Ápr. 27-én a románok szó szoros értelemben vett üldözése úgyszólván megszűntnek volt tekinthető; a vörös utóvédek az egész front mentén már csak román lovas járőrökkel jutottak érintkezésbe.

Április 24–27-ig a románok átlag mindössze 25 km-rel jutottak előre, ami csak 8 km-nyi napi teljesítménynek felel meg.

A déli szárnyon Nagylaknál e napon már a szerbekkel is létrejött a szorosabb érintkezés.

A 427/8. számú jelentésben a románok összeállításáról közölt adatok nagyjából megegyeznek a 49. számú vázlaton feltüntetett adatokkal.

A Tisza felé közeledve, a románok két fő irányban folytatták előnyomulásukat: a lovas és egy gyalog hadosztállyal általában a tokaji, a másik két gyalog hadosztály zömével a szolnoki híd felé; a tiszafüredi és kiskörei hidak felé csak alárendeltebb erők tolattak tovább előre. Hogy ez a megállapítás tényleg megfelelt-e a valóságnak, azt a keleti hadsereg parancsnokság által e napon épp a mondott fő irányokban elrendelt repülő földerítés volt hivatva megállapítani. Erejüket a Tisza mentén a románok, miután nekik a folyó túlsó partjára terjedő támadó szándékuk nem volt, valószínűleg a vörösök részéről várható támadásra való tekintettel csoportosították a fent említett módon, ami általában megfelelőnek is mondható. Egyébként a csapatok a jobb elhelyezés, ellátás és a megszállt területen feltalálható mindennemű készletek és segédforrások könnyebb és gyorsabb összeszedése érdekében hamarosan minden irányban széttterjeszkedtek.

Hogy a vörös csapatok helyzete és állapota még e napon is tűrhető maradt, az csakis az ellenséges üldözés alábbhagyásának, illetve úgyszólván teljes megszűnésének volt köszönhető. E napon már az 1. hadosztályparancsnokság is csapatainak nagymérvű felbomlásáról tesz jelentést, s így most már egyetlen hadosztály sem volt több kézben tartottnak tekinthető. Az este 8 órai helyzetjelentés szerint a 4. hadosztálynak is már csak 2 zászlóalja és 2 ütege volt harcképes. Hogy erélyes román közbevágás ily körülmények között, melyeket még a Tisza áradása is súlyosbított, minő következményekkel járt volna, nem szorul bővebb magyarázatra. Sőt az 1. hadosztálynak még így is, az ellenség által nyugton hagyva, sem maradt elég csapata ahhoz, hogy a kijelölt de persze még alig munkába vett rakamazi hídfőt kellőképpen megszállhassa; csapatainak zöme jobbnak látta mielőbb a Tisza védőszárnyai mögé bújni.

A mellék hadiszínterekről e napon nem épp a legkellemesebb hírek érkeztek be, melyek a szerbek és csehek küszöbön álló előnyomulásáról, illetve támadásáról szóltak, de ezek az eddigi tapasztalatok szerint egyelőre hidegen hagyhatták a vörös hadvezetőséget.