Többek között a különben is magyarfaló Temps február 12-i számában a következőket írta:

„A magyarok erőszakoskodásai a fegyverszüneti szerződés vonalán túl levő románok ellen tovább tartanak. A magyar kormánynak ezekben a merényletekben való bűnrészessége be van bizonyítva. A magyar bandák e gaztettek végrehajtására páncélvonatokat használnak, mely vonatok szabadon közlekednek a vonalakon s így csakis a budapesti hatóságok bocsáthatták azokat a bandák rendelkezésére, s csakis ezek biztosíthatták meneteiket. A lakosságot elhurcolták, a falukat tönkretették. Bologán hat férfit és több nőt agyonlőttek és ugyanabban az időben Famas György rokkant alhadnagyot meggyilkolták. Arad, Bihar, Szilágy és Szatmár megyék terror alatt állnak; minden kis falucskában halottak és sebesültek vannak. Ez a helyzet különösen szomorú, ha tekintetbe vesszük, hogy ott, hol román csapatok vannak, nyugalom uralkodik és minden nemzetiségű emberek békében élnek. A terrorizált körletek lakossága segítségért esd. Maniu, a Nemzeti Tanács elnöke, önkénteseket hítt fegyver alá. E szegény népek türelme végét járja. Kétségtelen, hogy a fegyverszüneti szerződés demarkációs vonalának önkényes megállapítása oka mind e rossznak.”

Február 18-án ugyanabban a lapban a következő förmedvény látott napvilágot:

„A magyarok atrocitásai Erdélyben. Bukarestből jelentik: Popp István, Erdély minisztere a román kormányban, nemzetközi ankét megtartását javasolja a magyarok által fegyverszünet óta elkövetett merényletek megvizsgálása tárgyában. A Popp úr memoárjában felsorolt esetekből, amelyeknek valódiságát bizonyítani nevezett késznek nyilatkozik, a következő példákat hozzuk fel: Józsikafalván 91 románt gyilkoltak meg vagy égettek el élve. Az öt nappal később tartott vizsgálat alkalmával a holttestek még füstölögtek. Coslariban egy páncélvonat által támogatott magyar bandák tönkre tették a várost és 12 románt, köztük egy 12 éves gyermeket agyonlőttek. Ighrisi faluban magyar csendőrök 30 lakost összefogdostak, akiket egytől-egyig lelőttek. Nagyváradon magyar katonák öt románt lőttek le, miután előbb saját sírjaik megásására kényszerítették őket. Cinciuban Danciu György román hadnagyot kényszerítették sírjának megásására, majd vadállatiasan megkínozták és megölték. Arad és Bihar környékén a magyar csapatok nyíltan megtámadják a román lakosságot és körülbelül 40.000 románt arra kényszerítenek, hogy a hegyek közé meneküljön, ahol nagyrészük a hideg és éhség folytán elpusztul.[1] Popp úr a Károlyi kormányra hárítja a közvetlen felelősséget ez atrocitások miatt, amelyek Erdélyben a magyarok által még elfoglalva tartott minden részében folyton-folyvást hatványozott számban fordulnak elő.”

A Temps ugyanabban a számában „Magyarok és románok” cím alatt ezeket olvashatjuk:

„A magyar propaganda a leghevesebben agitál Románia ellen. Szisztematikusan új hamis híreket terjesztenek. Tegnap forradalom és a király szökése, ma az általános sztrájk és a magyarok meggyilkolása a románok által a fegyverszüneti szerződés által elfoglalt területen. Valójában e híresztelések egyikének sincs meg a kellő alapja. Az egyedüli pont, amely nem lehet vita tárgya az, hogy a budapesti kormány, amely jónak látta magát a wilsoni elveknek alávetni, hozzájárult múlt novemberben ahhoz, hogy egész Erdély románjai maguk rendelkezzenek sorsuk felett, most pedig az önkényű fegyverszüneti szerződés ürügye alatt különös igényeket támaszt a Diaz vonalon túli összes román területekre, adókat szed, katonákat soroz, kiutasít embereket, a legbarbárabb módon üldöz asszonyokat és aggokat, és a különös előkészítés után ma áll elő ama formula alkalmazásának formájával, amely azt mondja, hogy „a népeknek megvan az a joga, hogy maguk fölött rendelkezzenek.”

[1] Erre nézve Kratochwil tábornok ezeket írja: „Bihar vármegye azon részében, ahol az én csapataim állottak, ilyesféle nem történt és ez mese. A román lakosság a csucsa–mármarosszigeti védővonal mögött a falvakban maradt és ezekben a falvakban is jártak oláh izgatók, hogy a román csapatok által bekövetkező támadás esetén hátunkban felkelést támasszanak.”