Az ukránok hamarosan követték a románok és csehek példáját. Arra a hírre, hogy december végén a csehek már Kassa, a románok pedig Dés körül vannak, egy ukrán ezred egy üteggel január 7-én Körösmezőt szállotta meg, hogy onnan tovább folytassa útját Mármarossziget felé. Egy zászlóalj a Vereckei szoroson át Munkács felé nyomult elő.

Január 16-án az ukránok megszállották Mármarosszigetet és egy századot a románok elé Nagybánya felé toltak előre, de ezt a románok visszaszorították. Ugyan e napon Munkácsot is megszállották az ukránok és Bátyura és Csapra vasúton egy-egy századot toltak előre.

Az ukránok előnyomulására való tekintettel a 39. hadosztályparancsnokság január 16-án a 26. számú mellékletben foglalt rendeletet adta ki a munkácsi katonai állomásparancsnokságnak.

Az ukrán megszállás azonban nem volt hosszú életű.

A megszállás folytán keletkezett néphangulat fenyegető volta miatt és értesülvén, hogy az ukrán főerő a románok elől Mármarosszigetről Körösmezőre visszavonult, az ukrán zászlóalj Csapról és Munkácsról január 19-én vasúton eltávozott Lavorznéra, január 26-án pedig innen Stryjbe. Erre Munkácsra újból a 11. gyalogezred vonult be.

Január 17-én Mármarosszigetre, mint már fentebb említettük, a románok vonultak be és az ott talált volt 85. közös gyalogezredbeli katonákat, akik az ukránokhoz csatlakoztak, elfogták, az ukrán csapatoknak ellenben sikerült elmenekülniök. Ezekről a 39. hadosztály parancsnoksága azt jelentette, hogy körükben „nagy fejetlenség uralkodik; az ukrán katonák bevonulni nem akarnak, szöknek.”

A fentiek szerint az ukrán csapatok végképp elhagyták az országot.