A május 4-i lapokban mindenekelőtt az alábbi vastag betűkkel nyomtatott távirat látott napvilágot:

Csapataink ma visszafoglalták Szolnokot. Az éjjel kiadott parancsra bámulatos menetteljesítménnyel, több mint 30 kilométernyi utat rettentő sárban megtéve, érték el vörös katonáink Szolnok határát. Szolnokról erős ágyú- és gépfegyvertűz fogadta csapatainkat. Menetközben az utat feltörte a 10 cm-es gránátok tömege, csapataink azonban minden sár, fáradság és gránáttűz ellenére nyomultak előre, hogy kiküszöböljék a csütörtöki csorbát. Szolnok előtt fölfejlődve, igazi proletárbátorsággal nyomultak előre be a városba.

A városban utcai harcok fejlődtek. A fehérek, vagy hatszáz főnyi csapata,[1] a románoktól kapott ágyúkkal és gépfegyverekkel lövöldözték proletártestvéreinket. A mieink hatalmas lendülettel és vérbeli proletárvakmerőséggel támadtak, elvettek a fehérektől 5 ágyút, több gépfegyvert és igen sok foglyot ejtettek. A többit áthajtották a Tiszán és üldözték őket a Tisza túlsó partján is. Átvették állásaikat és ismét fölvették a harcot. Csapataink között az 1. vörös ezred, a tengerész dandár, a bihari vörös zászlóalj, a 32/III. üteg[2] harcoltak nagyszerűen és mutatták meg, hogy hogyan kell a vörös hadseregnek a proletárságért küzdeni.

A harc áldozatairól, sebesültjeiről a tanácsköztársaság fog méltó módon gondoskodni. A csapatok élén a fáradhatatlan Szamuelly Tibor irányította a támadást. A stratégiai (?!) vezetését Steinbrück elvtársunk tartotta erős kézben. Mellette Seidler elvtárs, Bőhm Cosimus, Gábor Mózes, Gábor Károly és Moussong elvtársak dolgoztak elismerésreméltó hősiességgel. A bevonuló katonák mellett a szolnoki felfegyverzett munkásság, élén a vasúti munkássággal, proletárokhoz méltó erővel és nagyszerű bátorsággal vette ki részét a harcból. Este 6 órakor nyomultak be a városba. A bevonulás valóságos diadalmenet volt. Munkások, katonák, munkásasszonyok éljenriadala közben vonultak a város főterére. Kendő- és sapkalobogtatás fogadott bennünket. Ismeretlen emberek felugráltak kocsijainkra és úgy ölelték meg személyemben a Vörös Hadsereget. Benn a városban még javában folyt a harc. Ágyúlövés, puskaropogás tette még emlékezetessé a szolnoki fogadtatást.

Szeretettel üdvözlöm a szép szolnoki nap után budapesti proletártestvéreinket és hiszem, hogy a kemény proletáröklök türelmetlen vágyakozással gondolnak a legközelebbi napokra, amikor idejöhetnek utánunk segíteni a magyarországi Tanácsköztársaságot és fönnmaradását biztosítani és elősegíteni elnyomott proletártestvéreink felszabadítását.

A szolnoki siker nagyszerű intőjel, hogy proletárakarattal és lendülettel kell tovább küzdenünk. Nincs helye lemondásnak, nincs helye csüggedésnek, erős akarat, végsőkig menő elszántság és mienk a győzelem.

Üdvözöl mindnyájatokat a Vörös Hadsereg. Éljen a nemzetközi világforradalom! Éljen a Proletárok Vörös Hadserege! Bőhm, hadseregparancsnok.

Ugyanazokban az újságszámokban volt olvasható a következő hadseregparancs is:

Szolnok visszavétele a fiatal Vörös Hadsereg történetében örökké fényes lap marad. A román fegyverekkel felszerelt Fehérgárdisták ágyú- és gépfegyvertüzében bátor vörös katonáink halálmegvetéssel foglalták vissza a munkásmozgalomnak Szolnok városát. A magyar Tanácsköztársaság forradalmi kormányzótanácsának határozatából kifolyólag a kormányzótanács és a hadsereg főparancsnokság köszönetét és elismerését fejezi ki a halálmegvető bátorsággal harcoló első Vörös Ezred, a Bihari Vörös Gárda, a Tengerész dandár, a III/32. számú üteg nagyszerű vörös katonáinak. Különös elismeréssel adózik a hetek óta állandóan harcoló katonáinkat lelkesítő Szamuelly Tibor elvtársnak, a szolnoki ütközet vezető Steinbrück elvtársnak, az ütközetben részt vevő vezető Seidler, Bőhm Cosimus, Smuck, Gábor Mózes, Gábor Károly és Moussong elvtársaknak. Elrendelem, hogy jelen parancsom valamennyi csapattest katonái előtt közhírré tétessék. A politikai népbiztosok és parancsnokok kötelességévé teszem, magyarázzák meg a vörös katonáknak, hogy ez a proletárhősiesség a Tanácsköztársaság minden hívének háláját és elismerését váltja ki. Bőhm s. k., hadseregparancsnok.

[1] A támadó csoport parancsnokság csak körülbelül 200 fehérgárdistáról tesz említést és nem valószínű, hogy ő azok számát kicsinyítette volna. De ha még az utóbbi számot is megfelezzük, bizonyára még akkor sem esik csorba a tények valódi állapotán.

[2] Hiszen más csapatok nem is vettek részt a támadásban!