| « ELŐSZÓ.Irta Városy Gyula dr. kalocsai érsek. | KEZDŐLAP | BÁCS-BODROG VÁRMEGYE KÖZSÉGEI. Irta Iványi István, kiegészítette Virter Ferencz. » |
1TERMÉSZETI VISZONYOK.
Irta Schwalm Amadé dr. A növénytani részt Kovács-Huszka Ferencz
Irta Schwalm Amadé dr. A növénytani részt Kovács-Huszka Ferencz
Bács-Bodrog vármegye térképe.
A vármegye fekvése.
Hazánk délvidékén, nyugaton és délen a Duna, keleten a Tisza vizétől körűlvéve, az éjszak felé fokozatosan emelkedő, Duna-Tisza közötti hátság végtelen rónáinak déli folytatásakép terűl el Bács-Bodrog vármegye, az országnak második legnagyobb vármegyéje.
Termékeny földjének arczulatát, domborzati viszonyait, talajának minéműségét, felépítését; álló és folyó vizeit, valamint az ezekben örökké működő erők okozta változásokat úgy tudjuk csak kellőképen értelmezni, ha esetről-esetre, bárcsak röviden is, megismerkedünk előbb azokkal a geográfiai, illetőleg geológiai viszonyokkal, melyek a Nagy-Alföldnek Duna-Tisza közötti részén uralkodnak; ehhez a területhez fűződik a vármegye geológiai múltja és jelene.
Geografiai határok.
A Duna-Tisza közéből, Pest vármegye után (11,187 km2), Bács-Bodrogra esik a legnagyobb rész (11,029.41 km2). A földmívelésügyi minisztérium 1905. évi térképén a vármegye a következő geográfiai határvonalak, illetőleg hosszúsági és szélességi körök közé esik: éjszakon határolja a 46° 8' 50" éjszaki szélességi kör, délen a 45° 7' 45" éjszaki szélességi kör, nyugaton a 36° 30' 0" hosszúsági kör, - Ferrótól keletre, - és keleten a 37° 59' 30" hosszúsági kör. E szerint a vármegye éjszak-déli irányban 1° 1' 5", nyugat-keleti irányban pedig 1° 29' 30"-nyire terjed ki. Éjszakon Pest-Pilis-Solt-Kiskún és Csongrád, keleten Torontál, délen Szerém, nyugaton Verőcze, Baranya és Tolna vármegyék határosak vele. Nyugaton és keleten, mint már jeleztük, folyók, tehát természetes határok választják el a szomszédos vármegyéktől, míg éjszakon a határ tisztán politikai; de közelében vonúl egy geológiailag fontos vonal, a melyen a vármegye lőszös éjszaki része a Pest és Csongrád vm-i homokos területtel érintkezik.
Ha a Nagy-Alföldnek Lóczy Lajos dr. adta felosztását fogadjuk el alapúl, akkor a vármegye területének éjszak-éjszakkeleti fele a Duna-Tisza közötti hátsághoz, a dél-délnyugati fele pedig a Duna völgyéhez számítandó. Ez a felosztás, a mellett, hogy a geológiai viszonyoknak tekintetbe vételével készűlt, egyszerű és egyöntetű, de miután a vármegyének dunamenti nyugati és déli, az éjszaki és a tiszamenti területeinek domborzati, vízrajzi és talajviszonyai nem teljesen egyezők, e részeket külön-külön kell méltatnunk.
Térszíni viszonyok.
A Duna-Tisza köze éjszakról délfelé lejtő terület, melyen három részt lehet megkülönböztetni. Az éjszakin az egyes domborulatok, a Cserhát lősz borította nyúlványai, elérik a 300 m tengerszín feletti magasságot.0
Ettől délre egy, a Duna völgyéből származó, futóhomokkal fedett terület következik, melyen a térszíni emelkedések már csak 110 és 140 m között ingadoznak és legnagyobb magasságukat (170 m) a terület déli határában érik el. A Duna-Tisza közének harmadik része egészen a vármegye határai közé esik és két félből áll, a melyek elég élesen elkülöníthetők egymástól. Az első, mely a Szabadkától Kula-Verbászig terjedő közt foglalja el, különösen éjszaki részében hepe-hupás, különben pedig egy meglehetősen sík, éjszaknyugatról délkelet felé lejtő, homokos lősz, illetőleg tisztán lősz-takarta lap, a melyet Telecska néven ismerünk. Határát Ujverbász és Kula vonalán a Ferencz-csatorna jelzi. Erre következik 2a Duna-Tisza közének legmélyebben fekvő területe, a vármegye déli fele, a Dunának és Tiszának ó-alluviális síkja, a melyet szintén lősz takar; ez utóbbiról alább még bővebben lesz szó.
A mondottak után nem tekinthetjük Bács-Bodrog vármegyét teljesen sík lapálynak, mint ezt a közvélemény tartja. A Telecskán kívűl ugyanis van a vármegye területén egy másik térszíni kiemelkedés is, a Titeli fennsík. Sőt e két legmagasabb terület között van még a Tovarisova és Petrőcz községek között elvonuló alacsony térszíni emelkedés, a mely ugyan alig 4-5 m.-rel haladja meg a Ferencz-csatorna szintjét, de mivel némileg vízválasztó szerepe van, felemlítjük.
Magassági viszonyok.
Legtisztább képet nyerünk a vármegye magassági viszonyairól, ha a bajai járás legéjszakibb csücskében emelkedő, Ólomhegy (174 m) nevű dombtól Titelig (81 m) húzott vonal mentén képzelünk hossz-szelvényt. Ennek értelmében a talaj 174 m-ről Felsőszentiván (134 m), Madarasbácsalmás (125 m), Bajmok (117 m), Topolya (102 m), Turia (83 m) irányában ereszkedik alá; innen változatlan nivóval, egészen Zsablyáig vonúl. Mosorin előtt 74 m-re esik ugyan, de csakhamar emelkedik megint négy, majd hirtelen 45 m-rel és eléri legmagasabb pontját a 130 m-rel kulmináló Titeli fennsíkon, hogy magánál Titelnél ismét 84 m-re szálljon alá. A magassági különbözet e vonal két végpontja között 93 m.
Ha most Bezdán szélességi köre mentén (45° 50' 10" éjszakra) egészen a Tiszáig gondolunk kereszt-szelvényt, azt tapasztaljuk, hogy a talaj Bezdántól (88 m) Nemesmilitics felé emelkedik, mígnem az előbbi pont és Ómoravicza között eléri legnagyobb magasságát (115 m). Innen ismét leszáll, lankásabban mint a nyugati oldalon, a mint a zentai határban a Tisza partvidékére (84 m) ér. A magassági különbség (88, illetőleg 84 m és 115 m között) itt tehát 27 és 21 m. Vagyis a Duna árterétől (85 m) a talaj csekély magasságban elhúzódik Nemesmiliticsig, a hol a Telecskánál (105 m) megváltoztatja enyhe lejtését, felszökve körűlbelűl 12-15 m-rel. Ezentúl a legmagasabb pontig ismét egyenletes az emelkedés és leereszkedés, mígnem a Telecska keleti határa és a Tisza ártere között ismét feltűnőbb a magasságok hirtelen változása ("orompart" 108 m-ről 84 m-re).
A telecskei terrászon alúl vizsgálva a fent jelzett viszonyokat, nyugat-keleti irányban, példáúl Bulkeszi (45° 21' 10") szélességi köre mentén, már teljesen vízszíntes síkot találunk, mert az a kis magasság-különbözet, a mely Bulkeszi (86 m) és egyrészt a Duna, másrészt a Tisza szintje között van, oly csekély, hogy kilométerenként alig egy dm-re rúg.
Geológiai viszonyok.
A fent jellemzett szelvények mentén röviden vázolt domborzati viszonyokat a geológia magyarázza meg nekünk. Geológusaink megegyező véleménye szerint,7)1
a Nagy-Alföld egységes sűlyedésének köszöni keletkezését, a mely földünk kifejlődésének folyamán csak nagyon későn, az úgynevezett harmadkor elején vette kezdetét és még máig is tart.16) Ez a sűlyedés még nem alkotta meg az Alföld síkját, csak előkészítette. A behorpadt területet, hosszú geológiai korokon át, tenger, azután sós, majd édes vizű tó töltötte ki. Ennek a tónak üledékei, a melyekhez a beléje ömlő folyók hordaléka is hozzájárúlt, adták Alföldünknek alaprajzát.14) Geológusaink egy része azt a nézetet vallja, hogy a Duna-Tisza közötti hátság éjszaki része egy nagy törmelékkúp, a melyet a negyedkor elején, az Alföldet még kitöltő tó fenekén a beléje ömlő Duna rakott volna le. Ez utóbbit saját feltöltéseinek tömege és egyéb, később pontosabban megnevezendő törvények, nyugatra kitérítették volna, úgy hogy míg mostani medrébe ért, a Duna-Tisza közének egész szélességén végig vándorolt és mindenütt beborította volna hordalékával a térszínt.2
A hordalék szállításában a Tiszának és mellékfolyóinak is volt és van, ép úgy mint a Dunának, még most is része, ők is, mint a Duna, dél felé mindinkább finomodó anyagot hordtak a síkságba. Az Alföld 3medenczéjét kitöltő tó nem egyszerre folyt le, vize lassanként apadt el és a legmélyebb pontokat, a vármegye területét, legtovább borította.16) Ilyen körülmények között alakúlt ki a mai Duna-Tisza köze. Ez egy inkább hullámos felületű, folyóvizekben szűkölködő térség, a melynek éjszaki részét, körűlbelűl Szabadkáig, a (diluviumbeli) Duna homok-lerakodása alkotja, míg innen délre finomabb diluviumbeli üledékek, homokos lősz és vályog uralkodnak;14) a Duna mentén pedig és délen újabb áradmány és mocsárképződmény fedi a talajt. A Duna-Tisza köze s így Bács-Bodrog vármegye talajának a fent említett hipotézisek alapján való magyarázata nem minden pontjában kétségtelenűl bebizonyított tény, sőt mint jeleztük, a Duna-vándorlás hipotézisének már is nem egy komoly ellensége akadt.
A fentiek szerint, a vármegye területét tehát tengeri, illetőleg tavi üledékekre rakodott folyó- és szélhordta homok-, ezenkívül a levegőből aláhúllott porból alakúlt lősztakaró fedi. Ez a takaró a vármegye kimagaslóbb pontjain mindenütt megtalálható.
A vármegyének éjszaki magasabb és déli mélyebb része, valamint a Titeli fennsík magaslatai szorosan következnek az illető területek geológiai történetéből. Míg ugyanis ez inkább hullámos fensík egy geológiailag régibb kornak, a diluviumnak képződménye, addig a fennsíktól délebbre fekvő, s azt mintegy átölelő mélyebb területek, csak későbben, (a diluvium után), az alluviumban keletkeztek s kialakulásuk részben ma is tart még.6) A vármegye felületén, e két kornak képződményein, kívűl mást, esetleg régebben keletkezetteket nem találunk.
Diluviális képződmények.
A diluviális képződmények: a lősz és a homok. A lősz, a mely a diluvium vége felé steppévé átalakúlt Duna-Tisza közén évezredek hosszú során át állandóan aláhúllott. A vármegye területén is jellegzetes alakjában fordúl elő. Homokos, meszes rétegzetben sárga színű agyagból áll. Szárazföldi csigák és emlős maradványok találhatók benne és szeszélyes alakú márga konkrécziókat is tartalmaz (lősz-babák). Neve rajnamelléki népies kifejezés; hazánkban a nép sárga földnek nevezi. Bács-Bodrog vármegyében a Telecskán és a Titeli fennsíkon találjuk ezt a finom, szénsavas mészhártyabélésű, függélyes csövekkel átszőtt képződményt, a melyen a víz könnyen átszalad. A vármegyének ez a két része - az első is fennsík jellegű - alighanem valamikor összefüggött egymással, s csak későbben, a folyóvíz munkája következtében szakadt el egymástól. Titelnél a Tisza mellett a lősznek igen szép feltárásait látni. Itt egyenes falként áll meg a folyó partján. Anyaga alul homokosabb, felűl agyagban dúsabb és telve van rendetlenűl elszórt szárazföldi csigákkal, a melyek a diluviumból valók. Az édesvizű csigák pedig, a melyek kisebb számban fordúlnak elő benne, arra mutatnak, hogy volt idő, a mikor a csapadékvíz nagyobb területen ellepte a lőszplatót. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a titeli fennsík valamikor a Fruska-Gorának kelet felől előreszökő részéhez tartozott, a melyet a Duna árja eleintén megkerűlt, később azonban állandó támadásaival Tündéres és Titel között áttört, s azóta egyenesen délkeletnek folyik.
A lősz.
A második, az előbbinél sokkal nagyobb lősz-terület a vármegye éjszaki felében, a Telecskán van. Csávoly, Jánoshalma (Szentiván), Tataháza, Bácsalmás, Kiskúnbaja, Szabadka és Palics környékén vonúl (éjszakon) az a nem nagyon éles határ, a melyen a telecskai lősz a Duna-Tisza közötti homokkal érintkezik, összevegyűl. Sokkal élesebben válik el a telecskai lősz, a környezettől nyugaton, délnyugaton, délen és keleten, a hol Sztanisics, Nemesmilitics, Kernyája, Szivácz, Cservenka, Kula, Verbász, Szenttamás (az utóbbi négy mellett a Ferencz-csatorna) vonalán, valamint Óbecse és Zenta határában húzódik a diluviális lősz és a vele érintkező alluviális képződmények között a határ. A Telecskán lerakodott lőszréteg vastagsága délről éjszak felé fogy. A Ferencz-csatorna éjszaki partja egészen lőszből áll, a mely éjszak felé mindinkább elenyészik. A vármegyében is, úgy mint az Alföldön, a lősznek nem az egész tömege keletkezett a diluviumban, egy része alluviális korú, sőt keletkezése még most sem szünetel.
A homok.
A diluviális képződmények második fontos alakja, a homok, a mely Bács-Bodrog vármegye területén a lősznél kisebb térre szorúl és majd mint régibb keletű diluviális (éjszakon), majd mint újabb korú alluviális képződmény (folyók mentén) szerepel. Miután a lősz rendesen a homokon fekszik, világos, hogy a homoknak már előbb kellett az illető területen elhelyezkednie, mint a lősznek, azaz a homok a lősznél idősebb képződmény. Ezt a homokot, úgy mint a Duna-Tisza-köz 4homokját is részben azok a törmelék-kúpok szolgáltatják, a miket a Vértes-Bakony hegységén áttörő és a Duna völgyébe ömlő vizek raktak le, részben pedig a Dráva hozott magával.16) A homok a diluviumban száraz lett, mire a szél hatalmába került, a mely állandóan mozgatta. Van azonban a területünkön a jelenkorban képződött futóhomok is, ennek anyagát a folyók szolgáltatják és medreikben, illetőleg partjaikon halmozzák fel. A diluviális homok színe, Halaváts szerint fehér, sárga, a humuszoké fekete. Javarészben kvarczszemekből áll, de a mellett alárendelten csillámlemezkéket, mész-, földpát-, amfiból-, magnezit- stb. szemcséket és egészen borsónagyságú kvarczkavicsokat is tartalmaz. A homokszemek mész- vagy limonit-hártyával vannak bevonva. Összetétele általában igen különböző és már kis területen is igen változó.6)
A futóhomoknak és lősznek egyes helyeken előforduló fajtáin kívül, az alluviális képződményekhez számítjuk még az úgynevezett "öntés talajt", melyet a Duna mellett, Apatintól Ujvidékig, alluviális homok, e mögött pedig lősz követ, egészet a telecskai magaslatig.
Koch Antal dr., Telecskán kívűl, a vármegye alsó részében még két "terraszt" különböztet meg. A legalsón, mely a Duna mostani árterének felel meg, Palánka, Dunagálos, Begecs, Futtak, Ujvidék fekszik és iszapos homokból áll. A második, a régibb ártér, az ó-alluvium, melyet felűl sárga lősz-agyag, alúl homok formál.
Jellemző még a Duna árterének, különösen a Telecskától délre eső részében az a számos lőszös agyagból álló s a környezetből kiemelkedő halom, a melyekről Halaváts azt tartja, hogy ezek valamikor folyami szigetek lehettek, melyeken szél és víz közvetítésével homokbuczkák keletkeztek. Ilyen példáúl a Németpalánkától éjszakra fekvő Törökhalom. A Tisza jobboldali árterét szintén az "öntés-talaj" jellemzi, melyet a Telecskától alluviális lősz terület választ el.
A vármegye altalaja.
A felszíni viszonyok e rövid vázlata után vessünk most már egy pillantást az altalaj rétegeibe. Arra a kérdésre, hogy minő geológiai rétegek szerepelnek a vármegye altalajának felépítésében, a feleletet a területén fúrt ártézi kútak szolgáltatta szelvények alapján adhatjuk meg. E szelvényeket Halaváts Gyula dolgozta fel és több gondos munkájában bocsátotta közre.20) Ezek nyomán fogjuk mi is megismerni a vármegye altalaját. E czélból kapcsolatba kell hoznunk a Zomborban és Szabadkán fúrt ártézi kútak profiljait. Az e helyeken megejtett fúrások alkalmával elért legnagyobb mélység 600 m, a melynek mentén "agyag, homokos agyag, agyagos homok és többé-kevésbbé durva homok rétegeire akadtak", a melyek az alább felsorolt geológiai korszakokban következőképen szerepelnek:
1. Alluvium (jelenkor): képződményei Zomborban 15.21 m, Szabadkán 2.20 m vastagságban mutatkoztak. Szabadkán a képződmény futóhomokból, a többieknél pedig a Duna és Tisza árterének üledékéből alakúlt.
2. Diluvium. Üledékei a fentiek alatt következnek és nagyobbára agyagos homok, illetőleg tiszta homokrétegből állanak. Hogy milyen mélységig terjednek e kornak képződményei, nem állapítható meg teljes pontossággal. Halaváts ezt a határt Zomborban 15.10-32.5 m, Szabadkán 2.20-96.4 m között vonja meg. A fúrások folyamán meggyőződtek arról, hogy e képződmények egyes rétegei kiékűlnek. Ez a jelenség a mellett tesz bizonyságot, hogy a folyórendszer a diluviumban az Alföldnek már e területre eső részén is ki lehetett fejlődve s "ezek a rétegek ártéri üledékek, melyek az itteni mocsarakban leülepedtek".
3. Levantei kor. Rétegei, melyeknek gyakorlati fontossága abban áll, hogy belőlük kapják az ártézi kútak vizüket, vastag homoklerakodások alakjában tűnnek elénk. Vastagodásukból és fekvésükből arra következtethetünk, hogy az Alföld egész medenczéjét betöltött édesvizű tóban rakódtak le. Halaváts, észleletei alapján, arra a meggyőződésre jut, hogy a levantei kor üledékeinek felső határa, az Alföld közepe felé lejtő sík. A levantei rétegek alsó határa Szabadkán 275.70 m, Zomborban 149.50 m mélységben van, hol érintkeznek a
4. pontusi rétegekkel. Ezek agyagrétegek, melyek keletkezésének korára nézve Halaváts nem nyilatkozik határozottan, mert biztos támasz, mint példáúl foszilis állat vagy növénymaradványok csak nagyon gyéren találhatók bennök.
Ártérzi kutak.
Az ártézi kutak tehát nemcsak az Alföldünkön és vármegyékben is hiányzó egészséges, friss forrásvizet pótolják, hanem a tudománynak is nagy hasznára vannak, midőn bepillantást nyújtanak a terület altalajába. Ártézi kútak 5sikeres fúrása különben a vármegye területén nem mindenütt lehetséges, azért talán nem lesz érdeknélküli, ha e helyen, különösen a vármegye ilyen fajta kútjaira vonatkozólag, egyet-mást megemlítünk. Ártézi kútat csak olyan helyen lehet siker reményében fúrni, a melynél a felszíni rétegek a közlekedő csövek törvényének értelmében, alacsonyabban feküsznek, mint a beszivárgó vizet felforgató rétegek kibúvása. Az eddigi tapasztalatok szerint olyan helyen, a mely a 110 m tengerfeletti magasságot megközelíti, a fúrás eredménye kétes, a mely hely azonban még magasabban fekszik, annál a felszín fölé szökő víz nem várható.20) Bács-Bodrog vármegyének következő városaiban, illetőleg helységeiben fúrtak ártézi kútat: Ada (egy), Hódság (egy), Óbecse (egy), Ókanizsa (öt), Péterréve (egy), Szabadka (hét), Topolya (kettő), Ujvidék (kettő), Zenta (tizenhárom), Zombor (egy). Azonban nem mindegyiknél emelkedik a víz a talaj felszíne fölé.
Éghajlat.
Mielőtt most már áttérnénk Bács-Bodrog vármegye vízrajzának vázolására, az éghajlattal kell még előbb foglalkoznunk, mint oly tényezővel, mely a geológiai, illetőleg domborzati viszonyok után elsősorban fontos az álló, vagy folyóvizek rendszerének kifejlődésénél.3
Nagy általánosságban éghajlat tekintetében a vármegyére is az áll, a mi az Alföldre; többé-kevésbbé szélsőségekre hajló, hideg telekkel váltakozó forró nyarak. Ez a körűlmény adja meg az Alföld évi középhőmérsékletét is: 10.6 C°; a vármegyéé 10°-12.2°. E szerint Alföldünk, a tengerpartot nem tekintve, legmelegebb vidéke volna az egész monárkiának. Enyheségét sokféleképen igyekeztek már megmagyarázni, és különösen kedvelt, de tarthatatlan elmélet az, a mely a Kárpátok védőszerepére támaszkodik. Hanem igenis enyhíti az Alföld éghajlatát, mert "szelídíti telét az igen gyakran hiányzó vagy, ha még is van, vékony hótakaró" és talán még - s ez Bács-Bodrog vármegyét is közelebbről érinti - "a geológiai felépítésnek is van valami szerepe itt", különösen, ha meggondoljuk, hogy a nagy területet borító homok és lősz igen erősen tud felmelegedni (néha 15-20 C° melegebb a felette álló levegő-rétegeknél.) Kétségtelen azonban, hogy a Nagy-Alföld évi középhőmérsékét a heves nyár és a messze kinyúló meleg ősz szökteti magasra.13)
Legszembetűnőbbek és legszemléltetőbbek az éghajlati viszonyok, ha az alföldnek valamely izothermális térképét tanúlmányozzuk, azaz olyan térképet, a melyen mindazok a pontok össze vannak kapcsolva, a melyeken az évi, illetőleg havi középhőmérséklet egyenlő. Ilyen térképen az évi középhőmérséklet izothermái alapján az Alföldet három egymástól jól elkülöníthető "klímaterületre" oszthatjuk. Az első 9.5°-os görbe fölött az éjszakkeleti medencze, a második az Alföld közepe, a harmadik a 11°-os alatt az Alföld déli széle.13)
Bács-Bodrog vármegye területének nagyobb részével, a második "klímaterülethez" tartozik, azaz főleg a 9.5°-os és 11°-os évi középhőmérséket mutató görbék között terűl el, míg Ujvidéken és környékén, kelet felé le a Tiszáig 11° és 10.5°, magán Titelen és fennsíkján pedig már 11.6° az év középhőmérséklete.
6A vármegye területe, minthogy az Alföldön, s így itt is, januárius a leghidegebb hónap, a -1.5 és -2.5°-os egyenlő hideget jelző görbék közé esik. A -2.0°-os görbe Baja, Zombor, Kissztapár határában húzódik.
Július havában az egyenlő hőmérséki pontokat összekötő görbék már komplikáltabb képet nyújtanak a vármegye határain belűl. Titelt a 23.0°-os görbe szakítja ki a vármegyéből. Ujvidék körűl pedig a 22.0°-os görbe alkot zárt kört. A Telecskától délre fekvő terület nagyobb részén 22.5° és 23.0° a júliusi középhőmérséklet, míg a Dunának Baja-Apatin közötti völgyét és a Telecska legnagyobb részét a 22.5°-os görbe a kúnság területéhez köti.
A légnyomás eloszlását feltüntető térkép megtekintésénél azt tapasztaljuk, hogy az egyenlő barométer-adatok összekapcsolása által nyert görbék, az izobárok, a vármegye területén másként helyezkednek el télen és másként nyáron; szóval, a légnyomás időszakok szerint, illetve azok változásával együtt módosúl.
Nyáron a légnyomás4
(júliusi izobárok) 760.6 és 760.2 mm között ingadozik, a midőn is a vármegye éjszaki felét (Zombortól éjszakkelet felé) a 760.4 mm-es izobár-vonal az Alföldnek tiszamenti és tiszántúli részéhez csatolja; míg déli felén a 760.5 mm-es izobárvonal halad végig. A lég nyomása tehát több évi átlagérték szerint, nyáron, a Ferencz-csatornától éjszakra és éjszakkeletre alacsonyabb, mint attól délre és délnyugatra; vagyis éjszakkelet-délnyugati irányban emelkedik. Megfordítva áll a dolog télen (január havi izobárok.) Ekkor az Adriai tenger felett hatalmasan kifejlődő depressziók hatása alatt, a vármegyében is a levegő nyomása dél-dél-nyugatról éjszak-éjszak-kelet felé emelkedik; 765.8 és 766.2 mm között ingadozva. Télen tehát a vármegye nyugati részein alacsonyabb a barométer állása, mint keleten.
Míg a nyári 760.4 mm-es izobár-vonal majdnem szabályosan követi a Telecska déli határát, addig a téli (760.0 mm, Zombor és Kula között), délnyugatról jövet, egyenesen szalad a vármegyén keresztűl, éjszakkelet felé. Az évi átlagos légnyomás 762.0 és 762.2 között ingadozik.
E területen a szél iránya is módosulást szenved az évszakok változásával. A vármegye éjszaki részén az éjszaki szél uralkodó; mely esetben ez a szél iránya. Télen inkább éjszak-éjszak-nyugati, míg nyáron főleg éjszak-nyugati irányból jő, a vármegye déli részein már a keleti irányú dominál, de nyáron itt is éjszak-nyugatról fúj.5
A csapadék eloszlása a vármegye területén főleg a levegő nyomásának fennebb vázolt elhelyezkedésétől függ lényegesen. Gyakori depressziók nedves, gyakori légnyomási maximumok száraz időt hoznak. A csapadék évi mennyisége általában kisebb a Telecskán, mint a déli részeken, a hol a Fruska-gora közelsége a vármegye déli részének is juttat több csapadékot.
Az évi csapadék átlaga a Telecskán 500 és 600 mm, a vármegye déli részein pedig 600 és 700, sőt 700-800 mm között is (Dráva torkolata és attól délre eső Dunaparton) ingadozik.
Az őszi, téli, tavaszi és nyári csapadékot a következő átlagos számadatok jellemzik:
| őszszel (szeptember, október, november hónapokban) | 165 mm, |
| télen (deczember, január, február hónapokban) | 115 mm, |
| tavaszszal (márczius, április, május hónapokban) | 180 mm, |
| nyáron (június, július, augusztus hónapokban) | 175 mm, |
átlag a csapadék mennyisége.
Bács-Bodrog vármegye, a mint a fentiekből láthattuk, már nem mutat oly szoros összefüggést a Duna-Tisza közével éghajlat szempontjából, mint geológiai felépítése tekintetében. Az éghajlat általában mérsékelt és egészséges s a hazai növények minden fajának termelésére alkalmas, bár kemény telek, bő havazással, őszi-tavaszi fagyok, nyáron pedig igazi olaszországi hőség, nem ritkák a vármegyében.
A talajnemek.
Lássuk most még az éghajlati viszonyok hatását a terület feltalajára, azaz a hatásuk alatt keletkezett, illetőleg átalakúlt talajnemeket.
7A hosszú geológiai korok folyamán átalakúlt kőzetrétegek, ott a hol a légkörrel, illetőleg annak nedvességével, különféle gázaival, szóval az atmoszferiliákkal érintkeznek s a meleg és hideg váltakozó hatásának ki vannak szolgáltatva, bizonyos fokú elváltozást szenvednek, miáltal termőképességükben különböző talajnemek keletkeznek. És pedig a következők:
A Duna-Tisza közének futóhomokja a vármegye területén is folytatódik és Jánoshalma legéjszakibb határától, déli irányban, fokozatosan mindinkább kötöttebb formába megy át, úgy hogy már csak nagyon száraz idő beálltával mozog. Itt "a homok agyagos (4-6% agyagtartalommal)"49 és a szemeit körűlvevő vasrozsda-rétegektől barnás színezetet nyer. Minél erősebb ez a színeződés, minél több tehát a vastartalma, annál termékenyebb a homok és annál jobban meg van kötve Ez a talaj különösen szőlő-termelésre alkalmas és vastartalma, e vidéknek különben gyönge minőségű borait némileg javítja.
A sziksó.
A kötött homokterület mélyebb pontjain összegyülemlik a téli és tavaszi csapadék el nem szivárgó része, úgy hogy kisebb-nagyobb tócsák és hosszú, keskeny vízerek, vízfolyások, keletkeznek. Nyáron, midőn ez utóbbiakból a víz elpárolog és maga a talaj is kiszárad, vastag kéregben kivirágzik a szíksó, vagy széksó a száraz meder felszínén, úgy hogy ezt össze lehet söpörni.16) E sónak, a szódának, keletkezésével már több természetbúvár foglalkozott. Szabó István dr. a talajban előforduló egyes ásványok, a földpátok elmálásából származtatja, Kvassay a talaj konyhasótartalmából, illetőleg annak vegyi bomlásából magyarázza, Wartha e két elmélet egyeztetésével, visszatér a földpátok elmálásához, míg báró Richtofen a vizekben feloldott csekély mennyiségű sónak lefolyástalan területeken való összehalmozódásával, illetőleg kivirágzásával igyekszik e tüneményt megmagyarázni.
Treitz egyik gondos értekezésében e tárgyról a következőket olvassuk: "A szíksó összegyülemlése a homok egyszerű hiányos talajkilugozásának eredménye. A homokon évezredek óta tenyészik növény; az élő növény elhalt részei belejutnak a talajba, itt oxidálódnak (elrothadnak, szerves részök felbomlik), szervetlen részökből hamu lesz, melynek vízben oldható alkotórészeit (sóit) az eső és hólé feloldja s a földbe mossa."16) Itt idővel óriási mennyiségben felszaporodott s a talajon álló víz elpárolgása következtében kikristályosodik, kivirágzik.6
Ha a talajban a szík mennyisége nem halad túl bizonyos fokot, akkor még nem hátráltatja annak termékenységét, de mennyiségének növekedésével arányosan mindíg silányabb lesz a föld és ha a talaj szíktartalma 6%, mint pl. Szabadka és Palics környékének egyes részein, az teljesen terméketlenné válik.
A Telecska lősz-területén ilyen tócsák, nagyobb állóvizek nincsenek, mert a víz a laza föld hajszálcsövein leszűrődik; ezek és a szárazmedrek azonban széltében hasogatják felületét, a mely barnás, sárgára festett vályogból áll. Feltalaja laza, morzsás, könnyen mívelhető, kevés szíksóval, mivel rajta a víz meg nem álhat. E vidék általában hazánknak legbiztosabb termésű része.
A Telecskától délre a Duna és Tisza árterétől körűlvett fiatalabb korú lősz vidéke, a telecskai régibb korú lősztől csak anyagának szilárdságával különbözik. A szík helylyel-közzel, különösen száraz időben, itt is kivirágzik, bár a talaj szíktartalma csekély (0.1%). E talaj kitűnő termőföld; trágyázás nélkül még most is buján terem (1908-ban itt-ott 15 mm búzát is hozott k. holdanként).
Öntés-talaj.
Végűl még néhány szó az öntés-talajról, a folyóknak újkori lerakodásairól. Mivel a Duna vize aránylag sok oldott meszet tartalmaz, hordalékának lerakodott részeiben is megtalálható ez, még pedig sokkal nagyobb mennyiségben, mint a Tiszától feltöltött árterület talajában, a mely termékenységre nézve felűlmúlja a Duna árterét.
Mindkét folyó mentén a talaj nedvessége buja mocsárnövényzet fejlődésére alkalmas, de csekély mésztartalmuk miatt igen gyöngék és földmívelésre kevésbé alkalmasak.
A vármegyének főleg eme folyómenti részein vannak erdőségei, még 8pedig 4.9%;7
míg belső része egész területének 71.9% - a szántóföld, 10% legelő, 5.9% terméketlen talaj (homok és szík), 4.1% rét, 1.3% szőlő, 1.1% nádas, 0.8% kert.
Vízrendszer.
Most már áttérhetünk a vármegye folyó és álló vizeinek rendszerére, ha ugyan ilyenről általában szó lehet. Hiszen a Dunának és Tiszának a vármegyét határoló részein kívűl, nem tekintve e folyókat összekötő Ferencz, illetőleg Ferencz-József-csatornát, alig van egy-két olyan nagyobb vízere, a mely szárazabb időben is megtartaná a vizét. Igaz, hogy ezek a vízerek tavaszszal, a nagy hóolvadások idején oly bőven szállítanak vizet, hogy még malomhajtásra is alkalmasak, de ez az állapot csak rövid ideig tart, vizük mihamar megfogy, elpárolog vagy elszivárog, úgy hogy csak a száraz meder marad meg, vagy itt-ott egy-egy tócsa, mocsár az ú. n. "bara", a melynek vize alig láthatóan folyik tovább. Ezek a "barák"8
legnagyobb számban a Duna mellett, a vármegye nyugati részén, a vízerek pedig a telecskai lősz vidékén fordúlnak elő, a hol mély bemosásokban szállítják vizöket. Irányuk éjszaknyugat-délkelet. Az éjszaki homok-vidék, valamint a dunamelléki déli vidék szűkölködik ilyen vízerekben, sőt helyenkint egyáltalában nélkülözi őket.
Egy alacsony térszíni emelkedés, a mint már előbb említettük, a vármegye területén vízválasztóként szerepel, a mely a vízfolyások egyik részét a Dunába, másik részét pedig közvetetlenül, vagy a Ferencz-csatorna közvetítésével a Tiszába juttatja.
Vízfolyások.
A Kígyós-folyás (bara) a vármegye legnyugatibb vízere, Felsőszentiván és Csávoly között ered s aFerencz-csatornába ömlik; Küllődnél (Kolluth) kiszélesedve tavat alkot. Ugyancsak nyugaton folyik a Mosztonga-bara, a mely Zombor, Baja, Bezdán között eredve, a Ferencz-csatornába, majd ebből kiágazva és Prigleviczaszentiván, Doroszló, Ráczmilitics, Karavukova, Déronya, Bácsbukin határait érintve, a Dunába szakad. Doroszlónál és Déronyánál medre tószerű.
Meg kell jegyeznünk, hogy a Kígyós-ér és a Mosztonga-bara tulajdonképen csak újabb idő óta szerepel, mint két külön vízfolyás; a Ferencz-csatorna megalkotása előtt az előbbi az utóbbinak volt a mellékága s a csatorna, a mely most elföldi a két vízér torkolatának helyét, részben a Mosztonga medrében fekszik.
A vármegye többi vízerei mind a Tiszába szakadnak. Közöttük a legéjszakibb a Körös-ér, a mely Szabadka éjszaki határában ered s délkeletnek folyva, középső részével kis darabon, a vármegye határát is jelzi, Szabadka fölött a hajdújárási erődnél eliszaposodik, a zentai járásban Magyarkanizsától nyugatra ismét rendes mederben folyik s Adorján fölött Sárga-árok néven szakad a Tiszába. Az évnek legnagyobb részében száraz a medre. Nemkülönben többnyire száraz a Csík-ér is, a mely szintén Szabadka határában ered, Csantavéren átfolyik és Péterrévét (Petrovoszelót) két ága közé szorítva, a Tiszába szakad.
A vármegye legnagyobb vízere a Krivája-bara, újabban Bácsér. A szabadkai határban, az egyesűlt Krivája patakok alkotják forrásait. A Nagyfény és Zobnaticza pusztákon átfolyva, Topolyának, majd Bajsának fordúl. Beléje torkollik a Pacs-ér és Bácsér, majd a Duboka-bara. Kishegyes, Szeghegy, Feketehegy mellett elfolyva, Turiával szemben a Ferencz-csatornába szakad, a hol közel a torkolatához a Bela-bara is egyesűl a csatorna vizével.
Jelentékenyebb vízér még a Jegricska-bara, a mely több kisebb vízfolyás egyesüléséből alakúl Kölpény (Kulpin), Kiszács, Ó- és Ujsóvé határában; nagy ívben megkerüli Temerint, miután két ágra szakadt, a melyek Boldogasszonyfalvánál (Goszpodincze) egyesűlnek, Zsablyánál tószerűen kiszélesedik, majd ismét megszűkűlt mederben Szerbaradáczczal szemben a Tiszába folyik.
A Duna-Tisza torkolata Titelnél.
A tiszapart Obecsénél.
A Jegricska-bara és betonburkolatu töltése Zsablyánál.
A Béga torkolata Titelnél.
Tavak.
E mondhatni időszakos "baráknál" sokkal nagyobb fontosságúak azok a kisebb-nagyobb tavak, melyek a vármegye területén a vízjárta helyeken, a folyók árterén és a homok borította részeken előfordúlnak. Lősz-területeken a már többször említett ok miatt nem keletkeznek, tehát főleg a vármegye éjszaki és nyugati részére szorítkoznak. Czirbusz ezeket a tavakat, melyek majd egyenkét fordúlnak elő, mint például a Palics-tó, majd csoportosan, mint pl. a Mosztonga-ér 11folyós tócsái, felemás tavaknak nevezi, mivel csekély mélységük inkább laposan behorpadt vápáknak, mint tófenekeknek mondhatók s így már a rónavizek típusára emlékeztetnek. Valamennyien zárt tavak, hiszen párolgásuk annyira ellensúlyozza a beléjök ömlő, illetőleg bennük összegyülemlő vízmennyiséget, hogy a fölös víz levezetése szükségtelen, miért is lefolyástalanok.
A vármegye területén előforduló ilyen tavak vizüket nem annyira a csapadék révén kapják, hanem inkább az úgynevezett "talaj-víz", a "földárja" útján; ez tartalmazza oldott állapotban azt a nagymennyiségű szíksót is, a mely a tó kiszáradása esetében a tómedenczét fehér lepelként borítja.
Palics-tó és Ludas-tó.
Legnagyobb ilyen tó a Szabadka városának birtokában levő és tőle éjszakkeletre mintegy két és fél km-nyire fekvő Palics-tó, melynek 930 kat. holdnyi felülete könyökalakú görbülettel nyúlik el 105 m tengerfeletti magasságban, éjszak-déli, illetőleg kelet-nyugati irányban, a kelebiai tanyák között kezdődő és Szabadkát érintve, keletfelé a lősz és homok határán húzódó mélyedésben. Tőle keletre fekszik a nálánál valamivel kisebb (500 hold) Ludas-tó. Mind a Palics-tó, mind a Ludas-tó medrének keletkezését Treitz a diluviumba helyei, "a midőn a Dunavölgyi vizek még erős folyással ömlöttek a homokhát mélyedésein át a Tiszába."16) Hagyomány szerint a tó vize a medrében megejtett kútfúrással volna kapcsolatos, a mely alkalommal a víz 2 1/2 bécsi ölnyire emelkedett a legmélyebb hely fölé. E szíkes tó vizének kémiai összetételét az alább felsorolt adatokban találjuk, a melyek nagy időközökben végzett vegyvizsgálatok eredményeit tüntetik fel. Az itt-ott mutatkozó eltérések valószínűleg a víz chémiai összetételének évszakok és hőmérséklet okozta változására vezethetők vissza.
| 1000 rész vízben van | Hauer szerint (1840) | Molnár szerint (1856) | Liebermann szerint (1884) |
| Kénsavas kálium | - | 0.0619 | 0.1848 gramm. |
| Kénsavas nátrium | 0.0956 | - | - |
| Chlorkálium | - | - | 0.2359 gramm. |
| Chlornátrium | 0.5724 | 1.2383 | 0.3423 gramm. |
| Salétromsavas nátrium | - | - | 0.0112 gramm. |
| Szénsavas nátrium | 1.2303 | 3.1156 | 0.5813 gramm. |
| Szénsavas magnesium | 0.2599 | 0.3709 | 0.3536 gramm. |
| Szénsavas mész | 0.0364 | 0.0371 | 0.0800 gramm. |
| Szénsavas vasoxydul | 0.0146 | 0.0181 | - |
| Szénsavas lithium | - | 0.0081 | - |
| Phosphorsavas aluminium oxyd | - | 0.0173 | - |
| Aluminiumoxyd vasnyomokkal | - | - | 0.0040 gramm. |
| Szerves anyag | - | 0.1797 | 0.1200 gramm. |
| Szabad és félig kötött szénsav | - | - | 0.1410 gramm. |
| Kénhydrogén | - | - | 0.0048 gramm. |
Mind a három elemzés szerint a tónak hideg vize, szíkes voltánál fogva, gyógyító erővel is bír, különösen csúzos és görvélykóros betegeknél, a kik a tó vizét úgy külsőleg, mint átszűrve, belsőleg is használják.
A tó vizének élettani hatása a vízben feloldott szíksó és konyhasó erős bőringereire, belsőleg pedig különösen a magnéziumsó hatására élénkülő bélperisztaltikára vezethetők vissza.
Vér-tó.
A Palics-tó fölös vize a közvetetlen közelében fekvő Vértó-n át folyik le éjszakra, majd keletre a Ludastóba. Ez utóbbi, terjedelmére nézve, Szabadkának második nagyobb tava (500 hold), a melyben néhány sziget is van, míg ezek a Palics-tóban hiányoznak. Szabadka területén e tó partja szolgáltatja a legjobb nádat. A Ludas-tó azelőtt összeköttetésben állott a Palics-tóval,14) de az éjszakról dél felé haladó futóhomok idővel betemette a közlekedő csatornát, a melyet most ujra megástak a fölös víz levezetése czéljából. E levezető csatorna alatt, a Palics- és Vértó-tól keletre, a Ludas-tótól nyugotra terűl el a kis kiterjedésű Sóstó, mely nevét sós vizétől nyerte; valamikor ez is közlekedhetett a két nagyobbik tóval, de most sem tápláló, sem levezető ere nincsen, miért is nem ritkán, nagyon száraz években, midőn a talaj vize sem nyújt elégséges táplálékot, teljesen kiszárad; ilyenkor medrében szintén sűrűn kivirágzik a szíksó.
Végre még a kelebiai édesvizű tavat kell megemlítenünk; ez Szabadkától öt km-nyire fekszik, mintegy 100 holdnyi területet borítva. Fölös vize Szabadka csatornahálózatából a Palics-tóba vonúl.
12Az egész területen fekvő tavak vízszíne az esztendők csapadékmennyiségével emelkedik vagy sülyed.
Nagyobb számmal találjuk ezeket a tavakat a Duna mellékén, jobban mondva főleg Zombor város határában. Petrovics Döme foglalkozott velök először behatóan "A zomborvidéki mocsarakról" cz. értekezésében.15) A "barák" legnagyobbrészt a Ferenczcsatornától éjszakra feküsznek és többnyire 20, 30 és 40 hold kiterjedésűek. Nagyságuk különben nem állandó, a mennyiben a csapadék mennyisége lényegesen befolyásolja őket.
Barák.
A várostól keletre és éjszakra a baráknak folytonos lánczolatával találkozunk. Említésre méltó először a Jezovacz, a mely Kernyája alatt kezdődik és egészen a Ferencz-csatornáig ér. Tőle éjszakra van az Ivanacska-bara és a Szoblyanicza, ettől éjszakra a Tomazlia és a Karankoria, a mely utóbbi közvetetlen összeköttetésben áll a Mosztonga-érrel. Még éjszakabbra a várostól feküsznek a pucsarai vizenyős rétek és közel a Telecska lábához a zombori tavak és még számos kisebb bara, a mely mind a Mosztonga-ér körűl csoportosúl.
Nagyobb tavakat találunk még, bár nem oly nagy számmal, Zombor határán kívül. Ilyenek pl. a Csonoplyai nagy mocsár, a Telecska küszöbén a "Nagy salétromos tó", a küllődi (kolluti) mocsár, Regőczétől (Rigyicza) éjszakra a Kolovrat-tó és Katymár közelében a Bela-bara (fehér mocsár). E mocsarakra nézve Petrovics Döme a következőket jegyzi meg: "Valamennyi Zombor környékén levő mocsár a Mosztongával van összeköttetésben, a mely - a Ferenczcsatornán át - a Dunába ömlik. Ha a vízállás magas, mint pl. tavaszszal, akkor valamennyi egy közös nagy mocsárrá folyik össze, de igen soknál nyáron is föllelhető az összeköttetés, ha nem is követhetjük a száraz vízfolyást."
Petrovics a Duna árterében fekvő mocsarakat nem hozza összefüggésbe a Duna folyóvizével, hanem határozottan állítja, hogy vízbőségük a Tiszával van közvetetlen kapcsolatban. Evvel szemben Halaváts az altalaj geológiai felépítéséből, illetőleg az alföldi, különösen a zombori és szegedi ártézi kútak szelvényeiből, Petrovics állításának tarthatatlanságát igyekszik bebizonyítani, midőn ellenérvűl felhozza, hogy az altalaj Zombor környékén nem "mélyen leható agyag", hanem "44 méterig homok"; hogy "a Zomborvidéki tavak körűlbelűl 90 méternyire vannak a tenger színe fölött, míg a Tisza 0 pontja Szegednél csak 73.787 méternyire."
Mivel e tavakat a medrét folyton változtató Duna régi, eliszaposodott ágainak nem tarthatjuk, talajvizük bőségének időszakos változását pedig Halaváts szerint a Tiszával nem hozhatjuk kapcsolatba, az évi csapadék mennyisége mellett, a Duna vízállását kell e kérdés eldöntésénél figyelembe vennünk, mindaddíg, míg az Alföld altalajának geológiai viszonyait illetőleg a víztartó rétegek elrendeződését teljesen meg nem ismertük és pontosabb észleletek nem állanak rendelkezésünkre.
Mind a Palics-tó és környékén fekvő tavak vize, mind a Zombor vidékén elterülőké is "székes", azaz a víz elpárolgása után ezeknek a medréből is kivirágzik a szíksó (legnagyobb mértékben az Ivanacska bara medrében). Vizük, Petrovics elemzése szerint a következő alkotórészeket tartalmazza:
| Egy liter vízben van: | Fajsúly | |||
| Szénsavas nátrium | Chlor- nátrium | párlási maradék | ||
| Zombori Ivanacska bara | 3.4476 | 0.9536 | 6.52 | 1.0065 |
| Zombori Bela bara | 2.1746 | 0.3978 | 2.82 | 1.0020 |
| Nemesmiliticsi fürdő vize | - | 0.3978 | 2.62 | 1.0021 |
| Bajsai kerektó | 1.6960 | 0.7546 | 3.76 | 1.0050 |
| Gyurgyevoi Dévényér | 3.6598 | 1.3572 | 6.38 | 1.0060 |
| Zsablyai Kopovo | 0.5039 | 0.3276 | 1.36 | 1.0009 |
| Zsablyai Belilo | - | 0.1989 | 1.02 | - |
A felsorolt kémiai alkotó részeken kívűl tartalmaz a mocsarak vize még nátriumszulfátot, még pedig az Ivanacskáé 0.789 grammot; a Dévény ér vizében 0.127 gramm kénsav is ki volt mutatható (egy liter vízben).
Ha ennek a kémiai analízisnek adatait összehasonlítjuk azokéval, a melyek a Szabadka vidékén elterülő tavak vizéről rendelkezésünkre állanak, azt 13találjuk, hogy az utóbbiak szénsavas nátriumban gazdagabbak, míg a chlornátrium mennyisége körűlbelűl egyenlő mindkettőben (a különféle elemzések középértékét véve számításba).
A szegény nép e mocsarak alkálikus vizét mosásra használja, mert lúgos hatásánál fogva részben a szappant pótolja.
A belvizek lecsapolása.
Bármilyen jelentékteleneknek lássanak is a vármegye vízfolyásai és fennebb vázolt mocsarai, esős években, a csapadék- és olvadékvizek tömegétől megnagyobbodva, igen gyakran az elöntés veszélyével fenyegetik a vármegye déli részének szántóföldjeit és óriási károknak voltak már okozói. (1870-71 és 1872-ben p. o. 100-120.000 holdat borított el a belvíz s az ebből származó kár körűlbelűl nyolcz millió koronára rúgott.) E veszélyek elhárítása czéljából épűltek még a XVIII. század végén Kis József kincstári mérnök kezdeményezésére az úgynevezett lecsapoló-árkok. Ezek egyikéből lett a Ferencz-csatorna.
A vármegye területének álló és belvizeinek lecsapolására, illetőleg a lecsapolási munkálatok keresztűlvitelére keletkeztek a "vízlecsapolási érdekeltségek", ezekből pedig idők folyamán a belvíz- és ármentesítő társulatok.
Ezek a legújabb időkig mintegy 55.000 holdnyi területet ármentesítettek, 1165 km hosszú árokhálózattal.
Az álló és belvizeket a lecsapoló-árkok részben közvetetlenűl juttatják a Dunába és a Tiszába, részben ama három csatorna útján, a melynek elseje a már többször említett Ferencz-csatorna, melyről más helyen bővebben van szó.
A második csatorna a Ferencz-csatornából ágazik ki s még egyszer összeköti ezt Baja-Bezdán vonalában a Dunával. Ez a Baja-Bezdáni tápcsatorna.
A harmadik a Ferencz József-csatorna, főleg lecsapolás és öntözés czéljából épűlt, bár hajózásra is szolgál. Kissztapárnál ágazik ki a Ferencz-csatornából; Veprőd (Veprovácz), Bácskeresztúr, Torzsa, Úrszentiván (Deszpotszentiván), Kölpény (Kulpin), Petrőcz (Petrovácz) és Piros határában elhaladva, Ujvidéknél szakad a Dunába.
Vessünk végezetűl egy pillantást ama két folyamóriásra is, a melynek víztömege ékes keretként fogja közre az áldott "bácskai földet".
A Duna.
Az alluviális korban vette kezdetét Alföldünk mai folyórendszerének kifejlődése. Ekkor alakúlt ki a Duna is, a mely eredetileg a Tisza völgyülete felé vette útját (Halaváts). Ezt az irányát még az alluviumban megváltoztatta, még pedig a Baer-féle törvény kényszerítő hatása alatt. A Duna állítólagos helyváltozását a fent említett túdós törvényével, a mely szerint a föld éjszaki féltekéjén déli irányban haladó folyó jobb partját jobban mossa, mint a baloldalit, tényleg meg lehetne magyarázni, ha a Duna síma lejtős síkon nyomúlt volna nyugat felé, miként a Tisza. De a jelen körűlmények között a Dunának el kellett volna hordania a medrével párvonalasan nyúló diluviumkorabeli hátságot és lősztelepet, mert elképzelhetetlen, hogy a Duna a mélyebbik völgyületből a partosabb lejtőn hátrált volna, a nélkül, hogy az útjába eső Duna-Tisza közötti hátságot el ne söpörte volna. Különös jelenség és Baer törvényével meg nem egyeztethető és magyarázható, sőt ez esetben bizonyító erejét gyöngíti, az a tény, a melyet geológusaink is elismernek, hogy a vármegye területén a Duna Madarastól kezdve Nemesmilitics és Kernyája felé a Telecska lábánál keleti irányban folyt volna, a hol a Dráva medrére talált, melyben e folyótól, mint ma is, keletre téríttetett el, úgy hogy lassan végig haladt a vármegye területén, a Drávával együtt, délebbre sülyesztve folyását, sőt még folytatná is azt az irányt, ha a Fruska-Gora útját nem állaná és nyugat-keleti útjának megtartására nem kényszerítené. Volt idő, a mikor a Duna az akkor még a Fruska-Gorával összefüggő titeli fennsíkot is körűlfolyta.
A Dunának nyugat felé való törekvése következtében a vármegye ez oldali határvonala állandó, bár rohamos változásoknak van alávetve. A vármegyét különben a Duna Bajánál érinti először, a honnan egészen Szlankaménig 291 kilométer hosszú vonalon a vármegye nyugati, illetőleg déli határát alkotja. A bajai és szlankameni Duna vizének 0 pontja között 14.86 m, van az első 0 pont ugyanis 83.91, a második 69.05 méternyire fekszik az Adriai tenger színe fölött. Az esés ezen a szakaszon tehát kilométerenkint 51 mm. A Bojától Vukovárig megtartja észak-déli irányát, nem tekintve a kisebb-nagyobb kanyargásokat, s majdnem derékszög alatt keletnek fordúl, hogy a Tiszát felvéve, délnek siessen.
14Bajánál a Duna medrének szélessége már tetemes arányt ölt. Bajától Szlankaménig az egyes szakaszok hosszúsági és szélességi adatai a következők:
A Duna főágának hossza:9
| Baja-Bezdán | 58.7 km |
| Bezdán-Apatin | 36.5 km |
| Apatin-Drávatorok | 19.0 km |
| Drávatorok-Gombos | 17.1 km |
| Gombos-Vukovár | 33.2 km |
| Vukovár-Ópalánka | 40.2 km |
| Ópalánka-Ujvidék | 45.8 km |
| Ujvidék-Szlankamén | 40.7 km |
| Szlankamén-Tiszatorkolat | 0.9 km |
A Duna főágának szélessége 0 vízállásnál:
| Baja, gőzhajóállomás | - m |
| Bezdán, csatorna-kikötő | 400 m |
| Apatin gőzhajóállomás | 450 m |
| Drávatorok, almási gőzhajó-állomás | 310 m |
| Gombos, csárdánál | 540 m |
| Vukovár, alsógőzh. állomás | 430 m |
| Ujvidék | 250 m |
A Duna főágának esési magasságai:
| Baja-Bezdán | 3.24 m |
| Bezdán-Apatin | 1.93 m |
| Apatin-Drávafok | 0.69 m |
| Drávafok-Gombos | 0.86 m |
| Gombos-Vukovár | 1.57 m |
| Vukovár-Palánka | 2.30 m |
| Palánka-Ujvidék | 2.17 m |
| Ujvidék-Szlankamén | 4.40 m |
A Duna vize a vármegye nyugati határa mentén aránylag csekély gyorsasággal, 0.90 méter másodperczenkénti sebességgel hömpölyög tovább, a miért is ez a rész igen alkalmas kanyargásra, elágazásra és szigetképzésre. Bajától Drávafokig az újabb és régibb Dunaágaknak valóságos labirinthusát találjuk, a mely számtalan sziget között kanyarog tovább. Legjelentékenyebb a Sugoricza-ág, mely a folyamtól elszakadva, a baracskai Dunaágba szakad, hogy Bezdánnál ismét egyesűljön a folyammal. A "Baracskai Duna", mint már említettük, újabban a Ferencz-csatornát táplálja kis víz idején, sőt maga is hajózható.
Az elágazás következtében két nagyobb sziget keletkezik, melyek közűl a mohácsi, vagy Margitta-szigetet erős töltés védi a Duna kiöntései ellen; Gomboson alúl alakúlt a terjedelmes Zsiva-sziget. Nagyobb sziget még a Petres-sziget, kisebbik: a Hulló-sziget, a bölcskei sziget, a Kalandos, Sziga, Csimirszka, Ada, Velikaada, Czerjiczada és a péterváradi vársziget.
Drávafoknál a Duna vizét, a sebesfolyású Dráva másodperczenként 1325.4 köbméter vízzel szaporítja. Részben a Dráva beömlése, részben a talaj felépítése (erdődi magaslat) kényszeríti a Dunát keleti kitérésre, melyet Gomboson alúl déli, majd a Fruska-Gora előhegyei, Ujvidéknél pedig éjszaki, illetőleg délkeleti váltja fel.8) 18)
A Duna kiöntéseitől a vármegyét gondozott töltések védelmezik.
A Dunán a hajóközlekedés, deczember és január hónapok kivételével, midőn a jégtorlódás akadályozza, egész éven át tart. A hajózás megkönnyítése, illetőleg az út megrövidítése czéljából a Duna kanyargásait több helyen csatornával kötötték össze, úgy hogy a régi kanyarulat és az újabb ásott csatorna következtében szigetek alakúltak a holt ágak és a főfolyás között.
A Tisza.
Hasonló jelenségeket találunk a vármegye második nagy határfolyamánál, a Tiszánál is. Ez Martonosnál érinti először a vármegye határát s mintegy 230 kilométer hosszában mellette folyva, Titelen alúl a Dunába szakad.
15Egyes szakaszai a szabályozás előtt a következők voltak:
| A vármegye határa-Törökkanizsa | 22.570 m. |
| Törökkanizsa-Ada | 53.860 m. |
| Ada-Tiszaföldvár | 60.120 m. |
| Tiszaföldvár-Elemér | 45.516 m. |
| Elemér-Titel | 37.930 m. |
| Titel-torkolat | 9.482 m. |
Ezek az adatok tetemes változást szenvedtek a szabályozási munkálatok által. A Tisza lomha folyásából keletkezett szabálytalan ki-kitéréseit, kanyarodásait ugyanis átvágták, Zenta, Tiszaföldvár és Óbecse táján, miáltal a meder 5845 méterrel megrövidűlt. Az átvágások közűl öt esik Bács-Bodrog vármegye területére, ú. m.: a bátkai, ada-moholi, felső-zsablyai, alsó-zsablyai és mosorini. A szigetképződés a Tisza itteni szakaszában sokkal kisebb méretű, mint a Dunánál, medrének szélességi adatai sem mozognak oly különböző határok között, mint a Dunáéi. Szigetei az egyik kanyarodásának átvágása által keletkezett "Budzsák", Zentától éjszak-keletre, Zsablyával szemben a Gréda-sziget Mozsókkal szemben a Komony és Ada szigetek. A Tisza erős és jól épűlt védőgátok mellett is igen gyakran elöntéssel fenyeget. A Tiszán csak a nagyon alacsony vízállás szünteti be a hajóközlekedést.10
Gyönyörű vidék a Duna-Tisza partvidéke. A vármegyének legérdekesebb és sajátszerű természeti szépségekben leggazdagabb részei kétségkívűl itt találhatók. Míg a belső részek végtelen rónáinak csodálatos bőtermésű szántóföldjei csakhamar kifárasztják a vándort egyhangúságukkal, addig különösen a Dunának szigetvilága őserdeivel, a partmenti füzesek, a sűrű és nagy kiterjedésű nádrengetegek ingoványaikkal, szebbnél-szebb tájképeket varázsolnak szemünk 16elé, melyekbe a dúsgazdag és fölötte érdekes állatvilág lehel életet. Ez utóbbiról is meg kell röviden emlékeznünk.
Állatvilág.
Miután az állatok előfordulása és elterjedése mindíg az illető terület hegy- és vízrajzi viszonyaihoz van kötve (a melyek még a vándorlás irányát is befolyásolhatják), a vármegye állatvilága, illetőleg az itt élő állatfajok és azok száma, már földjének felépítése, folyó- és álló vizeinek eloszlása és bősége, valamint a növényzet minéműsége által is kellőképen jellemezve van. Igy pl. jellemző a vármegyére, illetőleg annak állatvilágára, hogy területének belső részeiben a nagy kiterjedésű erdők hiányoznak, hogy ilyenek csak a Duna és részben a Tisza, tehát a nagyobb folyóvizek mentén és azok árterületén fordúlnak elő. Jellemző az állatfajok előfordulására és elterjedésére a vármegye homokos, földmívelésre kevésbé alkalmas, éjszaki dúsgazdag középső és déli részének talajneme és az evvel együtt változó, az állatvilágra nézve oly fontos s vele a legbensőbb összeköttetésben levő flóra. Különösen fontosak a vármegye állatvilágára a Dunának és Tiszának árterületei, a csatornák s az ezeket kísérő nádasok, de kiváltképen az a körűlmény, hogy a vármegye épen azon a határvonalon terül el, a melyen a keleti és délkeleti fajok találkoznak, a középeurópai és a mediterrán provincziákból valókkal.3) Ez leginkább a vármegye madárvilágában tűnik ki. A kultúrának terjedése, a gazdasági törekvések, a parlagon heverő talajnak megmívelése, a belvizek lecsapolása, az erdők kipusztulása, alaposan megváltoztatja a vármegye állatvilágát és bizony más képet mutat ez most, mint 50-60 évvel ezelőtt, mert a föld felszíni viszonyainak változása következtében kiszorított állatfajok helyébe újak jöttek, a melyek a megváltozott viszonyok közepette is megélhettek. A háziállatok állományának szaporodása különösen a szarvasmarha-tenyésztés hanyatlása következtében szünetel, sőt számuk bizonyos mértékben visszaesést mutat, épen a még kevéssel azelőtt oly nagy kiterjedésű legelőknek szántóföldekké való átalakítása következtében (a mi megint a rágcsálók szaporodásának kedvezett). Az erdei vad, mely egészen különbözik a hegyesvidék vadállományától, igen gazdagnak mondható, különösen a ragadozó madarakat illetőleg. A nemesvad a szarvas és őz, a vaddisznó, farkas ("nádi farkas"), róka, borz, vadmacska és számos apró ragadozó emlős, nagy mennyiségben esik áldozatúl évente a vadászszenvedélynek, nem említve a tömérdek szárnyas vadat, mint a vadludat, vadkacsát, szalonkát, szárcsát és fürjet, melynek tömérdek a mennyisége.2) 21)
Hogy minő volt a vármegye területén az állatvilág a régebbi geológiai korokban, ezt csak az Alföldnek rendszeresen végzett tudományos tanúlmányozása fogja majdan kellőképen felderíteni, ma csak annyit tudunk, hogy a kihalt ősemlősök maradványai e területen elég gyakoriak, főleg a Tisza medre és melléke szolgáltat ilyen leleteket, a melyek közűl különösen az Elephas primigenius, a rhinoceros, cervus megaceros fosszilis maradványai gyakoriak.
Nem lehet czélunk a vármegye területén ma élő összes állatok felsorolása és jellemzése, de nem is tehetnők ezt, mert e tárgyra vonatkozó gyűjtések és vizsgálatok még aránylag nagyon hézagosak. Ezért be kell érnünk a jellemzőbb alakok bemutatásával.
Emlősök.
A ragadozó emlősök közűl, a farkason (canis lupus) és rókán (canis vulpes) kívűl, melyek közűl az utóbbi a folyammenti erdőségekben és nádasokban elég gyakori, az előbbi azonban már télen is ritka, fel kell említenünk a borzot (Meles taxus), a mely szintén az erdőségeket lakja, sőt gyakran a mívelés alatt levő mezőkön is tartózkodik, azután az árterületek fűz- és tölgyfa-erdeiben tartózkodó vadmacskát (Felis catus), a szigetek náderdeiben élő vidrát (Lutra vulgaris) és a rónákat kedvelő menyétféléket, mit a görény (Mustela putorius), hölgymenyét (Mustela ereminea), közönséges menyét (Mustela vulgaris); az utóbbiaknál sokkal számosabbak és az itteni rónaságra szintén tipikusak, a földi kutya (Spalax typhlus), az ürge (Spermophilus catillus), a mely száraz esztendőkben nagy tömegekben lép fel és óriási károkat okozhat a vetésekben; továbbá a pele (Myoxus glis, M. avellanarius, M. quereinus), a hörcsög (Cricetus frumentarius), ezeken kívül még az egér (Mus musculus), a patkány (M. decumanus), többféle poczok (Arvicola glareolus, A. amphibius, A. arvalis). Nagy mennyiségben él még itt a nyúl (Lepus timidius és L. euniculus).
A rovarevő emlősök közűl igen gyakori a sündisznó (Erinaceus europeus) a cziczkányok több faja (Sorex vulgaris, S. araneus) és a vakond (Talpa europea.)
17Nem hiányoznak a denevérek sem, sőt hazánk legtöbb faja megtalálható itt is. (Vesperlilio dasycneme, a síkságra oly jellemző faj itt ritka.)
A csülkösök közűl él a vármegye erdeiben a szarvas (Cervus elaphus), az őz (C. capreolus), a vaddisznó (sus scrofa); házi állatokként a kecske (Capra hircus), a juh (Ovis aries), a bivaly (Bos bubalus), különösen a Tisza mentén. Végűl még a ló (Equus caballus), melynek tenyésztésére különösen a vármegye svábjai fordítanak nagy gondot. A magyar és szerb községekben tenyésztettek, kitartás és munkabírás tekintetében felűlmúlják az előbbieket, de szépségben messze mögöttük maradnak. A ló mellett a szamár (E. asinus) is előfordúl, de csak csekély számmal.
Madár-fajok.
Sokkal változatosabb még a vármegye madárvilága és alig akad még egy hely az országban, a mely a fajok akkora gazdagságával dicsekedhetnék. A ragadozó madarak közűl felemlítjük a baglyokat (Strix aluco, S. flammea, S. otus, S. noctua és Bubo maximus), a keselyűket (Vultur fulveus, V. cinereus), a sasokat (Aquila fulva és a ritka szép chrysaëtos, A. imperialis, Pandio haliaëtus, Haliaëtus albicilla és A. pemata). Nagy számmal fordúlnak elő a sólymok (Falco subuteo, F. laniarius, F. rufigres), továbbá a héják (Astur palumbarius, A. nisus) és az örvölyök, ölyvök és kányák több faja.
A sűrű tölgyesekben a vadgalamb és a vad gerlicze fészkel, mindakettő szelídítve is előfordúl; különösen az elsőnek számos válfaja; a vadon élők közűl azonban egyik sem jellemző e területre. Tyúkfélékben sem szegény a vármegye, sőt a házi tyúk, a pulyka, a gyöngytyúk, kiviteli czikként is szerepel; ritkább a páva és a fáczán; vadon a fogoly és a fürj, sőt még a talpas tyúk is előfordúl.
Páratlan a vízi madarak nagy száma. Első sorban említendő közöttük a pusztuló félben levő nemes kócsag (Ardea egretta), azután az itteni nádasokra annyira jellemző dobos gém (A. Hellaries, továbbá A. cinerea, A. purpurea, A. garzetta, A. ralloides, A. nycticorax stb. "Gémtanyák").
Előfordúl a fehér gólyán kívűl a fekete és ezek társaságában az ibisz. Nádasainkból és mocsaras réteinkről a szalonka és a bibicz sem hiányzik; ott találjuk a vízi tyúkokat is, még pedig több faját; ezek a tócsákban és mocsarakban bőséges táplálékra találnak; ugyancsak ezeken a helyeken tartózkodik (különösen árvíz után) a vadludak (öt faj), vad kacsák (tíz faj), gődények (két faj), kormoránok (két faj), a búvárok (két faj), a halászcsérek (három faj) és sirályok (két faj) nagy serege.
Nem kevésbé gazdag a vármegye éneklő-madarakban, melyek közűl a veréb, különösen a "nádi veréb" (Acrocephalus surdoides) mindenesetre a legjellemzőbb a bácskai tájképekre nézve. Mellette előfordúl a pinty, a pirók, a sármány, a pacsirta és a czinke több faja. Nem hiányzik a barázdabillegető és a fülemile sem (több faj). A gébicsek és rigók társaságában ott találjuk az ökörszemet is; a seregély sem idegen; otthonos itt a varjak és hollók fekete sereg is és a Mátyás sem hiányzik.
A nép különösen kegyébe fogadta a fecskét (több faj). Nevezetesek még a bűzös banka, a jégmadár és a csóka, végűl a kakuk és a különféle harkályok.
Hüllők.
A vármegye mocsaras területei a hüllők és kétéltűek fajainak is nyújt kedvező megélhetést, bár ezek száma nem nagy, ám az egyedeknek annál nagyobb tömegével találkozunk. A teknősök közűl csak a mocsári teknős (Emys europaea) otthonos nálunk; aránylag ritka, de előfordúl a keresztes vipera is (Pelias berus); a nem mérges kígyók között több sikló faja tartózkodik e területen (Tropidonotus natrix, Coronella laevis, Coluber flavescens); a gyíkok elég gyakoriak (Lacerta viridis, L. agilis, L. muralis, Anguis fragilis). A kétéltűek óriási tömegéből megemlítjük a leveli békát (Hyla arborea), a mocsaras területeket benépesítő mocsári békát (Rana arvalis), földi békát (Pleobates fuscus), a vérhasú békát (Bombinator igneus) és a különböző varangyokat (Bufo cinereus, B. calamita, B. viridis). Nem ritka a foltos szalamandra és a tarajos gőte sem.
Halak.
Halakban is bővelkedik e vármegye, hiszen az országnak két legnagyobb folyamában a fajoknak nagy száma él, e folyamok pedig közvetetlenűl e vármegyével érintkeznek. A csatornák révén igen sok faj még a kisebb vízfolyásokba, a kákával, náddal és sással benőtt pocsolyákba is eljut, a hol alkalomadtán halászszák is őket, de még a nagyobb folyóvizekkel nem is közlekedő terjedelmesebb beltavakban (Palics-tó) is élnek elég nagy számmal.
Igen gazdag e vármegye területén a gerincztelenek faunája is.