Elsőnek Szamuely Tibor számolt be a keleti front helyzetéről, mondván: „A frontról jövök és be kell vallanom, hogy nem a legjobb impresziókkal. A csapatok nem a felszerelés hiánya, hanem elsősorban a fegyelem és a vezetők hiánya miatt voltak kénytelenek visszavonulni. A burzsoáziának időelőtti megmoccanása és az imperializmusnak időelőtti támadása megakadályozott bennünket abban, hogy egy rendes, centrálisan szervezett, reguláris hadsereget állíthassunk fel. A veszedelem azonban itt van a nyakunkon, szembe kell vele néznünk és a legsürgősebb gondunk most az kell legyen, hogy miként mentsük meg a proletárdiktatúrát.

A román imperializmus a keleti fronton nem támad nagy erőkkel; normális szempontból sincs nagy fölényben, felszerelése tekintetében még rosszabbul áll, mint a mi hadseregünk. Egyedül a fegyelem szigora az, ami ezekben a csapatokban a lelket tartja. Amellett ők voltak azok, akik a támadást kezdték és ez mindig bizonyos előnyt jelent. Csapataink visszavonulásának nem csak a hadseregben uralkodó fegyelmezetlenség volt az oka, hanem jórészt az a fegyelmezetlenség is, amelyet vidéki direktóriumaink és munkástanácsaink mutattak. A direktóriumok a fronton legtöbb helyütt megszöktek kötelességeik teljesítése elől, – nem is a legutolsó pillanatban.[1] Ez a fegyelmezetlenség csak akkor küszöbölhető ki, ha úgy a forradalmi kormányzótanácsnak, mint Budapest munkástanácsának legakcióképesebb, legerélyesebb tagjai kimennek részben a vidéki városokba. Legfőbb feladatuk, hogy lehetetlenné tegyenek mindenféle önhatalmaskodást és biztosítsák a központi intézkedések, rendelkezések, parancsok végrehajtását.

Szükség van továbbá katonai parancsokra is. Amint jogunk van arra, hogy mérnökök, orvosok és más specialisták szaktudását kihasználjuk a proletáritus javára, úgy kényszerítenünk kell a katonai szakértőket is, hogy szaktudásukat a proletáritus rendelkezésére bocsássák. A proletárok soraiból kikerülő parancsnokok kiképzésére hosszú idő kell; a veszély azonban pillanatnyi, nekünk most kell cselekednünk. Kényszeríteni fogjuk tehát a régi hadsereg tisztjeit, hogy a proletár államot szolgálják. Működésük ellenőrzése a politikai megbízottaknak lesz a feladata. A katonák fegyelmezetlenségének oka jórészt az volt, hogy nem voltak megfelelő parancsnokok a fronton. Óriási feladat vár a frontra menő elvtársakra. Az orvosi ellátás kritikán aluli, a gazdasági szervezet jóformán tejesen hiányzik.

Meg vagyok győződve, hogy ha a hadsereg vezetése, ellátása, szervezése öntudatos, fegyelmezett proletárok kezébe kerül, akik nem fognak megfutamodni a veszélytől, hanem szembe néznek az ellenséggel, akkor a vörös hadsereg minden ellenségek fölött győzedelmeskedni fog. (Élénk tetszés és éljenzés.)

Utána Kun Béla szólalt fel. Mindenekelőtt erélyes szavakkal kelt ki egy közbeszólás ellen, amely azt kérdezte, hogy a bajnak az oka? „Az az oka – mondá Kun – aki ilyeneket kérdez.”

Hibás a proletáriátus, amely nem akarta a diktatúrát akkor, amikor ennek el kellett következnie. Nem lehet azt mondani, hogy a vezérek, hogy a népbiztosok a hibásak. Hibás a proletáriusnak az imperialista háború alatt tanúsított magatartása. A hadsereget dezorganizálták és nem lehet egy napról a másikra kellően organizált hadsereget teremteni. Az osztályöntudat hiánya nyilvánul az ilyen közbeszólásokban.

Azután összefoglalva a hadügyi és külügyi helyzet kérdését, utal arra, hogy a keleti fronton megindult támadás ez idő szerint nem jelent koncentrikus támadást. Lehet, hogy az lesz belőle, de lehet, hogy nem válik koncentikussá és megmarad csupán a román fronton. De ez nem ok a megnyugvásra. Mindent meg kell tenni a hadsereg kiépítése ügyében. Szántó Béla hadügyi népbiztos is el fogja mondani, hogy mennyire felmorzsolódik a vezetők cselekvése abban, hogy helytelenségeket, őszinte szóval mondva: szamárságokat akasszanak meg.[2]

De azért bizonyos, hogy a forradalom győzni fog.

A hadsereg kezd kifejlődni.[3] Nemcsak a hajdúszoboszlói győzelem[4] mutatja ezt, Budapesten mindinkább nagyobb és kiválóbb csapatok állnak rendelkezésre, bíztatva azzal, hogy nemcsak megállítjuk a támadást, de vissza is vetjük az imperialista törekvést.[5] Bőhm elvtárs, a keleti hadsereg vezetője, nagyszerűen működik. Megkezdik működésüket a politikai megbízottak. Harmincan most vannak Szolnokon és ott képződnek ki közvetlenül a csapatok mögött. Újabb 30 ilyen politikai megbízott megy el ma, és mennek még többen, hogy a megbízhatatlan gárdát, mely a fronton volt, megbízható, öntudatos elemekkel cseréljék ki.

Ezután Szántó utal arra, hogy március 21-én teljesen dezorganizált, lezülött hadsereget vettek át. Ezt nem lehet 24 óra alatt organizálni. Az a hadsereg mindenre kapható volt, folytonos fegyveres tüntetéseket rendezett és még a diktatúra idejében is kapható volt ilyen felvonulások rendezésére. Tisztára osztálytudatos proletárokból álló hadsereget kell szervezni. Kevés fegyverünk van, de azokat öntudatos munkásemberek kezébe kell adni. A főfeladat: minél gyorsabban, minél nagyobb, minél hatalmasabb és minél fegyelmezettebb hadsereget kell szervezni.

Több szónok felszólalása után Szántó újból szót ragadt, mondván: A hadügyi népbiztosságban uralkodó bürokráciára tettek többen megjegyzést. Ez a kérdés a legnehezebb kérdés. A bürokráciát igyekeztek a lehetőségig egyszerűsíteni, úgy, hogy ma a régi bürokráciának már nyoma sincs. A népbiztosság azonban bizonyos osztályokban rá van utalva a volt szakképzett tisztek alkalmazására, mert azok munkáját hozzá nem értő ember nem végezheti. A volt tisztek közül sokan akadtak, akik derekasan, becsületesen, teljes tudással állottak az ügy szolgálatába.

[1] Ez, valamint Kun Béla alább közlendő kijelentése a fronton levő megbízhatatlan gárdáról, nagyrészt a Pap Béla politikai megbízott ápr. 24-i jelentésében foglaltakon alapszik. (E jelentés szószerinti szövegét lásd a 58. sz. mellékleten.) Göndör Ferenc későbbi felszólalásában állást foglalt Szamuely vádjaival szemben és kifejtette, hogy a katona- és munkástanácsok nem adtak ily vádakra okot. Egyben azt ajánlotta és hangoztatta, hogy vádaskodás helyett fordítsanak minden harci készséget az ellenséggel szemben.

[2] Nagy kár, hogy Szántó népbiztos ezekről a „szamárságokról” nem rántotta le a leplet beszédében.

[3] Igen, de csak a minél fejvesztettebb visszavonulás, gabalyodás, rablás, dúlás és fosztogatás terén.

[4] Erről ugyan Kun Bélát kivéve senki sem tudott semmit.

[5] Micsoda elbizakodottság és önhittség kellett a dolgok akkori állása mellett ilyfajta kijelentés megtételéhez!