Első valjevói offenzivánk meghiúsulta után a szerbek minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy a szükséges kiegészítések és előkészületek befejezte után minél gyorsabban saját maguk mehessenek át offenzivába. Hogy ez helyes és célszerű törekvés és elhatározás volt, ahhoz nem férhet kétség.

Az elhatározott támadás vagy északi, vagy nyugati irányban volt végrehajtható. Hogy ők az északi irány mellett döntöttek, azt szintén mindenképen helyeselnünk kell. A 2. hadseregnek bizonyára előttük is ismert elvonulása után itt aránylag gyengébb ellenséges erőkre találtak és folyókon való átkelés nehézségeit leszámítva, itt voltak legkedvezőbbek a terepviszonyok is, eltekintve attól, hogy ez az irány jelezte a legrövidebb vonalat, ha arról volt szó, hogy Budapest, illetve Bécs mielőbb eléressék. De már ezt megelőzőleg, a mindenféle javakban felette gazdag Bánságnak és Szerémségnek, vagy azok akárcsak egy részének megszállása is már óriási előnyöket jelentett a szerbekre nézve. Aránylag még könnyebb és még hatásosabb lett volna, ha a szerbek ezt az offenziv előretörést nem Belgrádtól nyugatra a Száván át, hanem Belgrád és Báziás között a Dunán át hajtották volna végre, amihez azonban a Száva–Drina közben máris összpontosult főerőnek időtrabló átcsoportosítása, illetve keleti irányban való eltolása vált volna szükségessé, ami egyszersmind a Kolubara és Drina közti terület időleges feladását is jelentette volna, ami mindenesetre meggondolandó volt.

A Száván való átkelés általában szintén helyesen volt inscenálva. Az egész vonal mentén élénk tüzérségi tűz, lehetőleg sok helyen tüntetés, mialatt a kiszemelt helyeken a hídverés és a folyón való átkelés elég szép energiával és vervevel hajtatik végre.

Hogy a tervezett offenziv hadművelet végeredményben még sem sikerült, az kizárólag a 29. hadosztály kiválóan derék és ügyes viselkedésének köszönhető s e tekintetben elsősorban a hadosztály parancsnokát, Krauss altábornagyot illeti dicséret és elismerés.