Április 23-án nagyobb szabású események nem történtek. Miután a románok nyomása nem volt valami túlerős, kivált a székely front, amelynek csapatainál a lelkierő és benső érték még legmagasabb fokon állott, legalább egy időre újból konszolidálódhatott. E körülményekből meríthette a hadsereg parancsnokság fent közölt, még mindig támadó szellemben koncipiált intézkedésében kifejezésre jutó ama reményét és bizodalmát, hogy elvégre mégis képes lesz a csapatok további visszavonulásának gátat vetni. De hogy az új frontot a csapatok züllött állapota dacára oly messze elől vélte megalakíthatni, ahhoz igazán nagyfokú optimizmus kellett, amelyre nem is késhetett soká a csattanós válasz: a tiszántúli frontnak végleges összeomlása. Hogy különben a hadsereg parancsnokság sem bízott valami nagyon fenti hadműveleti parancsának sikerében, arra vall nyomban utána kiadott második parancsa, amellyel egyidejűleg az egész Tiszántúl katonai kiürítését elrendelte.

A fennálló viszonyok között nézetem szerint a megoldásnak egyedüli helyes módja az lett volna, ha a hadsereg parancsnokság a rendelkezésre álló összes intakt csapatokból a Tisza mögött egy hatalmas ellentámadó csoportot alakított volna, amellyel akár Szolnoknál, vagy – hacsak ezt a cseheknek bár nem valószínű, de mégsem lehetetlen gyors tempóban való előnyomulása lehetetlenné nem teszi – még inkább Tokaj környékén, a Tiszán átkelve, az ellenségre meglepően oly csapást igyekezett volna mérni, hogy az zűrzavarában legalább is a bihari hegyek lábáig ellenállás kifejtésére képtelenné tétessék.

Az e napon közzétett politikai vonatkozású jelentések általában igen találóan festik le az akkori állapotokat s végül említésre méltó, hogy a hadügyi népbiztosság összefoglaló helyzetjelentésében immár a hadihajózás és a repülők is szerepelnek. Kivált az utóbbiak mihamar a további hadműködésnek igen fontos tényezőivé váltak.