| « Május 2. | KEZDŐLAP | Május 3. » |
A közölt hírek és az általános helyzet nyomasztó hatása alatt május 2-án estig úgy Gödöllőn, mint Budapesten mindenki szentül meg volt győződve, hogy a vörös háború és vele együtt magyar tanácskormány uralma is véget ért. Közben azonban fordult a kocka. Kun Béla gyorsan és kitűnően működő külföldi csápjai útján május 2-án megtudta, hogy az antant a románoknak a Tisza mentén „állj!”-t parancsolt és hogy egyelőre sem antantcsapatok beavatkozásától, sem a szerbek és csehek támadólagos előnyomulásának folytatásától tartania nem nagyon kell. Ennek és – beavatottak állítása szerint – nem utolsó sorban Tombornak, a népbiztosok tanácskozásán adott harcias hangon tartott felvilágosításoknak volt köszönhető, hogy a munkás- és katonatanács ülésén Kun Béla ahelyett, hogy a kormány lemondását jelentette volna be, mint alább látni fogjuk, inkább amellett kardoskodott, hogy a proletárságnak a legvégsőkig ki kell tartania.
Hogy Kun Bélának ez az elhatározása csak május 2-a folyamán reggel 6 óra után keletkezhetett, afelől Böhm fentebb közölt távirata semmi kétséget sem hagyhat fenn, miután abból egészen világosan kitűnik, hogy a népbiztosok első szorultságukban és kétségbeesésükben a parlamentairek kiküldésével egyidejűleg magától az antanttól is békét kértek. A Miskolc feladásáról, a saját csapatok folytán fokozódó bomlásáról és a csehek és románok további előnyomulásáról szóló hírek – bár utóbbiak mint később kiderült, erősen túlzottak voltak és kivált az, hogy Aszódra ellenséges lovasság vonult be, csakis túlcsigázott fantázia szüleménye lehetett – a reggeli órákban még inkább meggyőzhették a népbiztosokat arról, hogy ügyük immár végképp veszve van és csak később, talán déltájban következett be az eléggé sajnálatos pálfordulás, mely újabb tömérdek vér- és egyéb áldozatot rótt már eddig is annyit szenvedett szegény magyar hazánkra.
Másrészt, mivel a Tisza-hidak felrobbantásának előkészítésére vonatkozó hadügyi népbiztosi parancs már de. 8 óra 40 perckor adatott ki, ez a körülmény arra enged következtetni, hogy a hadügyi népbiztosság mértékadó tényezői s ezek között elsősorban Tombor már eleve a harc folytatásának elvi álláspontján állottak, de konkrét formában ez az elhatározás, immár Kun Béla által is szankcionálva, csak a hidak tényleges felrobbantására vonatkozó, du. 12 óra 46 perckor kiadott második parancsban nyert kifejezést. Itt különösen ki kell emelnünk Juliernek megkísérelt, de sajnos eredménytelen resszisztenciáját, mely kérdésben egybehangzó információk szerint vele akkor úgyszólván az egész 5. osztály szolidáris volt.
Hogy a románok mért állottak meg a Tisza mentén? Hogy vajon ez az antant parancsán kívül, amelyet azonban a románok már eddig sem igen respektáltak, főképp politikai vagy katonai okokból, így többek között a románok nem eléggé alapos előkészületei miatt, avagy tényleg Kun Béla sejtése szerint azért történt volna-e, mert a prédaleső szomszédok nem tudtak a zsákmányon megosztozkodni, vagy hogy mindezen körülmények együttvéve eredményezték-e ezt? – ez még egyelőre határozottan meg nem állapítható. Az az egy biztos, hogy némi része a bécsi magyar komiténak is volt a dologban, amennyiben az is érvényesítette tiltó (vagy jobban mondva kérő) szavát az antant előtt a románok további előnyomulásának beszüntetése érdekében. Különben ránk nézve leginkább a vörösök további ellenállásának a ténye a fontos, míg annak indokait nem annyira fontosságuk, mint inkább érdekességük szempontjából érdemes és jó megtudni.
A parlamentairi minőségben kiküldött Szabó-Pap jelentésében főleg két dolog hat reánk meglepőleg. Az egyik az, hogy a két kormány már régebben megállapodott az újabb, az eredetinél sokkal délebbre fekvő demarkácionális vonalban és tény, hogy a 77. oldalon közölt hírszerző jelentés szintén arról beszél, hogy a cseheknek már ápr. 28-án kellett volna Miskolcot megszállaniok, a másik pedig az, hogy a csehek sajóvölgyi előnyomulásuk alatt sehol ellenállásra nem találva, úgyszólván zeneszóval vonultak be a vörös csapatok által mindenütt ellenállás kifejtése nélkül elhagyott községekbe. Nekem az a véleményen, hogy az igazság talán ezúttal is a középen keresendő.
Ha a két kormány között, amint az a későbbi tárgyalásokból megállapítható, nem is jött létre a fent említett megállapodás, azért legalább eszmecsere mindenesetre folyhatott közöttük az új demarkácionális vonal tekintetében. És nincs kizárva, sőt – ismerve Kun Bélának úgy a szótartás, mint a területi integritás kérdésében elfoglalt álláspontját – könnyen meglehet, hogy ő tett is a cseheknek oly, persze csak hitegetés számba menő ígéreteket, amelyekre támaszkodva, neki azok még további előnyomulása illetve nagyobb arányú támadása miatt talán nem is igen fájt a feje és mivel legújabban, épp a sorsdöntő percek nagy tépelődései közben, a románok felől is külügyi megbízottai révén megnyugtató híreket kapott, így tehát megvolna a nyitja és magyarázata annak is, hogy hangulata, mely május 2-án reggel a Böhmével együtt még oly mindent veszve látó, sötétnek mutatkozott, estére, mire a munkástanács elé került a lét vagy nemlét kérdése, már nemcsak harciassá, hanem – persze nagyrészt hamis alapokon nyugvó szuggesztió folytán, de legfőképp a tömegnek minél tökéletesebb befolyásolása és fanatizálása céljából – helyenként majdnem mondhatni győzelemittassá is vált.
A május 2-án este 7 órakor megtartott munkás- és katonatanácsi ülés lefolyásáról a 74. számú melléklet ad bővebb felvilágosítást, amelyen az elhangzott beszédek hatása alatt a proletárság általános mozgósítását határozták el.
Ennek megfelelően a forradalmi kormányzótanács nyomban ki is adta a következő mozgósítási parancsot:
„A proletárforradalom megmentésére elrendeljük a proletárság általános mozgósítását.
Minden katonailag kiképzett proletár haladéktalanul tartozik frontszolgálatra bevonulni. Minden katonailag kiképzetlen munkás vagy kiképző-zászlóaljakba kerül, vagy pedig erődítési munkák végzésére köteles.
Budapestet a mai naptól fogva hadműveleti területnek nyilvánítjuk.
Felhívjuk a proletárságot, hogy a végsőig tegye meg kötelességét.”
Ezzel egyidejűleg a hadügyi népbiztosság utasította a szakszervezeteket, hogy a lajstromozott katonailag már kiképzett tagjaikat a tényleges szolgálat megkezdése végett legkésőbb május 5-ig bevonulásra utasítsák.
Kis Miklós katonai városparancsnok pedig a következő felhívást bocsátotta ki:
„Felhívom az összes állandóan és ideiglenesen Budapesten tartózkodó tényleges tiszteket, hogy pontos lakcímüket a budapesti magyar katonai vörös-parancsnokságnak folyó évi május 5-ig vagy írásban (olvasható írással) vagy személyesen jelentsék. Aki e felhívásnak eleget nem tesz, vagy pedig még bejelentett lakásán a lakásváltoztatás be nem jelentése miatt fel nem található, forradalmi törvényszék elé fog állíttatni.”
A hadügyi népbiztosság a szolgálatot még nem teljesítő összes tartalékos és népfölkelő tiszteket utasította, hogy harctéri szolgálatra haladéktalanul személyesen jelentkezzenek, a nyugállományú tisztekre pedig a következő parancsot adta ki:
„Mindazok a volt tényleges katonaállományú tisztek a 12. rangosztálytól a 7. rangosztályig (alhadnagytól alezredesig bezárólag), akik nem felülvizsgálat útján helyeztettek nyugállományba, továbbá az összes „rendelkezési állományba” helyezett volt tényleges katonaállományú tisztek, ugyancsak a 12. rangosztálytól a 7. rangosztályig bezárólag hadiszolgálatra harcszerű ruházattal és felszereléssel ellátva, személyesen haladéktalanul jelentkezni tartoznak a budapesti katonai kerületi parancsnokságnál.”
Ezek szerint tehát most már az eddigi önkéntes toborzás helyett a proletárság általános mozgósítását és a katonailag kiképzettek kényszerszolgálatát mondották ki.
A gödöllői főhadiszállás a munkás és katonatanács határozatáról értesülvén, május 2-án este 9 óra 10 perckor a következő rendeletet adta ki összes alárendelt parancsnokságainak:
„Az alárendelt parancsnokságok iparkodjanak minden rendelkezésükre álló erővel megakadályozni azt, hogy a csapatok szétzülljenek.”
Nemsokára Böhm Vilmos is visszaérkezvén Gödöllőre, a hadsereg parancsnokság nyomban újból a támadás harsonáját fújta meg, parancsot adván az Árky-csoportnak az állítólag román kézre került Szolnok visszafoglalására.
Éjjel 10 óra 55 perckor a keleti hadsereg parancsnokság a hadügyi népbiztosság következő rendeletét vette:
„A kormányzótanács az összes frontok részére a legerélyesebb ellenállás kifejtését rendeli el. Budapest összes munkásai kiküldetnek a frontra, hogy a csapatokat megerősítsék. A csapatok frontról való visszaszállítása haladéktalanul beszüntetendő és a már esetleg visszairányított csapatok is azonnal a frontra rendelendők vissza. Az összes parancsnokok hassanak oda, hogy az emberek a proletárdiktatúra ügyéért fellelkesítsék. (Hünb. 502/33. hdm.)”
Ezt a parancsot a hadsereg parancsnokság hajnali 2 órakor 503/1. hdm. szám alatt összes alárendelt parancsnokságainak szó szerint továbbadta, a 4. hadosztály parancsnokságnak azon hozzáadással, hogy csapatait Újszász körletében gyülekeztesse, a hadügyi népbiztosságnak pedig hajnali 2 óra 30 perckor 503/2. hdm. szám alatt a következőket táviratozta:
„502/3. hdm. számra: eddig csak azon csapatok töredékei irányíttattak a frontról vissza, melyek semmiféle harcképességet nem képviseltek, melyeknek fegyelme, szelleme oly demoralizált volt, hogy a többi ott lévő csapatokra nézve csak a legkárosabb befolyással volnának.
Azon kívül több ízben előfordult, hogy zárt csapatok vagy azok részei a vasúton való elszállításukat fegyveres erővel kieszközölték.
Erre nézve kérek a hadügyi népbiztosságtól legnyomatékosabb intézkedést ezen csapatok Budapestről a frontra való visszairányítása és elszállítása iránt.”
Ezt megelőzőleg, éjjel 11 óra 40 perckor a hadsereg parancsnokság a hadügyi népbiztosságnak a következőket táviratozta:
„A bekövetkező össz események folytán valószínűleg egyes csapatkötelékek Budapest felé fognak tódulni. Ebből származható esetleges anarchia megakadályozására ajánlom, hogy az egyes budapesti kül-pályaudvarok erős karhatalmi alakulások által szállassanak meg, amelyek ezen visszatérő csapatokat megfelelő útmutatással és irányítással látnák el.”
Ennek a fogalmazványnak a végére Stromfeld saját kezűleg a következőket fűzte hozzá: „A hadsereg parancsnokság véleménye szerint ezek legnagyobb részének lefegyverzése szükséges.” (Kel. hads. parancsnokság 502/9. hdm. sz.)
Ugyancsak az éjszaka folyamán adatott ki az alárendelt parancsnokságoknak a következő rendelet:
„Minden félreértés elkerülésére – a forgalomban levő kósza hírek ellenére – tudatom, hogy az eddig kiadott parancsok teljesen érvényesek, tehát az ellenséggel szemben a legerélyesebb ellenállást kell kifejteni. (Kel. hads. parancsnokság 502/16. hdm. sz.”.
| « Május 2. | KEZDŐLAP | Május 3. » |