Bátmonostorból, de mással elégíttetvén ki, ez a hely továbbra is a Becseieké maradt. 1403-ban előfordul Laurentius, filius Andreae, fil. Simonis de Báthmonostor, a ki Erdődinek bizonyos földeket adott el. 1516-ban Bátmonostor mezővárost Bakacs Tamás esztergomi érsek kapta a királytól adományban, Tőttös László magtalan kimúlása után, 1518-ban, a Csábrági Erdődiek e város miatt pörben vannak Tőttös unokájával, Kisvárdai Lászlóval. A török korszakban a község Monostor néven, a bajai nahijébe tartozott és 1557-ben fejadóra össze volt benne írva húsz ház és a falu szegényei tíz házzal. Marsigli 1690-ből származó térképén csak Monostor áll a Szurdok csatorna keleti partján. E vidék felszabadulása után a kamara vette birtokába az elpusztúlt vidéket. Bács vármegye 1699-iki összeírásában a bajai járásban volt Monostor néven és összesen tizenegy család lakott itt. Később a Czoborok kapták az egész bajai uradalmat, s ebben volt Bátmonostor is. Czobor József kamarai engedély alapján ez uradalmat 1747-ben eladta báró Vay Lászlónak és Orczy Lőrincznek. A század végén Grassalkovics Antal volt Bátmonostor birtokosa (1831-ben is). A török uralkodás alatt a monostor elpusztúlt és a szerzetesek (már 1546 előtt) elköltöztek. Helyökbe később Szt. Bazilrendű szerb szerzetesek, kalugyerek jöttek, a kik a templom szentélyét rögtönzött tetővel befödvén, itt telepedtek le. 1724-ig velök csak nehány szerb család lakott a régi falu helyén, a mely a bajai uradalom összeírásában, mint Szurdok déli szomszédja, Mali (Kis) Monostor néven fordúl elő. A régi bátmonostori templomból és monostorból még fennmaradt romokat 1761-ben a kamara rendeletére lőporral hányatták szét és a még használható anyagot a szomszéd falvak templomaiba építették be. Róm. kath. temploma Szent József tiszteletére, 1761-ben épűlt; a parókiát 1771-ben szervezték. Bátmonostor régibb szomszédai közűl Baja, Szeremlye és Baracska áll még fenn, de Pauli, Tőttös, Lak, Bob, Arany, Bál, Tárnok, El, Elszekcső, ma ismeretlenek; legföllebb valamely puszta vagy kisebb földdarab tartja fenn egyiknek-másiknak nevét. Ezek közűl Bob a XIV. század elején már ismert hely, melyről 1318-ból is van följegyzésünk. A Becsei Imrének adományozott bátmonostori jószág határainak megjelölésekor szerepel ez időben. Nyomára akadunk még 1390-ben egy oklevélben, a melyben Gara, Bob, Bátmonostor helységek Tárnok szomszédaiként vannak feltűntetve. Azután már csak a török hódoltság korában 58bukkan fel újból a neve Boba alakban. A XVII. század elején Bajany László birtoka volt, kinek halála után Strucz Ferenczet, Zádory Andrást és Aszalay Ferenczet iktatták be 1623-ban a birtokba. Az Aszalay részt 1626-ban Esterházy Miklós nádor adományozza. Esterházy Pálnak. Ugyancsak a nádortól nyernek itt birtokot, 1658-ban, Pápai Péter és Dúló György. Ebben az adománylevélben a birtok nevét Babonyának írták. Itt feküdt e tájon Bál dunamenti község is. A XIV. században a Treutelek birtoka, a kik 1407-ben más jószágért cserébe adják a Korpády családnak. Névadó helysége és birtoka volt a Báli családnak. A Báliak 1447-ben a bátai apátságra ruházták át. E század második felében a falut Boroti Bíró György is uralta, a kinek magvaszakadtával, 1481-ben, a Czoborok, Belegi Markos Péter, Szántai Marhárt János és Berjegi Albert osztoztak meg a birtokon. A falu további sorsáról már nincsen adatunk. Iványi szerint a hajdani falu helyén épűlt az a Pandúr nevű község, mely Marsigli 1690. évi térképén szerepel. Az 1741-ben tartott kutatás alkalmával is ezt állapították meg. - Ezen a vidéken fekhetett Páli vagy Kispályi község is, mely 1346-ban szerepel, a mikor a háj-szt-lőrinczi prépostság itteni részbirtokát elcserélte a Becsei Tőttös családdal. 1466-ig a Tőttösök az urai és utánok a Várdaiak. - Az Él nevű község is e tájon állott fenn. 1341-ben a fejérvári káptalan birtoka, melyből egyrészt 1392-ben a Tőttös családnak enged át. 1482-ig szerepel még a káptalan birtokosként, de újabb adatok ismeretlenek. - Volt itt valahol még egy Lak nevű falu is. Ez 1384-ben a báti apátság birtoka, mely 1400-ban a Tőttös család kezére kerűlt. Ez 1466-ban örökösödési szerződést kötött Várdai István kalocsai érsekkel, melynek következtében a birtok a Várdaiaké lett. Az 1900. évi népszámláláskor Bátmonostoron volt 2674 lélek 465 házban. Anyanyelvük magyar. Vallás szerint 2647 róm. kath., 6 gör. kel., 4 ág. ev., 17 izr. Határa 6086 kat. hold.

Begecs. Az újvidéki járásban fekszik, közel a Dunához, Bánostorral majdnem szemközt. Steltzer szerint a régi Begecs falu néhány kilométerrel feljebb volt a Duna mentében, inkább nyugat felé. A helységet már egy 1543. évi kalocsai érseki dézsmajegyzék is említi, és neve előfordúl a török defterekben is a bácsi nahijéban. Igy 1553-ban Iloka és Futak közt Bekincs, 1561-ben Bekecse. Bács vármegyének 1699. évi összeírásában szegény kis telep vagy puszta volt öt parasztcsaláddal; mellette volt Kúva négy gazdával, fölötte Kerta 30 gazdával. A futaki uradalom 1703. évi névjegyzékében még nincsen felemlítve, hanem 1718 óta rendes faluként szerepel az uradalomban máig. Különben vármegyei adójegyzékekben már 1715-ben fel van sorolva. 1717-ben az újból alakuló Bodrog vármegyébe osztották be. Midőn a futaki uradalom Gavriánitól a Csernovics család birtokába jutott, az utóbbi 1755-ben a még hátralevő tíz ezer forint fejében Begecset adta zálogba Gavriáni özvegyének. Csernovicsék 1759-ben Begecs faluval úrbéri szerződést kötöttek, de később sokszor károsítják e falut. Igy Kerta pusztát az uraság újabban Glozsánnak adta bérbe, sőt a falu határának egy részét is magának foglalta le, az adót pedig nem szállította le. Ezt és egyéb úrbéri panaszait 1768-ban a falu egyenesen a király elé terjesztette s Bács vármegye még 1771-ben is vizsgálatot tartott ez iránt. A múlt század elején a gróf Brunszvik családé volt. Begecs határa 7567 kat. hold. Ebből 585 kat. hold, jórészt legelő, a községé; gróf Chotek Rezső futaki uradalmához tartozik 4121 kat. hold. - Az 1900. évi népszámláláskor 2244 lélek volt itt 410 házban. Anyanyelv szerint magyar 12, német 35, tót 168, szerb 2012, stb. Vallás szerint róm. kath. 27, gör. kel. 2024, ág. ev. 175 stb. Begecs határában két ősrégi telep nyomai láthatók. Az egyik Kúva, vagy Kúvavára egy szántóföldnek használt dűlő neve Begecstől délfelé Bánostorral szemben. Itt volt Kr. u. a III. században az Onagrinum nevű római táborhely. Ezt a táborhelyet, a mely az Idatius-féle Fasti szerint a szarmaták földjén 294-ben épűlt, a Duna bácskai oldalán Bononiával (Bánostor) szemben, Fröhlich Róbert a Begecs határában levő Kúva-vára nevű dűlőben megtalálta, a hol rengeteg tégla volt és van még ma is, jóllehet hogy 1838-ban kocsiszámra hordták el belőle a község szerb temploma építésére. Bizonyára egyike volt ez azoknak a pontoknak, a hol a barbár szarmaták a rómaiakkal érintkeztek. Hihetőleg valami barbár neve is volt, melyet a római katonák, talán hasonló hangzása miatt, a furcsa Onagriumra (azaz vad szamár) fordították. Ez a táborhely Diokletianus császár idejében épűlt és rendeltetése bizonyára az volt, hogy a rómaiaknak a szarmaták ellen intézendő háborúviselést és az esetleges vereség után a visszavonulást 59a Dunán könnyítse és biztosítsa. Az itt talált romok között szilárdan álló alapfalak is vannak. Őseink az itt talált régi római tábor maradványairól a sok tégla- és kőtörmelék miatt Kő-nek nevezték e helyet. Régi térképeken (1553, 1556, 1596-ból) Bánostorral, a hajdani kői prépostság és káptalan székhelyével szemben, egy Kevú, Kow, Kew nevű helyet találunk itt. Mostani Kúva neve, úgy látszik, a hajdani Kői káptalan emlékét őrzi. A községben fennálló gör. kel. szerb templom 1838-ban épűlt. Van itt "Szerb földmívelők szövetkezete." A lakosság egy része a szerbvászon és tyilim-szövéssel foglalkozik. A Tatarnica dűlő nevéhez azt a hagyományt fűzik, hogy azon haladtak át a tatárok. A községet 1876-ban az árvíz sújtotta. A postája, távírója és vasúti állomása Futak.

Béreg. A Duna mellett Küllőd (Kolut) fölött fekszik. Nevével elsőízben akkor találkozunk, a midőn Becsei Imre 1319-ben bizonyos Bud Péternek Bereg nevű földjét megvette, de midőn a kaszálót, szántóföldet és erdőt használni akarja, Treutel emberei ellenszegűlnek. Béreg mint nemesi előnév is előfordúl a XIV. és XV. században. Igy 1464-ben a Török s a Csákán család előneve. Csánki 1472-ben kelt oklevél alapján e falu nevét Beryeg és Byryeg alakban említi; ekkor birtokos itt a Geszti család. A XV. században birtokos benne a Szekcsői Herczeg család is. 1579-ben Czobor Imrének a török hódoltsági területen lévő Bodrog vármegyei birtokai között Jánosi és Szántó mellett Beregdi van felsorolva. Bács vármegye első 1699. évi összeírásában a bajai járásba tartozó Béreg falu tizenegy gazdával szerepel. Neve az 1702-iki összeírásban is szerepel. Marsigli térképén Berek néven Szántova alatt van feltüntetve. 1714-ben Beregh faluban van egy bíró alatt tizenkét családot alkotó, tizenhat adófizető polgár, kik mind szerb nevűek. A Czobor-féle összeírásban 1724-ben Béreg falunak van szőleje is, de bora igen rossz és kaszálóját a Duna árvize rongálja; földesurának 160 frt bért fizet. 1763-iki jelentésében Cothmann Antal azt írja, hogy Béreg kincstári falutól a bérben tartott Mironith pusztát el kell venni, mert ezt egészen bozóttal és cserjékkel engedték benőni. Béregen akkor kath. szerbek (sokaczok) laktak s földesura a kir. kamara volt. A parókiát 1757-ben szervezték. Mihály arkangyalról czímzett temploma 1740-ben épűlt, idővel összedőlt s 1786-ban megújították. 1904-ben nagy tűzvész okozott sok kárt. A lakosok temetkezési egyletet tartanak fenn és nagy részük tyilim (pokrócz) szövéssel és kosárfonással foglalkozik. Az 1900. évi népszámláláskor Béregen volt 2824 lélek 572 házban. Anyanyelv szerint: 209 magyar, 591 német, 7 szerb, 2017 dalmát (sokacz). Vallás szerint: 2785 róm. kath., 5 gör. kel., 2 ág. ev., 32 izr. A község határa 6005 kat. hold. Ebből 1893-ban a községé 1060, a kir. kincstáré 592, Frigyes főherczegé 512 hold volt. Határrészei Budzsák és Voszindol. A község postája helyben van, de távíróhivatala Bezdán.

Bezdán. A zombori járásban fekszik. Története a török hódoltság előtti időben ismeretlen; de az 1579. évi török defterekben a zombori nahijében már ismernek Bezdán falut, tíz adózó házzal. E helységnévnek azonban később nyoma vész, csak a XVIII. század elején találkozunk újból a Bezdán névvel, melyet akkor egy folyóra és a körüle elterülő pusztára használtak, a hol ma Bezdán van. Minthogy azonban Bezdánnál a Duna balpartja Bács vármegyében a sok áradás okozta mocsár miatt nem volt megközelíthető, a vármegye 1737-ben a Bezdán-fokon át a Dunához hatvan öl hosszú hídat készíttetett a dunántúli Vörösmart felé. Az új töltés-út a dunai révhez 1845-ben készűlt s pedig 300 ölnyire makadámozva, miért is az élénk forgalom mellett is jó állapotban van. Ez út folytatása, mely jó téglával van kirakva, Zomborral köti össze Bezdánt. A magy. kir. kincstár Pozsonyban 1742-ben Losonczi József útján Tolna-, Baranya-, Veszprém- és Somogy vármegyékből róm. kath. vallású magyar népet telepíttetett ide a Sterbácz, Paka, Merkopja és Bezdán pusztákból álló határra. A most keletkezett falu Bezdán fok mellé telepíttetvén, Bezdán nevet kapott. A falu alatt volt Sterbácz puszta, azelőtt maga is kis falu, mint a közelében fekvő Csök (Cheoth) nevű dunamelletti falu is, melyet 1724-ben említenek, mint rég elpusztúlt helységet. A Kígyós-ér keleti oldalán van Merkopnya puszta s ennek keleti oldalán fölűl Paka és ez alatt Piperos puszta. Az új lakosok nem örökös jobbágyok lettek, hanem szabadon költöző, robotra nem kötelezhető szerződéses bérlők. A falu határát alkotó négy pusztáért 360 frt évi bért fizetett a község a kir. kincstárnak, mint földesurának, úgy hogy csak a 3-5. évben tartoztak 60dézsmát és kilenczedet adni s azt Bajára vagy Apatinba vinni a kincstári magtárba, de a földadó alól fel voltak mentve. A szőlők hét évi adómentességben részesűltek; a kocsma jövedelme Szt. Mihálytól Szt. Györgyig a falué maradt. A Dunán építendő malmokért a szokásos bért fizetik, a halászatnak egy hetedrésze is az uraságot illette; de a Sterbácz és a Bezdán fokokban az első évben ingyen halásztak, a 2-5. évben pedig 40 frt évi bérért. A rév vagy a komp felállítása az uraság joga maradt; minthogy azonban a jövevények átköltözése két évig eltartott, ez idő alatt az idejövetelnél révbért nem fizettek. A szokott szabad évek elteltével Bács vármegye 1746-ban az új falut összeíratta és országos adó alá is vette. Első évi adója 729 frt volt, a falu 172 adózó magyar és tót családból állott. A falu temploma eleintén csak vesszőből volt fonva és sárral betapasztva, de ez már 1755-ben összedőlt, és a kincstár 1756-ban újból építtette szilárd anyagból. Ennek helyén épűlt 1846-ban a Simon és Judás apostoloknak szentelt templom. Cothmann kamarai tanácsos, mint telepítő biztos, 1763-ban cseheket küldött Bezdánba, a hol akkor már 400 ház volt. 1770 szeptemberében összeírták a szőlőket és 1772 aug. 6. volt Bezdánban a helytartótanács rendeletére az úrbéri rendezés. A magyar szövegű nyomtatott urbáriumot 1772 deczember 4-én írták alá és 1773 január 4-én hirdették ki. Bezdán 1772-ben, a maga költségén, vásártartási privilégiumot szerzett és mezővárossá lett. 1801-ben a 137 szesszió földön 529 házban 360 gazda és 169 zsellér lakott. Földesura azonban a kir. kamara volt. A lakosság mind róm. kath. magyar, és 1826-ban is csak kevés német található itt. Már ekkor hatalmasan kifejlett ipara van. 1815-ben kapnak czéhszabadalmat a czizmadiák, vargák, takácsok, szabók, szíjgyártók és szűcsök; 1830-ban a tímárok, festők, asztalosok, bognárok, esztergályosok, pékek, fazekasok, szappanosok, bocskorkészítők, vargák, kalaposok, üvegesek, harisnyakötők, fésűsök, szitakötők, ácsok és molnárok. A község határa ma 13.932 kat. hold, ebből 2575 hold a községé, (de 613 nem használható), 278 hold a Bezdán szigeti ármentesítő társulaté, 309 hold a Ferencz csatorna-társaságé, 2032 hold, többnyire erdő a kir. kincstáré. A dunai révnél van most a Ferencz-csatorna kezdő nyílása is, mely előbb lejebb, Monostorszegnél volt; de az 1822. évi dunai gátszakadás miatt a csatornát Bezdán felé kellett irányítani. 1828-ban a dunamenti falvak biztosítására Baracskától Bezdánig a Dunát az Ilimán szigeten akarták átvezetni, azonban e helyett egy 730 öl hosszú 6 1/2 öl széles és egy ölnél magasabb védőtöltést készíttetett a vármegye. Bezdánban 1821 óta van posta, 1858 óta gőzhajó-állomás és 1864 óta távíró-hivatal. 1900-ban 7985 lélek lakott itt 1386 házban, ebből 6601 magyar, 1343 német. Vallás szerint volt 7696 róm. kath., 238 izr. Bezdán határához tartoznak: Zöldhalom (Merkopuja), Egyházhalmok (Paka), Piperos, Tatárrév (Pivoda), Sárkánytanya (Sterbácz) és Ferencz József-zsiliptelep. Paka hajdan virágzó község volt. 1409-ben a Pakai Törzsök család nevében már szerepel. 1439-ben a Lekcsei Sulyok családnak van benne része. 1448-ban Pakai Balázs alispán is birtokos itt és ugyanakkor szerepel a Pakai Veres család is. - Itt lehetett valahol Déd község is, mely 1404-ben a Bartáni Peres család birtoka, melytől Zsigmond király a Peres családot - hűtlensége miatt - megfosztja és a birtokot Gyulai Ferencznek és Németi Jánosnak adja. 1430-ban azonban a Maróthiaké lett. - Közel ide volt Gyapol falu is, melyet 1346-ban a Becsei Tőttös család a háj-szt.-lőrinczi prépostság páli birtokáért elcserél. Bezdán határában feküdt hajdan Battyán község is, a melynek az anjoukorbeli oklevelekben, 1341-ben már nyoma van és némely kutató szerint azonos a hajdani Bartán faluval, mert szintén ennek közelében, Bezdán mellett, keresendő. Csánki ezt azonban kétségbe vonja, mert a két helység egy időbeli birtokosai mások voltak. Első említését 1305-ben találjuk, a mikor Fekete Pathe fiait uralta, kik egy nemes megöletése miatt jószágvesztésre itéltettek; itteni birtokukat akkor 35 márka vérdíj lefizetésével, comes Bulyai de Kulud fia Batand szerezte meg. E század első felében új birtokosként bukkan fel Nagy Péter fia. Kuludi Batand fia János, a ki egyszer már királyi emberként is szerepelt, 1342-ben a Battyánhoz tartozó Sárrétben levő három ördögkútja nevű halászó helyét átengedi Pethő cseregi várnagynak, a ki ugyanekkor megszerzi Pathe fiainak battyáni birtokát is. 1422-ben és később is, a lévai Csehek kezére kerűlt a falu, a mely azok sorsában is osztozott. A mohácsi vész utáni időkben is a lévai vár tartozéka volt a falu, melyet Dobó István 1560-ban Ferdinánd királytól kért el. A bezdáni lakosság olvasókört, népkört, függetlenségi kört, polgári kört és 65kath. legényegyletet tartanak fenn. Van takarékpénztára is. A lakosok nagyrésze a kosárfonást és a czirokseprő-kötést háziiparszerűleg űzi. Van postája és távírója, vasúti állomása pedig Zombor és Gádor.

Bogyán. A hódsági járásban, Bácstól nyugatra, Vajszk és Palona (Plavna) között fekszik. E helység már a mohácsi vész előtt is fennállott. A pápai tizedjegyzékben 1338-42 között már szerepel Boian falu. Csánki szerint Boián a mai Bogyánnak felel meg. Ezentúl Boián neve nem fordúl elő. Bogyán nevével először az 1543. évi úrbéri összeírásban találkozunk. Ezután a török defterek említik a zombori nahijében, a hol Bogyan v. Budinovce 1554-ben két, 1590-ben nyolcz adózó házzal szerepel. 1691-ben a bácsi prépostság tizedjegyzékében, Bács vármegyének 1699. évi összeírásában is említve van Bogyán falu. 1759-ben Bogyán helységet királyi adomány útján Putnik Mózes bácsi szerb püspök kapta. Az 1768. évi kamarai mappa kisded falunak tünteti fel Bogyánt, 43 g. kel. szerb családdal és Sotrok, Vajsz Borovo nevű halászóhelyekkel. Bogyánhoz tartozik a kalugyerek kolostora. 1785-ben a tavaszi földár sok kárt okozott az itteni gazdáknak. 1799 óta Bogyán a Gromon családé. Bogyánban 1856-ban a katholikus hívők számára Illésnek szentelt kis templom épűlt. A föntebb említett szerb kolostor Vajszka s Bogyán feleútján van. A hagyomány szerint ennek eredetét a XV. századra teszik, a midőn egy Bogdán nevű szerb kereskedő itt egy forrásban mosakodván, szemevilágát visszakapta s hálából ezt a kolostort alapította, melyet, valamint a később keletkezett falut is, ő róla neveztek volna el. A kolostor a hódoltság idején már megvolt s így legkésőbben az 1526 utáni években épűlhetett, a midőn szerbek is nagyobb számban jöttek e vármegyébe. A zárdában, a templom szentélyében becses képek vannak: a tizenkét apostol, fölöttük Krisztus születése. A másik oldalon minden szentek Szűz Mária angyalok között, Isten a föld fölött. A szentély előtt a kupolában: Krisztus keresztre feszítése, az úrvacsora, a lábmosás, Júdás csókja, Krisztus Pilátus előtt s más bibliai tárgyú képek. Az 1900. évi népszámláláskor Bogyánban volt 854 lélek 157 házban. Anyanyelv szerint 56 magyar, 313 szerb, 77 német, 407 sokacz. Vallás szerint 504 róm. kath., 350 gör. kel., 6 izr. A község határa 9229 kat. hold. Ebből 1893-ban a gróf Hunyady Imrének 6342, a kincstárnak 1110, a községnek és úrbéri birtokosságnak 466, a gör. kel. zárdának 215 hold birtoka volt. Mostani nagyobb birtokosai gr. Széchenyi Emilné és a kir. kincstár. 1876-ban nagy árvíz sújtotta a községet, és annak számos házát romba döntötte. Dűlőnevei közül a Bela Crkva (Fehértemplom), Pako (pokol) és a Klucs (kulcs) nevűek figyelmet érdemelnek. A község postája Vajszkán van, a távírója Bácson, vasúti állomása pedig Gombos.

Boldogasszonyfalva. A zsablyai járásban van, Zsablyától éjszaknyugatra. Hajdan Boldogasszonyfalva, s ezt a nevét szerb fordításban (Goszpodince) a legújabb ideig viselte a község, míg az 1904. évi miniszteri rendelet eredeti régi magyar nevét visszaadta. 1410-ben Bódogasszonytelke név alatt szerepel, a Keresztúri család birtokaként. 1655-ben Wesselényi Ádámot iktatták Goszpodincze birtokába. A törökök kiűzetése után kamarai birtok lett és az 1702. évi összeírás szerint a kamara bérbe akarta adni. 1745-ben 22 család lakott itt. 1746-ban a volt szabadkai határőröket telepítették ide, mi által e falu is katonai sánczczá lett. A tiszai határőrvidék feloszlatása után Goszpodincze is az 1751. évi tiszai kerületi szabadalmakban részesűlt. 1769-ben a csajkások közé vették fel. 1770-ben a siákok (gör. kel. vallású nép Dalmácziából és Boszniából) telepedtek itt le. 1790 óta Goszpodinczén második szerb plébánia van. 1849-ben a falu és a templom leégett, de 1850-ben újra felépült. A csajkás határőri miliczia 1873-ban megszünvén, e község is a vármegyébe kerűlt. Van itt két pénzintézet és egy szerb olvasókör. A község határa 8953 kat. hold, melyből a községnek 3300, a kincstárnak 252, az angol-ausztriai banknak 1419 hold birtoka van. Az 1900. évi népszámláláskor itt 3495 lélek volt 704 házban. Anyanyelv szerint 161 magyar, 350 német, 66 kisorosz, 2906 szerb. Vallás szerint 1862 róm. kath., 41 gör. kath., 2895 gör. kel., 303 ág. ev., 14 ref., 54 izr. A posta, távíró és vasúti állomás helyben van.

Borócz. A palánkai járásban Palánkától éjszakra fekszik. Előbbi neve Obrovácz. Obrov sánczot vagy árkot jelent. A falutól keletre most is láthatók egy régi földvár maradványai. Az 1699-iki vármegyei összeírásban a bácsi járásban fel van sorolva Obrovácz falu 23 gazdával és 109 hold szántófölddel. Ez a falu 66Palánka fölött, Dunabökény (Bukin) és (Gajdobra) között van. Mely régi magyar helység lehetett e helyen, nem tudjuk. Az 1715-iki vármegyei adóösszeíráskor Obrovácz falu az összeírást megtagadta. 1717-ben az újonnan alakúlt Bodrog vármegyébe kebelezték be. Az 1719. évi adóösszeírásban Obrovácz 20 fejjel szerepel. Az 1760-as években új telepesekkel szaporodott. 1767-ben 16 jövevénynyel újra kezd adózni. Az 1768. évi Kovács-féle kamarai térképen Obrovácz a mostani helyén van feltüntetve. A falutól nyugatra van Obrova mocsár. A falu alsó végén egy régi erődítmény van körűlárkolva. A határ felső részében Paraga és Gajdobra felé Metkovics puszta van feltüntetve. A faluban 60 szerb család lakik. 1772 július 22-én volt Obrováczon az úrbéri rendezés. Határához tartozik Metkovics puszta. A földalatti vizek a falu lakosainak sok kárt okoztak. Obrovácz Bodrog vármegyében a múlt század elején Bancsa néven szerepelt és Steltzer szerint Nagybancsa Obrovácz fölött lehetett. 1826-ban Obrováczon a lakosok, 46 róm. kath. német család kivételével, mind szerbek voltak. R. kath. parókia 1843 óta van, temploma 1884-ben épült, a gör. keletiek temploma pedig 1782-ben. A szerb temlomban egy 1757-ből való vert ezüst serleget őriznek. A község régi pecsétje 1728-ból való. A község határa 6109 kat. hold. Ebből a községnek 1893-ban 228, a kincstárnak 885 holdja volt. Határában van a Czigánytelep. Az 1900. évi népszámláláskor Boróczon 3105 lélek volt 530 házban. Anyanyelv szerint 38 magyar, 1985 német, 8 tót, 1037 szerb, 38 egyéb. Vallás szerint 2015 róm. kath., 1066 gör. kel., 8 ág. ev., 16 izr. Van postája, távíróhivatala, vasútja, előlegezési, temetkezési és délvidéki paraszt-egylete, ezeken kívűl egy tégla gyára és gőzmalma.

Bulkeszi. Bács-Bodrog vármegye alsó részében Palánkától éjszak-keletre Szilbács (Szilbás) és Kölpény (Kulpin) alatt fekszik, a palánkai járásban. A vármegye egyik nevezetes ősrégi magyar helysége, a XIII. század közepe óta, s róla a Fráter család kezén levő okmány ad legelső hírt. E család ősei bácsi várjobbágyok voltak, s ezek között a legrégibb a kit ismerünk, Marczel volt. Ennek két fiát, Kelement és Mártont V. István ifjabb magyar király, 1263-ban, a neki tett hűséges szolgálataikért azzal jutalmazta, hogy bizonyos Kezy nevű földet adományozott nekik örökségi joggal és őket 1265-ben nemességre emelte; minthogy pedig Kezy addig a bácsi várispánság alá tartozott, azt 1263-ban egyúttal annak köteléke alól is felmentette. E föld, mint az oklevél mondja, nyolcz falu számára is elegendő területtel bír. Szomszédja pedig nyugatról Szt. Jakab és Zyh Bach (a mai Szilbács). Utóbb István király meghagyta a kői káptalannak, hogy e földterület határait állapítsa meg. A káptalan egy állítólag 1276-ban kelt jelentésében számol be eljárásáról. Ez a jelentés reánk azért is nevezetes, mert megtudjuk belőle, hogy ama föntemlített nyolcz falu csakugyan fennállott e területen. Ezek névszerint: Szt.-Iván-Keszi, Boldogasszony-Keszi, Sávoly-Keszi vagy Boulkezy, Keresztényteleke, Egres, Szt.-Péter, Kastélyteleke és Matyuka-Kürt. A káptalan küldötte maga mellé vette Halad Fülöpöt "de Kürth", Dobra Tamást, Savolyt de Kezy, Venceslaust "de Thegefalva" stb. és a helyszínén bejárván a határokat, a beiktatást elvégezte. E nyolcz faluból most csak Szt-Péter van meg, Petrovácz néven, és megmaradt még Sávoly-Keszi neve is, bár megváltozott alakban Bulkeszi faluban. Az egész földterület, a melyet a bácsi vár alól felmentettek, Keszi-nek neveztetett, de a nyolcz falu külön birtokosától kapta megkülönböztető nevét; s így az a Keszi nevű falú, a mely Sávolynak jutott, Sávoly-Keszi vagy pedig Boulkeszi nevet kapott, úgy hogy Sávoly-Kesziből Volykeszi, Bolykeszi, Boulkeszi, Bulkesz alakok lettek. A Kelemen és Márton rokonai között, a kik 1265-ben velök együtt a jobbágyságból nemességre emeltettek, csakugyan volt is egy Sávoly nevezetű (Savol et Torzol de genere Dobra). 1311-ben a bácsi káptalan Dénes mestert Balad fiának Mateukának: Csurg, Kétszántó és Bukkescy nevű birtokába bevezette. Kulpin 1418. évi határjárásában a (Desp.) Szt. Ivánról Keszire vezető útakról is van szó. S e Keszi alatt csak a Kulpin szomszédja Bulkesz értendő. A XV. század elején Bulkesz a Garaiaké volt. 1430-ban megerősíti Zsigmond király Garai Miklós végrendelkezését, mely szerint nejének és fiainak többi között Belkezi és Kis-Kezit adja. 1464-ben Bwkezi Garai Jóbé volt, s ebből világos, hogy e két utolsó névalakban is csak Bulkesz rejlik. Régi nevén is megemlítik még 1559-ben, midőn Ferdinánd király a gyulai várkapitánynak meghagyja, hogy az idők zavarában e várhoz foglalt több helységet törvényes uraiknak, Keszi Lőrincznek és Szoláth Miklósnak és Mátyásnak visszaadja. 67A többi között felsoroltatik Savolkeszy másképen Bewkeszy is. Bulkeszt a török defterek is felsorolják a bácsi nahijében 1554-ben két, 1570 körül három és 1590-ben hét adózó házzal. A török hódoltság után kir. kincstári puszta lett, de 1723-ban a közeli palánkai határőrvidéki miliczia foglalta le a maga számára. 1717-ben itt teleltették a sereg élelmezésére szolgáló szaravasmarhát. Neve 1717 és 1737-ben Bulkessa-nak van írva. 1728-ban már benépesített puszta volt és 1740 körűl Vulkesfalú pusztának iratott. A határőrvidék megszüntetése után, 1745-ben, újra a kir. kincstárhoz került vissza és 1786-ban telepíttetett be rendszeresen, nagyobbrészt ág. hitv. németekkel s pedig 1100 lélekkel, 230 házban, akik a következő évben egyházilag is szervezkedtek. 1886 június 14-én a telepítés 100-ik évfordulóját is megülték. A falu lakossága az 1789-iki lázbetegség következtében felére fogyatkozott meg és sokan Hajdusiczára, Ókérre és Óverbászra költöztek át. 1812-ben rendszeres paplak épült. 1717-ig csak ideiglenes imaház volt; ekkor kezdtek új templomot emelni és 1820-ban szentelték fel. 1846-ban már két iskola van Bulkeszen két tanítóval. Gyakran találnak itt a földmunkálatok közben ősi sírokat, urnákat és római pénzeket, sőt 1890. év elején két feliratos téglát is találtak. Az 1900. évi népszámláláskor Bulkeszen volt 3042 lélek 503 házban. Anyanyelv szerint volt 54 magyar, 2899 német, 73 tót, 12 oláh, 4 egyéb. Vallás szerint 57 róm. kath., 13 gör. kel., 2947 ág. ev., 22 ref. és 3 izr. A község határa 4551 kat. hold. Postája és távirója helyben van. Van három pénzintézet, három olvasókör és posztógyár. A lakosok jó része szélrosta-készítéssel foglalkozik. Bulkeszi község közelében már a XIV. század elején egyházas hely volt Baka. Nagyobb birtoka volt itt 1323-ban Doroszlai Pálnak, a ki a helybeli nemesekkel egyezséget kötött a birtokviszony rendezése végett. A falut 1395-ben Bakamonostor néven említi egy oklevél. 1428-ban a Garaiak kezén találjuk egy részét. A mohácsi vész után is nyomát találjuk a falunak; a háborús zavarok idején, más községekkel együtt, a gyulai vár birtokai közé kerűlt, de 1559-ben királyi rendeletre ez alól felmentették és visszaadatott törvényes birtokosainak. A török defterek 1590-ben a bácsi nahijébe sorozzák. Szintén a bulkeszi határban, Petrőcz felé volt Békatorok község, egy 1430. évi följegyzés a Garaiak birtokaként említik, a kik zálogjogon szerezték meg. Garai Miklós nádor a feleségének engedte át e birtokot, de a fiainak 1432. évi osztozkodásakor azok kezén találjuk. Későbbi sorsáról hiányzanak az adatok. - Az eltűnt Csimor nevű falu is e tájon fekhetett. 1373-75-ben Chyomor a Csimori Bársony családé. E község több nemes család nevében szerepel, 1461-től 1504-ig. A Kövér és a Nagy családoknak is ez az előnevük szerepel 1486-ban és 1480-ban.

Csantavér. A topolyai járásban, Szabadkától délre, Zentától nyugatra fekszik. Csantavér hasonló sorsban volt Bajmokkal. 1462-ben Chontafeyer falut Csongrád vármegyében, Mátyás király anyjának adományozta. Tőle hihetőleg Korvin Jánosra és ennek özvegye útján Brandenburgi György őrgrófra jutott. Az 1543. évi érseki tized összeírásánál 12 pénz évi adóval szerepel. A török hódoltság alatt (1580 és 1590) a szegedi nahijében fordúl elő, 29 és 42 adózó házzal; de ezután elpusztúlt és a szabadkai katonai őrhely szervezésekor, Szabadkához csatolták, amely város 1778-ban Bajmok pusztán kívűl még egy pusztának a betelepítésére kötelezte magát. Így az 1764-ben betelepíttetni rendelt Ludas helyett, Csantavér pusztából falu lett. Csantavér telepítését Szabadka város Szokola József szabadosra bízta, a ki 1782-ben ezért a vármegyétől szabadalmakat kér. A község első pecsétjén 1783. évszám áll. 1786 márcz. 29-én készűlt el Csantavér telek- és földkönyve. Ipara erőteljes volt már a XVIII. század elején. 1829-ben kaptak szabadalmat iparos czéhei: így a kovács, lakatos, ács, kádár, takács, csizmadia, szűcs, szabó, varga, kalapos, szíjgyártó, festő, kötélverő, asztalos, esztergályos és szűrszabó czéhek. A róm. kath. lelkészséget 1875-ben szervezték; a templom Szt. Antal tiszteletére 1815-ben épült s 1900-ban kibővítették. Az 1900. évi népszámláláskor Csantavér nagyközségben volt 6875 lélek 1181 házban. Anyanyelv szerint 6611 magyar, 40 német, 7 szerb, 217 bunyevácz és dalmát. Vallás szerint 6638 róm. kath., 5 gör. kel., 9 ág. ev., 33 ref., 186 izr. Határa 14,519 kat. hold; ebből 1893-ban a községé 516, Szabadkáé 4204 hold volt. Ez utóbbi város már a múlt század elején is földesura volt. Határrészeinek nevei: Taraczkos Bogaras, Kukorik, Békova és Búzás. Van vasúti állomása, postája, távíróhivatala. Egyenlőségi olvasóköre, polgári olvasóköre, három temetkezési egyesülete, kiházasító társasága, takarékpénztára, fogyasztási, 68továbbá faárú-szövetkezete. Van még két téglagyára, két gőzmalma és két országos vásárja. E tájon fekhetett hajdan az elpusztúlt Veresegyháza, mely 1447-ben Kórógyi János birtoka volt, melyet a Hunyadiaknak engedett át.

Csátalja. A bajai járásban, Baja alatt, Nagybaracskától keletre fekszik. A mellette elterülő Gara és Vaskút közötti dombokra való vonatkozással, melyeket a csatatéren elesettek fölött emelt sírhalmoknak tekintenek, némelyek a helység nevét Csata-aljá-nak magyarázzák, melynek elődje a régi Bodrog vármegyében 1323-tól a mohácsi vészig Bothaliaszentpetur, Patonaszentpéter, Pathola stb. névalakokban említett helység volt. Az 1543. évi dézsmajegyzékben fel van említve Csatallya, a mely 43 pénzt és egy pár csizmát szokott a török hódoltság idején az érseknek fizetni. De már 1629-ben mint az érsektől elfoglalt területről esik róla szó, 1659-ben pedig valami Milojkovics Miklós és Szombathelyi János tiltakoznak Bács vármegyei birtokaik, közöttük Csatalja, elfoglalása ellen. Nemsokára azonban ismét az érsekségé lesz, mert az 1665. évi érseki helység-névjegyzékben újra találkozunk a nevével, ép úgy, mint az 1692-iki dézsmajegyzékben. A török hódoltság után a kir. kamara foglalta le. Bács vármegyének a török hódoltság után tartott első összeírásában, 1699-ben, Csatalja a bajai járásban ismét felsoroltatik s pedig hét gazdával. Ez idő tájban már Osztrozacky-é lehetett, de még puszta-számba vétetett. Tőle 1712-ben báró Pejácsevics György vette meg és habár nádori donatiót szerzett reá, mégis a kir. fiskus ragadta el tőle a kir. kamara számára. E puszta a Rákóczi-féle hadjáratokban ismét lakatlanná lett, de 1718-ban újra kezdett telepűlni. Gombos Gábor, a bácskai kamarális birtokok tiszttartója 1729-ben e pusztának rendszeres telepítését kezdte és e czélból Csizovszky Ferenczczel szerződött. Így jöttek ide róm. kath. németek s ez lett az első bácskai német falu, melyet Cothmann 1763-ban már egészen rendezett viszonyokban talált, bár határa nem a legjobb termőfölddel dicsekedhetik. Önálló róm. kath. lelkészsége 1735 óta van, templomát 1745-ben a kir. kincstár Szt. István király tiszteletére építtette és 1794-ben megújíttatta s bővíttette. Az 1768. évi kamarai mappa szerint Csataljának határa 5879 holdból áll, a melyen 157 róm. kath. német család lakik. A falu éjszakkeleti szélén, Vaskút felé egy török mecset helyét tünteti fel s ettől lejjebb az Igaly-bara a kel. oldalán, egy Szt.-Gálus-nak szentelt templom romjait. A falu határának délnyugati részét a Duna mellett a Bede erdő alkotja, a mely a dautovai és a baracskai határba is átterjed. 1772 június 9-én volt e falu úrbéri rendezése. Újabb rendezését 1782 június 22-én Huri József kamarai mérnök végezte. Az 1628. évi összeíráskor 482 lakost találtak itt, ebből 139 volt a gazdák száma, 16 iparossal, 170 adózó házban. A múlt század elején kamarai birtok volt. A nagyközönség egész határa 6781 kat. hold, ebből a községé 1002 hold, a kir. kincstáré 260, a birtoktársaságé pedig 477 hold. Az 1900. évi népszámlálás alkalmával Csátalján 2199 lélek volt 393 házban. Anyanyelv szerint 116 magyar, 2081 német, 2 tót. Vallás szerint 2187 róm. kath., 6 ref., 6 izr. A lakosok kiházasító szövetkezetet és két temetkezési egyesületet tartanak fenn. A községben van posta és távíró, vasútja Gara. Csátaljához közel terűlt el hajdan Boziás nevű falu, melyet már 1371-ben a Bátmonostori Tőttösök birtokában találunk, ez évbeli oklevél szerint Szántai Mihály és Geszti János jobbágyai okoztak kárt Tőttös fiai Blinai László itteni birtokán. Ugyancsak a Tőttös László kezén találjuk e jószágot 1400-ban is. De birtoka volt itt e század elején a Gesztieknek is, a kiket 1431-ben is említ egy oklevél. A Tőttösök és Gesztiek hosszú időn át torzsalkodtak itt egymással. A zsélyi levéltár oklevelei között 1451-ben is van adat Boziás faluról. A XV. században feltűnik egy Boziási nevű nemes család. Iványi ezen kívül még egy Boziás nevű falut talál, melyet Bács vármegyében, Kerecs és Tótfalu helységekkel kapcsolatosan említ az 1338. évi pápai tizedjegyzék. Ugyanerről szól az 1522. évi bácsi tizedjegyzék. Mindkét helységnek hamar nyoma vész, a török hódoltság korában már egyáltalán nem szerepelnek.

Csávoly. A bajai járásban, Bajától keletre fekszik. Ez talán azonos a már 1375-ben említett Chayol helységgel, a mely a hajdani Bácsaljaszentpéter helységgel volt határos. Ez már a XIV. században szerepel az oklevelekben, a mikor - 1375-ben - a Bátmonostori Tőttös László kezén találjuk. Alighanem már 1323-ban kerűlt a Tőttösök birtokába Bácsaljaszentpéterrel egyetemben. Az utolsó Tőttös magtalan elhúnytával a Kisvárdai Várdaiaké lett. A török defterek 1580-ban 27 adózó házzal említik a bajai nahijéban. A kalocsai érsek 1665-ben 69régibb okiratok nyomán az érsekség birtokait felsorolván, Csávoly is fel van említve. Midőn gróf Czobor Márk 1726-ban a bajai uradalmat kapta a kir. kincstártól, Csávoly is mint lakatlan puszta, melyet előbb a pandúriak használtak, ez uradalomba tartozott, de a gróf ezt 1727-ben szerződésileg Baja városnak engedte át. Azonban az érsek ezt és Istvánmegye pusztát magának követelte, a miből évekig tartó pörlekedés fejlődött. Az érsek tiltakozására Bács vármegye 1730-ban az érseket ismét bevezette ezeknek a birtokába. Az érsek szeptember 28-án az itt gazdálkodó bajai és pandúri jobbágyokkal bérleti szerződést kötött, mely alkalommal a puszta betelepítésével Récsei Jánost bízták meg. De Radics János, Czobor bérlője, több bajai bunyevácz családot kényszerített Csávolyban letelepedni. Erőszakosságában egy alkalommal kivont karddal ellenszegült az érsek visszahelyeztetésének és még ezután is sokszor sértette meg az érsek itteni jogait, a miből gyakori pör keletkezett. Egy 1731. évi tanúvallomás szerint: a baja-mélykúti régi úttól balra van egy Szavinhát nevű földrész, a mely régóta Csávolyhoz való; délfelé van Branyovácz föld, mely Csávolylyal és Mátéházával is határos; Csávoly és Istvánmegye között a Busziavölgy terűl el; Szentiván, Rim és Mátéháza között a kisterjedelmű Szent-Pál nevű föld fekszik, melyért a két utóbbi régebben a töröknek adót fizetett. 1734-ben érseki Csávoly faluban 26 adófizető lakott, a kikre a vármegye 472 forint 69 dénár hadi adót vetett ki, de a lakosok közűl sokan, mivel amúgy is nehezen tudtak megélni és szomszédaik is háborgatták őket, 1746-ban Szabadkára költöztek át. 1773-ban történt Csávolyban az úrbéri rendezés. 1778-ban ismét többen költöztek el innen. 1798-ban német, magyar és szerb lakosok vannak Csávolyban. 1740-ben épűlt Csávolyban a templom. Urunk színe változásának tiszteletére épűlt mostani temploma 1783-ból való. Van a községben három temetkezési egyesület, egy tejszövetkezet és egy önsegélyző szövetkezet. A nagyközség és a hozzátartozó Ákáczpuszta összes földterülete 5807 kat. hold; ebből 360 hold a községé, Józsefházán pedig 2060 hold a kalocsai érseké, a ki földesura volt a múlt században is. Az 1900. évi népszámláláskor Csávoly összes területe 8243 kat. hold; népessége 2843 lélek 601 házban. Anyanyelv szerint 303 magyar, 2001 német, 1 szerb, 541 egyéb. Vallás szerint 2815 róm. kath., 1 gör. kath., 19 gör. kel., 3 ref., 26 izr. Posta helyben van, távíró állomása és vasúti állomása Bácsbokod. Csávoly környékén volt a hajdani Béd helység, a mely kétségkívűl egyik legrégibb községe lehetett a vármegyének. Névadó helysége volt a Bédi családnak, melynek nevével már a XIII. századbeli oklevelekben találkozunk. Csánki szerint Orosz és Ságod mellett szerepel az 1521-22. évi tizedlajstromban. De több adatból valószínű, hogy a mai Baja fölött volt a Pest vármegyei határon. - Itt feküdt valahol Csepcs község is, mely Csepcs, Csipes és Csipcs alakban is szerepel. Már 1425-ben megtaláljuk a Csepcsi Fodor család előnevében, 1532-ben a Csepcsi Ugut családéban, mely itt birtokos is volt, 1448-ban a Csipcsi Kozma családéban, 1466-ban a Csipcsi Pesthi családéban, ugyanakkor a Csipesi Törökében, 1480-ban a Csipesi Sárköziéban, majd 1501-ben a Csepcsi Horváthéban. 1466-ban Bartáni Nagyvölgyi László az ura, ki itteni birtokát, melyet Aranyani Fóristól kapott cserébe, eladja Szalankameni László boszniai kanonoknak. 1448-ban és 1495-ben a Csipcsi család névadó községeként van említve.

Cservenka. A kulai járásban a telecskai dombok alatt, a Ferencz-csatorna éjszaki oldalán Kula és Ószivácz között fekszik. E helység neve a bolgár nyelvben vörös épületet, vagy átvitt értelemben várat is jelent, a mit igazolni látszik az, hogy a zombori határban lévő Cservenkának nevezett területen is még a múlt század elején régi sánczok nyomai voltak láthatók, melyek után ezt a területet is Cservenkának nevezték el. A kalocsai érseki 1543. évi úrbéri összeírásban Cservenka is felsoroltatik. A török defterekben Cservenka nevét nem találjuk. 1655-ben Wesselényi Ádámot iktatják Cservenka puszta birtokába. Az 1768. évi kamarai térképen Cservenka puszta Bajsa és Emusity alatt van a sziváczi határnak keleti végében, a Telecskán; alatta pedig Veprovácz határáig van Szalasity puszta. Cservenka pusztán Bajsa és Emusity határtalálkozásánál a határvonalban van Orlov-hát nevű halom s ettől délre a Telecskán egy régi templom helye is fel van tüntetve. Szalasity alatt a veprováczi határ egy része a Birvala nevet viseli. Cservenkát és a hozzácsatolt Szalasity pusztát, melyek mind kamarai birtokok voltak, 1785-ben a Reichból jött evangelikus németekkel telepítették be, a kik még ez évben egyházilag is szervezkedtek. A letelepűltek, 70miután 1795-ben szabad éveik leteltek, nem akartak adót fizetni s ezért a vármegye kénytelen volt katonaságot küldeni rájuk, a miből aztán véres összeütközés keletkezett. 1794-ben régi cserépedényeket s hamvvedreket találtak Cservenkán. Bergel Péter szőlőjében egy kis harangot is találtak, mely valószínűleg egy itt állott régi templom romjából kerűlt oda. E kis harang még 1811-ben is az özvegynél volt. A róm. kath. parókia 1896 óta áll fenn, a templom 1898-ban épűlt. Azonkívül a két protestáns egyháznak is van temploma. Cservenka régi pecsétjén halmos vidék van ábrázolva; az egyik halmon búzakalászok s alatta szántóvas, a másik halmon szőlőtőke s alatta a halom oldalában boltíves nyílások (a telecskai dombokba vájt pinczék ajtói). Körirata: "Sig. Poss. Cservenka 1785." Haszn. 1788-1841 között. Ipara már ekkor is fejlett volt. 1822-ben kaptak szabadalmat a kerékgyártó, kovács, varga, szabó, szűcs, takács czéhek. Az 1900. évi népszámláláskor Cservenkán volt 7563 lélek 1166 házban. Anyanyelv szerint 499 magyar, 6911 német, 38 tót, 1 oláh, 49 horvát, 60 szerb, 4 egyéb. Vallás szerint: 531 róm. kath., 50 gör. kath., 43 gör. kel., 5379 ág. ev., 1458 ref., 67 izr., 35 egyéb. A község területe 11398 kat. hold. Főbirtokos a Lelbach és Geyer család. Van vasúti állomása, posta-, távíróhivatala. Van itt még gazdasági olvasóegylet, kaszinó-egyesület, temetkezési egylet, takarék- és segélyző-egylet, négy kisebb gépgyár, négy téglagyár, egy nagyobb mészégető, két gőzmalom, egy sajt- és vajgyár.

Csonoplya. Nagyközség a zombori járásban, Zombortól keletre, Nemesmilitics alatt. Régi neve Csonoklia volt, mely a török korban változott át a mai alakjára. 1399-ben több régi bodrogvármegyei helységgel Csomokla is a Czobor család birtokaként említtetik, a hol a bácsi káptalan határjárást tart. Itt azonban több nemesi birtok volt. 1447-ben a bácsi káptalan Csomoklán abba a részbirtokába vezeti be Pakai Balázst, a mely azelőtt Péter vajda özvegyéé volt. Ez alkalommal határjárást is tartott. A helységből kiindúlva, kelet felé vezető út mellett egy Gyűrűszék nevű területhez értek, a hol Bakacs, Vanna és Paris helységek közös határa volt. Ugyanez irányban Szék mocsár és Árokhát halom is volt, éjszak felé egy Korhát vagy Szék nevű halom, és egy Nagyvölgy is, úgy hogy Vanna mindig fölűl volt, Csomakla pedig alúl. 1479-ben Régi László leánya Katalin és férje Dénesfalvi Erdélyi Vitális a bácsi káptalan előtt a Bodrog vármegyei Csomoklában levő részbirtokukat 600 arany forintért eladják Matucsinai Zsigmondnak. 1484-ben Chomokla részben Bodrog vármegyében a Kisvárdaiaké volt. 1487-ben a régi Erdélyi család jogot tart egy részéhez. Ugyanekkor a Tamásfalvi Csukat család és az Ordódi család is jogot tart e birtokra. 1496-ban határjárás volt Rég, Bakacs, Csomokla helységekben, a melyek Erdélyi Vitális, Révai László és Vassadi Benedek birtoka voltak. 1503-ban Csomakla, Vanna, Kis- és Nagykolut stb. birtokait Bodrogban Lévai Chech Zs. az ő mostha apjának, Haraszti Ferencznek zálogba adja. Ez pedig 1506-ban a lekötött birtokokat ismét visszaadja Lévai Cseh fiának, Vajdafi Zsigmondnak. 1508-ban Haraszti Ferencz zálog czímén Lévai Zsigmond összes birtokaiba bevezettetik. 1512-ben még birtokos volt itt a Révai család. 1515-ben Csomoklán az Aranyáni Révai-aknak is volt birtokrészük: Révai László halála után gyermekei 1515-ben a királytól új adományt nyertek Csomakla és Gyula pusztákra. Az 1520. évi és 1521. évi Bodrog vármegyei dézsmajegyzék is felemlíti Chomoklayát. 1522-ben Lévai Chech Zsigmond fia és leányai óvást tesznek Haraszti Ferencz ellen, mert ez Szentfalva másképen Chomokla birtok felét Révai Ferenczre ruházta át, s ez a szántóföldeket már el is foglalta. 1560-ban is a török hódoltság alatt, Chimoklia, Vanna, Külöd stb. mint a lévai vár tartozékai említtetnek. Csomokla a török defterekben is előfordúl még, csakhogy megváltozott névvel. Igy 1580-81-ben a zombori khászbirtokok között van felsorolva Csonopla néven, s e falu ekkor 28 kapu után fizetett adót. Az 1590. évi defterekben 27 adózó házzal van említve. E szerint a régi Chomoklát az újabb Csonoplya váltja fel. Még 1721-ben is puszta volt, de egy Csomoplanin Thesa nevű 50 éves sziváczi szerb ember vallomása szerint ő még Csomoplya faluban született, miért is szülőhelyéről kapta nevét. A határőrség korában Csonoplya puszta Zombor katonai sánczhoz tartozott, s annak feloszlatása után 1747 nov. 10-én mint újonnan polgárosított hely a vármegye hatósága alá kerűlt. Ekkor már 42 szerb adózó egyén lakott itt 21 házban vagy családban. 1749-ben újra szerbek telepednek itt le 71Bukinból, ahová németek jöttek. A kir. kamara Csonoplya helységet teljesen be akarta telepíttetni legalább 100 magyar vagy tót róm. kath. családdal. Redl Fer. Józs. kamarai tiszttartó 1752 jún. 11-én Esztergomi János szabados jobbágyot bízta meg ezzel. Az új falu 200 frt évi bérért Dolove pusztát is megkapta. 1757-ben Csonoplya már körűlbelűl 550 frt adót szolgáltatott be a vármegyéhez. Cothmann kamarai tanácsos 1763-ban itt járván, azt írja Csonoplyáról, hogy e faluba 12 évvel ezelőtt telepítettek magyar és róm. kath. szerbeket (bunyeváczokat). A falu határa igen terjedelmes és termékeny ugyan, de nagyon el van hanyagolva: az utczák szabálytalanok, a házak rend nélkül s nagyrészt igen hanyagúl vannak építve. Igen sok juhot tartanak és szőlőt is ültettek, s ezek szaporítását is melegen ajánlta a falunak, mert úgy is igen kevés a helybeli bor a Bácskában. Cothmann azután Dolove pusztára folytatta útját, e pusztát 150 forintért Csonoplya tartja bérben; de Cothmann czélszerűbbnek tartotta e puszta betelepítését, mert a falunak úgyis elég nagy a határa. Az 1768. évi kamarai térkép szerint Csonoplya faluban 115 szerb család lakott, a falu határa 5463 hold. A bérben tartott Dolove puszta Pacsér mellett 8254 hold. 1772 június 17-én készűlt Csonoplyának és a bérbentartott Dolove pusztának urbáriuma a kir. kamarával, mint földesurasággal. Az 1828. országos összeírás szerint 386 gazda, 133 házas és 53 ház nélküli zsellér, 43 iparos lakott itt 519 házban; a felnőttek száma 1416. 1836-ban a lakosság száma 4256 és a házaké 536. Iparos czéhei, így a szabók, takácsok stb. 1840-ben kaptak szabadalmat. Földesura a királyi kamara volt. Az egész határ terjedelme 13,914 kat. hold. Ebből a községé 720 hold (de 437 nem használható), Fernbach Károlyé 1818 hold, kinek itt, a községhez tartozó pusztán csinos úrilaka van. A községbeli lakosok két tejszövetkezetet tartanak fenn. Van itt még egy téglagyár is. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A róm. kath. lelkészség 1761 óta áll fenn, mostani temploma Minden Szentek tiszteletére 1819-ben épűlt. Az 1900. évi népszámláláskor 4861 lélek lakott itt 887 házban. Anyanyelv szerint: 1739 magyar, 2273 német és 883 bunyevácz. Vallás szerint: 4785 róm. kath., 54 izr. Határában fekszenek Babapuszta és Békova. Közel ide fekhetett Szentfalva elpusztúlt község, mely 1487-ben egy nagyobb birtokperben szerepel, a mikor Régyi Vadasi István, a Tamásfalvi Csukat család és az Ordódi család tartott rá igényt.

Csurog. A vármegyének délkeleti részében, a zsablyai járásban, Földvár alatt, a Tisza mellett fekszik. 1238-ban említik először Csurlak néven, a midőn Béla király a fehérvári kereszteseknek a szaraczén Churlach nevű falunak vásárjövedelmeit és Becsének tiszai révét adományozza. Később 1254-ben, Csurug Henrik comesé lett, a ki azt 1289-ben András zathai várnagynak adta cserébe, ennek valkómegyei, Szilmező névű birtokáért. 1325-ben Gerechi Gotthard özvegye a bácsi káptalan előtt Chorug, Bekuskereki és Dal nevű birtokait örökre átengedi vejének Torhusi Miklósnak. A pápai tizedjegyzékben 1332-7 között Churuk, 1338-42-ben Charug néven szerepel. 1363-ban Gerechi Gotthardnak Margit és Klára leányai megosztoznak Csurog, Bekuskereki és Dal birtokaikon. 1380-ban Betéri Tar Mihály Kurchmeni Simont bácsmegyei Betér és Curgvg birtokokban leánynegyedére nézve kielégíti. 1410-ben Keresztúri László Keresztúr, Dal, Churug, Verőfény stbi birtokokat elfoglalva tartotta, a miért Szilágyi L. nejének: Belányi Katalinnak a nevében tiltakozott, a mire a két fél barátságosan kiegyezkedett. Chyrewgh a Torontál vármegyei becsei vár tartozékának van mondva. 1441-ben (Pesty szerint) Brankovics György szerb despota rokonának: Birinyi Pálnak adományozza Becse várát és várost és a többi között még "poss. Cheregh ac tributum seu vadum in eadem habitum". Itt bizonyára Csurog értendő a tiszai révvel. A török defterek a titeli nahijében sorolják fel Csurog-ot 1554-ben egy, 1570-ben kettő és 1590-ben 12 adózó házzal, mert az egész vidéket már 1526-ban a török csapatok elpusztították. A török korból két adatunk van még. 1551 szeptemberben azt írták Becskerekről Losonczinak Temesvárra, hogy a török basa táborba szállott Chyrögdön, nem messze Becséhez. E hely valószínűleg Csurog. Ugyanez év deczemberében Csurogot várnak is mondják. Egy ekkor kelt levélben ugyanis Melkovics béget említik a becsei, becskereki és csaraghi várak parancsnokaként. 1656-ban Gbelányi és Mihalek Miklós igtattatnak be Czurok birtokba. Ugyane birtokra nézve, a lévai végvár részére 1681-ben új adománylevél állíttatott 72ki, mely azt mondja, hogy e birtok már azelőtt is a várhoz tartozott. Csurog mai határában voltak Boron, Csót, Szentmárton és Szentmiklós nevű magyar falvak, melyeket a török 1526-ban elpusztított. A török korszak végével, a Csernovics Arzénnal bevándorolt népekből néhány bosnyák czigány-család telepedett le a mai Csurog község éjszak-keleti végében, a Tisza és a Veliki-Fok között. Az első görög keleti templom rőzséből font falakból állott. 1740-ben ennek helyére vályogból újat építtettek, melyet a XVIII. század végén lerontva, ismét bővítve, téglából építettek föl. Ez 1849-ben a községgel együtt leégett, helyét márvány-sírlap s egy kereszt jelöli. 1856-ban épűlt a mostan is fennálló díszes három-tornyú templom, a mely az egész országban a legnagyobb gör. kel. templom. A töröktől való felszabadulás után Csurogot 1699-ben újra telepítették szerbekkel s ekkor határőri sáncz lett. Egy gyalog- és egy lovasszázaddal egy kapitány alatt. Ezek Kovincze, Szentpéter, Martincze, Boronya, Szentmiklós, Nádos, Nádaly pusztákat kapták használatra. Az 1701. évi kamarai jegyzékben olvassuk, hogy Csurg (így!) két év óta van telepítve. 1740 körűl Csurog városnak (opp.) mondatik, de csak Szentmiklós és Nádaly említtetnek ide tartozó pusztáknak. 1750 november 1-én Csurog a katonai hatóság alól felszabadúlt, a vármegyének adatott át és 1751-ben a tiszai koronai kerület szabadalmaiban részesűlt. Ugyanez évben Csurogon donácziót kapott a Julinácz család. 1769-ben Csurog a titeli csajkások szervezetébe vétetett fel. Ekkor három szerb plébános volt itt, egy templommal. 1781-ben Dalmácziából görögkeleti vallású siákok telepedtek le Csurogon. 1849-ben a helység elpusztúlt. A határőrvidék feloszlatásakor, Csurog ismét a vármegye alá kerűlt. 1874-ben épűlt, a kalocsai érsek áldozatkészségéből, a róm. kath. templom, ezt 1899-ben kibővítették. A község határa 22,805 kat. hold, melyből a községé, fönn a parton 2492, a réten pedig 6000 hold. Nagyobb birtokaik vannak még a görög keleti templomnak és a községi iskolának, a kir. kincstárnak, a magy. kir. r. kath. vallás- és közalapítványnak. Csurog határában, Zsablya felé, három őshalom van; a Tisza mellett pedig, a folyóra támaszkodva, sánczokkal kerített földvár látható, melyet Marsigli az 1690-es években római váracskának tartott s képét is közli. A régi térképek e helyet Földvár névvel jelzik. Az 1900. évi népszámláláskor 9483 lélek lakott itt 1752 házban. Anyanyelv szerint: 2490 magyar, 228 német, 6685 szerb stb. Vallás szerint: 2373 róm. kath., 6691 gör. kel., 141 ág. ev., 222 izr. stb. A község területe 22,900 kat. hold. Csurognak van három országos vásárja, postája, távírója és vasúti állomása. A község határában kezdődik a vármegye jórészén végighúzódó nagy római sáncz. 1830-31-ben a pestis, 1866-ban a kolera; 1888-ban és 95-ben az árvíz pusztított. Van Csurogon függetlenségi magyar olvasókör, szerb Csitaonicza, kaszinó, népkör, róm. kath. kör, Kör-olvasóegylet, iparos olvasóegylet, Izr. temetkezési egyesület, Szerb segélyző- és takarék-szövetkezet, Kerületi takarékpénztár, Csurogi takarékpénztár, a szerb földmívelőknek két szövetkezete, négy fogyasztási és egy hitelszövetkezet és a kisebb vagyonú földmívelők és földmívelő munkások egyesülete, orsz. kath. népszövetség. Csurog alatt kezdődik a tizenhárom volt csajkáskerületi község 42,000 holdas rétje, a melyet legutóbb egy kúriai ítélet a községeknek, mint erkölcsi testületeknek adott örök birtokúl. Csurognak országos hírű gabonakereskedése és nagy káposzta termelése van. A fentemlített Szent-Miklós puszta már 1432-ben szerepel a Garai család birtokaként. Ekkor osztozkodtak rajta az osztályos atyafiak és Szent-Miklós 1478-ban a Széchieké lett.

Dávod. Előbbi nevén Dautova, a bajai járásban fekszik. A régi Bodrog vármegyének igen régi helysége. Hajdani neve többféle alakban fordúl elő, így: Daut, Dauch, Dawoth, Davotháza, stb. Daut a XIII. században férfinév is volt. Nem lehetetlen, hogy e földterület nevét első birtokosától nyerte. A XIV. század elején a Harasztiak birtoka volt, kik közűl az utolsó Leustachius de Dauty generationis Harazth, fiúörökös nélkül halván el, birtokai, köztük Daut is, királyi adományozás útján Henrik bán birtokába juthatott, a kinek fia, Herczeg Péter, Bodrog vármegye főispánja, 1347-ben Daut, Szekcső és Tőttös helységek uraként szerepel. Dautnak már 1347-ben hetivásárjai is voltak; s hogy Péter ezeknek nagyobb közönséget szerezzen, még a Tőttösnek Bátmonostor nevű falujába hétfői vásárra menő kereskedőket és vásáros népet is erőszakkal Dautba terelte. Viszont Péter özvegye 1366-ban arról panaszkodik, 77hogy Tőttös fia László a dauti vásáros népet Gara nevű saját birtokára hajtotta, a mely attól egy mértföldnyire volt. 1373-ban ifj. Herczeg Péter dauti jobbágyai hatalmaskodást vittek véghez Tőttös Lászlónak Tóti nevű birtokához tartozó erdeiben. Daut még 1405-ben is Herczeg Péteré volt. Daut e szerint szomszédos volt Tótival, a melyet a múlt század elején még ismertek a mai Baracska alatt. Dautnak egy másik szomszédja az 1384. évi határjárás szerint, Szántó (ma Herczegszántó) volt. Ugyanakkor bejárták a határt Daut és Bénye között is. Eszerint Daut nem volt távol Bátmonostortól, közel volt Szántó, Tóti és Gara falvakhoz. Keleti szomszédja volt Bénye, éjszakról Tótival, délről Szántóval volt határos; nyugati határa hihetőleg a Holt-Duna volt. Dauttól északnyugatra Gécs és Isiph van említve. Ez időtájt már temploma is volt. Legelőször 1321-ben "Martinus sacerdos de Daved" van felemlítve, 1391-ben pedig előfordúl egy "plebanus de Danoth". 1447-ben még egy Benedek nevű dauti várnagyról (castellanus) is van említés, a kinek neje (Katharina Benedicti castellani de Dauoth consors) bizonyos ügyben felperesként szerepel. 1407-ben a kalocsai káptalan bizonyos idézést, melylyel a bátai apátot az országbíró elé idézi, Bodrogban Hájszentlőrinczben és Dawothban is közhírré teszi, a mi arra mutat, hogy ez Bodrog vármegyében jelesebb hely lehetett. 1497-ben még mindíg birtokos itt a Szekcsői Herczeg család. Az 1521-22-i vármegyei dézsmalajstromokban is előfordúl Daut, Sükösd és Bátmonostorral együtt említve. Neve 1535-ben is előfordúl. A török defterek is felemlítik e helyet a zombori nahijében, hanem az akkori új szerb lakossága által megváltoztatott néven, a midőn 1554-ben Dautovát említenek egy adózó házzal. Lakossága azonban szaporodott, és a falu is két részre oszlott, mert az 1590. évi defterben egy Dolna (alsó) Dautova szerepel öt és egy Gorna (felső) Dautova 20 adózó házzal. A török hódoltság ellenére a magyar jogfolytonosság elve érvényben maradt és a török uralmat csak ideiglenesnek tekintvén, a donácziók ezen a vidéken is javában gyakoroltattak. Igy adományozza Wesselényi nádor 1658-ban Dúló Györgynek és Pápai Péternek. Szelepcsényi György kalocsai érsek 1665-ben, régibb oklevelek alapján iratván össze az érsekség fizető községeit, e jegyzékben Daut is fel van sorolva. Ez a helység a legrégibb magyarországi részletesebb térképeken is fel van tüntetve, így egy 1553. évin Dauothatza, Krekwitz 1685. évi térképén Davothaza, Marsiglinek az 1690-es évekből való mappáján Toutva áll, fölötte Totina és alatta Sentova. A török korszak letünése után az 1699. évi vármegyei összeírásban a bajai járásban volt Dautova, 47 gazdával. 1714-ben egy bíró és 26 adófizető volt Dautován 21 családban, a következő évben épen csak 14 adófizető. 1762-ben valami 100 róm. kath. magyar család jött Dautovára Felső-Magyarországból. Az eddigi szerb lakosság Sztanisity pusztára költözött át és Dautova azóta újra magyar falu; földesura mindenkor a kir. kamara volt. A falu régibb pecsétjén 1770. évszám áll. 1772 julius 3-án hozták be az úrbáriumot. A Minden Szentekről nevezett temploma 1779-ben készűlt el, de 1825-ben megújították. 1870 óta postaállomás is van helyben. A falu határrészei: Kajla, Böde, Igal, Kétágú-hegy, Adókút, Homokmező; pusztája nincsen. Az 1900. évi népszámláláskor 2913 lélek lakott itt 559 házban. Anyanyelv szerint: 2900 magyar, 13 német. Vallás szerint: 2867 róm. kath., 47 izr. A község területe 7640 kat. hold. A postája helyben van, távírója és vasúti állomása Garán. A községben van két temetkezési egyesület és egy tejgyár. A község körűl hajdan több falu feküdt, melyek elpusztúltak. Ezek Cseretyés, a már említett Tóti, Narasd, Szát és Dús. Közülök Cseretyés 1448-ban és 95-ben a Csipcsi család, 1470-ben a Nagy és 1477-ben a Bakó család előneveként bukkan fel. 1481-ben a Czobor család birtoka, mely itt a Domonkosoknak földet adományoz. 1512-ben a Révaiak az urai. - Tóti már 1390-ben részben a fejérvári káptalan birtoka. 1400-ban már a Tőttös családé és ennek a révén később a Várdaiaké, 1449-ben azonban a Niczk és a Decsanóczi családoknak is van benne részük. - Varasd a XV. század elején a Bartáni család birtoka, melyet azonban 1430-ban a Maróthiak kapnak. 1441-ben a Bartáni Peres családot és Nagyvölgyi László iktatják a birtokba zálog czímén. 1445-ben Nagyvölgyi László egyedűl a zálogbirtokos. 1443-ban a farnasi Veres család tart rá igényt. - Szát a XV. század legelején a Marhártiaké volt, de 1413-ban a Maróthiak és a Szántaiak is kapnak benne részt. Dús 1405-ben a Szekcsői Herczeg család birtokaként szerepel.

Dernye. Előbbi neve Déronya, a hódsági járásban, Bácstól éjszakra, a Mosztonga patak balpartján fekszik, Hódságtól délre. 1764-ig puszta volt, a hova Batthyány József érsek, Bács mezőváros rendezése alkalmával, a Mosztonga tulsó partján az ú. n. Kis-Bácsban lakott görög keleti lakosokat telepítette át. Így lett Dérony érseki falu. 1767-ben már 90 1/2 adózó polgára volt. 1804 óta van parókiája. Róm. kath. temploma 1814-ben épűlt, a görög keleti templom pedig 1867-ben. Függő ezüst mécsese 1756-ból való. A közelében lévő kincstári erdőben két kisebb földvár nyomai láthatók. Az 1900. évi népszámláláskor Dernyén volt 2506 lélek 397 házban. Anyanyelv szerint: 44 magyar, 805 német, 23 tót, 2 horvát, 1619 szerb, 139 czigány. Vallás szerint: 856 róm. kath., 1619 görög keleti, 15 ág. ev., 5 izr., 11 egyéb. A község határa 9358 kat. hold. Ebből 1893-ban 466 a községé, 4912 hold a kalocsai érsekségé, a mely már a múlt században is földesura volt. Határában fekszik Nádmező (azelőtt Kletics puszta). Van itt temetkezési egyesület, segélyszövetkezet és szerb földmívelők szövetkezete. A lakosok tyilim (takarószövet) készítéssel foglalkoznak háziiparszerűleg. Dűlőnevei közűl a Pakao-Cserie (Pokol-Lócza) figyelmet érdemel. Van itt posta, de a távíró és a vasúti állomás Hódságon van.

Doroszló. Az apatini járásban, Szond (Szonta) és Szilberek között fekszik. 1250-ben Doroszló férfinévként szerepel. Csánkinál 1313-ban már Doroszló falu is előfordúl. Az 1332-37. évi pápai dézsmajegyzékben fel van sorolva Doroszló is. 1350-ben a bácsvármegyei Doroszlóban határjárást tartanak; ura ekkor a Doroszlai család. 1361-ben Félegyháza határjárásakor Doroszló Félegyháznak és Zondnak keleti tőszomszédjaként szerepel. 1395-ben Petras fil. Joh. de Doroszlou birtokai között Doroszló is fel van sorolva hűtlenségi pörével kapcsolatban, mely utóbbi vád alól azonban felmentést nyer. 1406-ban Jakob de Kapoch a bácsi káptalan előtt fiává fogadja Paulus de Doroszlót és úgy intézkedik, hogy halála után ez örökölje tőle bácsmegyei birtokait s közöttük Doroszlót. 1410-ben a Kis családnak is van itt birtoka. 1414-ben a Doroszlai Farkas családnak van része benne. 1416-ban a bácsi káptalan e birtokba iktatta Valentinus Sclavust de Jakabfalva. 1431. és 1450-ben is előfordúl Doroszló, előnévként pedig igen gyakran. A XV. században a Maróthi családé, ennek kihaltával a Szentgyörgyi grófoké lett. (1477.) 1492-ben Doroszlai István az itteni részét Hidegkúti Mátyás, atyai várnagynak adja. II. Ulászló, mikor ez adományt megerősítette, az utóbbit Doroszlai Bagdi Mátyásnak nevezi. Ugyanígy egy 1504-iki oklevél is. Az 1522. évi bácsvármegyei dézsma-jegyzékben Fonó, Dorozlótótfalu, Bakatótfalu, stbi egy csoportban fekszik. A török defterek a zombori nahijében sorolják fel 1554-ben három, 1570-ben hét, 1579. és 1590-ben 17 adózó házzal. 1610-ben az óbudai apáczák birtokaik elfoglalása ellen tiltakozván, többek közt Doroszlót is említik. 1651-ben Bornemisza Polgár Pál Doroszlót végrendeletileg leányainak, Annának: Vattay Pál nejének és Sárának: Földvári János nejének hagyja. 1662-ben másik Vattay Pál kapja az említett birtokokat s ezek között Doroszló elpusztúlt helységként említtetik. Bácsmegyének 1699. évi összeírásában Doroszló nincs felsorolva. Ezek után lassanként ismét betelepűlt, de nem a régi Doroszló helyén, hanem feljebb Zsarkovó pusztán és 1715-ben Doroszlón, melyet Újdoroszlónak is neveztek, s a hol 15 adófizető volt. A következő években is többször van felemlítve adózó faluként. 1742-ben Doroszló, Zsarkovó néven szerepel. Első pecsétje is ez évből való, míg a régi Doroszló helye pusztának maradt. Népessége még csekély volt. Ezért 1752-ben Redl kam. adm. április 5-én magyar szerződést írt alá Újdoroszlónak legalább 150 r. kat. magyar v. tót családdal való betelepítésére s ezek összegyűjtésére Dorman Pál vállalkozott a szokott feltételek mellett. Az idetelepedők Zsarkovácz és Klusza pusztákat is kapják. 1753-ban Doroszló régi szerb lakosai, az idetelepedett magyarok miatt, másfelé akarnak költözni, a vármegye csak Bresztováczra engedi őket, de 1754-ben még nem költöztek ki. 1754-ben épűlt a templom; 1803-ban újat építettek helyette. 1758. június 9-én Redl Gerencsér Istvánt nevezte ki Doroszlóra uradalmi szabadosnak. Cothmann Antal, mint telepítési biztos, 1763. évi jelentésében ezt írja: "Doroszló falu hat év óta tisztán magyarokkal van betelepítve. A falu kellemes, kissé emelkedettebb helyen, a Mosztonga-rét mellett fekszik. Bár jó földje s vize van, mégis sokan nem földmíveléssel, hanem csíkhalak fogásával foglalkoznak. A lakosok között sokan vagyonosok, elgendő lovakkal s barmokkal. Mérsékelt évi bér mellett 79az érsek bácsi erdejében faizást is élveznek. Minthogy a lakosság száma mindjobban szaporodik, szükséges, hogy a meglevő nagyon kicsiny templomocska helyébe kincstári költségen egy nagyobb, megfelelő templom építtessék s hogy a mostani paplak a falu lakossága által jobb karba hozassék." Az 1768. évi kamarai térképen a doroszlói határ Szonta keleti szomszédjaként van feltüntetve. Doroszló erdejét az úgynevezett római sáncz szeli át. Az 1880. évi katonai térkép a falu alatt, Szonta mellett tünteti fel a régi Doroszló pusztát. Ugyanezt 1883-ban Szentegyházi erdőnek írja. 1772-ben volt az úrbéri rendezés. 1826-ban róm. kath. magyar lakosság mellett, már németek is voltak itt. Földesura a kir. kamara volt. Határában van egy Szentkútkápolna, valószínűleg a régi Bajkút, melyet 1382-ben Lajos király az óbudai apáczáknak, több bácsvármegyei szomszédos helységgel együtt, Szond környékén cserébe adott. Az itt keletkezett helység a török időkben elpusztúlt, csak csodás erejű kútja maradt meg, a melyhez a hívő nép 1790 óta zarándokol. Már 1796-ban épűlt a forrás fölött egy kis fakápolna, melyet 1806-10 között megnyitottak; de ez leégett, mire Körmendy plébános, nagyrészt saját költségén, újat építtetett, melyet 1874-ben kibővítettek és két szép román-stílű toronynyal láttak el. Szintén a doroszlói határban keresendő Berezgely (Byryzgel) helység. A XIV. században a doroszló uradalomhoz tartozott és annak a sorsában osztozott. Doroszló ipara jelentékeny volt. 1818-ban kaptak czéhszabadalmat a takácsok, 1832-ben a szabók, csizmadiák stb. Doroszlónak az 1900. évi népszámláláskor 2766 lakosa volt 538 házban. Anyanyelv szerint: 2642 magyar, 109 német, 15 szerb. Vallás szerint: 2705 róm. kath., 15 gör. kel., 33 izr. stb. A község határa 7174 kat. hold. Itt székel a kincstári erdőgondnokság. Van itt takarék- és hitelszövetkezet és önsegélyző szövetkezet. A községben van posta és távíró; vasúti állomása Szond, Sztapár, Szilberek. E vidéken számos, hajdan virágzó község pusztúlt el az idők folyamán. Első sorban a már említett hajdani Tótfalu birtokviszonyait ismertetjük. 1334-ben találkozunk nevével először, a mikor az érsek elcseréli más birtokért. 1350-ben a Doroszlai Kis család birtoka, melynek 1406-ban és még 1492-ben is van benne része, a mikor Kis István, rokonának, Hidegkúti Mátyás atyai várnagynak adja az ő részét. Az idevonatkozó oklevélben szerepel Doroszlai Bagdi Mátyás is. 1382-ben I. Lajos az óbudai apáczáknak is adományoz itt birtokot. 1414-ben a Doroszlai Farkas család is egyik birtokosa. 1422-ben a Lévai Csehek kezében találjuk, kiket 5 évvel később Zsigmond király birtokukban megerősít. 1477-ben a Maróthiaké és ezek után a Szentgyörgyi grófoké. - Jakabfalva 1414-ben a Jakabfalvi család nevében is szerepel, továbbá 1432, 1454 és 1496. években a Jakabfalvi Trocsán, 1438-ban pedig a Bytho család előneveként fordúl elő. 1480-ban Kapitány Pál volt a földesura. További adatok hiányzanak. - A XIII. és XIV. században e vidéken szereplő Cser vagy Csír és Cseresfalva, Cserőfalva vagy Cserefalva nem egy és ugyanazon községnek látszik lenni. 1382-ben I. Lajos az óbudai apáczáknak adományozza Cserefalvát, a kik még a XV. században is részbirtokosai voltak. 1350-ben és 1406-ban a Doroszlai Kiss család is birtokos itt és 1414-ben a Doroszlai Farkas család is. 1452-ben már Nagy és Kis-Cser is szerepel a Zsámbokiak birtokaként. Az 1496-iki és 1522-iki tizedjegyzékben Cher alakban van említve. Ismeretes volt egy Csíri Boda család is. 1506-ban tűnik fel egy Cseri család. - Itt feküdt hajdan valahol Csomafalva is, mely a XV. század végéig szerepel. Innen kapta a Csomai család előnevét. - E tájon lehetett Zolta falu is, mely azonban szintén csak egyes családok előnevében maradt fenn. Így szerepel 1404-ben és 1461-ben több köznemes nevében, 1454-ben az Aracsai Zoltai családéban és 1504-ben a Zoltai Jakabfalviak előnevében. Itt volt még hajdan Mazalócz falu is, mely 1492-ben a Doroszlai Kis család birtoka volt, továbbá Vásárhely, melynek neve is elárúlja, hogy 1350-ben, mikor ugyancsak a Kis-család volt az ura, már vásáros hely volt.

Dunabökény. A palánkai járásban, Bács alatt fekszik, közel a Mosztonga pataknak a Dunába ömlésénél. Előbbi neve Bukin volt. Az 1884. évi katonai térképen Bukin alatt közvetetlenűl a Duna mellett egy földrész még Alt-Bukin (Óbukin) névvel van megjelölve. Régibb neve Buki volt és már 1448-ban találkozunk nevével. Ekkor Zsámboki Pál birtoka volt. 1440-50 között a bökii plébánost eretnekség miatt Futakon megégették. Továbbá 1467-ben említtetik, midőn a kői káptalan Mátyás király rendeletére Sulyok Györgyöt és fiait Bwky birtokába bevezette. 1469 ápr. 11-én a bácsi káptalan Sulyok Györgyöt 80beiktatta a magtalanúl elhalt Zsámboki Pál birtokába. 1508-ban II. Ulászló király Sulyok Ferencznek s testvéreinek új adománylevelet ad az eddig is békében bírt böki birtokára. Az 1543. évi érseki összeírás szerint Bukin a török hódoltság idejében 12 pénzt és egy pár csizmát adott az érseknek adóúl. A török defterekben a bácsi nahijében Bukin is említtetik 1554-ben két, 1570 körűl kilencz és 1590-ben 29 adózó házzal. Marsigli az 1690-es évekbeli térképén is feltünteti Bukin falut a Mosztonga torkolatánál. Bács vármegye 1699. évi összeírásában Bukin fel van említve. 1717-ben szeptember 19-én Bukint az újonnan alakúlt Bodrog vármegyébe kebelezték, a mely épen innen indúlt éjszakkeleti irányban Verbász felé. Mindamellett az 1717 okt. 12-én tartott összeírásában nem soroltatik fel; bizonyára névtelen helység vagy puszta volt; de az 1718 aug. 25-én tartott adókivetés Bukinra 40 frtot rótt. 1722-ben 29 adófizetője volt egyházi ügyekben Bács városának, később Novoszelónak volt leány-egyháza, míg 1736-ban önálló róm. kath. egyházközséggé lett. A róm. kath. parókia 1751-ben keletkezett, temploma pedig Ker. Szt. János tiszteletére, 1812-ben épűlt. Grassalkovics kamarai elnök 1749 és 1750-ben német családokat telepített ide. 1752-ben már kb. 200 német család lakott itt Felső-Németországból, a kikkel a magyar kamara Redl József Ferencz, a bácsi kincstári uradalom adminisztrátora közvetítésével, szerződést kötött. 1763-ban még 20 kath. szerb is lakott itt, a kiket Cothmann másfelé akart telepíteni, mert marhatenyésztésük hátrányos volt a mezei gazdálkodásra. Bukin határába tartoztak Kalos, Klagya, Széplak, Lubosity puszták. Urbariumot 1772 június 12-én kapott. A Duna áradása nagy károkat okozott a községnek, ezért 1812-ben a mostani helyére, éjszak felé telepítették. 1852-ben is 4000 hold szántóföldet borított el a vízár. A negyvenes évek elején készűlt el a vízár ellen a buttini és novoszellói védőtöltés, a mely egyszersmind országút gyanánt szolgál. Ez a katonai térképen Lorentzi Weg névvel van jelölve, mert itt volt a hajdani Szent Lőrincz, a régi Bodrog vármegyének már elpusztúlt községe, a hol 1720 körűl fennállott maga a falu is és a bácsi barátoknak is volt benne birtokuk. Anyakönyveit is ezek vezették. 1720 körűl elöntötte s elmosta a Duna. Szt. Lőrincz után e területet Lovranacznak nevezték. Az 1900. évi népszámláláskor Dunabökényben volt 3322 lélek, 595 házban. Anyanyelv szerint 169 magyar, 2914 német, 212 sokacz, 27 szerb és tót. Vallás szerint 3277 róm. kath., 16 gör. kel., 2 ág. ev., 6 ref., 21 izr. Területe 11,410 kat. hold. A községnek van postahivatala és gőzhajó-állomása. A legközelebbi távírója Bácstóváros és vasúti állomása Palánka. A lakosok róm. kath. olvasókört tartanak fenn. E vidék is hét, egykor virágzó s elpusztúlt helység emlékét őrzi. Ezek Nagyvölgy, mely 1439-ben szerepel, a mikor a Nagyvölgyi család e birtokát a Pekrieknek adta zálogba, - Pirosegyház, mely 1448 és 1467 között szerepel és sok részben Bökény sorsában osztozott, - Félegyháza, mely 1406-ban Tőttös családé volt és később a Váradiaké lett, - Kölesrév, amely 1448-1467 között Bukival (Bökény) egy sorson volt, - Harsány, mely már a XIII. században a veszprémi püspök birtoka volt; - Hernyék, mely szintén elpusztúlt, de 1448-67 között szerepelt és végre Péczel, mely 1470-ben még a Garaiaké volt.

Dunacséb. A palánkai járásban, az alsó Dunánál, Palánkától keletre fekszik. Előbbi neve Bács-Cséb volt. Már 1437-ben innen nevezi magát a Sulyok család. 1448 július 3-án van szó a bácsvármegyei Csébről, mely Sulyok György és András birtoka volt. Egy 1455-iki örökösödési szerződésben, melyet az imént említett Sulyok testvérek a kői káptalan előtt kötöttek a Marhárti Szántó családdal, szintén fel van sorolva a többi között Cheb és Kis-Cheb. 1467-ben Mátyás király az előbbi egyezkedéseket megerősítette, s így a kői kápt. Sulyok Györgyöt, ennek három fiát s Andrást bevezette többi között Cheb és Kis-Cheb birtokokba. 1493-ban György plebános említtetik Csében. 1508-ban II. Ulászló király új adománylevelet ad ki Lekcsei Sulyok Ferencznek s testvéreinek Cseb és Kül-Cseb stb. birtokokra nézve. Az 1522. évi bácsmegyei dézsmajegyzékben Cheb is fel van sorolva. Az 1543. évi érseki urbáriumban Cséb is említtetik. A török defterek a bácsi nahijében felsorolják Csébet is 1554-ben hét, 1570-ben 12, 1590-ben 22 adózó házzal. 1702-ben Cséb is fel van sorolva a kamarai falvak jegyzékében. Cséb a Rákóczi-féle mozgalmak alatt elpusztúlt s ezután csak mint kam. puszta fordúl elő. 1730-ban kezdődött meg az újra-telepítés. Egy Pradivoj Berszek Csanin vállalkozik arra, hogy telepítvényeseket hozzon. Az 1768. évi kamarai mappán Cséb-puszta határában, a Duna mellett levő palánkai út mentében, 81Keresztúr puszta mellett van egy Klisza (régi templom). Ettől keletre egy régi templomhely, ettől éjszakkeleti irányban, a hol az obrováczi út a palánkaiba megy át, ismét van egy régi templomhely. Cséb puszta felett, a kelet felől jövő pirosi és glozsáni út Csardaklia faluba visz, melyet a nép helytelenűl Cséb-nek is nevez. Csardaklia keleti oldalán van a Gaj-erdő. E terület éjszaknyugati végében, Joszan puszta mellett van a falu régi helye. A terület éjszaki része Bulkesz alatt a Kesze puszta. Cséb a vele együtt a török időben is fennállott, de elpusztúlt Csardaklia szerb falu helyére épűlt, nem pedig a régi Cséb puszta helyén. 1791-ben Márfi Lipót vette meg a kamarától e birtokot (honnan 1801-ben 100 család ment át Nádaly pusztára) s 1803-ban ismét betelepítette. Márfi csak fogadott fiút hagyván hátra, a kir. fiskus ezt nem engedte az örökségbe, hanem a birtokot terhelő adósságokat kifizetve, 1809-ben Polimberger Józsefnek adták zálogba. Cséb még 1828-ban is a Polimberger családnál volt zálogban. Később női hozomány útján a Bezerédy család birtokába jutott. A község határa 5783 hold, melyből a községnek 512, Bellán Mihálynak 296 és Dungyerszki Lázárnak 2606 holdja van, továbbá sör- és szeszgyára, gőzmalma és csínos úrilaka melyet még Bezerédy Miklós építtetett. Ide tartozik még Saroltapuszta (eddig Dungyerszki puszta néven is) Bellántanya. Dunacséb határában feküdt Csardaklia község, annak a nevét tartotta fenn a későbbi puszta. Ez a helység különben azonos volt Szent-Jakab nevű faluval. Szent-Jakab nevével 1431-ben találkozunk először, a mikor a Szentjakabi család névadó helysége volt. A XV. század vége felé a Ripaki Oláh családot uralta a falu (1489.), 1507-ben a Thegzes család innen vette előnevét. 1590-ben Szent-Jakab, másként Csardaklia a neve és így említik a török defterek is. A falu ezután többé nem szerepel. A mikor 1740 tájban a palánkai határőri miliczia birtokában találjuk, már csak puszta. - Volt e tájon még egy helység: Göd, de ez is elpusztúlt. 1455-ben a Lekcsei Sulyok családé volt. Az 1900. évben tartott népszámlálás adatai szerint Csében volt 2413 lélek 372 házban. Anyanyelv szerint 61 magyar, 2006 német, 263 tót, 83 szerb, vallás szerint 2072 róm. kath., 66 gör. kel., 269 ág. ev., 6 ref. A községben fennálló róm. kath. templom 1822-ben épült. Van egy vert ezüstkelyhe, melyet Polimberger Sándor 1802-ben ajándékozott az egyháznak. Van itt tűzoltó-egyesület, róm. kath. olvasókör, polgári olvasóegylet, gazdakör, előlegezési egyesület, végre kévekötél és kötélárú-gyár. A községben van posta- és távíró-, de a vasúti állomása Palánka.

Dunagálos. Előbbi neve Glozsán, az újvidéki járásban van Palánka és Futak között, közel a Dunához, Dunacséb keleti szomszédja. Már a török defterek bácsi nahijében sorolják fel 1553-ban Cséb után Galozsán néven, nyolcz fizető és nyolcz nem fizető házzal, 1561-ben 28 házzal, 1590-ben 19 adózó házzal. Az 1699. évi vármegyei adóösszeírásban is mint falu vagy lakott puszta van felemlítve. 1703 óta a futaki uradalomhoz tartozó pusztaként van többször felsorolva. 1715-ben 10 adófizető lakott itt. 1717-ben az új Bodrog vármegyébe osztották be. 1749-ben posta-állomás volt itt, és Milivoj Péter volt a postamester; de 1754-ben is még puszta volt. 1756-ban új lakosok telepedtek Glozsánba, a kikkel a futaki uradalom a három szabad év elteltével (1758 decz. 31.) 400 frt évi bér és a termés-részletek iránt 1759. május 3-án úrbéri szerződést kötött. A glozsániak a Siroko polje nevű rétet is megkapták használatra. 1765. május 18-án Glozsán és Kiszács, mint betelepített puszták vagy újfalvak az uradalommal újra szerződést kötöttek. A mai falu határában éjszak felé, a csébi határhoz közel, az 1762. év Kovács-féle kamarai térkép régi templomromot tüntet fel. 1785-ben a glozsáni evang. tót lakosság lelkész és tanítótartási engedélyt kért és kapott. A község határa 5293 kat. hold, ebből a községé 196 (de 110 nem használható), gróf Chotek Rezsőé 1546 kat. hold. A községben két templom áll fenn. A gör. keleti szerb templom építési ideje ismeretlen, az evangélikusoké pedig 1796-ban épült. 1846-ban a község nagy része leégett. A lakosok önsegélyzőszövetkezetet és temetkezési egyesületet tartanak fenn. A község határa 5293 kat. hold. Az 1900. évi népszámlálás alkalmával Dunagáloson volt 2747 lélek 430 házban. Anyanyelv szerint 20 magyar, 30 német, 2597 tót, 86 szerb, 17 egyéb. Vallás szerint 21 róm. kath., 99 gör. kel., 2574 ág. ev., 27 izr. stb. A község postája és távírója helyben van és vasúti állomása is van. Itt fekhetett hajdan Drág (Drach) község. Úgy látszik, innen származik Drági Tamás, a vármegye alispánja, 1464-ben a Garaiak a község urai, 1506-ban azonban az 82Egresi Idecski családé, mely ekkor Lászlóval kihalt. Ugyanekkor szerepel a Drági Horváth család is. - Erre felé volt valahol Telek helység is, mely előbb Korvin János volt, majd a Ringarti Geréb család birtokába került.

Dunagárdony. A titeli járásban, a Duna mellett fekszik, előbbi neve Gardinovce, mely várat, vagy várhelyet jelent; de hgoy valóban volt-e itt vár a régi időben, s míly néven, még ismeretlen. E törökkori új helység legelső felemlítését a defterekben, a titeli nahijében találjuk, a hol Gardinóvce 1554-ben öt, 1570-ben 13 és 1590-ben 27 adózó házzal fordúl elő. Az 1699. évi török határmappán van egy Gradinovaca nevű kanális, a mely a Titel alatti Belianska barának Karlovicz felé néző része. Bács vármegyének 1699. évi első összírásában Gardinovacz falu 91 gazdával s 65 felnőtt fiával fordúl elő. Az 1702. évi összeírás szerint Gardinocz bérbeadhatónak véleményeztetik. Az adóösszeírásban Gardinovácz 1715-ben 13, 1519-ben 8 adózóval szerepel. 1722-ben 14 házasfél van említve ugyanott. 1727-ben Gardinováczon 14 adózó egyén volt. 1731-ben a gardinovácziak arról panaszkodnak, hogy a szomszéd Kovil határőri miliczia Gardinovácz nagyrészét magához ragadta. 1746-ban az eddig kamarai faluból határőri sáncz lett, a hová a volt szabadkai határőröket áttelepítették. E falut csajkás szolgálatra szánták, de 1752-ben egyelőre a vármegyének adták át, míg 1763-ban ismét katonai hatóság alá kerűlt és a csajkás határőrségbe soroztatott be. A csajkás-kerület 1873-ban ismét megszűnvén, e helység is a vármegyébe kebeleztetett be A községben csak gör. keleti templom van, mely 1851-ben épűlt. A helység 1848-ban teljesen leégett. Határa 5865 kat. hold, melyből a községnek 1597, a kincstárnak 1099 holdja van. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Dunagárdonyban volt 1458 lélek 266 házban. Anyanyelv szerint 143 magyar, 39 német, 1257 szerb, stb. Vallás szerint 157 róm. kath., 1255 gör. kel., 31 ág. ev. stb. Van itt postahívatal, de legközelebbi távírója és vasúti állomása Tündéres-Dunagárdony.

Feketehegy. Lásd: Bácsfeketehegy.

Felsőkabol. A titeli járásban, Alsókabol mellett fekszik. Előbbi neve Felsőkovil vagy Kobila (l. Alsókabol). Felsőkabol csak 1702-ben fordúl elő. 1715-ben Felsőkobilon a vármegye 26, 1717-ben 33 adózó lakost talált. Neveikről ítélve mind szerbek. 1722-ben néhány görög kereskedőn kívül volt 34 és 1727-ben 83 adózó egyén. 1728-ban már határozottan két Kobilról van szó; és pedig a régi Alsókobil mellett, hozzá egész közel volt az új, Felsőkobil kincstári falu. Ennek pusztái voltak: Kralovadike, Kotyeve, Szentiván. Az eddig kincstári Felsőkobil falu 1746-ban szintén határőrvidéki hely lett, a hol a Szabadkáról kitelepített katonaság lakott. 1751-ben a tiszai kerület új szabadalmaiban szintén része volt. 1759-ben Putnik Mózes szerb püspök kapott reá donácziót. 1769-ben a csajkás szervezetbe vették fel, végre 1873-ban visszakerült a vármegyéhez. A község határa 12,707 kat. hold. Főbb birtokos a karloviczai érsekség. A községbeli gör. kel. templom 1825-29-ben épűlt. A híres zentai ütközet előtt itt volt Savoyai Jenő főhadiszállása. 1848-ban az egész község leégett. Van itt takarékpénztár, olvasó-egyesület és földmívelési szövetkezet. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Felsőkabolban volt 2739 lélek 523 házban. Anyanyelv szerint 175 magyar, 93 német, 2453 szerb, 22 kisorosz, vallás szerint 170 róm. kath., 50 gör. kath., 2425 gör. kel., 41 ág. ev., 16 ref., 41 izr. Van postája és távírója, a legközelebbi vasúti állomása pedig Sajkásszentiván.

Felsőszentiván. A bajai járásban, a vármegye éjszaki részében van, Jánoshalma (Jankovácz) alatt. Csávolytól keletre, a régi Bodrog vármegye területén. Már 1396-ban említtetik Szt.-Iván, Bebek Miklós kalocsai érsek falujaként, a hová a Tőttös Lászlónak Szt.-György nevű falváról erőszakkal elhajtott jobbágyokat vitette. Ez idő tájban azonban más birtokosa is említtetik. 1413-ban t. i. mint possessió Szt.-Iván, Bodrog vármegyében találjuk felemlítve, melyet birtokosa Zákai Posának fia István, Maróthi Jánosnak zálogba adott. Még az 1520. évi dézsmalajstrom sorolja fel e helyet Bodrogban. A török defterekben 1580-ban 38 és 1590-ben 22 adózó házzal van felsorolva a bajai nahijében. A község szerb lakossága 1598-ban Esztergom vidékére költözött. Későbbi oklevelek nem tudnak semmit e faluról, mely a török uralkodás alatt elpusztúlt. Az 1714. évi baja-vidéki adóösszeírás nem említi fel, 1724-ben 83még Szt.-Iván pusztának írják. Az 1727. évi összeírásban is pusztaként a Czobor-uradalomhoz tartozott; az 1735. évi összeírás azonban Felső-Szt.-Ivánnak írja s akkor is a bajai uradalom tagja. 1789-ben magyarokkal telepítették be, utánuk bunyeváczok jöttek ide. Szt.-Jánosnak szentelt temploma 1780-ban épűlt; 1783-ban rendszeres parókiát kapott. Kegyura: gróf Zichy-Ferraris. Az egyház egy 1715-ből származó czímeres aranyozott, vert ezüstkelyhet őriz. A község korábbi földesúra gróf Zichy-Ferraris Bódog volt, most pedig dr. Navratil Imrének van itt nagyobb birtoka. A lakosok katholikus kört tartanak fenn. Az 1900. évi népszámláláskor Felsőszentivánban volt 2814 lélek 521 házban. Ebből 1452 magyar, 527 német, 827 bunyevácz. Vallás szerint 2763 róm. kath., 6 ág. ev., 45 izr. Határa 6938 kat. hold. Hozzátartozik Annaszállás is. Postája és távírója helyben, vasúti állomása Bácsbokod.

Földvár. Lásd: Bácsföldvár.

Futak. Lásd: Ófutak, Újfutak.

Gádor. A zombori járásban fekszik. Zombor fölött Őrszállástól (Sztanisics) és Körtéstől (Krusevlya) délnyugatra. Előbbi neve Gákova volt. A mohácsi vész előtt Kakot falu volt a helyén. Először 1658-ban találkozunk nevével, a midőn Szalatnyai Györgyöt és társait a nádori donáczióképen kapott Gákova puszta birtokába beiktatták. Egy 1719. évi összeírásban Gakov szerepel, egy 1727. éviben Kákova puszta, Zombor mellett. 1740 körül már falu, melyet a zombori miliczia használ. 1748-ban Krusevlyáról és Apátiból egyesek Kákován telepedtek le. Cothmann 1763 mégis pusztának mondja Gákovát és Bratyevityet, a melyeket azonban egyesíteni kell, s így igen szép falut lehetne telepíteni, a mely Gákova pusztán volna ugyan, de Bratyevityhez közel. Végre Paka pusztának beékelődő részét is ide kellene csatolni. A telepítést 1764-ben el is akarja kezdetni. R. kath. német családok telepedtek itt le s lakóinak száma 1767-ben 786 volt. 1765-ben épült az ideiglenes templom, melyet 1786-ban kezdtek állandó új templommal helyettesíteni. E falu 1772 június 26-án kapott urbáriumot. Páduai Szent Antal tiszteletére 1765-ben épűlt kápolna, melyet 1798-ban és 1838-ban megújitottak, 1908-ben ujat építettek. E kápolna búcsújáró-hely. Ipara már a XVIII. század végén emelkedett. 1829-ben kovácsok, szabók, kerékgyártók, asztalosok, csizmadiák, stb. kaptak czéhszabadalmat. Van itt még tejszövetkezet, temetkezési egylet, olvasókör, gazdák egylete, polgári olvasókör, népnevelő-egyesület, róm. kath. népkör, földmívelők közművelődési köre, róm. kath. kör és takarékpénztár. Az 1900. évi népszámláláskor volt itt 2620 lélek 460 házban. Anyanyelv szerint 35 magyar, 2571 német, 3 tót. Vallás szerint 2620 róm. kath. A község határa 5908 kat. hold. A község határában, Zombor felé, egy hosszúkás földháton hat halom van. A kálvárián túl levő halmot Bradovity-hügelnek mondják. A községben van posta, távíró és vasúti állomás. E vidéken feküdt hajdan Gergely, Gergelyi vagy Gerger falu. 1413-ban találkozunk vele először, mikor a Maróthiak zálogba veszik Szákai Istvántól egy részét és 1423-ban az Aranyossy Pap család részeit is. 1468-ban még mindig a Maróthiak kezén van. Későbbi sorsa az elpusztúlt Hetes községével, melyről más helyen van szó - azonos. Szerepel még 1423-ban a Gergelyi Pap, 1448-ban az Ősteleki és 1470 körűl a Kaszás család előneveként is. 1410-ben, 1466-ban és 1486-ban a Gergelyi család is említve van. - Erre felé feküdt Jánosi község is, a Czoborok birtoka, melyet 1403-ban hűtlenségük következtében elveszítenek, de később ismét visszanyernek és 1442-ben I. Ulászlótól, új adományt kapnak reá, de 1450-ben a Zamléni család tart rá igényt. 1484-ben a Petykei családnak is van itt birtoka. E község neve 1448-ban, 55-ben és 76-ban a Beriszló, 1482-ben a Kys, és 1483-ban a Porkoláb család előneveként is szerepel.

Gara. Igen régi helység a bajai járásban. Már III. Endre korában találkozunk a nevével. III. Endre ugyanis Keme fiát Kelement és Poch fiát Mihályt, eredetileg várjobbágyokat, felszabadítván, Gara nevű birtokot (possessionem seu terram Gara cum ecclesia) minden jövedelmével nekik adományozta. 1334-ben Garai Péter és három rokona e birtokukat eladták Becsei Imre fiainak: Tőttös-nek és Vesszős-nek. 1342-ben a hájszentlőrinczi prépost Tőttösnek Gara birtokán hatalmaskodott. 1353-ban Jobbágyi Nagy István hatalmaskodott Tőttösnek Garai jobbágyain. 1359-ben Tőttös még életében Klára nevű leányának adta Garát, a ki viszont sógornőinek Magónak és Klárának adományozza. Herczeg Péter a Bodrogban tartani szokott vásárokat 1366-ban Daut-ba tette át 84s így a szomszédos Garában tartott vásárokat károsította. Tőttös fia László e miatt 1366-ban panaszt emelt és a kereskedőnépet Dautról Garába hajtotta. 1384-ben Nawalyad és Gara közvetetlen egymás mellett említtetnek, Herczeg Péter és Tőttös L. birtokaiként. 1400-ban Tőttöst újra beiktatják Gara birtokába. 1402 és 1406. években is Tőttös-birtok. 1413-ban Garai nádor Tőttös Lászlót Gara és Kajánd birtokaiban ama határok között, a mint azokat a kalocsai káptalan megjáratta, Kajándi Pál özvegye ellentmondásai ellenére beiktatta. Az 1520 és 1521. évi Bodrog vármegyei tizedjegyzékben Mátéháza, Tárnok után Gara is fel van sorolva. 1574-ben Gara a Tőttösök egyéb birtokaival már régebben a Kisvárdai család birtokába kerűlt örök szerzés czímén s ezek most birtokaik elfoglalása ellen tiltakoznak. 1598-ban Esztergom a törököktől a császár kezébe kerűlvén, ez az elpusztított néptelen vidéket be akarja telepíteni s evvel Pálfy Miklós esztergomi várparancsnokot bízta meg, a ki többi között e czélra a török hódoltságban levő szerbeket is magához édesgette. Bácskának felső részét, a régi Bodrog vármegyét majdnem tisztán szerbek lakták s ezek igen sok helységből fel is költöztek. A kiköltözött falvak sorában volt Gara is. 1641-ben Gara Milojkovics Miklós birtokába jutott, 1642-ben pedig ugyanezeket, nádori adomány útján Aszalay Istán és Komjáthy Ábrahám kapták. Milojkovics ez ellen 1643-ban tiltakozik. 1663-ban Bory Mihály, Dvornikovics Miklós és Szalatnyai Horvát György bevezettetnek Katymár, Legyen és Gara falvak, Tompa, Máda, stbi puszták birtokába. 1679-ben az érseki adójegyzékben Gara is fel van sorolva. 1712-ben nádori adományozás útján Urbanecz Mátyás kapja Gara pusztát. 1724-ben a bajaiak bérlik Garát. 1727-ben a Baja város pusztája volt Gara, a hol 200 adófizető lakott. 1727 márczius 30-án Czobor Márk kapta a bajai uradalmat s ebben Garát is, a mely eddig Billard-nak volt bérbeadva. 1729-ben Czobor a bajai uradalmat Garával együtt négy évre Radics János alispánnak adta bérbe. 1735-ben Garán róm. kath. lelkészséget szerveztek s ekkor templomot is építettek vályogból. A Szent-László tiszteletére szentelt mostani templom 1780-ban épűlt. 1741-ben Czobor bajai uradalmát, így Garát is, báró Vajaynak adta el, a ki 1747-ben báró Orczyt is társúl fogadta. 1750-ben a kamara a bajai uradalmat Grassalkovichnak adta el. 1772-ben kelt tót szövegű urbárium szerint Gara Grassalkoviché. Mostani nagyobb birtokosai Gatti Mihály és id. Zomborcsevits Antal. A lakosok olvasókört és temetkezési egyesületet tartanak fenn. A község határa 10,262 kat. hold. Ebből a községé 561 hold, a járás-társulaté 474 hold. Garán az 1900. népszámlálás szerint volt 3898 lélek 752 házban. Anyanyelv szerint: 91 magyar, 2575 német, 1229 bunyevácz. Vallás szerint 3878 róm. kath., 21. izr. stb. A posta, távíró és a vasúti állomás helyben van. A községgel több elpusztúlt község volt határos a mohácsi vész előtt. Ezek közűl: Bark községnek nagyobb jelentősége alig lehetett. Okleveles emlékeink csak a Barki nevű nemesek nevében utalnak a falura, melyről 1384-ben egy és a XV. században több oklevél tesz említést. A Barkiak egy része a Szőllősi előnevet használta, a többiek Piski, Aranyani és Szentmiklósi előnévvel szerepelnek a XV. század egyes időszakaiban. Birtoka lehetett a faluban a Bartáni családnak is, mely 1466-ban Barki előnévvel tűnik itt fel. A másik falu Benye (Benyő vagy Bénye). Okleveles nyomára 1345-ben akadunk, a mikor a bátai apát a Benye nevű birtokot a Bátmonostori Tőttös-öknek engedte át. 1384-ben a bátai apát tiltakozik az ellen, hogy Herczeg Péter, a Tőttös László engedelmével, az apátság bényei birtokából egy részt elhatároltatott. Ez az adat említi először, hogy e faluban a Szekcsői Herczeg családnak is volt birtoka. A mohácsi vész után a Herczegek kezén találjuk, 1535-ben Horváth János és családja, a Herczegek utódai, tiltakoznak az ellen, mert néhai Herczeg Pál birtokait, melyekre ők tartanak jogot, Herczeg György el akarja adni Werbőczinek. - A harmadik helység Beszen, melyről már III. Endre korából van adatunk, a mikor Bezun alakban szerepel a neve. Csánki a kismartoni levéltárban, 1333-ban, Besen nevére akadt. A helység birtokviszonyairól adatunk nincsen; a kalocsai káptalannak 1308-ból kelt átiratában csak a Gara nevű birtok tőszomszédjaként emlékezik meg róla. - A negyedik eltűnt helység Kajánd volt. Ez a XV. század elején a Bartáni családé volt, de 1430-ban a Maróthiaké lett. A Kajándi család névadó községe. 1482-ben a Harasztiak előneveként is szerepelt. Már 1400-ban egyházas község volt és Egyházaskajánd néven is szerepel. - Az ötödik falu, mely e tájon elpsztúlt, Timak. Ez 1466-ban a Tőttösöké, majd a Várdaiaké volt. Későbbi sorsa ismeretlen. 89A hatodik eltűnt falu: Nyavalyád, 1351-1384 között a szekcsői Herczeg családé volt.

Gombos. Az apatini járásban van. Ez már 1899 óta hivatalos neve Bogojevának és a hozzátartozó Gombos telepnek. Bogojeva a hajdani Boldogasszony-teleke, mely mint ősi bácsvármegyei helység, a Keresztúriak birtoka volt, azonban Korogi István bán ezeket erőszakkal magának foglalta el, mire Zsigmond király 1390 márcz. 26-án, a bácsi káptalan által a Keresztúriakat jogaikba ismét visszahelyeztette. 1410-ben Keresztúri László a többi között Boldogasszony-telekén Szilágyi Lászlóval volt kénytelen osztozkodni. E Boldogasszony-telekén épült Bogojeva, régebben szerb falu, most magyar község, a Dunához közel, Erdőddel szemben. Már 1691-93-ban a bácsi prépostságnak adott dézsmát, s ekkor Bagovo-nak találjuk írva. Az 1699. évi adóösszeírásban nem találjuk felemlítve, s csak a szomszéd Karavukova szerepel itt. 1753-ban a kir. kamara az itteni szerb lakosságot Parabutyra akarta áthelyezni, s helyébe ide és Karavukovára németeket telepíteni. Minthogy azonban ilyenek nem jelentkeztek, a vármegye 1755-ig régi állapotában hagyta e két szomszéd helységet. 1755-ben a Karavukovára magyarok kezdtek telepedni, s akkor hihetőleg már Bogojevára is kerültek némelyek, a kik itt Új-Karavukovát telepítették; mert 1757-ben már egy Ó- és egy Uj-Karavukova volt. 1759 decz. 15-én a kamara e két helységre még valami 200 róm. kath. magyar vagy tót családot keres, s ezzel Horváth Miklós szabadost bízta meg. Az 1768. évi kamarai térképen Bogojeva csak Ó- és Új-Karavukova pusztájaként van feltüntetve, Szonta és Karavukova között. Az 1770. évi dunai kiöntések miatt a ráczok Bogojeváról Rácz-Militicsre költöztek át, s helyöket 1770 és 1771-ben a karavukovai volt magyarok foglalták el, s a falut azóta mindíg róm. kat. magyarok lakják. Régibb lakóhelyök, Magyar-Karavukova is az úrbéri rendezéskor, 1772-ben, mint puszta, részben Bogojevához csatoltatott. Ez évben 101 magyar család (közüttük két iparos) volt itt, 105 lóval, 70 ökörrel stb. 1773-4-ben épült Szent-László király tiszteletére a róm. kath. templom, mely 1848-ban megújíttatott. Van itt még egy kápolna is, mely 1899-ben épült. Érdekes a községbeli Szt. Háromság-szobor is. Az 1798-1801. évi úrbéri szerződés szerint 34 4/8 szesszió volt itt, s a lakosság 130 házban lakott (91 telkes gazda és 39 házas zsellér.) Földesura a kir. kamara volt. Bogojevához tartozik a Duna partján elterülő Gombos nevezetű csárda vagy puszta. Ez előbb Gombos Istvánnak csárdája volt, melyben hajóvontatók és az erdődi réven átkelő utasok pihentek. A dunai csárda már az 1800-as évek elején Gombosról neveztetett el, s midőn 1868-ban a nagy gőzkompot építették, a mely a vasúti kocsikat a Dunán át Eszék felé szállítja, ezt a nagyforgalmú vasúti állomást, valamint az akkor itt keletkezett hajó-állomást is Gombosnak nevezték el. Itt lehetett a Szonta határjárásában említett Újrév nevű átkelő is. Gombostól Vajszkáig ármentesítő-csatorna készült 1887-ben, a mely rengeteg sok földet biztosított a Duna és a belvizek ellen. 1836-ban Bogojeván 165 házban 1458 ember lakott. Cziráki Gyula "Bogojeva és Gombos multja" és "Gombos (Bogojeva) régi emlékei" czímű két értekezésében kimerítő és tanúlságos monografiáját adja Bogojeva és Gombos multjának és a helység határának őskorát is szerencsés ásatásokkal igen szakavatottan deríti fel. A határban, többek között, az ú. n. római sánczok egy kanyarúlatánál, régi földvárat talált. A Pusztafalu nevű dűlőben a régi falu templomának az alapjai még megvannak. Többi köveit a mostani templom építésénél használták fel. A mostani község nagy részét 1866-ban tűz pusztította el; 1876-ban pedig az árvíz okozott nagy károkat. Van itt Polgári olvasókör, Magyar polgári olvasókör, Katholikus kör, ifjúsági egyesület, takarék- és segélyszövetkezet, hitelszövetkezet, temetkezési egyesület és tejet és egyéb terményt értékesítő szövetkezet. Gomboson (Bogojeva) az 1900. évi népszámlálás szerint volt: 2999 lélek 506 házban. Anyanyelv szerint: 2827 magyar, 153 német, 20 tót, szerb s horvát. Vallás szerint: 2909 róm. kath., 1 gör. kath., 5 ág. ev., 7 ref., 77 izr. A község területe 6395 kat. hold. Van itt posta, távíró, vasúti és gőzhajó-állomás.

Herczegszántó. A bajai járásban, Baja alatt fekszik. Előbbi neve Szántova, melynek helyén már Szent István korában volt egy Zanthow nevű helység. Szent István a veszprémvölgyi apáczáknak adományozta Obada szigetet s ezzel Szántó falut is, a Dunán túl, az ottani káptalanával s 30 házzal együtt. Adott még 12 halászt is. Ezt az adományozást Kálmán király 1108-ban megerősítette, 90mely alkalommal említve van, hogy a falu egész határa az apátnő birtoka. Határában őskori föld- és kőhalmok vannak; éjszakon az Érhát, keleti határán a Bálvány nevű domb. A déli határban, a Duna mellett, egy erdő is említtetik. A vásárjog és minden egyéb jövedelmek az apáczákat illetik. 1399-ben a bácsi káptalan a Czoborék birtokain határjárást tartott. E birtokok voltak: Szent-Mihály, Rég, Bakács, Szántó, stb. 1403-ban Jacobus és Dávid néhai Lachk de Zántó fiai említtetnek. 1405-ben Herczeg Péter birtoka volt Zánthó. Az idevaló jobbágyok Tőttös László, Vajas, Lak és Tóti nevü faluit felgyújtották s kirabolták. 1413-ban Rozgonyi országbíró jelenti, hogy Czobor János és Szántói Miklós emberei Maróthinak Hetes nevű birtokából 74 lovat Szántóra hajtottak el. Szántó ezután Herczegszántó néven is szerepel. 1455-ben Szántói Marhárt Jakabnak (Lekcsei Sulyok György leányát Borbálát bírta nőűl) Szántóban volt birtokrésze. Ez évben Marhárt Jakab a Sulyok testvérekkel kölcsönös örökösödési egyezséget kötött. Marhártnak Szántói birtokrésze, róla Marhártszántónak is neveztetett. 1448-ban a Zsáboki családnak is van itt birtoka. 1469-ben a Zsámbokiak osztályos atyafiakká fogadják a Sulyokokat s ezeknek át is adják részüket. 1474-ben Felszántó is említtetik, a Czoborok birtokrészeként. 1485-ben Marhárt Jakab özvegye, Borbála, Czobor Mártonnak adja többek között szántói részbirtokát. Más oklevélben az előbbi név Morhatszántónak van írva. A török korban neve Szántovára változott, de azért néha Szántó néven is említik. A török defterek - Steltzer szerint - a zombori nahijében több Szántovát sorolnak fel. Igy Szántova 1570-ben 5, Dolna-Szántova 1570-ben 6, 1590-ben 16, Szredna vagy Közép-Szántova 1554-ben 3, 1590-ben 13 adózó házzal szerepel. Végre Gorni, azaz Felső-Szántó 1554-ben 9, 1570-ben 9 és 1590-ben 31 adózó házzal soroltatik fel. Azonkívűl 1590-ben a bácsi nahijében is előfordúl egy Szántova 18 adózó házzal. 1658-ban Szalatnyai György és Oroszlányi István beiktattatnak Szántó birtokába. Ipolykéri János Szántó pusztára nézve ellentmond. 1688-ban a császári sereg július 5-én Szántó (unveit Sandó) közelében volt. 1700-ban az Olber-féle összeírás is felsorolja Szántova falut. Marsigli térképe is feltünteti Sentovát Dautova alatt. A bácsmegyei összeírás 1699-ben a bajai járásban felsorolja Szántova falut 47 gazdával. Az 1768-ban készűlt Kovács-féle kamarai térképen Szántova falu déli határában van Rozlicza bara, ettől keletre erdők és Bubanya dűlő van feljegyezve. Határának éjszaknyugati részében egy Bacság (tán Budzsák?) nevű erdő van. Ez időben Szántova egy kamarai kerület főhelye volt. 1772 augusztus 13-án volt Szántován úrbéri rendezés. A faluhoz tartozik Bubanya dűlő és Kadi sziget. 1783-ban Szántova határában Béregh felé Radonith erdő (már 1760-ban is) van feltüntetve. Még egy Budzsák nevű hely is van Szántován, a falutól nyugatra a Duna sarkában, Kadina szigettel és az innenső Dunaágban levő Mali Osztrovával szemben. Ez alatt még egy Minor Osztrova, Dautova határánál pedig egy Osztrova-Major (Nagyobb Sziget) is van. Az 1785. évi úrbéri rendezéskor Szántován 70 telken 144 szerb telkes gazda és 43 zsellér volt. 1826-ban Szántova faluhoz tartozott Bubanya dűlő. A Duna egy újabb elágazásával a közlegelőből 400 holdnyi földet elvágott s ez Kandi, másként Osztrovácz. Ezt a mohácsi uradalom magának követelte, de hasztalanúl, mert csak árvíz idejében sziget, míg száraz időben összefügg a falu határával. Az itteni róm. kath. parókia 1715 óta áll fenn; a templom 1752-ben épült, villámtól sújtva 1812-ben megrongálódott s 1817-ben renováltatott. A görög keleti templom 1900-ban épült. A község határa 7173 kat. hold. Határában van Rasztina puszta. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Szántován 3528 lélek volt 655 házban. Ebből Rasztina pusztára 303 lélek esik. Itt van báró Rédl Lajos uradalma és kastélya, melyet a múlt század elején báró Redl Gyula építtetett. Anyanyelv szerint a lakosok közűl: 1638 magyar, 49 német, 45 tót, 12 horvát, 413 szerb, 1371 sokacz. Vallás szerint: 2612 róm. kath., 860 gör. kel., 10 ref., 46 izr. A posta és a vasút helyben van, a távírója pedig Bezdán. A lakosok olvasókört és katholikus kört tartanak fenn. Herczegszántó vidékén négy elpusztúlt község feküdt, ú. m. Szecse, mely Szecsei és Szecsel alakban is szerepel. 1416-ban a Szőllősi család kap reá királyi adományt. 1456-ban a Czobor és a Marhárti családok birtoka. 1448-ban és 1450-ben egy Szecsel nevű család is szerepel itt, de Szecse előnévként 1425-ben a Kákonyi és 1466-ban a Pocz családnál is előfordúl. Szecsei Pocz János a vármegye alispánja volt. - Kétház község birtokviszonyairól nincsenek adataink, azonban 1448-ban 91a Jokad, Szederkényi és Sáska, 1464-ben a Török, 1466-ban egy Nagy család előneveként van említve. 1487-ben szerepel a Kétházi család is. - Tadis falu e tájon a XV. század elején a Marhártiaké volt és többi birtokaiknak a sorsát osztotta. - Nemdi vagy Németi 1480-ban a Tallóczi Bánfiak birtoka volt.

Hódság. Járási székhely, Bácstól éjszakra. Neve Odzlak, török eredetű szó, kéményt, kürtőt jelent. Talán itt volt a régi Kéménd falu, melynek neve még az 1522. évi vármegyei dézsmalajstromban előfordúl, de azután nyoma vész. De valószínűbb, hogy ez a helység az 1332-42 közötti pápai dézsmajegyzékben Szent-Mihály templommal Doroszlóval együtt felsorolt Odos vagy Hodos helységnek neve szerint is utódja. Hódságot a török defterek említik először a bácsi nahijében, a hol Ucsak falu 1561-ben 7, 1570-ben 3, és 1590-ben 9 adózó házzal szerepel. Hódság a török időben elpusztúlt s 1732-ben új telepítvényes faluként szerepel. 1734-ben 84 forint hadi és 30 forint vármegyei házi adója van, 1735-ben pedig Ocsak kamarai falu már 500 forintot fizet a vármegyének. Hódságon 1752-ben történt összeírás. 1763-ban Cothmann telepítési biztos azt jelenti, hogy 1756-ban csak valami 20 hitvány nádkunyhó éktelenkedett Hódságon. E helyet német telepnek szánta és a telepítést Redl kamarai adminisztrátorra bízta. 1763-ban örömmel tapasztalta, hogy már mintegy 300 német család lakik itt, az utczák szélesek és rendezettek, a lakosság jólétben van. Legújabban egy szilárd templom építéséhez is hozzáfogtak, a miben a kamara is segítette őket. Cothmann Nemsace pusztát akarja e falu határához csatolni. Az 1768. évi kamarai térkép szerint 240 német család lakik a faluban. 1767-ben Hocsakon 49-en voltak megadóztatva. 1772-ben volt az úrbéri rendezés. Határába tartoztak Nemsace és Szántovácz puszták. A lakosság róm. kath. németekből áll. 1785-ben Hódság falu kérte Odry András szolgabírót, hogy a bírói fizetést felemelhessék s a hat esküdt továbbra is megmaradjon. Odry erre azt válaszolja, hogy a falut anyagi s erkölcsi előnyei miatt inkább mezővárossá kell tenni. 1813-ban csakugyan mezővárossá lett s vásárjogot is kapott. A község régi pecsétje 1776-ból való. A község határa 5407 kat. hold, melyből a községre 464 hold esik. E községben van a vármegye legnagyobb kendervásárja és újabban kenderfonó- és kötélgyár részvénytársaság alakúlt itt. Az 1900. évi népszámláláskor itt 4344 lélek 704 házban lakott. Anyanyelv szerint 460 magyar, 3798 német, 45 tót, 29 szerb, stb. Vallás szerint: 4224 róm. kath., 32 görög keleti, 34 ág. ev., 37 ref., 8 izr. Itt van a járási szolgabiró, járásbíró és közjegyző székhelye, posta, távíró és vasút. A község katholikus temploma egyike a legszebbeknek a vármegyében. Épűlt 1767-ben s 1818-ban bővítették. A Mi Asszonyunkról nevezett szegény iskolás nővéreknek zárdájuk van itt, mely 1899-ben épűlt. A község határában már több ízben találtak régiségeket, melyek a bács-bodrogmegyei történelmi múzeumba kerültek. Hódság társadalmi élete, ipara és kereskedelme nagyon kifejlett. Egyesületei a következők: Bács-Bodrog vármegyei gazdasági egylet hódsági fiókja, Délmagyarországi földmívelő-egylet hódsági fiókja, Tűzoltólövész-egylet, Polgári kaszinó, Társas-kör, Tisztviselő-otthon, Dalárda, Kath. munkás egylet, a Vöröskereszt-egylet fiókja és két temetkezési egyesület. Pénzintézetei a Takarékpénztár és a Takarék- és segélyszövetkezet. Ipartelepei: Ertl és Schwerer I. hódsági hengermalma, Ertl és Schmidt téglagyára, Schwerer József téglagyára, Brandecker Ferencz gyapjúfonógyára, Neumayer György gyapjúfonógyára, a hódsági asztalos-csoport bútorgyára és a nagyszabású Honi fonó- és kötélverő-gyár részvénytársaság. E község határa több elpusztúlt, eltünt falunak a temetője. Ilyent négyet ismerünk az egykorú oklevelekből. Ezek Kereked, mely 1417-ben már a Kerekedi család nevében él. 1441-ben Maróthi László e birtokát a Ripakiak veszik át. 1489-ben a Ripaki Oláh család az ura. 1492-ben a Doroszlai Kis család kezén van. - Tarcsa 1441-ben szintén a Ripakiak kezére jut a Maróthiak révén. Későbbi adatai ismeretlenek. - Elves vagy Ölyves 1437-ben szerepel és a szintén elpusztúlt Paznak sorsát osztja meg, mely községről más helyen van szó. - Ugyanezt mondhatjuk az 1437-ben még szerepelt Garé helységről is.

Jánoshalma. A bácsalmási járásba tartozik, 1904. előtt Jankovácznak nevezték. Régi neve Csőszapa volt, de az 1580. évi török defter szerint Jankószállás is. A török hódoltság idejében török erőd volt. Igy 1626-ban egy török pasa panaszolja, hogy a padisahnak e bácskai jankováczi vára ellen néhány száz lovasból álló magyar csapat jött prédálni. 1631-ben bácsmegyei Jankó Deördön János és 92Péter elhalálozása után a királyra jutván, ezt a nádor most Berenthei Gáspárnak, Katona Tamásnak s Jelenei Jánosnak adományozta. 1638-ban a szegedi livába tartozott Jankovácz vára, a hol a halasiaknak dolgozniok kellett. 1649-ben a belgrádi püspök okt. 13-án a jankováczi Szt. György templomban 324 r. kath. egyént bérmált meg. Egy 1679. évi versezet, Kecskemét város jegyzőkönyvében, így szól a jankováczi törökökről: "Jankói és paksi bajazid agával, jőnek nagy csoporttal három nagy zászlóval, jól megrakodának zabbal és árpával, de jól nem lakának az város borával." 1683 szept. 21-én ír a bajai kádi a jankováczi agának, hogy a halasi bírót hozzá küldje. 1864-ben ezeket írja Musztafa szegedi dizdár: "Jankovácz városi szegény alattvalók hátramaradt adójukat Szabadkára behozzák, ennélfogva ezek ne bántassanak." Bács vármegye 1699. évi első összeírásában a bajai járásban Jankova is fel van sorolva, 16 gazdával, a kik 52 hold szántó- és 22 hold árpaföldet míveltek. A Rákóczi-féle hadjáratok alatt elpusztúlt s az 1714. évi adóösszeírásban csak 10 adózó volt Jankováczon 6 családban (Páncsics, Mamuzsics, Bumbity, Ivakovity, Pérsity, Pándity). Jankovácz ekkor puszta számba ment és 1724-ben is az, melyet ekkor a felsőszentivániak évi 20 frt. bérért tartanak, de a melyet a kamara be akart telepíteni. Gombos Gábor kamarai adminisztrátor 1731-ben, magyar nyelvű szerződésében Jankovácz vagy Jankó pusztára megszállókat keres a távolabbi vármegyékből. 1733-ban a plebánia, 1788-ban a Szent-Anna templom épült fel Jankováczon. 1736/7. évekre Jankovácznak 206 frt. hadi és 93 frt. vármegyei háziadója volt. 1739-ben is Jankó, vagy Jankovácz említtetik. Az 1768. évi kamarai térkép szerint Jankováczon 234 magyar család lakik, van körülbelül 110 telek, de a határ keleti része Halassal vitás. 1785-ben Jankováczon az úrbéri szerződés szerint 272 1/4 telek volt elfoglalva és még 7 3/4 üres, tehát öszszesen 280 telek volt itt, 346 magyar gazdával és 42 házas zsellérrel. Az 1829-iki canonia visitatio szerint 1787-ben kincstári birtok volt a jankováczi uradalom, az 1800-as évek elején báró Orczyé volt, a ki vásárjoggal mezővárosi rangra akarta emelni Jankováczot. 1808-ban tényleg azzá lett, mert az 1848 előtt használt pecsétjén (belsejében 15 boglya széna áll 4 sorban) írott betükkel ez olvasható: "Jankovatz mezőváros pecsétje 1808." 1816-ban még báró Orczy József özvegye birta Jankovácz mezővárost Máda, Kisszállás, Ivánka pusztákkal együtt, míg végre az 1840-es években Stametz-Majer János bécsi bankár vette meg és most unokái: Herczeg Boncompagni-Lu-Doirsi Józsefné s gróf San-Martino Henrik birják. Az övék a báró Orczy-féle kastély is. Nagy birtokos itt a kalocsai érsekség is. Ipara elég virágzó volt már a múlt század elején is. A takácsok 1822-ben, a kovácsok, kerékgyártók, szabók stb. 1841-ben kaptak czéhszabadalmat. Jankovácz határrészei: Gyékényes, Hergyavicza, Kőhegy, Parlagok, Halmok, Szentkáta, Bogár. A község körűl Banka, Fehér, Gócs, Sikáros, Teréz nevű régi halmok vannak. A községnek régibb pecsétei a szomszédos Szeged mintájára szintén felvették a zászlós húsvéti bárányt, feje fölött fénykörrel s 3 csillaggal. "Jankováczi faluia pecsettese." Használva 1765-67. Van a községben két társaskör és egy olvasókör, két takarékpénztár, egy hitelszövetkezet és egy téglagyár, a mely Magyar István és társaié. Az 1900. évi népszámláláskor itt volt: 9370 lélek, 1859 házban. Anyanyelv szerint 9324 magyar, 50 német. Vallás szerint 9072 r. kath., 260 izr., 30 ref. A község határa 33,677 kat. hold. Ebből a községé 1321 hold, San-Martino testvéreké, Henrik és nővére Arduina, férj. Boncompagni Ludovici herczegnő tulajdona, 11,825 hold (nagyrészben erdő, rét és legelő). Határába tartoznak Kéles és Terézhalom. Van posta- és táviróhivatala és három országos vásárja. Két elpusztúlt helység nevét tartották fenn az oklevelek e vidéken. Az egyik Csősz, vagy Csőszapa, a Nagyvölgyi család birtoka volt és később a Pekrieké lett, - a másik Zside falu, mely 1402-ben a Tőttös család birtokaként van említve.

Kabol. Lásd: Alsókabol, Felsőkabol.

Katymár. A bácsalmási járásban van. Nevével először 1388-ban találkozunk, a mennyiben egy följegyzésből megtudjuk, hogy Tőttös László birtoka volt Kachmar, melynek lakosait Geszti emberei megtámadták. 1390-ben Bodrog vármegye bizonyítja, hogy Haraszti Benedek Tőttösnek katymári és garai jobbágyain hatalmaskodást követett el. 1393-ban Tőttösnek Katymárban volt méneséből egy kún ember lovakat hajtott el. 1394-ben újabb hatalmaskodási pörben említtetik Tőttösnek kachmar-i birtoka. 1406-ban Pál bátai apát emberei 93Tőttösnek a bajai vásárra menő kachmári jobbágyait Szeremlére hajtották. 1416-ban Zsigmond király utasítja a kalocsai káptalant, hogy azt a hatalmaskodást, melyet Farki György madarasi tiszt, Tőttös özvegyének, Orsolyának katymári és szentgyörgyi birtokain elkövetett, vizsgálja meg. 1420-ban Kakmar Tőttös fia János birtoka volt, honnan négy ökröt hajtottak el Ozorai Pipó emberei. 1424-ben is Tőttös birtoka. 1428-ban ismét hatalmaskodások történtek Tőttösék Katymár nevű birtokain. Ugyanez évben a szabadkaiak is több ízben hajtottak el marhákat Kachmárról. A kalocsai érsek Tőttösnek, katymári jobbágyait 1450-ben az ő érseksége idejére a papi tized alól felmenti. Csánki 1466-ban Kathmar és 1499-ben Kathymar névalakban említi. Bodrog vármegyének 1520. és 1521. évi dézsmajegyzékében Kajánd, Pathala, Kachmar, Eszter egy csoportban vannak felsorolva. A Kisvárdaiak, mint a Tőttösök jogutódai, Bodrog vármegyei birtokaik elfoglalása ellen tiltakoznak 1574-ben, mely alkalommal is, Katymár említtetik. A török defterek a zombori nahijében sorolják fel 1590-ben 22 adózó házzal. 1598-ban Kachmár szerb faluból a lakosság Esztergom vidékére költözött. 1640-ben Lipcsey Bálint neje Joó Magdolna ellentmond Katymár beiktatásánál. Milojkovics Miklós, másképen Horváth, 1641-ben nádori donáczió útján kapta Katymárt. A beiktatásnál ellentmondott Balassa Ferencz és Lipcseiné Joó Magdolna. 1663-ban Bory Mihály, Dvornikovics Miklóst és Szalatnyai Horváth Györgyöt vezetik a birtokba. Ennek ellentmondottak Szelepcsényi György, Gyürki György és Szántó János. A bácsmegyei 1699. évi összeírásban nincs benne, de 1714-ben ismét falu volt a bajai járásban. 1715-ben 14 gazda, 1718-ban csak 3 zsellér lakott Katymáron. Az 1724. évi Czobor-uradalmi összeírásban fel van sorolva Kaczmar is. Van jó földje, mocsarai szintén vannak, fája azonban nincs; nyolcz telepese van, a kik 130 frt. árendát fizetnek. 1727-ben is faluként említtetik. Cothmann 1763-ban azt mondja, hogy Katymár falu Sára pusztát tartja bérben, de erre nincs szüksége, mert a hozzátartozó Felső-Roglaticza pusztával elegendő határa van. Az 1768. évi kamarai mappán a mai helyén van feltüntetve. 1763 után telepítették be bunyeváczokkal. Területe 7815 hold. A lakosság nagy része ez idő tájt szegényes, hitvány házakban és földbe vájt gödrökben lakik. A falutól keletre, Madaras mellett elterülő föld Felső-Roglaticza puszta. 1800-ban Latinovics József és János vették meg Katymárt a kincstártól s "katymári" előnevet is kaptak. Ők építtették a róm. kath. templomot 1807-ben. Ezt 1902-ben a hívek kibővíttették, mikor régi sírokra bukkantak, a melyekben sarkantyukat és cserépedényeket találtak. 1846-ban Latinovics Sándor özvegye Katymárt mezővárossá kéri tétetni két orsz. vásárral. Katymár a Latinovicsoknak legszebb birtoka. Nevezetes, párját ritkító uri kastélyáról és értékes, 14,000 kötetes könyvtáráról. Katymár régi pecsétje 1744-ből való. A község határa 10,087 kat. hold. Az 1900. évi népszámláláskor Katymáron volt 4642 lélek 850 házban. Anyanyelv szerint 368 magyar, 2562 német, 1689 bunyevácz, 17 szerb, stb. Vallás zerint 1551 róm. kath., 17 gör. kel., 75 izr. Van postája, táviró-hivatala, vasútja és egy országos vásárja. A lakosság polgári kaszinót, kath. olvasókört, polgári olvasókört, még egy kaszinót, s három temetkezési egyesületet tart fenn. Van itt tejszövetkezet, vajgyár, téglagyár és homokbánya is. Katymár határában volt, Regőcze felől a hajdani Acsa helység, a hol már a XIII. század végén több birtokos családot ismerünk. Acsai Simon fiát Jánost, Milós fiait Pétert és Pált, továbbá Kelement és Kelemenest. Később a falu elpusztúlt, lakói elhagyták. Mint gazdátlan jószágot kérte és kapta Károly királytól Becsei Imre fia Tőttös. 1341-ben Gebartot iktatták be egy itteni birtokrészbe. 1400-ban is a Tőttösök birtoka, de a Kajándi család is igényt tart reá. A Tőttösiek kihaltával szintén a Várdaiakra szállott. Katymár határában szerepelt Szent-László község is, mely 1346-ban szintén a Tőttösieké volt, melyet ekkortájt a hájszentlőrinczi prépostság páli birtokával cserélt el a család. 1457-ben a Szent-Lászlói Tamás család az ura, mely itteni birtokát a pálosoknak adományozza. E helység neve ez időtájt számos család előneveként szerepel és pedig: 1407-ben szerepel a Szent-Lászlói Forró, 1448-ban a Kelcz, Nyakazó, Nagy, Bíró, 1464-ben a Csókás, 1466-ban a Bolygó, 1472-ben a Csalk és a Fekete és 1482-ben a Farkas család előneveként. - Ugyane tájon feküdt Miske is, mely 1431-ben a Geszti család birtoka volt. Ez volt a Miskei család névadó községe, mely 1464-ben már itt szerepel. - Ugyancsak e vidéken feküdt 1431-82 között Székfély, a Geszti család másik birtoka.

Káty. A titeli járásban van, az Újvidék fölött kiinduló ú. n. római sánczok kezdetétől keletre, közel a dunai ártérhez. Ezért neve "Káta" szóból származhatik, a mely besnyő szó és gátat, erődöt jelent. E falu nevével legelőször az 1332-37. évi pápai tizedlajstromban találkozunk, a hol Pétervárad után áll: Chacz s ez után Cussidi. Már ez a sorrend sem enged kétséget az iránt, hogy Chaz alatt valóban Káty értendő, és Cussidi alatt Kizsdi, ma Kuzsdin, kátyi határrész. Ezek után semmi adatunk nincsen Kátyról. Vajjon ama néhai Paulus de Káty, a kinek birtokait magszakadás miatt Zsigmond király 1408-ban a Szilágyi családnak adományozza, ide való-e, nem bizonyos. 1417-ben Laurentius de Kaathi és fiai a titeli káptalan előtt bácsmegyei Kaathi nevű birtokot, melyet ők és néhai Karani György birtak, rokonaiknak, Losonczi Zsigmondnak és Machadonyai Miklósnak adják. 1477-ben a karomi, ma karloviczi várhoz tartozott. A török defterek a titeli nahijében 1553-4-re említenek egy Fagy nevű falut 9 fizető és 10 nem fizető házzal. Steltzernél 1570-ben 14, 1590-ben 19 adózó házzal van felsorolva Káty. A török korszak után Bács vármegyének 1699. évi első összeírásában a bácsi járásban Káty 68 gazdával szerepel. 1702-ben a kamarai összeírásban Káty bérbe adható falunak van mondva. 1715-ben csak 16 adózó volt Káty-ban. Talán Rákóczi hadai pusztítottak itt. 1722-ben 60 szerb adózóval említtetik és akkor az új Bodrog vármegyébe tartozott. 1767-ben Káty-hoz tartozó pusztákként említtetnek: Csót, Kuzdin, Alsó- és Felső-Verkalova. Kátyot, mely eddig kincstári falu volt, 1769-ben a csajkások közé sorozták s határőri katonai szolgálatokat kellett tennie, míg 1873-ban, a csajkás-kerület feloszlatása után ezt a falut is Bács vármegyébe kebelezték vissza.⁰ Káty ág. ev. vallású lakosainak 1840 óta van anyaegyházuk, de a mostani templom 1894-ben épűlt. A róm. kath. lakosok egyházilag Tiszakálmánfalvához tartoznak. A gör. keletiek temploma 1840-ben épűlt. A község határa 12,760 kat. hold, melyből a községnek 3012, az angol-osztrák banknak 595, a kincstárnak 447, a gör. kel. egyháznak 206 holdnyi birtoka van. Kátytól keletre ős nagy halom látható. Az 1900. évi népszámlálás szerint Kátyon volt 4211 lélek 835 házban. Anyanyelv szerint 190 magyar, 1120 német, 2895 szerb, stb. Vallás szerint 203 róm. kath., 2888 gör. kel., 1072 ág. ev., 17 ref., 28 izr. A lakosság polgári olvasó és temetkezési egyletet tart fenn. Posta, távíró és vasúti állomás.

Kerény. A zombori járásban van. Királyi kincstári nagyközség, Zombortól keletre, Csonoplya alatt a Telecska szélén, a honnét egy Nagyvölgy nevű ér vonúl délfelé a faluba. Előbbi neve Kernyája, vagy Kernya. A török defterek Kernyáját nem említik. Fridrik Tamás szerint Kernyája már 1601 óta ismeretes, sőt azelőtt is nevezetes mezőváros volt, mely a török időkben elpusztúlt. 1700-ban az öreg István bogyáni kalugyer azt vallja, hogy Krenyava már a török korban is fizetett harácsot az érseknek. Nevével újabban csak 1721-ben találkozunk. 1740 körűl a zombori határőrség használta. 1750-ben Zombor város Krnyája pusztát Balanszkinak adta bérbe évi 400 frtért. 1763-ban Cothmann kamarai tanácsos e pusztát, e vármegyei 150 családdal vélte betelepítendőnek. Az 1768. évi térképen még pusztaként van feltüntetve 7183 holddal. Még u. e. évben rk. németeket is telepítettek ide. Pecsétjének körírata is "Possessio Kernyaia. 1768." Belsején egy élével lefelé fordított szántóvason egy szt. pásztor térdel, felette Isten szeme, előtte egy bárány vagy kutya, mögötte egy ökör. E pecsétet használták még 1841-ben is. Az itteni róm. kath. lelkészséget 1767-ben szervezték, a templom pedig a "Boldogságos Szűz Mária" tiszteletére, 1797-ben épűlt. Ezenkívül még három kápolnája van. 1772-ben volt itt az úrbéri rendezés. Hozzátartozott Puszta-Kula negyedrésze. 1786-ban 40 telek volt Kernyáján 95 gazdával, de mivel 34 telek üres volt, ezt is maguk között kérték felosztatni, mire a kamara ezekre új német telepeseket hozott. Az 1795-99-re megújított úrbéri szerződésben 102 telken 165 német gazda van említve, 37 házas zsellérrel, összesen 202 lakóházzal. Iparosa is sok volt; 1827-ben kaptak czéhszabadalmat a kádárok, a kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, asztalosok, molnárok stb. 1826-ban a község határában Pusztakula és keletre a kossuthfalvai határ mellett, még Békova dűlő van felemlítve. Újabban, 1883-ban, Pusztakulán új magyar falut 95telepítettek Gyulafalva néven. A falu földesura 1848 előtt kir. kincstár volt. Most nagybirtokos itt ifj. Szemző István. Az 1900. évi népszámláláskor Kernyáján volt 4779 lélek, 775 lakóházzal. Anyanyelv szerint 160 magyar, 4598 német, 10 tót, 11 egyéb. Vallás szerint 4722 róm. kath., 2 ág. ev., 33 ref., 22 izr. A község határa 10,430 kat. hold. Ebből 1893-ban 6583 hold a kincstáré, 393 hold a községé, 306 hold Stöckl Jakabé volt. Határában fekszik Alsópusztakula és Békova. A lakosság a következő egyleteket tartja fenn: Kisgazdák egyletét, három tejszövetkezetet, két temetkezési s egy kiházasító-egyletet és egy takarék, hitel- és segély szövetkezetet. Van itt két gőzmalom is, továbbá posta- és vasúti állomás, távírója Csonoplya.

Kishegyes. A topolyai járásban van. Ily nevű helységgel 1476-ban találkozunk, midőn a Maróthiak tisztavidéki birtokairól van szó. A Kis- és Nagy-Hegyessel együtt felsorolt helységekből következtetve, az említett helyek kétségkívűl a mai Kishegyes határában voltak. Ez a vidék akkor Csongrád vármegyéhez tartozott és az 1520-21. évi Csongrád vármegyei dézsmalajstromban szintén ott találjuk Nagy- és Kis-Hegyest. A török defterek is felsorolják a szabadkai nahijében e két helyet. Kis-Hegyes 1580-82-ben és 1590-91-ben 18 adózó házzal, Nagy-Hegyes 1580-ban 17 és 1590-ben 23 adózó házzal szerepel. A lakosság már 1578-ban szerbekből állott. Az 1652. évi Wesselényi Ferencz-féle urbariumban Kis-Hegyes is fel van említve. 1855-ben Nagy-Hegyes, Kis-Hegyes Wesselényi Ádám birtoka volt. A török hódoltság után is, 1703-ban, még ismerik e két pusztát törökkori kis falvakként. 1737-ben Mali-Hegyes puszta Masity Radivoj verbászi birónak volt bérbe adva, Veliki-Hegyes pedig a turiaiaké volt. 1740 körűl panaszolja a vármegye, hogy e két pusztát is a péterváradi miliczia használja. Cothmann kamarai biztos Kuláról meglátogatván Veliki-Hegyes pusztát, azt mint a kula-topolyai út közepén fekvő helyet, telepítendőnek jelöli ki. Innen átment Mali-Hegyes pusztára s azt is idővel betelepítendőnek tartja. Az 1768. évi kamarai térképen Nagy-Hegyes puszta Topolya és Emuzsics déli szomszédjaként van feltüntetve és a rajta átfolyó Krivája ér déli partján, régi templom helye is jelezve van. Nagy-Hegyessel párhúzamosan s tőle kelet felé van Kis-Hegyes puszta, mely Szikityig terjed. Találkoztak is csakhamar békés-vármegyei róm. kath. magyarok, főképen Szt.-Andrásról, a kik bizonyos szabadságok mellett hajlandók voltak itt letelepedni. Krusbér, bácsi kamarai jószágigazgató és Grassalkovics kamarai elnök is 1768-ban hívja őket, 1769. tavaszán leginkább Békés vármegyei nép költözött ide. A falu maga Kis-Hegyes pusztán épűlt, a Krivája patak völgyében; s azért a falu is Kis-Hegyes nevet nyert. Sajátságos, hogy ennek ellenére az 1770-ben használt első pecsétjének körírata német és neve: "Mariatheresiastadt 1770". Ezt a német nevet sehol másutt és máskor nem találjuk többé. A katholikusok parókiáját 1776-ban alapították és az anyakönyvi bejegyzések is ez évben kezdődnek. A Szt. Anna tiszteletére szentelt templom 1788-ban épűlt és 1851-ben megújíttatott. Hegyes-, vagy Kis-Hegyes néven a falut 1783-ban felmérték és úrbérileg rendezték. Az 1785. évi úrbéri összeírás szerint Hegyesen csupa magyarok laktak, s pedig 214 gazda és 21 házas zsellér. Az egész határban 178 1/2 telek volt, továbbá 2 szabad és 16 2/4 elhagyott telek. 1788-ban épűlt. r. kath. temploma. Sok iparos lakta; 1815-ben kaptak czéhszabadalmat a kovácsok, takácsok stb. 1819-ben a kéményseprők. A község földesura 1848-ig a kir. kincstár volt. Hegyesre és környékére nevezetes esemény volt az 1849. év július 14-én itt vívott csata, melyben Guyon magyar tábornok fényes győzelmet aratott Jellasicson. A csata emlékére a három szomszéd helység: Feketehegy, Hegyes és Szeghegy közös hármas határán, az 1887. július 17-én emelt emlékszobrot leplezték le ünnepélyesen. A szeghegyiek azonban maguknak és határuknak vindikálván a dicsőséget, 1895. aug. 11-én maguk is állítottak fel egy honvédemléket. A hegyesi határban a Ligerpart (táborhely) nevű határrész is megörökíti amaz eseményt. Van itt egy Strázsahegy nevű halom, a hol az 1860-as években kincset akartak ásni, de csak csontokra találtak, a melyek állítólag avarkori sírokat jeleztek; valóban 1906-ban rendszeres ásatás volt itt, a mikor negyven avar sírt találtak. Bennük bögrék, gyöngyök, karcsattok, gyűrűk, függők, késnyél, szíjvégek bőven voltak s ezeket a vármegyei múzeumba küldötték be. A községtől éjszak felé a Várhegy nevű romok maradványai látszanak, melyek régebben a szántást is gátolták, sőt az öreg emberek itt látott pinczékről is regéltek. 96A község határát 1865-ben tagosították; azóta több tanya épűlt a külső földeken. Nagyobb birtokuk van itt Kiss Károly, özv. Pecze Péterné és Kriszhaber Simon birtokosoknak. Hegyeshez tartozik Töviskes puszta is, mintegy 200 róm. kath. lélekkel. 1869 óta Kishegyesen Olvasókör is van, kis könyvtárral. A község határa 14,121 kat. hold, ebből 877 hold a községé. Az 1900. évi népszámlálás szerint Kishegyes nagyközségben 5679 lélek volt, 1134 lakóházban. Anyanyelv szerint 5505 magyar, 139 német, 9 tót, 20 kisorosz, 5 szerb, vallás szerint 5337 róm. kath., 25 gör., 131 ág. ev., 37 ref., 145 izr. Van vasuti állomása és két pénzintézete; ker. hitelszövetkezet és önsegélyző szöv. Van gőzmalom és téglagyár.

Kiskér. A kulai járásban van. Kiskér még 1700-ban - az Olber-féle összeírás szerint - puszta; de egy 1702. évi kamarai összeírás már új falunak mondja, tényleg azonban az 1772. évi urbarium Mali, vagy Kiskért Ókér faluhoz csatolt pusztának nevezi. Minthogy e falu határa a lakossághoz arányítva nagy volt, a királyi kamara 1786-ban ide új falu telepítését határozta és pedig németekkel. Az ókéri szerbek e miatt már 1786. április havában kérik a vármegyét, hogy az ő határukba németeket ne engedjen behozni. De azért az új falu még ugyanazon évben, a Reichból jött evang. németekkel, Kiskér néven, a hasonnevű pusztán és a Medincza pusztának egy részén megtelepült. 1787-ben az új telep urbariuma is elkészült. A betelepített németek 198 földmíves gazdából és 17 házas zsellérből állottak, úgy hogy e faluban akkor 215 lakóház volt. 1790-ben a község új úrbéri rnedezés alá kerűlt. 1818-ban építettek ág. ev. templomot. 1848-ig földesura a kir. kincstár volt. A helység határa 4966 kat. hold, ebből 831 hold a községé. Az 1900. évi népszámláláskor volt 3354 lélek, 618 házban. Anyanyelv szerint 78 magyar, 3231 német, 22 kisorosz, 14 tót, stb. Vallás szerint 56 róm. kath., 19 gör. kath., 3241 ág. ev., 34 ref. stb. A község határában a szállásokon és tanyákon mintegy száz lélek él. Van itt gőzmalom és vajgyár. Vasúti állomása és távírója Ókér; a posta helyben van.

Kisszállás. A bácsalmási járásban, a vármegye éjszaki határán van. Egy 1572. évi kamarai összeírásban Kisszállás Kún szállásnak mondatik, 16 telkes gazdával. - 1656-ban Györki György és Szántó János kapott reá kir. adományt, azonban Milojkovics Miklós, e puszták régebbi ura, ez ellen óvást tesz. 1772-ben báró Orczy Lőrincz Csernovics Lázárnak adta hat évre bérbe. Kisszállás még többször cserélt urat, 1832-ben Orczy Lőrincz birtokosáról Lőrincz-tanyának is nevezték. Az 1840-es évek végén Stametz-Mayer bécsi bankár birtokába került, a ki e nagyrészt futóhomokos pusztát valóságos gyárteleppé és gazdasági mintateleppé alakította át. Kisszállás nemrég községgé lett. Lakosainak itt semmi fekvőségök sincsen, csak az uradalmi tisztek, gyárosok, iparosok és cselédek alkotják. Az uradalmat Mayer leányai San-Martino grófnő és Puthon Leopoldina bárónő örökölték. Mostani tulajdonosai Boncompagni Ludovici József herczegné, szül. San Martino di Valperga Arduina grófnő és gróf San Martino di Valperga Henrik. A kisszállási uradalomnak van mezőgazdasági szeszgyára és hozzá tartozik fölűl Ivánka, alúl Máda puszta. Egyes telepei az Oberhof (felső Major) a gőzmalommal stb., Unterhof (alsó Major), továbbá Kápolna-, Sindelyes-, Tompa-major stb. Az uraságnak itt csinos, emeletes úrilaka van. Kisszállásnak temploma nincs hanem 1873-ban egy kápolnája épült; 1868. óta iskolája is van. Van itt még vasúti és távíró-állomás, postahivatal. Az 1900. évi népszámláláskor volt itt 1783 lélek 65 házban. Anyanyelv szerint 1716 magyar, 48 német, 15 tót. Vallás szerint 1746 róm. kath., 21 ref., 8 izr. Kisszálláshoz tartoznak: Belmajor, Középkovácsgyöp, Alsókovácsgyöp, Tompamajor, Zsindelyes, Almajor, Edetanya (eddig Rohoda), Újmajor (eddig Trihanczmajor), Imreszállás (eddig Négyes), Kápolnamajor, Jánostelek, Tormatanya, Mátyásmajor (eddig Matyók-szállás), Tüskös, Bibicz, Sömlék, Ivánkamajor, Ujdongókút (eddig Rózsamajor), Felsőkovácsgyöp, Ódongókút. A dűlőnevek között érdekes a Kenyérváró, a mely onnan vette nevét, hogy hajdan a jankováczi robotosok itt várták be a munkába való beosztásukat.

Kiszács. Az újvidéki járásban van. Legrégibb névalakja Alch, Alcs, Ács. Ilyen nevű helység hajdan Bács vármegyében kettő volt, t. i. Nagy-Ács (Alch és Nagalch) és Kis-Ács, a mai Kiszács. 1457-ben a kői káptalan Csekei Porkoláb Tamás, csörögi várnagyot a neki elzálogosított bács-vármegyei Nagalch falu birtokába bevezeti. De miután ez a Tamás örökösök nélkül halt meg és a zálog Mátyás királyra szállott, ez 1461 decz. 18-án anyjának adományozta. 1464-ben már Kis-Alcz is említtetik a Garai család birtokaként, a miből világos, hogy 99Kis-Alcz alatt a mai Kiszács és környéke értendő. Az előbbi pedig Nagy-Ács volt. Steltzer Frigyes volt kiszácsi ev. lelkész, mindkettőnek nyomát a mai Kiszács határában vélte feltalálni. Piros felé t. i. egy dűlőnek neve most is Sztári Kiszács, azaz a régi Kis-Ács. Ettől félórányira éjszak felé Nagy-Ács régi templomának nyomára akadt. 1499-ben Ács egy része a Szakolyi Szokolyi családé. Az 1522. évi vármegyei dézsmalajstromban csak Kis-Ács nevével találkozunk, de már a mai névhez hasonlóan Kis Záth-nak írva. A helységben akkor 14 magyar nevű család lakott. A török defterek is felsorolják 1553/4-ben, Kaszács névvel, 10 adózó és 7 nem adózó házzal. Kiszács falut többé nem találjuk, elpusztúlt, mint sok más, és később pusztaként került a futaki uradalomba. Nikolics Izidor felemlíti, hogy Kiszácson 1722-ben már szerb egyház volt s ehhez 110 ház tartozott. Ez azonban kétséges. Csak annyi bizonyos, hogy Kiszács pusztát csak az 1750-es évek végén telepítette be a futaki uradalom. 1763-ban Kis-Ács néven mint falu 325 frt. hadi-adóval volt megterhelve. 1766-ban 10 oláh telepedett itt le. Még 1774-ben is találjuk a Kis-Ács alakot. Müller J. 1769. évi térképén e helység Új-Pirosnak, másképen Kiszácsnak íratik. 1765 máj. 18-án volt Kiszács és Glozsán új telepítvények lakosságának új úrbéri rendezése a futaki uradalom részéről, 1767-ben Kiszácson a régibb lakosokból csak 39 volt. Az itteni g. kel. vallású szerb lakossághoz 1773 óta evang. tótok is kezdtek telepedni. A legtöbben 1776 és 1786-ban jöttek ide. 1787-ben az evang. lakosság, minthogy 1787-ban már 500-an voltak, külön evang. lelkész tartására kaptak engedélyt. Az evang. templom 1795 és 1796-ban épűlt, tornya 1799-ben készűlt el, 1866-ban átalakították és hajóját meghosszabbították. 1848-ban itt összecsapott Gyulai gyalogezrede a szerb és horvát sereggel s azt megverte, ez alkalommal a falu is csaknem egészen leégett. 1848 előtt földesurai voltak Nehem generális, gróf Gabriani, gróf Hadik, gróf Brunszwik családok, most a gróf Chotek családnak van itt nagyobb birtoka. A gör. keletieknek is van itt templomuk. Kiszács mostani határában Irmov, Halomi, Sarina, Kuriákovácz vagy Farkashely, Vrbara (azaz füzes), Sztari Kiszács és Gyimisvala (Gimesfalva) nevű földrészekkel találkozunk. A község határa 4621 kat. hold, ebből a községé 238 hold. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Kiszácson 4250 lélek volt 690 házban. Anyanyelv szerint 81 magyar, 58 német, 3953 tót, 160 szerb. Vallás szerint 65 róm. kath., 159 gör. kel., 3923 ág. ev., 42 izr. stb. Van vasúti állomása, postája és távírója, népbankja, cserépégetője és gőzmalma.

Kossuthfalva. Előbb Ómoravicza. A topolyai járásban Pacsér alatt, az ér völgyének partján fekszik. Pesti Frigyes azt hiszi, hogy itt volt a régi Maróth; Steltzer pedig inkább Apáttelekét keresi e helyen. Kossuthfalva régi korát homály borítja. 1580-ban Ómoraviczát a török defterek a szabadkai, 1590-ben pedig a zombori nahijében sorolják fel 14-14 adózó házzal. 1738-ban Ómoravicza önálló pusztaként van említve, melyet a kamara külön szokott bérbe adni. Igy 1750 körűl az eladásra szánt kamarai birtokok között Ómoravicza is fel van sorolva lakott pusztaként, a mely évi földbér fejében 320, heted czímén 100 és a kocsmáért 100 frtot jövedelmez. 1763 és 1768-ban Vojnics és Rudics szabadkai lakosok bérelték évi 505 frt bérért. Cothmann telepítési biztos e pusztát csak másodsorban tartja betelepítendőnek. Az 1768. évi kamarai térkép szerint Ómoravicza területe 6967 hold, vagyis 174 telek. 1780-ban is még, Pacsérral együtt, puszta volt. 1786-ban 400 ref. magyar család telepedett le Kisújszállásról és Kún-Madarasról Ómoraviczán és Pacséron s mindjárt egyházilag is szervezkedtek. 1798-ban már 332 gazda és 10 zsellér lakott itt, 342 házban, 194 telken. 1801-ben Ómoraviczát a Heinrich, Piukovics, Szalmási, Tomcsányi és Vojnics családokból álló közbirtokosság szerezte meg a kincstártól. A ref. lakosság 1822-ben épített templomot. Idővel r. kath. lakosok is telepedtek e községbe, kik 1810-ben plebánost kaptak, a templom pedig 1844-ben épűlt. A múlt század elején nagybirtokuk volt itt Piukovics Simonnak, a ki 1803-ban és Heinrich Alajos és Ferencznek, a kik 1827-ben birtokuk után az Ómoraviczai előnevet is megkapták. A század második felében a Vojnich és Szemző családnak, most pedig a Pilaszánovits, Lelbach, Fernbach és Szemző családoknak. E községhez tartozik közigazgatásilag és egyházilag Felső-Roglaticza puszta. Kossuthfalva régi pecsétje 1789-ből való. Vésetén két buzakalász között egy szív és ez alatt egy görbe kard és korona látható. Az 1900. évi népszámláláskor Kossuthfalván volt 6760 lélek 1464 házban. Anyanyelv szerint 6589 magyar, 98 német, 13 tót, 28 szerb, 31 egyéb. Vallás szerint 1615 róm. kath., 2 gör. 100kath., 24 gör. kel., 33 ág. ev., 4728 ref., 153 izr., 205 egyéb. Határa: 21,151 kat. hold. A lakosság olvasó, polgári és népkört, közgazdasági bankot, önsegélyző és két temetkezési egyletet és kiházasító szövetkezetet tart fenn. Van postája és távírója; három országos vásárt tart.

Kölpény. Az újvidéki járásnak, a vármegye alsó részében, az ú. n. kis római sánczok mellett fekvő nagyközsége, előbbi nevén Kulpin. Szomszédjai keletről Alpár puszta, délről Petrőcz és Bulkeszi, nyugatról Szilbács és Úrszentiván, éjszakról Sóve. Régi névalakok: Kwlpy, Kurpee. Ez a vármegye legrégibb helységeinek egyike és Béla király Névtelen Jegyzője korában már virágzó telep lehetett; mert bizonyára a névhasonlóság alapján fűzi ehhez az ősi Kölpön vitéznek nevét, a midőn a 41. fejezetben azt írja, hogy Árpád Csongrádról Titelig és a szalankemeni révig jött s az egész Tisza és Duna alján lakó népet meghódítá. "Innen megindúlva, a bodrogi részekre jutának és a Vajas folyó mellett tábort ütének és azon részeken a vezér nagy földet ada minden lakosaival együtt Tasnak Lél atyjának és anyai nagybátyjának, Kölpön-nek, Botond atyjának." E helyre nézve Szabó Károly, a Névtelen Jegyző magyar fordítója azt jegyzi meg, hogy Kölpön (Culpun) vitéznek nevét, az alsó-bácskai Kulpin falu tartotta fenn és így folytatja tovább: Kölpün név szójárásilag Kölpén és Kölpin-re változott s ebből csinálták a török uralom korában az innen elmenekült magyarok helyébe telepedett szerbek a mai Kulpin nevet, úgymint a régi magyar Keve, vagy Kövi aldunai vár nevéből Kubin szót. Ez azonban határozott tévedés, mert ez a szerémségi régi Kölpönvárra vonatkozik. Ott van még ma is, bár csak falu alakjában Kupin, vagy Kupinova falu. Az eddig ismert oklevelekben ez a helység legelőször 1345 és 1348-ban említtetik s pedig (aligha nem hibásan) Kurpee névalakban, 1418 és 1442-ben pedig Kwlpy alakban, bács-vármegyei helységként. Ez még IV. Béla király (1235-1270) adományozásával kerűlt a Csák nemzetségből származó Pós (Pows) fia (Pósfi Ugrin) őseinek birtokába. Az említett 1345. évben pedig a kövi káptalan február 28-án kelt bizonyságlevele szerint, e Pósfi Ugrinnak fia, Miklós mester, e helységnek az ő ősei után birt 1/3 részét, a mely délről nyugatra terjedett, minden haszonélvezettel együtt, bizonyos Mihály fiának comes Stephanusnak, a ki egyszersmind Miklósnak Újlak nevű városában a bírói tisztet is viselte, régi hű szolgálati elismeréséűl, örök időre adományozta. E helységben akkor Minden Szentek tiszteletére épűlt templom is volt. Ennek romjai Kulpintól nem messze, a Szilbácsra vezető út mentén, most is láthatók és Kliszának neveztetnek.¹ A helységnek két másik harmadrészét akkor 1345-ben, Alpári Pongrácz fiai Bertalan, István és Demeter bírták. 1418-ban az egész helység Ujlaki Imre birtokában volt. 1442-ben Ujlaky Miklós erdélyi vajda, macsói bán, székely és temesi gróf intézkedett e helységről. Az említett évben a fehérvári káptalan június 28-án kelt bizonysága szerint, Ujlaky Miklós a káptalan előtt kijelentette, hogy Kwlpy birtokát, a mely előbb Újlak városához tartozott, ugyanazon város lelkészének Thehnyei Balázsnak s általa László testvérének, továbbá Jakab, Mihály, másik Jakab és Simon unokaöccseinek s azok örököseinek adományozta. A török korban a magyar lakosság elhagyta a helyet és szerbek foglalták el; neve is ekkor változott át Kulpin-ra. A török defterek szerint 1554-ben volt itt 3 ház, 1570 körűl 6 ház. 1590-ben 20 adózó ház, vagy család volt itt. A török korszak végével Kulpin is pusztává lett, melyet később a palánkai határőri katonaság magának foglalt el. 1718-ban Kulpin puszta az új Bodrog vármegyéhez tartozott. Ez időben, 1722-ben, egyházi összeírás szerint, 105 ház, vagy család lakott kint a pusztán. 1737-ben Kulpin puszta az illoki báró Bernyakovicsné-é volt. 1745 július 10-én Mária Terézia Kulpin pusztát, melynek lakossága nagyrészt Oroszországba vándorolt, a Vucskovics testvéreknek adományozta, a kik 1737-ben jöttek be hazánkba Herczegovinából. "Bogich Vucskovich a Stratimirovich" volt az idősebbnek neve. A Vucskovics család tagjai később a Stratimirovics nevet vették fel, és Kulpin alattuk igen szaporodott. 1772-ben nyerte mostani alakját. Az egész határt újra felmérték és rendezték. Akkor Kulpinban négy kath. magyar, 23 ev. tót, és 104 szerb család volt. 1822-ben pedig 30 róm. kath., 462 ág. ev. és 1036 gör. kel. szerb, vagyis összesen 1528 lélek. 101A falu 1826-ban is a Stratimirovics családé volt s ez két kastélyt is építtetett, ezek közűl az egyik most is a Stratimirovicsoké, a másik a Dungyerszkyeké. A harminczas években majdnem az egész kulpini uradalmat megvette id. Szemző János a Stratimirovics családtól. Most nagybirtokosok itt Dungyerszky Lázár, György és Gedeon. A község régi pecsétje 1752-ből való. 1821-ben alakúlt Kulpin-ban az ág. ev. anyaegyház s templomot 1879-ben építettek. A gör. keletieknek is van itt templomuk. Az 1900. évi népszámláláskor volt 3159 lélek 594 házban. Anyanyelv szerint 57 magyar, 185 német, 1848 tót, 1066 szerb. Vallás szerint 59 róm. kath. (Ókér filiája), 1067 gör. kel., 1946 ág. ev., 22 izr., 62 egyéb. Határa 6585 kat. hold. A lakosság olvasó és temetkezési egyesületet tart fenn. Van postája és távírója. Határában Klisza dűlőhöz az a monda fűződik, hogy a régi Kölpény ott állott Szeliste néven. A hajdani Alpár község egy része is kölpényi határ ma. Alpár a mohácsi vész előtt virágzó község lehetett. Szent-Kozma és Demjén tiszteletére szentelt templomáról már 1345-ben van okleveles emlékünk. Első nyomára 1341-ben akadunk, a budai káptalan jelentésében, melyet az országbíró rendeletére a garamszentbenedeki apátság, a titeli apátság és Szeri Pósa között vitás Alpár nevű birtokban tartott határjárásról tesz. 1393-ban Alpal néven említik. Több nemes család volt itt birtokos és részben innen származónak vallotta magát. Így elsősorban az Alpári család, a melynek ez névadó községe volt; egy 1345. évi följegyzés szerint Alpári Pongrácz fiainak van itt birtoka, melyet 1348-ban Ujlaki Miklós szerzett meg. 1422-ben az Alpáriak, a Bodrogiakkal együtt, jogot tartanak a birtokhoz. Ugyanez évbeli oklevelek azonban más családokat is említenek, a melyeknek vagy ez időben, vagy korábban birtokuk lehetett itt; ezek a Berki, Ihos, Nyíri családok; mindegyikének alpári volt az előneve. 1441-ben része volt itt a titeli káptalannak; 1448-ban újból beiktatták. A török defterek a bácsi nahijéban említik a községet, 1554-ben három, 1570-ben öt és 1590-ben huszonnégy adózó házzal. 1655-ben gróf Wesselényi Ádámot vezették be a falu birtokába; 1718-ban pedig a futaki uradalomhoz tartozott, melyet 1731-ben gróf Gavriányi Frigyes Lőrincz nyert királyi adományúl. 1715-ben négy adófizető volt itt, 1722-ben pedig 17 gazda. Kölpény táján volt Boron község is. Az 1522. évi megyei dézsmalajstrom emlékezik meg ily nevű faluról. A török hódoltság korában is találkozunk a nevével, de már akkor elhagyott hely (desertum) volt. Egy 1656. évi oklevél szerint Gbelányi Miklós és Mihalek Miklós kapták adományképpen; de más oklevél szerint már 1681-ben a lévai vár uradalmaihoz csatolták. Az 1690. évi török határjárási térképen pusztaként szerepel, Csurog fölött. Az 1718-iki Hóman-féle térkép a Tisza mellé, Csurog és Földvár közé helyezi Boronya névvel. Az 1738. és 1756. évi pestis alkalmával őrhely volt, szintén Csurog fölött. - Itt valahol fekhetett az elpusztúlt Szent-Mihály is, mely a XV. század elején a Bellyéni családé volt, de 1410-ben leányágon a Szilágyiak-ra szállott. 1424-ben birtokos itt a Keresztúri család, majd 1479-ben a Petykei család is. Később 1480 táján a Vingarti Geréb család lett az ura. A Szent-Mihályi Szőke család, mely 1480-ban szerepel, innen veszi előnevét. - E tájon feküdt Egres is, a titeli prépostság birtoka. 1432-ben az Egresi család nevében, majd 1506-ban az Egresi Porkoláb és az Idecski család előneveként szerepel. - Kercsmény falu is e tájon lehetett. Birtokviszonyait nem ismerjük; de 1380-ban már említve van a Kercsményi család. 1479-ben birtoka van itt a Szákai családnak. - E tájon volt valahol Réfalu is, mely 1445-ben Ujlaki Miklósé volt, ki ekkortájt osztályos testvérekűl fogadta el a Czillei grófokat.

Körtés. A zombori járásban, Őrszállás (Sztanisics) mellett fekszik, ennek nyugati oldalán. Előbbi neve Krusevlye, a mely elszlávosított alakja egy régibb Körvélyes nevű helységnek. Első ízben 1656-ban fordúl elő, a midőn Wesselényi Ferencz nádor Darvas Jánosnak és Gesztely Jánosnak adományozza. A szomszéd Dautova falu határában van egy Kursevlye nevű patak és az általa képződő tó Krusevszka bara; az a rész, mely Szántova felé esik: Zlo-kruszki. 1659-ben Pápai Péter és Dúló György kapták a nádortól a Bács vármegyei Karakonya és Kruczenya (értsd: Karakoria és az ettől éjszak felé levő Krusevlye) szerb falvakat. Krusevlye neve a török defterekben még nem fordúl elő. De 1740 körűl is a zombori határőri sánczhoz tartozó Krusevicz helyként van említve. Cothmann kincstári biztos még 1763-ban is pusztának találta. Az 1768-iki kamarai térképen e puszta 3968 hold földdel és 594 hold mocsárral van feltüntetve. 102Müller J. 1769. évi térképe Krusevónak írja. Cothmann e pusztát továbbra is pusztának akarta hagyni és csak a tőle jobbra és balra fekvő Sztanisich és Gákova pusztákat akarta betelepíteni. A következő évben azonban mégis faluvá lett és 1772. évi június 20-án urbáriumot is kapott. A falu 34 sessioból állott; de puszta nem tartozott hozzá. Pecsétje az 1770-es évekből való. Már ez időben németek is vannak itt. Az 1780. évben róm. kath. németekkel újra telepítik a falut, 1783-ban új úrbéri szerződést kap, mely szerint 99 gazda és 10 házas zsellér lakott ekkor itt 41 paraszttelken és 2 2/8 szabad telekkel. A róm. kath. templom 1817-ben épűlt. A róm. kath. lekészséget 1785-ben szervezték. A község határa 2909 hold, ebből 922 hold a községé, de 628 nem használható. Az 1900. évi népszámláláskor 905 lélek volt itt 175 házban. Anyanyelv szerint: 16 magyar, 889 német. Vallás szerint: 902 róm. kath., 3 izr. A lakosság három olvasókört és egy temetkezési egyletet tart fenn. Három jelentékeny nagyságú tó van a határban. (522 k. hold területű.) Utolsó postája Gádor, vasúti és távíróállomása Őrszállás.

Kuczora. A kulai járásban, Kula és Újverbász alatt, Torzsától éjszakkeletre fekszik, előbb Kuczura volt a neve. Már a török defterek említik e falut a bácsi nahijében 1590-ben, 18 adózó házzal. A török korszak után, 1715-ben csak öt adófizető volt itt, de 1717-ben már 300 forint adót fizetett. 1763 május 15-én jelenti Redl királyi kincstári adminisztrátor, hogy Kiss Péter szabadost Keresztúrról megbízta azzal, hogy a felső magyar vármegyékből 150 görög kath. kisorosz családot gyűjtson és hozzon le Kuczorára, a falu gyarapítására. Könnyebb megélhetés végett Sztub pusztát is kapják. 1765-ben 41, 1767-ben 42 család telepedett itt le. Kuczora régi pecsétje 1771-ből való. A róm. kath. parókiát 1815-ben szervezték; a Mindenszentekről czímzett templom 1859-ben épült. Az ág. ev. anyaegyház 1811-ben alakúlt. Mostani templomuk 1861-ben épült. A katholikus templom 1792-ben épült, a református imaház pedig 1896-ban. Az 1900. évi népszámláláskor Kuczorán volt 4090 lélek 812 házban. Anyanyelv szerint: 528 magyar, 1131 német, 11 tót, 2387 kisorosz, 32 szerb. Vallás szerint: 531 róm. kath., 2400 gör. kath., 14 gör. kel., 1008 ág ev., 110 ref., 26 izr. Határa 9886 kat. hold. Ebből a községnek 782 holdja van. A lakosság három olvasó-egyletet és temetkezési egyletet tart fenn. Van posta- és távíróhivatala. Vasúti állomása Verbász.

Kula. Járási középpont, a Ferencz-csatorna mindkét partján. Nevéről ítélve, itt hajdan valami vár vagy erődítmény volt, mert "kúla" török szó és várat vagy bástyát jelent. Azért Steltzer azt véli, hogy az 1522-ben Kőégető és Hulataggal felemlített Várszög e helyen lehetett. S e névvel a török hódoltság idejében csakugyan találkozunk, a midőn Wesselényi Ferencz 1652. évi birtokjegyzékében találjuk, Alsó-Kulát. Mint újonnan behódolt szerb falut említik ugyanott Felső-Kulát is. Mind a két Kula bizonyára a mai kulai határban volt, Földvár is itt fekhetett és erről kapta török nevét a két Kula is, a melyek 1655-ben Wesselényi Ádám birtokába mentek át. A tiszai határőrvidéki korszakban, 1740 előtt, a péterváradi katonai sáncz 12 pusztája között említtetik Kula is, de csak egy darabban; oda tartoztak még: Bela na bara, Bela uvanim, Emusity, Topolia, Bandobra, Higyos puszták stb. Az 1743. évi összeírás szerint Kulán 31 szerb család volt; most már falu lett és pecsétet is kapott, melyen földmíves szerszámok körül ciril betűvel "Selo Kula 1745." olvasható. Az új falu lakossága a vármegyei alsóvidéki falvakból áttelepedett szerbekkel és 1746-ban Miskolcz vidékéről jött 11 kisoroszszal 1746. év végén 78 családra (77 1/2 adózó személy) szaporodott. 1748 május hóban már 87 szerb család volt itt (neo impopulatum praedium Kula). A kalocsai egyházmegyei schematismusban az áll, hogy a róm. kath. lelkészség 1749-ben állíttatott fel, matrikulák pedig már 1720 óta vannak. Ebből az következik, hogy Kula említett szerb lakossága róm. kath. vallású volt. Kula a bácskai kamarai uradalomnak egyik kerületi középpontja is volt. Itt volt az uradalmi tiszttartó lakása és a díszes sörfőző is, mint Cothmann kamarai tanácsos 1763-ban említi, az itteni kis templomot azonban dűlőfélben találta. 1770-ben újból épűlt a Szent György tiszteletére szentelt templom, a melyet 1828-ban megújítottak és bővítettek. Az 1768-iki kamarai térképen, a helységtől keletre Bandobra puszta és nyugatra Belan brdu puszta tartozik a faluhoz, a melyben 202 szerb család lakott. Egy 1826. évi kimutatás szerint is, ez a két puszta és még Kis-Bresztovácz pusztáinak 1/4 része Kulához tartozik. Az 1780-as években, hihetőleg a 103csatorna déli oldalán, új német telep keletkezett, melyet Neu-Kulának neveztek el. E telepen 1788-ban nagy ínség volt. Kulán akkor 344 gazda volt 53 házas és 44 házatlan zsellérrel. Kula 1813-ban mezőváros lett. Ipara ekkor nagyon fejlett volt. 1815-ben kaptak czéhszabadalmat a szabók, vargák, csizmadiák, 1819-ben a g. kel. szűrszabók s 1827-ben a takácsok, szabók, szűcsök, vargák stb. Földesura a kir. kamara volt s e helység főhelye volt az egyik bácskai kamarai uradalomnak. 1848-ban apróbb csatározások voltak itt a magyarok és oroszok között. 1902-ben az itt elesett honvédek emlékére a r. kath. temetőben emlékoszlopot emeltek. Az 1860-as években volt itt tagosítás, a mely 1868-ban nyert befejezést. Az úrbéri ügyek teljes rendezése után a fennmaradt összeget egy nevelőintézet alapítványáúl helyezték el, a mi sok viszálynak volt az okozója. Kulának a róm. kath. templomon kívül van gör. kel. temploma is, mely 1846-ban épűlt. A helység határa 24,090 kat. hold, ebből 657 hold a községé és 2045 hold Lelbach Ádámé volt. A helység nagyobb birtokosai most Rácz György, Lelbach László dr., Lelbach Péter, Herrmann Keresztély, és ifj. Machmer Fülöp. Az 1900. évi népszámláláskor Kulán volt 9174 lélek, 1600 házban. Anyanyelv szerint 3749 magyar, 2740 német, 304 kisorosz, 2344 szerb. Vallás szerint 5924 róm. kath., 287 gör. kath., 2330 gör. kel., 243 ág. ev., 175 ref., 170 izr. stb. Határához tartozik Béla puszta, és az Alsó- és Felsőtanyák, Kulán van járásbiróság, szolgabíróság, közjegyzőség, posta, táviró és adóhivatal; kir. közjegyzőség, vasúti állomás; van itt polgári olvasóegylet, népkör, Volkverein, kath. munkásegylet, ipartestület, iparoskör és két dalárda. Nagyobb ipari vállalatok az Ámon J. és tsai gőzsörfőzője, a Fejes és Nagy-féle gyapjúfonó- és szövőgyár, Krämer és Halm kalapgyára, Kleiner és Wenczell dugógyára, Ámon és Társai gőzmalma, Gerber és Hack gőzmalma, Berkovics Rezső selyemszalaggyára, Ábel Vendel bőrszékgyára, Pintér Florián és ifj. Ábel Miklós gőzesztergagyára, Kirilovics és Jakob gőztojásköltője, Puhalák György és József szíjostorgyára, Fuchs Lajos gazdasági gépjavító ipartelepe, Vajandt Borbála vajgyára, Glässer Ádám, Glässer Márton és Kosztonosics György téglaégető körmenczéje és Glässer Vilmos téglaégetője. Van két pénzintézete, a Kulai takarék és hitelintézet r. t. és az Önsegélyző szövetkezet. Van négy országos vásárja, különösen híresek lóvásárjai és gabonakereskedése. Itt jelenik meg már évek óta a "Bácskai Közérdek" nevű hetilap. Nagy határának déli részében, az öntöző-csatorna mellett van Pekla puszta, hol sikeresen űzik a rizs-termelést. Hozzátartozik Béla puszta is. E község közelében feküdt az 1522-iki tizedlajstrom szerint Kéménd falu, mely 1404-től 1522-ig számos oklevélben szerepel. Birtokviszonyai ismeretlenek, de e korban számos család viselte a Kéméndi előnevet és valószínű, hogy e családok egyike-másika birtokos is volt e községben. Kéméndi előnévvel szerepelnek a következő családok: 1432-ben a Heves, a Cseh, Nagy 1452-ben az Erdély, 1464-ben a Bor, 1466-ban az Ősi, 1480-ban a Ferenczi, a Dether, a Dobogó, a Györgyfi, Koma, Jó, 1498-ban a Csereth, 1452-ben a Módis, 1504-ben a Régi családok, de az 1425-ben szereplő Varjadi Keméndi család is innen veszi a nevét. - Erre felé feküdt hajdan Erdőmeg és Től község is. Az előbbi 1410-ben a Keresztesi család birtoka, mely 1504-ben Korvin Jánosé lett. Az utóbbit I. Lajos 1382-ben az óbudai apáczáknak adományozta, kik még a XV. században is birtokolják. 1480-ban a Téli Tőli családnak is van itt birtoka és úgy látszik, hogy innen vette a nevét is.

Kunbaja. A bácsalmási járásban, Bácsalmás alatt fekszik. A mohácsi vész után keletkezett. Eleintén, neve után is itélve, hihetőleg magyar helység vagy kún szállás volt. Első felemlítését a Steltzer-féle török defterekben találjuk, a hol a szabadkai nahijében, 1580-ban, 27 adózó házzal szerepel. Ekkor szerb lakosai lehettek, mert 1598-ban azt olvassuk, hogy Kunbaja szerb lakossága Esztergom vidékére költözött. 1658-ban a nádor Kunbaja pusztát Serényi Pálnak adományozza. 1678-79-ben Kunbaja az érseknek harácsot fizetett. Bács vármegye 1699. évi első összeírásában Kunbaja is fel van sorolva 59 gazdával. Az 1702. évi kamarai összeírásban is meg van említve Kunbaja, de a Rákóczi-mozgalmak idején ismét elpusztúlt. Egy 1745 nov. 22-én kelt új adomány útján az ország nádora Kunbaja pusztát Latinovics Péter, Antal, Jakab, György és Lőrincznek, Guganovics Józsefnek és Antunovics Simonnak adományozza, a kik azt vallják, hogy ez már elődeik birtoka volt, de az erre vonatkozó okmányaik elvesztek. Minthogy azonban a nádori adományhoz nem szereztek királyi megerősítést 104is, a kir. kamara 1791-ben pörrel támadta meg őket, és 1825-ben el is vesztették Kunbaját. 1817-ben Almási Rudics Máté birtokába kerűlt e birtok, és ő németajkú lakosokat telepített ide; Kunbaja községgé lett, az úgynevezett Puszta-Kunbaja pedig ma is Bácsalmáshoz tartozik közigazgatásilag. A birtok a legújabb időkig, a báró Rudics-család magvaszakadtáig, az övék volt, most pedig Teleki Józsefné szül. Szászy Júlia birtoka. A XIX. század elején e pusztát németekkel telepítették be. Egyházi anyakönyve 1819 óta, parókiája pedig 1815 óta van. A Szt. Máté apostol tiszteletére szentelt régi, ideiglenes templom helyett, 1877-ben új, díszes templom épült, 1838 óta kápolnája is van, Szent Rókusnak ajánlva. Az itteni apáczazárdát és leányiskolát a kalocsai érsek és Treydinger néhai plébános hagyatékaiból a község tartja fenn. A község határa 5415 kat. hold, a melyből 1893-ban a községnek 536, báró Rudics József özvegyének, most gróf Teleki Józsefnének 720 holdja van. Kunbaján az 1900. évi népszámlálás szerint volt 2540 lélek, 486 házban. Anyanyelv szerint 145 magyar, 2391 német, 5 horvát, stb. Vallás szerint 2536 róm. kath., 7 izr.

Küllőd. A zombori járásban, a vármegye felső részében, a Duna mellett fekszik. Előbbi neve Kollut. E nevezetes helység neve régebben több alakban fordúlt elő, ú. m. Külünd, Kylynd, Bel-Kulud, Kywlewd, Keled, stb. E helység legrégibb említése 1305-ből való, a midőn Batand Filius comitis Bulgár de Kulud magához váltja a szomszéd Battyánban Pathe fiainak részbirtokait. 1325-ben Joh. fil. Botond de Kuludt van említve. 1330-ban Thamas de Kulund állítólag Borsodszentlőrinczben foglalást tesz. Ezen felűl még többször szerepel Kelud, mint előnév a XIV. és XV. században. 1341-ben Nagy Péter fiainak kérelmére határjárást tartott a budai káptalan azoknak bodrog-vármegyei Battyán és Belkulud nevű birtokain Bodrog és Udvard felől. 1342-ben Kwlodi Batánd fia János a kői káptalan előtt a cseregi várnagygyal Battyán birtokra nézve egyezkedik. 1364-ben Péterfi Tamásnak fia János birtokos volt Belkuludon. 1374 körűl a helység Kylyud néven szerepel. 1412-ben Garai nádor ítélőlevelében többi között Treutul Miklós birtokáúl említtetik. 1416-ban már a fehérvári káptalan birtokában van Kylywd. 1435-ben Lévai Cseh Péter macsói bán volt Kylivod birtokosa. Ez évben Korogi Jánosnak adta zálogba Kylivon nevű birtokát, de az adósság még ugyanazon évben kifizettetvén, visszakapta. 1466-ban Cseh Péter fia László birtokaként említtetik Belkulut. 1482-ben Kewlwd már erődként szerepel Geszti Mihály birtokában. 1483-ban Geszti Mihálynak Kis Mihály nevű békavári várnagya megtámadta a gyűlésbe menő bodrog-vármegyei alispánt. E két utóbbi adatból kitűnik, hogy Békavár s Kollut azonosak. A község határában még mai nap is van Békavár nevű dűlő, melyet a német lakosok Schlossriegelnek neveznek. E várban volt a ferenczrendiek kolostora is, mely 1526-ban elpusztúlt. 1503-ban Cseh Zsigmond zálogba adja Kis-Kewleud, Nagy-Kewleud nevű birtokait mostoha apjának: Haraszti Ferencznek, a birtokok ismét visszatérnek előbbi birtokosukhoz. 1510-ben egy Brictius de Nagy-Kwlwd járt a krakkói egyetemre. Az 1520. évi tizedjegyzékben Bodrog és Udvard mellett fel van sorolva Kyskwlwd. Az 1552. évi jegyzékben Kis- és Nagy-Kwlwd együtt vannak felsorolva. Verancsics szerint 1526-ban Tomori Pál és Török Bálint a Dunán Kellodnál keltek át, hogy csatlakozzanak a királyi sereghez. 1529-ben is, midőn a török Mohácshoz közeledik, Szapolyai János Köllödnél kél át a Dunán s a mohácsi síkon találkozik a török haddal. Ugyanezt mondja Szerémi György is: Szapolyai Bodrogból föllebb ment Kis-Kwlodra s innen török hajón ment át a Dunán. 1560-ban Dobó István erdélyi vajda, a lévai vár tartozéka gyanánt Cseh Péter bodrogmegyei birtokai között: Kis- és Nagy-Külödöt kéri a királytól. Az előbbi adatok szerint Kollút három külön helységből állott: Kis-, Nagy- és Belkollútból. A török defterekben csak egy Kollút említtetik, és pedig 1554-ben, hat, 1570-ben 38 és 1590-ben 81 adózó házzal, a mi a helység nagyságát jelzi. Az 1579. évi defterek a zombori nahijébe sorolják Kollút várost, Kis-Kolút pusztát, Kecsenét, Vadkát stb. Krekvitz 1685. évi térképe Dávotháza alatt jelzi Kylokot. 1688-ban a császári sereg Szekcsőnél a Dunán átkelvén, július 6-án Kolutig, ért. A török uralom végével Kollut lakossága ismét megfogyatkozott, mert az 1699. évi bácsmegyei összeírás alkalmával csak 16 gazdát találtak itt. A későbbi adóösszeírásokban is szegényesen szerepel Kollut. Igy 1715-ben csak 10, 1722-ben 15 adófizetője volt. Ugyancsak a falu szegénységére vall az az adat is, mely szerint 1724-ben Kolluton csak vesszőből font templom volt. 1752-ben Aradmegyéből 10512 pár szegény család telepedett itt le. A kath. parókia 1754-ben keletkezett. Temploma Szt. János tiszteletére régi alapokra, 1825-ben épűlt. 1756-ban alakúlt ki Új-Kollut német telep. Cothmann 1763-ban szintén hozott Uj-Kollutba német telepeseket, úgy hogy már 200 ház épűlt itt fel csupa német telepesekkel, közvetetlen a kath. szerbektől lakott régi Kollut mellett. Mindössze csak egy utcza választotta el őket egymástól. A község határa is közös volt, a németek azonban külön még Godecsova pusztát is bérbevették. Az 1768. évi kamarai térkép Kolluthoz közel, éjszaknyugatra, mocsáros helyen Békavárat, éjszakkeletre Kianovo erdőt, a falu alatt pedig Lenistyesziget nevű közlegelőt tünteti fel. A faluban 212 német és 74 sokacz család lakik. A falu határa 2372 hold, azaz 59 sessio. A falu által bérelt Godocsevo puszta, mely Kollúttól keletre terűl el, 1224 1/2 hold, azaz 30 3/5 sessió. 1170-ben Kolluton egy-egy telekhez 11 holdnyi falusi szántóföld, 3 hold szállási föld tartozott, holdanként három pozsonyi mérővel. 1772 július 2-án volt az úrbéri rendezés. Kolluton róm. kath. németeket és illíreket találtak. 1783-ban 100 telek volt itt és ugyanekkor Kígyós nevű mocsár is szerepel. A község legrégibb pecsétje 1744-ből való. A község földesura 1848 előtt a m. kir. kincstár volt s ma is a kincstárnak van itt nagy erdősége. Vajgyára van Laczkó Jánosnak. A dűlőnevek, bár a lakosság német, nagyobbrészt még ma is magyarok. A község határa 7618 kat. hold, melyből a községé 1042, a kincstáré 2149 hold. Az 1900. évi népszámláláskor itt 2748 lélek volt, 555 házaban. Anyanyelv szerint 71 magyar, 2662 német, stb. Vallás szerint 2747 róm. kath. Van postája; távírója Bezdán, vasúti állomása Gádor. Küllőd tágas határában, a falutól éjszakra, a hol a Duna kiöntései rétséget alkotnak, van a hajdani Békavár község helye. Az 1768. évi kamarai térképen is szerepel még, sőt újabban a romjaira is ráakadtak. A castrum Bekawar romjairól Csánki is megemlékezik. Okleveles nyomok szerint a küllődi várral azonos, melyet 1482-ben Geszti Mihály uralt, a várnagya pedig Kis Mihály volt. A hagyomány szerint ez a vár a dunántúli Kiskőszeg hegyivárral lánczczal volt összekötve, hogy a Dunán megállítsák a hajókat. - A Duna mentén, Küllőd vidékén, feküdt egy Csente nevű falu is, melynek első uraiként Albert fiát Pált és Gergely fiát Mihályt ismerjük a XIV. század elején. Mihály fiának, Péternek is volt itt birtoka, de azt elvesztette. Csente falu azonban csakhamar uratlanná vált, földesurainak hamar magvaszakadt, és ekkor 1333-ban Károly király Tamás csókakői várnagynak adományozta, a kit 1335-ban be is iktattak itt. 1339-ben Csókafői Tamás és testvére Pető, szerepelnek csentei birtokosokként. A XIV. század második felében már igen jelentős helység volt Csente, melyet Bodrog vármegye ama három helysége közé soroztak, a hol a nyilvános idézések végeztettek. A XV. század elején a Treuteleket is birtokban találjuk itt (1412), de ugyanez időtájt a Lévai Csehek kezén találjuk a falut (1422-ben). A Lévai Cseheket 1427-ben Zsigmond király is megerősítette a birtokukban. Mátyás király alatt a Guthi Országhok lépnek fel követeléssel a birtok iránt, hivatkozva arra, hogy a Lévai Csehekkel örökösödési szerződést kötöttek. Ez az adat ellentmond azonban az 1504-ből való följegyzésnek, mely szerint Csente akkor még a Cseh Zsigmond birtoka volt. 1560-ban a lévai várhoz tartozó Csente falut elkéri Ferdinánd királytól Dobó István. A helység utolsó említését 1590-ben találjuk, a mikor 17 adózó házát sorolják fel a török defterek. - Ezeken kívűl még négy falu volt hajdan e tájon. Ezek Szent-Demeter, melyet 1464-ben a Mikei család a Dobai Szilágyiaknak enged át. 1431-ben a Velcz, 1464-ben a Kemény és a Sándor családok előnevében szerepel. - Odvard 1455-ben van említve, midőn itt Nagyvölgyi Lászlót birtokba iktatják. - Negven 1422-ben a Lévai Cseh család birtoka, melyben 5 évvel később Zsigmond király is megerősíti a családot.- Kecskés 1346-ban a háj-szent-lőrinczi prépostság birtoka volt, melyre 1470-ben a Csapi család is igényt tartott.

Liliomos. A hódsági járásban, Hódságtól keletre fekszik. Előbbi neve Lality. Az 1700-ból való Olber-féle összeírás elpusztúlt helynek mondja. Az 1762. évi térkép a lalityi régi temető nyugati oldalán templomot tüntet fel. 1761-ben már újra telepített helynek kellett lennie, mert ez időtől régi pecsétje is van. Az 1763-4. évi vármegyei adólajstromban 550 frt adóval szerepel. Ág. ev. anyaegyháza és temploma 1790 óta áll fenn. A róm. kath. lakosok Hódsághoz tartoznak. A gör. keletieknek is van templomjuk, mely 1776-ban épűlt s 1838-ban megújították. Már 1826-ban nagyobbrészt gör. kel. illírek, meg ág. ev. tótok 106laktak itt. 1848 előtt földesura a kir. kincstár volt, most nagyobb birtoka van itt Rausch Edének. Az 1900. évi népszámláláskor Liliomoson 2523 lélek volt, 465 házban. Anyanyelv szerint 25 magyar, 45 német, 121 tót, 21 kisorosz, 1152 szerb. Vallás szerint 36 róm. kath., 18 gör. kath., 1152 gör. kel., 1273 ág. ev., 37 izr. Határa 6212 kat. hold. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Hódság. A lakosok olvasó-egyesületet tartanak fenn.

Madaras. Nagyközség a bácsalmási járásban, Bácsalmás alatt, a Jezer-tó mellett. Hajdan kún telep volt, s hihetőleg ez volt az 1377-ben comes Kumcheg fiainak birtoka gyanánt emlegetett possessio Madaras. 1391-ben Bodrog vármegye a területén levő gonosztevőket összeírván, többi között Tompa Lászlónak (Ladictus Tompa) madarasi jobbágyaiból is kettő kerűlt e jegyzékbe. 1403-ban Zsigmond király Madarast királyi birtokként (a melyet Bács vármegyében említi) Miklósnak, Kállai Leukus fiának adományozza és őt a kalocsai káptalan által annak birtokába be is vezetteti. De 1406-ban már ismét Bodrog vármegye intézkedik a Madarasra szökött jobbágyok iránt. Ez alkalommal e helység bírája, Miklós említtetik, és lakossága hospites néven szerepel az okíratban. 1410 és 11-ben Ozorai Pipó birtoka volt, és a vármegye ennek itteni tiszteit megbírságolja. Tőttös László panaszolja 1411 decz. 18-án a vármegyei gyűlésen, hogy Ozorai Pipó madarasi tisztjei az ő báthori birtokáról erőszakkal több lovat elhajtottak. 1416-ban Tőttös László özvegyének panasza szerint egy jobbágya Szentgyörgyből Madarasra szökött. 1439-ben Albert király Madarast Hunyadi Jánosnak adta zálogba, a mi ellen a Kállaiak tiltakoznak, hivatkozván Zsigmond király adományára. De tiltakozásuknak nem volt foganatja. Madaras várost még 1499-ben is Bodrog vármegyében említik. További birtokviszonyai okmányilag még nem bizonyíthatók; de valószínű, hogy Szabadkával közös sorsa volt. Igy 1456-ban Szilágyi Mihályra, attól Mátyás királyra szállott. 1464-ben Mátyás király, rokonának, Dengelegi Pongrácz Jánosnak adományozta és ennek magvaszakadtával, e család birtokait 1501-ben Korvin János kapta, a ki ismét 1504-ben Enyingi Török Imrének adja. 1518 és 1519-ben Ujlaki Katalin (Pongrácz leánya) tiltakozik az ellen, hogy a király az ő Csongrád vármegyei Madaras nevű városát eladományozza és Török Imre s fiai ezeket birtokba venni merészeljék. Dózsa pórhadainak leverése után, 1514-ben, Bornemisza János nagy hadával épen Madarason szállott meg. A török hódoltság korában is többször találkozunk e helységgel. Így az 1580-82. évi defterek a szabadkai nahijében sorolják fel, 44 adózó házzal, a mi akkor már jókora helység volt. 1598-ban Madaras szerb falu lakossága Esztergom vidékére költözött. 1663-ban nádori donáczió útján, Madaras Bory Mihály, Dvornikovics Miklós és Szalatnyai vagy Horváth György birtokába jutott. Egy 1665. évi összeírás régi érseki birtokként említi. A török korszak vége felé elpusztúlt és egy 1697. évi összeírásban csak pusztaként szerepel. 1712 aug. 1-én Madarász pusztát Bács vármegyében Osztroziczki Imre kapta nádori adomány útján. 1733-ban pedig a Billard család vette meg. 1743-ban Csiszovszky Ferencz szabados vállalkozott arra, hogy Madarász és Sára pusztákat betelepíti. 1751 aug. 24-én Mária Terézia Borsodi Latinovics Péter, Bács vármegye másodalispánjának s nejének, báró Bernyakovics Annának adta el Madarász pusztát, a mely már addig is 17,000 frtért Latinovicsnak zálogképen volt lekötve. Ez most még 6,000 frtot fizetvén, e pusztát összesen 23,000 frton örökösen szerezte meg, a maga és férfiutódai számára. Azóta egyrésze a mai napig a Latinovicsok birtokában van. A Latinovicsoktól újabban részt szerzett a Hahn család is, melynek itt úrilaka van. Madaras még 1786-ban is puszta volt, Fridrik szerint 1770-1782 között telepítettek be vegyesajkú lakosokkal; a németek később jöttek. Elmann szerint 1790-ben volt a telepítés. De ez adatok nem helyesek. A telepítést 1787-ben fejezték be; ez évi július hóban újólag betelepített praediumként szerepel, s ekkor kapta első pecsétjét is, melyen a falu szervezésének éve: 1787 áll. A róm. kath. lelkészséget 1789-ben állították fel, temploma pedig tíz évvel később, 1799-ben épült. A falu határa 158 telekből állott, lakossága pedig túlnyomóan magyar volt. 1820-ban 2000 róm. kath. magyar és 787 bunyevácz lakott itt. A Madarashoz tartozó Sanacz pusztán, egy ősi földvár maradványa mellett, négy őshalom látható. Roediger a községtől délre, a Kígyós bara mellett, a községi legelőn 72 sírdombból álló temetőt vizsgált meg. A szélső dombok igen magasak, a középső sorban vannak az alacsonyak. E sírdombok azonban már ekkor is fel voltak dúlva. A lakosság három temetkezési egyletet, 109egy munkás-egyletet, egy róm. kath. olvasókört és egy pénzintézetet tart fenn. Van itt gőzmalom is. A helység határa 9086 kat. holdból áll; ebből 1181 hold a községé. Madarashoz tartozik Göböljárás puszta és Újmajor. Az egyes határrészek nevei: Rosszkút, Nagykút, Baglyas és Hegyeshatár. Az 1900. évi népszámlálás szerint Madarason 5653 lélek volt, 1134 házban. Anyanyelv szerint 5148 magyar, 500 német, 6 szerb, 4 tót. Vallás szerint 5563 róm. kath., 4 gör. kel., 2 ág. ev., 16 ref., 74 izr.

Martonos. A zentai járásban, a vármegye éjszakkeleti sarkában, Kanizsa fölött, a Tisza mellett fekszik. A Martonos szó régi okmányainkban a XIII. századtól kezdve, férfinévként gyakran fordúl elő. Községként először 1335-ben találjuk említve, a midőn a kői káptalan által augusztus 31-én végzett határjárás alkalmával, Felső-Adorján szomszédja gyanánt van többek között felsorolva, s a határvonalba egy Gyékénytó nevű tó is esik. Ezután következik éjszaknyugat felől Pusztaegyház nevű földrész és Ludas-egyház, mire a határvonal délfelé fordúl. Az itt felemlített Pusztaegyház nem más, mint a mai Martonos határának nyugati részét alkotó és Ludassal határos mai Pucs puszta, a mely most Felső- és Alsó-Pucs pusztára van felosztva. Az 1355. évi felső-adorjáni, valamint az 1367. évi két Adorján határjárásában szintén említtetik Martonos, Pusztaegyház és Ludas-egyház. A következő évekről szóló okíratokban is többször van e helység felsorolva. Így 1424-ben Martonos és Gyékénytó Csongrád vármegyében 1497-ben, Martonos, Adorján, Vastorok (a mai Ostorok) szintén Csanád vármegyében. 1513-ban Pestényi István de Martonos volt a krakói egyetem tanulója. Ennek apja, Martonosi Pestyéni György, az 1505. évi rákosi országgyűlésen Csongrád vármegye követe volt. Később János királynak hű és bizalmas embere lett; 1530-ban, mint a budai vár kapitánya, a várat sikeresen védte a német Roggendorf ellen. Ezután országbíró lett, 1535-ben királyi helytartónak nevezi magát; 1541-ben még élt. Budai várparancsnok korából származik az a feliratos kőtábla, melyet Gubitza Kálmán a Sziga szigeten talált 1520-ból. 1523-ban még mindíg Csongrád vármegyében szerepel. 1424-ben Martonost, mely eddig a Michalyovszkiaké volt, Zsigmond király Chaaki Miklós erdélyi vajdának adományozta. A török hódoltság kezdetén, 1552-ben, egy magyar csapat, "neves" Martonosról fényes győzelmet aratott egy török csapat fölött, a mit Tinódi Sebestyén lantos "Szeged veszedelme" czím alatt megénekelt. Martonos lakossága is elmenekűlt a török elől és a török defterek szerint csak nagyon kevés háznak maradtak vissza lakói. Így (Steltzer szerint) a szegedi nahijébe tartozó Martonoson 1554-ben csak 3 adózó ház volt, a mely szám idővel kissé emelkedett, mert 1570 körűl 20, 1580-82-ben 17, és 1590-91-ben 31 adózó ház volt itt. A török hódoltság elején Martonos bizonyos Rondics Andrásé lehetett, mert 1564-ben ez tiltakozik, a leleszi káptalan előtt, Gémes Ferencz és Kamuthi Balázs ellen, hogy az ő birtokrészeit a Csongrád vármegyei Martonosban maguknak ne adományoztassák. Az 1649. évben Imbrisimovits belgrádi püspök okt. 11-én 245 egyént bérmált meg Martonoson a Szt. Mártonnak szentelt templomban. Ez időtájt Martonosnak még 730 lakosa és temploma volt. A következő években e helység Gombkötő Jánosé. 1677 febr. 22-én Vattai Pál magyar levelet ír a martonosi bírákhoz a puczai (értsd: puszta-egyházi) puszta ügyében; márczius 24-én a martonosi bírák irnak magyar levelet ugyanazon ügyben Sámfalvára Basó Mihály, Heos Sámuel és társaikhoz; ugyanazok ugyanez ügyben május 9-én is írtak Váczi Szabó Györgyhöz Szendrőre. Az eredeti levelek Bécsben vannak az udvari kamarai levéltárban. Midőn Szegedet 1686. október 22-én a császári seregek bevették, a másfél százados török uralkodásnak e vidéken vége szakadt; de a Tiszán túl még sokáig tartotta magát, s ez ellen kellett a Tisza innenső partját megvédeni. Ez volt feladata a nehány évvel később szervezett tiszai határőrvidéknek, melynek első nyomát Martonoson is megtaláljuk, a hol e czélból szerb miliczia volt elhelyezve, a mely egy 1688 január 25-én kelt jelentés szerint élelemhiány miatt e várost (Schlösser) el akarja hagyni. Azért a katonai kincstár részéről a martonosi őrséget 1696-ban is élelmezni kellett. De a czél biztosabb elérése végett a határőrvidéket katonailag készültek szervezni, s a szervezetbe Martonost is mindíg felvették. Martonosra 50 gyalog és 25 lovas katona volt kivetve. 1702-ben itt legalább 300 adóköteles egyén volt. Az 1690-es években történt szerb telepítéskor bizonyosan Martonos is kapott új lakosságot. A régibb magyar nép innen kiszorúlt, s templomukat is az új jövevények foglalták 110el, a kiket határőri katonai szolgálatokra köteleztek. Ez időben, az 1697. évi zentai ütközet előtti napon, Zentáról egy török csapat indúlt Szeged felé, míg onnan Rózsa kapitány egy magyar csapattal vonúlt lefelé. A két fél Martonosnál találkozott, s a mai Budzsák nevű szőlőknél csaptak össze; a rétből jövő patakot ma is Görbe vagy Rózsa patakjának mondják. 1702-ben báró Gracich volt Martonos földesura. Martonos akkor kapta, mint katonai sáncz, a helység határához az üres Horgos és Szt.-Péter pusztáknak felét is. A Rákóczi-féle hadjáratokban Martonos is sokat szenvedett 1705 és 1706-ban, a midőn kirabolták és fölgyújtották. Egy 1750 aug. 15-én kelt királyi rendelet a Tisza melletti tíz katonai sánczot s így Martonost is feloszlatja és a polgári hatóság alá rendeli. 1751. június 28-án pedig szabadalom-levelet ad nekik, és e helységekből a tiszai koronai kerületet alkotja. Martonos azóta társaival együtt egyenlő pecsétczímert használt, t. i. kir. korona alatt: sast s két oldalán az évszám 17-51. Ez alatt kis körben katona áll s szántóvasat tart. A körülírás ez: "Sigil. loci. coron. Martonos." A kik a katonai élet megszüntetését nem szerették, azok kir. engedélylyel a Tiszántúl, az ú. n. Bánságba vagy Oroszországba költöztek ki, a hol tovább is folytathatták a katonai életmódot. Így Martonos is 51 házzal és 80 lélekkel fogyatkozott. Az itt maradt volt katonatisztek pedig nemességet és kúriákat kaptak, így Martonoson: Egresity (Egri) János hadnagy, Gyurisity János és Eremity Zsivén zászlótartók (egyenként 60-60 holdat.) Minthogy azonban az 1751-ben adott szabadalmak csak a gör. kel. szerbeknek szólottak, a magyarokat és a más vallásúakat üldözték; sőt egy 1774 május 31-én hozott határozat alapján, az utóbbi években nagyobb számban ideköltöző magyar lakosokat még bottal is kikergették. A kölcsönös gyűlölködés napirenden volt, mígnem Mária Terézia királynő, 1774 augusztus 1-én kelt második privilégiumával, a tiszai kerület róm. kath. lakosságát is, a szerbekkel egyenlő jogúakká teszi. II. Ferencz király eme két privilegiumot 1800 márczius 14-én újra megerősíti és átírja. Martonos a katonai sáncz korában kapott Horgos és Szt. Péter pusztáknak felét mindenkor ellenvetés nélkül használta 1751-ig és ez évi privilegiuma alapján továbbra is 1769-ig. Ekkor azonban Zbiskó János kamarai uradalmi ügyész, jogtalanúl elfoglalt terület gyanánt, e két puszta felét elvette, két év múlva, 1771-ben a kamara 15,000 frtért Kárász Miklósnak adta el e két pusztát, a ki ez alkalommal még jó darab nádast is elvont a falutól. Martonos végre 1779-ben az elvont puszták miatt a kamara ellen pört indított s azt meg is nyerte. Martonos és a Kárász birtoka közötti határvillongásoknak egy újabb határjárás és Szentkirályi László nádori biztosnak az ítélete vetett véget 1834-ben. Egy, 1784. évi összeírás szerint Martonos határának nyugati részét Ludas mellett Felső- és Alsó-Pucs és (Felső) Ostorak puszták alkották és alkotják most is, régi romok maradványaival. Felső-Pucs pusztát Sztára Torinának is nevezték. 1784-ben a róm. kath. magyar lakosság ismét annyira megszaporodott (500 lélekre), hogy róm. kath. plebániáról és iskoláról kellett gondoskodni. Matrikulák 1780 óta vannak itt; a plebániát 1789-ben szervezték, a templom és pap lakása pedig csak 1811-ben épűlt. A gör. kel. templom építése iránt nincsenek adataink; valószínűen a szerb telepedés kezdetéről való, s nem lehetetlen, hogy az ősi róm. kath. templomból vagy annak alapjára épűlt. Van róm. kath. és gör. kel. iskolája is. Ipar is szépen virágzott itt. 1827-ben kaptak czéhszabadalmat a kovácsok, kerékgyártók, szabók, csizmadiák stb. Az addig mindíg különleges tiszai koronai kerület az 1848. évi 9. t.-czikk értelmében megszűnt. Az 1848-49. évi mozgalmak alatt a martonosi nemzetőrség is (magyarok és szerbek egyaránt) a római sánczok között tanyázó felkelő szerbek ellen az ókéri táborba szállottak. De midőn a szerb nemzetőrök magyarellenes hangulatot kezdtek tanúsítani, a magyarok, az ókanizsai nemzetőrök segítségével, lefegyverezték őket, maguk pedig Szt.-Tamásnál is részt vettek a harczban. 1849 febr. 2-ig Martonos békében maradt. Zenta szomorú bukása után, az onnan visszavonuló fegyveres lakosság elkeseredésében Martonoson a szerb lakosokra esett és 78 embert levágott. Másnap a szerbek Török-Kanizsánál mutatkoztak, mire a martonosi magyarok is elmenekültek. Márczius 22-én a martonosi szőlőknél egy támadó szerb csapatot visszavertek. Erre a magyar lakosság ismét visszatért Martonosra, a szerbek pedig csak Világos után jöttek haza. 1870-ben Martonos a koronakerülettel együtt, megváltotta magát a földesúri terhek alól. A helység magyar lakossága 111annyira gyarapodott, hogy a szerb csakhamar kisebbségben maradt. 1860-ban 4955 lélekből 3271 volt róm. kath., 1605 gör. kel., 77 zsidó, 2 ág. hitv. Nemzetiség szerint pedig volt 3332 magyar, 1572 szerb, 12 német, 33 oláh, 6 tót. A lakóházak száma 1062 volt a községben és a pusztákon. Ezzel szemben az 1900. évi népszámlálás adatai a következők: 1257 házban 6128 lélek; ezekből anyanyelv szerint 4692 magyar, 1399 szerb, 70 német, 11 oláh; - vallás szerint 4617 róm. kath., 1472 gör. kel., 66 izr. A község határa 17,848 kataszter hold, ebből a községé 6541, a gör. kel. egyházé 125 kat. hold. A községnek magának, mint testületnek, nagyobb birtoka van. A községben van takarék- és hitelszövetkezet, szerb földmívelők hitelszövetkezete s fogyasztási szövetkezet. Van tégla- és cserépgyár s fafűrészelési ipartelep. Határához tartoznak Ostorka és Szalatornya. Horgos és Martonos között négy régi halom van, s ezekhez közel egy földvár maradványai láthatók. E földterület felsőrészét Vaskapunak nevezik, az alsó, vagy bácskai részt Vastoroknak. Ez a két név a hely erődített voltáról tanúskodik. Martonos határában, nyugatra van még egy Nagy- vagy Paphalom s egy Kishalom. Martonosnak van vasútja, postája és távírója. Két országos vásárt tart.

Mátételke. A bácsalmási járásban, Bácsalmástól éjszaknyugatra fekszik. Előbbi neve Mateovics volt. 1651-ben Bornemisza Polgár Pál végrendeletileg leányaira, Vattay Pálnéra és Földváry Jánosnéra hagyta Matheovics birtokát. 1662-ben az említett puszta birtokokat Vattay Pál kapta a királytól. 1724-ben e pusztát, mely Czobornak bajai uradalmához tartozott, a bajaiak tartották bérben. Tőle keletre van Hergyavicza puszta. 1730-ban Mateovics pusztát Billard Mihály kapta a királytól. 1735-ben e puszta iránt a helyszínén bírói vizsgálatot tart. Ez alkalommal egy 90 éves szerb ember azt vallja, hogy ő itt született, midőn Mateovics még falu volt s 40 évig lakott a faluban, egészen Buda visszavételéig, 1686-ig. Ennek magyarázata az, hogy a mostani Mateovics pusztától nyugatra fekvő Mátéháza, szintén puszta, a török időben csakugyan falu volt s a török defterekben is az adózók között van felsorolva. Mátéháza története egyébként egészen 1368-ig húzódik vissza, a mikor róla, mint Tőttös László birtokáról történik említés. Ez a mostani két puszta akkor talán egy területet alkotott. Az öreg megemlítette még, hogy a törökök, midőn Egerbe mentek, Mateovics délnyugati határában, Bikity felé, a halmokon tanyáztak: Branyava puszta körűl. A Mateovics és Bikity közötti határvonalban a bírói vizsgálat alkalmával alúlról fölfelé haladva, a következő halmokat találták: Szidovszko Guvno, Delicseva torina, Sátorácz, vagy újabban Kis-Orlinyak. Mateovics és Mátéháza között van Zoliseva torina. Egy 1736-ban Billard János Mihály részére kiadott donáczióban Mateovics helyett Matyejovtye van írva. 1744-ben Mateovicsot Csejtey Pál alispán és Lakóczi Mihály vm. ügyész bírják bérben, melyet egy 1747-ben kelt oklevél szerint Piukovics János kapott meg; 1748-ban pedig Billard halála után, ennek özvegye a maga részét Csejtey Imrének s Antalnak engedte át. A beiktatás 1749-ben történt meg. A Csejteyek 1749-ben Mateovics puszta felét a Piukovics családnak adták el, a kik e birtokra 1779-ben kaptak kir. donácziót. 1764-ben Mateovics másik felét Grassalkovics vette meg a Csejteyektől. 1805-ben Mateovics puszta keleti része a Piukovicsoké, nyugati része pedig, Mátéházával együtt, Grassalkovics Antalé volt. Mateovics idővel betelepedett s községgé lett. Most Rosenberg Emilnek 1440, Pollák Jakab örököseinek 1400 és Rosenberg Jakabnak 1400 kat. holdja van. Az 1900. évi népszámláláskor Mateovics községben volt 806 lélek, 109 házban. Anyanyelv szerint: 440 magyar, 25 német, 334 dalmát. Vallás szerint: 767 róm. kath., 14 ref., 2 gör. kel., 19 izr. A község határa 4853 kat. hold. Ebből Rosenberg Mór és társának 7648, Piukovics Károlynak 394 és Piukovics Ágostnak 258 holdja van. Ide tartoznak az Öregmajor, Korog, Ilmamajor és Újmajor nevű határrészek. Egyik dűlőjéről azt beszélik, hogy ott a török korban templom volt s szerbűl most is templom-dűlőnek nevezik. A község utolsó postája Tataháza. Itt feküdt e vidéken Acsa (Acha) helység, melyet 1318-ban említenek a följegyzések, a mikor Földi Péter, fia, Jakab a kői káptalan előtt Futaki Dénesnek és comes Theodor Rufusnak adja el. Ez a helység névadó községe annak az Acsai családnak, melynek egyik tagjai Sebestyén fia János, 1341-ben tiltakozik az ellen, hogy az alpári birtok határjárása alkalmával, az ő acsai jószágából egy részt elszakítottak. A XV. században a Garai család a földesura. 1470-ben a Garai 112Miklós örökségében osztoznak Garai Miklós és az egyik Garai leány férje, Szécsi Miklós, utóbbit 1478-ban be is iktatják a birtokba. A mohácsi vész után csak 1655-ben van ismét adatunk Acsa birtokviszonyairól, a mikor gróf Wesselényi Ádámot itt birtokba iktatják.

Mélykút. A bácsalmási járásban, Jánoshalma és Bácsalmás között fekszik. Neve először 1572-ben egy kúnsági összeírásban fordúl elő. A török defterek Mélykút és Szentmiklós pusztát 1580-ban 14, 1590-ben 25 adózó házzal említik a szabadkai nahijében. 1598-ban Mélykút szerb lakossága Esztergom vidékére költözött. Mélykút 1637 szeptemberben Esterházy Ferencz és Lósi Tamás birtokába került. Azonban Lósi Tamás magvaszakadtával a nádor e birtok felét Lósi Istvánnak adta, 1639 októberben pedig az utóbbi magvaszakadtával Milojkovics Miklósnak adományozta. Mélykútnak ez időtájt már külön pecsétje volt. A "Századok" 1869. évi 573. lapján említtetik, hogy egy 1678. évi iraton Mélykút pecsétje látható, a melyen egy kút mellett vályú áll s ebből aggancsos szarvas iszik. Körírata egyszerűen "Mely * Kvth", évszám nélkül. Egy újabb pecsétből következtetve, ez az évszám 1661 volna. 1685-ben Mélykútat falunak említi a bécsi udvari haditanács levéltára. 1690-ben Maholány János birtoka volt, a mely a császári seregtől "salva gvardiá"-t kapott. Az 1699. évi bácsvármegyei első összeírásban is a bajai járásban van felvéve Mélykút falu, 21 gazdával. A Rákóczi-féle hadjáratok idejében a falu elpusztúlt s 1724-ben már a bajai uradalomhoz tartozó puszta, melynek területe akkora, hogy 70 családot is lehetne rá telepíteni. 1726-ban a bajai uradalmat s ebben Mélykút néptelen pusztát Czobor Ádám Márk kapta. 1729-ben Radics János alispán bérbe vette Czobortól a bajai uradalmat s ebben Mélykútat is, melyet ekkor új telepített falunak mondanak. Mélykút róm. kath. parókiáját 1748-ban állították fel, temploma pedig 1768-ban épűlt és 1901-ben bővíttetett. 1805-ben Mélykút és a bajai uradalom Grassalkovicsé volt. Ipara is volt és pedig virágzó. 1829-ben kaptak czéhszabadalmat a takácsok, kovácsok, lakatosok, csizmadiák, szabók stb. A határnak keleti része Tinójárás ettől éjszaknyugatra vannak Ökörjárás és Baromjárás nevű legelők. Az 1900. évi népszámláláskor Mélykúton volt 8105 lélek, 1413 házban. Anyanyelv szerint: 8077 magyar, 18 német, 1 tót, 4 szerb s 5 egyéb. Vallás szerint: 7959 róm. kath., 1 ág. ev., 20 ref., 113 izr., 12 egyéb. A község határa 23,597 kat. hold, a melyből az 1893. évi kimutatás szerint, a községé 2218 hold és magyar királyi közalapítványé 9431 hold. A falu népes határrészei Szalmázóhegy, Csordajárás, Sáncz, Baranyi, Kurják; dűlői Józanhegy, Mérges, Ordináncz stb. A határban régi sánczok maradványai mellett, van az úgynevezett Sánczhegy nevű halom. Van a községben takarékpénztár, gőzmalom, tejszövetkezet, posta, távíró és vasút állomás.

Militics. Lásd: Militics, Nemesmilitics.

Militics. A hódsági járásban, Doroszló alatt fekszik, a Mosztonga keleti oldalán. Határában volt a régi Csomafalva, melyről már 1391-ben történik említés, azonban a török hódoltság idejében elpusztúlt. Militics kamarai puszta 1745-ben említtetik először, a midőn Redl kamarai tiszttartó január 1-én Szegeden kelt szerződésében, jobbágyokat keres e puszta betelepítésére. Az új telepesek kapják Militics pusztát egészen és Ofsenica puszta felét. Így telepedett be az ez új falu 1745-ben tisztán szerb lakossággal s a következő évben már 39 1/2 adózó személylyel szerepel. 1764-ben a falu Krusper kamarai adminisztrátor útján, a Mosztonga túlsó oldalán is kapott egy darab földet Karavukova határából. A falu rácz lakossága miatt Rácz-Militicsnek nevezték, de németeket is kezdtek telepíteni. Az 1772. évi úrbéri rendezéskor szerbek és róm. kath. németek laktak itt. 1786-ban 567 róm. kath. német lakosa volt 80 házban, s ekkor újra 180 német telepedett le a faluban. A község pecsétje 1775-ből való. 1836-ban 2642 lakosa volt, 331 lakóházzal. Róm. kath. lelkészsége 1782-ben keletkezett. Templomjuk eleinte ideiglenesen, később, 1811-ben, szilárd anyagból épűlt és 1884-ben renováltatott. A gör. kel. templom 1752-ben épűlt. Van a községben takarék- és segélyszövetkezet, önsegélyző egylet, két temetkezési egylet, olvasóegylet, róm. kath. olvasó-kör, polgári kaszinó, földmíves-egylet; a bácsvármegyei gazdasági egyesület fiókja. Nagyobb ipartelepek: két kender- és kóczgyár, gőzmalom r.-t., téglagyár, két vajgyár és eczetgyár. A község eredetéről azt tartja a lakosság, hogy e falut valami Miletár nevű gazdag szerb alapította s róla nevezték 113el Rácz-Militicsnek. Beszélnek egy Jeczka nevű rablóvezérről is, a ki idevaló volt s itt fogták el. A község határában a kegyelet az 1848-ban itt elesett honvédeknek síremléket állított. 1864-ben a község nagy része leégett, 1873-ban pedig a kolera dühöngött a községben. 1890-ben Rácz-Militicsen 3428 lélek volt 471 házban. Az 1900. évi népszámlálás szerint 3626 lélek 517 házban lakott a faluban. A lakosság anyanyelv szerint: 105 magyar, 3420 német, 97 szerb, 4 egyéb. Vallás szerint: 3507 róm. kath., 97 gör. kath., 5 ág. ev., 15 izr. Határa 6364 kat. hold, ebből a községé 1893-ban 1332 hold volt.

Mohol. A zentai járásban, Zentától délre, Ada alatt, a Tisza mellett fekszik. Moholnak régi neve Moharéve, mely Becsei Imre birtoka volt, a ki ezt 1323-ban Lampert országbíró előtt Dombónak adta cserébe, ennek tiszántúli Szentmiklós és Akacs nevű birtokaiért. 1332-ben a csanádi káptalan előtt Salánki Dombó Moharéve nevű birtokát, a mely Bácsmegyében van a Tisza mellett, 40 márkáért Becsei Imrének és fiainak visszaadta. Később Moharéve a Telegdiek birtokába ment át, s mint ilyenről történik említés 1412-ben, midőn Zsigmond király Csanád vármegyébe kebelezte át, mert a Telegdieknek itt több birtokuk is volt. Ezután az 1521. évi Csongrád vármegyei tizedjegyzékben már Mohol néven szerepel. A török defterek a szegedi nahijében felsorolják Moholt 1570 körűl 5, 1580-ban 17 és 1590-ben 23 adózó házzal. Mohol az 1690. évi török mappán is fel van tüntetve a Tisza mellett, a Moholka bara beömlése alatt egy szigeten, melyet a Morski fok a Tiszával alkot. E sziget neve Tatarszka-ada (Tartársziget). 1701-ben telepedtek le Moholon szerbek. 1702-ben, a tiszai határőrvidék szervezésekor, Mohol katonai sáncz lett. 1740 körűl a vármegye panaszolja, hogy Mohol katonai sánczban valami 50 adófizető egyén lakik, a kik katonáskodás révén a vármegyei terhek alól fel vannak mentve. 1751-ben a határőrvidék megszüntével Mohol is a tiszai koronai kerületbe kerűlt. 1771-ben Moholon az úrbéri összeírás szerint volt 273 gazda, 17 házas zsellér és 6 lakó. A Moholhoz tartozó határrészek (puszták és dűlők): Novoszeló, Csanadacz, Pogledics, Obornyacza, Gyentáros, Tivitska, Dolity, Ugarszko, Szelistye. 1804-5-ben nagyobb számmal telepedtek itt le magyarok, a kik már 1806-ban plébániát is kaptak. A Szent-György tiszteletére szentelt templom 1824-ből való, valamint a görög keletiek temploma is ekkor épült. 1848-ban a koronai kerület megszünvén, Moholt is a vármegyébe kebelezték. 1870-ben megváltja magát a földesúri terhek alól. Mohol régi pecsétje 1751-ből való. Van a községben kath. legényegylet, kath. kör., szerb olvasókör, polgári dalkör és ker. szocziális-egyesület; pénzintézetei: az Ada-moholi hitelszövetkezet, Moholi segélyegylet, önsegélyző szövetkezet, két fogyasztási szövetkezet. A község határa 25,530 kat. hold. Hozzátartoznak Gunáros, Nagyvölgy és Töviske nevű határrészek. Mohol határában négy őshalom is van. Az 1900. évi népszámlálás szerint itt 9869 lélek volt, 1926 házban. Anyanyelv szerint: 6210 magyar, 77 német, 3571 szerb, 19 egyéb. Vallás szerint: 6007 róm. kath., 3570 gör. kel., 7 ág. ev., 6 ref., 266 izr., 20 egyéb. Van vasútállomása és postája. A történelmi kutatások alapján valahol e vidéken feküdt a régi elpusztúlt Turol község. Négy ilyen község szerepelt a vármegyében, ú. m. Turol, Mező-Turol, Árkos-Turol és Vizes-Turol, melyek együtt is, külön is szerepelnek. 1426-ban a Szólátiak panaszolják, hogy e birtokot a Beteriek eladták a Garaiaknak. 1426-ban Mező-Turol a Garaiaké lesz és 1462-ben Vizes-Turol és Árkos-Turol is. Ugyanekkor Vizes-Turol birtokosaként Szilágyi Erzsébet is meg van nevezve. - Ugyancsak Mohol közelében említenek az oklevelek egy Kétfülű nevü helységet is, mely 1504-ben Korvin Jánosé volt.

Monostorszeg. Az apatini járásban, Bezdán és Apatin között, a Duna mellett fekszik. Ezt a helységet, az 1720-as években, az eltünt régi Bodrog városnak is tartották. Azelőtt csak Monostor volt a neve, de 1725 óta már Monostorszegnek írták. Régibb történetéről több említésre méltó adatunk van. 1327-ben Szent-Péterről nevezett apátság volt Bodrog mellett s ennek apátja Márton (abbas de S. Petro de districtu Bodrogiensi) perben volt a szintén Bodrog mellett, egy dunai szigeten fekvő Szent-Kereszti paulinusokkal bizonyos Hotyas nevű tó miatt, a mely ugyanazon a szigeten volt és a paulinusoktól használtatott. A kalocsai érsek vikáriusa, az okiratok és a kihallgatott tanúk vallomása alapján, e tavat az apátnak ítélte oda, a mint azt régebben is joggal bírta, s ennek birtokába az apátot mindjárt be is vezettette. 1332-ben a szent-kereszti prior is belenyugodott ez itéletbe és e tavat továbbra is a Bodrog melletti szent-péteri 114apátság birtokában hagyta. Ez alkalommal Péter volt az apát "monasterii Scti Petri prope Bodrugh." De ezért ez a tó még sok pört okozott később is, sőt nemsokára Miklós macsói bán Kőszeg, (most Batina) várához csatolta, de 1337-ben a bodrogvármegyei közgyülésen felvilágosíttatván, ismét visszaadta a Bodrog melletti Szent-Péter apátságnak (monasterio S.-Petri prope Bodrog.) Ez az apátság 1338-ban is szerepel Papi és Hetes birtokok szomszédjaként (a mai Bácskertes határában). 1365-ben András apát újra pörben állott e tó miatt. Ez alkalommal bizonyára a klastromhoz épült faluról van szó, midőn az apát "possessio sua Monostor"-ban megidéztetik. A tavat 1366-ban Kont nádor a paulinusoknak ítélte oda. Az utóbbiak e nádori ítéletet 1379-ben, a királytól is megerősíttetik az apát ellen (contra abbatem ecclesiae S. Petri de juxta Bodrog.) 1382-ben I. Lajos király adományából az óbudai Klarissza-apáczák kapták meg s még a XV. században is az övék maradt e részük. 1497-ben ismét Monostor néven találjuk felemlítve a szent-péteri apátságot (abbas monasterii beati Petri de Monostor), a mely Papi miatt határpörbe keveredett. Az eddigi adatokból világos, hogy a Szent-Péterről nevezett apátság vagy monostor Bodrog város mellett volt és hogy egyszerűen Monostornak nevezték. Az 1803, 1816 és 1828 években tartott kanonika vizitáczió iratai szerint Monostorszeg falu határában a Bodrog pusztában, az Obrovácz erdőben és a Stari selo vagy Ó-Monostor máskép Bodrog-Monostor nevű határrészekben, romok vannak, a melyeket az apátság romjainak tartanak. E szerint a mostani helység a régi apátság vagy monostor tőszomszédságában, vagy a telek végében épűlvén, kapta Monostor-szeg nevét. Egy 1522. évi Bodrog vármegyei dézsmalajstromban Bodrog város után közvetetlenűl ez a Monostor is fel van sorolva, hanem már jelzővel, t. i. Bodrog-Monostor néven, 10 adózóval. Ugyanez évben Zond körűl egy már 1382-ben fennállott Monostorszeg is fel van sorolva, de Bács vármegyében, tehát Apatin alatt. A török defterek a zombori nahijében sorolnak fel egy Dolni- (azaz Alsó-) Monostort 1570 körűl 3, és 1590-ben 9 adózó házzal. Bátmonostor volt a Felső-Monostor. Az 1699. évi vármegyei első összeírásban Sterbácz és Pasináda között sorolja fel Monostort (tehát a mai Monostorszeget) 36 adózó gazdával. Marsiglinek ez időbeli térképén is egyszerűen Monostor néven van feltüntetve, a Duna mellett, (de a mai Monostorszegnél délibb helyen.) Müller I. 1709-ben kiadott térképén Monostor szintén Kolut alatt van, hanem egészen keletre, majdnem a Mathias barának elnevezett Kígyós folyó mellett. Igy tünteti fel 1717-ben Schenk Péter mappája is, hibásan. Egy 1702. évi kamarai összeírásban Pasinada és Sterbacz mellett Alsó-Monostornak van nevezve. Az 1715. évi adóösszeírásban Zombor és Bukcsinovics között van Monostor felsorolva, 17 adófizető gazdával. 1718-ban Alsó-Monostornak íratik 41 adóköteles gazdával, de Nagy-Monostornak (major) is, a melyre 1718-19. évben 88 dikát róttak. 1722-ben Monostorban 48 gazda lakott. 1724-ben Nagy-Monostor, másképen Bodrog, népes hely volt, 46 gazdával. Szomszédjai voltak keletről Borthan puszta, nyugatról a Duna, éjszakról Sterbácz és délről Monostor puszta. Ide tartozott Hetes puszta és a Veresmarttal szemben levő dunai sziget. Az összeírás szerint "az a hely, a hol most a nagymonostoriak laknak, azelőtt Bodrog helység volt, ez pedig híres volt vala és területének egy része a Veresmarttal szemben levő szigeten volt, melyet a veresmartiak ma is Bodrognak neveznek." Nagymonostor 240 forint évi földbért fizet az uradalomnak. Tőle délkeletre akkortájt Passina-ada falu is feküdt. 1725-27. évi adóösszeírásban már Monostorszeg néven van említve Sterbácz és Pasinada között, 70 adózó gazdával. Az 1746-ban használt régibb pecsétjén "Sigil. Comm. Monostoriensis" körűlírás volt. De az 1770-ben használt pecséten már "Sigil. Monostorszeg" áll. Müllernek 1769. évi mappáján mégis Bodrog-Monostor van a Duna mellett feltüntetve, s alatta Etes (Hetes). 1770 október 23-iki összeírás szerint 262 gazda és 13 zsellér lakott itt, és Pasinada meg Grubasevity puszták tartoztak ide. 1772 augusztus 3-án úrbéri rendezés czéljából összeírás volt itt, s akkor 253 telkes gazda lakott benne és 28 zsellér. A Ferencz-csatorna dunai nyílása Monostorszegnél volt, de midőn a Duna 1822-ben a gátat áttörte, fölfelé kellett azt vezetni Bezdánig. Ipara már ekkor jelentékeny volt: a kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, molnárok, halászok 1825-ben kaptak czéhszabadalmat. 1826-ban Monostorszeg lakosságának nagyobb részét róm. kath. illírek vagy sokaczok teszik, csak kevés itt a német. Határába tartoznak Grubasevity és 115Pasinada kamarai puszták. 1836-ban Monostorszegnek 501 házban 4296 lakosa volt. A helység pecsétjén egy nagy kereszt áll s ennek egyik oldalán tőr, másik oldalán kulcs látható. Csak a körűlírás változott. Így az 1740-es években használt pecséten "Sigill. Comm. Monostoriensis" állott, 1770-ben "Sigill. Monostorszeg." A pecsétnyomó 1820-ban megújíttatván, ezt az évszámot is a kép alá vésték, de a körűlírás ismét a régibb lett: "Sigill. Comm. Monostoriensis." A róm. kath. parókia 1722 óta áll fenn. A templom Péter és Pál apostolok tiszteletére van szentelve. 1752-ben épűlt, 1806-ban megújították és bővítették. Monostorszeg határában a királyi kincstárnak 8576 kataszteri hold földbirtoka van, a községgel közösen 488 h. legelője és 124 h. hasznavehetetlen földje; magának a községnek külön 586 holdja van. Azonkívül Vámoscher Nándornak 700, Roheim Károlynak 483 és a Ferencz-csatorna-társaságnak 243 h. földje. A helység összes határa 14,833 kat. hold. Monostorszeg határában Gubicza Kálmán több őskori telepre akadt. Ilyen először az Opeljenik nevű, téglavetésre használt dűlő, mely közvetetlenűl a Ferencz-csatorna alatt terűl el s őskori emberi telepnek bizonyúlt, továbbá a Crna-bara-menti telep a Ferencz-csatornán túl, a Szauerborn-féle telep a téglavetőnél, a Kígyós menti telep, a Sztára-szeló telep a Sziga mentén (Ez a régi Pálos kolostor helye. Itt is őskori telepre akadtak), a Dunamenti telep a községtől délre, a Monostorszeg határában levő Runyevácz nevű homokdomb, mely állítólag a török korból való. A szőlők között egy Klisza nevű dűlő van. E helyen római téglákat találtak. Talán egy dunai átjárót védelmező római őrhely volt itt, mint Onagrinum. Végül a község belsejében, a házhelyek között is találtak őskori tárgyakat. Az 1900. évi népszámláláskor Monostorszegen volt 5403 lélek 901 házban. Anyanyelv szerint: 1038 magyar, 1226 német, 5 tót, 69 oláh, 9 szerb, 3056 dalmát és sokácz. Vallás szerint: 5256 róm. kath., 36 gör. kel., 7 ág. ev., 16 ref., 87 izr. Határához tartoznak Karlicza, Klisza és a Ferencz-csatornai gyártelep. Dűlői között Bortány a hajdani Bortány vára emlékét és romjainak némi maradványait őrzi. A Bodrog szigeten pedig pálos kolostor állott. E helyeken s a község határának több pontján találtak hajdan leleteket, a melyeknek egy részét a vármegyei múzeumban őrzik. A posta és gőzhajó-állomás helyben van, távíró és vasúti állomása Zombor. Monostorszeg határában nagy történelmi emlékű helyek voltak, így: Bartán hajdan várhely volt, castrum Barthan, mely 1480-ban a Nagyvölgyi László özvegyét uralta. A katonai térképeken, a Ferencz-csatorna éjszaki partján, a monostorszegi határban levő Bortány-pusztát jelöli meg Csánki az egykori vár helyeként. Erről a várról nagyon kevés hiteles adatunk van, úgyszólván egyetlen határozott megjelölése a várnak az a Mátyás király korából fennmaradt 1475. évi oklevél, melylyel Szilágyi Erzsébet megparancsolja a Barthan vár várnagyainak (castellanis castri Barthan), hogy a szomszédos falvak területén a jogtalan vámszedést abbahagyják és az így okozott kárért elégtételt adjanak. Barthan falu említésére azonban már sokkal korábban, 1323-ban akadunk, a mikor egy Joh. fil. Egydij de Barthau nevű nemes szerepel. Újabb említése 1347-ben van Lajos király oklevelében, melylyel Bartháni László fiait, Jánost és Pétert, a kunokkal való összeesküvésük miatt összes birtokaiktól megfosztja és azokat, köztük Bartánt is, Becsei Tőttösnek adja. A Bartháni család többi tagjai azonban, mint később kiviláglik, megtartották itteni részüket, sőt Bartháni Peres Mihály 1367-ben birtokot kap még Aranyanban is és 1368-ban királyi emberként szerepel. A Barthániak 1404-ben ismét magukra vonják a király haragját, mert Miklós erdélyi vajdával szövetkeztek; ezért Zsigmond király megfosztja a Bartháni Pereseket birtokaiktól és azokat Gyula Franknak és Németi Jánosnak adja. A Peresek azonban később, a mikor Zsigmond király a vajdával kibékűlt, ismét visszaszerezték részben a jogaikat. Egyik Bartháni részbe 1330-ban a kalocsai káptalan Maróthi Jánost iktatja be. 1441-ben Nagyvölgyi László egy másikba. Ámde további nyomokat a Peresekről nem találunk s a mikor 1445-ben Nagyvölgyi Lászlót ismét más részbirtokába helyezik át, már csak egyedűl szerepel. Bartán földjére a XV. század elején jogot tartottak a Marótiak, kik 1430-ban ítéletileg el is nyerték a vitás részt. Igényt tartottak itt birtokra a Farnasi Veresek is. 1448-ban a Vizvölgyi csalás és 1460-ban egy Nagy nevű nemes bukkan fel, kik a bartáni előnevet használják. A Nagyvölgyiek szintén a bartáni előnevet vették fel s ebből a családból való az a Nagyvölgyi László, a ki 1468-ban a vármegye alispánja volt. - A vármegye egyik legősibb 116helysége volt Besenyő, melynek azonban egész határozottsággal nem állapíthatjuk meg a pontos fekvését. Egy 1211. évi határjárás szerint a mai Monostorszeg körűl, a Duna mellett terűlt el; más források azonban Bajától éjszakra helyezik s az újabb katonai térképek is Baja fölött, Pestmegyében, jelölnek meg egy Besenyő nevű földrészt. Vajon e kettő nem különböző két hasonnevű hely-e, ez eldöntetlen. Okleveles emlékeink szerint a bodrogmegyei Besenyő első ismert birtokosa a tihanyi apátság, melyet Szent László király 1093-ban újra megerősített e birtokában. Már akkor falunak nevezi Besenyőt Szt. László király. A következő század elején, 1211-ben, II. Endre erősíti meg az apátságot e birtokában. 1266-ban IV. Kelemen pápa is pártfogásába veszi az apátságot és birtokaiban megerősítvén azt, megemlékezik a bodrogvármegyei Besenyő faluról és abban Szt. Máriának felszentelt kápolnájáról. A XIV. században számos adattal szerepel egy Besenyei család, melynek bizonyára már akkor birtoka volt itt; birtokban találjuk e családot Besenyőn a következő század elején is, a mikor 1425-ben e családbeliek osztozni akartak jószágukon, a mit azonban a kalocsai káptalan, többek ellenvetésére, nem hagyott jóvá. Több család, már a XIV. században a Besenyei előnevet is használja, így Földes Benedek, a ki 1392-ben Bodrog vármegye szolgabírája volt; ugyan ez a család 1402-ben is szerepel. 1468-ban a besenyői előnevű Kis Jakab bodrogmegyei szolgabírót találjuk. 1448-ban a Nagy és Gyele családok, továbbá 1461-ben felbukkanó Bárány, 1466-ban szereplő Györgyfi és Fizi nevű nemesek, 1479-ben Doba, 1480-ban Antalfi, 1482-ben Albert, Bocskodi, Kemény és Monházi családok használták a bessenyei előnevet. Ez a helység is bizonyára a török korban pusztúlt el. Ekkortájt igény tartottak rá a Bekeyek, a kik (István és Gáspár) 1628-ban tiltakoznak az ellen, hogy Budai (alias Bornemissza) Pált itt birtokba iktassák. Az erről szóló oklevélben Besenyő már csak pusztaként szerepel. - E tájon fekhetett még Hetes község 1368-1468 között részben a nyúlszigeti apáczák birtoka; de részök van itt már 1423-ban a Maróthiaknak is. Még 1468-ban is szerepelnek, 1476-ban azonban, Maróthi Mátyás elhúnytával a Czoborok kapták, a kik Gábor kalocsai érseknek zálogosították el, ki a zálogjogot a káptalanra ruházta át. 1481-95-ben a Czoborokat ismét birtokban találjuk itt. E birtokért a Czoborok és a Szentgyörgyi grófok között hosszú birtokper folyt. - Az e vidékről szintén elpusztúlt Ivánfalva 1425-ben már a hasonló nevű család nevében szerepel. 1472-ben a Szentlászlói Csalk család birtoka. 1479-ben a Pakai családnak is van itt része. Ugyanekkor a Temesközi család előneveként is szerepel. 1482-ben már a Czoborok kezén találjuk, kik a szentmihályi Domonkosoknak itt földeket adományoznak. Ugyanez évben az Endrei család előnevében is szerepel. - Vizmelléki Szt. Györgyöt is e tájra helyezik az egykorú oklevelek. Bővebb adat nincs róla, csak az, hogy 1512-ben a Révai család volt itt az ura. Ugyancsak errefelé volt Széplak is, melyet 1382-ben I. Lajos az óbudai apáczáknak adományozott. A Duna folyam mellett, Zombortól nyugatra, Monostorszeg határában feküdt Bodrog is, ez az ősrégi város, melynek várát már itt találták a honalapítók. Béla király névtelen jegyzője legalább ezt állítja. Anonymus előadása szerint, Árpád serege Titel vidékére eljutván, a Vajas folyó mellett ütött tábort, maga Árpád vezér pedig Bodrog várában pihent meg. A vármegyei rendszer behozatala alkalmával főhelyévé lett a vidéknek s az alakított vármegyének, a mely gyüléseit a XIV. századtól kezdve rendszeresen itt tartotta. Az alispáni kiadványok is rendesen innen vannak keltezve. Az 1330-as évektől kezdve már főként, mint város szerepel. 1351-ben Szekcsői Herczeg Péter kapta meg Róbert Károly királytól egyéb birtokokkal együtt Bodrog várost, örökösödési joggal. Ő tette át a város vásárait Dautba, a mely szintén birtoka volt s ezeket a vásárokat özvegyétől Becsei fia, Tőttös László 1366-ban Garára akarta átterelni. Bodrog ura a Herczeg család maradt egészen a török hódoltságig. 1522-ben a dézsmalajstromokban névszerint van felsorolva 147 adózó lakosa, a kik nevük után ítélve, majdnem kivétel nélkül magyarok. Utoljára 1535-ben említik a Herczeg családnak egy birtok-igénypörében. Váráról monografiánk általános történelmi részében szólunk. Bodrogról még csak 1724-ben van szó, a mikor az az évi összeírás a mai Monostorszeget másként Bodrognak nevezi. A hajdan rombadőlt Bodrog városához tartozott Bodrog-sziget, a hol a pálosoknak Szent-Keresztről czímzett kolostora állott, melyről még a tatárjárás előtt (1231.) megemlékeznek a följegyzések. A tatárjárás idejében a kolostor elpusztúlt és a később, 1191459-ben szereplőt, csak a tatárjárás után építették. A XV. század derekán a bodrogi várral együtt ez is a szekcsői Herczegek birtoka volt. 1490-ben a földesúr a bodrogszigeti jobbágyoknak szabadalmakat is adott. Utolsó okleveles nyomára 1497-ben találunk és így valószínű, hogy a mohácsi vész idejében végleg elpusztúlt. Gubicza Kálmán ásatott is e helyen és az úgynevezett Sziga szigeten jelöli meg pontosan a hajdani kolostor helyét.

Mozsor. A titeli járásban, a titeli fennsík tövében fekszik. Előbbi neve Mosorin. A török defterek e helységet a titeli nahijében említik. 1554-ben: 8, 1570-ben: 24, 1590-ben: 32 adózó házzal. 1694-ben a törökök Titel ellen támadást intézve, egy csapatjuk a Mossolia (Mosorin) palánkot felverte és népét leölte. Az 1699. évi bácsmegyei szervezéskor Musurin-ban 101 gazdát találtak. Az 1699. évi török határtérkép Muserin falut a titeli fennsík éjszaki csúcsának közelében, a síkon tünteti fel. 1715-ben Mosorinban volt 19 adófizető. A kincstár 1722-ben Mosorin kamarai falut Billard Mihálynak adta bérbe. Az 1722. évi összeírásban 65, az 1725-7. évi összeírásban 73 adózóval szerepel. 1746-ban a szabadkai kivonuló határőrök ide telepíttetvén, a kamara a falut katonai sáncznak adta át. A tiszai határőrvidék feloszlatásakor, 1750-ben, nem jutott vissza a vármegyéhez, mert csajkásnak szánták e helyet. Ennek szervezése azonban egyelőre nem sikerülvén, Mosorin 1752-ben ideiglenesen a vármegyének adatott át, míg a katonai hatóság 1763-ban ismét visszavette és a csajkás határőrség szervezetébe sorozta be. Végre az 1873. évi XXVII. t.-cz. értelmében ismét a polgári hatósághoz jutott és a vármegyébe kebeleztetett vissza. Mosorin régi pecsétjének körírata: "Sig. Pagi Mosorin." Használva 1714. Mozsoron az 1908. évi népszámlálás adatai szerint volt: 3267 lélek 594 házban. Anyanyelv szerint: 2811 szerb, 347 magyar, 81 német. Vallás szerint: 2787 gör. kel., 344 róm. kath., 67 izr., 37 ág. ev. stb. A község határa 11,825 kat. hold, melyből a községnek 4262 k. hold birtoka van, a melyből 2311 k. hold rétföldet a titeli rétkezelőbizottság kezel, a község megbízásából; a kincstárnak 435 holdnyi birtoka van. Mozsor sokáig a titeli plébánia leányegyháza volt, mígnem 1899-ben önálló káplánsággá lett. A gör. keletieknek van templomuk, a mely 1798-ban épűlt. A községnek van postája, távírója, vasúti állomása Sajkásszentiván, hajóállomás Titel.

Nádalja. A zsablyai járásban, Turja alatt, Bácsföldvártól és Csurogtól nyugatra fekszik. Előbbi neve Nádaly. A török defterek a titeli nahijében említik Nádaly-t 1590-ben, 19 adózó házzal. Ugyanott külön egy Nádas is van említve 1570-ben és 1590-ben. Vajjon az 1651 és 1662-ben említett Bornemisza-féle Nadol és Nataly szerb puszta azonos-e ezzel a Nádalylyal, még kétséges. 1655-ben Wesselényi Ádámot iktatták Nádaly birtokába. 1699-ben kezdett szerbekkel telepedni. 1703-ban vallja a 111 éves bodgyáni István kalugyer, hogy az ő tudtával többek között Nádaly is mindíg fizette a török korban az érseknek a harácsot. 1728-ban, a határőrvidék korában, Csurog katonai sánczhoz tartozott puszta Nádos és Nádaly. 1740-ben Nádaly magában említtetik Csurog pusztájaként. 1801-ben 100 család jött a Palánka melleti Csébről a csajkás kerületbe, s ezek Nádaly pusztából 4716 holdat kaptak. A még megmaradt 500 holdat későbbi telepedésre tartották fenn. Lipszky 1806. évi térképen Nádaly puszta Turja és Földvár között van jelezve. Így tünteti fel Quits térképe is, a Görög-féle atlaszban. 1808 decz. 11-én kelt rendelettel a VI. csajkás századot Gyurgyevóból és Nádalyból szervezték. 1813-ban épült Nádalyon a rácz templom. 1849-ben a magyarok a falut felégették és a lakosság elmenekűlt. 1850-ben a lakosság ismét visszatért s ekkor 182 ház volt itt. A csajkás miliczia feloszlatása után, 1873-ban, e községet is a vármegyébe kebelezték be. A község határa 8167 kat. hold, melyből nagyobb rész a község birtoka. Hozzátartozik Borony puszta. Az 1900. évi népszámláláskor Nádalján 2718 lélek volt, 544 házban. Anyanyelv szerint: 171 magyar, 122 német, 2398 szerb, 26 ruthén. Vallás szerint: 159 róm. kath., 26 gör. kath., 2341 gör. kel., 93 ág. ev., 7 ref., 29 izr., 63 egyéb. Van a községben olvasó-egylet és földmívelők szövetkezete. Schmidt Ferencznek téglagyára van. Postája helyben, vasúti és táviró-állomása Bácsföldvár.

Nagybaracska. A Duna mellett, Bátmonostortól délre fekszik, a bajai járásban. Nevével régibb feljegyzésekben többször találkozunk. Midőn 1318-ban Becsei Imre királyi adományképen megkapja Szigetet és Bátmonostort, a bodrogi főispán a határkijelölés alkalmával egy Barascha nevű faluról is említést tesz. 1410-ben Péter hájszentlőrinczi prépost tudatja, hogy a Bátmonostor 120melletti Baracska, melyet Tőttös újabban benépesített, s melynek tizedét Tőttös a prépostságnak adományozta, oly módon tartozik a tizedet szolgáltatni, a mint azt Tymak helység is teszi. 1416-ban Baracska Tőttös fiaié volt, hol a fehérvári káptalan tisztjei erőszakosságokat követtek el. A Holt-Dunát elrontották, Tótiból barmokat hajtottak el, az ide tartozó Acelas erdőt kivágták s a földet felszántva bevetették. A vármegye az ügyet megvizsgálta s erről a királynak jelentést tett. Ugyanaz ügyben 1419-ben a csanádi káptalan is tartott vizsgálatot. Baracska és Tymak új lakóinak tizedét régi szokás szerint az érsekség 1423-ban magának követeli a hájszentlőrinczi prépostsággal szemben. 1430-ban a kalocsai káptalan Bartáni Andrásnak baratkai birtokrészeibe Maróthi Jánost vezette be. A kalocsai érsek Tőttösnek Baracskán lakó jobbágyait 1450-ben, az ő érseksége idejére, a papi tizedek alól felmenti. 1455-ben a bácsi káptalan Nagyvölgyi Lászlót beiktatta az őt megillető részbirtokba. 1466-ban még a Tőttösöké. Tőttösi Lászlónak halála s a család magszakadása után a Várdaiaké örökszerzés czímén. Ugyanebben a században a Szekcsői Herczeg családnak is van itt része. 1472-ben s 1482-ben a Geszti család is földesúr itt. 1482-ben egyes részei zálogban voltak a Czoborok birtokában. 1521-ben Széll Márton vármegyei szolgabíró jelenti, hogy egy Baracskára vonatkozó ügyben vizsgálatot tartott. Baracska az 1522. évi dézsmajegyzékben is fel van sorolva. 1533-ban Apafiné Borbála, Kisvárdai István leánya, Baracskán levő birtokrészét Pusztaszentmihályi Tamásnak adta el. 1534-ben Horváth János és rokonai tiltakoznak Herczeg György ellen, a ki több bodrogmegyei birtokot, többek között Baratkát, melyre rokonságuknál fogva ők is igényt tartanak. Verbőczi Istvánnak akarja eladni vagy el is adta már. A török defterek a bajai nahijéban sorolják fel Baracskát 1580-ban és 1590-ben, 13 adózó házzal. 1658-ban Baracska nádori donáczió útján Serényi Pál birtoka lett. Az 1690-es években készűlt Marsigli-féle térkép Baracskát nem tűnteti fel, de helyette a mai Csátaljának megfelelő helyen van Totina, mely bizonyára a későbbi baracskai határban volt. Bács vármegyének első összeírásában, 1699-ben, Baracska is fel van sorolva, 26 gazdával. Olbernek 1703. évi összeírásában Baracska faluként szerepel. 1714-ben 22 szerb gazda s egy bíró volt Baracskán. 1727-ben 40 adófizető említtetik itt. 1740-ben szerb pap is volt a faluban. Baracskából többen a szomszédos Beloberdo pusztán telepedtek le. Nem lehetetlen, hogy a mai Baracska ennek a helyén van. Redl kamarai adminisztrátor, hogy többen is jőjjenek ide, 1742-ben az ott lakókkal szerződést kötött, s ide róm. kath. és magyar népet akart hozni, a kik azután Beloberdo pusztán kívűl a baracskaiak földjét kapják meg, és még Gyurits pusztában is elegendő földet. 1743-ban az újra telepített Baracskát Totinának is nevezik, a mely a XIII. században keletkezett bodrogvármegyei elpusztúlt Tóti helységnek elszlávosodott alakja. Ma már a baracskai határba olvadt. 1747-ben Baracskán kath. templomot építettek vesszőből, melyet 1789-ben állandó anyagból készült templommal helyettesítettek. Az 1760-as években a magyarok erősen özönlöttek ide; ezért Cothmann az itteni szerbeknek Stanisityot jelöli ki új lakásúl. Az 1768. évi kamarai térkép lejtős helyen, a Duna mellett tünteti fel Baracskát, a hol 182 magyar család lakik. Területe 2213 hold. A falutól nyugatra van egy erdős sziget: Iliman. E fölött a Duna partján van Kozara erdő s még fölebb Felső-erdő. Ezektől keletre mocsaras terület és Halasicza nevű halastó és a Holt-Duna-tó vannnak feltüntetve. A Holt-Dunába ömlik a Bátmonostor határa alól jövő Orsova halastó. 1772-ben volt itt az úrbéri rendezés. Baracska a Szekcső sziget mellett van említve s hozzátartozik Györgypuszta, mely tőle egy mértföldnyire van. A községben egy templom van, r. kath., a mely 1789-ben épűlt, míg a plebániát 1751-ben alapították. 1838-ban nagy árvíz öntötte el a községet. 1848 előtt földesura a kir. kincstár volt s most is a kinstári erdészetnek van itt nagyobb birtoka. A lakosság két temetkezési egyletet s egy olvasó-egyletet tart fenn. Az 1900. évi népszámláláskor Baracskán volt 4149 lélek 751 házban. Anyanyelv szerint: 3819 magyar, 253 német, 1 szerb, 76 egyéb. Vallás szerint: 4033 róm.kath., 4 gör. kel., 5 ág. ev., 92 izr., 15 egyéb. A község határa 7994 kat. hold, melyből a községnek 189, a kir. kincstárnak 2629, Horváth Imrének 581 holdja van. Van két országos vásárja. Postája helyben van, a távírója és vasúti állomása pedig Gara.

Nemesmilitics. A zombori járásban, a telecskai fennsík déli szélén, Zombortól éjszakra fekszik, fölötte pedig Sára puszta. A község határában lehetett 121a mohácsi vész előtt Halmos, a melynek fennállásáról 1399-től 1521-ig fennmaradt adatok útján vannak bizonyítékaink, de azontúl említés sem történik róla. Topográfiája azonban arra utal, hogy Nemesmilitics körűl lehetett. A Militics név csak a török hódoltság idejében merűl fel. A török defterek nem említik ugyan, legalább nem ebben az alakban. De azért mégis volt itt valami kisebb telep, mely 1543-ban 16 frttal, 1650-ben ugyanannyi harácscsal adózott az érseknek. 1633-ban a nádor Kovácsy Miklósnak Sári és Meriticz nevű elpusztúlt falvakat vagy pusztákat adományozta és 1681-ben ugyanezt a két pusztát Balassa Ádám és neje Borhy Judit kapták. A Meriticz név többé nem fordúl elő és Sári szomszédsága miatt is csak a mai Nemes-Militics érthető alatta. Az 1700. évi Olber-féle összeírásban fel van sorolva Nagy-Militics, mely a török időkben is szokott a kalocsai érseknek adót fizetni és pedig szokatlanúl sokat, t. i. 30 frtot. Militics ekkor már puszta volt s a kamara bérbe szokta adni. 1720 körűl a zombori militárisok ragadták magukhoz Velki (nagy) Milisity és Drugi (Más) Milisity pusztákat s ezeket be is népesítették. Nagy-Milisty alatt a mai Nemes-Militics értendő, Drugi-Milisity pedig a zombori Sikara p. déli szomszédja volt. Midőn Zomborban a határőri miliczia 1745-ben megszűnt, akkor a vármegyei s kamarai körökben az az eszme merűlt fel, hogy Zombor legyen a vármegye székhelye és hogy a még gyér számú nemesi családok gyarapítására, a közeli kincstári puszták egyikén, nemesi községet telepítsenek. A választás Militics pusztára esett s a telepítés iránt a mozgalom 1747-ben meg is indúlt. A mint a telepítési szándék közhírré lett, Berecz János bezdáni nemes és társa Botka András, továbbá Bajcsi Antal és Mátyus Pál együttesen kezdték meg a telepítési engedély megnyerése iránti eljárást. Már 1748-ban több szabadkai bunyevácz nemes család költözött át a pusztára, melyet akkor Telecska pusztának is neveztek. Berecz és társai a vármegyétől és a kamarától az engedélyt megszerezvén, az idetelepedő nemesek 1750-ben a pusztát elfoglalták. A kamarai elnök és Rédl adminisztrátor e pusztát kizárólagosan csak nemeseknek határozták bérbeadni; ennek következtében az egész országból az elszegényedett nemesek ideözönlöttek, de szegénységükben alig tudtak itt megélni s ezért 1752-ben a vármegyétől segélyt kértek. Ugyanez évben alakúlt a róm. kath. lakosok részére a plébánia, de a templom csak 1818-ban épűlt és 1842-ben restauráltatott. Nemes-Militics község így alakúlt nemesi közbirtokosságá, statutumát pedig 1758-ban kapta meg, mely szerint a közbirtokosság külön önkormányzattal bírt. A nemes lakosok ezúttal tagjai voltak a községi gyűlésnek, mely 12 tanácsesküdtet választott s ezek közűl kerűlt ki évenként a hadnagy, a ki később kapitány czímet viselt. A helység, melyhez Gyurgyin puszta is tartozott, még 1763-ban is egyszerűen csak Militics nemes községnek neveztetik, a megkülönböztető Nemes-Militics név csak későbben jött divatba. A község a vármegyei életben jelentős szerepet játszott. 1771-ben 60 nemes család lakott e községben. 1848 előtt birtokosai voltak Czintula János, Körmendy János, Alföldy Lajos, Odry József consiliárius alispán, Knézy Antal alispán, Pál Antal későbbi alispán, a Piukovics, Hajnal, Kijevics családok és mások. Egy hivatalos irat aláírása 1780-ban, így szól: "Nemes-Militics hadnagya, tanácsa s az egész község." A kamara az idetelepített 36 nemes családnak a község határát a telepítési szerződés szerint csak bérbe adta, de miután a község a határt 40,000 frton kiváltotta a kamarától, a királyi adományt a nemesi birtokokra a nemesi családok 1803 decz. 9-én kapták meg. E családok közűl nagyobb birtokúak voltak: Alföldy István, János, József és Ferencz; Czintula János. 1895-ben Etlényi Ferencz; Kuluncsics János, József, Gyula, Ágost és Viktor. Ezek a családok nemesi előnévűl meg is kapták a nemesmiliticsi nevet. A község 1805-ben, a királyi adomány után, a vármegyétől újabb statutumot kapott, a mely az előbbinek lényegét nem változtatta meg; az elüljáróságot olyképen szervezte, hogy a község ügyeit a kapitány, hat esküdt s egy jegyző vezette. A község pecsétje 1791-ből való. Vésetén, pajzsban, kétfarkú oroszlán kivont karddal látható. Sisakdísz: a pajzs alatt növekvően. Az iparos-czéhek, lakatosok, ácsok stb. 1815-ben kaptak szabadalmat. Nemes-Militicsen 1828-ban a nemeseken kívűl 103 lélek, 27 házas zsellér, 23 házatlan zsellér és 13 iparos lakott. Az 1900. évi népszámláláskor 3803 lélek lakott itt 784 házban. Anyanyelv szerint: 2115 magyar, 146 német, 61 szerb, 1478 bunyevácz. Vallás szerint: 3670 róm. kath., 59 gör. kel., 2 ág. ev., 8 ref., 12264 izr. Határa 11931 kat. hold. Nagyobb birtoka van benne Vámos Manónak. A lakosság önsegélyző és temetkezési egyletet tart fenn. Ide tartoznak a Jegyző-, Posta-, Pap-, Kajcs- és Barásdűlő nevű határrészek. Nemesmiliticsnek van vasútja, postája, távíróhivatala és két országos vásárja. E község közelében feküdt hajdan Halmos falu. Ez 1399-ben a Régyi és a Czobor család birtoka, melyet az utóbbiak, egyéb birtokaikkal együtt, 1403-ban elveszítettek ugyan, de később ismét visszanyertek. 1448-67 között részben a más helyen leírt Buki sorsát osztotta. 1481-ben a Petykei család volt a birtokosa. - Itt valahol feküdt Vanna is, 1422-ben a Lévai Csehek birtoka.

Óbecse. Járási székhely, a Tisza jobbpartján, a Tisza és Ferenczcsatorna szögében; vele szemben pedig kissé lejjebb a Tisza balpartján, Torontál vármegyében van Törökbecse. E kettő között egy tiszai szigeten volt a régi becsei vár, melynek létezése már 1342. év óta okmányilag bizonyítható és a melyet az 1699. évi karloviczi béke értelmében le kellett rombolni. Alacsony vízálláskor romjai még most is láthatók. Némelyek szerint Becse helyén, valószínűleg már Traján császár utódai alatt, római gyarmat lehetett. Itt telepedtek le Szent István alatt Vatának kúnjai. Nevét talán Szt. Gellért kortársától: comes Bechtől kapta. Ugyancsak Szent István alatt telepedett le itt két franczia család: Becse és Gregor, s így talán ezekkel van összeköttetésben Becsének neve. Becse több okmányban (1199, 1200, 1216), mint férfi-név fordúl elő. A régi Becse helységnek eddig első okmányi felemlítése 1238-ból való. Ekkor ugyanis IV. Béla király Becse falut (villa Wechey), a mely várföld volt, de a bácsi várispánság hatósága alól kivéve, a fehérvári keresztesek kapták: újra ezeknek biztosítja a becsei tiszai révet és a Churlach (Csurog) szaraczén helység vásárjogát is. Ugyanezt az adományt Lajos király 1377-ben erősíti meg. Az 1338-42. évi pápai tizedjegyzék szerint a becsei plébános mind a hat évre előre fizetett adót. Zsigmond király 1419 körűl Brankovics Györgynek adta Becsét és várát. 1441-ben pedig Brankovics Beche várát a Tisza szigetén és Becse várost a rév- és vámjoggal rokonának Birini Pálnak adta. Az 1467-ben említett Beldszentmiklós Óbecse határán lehetett; ez a Szántai Marhártok birtoka volt. 1529-ben Becsénél kelt át Szapolyai János, midőn Mohácsra ment a szultán elé tisztelegni. 1551-ben a török beglerbég Péterváradnál a Dunán átjő és Becse várát beveszi. Innen Becskerek ellen indúl a pasa. Ekkor jutott Becse vidéke is török fönnhatóság alá. A régi térképeken Becse még nincs feltüntetve. A Tisza bácskai oldalán az 1553. évi térképen csak Földvár és Perlek, a túlsó parton pedig Bechew van. Így van ez Krekvitz térképén is. A török defterek a szegedi nahijében a bácskai Becsének környékét, így Béla, Botra, Perlek, Földvár, Kutas, Kétvilla stb. falvakat felsorolják, de Becsét magát nem találjuk. Így az 1699. évi bácsmegyei összeírásban sem. 1694 után kezdtek a szerbek ide telepedni. Az 1690. évi török határmappán fel van tüntetve a Perleknek megfelelő Berlaczko falu, alatta egy katonai magazin (1697-ben egy Becse nevű proviantház egy szigete említtetik) s ez alatt a Tisza hajlása mellett Kovin-aczko falu. Ez a Kovin-aczko felel meg helyre nézve a mai Becsének. (A sörgyár melletti városrészt ma is Kovinnak nevezik; ugyanott van ú. n. "Kovini tér és Kovini iskola" is, a mit máskép, "tolvajiskolának" is neveznek). Így tünteti fel e tájat Müller 1709. évi térképe is Bedeczko alatt Kovin-aczkó és a túlsó parton Becs. Mégis egy 1699. évi térképen Neu-Becsét találunk írva. Ezt a nevét bizonyára azért kapta, mert új telep volt. Az 1723-25. évi bánsági mappán a túlsó Becsével szemben a bácsi oldalon van Cubin (= Kubin = Kovin) oder Becsey, a miből látszik, hogy a mai Óbecsének ama Kovinaczkó felel meg, a mely e szerint Becsének régibb neve is. 1700-ban Becse, Petrovoszelo és Mohol katonai helyeknek voltak kitűzve s 400 adózót találtak itt. 1702-ben Becse a tiszai határőrvidék szervezésekor katonai sáncz lett. 1717-ben a bácsmegyei Becsén a katonaság ökreit teleltették. Az 1720. évi vármegyei pörben Bodrog vármegye azt mondja, hogy Új-Becse Bácsba tartozik, mert az akkori Bodrog vármegye fölött terűl el. 1740-ben panaszolja Bács vármegye, hogy Becse katonai város 90 katonát tartozik adni, pedig van itt 270, a ki adót fizethetne. Becsének hat pusztája: Csíkéria, Kőkút, Irizset, Szilvás, Kétvillova, Perleg és Botra. 1751-ben a tiszai határőrvidék megszűntével az ebből alakúlt tiszai kerületnek főhelye lett Ó-Becse néven. Ugyanekkor mezővárossá lett, vásárjogot s egyéb kiváltságokat is kapott. Magyarok 1757-ben telepedtek le itt, még pedig többnyire: 123Nagyabonyból, Nagykőrösről, Tápiógyörgyéről, Alpárról, Kúnszentmártonból, Kúnfélegyházáról, Csongrádról, Hódmezővásárhelyről, Algyőről, Majsáról, Dorozsmáról és Szegedről. 1761-ben Rácz-Becse néven új telep alakúlt külön plébániával. 1763-ban Becsén r. kath. templom épűlt, melyet 1786-ban újabb s erősebb templommal cseréltek fel. 1765-ben a becsei határban említtetik Spain és Berzi fok. 1777-ben 278 földbirtokos, 90 házas és 23 lakó zsellér volt itt. Quits 1810 körüli térképén Ó-Becse van jelezve. Már ekkor magas fokon állott ipara. A szabók, szűcsök, vargák, csizmadiák, kovácsok, kerékgyártók, takácsok 1815-ben; a kalmárok 1820-ban; a kőmívesek, ácsok, asztalosok 1829-ben; a gombkötők, üvegesek és szitakötők 1837-ben kaptak czéhszabadalmat. 1849-ben Ó-Becse a szerbeké volt, a kik Szenttamásról ide jöttek. Perczel áprilisban ellenök indúlt, de ezek a Tiszán át visszahúzódtak. Június 24-én vonúlt vissza a Tiszán át Czintula ezredes s ekkor maguk a magyarok felgyújtották Becsét, hogy az ellenségnek menhelyűl ne szolgálhasson. Jellasics azonban nem ide, hanem a Ferencz-csatorna mentére vonúlt vissza. 1870-ben Becse a földesúri terhek alól megváltja magát s az 1870 febr. 26-án aláirt váltsági szerződés szerint a kegyúri jog és teherviselés átruházásából kifolyólag a r. katholikusok autonom hitközséggé szervezkedtek. S most is a hitközség az egyház és az iskolák pátrónusa. Az itteni régi róm. kath. templom az 1848-as mozgalmakban sokat szenvedett, de 1895-ben a hívek adakozásából fényesen helyreállíttatott. Becse külvárosában is van még egy plébánia, mely 1900-ban szerveztetett, de már 1894 óta, mint helyi káplánság működött s az iskolahelyiségben tartotta az istenitiszteletet. Most szép új temploma van Páduai Szt. Antal tiszteletére s nagyon szép plébánia épülete. Az evangélikusoknak 1898 óta van anyaegyházuk, gör. kel. hatalmas, háromtornyú, templom is van itt. Ó-Becsének pecsétje a tiszai kerület közös pecsétje és 1751-ből való. A község belterületén, a régi szerb temető helyén, úgy a község mellett nyugatra is, egy-egy nagy halom van. A Nagyrét partján levő halom neve Perleg, itt valamikor község volt, a Dózsa-lázadáskor a czeglédi plébánost itt fogták el és húzták karóba. 1848-ban Damjanits hadvezér hosszabb ideig itt tartotta főhadiszállását; volt lakását márványtábla jelöli. Az 1900. évi népszámláláskor Óbecsén volt 18,865 lélek 3192 házban (1890-ben 16,965 lélek, 2841 ház). Anyanyelv szerint: 12,342 magyar, 252 német, 18 tót, 2 oláh, 3 kisorosz, 4 horvát, 6211 szerb, 33 egyéb. Vallás szerint: 11,617 r. kath., 4 gör. kath., 6204 gör. kel., 167 ág. ev., 109 ref., 676 izr., 84 egyéb. Határa 41,734 kat. hold; a melyből 4228 k. hold a városé. Óbecsén van járásbíróság, közjegyzői, szolgabírói, adóhivatal, telekkönyv, takarékpénztárak, apácza-zárda, továbbá van sörgyár, jéggyár s több gőzmalom és három nagyszabású téglagyár; vasút, gőzhajóállomás, posta, távírda, interurbán távbeszélő, azonkívül van magyar hetilapja és három orsz. vásárja; selyemgubó-beváltó hivatala, vasöntődéje, két pénzügyőrsége és csendőrszakaszparancsnoksága, mértékhitelesítő hivatala és két gyógyszertára, a melyeknek egyike, a Szmik-féle: "Városi gyógyszertár", most ünnepli száz éves fennállását. Kereskedelme igen élénk, kivált épületfában, a mit két hatalmas gőzfürész állít elő, továbbá sörben és gabonában; tojással és hízott lúddal is nagyban kereskednek. Az óbecsei búzát a budapesti tőzsdén külön jegyzik. Újabban zöldségtermelése is nagy lendületet vett; Kovács Ferencz plébánosnak, dr. Tripolszky János és Szmik Gyulának, Berényi Bélának s id. Gerber Nándornak vízvezetékkel ellátott konyhakertészetük van. Az óbecsei tiszai ártéri káposztát még Közép-Bácskából is keresik. Hetivásárjai is igen látogatottak, kivált a bánátiak részéről. Az óbecsei kitűnő ízű házikenyér messze földön ismeretes, valamint gombaárusítása is nevezetes. Kénes ártézi fürdője is említésre méltó, a mit az ártézi víz saját lángjával melegítenek; rheumában szenvedők nagyon sikeresen használják és messze vídékről látogatják. Érdekes, hogy a város összes ártézi kútjai lánggal égnek. Megjegyzésre méltó, hogy Óbecsének 58 vármegyei képviselője van, ennyi talán egyetlen r. t. városnak, vagy nagyközségnek sincs az országban. Községi képviselőtestülete pedig talán az ország valamennyi nagyközsége között a legintelligensebb, mert 31 egyetemet végzett és még 14 gimnáziumot tanúlt községi képviselője van 56-ból. A óbecseiek hazaszeretete messze földön közmondásos. Az alkotmányos küzdelem idején külön vonatokon jártak az óbecseiek a vármegyegyűlésre az alkotmány védelmére. Óbecse tanügye igen fejlett. Van négyoszt. közs. polgári fiú- és négyosztályú polgári leányiskolája, négyoszt. iparostanoncziskolája, egy gazdasági ism. iskolája, 24 r. 124kath. elemi népiskolája, 12 gör. kel. szerb elemi és két izr. elemi népiskolája és hat kisdedóvodája, a melyekre évenként csaknem 100.000 koronát áldoz a község a sajátjából, a természetben való szolgálmányok és a dologi kiadásokon kívül. A város főbb utczái koczkakővel vannak kikövezve s a gyalogjárók aszfalttal vannak burkolva. A város utczái többnyire igen rendezettek, szépen építve, fásítva, úgy hogy az egész város hatalmas kert benyomását teszi a szemlélőre. Több szép épülete, palotája, nagy városoknak is díszére válnék. Így a városháza, postapalota, banképülete, br. Jóvits palota, a járásbírósági épület, a központi gör. kel. szerb iskola, stb. Van szegényháza is apáczák vezetése mellett, a város és Freund József gyáros és neje alapítványából. A belvárosi r. kath. templomban és a városház dísztermében több híres Thán-kép látható; a gör. kel. szerb templomban szép ikonosztaz van. A szomszédos csajkás-kerület magyarosodásában Óbecsének kiváló szerep és misszió jut, a mennyiben iskoláit a csajkások fiai és leányai tömegesen látogatják, de meg a magyarság Óbecséről csak úgy rajzik szét a csajkás-községekbe. A város déli oldalán a Ferencz-csatorna tulsó partján, a hova szép vashíd vezet, terűl el a "Botra" alsóvárosi leányegyház, a mely sok jó szőlőt és zamatos bort terem. Emberemlékezet óta mindíg híres bortermő hely volt. Régente község állott a helyén. Határában a tiszai hajóállomás mellett található az országban egyedűl a Xanthium italicum Mor. nevü növény, a mit Kovács Ferencz plébános 1908. évben fedezett fel s a mit Tuzson János der. egyetemi tanár ismertetett a kir. természettudományi társulatban. A város déli oldalán van a Ferencz-csatorna tiszai torkolata, a mely világhírű villamos zsilipekkel van ellátva; tanúlmányozására még Japánország is küldött egy mérnököt. Egyéb hivatalokon kívül Óbecsén székel: a Bács-Torontáli, valamint az Óbecse-Aracs-Péterrévei ármentesítő-társulatok hivatala, nemkülönben a Ferenczcsatorna szakaszmérnöksége. Az óbecsei országgyűlési és orsz. kath. autonómiai kerületeknek választási, az óbecsei róm. kath. és gör. kel. esperességeknek pedig egyházi középpontja. Óbecse közvagyona kb. ötmillió korona értékű. 1909. évi költségvetése 417.170 korona 63 fillér bevétellel szemben 404.480 korona 08 fillér kiadással irányoztatott elő; a mérleg tehát 12.690 korona 55 fillér tiszta pénztári maradványt tüntet fel. Községi pótadója a városnak jelenleg nincs. Itt született Thán Mór kiváló és hírneves festőművész s ennek fivére Thán Károly egyetemi tanár és Európa szerte előnyösen ismert jeles vegyész, a kiknek szülőházát márványtábla jelöli. Allaga Géza híres gordonkaművész szintén Óbecse szülötte. Óbecse határában végződnek a Dunától a Tiszáig húzódó ú. n. római sánczok. Megemlítendő, hogy Óbecse Bács-Bodrog vármegyének népességére nézve, s más tekintetben is, legelső nagyközsége, a mely oly rohamosan fejlődik, hála kedvező fekvésének, hogy mihamar egyike lesz a Nagyalföld legjelentékenyebb városainak. Ha a Tiszán át vasúti és közúti hídat kap, nem lesz párja messze földön. A szabadka-óbecsei, óbecse-újvidéki s zombor-óbecsei vasúti vonalának csomópontja és hat szomszédos községgel műút köti össze. Torontálvármegyével két kompjárással közlekedik. Óbecsén 41 különféle egylet működik. A fent említett puszták mindegyikének érdekes története van. Így Perlek 1440-ben Brankovics György szerb fejedelem birtoka volt, ki ezt 1441-ben Veronai Birini Pálnak adta át. I. Ulászló Várdai Miklósnak s utódainak adományozta, a melybe a bácsi káptalan iktatta be. 1441 július 31-én Ulászló király felszólítja Hunyadi János erdélyi vajdát, hogy Várdai Miklóst Peszer és Perlek nevű bácsmegyei birtokain vegye oltalmába. A török hódoltság idején is mindíg ismeretes volt Perlek nevén. A defterek a szegedi nahijéban említik 1580-ban 17 adózó házzal. A régi térképek is mindig feltüntetik. 1650-ben Zolnai Gombkötő János kapta nádori donáczió útján. Az 1690. évi tiszai határmappán is fel van tűntetve egy templommal, csakhogy Berlatzkó-nak van írva s alatta a mai Becse helyén Kovin-Atzkó van, szintén templommal. A hajdani városka most már puszta, Perleg névvel, a hol egy magas domb hirdeti régi dicsőségét s most Gombos Dezső dr. nagybirtokos tulajdona. Botrát már a török defterek említik a szegedi nahijéban, 1580-ban 35 adózó házzal. 1657-ben említtetik szerb helységként, a mit Zolnai Gombkötő János nádori donáczió útján kapott, 1662-ben pedig Vattai Pál kapta Botrát I. Lipót királytól; a beiktatás a török hódoltság miatt "longa manu" Füleken tartatott. Az 1738. és 1756. évi pestis alkalmával Botra is őrhely volt. Most kedves kirándúló helye a városiaknak, több szép nyaralóval, 51 lakóházal és 360 lakossal. Csikéria 125puszta (régebben Csikanicza, Csík, Csika, Csikad volt a neve) ma is megvan Óbecse határában, a mely a közlegelők felosztásakor egyes szállási birtokosoknak járásjutalék gyanánt osztatott ki. 1423-ban a bethéri nemesek hálából Garai Milósnak adták Csík puszta egy részét. 1466-ban határpör volt. Garai Jób és Vízközi Benedek között, mert utóbbi Csika erdejét eltulajdonította. Később Kis Polák János báné lett Csika; az 1521. évi csongrádi s az 1522. évi bácsmegyei dézsmajegyzékben is fel van sorolva Csikanicza. A török defterek a szegedi nahijéban 1580-ban Csikot is felemlítik 17 adózó házzal. 1650-ben Zolnay János kapja nádori adományozás útján. 1681-ben a lévai várbeli határőrök kapják, a következő évben pedig Gbellányi Miklóst és társait iktatják birtokába. 1725-ben Rácz Andrásé lett. 1740-ben Becse pusztájaként említtetik. - Kétvilla puszta (máskép: Kétfülű, Kétvillova és Kitelova) a Csókity-féle szállás helyén és környékén volt hajdan. 1462-ben Mátyás király e pusztát is anyjának adta. Csánki 1504-ből ismeri Kétfülűt. Az 1521. évi dézsmajegyzékben is fel van tűntetve. 1652-ben Wesselényi Ferencz urbáriumához tartozott. 1681-ben a lévai várőrség kapja, később pedig az óbecsei miliczia tulajdonába ment át. Az 1720-as évek körűl Kitelovának írták. A török defterek 1590-ben 30 adózó házzal említik Kétvillát. - Kőkút puszta hajdan falu volt a mostani Gágity Milán és Dungyerszky Bogdán-féle (volt Zsótér Zoltán) új szállás helyén, a hol sok épülettörmelék mutatja egykori fekvését. A szóhagyomány azt tartja, hogy itt valamikor templom és hatalmas barát-kolostor is volt. Annyi bizonyos, hogy 1462 február 16-án Mátyás király Kőkútat is anyjának adta, majd meg törvényes urának, Garai Jóbnak adatja vissza. A török defterek is fölemlítik Kőkútat 1580-ban 21 és 1590-ben 30 adózó házzal. A török hódoltság után Kőkút, Csikéria és Kétvilla pusztákkal együtt az óbecsei határőri milicziához tartozott. - Óbecse vidékén is számos más elpusztúlt község emléke maradt fenn az oklevelekben. Ezek: Beter, mely az 1520-22-iki dézsmalajstromban Csongrád vármegyénél is szerepel. 1380-ban a Kercsményi család az ura, 1426-ban a Szólátiak, de ugyanakkor a Betheriek is, kik birtokuk egy részét Garai Miklós nádornak ajándékozzák. A Pernyés család innen vette előnevét. Asszonyfalva szintén Brankovics György birtoka volt és többi birtokainak a sorsában osztozott. 1685-ben még a Krekwitz-féle térképen szerepel. - Becseháza 1403-ban a Szántai Marhártok birtoka és Becse tartozéka, melynek sorsában osztozott. - Devecsert 1426-ban a Betheriek szintén Garainak ajándékozzák, a mi ellen a Szólátiak tiltakoznak, de eredménytelenűl.

Ófutak. Az újvidéki járásba tartozik. Futak első nyomait a XIII. században találjuk, a mikor valószínűleg a tatároktól elpusztított helység volt. 1250-ben említtetik először, mint terra Futog vagy másképen Ratkai "vacua et omnino deserta in cottu. Bach." A Futog nevű föld akkor az erdélyi Sárvár monostor birtoka volt, a mely a tatárjárás következtében maga is annyira elpusztúlt, hogy újjáépítési költségeinek előteremtése czéljából, a monostor kegyurai, Béla király beleegyezésével, eladták bizonyos János-nak, a ki Máténak fia volt és Domonkos fivére. Futak ezután felépűlt és nevezetes dunai révhelylyé is lett, mely felől (portus de Futog) 1270-ben István herczeg egy hajóvontatási engedélyben intézkedik. Futaknak 1282-ben új birtokosa volt, t. i. magister Dionysius, a ki Futaki István fia volt. Ez a bácsi káptalan jelentése szerint, az említett évben bizonyos Herkultelke vagy Irmo (most Irmova) nevű földjét, a melyet maga szerzett meg a királytól, Abel és Ipach nevű bodoni nemeseknek ajándékozta, s ezek azt 100 frtért ismét Dénes mesternek adták vissza zálogba, míg vagy ők, vagy utódaik kiválthatják. E Futaki Dénes mester, a ki különben az 1250-ben említett János családjából való volt, mert János leánya Mária 1336-ban Dénest rokonának mondja, birtokait és jogait szaporítja és tágítja. Így 1303-ban Károly királytól a dunai révjogot kapta örökösen in villa Futak, a mit a király 1311-ben és 1332-ben is megerősített amaz új kiváltsággal megtoldva, hogy Dénes mestert és örököseit, valamint ezeknek Bács vármegyében levő összes jobbágyait a vármegyei főispán és más bírák törvénykezése alól örökre felszabadítja. A XIV. században végig a Futakiaké. Ezután sokáig nincsen adatunk Futakról, a mely a XV. század elején Garai Miklós nádor birtokába kerűlt. S midőn 1408-ban Zsigmond király Garainak birtokaira új adománylevelet ad, ebben Futak a dunai révjoggal is fel van sorolva. Futak, környékével együtt Garait uralta, mert 1432-ben Garai Miklós és fiai Miklós és László az 126itteni birtokaikban osztozkodtak s névszerint felemlíttetik: Futak, Piros, Túlharaszt, Baba-Szt.-Péter stb., az úrilakot Futakon (curiam in Futak) László kapja. 1464-ben oppidum Futak Garai Jóbé volt. Ez időben a futaki nemeseket a külföldi egyetemeken is találjuk. Így voltak névszerint a bécsi egyetemben 1451-ben Joh. de Futag, 1469-ben Albertus de Futag, 1486-ban Georgius de Futak, 1489-ben Johannes de Futak. Még egy századdal későbben a wittenbergi egyetemen be volt írva 1547-48-ban Lucas Futag és 1549-50. évben Franciscus Futaginus Hungarus. Hogy Futakon vár vagy erőd is lett volna, arra nézve megerősítő adatunk nincsen, habár Csánki 1422-ben egy "castellanus de Futtag" említ. Steltzer is csak annyit mond, hogy, ha voltak erődítvények, azokat a Duna moshatta el, vagy annak tégláiból építették itt a törökök nagyszerű kaszárnyáikat. E kaszárnyák tégláiból épűlt fel később, legalább részben, a kiszácsi evang. templom. Futak nevezetes lett azáltal, hogy 1456-ban, a midőn városnak is (oppidum) mondatik, V. László király Hunyadi János nándorfehérvári fényes győzelme (július 21.) után Budáról okt. elején Futakra jött és itt az ország nemességével országgyűlést tartott, a melyen a török elleni háborúról értekeztek. Innen a király Hunyadi Lászlóval és Szilágyi Mihálylyal Nándorfehérvárra (Belgrád) ment, hol Czillei gonosz tetteiért életével lakolt. A következő években a török háborúk miatt a királyi seregek itt, mint a harcztérhez közel eső helyen, gyakran fordultak meg. 1462-ben Futaknál volt a Rozgonyi testvérek fényes győzelme Ali bég hadain. 1463 május-július hónapokban maga Mátyás király is, a törökök ellen készülődvén, Bács vármegyében tartózkodott, sőt július 28-án épen Futakról kelt egy levele. A következő 1464. évben Mátyás király újra hadat gyűjtött és aug. közepén Futaknál szállott táborba, a honnan e hó végén Jaica alá vonúlt, s innen győzelmes seregét nemsokára ismét Bácsba hozta vissza. 1465 és 1466-ban újra készületeket tett e vidéken a török ellen. A Garai család magvaszakadtával Mátyás király annak összes birtokait fiának, Korvin Jánosnak adományozta. Így kapta a többi között Futakot is, melyet a király 1487-ben Korvin menyasszonyának, Biankának jegyajándékúl kötött le. Később Korvin Futak várost Ernust Zsigmond pécsi püspöknek adta, hogy ez őt a tótországi bánság megtartásában segítse. Azonban Ujlaki Lőrincz e várost 1492-ben magához ragadta és csak 1494-ben vétette a király vissza és adta ismét a pécsi püspöknek. Ulászló király, 1494-ben Erdélyből jövet, Temesváron és Zentán (okt. 21.) át Péterváradra sietett, innen nov. közepén Bács várába ment át, a hol három hónapig az érsek vendége volt. 1495-ben ismét Bácsban van és a tárnokmester nov. 20-án épen Futakon vásárolt a király számára három mázsa fügét 20 frtért, és nov. 24-én 60 frtot adott Péter deáknak, hogy a futaki vásáron a király számára sáfrányt vásároljon. Futak tehát akkor már nevezetes vásártartó hely volt, a hová a Dunán idegen kereskedők is hordták áruikat. A király erélytelenségét felhasználva, Várdai Péter érsek panasza szerint, 1497-ben Izdenczi Benedek épen királyi jogot is kezdett itt gyakorolni és Futakon önkényűleg harimnczadhelyet állított fel. Korvin János 1504. okt. 12-én halt meg, de Futakot Török Imrének kötötte le zálogúl, a ki itt, a városon kívűl, bűnei bocsánatáért, török foglyokkal szép kolostort építtetett. Török nem élvezhette békében futaki birtokát, mert Brandenburgi György, Korvin özvegyének férje, többek között Futak városba és a Teleken levő részbirtokába vezettette be magát, a mi ellen Török 1511-ben ünnepélyesen tiltakozik, s úgy látszik, nem eredmény nélkül. Az 1514. évi pórlázadás e vidéken is sok kárt tett és Verancsics szerint Futakot Török Imre lakóhelyét, Nagy Antal kuruczvezér pusztította el. 1521-ben Báthori István nádor - Szerémi György szerint - Futaknál táborozott, mialatt aug. 29-én a török Belgrádot bevette. Verancsics szerint Báthori Szegedről Péterváradjára jött s itt vesztegelt. Futak előtt három nagy hajót raktak meg élelmi szerekkel és hadi municzióval Belgrád számára, de későn, mert Belgrád már török kézre kerűlt. E veszteség Török Miklós és Bálint hanyagságának tulajdoníttatván, a király őket 1521-ben birtokaiktól megfosztja és elveszi tőlük Csőreg várát és Futakot az idevaló helységekkel s birtokokkal, melyeket Báthori Istvánnak adományoz. Két év múlva azonban az országbíró ítélete ismét visszaítéli nekik birtokaikat, a melyeket 1523-ban Tomori Pál útján vissza is kaptak. 1526-ban, a török veszedelem közeledtére, július elején, Tomori Pál jelentése szerint, az esztergomi és a pécsi püspök csapatai Futakon voltak, míg ő maga Péterváradon volt. A szerencsétlen mohácsi ütközet után a török sereg égetve s pusztítva vonúlt 129le Pestről a Bácskán át Péterváradra, honnan Konstantinápolyba tért vissza. A pusztító hadjárat elől az alsóbácskai lakosok Futak felé, a Bács és Pétervárad közötti mocsáros vidékre menekűltek, a hol oly erősen védekeztek, hogy igen sok török esett el és az ellenség végre is eredménytelenűl volt kénytelen tovább vonúlni. Ez állítást egy 1762. évi bácskai kamarai térkép annyiban helyesbíti, hogy a plávnai határnak erdős részét Vutak néven tünteti fel, s így valószínűbb, hogy a nép idemenekűlt a mocsarak közé, és Futak alatt ez a Vutak értendő. E romboló hadjárat alkalmával pusztúlhatott el a Futaknál épített kolostor is. A török hódoltság idejében Futak a török defterekben a bácsi nahijébe tartozó helyként van felsorolva, s pedig 1554-ben 5 adózó és 12 nem adózó, 1570 körűl 11 és 1590-ben 31 adózó házzal. Futakot a régi térképek is feltűntetik, így a Lázár-féle 1553. évi Sambucus 1579-ben tévesen Kamenicza és Pétervárad közé teszi Fudakot a Duna jobb partjára; Krekwitz 1685. évben és a Marsigli-féle 1690-es években készűlt térkép már helyesen tüntetik fel. 1688-ban a török a Bácskából már kiszorúlt, de még sokáig alkalmatlankodott itt, a miért is a Bácskában folytonosan voltak császári seregek. Így 1694. aug. hóban is a német tábor épen Futaknál állott. Az 1699. évi összeírás szerint Futakon 50 gazda volt s ezeknek 28 felnőtt fia. 1703-ban Futak mezővárosnak 80 háza volt. Futak ezután mind jobban népesedett és mindíg oppidum, mezővárosnak mondatik. Igy 1715-ben 137 adófizetője volt, és legrégibb ismert pecsétjének körirata ez: "Sigillum oppidi Fvtok 1714." 1723-ban Futakon a tűzvész nagy pusztítást tett. E miatt és az akkori földesúr szigorú eljárása következtében sokan elköltöztek. Mégis 1724-ben 334 család volt itt. 1739 aug. 13-án készűlt el az itteni katonai tábori kórház. A város lakossága eddig mind szerbekből állott. Az 1737-8. évi török háború után több bolgár jött át a török területről, és 1743-ban itt is 12 bolgár család volt; ezek száma is fogyott és 1752-ben csak heten voltak már. 1763-ban és 64-ben németek is jöttek ide, de a szerbekkel vegyesen lakták s ezért folytonos czivódás volt közöttük. A szerbek kétszer már el is kergették a németeket; de ezek újra visszajöttek és 1768-ban egyenesen a királynál emeltek panaszt a földesúr ellen, mert sem a városban, sem a földeken nincsenek a szerbektől elkülönítve s e miatt sok kárt kell szenvedniök, a vármegye pártfogása pedig nem sokat ér. 1770-ben a szerb lakosokhoz új telepítésű németek jöttek, kiket Hadik telepített Bodenból; de ezek a fenyegető halandóság miatt ismét visszavándoroltak hazájukba. Így tettek a két évvel később Würtembergből idehozott németek is. Végre az Elszászból idetelepített németek már itt maradtak és külön telepet alkottak. Egy 1771-ből maradt pecsét már Ófutaknak mondja Futakot, megkülönböztetésűl az új teleptől. Futak mezővárosban 1778-ban 200 gazda, 95 felnőtt fia, 41 fivér, 413 házas és 22 házatlan zsellér, 714 ház, 81 iparos volt megadóztatva. Gróf Hadik András, midőn a futaki uradalom birtokába jutott s innen megkapta a Futaki előnevet is, bőkezűségével nagyban emelte a községet. Alig végezte be 1776-ban a r. kath. templom építését, ugyanaz évben, szept. 14-én a parókia-épületnek és szept. 20-án az iskolának vetette meg alapját. Megjegyzendő, hogy Ófutak r. kath., parókiája már 1747-ben szerveztetett. 1777 aug. 12-én pedig pompás fejedelmi kastélyt kezdett építeni, melyet szép nagy parkkal vett körűl. A XIX. sz. elején a gróf Brunszwik családé lett a futaki uradalom. Ófutak 1848 szept. 6-án véres csata színhelye volt, a hol Chorich győzött. Futakon jelenleg magyar, német és szerb lakosság van. A helység határa 12,657 kat. hold. Ebből 439 hold a községé, 109 hold a gör. kel. egyházé, 637 nem használható a magy. kir. kincstáré, 4575 hold gróf Choteké. Ófutak történetével szoros kapcsolatban van a futaki uradalomé. Midőn Bácska a török hódoltság után ismét Magyarországhoz kerűlt, az egész vármegyét, fegyverrel szerzett új terület gyanánt, a kir. kincstár vagy kir. kamara foglalta el, melyet azután egyes magasabb rangú katonáknak, vagy érdemesebb polgári egyéneknek szokta eladogatni; a hajdani földesuraknak igényeit nem akarták tekintetbe venni. Így Futak, mely már a mohácsi vész előtt is uradalmi középpont volt és elpusztúlt környéke is kamarai birtokká lett, melyet a kamara 1703-ban, mint futaki uradalmat, Futak középponttal, báró Nehem József tábornoknak és Pétervárad várparancsnokának 24,959 frtért adott el örökáron. Ez az uradalom az 1703. évi összeírás szerint 31,199 v. frtra becsűltetett és a következő részekből állott: Futak mezőváros 80 házzal; Gyemisfalu 20 házzal; Kúva falu, a várostól egy órányira, a dunai mocsarak 130között, 19 házzal; továbbá e puszták: Szamotin, Vizics, Kengyela, Dragovo, Petrovácz, Irisácz, Glozsán. 1718-ban az uradalomban Futakon kívűl már öt lakott hely vagy falu említtetik: Kúva, Begecs, Petrovácz, Alpár, Piros; mert némely puszta idővel betelepítettetett. Báró Nehem 1713 július hóban Péterváradon meghalt és csak három leányt hagyott maga után, a kik az uradalmat bérbe adták 1721-ben gróf Buttler-nek, 1724 április 3-ika óta gróf Tsirnhaus volt a bérlője. Utóbbinak a szigorúsága és nagy nyomása miatt a nép már 1724 június hóban a vármegyéhez fordúlt panaszaival és késznek nyilatkozott 2500 frt földesúri adót fizetni, ha a kir. kincstár alattvalói lehetnek. Erre a király 1726 február 10-én elhatározta, hogy a futaki uradalmat a vételár és az instrukczió fejében összesen 25,000 frton visszaváltja. A szlavóniai kamarai jószág-főigazgató is utasítást kapott, hogy a péterváradi kamarai tiszttartó (provizor) Majer ezt az uradalmat azonnal át is vegye; az uradalmi alattvalók pedig 1726 jan. 1-től kezdve 2500 frtot fizessenek a kir. kincstárba. A futaki uradalom tehát újra a kir. kamaráé lett, de már egy év múlva ismét urat cserélt. 1727 július 20-án gróf Oduyer József tábornok és eszéki várparancsnok vette meg az uradalmat a kir. kamarától. Halála után 1731-ben gróf Cavriáni Frigyes Lőrincz vásárolta meg. Cavriáni 1734-ben 5000 rforintért Csupor József Ádámnak adta bérbe az uradalmat; de ez is terhelte a népet, miért is sokan megszöktek. E miatt Cavriáni őt 1736 deczemberében a bérletből kivetette. Cavriáni Bécsben állandó hivatalt kapván, uradalmát ily távolból nem akarta maga kezelni, s azért 1744 febr. 5-én Bécsben 90,200 rh. frtért örök áron eladta Mácsai Csernovics Mihálynak és utódainak. A Csernovics család kezeiből a futaki uradalom 1769-ben gróf Hadik Andráshoz kerűlt, a ki katonai érdemeiért kapta azzal a kikötéssel, hogy a kir. szolgálatra szükséges fát az idevaló erdőkből ingyen tartozik kiszolgáltatni. Hadik András halála után, családja maradt még néhány évig az uradalom birtokában. András második fiának, Károlynak fia: Frigyes, a maga részét eladta gróf Brunszwik József országbírónak: András harmadik fia II. András is kénytelen volt lemondani a maga jogairól, mire 1801 decz. 16-án mind a két uradalom, t. i. a futaki és a cserevicsi, gróf Brunszwiknek adatott át. Hadik II. András azonban e lemondást mindíg kierőszakolt és törvénytelen dolognak tartotta; lelkén folytonosan rágódott a boszúság, de pört indítani nem akart vagy nem tudott. Midőn azután 1827 február 20-án gróf Brunszwik fiutódok nélkül halt meg, törvényes jogát e két uradalomra ismét feléledtnek tartotta s e jogát fiára, Gusztávra (a ki 1848-49-ben magyar tábornok lett) ruházta. Ez tehát Bács vármegye előtt ünnepélyes tiltakozást és óvást emelt a mostani birtokosok ellen. A vármegye e tiltakozást 1828 február 28-án fogadta el. Hadik azonban nem tudta az uradalmakat visszaváltani, s így továbbra is a Brunszwik család maradt a futaki uradalom birtokában. Először az özvegy, szül. Majthényi Mária Anna bírta özvegyi jogon, még 1843-ban is, utána két leánya Julia (báró Forrai András neje), és Henrietta (gróf Chotek Hermann neje). Ezek bírták a futaki uradalmat 1847-ben is. Özv. Forrayné fia Iván 1852-ben, családjának utolsó férfisarjadékaként meghalt, s erre az uradalom őt illető része, nénje gróf Nádasdi Leopoldnénak jutott. Özv. Chotekné részét fia Ottó örökölte, a ki 1860 körűl testvérével, Rezsővel megvette Nádasdynénak a részét is. Ottó halála után (1889. nov. 23.) fivére Rezső lett a 32,000 úrb. holdra terjedő futaki és a hétezer holdnyi cserevicsi uradalomnak egyedüli birtokosa. A futaki uradalom pusztái most máskép vannak tagozva; némely részek új neveket is kaptak. A puszták mai elnevezése a következő: Alpár, Irmova, Vizics, Henrika, Új puszta, Ottótanya, Rudolftanya, Mária major. Azonkívűl a két Futakon kívűl Begecs, Glozsán, Petrovácz, Kiszács, Piros falvak tartoznak az uradalomba. Ófutak határába tartoznak Rezsőmajor és Újmajor. Dűlőnevei között érdekes Gémesfalva; a dűlőnevek jórésze ma is magyar, vagy magyar eredetű, a mi a község hajdani tősgyökeres magyarságának emléke. Iparai virágzó volt már régen, 1818-ban a több iparágból alakított úgynevezett "ófutaki czéh" igen tekintélyes volt. Az 1900. évi népszámláláskor Ófutakon volt 5818 lélek, 978 házban. Ebből 414 magyar, 2605 német, 284 tót, 12 oláh, 18 horvát, 2447 szerb, 39 egyéb; vallás szerint: 3086 r. kath., 2436 gör. kel., 209 ág. ev., 39 ref., 20 izr., 27 egyéb. Most a gróf Chotek uradalmon kívűl nagyobb birtoka van itt Kuczuran Gábornak és Istvánnak. A községben van Tisztviselők otthona, előlegezési egylet, kölcsönös segély- és takarék-egylet, s 131temetkezési egylet. Van postája, távírója, vasúti és hajóállomása és négy országos vásárja. Futak közelében feküdt hajdan Csörög vagy Csireg község, mely Cserög, Csereg alakban is előfordúl az egykorú oklevelekben. 1408-ban Zsigmond király a Garaiaknak adományozza. 1431-ben a Kucsitai család előnevében is szerepel. 1440-ben Brankovics György birtoka, melyet Geszti Mihály fiának, Lászlónak ad zálogba, de egy évvel később zálogjogát átengedi Veronai Birini Pálnak, de 1457-ben Csekei Tamás cserögi várnagyot iktatják be a Garaiak zálogbirtokaiba. 1466-ban a Vizközi család is birtokos itt. 1461-ben a Forró család előneveként szerepel Csireg. 1464-ben ismét a Garaiak kezén van. Egyik adat szerint már 1450-ben iktatják őket e birtokba, melyért hosszú pert folytattak Bucsányi Osváttal, a Monostoriaktól nyert birtokrészt illetőleg. 1504-ben már Korvin János az ura.

Ókér, az újvidéki járásban fekszik. Kér nevű helység több volt. E névvel először István, ifjabb király korában találkozunk, a ki bizonyos Márkusnak, az ő és fivére, görög Domonkos érdemeiért (ez utóbbi a király szolgálatában a csatában esett el) 1267-ben, a Bács várához tartozó Harsány és Keer nevű földeket adományozta. A hely topográfikus leírása nyilvánvalóvá teszi, hogy e földbirtok a mai Ókér és ennek szomszédsága lehetett. Ez első felemlítés után nagyon sokáig nem találjuk Kér nyomát. Csánki 1461-ben említ egy bácsvármegyei Nagykeer nevű helyet, a mely ekkor az Iregi Baranyai családé. A török hódoltság korában, Steltzer adatai szerint, két Kér nevű falut találunk a bácsi nahijében. Kis-Kér a defterek szerint 1554-ben 2, 1570 körűl 9 és 1590-ben 15 adózó házzal és Meggyes- vagy Nagy-Kér 1590-ben 27 adózó házzal szerepel. Ez adatok azonban még nem állanak minden kétségen felűl. Egészen elfogadható adat csak 1655-ből való. Ekkor iktatták be ugyanis gróf Wesselényi Ádámot Nagy-Kér birtokába. Egy 1702. évi kamarai összeírás Kis-Kért és Nagy-Kért új falvaknak mondja. Valójában azonban csak egy falu fejlődött ki, a mostani Ókér, a melyben 1715-ben 19 adófizető volt, s e falut a kir. kamara 1721-ben évi 450 frtért Billardnak adta bérbe. Neve akkor csak egyszerűen Kér volt és lakossága szerb. Az 1768-ik évi kamarai térképen Kér kamarai falu az Almaska bara mindkét oldalán fekszik és tőle kissé keletre, a bara éjszaki oldalán egy régi templom helye van feltüntetve; a faluban 123 szerb család lakott, a falu határa, a mely Alpár fölött terűlt el, 7497 hold. Az 1772 július 17-én kelt urbarium már Ókérnek nevezi a falut. Ókérnek legrégibb pecsétje 1700 elejéről való. Ókéren 1793 óta van parókia; temploma előbb vályogból, 1816-ban téglából épült. Van még gör. kel. és ág. ev. temploma is. A lakosság olvasó- és temetkezési egyleteket tart fenn. Ókér határa 10,002 kat. hold. Ebből a községé 567 hold, a melyből azonban 324 nem használható. Az 1900. évi népszámláláskor volt itt 4143 lélek 725 házban. Anyanyelv szerint 544 magyar, 2406 német, 51 tót, 14 kisorosz, 1127 szerb. Vallás szerint 522 róm kat., 1118 gör. kel., 2349 ág. ev., 101 ref. stb. Van vasúti állomása, postája és távíró-hivatala. E község határában feküdt hajdan Medenczés, mely 1467-ben a Szántai Marhárt család birtoka volt, de később elpusztúlt.

Ópalánka. A palánkai járásban van. Ópalánka környéke már a XIII. századbeli okmányok tanúsága szerint sűrűen lakott hely volt és a mostani határán különféle nevű helységek állottak. A Palánka nevet azonban, mely kerítéssel erődített várhelyet jelent, nem találjuk a török idők előtt, sőt a későbbi török defterekben sem fordúl elő. Az Ungarisches Magazin (IV. évf. 378. l.) említi ugyan, hogy Palánkát 1593-ban a török árokkal és sánczczal vette körűl, 1599-ben pedig a keresztények felégették; azonban a helység, bár palánk volt, azaz bekerített erődítmény, a Palánka nevet aligha viselhette abban az időben, mert Lazius 1556. évi térképén a dunántúli Szerém-Újlak mellett kelet felé Nesth (ma Ilok és Nestin), s ezekkel szemben a bácskai oldalon Pesth és Keresztúr van említve. Így van ez Krekvitz 1685. évi térképén és egy 1596. évi térképen is. A Hevenesi-féle 1689. évi térkép szerint is Pest meg Keresztúr áll szemben a dunántúli Ilokkal. Mindebből következtethető, hogy ama Pest állott a mai Ópalánka helyén. Ezt a Pestet már 1486-ban oppidumnak, azaz mezővárosnak mondják, míg a török háborúkban el nem pusztúlt. 1519-ben Újlakkal (ma Ilok) szemben levő helyzete miatt Újlak-Pestnek is nevezik. A török defterekben Ilok néven találjuk felsorolva 1554-ben 2, 1570-ben 5, 1590-ben csak 8 adózó házzal, pedig nevezetes és népesebb hely lehetett, de a lakosok többsége hihetőleg 132törökökből s nem adózókból állott. A török kiűzetése után a császári táborkari mérnök Marsigli térképén 1690-ben már vicus Palánka (P. falu) van feltüntetve Ilokkal szemben. A Bács vármegye 1699. évi összeírás felsorolja Palánkát is, de ennek összeírását a katonaság megakadályozza, mert határőrvidéki katonai sáncznak volt kiszemelve, s 1702-ben határőrségi miliczia szervezetet kapott, és a dunai határőrvidékre osztatott be. Bács és Bodrog vármegyék rendezésekor 1717-ben Palánka Bodrog vármegyébe jutott, mely szept. 20-án itt gyűlést is tartott Új-Palánkán, mely katonai helység vagy sáncz volt s tulajdonképen Mandra pusztára volt telepítve. Lehet, hogy az itt említett Mandra pusztán valami régi zárda romja volt, s nevét attól nyerte. Ezt igazolni látszik az, hogy az út melletti leásásban sok tégla és embercsont található. E határőrök igen sokat hatalmaskodtak s a környék nagy kárára terjesztették ki hatalmukat. Igy a keresztúri bíró is panaszkodik 1728-ban, hogy Kerekity és Tamana nevű pusztájukat és Illova puszta felét tőlük a katonák elragadták. A határőrök népes, betelepített pusztái voltak: Bulkesz, Kerekity, Visinda, Plavsin-szállás, Bicsanszky-szállás, Szmolynarovics, Uros, Rajkov-szelo, Knesevity-szállás, Miskov-szállás és Zlatno-glavacz. Nem voltak benépesítve: Ilovának fele, Pavlovácz, Mandra, Lyubisity s még mások. Hasonló hatalmaskodásról panaszkodik a vármegye 1731-ben is. - 1740 körűl, mint a palánkai katonai sánczhoz tartozó 9 puszta, a következő nevekkel soroltatik föl: Mandra, Rajkova, Uros, Visenda, Kerekity falu, Thamana, Csortaklia, Vulkesz falu és Lublisics. - Palánka a dunai vagy szerémi határőrvidékbe tartozott, s annak feloszlatásakor Palánka is megszűnt katonai sáncz lenni s egy 1745 július 1-én kelt királyi rendeletre polgárosíttatott s a vármegyébe csatoltatott. Ugyanez év október 1-én a megjelent királyi vegyes bizottság 107 családfőt talált, a kik közűl csak négy akart továbbra is katonáskodni, 14 pedig táborban volt távol. A hivatalos átadás október 23-án ment végbe. 1747 nov. 8-án a vármegye új adóösszeírást tartván, Palánkán mindössze 119 adózó személyt talált, kik mindannyian szerbek voltak. 189 ökör, 187 ló, 189 fejőstehén, 655 méhkas volt birtokukban. 1754-55-ben oppidum (mezőváros) előnévvel szerepel. Cothmann kamarai biztos 1763-ban itt járván, Palánkát a legnépesebb szerb falvak egyikének mondja, melynek díszes temploma, s oly nagy határa van, hogy azon három nagyobb falu is elférhetne. De sok helyen talált jókora műveletlen területet is. A falutól messzire elnyúló pusztákon a távolság miatt annyi szállás van, hogy azok maguk is külön kis falvaknak látszanak, a hol az emberek állandóan kint laknak. Minthogy ezáltal a földesúri és regále-jövedelmek károsíttatnak, valamiképen reá kellene a népet bírni, hogy önálló falvakat alakítson külön-külön bíróval. 1764-65-ben németek is telepedtek le Palánkán, némely adat szerint már 1754-ben is volt itt telepítés. Az új lakosok nem éltek békében, mert a nyelv, a vallás és a szokások különbözősége miatt folytonos viszályban voltak a falu szerb lakosaival. Ezért 1770. május 28-án a királyi kanczellária elrendelte, hogy az ópalánkaiakat és a németeket a vármegye különítse el. 1770 szeptemberében Kruspér Pál kamarai adminisztrátor is kéri a vármegyét, hogy a palánkai határt: Vizinda, Sztublina, Keresztúr pusztákat a szerbek és a németek között arányosan ossza fel. Szerb volt akkor 251 gazda és 7 zsellér. A németek szegényebbek s csak 77 házuk volt, mivel nem igen foglalkoztak földmíveléssel. A Kovács-féle 1768. évi kamarai mappán a palánkai határnak érdekes tagozásával találkozunk. A palánkai határban a helységtől keletre Cséb mellett van Keresztúr puszta. Egy falu régibb helye is fel van tüntetve Palánkától keletre a Duna partján. Keresztúr fölött, Csardaklia és Joszinacz mellett nyugatra van Stublina puszta. Palánka fölött van Pavlovacz-erdő, ettől, nyugatra Popina-suma (erdő), ismét nyugatra Szalovacz mocsár, tovább nyugatra a bukini határban levő Lyubisity puszta mellett Rajkovoselo (1880. katonai térképen "Rajkov-erdő" néven). Popovától fölebb kelet felé van Ilova szállás (1880. katonai térképen Sredna-suma van Ilova s az alatta levő Pavlovacz helyén), s ettől keletre Tamana mocsár (1880. katonai térkép Zagrada erdő alatt). Ilova felett terűl el Bucsánszky-szállás. Obrovácz határa mellett kelet felé van Trnovácz (1880. katonai térkép Trnovacska-suma), e mellett keletre a paragai úton Uros-szállás, tovább Obrvo sáncz (1880. katonai térkép, Thürkenschänzel.) Trnovácz fölött van Visinda vagy Velity puszta, ennek alsó részében egy régi templomhely, fönt pedig egy kis falu: Plavsinszállás. Ettől keletre Kerekity (kis falu), jobban keletre a már említett Stublina 133puszta terűl el. Ópalánka 1770-ben veszített területéből, a midőn határának egy részét elvették a külön telepített róm. kath. németek számára. Ekkor származott az új község Uj-Palánka néven melytől megkülönböztetésűl a régi helységet Rácz vagy Ó-Palánkának is nevezték. 1775-ben már előfordúl Ó- és Uj-Palánka elnevezés is. Ó-Palánka nemsokára ismét veszített terjedelmes határából. Az üres telkek betelepítésére (6 2/4 sessio és 125 láncz rét) ismét németeket hoztak ide 1786 május és júniusban, ezzel megalakúlt a harmadik Palánka, a mely Német-Palánka nevet kapott. 1800 után annak csak három utczája épűlt a Duna felé, a hova csupa mesterembereket telepítettek. Itt ma sem lakik más jóformán, csak mesterember. Szintén 1786-ban vétetett el Palánkától Kerekity és Plavsin-szállás. Az 1790. február 12-én kelt helytartótanácsi rendelet szerint az itt lakó németekkel a szerbektől el kellett különíteni két külön helységbe. De úgy látszik, csak 1807-ben keletkezett a már meglevő két Palánka között a harmadik Palánka: Német-Palánka. Most e három helység annyira összeolvadt, hogy csak utczák választják el egymástól, sőt az utcza egyik oldalán csak németek, a másikon csak szerbek laktak. A hátramaradt földekből alakíttattak Kerekity és Metkovics puszták. Ópalánka a vármegye kérelmére 1826-ban megkapta a vásárjogot és mezővárossá lett. Lakossága, akkor túlnyomóan szerb és kevés német volt. Czéhei 1840-ben kaptak szabadalmat, így a szűcsök, vargák, kovácsok, lakatosok, szabók stb. A gör. kel. templom 1795-ben épűlt. Ópalánka első pecsétje 1774-ből maradt fenn. Ópalánkától félórányira Bulkeszi felé egy körűlbelűl nyolcz holdnyi terjedelmű földvár van. A község földesura 1848. előtt a királyi kincstár volt, s főhelye volt az egyik bácskai kamarai uradalomnak. Most nagybirtokosok Dungyerszky Gedeon dr. és a község. Az 1900. évi népszámlálás szerint volt Ópalánkán 5586 lélek, 1039 ház. Anyanyelv szerint 3964 szerb, 855 német, tovább kisebb számmal tót, magyar és horvát. Vallás szerint 3981 gör. kel., 870 róm. kath., 617 ág. ev., továbbá 3 gör. kath., 111 izr., 4 ref. A község határa 10,942 kat. hold. Ópalánkán van az európai hírnevű Michels-kenderáztatótelep és kötélfonógyár, mely 500-600 munkást foglalkoztat. Vannak téglagyárak, két pénzintézet, és néhány egyesület. Postája, távírója, telefonja és vasúti állomása Palánkán. Határában vannak az Ópalánkai szállások. Vidéke egész temetője az elpusztúlt helységeknek. Ezek közűl hatnak az emlékét tartották fenn az oklevelek. Igy: 1. Örös, vagy Erős 1403-ban a Szántai Marhártiak birtoka. 1412-ben az Örösi családot is itt találjuk. 1431-ben az Örösi Nagy, a Kepes és a Deres családok előneveként van említve. 1486-ban, Marhárti Jakab elhalta után, a Nagybicseiek kaptak rá királyi adományt. Ekkor a Lekcsei Sulyokok is igényt tartottak e birtokra, de 1489-ben lemondottak róla. 1486-ban a Porkoláb család is részbirtokos itt. - 2. Jánosfalva. 1455-ben szerepel a Lekcsei Sulyok család birtokaként. - 3. Lengyel vagy Lengel, már 1308-ban szerepel a Lengyeli nemesek nevében. 1408-ban a Garaiak kapnak rá királyi adományt. 1412-ben az Örösi család is birtokosa. 1455-ben Nagyvölgyi Lászlót iktatják itt be. 1522-ben még szerepel a dézsmajegyzékben, de azután nyoma vész. - 4. Molnosfalu 1418-ban a Csigerdiek birtoka, melyet a Garaiaknak adnak el. 1520-22-ben még előfordúl a megyei dézsmajegyzékben. - 5. Tamanya, vagy Tamana, 1327-ben a bácsi káptalané. 1334-ben az érsek elcseréli más birtokért. - 6. Tittes, 1403-tól 1467-ig a Szántai Marhárt család birtoka. Későbbi sorsa megegyezik a szintén elpusztúlt Erős községével, melyről más helyen van szó.

Ósóvé. Az újvidéki járásban, Kölpény és Ókér között, nyugatra fekszik. Törökkori falu, de lehet, hogy a hajdani Somva, Sumva község utódja. Erről tudjuk, hogy a XV. században az Egresi Idecskieké, a mely család 1506-ban kihalt Idecski Lászlóval. Új nevét először a török defterekben találjuk a bácsi nahijében, a hol Sóvé 1590-ben 12 adózó házzal szerepel. Az 1715. évi bácsmegyei adóösszeírásban 10 adózóval, 1722-ben pedig 31 adózóval van felsorolva. 1746-58-ig Sóvé pusztaként szerepel. Az 1760-as évi kamarai térképen Sóvé falu egy Sirisaka nevű ér éjszaki partján fekszik, s 51 szerb család lakik benne. Határába tartozik a Kuczura alatti Ugarszka puszta. E puszta és a falu között Paska nevű szőlőhelyek vannak. A határ délkeleti, Alpár felé eső része Kis-Sóvé nevet visel, egy régi templomhelylyel, a hol hajdan a falu feküdt, mielőtt mostani helyére áttelepítették. A falu határa ekkor 9731 hold volt. Sóvé kamarai falu 1767-ben kezdett adózni 24 és fél személylyel. 1786-ban a Reichból német családok is telepedtek le Sóvén, a kik az eddigi szerb lakossággal együtt éltek. 1818-ban 134a németek különváltak és Újsóvét alapították. Ósóvé régi pecsétje 1728-ból való. A község határa 5860 kat. hold, melyből 309 a községé. Az 1900. évi népszámlálás szerint Ósóvén volt 2165 lélek 441 házban. Anyanyelv szerint: 30 magyar, 693 német, 24 tót, 1416 szerb. Vallás szerint: 25 róm. kath., 1394 gör. kel., kiknek itt templomuk van, 337 ág. ev., 346 ref., 28 izr., 34 egyéb. A községben van szerb földmívelők szövetkezete és szerb néptakarékpénztár részvénytársaság. Utolsó postája s távírója Újsóvé, vasúti állomása Ókér.

Ószivácz. A zombori járásban, a Ferencz-csatorna fölött, Cservenkától keletre fekszik. Az 1590. évi török defterek említik először, a régi Telek nevén, 31 adózó házzal, miből világos, hogy a szerbek a régi Telek vagy Telekháza helyére telepedtek le. Ez ugyanis a mohácsi vész előtt mezőváros volt, 1462-ben talán királyi birtok, 1494-ben a Vingarti Geréb családé, 1500-ban pedig Enyingi Török Imre birtoka, a ki azt Korvin Jánostól kapta. Ezután több kézen fordúlt meg, mígnem 1590-ben helyét Szivácz váltja fel. Valószínű tehát, hogy e tájban alakúlt Szivácz falu szerbekből. 1650-ben egy Sovácz nevű falu, bizonyára - Szivácz, - az érseknek dézsma fejében hét forintot fizetett. 1652-ben Szivácz helység gróf Wesselényié volt. Az 1699. évi első összeírásban Szivácz falu szintén fel van véve 34 gazdával, a mi akkor igen tekintélyes szám volt. Hihetőleg Rákóczi seregeinek pusztításai következtében a falu népessége megapadt s 1715-ben csak 28 adófizetőt találunk itt. 1717-ben Szivácz az új Bodrog vármegyébe osztatott be, de 1500 forintnyi adóját nem tudta megfizetni, mert a falunak mintegy fele a szegedi várparancsnok védelme alatt, a vármegye nem kis károsodásával, különféle katonai helységekben: Pervanicza pusztán és Szabadkán lappangott. Ezeket 1718-ban kényszerítették adójuk megfizetésére. 1719-ben 1827 forint, 1721-ben 1280 forint adó volt a falura kivetve. 1722-ben 51 gazda volt itt megadóztatva. 1725-ben Sziváczon 67 adózó egyén volt. 1730-ban a vármegye itt tartotta közgyűlését. 1740-ben négy szerb pap volt Sziváczon. Az 1768. évi kamarai térképen a falu a mai helyén van feltüntetve a Telecskán, 50 szerb és néhány magyar családdal. A falu alatt van Pervanicza puszta, délkeletre Szalasity puszta egy régi templomhelylyel és a Bajsa-Emuzsics-Szivácz találkozási pontnál van az Orlod-hát halom. A határ éjszaki részén, Puszta-Kula felé van Teleháza puszta. 1772-ben tartották meg itt az úrbéri rendezést; az előbbi idetartozott puszták: Pervanicza, Teleház, Szallasics vagy Cservenka dűlő, továbbra is megmaradtak az ő birtokában. 1780-ban új szerb-templomot kezdenek építeni. Mivel Sziváczon 65 üres telek volt, a kamarai tiszttartó 130 földmívest és négy zsellért akart idetelepíteni. A 135 ház tervét 1785-ben el is készítették s 1786-ban tavaszszal hozzáfogtak az építéshez. 1786-ban 135 prot. német család (= 475 lélek) jött a faluba s egyelőre az itteni szerbeknél laktak, de egyesek a nekik kitűzött házhelyeket azonnal el is foglalták és siettették az építést. Az új házak a szerb falu folytatását alkották, a földeket pedig fél és negyed sessiókban kapták a szerb lakosok földjei között elszórva, a mint éppen gazdátlanok voltak. Minthogy földjeik a szerbekével össze voltak keverve, ez sok viszályt okozott a falu új és régi lakosai között. A németek tehát már 1787-ben kérték II. Józseftől a teljes elkülönítést, a háborús idők miatt azonban ügyük csak 1796-ban nyert megoldást. A magyaroktól lakott utczát és ezeknek 14 1/2 megüresedett telek földjét, elköltözésük után szintén a németek kapták, úgy hogy ezeknek a telepe, melyet csak a kerteket elkülönítő árok választott el a régi falutól, 197 házból és 79 1/2 telekből állott, a mi épen az ósziváczi terület negyedrészét tette. 1796 óta tehát a német falu Újszivácz néven szerepel, míg a régi falu Ószivácz maradt. Régi pecsétje 1773-ból való. A község határa 20,902 kat. hold, melyből 1176 hold a községé, 4742 a kincstáré, 288 a Ferencz-csatorna-társulaté. Az 1904. évi miniszteri rendelet szerint hivatalos neve: Ószivácz. Ide tartozik Kissztapár puszta, hol a Ferencz-csatorna-társulat telepe és egy rizshántoló gyár van. Ósziváczon az 1900. évi népszámláláskor 7200 lélek lakott 1385 házban. Anyanyelv szerint: 1036 magyar, 2675 német, 3477 szerb, 12 egyéb. Vallás szerint: 1644 róm. kath., 3429 gör. kel., 115 ág ev., 1800 ref., 130 izr., 77 egyéb. Nagyobb birtokuk van itt Fernbach Józsefnek, Heincz Albertnek, Löbl Jakabnak, Schneider Károly dr.-nak. Téglagyára Theodorovics Dusánnak. A lakosság kaszinót tart fenn. A határ dűlőnevei jórészt még ma is magyarok, mint Kisjárás, Nagyjárás, Nagyrét, Sziget stb. A sztár sziváczi dűlőről beszélik, hogy ott építették az első települők először 135a falut. A község postája és távírója Újszivácz, vasúti állomás helyben. Itt e tájon feküdt valahol Tapolcza helység, mely 1403-ban a Szántai Marhárt család birtoka volt. Később a Harapkói Botos családé lett, de Györgynek magva szakadván, a már 1454-ben a Czoborok-nak elzálogosított részt ezek kapják.

Óverbász. A kulai járásban a Ferenczcsatorna déli partján fekszik. A verbász szó szláv eredetű s fűzfát jelent. Egy 1526 előtti térkép a bácskai Verbász helyén Vrbászt jelez. A török defterek a bácsi nahijében sorolják fel Verbászt 1590-ben, 36 adózó házzal. 1655-ben Wesselényi Ádámot beiktatják Verbacz stbi bácsvármegyei birtokba. Bács vármegye 1699. évi összeírásában Verbász még nem szerepel az adózó falvak névsorában. Az 1700. évi Olber-féle összeírásban Verbászt már falunak nevezik, a mely azonban hihetőleg csak most kezd telepedni, mert az 1702. évi kam. jegyzék Verbászt, más néven Füzest, még új falunak mondja. Verbász az 1715. évi vármegyei adóösszeírásban 37 adózóval szerepel. 1717-ben az adóösszeírás Verbászt nem említi fel, mert Verbász és Szivácz lakosságát Herberstein szegedi parancsnok elcsábítván, katonai helyekre költöztette, minek következtében e helyek tönkrementek. 1719-ben ismét 18 adófizető volt Verbászon. 1722-ben 81 adózóval szerepel Verbász. 1731-ben panaszolja Bács vármegye, hogy a szenttamási határőrök Verbász puszta felét magukhoz ragadták. 1737-ben Verbászt szerb falunak mondják. 1744-ben a verbásziak a nagy terhek és robotok miatt másfelé szöktek el. 1745-ben Radivoj Masics verbászi bíró (oberknez) volt. Ez egy szabadkai kocsmában becsületében megsértetvén, az ottani tanács előtt panaszt emelt. 1749-ben szintén az előbb megnevezett volt bíró Verbászon. Az 1768. évi kam. térképen Verbász falu a Telecska alján, mai helyén van feltűntetve. Hozzá tartozik a falutól délkeletre elterülő 5233 holdnyi Verbász-puszta. Szenttamás felé egy régi falu helye van feltűntetve. Ettől délre van Csornok puszta. Óverbász falu fölött van Parasztinácz puszta s e fölött Kisdobra. A faluban 183 szerb család lakik. 1779-ben Verbászon 242 házban 216 szerb család lakott. Verbász határa 1783-ig Kisdobra, Parasztinácz, Csornok s Feketics pusztákból állott, de a lakosság a nagy határral járó terheket nem viselhette el s így Parasztinácz egy részét s egész Feketityet új falu telepítésére engedte át. Így keletkezett Óverbásztól nyugatra 1785-ben Újverbász németországi telepesekkel. Óverbászon 1850-ben evangélikus anyaegyház alakúlt díszesen festett templommal. Van még itt gör. kel. és ref. templom és nazarénus imaház. Óverbász régi pecsétje 1728-ból való. Van selyemgubóraktára, állami iskolája és kisdedóvója. Kies szép "Erzsébet" ligetje állandó nyári szinházzal. A község határa 11.763 kat. hold. Óverbásztól délre Kiskér felé nagyobb körsánczczal erősített régi földvár van, az avarok idejéből, a melyet Csornok sáncznak neveznek. Az 1900. évi népszámlálás szerint Óverbászon volt 4642 lélek 929 házban. Anyanyelv szerint 435 magyar, 2025 német, 15 tót, 428 kisorosz, 1728 szerb, 10 egyéb. Vallás szerint 362 róm. kath., 428 gör. kath., 1671 gör. kel., 1603 ág. ev., 434 ref., 72 izr., 72 egyéb.

Őrszállás. A zombori járásban, Nemesmilitics fölött fekszik. Előbbi neve Sztanisics. 1658-ban Serényi Pál nádori donáczió útján kapta Stanisics pusztát. Az 1740-es évekig a zombori határőri miliczia kezén volt 18 puszta között Staniczki puszta is. Stanisics még 1762-ben is puszta volt, a hol a királyi szarvasmarhát legeltetik. A baracskai és dautovai szerbek az oda özönlő magyaroktól kiszorítva, erre a pusztára kivánkoznak telepedni és Cothmann telepítési biztos az új falut a puszta ama részére tervezi, a hol a péterváradi és a zombori útak találkoznak, hogy így a közszolgálatnak előnyös helyen legyen. A mellette fekvő Sári pusztát Katymártól elvéve, Sztanisicshoz akarja csatolni, miáltal ez az új falu 220 telkes gazdát is befogadhatna. A falu telepítését még 1763-ban megkezdték s több felől jöttek oda a szerbek, úgy hogy 1768-ban már 88 szerb telkes gazda volt Sztanisicson. 1769-ben a falura 255 forint vármegyei adó volt kivetve. 1786-ban németek is telepedtek ide 100 házba. 1788-ban a németek külön falut alakítottak és a szerbek faluját Ó-, a magukét Újsztanisicsnak nevezték el. Volt bírájuk és öt esküdtjök. Ugyanekkor a róm. kath. lelkészséget is felállították. 1805-ben a báró Redl család birtokában volt Sztanisics, a hozzátartozó Sári pusztával együtt és 1811-ben mezővárossá lett. 1813-ban báró Redl Juliánna, mint fiai gondnoka, Sztanisics mezővárost Sári és Rasztina pusztákkal összeíratván, Sztanisicson 226 1/2 telket és 573 házat találtak. 1820-ban gör. kath. és róm. kath. templom volt Sztanisicson, mely utóbbi az elpusztúlt régi helyébe 1815-ben épűlt. Ugyanekkor 136volt itt 4217 lélek, melyből 3130 róm. kath. és 1080 gör. kel. vallású. A község jelenleg is a báró Redl családé. Régi pecsétei a következők: 1. Szerb pap, előtte térdelő szent nőt áld meg. "Sig. Cam. Poss. Sztanisics." Használták 1776-80. 2. "S. Ven. Teits. Stani. Coloni." Szent Vendelin pásztor nagy bottal, fölötte "1787." Használták 1788. 3. Pap és a nő, mint az 1. szám, s e mögött szántóvas. "Sig. Cam. Szt. Anicsics." Használva 1793. 4. Szent férfi, kisebb férfival kezet fog, a kisebb mögött szántóvas, a szent mögött az évszám: 1800. "Camer. Posses. Szt. Anicsics." Használva 1809. 5. Kis ház, ez alatt több búzakalász, kévébe kötve, ez alatt szántóvas és csoroszlya. "Sig. Priv. Oppi. Sztanicsits 1811." Használva 1821-29. Az 1900. évi népszámláláskor Sztanisicson volt 6688 lélek 1177 házban. Anyanyelv szerint: 5087 német, 1112 magyar, 456 szerb, 36 egyéb. Vallás szerint: 6063 róm. kath., 462 gör. kel., 156 izr., 7 ref. A község határa 17,198 kat. hold. Ebből a községé 1318, báró Redl Béláé 4251, Redl Lajosé 559, Offenheimeré 220 hold. A község lakossága polgári olvasó egyletet és takarékpénztárat tart fenn. Van gőzmalom is. A határrészek s dűlők nevei: legnagyobb részt ma is magyarok. Igy borsódi dűlő, alsó, felső kaszáló, úrbéres legelő, stb. Hozzátartozik Sáripuszta (eddig Felsősári, Pusztasári és Sáripuszta neveken is), és Rávna. A határ éjszaki részében két ősi halom van. Postája, távírója és két országos vásárja van. Ezen a vidéken feküdt hajdan Bakacs (Bakocs) község. Más forrás szerint Csonoplya mellett keresendő, de nem valószínű, hogy e kettő egy község lett volna. 1399-ben a Czobor és Régyi családok birtoka volt. Kimerítőbb okleveles adatot találunk a község birtokviszonyairól: a XV. század elején a Régyi családot uralta. Régyi Mártont azonban a király birtokától megfosztja és azt Régyi Kozmának adja. 1407-ben a Régyi család más tagjai is birtokosok voltak itt. Egy 1411-beli oklevél szerint Régyi Márton özvegye visszakapta rokonaitól a férje elkobzott jószágát. A Régyieknek azonban később is összeütközésük volt a királylyal, miért is 1416-ban Zsigmond király megfosztja Régyi Tamást és Mihályt birtokuktól és Lengyel Mihálynak és Gergelynek adja. 1424-ben Lengyel Mihály birtokát 200 aranyért megszerezte Maróthi János. A század közepén más családoknak is volt itt birtokuk, így az 1464-ben felbukkanó Csákán családnak is, mely innen vette előnevét. 1468-ban Régyi Vajda Mátyás tiltakozik az ellen, hogy Szentlászlói Vajda Bálint az ő birtokát elidegenítse. 1475-ben Mátyás özvegye birtokainak egy részét zálogba vetette a Matucsinaiaknak. 1468-ban birtokot szerzett itt Régyi Polyák Péter, a vármegye alispánja is. Ugyancsak birtokosa volt 1479-ben a Szákai család is. Innen veszi előnevét az 1487-ben szereplő Révai család, mely 1495-ben az Erdélyi és Varsadi családokkal együtt birtokos itt. 1519-ben egy Csukás Benedek nevű nemes özvegyének is volt itt birtoka, melyet ez évben Bornemisza Mihálynak eladott. - Itt feküdt Szentandrás falu is, 1410-ben a Csomafi család birtoka. Később a Czoboroké lett.

Pacsér. A topolyai járásban lévő Pacsér község közvetetlen szomszédai éjszak felé Bajmok és Vámtelek puszta, dél felől Kossuthfalva. Már 1409. évi Rég, Bakoch és Chamokla határjárásában, mint szomszédhelységek említtetnek Páris, Vanna, Pachér és Szentmárton Bodrog vármegyében. 1462-ben Mátyás király az akkor Csongrád vármegyéhez számított Bajmokot s ennek egész környékét, így Pacsér falut is anyjának, Erzsébetnek adományozta. Egy 1481. évi okmány szerint Mátyás király Bodrog vármegyei Boroth, Báál, Kakuch, Apátitelke és Pacsér nevű birtokokat, melyek azelőtt Borothi Bíró György birtokai voltak, Markos Péter és Marhártszántói Jánosnak adományozza. 1504-ben Pacsért ismét említik Bodrogban (Csánki). 1509-ben Pacsér Török Imrének birtoka, a hol kúriája is volt. Pacsért majd Bács, majd Bodrogban említik tévedésből. 1520-ban ismét fel van sorolva Pacsér a Csongrád vármegye dézsmajegyzékében. Az 1580-82. évi török defterek Pacsér falut 16 adózó házzal sorolják fel a szabadkai nahijéban. 1678-ban a pacsériak a kalocsai érseknek harácsot (7 frt 50 dénár) adtak. A XVIII. század elején Nagy- és Kis-Pacsér pusztákat a királyi kincstár Peacsevics Györgynek és Parcsetics Antalnak adta volt bérbe, de 1726-ban a zombori határőrök magukhoz ragadták. Az 1740-es években is idetartozott s úgy látszik, már lakott puszta volt, sőt állítólag 1733-ban plébániájuk is alakúlt. 1750-ben ugyancsak mint pusztát Merkovics Márk, a szlavóniai határőrség viczekolonellusa bérelte. 1752-ben már mint falu szerepel Bács vármegye adólajstromában, és pedig 104 forint hadiadó és 20 forint vármegyei háziadóval, 139de azért a következő évben mégis csak praediumnak van említve. 1756-ban 150 forint az adója. 1757-ben szintén pusztának nevezik, de rajta nemesek is laknak. 1763-ban Cothmann, a bácskai telepítések előmunkálatával megbízott kamarai tanácsos, azt írja Pacsérról, hogy ez a kincstárnak legnagyobb pusztája a Bácskában, melyet a zomboriak 1000 forintért tartanak bérben. Talaja elég termékeny, de csak a hosszúra terjedő völgyben lehet vízre akadni. Azért a terület magasabb részeit új erdőültetésekkel kellene értékesíteni, a völgyet pedig kath. magyar családokkal telepíttetnék meg. Minthogy a völgyben jó víz s termékeny föld van, nemcsak a népes falu élhetne meg, de számos marhát is tarthatnának; s közhaszon is válnék ebből, mert, míg most Csonoplától Szabadkáig semmi falu vagy ház nincs, a közbeeső új falu az átutazók nagy kényelmére volna. A pacséri szerbeket Sztanisics pusztára kellene szerinte áttelepíteni. 1766-ban a kincstár Zomborral, a mely Pacsér pusztát bérben tartja, szerződést kötött, mely szerint Zombor három év alatt 40 családot tartozik a völgybe telepíteni. Az 1768. évi kamarai térkép a völgyben a mai falu fölött egy régi templom romjait tünteti föl. A pusztát Zombor bérli évi 100 forintért. Az egész puszta területe 463 telket, azaz 18537 holdat tesz ki. Az 1770-es évek elején a falu a vármegyei adójegyzékben 35 telkes gazda, 45 ház és 60 egyéb adótárgy után összesen 116 dikával (adóegység) volt megterhelve. A falut 1774-ben is Zombor bérli és zomboriak is telepednek oda. 1775-ben szerb pásztorok telepdtek le itt s 44 lakóházuk volt. 1777 elején az itt lakó szerbek minden engedély nélkül templomot építettek. 1780-ban a zomboriak Pacsér s Ómoravicza pusztákon legeltetik marháikat. Igy van ez 1783-ban is. 1786-ban Ürményi kamarai adminisztrátor meghagyja a vármegyének, hogy a pacséri szerbeket Szent-György napjáig úrbérileg el kell rendeznie. 1786-ban Pacsérra és Ómoraviczára nagykúnsági református magyarok telepedtek le; többek közt Kisújszállásról 338, másfelől még több család jött, ezek a szerbek által lakott régi falu mellett délkeletre új falut alakítottak s egyházilag szervezve telepedtek le. 1788 november 12-én Pacsérról felsőbb rendelettel 110 miskolczi család hazájukba visszaküldetett. 1791 elején az ó-pacséri magyar lakosok a föld rosszasága s helyi egyenetlenkedések miatt Paragára akarnak átmenni. Az ugyanezen évben vályogból épített református templomhoz 1797-ben czintermet kerítettek el s 1810-ben tornyot építettek "kőtéglából". Mai díszes templomuk 1833-35 között épűlt fel. A róm. katholikusoknak 1824-ben alakult önálló plébániájuk s ekkor építettek templomot is. 1800-ban a királyi kamara Pacsért 118,000 forinton eladta Odry András alispán, Koronay József táblabíró, Rezsny János, Császár Nándor, Kászonyi, Potskai Sándor, Szucsics János és József vármegyei főügyész, Horvát Mihály főszámvevő, Vojnits Antal főbíró, Huszár Károly és Elek, Tocsek Mátyás, Polyák és Mattyasovszky uraknak, a kik nagyobbrészt itt helyben laktak is. Az övék volt a múlt század derekáig. 1844-ben nagyobb birtokos volt itt Csillaghy Sámuel is. Különben a Császár, Odry, Pocskay, Rezsny, Szucsics, Tocsek és Csillaghy családok e községről kapták pacséri előnevüket. Heksch "Die Donau" czímű munkája szerint egy Kalmár István nevű pacséri születésü pesti hivatalszolga új vallásos eszmékkel foglalkozván, 1854-ben Pacsérra tolonczoltatott s itt alapította az addig még ismeretlen nazarénus vallási szektát. Pacséron az 1900. évi népszámlálás szerint 1057 házban 4784 lélek lakott. Anyanyelv szerint volt 3198 magyar, 1346 szerb, 174 német, 66 egyéb. Vallás szerint 2467 ref., 1301 gör. kel., 791 róm. kath., 180 egyéb keresztény és 75 zsidó. A község határa 13,987 kat. hold. Most nagyobb birtokosok özv. Vojnits Lukácsné és báró Vojnits István. A község lakossága temetkezési, kiházasító egyesületeket és két kölcsönös segélyző szövetkezetet tart fenn; 1907-ben az Országos Központi Hitelszövetkezet keretében virágzó hitelszövetkezet alakúlt. Van két szikvízgyár és két tejtermelő szövetkezet. Pacsér községnek 1848 előtti időből két czímerpecsétje ismeretes. Az elsőn egy husvéti bárány zászlóval (ez a lakosság kúnsági eredetére mutat) felette korona, alatta három egymás mellett levő halomból 3-3 kalász emelkedik ki. Körirata: "Sig. Poss. Batser. 1790." A másik u. a. képpel, de a következő körirattal: "Bacser Helység. 1836." Pacsér egy országos vásárt tart, van itt posta és távíró. Vasúti állomása kettő is van; egyik a szabadka-bródi vonal mentén van "Bácsér" elnevezéssel, ez személyforgalomra berendezett hadikitérő. A másik a szabadka-gombos-palánkai vonalon Pacsér néven. Ez rakodó állomás is.

Palánka. Lásd: Ópalánka, Palánka, Újpalánka.

Palánka. Előbbi neve Német-Palánka volt. 1807-ben keletkezett Ó- és Újpalánka között. 1826-ban május 12-én lett mezővárossá. A községnek következő pecsétjei ismeretesek: 1. A kép nem látható tisztán. Egy ember kaszál, mellette kalászok vannak. "Sig. Reo. Caal. Poss. Teuto. Palanka." Használva 1829. 2. Egy dicsfényes ember látható három kalászszal. "Gemeinde Deuts-Palanka." Használva 1845-50. 3. A pecséten semmi kép nincsen. "Deuts-Palankaer Markt Gemeinde." Belűl ez az írás van: "Nolond" (?). Használva 1850-70. 4. Jézus dicsfénynyel. Jobbra búzakéve, balra eke. Köríratja ez: "Német-Palánka mezőváros pecsétje." Használva 1870-90. 5. A kép teljesen ugyanaz, de a körírat "Bács-Bodrog vármegye Németpalánka községe." Használva 1890. Palánkától Borócz (Obrovácz) felé a volt erdő szélén (a mostani kincstári telep mellett) három régi halom van, az úgynevezett "török halmok", melyek a török időkből valók. Az 1900. évi népszámláláskor 5704 lélek volt 898 házban. Anyanyelv szerint 4530 német, 820 magyar, 206 tót, 97 szerb és 24 horvát. Vallás szerint 4979 róm. kath., 280 ág. ev., 50 ref., 92 gör. kel., 300 izr. A község határa 6286 kat hold. Palánkán van szolgabíró, járásbíró, telekkönyv, közjegyző, kir. adóhívatal, m. kir. erdőgondnokság és selyemgubóraktár, dohány beváltó hivatal, két gőzhajóállomás, egy gőzkomp, posta-, távíró- és telefon és vasúti állomás. Élénk kereskedőhely, két országos vásárt tart és hetenként három hetivásárt. Ipara már a múlt század elején igen szép és fejlett volt. 1818-ban kaptak czéhszabadalmat a kőmívesek, molnárok, pékek stb. Van itt állami, polgári fiú- és leányiskola; róm. kath. temploma 1787-ben és ág. ev. temploma 1892-ben épűlt. Két takarékpénztár és három más pénzintézet, önk. tűzoltók, kaszinó-, olvasó- és közjótékonysági egyesületek, több téglagyár, mészégetők, nagyobb fakereskedések, kifejlett ipar és egy közs. kórház. Van a községben egy Radnay Bélától származó "Mezey Károly szobor". Palánka a Duna mellett fekszik, Ilokkal szemben. Nagyobb birtoka van itt az államnak, a mely hírneves csikótelepet, mintagazdaságot és tehenészetet tart fenn.

Palona. A palánkai járásban levő Plávna (ma Palona) kir. kincstári falu, Bácstól délnyugatra a Duna mocsarai között és a Vajas folyónak keleti oldalán fekszik. Ez volt a már 1522-ben említett Palona nevű falu, a mely az akkori dézsmalajstrom szerint adózói száma után (58) ítélve népes falu lehetett. A török defterek 1553-ban már Palavna néven említik a bácsi nahijében. A török korban változtatta nevét Plávnára, a melyet 1904-ig meg is tartott. A defterek szerint 1553-54. évben 4 adózó és 13 nem adózó házzal, továbbá 1570 körűl 23 és 1590-ben 27 adózó házzal bírt. A török hódoltság után is fennállott e falu és a Läperger-féle 1691-93. évi, a bácsi prépostság tizedét illető kimutatásban is bennfoglaltatik: Bács, Kajkovszelo (?), Novoszelo, Plávna, Bogojeva, Bogyan, Bukcsinovácz, Apra (?). Bács vármegye első összeírásában 1699-ben 18 gazdával szerepel s összesen 6 lova, 16 ökre, 18 tehene, 22 borja, 38 juha, 11 disznaja, 42 méhkasa volt, továbbá 11 kapa szőlője, 18 hold szántóföldje és 5 hold árpája. 1715-ben csak 11 adófizető gazdája, 1722-ben pedig 23 adózója volt. Cothmann 1763-ban Bukinból Plávnára jött át, ez kamarai falu volt csekély terjedelmű határral. Lakossága róm. katholikus sokaczok, a kik a szomszéd Morgas puszta szántóföldnek használt kis részét bérben mívelték. A morgási erdők mellett voltak a plávnaiaknak szintén szép tölgy- és cserfa-erdeik. A falu úrbéri rendezése 1772 június 27-én volt. E helység határai az 1768. évi kamarai térkép szerint kelet felé a Moroczka erdő, ettől ismét keletre Vrtok erdő és Viczka erdő. A falutól éjszaknyugatra van egy Zsotrog nevű halastó. Az 1880. évi katonai mappán Moroczka helyén egy Zsír és lejebb Srednya-suma nevű erdő van jelezve, a Zsotrog helyett pedig Sviniart látni. 1826-ban egy Csupalia dűlőt Novoszeló magának követeli és egy Bravszkoustye nevű nádas mocsárra Bogyán tart igényt. Jankó János (Adatok Bács B. sokaczok néprajzához) 90 határrészt említ, ezek között: Moroczka, Zsotrog, Jankovácz, Csupelia, Morgács, Kalos, Tuk, Vrtop, Veranyak, Debelják. A róm. kath. parókiát 1761-ben szervezték, de anyakönyvi feljegyzések már 1756 óta vannak. A Szt. Jakabról czímzett templom előbb ideiglenes, később szilárd anyagból épűlt, 1809-ből való. Mint rendesen más falvaknak, úgy Plávnának pecsétje is falusi jelvényeket tüntet fel: csoroszlya, szántóvas, kalász, alatta keresztbe téve ásó vagy kapa. Két ilyen, némileg eltérő vésetű pecsétet használtak az 1740-es években. A községet 1411876-ban árvíz, 1886-ban nagy tűzvész sújtotta. Az 1900. évi népszámláláskor Palonán volt 1903 lélek 359 házban. Anyanyelv szerint 138 magyar, 584 német, 1161 sokacz, 12 tót, 8 szerb. Vallás szerint 1836 róm. kath., 30 gör. kel., 3 ág. ev., 3 ref., 17 izr. 14 egyéb. A község határa 10,527 kat. hold. Ebből 1893-ban a községé 1022, a kincstáré 6449 hold volt. A község határában vannak: Zsidóduna, Vajas, Makkos, Cseres és Barkás. Az ú. n. Parlagi szőlőkben a Bácsújlak felől jövő út mellett egy régi nagyobb földvár található. A lakosság temetkezési és önsegélyző egyesületet tart fenn. Fiókja van itt a Délmagyarországi gazd. egyesületnek. Posta helyben, távíró Bács, vasúti állomás Paripás. E község környékén három helység pusztúlt el. U. m. Hullatag, mely 1448-ban szerepel és nagyjában Buki sorsát osztotta. (Erről más helyen van szó. 1480-ban a Sápi Szentbertalani család birtoka. Két évvel később a Patolcsiaké és még 1525-ben is ők az urai - Sáp falu ugyanazon a sorson volt. - Gyümölcsény 1334-ben érseki birtok, melyet másért cserél el.

Paripás. A hódsági járásban van Liliomos és Bács között. Előbbi neve Parabuty. A templomi könyvek feljegyzései szerint már 1700-ban voltak itt letelepűlt szerbek. 1715-ben van négy adófizetője. 1722-ben már falunak írják. A következő években többször szerepel az adólajstromban. 1767-ben volt itt az első német telepítés. Az 1768. évi kamarai térkép szerint Parabutyon 113 szerb család lakik, a falu területe 4431 hold, 110 telekkel. A falu a kamarától bérli Csakovácz pusztát (1984 hold) és Goloszelistye pusztát (2008 hold.) Mindkét puszta a falu fölött van. A régi falunak helye a mostani falutól éjszaknyugatra, Hódság felé van feltüntetve. 1772 július 24-én volt a falu úrbéri rendezése, mikor az említett két pusztát meghagyták birtokában. 1781-ben németek telepedtek ide Hódság, Filipova s Karavukováról. Így 1782-ben is jöttek be németek nagyobb számmal Bukin, Novoszeló s Gajdobrából. A betelepülők a kincstártól 60 házhelyet, üres telkeket, három évi szabadságot és 18 forintot kaptak egy-egy ház építésére. 1786-ban már külföldi németek is jöttek, a kik egyenként házat, kocsit, tehenet, lovat kaptak. Az 1805-iki úrbéri új rendezés szerint volt itt 160 adóköteles és 7 szabad telek. Ezekből 98 telek a katholikusoké, 62 a szerb gazdáké. A szerb és a kath. papnak 1-1, a tanítónak 1/2, a jegyzőnek 1 1/4, a községnek 1 5/8, a mészárszéknek 1/2 szabad telke volt. Fölös föld 5/8 sessio. A szerb és a német lakosság között, mivel földjeik nem voltak egymástól elkülönítve, sok kellemetlenség volt. Ezért a szerbek sok évi megfontolás után 1816-ban készek még áldozatok árán is megszüntetni a mostani állapotot, ha földjeiket külön testben kapják ki. Eziránt kérvényt is adtak be a vármegyéhez. Ipara ekkor már virágzó volt. 1840-ben kaptak czéhszabadalmat az asztalos, lakatos, ács, kovács, szabó, takács stb. czéhek. A róm. kath. lelkészség 1767-ben szerveztetett. Nep. Szt. János tiszteletére emelt temploma 1811-ben épűlt és 1880-ban renováltatott. A gör. kel. templom 1775-ből való. A községnek ismert régibb pecsétje 1743-ból való. Az 1900. évi népszámlálás szerint Parabutyon 764 házban 4347 lélek volt. Anyanyelv szerint így oszlottak meg: 3643 német, 475 szerb, 194 magyar, 32 tót és egyéb. Vallás szerint volt 3725 róm. kath., 454 gör. kel., 94 izr., 37 ág. ev., 32 egyéb. A község határa 9109 kat. hold. Van a községben kaszinó, temetkezési egyesület, ifjusági egyesület és a megyei gazd. egyesületnek fiókja. Van téglagyár. Itt feküdt, nem messze a községtől hajdan Varjad falu. 1425-ben csak a Kéméndi család előnevében van említve, de 1433-ban már a Varjadi család is szerepel, 1457-ben pedig a Varjadi Császár család is. 1480-ban a Csobai és a Derzsi, 1499-ben pedig a Sántha család előneveként is szerepel. 1522-ben a megyei dézsmalajstromban még megtaláljuk, de azután nyoma vész. - Másik ily helység Mácsa, mely 1406-ban a Doroszlai Kis családé, később a Maróthiaké, majd ezek révén 1477-ben a Báthoriaké. - Itt lehetett valahol Tolmács is, melynek viszonyairól csak annyi tudható, hogy a XV. században fennállott. 1506-ban a Kenderesi családnak előneveként van említve.

Parrag. A palánkai járásban levő Parrag község Bácstól keletre fekszik. Előbbi neve Paraga. E községet aligha lehet a Zond mellett régebben említett Prágával azonosítani, a mely a mai Monosterszegtől keletre lehetett, s 1382-ben az óbudai apáczák birtoka volt egész a mohácsi vészig. A török defterekben említett Parragot lehet e község elődjének tekinteni, a mely, Steltzer közlése szerint, a bácsi nahijében Paraga, vagy Nagy-Parrag czímen 1554-ben és 1570-ben 1424-4, 1590-ben 19 adózó házzal van felsorolva. A mai helység első nyomát 1699-ben Bács vármegye legrégibb összeírásából ismerjük, a hol 22 parasztgazdával és 60 hold szántófölddel szerepel Paragh név alatt. Az 1715. évi vármegyei adólajstromban 23 adófizetővel szerepel. Ezután is folytonosan, mint adófizető szerepel az adójegyzékben. Az 1768. évi kamarai térképen Paraga falu Goladobra és Radovics puszták területén van feltűntetve 81 szerb családdal. 1772 aug. 19-én történt a falu úrbéri rendezése. Egy telekre 32 holdat számítanak; a falu az említett két pusztán kívül más önálló pusztával nem bír. 1785-6. években a földből szivárgó sok víz miatt egy félórai távolságra eső szárazabb talajra helyezték át a falut és 1790-3-ban kérték a kincstártól, hogy a templomot is oda tehessék át. 1791-ben az eladásra szánt kamarai birtokok leírása szerint Paragán csak 531 lélek volt, és pedig görögnemegyesűlt szerbek, a kik a palánkai uradalomba tartoztak. Így volt 1826-ban is s a gör. kel. szerbek 1798-1802-ben épített templomukhoz építtettek tornyot. 1900-ban Paragán volt: 1466 lélek, 265 ház. Anyanyelv szerint 1324 szerb, 48 magyar, 35 német, 19 tót, 40 egyéb nyelvű. Vallás szerint 1340 gör. kel., 15 ág. ev., 100 róm. kath., 10 izr. A község határa 3716 kat. hold. A lakosság földmívelő szövetkezetet tart fenn. Paraga régi czímerpecsétjéből ismeretes az 1730-as években használt, melyen Szt. György lovag lóháton, keresztben végződő dárdáját a sárkány torkába döfi. A körírat: "Sig. Reg. Caall Parága" azaz "Királyi kincstári Paraga pecsétje". A második pecsét 1740-43. évekből ismeretes az akkor szokásos metszésű falusi jelekkel: csoroszlya, kalász, szántóvas egymás mellett, ezek alatt keresztbe fektetve egy lapát vagy kapa. Felűl e két betű: "S. P." azaz "Selo Paraga." Paraga neve az 1904. évi belügyminiszteri rendelet szerint Parrag-ra változott. Határrésze a Pelvay-szállás. A községtől nyugatra egy hosszas földháton két halom látható és Hódság felé a vasút mentében egy földvár maradványát lehet megfigyelni. A sztáro-szelo dűlőn volt első ízben a falu, a helyét ma is jelzi egy kereszt a földek között. A szerb beköltözés emlékét egy ikonosztáz, oltárkép őrzi, a melyet még az athoshegyi szerezetes hozott magával. Ez most a községház tanácstermében van. Van posta, távíró és vasútállomása.

Péterréve. Az óbecsei járásban van. 1904 előtt Petrovoszeló volt a neve, s ez a név a török korban kerűlt használatba a régi Péterréve helyett. Ennek múltja egész 1093-ig nyúlik vissza, a mikor Szt. László király a tihanyi apátság birtokait és jogait felsorolván, Péterrévét is említi a Tisza mellett. 1247-ben IV. Béla Pongrácz grófnak birtokait bejáratva, említi az oklevél Zentarévét és Zanathot a Tisza mellett, s egy Halász nevű falut, a mely ott van, a hol a Harangod folyó a Morotvába szakad, a mely Péterrév felől jön. Ezek azonban, valószínű, hogy tiszántúli helyek s így az említett Péterréve is a torontáli oldalon lehetett. 1422-ben (Pesti szerint 1441-ben) Brankovics György, többi között bácsmegyei Péterréve nevű birtokát rokonának: Birinyi Pálnak adományozta. 1440-ben pedig szintén Brankovics György elzálogosította itteni birtokát Geszti Mihály fiának, Lászlónak. Az 1522. évi csongrádmegyei tizedjegyzékben, a hová akkor a Tisza vidéke is tartozott, fel van sorolva Péterréve is. Péterrévében a dézsmabúza Kustár Tamás szérűjében volt összehordva. Péterrévét ezen a néven többé nem találjuk, mert a török defterek a szegedi nahijében már Petrovoszelót, másként Petrovczét sorolnak fel 1590-ben 9 adózó házzal. 1665-ben Szelepcsényi György kalocsai érsek az érsekség régibb birtokait összeírván, Petrovoszelót is felsorolja. Az 1690-es török határmappán a Tisza mellett, Mohol alatt, egy Stari (régi) Petrovoselo nevű hely s ez alatt Petrovoselo falu van feltüntetve egy templommal. Így tüntetik fel Ó- és Újpetrovoszelónak helyét Homannak 1720. és Liedlnek 1740. évi térképei is. Petrovoszeló a tiszai határőrvidék szervezetébe felvétetve, 1702-ben határőri helység lett. A szerbek 1698-ban telepedtek itt le. 1717-ben a katonaság ökröket legeltetett Petrovoszelón. 1740 körűl Bács vármegyének panaszából tudjuk, hogy Petrovoszeló katonai helynek három pusztája van: Obornyácsa, Szvianicsa és Vizes. 50 katonát tartozik kiállítani, pedig 200 adóképes egyén lakik itt. A tiszai határőrvidék megszűntével 1751-ben Petrovoszeló is a szabadalmazott koronai kerületbe kerűlt. 1767-ben 22 magyar család is lakott itt, az 1777. évi összeíráskor pedig 194 gazdát, 10 házas és 5 házatlan zsellért találtak itt. 1789-ben panaszolják a petrovoszelói magyarok, hogy bár a szerbektől külön földeket kaptak, de azért nyolcz évi itt tartózkodásuk óta sokat kellett elszenvedniök 143tőlük. 1805-ben Petrovoszelóhoz tartozó puszták voltak Vizes, Zednicza s Obornyácza. 1848-ban a koronai kerület megszűnt és Petrovoszeló a vármegyébe kerűlt, 1870-ben pedig megváltotta magát a földesúri terhek alól. Iparosczéhei, a lakatosok, bognárok, stb. 1815-ben kaptak szabadalmat. Petrovoszelónak régi pecsétje a tiszai koronai kerület közös pecsétje, a mely 1751-ből való. A róm. kath. parókia 1774-ben szerveztetett. Mindszentekről czímzett templomuk 1805-ben épűlt, 1854-ben a tűzvész, mely a községnek harmadrészét elpusztította, a templomot is megrongálta, de nemsokára renoválták. A gör. kel. s az izr. vallású híveknek szintén van templomuk. A községtől nyugatra, az úgynevezett belföldeken egy régi nagy halom van, a Tisza mellett pedig még hat ilyen halom található. A község határa 20,150 kat. hold. Nagyobb birtokos a község, mint testület. Az 1900. évi népszámláláskor Péterréven 9504 lélek volt, 1862 házban. Anyanyelv szerint 7463 magyar, 47 német, 3 horvát, 1972 szerb, 28 egyéb. Vallás szerint 7036 róm. kath., 4 gör. kath., 1949 gör. kel., 16 ág. ev., 20 ref., 396 izr., 92 egyéb. Szépen rendezett, iparkodó község, van három országos vásárja. A lakosság olvasókört, társaskört, népkört, róm. kath. olvasókört, kath. legényegyletet, két szerb olvasókört, dalárdát, két temetkezési egyletet, fogyasztási és tej-szövetkezetet tart fenn. Van itt fiókja az orsz. munkás- és cselédpénztárnak száz taggal, kiknek tagdiját a község fizeti; van keresztény népbank és hitelegylet, r. t. Van két téglagyár és egy szikvízgyár is. A róm. kath., gör. kel. és izr. felekezetek külön-külön elemi iskolát tartanak fenn; összesen huszonkét tanterem van és két óvoda, melyeknek összes fenntartási költségeit a politikai község saját törzsvagyona jövedelméből fedezi. Van vasuti állomása, postája és távirója.

Petrőcz. Az újvidéki járásban van. Előbbi neve Petrovácz. Ófutaktól éjszakra, Kölpény alatt, Bulkeszitől keletre fekszik. Vajjon az a Petrőcz nevű helység, mely már a XIV. században volt Bácsvármegyében, azonos-e ezzel a helységgel, még nem lehet eldönteni. Az ősi Petrőczöt 1437-ben a Garai család kapta meg, mint a magvaszakadt Szentiváni Balog Mihály birtokát, a melyet eddig jogtalanul birtokoltak a Keresztes testvérek. E község történetét 1579-ig lehet levezetni, míg a mai Petrovácz történetét csak 1703 óta ismerjük. Ugyanis 1703 óta Petrovácz, mint a futaki uradalomhoz tartozó puszta van felemlítve, a melyen 1715-ben 18 adófizető lakik. 1717-ben Petrovcze néven az akkori Bodrog vármegyébe jut. 1718 óta a futaki uradalom névsorában már mint falu szerepel, 19 adózóval. 1722-ben Petrócz néven említik 15 adófizető családdal, különben rendesen Petrovácznak írják. 1736-37-ben Petrovácz Alpárral együtt van megadóztatva. 1745 február 18-án bízta meg a futaki uradalom földesura Csernovics András Csányi Mátyást, hogy ez a petrováczi puszta eddigi szerb lakosságához evangélikus népet telepítsen, miért is neki és utódainak a falu elüljárói tisztét biztosítja. Csányi Pest vármegyéből több jobbágyot hozott. Pest vármegye 1746 márcz. 9-én Bács vármegye előtt panaszt emelt és a szökevényeket, 50 ev. jobbágyot visszakövetelte "Petrovácz pusztáról, a mely falunak is mondatik". Bács vármegye a jogosság szerint intézkedett, és 48 evangélikus tót családnak 1747 tavaszával régi helyére, Pest vármegyébe kellett visszaköltöznie. Az 1746 decz. 19-én Bács vármegyének bemutatott jövő évi adóösszeírás szerint Petrováczon legtöbb tót, kevés magyar és 18 szerb család, összesen 98 1/2 adózó maradt hátra. 1747 május 25-én Csernovics Arzén magyar nyelven újból szerződést kötött a Petrováczon lakó régibb és 1745-ben itt letelepedett jobbágyaival, mely szerint Petrovácz helység egész határát és a Bodony nevű pusztát nekik évi 1000 frtért és a termés (búza, árpa, zab, köles és kukoricza) 1/9, (Bodonyból pedig 1/8) részeért átengedi. A helységben egy uradalmi és egy községi kocsma lehet, a mészárszék, mint azelőtt is, a falué marad. A földesúr megigéri, hogy a lakosság, ha felsőbb helyről erre nézve engedélyt kap, evangélikus papot is tarthat. A falu részéről aláírták a szerződést Csányi Mátyás szabados, 2 bíró, 6 esküdt és 8 lakos, magyar és szerb vegyesen. 1752-ben a falu pörben van földesurával, mert az Bodon pusztának egy részét Begecsnek is bérbe adta és Petrovácz pusztán a falu nem kis károsításával kalugyereket vagy görög keleti szerzeteseket is tart. A helység régibb pecsétje (az 1760-80-as évekből) egy nagy szántóvas és csoroszlya között embert tüntet fel, jobbjában sarlóval; alatta egy lapát van keresztűl fektetve. A körűlírás: "Sigillvm Petrovacz." Ezt a pecsétet még az 1840-es években is használták, csakhogy íly körűlírással: "Sigill. Comun. Petrovatz 1441787." 1783-ban lett Petrováczon az önálló evang. egyház, templomot 1822-ben építettek. Ipara a múlt század elején már jelentékeny volt. A csizmadia, kovács, szabó, kerékgyártó, kalapos, szűcs, ács-iparok 1841-ben kaptak czéhszabadalmat. Földesura ekkor a gróf Brunszwik család volt. Itt van a legnevezetesebb bácskai komló-piacz. Az 1900. évi népszámláláskor 7867 (1890-ben 7857) lélek volt itt 1521 házban. Anyanyelv szerint 135 magyar, 205 német, 7491 tót, 2 horvát, 29 szerb, 5 egyéb. Vallás szerint 121 róm. kath., 30 gör. kel., 7428 ág. ev., 7 ref., 106 izr., 175 egyéb. A község határa 11,098 kat. hold; ebből 1893-ban 1019 a községé és 675 hold gróf Choteké volt. A községben van iparosegyesület és takarékpénztár. Az 1904. évi miniszteri rendelet szerint Petrovácz hivatalos neve Petrőcz lett. Határában van Kisirmova. A Kosztelecz (templomhely) dűlőről azt beszélik, hogy ott régebben téglákat s régi épület nyomait, sőt kincset is találtak. Van postája és távírdája, vasúti állomása Petrőcz-Dunagálos. E község vidékén is több oly helység feküdt, mely az idők folyamán elpusztúlt. Így Bodony már a XIII. században ismert hely. Első okleveles nyomára 1282-ben találunk, a mikor az Irmo nevű birtok szomszédjaként szerepel. Templomáról az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék megemlékezik. E falutól vette nevét a XIV. században felbukkanó Bondonyi család, melynek egyik tagját, Bodonyi Ipach unokáját, Pétert, 1336-ban említi oklevél. Ez az adat, kapcsolatban az 1282. évi oklevéllel, kétségtelenné teszi, hogy Chuka fia Ipach, a Bodonyi család őse, már a XIII. században ura volt e birtoknak. Bodon falu miatt a Csicseriek és Várdaiak is pörösködnek 1372-ben. 1395-ben említik először Bodoni László fiát, Istvánt, a ki a Sáfár nevet veszi fel Bodonyi előnévvel; az ő leszármazottaival az egész XV. századon át találkozunk. Egyik Sáfár de Bodon, György, 1428-ban királyi ember is volt. Bodoni István fia György 1406-ban hűtlenségi perbe keveredett, a miért Zsigmond király jószágaitól megfosztván őt, többi között bodonyi birtokát is Maróthi János macsói bánnak adományozta. A XV. században Bodonyi előnévvel más nemesek is előtűnnek, így 1432-ben a Nekcse család, melynek itt birtoka is volt; azután a Zombori család 1470-ben. A XVI. század kezdetén, 1517-ben, Kis-Bodon nevével találkozunk, melynek akkori ura, Bodonyi Vitéz Lénárd, birtokát elhalálozása után Lajos király Brezniszei Jánosnak adja. Iványi szerint ez a Kis-Bodon azonos lehet az 1338-42. évi pápai tizedlajstromban szereplő Bodok-Minor nevű birtokkal, a mely itt terűlt el. Bodonyról a török defterek is szólnak: 1554-ben, 1570 körűl és 1590-ben. Ettől fogva a falu többé nem szerepel, a XVIII. században már csak pusztaként említik, a mikor a futaki uradalomhoz tartozott. 1747-ben Csernovics, a futaki földesúr, Bodony pusztát a petrőczieknek adta haszonbérbe s azóta Petrőczhöz is tartozik. - Bálintfalva állítólag Petrőcz és Palánka vidékén feküdt. A XV. század elején Csigurdi Balázs fia Sandrinus birtoka volt, a ki azt 1418-ban Garai Jánosnak adja el. A Garaiak 1432-ben is birtokában vannak. Iványi szerint Bálintfalva azonos Bálintkürte helységgel, mely 1455-ben a Lekcsei Sulyok családot uralta és 1508-ban szintén. - Itt fekhetett e tájon Szent-Imre is, melyet 1437-ben említ először egy oklevél, Kápolnával és Kulcsvölgygyel egyetemben.

Pinczéd. A hódsági járásban Úrszentiván nyugati szomszédja. 1904 előtt Plvniczának hívták. Neve csak a török korszakban keletkezett. Határában van a régen Szántónak nevezett helység, mely később Szántova és Szántovácz néven említtetik. E helység névvel először 1650-ben találkozunk, a midőn Zolnai Gombkötő Jánost és érdektársait bevezetik a nekik Pálfy nádor által adományozott Nagyfin, Cziket, Ochak, Pivnicza és Veprovnicza nevű birtokokba. Az Olber-féle 1700. évi összeírás is felsorolja Pivniczát, mint pusztát (P. deserta). 1715-ben már falu volt Pivnicza 42 adófizetővel. Az 1717. évi adóösszeírásban a magyarok által Pinszkinek, a szerbek által Pivniczának neveztetett a falu, melyben 15 adózó szerb volt a falu bírájával, Ilia Starral együtt. 1722-ben az adóösszeírásban Pivnicza in Szántov van említve, azaz Pivnicza falu, a mely Szántó pusztán épűlt, a mely a falu határába tartozik. Lakott itt ekkor 84 házasfél. 1724-ben Pivniczát Billard Mihály bérelte ki három, 1727-ben ismét három évre a kamarától. 1725-ben Pivniczán volt 99 adózó egyén. 1734-ben Pivnicza, 1736-ban Óplvnics puszta szerepel. Az 1768. évi kamarai térkép szerzője Szántovácz faluról Parabuty és Deszpotszentiván között azt mondja, hogy ezt a nép helytelenűl Pivniczának nevezi. A falu éjszaknyugati határrészén Lality alatt volt egy Pivnicza nevű puszta 3709 hold területtel. E földrész 145déli részében, a falutól nyugatra, egy régi templom helyét is feltűnteti a térkép, a mely Szántovácz falu határrészének mutatja. 1780-ban a pivniczai uradalom határrésze Golodobra, Radojevics, Starepivnicza és Pettao puszták. A pivniczai róm. katholikusok (1900-ban 65-en) Parabuty filiája voltak. Az evangélikusoknak Felsőpivniczán 1791 óta, az alsóban 1840 óta van anyaegyházuk. Pivnicza falu régi pecsétje 1728-ból való. Van három temploma, a gör. kel. 1746-ban, az ág. ev. tót 1826-ban, az ág. ev. német 1898-ban épűlt. Az 1900. évi népszámláláskor Pinczéden volt 4977 lélek 908 házban. Anyanyelv szerint 2871 tót, 1486 szerb, 356 német, 223 magyar, 21 kisorosz, 1 horvát, 19 egyéb. Vallás szerint 3217 ág. ev., 1497 gör. kel., 77 izr., 65 róm. kath., 21 gör. kath., 13 ref., 2 unitárius; 45 egyéb. A község határa 9954 kat. hold. A lakosság önsegélyző és előlegezési egyletet és olvasókört tart fenn. Van gőzmalom is. A község határában Lality felé négy halom s egy földvár maradványa van, mely utóbbit a nép Csongrádnak, azaz Feketevárnak nevez. Van postája, távírója, vasútja. Péterréve határában feküdt hajdan Szentpéter, vagy Babaszentpéter nevű helység. 1399-ben találkozunk nevével először a Babaszentpéteri család nevében. 1418-ban ennek és a Csigerdi családnak az itteni birtokait a Garaiak szerzik meg és 1432-ben osztozkodnak meg rajta. - E tájt valahol fekhetett Perlek is, 1440-ben Brankovics György birtoka, melyet Geszti Lászlónak elzálogosít. E zálogjog Birini Pálra szállott, de ez 1441-ben nótáztatván, I. Ulászló Várdai Miklósnak adományozta a birtokot.

Piros. Az újvidéki járásban van Futak fölött. Már 1237-ben említik, mint bácsvármegyei falut, a mely a bodrogi várhoz tartozott, de a nagy távolság miatt annak nem nagy hasznára volt. Ezért Béla király többi között a bélakúti apátságnak adományozta. 1267-ben mint a Harsány és Kér nevű birtokok éjszaki szomszédját s mint a péterváradi apátság birtokát említik. 1432-ben Garai Miklós nádor birtokai között felsorolták Piros helységet is, mely a mainak megfelel. A török defterek 1553-ban a bácsi nahijében Irmok és Alpár után egy Cserinklisza nevű falut is említenek 3 fizető és 9 nem fizető házzal, továbbá még Katok (Futak?) és Varadincz (Újvidék) után is van egy Cserin felemlítve 4 fizető és 3 nem fizető házzal. A Cserin név nem egyéb, mint pirosnak szláv nyelvű fordítása és a felemlítés sorrendje szerint mind a kettő megfelelhet a mai Pirosnak, melyet e néven 1590-ben említenek a defterek 20 házzal. A török kiűzése után Piros mint puszta kerűlt a futaki uradalomba, de 1717 óta mindíg mint falu szerepel, sőt 1737-ben külön egy Veliki-Piros nevű pusztát is említenek a futaki uradalomban. 1747-ben a faluban 50 szerb család volt, a kik közé 1786 nyarán még 50 magyar család költözött Heves vármegyéből s ezeknek Hadik András, a futaki uradalom birtokosa három évi szabadságot engedett. Jelenleg a gör. keletieknek és a reformátusoknak van e faluban templomuk, az előbbi 1704-ben az utóbbi 1844-ben épűlt. A község régibb pecsétjén (1760-as évekből) Szt. Lőrincz áll, balkezében rostélyt, jobb kezében pálmaágat tart, fölötte korona van s kétoldalt W. és P. betűk. Egy 1820-as években használt újabb pecsétjén két pálmaág között két szántóvas s ezek között egy kalász van. Körírata: "Sig. Com. Piros. 1792." Piros földesura a múlt század elején a gróf Brunszwik család volt. Az 1900. évi népszámláláskor Piroson volt 2203 lélek 455 házban. Anyanyelv szerint 1009 magyar, 72 német, 64 tót, 1048 szerb, 10 egyéb. Vallás szerint 76 r. kath., 1028 gör. kel., 109 ág. ev., 932 ref., 13 izr., 44 egyéb. A község határa 5166 kat. hold. Ebből 1893-ban a községé volt 232 hold és gróf Chotek futaki uradalmi birtokosnak 632 holdnyi birtoka. A lakosság földmívelő szövetkezetet és egy hitelszövetkezetet tart fenn. A határban a dűlőnevek túlnyomó részben magyarok. A községnek van postája, távíró és vasúti állomása. Piros vidékén feküdt hajdan Aranylábu-Bács. Ily nevű (villa Aranlabovbach) falut helyez Újvidék szomszédságába Iványi. Egy XIII. századbeli adat szerint e helységnek Szt. Miklósról czímzett monostora is volt (monasterium beati Nicolai de Bach pedis aurei). Földesura Turey fia, Péter comes volt, a ki hűtlenségi pörbe keveredvén, birtokát a király elkobozta és egy Bachkolda nevű kúnnak adta. Ennek fiai, IV. Béla parancsára, István ifjabb király ellen hadat vezetvén, István őket is megfosztotta a birtokuktól és 1267-ben Iván fiának Andrásnak adományozta jószágukat, a ki ifjabb István királynak, üldöztetése idejében, sok szolgálatot tett. Ugyan e század vége felé azonban, 1291-ben, Terytus fia Chaba említtetik a monostor kegyuraként, a ki olyan egyezséget kötött a bélakúti 146apáttal, hogy utódai öröklik ugyan a kegyuraságot, de minden egyéb jog nélkül a monostor birtokait illetőleg; ennek fejében a váradi révben minden díj alól mentesek. A helységről több adat nincsen.

Regőcze. A bajai járásban, a vármegye éjszaknyugati részében Katymár és Őrszállás (Sztanisics) között van. Előbbi neve Rigyicza. A hajdani Régyfalunak utóda, melyet Rigyicza néven már a török defterek is említenek 1590-ben 21 adózó házzal. Régy nevű birtokot 1346-ban a hájszentlőrinci káptalan más bodrogvármegyei birtokkal Tőttösnek adta bérbe, ki a helynek betelepítését magára vállalta. A telepítés meg is történt és Rég nemsokára, mint falu kezd szerepelni. 1399-ben Régy a Czobor család birtoka lett. Azontúl a XVI. századig gyakran találkozunk a nevével; de 1590-től fogva nevét Rigyiczának írják. A hajdani Régy falu a mai Rigyiczától keletre lehetett. 1640-ben nádori adományozás útján Ricsa (bizonyosan Rigyicza) birtokot Szombathelyi János kapta. Elfoglalása ellen 1659-ben Milojkovics Miklós és Szombathelyi J. óvást emelnek. Egy fél századdal később az 1699-ben készűlt Bács vármegye első összeírásában is szerepel Rigyicza a bajai járásban 39 gazdával; tehát aránylag népes kamarai falu lehetett. 1720 körűl ide telepedtek át a szomszéd Legyen falu lakosai, miért is Rigyiczát a köznép Újlegyennek is nevezte, míg az elhagyott puszta Ólegyen lett. Hivatalos íratokban Rigyicza az 1740-es években mindíg "Rigyicza máskép Legyen" név alatt ismeretes. 1721-ben a kamara Billard Mihálynak adta hat évre bérbe évi 140 frtért. Jó és termékeny földje, bő legelője van, de fája s vize nincs, a szénát is Sára pusztán gyűjtik. 1727-ben Rigyiczának 34 adófizetője volt, 1733-ban pedig 493 frt országos és 175 frt vármegyei háziadót fizetett a vármegyének. Az 1770-72-ben behozott urbárium a Rigyiczához tartozó földeket is szabályozta és a már előbb is az itteni lakosság által használt Szalasity és Peákova pusztákat, mint a lakosok telki illetőségeit, a falu határába kebelezte. Ekkor 98 telekföld volt itt; a három szerb papnak és jegyzőnek szabad földje volt. Különben a falu határa eme földrészekből állott: Rigyicza, Szalasity, Nagy- és Kispeákova; Rávna és Kríva kaszálók és a közlegelő. Rigyicza 1801 július 10-ig maradt kamarai birtok; ekkor I. Ferencz király Kovács Imrének és nejének szül. Márffy Katalinnak adományozta 61,994 frtért. Ma is e családé, mely rigyiczai előnevet kapott. A róm. kath. lelkészséget 1804-ben szervezték, templomot 1817-ben építettek s 1878-ban megújították. A gör. kel. felekezetűek 1844-ben építettek templomot. A helység régibb pecsétje a szokásos földmíves eszközökkel 1776-ból való. A községben két kastély van, mindeniket a község régi földesurai a rigyiczai és a horti Kovách család építtette, egyiket 1814-ben, másikat 1830-ban, s mindenik ma is a család birtokában van. Nagyobb birtoka rajtuk kívűl Preininger Jánosnak van. A község alatt a vasúti állomástól délnyugatra, hatalmas köralakú magaslaton négy nagyobb halom van. Az 1900. évi népszámláláskor Regőczén 3588 (1890-ben 3639.) lélek volt 692 házban. Anyanyelv szerint 877 magyar, 2321 német, 384 szerb, stb. Vallás szerint 3149 róm. kath., 384 gör. kel., 3 ág. ev., 2 ref., 50 izr. A lakosság három temetkezési egyletet, kaszinót és polgári olvasókört tart fenn. Van itt fiókja a Délvidéki földmívelők egyesületének. A község határa 10,675 kat. hold; ebből 1890-ben a községé volt 738 hold. Regőczén van vasút, távíró és posta. Itt feküdt hajdan Kakat helység, melyről a bővebb adatok hiányzanak. A XV. században a Kakadi család névadó községe, míg ugyanakkor a Zél család előneveként is említve van.

Rém. A bácsalmási járásban, Jánoshalma és Baja között van Felsőszentiván nyugati oldalán. Már a török defterek említik a bajai nahijében Rém falut 1580-ban 12 és 1590-ben 13 házzal. Rém szerb lakossága 1598-ban Esztergom vidékére költözött. A kalocsai érsek 1665-ben régibb okmányok alapján a falut az érsekséghez tartozónak mondotta. 1679-ben a rémiek az érseknek 3 frt adót fizettek. Mint szomszédjai, Borota és Zside, Rém is elpusztúlt, de a legújabb időben újra beletelepűlt s ekkor a m. kir. igazságügyminiszter 1883 decz. 16-án kelt rendeletével Rém községet Borota pusztájával a bajai kir. járásbíróság területéből kivette és az almásiba osztotta be. Róm. kath. temploma 1900-ban épűlt. Az 1900. évi népszámláláskor 1826 lélek volt a faluban 266 házban. Ebből anyanyelv szerint 1256 magyar, 558 német, 9 szerb, 3 egyéb. Vallás szerint 1806 róm. kath., 3 ref., 17 izr. A község határa 21,158 kat. hold. Ebből egy 1893. évi kimutatás szerint 1769 hold a községé, 2012 hold a helybeli földbirtokos társulaté 149volt. Nagyobb birtokosok Furó Lajos, Vaidinger Dezső, Rosenberg Jakab, Müller József, Klein Ferencz. Van postaügynöksége, vasúti- és távíró-állomása Bácsbokod. A mai Rém falu mellett, Jankovácztól nyugatra, terűlt el Borot, mely a mohácsi vész előtt szereplő Borothi család névadó helysége volt. Első említését Iványi találja 1237-ben a család nevében. 1391-ben, a mikor egy Borothi Pál nevű tolvajról tüntet fel adatot. 1400-ban azonban már királyi emberként szerepel egy Borothi Péter, a kinek fiát, Mihályt, 1401-ben említi oklevél. A XV. század során gyakran találkozunk Borothi nevű nemesek nevével. Ugyanez időben más családok innen veszik előnevüket, így a Boroti Biró család, melynek itt birtoka is volt; ezt Boroti Biró György magtalan elhunytával, 1481-ben a Czoborok nyerik el, Beregi Markos Péterrel, Szántai Marhárt Jánossal és Berjegi Alberttel egyetemben, Mátyás királytól. Ismerünk még, 1461-ben, Boroti előnévvel egy Tinas nevű nemest, 1466-ban Boroti Ollár és Boroti Nagy családokat, 1519-ben pedig Boroti Loránd Pált, a ki Bodrog vármegyei szolgabíró volt. A XVI. század elején, Balassi Lászlót találjuk Boroton birtokban, melyet 1511-ben, elhalta után, fivére, Fülöp abrahámi apát, vesz át. Az 1520. évi dézsmalajstrom is említi a falut, melyről az 1580. és 1590. évi török defterek is megemlékeznek. 1658-ban, Wesselényi Ferencz nádor már pusztaként Serényi Pálnak adományozta. A következő század első negyedében már végleg eltűnt a falu s 1724-ben egy bajai marhakereskedő legelőnek bérelte a lakatlan pusztát. A XIX. század 40-es éveiben a Grassalkovichok birtoka. - Csepcs (Csipcs) szintén e tájon lehetett. Már 1307-ből van róla okleveles említés. Ez a falu volt névadó helysége annak a Csepcsi családnak, mely a XIV. század első felében bukkan fel. 1333-ban a kalocsai káptalan bizonyságlevele szerint Csepcsi István.

Sajkásgyörgye. A zsablyai járásnak azelőtt Gyurgyevo nevű nagyközsége. A vármegye délkeleti sarkában van Zsablya alatt. Ez azonos a már 1350. évben említett Almásszentgyörgy helységgel, a mely a Futaki család birtoka volt. Később Futaki Dénes leánya útján Irugdi Andráshoz kerűlt; de ennek fiai a helységet 1350-ben Futaki Dénesnek és István nevű fiának visszaadták. 1513-ban a Zsablya mellett lévő Boldogasszonyfalvával együtt valami Gyürken nevű helység van említve, s így nem lehetetlen, hogy eme Gyürken alatt Gyurgyevót kell értenünk. A török defterekben 1570-ben Gyorgyevácz néven fordúl elő a titeli nahijében, négy adózó házzal. A helység azonban talán már a török alatt elpusztúlt s így pusztának maradt 1800-ig. 1799. év nyarán a gróf Széchen temerini uradalmából egy vármegyei okirat szerint 178 szerb család naszádosnak vagy csajkásnak jelentkezett határőri katonai életre és kész volt Paska pusztára áttelepedni. Vaniček (Gesch. der Militärgränze III. 113.) szerint 203 család (1610 lélekkel) jelentkezett e szándékkal: 278 tábori, 128 otthoni foglalkozásra alkalmas és 43 invalidus egyén meg 370 gyermek; tehát 815 férfiu és 795 nő. Miután a földesúrtól elbocsátást nyertek, a telepítés 1800-ban történt Gyurgyevo pusztán. Az új telephez Gyurgyevón kívűl: Biélabara, Ujpaska, Klisza, Vecskerek puszták adattak, a melyeken 6923 hold földet kaptak. Az új telep neve Gyurgyevo lett. Az 1808 decz. 11-én kelt rendeletre Gyurgyevóból és Nádalyból állították fel a hatodik csajkás-századot. A csajkás-kerület 1873-ban polgárosíttatván, a vármegyébe kebeleztetett vissza. A községben egy templom van, a gör. kel., mely 1805-ben épűlt. A róm. kath. egyház Zsablya filialisa. A község határa 11,902 k. hold, ebből a községé 4837 hold. Az 1900. évi népszámláláskor volt: 4465 lélek 801 házban. Anyanyelv szerint 332 magyar, 72 német, 1119 kisorosz, 2939 szerb. Vallás szerint 292 róm. kath., 1116 gör. kath., 2940 gör. kel., 25 ág. ev., 23 ref., 64 izr. A község határa 11,920 kat. hold. Van a községben két pénzintézet. A községtől éjszak felé van egy régi halom, keletre két halom, nyugatra a Csonka-halom. Postája, vasúti és távíróállomása helyben.

Sajkáslak. A titeli járásban van, előbbi neve Lok. 1441-ben a titeli káptalannak részbirtokai voltak Alsó- és Felsőalpáron, övéi voltak Laka és Várkony falvak is. A török defterek a titeli nahijében sorolják fel Lok falut 1590-ben 22 adózó házzal. Az 1690. évi török határmappán Mosorin mellett van feltüntetve Lok falu. Bács vármegyének 1699. évi első összeírásában Musurin után Lak is fel van sorolva 27 gazdával és 10 felnőtt fiúval. 1715-ben Loak falu 5 adófizetővel szerepel. 1717-ben 30 frt adót fizet. Az 1719. évi adösszeírásban Loknak 13 adófizetője van. 1722-ben 9 házasfél van felvéve Lokon. Az 1727. évi adóív 15011 adózót említ Lokon. 1732-ben Lokra 54 frt hadiadó és 19 frt vármegyei háziadó volt kivetve. 1745-ben Lokba és Mosorinba telepítik a szabadkai volt határőri milicziát, a mely a katonai életet még folytatni akarta. E szerint ezek a helységek katonai sánczokká lettek. 1750-ben nem szabadúlt fel a katonai hatóság alól, mert csajkásnak szánták. Minthogy azonban ennek szervezése egyelőre nem volt lehetséges, 1752-ben ideiglenesen a vármegyének adatik át, míg 1763-ban ismét katonai hatalom alá kerülve, csajkás szervezetbe soroztatik be. Végre csak 1873-ban kebeleztetett be ismét a vármegyébe. Lok hajdan a Mangura nevű nagy mocsár közepén volt, de II. József rendeletére az országút mellé tétetett. 1812-ben újra régi helyére tért vissza, mert ott levő földjeihez áradásokkor nem férhetett hozzá. Ugyanekkor a pétervári főhadikormány parancsára bizonynyal az országút menti új falu lerontatott, csak a templom és a kocsma maradt meg. Quits a vármegyei 1811. évi térképén Villova és Titel között tünteti fel Lokot. Bauer Bács-vármegyei 1825. évi térképén nincsen meg. Az 1830-as években Lok kis falu volt egy utczával és 40 házzal, Titeltől egy, Villovától fél órányira a titeli fennsík alatt. Az újabb térképek is rendesen feltüntetik Lokot. Az 1890. évi népszámláláskor volt itt 1233 lélek 225 házban. Anyanyelv szerint 1115 szerb, 34 német, 73 magyar, 8 horvát. Vallás szerint 133 róm. kath., 1021 gör. kel., 22 ág. ev. stb. A község határa 4867 kat. hold, ebből a községé 1976, a kincstáré 897, Gyurgyevo községé 211 hold. Postája, távíró és vasúti állomása van.

Sajkásszentiván. A titeli járásban van, a vármegye délkeleti csúcsában, Felsőkabol és Mozsor között. Előbbi neve Kovilszentiván. Steltzer szerint már 1254-ben várnak mondják. 1318-ig egészen a Szentivániak birtoka volt, ez évi november 1-én Szentiváni Bencsnek és Domokosnak fiai a titeli káptalan előtt Szentiván nevű örökölt birtokuknak felét Bekuni Antal fiainak: Pálnak és Fülöpnek, továbbá Mátyás fiának, Jakabnak ajándékozták. Hogy itt a Kovil melletti Szentivánról van szó, kitűnik abból a körűlményből, hogy a bevallás a titeli káptalan előtt történt, mint legközelebbi hiteles helyen. 1487-ben is ugyancsak a titeli káptalan vezette be Szentiváni Pált, Szentkirályi Jánost, Lászlót, Istvánt és Fejes Lászlót possessio Szent-Iván birtokába, a melyet ezek nova donatio czímén kaptak volt a királytól. Ezenkívül a török defterek említik Szentivánt a titeli nahijében 1554-ben 8, 1570 körűl 18 és 1590-ben 25 házzal. Az 1722. évi adóösszeírásban nem fordúl elő a neve. 1728-ban említtetik ugyan, de csak mint Szentiván puszta, a mely a kovili katonai sánczhoz tartozott. De tulajdonképen az e mellett lévő Kovil kincstári falué volt, legalább részben; mert 1731-ben utóbbiak panaszt tettek a vármegye előtt, hogy a militárisok a hozzájok tartozott Maliszentiván pusztát is elfoglalták. Így említik 1740-ben is. Kamarai falu volt 1769-ig, a midőn a csajkás miliczia szaporítása czéljából ezt a falut is csajkás szolgálatra osztották be, míg végre 1873-ban ismét a vármegyéhez kerűlt vissza. Határában a községnek 1970, az angol-osztrák banknak 190, a kincstárnak 126 hold birtoka van. Az 1900. évi népszámláláskor Sajkásszentivánon volt: 2987 lélek 558 házban. Anyanyelv szerint: 131 magyar, 1183 német, 1661 szerb, 10 egyéb. Vallás szerint: 126 róm. kath., 1639 gör. kel., 1122 ág. ev., 45 ref., 26 egyéb. A lakosság egy olvasókört és egy hitelintézetet tart fenn. Van téglagyár is. A község határa 6713 kat. hold. A róm. kath. hívek egyházilag Zsablyához tartoznak, az ág. evangélikusok 1877-ben szervezték anyaegyházukat. A község határában négy régi halom van. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.

Sóvé. Lásd: Ósóvé, Újsóvé.

Szeghegy. A topolyai járásban fekszik. 1476-ban a Maróthiak birtoka volt s Szegegyház néven említik. 1520-ban Csongrád vármegyéhez tartozott s a csongrádi dézsmajegyzékben fordúl elő. Az 1543-iki kalocsai érseki úrbáriumban is fel van említve, csakhogy elszlávosított alakban: Szekity. A török defterek a szabadkai nahijében Szeghegyet és Szegegyházat is említenek, a mi feltűnő, mert ez a két név csak ugyanazt az egy helyet jelentheti, vagy pedig a régi falu mellett egy új telep keletkezett, melynek régi neve mellett ennek újabb szláv alakját is használják. Szeghegyen 1580-ban 31, 1590-ben 37 adózó ház, Szegegyházban pedig 1580-ban 5, 1590-ben 10 adózó ház volt. 1652-ben Wesselényi Ferencz birtokai között van említve Szeketics, mint szerb falu. 1655-ben Wesselényi Ádám beiktattatott Szeketics birtokába. 1702-ben Thournon új-bodrogvármegyei 151főispán körlevelet intéz Szabadka, Hegyes és Emusics, másképen Sekitsch helyekhez. A két utóbbi név összeállítása helytelen. 1737-ben és 1751-ben Szekity pusztának írják. Az 1768-ik évi Kovács-féle kamarai térképen Szekity puszta, mint Kishegyes délkeleti szomszédja a Krivája patak két ága között, egy régi templomhelylyel. E puszta legelőűl volt bérbe adva egyeseknek. 1786-ban Szekity pusztát az ú. n. Reichból jött németek telepítették be s már ekkor építették a mai ág. ev. templomot. 1796-ban a falut újra felmérték s beosztották. 1826-ban Szeghegynek, másképen Szikitynek említik ebben az időben, 1823-ban kapott czéhszabadalmat a kovács, kerékgyártó, lakatos, asztalos stb. czéh. Az 1849-iki július 14-én Szeghegy határában csata volt, a melynek emlékére egy honvédszobrot állítottak a községben. A falu régi pecsétje a következő: Egy kis halomból kiemelkedő fára mindkét oldalról egy-egy oroszlán ágaskodik szőlőfürtöt tartva. A halomban 1786. évszám látható. Körirat: "Szekityer Gericht Siegel." Szeghegyen az 1900. évi népszámláláskor volt 4936 lélek 918 házban. Anyanyelv szerint: 4664 német, 271 magyar. Vallás szerint: 172 róm. kath., 4622 ág. ev., 120 ref., 120 izr. A község határa 6837 kat. hold. Nagyobb birtokosok Becker Fülöp és Gerber Miklós. Az 1904. évi kalocsai sematizmus csak 45 katholikust említ, a kik egyházilag Kishegyeshez tartoznak. Az ág. ev. hívek egyháza 1886-ban alakúlt. A lakosság kaszinót és öt olvasókört tart fenn. Van itt gőzmalom is. A határban a dűlőnevek ma is jórészt magyarok. Szeghegyen 1901-ben avarkori lovas sírt találtak vas- és bronztárgyakkal.

Szentfülöp. A hódsági járásban, Hódság fölött, éjszak-keletre; előbbi neve Filipova. Erre a helyre utal a III. Béla idejében kelt szontai határjárásban ettől éjszakkeleti irányban említett Fizeg és "terra monasterii sancti Philippi." Tehát itt lehetett a Szentfülöp tiszteletére szentelt monostor. A nevével azonban jó sokáig nem találkozunk. A török defterek sem említik e helyet. 1639-ben Zsolnai Gombkötő János füleki hadnagynak és Rimai Istvánnak adományozza a nádor az általuk benépesített, eddig lakatlan bácsmegyei Filipovoszeló falut. 1652-ben Wesselényi Ferencz birtokában volt Filepfalu néven s volt benne hét ház. 1655-ben Wesselényi Ádámot iktatták be bácsmegyei Fülepi falu birtokába. Filipovót mint pusztát 1737-ben egy eszéki marhakereskedő, 1755-ben pedig Nagy István tartotta bérben. 1742-ben említik Filipova és Meggyes pusztákat. 1763-ban Cothmann Antal telepítési biztos Filipovát Perkaszevo pusztával egyesítve, Filipova falut kezdi telepíteni német családokkal s már tavaszszal 20 ház épűlt fel. A talaj szántóföldekre és rétekre igen alkalmas, fa azonban sehol sincsen, de nincsen messze a bácsi érsekség eredejétől, melyet csekély bér mellett élveznek is. Az 1768. évi Kovács-féle kamarai térképen Filipova falu alatt keletre Lality felé van a Kis Perkaszevo puszta és Hódság felé nyugatra Nemsacze puszta. Említik, hogy 1762-ben kezdték a falut apatini svábokkal telepíteni, s most már van kb. 60 házban 75 család. A falu határa 4052 hold, 101 telekkel. 1772-ben úrbéri rendezés volt Filipován. A falu Nemsacze puszta 1/4 részét úrbérileg használja. 1780-ban új úrbéri rendezés volt. 1792-ben pedig a falu a robotot s más úrbéri tartozást három évre megváltotta. A megváltást 1798-ban újabb három évre megújították. Említve van 257 gazda és 15 zsellér 272 házban. 1826-ban egy kamarai kimutatás szerint Filipovához tartozik Nemsacze puszta negyedrésze. Az itteni templom Szt. Fülöp s Jakab apostolok tiszteletére egy régibb templom helyébe 1804-ben épűlt; anyakönyve 1764 óta van. 1903-ban a község női zárdát építtetett a Miasszonyunkról nevezett apáczák számára, elemi leányiskola és óvoda czéljára. A községnek 1790-91-ben készűlt pecsétjén egy hosszú ruhába öltözött férfi-alak van, ki jobbjában botot tart, későbbi pecsétjén ugyanilyen alak püspöksüveggel van ábrázolva. 1863-ban nagy tűz pusztított a községben. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Szentfülöpön volt 3593 lélek 535 házban. Anyanyelv szerint: 75 magyar, 3478 német, 9 tót, 15 kisorosz, 9 szerb, stb. Vallás szerint: 3550 róm. kath., 14 gör. kath., 21 ág. ev. stb. A község határa 5446 kat. hold. Van itt gőzmalom és vajgyár, tejszövetkezet. Van három takarékpénztára, posta és távíró-hivatala és vasúti állomása.

Szentiván. L.: Bácsszentiván, Felsőszentiván, Sajkásszentiván, Úrszentiván.

Szenttamás. Az óbecsei járásban van. Szenttamás nevével először az 1338-42. évi tizedjegyzékben találkozunk. 1448-ban Szenttamás Zsámboki Pál birtoka volt Bács vármegyében. 1467-ben a kői káptalan az elhalt Zsámboki Pál szenttamási birtokaiba Sulyok Györgyöt iktatta be. 1469-ben a Zsámboki 152család a bácsi káptalan előtt osztályos atyafiakká fogadja a Sulyokokat, mire az országbiró e birtokokat örökre a Sulyokoknak ítéli oda. 1482-ben itt találjuk a Patolcsi családot. (1504-ben az országbíró felszólítja Újlaki Lőrinczet, hogy Újlaki Miklós leánya: Ursula számára az ő nagyapja után reájamaradt birtokokból adja ki az őket illető bácsmegyei Szenttamásfalva birtokot.) A Sulyok testvérek 1508-ban új adománylevelet kapnak a királytól a már eddig is békében bírt bácsmegyei szenttamási részbirtokokra. 1525-ben Patolcsi Gergelynek nagy része van itt. Szenttamáson az Újlakiaknak is volt részük. A török defterek a bácsi nahijében 1590-ben 23 adózó házzal sorolják fel Szenttamást. A török kivonulása után az itt talált szerbekből határőri sánczot szerveztek 1702-ben s ez katonai határőri szolgálatokat tett 1750 november 1-ig. 1728-ban Szenttamás katonai sáncz volt Putnik Doroshanin főkapitánysága alatt. Hozzátartozó pusztái voltak: Devecser, Sofronya, Szirnievo, Kipovó és Turia. A sáncz 400 főből álló lovas és gyalogos csapatot tartozott kiállítani. Ezek a katonák a verbásziaktól 150 hold földet ragadtak el. 1731-ben a vármegye panaszolja, hogy Szenttamás magához ragadta Kutas, Szirnievo, Kipove kamarai pusztákat egészen, Turia, Verbász és Felity pusztákat pedig részben. 1740-ben a vármegye panaszában említi, hogy e katonai sánczhoz két puszta: Devetser és Sofronya tartozik és csak 54 katonát köteles adni, pedig 200 adóképes egyént lehetne e helységben találni. A határőrvidék megszüntével 1751-ben a tiszai koronakerület egyik tagja lett. 1848-ban a vármegyébe kebeleztetik s 1870-ben a földesúri terhek alól megváltja magát. Ipara már a század elején szépen fejlett volt; a szabók, szűcsök stb. 1815-ben kaptak szabadalmat. Bauer 1805. évi feljegyzése szerint Szenttamástól keletre egy Puk nevű dűlő van. A faluhoz tartoznak még Razlivó, Devecser, Sofronya és Kutas puszták. Az 1848. évi magyar szabadságharczban Szenttamás volt a lázadó ráczok főfészke, mely több ostromot állott ki sikeresen, míg végre Perczel tábornok 1849 április 30-án bevette s borzasztóan lakolt eddigi bűneiért. A róm. kath. lakosoknak már 1784-ben volt parókiájuk s ez 1849-ben leégett. A templom 1815-ben épűlt, a 48-as zavarokban erősen megrongálódott. 1886-ban kibővítették. Azonkívűl van itt még gör. kel. templom is, a mely 1808-ból való. Szenttamáson az 1900. évi összeírás szerint volt 13,228 lélek 2419 házban. Anyanyelv szerint: 7371 szerb, 5108 magyar, 637 német, 65 kisorosz, 34 egyéb. Vallás szerint: 7830 gör. kel., 4893 róm. kath., 418 ág. ev., 156 izr., 250 ref. és egyéb. A község határa 43,207 kat. hold, ebből a községnek 2001 holdja van. Nagybirtokosok Dungyerszky Jása, Lázár és Steván, és ifj. Schaffer Mór. A községben van több kultúrális egylet: Magyar olvasókör, Szerb nőegylet, Szerb olvasóegylet, Mértékletességi egylet, Népkör. Gazdasági egyesületek: Szenttamási I. temetkezési egylet, I., II., III. Szenttamási földmívelő-szövetkezet, Földmíves- és munkás-egylet, Szenttamási I. szerb takarékpénztár, Szenttamási szerb kölcsönös segélyző-egylet, mint szövetkezet, Szenttamás I. magyar önsegélyző és hitelszövetkezet, Első magyar fogyasztási szövetkezet, Néphitelbank. Nagyobb ipari vállalatok: Mezőgazdasági szerszám-gyár, mely a Dungyerszky Lázáré; műmalom (vízi), Ferenczcsatorna részvénytársaságé; gőzmalom és gőzfűrész, Gavanszky testvérek és Alexievitsé; téglagyár, Käuser Jánosé; szódagyár, egyik Runits Milosé, másik Rosenberg Bernáté; eczetgyár, Berger Márké; mészégető, Dungyerszky Lázáré; könyvnyomda, Marinkov Szvetozáré. Az 1904. évi miniszteri rendelet szerint az eddigi Bácsszenttamás helyett Szenttamás a hivatalos neve. Határában több tanya van. Posta és távíró-hivatala helyben, három országos vásárt tart. E vidéken feküdt hajdan Szentpéter, a XV. század elején a Csévi Sáfárok és a Vitéz család birtoka, kik 1414 és 30 között részint el-, részint zálogba adták az ő részeiket a Garaiaknak. 1464-ben már csak a Garaiak vannak birtokosokként említve.

Szépliget. A palánkai járásban, Bulkeszinek nyugati szomszédja, Palánkától éjszakkeletre, előbbi nevén Gajdobra. Nevével először a török korban találkozunk. A mohácsi vész előtt itt egy premontrei rendű prépostság volt, melyet Pázmán Gajdelnek nevez. Pázmán Péter még a kalocsai egyházmegyéhez tartozó, gajdeli prémontrei prépostságról tesz említést, Palma pedig már Gajdel, seu Gajdobra prépostságot említ és a Gajdobra és Palánka között egy halmon talált romokat ama prépostság romjainak tartották. 1877-ben Haynald kalocsai érsek megbízásából Henszlmann Imre 153által végzett ásatások azonban valószínűvé tették, hogy ezek nem egyházi épületek, hanem inkább valami katonai őrhely romjai. E prépostságról semmi más adatunk nincsen, de a gajdeli prépostság czímét most is adományozzák. A török defterekben a bácsi nahijében felsorolt Dolne-Dobrát (1554-ben kettő, 1570-ben négy, 1590-ben 18 adózó házzal) Steltzer Gajdobrának tartja. Azonban valószínűbb, hogy a Bulkesz, Dobra, Pavlocz, Irmok, Alpár stbi sorban felsoroltak között Dobra lesz inkább a mai Gajdobra, akkor 3 fizető és 6 nem fizető házzal. Még az 1690. évi Bács vármegyei összeírásban sem találjuk Gajdobra nevét a falvak között, csak szomszédját: Obrováczot. Az 1702. évi kamarai összeírásban Gajdobra, mint új falú van említve. 1715-ben öt adófizetője van a falunak. 1717-ben a vármegyei pörben Gajdobra a szomszéd Obrováczczal az új Bodrog vármegyébe kerűlt, de csak négy szerb család volt itt hét adózóval. 1718-ban a vármegye 80, 1719-ben 100 forint adót vetett ki Gajdobrára. 1726-ban is adózó falu, 1731 körűl Gajdobrát a palánkai határőri miliczia magához ragadta. 1749 és 1752-ben Kerekity és Gajdobra nevét felcserélve is használják. 1756-ban 45 forint adója van. 1763-ban Cothmann telepítési biztos azt mondja, hogy Gajdobra kamarai pusztát akkor a kalocsai érsek tiszttartója és Kuluncsics bácsi postamester évi 500 forintért bérelték. Földje igen termékeny s főképen szénatermelésre igen alkalmas. Alatta egy Kerektó nevű víz is van. Hasonló talaja van Joszan pusztának is. E két pusztát egyesíteni kellene és falut telepíteni Gajdobrának ama része körűl, a hol akkor a magánosan álló gajdobrai vagy kerekityi postaház (1749 óta) volt. 1764-ben németek telepedtek le Gajdobrára 160 házban és az új kamarai falu 1767-ben kezdett adót fizetni 34 személylyel. A falutól keletre Bulkesz mellett van Joszan pusztája. Ez időből való a falu pecsétje is, melyen egy térdig érő ruhába öltözött paraszt ember, fején háromszögű kalappal áll, jobbjában három kalászt, baljában sarlót tart. Körirata: "Sigil. Comunitatis Gajdobrae." (Használták 1772-1826 között.) A róm. kath. parókiát 1765-ben szervezték; Szent-Mártonról czímzett temploma 1765-ben ideiglenesen vályogból, 1789-ben szilárd anyagból épűlt; 1883-ban megújították. 1772 augusztus 17-én volt Gajdobrán az úrbéri rendezés Joszan pusztával. 1787-ben Paraga területéből is kapott egy részt. 1784-ben a község iskolát építtetett. 1795-98-ig a gajdobraiak pénzen váltották meg a robotot. Gajdobra ekkor a palánkai kamarai uradalomba tartozott s határában 120 sessió volt 191 gazdával és 4 házas zsellérrel. 1859-ben a faluban volt 239 házban 2446 lélek. A lakosok gabona- és kender-termesztéssel foglalkoznak. A falu határában lévő nagyobb kiterjedésű mocsár lecsapoló csatorna által van a Dunával összeköttetésben. Az 1900. évi népszámláláskor Gajdobrán volt 2569 lélek 429 házban. Anyanyelv szerint: 124 magyar, 2429 német, 76 tót, 28 szerb. Vallás szerint: 2531 róm. kath., 25 gör. kel., 94 ág. ev., 8 ref. A község területe 5965 kat. hold; a határt 1894-ben tagosították. A lakosság két kaszinót, két gazdakört, egy temetkezési egyesületet tart fenn. Van itt három pénzintézet, egy kender- és egy téglagyár, gőzmalom és bortermelő-egylet. A község iskolaügye fejlett, 1897-ben r. kath. óvodát, 1906-ban hat tanteremből, egy tornateremből és tanítói lakásból álló emeletes iskolaépületet építtetett a r. kath. hitközség 83,000 kor. költséggel. Van postája, távíró és vasúti állomása. Határában volt a Kerekity-puszta a múlt században. Ez a puszta a hajdani Kerekegyház falu helyén volt s nevét őrizte. Erről tudjuk, hogy 1462-ben Szilágyi Erzsébet birtoka volt.

Szilágyi. Apatin és Bácsszentiván között a kincstár 1899-ben községet telepített s ezt Szilágyi Dezső néhai jeles miniszter emlékére Szilágyi-nak nevezte. 1907-ben Szilágyi Dezső emlékszobrát állították fel itt. A róm. kath. község eleintén egyházilag Bácsszentivánhoz tartozott, de 1900-ban önálló lelkészséget kapott s ekkor épűlt Szent István király tiszteletére a kápolna. 1906-ban pedig temploma. 1903-ban Szilágyiban már 1270 magyar róm. kath. lélek volt. A községet igen szépen rendezték. Van szép róm. kath. temploma (1905.) áll. elemi iskolája, áll. óvodája, postaügynöksége, plébániaépülete, községháza, olvasóegyesülete, epreskertje, gyümölcsfaiskolája, szedrese, s általában mindene, a mi egy rendezett község keretébe tartozik. Fiókja van itt a Délvidéki földmívelési egyesületnek. Nagybirtokos itt ma is az államkincstár. A határ dűlői között régi s érdekes nevűek a Kálvária dűlő, Csádalja, Római sáncz, Kápolna és Vízér. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Bácsszentiván.

Szilbács. A palánkai járásban van Parrag és Kölpény között. Bácstól keletre. Előbbi neve Szilbás. A helység létezéséről már a XIII. században tudunk. 1263-ban mint a Keszi nevű földterületnek szomszédját említik Zilbachot (a mai Szilbás déli szomszédja Bulkeszi.) 1267-ben Horlai és Kér birtokok határjárásában, mint nyugati szomszédok a Scylbach-i nemesek, azaz Szilbás részbirtokosai említtetnek. Csánki 1272-ben is említi Scilibach-ot. Az 1332-37. évi pápai dézsmalajstromban fel van sorolva Marcellinus plébánus de Zil. 1345-ben Kulpin szomszédai gyanánt említtetnek a Zylbathy-i nemesek. Egy Kurpe nevű bácsmegyei birtokban való bevezetésnél 1404-ben szerepelt Blasius de Zylbach. 1418-ban Kulpin határjárásában ismét mint szomszédot említik Zylbach-ot. 1455-ben a Lekcsei Sulyok családé, a mely ekkor e birtokára nézve is kölcsönös örökösödési szerződésre lép a Szántai Marhárti családdal. A török defterek a bácsi nahijében sorolják fel Szilbást 1590-ben 25 adózó házzal. A mai Szilbás, a mely 1690-ben szerbekkel telepíttetett be s 1714-ben pecsétje is volt, a bácsmegyei adójegyzékben fordúl elő, a hol 1715-ben 18 adófizetővel szerepel. Ezután Szent Mihálynak is nevezik. 1717-ben az új Bodrog vármegyének összeírásában Szilbás helyett Szent-Mihály van felvéve 33 szerb adófizetővel. 1718-ban pedig nem Szent-Mihálynak, hanem ismét Szilvásnak van írva e helység. 1722-ben Szilvás 28, 1727-ben 43 adózóval fordúl elő. 1748-ban Szilbásnak írják. 1732-ben Szilvásban tartotta meg a vármegye részleges gyűlését. 1746-ban egy Szilbás pusztát is említenek. 1763-ban Cothmann szerint a szilbásiak Gajdobra pusztát használják. Az 1760-as évi kamarai térképen Szilbás falu (61 szerb család) a mai helyén van feltűntetve. Keleti határából egy darabot Kulpinhoz foglaltak, és ezt Szilbás még követeli. Határától délkeletre van Bulkesz puszta s e fölött Szent-Mihály puszta. 1839-ben alakúlt az evang. tótok egyháza. A község határa 7040 kat. hold, melyből a községnek 386, Schmausz Ferencznek 1142 holdja van. Két templom van a községben, a görög keleti szerb 1720-ban, az ág. ev. 1886-ban épűlt. 1900-ban már 52 róm. kath. volt Szilbácson, a kik egyházilag Szépligethez (Gajdobra) tartoznak. 1871-72-ben a belvizek az egész határt elborították, s ekkor óriási éhinség volt. Van a községben kölcsönös segélyző takarékpénztár, két fogyasztási szövetkezet s olvasó-egylet. Az 1900. évi népszámláláskor itt 3311 lélek volt 577 házban. Anyanyelv szerint: 37 magyar, 81 német, 972 tót, 2156 szerb, 67 czigány. Vallás szerint: 52 róm. kath., 2206 gör. kel., 1018 ág. ev., 2 ref., 14 izr., 21 egyéb. Van postája, távíró és vasúti állomása. Határában állott hajdan Kürt falu, mely 1335-ben a bácsi káptalané, majd a prépostságé, de a Székely családnak is van itt része, melyet 1404-ben a Maróthiak és ezek révén, 1477-ben, a Báthoriak kapnak. 1439-ben bukkan fel a Kürti család birtokosként egész 1470-ig. Közben, 1464-ben, a Garai család is szerez benne részt. - Itt volt e tájon Kamarás is, mely 1390-ben már a Keresztúri családé. 1454-ben a Kórogyiakat és a Perényieket találjuk itt, 1504-ben pedig már Korvin Jánost.

Szilberek. Az apatini járásban, Doroszló és Veprőd között fekszik. Előbbi nevén Bresztovácz, mely a szláv nyelvben breszt-nek nevezett szilfáról kapta nevét. Már az 1543. évi érseki úrbéri lajstromban van egy Nagy-Bresztovácz (major), mely az érseknek 16 pénz harácsot ad évenkint. Valószínűen ez a török defterekben a zombori nahijében felsorolt kis falucska Bresztovo 1554-ben 3, 1570 körűl 5 és 1590-ben 8 adózó házzal. 1728-ban panaszolja a vármegye, hogy Gákova, másképen Bresztovácz kamarai pusztát a szegedi várparancsnok, a hová a zombori miliczia is tartozott, erőszakosan és önhatalmilag elfoglalta, katonai helylyé alakította és Kis-Oláhországból bejött siákokkal telepítette be, a kik pedig folytonosan rabolnak és kárt tesznek s annyira terjeszkednek, hogy már majdnem egészen Doroszló falu házai alatt szántanak. Ez a falu, mint a zombori katonai sáncznak filiálisa, 1740 körűl Bresztovicze néven fordúl elő. 1743-ban a vármegye kéri e helynek feloszlatását és 1745 július 1-én királyi rendelettel Bács vármegyébe is kebeleztetett. Október 7-én járt itt a feloszlató bizottság, az itteni 175 családfő a katonai élet folytatása mellett nyilatkozott s csak egy akart polgár lenni. 1746-ban még újonnan telepített kamarai faluként szerepel és a vármegye összeírja. 1757-ben 1200 forint volt az adója. 1763-ban Cothmann említi, hogy e falunak görög szertartású szerb lakossága van, mely saját területén kívül, Alsó-Gákova pusztát, Katalin dűlőt és Prekája pusztának negyedrészét bérben tartja. 1772-ben úrbéri rendezés volt itten, mely alkalommal 155a falu lakossága azt vitatta, hogy e falu Gákova pusztán épűlt, jóllehet itt Bresztovácz nevű külön puszta nem volt, ámbár a falu 1746-72-ig ilyen után is fizetett adót. A községnek Katalinhegy nevű határrészében három régi halom és egy földvár van. Róm. kath. lelkészi hivatala 1787-ben alakúlt, temploma 1818-ban épűlt, kétszer újították meg, először 1852-ben, és újabban 1896-ban. Van görög keleti temploma is, 1851-ből. A század elején kiváló ipara volt. 1834-ben vegyes czéh alakúlt s ugyanekkor kaptak szabadalmat a kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, kádárok, kötélverők, kalaposok, harisnyakötők, üvegesek, csizmadiák, vargák, szűcsök, szabók, festők, esztergályosok, asztalosok, takácsok czéhe. Lakosainak száma 5400 lélek 874 házban. Anyanyelv szerint: 259 magyar, 4356 német, 750 szerb, 33 egyéb. Vallás szerint: 4549 róm. kath., 751 görögkeleti, 8 ág. ev., 9 ref., 70 izr. A község határa 9397 kat. hold, ebből 1893-ban a községé 628, a kincstáré 719 hold volt. Nagyobb birtokosok Lelbach Károly örökösei. A lakosság kaszinót, társaskört, két temetkezési egyletet tart fenn. Van három pénzintézet s három szíkvízgyár. Van postája, postatakarékpénztára, távírója és vasúti állomása. Szilbereket legújabban az apatini járásból a hódságiba osztották át.

Szivácz. Lásd: Ószivácz, Újszivácz.

Szond. Az apatini járásban, Zombor alatt, Apatintól délkeletre van, a régi Bács vármegye felső végében. Előbbi neve Szonta. A község mai terjedelmes, de igen mocsaras határa már a XII. században együvé tartozott, t. i. Erdőddel szemben, a mostani dunai gőzkomp állomásától, Gombostól a Duna mentében fölfelé, egész a Dráva torkolatáig, s még ezen is túl, majdnem a Hulli szigetig. Éjszak felé is a mai határa lehetett; azonban kelet felé még jobban benyúlt a doroszlói határba; dél felé a mai Bogojeva határának felső része is, úgy látszik, még a régi Szontához tartozott, a melyet régi okmányaink terra Zund-nak, Souncha-nak neveznek s melyben több helység is volt. Legrégibb okmányunk egy határjárás III. Béla király idejéből 1173-1196-ból, melyet azonban csak egy 1394. évi átiratból ismerünk. Ez Macharias comes birtokát részletesen határolja meg. A határ legnagyobb része Machariásé, délkeleti vége pedig bizonyos Urosé volt. 1206-ban II. Endre király e Souncha (vagy helyesebben Sountha) nevű földet Machariás fiának, Tamás vitéznek és általa utódainak adományozza hűséges ragaszkodásáért. Az adományozott földterületet a kalocsai érsek be is járatja. 1231-ből van Szontára vonatkozó harmadik okmányunk és részletes határjárásunk. Ez évben t. i. II. Endre király Tamásnak iránta tanusított tántoríthatatlan hűségét s feláldozó szolgálatkészségét meg akarván jutalmazni, ismét megajándékozta s pedig Souncha nevű földbirtokkal, a mely eddig Urosé volt s a ki örökös nélkül halt meg. Ez volt az első okmányban bejárt terület délkeleti része. Ugyanakkor Tamás kérelmére a király annak összes eddigi birtokait újra bejáratja és felsorolja; s a többi között az apjától örökölt Bács vármegyei terra Zund-nak határait is felsorolják, melyek az 1173-96. éviekkel megegyeznek. A bejárt terra Zund a hozzátartozósággal három részre oszlott: I. Macharias comes, II. Gergely comes nővéreinek, t. i. Jakab (Mohornak fia) és Mihály (Mihály fia) nagynénjének és Botond anyjának, III. Gab nejének és a szt.-kereszti egyháznak részeire. Tamás bán a II. részt (nomen terrae illius est Zund), a melyben Gergely comesnek tornya volt felépítve, és a melyre Jakab és Mihály, nagynénjök után igényt tartottak, 124 márkáért megvette. Ez a rész körűlbelűl a mai Szonta körűl terűlt el. A III. birtokrészből Gab felesége részét is megvette Tamás 120 márkáért: Chaslov és Sanpaul nevű két falunak föld birtokát, mindkettő külön határokkal van körűlvéve. E két falu e szerint szintén a Zund nevű területen volt. Belzund fele Tamásé volt, fele Andrásé, a ki Tamás fivérének, Miklósnak fia volt. 1237-ben Tamás bán fiai, Gergely és Tamás, az apjok után rájok maradt birtokokban megosztoztak. 1247-ben Makár Tamásnak egy Miklós nevű fivére is volt. E Miklósnak fia, András 1247-ben apját Nicolaus "de villa Zund"-nak nevezi. 1270-ben a császmai káptalan előtt Makár utódai ismét megosztoztak a birtokokon, s ekkor említik többi között villa Zund juxta Danubium-ot. 1313-ban Aegidius mester (Gergely fia) halála előtt többi között örökölt Zond birtokát vejének hagyja. Az 1332-37-iki évi pápai dézsmalajstrom is említi Zond-ot. 1361-ben Félegyháztól délre volt Zund. Ezt nevezik villa reginalis exterior Zund-nak, alább Kyu Zond-nak is. Külső-Zond tehát akkor már a királynő birtoka volt. 1382 május 2-án Lajos király Erzsébet királynő beleegyezésével 156az óbudai Klarissza-apáczáknak, ezeknek felsővármegyei birtokaiért cserébe adja a Bács vármegyei királyi birtokokat: Belső Zond-ot, a vásár- és a dunai vámmal és három halastóval, valamint Külső-Zond-ot (exterior) is. 1394-ben a III. Béla-féle első határjárási okiratot a császmai káptalan átírja és Zond-ot ekkor oppidum-nak írják. Még a XV. században is az apáczáké Szond. 1395-ben a titeli káptalan Zsigmond kir. rendeletére határjárást tart Zond-ban. 1398-ban Zsigmond király Zond-ban tartózkodott és innen keltezte leveleit és adományait márczius 5, 6, 12-én. Zond városban az apáczák az egyházi patronátust is gyakorolták, s több adatunk van, hogy a plébániát ők adományozták. 1434-ban Gallus nevű mészáros (lanio) saját költségén Zond város végén egy szegény- vagy kór-házat épített, s ennek részére a kalocsai érseki helytartó (vallásügyi) szabályzatot adott. 1439-ben az apáczák tiltakoznak Thallóczi Máté és fivérei ellen Zond és a hozzá való falvak erőszakos megtámadása és elfoglalása miatt. E szerint Zond volt az uradalom feje és középpontja. 1439 okt. 9-én Albert király utasítja Tőttös László kincstartóját, hogy a kúnok és jászok adóiból Bazarád havasalföldi vajdának fizessen 600 aranyat. Datum in Zond. 1448-ban a vargák (sutor) czéhe Zund-ban az apáczák tiszttartóitól privilégiumot kapnak s ezt az apáczák is megerősítik. Zond-ot ekkor civitas-nak írják. 1451-ben Chomafalvai Fülöp a Zond városhoz való földekből és erdőkből egy darabot Chomafalvá-hoz csatolt jogtalanúl. Fülöp ellen Hunyadi János országkormányzó, 1453-ban a Zond-hoz tartozó Tótfalu lakosainak is védőlevelet ád és ugyanazon évben ezt a Fülöpöt és több más szomszédbirtokost a Zond város és tartozékaiban elkövetett birtokháborítás és határsértés miatt megbírságolták. 1456-ban a Zond város (oppidum) polgárai királyi védőlevelet kapnak, hogy az országban keresetök után járván, őket mások vétkei és adósságaiért felelősekké tenni nem szabad. 1459-ben Mátyás király Zond városnak és a hozzá való falvaknak szabadságot ad új tisztválasztásokra, miután az előbbieket zsarolásuk miatt hivataluktól megfosztotta. 1459-ben egy év óta Zond város jövedelmeit János czeglédi plébános kezelte, s ezt most az esztergomi érsek arra kötelezi, hogy az apáczáknak számot adjon. Bizonyos rendkívüli adók miatt Zond városból sokan másfelé költöztek, mire egy kir. rendelet 1463-ban meghagyja Bács, Bodrog és Csongrád vármegyék birtokos nemességének, hogy az illetőket vagy visszaküldjék, vagy fizettessék meg velök ama díjakat. Egy 1464. évi okiratban Zond város magisztrátusáról van szó. Királyi sókamarájáról már 1466-ban van oklevél. 1477-ben pedig egy István fia, Péter volt Zond város bírája. Az itteni lakosság is magyar nevű: Csiszár, Csapó, Csinos, Kalha, Tóth, Teremes, Kajtár, Piócza, Rácz János, Görög István, Mátéfi, Cserép Jakab, Kalmár Demeter. 1466-ban Zond-ban kir. sókamara volt (camara salium regalium in Zond. Orsz. levélt. Dl. 16374.) A Zondhoz tartozó Gajzol sziget a Duna közepében sok birtokháborítási pört okozott az apáczáknak a titeli prépost ellen, a ki Erdődről az apáczák szigetét bitorolta, s ez ügyben sokszor volt vizsgálat, így 1461 és 1464-ben többször is, 1473, 1474, 1478. években. 1479. és 1480-ban 17 dunai malom miatt folyt a pör. Más birtokháborítási ügy a Bakszonrét miatt (in territorio oppidi Zond) volt 1473-ban (1478 ennek telepítése). Egyéb birtokháborítási esetek voltak még 1479., 1480., 1481., 1482., 1495., 1496. években. 1466-ban Czoborszentmihály és Halmos mellett mint az apáczák birtokai említtetnek: Ujfalu, Nagy-Zond, Kis-Zond, Krako, Falkomár, Bajkod. 1480-ban a titeli prépost által hatalmaskodás volt in oppido Zond ac possessionibus: Kis-Zond, etc. 1496-ban hatalmaskodások voltak az apáczák birtokai ellen Bács vármegyében: Kis-Zondon, oppidum Zondon. 1498-ban birtokháborítás Bodrog vármegye Czoborszentmihály és Halmos ellen s pedig Újfalu, Nagy-Zond, Kis-Zond, stb. részéről. Két zondi plébánia volt Kis- és Nagy-Zond, máskép Belső- és Külső-Zond. Nagy-Zond plébánosa mellett több segédlelkész működött, a kikkel János zondi plébános kiméletlenűl bánt s kellemetlenségekkel zaklatott s ezért panaszlevelet adtak be 1503-ban Péter szentszéki követhez. 1504-ben opp. Belzond van említve. 1507-ben újra birtokháborítási panasz és vizsgálat volt az opp. Zond határában. 1517, 1518, 1521-ben ismét birtokháborítási vagy hatalmaskodási pör volt itt. 1521-ben rendelet ment Imrefi Mihályhoz, a kalocsai érsek adminisztrátorához, hogy a Zondiakat kiváltságaik szerint kezelje és ne terhelje új adóval. A múltra nézve pedig adjon nekik kártérítést. 1522-ben Bács vármegye dézsmalajstromában Khizond 50, Zond 141 adózóval szerepel. Utolsó adatunk 1523-ból is egy birtokháborítási 159eset, melyet Zond város és Belzond lakosai egy kisdunai halastó ellen követtek el. A most következett török hódoltság korában az apáczák 1610-ben a pozsonyi káptalan előtt óvást emeltek az ellen, hogy e zavarteljes időben valaki az ő birtokaikat, így névszerint a Bács vármegyei Belső-Zond, Kis-Zond, Sountha, stb. elfoglalni merészelje. Utóbbi esetekben mindíg több Zond nevű önálló helységet találunk: Zond város, Kis-Zond, meg Belső-Zond; de ezeknek közelebbi viszonyairól és helyzetéről még nincsen tiszta képünk. A török defterek szerint a zombori nahijében volt 1579-ben Nagy-Szonta 36 fizető házzal. (Steltzer szerint még: Kis-Szonta.) 1554: 6, 1570 körűl 10, 1590: 11 házzal. Nagy-Szonta 1554: 4, 1570 körűl 8, 1590: 36 házzal. De még a bácsi nahijében is talál: Szonta 1570 körűl 5; Dolna-Szonta 1590: 13, Gorna Szonta 1590: 11 fizető házzal. Szontát feltüntetik a régi térképek is, de csak egy helységnek; az 1553. évi Lázár-félén Apáti alatt van Tzand (1596. és 1579. Sambucus térképén nincsen), az 1689. évi Hevenessi-félén is van Tzand (de Apáti nincs), Krekwitz 1685. évi térképén van Apáti és alatta Tzand. Az 1699. évi Bács vármegyei első összeírásban a zombori járásban Bukcsinovics után hibásan Szántova áll Szonta helyett 34 gazdával és 15 felnőtt fiával. Szonta r. k. lelkészségét 1718-ban állították fel s Szt. Lőrinczről czímzett temploma előbb fából készűlt; ezt 1746-ban megújították s aztán ebben tartották az istentiszteletet a század végeig. Ezt bizonyítja az anyakönyvben egy 1770-iki bejegyzés. A XIX. század elején ez a templom roskadozni kezdett és ekkor a falut is áttelepítették, a régi helytől mintegy félórányira éjszakra egy magaslatra. Itt épűlt 1808-1812-ben amai templom egészen újonnan. A vármegyei adóösszeírás szerint 1715-ben Szontán 21 adófizető volt, 1722-ben 61 nős és 2 özvegy gazda. Az 1768. évi kamarai térkép szerint e falu határa 8992 holdból = 224 32/40 szesszióból vagy telekből áll, és 129 róm. kath. sokacz család lakott benne. 1836-ban 352 házban 2785 lélek lakott itt. Az 1890. évi népösszeírás szerint e nagyközségben 650 házban 4972 lélek volt. Ezekből 3079 sokacz, 1041 német, 838 magyar, 2 tót, 12 más nyelvű; vallásra nézve: 4775 róm. kath., 65 gör. kel., 10 ref., 4 evang., 117 zsidó. A község határa 22,112 kat. hold. Ebből Szonta községnek van 388 holdja (de ebből 257 nem használható), a kir. kincstárnak van 5131, Fernbach Bálintnak 4369, Gräber Miklósnak és társainak 3029, Weindl Mórnak 803 holdja. Az 1768. kam. térkép szerint Szonta helység a patkóalakú Halasitza nevű halastó éjszaki partján állott (ez a katonai térképen levő Velika-bara a helységtől délnyugat felé). A sok kiöntés miatt sokat kellett szenvednie a falunak, a templom is roskadozó volt, miért is a vármegye és a kamara 1788-ban a falu áttelepítéséről gondolkozott; de a nép a kitűzött helyre nem akart átmenni, hanem a szőlők helyére akart költözni. S Fridrik Tamás szerint csakugyan 1806-ban a mai helyre telepíttetett. 1772 július 8-án volt az úrbéri rendezés. Az 1768. kam. térkép szerint a falu fölött volt a Kruskováczi erdő, a hol ma a mostani Szonta nyugati oldalán a Kruskováczi rét s ezen fölűl a Mala Suma (kis erdő) van. Ez a térkép egész helyesen jelöli meg a község régi fekvését. Azt a helyet máig Ószontának tartja a nép. Valószínűleg ott volt a régi szontai vár is, mert az hely, minthogy három oldalról víz fogja körűl, várnak igen alkalmas, ez a hely most Gräber Gyula birtokához tartozik; 12 k. holdnál nagyobb terjedelmű s máig meg van bizonyos erődítésre alkalmas jellege a területnek. A hajdan virágzó és régi elpusztúlt Hájszentlőrinczet is itt keresik. A határ éjszaki részében az apatini erdők alatt van a szontai községi erdő. A falu alatt van Sibovacz suma. A falutól délnyugatra a patkó-alakú nagy Velka-bara, a melynek egyik szára a Gombosi csárdáig terjed, a másik nyugat felé több apró mocsárt alkot és egy nagy réten át (melynek alsó része Branicza-rét, felső része Kövercse-rét) a Kövercse-tóval van összekötve a Duna felé; a mocsarak és a Duna által határolt terület csupa erdőség. A Dráva-torokkal szemben van a nagy Baksum erdő, melyet keletről a Topole-fok kerít be, és ennek nyugati folytatása egy Beszterment-tó, a mely éjszak felől a Nagy-Kandlia keleti határán levő Fischwasserérrel áll összeköttetésben. 1770-ben a falun áthúzódó patak Velika Jama néven fordúl elő, a falu végén kelet felé van Mala Jama és a szőlők alatt Cserna bara tó. A Szonta határában előforduló sok mostani határelnevezésből a régieket felismerni már alig lehet. Szonta község mellett egy egyszerű, gót-stílű templom romjai állanak, s ezt tartották a Hájszentlőrinczi apátságnak, de hibásan. S ezt a balvéleményt a helység templomának védőszentjében (Szt. Lőrincz) és pecsétjében meg is örökítették. Első (1730-50. években 160használt) pecsétje csak ez volt: "Selo-Soen-Ta"; már egy 1756. évszámmal jelzett újabb pecsétre Szt. Lőrincz vértanút vésették rá. Ilyen pecsétet, melyen Szt. Lőrincz állva, bal kezében rostélyt s jobbjában pálmaágat tart, még egyet az 1780-as években is használtak, s a szentnek két oldalán egy-egy S. betű áll (azaz Selo Sonta), az 1790-es években ugyanilyet "Possessio Sontensis" körűlírással. A község mellett levő templomromok különben valószínűleg az óbudai Klarissza-apáczák temploma és zárdája volt. Húsz évvel ezelőtt találtak a romok között, ásás közben, egy középkori zárda-kapukulcsot is. Az 1900. évi népszámláláskor volt itt 5037 lélek 752 házban. Anyanyelv szerint: 974 magyar, 1073 német, 46 szerb, 2934 sokacz. Vallás szerint: 4908 róm. kath., 42 gör. kel., 18 ref., 63 izr. Az 1904. évi miniszteri rendelet Szonta nevét hivatalosan Szond-ra változtatta vissza. Határán vannak Bubija és Ófalu. A községben van vasút, posta és távíró. 1876-ban, 1890-ben és 1892-ben a Dunagát átszakadása következtében 11.000 kat. hold kerűlt víz alá. A községben van két hitelintézet, egy temetkezési egyesület, olvasókör és polgári kaszinó. Fernbach Bálintnak a határban szép, újabb úrilaka van, melyet 1902-ben építtetett. Nevezetesek benne az Afrikából hozott vadászati trofeumok, melyek párjukat ritkítják. Van itt két oroszlán, melyek közűl az egyik 2 m. 8 czm. hosszú, három orrszarvú, három víziló, strucz, krokodil, óriáskígyó, érdekes majmok, kb. 120-féle antilop, gazella, délszaki madárfaj, stb. és kb. 300 drb. tudományos szempontból is érdekes, eredeti fényképfelvétel Afrikából, melyeket a tulajdonos, ki kétévenként szokott Afrikába utazni, maga vett fel a helyszínén. Az itteni könyvtár is kb. 400 kötetből áll és nagyobbára vadászati munkákból és útleírásokból áll. Ugyancsak a község határában van Weindl Mór és neje úrilaka, mely 1884-ben épűlt. Szond és Apatin között, de Szondhoz közelebb 12 oly helységet ismerünk, melyek eltűntek, elpusztúltak. Ezek Alatk, mely 1240-től 1523-ig; - Arnat város, mely 1206-tól 1507-ig; - Árokegyháza, mely 1481-től 1595-ig; - Berszek, mely 1492-ben; - Császló, mely 1231-től 1610-ig, - Bokrán, mely 1450-ben, - Váralja, mely 1480-ban, - Udvarnok, mely 1441-ben, - Krakó, mely 1382-ben, - Hernyefalva, mely 1480 táján, - Fonó, mely a XV. század elejétől a végéig, - Falkomár, mely 1382-ben, - Hurkusz, mely szintén 1382-ben és Czike, mely 1438-tól 1520-ig szerepel az egykorú oklevelekben.

Sztapár. Az apatini járásban, Apatintól keletre, a Ferencz-csatorna alatt fekszik. Első említését 1740 körűl találjuk, a midőn a zombori határőri milicziáról azt olvassuk, hogy többi között egy Stapari nevezetű pusztát használ. 1749-ben még puszta volt, a következő évben azonban Bukcsinováczból (Apatin alatt) és Vranyosevóból (Apatin fölött Vranyos) a nép Sztapár pusztára telepedett. E két régi lakóhely neve mai is megvan Sztapár határában. A buksinovóiak a Popin zid (a pap falá)-tól délre, a vranyesevóiak attól északra laknak a faluban. Később P.-Szentivánból és Bresztováczból is ide költöztek a szerbek, s így a falú nagyon gyarapodott, s már 1753-ban építettek gör. kel. szerb templomot. 1757-ben 2000 frt adó volt a falura kivetve. Cothmann 1763-ban Sztapárt igen rendezett és szép falunak mondja, a milyen szerb falu az egész Bácskában nincs több. Földje nem igen termékeny, de a falu Oblicza és Preradovith pusztákat bérli s így elegendő földje van. Az 1768. évi kamarai térkép szerint Sztapár faluban 180 szerb család volt. A falutól keletre van Oblicza puszta, tovább keletre Preradovity puszta, ezek alatt Szamovoricza puszta. E három puszta nem a falu tartozéka, csak bérlik. 1772-ben volt úrbéri rendezés, mikor e pusztákat úrbérileg a falu határához csatolták. 1891-ben a sztapári uradalmat 660,000 forinton Haas és Deutsch budapesti czég vette meg. A község régi pecsétje 1777-ből való. Az 1900. évi népszámláláskor Sztapáron volt 5571 lélek 1061 házban. Anyanyelv szerint: 5268 szerb, 201 német, 85 magyar, 17 egyéb. Vallás szerint: 5252 gör. kel., 233 r. kath., 290 ág. ev., 31 ref., 15 izr., 11 egyéb. A község határa 14,365 kat. hold. A lakosoknak olvasó-egyletük van. Takarékegylet is van, szövetkezeti alapon és földmíves munkásoknak egyesülete. A helységnek eddig használt Ósztapár neve helyett az 1904. évi miniszteri rendelet szerint Sztapár lett hivatalos neve. A község határában a zombori Zsarkovácz-szállások felé, hosszú földhát van; rajta három halom s ennek közelében egy régi földvár látható. Posta, távíró, és vasútállomás helyben. A határában feküdt hajdan Szent-Miklós, Szent-Katerina és Kenyeres. Az első a Maróthiak birtoka volt, melyet cserében szereztek meg. 1477-ben a Bátoriaké lett, de a Szentgyörgyi grófok is igényt 161tartottak reá. - A második a már máshol említett Paznak és a harmadik helység az ugyancsak más helyen tárgyalt Erős sorsát osztotta.

Tataháza. A bácsalmási járásban, Almás fölött fekszik. Régente Thad néven is előfordúl. Ugyanis 1485-ben Őrösi László özvegye, Eufemia és Marhárt Jakab özvegye, Borbála az őket hozomány czímen illető birtokaikat Czobor Mártonnak és Imrének adták el. E birtokok között szerepel Thad is, a mai Tataháza előde, a melyet Tótházának is neveztek. A defterek a bajai nahijében sorolják fel Tótházát Szentmiklós pusztával együtt 1580-ban 35 és 1590-ben 29 adózó házzal. 1598-ban Tóthát szerb falu lakossága Esztergom vidékére költözött. 1651-ben Polgár Pál, másként Bornemisza de Buda, végrendeletileg leányainak, Vattai Pálnénak és Földvári Jánosnénak adja bácsmegyei Tótháza birtokát. 1662-ben e birtokba Vattai Pált iktatták be. Az ezután Tataházának nevezett puszta 1724-ben Czobor Imre bajai uradalmába tartozik. A bajaiak használják, de csak legeltetésre. 1727-ben ismét Tótházának van írva. 1731-ben Tataháza, másképen Tótháza fordúl elő. Tataháza pusztát 1736-ban a bikityiek használják évi 75 frtért. Így 1764-ben Grassalkovich, mint bajai földesúr, Tataháza pusztát be akarja telepíteni. Az idetelepedőknek az egész határt 50 frtért adja bérbe. Házaikat rendben az utczavonalba kell építeniök; földesúri adók alól egy évig, a vármegye részéről három évig mentesek. A külföldről jövők hat évi adómentességet élveznek. 1765 deczemberben Tataházát először vették fel a vármegyei adólajstromba. 1769-ben Tataházára 137 frt adót vetett ki a vármegye. 1770-ben volt Tataházán 39 egész, 19 fél és 13 negyed telek és 48 zsellér marhák nélkül. 1771-ben magyarok laknak itt 89 házban, 110 család 366 ökörrel és 100 lóval. 1772-ben Tataháza földesura gróf Grassalkovich. 1777-ben lakott itt 87 gazda 89 házban. Most is kizárólag magyar a lakosság. Így van ez 1788-ban is. 1793-ban az úrbéri összeírás szerint Tataházán volt 102 gazda, 8 házas és 8 házatlan zsellér, továbbá egy tanító s egy jegyző. A faluban volt 65 telek, továbbá a tanítónak s a jegyzőnek egy s a községnek egy fél telke. Róm. kath. lelkészséget 1776-ban szerveztek; a Szent Mártonról címzett templom 1783-ban épűlt. A kegyúri jog pör alatt van gróf Zichy-Ferraris örökösei és a község között. Tataháza legrégibb pecsétje 1776-ból való. A község határa 4535 kat. hold. A község határában egy Fehérhalom nevű halom van. Tataházán az 1900. évi népszámlálás adatai szerint volt 1814 lélek 355 házban. Anyanyelv szerint 1762 magyar, 27 német, 16 szerb, 9 egyéb. Vallás szerint: 1790 róm. kath., 5 ref., 19 izr. Utolsó postája helyben, vasúti és távíróállomása Bácsalmás.

Temerin. Az újvidéki járásban van, Újvidék fölött. Délkeleti határa végében a délről és nyugatról jövő ú. n. római sánczok metszik egymást. Ezek alatt van Járek (ma Tiszaistvánfalva), melyet a környék népe Kistemerinnek is nevezett. Temerin nevével már az 1332. évi pápai tizedjegyzékben találkozunk, midőn plébánosának Laur. de Temeri egy évi adófizetése van nyugtatva. Ezután sokáig nem kerűl elő e hely neve, míg végre 1522-ben Bács vármegye tizedjegyzékében Themeri fel van sorolva. A török defterek a titeli nahijében említik Temerint 1554-ben 5, 1570-ben 13 és 1590-ben 28 adózó házzal. 1656-ban Gbelányi és Mihalek Miklós beiktattatnak Temerin birtokába. Ugyanezt 1681-ben a lévai várbeli határőrök kapták adományúl, de Gbelányi M. és érdektársai kimutatván, hogy e birtokaikat már régóta békében bírták, új adomány czímén visszakapták s a beiktatás 1682-ben történt meg "longa manu" a füleki várban. Thournon az új Bodrog vármegyének főispánja Almásnak nevezi Themerint. Almás egykor Temerin határában volt, a melyet Almásvölgy néven már 1317-ben említ egy okmány, Almás falu nevét utoljára a török defterek említik 1590-ben, azontúl már csak mint puszta szerepel 1770-ig, míg végre egészen beolvad a temerini határba. Az 1709. évi Müller-féle térképen Almás falu épen Temerin helyén van feltüntetve, így az 1717. évi Schenk-féle térképen is. 1715-ben Almás 20 adófizetővel van felsorolva Kovil után. 1717-ben Almás falu, máskép Temerin 9 családdal (adója 1-20 frt) és 18 adózó fejjel van felsorolva. 1718-ban Almás, másnéven Temerin az új Bodrog vármegyében van 39 adózóval. 1722-ben Temerin van csak felsorolva 62 adófizetővel, de Almás mint puszta 1737-70-ben is fel van említve. 1725-ben Temerint és Goszpodinczét együtt vették fel az adójegyzékbe 89 adózó egyénnel. 1725-ben a már 1656-ban említett birtokokat, köztük Temerint is, Rácz Ádámnak adományozták, de Rácz T. András ennek ellentmondott. 1737-ben Temerin használta Acsa és Almás pusztákat és Aranyad 162felét. Acsa nevű puszta nevével már 1318-ban találkozunk és okmányaink legkésőbb 1655-ben említik, mint gróf Wesselényi Ádám birtokát. Azóta nyoma vész, de a róla szóló feljegyzések alapján Bács vármegye délkeleti részében kell keresnünk. Ugyancsak Temerin határába olvadt Aranyád is, a melyről már IV. Béla király korában történik említés; de a török korszak elején elpusztúlt. A helység nyomára enged következtetni, hogy Temerinnél egy magaslaton 1762-ben is a régi falu templomának romjai voltak, melyeket az ottani nép ma is Aradnyanszka Kliszának, azaz aranyadi templomnak nevez. Temerin határában tehát három régi helység volt. 1745-ben egy katonai és kamarai vegyes bizottság a Szabadkáról elköltözni akaró volt szerb határőrök számára e helységnek egy részét foglalta le, de vajjon ezek 1746 tavaszán e helyet tényleg el is foglalták-e, nem bizonyos. 1762-ben Temerint kamarai falunak említik. 1790-ben Temerinben volt 335 régi parasztház 1250 r. k. és 1673 gör. kel. lélekkel. Határában három mocsár volt: Acsánszka, Zsdralova és Almaska-bara. 1796-ban gróf Széchen Sándor vette meg Temerint a kincstártól 80,000 frton, de a vételár felét a kincstár érdemei elismeréseűl elengedte, 1789-ben ugyanő a Temerini előnevet is megkapta a birtok után. Temerin Széchen Sándor kérelmére 1799 októberben mezővárossá lett és négy országos vásárt tarthatott. 1799. júliusban 178 szerb család Temerinből beiratkozott a csajkások közé s katonai szolgálatot akart vállalni. Ezek 1800-ban Paska pusztára áttelepíttetvén, Gyurgyevó nevű falut alakították meg, helyüket magyar lakosság foglalta el. 1804-ben r. kath. paplak és templom épűlt Széchen költségén. Már ekkor fejlett ipara volt; czéhei, a kovácsok, ácsok, stb. 1815-ben kaptak szabadalmat. 1848 aug. 30-án az egész város leégett s a lakosság csak 1850 jan. 6-án jött vissza. Az 1860-as években a Széchenek temerini birtokát az egyházi patronátusi joggal együtt Fernbach Antal apatini gabonakereskedő vette meg. Temerin régi pecsétje 1714-ből való. Falusi jelvények egymás mellett, alúl keresztbe fektetve lapát van. Az 1900. évi népszámláláskor Temerinben volt 9518 lélek 1600 házban. Anyanyelv szerint: 8711 magyar, 787 német, 9 tót, 13 szerb. Vallás szerint: 9355 r. k., 125 izr., 20 ág. ev., 23 ref., 8 gör. kel. A község határa 19,341 kat. hold, melyből többek között 2359 hold a községé, 4164 hold Fernbach Antalnéé, kinek itt emeletes kastélya van, melyet még a múlt század elején a gróf Széchen család építtetett és a hol egy kb. 1000 kötetes könyvtáron kívűl, számos modern festmény és műtárgy látható. Nagy birtoka van itt Fernbach Péternek is. A lakosság olvasó-egyletet, r. k. polgári társaskört, gazdakört tart fenn. Van egy előlegező intézet és egy takarékpénztár. Van téglagyár, tejgyár, két gőzmalom. Posta, távíró és vasúti állomás helyben. Határában vannak: Józsefmajor, Antalháza, Károlymajor, Bánom és Miklósháza. E község határában feküdt hajdan Aranyan. Villa Oronati-ról szól egy 1237. évi oklevél és később, 1267-ben szintén. A mikor IV. Béla király 1237-ben a bélakúti apátságnak adományozta e birtokot, az adománylevél Aranyad néven említi. A falunak számos későbbi urát is ismerjük. 1331-ben Szent Oldrik tiszteletére szentelt temploma volt. A XIV. században az Aranyani családnak névadó helysége és 1389-ben birtoka volt. Nehány évvel később itteni jószágát a Dabosiaknak adta egy Aranyani nevű kanonok. 1400-ban a Tőttös családot találjuk a birtokban; a mikor pedig 1466-ban, Tőttös László testvéri örökösödési szerződést köt Várdai István kalocsai érsekkel, a birtok később a Várdaiaké lesz. De másoknak is voltak itt birtokaik; így a század elején a Marhárti, majd az Aranyani Pap családnak is, mely utóbbitól 1423-ban a Marótiak szerzik meg, de birtokaik egy részét, közöttük az Aranyanit is, 1468-ban Mátyás király a Szentmihályi Czoboroknak igérte, ha Maróti Mátyus magtalanúl halna el; ez 1476-ban be is következett és a Czoborok a birtokot el is nyerték királyi adományúl. Ámde a király ugyanekkor a Szentgyörgyi grófoknak is odaadta a jószágokat, a kiket 1477-ben annak birtokába is helyezett. Ebből nagy viszálykodás támadt a két család között, a mit még szított az, hogy a Szentgyörgyi grófok ezt a birtokot, több mással egyetemben, zálogba vetették Matucsinai Gábor kalocsai érseknek, a ki viszont a zálogjogát a kalocsai káptalanra ruházta át. A viszálykodásnak alighanem egyezség vetett véget, mert 1486-87-ben Aranyant a Szentgyörgyi grófok birtokában találjuk ugyan, de a Czoborok is visszaszereztek néhány birtokot a vitás részekből. A XV. században Aranyan faluban birtokosok voltak még: 1430-ban a Gyantai család, 1445-ben a kalocsai érsek; 1455-ben pedig birtokba iktatták itt Nagyvölgyi Lászlót is. E helységtől 163vették előnevüket és kétségkívül birtokosok is voltak itt az 1423-ban felbukkanó Horvát, 1448-ban a Fekete, Székely, Józsa és Magyar nevű nemesek, 1455-ben a Sáska, 1460-ban a Vizközi család, 1462-ben a Sarlaiak, 1466-ban a Csallóközi család és ugyanez évben az Ivács család, 1474-ben a Török, 1477-ben a Tamásfalvi, 1479-ben a Doba, 1482-ben az Aracsai, 1483-ban a Barki és Nagy és 1487-ben a Révai családok, mely utóbbiak 1496-ban, az Erdélyi és Vasadi családokkal együtt, birtokosokként is szerepelnek. A Révaiak 1512-ben is a birtokban vannak. Birtokosokként említtetnek még: 1495-ben a Csipcsi, a Császár és a Szőllősi családok. Több adatból arra is lehet következtetnünk, hogy nem csak egy íly nevű községet különböztettek meg a középkorban. Csánki az Arany és Aranyai nevű községeket is kettőnek tekinti, az előbbit Baja vidékére helyezvén, a másikat a mai Zombor határába. Sőt megkülönböztet egyet Temerin mellett is. A XVIII. században ismerték meg Temerin mellett az aranyadi tavat és pusztát.

Tiszaistvánfalva. Az újvidéki járásban van, Temerin alatt. Nevét többször változtatta. Az 1904. évi miniszteri rendelet előtt Járek néven fordúl elő, helyén azonban hajdan Ireg falu volt. Magyaros neve Jármos lett, de ezt a nevét Tisza István akkori miniszterelnök tiszteletére csakhamar Tiszaistvánfalvára változtatta. He e község mai helyét tekintjük, az teljesen megegyezik a XVI. században elpusztúlt Ireg faluéval, úgy hogy a XVII. században Járek néven emlegetett helységet tulajdonképen Ireg utódjának kell tekintenünk, a mit egyébként e név hasonló hangzása is valószínűvé tesz. Ireg használt név alakjai Irg, Irugd, Irugh, Iregh, Erwg, Wregh. 1267-ben a Kér nevű földbirtok keleti szomszédja volt, bizonyos Márkus-nak örökölt Irg nevű földje. Irugh későbbi birtokosai, 1380-ban a Keresményi család, majd a Székely testvérek voltak, de 1404-ben Maróthi Jánost iktatták be a Bács vármegyei Irugh birtokába, melyet a Székelyek hűtlensége miatt kaphattak meg. A Maróthiak 1477-ben kihaltak, s ekkor a Báthoriak kapták meg. 1410-ben ura az Iregi Baranyai család. Irugh 1423-ban is előfordúl Bács vármegyében; ekkor kapott Garai János, a nádor fia, a királytól itt részbirtokot és 1432-ben Garai Miklós és fiai többi között Ireg birtokában is megosztoztak. 1461-ben a Baranyai családnak még van itt birtoka. 1464-ben Garai Jóbé volt Iregh. Ugyanekkor az Iregieknek is van itt részük. 1470-ben is említik Wreget, mint Jób birtokát, de Baranyaiak s Iregiek is voltak itt birtokosok Csánki szerint, a ki 1506-ban is ismeri Ireegh-et. Ekkor innen írja magát a Horváth család. Utoljára az 1522-iki tizedlajstrom említi a falut. Ezután Iregnek nyoma vész; de Jarak névalakban éled fel az itteni szerb nép ajkain, ez a szó sánczot jelent, mert a község határán vonúlnak el az ú. n. római sánczok. Kulpin határjárásában 1748-ban meta Járaknak nevezték azt a pontot, a hol a római sáncz Alpár pusztára megy át; 1750-ben pedig: "Mali Jarak sive fossatum Romanum". Sokáig mint kis puszta (praediolum Jarek) volt a temerini postamesternek (1738-84-ben Csanádi Simon) bérbe adva, míg a királyi kincstár ezt 1787-ben evang. németekkel betelepítette. A következő év nyarán az egész falu ínségben volt, és 17 ház kivételével az itteni 100 család búzát vagy lisztet kért és kapott a kamarától. 1796-ban a gróf Széchen család kapta Járekot birtokadományúl. Az itteni ág. ev. templom 1823-ban épűlt. Az 1828. évi összeíráskor 369 egyén volt itt, és pedig 66 gazda, 47 házas zsellér, 5 iparos, 113 házban. 1848-ban sokat kellett e község lakosságának szenvednie, mert a szerb tábor közvetetlen szomszédságában volt; augusztus 31-én reggel fel is gyújtották a szerbek Temerint és Járekot, a honnan a lakosság Ókér felé menekűlt. Maga a község egészen leégett, még a templomnak is csak a fala maradt meg; a harangokat a szerbek Karlóczára vitték s onnan az egyház csak 1850-ben kapta vissza. A község határa 1970 holdból áll, ebből 384 hold a községé, de 113 hold nem használható. Az 1900. évi népszámláláskor 2173 lélek volt itt 412 házban. Anyanyelv szerint: 47 magyar, 2124 német, 2 szerb. Vallás szerint: 57 róm. kath., 2 görög keleti, 2112 ág. ev., 2 ref. Van a községben két dalárda, és a Délvidéki gazdasági egyesületnek fiókja. A határbeli dűlők ma is jórészt magyarok, így: Varangyhegy, Békeföld, Fehérföld, Laposföld, Alsó-, Felsőrétek, Rónai föld, stb. Határában az ú. n. római sánczok vonalán egy régi földvár található. Van postája, távírója és vasúti állomása.

Tiszakálmánfalva. A titeli járásban van. Újabb keletű község. A Felsőkabol határában levő Grahova nevű erdő kivágatván, itt új magyar telep létesűlt 1641884-ben, 200 magán és 9 középülettel, a mely Tisza Kálmán, akkori miniszterelnöktől kapta nevét. 1894 július havában belügyminiszteri engedélylyel Felsőkaboltól elkülönítve, maga is nagyközséggé lett. A róm. kath. lelkészséget (curatia) 1889-ben szervezték; az isteni tiszteleket az iskolaépületben tartják. Az ev. anyaegyház 1894-ben alakúlt; van imaháza. Az 1900. évi népszámláláskor a faluban volt 2011 lélek 401 házban. Anyanyelv szerint: 1179 magyar, 816 német, 6 tót, 1 kisorosz, 8 szerb. Vallás szerint: 1014 róm. kath., 1 gör. kath., 8 görögkeleti, 769 ág. ev., 152 ref., 23 izr., 44 egyéb. A község határa 3226 kat. hold. Van a községben róm. kath. magyar olvasóegylet, temetkezési egylet, van hitelszövetkezet és vajgyár. A községtől éjszak felé egy hosszas nagy régi halom van. Van postája és vasúti állomása.

Titel. Járási székhely, az úgynevezett titeli fennsík déli tövében és lejtőjén, a Tisza mellett, a vármegye délkeleti sarkában. A titeli fennsík már a kőkorszakban is lakott volt. A praehisztorikus korban ott két különböző műveltségű nép élt, a mint azt az 1891. évi ásatások bizonyították. Volt itt telep a római korban is még a Diocletianus előtti időben. A húnok előtt Bácska földjén a szarmata jazigok laktak, s építették itt az első sánczokat, hogy a rómaiak ellen magukat megvédjék a Duna-Tisza sarkában. II. Konstantinus császár harczai idején kerűlhetett Titel és vidéke a rómaiak közvetetlen uralma alá 359-375-ig. A rómaiak a titeli fennsíkot is felhasználták hadi czélokra s uralmuk biztosítására meg is erősítették. Erre vall a Titelben talált sok római emlék és felírásos kő és tábla, ámbár ezek nagy része a felírások szövegéből ítélve, nem itt helyben állíttattak fel először, hanem máshonnan hozattak ide, talán építő-anyagnak, a titeli prépostok által. Ezek a felíratos emlékek részben a budapesti Nemzeti, részben a temesvári múzeumba kerültek. A fennsík tiszai oldalán látható bevágásokat és falmaradványokat is azzal magyarázták, hogy itt római kikötő volt. A hely elnevezéséről több vélemény van, némelyek római eredetűnek mondják s Titus császár nevéből származtatják. Balla Pál (Tört. Évk. III. k. 69. l.) nemzeti alapon fejti meg. Ő u. i. azt mondja, hogy Balambér hún vezér a régi krónikák szerint 373-375 között a Tiszán átkelvén, a rómaiak által uralt Pannóniába hatolt s azt az átkelési helyet őseink szokásuk szerint Tétel vagy Tétölnek nevezték el. Ez a név valami nevezetes eseményt jelent, itt az átkelést. Balambér ezután három őrhelyet épített: Tételt és Sóvárt (ez szláv fordításban most Szlankamen, de helytelenűl nevezik Anonymus után Zalánkemennek.) A harmadik hely Zimony lehetett, a mely (zem, zöm = szem) annyit tesz, mint szemlélőhely. Béla király Névtelenje a honfoglalás idejéből már megemlékezik Tetel és Titul néven Titelről, mint Szalán vezér lakhelyéről. Árpád Csongrádról elindúlván, mindent meghódított, lejött Titelig s tovább a szalankemeni révig. De bár ez adatok hitelességéhez kétely fér, a hely régisége mégis kétségbevonhatatlan. Titel okírati első felemlítése 1138-ból való, midőn II. Béla király udvari káplánjaként egy Lőrinczet említenek Titelről. Tehát egy titeli kanonok volt kir. udv. káplán, mert némelyek szerint 1056-ban itt Szt. Ágoston rendű szerzetes prépostság létezett, melynek alapítását mások 1156-ra teszik, mert ez évben Péter titeli prépostról is szó van. E prépostság és káptalan keletkezésére vonatkozólag Czinár és követői által felhozott adatokat, melyek egy Pécs egyházmegyei Thoulra vonatkoznak, mellőzvén, csak a titeli káptalan múltjával foglalkozunk. Az alapítás évéről semmi biztos adatunk nincsen, de X. Leó pápa Szt. László királyt említi a káptalan alapítójának s így ez legalább a XI. század végén keletkezhetett. A káptalan fejének, a prépostnak nevével 1156-ban találkozunk először, azután pedig sűrűn találkozunk a kanonokok s prépostok neveivel. Különösen a titeli prépost czímét országos hírű s magasrangú férfiak viselték. A kanonokok nem voltak szerzetesek, hanem világi papok, a kik szerzetesek módjára együtt élve, társas káptalant alkottak. A káptalan "de sancta sapientia", azaz a szent bölcsességről volt czímezve s mint hiteles hely is működött. A plébánia ügyeit is ők vezették és később a vár védelméről is ők gondoskodtak. Övék volt a titeli rév is, a melyet a nép Túróczi szerint Tüdőrévnek nevezett el. A várostól lejjebb dunai rév volt, mely a szembelévő Szalánkemenre vezetett; ezért Anonymus szalánkemeni révnek is mondja. Ez a hely tehát már a legrégibb időkben is átkelési hely volt. 1233-ban II. Endre király elrendeli, hogy többi között a titeli káptalan a maga használatára 3000 zun (mérték) sót szállíthat s ugyanekkor Mihály titeli prépost is alá van írva. 1290-ben III. Endre felszólítja 165a bácsi káptalant, hogy bizonyos birtokokmányokat adjon ki a titeli prépostnak. 1295-ben a titeli társas káptalan a kalocsai érsekség hatósága alól felmentve, az esztergomi érsek fönnhatósága alá rendeltetett. 1301-ben Venczel cseh király Kakasnak adja a titeli prépostság egyik falvát, Várkonyt, a Tisza mellett, s mást ígért helyette a titelieknek. Az 1332-37. évekre az ez évi pápai tizedjegyzék szerint a titeli káptalan 36 márkát (à 56 garas) fizetett az egész tizede fejében. 1337-42 között Galhardus de Carceribus titeli prépost volt a pápai dézsmák beszedője, a kit 1344-ben a pápa csanádi püspökké tett, míg a titeli prépostságot Vilmos bíbornoknak tartotta fenn. Legnevezetesebb birtoka volt a titeli prépostnak a valkómegyei Erdőd, a miért erdődi prépostnak is nevezetetett s mint ilyen, gyakran határvillongásba kerűlt az óbudai apáczáknak Zond és környékbeli birtokaival. A káptalannak pecsétjét 1325-ből képben is közli Jerney a Tört. Tár II. kötetében. IV. Béla király a tatárjárás után országszerte várakat és erődítményeket építtetett, valószínű, hogy 1247 után a titeli káptalan is fallal vette körűl a templomot és káptalani épületeket ezen már a természettől is erősségnek kitűzött helyen, a folyóvíz és nagyterjedelmű mocsarak között emelkedő fennsíkon. Idővel többször felújították és jobban megerősítették e várszerű erősséget. Így a török veszedelem közeledésének hírére Bakócz Tamás bíboros, mint a titeli prépost 1500 körűl újra megerősítette a falakat, a templomnak még eddig nem védett baloldalán erős falat épített, sőt a várral szemben, a Tiszán túl, őrtornyot is állíttatott fel. A váron kívűl bizonyára a régi Titel város is legalább részben a fönnsíkon volt. Az 1498. évi 20 t.-cz. szerint a titeli káptalan 50 lovas katonát tartozott kiállítani, a mi a káptalan gazdagságára enged következtetni. Oláh Miklós szerint 4000 arany volt a prépostság évi jövedelme. 1439 aug. és szept. hónapokban a város alatt, Tüdőrévnél táborozott Albert király, V. László pedig Nándorfehérvárról visszatérve, a titeli várban pihent meg s innen nehány nap múlva Szeged felé folytatta útját. 1513-ban szerbek is laktak Titelen s ezeket a káptalan zsoldosoknak használta a vár védelmére. 1514-ben Verancsics szerint (Össz. műv. II.) Nagy Radoszláv keresztes vezér vette be Titelt, a honnan Temesvár alá ment és Dózsához csatlakozott, a ki őt megölette. A délről fenyegető török veszedelem közeledtével az aggódó hazafiak sietve fogtak hozzá a déli határok megerősítéséhez. Ekkor Titelt is, mint fontos helyet, megerősítették, királyi katonaságot helyeztek el benne és bánságot is szerveztek ott. 1526-ban Belgrád és Zimony már négy év óta török kézben volt s a dunamenti várak erődítésére még sem történt intézkedés. Titel várának ura és az utolsó prépost Vértessi Mihály volt, a ki azonban már 1524-ben Kalocsára ment lakni. Nagy László és Pálos Gergely várnagyok csekély erejökkel lelkiismerettel védték a várat a nagyszámú török had ostroma ellen 1526 márcziusban. Végre a lakosok elszéledtek, a kifáradt őrség pedig mindenben szűkölködve, elhagyta a várat. Most a király Szulejmán közeledtének hírére Ábrahámfi Miklós és Székely Benedeket titeli bánokká nevezte ki, de pénzzel és hadiszerekkel nem látta el őket. Erre a pápai nunczius Kőmíves Lőrincz kapitánynak pénzt adott, hogy 100 gyalogos katonát fogadjon és siessen velük Titelre, a hova ezek még ez év júniusában le is érkeztek. Július 28-án a török bevette Péterváradot, azután a mohácsi csata következett. Innen a török Budára ment s ennek bevétele után a levonuló Ibrahim pasa Titeltől három mértföldnyire tartotta hetedik állomását. Deli Radity nagy kárt tett a portyázó törökökben, de Titel vára harcz nélkül török kézre kerűlt. A bevétel október 2-ika előtt történt; a lakosság legnagyobb része már Pétervárad elestének hírére innen a felső vidékre menekűlt. A szultán maga is megszemlélve a bevett Titelt, útját Péterváradra folytatta. Oláh Miklós 1536-ban írt "Hungária" czímű munkájában említi, hogy Ferdinand császár s a török alkuban vannak, mert az előbbi a tiz év előtt elveszett Szabács, Újlak és Titel várakat vissza szeretné kapni, a miből az következik, hogy Titel akkor török kézben volt. E szerint a titeli prépostság és káptalan 1525-ben végkép megszűnt, vára is romban hevert s a törökök foglalták el a káptalani épületeket s a közelben levő helységet, melynek okirati felemlítését az orsz. levéltár őrzi egy 1466. évi okíratban, a hol poss. Thytelnek neveztetik és 1480-ban, a hol már városnak van mondva. 1551-ben a török sereg átkelt a Dunán Péterváradnál, onnan Titelnek fordúlt és hadát Becse vára ellen indította. Titelnél voltak a török hajók; ebből hidat akartak verni s Becskerek ellen törni. A prépostság épületének romjait ma is 166felismerhetni a Titel község melletti fennsíkon. Verancsics Antal 1553-ban mint békekövet Konstantinápolyba utazván, útleírásában említi, hogy Szalánkemen és Titel városok és várak egymással szemben vannak a Duna széles medre által elválasztva. A Titel alatti nagy térség oly mély fekvésű, hogy akár a Dunának, akár a Tiszának gyakori kiöntései által teljesen vízzel van borítva. A törökök Titelt elfoglalván, ezt a helyet közigazgatásuknak egyik központjáúl használták. Így Titel egy egész kerületnek középpontja lett. A török defterek Titel várost 1554-ben 55, 1570-ben 50, 1590-ben 20 adózó házzal sorolják fel, a melyekben csupa szerb családok laknak. 1573-ban Gerbach István udvari pap Titelt Szalánkemennel szemben így írja le: a városka egyik fele szép várral együtt hegyen emelkedik és kőfallal van bekerítve, a hol szép kertek is vannak; a város másik fele a hegy alján terűl el. A lakosság mind szerb; a templomokban Gerbach fekete köntösű apáczákat s papokat látott; a templom maga újszövetségű képekkel van telefestve (a káptalan épületéről és templomról nem tesz említést.) Egy a XVII. század legelejéről való török kézirat Titelt kemény erősségnek mondja, a Tisza partján, meredek magaslaton. A titeli nahije a Szerémséghez tartozik. A töröknek 1686. évi veresége után Bácska a török közvetetlen uralma alól felszabadúlt és 1687-ben csak Titelben tanyázott még Bajazid aga. Ugyanez év augusztusának közepén Bercsényi Szegedről átjött katonaságával, Titelt megtámadta s kizsákmányolta. 1688-ban Caprara császári tábornok jelenti a szalankemeni táborból, hogy Wallis és Heiszler bevették Titel várát. 1689-ben császári katonai parancsnok lakott Titelben. 1690-ben Lazsanszki császári kapitány a török ellenség közeledtének hírére Titelt elhagyta; ezért fogságba kerűlt, honnan csak 1691. május 29-én bocsájtatott szabadon Szegedről. 1691 július 29-én Lajos főherczeg seregével Eszékről Péterváradra érve, hallja, hogy Titel szabad elvonulás föltétele alatt megadta magát a töröknek, ennek ellenére az egész várőrség felkonczoltatott. Ezért 1692 júliusban Saurau elégtételt követelt a belgrádi pasától. 1692-ben a bécsi udvari haditanács elrendelte, hogy Titelt jól meg kell erősíteni, 1693-ban Brodan Stetta volt a titeli szerb őrség kapitánya, a ki a következő évben vitéz magatartásáért dícséretet, aranylánczot s emlékérmet kapott. 1694 tavaszán a török Titel előtt van s itt akarja hajóit alkalmazni, de a helyőrség jól tartotta magát s a török májusban kénytelen volt elvonúlni; néhány nap múlva a török megerősített sereggel visszatért ugyan, de csakhamar el is távozott, mert Stahremberg folyton sakkban tartotta. A bécsi udvari haditanács június 5-én elrendeli, hogy Huyn erősítse meg Titelt palisádokkal és 300 hajdúval. Heiszler tábornok június 20-án sürgeti Titel megerősítését és még augusztus 14-én is Bácsnál táborozik. Thököly 1694. évi naplójegyzetében többször szól róla. Szeptember 6-án híre jár, hogy Lippáról Veterani tábornok is a péterváradi németekhez indúlt segítségre. Erre Thököly és a török Titel elé vonúlnak, melyet az előbbi labancz végháznak nevez. Itt is táboroz a török késő őszig, de ütközetre nem kerűlt a sor. 1695-ben márczius 7-én a török ismét Titel felé fordítja figyelmét s egy fél évi kisebb csatározások után, szeptember 16-án - írja Nehem császári parancsnok - Titel elesett s a belgrádi pasa felgyújtotta. Szeptember 22-én Stahremberg intézkedik Titel kitataroztatásáról, 1696-ban februárban Eydtner Ferencz lett titeli parancsnok s kéri Nehemet, hogy őt Titel s a kobili sáncz parancsnokságába iktassa be. Július 14-én írja a szász választófejedelem, hogy Heiszler a Duna-Tisza torkolatánál volt sánczot, mint tarthatatlant, lerontatta, Titelt pedig jól megerősítette és hogy Truchsess hadteste Titel és Kobil között áll. Stahremberg augusztus elején megverekedett a törökkel, a török vissza is vonúlt, de Stahremberg négy hajót veszített el. Augusztus 28-án Zsablyánál volt Stahremberg és lovasságával a szász fejedelem segítségére ment a fősereghez. Augusztus végével Nehem a titeli táborba ment és a zsablyai nagy hídat lerontatja. 1697 július 25-én Jenő főherczeg seregével Eszékről Pétervárad felé megindúlt. Kobilban tábort üt; itt hallja, hogy a szultán Belgrádba ért, és hogy a Duna-Száván hidat veretett. Úgy látszott, hogy a török a Száván átlépni s Péterváradra támadni akar. De a török keletre fordúlt s augusztus 19-én Pancsovánál a Dunán átkelt, a hajók a Tisza torkolatáig előre mentek. Most Titel szárazon s vizen veszélyben forgott. De az sem volt valószínűtlen, hogy Titelt nem bántva, Erdély felé iparkodik a török, hogy az onnan Jenőhöz jövő Rabutinnak az útját elvágja. Jenő tehát Nehem tábornokot nyolcz batallionnal és 800 lóval Titelben hagyva, ő maga 169Rabutin elé ment. A szultán Titel ellen fordúl, Nehem nem védheti magát s Jenő utasítása szerint Péterváradra vonúl vissza. Jenő hg. Rabutinnal egyesűlve visszatért, hogy Péterváradot védje a török ellen. Szeptember 6-án ért oda, de a török a következő napon felkerekedvén, a Tisza mellett Szeged felé húzódott. Jenő nyomban utána vonúlt s 11-én fényes győzelmet aratott rajtuk Zentán. 1698 május elején a török Titelt ismét megtámadta, de Nehem a sikert meghiusította. Ugyanekkor hírűl jutott Bécsbe, hogy Titel a törökhöz pártolt, mert helyőrsége inségben elhagyatva sem pénzt, sem élelmet nem kapott. Az 1699-ben Karloviczban kötött béke feltételei szerint "minthogy a Tisza és a Duna közötti terület, melyet Bácskának szokás hívni, a császári felség egyedüli birtokában van, maradjon ezután is a mondott császári uralom alatt és Titel se erősíttessék inkább, mint a hogy jelenleg van. Ellenben Kiskanizsa, Becse, Zsablya erődítései a császár által lerontandók." A határőrvidék szervezésekor 1701-ben Titel is katonai sánczczá lett 200 hajdúval s 50 lovassal s a dunai határőrvidékbe tartozott. Hozzácsatoltatott Barba és Kövesd puszta. 1728-ban Titel sáncz kapitánya Bosnyák volt. 1740 körűl a vármegye panaszolja, hogy Titelben 300-an is vannak, a kik adót fizethetnének, így pedig, mint katonai sánczban lakók, a vármegye alól fel vannak mentve. 1745-ben Titel a szegedi parancsnokság alatt álló tiszai határőrvidékbe tétetett át. Az 1750 augusztusban kelt királyi rendelet után, melyben a tiszai és a dunai határőrvidéknek az országba való visszakebelezése kimondatott, Titel és környéke nem csatoltatott vissza a vármegyéhez, hanem két csajkásszázad alakítására tartották vissza. 1752 márczius 17-én Titelt s környékét a vármegye ideiglenesen vette át. 1763-ban ismét a katonaságnak adattak át, a mikor is a csajkásszázadok szervezése kezdetét vette és Titel a kerületnek főhelye lett. Titel 1769-ig Újvidéknek volt leányegyháza, ekkor új templomot kapott. A parókiát 1788-ban szervezték, a templom 1812-ben épűlt. Van itt görögkeleti templom, mely 1891-ben épűlt s 1891. óta ág. ev. anyaegyház. 1825-ben a helytartótanács Titel mezőváros három országos vásárját Józsefdorf (előbb Zsablya) községbe akarja áthelyezni. Titel fekvésének jelentősége az 1848-49. évi szabadságharczban sem maradt figyelmen kívűl. Perczel Mór mindenképen hatalmába akarta keríteni s ezért május 22-én ostrom alá is vette Titelt. 6000 ember volt az őrség, 30 ágyú s hozzá két század lovasság és Jelasics hadteste is csatlakozott s így a mintegy 25,000 főnyi fegyveres ellenséggel szemben Perczel 9000-nyi serege jobbnak látta a visszavonulást. Július 22-én Vetter tábornok kísérelte meg a titeli fennsík kivívását s Guyonnal háromszor intézett támadást, mire az utolsó roham sikerűlt s Knicsanint a Tisza felé űzték. A honvédek újúlt erővel támadtak, de sikertelenűl, mert a fennsíkról leszoríttatván, Szeged felé kellett visszavonúlniok. 1873-ban szűnt meg a határőrség rendszere s ekkor a csajkás helységekkel együtt Titel is a vármegyébe kebeleztetett vissza. Az 1900. évi népszámláláskor Titelen volt 4711 lélek 788 házban (1890-ben 4314 lélek 676 ház). Anyanyelv szerint: 990 magyar, 1230 német, 23 tót, 25 horvát, 2360 szerb, 83 sokacz. Vallás szerint: 1874 róm. kath., 237 gör. kath., 1898 gör. kel., 528 ág. ev., 97 ref., 73 izr. Határa 11,895 kat. hold. Legnagyobb birtoka a községnek van, mint erkölcsi testületnek. Titelen van szolgabírói hivatal, járásbíróság, adóhivatal és közjegyzőség, valamint áll. polg. fiúiskola; gőzhajó és vasúti állomás, posta és távíróhivatal; három országos vásár. A lakosság több társas egyesületet tart fenn. Itt a Titel-Tisza-Duna töltés fenntartási társulat székhelye. Van itt két takarékpénztár: a Csajkás kerületi és a Titeli első takarékpénztár részvénytársaság; van két olvasó-egylet, kath. kör; van önsegélyző-egylet, a törökbecsei takarékpénztárnak fiókja, gazdasági egylet, temetkezési egylet, hajós-egylet, a D. M. K. E. és az Orsz. vöröskereszt-egyletnek fiókja.

Topolya. Járási székhely Szabadkától délkeletre, Csantavér alatt. A Krivája patak szeli át. Topolya nagyközség török-kori telep, mely először a török defterekben a szabadkai nahijébe sorolva fordúl elő, 1580-ban 21, 1590-ben 23 adózó házzal Kisbajsa vagy Topolya néven. Talán itt volt a hajdani Fibajcs (Fibaych) a mai Topolya helyén, a melyet 1462-ben több bácsvármegyei helységgel együtt Mátyás király anyjának ajándékozott, kinek birtokait Korvin János örökölte. Szelepcsényi György kalocsai érsek 1665. évi összeírásában is találkozunk Topolya nevével. A helység a török időkben elnéptelenedett és 1731-ben, mint pusztát említik. 1740. előtt a péterváradi katonai sánczhoz 170tartozott. 1750-ben már kezdenek gondoskodni a puszta betelepítéséről. Grassalkovics kamarai elnök Topolya pusztát legalább 200 magyar vagy tót kath. családdal akarta betelepíteni. E czélból Csicsovszki Ferencz szabadost küldte ki, hogy ilyen idetelepedő családokat szedjen össze. Ajánlólevelében a feltételek is elő vannak sorolva. Az új falu telepesei nem örökös jobbágyok, hanem szerződéses lakosok lesznek. Építhetnek szilárd házakat; minden vármegyei közteher alól négy, a kamarai adó alól két évre lesznek felmentve, ezután pedig az utóbbinak 400 forintot és a gabonatermelésből 1/7 részt tartoznak adni. A papi tizedet nem fizetik, a kerti vetemények a dézsma alól fel vannak mentve. Kocsmát október 1-től márczius 30-ig tarthatnak szabadon. A mészárszékért évi díjat fizetnek. Fát a kamara csak építésre ad. A telepeseknek szabad házukat elhagyni s eladni, de az eladási ár tizedrésze az uraságot illeti meg. A telepedés ez évben meg is történt. 1756-ban a vármegye részéről Topolya magyar falu 600 forint adóval volt megterhelve. Az 1768. évi kamarai mappa szerint Topolyán 182 róm. kath. magyar és tót család lakott; ide való Emusics puszta is, melyet az 1772. évi rendezéskor Topolyához csatoltak. 1786-ban új úrbéri rendezés volt. A lakosság mind magyar. 1792-ben Topolya község a robotot készpénzben váltotta meg. Volt itt 411 házhelyes jobbágy (312 telek) és 105 házas zsellér. Ipara már ekkor szépen virágzott; czéhei, a kovácsok, szűcsök stb. 1815-ben kaptak szabadalmat. Ezt a kincstári falut a király 1803-ban Kray Pálnak adományozta katonai érdemeiért s hozzá a Topolyai nemesi előnevet. 1805-ben 650 ház és 4000 lakos volt Topolyán, még ugyanez évben, Kray Pál halála után, ennek fia, Ferencz utána járt, hogy Topolya mezőváros lehessen, évi három országos vásárral, a mit a vármegye is pártolt, mire azután 1806-ban Topolya csakugyan mezővárossá lett. A mezővárosnak egyik nevezetessége a Kray családnak szép rokokó stílű kastélya és angol kertje. 1848-ban a szerbek az utolsó Krayt elfogták és Temesvárra vitték fogságba. Halála után veje: gróf Zichy János lett a topolyai birtok ura 1852-ben. A róm. kath. lelkészség 1750-ben alakúlt, a templom 1764-ben épűlt, belseje 1888-ban megújíttatott. Ennek helyébe később földesura vallásos bőkezűségéből egész új templom épűlt, melyet 1905 július hóban szenteltek fel. 1906 április 19-én nagy tűzvész pusztította el a község egy részét. Régi pecsétei: 1. Szántóvas, kalász, csoroszlya. "Topolya" és az évszám: 1767. 2. Két pálma közt földmíves-eszközök és korona. "Sig. Reo. Caal. Poo Topola" Használva 1792. 3. Korona alatt levő kis paizsban oroszlán áll egy szántóvason s három búzakalászt tart. ,Sig. Opp. Topola 1806.' Ezt használták 1848-ig. Az 1900. évi népszámláláskor Bácstopolyán volt, 12,029 (1890-ben 10,816) lélek 2212 házban. Anyanyelv szerint: 11,757 magyar, 166 német, 21 tót, 2 oláh, 3 kisorosz, 4 horvát, 38 szerb és 38 egyéb. Vallás szerint: 11,181 róm. kath., 13 gör. kath., 12 gör. kel., 126 ág. ev., 95 ref., 569 izr., 32 egyéb. A község határa 25,163 kat. hold. Ebből 1893-ban a községnek volt 764, gróf Zichy Jánosnak 2061, Tóth Istvánnak 222 holdja. Emusics puszta szintén gróf Zichy János és a közbirtokosok tulajdona. Az 1904. évi miniszteri rendelet a községnek eddig hivatalos Bácstopolya nevét egyszerűen Topolyára változtatta. Jelentékenységénél fogva az országos törzskönyvbe felvétetik a hozzátartozó Emőd puszta (eddig Emusitz). Topolyán van szolgabíróság és járásbíróság, adóhivatal, gyógyszertár, vasút, posta és távíróhivatal. Három országos vásárt tart. Van olvasókör, gazdakör, otthon, kaszinó, izr. nőegylet, betegsegélyző-egylet. Pénzintézetei: Bácstopolyai takarék, Önsegélyző hitelszövetkezet, Általános takarékpénztár r. t. Van téglagyár, tulajdonosa Bodrogh Mór. Az id. gróf Zichy Nep. Jánosnak és nejének a községben fennálló kastélyát 1805-ben a báró Kray-család építette. Említésre méltó Hadzsi János hírneves orvosnak Telcs Ede által készített itteni emlékszobra.

Torzsa. A kulai járásban van, Úrszentiván fölött, Verbász és Kula alatt. Torzsa bácsvármegyei helységről 1455-ben történik először említés Thorzateleke névvel, mint a Sulyok testvérek birtokáról. Az 1522. évi Bács vármegyei dézsmalajstromban a Tharcsa nevű helység 29 adózóval bizonyára a mai Torzsa. A török defterek is említik 1590-ben a bácsi nahijében 10 adózó házzal; de idővel elpusztúlt és az Olber-féle 1700. évi összeírás csak pusztának mondja, a mely a török korszakban az érseknek még adózott. Az 1768. évi kamarai térképen Torzsa területéből 1312 hold tartozik Deszpotszentivánhoz, mely e falu határának éjszakkeleti részét alkotja. Ez alatt volt Szentpéter puszta régi templommal, 1711584 holddal. E két pusztától nyugatra volt Taranya puszta. Deszpotszentiván helységnek 1772. évi úrbéri rendezésekor Torzsa pusztát a falu határához csatolták. A pusztából azonban nemsokára ismét önálló helység lett. A királyi kincstár t. i. 1784-ben a deszpot-szent-iváni három említett pusztát a falutól elkülönítvén, ide németeket telepített s az új helység a pusztának, a melyre épűlt, eddigi nevéről Torzsa nevet kapott. Az ide telepedett jövevények a "Reich"-ból jött evang. és református németek voltak és 1794 november 1-ig terjedő tíz évi teljes adómentességet kaptak és számukra 250 lakóházat építettek. Minthogy azonban nagy számban és rohamosan jöttek, 1784 nyarán nem lehetett mind elhelyezni s a következő télen át a szomszéd falvak lakóinál voltak elszállásolva családonkint 1-1 1/2 krajczár napi díjért. Az evangelikusok 1785-ben már egyházilag is szervezkedtek. Deszpotszentivánt 1785-ben már újra rendezték úrbérileg, és Torzsa pusztának egy része is övé maradt (az 1826. évi kamarai kimutatás szerint). Az új Torzsa falunak csak 1802 október 21-ike óta van úrbáriuma. 1828-ban volt Torzsán 330 házban 704 lélek és pedig: 211 gazda, 119 házas és 27 házatlan zsellér, 38 iparos; az iparos czéhek, a kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, kádárok stb. 1816-ban kaptak szabadalmat. 1836-ban 344 ház, 2760 lélek. Az 1872-ben épűlt és a helység határán is átvonuló Ferencz József-csatorna új lendületet adott Torzsának, a mely 1865-ben postahivatalt és 1872-ben gyógyszertárt is kapott. 1874-ben a község megvásárolta a királyi kincstári legelőt, 1882-ben az italmérési jogot. 1881 április 30-án a község nyugati oldalán levő Pettau vagy Pekla puszta annak határába kebeleztetett s ezt (356 holdat) a község 1883-ban közlegelőnek vette meg a kincstártól. Torzsa község 1884 május 15-én a telepítés századik évfordulóját ülte meg, s ez alkalommal szép emlékszobrot is állítottak. Van itt ág. ev. és ref. templom, mindkettő 1811-ből. A róm. katholikusok Kuczurához tartoznak. A helység pecsétjén: csoroszla, szántóvas, három kalász, sarló, kasza van egy sorban; alattuk szőlőtő, kapa és metszőkés. "Sigil R. C. Poss. Torzsa. 1819." Az 1900. évi népszámláláskor Torzsa nagyközségben volt 3781 (1890-ben 3547) lélek 660 házban. Anyanyelv szerint: 179 magyar, 3251 német, 177 tót, 105 kisorosz, 68 szerb. Vallás szerint: 189 róm. kath., 99 gör. kath., 71 gör. kel., 1855 ág. ev., 1534 ref., 32 izr. A község határa 10,414 (1890-ben 6156) kat. hold. Ebből 1893-ban a község 494, Thalheimer K. örököseié volt 120 hold. Most nagyobb birtoka van Machmer Lajosnak. Azonkívűl Pekla pusztán is van a községnek 356 holdja. A községben van egy török templom romja. Van takarékpénztár, segélyegylet, temetkezési egyletek; van gőzmalom, több tégla- és egy kóczgyár. Van postája, távírója, vasúti állomása és országos vásárja. Határában állott hajdan Taranya helység, melyről azonban hiányoznak az adatok. 1414-ben a Taranyai család nevében, 1431-ben pedig a Vajda család előnevében bukkan fel.

Turja. Az óbecsei járásban van, Szenttamástól keletre a csatorna mellett. Előbbi neve Turia. Vele először 1470-ben találkozunk, amidőn Thewre, mint szomszéd birtok fordúl elő egy hatalmaskodásnál, a melyet Garai Jób szentandrási tisztjei Bélá-ban elkövettek, Thewre a Garaiak és a Marhártok birtoka. 1564-ben Vitéz János egri várparancsnok kéri az elhalt Radics Bozsics bodrogmegyei Tura birtokát. Az 1522. évi dézsmajegyzékben a defterekben s az 1699. évi összeírásban nincs említve. Az 1709. és 1717. évi térképen sincs feljegyezve, de azért már lakott hely lehetett, mert 1715-ben Turiá-ban 20 adófizető volt. Az 1722. évi adóösszeírásban Turia 41 adózó házzal szerepel. Az 1727. évi adójegyzékben Turia 35 házasféllel fordúl elő. 1728-ban Turia kamarai falu lakosai panaszkodnak, hogy a szenttamási határőrök földjeiknek felét elragadták. 1745-ben 43 ház volt a faluban; a lakosság többsége határőri szolgálatra késznek nyilatkozott, azonban 1746-ban részben a volt szabadkai miliczia által, a kik nem akartak polgári állapotra térni, megszállva, határőrvidéki sáncz lett. Így Goszodincze, Temerin is. A határőrvidék megszűntével 1751-ben a királyi koronakerületbe kerűlt. 1848-ban a vármegyéhez kebeleztetett, 1870-ben a földesúri terhek alól kiváltotta magát. Turia régi pecsétje 1743-ból való. A szabadságharczkor itt három ütközet is volt a magyarok és szerbek között s ekkor a falu leégett. A község határa 9287 kat. hold, melyből a községnek 2337 holdja van. Főbirtokosok a Dungyerszky család és a község, mint erkölcsi testület. Az 1904. évi kalocsai schematismus szerint Turiában 206 r. k. van, a kik egyházilag Bácsszenttamáshoz tartoznak. A gör. keletieknek templomuk is van, a mely a XVIII. század 172végén épűlt. Határában van Bácsszőreg puszta (régi nevén Szőreg). A község határában, a szenttamási út mellett, két nagy régi halom van. Az 1900. évi népszámláláskor itt 3596 lélek volt 682 házban. Anyanyelv szerint: 197 magyar, 41 német, 3352 szerb, 7 tót. Vallás szerint: 206 róm. kath., 3342 gör. kel., 21 ág. ev., 6 ref., 11 izr., 11 egyéb. Van itt olvasó-egylet, két pénzintézet és két gazdasági egylet; továbbá van postája, távírója és vasúti állomása.

Tündéres. Kis község a titeli járásban, Sajkáslak és Mozsor között. Előbbi neve Vilova. Ezzel a névvel először 1702-ben találkozunk, midőn mint katonai sánczot szervezték és a dunai határőrvidékbe osztották be. 1715-ben Vilvárnak írva találjuk. 1728-ban Vilova katonai sánczban csak egy hadnagy volt egy félszázad gyalogos határőrrel. 1740 körűl panaszolja a vármegye, hogy e katonai sáncznak Szurdok nevű pusztája is van, és csak 20 katonát állít ki, pedig 70 adófizető egyén is volna ott található. 1750-ben e sánczot nem osztották fel, hanem a szegedi várparancsnoknak vetették alá és csajkás századok felállítására tartották vissza. Minthogy azonban ez egyelőre nem sikerűlt, 1752-ben ideiglenesen ez a helység is a vármegye alá kerűlt. 1763-ban ismét katonai hatóság vette át Vilovát és a csajkás század tényleg életbe is lépett. Csak 100 évi csajkás élete után, 1873-ban, a csajkás militáris rendszer megszüntével, kebeleztetett vissza a vármegyéhez. A gör. kel. felekezet temploma 1806-ban épűlt. Az 1900. évi népszámláláskor Tündéresen volt 1180 lélek 230 házban. Anyanyelv szerint: 1108 szerb, 28 német, 43 magyar. Vallás szerint: 1066 gör. kel., 47 r. kath., 25 ág. ev., 6 ref., 32 izr. A község határa 3860 kat. hold, melyből a községnek 1127, az angol-osztrák banknak 1072 holdnyi területe van. A határt gyakran sújtja árvíz, így nagyobb vízáradás volt 1876, 1884 és 1895. években. A határbeli dűlők nevei ma is még főleg magyarok: igy Heréskertek, Kapitányszoros, Fehérszoros stb. Van postája, távíró és vasúti állomása.

Újfutak. Az újvidéki járásban, a Duna egyik ága mellett elnyúló Ófutak tőszomszédságában van, a nyugati oldalon. E község akkor keletkezett, a mikor 1774-ben Elszászból Futakra telepített németek, külön telepet alkotva, megvetették a mai Újfutaknak alapját; már 1775-ben építettek r. kath. templomot. E helység az 1779-iki adójegyzékben 133 dikával szerepel. Újfutak legrégibb pecsétje egy 1783-iki okiraton látható. Ezen a pecséten egy kaszáló ember áll, a körírat pedig német: "Nei Fudoker Gemein. Insigl." Újfutak fejlődéséhez bőkezűségével különösen gróf Hadik András járúlt hozzá, míg a futaki uradalom birtokosa volt. Újfutak története ettől fogva együtt halad Ófutakéval. Lakossága magyar, német és tót. A község határa 14,563 hold. Ebből 244 hold a községé és 12,292 hold gróf Choteké. Határában vannak: Nagyalpár, Irmova, Henrika, és Virity, Máriamajor, Ottómajor és Klenovácz. Az 1900. évi népszámláláskor volt 3562 lélek, 1600 házban. Anyanyelv szerint: 705 magyar, 2185 német, 598 tót, 42 szerb, stb. Vallás szerint: 2965 r. kath., 49 gör. kel., 503 ref. stb. 1907-ben épűlt új r. kath. temploma. A községben van egy régi kastély, a melyet még gróf Hadik András építtetett 1777-ben, most a gróf Chotek Rezsőé. Apáczakolostor is van, árvaház és kisdedóvó czéljaira, ezt gróf Chotek építtette 1900-ban. A lakosság kath. kört és temetkezési egyletet tart fenn; van gazdasági fiókegyesület is. A határbeli dűlőnevek máig megőrizték magyar eredetüket: így Szállásfeld, Szállás, Wiesen stb. Utolsó postája és távírója Futak, vasúti állomása Ófutak.

Újpalánka. E helység 1770-ben keletkezett, a midőn Kruspér Pál kamarai adminisztrátor arra kérte a vármegyét, hogy az ópalánkaiaktól elkülönített németeknek engedje át a palánkai határ egy részét. A helység már 1772-ben szerepel. 1786-ban községgé, 1828-ban mezővárossá lesz és vásárjogot nyer. Ipara gyors virágzást ért. 1816-ban a szűcsök; 1817-ben a rézművesek és a pékek; 1822-ben a bocskorkészítők, mézeskalácsosok, kalmárok, ácsok; 1824-ben a borbélyok, 1827-ben a szűrszabók; 1830-ban a kalaposok, 1832-ben a kádárok, 1833-ban a tímárok, 1834-ben a szappanosok, 1837-ben az asztalosok és lakatosok; 1839-ben a vargák és halászok, 1841-ben a német szabók és 1843-ban a magyar szabók kapnak czéhszabadalmat. Ekkor lakossága kizárólag róm. kath. és német volt. Újpalánka első pecsétje 1775-ből való. Az 1900. évi népszámláláskor Újpalánkán van 1899 lélek, 272 ház. Anyanyelv szerint 1759 német, 91 magyar, kevés szerb és tót. Vallás szerint: 1848 róm. kath., kevés ág. ev., gör. kel. és izr. A község határa 5086 kat. hold. Itt van az ország egyik legjobb 173czement-műkőgyára, a hol kiváló színes czementlapokat is gyártanak. 1908-ban épűlt itt egy díszes róm. kath. templom. Van e községben egy nagyobb gőzmalom és egy gőzfürdő is, valamint egy vasúti állomás. Van a községnek egy szép sétánya is, itt áll a Kallós Ede alkotta Szent István király-szobor. Azonkívűl van itt a palánkai állami csikótelepnek egy nagy gabonamagtára. Egy nagyobb és egy kisebb téglagyár és két mészégető kemencze, valamint nagyobb fakereskedések is vannak Újpalánkán.

Újsóvé. Az újvidéki járásban Kölpény és Ókér között keletre fekszik. A község akkor keletkezett, midőn a Reichből jött német lakosok, kik 1786-ban telepedtek meg Sóvén, az itt lakó szerbekkel nem tudván békén meglenni, különváltak és Újsóvét alapították. 1788-ban Újsóvé már külön pecsétet használt. Újsóvén az ág. ev. egyház 1819-ben szerveztetett. Van evangélikus temploma 1863-ból és református 1840-ből. A község határa 3810 kat. hold, melyből a községé 311 hold. Újsóvénak az 1900. évi népszámláláskor volt 2287 lakosa 436 házban. Anyanyelv szerint 58 magyar, 2224 német, 3 tót, 5 szerb. Vallás szerint 24 róm. kath., 5 gör. kel., 1048 ág. ev., 1197 ref., 16 izr. A lakosság haladó-kört, gazdasági egyletet, olvasó-egyletet tart fenn; van Takarékpénztár r. t. is. Hetzel Henrik és tsának czementtégla-sajtoló gyára, Hetzel Jakabnak gabonarostáló gépgyára, ifj. Geyer Istvánnak vasöntődéje és id. Geyer Istvánnak szikvízgyára van. A dűlők nevei mind magyarok.

Újszivácz. A zombori járásban van. Ez a helység 1786 tavaszán alakúlt, a midőn a Reichből jött ref. németek Ósziváczon külön telepedtek le. 130 telkes gazda és öt házas zsellér voltak az első lakosok. A németek a szerbekkel egy faluban nem tudtak megegyezni s 1787-ben, újabban 1793-ban közigazgatási különválást és földeiknek teljes elkülönítését kérték. 1796-ban sikerűlt ezt megnyerniök. A faluban ekkor 148 gazda, 44 házas zsellér és 5 szabad ház (templom, iskola) volt. A falu határa teljesen a régi Teleháza nevű pusztába tétetett. 1790-ben ideiglenes imaházat építtet a kamara, míg a maguk költségén 1810-ben rendes templomot emelnek. 1820-ban van a faluban 141 gazda, 95 házas zsellér és 6 szabad ház, 12 szárazmalom s 2 olajsajtó. A lakosság létszáma ugyanekkor 1801 volt. Báró Redl Ferencz 1791-ben Ó- és Újszivácz falvakat a kamarától bérbe vette. A németek a szerbek szőlőjét megvásárolták és szépen mívelik. A falu régi pecsétjén egy szántóvas alatt egyik oldalon három búzakalász, másikon szőlőtő van. "Sig. des Orts N. Szivatz. 1796." A község határa 5713 kat. hold. Az 1900. évi népszámláláskor Újsziváczon volt 2228 lélek 409 házban. Anyanyelv szerint: 160 magyar, 2037 német, 28 szerb, 4 egyéb. Vallás szerint: 147 róm. kath., 29 gör. kel., 61 ág. ev., 1952 ref., 41 izr. A lakosságnak van olvasó- és temetkezési egyesülete, tejszövetkezete; pénzintézet: a Cservenkai és újsziváczi takarékpénztár s van itt fiókja az országos munkásvédő szövetségnek. A dűlőnevek magyarok. Posta és távíró helyben van.

Újverbász. A kulai járásban van, a Ferencz-csatorna déli partján. Ujverbász akkor létesűlt, midőn Óverbász lakói a nagy határral járó terheket nem bírták elviselni, határukból 1783-ban Paraszti puszta egy részét és egész Feketityet új falu telepítésére engedték át. Igy keletkezett Óverbásztól nyugatra 1785-ben németországi telepesekkel, Újverbász, a mely mindjárt fölméretett s úrbérileg, majd egyházilag rendeztetett. 1786-ban Újverbászon 250 házban 178 család volt. Újverbászon az ág. ev. és ref. templomon kívűl az 1874-ben szervezett róm. kath. lelkészség 1885-ben kapott templomot is. Van itt államilag segélyezett községi főgimnázium, melyet 1812-1872-ben a bácsi ev. egyházmegye tartott fenn. Van polg. leányiskolája, s több közművelődési intézete is. Újverbász a szabadságharcz idején, 1848-49-ben, sokat szenvedett a berontó szerb, horvát és német katonáktól. Itt volt egyideig Perczel Mór hadseregének főhadiszállása. Innen kezdte Jellasics bán támadását a Kishegyesen és környékén sátorozott magyar hadsereg ellen; itt székelt Beöthy Ödön kir. biztos s itt működött egyideig az elfogott honárulók felett a hármas vérbíróság. A község 1786-ban kapott pecsétet, a mely két mezőre osztva, felső részén szőlőtőt mutat két fürttel, az alsóban pedig hullámok között hal úszik. A községnek szépen fejlett ipara volt már a múlt század elején. 1821-ben kaptak czéhszabadalmat a kőmívesek, asztalosok, lakatosok, kovácsok, ácsok és kerékgyártók. A község határa 8585 kat. hold. Az 1900. évi népszámlálás alkalmával Újverbászon volt 6369 lélek 1094 házban. Anyanyelv szerint: 931 magyar, 5279 német, 6 tót, 112 kisorosz, 3 horvát, 29 szerb. Vallás 174szerint: 765 róm. kath., 118 gör. kath., 33 gör. kel., 3777 ág. ev., 1454 ref., 3 unitárius, 212 izr. A község egyik legszebb helysége a vármegyének, különösen szépek az egymás mellett álló evang. és ref. templomok, az elsőben egy igen szép Jakobei-féle oltárkép van. A község közelében van a Kiss József mérnök által épített Ferencz-csatorna zsilipje, s itt a telecskai dombon áll a tervezőnek emlékszobra, a községben van nagy vasúti állomás, posta, távírda és telefon, van gazdag gabonatermelés, sertéskereskedés és hízlalás, három országos vásár, vannak különféle gyárak és ipar-vállalatok, ezek között különösen említésre méltó a "Hungária részv.-t. kendergyár", mely villamtelepével Újverbásznak, és két szomszédos községnek szolgáltatja a köz- és magánvilágítást. Nagyobb birtoka van itt Oberländer Fülöpnek. A lakosság kaszinót, haladó-kört tart fenn; pénzintézetei a Takarékpénztár r. t., mezőgazdák egyesülete, kereskedők egyesülete s a segélyegylet, mint szövetkezet. A határban a dűlőnevek magyarok.

Úrszentiván. Az újvidéki járásban lévő Úrszentiván neve az 1904. évi miniszteri rendelet előtt Deszpotszentiván volt. Kula alatt fekszik Torzsa, Ó- és Újsóvé, Kölpény, Bulkeszi, Szilbács és Pinczéd között. A helység régi neve Szentivánkeszi volt. V. István király 1263-ban Kelement és Mártont egy Keszi nevű földterülettel adományozta meg, a melyben nyolcz falú elfért, s ezek között volt egy 1276. évi okmány szerint Szentivánkeszi, Sávolkeszi, (a mai Bulkeszi), Szent-Péter (a mai Petrovácz, újabban Petrőcz). Később a helység neve ismét változott; 1418-ban Kulpin (ma Kölpény) helységben tartott határjárás szerint Egyházasszentiván lett. Ennek egyik határrészét külön Kisszentivánnak nevezték, melynek emlékét a mai Malo-szelo (kis falu) nevezetű dűlő tartja fenn. Egy 1464. évi oklevél csak Szentiván néven említi e helységet. 1515-ben Petényi Gerárd a budai káptalan előtt Török Imrét a többi között a Bács vármegyei Szentiván elfoglalásától eltiltja; s ez valószínűleg Deszpotszentiván volt. Egy 1559-ben kelt okírat Szentivánkeszi nevét másképen Kiskeszinek mondja (ez utóbbi világosan azonos Kisszentivánnal). Ez a hely, a háborús idők zavarában, a gyulai vár birtokába kerűlt. I. Ferdinánd király rendeletére pedig 1559-ben ismét előbbi s törvényes urainak kellett visszaadni, Keszi Lőrincznek, Szolát Miklósnak és Mátyásnak. A török defterek a bácsi nahijében Szentivánt 1554-ben 6, 1570 körűl 3, 1590-ben 18 adózó házzal sorolják elő. Ezután többé nem találjuk felemlítve. Itt az a kérdés merűl fel, hogyan jutott e falu mai nevéhez? Fridrik Tamás azt mondja, hogy a községet Brankovics István despota alapította 1696-ban Csernovics Arzénnal beköltözött szerbekből; azért kapta megkülönböztetésűl a deszpota előnevet. Midőn az 1715-dik évi összeírásban felsorolják, már Deszpotszentiván a neve és 24 gazda lakik benne. Így nevezik ezentúl rendesen. 1717-ben is csak még a 24 szerb család lakik itt. 1718-ban 53 adózott, 1722-ben 44. A múlt században folyton kamarai uradalom volt. Az 1900. évi népszámláláskor Úrszentivánon volt 2360 lélek 430 házban. Anyanyelv szerint: 58 magyar, 390 német, 46 tót, 6 kisorosz, 5 horvát, 1828 szerb, 27 egyéb. Vallás szerint: 81 r. kath., 6 gör. kath., 1774 gör. kel., 254 ág. ev., 152 ref., 10 izr. és 86 egyéb. A község határa 7031 kat. hold. Ebből a községnek 543, a kincstárnak 754 holdja van. A községben van egy kastély, melyet a Szemző család építtetett s most a Messinger Jakabé. Van postája, távíró és vasúti állomása. Az oklevelek e tájon említik Paska helységet, mely 1506-ban a Paskai Thorma család birtoka volt. 1480-ban szerepel Paskai Király Péter, a vármegye alispánja is.

Vajszka. A hódsági járásban, Bácstól nyugatra. Már a pápai dézsmalajstromban 1332-37. évekről a szerémi esperességben egy Boycha is fel van sorolva, a melynek Tamás nevű lelkésze rendesen fizette illetékét. Később az 1338-42. évről szóló összeírásba is fel van véve a bácsi esperességben egy Vaiska, ugyancsak Tamás papjával, a miből világos, hogy az előbbi írásmód hibás, és hogy itt Vaiszkáról van szó. Ez a helység nevét a nyugati oldalán elfolyó Vajsz folyótól nyerte, a melyet nevével együtt az 1768. évi kamarai térkép is feltüntet. A XIII. században Vajszka helység környékén több "veise", azaz halfogó rekesz volt és talán részben ezeknek köszönheti nevét. Az 1522. évi dézsmalajstromban is fel van sorolva Vajszka 52 adózóval, utána Bozyas (talán Bogyán), és még egy Tóthvajszka is, de csak három adózóval. Vajszkai Fabó Fábián neve pedig akkor egyik járás adószedője volt. A török defterekben a zombori nahijében Vajszka 1554-ben 4, 1570-ben 7 és 1590-ben 16 adózó házzal szerepel. Vajszka Bács vármegye 1751699. évi első összeírásában a zombori járásban igen csekély helység volt, mert csak négy adózó gazda lakott ott, két felnőtt legénynyel. Még 1715-ben is csak nyolcz adófizető volt itt, 1768-ban pedig 45 család, a melyek főleg halászatból éltek. A falu határa két részből áll: egyik a vízmentes "felső föld" a jobbágyok szántóföldeivel és az urasági majorsággal; a másik nagyobb rész a Duna árjának kitett rétség, posványos mocsár, nádas, kevés erdő és csak száraz években használható legelőből áll. 1866-ban Bogojeva és Karavukova községekkel együtt több százezer frtba kerűlt hatalmas töltéssel ármentesítették e területet. Hevessy Károly vármegyei főmérnök terve szerint. A rétségben számtalan kisebb víz, ér, tó van. Vajszkán régebben gör. kel. vallásúak is voltak, most pedig majdnem kizárólagosan róm. kath. sokacz lakossága van, a kik a török korszak végén telepedtek ide. Egyházi tekintetben 1788-ban lett önálló plébániává, eleintén vesszőből font ideiglenes temploma volt, mígnem 1841-ben a mai szilárd anyagú templomot emelték. Egy osztályú iskolát 1820-ban állitott. Vajszkát 1797-ben Gromon Zsigmond vette meg a kir. kincstártól, a ki nemsokára 40,000 frton Bogyánt is megvette. Ugyanő megkapta 1807-ben a Vajszkai előnevet is. Gromon Dezsőtől Vajszka 1886-ban egy részvénytársaság kezébe jutott és 1888-ban gróf Hunyadi Imréné vette meg 700,000 frton. Most Széchenyi Emilnéé. Nagyobb birtoka van itt a karlóczai g. kel. szerb patriárkátusnak is. A gombosvajszkai ármentesítő-társulat 1887 aug. 28-án tette le ünnepélyesen az általa a belvizek levezetésére épített csatorna zsilipjének alapkövét, minek következtében óriás nagy földterület, a mely eddig csak rengeteg nádas volt, hasznavehető földdé lett. Vajszkának régi pecsétjén két pálmaág fölött egy szántóvas és egy buzakalász van, fölötte e név "Weisco 1742". Határa 15.443 kat. hold. Ebből 1893-ban gróf Széchenyi Emilnének 4598, a karloviczai érsekségnek 8215, a községnek 564 hold területe volt. Határában vannak: Alpár, Zsivaj-sziget, Szivattyútelep és Lutrov. A község határától délkeletre legalább ötven kisebb halom van. Cziráki ezekből többet felásatott és szarmata-jazig sírhalomnak tartja őket. A határban még egy árpádkori sírdombra is akadtak. Az 1900. évi népszámláláskor Vajszkán 1824 lélek volt 284 házban. Anyanyelv szerint: 617 magyar, 267 német, 8 tót, 2 horvát, 24 szerb, 906 sokacz. Vallás szerint: 1791 róm. kath., 20 gör. kel., 2 ág. ev., 1 ref., 10 izr. A lakosság a következő egyesületeket tartja fenn: Kaszinó, népkör, kath. kör, olvasókör, gazdakör s temetkezési egylet. Van hitelszövetkezet s itt van az Ármentesítő és belvízszabályozó társaság nagy szivattyútelepe. Gróf Széchenyi Emilné, szül. gróf Hunyadi Máriának a községben fennálló kastélyának régi részét még ma a Gromon család építette, az újabb, emeletes részt pedig a mostani tulajdonos 1905-ben. A határbeli dűlőnevek közűl érdekesebbek: Alpár, Korlát, Parlog; gyakori a magyar eredetű név. Itt feküdt valahol Gerecs (Gerech) falu, melyet a bácsi érsek más birtokokért kapott cserébe 1334-ben. A XV. század vége felé a Garai Bánfiak és a Hlapsityi Horváthok voltak az urai, de már 1491-ben Várdai Péter kalocsai érsek kapott reá kir. adományt. - Kőégetőt is e tájon kell keresnünk. Már 1448-ban szerepel. 1480-ban a Sápi Szentbertalani családé volt; később Patolcsaiké lett.

Vaskút. A bajai járásban, Baja alatt fekszik. A község téglaégető kemenczéje körűl, az országút mellett, régi halmok vannak, melyeket hún temetőknek tartanak. A helység régi neve Bachkakuta, Batkuta és Baskút volt. Legelőször 1400-ban találjuk felemlítve, a midőn Tőttös Lászlót a bácsi káptalan beiktatta Szentderzs birtokba. Ez alkalommal Tőttös egyéb birtokait is felsorolják, közöttük Bachkutát is. Ez a Bachkuta megfelel a mai Vaskútnak. 1406-ban is Bathkuta, mint Tőttös birtoka van említve. Igy 1418. és 1423-ban is. Az 1543-ik évi érseki tizedjegyzék Bácskút néven említi. 1574-ben az előbbi helységekkel sorolják fel Bathkutát, mint a Kisvárdaiak birtokát Bodrog vármegyében, s elfoglalása ellen azok tiltatkoznak. A török defterek is említik a bajai nahijében 1580-ban és 1590-ben mindíg 28 adózó házzal. 1689-ben a török uralom alatt Milojkovics M. és Szombathelyi J. birtoka volt, mert ez évben ezek Baskút nevű birtokuk elfoglalása ellen tiltakoznak. 1598-ban Baskuth szerb faluból a lakosság Esztergomba költözött. Szelepcsényi érsek által 1665-ben készített jegyzékben Batzkoth néven szerepel. 1679-ben pedig az érseki dézsmalajstromban Bacsküz néven fordúl elő és három forint harácsot fizetett. A Bács vármegye 1699. évi összeírásában Baja után 17 gazdával felsorolt Batha falu alatt hihetőleg Vaskútat 176kell értenünk. Az 1724. évi Czobor-féle összeírás szerint Baskút puszta és a tőle keletre eső Vranics puszta igen termékeny, de oly kicsiny, hogy mindkét pusztára csak valami öt gazdát lehetne telepíteni. 1727-ben Basskút puszta Czobornak bajai uradalmába tartozott, 18 adófizető lakott rajta, a kikre a vármegye 200 forint adót vetett ki. Az 1738. évi vármegyei adójegyzékben a bajai uradalomban nincs felsorolva, így 1748-ban sincsen, de az utóbbi évben barmok összeírása tartatott Vaskúton. Az itteni telep a bajai bíró alá tartozott, de Grassalkovics, mint a bajai uradalom földesura, 1752-ben külön bírót rendelt Vaskútra és önálló faluvá tette, mert Bajától távol, gazdaságot vinni nehézségekbe ütköznék. A földesúr maga kezdett itten gazdálkodni; a lakosság emiatt el akart innen költözni s a föld minőségével sem volt megelégedve. Grassalkovics erre 1756-ban azt írja a vármegyének, hogy az elköltöző szerbeket befogadná Bajára s Vaskútra az üresedő 30 házba németeket hozna, mert az békésebb és munkásabb nép. Az új lakosok hamar ipart is fejlesztettek. 1848-ban kaptak czéhszabadalmat a kovácsok, ácsok stb. Már 1759-ben volt itt Szent Háromságnak szentelt templom, mely újabb és szilárdabb alapon 1880-ban épűlt fel. A parókiát 1763-ban szervezték. A mostani kegyuraságot a Zichy-Ferraris család gyakorolja, de a község is magáénak tartja. 1775-ben Vaskút 884 forint hadiadót fizetett. 1773-ban betelepített pusztának mondatik Vaskút. Az 1778. évi adóösszeírás szerint Vaskúton volt 228 házban 213 gazda, 25 felnőtt fiú és 14 rokon. Volt még két házas és három lakó zsellér, 16 iparos és két kereskedő. 1800-ban ismeretlen helyről németek telepedtek ide 1869 óta van postahivatala, olvasóköre és iskolája. A községnek 1780 körűl használt régi pecsétjén egy koronás angyal jobbjában kardot, baljában mérleget tart. Körirata "Possessio Vaskút". Az 1900. évi népszámláláskor Vaskúton volt 5039 lélek 920 házban. Anyanyelv szerint: 523 magyar, 4172 német, 81 horvát, 263 bunyevácz és dalmát. Vallás szerint: 5014 róm. kath., 1 gör. kel., 1 ág. ev., 5 ref., 18 izr. Határa 12,425 kat. hold s ez egészben a közlakosságé, földesúri terület itt nincs. Van egy segélyszövetkezet és három temetkezési egylet, a melyeket a lakosság tart fenn. A községtől éjszakkelet felé 11 nagy halom van s ezek között egy régi földvár. Ez az országban a legnagyobb s talán a legépebb állapotban fennmaradt földvár. A határban van még egy Kőhegy nevű magaslat is és Várhegy nevű dűlő. Van vasúti állomása, posta és távíró-hivatala. Itt volt valahol nem messze Tárnok falu, mely már 1345-ben előfordúl a Tárnoki család nevében. 1441-ben már Maróti Lászlóé, a ki a Ripakiaknak adja. 1449-ben a Niczk család az ura, a Dersanócziakkal együtt. 1466-ban Tőttösi Lászlóé, majd a Várdaiaké. 1472-ben a Száti család is birtokos itt. - Kakucs szintén e vidéken feküdt. A Bátiak birtoka, melyet 1447-ben a báti apátságnak adományoznak, 1486-ban a kalocsai káptalan kezén van. - Bácskuta is e vidéken volt. 1400-ban a Tőttös család birtoka és később a Várdaiaké. - Tízházat is erre felé kell keresnünk. 1497-ben találjuk nyomát, a mikor a Szekcsői Herczeg család birtoka volt.

Veprőd. Török-kori szerb község a kulai járásban, Kulától nyugatra, közel Szilberekhez, az öntöző csatorna keleti partján. Előbbi neve Veprovácz. A török defterek a zombori nahijében 1553-ban egy Beprost említenek két fizető és négy nem fizető házzal, s ez valószínűleg Veprovácz volt. Ugyanott 1579-ben Veprovácz 15 és 1590-ben 11 házzal van felsorolva. 1650-ben Zsolnai Gombkötő János és társai a nádortól több bácsmegyei birtokot kapnak, többek között Veprovnicza pusztát is. A török hódoltság végén Veprovácz puszta volt s így említik 1736-1757 között. 1758 október 10-én kelt Zomborban Redl kamarai tiszttartó magyar szerződése, mely szerint a kamara Veprovácz pusztára mintegy 200 magyar, vagy tót római katholikus családot szándékozik telepíteni, a kiket Urbán Mihály szabados fog összegyűjteni. A leendő falu Birvala pusztát is bérbe fogja kapni a kamarától, a mely a telepeseknek két évi mentességet ad, de azután 400 forint évi földbért és a termés heted részét tartozik beszolgáltatni. Papi tizedet nem fizetnek és a kerti vetemények után járó dézsma alól is fel lesznek mentve. A vármegyei adó alól három évig lesznek szabadok. A falu csakhamar betelepűlt és pecsétet is kapott, melyen két pálmaág-czifrázat között egy nagy szántóvas áll; a körírás: "Weprovacz 1759." (Ezt használták az 1760-90-es években is.) 1762-ben magyar és tót telepnek mondják Veprováczot, a hol ugyanez évben parókia, 1783-ban pedig Szent István 179tiszteletére templom épűlt. 1763-ban Cothmann ismét magyarokat küldött ide. A falu Birvala pusztát évi 450 forintért és a termés hetedéért bírja bérben. Van itt már 130 ház, lelkész és kis vert falból készűlt templom. Az 1768. évi kamarai mappán Veprovácz falu 130 házzal, magyar és tót lakossággal van jelezve. Hozzátartozik a falutól keletre levő Birvala puszta; a falu határának nyugati oldalán Prekája puszta van. 1769-ben Veprovácz 493 forint hadi és 119 forint vármegyei háziadót fizet. Az 1772. évi úrbéri rendezéskor Birvala pusztát kapta. Az 1798-ban kötött három évi robot megváltási szerződés szerint Veprováczban 114 telken 263 gazda és 61 zsellér volt 324 házban. Az 1826. évi kamarai összeírás szerint külön magyar és német rész volt a faluban. 1868 óta van a községben postahivatal, 1870 óta pedig kórház és olvasókör. Veprőd határrészeinek elnevezése: Ábel, Noé, Kistó, Bélató, Vörösállás, Kandlia, Nagyhalom, Apróhalom, Pusztatemplom. Az 1900. évi népszámláláskor Veprődön volt 3159 lakos 519 házban. Anyanyelv szerint: 700 magyar, 2449 német, 8 szerb. Vallás szerint: 3118 róm. kath., 6 gör. kath., 12 ág. ev., 18 izr. A község határa 6830 kat. hold. Ebből 1893-ban a királyi kincstáré 633, az úrbéri birtokosoké 648, a községé 329 hold. Van itt takarékszövetkezet és temetkezési egylet, társaskör, a vármegyei gazdasági egyesület fiókja; a Bauern-Verein fiókja és díszlövészegylet. A határ egy része a Kossuth-föld, a szabadságharcz idején kapta e nevet. Van vasútja, postája és távíróhivatala.

Verbász. Lásd: Óverbász, Újverbász.

Wekerlefalva. A palánkai járásban levő Szépligethez (Gajdobra) tartozó Kerekit és Metkovics pusztákon 1885-ben a magyar királyi kincstár által alapított sváb telep 1894 deczember hóban a belügyminiszter engedélyével az akkori miniszterelnök és pénzügyminiszter tiszteletére Wekerlefalva név alatt nagyközséggé lett. Az 1900. évi népszámláláskor Wekerlefalván 1114 lélek volt 219 házban. Anyanyelv szerint: 25 magyar, 1074 német, 5 szerb, 10 egyéb. Vallás szerint: 1095 róm. kath., 14 gör. kel., 5 ág. ev. A róm. katholikus egyháznak 1907 óta önálló lelkészsége van. Van a lakosságnak kath. olvasóegylete, polgári kaszinója, földmíves-egyesülete és önsegélyző szövetkezete. Posta és vasúti megálló helyben, távíró-állomás Szépliget.

Zsablya. Járási székhely. Igen régi telep lehet, mert őskori temetőhelyeket találtak itt; azonban múltjából a legrégibb emlékünk 1514-ig vezet csak vissza, a mikor Dózsa György elfoglalta a szerémi püspöknek titeli és zseblei (Zsablya) várait. 1556. évi térképen szintén Zeblie van feltüntetve. Az 1699. évi török határmappán egy Morutva mocsár és fok és Haladovacki fok által alkotott sziget közepén, a Tisza partján van Sablia falu, mellette délre egy hídfő és egy Sobliatzki-ribnyik. 1686 után Zsablya lakosságából határőrséget alakítottak. 1697-ben Jenő herczeg Nehemnek azt parancsolta, hogy Zsablyánál a Tiszaparton egy sánczot készíttessen s rakja meg katonasággal. A török azonban így is elfoglalta, de később ismét a császáré lett. Az 1699. évi béke értelmében többi között a Zsablyai erődöt is le kellett rontani. Az 1702. évi összeírás szerint Zsablyán a határőri katonaság 12 pusztát használ. 1728-ban a zsablyai sáncznak kapitánya Siván Zorics volt egy gyalog s egy lovas századdal. Ide tartoznak Egres, Martincze, Novoszeló, Paska, Csicsov, Bozev puszták. Egy 1738. évi térképe Zablie van feltüntetve s ettől nyugatra Gala. 1740 körűl a vármegye arról panaszkodik, hogy Sablia 90 katonát tartozik adni, pedig 300 adófizető is találtatnék itt. A katonai sánczhoz Paska, Csicsov és Martincze puszták tartoznak. A tiszai határőrvidék feloszlatásakor Zsablya 1750 november 1-én a vármegyének és kamarai földesurának adatott vissza. 1756-ban a falu határában egy Cserne-greda nevű fűzfás sziget volt. 1763-ban ismét katonai hatóság alá kerűlt és csajkás katonai szolgálatot teljesített. A falutól fél órányira a Tisza felé most is halmok vannak. Ott állott régen a falu, mely, mint mondják, a Tisza beszakasztásától Zsablyék, Zsabaly, Zsablya nevet kaptak. A sok áradás miatt mai helyére tétetett át és II. József császártól 1784 óta Josefdorfnak mondták, a mely elnevezés még 1816-ig is előfordúl, bár régi nevét is megtartotta. A görög keleti templom a szerb lakosság költségén 1835-ben épűlt. Római katholikus plébániája 1825. óta áll fenn. A római katholikus templom és iskola 1832-ben épűlt. 1901-ben újat építettek. Az ág. ev. anyaegyház 1900-ban alakúlt s templomot 1902-ben épített. A községtől nyugatra van egy Kopovó mocsár és egy Vracsara nevű 180erdő. Zsablyától délnyugatra három halom és egy földvár maradványa, Novoszeló puszta felé Mozsorig tizennégy nagy halom látható, a melyek között egy földvár is van. A csajkás miliczia feloszlatásakor 1873-ban Zsablya a vármegye hatósága alá kerűlt vissza. A község határa 21,630 kat. hold. Ebből a község birtoka 6282, az angol-ausztriai banké 2296, a magyar királyi kincstáré 1190, a titeli töltésépítő társaságé 686 hold. Határában vannak Rózsamajor, Alató, Zsablyaújfalu (előbb Novoszeló). Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Zsablyán volt 7819 lélek 1515 házban. Anyanyelv szerint: 1605 magyar, 1036 német, 23 kisorosz, 4995 szerb, 155 czigány. Vallás szerint: 2369 róm. kath., 22 gör. kath., 4984 gör. kel., 261 ág. ev., 24 ref., 117 izr., 48 egyéb. A lakosság két olvasó- és egy temetkezési egyletet tart fenn. Van takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet. Zsablya szolgabírói és járásbírói székhely, van posta- és távíró-hivatala, vasúti állomása és három országos vásárja. - Bozé. E községhez közel feküdt 1728-ban a zsablyai katonai sánczhoz tartozó íly nevű puszta, a mely a török hódoltság előtt falu volt. 1396-ban Bozéi Márton fia János királyi ember. Nem sokkal később Bozéi előnévvel tűnik fel Rőt László, a kit 1406-ban Csiregszentpéter birtokába igtattak. Bozé falut a XV. században az Egresi Idecski család kezén találjuk, mely család 1506-ban magtalanúl elhalt. A török defterek 1553-ban a titeli nahijéban említik a falut négy fizető és hat nem fizető házzal; 1570-ben tizenegy és 1590-ben huszonnégy adózó háza volt a falunak. A XVIII. század elején már puszta. 1731-ben Bács vármegye panaszolja, hogy a zsablyai katonai sánczhoz erőszakkal csatolták oda ezt a pusztát és így jogtalan volt az 1728. évi összeírásban oda történt soroztatása.