A vármegye éjszakkeleti részén, a Tisza partján fekszik a vármegye legújabb rendezett tanácsú városa: Magyarkanizsa. Tőle éjszakra Martonos község van a Csongrád vármegyei határszögletben, délre Zenta város terjedelmes határa terűl el. A Tisza túlsó partján, szemben van vele Torontál vármegyében Törökkanizsa.

Magyarkanizsa vidéke ősidők óta megtelepedett hely. A kanizsa szó szláv eredetű s kenézből származik. A város előbbi neve Ókanizsa volt. Az itt talált földvár is bizonyítja, milyen ősrégi telep; ezt Marsigli megásatta és benne számos őskori tárgyat talált.

Béla király névtelen jegyzője említi, hogy honfoglaló őseink elvégezvén az alsó Duna-Tisza közének meghódítását, három vezér a Temes vidékén uralkodó Glád ellen indúlt és Kanizsánál (melyet ő Kenesná-nak ír) keltek át a Tiszán. Ez adatból azonban csak annyit szabad kimagyaráznunk, hogy a magyarok azon a helyen keltek át a Tiszán, a hol az ő idejében (1172-96 közt) ama Kenesna állott. Azonban Hell jezsuita 1773-ban készűlt térképén ezt a Kenesnát nem a mi oldalunkon, hanem a túlsó parton tünteti fel. De azért az innenső oldalon is volt ily nevű földrész vagy puszta, melyet már Salamon király (1063-74) adományozott a pannonhalmi apátságnak. Utána Szt. László király (1077-95) és újabban II. Endre 1213-ban megerősítették ez adományt, mely szerint az apátság bizonyos praediumot kapott, mely a Tisza mellett, a Kenesna patak torkolatánál feküdt. A praediumhoz Miruhcz nevű halastó is tartozott. Ez a Kenesna patak bizonyosan azonos a Ludas tavon áthúzódó mostani Kőrös-érrel, a mely a mostani Kanizsa fölött szakad a Tiszába. A praedium maga is Kenesna nevet viselt, mint az a későbbi okmányokból érthető. A pannonhalmi apát 1226. évben kelt intézkedésében praed. Knesa és Miroth halastóról beszél. Ez intézkedést a következő évben a pápa is megerősíti, mikor is az előbbi nevek Kanesa és Miraczeh alakokban fordúlnak elő. 1228-ban határpör keletkezett Miruth nevű halastó miatt, a pannonhalmi és a szt. demeteri apát között; az utóbbinak az emberei e tóban (Miruth iuxta Knesa) jogtalanúl halásztak, a miért a pannonhalmi apát Ugrin kalocsai érsek előtt okmányokkal bizonyítja be jogát, míg ellenfele semmit sem hozhatott fel maga mellett. Ez a pör csak 1237-ben dőlt el, midőn Dénes nádor Szt. László kir. adománylevele alapján, a Tisza és Kenesna közötti egész földdarabot, a Tiszának megfelelő darabját s a túlsó partján is a nádast és ama halastavat a pannonhalmi apátnak itéli oda. IV. Béla király 1260-ban és még más alkalommal is megerősíti a pannonhalmi apátságot Kenesna birtokában.

A XIV. század első felében már határozottan ezzel a helységgel találkozunk és pedig Kanizsa néven. 1353-ban ugyanis Károly király Felső-Adorjánt Magyar Pál gímesi várparancsnoknak adományozza. Közvetetlen szomszédai Kanizsa, Martonos és Adrián helységek és Puszta-Egyház, Ludas-Egyház puszták, Bodrog vármegyében. Adorján határjárásában 1355 és 1367-ben szintén említtetik villa Kanizsa. 1381-től fogva egy Révkanizsa nevű község többször fordúl elő; de ez nem a bácskai, hanem a torontáli oldalon volt. S a míg adataink a túlsó Kanizsáról többször megemlékeznek, a bácskai Kanizsáról teljesen hallgatnak. Még a török korszak végén készűlt térképek közűl, az 1690. évi határmappán sincs Kanizsa feltüntetve, hanem csak Martonos, 312a Kőrös-ér és az alatta levő régi elhagyott földvár. A korabeli térképek még 1717-ben is csak ezt ismerik és vele szemben a Tisza túlsó oldalán Kiskanizsát.

A mai Magyarkanizsának őséűl lehet tekinteni a hajdani Adorján községet is, a mely ugyanabban az időben pusztúlt el, mikor a régi Kanizsa, a török hódoltság elején s határa egybeolvadt a kanizsaival és az egységes területen alakúlt meg a török kor végén az új község, a mely Magyarkanizsa újabbkori elődje lett.

Adorján hajdan virágzó község volt, két részből állott és már a XIII. században ismert hely volt a mai Kanizsa határában, a város alatt, a Tisza mellett.

Egyházas helyként szerepel 1271-ben, a mikor két temploma is volt, Szent Márton és Szent György tiszteletére. Első okleveles említése a kalocsai káptalan bizonyság-levelében ez évből való, a mikor Laki Sebestyén fiai, Miklós és Jakab, a tárnoki monostoron elkövetett hatalmaskodásukat jóváteendő, adorjáni birtokukat, a két templommal együtt, Tárnoki Bernaldus fiának, Lőrincznek és Almus fiának, Sándornak átengedik. Ez időtájt már régi monostora is volt a helységnek, melyet egyik följegyzés 1299-ben már pusztulónak jelez. A monostort, az egyik templommal és a birtok felével együtt, Roland fia Lothár szerezte meg a Haraszti nemzetségbeli Mikó fia Lászlótól; de Lothár ismét túladott rajta, átengedvén azt a Haraszti nemzetségbeli Dauti Leustachiusnak, a ki ekkor Adorján falu másik felét is már a magáénak vallotta. Leustachiusnak elhúnytával magva szakadván, 1331-ben Magyar Pál gímesi várnagy nyerte el a birtokot Róbert Károlytól, királyi adományképpen. Beiktatása ellen ugyan tiltakozott a Leustaschius családjabeli Kókai Mogh fia Mihály, perét azonban elvesztette. A kői káptalan 1335-ben iktatta be Magyar Pált a birtokba és ekkor be is járta a határát. Ez a birtok azonban még nem jelentette egész Adorjánt, hanem csakis annak felső részét, melyet Felső- vagy Kis-Adorjánnak neveznek a följegyzések. A másik rész, Alsó-Adorján, ekkor még felerészben Geszti Lőrinczé volt, a ki 1340 táján ezt a birtokot az országbíró előtt eladta Magyar Pálnak, a Boldogasszony tiszteletére épűlt monostor felével és a Szt. Miklós-templom felével, úgyszintén a tiszai halászattal együtt. A király 1341-ben Magyar Pált megerősíti Felső- és Alsó-Adorján birtokában. De birtokosok voltak még Felső-Adorjánban a Haraszti nemzetségből való tárnoki nemesek is, a kik 1344-ben adták el Magyar Pálnak a részüket. Így már csak Alsó-Adorján egyrésze nem volt a Magyar Pálé; ezt a részt 1350-ben Geszti Lőrincz fia János kezén találjuk és még 1377-ben is, a Chechtő nevű halastóval együtt.

Magyar Pál, 1350-ben, a Szentföldre készűlvén, Felső- és Alsó-Adorjánt a leányának adja, utóbb pedig, 1354-ben, feleségének, Gelsei Csapó Margitnak adja át asszonyrész fejében, a ki viszont 1355-ben az óbudai Klarissza-apáczáknak adományozta mind a két Adorjánt, melyet még ez évben az apáczák át is vettek. A következő évben, úgyszintén később is több ízben, az apáczák királyi megerősítést nyertek birtokukban. Alsó-Adorjánnak a Gesztiek kezén levő része tovább is azok birtokában marad, a miről még 1450-ben is tanúskodik egy följegyzés. A XV. században a Szekcsői Herczeg családnak is volt itt része.

A község több kiváltságban részesűlt; 1406-ban Felső-Adorján hetivásárra kapott engedélyt, 1428-ban révmentességet Kanizsán, 1459-ben pedig az apáczák jobbágyait felmentették a vármunkák és katonaszállítás alól. Ezeket a szabadalmakat 1496-ban II. Ulászló megujította.

A mohácsi vész után a község elpusztúlt, lakói elszéledtek és urai, az óbudai Klarisszák is Pozsonyba menekűlvén, birtokaik, török kézen, nem jövedelmeztek a számukra. Jogigényeik megóvása végett 1571-ben és 1610-ben tettek ugyan lépéseket, de a nádor 1640-ben uratlan jószágként eladományozta a birtokot Boda Györgynek és Kún Mihálynak, mert azt állították, hogy őseik földje az. Ez a donáczió szolgáltatott azután alapot arra, hogy a török hódoltság megszűntével a Kún család régen szerzett jogainak elismerésével, Kún Katalin, Sembeő János özvegye, lépett a jószág örökébe. Az apáczák hiába igazolták jogukat, hiába ismerte el az 1702-ben a bécsi jogvizsgáló bizottság is, nem nyerték vissza többé birtokukat, a melyet később pusztaként a tiszai határőrvidék Kanizsa katonai sáncz határába csatoltak. Ezen a pusztán idővel telepek keletkeztek.

A bácskai Kanizsáról csak a török kiűzetése után tudunk többet. A XVI. század végén s a XVII. elején a gróf Schönborn család uradalma volt ez az egész nagy vidék. A Rákóczi-szabadságharcz leveretése után azonban a kormány a Schönborn család itteni uradalmáért cserébe adta nekik a munkácsi Rákóczi-féle 317koronai uradalmat. Itt pedig a tiszai koronai kerületet alakította meg, tíz községgel: Martonos, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Mohol, Peterréve, Óbecse, Szenttamás, Turia és Földvár beosztásával. Magyarkanizsán már régebben szerbek telepedtek meg, a kik a törökök zsarolása elől vándoroltak föl ide, a dúsabb legelőjű s valamivel békésebb vidékre.

Alig telt el egy negyedszázad, midőn már fölöslegessé lett az Őrvidék s elérkezett a polgáriasítás ideje. A vármegye már 1702-ben panaszkodik, hogy Kanizsa, a melyhez két puszta, Ostorák és Nadislang is odatartozik, nem tesz eleget kötelességének. 200 adóképes is lakik benne s csak 70 katonát kell adnia.

A kerületet, s így a várost is az 1741-iki XVIII. tcz. alapján polgárosították. Ez nem ment símán és zavar nélkűl. A katonai szabadsághoz szokott szerb lakosság nem szívesen cserélte fel a függetlenségét a röghöz kötöttséggel, a fegyvert a kapával, bár a kormány annyi és olyan szabadságokat biztosított nekik, a melyek csaknem fölértek a nemesi előjogokkal. A lakosság jó része még így is szívesebben költözött le a délibb vidékeken akkor még fönntartott sánczokba.

1751-ben Kanizsa mezővárossá lett, vásárengedélyt kapott s a koronakerület tagja lett. A tiszai határőrvidék megszűntével az itteni szerb katonaság nagyrészt a Bánságba költözött át. Ezért 1753-ban a kamara Rédl József adminisztrátor által a most Ó-Kanizsának nevezett kamarai mezővárosba magyar lakosságot hívat be. Rédl 1756-ban szerződést kötött Nagy Mihály szabadossal is, a ki kötelezte magát, hogy ide magyar lakosokat telepít. A telepítés még 1771-ben is folytatódott. Önálló r. k. lelkészi állomás 1750 óta van Kanizsán, 1755 óta rendszeres anyakönyvek is voltak. A templom már 1768-ban épűlt fel. 1771-ben a vármegye e városban, melyet most Magyarkanizsának is neveznek, összeírást tartott. 169 adózónak és három papnak volt 795 kapa szőleje. Egy egész ekényi gazdának van 40 hold szántóföldje és 20 kaszás rétje. Az egész városban van 336 telkes gazda. 1777-ben a magyarok túlsúlyban voltak a szerbek fölött. 1788-ban Ó-Kanizsa mezővárosban volt 251 telkes gazda, 278 házas zsellér, 194 házatlan zsellér, 837 ló és 846 ökör.

A mai templom előtt áll egy kőkereszt, a fiatal eredetű város egyik legrégibb építménye. Ezt 1791-ben állíttatta föl Fehér Ádám, annak a Fehér családnak tagja, a mely az újratelepedés idején jött a városba. Fehér János volt az új. r. kath. egyház első plébánosa s ennek a testvéreitől származnak a magyarkanizsai Fehér családok.

A város neve többször változott. Az 1804. évi Artaria térképen Neu-Kanizsa néven van feltűntetve. Quits 1810 előtti vármegyei térképén Magyar-Kanizsának van írva, alatta van Gyékénytó árteres puszta. Adorján fölött is szerepel. 1848-ban a koronai kerülettel együtt, a vármegyébe kebelezték.

A szabadságharcz alatt a községet a szerbek felégették; 1313 háza közűl 1171 leégett s csak 142 maradt meg. Maga a városháza is leégett, a templomokkal együtt. De a város hamar kiheverte a csapást és már az abszolutizmus alatt gyors fejlődésnek indúlt.

1858-ban építették a Sarlós Boldogasszonyról elnevezett r. kath. templomot, s ugyanekkor építtetett a város Adorjánon, a határban levő telepen, a mely a régi Adorján nevét máig is fenntartotta, egy kis templomot. Adorjánon 1864 óta plébánia is van, de a templom patronátusi joga maig Magyarkanizsa városáé.

1905-ben a tanyák között Tóth József volt országgyűlési képviselő 160,000 kor. költséggel igen szép templomot építtetett, a mely alatt családi sírboltja van. Oromhegyen pedig 1908-ban épűlt templom, Szent Mihály tiszteletére.

1900-ban építették a Miasszonyunkról nevezett női szerzet zárdáját, a melylyel kapcsolatban van a "Haynald" leánynevelő-intézet, hat elemi és négy polgári osztálylyal és harmincz növendékre berendezett internátussal. Ez a gyönyörű nőnevelő-intézet Haynald Lajos kalocsai érsek 40,000 forintos alapítányának és Császka György kalocsai érsek hozzájárulásának köszöni létét. A város építtette fel és bízta az iskolanénék vezetésére; ezek viszont apáczajelölt-neveléssel bővítették ki. A nőnevelő-intézet épülete, a berendezéssel együtt, 200,000 koronába kerűlt s azóta már 40,000 kor. értékű házakkal és területtel nagyobbították.

318Van a városban négyosztályú polg. fiú-iskola is, a melyet szintén a város tart fenn s mely mind a tanerők, mind a berendezés tekintetében a kor színvonalán áll s a vidék egyik leglátogatottabb iskolája.

1900-ban építették a községi szegényházat, mely árvaházzal és aggok ápoló intézetével van egybekötve s a Megváltóról nevezett irgalmas rend vezetése alatt tartja fenn a város. Két épülete van; a szegényház 120, árvaház 60 s agg ápoló 24 ágygyal.

A város a múlt század közepétől eredt gyors fejlődésnek. 1885-ben nagy lépést tett a város a közlekedésügy fejlesztésében. A két Kanizsa között a közlekedés 1885-ig komppal történt, de a törökkanizsai uradalomtól 25,000 frton megvásárolván a révjogot, megvették a Szegeden fölöslegessé vált hajóhídat s itthon 80.000 frt költséggel felállítván, a következő év szeptemberében a hídat ünnepélyesen átadták a forgalomnak.

A város birtokviszonyai általában kedvezőek. Nagy uradalmak a határban nincsenek, nem is voltak, a birtokmegoszlás igen arányos. Hanem magának a városnak van 14,941 k. holdas birtoka. Ezt is feloszthatják idővel a ksibirtokosság között. A városi közbirtokból 3688 k. hold nemcsak ármentesített, hanem a belvíz levezetésére szolgáló csatorna-hálózattal és szivattyútelepekkel is ellátott rét.

A város lakosságának erőteljes gazdasági és ipari élete van, a mely még szebben fog virágozni az új szervezet áldásos hatása alatt.

Van a városban két takarékpénztár, egy népbank, gazdák kölcsönös biztosító szövetkezete, három keresztény fogyasztási szövetkezet, gazdasági egylet, tanító-egylet, műkedvelő-társulat, a mely 1844-ben alakúlt. Van polgári dalkör; keresztény és izr. nőegylet; fiókja van az országos vöröskereszt-egyletnek; kaszinó, katholikus kör, polgári kör, iparos-kör, függetlenségi kör, vadász-egylet szolgál a közönség szellemi szükségleteinek kielégítésére. Van három temetkezési egylet, két munkás szakegylet, a szanatórium-egyletnek fiókja, s egy önkéntes tűzoltóegyesület, amely 20 év óta áll fönn és kitűnő fölszereléssel rendelkezik.

Megemlítést érdemel a Jézus szent szíve-szobor, a mely Kolozsvári Szeszák Ferencz művészi alkotása és Bata István Sándor földbirtokos állíttatta föl 16,000 kor. költséggel.

Nagyobb iparvállalatok: Mikó Vilmos és fiai gőzfűrészgyára, Fehér János és Törteli János gőzfűrész és őrlőmalmai, s a Gőztéglagyár r. t., a mely 1908-ban kezdette meg űzemét, s gyártmányai nagy keresletnek örvendenek.

Magyarkanizsán az 1900. évi népszámláláskor volt 16,532 lélek 3124 házban. Anyanyelv szerint 16,057 magyar, 67 német, 398 szerb, stb. Vallás szerint 15,570 róm. kath., 483 gör. kel., 24 gör. kath., 28 ág. ev., 33 ref., 375 izr. A község határa 35,820 kat. hold. A városnak közvagyonából mintegy 700,000 korona évi jövedelme van, a melyből az összes közigazgatási s tanügyi kiadásokat fedezi.

Magyarkanizsa 1908-ig község volt, de ez év márcz. 12-én kelt 10,010/III. 1908. sz. belügyminiszteri leírattal rendezett tanácsú várossá alakíttatott át. Az újjáalakulás valóságban csak 1908 deczember 28-án történt meg, a mikor az első képviselő-testületet is megalakították. A tisztújítás a következő napon folyt le, a mikor a város első polgármesterévé Király Sándor dr. ügyvédet, főjegyzővé és helyettes polgármesterré Laczkovits Károlyt, a város előbbi közigazgatási jegyzőjét; tanácsnokokká Huszágh Istvánt, Mach Jánost és Popovics Györgyöt; rendőrkapitánynyá Fratricsevits Jánost; árvaszéki ülnökké Szerdahelyi Károlyt és számvevővé Aczél Aurélt választották meg.

A város pecsétczímerét már 1751-ből ismerjük. Ma is ez a használt czímer, de az 1907 nov. 4-én kelt 42,006. sz. b. ü. rendelet némi módosítást tett rajta s a következő formában engedélyezte: "Ezüst paizson, zöld pázsíton álló, jobbjában kivont kardot tartó, baljával csoroszlyára támaszkodó kékatillás, pirosnadrágos, sárgacsizmás magyar vitéz, a paizs felett rendes czímer koronával."

A város az új alakulással fejlődése igazi útjára lépett. Most tervezik monumentális városház építését 400,000 korona költséggel; nagy vágóhidat 50,000 koronás terv alapján; városi vízvezetéket, nagyobb arányú r. kath. templomot akarnak építeni, s villamosvilágítással és aszfalt útburkolattal látni el a várost.

Az új kath. templom építése, özv. Tóth Pálné Tukacs Terézia áldozatkészségéből, most veszi kezdetét. Az építtető családi sírboltját is magába foglaló templom, a Szent István-utczában, góth stílben épűl 90,000 kor. költséggel.

319Különben a város ma is csinos és kellemes benyomású s lakosainak szükségleteit jól elégíti ki. Van a városban 15 igen bővizű ártézi kút, melyek közűl egynek a vize, azaz a vízzel együtt a csőben feltörő gáz kékesrózsaszínű lánggal ég, szem- és gyomorbajoknál, csúz- és köszvényes bántalmaknál, nyílt sebeknél való gyógyhatásáról a nép valóságos csodákat beszél; a vegyi vizsgálatot ugyan még csak a legközelebbi jövőben ejtik meg, s ha ez a víz gyógyhatását előreláthatólag igazolja: - ez a kút sok szegény betegnek fogja visszaadni egészségét.

A város alatt van Magyarkanizsa gyönyörű népkertje, kitűnő faiskolával és virág-kertészettel egybekötve, mely a modren műkertészet minden igényeinek megfelel s a legkényesebb ízlést is kielégítheti. Díszes séta-útjai, angol kertjei, virágköröndjei és árnyas ligetei a legkellemesebb benyomást teszik s versenyezhetnek bármely más város üdülő helyével.

A város határában öt vasúti állomás van: Magyarkanizsa, Adorján, Paphalom a szeged-zentai és Orom meg Völgyes a szabadka-zentai vonalon. Van gőzhajó-állomása is. Nagy forgalmú postája és két országos vásárja is van.

A városnak határa is népes, sűrűen vannak tanyák s Adorjánhoz közel egész teleppé nőtt Oromhegyes, a melynek ma 300 lakosa van és Adorján leányegyháza.