„Helyzet az erdélyi fronton.

1919. március 22-én a Károlyi kormány visszalépett. Az új forradalmi kormány, amely Magyarországon a kommunista uralmat honosította meg, ridegen visszautasította a versaillesi haditanács (1919. évi február 25-i) határozatainak végrehajtását, amelyek az erdélyi demarkációs vonalnak nyugat felé való eltolására vonatkoztak, visszautasított minden javaslatot, amely a szövetséges kormányokkal e tekintetben megtartandó tárgyalásokra vonatkozott és a 16 és 48 év között levő összes emberek általános mozgósítását rendelte el, hogy ennek révén ellenünk irányuló támadó szándékkal a vörös hadsereget megszervezze.[1]

A régi hadseregnek forradalmi szellemben való átformálásával kapcsolatban a magyar csapatok ellenséges és kihívó magatartása napról-napra fenyegetőbb alakot öltött, ami intenzívebb tüzérségi lövetésnek és biztosító csapataink ellen az egész fronton megnyilvánuló folytonos támadásokban, továbbá a demarkációs vonalon megkísérelt fraternizálási és gyakori beavatkozásokban jutott kifejezésre. Így többek között: április 3-án az ellenség gondos tüzérségi előkészítés (több mint 400 lövés megtétele) után a Fehér Körös völgyében lépte át erőszakosan a demarkációs vonalat, Csucsa helységet elfoglalván.[2]

Április 13-án a Körös völgyében meglepőleg támadó ellenséges csapatok elfoglalják Jegeristye helységet, melyet a mi csapataink néhány órai harc után visszafoglaltak.[3]

Április 15-én az ellenség ugyancsak átlépte a demarkációs vonalat a Szamos völgyében Iloba és Sikárló között, elfoglalván a Pietris magaslatot.[4]

E folytonos provokálások folytán és hogy az ellenség folytonos agresszív magatartásának lehetőségét lehetetlenné tegyük, csapatainknak parancsot adtunk, hogy az egész front mentén támadásba menjenek át.

Az erdélyi hadsereg a Bihar hegység hatalmas tömbje által két (északi és déli) csoportra osztva, április 16-án kezdte meg támadó műveletét, leszállván az erdélyi fensík nyugati lejtőjén a Tisza mellékfolyóinak szűk völgyein át.

Az északi csoport előtt az ellenség különösen a csucsa–bucsai (Sebes Körös völgye) szorosban fejtett ki április 17-ig bezárólag ellenállást; a huszt–veresmarti (tiszai) szorosban április 20-ig bezárólag; továbbá Mátészalkánál, melyet április 22-én foglaltunk el és Debrecennél, ahova a román csapatok április 23-án vonultak be, 2000 foglyot ejtvén.

A déli csoportnál a főbb harcok (április 17-én) Borossebesnél, (április 19. és 20-án) Belényesnél, (április 21-én) Kisjenőtől keletre vívattak.

Az ellenséges hadsereg alakult a 7. hadosztályból, vagyis a régi (Szegeden állomásozó) 23. honvéd hadosztályból, a régi 38. honvéd hadosztályból és a székely hadosztályból, amelyekhez a régi osztrák-magyar (k. u. k.) ezredek különböző elemei, nemkülönben a vörös gárda újonnan formált egységei csatlakoztak.

Az ellenséges hadsereg, e harcok által teljesen dezorganizálva és demoralizálva, teljes felbomlásban vonult vissza.

Csapatainkat az elfoglalt falvak és városok lakossága nagy lelkesedéssel fogadta; a román lakosság az ezer éves járom alóli felszabadítóiként várta azokat, sőt maga a magyar lakosság is csapataink jövetele folytán megelégedettnek látszik, akik a rendet helyreállítani és a polgároknak a kommunista bandák által veszélybe sodort javait biztosítani akarják.

Íme hadd álljanak itt a nagy vezérkar hivatalos kommünikéi, amelyeket az az offenziv kezdetétől kiadott.”

(Itt következnek szó szerint az egyes napi helyzetjelentések, amelyeket fentebb naponta leközöltünk.)

Hogy a románok ezekben a jelentésekben a történt dolgokat előnyök kicsikarása és hangulatkeltés céljából tudatosan elferdítve és felfújva hozták az antant tudomására, azt esetről-esetre volt alkalmunk kimutatni, még szomorúbb azonban a dologban az, hogy ők e hamis és hazug állításaik mellett még később, az ellenségeskedések befejezte után is állhatatosan megmaradtak, amint az a román vezérkarnak 1921. évi június 4-én kelt, s a bécsi reparticiós bizottsághoz 136. szám alatt intézett alábbi jelentéséből is kivehető:

„Felhívásukra van szerencsém az alábbiakban a román hadsereg 1919. áprilisi hadműveleteiről szóló jelentést Önökkel közölni:

Ez a román offenziva a következő okok által provokáltatott:

1. A fegyverszüneti szerződés megsértései a magyar csapatok által, akik a fronton levő csapatainkat állandóan támadták.

2. A bolsevista és forradalmi propaganda, amelyet a magyar kormány ágensei nálunk űztek.

3. A fegyverszüneti szerződés által magyar fennhatóság alatt hagyott román lakosság terrorizálása.

A román ellentámadás 1919. április 16-án kezdődött.

A magyar erők csoportosítása a következő volt: Tasnád–Szatmár–Tisza körletében 10.000 székely. Szilágycsehnél a vörös hadsereg 2500 embere. A Fehér és Sebes Körös között a 4. hadosztály. Tartalékban: 4 gyalogezred Szolnoknál és 2 ismeretlen erejű erőcsoport Tiszafürednél és Tokajnál.

A román erők csoportosítása a következő volt: Északon a 2. lovas hadosztály, a 6. és 7. gyalog hadosztály a 16. erdélyi hadosztállyal tartalék gyanánt. Délen a 2. vadáshadosztály az 1. vadász és erdélyi 18. hadosztállyal mint tartalék.[5]

Az április 16-án és 17-én Hadadnál, a sarduti (?) erdőben, aranohi (?) erdőben, Dealul Rupturén, Poenicanál, a Dealul Secaturán, Revelis és Borossebesnél vívott kemény harcok után az ellenség visszavonulót fúvatott közvetlenül követve általunk.

Április 19-én csapataink elfoglalják Szatmárt és Nagykárolyt, április 20-án pedig Nagyváradot. Az ellenség mindenütt visszavonul; csapataink számos foglyot ejtenek és jelentékeny hadianyagot zsákmányolnak.

A front és a Tisza között vívott ütközetek véresek voltak és a magyar hadsereg harcon kívül helyezését vonták maguk után.

A legjelentékenyebbek a következők voltak:

„1. A Nagyágon való átkelésnél április 20-án.

2. Királyházánál, Veresmartnál, Oktavatanál (?) és Győrteleknél április 21-én.

3. A mátészalkai nagy csata (április 21. és 22-én) és a Hjdúvámospércs, Hosszúpályi, Monostor és Szentesnél vívott ütközetek április 22-én.

4. A nagydobosi és hódászgebei harcok április 23-án.

5. A vajai és vásárosnaményi április 24-én.

6. A kállósemjéni, hajdúszoboszlói, kabai és ottlakai április 25-én.

7. A tiszaújlaki, magyarosi, tiszaszentmártoni, továbbá a békési és újkígyósi nagy harc, április 26-án.

8. A beregszászi harcok, a nyíregyházi és Hortobágy csatorna menti nagy ütközet április 27- és 28-án és a gyomai és szarvasi ütközetek április 27-én.

9. A rakamazi, karcagi, kisújszállási ütközetek április 29-én.

10. A csegei, törökszentmiklósi és szentesi ütközetek április 30-án.

11. Az egyeki, tiszaszajoli, porossziget (?), sebesi, Blaskovits tanyai és a martfúi vasúti állomásnál vívott ütközet május 1-jén.

Május 1-jén este a Tisza bal partja mindenütt el volt érve.

Kisvárdánál az egész székely hadosztály megadta magát minden hadianyagával a 2. lovashadosztálynak.

Május 2-án a magyar csapatok parancsnoksága által kiküldött Werth ezredes, a szolnoki csapatok parancsnoka, a 2. vadász ezred parancsnokságánál jelentkezett, kérve az ellenségeskedések megszüntetését és fegyverszüneti szerződés megkötését. Nevezettet a nagy főhadiszállásra vezették, ahol a fegyverszüneti szerződés feltételeit május 3-án közölték vele.

Az előzetes feltételekhez képest a csapatok nem folytatták előnyomulásukat Budapest felé, hanem a legjelentékenyebb Tisza átkelőknél hídfőket szálltak meg. A magyarok e közben nem teljesítették a fegyverszüneti szerződés feltételeit.

A Tiszáig talált anyag igen jelentékeny volt. Robogó anyag találtatott:

a) A borossbesi állomáson április 17-én 150 vagon zsákmányoltatott, tele különféle hadianyagokkal. B) Különböző más állomásokon április 31-én további 150 vagon ugyancsak különféle hadianyagokkal. c) A sámsoni pályaudvaron április 25-én 100 vagon. d) Debrecenben április 15-én egy 15 vagonból álló kórházvonat ejtetett zsákmányul. e) Kabánál április 26-án 20 vagon lótáp, 2 vagon bab és 2 vagon kétszersült került a kezünkbe, melyek mind a harcoló csapatok tulajdonát képezték. f) Nyíregyházánál április 27-én 5 ciszterna-vagon. g) Beregszásznál 2 vagon rozs, 1 vagon árpa, 2 vagon kukorica és 3 vagon patkó és patkószeg zsákmányoltatott, melyek mind azoknak a csapatoknak tulajdonát képezték, melyek e területen működtek.”

[1] Nem felel meg a valóságnak, mert hiszen, mint alább látni fogjuk, a vörös hadvezetőség még május 2-án, a legnagyobb veszély pillanatában is, csak a proletárság általános mozgósítását merte elrendelni.

[2] Ez persze szintén tendenciózusan ferdített és helytelen beállítása a tényeknek. Amint a 10. és 20. sz. mellékletekből kivehető, Csucsa nemcsak a belgrádi fegyverszüneti szerződés által megállapított demarkációs vonaltól, hanem az Apáthy–Berthelot-féle semleges öv nyugati határvonalánál is jóval nyugatabbra fekszik, amely területen a magyarok jogosan szabadon járhattak-kelhettek és épp ellenkezőleg a románoknak nem volt ott semmi keresnivalójuk.

[3] Jegeristye község, mint tudjuk, ugyancsak Csucsa közelében az Apáthy–Berthelot-féle semleges övön kívül, a magyar területen fekszik.

[4] Természetesen ezek a helységek is a semleges övön túl, magyar területen fekszenek.

[5] Lásd a 49. sz. mellékletet.