| « Április 29. | KEZDŐLAP | Április 30. » |
Ápr. 29-én a románok nagyobb nehézség nélkül megszállották Rakamazt, sőt azok után, amiket a vörös 1. hadosztály parancsnoka csapatainak állapotáról jelentett, nagyon kis erőfeszítés árán mindjárt akár a tokaji hidat is birtokba ejthették volna. De úgy látszik, hogy az ő vágyuk, egyelőre nem terjedt tovább a Tiszánál, sőt az antanttól kapott felhatalmazásuk még ennyire sem.
A Tiszafüredi és szolnoki hídfővel szemben fekvő területen a románok e napon átlag 20 km-rel jutottak tovább előre, ami az előző gyenge teljesítményekhez képest már ismét elég jó teljesítménynek mondható.
A rakamazi baloldali hídfő elvesztése folytán a keleti hadsereg parancsnokság jövendő hadműveleteit már csak a tiszafüredi védő és a szolnoki támadó hídfőre alapította. Utóbbirta nézve tehát a hadügyi népbiztosság ellenkező felfogásával szemben a saját álláspontját igyekezett érvényre juttatni. E vitás kérdés végleges eldöntésénél a harmadik faktor, az ellenség magatartása játszotta a főszerepet, amint azt az események további folyamán látni is fogjuk.
Említésre méltó, hogy a hadsereg parancsnokság jövendő támadó hadműveleteit ama román hadsereg ellen, amely az imént a Tisza jobb partjára visszaűzött 4 vörös hadosztállyal szemben a folyamatban levő hadműveletek alatt teljes mértékben fölényesnek mutatkozott, megint csak 4 hadosztállyal akarja végrehajtani, mi mellett feltűnő, hogy az ugyancsak parancsnoksága alatt álló 2. hadosztályt az újonnan megindítandó hadműveleteknél még csak kombinációba sem veszi, pedig 428/3. sz. rendeletének tanúsága szerint azok célja gyanánt nem kis dolgot, hanem egész Erdélynek visszafoglalását tűzte ki maga elé. Hogy ennél a kalkulációnál inkább a „szegény ember vízzel főz” elve, vagy pedig az ellenség túlságos lekicsinylése játszotta-e a főszerepet, azt én nem tudhatom, de annyi tény, hogy e terv ily alakjában minden esetre merész gondolatot rejt magában és erős önbizalmat árul el egyrészt a saját fölényes vezetési képesség, másrészt a reorganizálandó csapatoktól várható teljesítőképesség tekintetében.
A retablirozásra és kiképzésre szánt időt is elég szűkmarkúan, 3 heti terjedelemben szabta meg a hadsereg parancsnokság, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy itt a legkülönbözőbb, úgy a kiképzés, mint a fegyelem, gondolkodásmód, megbízhatóság és használhatóság tekintetében egymástól teljesen elütő elemeket kellett újra alaposan átgyúrni és hadműveletekre alkalmasokká tenni.
Hasonlóképp nem volt szerénytelen és túlkövetelő a hadsereg parancsnokság a két hídfő számára szükséges megszálló csapatok létszámának megállapításánál sem, amennyiben a szolnoki 16 km kiterjedésű hídfőre mindössze 8, a tiszafüredi mindenesetre alárendeltebb jelentőségű, de 20 km kiterjedésűre 3 zászlóaljat praeliminált; így tehát jutott volna egy-egy zászlóaljra Szolnoknál 2, Tiszafürednél pedig 7 km, sőt tulajdonképpen még ennél is jóval több, ha tekintetbe vesszük, hogy a rendelkezésre álló zászlóaljak számából azoknak körülbelül legalább egy negyedét főtartalékul leendő felhasználás céljából az első vonalbeli zászlóaljak létszámából levonásba kellett hozni.
A hadsereg parancsnokság, hogy a teljesen apatikussá vált kedélyekre némileg felvillanyozólag hasson, ügyesen ragadta meg az alkalmat, hogy azt, amit az általános szomorú viszonyok és jelenségek közepette egyáltalában dícsérőleg kiemelni lehetett, hadseregparancsilag kitüntetőleg közhírré is tegye.
A hírszerző szolgálatnak a hadügyi népbiztosság által történt újabb megszervezése és az erre vonatkozó hatáskörök szabályozása mindenesetre célszerűnek mondható.
Mialatt a román fronton a dráma immár befejezéshez közeledett és kilátás nyílt rá, hogy a Tisza mögé visszaözönlött csapatoknak egy időre nyugtuk lesz, egyszerre csak északon, az 5. hadosztály frontján hatalmas villámszikra képében cikázott végig egy újabb veszedelmes zivatarnak a biztos előjele. Mert mi tagadás benne, a csehek bár későn történt megmozdulása, de esetleg most már folyékony, gyorsabb tempójú előnyomulása nem kis veszedelmet jelentett egyrészt a retablirozandó keleti hadseregre, másrészt magára az egész tanácsköztársaságra. A hadügyi népbiztosság, bár a csehek eddigi magatartásából meggyőződhetett volna, hogy azok inkább a gyors elhatározás, mint a gyors kivitel és tetterős cselekvés emberei, túlságosan reagált az első riasztó hírekre és első meglepetésében és zavarában az 5. hadosztály körletében felborulófélben levő egyensúly helyreállítására a keleti hadseregnek még aránylag leghasznavehetőbb tekintélyes számú csapatait akarta az északi frontra dobni, ami ellen azonban a hadsereg parancsnokság bizonyára attól is tartva, hogy ezáltal saját tervei füstté válhatnának, nemcsak kategórikusan, hanem meglehetősen erős, csípős és fölényes kioktatás mellékízével is bíró hangon protestált és – nem eredménytelenül. A hadügyi népbiztosság ezúttal sem élt elöljárói minőségéből kifolyó határozott parancsadási jogával és mindjárt hozzátehetjük, hogy ennek a gyöngeségnek ez egyszer a tanácsköztársaság nem vallotta kárát, mert csakhamar kiderült, hogy a csehek ezúttal sem tagadták meg magukat. Eljárásukban most is több volt a vaklárma, mint a komoly, elszánt, az egész frontra kiterjedő egységes nekigyürkőzéssel kapcsolatos munka és így nagyobb segítőerők igénybevétele nélkül, mindössze hamarjában összeszedett és a cseh frontra irányított 3 zászlóaljjal és 1 üteggel, nemkülönben egy kis ügyes taktikázással – az 5. hadosztály túlságosan előreolt és exponált jobbszárnyának visszavonásával – sikerült az állapotot ismét tűrhetővé tenni. Emellett mindenesetre ügyes fogás volt a hadügyi népbiztosságtól, hogy az 5. hadosztály jobbszárnyát a keleti hadsereg parancsnokság parancsa alá helyezte, gondolván, ha netán ott abban a körletben baj találna lenni, majd tol oda a hadsereg parancsnokság saját érdekében önszántából is csapatokat. De eltekintve ettől, kétségtelen, hogy a felette fontos egységes vezetés szempontjából is kívánatos és helyes volt ez az alárendelés.
A cseh frontról jött riasztó hírek, valamint a Szombathelyen levő 18. dandár parancsnokságnak az a jelentése, hogy már az osztrákok előnyomulása is küszöbön áll, határozottan elég volt ahhoz, hogy a tanácsköztársaság pohara csordultig megteljen és így nem csoda, hogy a hadügyi népbiztosság e napon kissé idegessé és kapkodóvá is vált.
De az sem érdektelen, ami a folyamatban levő hadműveletek rendjén a csehek részén történt. A Vyx-féle jegyzékek szerint mi sem állotta útját, hogy a románokkal egyidejűleg ők is előbbre nyomuljanak a számukra eredetileg meghatározott demarkációs vonalon túl. Ezt az engedélyt az antant meg is adta nekik. De ők éppúgy mint az egész világháború alatt, most is lehetőleg a vérontás nélküli sikerek elvi álláspontján állottak. Hitelt érdemlőnek tartjuk ennél fogva a hadügyi népbiztossághoz ápr. 25-én érkezett hírszerződ útján szerzett ama értesítést, hogy a cseheknek már ápr. 15-én kellett volna az előnyomulást megkezdeniök, de akkor azzal a kifogással éltek, hogy a bolsevizmus terjedése következtében egyes ezredeik megtagadták a támadásra vonatkozó parancs teljesítését. Újabb hír szerint ennek a támadásnak utóbb ápr. 18-án kellett volna megtörténnie, de akkor meg hírtelenül támadt benzinhiány miatt kellett azt újból elodázni. Hogy őszinték legyünk, mi nem hiszünk sem az egyik, se a másik okban, hanem igen hisszük, hogy a jó csehek egyszerűen hagyták a gesztenyét román szövetségesük által kikapartatni és csak most, mikor a románok már majdnem teljesen elvégezték a munkát, akkor kezdték meg ők is az előnyomulást, lehetőleg gyors és könnyű sikerekre számítván. Ennek érdekében intézték most, előnyomulásuk küszöbén román szövetségesükhöz ama felszólítást is, hogy Rakamazt „minden áron” szállják meg, amit a jó szomszéd, nem kerülvén neki nagy fáradságába, meg is tett.
Mind később látni fogják, ezek a mostani könnyű sikerek vagy jobban mondván az a körülmény, hogy a csehek huzavonájuk által lehetetlenné tették azt, hogy a magyarországi vörös uralom esetleg mármost végképp megtöressék, később a vörösök által ellenük indított hadműveletek folyamán alaposan megbosszulta magát és már előre bátran kimondhatjuk a szentenciát, hogy mostani elhibázott spekulációjuk és taktikázásuk később számukra annál súlyosabb veszteségek kútforrása lőn.
| « Április 29. | KEZDŐLAP | Április 30. » |