Nagy segítségére volt ebben a világ nagy szemhunyorgatója, Wilson is, aki 1918. január 8-án közzétett népámító 14 békepontjával mindenben Lenin-Trockijék malmára hajtotta a vizet. A 14 békepont röviden összefoglalva az összes megszállt területek kiürítését, Belgium, Románia, Szerbia és Montenegró helyreállítását, Elszász-Lotharingia visszaadását, az olasz határnak a tisztán felismerhető néphatárok szerint való kiigazítását, a monarchia nemzeti autonóm kiépítését, Szerbia és Lengyelország számára a tengerhez vivő út biztosítását s ez utóbbinak ezenkívül önállóságát követelte.

Ezt a 14 pontot február 8-án újabb négy pont követte, amelyeknek legfontosabb határozványa, hogy egyetlen népet sem szabad megkérdezése nélkül egyik állam fennhatósága alól a másik alá tolni, mintha azok tárgyak vagy kövek lennének. Tudjuk és sajnos, ép a magunk testén éreztük legfájdalmasabban, hogy később a békefeltételek megállapításánál az antant s annak keretén belül maga Wilson is e nagyhangú kijelentésen a legbrutálisabb módon túltette magát. Egyébként az igazság kedvéért itt le kell szögeznünk azt a tényt, hogy Wilson egy jóhiszemű, a praktikus életet kevésbé ismerő idealista szobatudós volt, akit a körmönfont többi antant-diplomaták hamarosan behálóztak és tagadhatatlan ügyességgel a saját ügyük és céljaik vak eszközévé tettek.