E propaganda alapján a román nemzeti tanácsok kijelentették, hogy sem a magyar hadügyminisztert, sem az erdélyi kerületi katonai parancsnokot el nem ismerik; katonai dolgokban kizárólag az aradi román nemzeti tanács intézkedéseit követik; hogy joguk van arra, miszerint a Romániából visszavonuló osztrák és magyar csapatszállítmányoktól a fegyverzetet, lövőszert, felszerelési tárgyakat, kocsikat, lovakat stb. elkobozzák, mert azokra nekik szükségük van, s egyben igényt támasztanak az Erdélyben levő raktárak készleteire is.

November 24-én Gyimesbükkre egy, tüzérséggel és lovassággal megerősített román dandár érkezett be és a vasúti állomáson lefoglalt szerelvénnyel csapatait Csíkszeredára szállította. Egy másik dandár Gyegyótölgyesre vonult be, mely egy zászlóaljat Borszéken át Maroshévizre tolt előre. Az Ojtozi szoroson benyomult oszlop Háromszék megyét szállotta meg.

November 28-án a Felső Maros és az Olt völgye meg volt szállva.

Miután az erdélyi román nemzetőr alakulatok létszáma nőttön-nőtt, s mivel azokat a román pópák, tanítók, ügyvédek és egyéb agitátorok bőven elláttak fegyverrel és lőszerrel, az erdélyi román kormány hamarosan nem is annyira a román királyi csapatokra, mint inkább az erdélyi román nemzetőrségre támaszkodott. Ezt a csapatot románajkú kiképzett katonáinkból és egyéb megélhetési lehetőség híján a román nemzetőrségbe belépett volt tiszt-ifjainkból alkották, akiket az Erdélyben lefoglalt kincstári anyagokkal kitűnően felszereltek. Mint tudjuk, ugyanis úgy állott a dolog, hogy a forradalom első idejében Erdélyben magyar csapatok egyáltalában nem voltak, csak a kiegészítő parancsnokságok maradtak meg néhány emberrel állomásaikon egész Erdély területére szétszórva. Amidőn aztán a belgrádi fegyverszüneti szerződés értelmében Erdélyt a Maros folyóig ki kellett ürítenünk, a kiürítendő területen levő kiegészítő parancsokságok szintén a Maros mögé vonattak vissza. Mivel ezek erő és idő hiányában készleteiket magukkal nem vihették, a raktárakat a helyi polgári hatóságoknak adták át. Ezeket a készleteket foglalták le a határt átlépő románok, amelyekből lerongyolt csapataikat 24 órán belül pompásan felszerelték.[1]

Erdély megszállt területéről ilyenformán a románok december végén nemcsak a Romániából bejött csapataikat, hanem az Erdélyben besorozott három hadosztályra való katonaságukat is bőven és kitűnően szerelték fel.

[1] Mindjárt itt jegyezhetjük meg, hogy ugyanez az eljárás ismétlődött a románoknak a Maroson túl terjedő előnyomulásakor is, miután a kolozsvári katonai kerületi parancsnokság kérdésére a hadügyminiszter 1919. január 6-án következőleg intézkedett: „A f. hó 2-án kelt 21/eln. 1919. számú felterjesztésére: Mindazon katonai hatóságok és parancsnokságokra vonatkozólag, amelyek a megszállott területen elhelyezve a megszálló csapatok által működésükben akadályozva vannak, a következők mérvadók: 1. Az eddig el nem szállított anyag, raktárkészletek stb. megőrzés végett bizottságilag leltár alapján a magyar közigazgatási hatóságoknak adandók át. 2. A személyzet a 34.200/eln. 1-a. 1918. sz. rendelet értelmében kívánságára vagy szabadságolandó, vagy pedig a személygyűjtő állomásra irányítandó, ahol további szolgálati beosztásukról a kerületi parancsnokság saját hatáskörében intézkedjen. – Hadügyminiszter. (520/eln. 6. 1919.)”