A hatalmasan fejlődő város csendes nyugalmát 1470 körűl a Szegeddel vívott valóságos háború zavarta meg. A budai káptalan megbízottai ugyanis a szegedi polgárokat, a kik szerémségi szőlőikből Zentán keresztűl szállították haza termésüket, jogtalan vámokkal terhelték meg. A szegediek panaszszal fordúltak Mátyás királyhoz. Mátyás figyelmeztette a káptalant, hogy a jogtalan vámszedést szüntesse meg. A káptalan ügyet sem vetett az intelemre. Erre Mátyás felhatalmazta Szeged városát, hogy Zentát foglalja el.

Szeged élt e hatalommal, s 1475-ben Zentát fegyveres erővel megtámadta, s erős küzdelem után bevette.

A káptalan azonban nem nyugodott bele a helyzetbe, hanem Szeged városát beperelte. A per Báthory István országbíró előtt folyt le, s egyezséggel végződött. E szerint Szeged visszaadta Zentát a káptalannak, viszont a káptalan kötelezte magát, hogy a mennyiben az újonnan megállapított vámdíjtételeket megszegné, esetenként 100 márka pénzbírságot fizet.

Bár a per egyeszséggel végződött, a káptalan abban nem nyugodott meg, hanem kibúvót keresett, a mi azonban I. Mátyás alatt nem sikerűlt neki, II. Ulászló engedékenyebb volt. 1494 október 21-én Erdélyből jövet Zentánál kelt át a Tiszán, s részben ekkori benyomásai, részben a budai káptalan későbbi örökös utánjárása és kérvényezései következtében 1506-ban az akkor már virágzó Szintarévet szabad királyi városi rangra emelte.

Az adományozólevél hű fordításban a következő:

"Mi Ulászló, Isten kegyelméből Magyar- és Csehországok királya stb. ez oklevelünk által tudtára adjuk mindazoknak, akiket illet, hogy az irántunk általában és egyes tagjaiban egyaránt hűséges, tiszteletre méltó budai káptalan amaz alázatos kérelemmel járúlt elénk, hogy mi az ő Csongrád vármegyében fekvő, Szinta nevű községét, mely a viszálykodók gyakori és különféle támadásai és olykor a hatalmasok foglalásai következtében hihetetlen módon pusztíttatott, mely azonban most, - állításuk szerint, - újból kezd kissé emelkedni és polgárai, kik jelenleg lakják, Isten nevének dicsőítésére az egyház gyarapításán fáradoznak, a község erősebb gyarapodása végett bizonyos különös és pedig alább következő adományokkal, szabadságokkal és előjogokkal érdemesítjük megajándékozni. Minthogy a katholikus királyok és fejedelmek lelkének egyéb gondjai és aggályai között, mindenekfölött leginkább az Isten egyházaira irányúl a legtöbb figyelme, azért nemcsak az egyházak addigi jogait sértetlenűl megvédeni, hanem nekik minél több előnyt és hasznot szerezni előrelátó buzgalommal törekszenek: ennélfogva az előbb említett káptalan érintett kérvénye királyi jóindulattal kegyesen meghallgattatott és annak hely adatott, akarván a mi felvállalt királyi kötelességünknél fogva magának a felséges Isten nevének dicsőségét emelni és növelni, kitől minden jó származik és a kinek kegyelméből emeltettünk elűl nevezett országaink királyi méltóságának polczára. Tehát az elűl nevezett budai káptalant és annak szintén előbb említett községét és az abban lakó polgárokat különös királyi kedvezményekkel és különös adományainkkal szívesen támogatjuk. Midőn tehát az előzmények megfontolásánál, valamint különös hitünknél és fogadalmunknál fogva, melylyel az igen boldog apostolok feje, Szt. Péter iránt, - kinek dicsőséges neve és védnöksége alatt alapíttatott és létezik az elűlnevezett káptalan, - viseltetünk és tartozunk, az elűl érintett Szinta községet és jelenleg ott lakó és tartózkodó polgárait szilárd elhatározásunk és királyi hatalmunk telje, valamint különös kegyelmünk folytán összesen és egyenkint, minden kivétel nélkül, ugyanazokkal a javakkal, szabadalmakkal és előjogokkal, melyekkel másik városunk, Szeged, akár tőlünk, akár valamely királyi elődünktől volt vagy van kitüntetve, s azokkal él, ellátandó, megajándékozandó és díszítendő: örökre ellátjuk, megajándékozzuk, szabadalmazzuk és díszítjük. És azonkívűl bőséges kegyelmünknél fogva ugyane Szinta községnek, melyet ezentúl "város" névvel nevezendőnek rendelünk, és ezidőbeli valamennyi polgárainak kerek pecsétet engedélyezünk, s kegyesen megengedjük, hogy ez akár ezüst, akár réz, akár más alkalmas érczből készíttessék és csináltassék, s ebbe az ő védőszentjük, Szent Péter két kulcsa keresztalakban egymásra téve és felűlről lefelé nyúlva, alúl pedig annak mindegyik végénél egy-egy hal, mely közönségesen kecsegének neveztetik, fejökkel egymás felé állítva, a kulcsok között pedig egy virágzó kalász, a körben futó széleken pedig e felírat: "Sigillum Civitatis Zyntha" legyen bevésve. Felhatalmazzuk 276őket, hogy ezután valamennyi okmányuk, melyeket a nevezett község és polgárai bármíly alkalommal kibocsájtani fognak, e mindörökké törvényes pecsét alatt bocsáttassanak ki, s megengedjük, hogy ez okmányok ép oly erővel birjanak, a minővel Szeged városéi birnak. Megengedjük végre, hogy elűlnevezett község és említett összes polgárai az előbb érintett pecsét alkalmazásánál nyilvános és magán okmányokon, akár beiktató, akár törvénykezési, akár kiváltsági és bármely más okíratokon, azonkívűl bármely ügyes-bajos dologban, örökségi és polgári ítéleteknél, de csak ha igazságosak és törvényesen hozattak, végre gondnoksági és követségi ügyekben, épúgy mint elűl nevezett Szeged városunk, mindörökre vörös viaszkkal éljenek; azonfelűl egészben és egyenként véve ugyanazokat az elűljegyzett szabadságokat és előjogokat, melyekkel előbb említett Szeged városunk van felruházva, mindörökre s magyar birodalmunk határain belűl bármely helyen, minden időben, együttesen és külön véve, biztosságban és szabadon használják és élvezzék és azoknak örvendjenek, mihez ezen oklevelünk által, melyre titkos pecsétjeink közűl, mikkel az okmányok hitelessége és érvénye végett, mint Magyar-ország királya élünk, függő alakban a középső van felfüggesztve, újból beleegyezésünket és jóváhagyásunkat adjuk. Kelt Budán, Havi Boldogasszony ünnepe előtti vasárnap, ezerötszázhatodik évben, magyarországi uralkodásunk tizenhatodik, csehországi uralkodásunk harminczhatodik évében."

A pecsétet a mai napig használja Zenta városa, azzal az eltéréssel, hogy a két kecsege elmaradt s a körírat nem "Sigillum Civitatis Zyntha", hanem: "Bács-Bodrog vármegye Zenta rendezett tanácsu város, 1506-1902", mely számok közűl az első a szabadalmi oklevél keltének évét, 1902 pedig azt az évszámot jelzi, mikor a város e pecsétet újra használatba vette, illetve több példányban sárgarézbe vésve, ismét elkészíttette.

A többi emlék eltűnt. A fejlődés megszakadt. 1514-ben Dózsa György lázadása fenyegette a várost. 1526 után pedig fekete pusztulást hozott a mohácsi vész e városra is. Kemál pasaládé, török történetíró, Verancsics Antal és Szerémi György műveiből tudjuk, hogy Mohács után Szintarév is osztozott a Délvidék gyászos sorsában. A törökök földig lerombolták. Lakóit részben legyilkolták, részben szétkergették, vagy rabszíjra fűzve elhurczolták. A lakosság szétfutott és hosszú időkön át nem tanyázott itt más, mint nehány később idetelepedett szerb pásztor és halász.

Szinta sorsára jutott a környékbeli kilencz többi helység is, melyeket fentebb felsoroltunk. Tornyos volt talán az egyedüli helység, mely nem pusztúlt el mindjárt a mohácsi vész után, hanem megvárta, míg Cserni Jován, a fekete czár martalóczai s a trónért viszálykodó pártok döntik le temploma tornyát.

A mohácsi vész után, a XVII. század első éveiben, Szintának 600-700 lakosa volt, mind szerb telepesek. A törökök Zentát a szegedi szandzsákság szegedi kerületébe (nahije) osztották be vidékével együtt. Csak Tornyos tartozott a szabadkai nahijébe. A török kisebbfajta erődöt épített a város alá, mely az első zentai csata alkalmával a törökök végső menedékéűl szolgált. A város ez időben kétfelé fizette az adót: Csongrád vármegyének magyar részre s a török uraknak is, a mi a szerb lakosság részéről szinte hihetetlennek látszik.

Zenta akkori állapotát megvilágítja az a levél, melyet Szeged városa 1649-ben a budai káptalannak küldött:

"Szénta városa Csongrád vármegyében, mostani rátzok Lakóhelye, holott török kastély is vagyon építve; mivel régi levelünkből nyilván kitetczik, hogy a budai nemes káptalanhoz tartozandó jószág: lélekismeret ellen való dolognak ítélénk lenni, ha az anyaszentegyház jószágát tudva eltitkolnánk. Azért annak bizonyítására jelen levelünket is felküldjük, stb. Mező Szögedi Fő Bíró Vas István és esküttek."

A budai káptalan nem sok hasznát látta a levélnek. Azonban egyéb vonatkozásain kívűl fontos e levél azért is, mert ez időtől kezdve nevezik a várost állandóan Széntának, illetőleg Zentának. Eddig Zinta, Szinta, Zyntharew volt a neve. A magyar történeti kútfők közűl ez a levél nevezi először Széntának. Igaz, hogy Kemál pasaládé is Széntának írja már azonban neki a török sereg szerb tolmácsai adtak a város neve felől felvilágosítást s ez magyarázza a hangtani elváltozást. A később 1750 körűl visszatelepülő magyarság azután átvette a megváltoztatott Szénta nevet, mely a legutóbbi időben gyöngűlt Zenta névvé.

A török hódoltsági szervezet 1686 körűl Buda visszafoglalása után felbomolván, Zentát az ez időben alkotott tiszai határőrvidék szervezetébe kapcsolták s így maradt 1741-ig. A török hódoltság megszüntetésében Zenta nevezetes szerepet játszott és pedig először 1686 október 15-én.

Ez időben De la Vergne tábornok Szeged városát ostromolta. Szulejmán török nagyvezér, hírét vevén Szeged veszedelmének, Péterváradról, a hol addig állomásozott, legott megindúlt Szeged felmentésére. Az ostromló keresztények értesűlvén a nagyvezér közeledtéről, Barkóczy Ferencz és Veteráni tábornokok azonnal eléje siettek. 1686 október 15-én a zentai oromparton történt a találkozás, a honnan a török csakhamar beszorúlt a sánczok közé a városba. Innen is kiverték, mire vad futásban keresett menedéket.

Szulejmán nagyvezér zentai vereségének hatása alatt a szegedi vár meghódolt, a minek következése az egész Tisza-Duna-köz felszabadulása lett. A vidék azonban ezután is megmaradt a hadak útjának. 1693-ban Thököly Imre zentai foglyokat cserél ki török foglyokkal. A világhírű második zentai csata volt az, a mely 1697 szeptember 11-én a törököt végleg kiűzte a Tisza-Duna közéről.

A csata kimenetelére sokan döntő fontosságúnak ítélik a várostól délre, mintegy negyedórányira fekvő Porond vagy Porongy szigetet, az állítván, hogy e sziget a folyón való átkelést nagy mértékben megkönnyítette, s azért kísérelte meg a szultán a végzetes átkelést, mely a csata kimenetelét előre megpecsételte. A csata emlékét hosszú időn át minden év szeptember 11-én a szigeten ünnepelték meg s emlékezés okáért a beerdősített sziget közepére nyolcz nyárfa alá felállították a zentai győző, Jenő herczeg emlékoszlopát, melynek tetejéről valaki már lelopta az érczsisakos, vasvértes vitézt.

Egykorú térképekből nem tűnik ki, hogy ez a sziget megvolt. A monda is azt tartja, hogy a sziget elesett törökök holttestéből keletkezett: a nagymennyiségű holttestet beiszapolta a Tisza. A sziget alakulatából, mély fekvéséből, a szakadékos zentai parttól való csekély távolságból is az látszik valószínűnek, hogy a sziget újabb alakulás. Közönséges vízállás mellett nem sziget, még csak nem is félsziget, hanem egyszerű, egy méter magas emelkedés.

Nem valószínű tehát, hogy e sziget lett volna a zentai csata döntő fontosságú tényezője. Egykorú térképekből, feljegyzésekből és a fentebb említett mondából azonban bizonyosnak látszik, hogy a török a mai Porond vagy - zentai nyelven - Porongy szigetnél kelt át a Tiszán, a minek magyarázata abban kereshető, hogy az 1907-8. évi kotrások előtt a Tisza e helyen, rendes vízállás mellett átgázolható volt.

A nagy csata után ismét kihalt a vidék. II. Rákóczi Ferencz kuruczai többször megfordúltak itt az ellenségeskedő "ráczok ijesztgetésére", azonban nem sok eredményt értek el, mert itt nem lehetett pusztítással senkit megijeszteni. Puszta volt itt minden. "Szintán" alúl, két heti járásra sem talált az ember mit enni.

A kurucz szabadságharcz után csendes határőrvidéki élet veszi kezdetét. A városban granicsárok tanyáznak. A torontáli oldalon még a török az úr. A várost ekkor "Széntai Sáncz"-nak nevezték. A lakosság száma 1000 lélekre tehető. III. Károly az 1715: XCI. t.-cz. alapján tiszai vámszedés czéljaira harminczadhivatalt állított fel.

A török végleges kiűzése után, az 1741: XVIII. t.-cz. 3. §-a megszüntetvén az eddigi határőrvidéket, Zentát is a vármegyébe kebelezik, a mi miatt a szerb lakosság, mely addig szabad élethez szokott, lázadásokban tört ki. Mária Terézia a lázadás lecsillapítása czéljából a volt granicsár-tiszteket nemesekké tette. Nem használt. A lázongás nemhogy csillapodott volna, de nagyobb erővel tört ki. Számosan felkerekedtek, s kivándoroltak az orosz Besszarábiába, a hol új Zenta nevű községet alapítottak, mely ma is megvan.

Ekkor Mária Terézia 1751. június 28-iki oklevélben Zentát más kilencz községgel együtt a vármegyéből kiszakítja, s önálló "szabadalmazott tiszai kamarakerületté" teszi. A szerbek egy része ebben megnyugodott, nagy részüknek azonban ez sem tetszett. Nekik egyáltalában nem kellett a polgári élet, mert az az ő nemzeti különállásuk és érdekeik csorbítására vezethetett. További katonai szolgálatra jelentkeztek tömegesen, s ezeket át is telepítették az újonnan szervezett nagykikindai határőri kerületbe, a bánáti oldalra, s ezzel a zentai szerb lakosság száma alaposan megfogyott.

A távozó szerbek helyét hamarosan betöltötték az érkező magyarok és tótok, akik 1745-ben kezdtek Zentán megtelepedni. 1755-ben már templomot és parókiát építettek. A templom 1769-ben leégett, s akkor emelték helyette 1770-ben a ma is fennálló Szent István-templomot.

Ez időben a szerbek kivándorlása következtében magyar 1170, szerb csak 550 lakott a városban. A tótok elmagyarosodtak. Az 1785-ben betelepített szaporogi kozákok szintén beleolvadtak a magyarságba, úgy hogy a város lakosságának további fejlődése a magyarság javára történt. Ma már a lakosságnak csak 2.5%-a nem magyar anyanylevű, de magyarúl mindenki tud.

Az 1751-ben kibocsátott szabadalmi oklevelet 1774 augusztus 1-én követte a második szabadalomlevél, mely az elsőt megerősítette, s a szabadalmakat a betelepűlt magyarokra is kiterjesztette. Az 1790: VII. t.-cz. a szabadalmazott tiszai kamarai kerületet koronakerületté, kincstári koronai jószággá tette, s e törvény életbeléptetésével előállott új viszonyok szabályozása czéljából 1800-ban megjelent a harmadik szabadalom-levél.

E koronakerület, melyhez Zenta is tartozott, ügyeit a vármegyétől függetlenűl intézte, s évenkint bizonyos összeget fizetett a kincstárnak. 1848-ban teljesen megszűnt, s ekkor Zentát is a vármegyéhez csatolták, a váltságdíjat azonban, 2.600,000 koronát, csak 1870-ben fizette ki a kerület. Felszámolása még most is tart, s talán hamar vége is lesz, ha a pörökbe bele nem fullad.

A kamarai kerület szabadalmas viszonyai közt gyorsan halad a fejlődés. Még 1751-ben Mária Teréziától nyerte a város a két országos és a hétfői heti vásárt. 1871-ben kapta a másik két országos és pénteki hetivásárját.

1769-ben óriási tűzvész pusztított a városban, mely alkalommal 729 épület égett le. Azonban kincstári segítséggel hamarosan kiheverte a város a csapást. Egy év sem telt belé, s az elpusztúlt épületek újra felépűltek.

Ez időben alapították a városi levéltárt.

A rendszeres közigazgatás, a tanítók és orvosok nagyban előmozdították a város jólétét. Szokás szerint egyik évben szerb, másik évben magyar volt a bíró. 1780-ban kétosztályú fiú- és 1828-ban már külön leányiskola van Zentán.

A lakosság vagyonosodott. A végtelen közös legelőkön ezrével tenyészett a szarvasmarha, ló, juh, sertés, s egyéb háziállat. Ma híre sincs az egykori nagyarányú állattenyésztésnek. Ekkor vetették meg a mai szállási élet alapját.

A kereskedelmet görögök és törökök űzték, míg a zsidók, a kik 1751 óta községi engedélylyel letelepedtek, csak iparral foglalkozhattak. A XVIII. század vége felé azonban a görögök és törökök kivesztek.

Az ipart a czéhrendszer gyámolította. Nevezetesebb volt a csizmadia-, szűcs-, ács-, kovács-, takács-, lakatos-, asztalos-, üveges- és esztergályos-czéh. A czéhek korát ma is visszasírják az iparosok, a kik valaha tehetős, jómódú polgárai voltak Zentának, most pedig a tőke és munka morzsoló kövei között egyre számosabban jutottak és jutnak koldúsbotra. A czéhmegszüntető 1860. évi nyílt parancs alapján alakúlt összes ipartestületek 1866-ban memorandumot is terjesztettek fel az országgyűléshez a czéhek visszaállítása iránt. Persze sikertelenűl. E XVII-XVIII. századbeli czéhek Zentának 1751-től számított újraébredése után keletkeztek, s nem a mohácsi vész idején elpusztúlt czéheknek a folytatásai.

Igen kifejlett volt a vízimalomipar. Még a plébánosnak is volt malma.

A városnak ez időben állandó katonasága s katonai szállítóháza volt.

Ez időben, 1800 után alapították a ma is fennálló Epreskertet kertészeti czélokra. A város utczái gondozottak s fásítva voltak. 1813-ban a fenntartott három iskola számára szép nagy épületet emelnek, melyet 1880-ban bontottak le. 1820-ban nyílt meg az első gyógyszertár.

1822-ben folyik az első járásosztályi per, mely a lakosság veszedelmes forrongásának lecsillapítása végett a városra kedvezően végződik, s Zentát fejlődésében nem gátolja.

1830-ban beüt a nagy kolera. Naponként 70-80-100 koporsót visznek ki a temetőbe. De a város ezt is szépen kiheverte.

Az 1848-49-iki szabadságharczban szomorú szerep jut Zenta városának. Mint a Tisza-Duna-közi Délvidék egyik legnagyobb magyar városa, 1848-ban rendezett tanácsú város lett, s mint ilyen, katonaságot kapott: Demcsa János parancsnoksága alatt a kalocsai nemzetőrség, vagy másként sárközi zászlóalj 281őrködött a városban, s ez lett volna hívatva a szerb felkelőket a várostól távoltartani. A védelem könnyebbsége végett sánczokkal is körűlvették a várost.

A zentai szerb lakosság, melynek Baderlicza Áczó zentai nagybirtokos volt a vezére, összejátszott a felkelőkkel, elárúlta a város védelmi terveit és eszközeit, s a felkelőknek pénzt és élelmiszereket küldött. E miatt a városi tanács Baderliczát elfogatta s Verbászra küldte, a hol a rögtönítélő bíróság őt kötél általi halálra ítélte.

A szerbek akkor kivégzett vezérük akasztófájára fogadták, hogy bosszút állanak a zentai magyarokon. Február 1-én érkeztek meg a szerb küldöttek, a kik felszólították a várost, hogy adja meg magát. A tanács a szerb küldötteket válasz helyett agyonlövette.

Az események hatása alatt a védelműl kirendelt sárközi zászlóalj, miután előbb parancsnokát, Demcsa Jánost erélyes fellépéseért felkonczolta, a városból elmenekűlt, úgy hogy mikor február 2-án reggel a 20.000 főből álló szerb csapat Brenovácski Jévó és Virincsik János vezérlete alatt megérkezett, a város úgyszólván teljesen védtelenűl állt. A lakosság csikorgó hidegben Szeged felé menekűlt a nagyréti nádasokon át, azonban a szerb lovasok a menekülők egy részét a városba visszahajtották, a továbbmenekülőket pedig kartácsolták. A nép száján "nagy szaladás" néven maradt fenn a rémes menekülés emléke.

A városban leírhatatlan öldöklés folyt le. A szerb vezérek 48 órai szabad gyilkolást és rablást engedélyeztek. Eddig tartott a szűzek megbecstelenítése, az öregek kínzása, s az általános vérontás. Az elfogottakat fejjel lefelé a templom előtti haranglábakra aggatták, s alájuk tüzet gyújtottak. Másokat nyakig földbe ástak, s úgy vágták le a fejöket. A legyilkoltak fejét levagdalták, s az emberfejekből óriási piramist raktak a Szentháromság szobra elé és magát a szobrot is körűlrakták emberfejekkel. Mire a 48 órai szabad öldöklési idő lejárt, nem volt élő magyar Zenta városában. De ekkor már jött a szegedi felmentő sereg s a szerbek kénytelenek voltak menekűlni.

A szabadságharcz lezajlása után Zenta ismét faluvá fejlődött vissza. 1861-ben rendezett tanácsú város lett, de 1867-ben újból visszafejlődött. 1873-ban visszakapja a rendezett tanácsot, de 1882-ben ismét megkísérli a visszafejlődést, azonban sikertelenűl. A rendezett tanácsú városok nehéz helyzete, a mennyiben nemcsak a maguk rendezett tanácsának kiadásait fedezik, hanem a vármegyei terhek viseléséhez is úgyszólván teljes mértékben hozzájárúlnak és az 1882-iki járásosztással bekövetkezett nehéz anyagi viszonyok arra bírták Zentát, hogy ha már község nem lehet, megkísérli 1506-ban nyert törvényhatósági jogának visszaszerzését. 1888-ban megtették az első lépéseket, de sikertelenűl. 1900-ban újra megkísérelték s 1907-ben újabb kérvényt terjesztettek fel az országgyűlés elé a törvényhatósági jogért, azonban ennek eleddig foganatja nincs. Pedig a város nagyot fejlődött az utolsó 40 év alatt.

1868-ban kimondta a város az iskolák községivé tételét. 1870-ben már tanítónőket is alkalmaznak. 1870-ben megnyílik a polgári fiúiskola, mely 1876-ban négyosztályú gimnáziummá alakúl át, helyette pedig felállítják a négyosztályú polgári leányiskolát. A gimnáziumot 1901-ben nyolczosztályú főgimnáziummá fejlesztették s 1907-08-ban kapott új épületet.

1867-ben nyílik meg az első kisdedóvó, melyet azóta még három óvoda, s egy gyermekmenhely követett.

A népiskolák száma, melyek közűl 17 tanyai, összesen 30. Ezek közűl a városiak nagyrésze osztályonkint külön tanítóval rendelkezik, míg a szállási iskolákban - csekély kivétellel - mind a hat osztály tananyagát egy-egy tanító látja el. A városi iskolák között van egy izraelita és egy szerb iskola.

1875-ben adták át a közhasználatnak a Hauwe-rendszerű tiszai fahidat, mely három évtizeden át bonyolította le a Zenta-torontáli forgalmat. Ekkor 1902-ben leszakadt, s ma már csak néhány vészjelző tutajocska mutatja, hol állt az egykoron híres híd.

A tiszai koronai kerület szabadalmazott közbirtokosai 1875-ben úrbéri pert indítottak a város ellen azon az alapon, hogy az 1751. évi jún. 28-iki szabadalom-levél szerint eladományozott jószágokat nem a város, mint ilyen, hanem a közlakosság kapta. A közbirtokosságot a törvényszék kiküldöttje megszavaztatta, mire a törvényes többség az osztás mellett nyilatkozott. A város a pert elveszítette. 1879. szept. 5-én a város ellen zárlatot foganatosítottak. A bíróság 282a járás felosztását kimondotta azzal, hogy 10,000 hold a városi szükségletek fedezésére továbbra is a városé maradjon. És ezzel megkezdődött egy eljárás, a melyhez hasonlót más városok történetében nem találni. Nem az osztás miatt, hanem a csalás, a korrupczió, a haszonlesés megmérhetlen nagysága miatt, a mi csak a város előző éveiben gyakorolt tékozló gazdálkodás gyümölcse lehetett. 18.000 hold elsőrendű termőföld kerűlt kiosztás alá. A járásosztás jellemzésére szolgál a következő egykorú, kivonatos nóta:

A járásosztás megakasztotta a fejlődést. A város óriási jövedelmei megcsappantak. A nagy alkotások hosszú időre megszűntek. Csak az 1896-iki királylátogatással tért vissza az alkotási kedv. Ez az év hozta meg azonban a pótadót is, mely azóta, rövid 12 év alatt 50%-ra emelkedett. 1882-1896 között pótadó nélkül gazdálkodott a város.

A királylátogatás hozta meg Zentának az aszfaltjárdát, villamos világítást. Ekkor építették ki a városházát mai alakjára. Egy millió koronát költött a város ez alkalommal a díszítésre.

Ezóta épűlt rövid időközökben a tiszai rakodópart, az új főgimnázium és az új tiszai vashíd, melyet 1908-ban adtak át a forgalomnak.

Zenta város fejlődésének egyik legfontosabb tényezője: a tiszai vashíd. Építése 1 millió 515.000 koronába kerűlt. A város éjszakkeleti szögleténél köti össze a Tisza partjait, 3-400 méterre éjszak felé a régi híd helyétől. Hatalmas töltések fölött még mintegy 10 méter magasra emelkedik, karcsú, de tömör kőlábain, három nagy boltozatban ívelve át a Tiszát. Szürkére festett bordái közt lappangva búvik meg néhány villamoslámpa. A telefonösszeköttetés Zenta és Torontál között szintén a hídon vezet keresztűl. A híd vasúti forgalom lebonyolítására is van szánva; ez azonban még a jövő zenéje. Ma még két társaskocsi vállalat bonyolítja le a személyforgalmat Zenta és Csóka között, a honnan a Torontáli Helyiérdekű Vasutakon juthatni tovább. Zentai részen a hídfő két oldalán egy-egy harmadfélméteres emlékoszlop emelkedik, melyeken négy üres márványtábla várja a híd rövid történetének megörökítését.

A hídról betonoszlopos vaskorlátok között vezet a hídfeljáró-töltés egy merész kanyarulattal a városba. A töltés déli oldaláról korlátlan kilátás nyílik a város szélső házainak udvarába; éjszaki oldalán gyönyörű síkföldi kép tárúl szemünk elé: a Tisza csillogó kanyarulatai, füzesek, nyárfaerdők, rétek váltakozó képe, melyet messze éjszaknyugaton a Telecskai Dombok vagy Ormok fekete tömegei határolnak. Ide látszanak Beczke és Koplaló magasra nyúlt nyárfái. Koplaló arról nevezetes, hogy az 1792-ik évi nagy árvíz alkalmával 40 napot koplalt ott 18 odaszorúlt halász, a kiknek csónakát elvitte az árvíz.

A hídtöltés tövében csorgatja a gyér vizét a város legrégibb ártézi kútja. Attól néhány lépésnyire kezdődik a 15 hold kiterjedésű Népkert, a város legközelebbi üdülőhelye, hatalmas lobozatú nyárfa-keretben. A szórakozás eszközei: tekepálya, korcsolyapálya, tenniszpálya, nyári mulató, melyek azonban a nyári mulató kivételével egyes társaságok tulajdonai. A népkert platánjai alatt újabb időben angolparkot csináltak. A népünnepélyeknek ez a megszokott helye.

A Népkerten túl találjuk a nagyréti csatornarendszer gőzzsilipjét.

A hídfeljárótöltés egy ódonstílú, várszerű ház mellett torkollik a Szent-János-térbe, melyből öt felé ágaznak az utczák. A közelben látszanak a fejlődő város modern épületei.

A Főtérre vezető Deák-utcza két oldalát a város két nevezetes épülete határolja: egyik oldalt a középponti népiskola, másik oldalt a belsővárosi katholikus plébánia.

A középponti népiskola 1872-ben épűlt, s előbb a polgári fiú-, majd a polgári leányiskola és részben elemi iskolák czéljaira szolgált. Most csak elemi fiú- és leány-iskolák vannak benne. Itt van az iparosinas- és a gazdasági ismétlőiskola is. 1903-ban itt volt a zentai gazdasági és iparkiállítás.

Az új egyemeletes plébánia az 1754-ben alapított régi plébánia helyén épűlt 1907-ben.

A tágas Fő-teret köröskörűl üzletek övezik. A Szent István-templom két részre osztja: a keleti búzapiaczra és a nyugati hetivásártérre. A hetivásártér 283kitéglázott területét akáczfák árnyékolják. Közepén emelkedik az 1803-ban épített, művészi kivitelű Szentháromság-szobor.

A Szent István-templom még 1770-ben épűlt. Azóta többször restaurálták. A templom belseje egyszerű. Barabás Miklós három eredeti oltárképe díszíti; a főoltárnál: Szent István felajánlja Magyarországot a szeplőtelen szűznek; a főhajó két mellékoltáránál: Mária mennybemenetele és a Fájdalmas anya. A templom düledező félben van. A hatóság bezáratta, s a róm. kath. egyház már elhatározta az új templom építését.

A Főtér keleti oldalán, a többi házak közé beékelve, árnyas kert közepén találjuk az 1774-ből való, részben góthikus, görögkeleti szerb templomot. A templom körüli kert valaha temető volt. Néhány éve erősen megrepedezett, azonban megerősítették, s azóta szilárdan áll.

A Főtér délkeleti szögletében található az államilag segélyezett községi főgimnázium épülete. Százötven méter hosszú, egyemeletes. 280.000 koronába kerűlt. Legnagyobb és legszebb terme, melyet gimnáziumi ünnepségek czéljaira is használnak, a jól berendezett tornaterem. Van a gimnáziumnak megfelelő természetrajzi múzeuma, fizikai műszertára, több mint 7000 kötetre menő tanári és több mint 2000 kötetre menő ifjúsági könyvtára.

A gimnáziumtól kelet felé egy ugrás a rakodópart. Két-három éves alkotmány, s a vashídtól délfelé körűlbelűl egy kilométer hosszúságban védelmezi Zentát a Tisza partszaggatásai ellen. Őszi estéken itt a város korzója. A rakodópart gyalogjáróját véges-végig villamoslámpák és platánok szegélyezték. A rakodópart építése még nincs befejezve. Most folyik a kisajátítási eljárás a végleges rendezés miatt.

A rakodóparton van a gőzhajó-állomás, távolabb a halászcsónakok egész légiója és néhány vízimalom.

A vízimalom két dereglyeszerű hajója között mozog a két-három méter széles nagy malomkerék, mely az egész alkotmányt működésbe hozza. A molnár szabadon igazíthatja malmát a víz sodrába. Aszerint, hogy naponként hány zsák gabonát őrölhet, méri a molnár a víz erejét: ma egy zsák vizem van, ma öt zsák vizem van. Nyári apadáskor bús napok virradnak a vízimolnárra: elfogy a víz; a mi azt jelenti, hogy oly gyenge a víz árja, hogy nem lehet őrölni. Ilyenkor előveszi a vízimolnár a vízidudát s azon fújja el keserveit.

A vízi duda másfél méter hosszú fűzfatörzsből készűlt kürt, melynek végét a vízbe dugják, s úgy fújják rajta a szomorú nótákat vontatott, bánatos hangon. Hangja a vízen kilométerekre elhangzik. Kiveszőfélben van. Alig akad már belőle egy-kettő. Kiveszőfélben vannak a vízimalmok is; kiszorítja őket a gőzmalom.

Pusztulófélben vannak a régi, típikus halászok is. 15-20 év előtt öt-hat százan voltak. Ma ötvenen vannak, s ezek nagyrésze is csak végszükségből halászik; szívesebben mennek más munkára. A "nemzeti halászviselet", a dalmatikaszerű, rövidujjú, szűrféle "kankó", a kankó körűlkötésére hsznált "islék" (islóg?), a gyékény "iszák", majd egészen kiveszett. Mutatóba sem igen lehet már találni.

A hol a rakodópart végződik, ott kezdődik a "lápok" (fenyőtutajok) végnélküli birodalma a Tiszán, s nagy kiterjedésű faraktárak a parton. E fatelep végén találjuk a város hivatalosan "Alsó-Kertek"-nek nevezett, de köznyelven "Roma" vagy "Kukucska" néven ismert részét. Földbevájt kunyhók, fal nélküli putrik, piszkos, szúrtos, apró épületkék, lik-lukak váltogatják egymást egészségtelen környezetben. A külsőnek megfelel a lakosság is. Foglalkozásuk: kosárkötés és félkézkalmárkodás. Néha napszámra is rávetemednek. A városi tiszti orvos jelentései szerint ez a hely a város baczillus-telepe, a honnan minden járvány kiindúl. Hanem azért, - sajnos, - itt van a vágóhíd is, a hol a város egész lakosságának szükséges állatok levágását végzik.

Kukucskától mintegy öt percznyi gyalogtávolságra látszik az erdős Porond, zentaiasan Porongy-sziget, azon túl, mintegy negyedórányira, az egykori "Mágócs" község helyén, a Mágócs, közönségesen Mákos, illetve Makkos nevű tölgyerdő, mely száraz időben kellemes sétahely. Az erdő telve van nyúllal, rókával és fáczánnal.

Mákos tölgyei fölött Kukucskához látszanak Batka nyárfái, melyek alatt, az egykori község helyén összeolvadt harangdarabokat találtak, jeléűl a török rémes pusztításainak.

Kukucskától nyugat felé, néhány lépésre, a régi adai országút mellett van az Epreskert, mely 1903 óta nem annyira kertészi, mint inkább szegényügyi 284czélokra szolgál. 1903-ban ugyanis a város az Epreskertben a szó szoros értelmében vett díszes, pavillonszerű szegényházat épített, mely aranybetűs fekete táblájával csillogva hirdeti Zenta "koldús" ügyének rendezését.

E szegényházhoz csatolták az Epreskertet, a hol az épkézláb, vagy arra alkalmas koldúsokat és gyermekeket foglalkoztatják. A szegényház vezetését apáczák látják el; a szegényházban kápolna is van.

A szegényház közelébe újabban járványkórházat építettek.

A szegényháztól délfelé, mintegy negyedórányira, a kisbatkai úton düledezik a "Nikola keresztje". Oldalába persely van készítve. A szerbek Nikola-napján tömegesen járnak e kereszthez ájtatoskodni, mikor a persely is megtelik krajczárokkal. A néphit azt tartja, hogy a ki a Nikola-perselyébe nem sajnálja a krajczárt, az sohasem fúl vízbe.

Befelé a városba egész sereg ipartelepet találunk: Vuics György fa- és téglaégető-telepe, Rózsa Sándor cserépkályhagyára, Görög László és Társai hengervámmalma, a Zenta-Roskoványi Iparvállalat Rt., bőrtelepek stb.

Görög László és Társai hengervámmalma előtt egy két-három méter mély s ugyanily széles árok van; ez a város egyetlen vízlevezető csatornája.

Ezelőtt két-három évvel, míg az új rakodó-part fel nem épűlt, a város fölösleges vizei mindenfelé szabadon ömlöttek a Tiszába. A rakodópart építésekor - állítólag technikai okokból - nem építettek vízlevezető csatornát. A rakodópart elkészítése után néhány hétre egy zápor a várost úgyszólván elöntötte: az utczákon, udvarokon megállt a víz.

A bajon segítendő, a mérnöki hivatal tervei alapján a város az Adai-utczán végig, a főtértől délfelé húzódó, 10 méterenként 1 czentimétert eső fővízlevezető csatornát épített, a mely a Fő-téren észrevehetetlen, a város végén azonban már három méter széles és mély árok és a város fölösleges vizeinek levezetésére szolgál.

Az Adai-utczán befelé indúlva, aszfalt-gyalogjáróra lépünk. Az aszfaltot az 1896-iki királylátogatás óta a villamos-világítással együtt mind szélesebb körben alkalmazzák. Legutóbb a Szabó László-utcza kocsiútját tömörített aszfalt-burkolattal látták el. Villamoslámpa több mint 2000 van a városban. A város a villamosvilágítási vállalatnak évi 18,000 koronát fizet. Újabb időben mozgalom indúlt meg a villamos világítási vállalat községivé tétele iránt.

A kocsiútak nagyrésze már kövezve van s a város a ki nem kövezett utczákat állandóan kövezteti, évenkint 4000 koronát áldozva erre a czélra.

Az Adai-utcza végétől egészen a fő-térig aszfalton folytatjuk útunkat, kezdetben szegényes, később mind nagyobb jólétre mutató épületek között. Jobbról és balról sűrűn váltakozó, nagyobbrészt fásított utczák torkolnak az Adai-utczába, egyik oldalt a Tiszára, másik oldalt a város szívébe vezetve vizsgálódó tekintetünket. Mindenütt egy alföldi nagy földmívelő város jellegzetes vonásain akad meg a szemünk. Nagyrészt nádfödeles, fehérre meszelt házak, kékkel vagy zölddel elhúzott ablak-alj, zöldre festett kis kapu, tágas, eperfás udvar, s a mennyire az Alföld porától és sarától lehet és a szerint, hogy szegényebb vagy gazdagabb a tulajdonos, kisebb vagy nagyobb mértékben tisztán tartva. Útunkban a kitéglázott s akáczokkal sűrűn beűltetett baromfipiacz-térre érünk. A név eléggé elárúlja a rendeltetést. Körülötte üzletek és kocsmák. Közepén egy kettős ártézi kút. Mellette a város egyik legrégibb egyemeletes bérháza, a Kikirics-féle bérház.

A baromfi-piacztérről nyugat felé három utczán át lehet az izraelita és az alsó-városi róm. kath. templomhoz jutni. Az izraelita templom elkerített tágas udvarán épűlt az izr. paplak, kántor-lakás és népiskola, melyet a hitközség minden támogatás nélkül tart fönn. Az izr. templom előtt Szent Anna-asszony szobra emelkedik.

Az alsó-városi góth stílusú róm. kath. templom egy magánház s a községi népiskola közé van ékelve. Hivatalos neve: Jézus szt. szíve temploma. Kitűnő orgonája, csinos főoltára és két művészi kivitelű, színes üvegablakképe van.

E templom előtt terűl el a tágas Újtemplom-tér. Innen a Főtérre menet az Önkéntes Tűzoltó-testület laktanyája mellett haladunk el, mely a tűzoltás minden modern eszközével fel van szerelve.

Ismét a Főtérre érve, a város épületei közé jutunk: az utcza egyik oldalán az Eugen-herczeg szálloda, másik oldalán a városháza. A városház épülete a főtér nyugati oldalát egészen elfoglalja. Legrégibb része 1854-ben készűlt. Azóta 285többször építettek hozzá. Egyemeletes épület. A főtérre néző oldala közepén van a főbejárat, fölötte széles erkély, mely előtt a párkányzaton két kivont kardú kőpandúr őrzi a város kőbevésett czímerét. Az erkély irányában a tető közepétől harmincz méter magas gombos torony nyúlik a magasba, a honnan éber tűzoltó őrködik a város nyugalma fölött. Villammal világított órája éjjel is messzire mutatja az időt. Kissé már rozoga és félős alkotmány. Verset is gyártottak róla:

A versnek zenéje is van és városszerte éneklik.

A városház alakja egy, a hátával keletre forduló E betű, melynek földszinti délnyugati sarkán a postahivatal, éjszaknyugati sarkán a városi adóhivatal és a díszes közgyűlési terem van elhelyezve, egyébként a földszint köröskörűl üzlet. Emeletét pedig a város közigazgatási hivatalai és a járásbíróság foglalják el. A közgyűlési terem a város legnagyobb terme. Mennyezetén aranyos arabeszkek és tetszetős figurák, falain eredeti olaj arczképek. A bejáró-ajtóval szemben díszeleg a város ősi, még II. Ulászló által adományozott czímere. A termet kettős ágú villamoslámpák körítik, középütt óriási, százlángú villamoscsillár pompázik.

A Főtérről az Eötvös- és Szabadkai-utczák vezetnek a vasúti állomáshoz. Az Eötvös-utczában vannak Zenta legfényesebb üzletei.

Vasúton Szegedről, Szabadkáról és Óbecséről juthatni Zentára. A vasúti közlekedést éppen nem lehet kielégítőnek nevezni. Mióta azonban a tiszai vashíd felépűlt, s a csókai vasúti állomás könnyen elérhető, a Bácsbodrogmegyei helyi érdekű vasúti társaság is több gondot fordít a közönség érdekeinek kielégítésére.

A vasúti állomástól éjszakra, nagy terjedelmű szérűs kerteken túl, szegényes házikók tűnnek szemünk elé: egyik napszámosrész, a Felső-Kertek. Két sor házból áll. Egyik sor még fenn épűlt a parton; a másik sor már a part alatt; úgyis nevezik, hogy: partalj. A partalj messze benyúlik a város alá. Ezen a soron találjuk a zsidó temetőt.

A zsidó temetőtől éjszaknyugatra induló széles országút Adorjánra vezet. Fele útjában érinti a város egyik legkedvesebb kiránduló helyét: Keresztest, majd kissé távolabb a regényességéről híres, óriási kiterjedésű nádassal borított, tiszta vizű és gyönyörű tavi rózsákkal pompázó halastavat, a Zanogát és Fénytót, a mit a "Zentai Halastó Rt." bérel. A tó partját nyárfák szegélyezik. Száz lépésenként más és más ártézi kút, melyek mindenike karvastagságban ontja a jóízű, üdítő, friss, hideg vizet. A tó körűl "bosztányok" (kerti veteményesek) sorakoznak. Azokon túl nagy kiterjedésű luczernás és legelő: a "csordajárás". A halastónak az a feladata, hogy Zenta városát a Tisza pusztuló hal-állománya helyett hallal ellássa.

Keresztesben van a városi kertészet középpontja, mely előbb az Epreskertben, majd a Népkertben volt elhelyezve. A városi kertész felügyelete alatt áll. A város évente több mint 10,000 koronát költ kertészeti czélokra, a mit azonban búsásan behoz a gyümölcsfa-eladás.

A vasúti állomástól délfelé négy-öt szélmalmon akad meg a szemünk, majd a várostól jó távol álló s a vasúti töltéssel elkülönített városrészen. Az a Középső-kertek. 400 házból áll. Szintén elhanyagoltabb városrész; világítás, kövezet, s a közegészségügyi követelmények betartása nélkül. Csupa napszámos lakja. Középsőkertek és a város között elterülő térségen most 450 új munkásházat építenek, 200 négyszögöles telkeken, körűlbelűl 1000-1000 korona értékben, kamatmentes állami kölcsönnel.

A vasúti állomástól kelet felé haladva, a felsővárosi katholikus temetőhöz érünk. Szép síremlékek díszítik. Itt a kálvária is. Itt vannak eltemetve azok a szerencsétlenek is egy közös sírban, akiket 1849 febr. 2-án legyilkoltak. Fekete márványkő őrzi emléküket. Sírjukat vasrács köríti. A város öreg honvédei évenkint kétszer, márczius 15-én és halottak napján szokták a sírt megkoszorúzni.

A temető mellett a modern élet hatalmas dokumentumait találjuk: óriási kiterjedésű malom-, téglagyár-, bőr- és villamos telepeket és egy sertéshízlalót.

Az ipar-telepektől tovább műúton haladunk. Ez a város határában az egyetlen műút. A többi országút kikövezése most van tervbe véve. E műút 2861885-ben Klinker-téglából készűlt, 1899-ben azonban átalakították makadám (Mack Ádám) úttá.

A műút éjszaki oldalát újtelepítésű szőlők szegélyezik, melyek nagyrésze csinos nyaralóval ékeskedik. E szőlőkőn túl éjszakra terűl el az 1600 hold kiterjedésű Nagyrét. 1907-ben csatornázták. A csatornázás költsége 133.000 korona. A csatornázás a réti földek haszonbérét horribilis magasságra szöktette föl: egy hold föld haszonbére ma 180 korona, míg ezelőtt 50 korona volt.

A műút végén, az Orompart tövében, a felső-hegyi csárda düledezik. Vele szemben a vasúti töltés alatt kocsiátjáró, melyen át Szabadka és Szeged felé visz az országút. Hajdan népes falu állott ezen a helyen. Ma sűrű nádas és kitűnő termőföld. Az elpusztúlt falu neve Csésztó. Úgy hívják a nádast ma is. Sokan Csősztónak vélik az igazi nevét. Régi iratokban azonban Csésztónak (Chechto), Csésztőnek (Chechtew) és Csejttonak találjuk. 1350-ben Geszti Lőrincz nevű nemes ember birtoka. Meglehet, hogy Felsőhegy is Csésztóhoz tartozott, s talán épen a mai Felsőhegy helyén állott a régi község.

Felsőhegy, hová a csárdától rövid kanyarodással a felsőhegyi temető mellett betérünk, 9-10 méter magas dombokon épűlt újabb fejlemény. Mindössze egy százados, vagy annyi sincs. Mintegy 400, hol jobban szétszórt, hol sűrűbben összeépített lakóházból áll. Lakosai napszámosok és kisgazdák. Római katholikus temploma, plébániája, iskolája, fakereskedése, több szatócs-üzlete és kocsmája, egy száraz, két szél, és egy kisebb gőzhengervám-malma és egy ártézi kútja van.

Felsőhegytől délfelé nem messze van a Kalocsának nevezett határrész, melynek helyén 12-13 emberöltő előtt Tótkalocsa állott. Neve az 1521-iki dézsma-lajstromban előfordúl, azután eltűnik s csak a török hódoltság korában éled föl újra, mint Kalocsa-puszta, később mint Kalocsai völgy. A név megmaradt, de az egykori község helyét csak az a régi csatabárd, aranyozott bronzgyűrű s néhány sír bizonyítja, a melyeket tanya-építés közben találtak ott.

A határban elszórva található tanya-csoportok, mint Kevi, Tornyos, Likasegyház, Karjad, mind régi községek maradékai. Az 1521-22. évi dézsmalajstromokban valamennyinek a neve előfordúl. A mohácsi vész után valamennyi elpusztúlt. Talán Tornyos az egyetlen kivétel, melyről Szerémi György emlékirataiban azt mondja, hogy 1527 júl. 18-án, vagyis a mohácsi vész után, mikor Cserni Jován, a fekete czár Tornyoson meghalt: "Illa villa - tudniillik Tornyos, - magna erat". (Az a falu nagy volt). Hogy Tornyos később mikor pusztúlt el, arról adatunk nincs. A török adólajstromok már pusztának nevezik. Kevi és Tornyos úgyszólván már egészen önálló községet alkotnak. Van templomuk, temetőjük, csendőrségük, postájuk, egész külön ipari és kereskedelmi életük, mely a városéval csak annyiban áll összefüggésben, mint általában a kisebb községek ipari- és kereskedelmi élete a nagyobb községekével. A Tornyosra vivő országútat Likasegyház nevéről, mely annak idején a mai Tornyos helyén állott, likasi útnak nevezik. A likasi-úton Tornyostól nyugatfelé két-három kilométerre találjuk a zentai határ legnagyobb mélyedését, a Nagyvölgyet, melyben csendesen folydogál a gyönge lejtő miatt gyakorta nádas mocsárrá szélesedő Csíkér.

A Nagyvölgyön túl három-négy kilométerre van a város legmesszebb fekvő tanya-csoportja: Gunaras. A kilométerjelző karók szerint 25 kilométerre van a várostól. Tiszta időben ide látszik a topolyai új templom tornya, sőt a Fruska-Góra sötétkék hegytömege is.

Az egész zentai határ 374 km², vagyis 65.000 hold, a miből 60.000 hold a termő föld. Az óriási kiterjedésű határban 30.000 lélek él és nagyobbára földmíveléssel foglalkozik. A termőföld ily nagy mennyisége ellenére Zenta népét vagyonosnak mondani nem lehet. Sőt a megélhetés határozottan nyomosúságos, a minek oka nagyrészt az aránytalan birtokelosztásban rejlik. A 60.000 holdnyi termőföldből ugyanis a város tulajdona 10.000 hold. A fennmaradó 50.000 hold 6636 mezőgazda kezén oszlik meg és pedig akként, hogy kevés híján 30.000 hold 59 száz holdon felüli nagybirtokos kezén van, míg a többi 20.000 hold 2074 száz holdon alúli önálló kis és törpe birtokos között oszlik meg. A statisztika által mezőgazdának nevezett 6636 családfenntartó egyénből, a 2133 önálló birtokos levonása után fennmaradó 4500 "mezőgazda" csak mint napszámos vagy haszonbérlő mások földjein gazdálkodhatik; egyébként azonban teljesen vagyontalan. Nagy baj a földbirtok eladósodása. A kisbirtokosoknak több mint 65%-a 287fülig adós, s ez az adósság legtöbbször nem beruházás eredménye, hanem egyszerű fogyasztási vagy ínség-kölcsön, a minek törlesztése mind újabb és súlyosabb kölcsönökkel jár.

Hasonló bajok uralkodnak az iparban is. Az építő-ipar kivételével a helyi kis-ipar árúit kiszorítja a kereskedelem által importált olcsóbb gyári iparczikk s Zenta egykor módos iparosai az elszegényedés útján haladnak a földmíveléshez, vagy a munkaerejükből élő munkások, napszámosok tábora felé. Ily körűlmények között a szocziálizmus tanai mind szélesebb körben hódítanak, bár a vallás nevében erős az ellenmozgalom is.

A kézműipar fokozatos hanyatlásával együtt jár a kereskedelemnek, a nagyiparnak és általában a tőke erejének fellendülése. Néhány év óta mind több és több gyár keletkezik. Van hat gőzmalom, egy gőzfürész-gyár, nyolcz fatelep, egy bútorgyár, két téglaégető és cserépgyár, egy kályhagyár. 1899-ben és 1907-ben, mikor az önálló vámterület esélyei kedvezőek voltak, osztrák vállalkozók gummigyárat, kendergyárat, ing-, gallér-, továbbá műtrágya-gyárat készűltek itt felállítani, de az önálló vámterület elhalasztásával a gyárak felállítását is elhalasztották. Fontos szerepet játszik a lakosság foglalkozásában a háziipar, ú. m.: kosárfonás, háló-kötés, tarhonya-készítés. A zentai gyümölcs szállító kosár és fonott kocsi-ülés a kereskedelmi körökben híres. Újabban azonban egyes vállalatok épen a kisemberek javára alapított hitelszövetkezetek segélyével a kosárfonókat hatalmukba kerítették és nagyon kiszipolyozzák.

A szövetkezetek általában kárára vannak a zentai népnek: egymásután jutnak csődbe, az iparosok és szegény üzletrészesek nagy romlására.

A város kereskedelme, a többi alföldi városéhoz viszonyítva, eléggé fejlett. Kerek számban 400 kereskedelmi vállalatot találunk. Az egész vidék gabonkereskedelmét Zentán bonyolítják le. Az 1907-8. évi nagy pénzválság Zenta kereskedelmére és iparára is kedvezőtlen befolyást gyakorolt s előidézője lett több vállalat konczentrácziójának.

A hiteligényeket több pénzintézet elégíti ki: a Zentai Takarékpénztár, a Zentai Általános Takarékpénztár, Zenta Vidéki Takarékpénztár, Zentai Agrár Takarékpénztár és a Szerb Hitelintézet r.-t. a melyek mindegyike 14-15% osztalékot ad részvényei után, a vállalkozás szükségleteihez azonban a magas kamat miatt nem nyújtanak kellő mértékben segítséget.

A város ügyeit a városi tanács és a 200 tagból álló képviselőtestületi közgyűlés intézi. Egyéb hatóságok és közhivatalok a következők: kir. járásbíróság, telekkönyvi hatósággal; zentajárási főszolgabíróság; kir. adóhivatal; posta-, távíró- és távbeszélőhivatal. A közbiztossági szolgálatot a rendőrkapitány vezetése alatt 20 tagú rendőrség és 45 tagú csendőrség látja el. Pénzügyekben Zenta az itt székelő pénzügyi biztos hatáskörébe tartozik. A közegészségügyre hét orvos és három állatorvos ügyel föl. A közoktatásügy 20 tanárt, négy polgári iskolai tanítónőt, 58 tanítót és tanítónőt, négy óvónőt és öt dajkát foglalkoztat.

Van Zentán államilag segélyezett községi főgimnázium, polgári leányiskola, 30 túlnyomóan községi, részben izr. és gör. kel. szerb felekezeti elemi népiskola, melyeket most államosítani fognak. Van iparos-inasiskola, mezőgazdasági ismétlőiskola. Van végűl négy óvoda és egy gyermekmenhely.

Egészségügyi tekintetben a város három tiszti orvos felügyelete alatt áll. Van egy új járványkórház és egy nyilvános kórház, mely azonban ez idő szerint igen alacsony fokon áll. Állategészségügyi tekintetben a város négy kerületre oszlik. A közegészségügy előmozdítására szolgál a városban és határában szétszórt 20 artézi kút. A városban három gyógyszertár van.

A város gazdálkodását jellemzik a következő adatok: az 1909. évi költségvetés szerint Zenta évi szükséglete 1,100.000 korona. Ebből 250.000 koronát 50% pótadóval fedeznek. A város jövedelmei földjei, épületei, javadalmai és jogai bérbeadásából kerűlnek ki. A tanügyi kiadások összege kerek számban 200,000 korona, a vallásügyi kiadásoké 25,000 korona. A gazdasági kiadások 150,000, egészség- és szegényügyi kiadások együtt 25,000 koronát emésztenek föl. A közigazgatás 186,000 koronába kerűl. Különös czélú alapítványok, melyeket a város a járásosztásból háramló anyagi terhek megkönnyítése végett teremtett meg, de a melyek nagy részének a kedvezőtlen viszonyok miatt ma már csak roncsait találjuk, a következők: Kórházi alap: 38,411 korona 67 fillér, szegényalap: 61,858 korona 72 fillér, árvaház-alap: 71,474 korona 75 fillér, tűzoltó-alap: 2884000 korona, közegészségügyi alap: 234 korona 70 fillér, négy Rudolf-ösztöndíjalap szegénysorsú tanulók számára: 20,141 korona 66 fillér, két Eötvös-alap ugyane czélra: 4,758 korona 54 fillér, tiszti nyugdíj-alap: 45,093 korona 11 fillér, mezőgazdasági munkássegély-alap: 919 korona 64 fillér, iskola-alap: 106 korona 91 fillér, óvoda-alap: 305 korona 18 fillér, Kossuth Lajos-szobor-alap: 21,370 korona 57 fillér.

A város hozzáforduló szegényein és egyéb támogatást kérőkön tőle telhetőleg mindenkor segít. Nagyobb alkotásoktól sem idegenkedik. Szegényház, új gimnázium-épület, rakodópart, vashíd, 10-15 új elemi népiskola, 450 munkáslakás, mind oly intézmények, amelyek a város haladását szépen mutatják. A sok új alkotás azonban sok pénzbe kerűlt. A város jövedelemforrásai az 1882-i járás-osztással megcsappantak. A felsorolt művek csak kölcsönökből és sokszor csak államsegélylyel voltak megalkothatók. A közköltség ma 50% s ez aránytalanúl sújtja a kisvagyonú, nehéz megélhetésű polgárságot. A lakosságban ennélfogva erős a nem adunk akarat. Innen van, hogy sok elsőrendű szükséglet kielégítést nem nyer. A közegészségügy pl. egészen háttérbe szorúlt. Kórházunk utolsó. Szállásokon orvos nincs. A városszépítés alig kerűl szóba. Az 1882-iki kapzsiság az oka, hogy Zenta fejlődése évtizedekre visszaesett.

A tanya-csoportok közűl Felsőhegy és Tornyos postával és csendőrséggel van ellátva.

A társadalmi élet a párt, nemzetiségi, vallás- és osztály-küzdelmek mellett is, a lakosság minden rétegében kielégítő. A társas érintkezést mindenféle tudományos, politikai és társadalmi körök és egyesületek segítik elő, a melyek közfontosságuk arányában a város anyagi támogatását is élvezik. Községileg támogatott egyesületek:

Önkéntes Tűzoltó-testület. Évi segélye 6324 korona. Van gyönyörű pavillonrendszerű, magyar stílusban épített, s a testület czéljainak megfelelően berendezett saját laktanyája, a mely a tagoknak kényelmet és szórakozást nyújt. Van 1000 kötetre menő könyvtára; elsőrendű tűzoltó-felszerelése: tűzi fecskendők, tömlők, szerkocsik, vízhordó-kocsik, kerekes mászó-létrák és tűzjelző telefon. Ellátja a város belterületén a tűzbiztossági rendészetet. Tagjainak száma: 100.

A Tornyosi és a Felsőhegyi Önk. Tűzoltó-testületek egy-egy fecskendővel s kielégítő felszereléssel évi 200-200 korona segélyt élveznek.

Zentai Uránia Tudományos Egyesület. Czélja a tudomány közérdekű ismertetése. Évi segélye: 400 korona, a minek fejében évenként egyszer ingyenes népelőadást köteles tartani. 1908-ban Bács-Bodrog vármegye is folyósított az Uránia számára munkás-gimnáziumi czélokra évi 2000 koronát. Van két nagy, erős álló vetítője, egy mozgó vetítője, villanyos berendezése, egyéb megfelelő műszerei és képei.

Zentai Gazda-kör. Alakúlt 1885-ben. Czélja az általános és gazdasági műveltség terjesztése. Hosszú időn keresztűl politikával foglalkozott, a mi hanyatlásra vezetett. 1903 óta visszatért eredeti hivatásához, 2000 kötetre menő könyvtára van. Gazdasági felolvasásokat tart. Évenkint lódíjazást s néha lóversenyeket rendez. Két nagyobb méretű kiállítás, és pedig az 1903. évi mezőgazdasági és iparkiállítás, továbbá az 1906. évi baromfi-kiállítás szintén a gazdakör műve. Állandó városi segélye évi 300 korona. Esetenként azonban külön támogatást is nyer a várostól; a kiállítások rendezésére 1903-ban 6000 koronát, 1906-ban 2000 koronát kapott. Az államtól is nyer támogatást.

Zenta-vidéki Halászati Társulat. Czélja tiszai haltenyésztés és modern halgazdálkodás. Évi segélye 86 korona.

Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj-Egyesülete zentai fiókjának évi segélye 50 kor.

Egyéb egyesületek:

Nőegylet. Czélja az elhagyott szegény gyermekek nevelése és ápolása. Vagyona: 39,000 kor.

Izr. Nőegylet. 8000 korona vagyonnal. Czélja jótékonyság.

Szanatóriumi Egyesület. Czélja a tüdőbetegek gyógyítása és támogatása.

Zentai Függetlenségi és 48-as kör. Zenta legrégibb köre. 1882-ben alakúlt. Tagjainak száma 420. Könyvtára 1200 kötet. Vagyona: 8000 kor. Politikai kör. Ennek ellenlábasa a Független Polgárok Köre. Politikai egyesületek még: Nemzetközi Szocziáldemokrata pártszervezet, Keresztényszocziális Egyesület, 289Népszövetség, Tornyosi Kath. Függetlenségi Kör, Felsőhegyi Függetlenségi Kör és Kevii Függetlenségi Kör, valamennyien könyvtárral és napilapokkal.

Társadalmi egyesületek: Kaszinó, Otthon, Kath. Legényegyesület, Földmívelő-Ifjak Egylete, Kath. Leányegyesület, Katholikus Kör, Kereskedő-Ifjak Egyesülete, Zentai Ifjúsági Egyesület, Gazda Ifjak Egylete, s több rendbeli, összesen 16, tudományos, jótékony és szórakoztató asztaltársaság, valamennyien a társas érintkezés előmozdítására, több-kevesebb vagyonnal, könyvtárakkal és lapokkal. Kiemelendő a Kath. Legény-Egyesület, mely a kalocsai érsek jóvoltából 80,000 kor. értékű saját házában külön e czélra berendezett színház- és bálteremmel rendelkezik, s a többi katholikus egyleteknek is helyet ad. Kitűnő mozgófényképszínháza és saját vendéglője van.

Tudományos czél szolgálatában állanak: a "Fenyvessy Gyorsíró-Kör", a Stolze-Fenyvessy-rendszer terjesztésére, továbbá a "Bácsmegyei Irodalmi Társaság", melynek egyik alelnöke állandóan zentai; a társaság azonban ezideig Zentán semmiféle működést ki nem fejtett. Sportczélokat szolgál a "Korcsolyázó-Egylet", "Tekeegyesület", "Zentai Atletikai Club" és a két "Lawn Tennis-Társaság." Nemzetiségi, kulturális, vallási és politikai czélokat propagál a "Csitaonica" (Szerb Olvasó-Kör). Tagjai művelésére és gazdasági helyzetének javítására igyekszik kilencz különböző föld- és ipari munkásszakszervezet. Önsegélyezésére alakúlt a karjadi "Kölcsönös Tűzkárbiztosító-Szövetség," s ugyancsak önsegélyezésre van alakuló-félben a "Jótékony Temetkezési Egylet", mely tagjainak halála esetére 2000 kor. segélyt biztosít. Művészeti czélok és feladatok megoldásán fáradozik az egész vármegyében, sőt azontúl is ismert "Zentai Dal- és Zeneegyesület" és a "Színpártoló Egyesület."

Törvényszabályozta testületek: Bács-Bodrog vármegye községi tanítóegyesületének zentai járásköre, melynek a vármegyei hasonló körök között a legrendezettebb könyvtára van.

Ipartestület. Saját házban, 1000-nél több kötetre menő könyvtárral, olvasó-körrel és tekepályával. Tagjai száma: 600, kik közűl 200 kereskedő. Törvényszabályozta testület még a "Munkás- és Balesetbiztosító-Pénztár" és végűl a "Bácsi Tiszai Ármentesítő-Társulat", melynek hatásköre Óbecsétől Martonosig terjed, s a várostól évenként átlag 30,000 kor. járulékot húz.

A lakosság műveltségi viszonyait jellemzik, hogy négy könyv- és papírkereskedés, s három nyomda tarthatja fenn magát. A városban négy hírlap jelenik meg, közülük kettő politikai tartalommal. 1875-től kezdve, mikor az első zentai lap, a Zentai Figyelő megindúlt, tizenegy lap keletkezett és szűnt meg.

Ha a város a megkezdett csapáson halad előre; ha az 1882-i járásosztásból származó anyagi hátrányok fejlődésében nem gátolják, mielőbb az ország legelső városai közé küzdi fel magát. Lakosság, vagyon, terület és áldozatkészség tekintetében ott áll már ma is.