A hadtestparancsnokká kinevezett Szápáry altábornagy szinte égett a vágytól, hogy dolnja tuzlai kudarcát minél előbb kiköszörülje s ezért a hadtestét alkotandó másik két hadosztálynak, sőt még az élre beosztott 4. hadosztálynak teljes beérkezését sem várta be, hanem már egy nappal előbb, szeptember 4.-én, a kéznél volt 20. hadosztálybeli csapatokkal nem is egy irányban, vagyis összetartott erőkkel, hanem legyező formájában szétágazó, aránylag gyenge 3. csoporttal indította meg a támadást, ami hamarosan megbosszulta magát. A jobb szélső támadó csoport Tešanjnál ellenséget nem találván, az ottani lakosságot minden nehézség nélkül lefegyverezte, de a másik két támadó oszlop nem várt, szívós ellenállásra talált, ami a hadtestparancsnokokat arra a semmi esetre sem helyeselhető elhatározásra bírta, hogy az újonnan beérkezett 4. hadosztálynak még csak nem is egész egyik dandárát, hanem annak is csak egy ezredét és egy üteget küldjön a nehéz harcban álló 20. hadosztály támogatására. Ennek az lett a következménye, hogy az elégtelen erőkkel megindított támadás csak kétnapi igen nagy erőfeszítés és aránylag elég súlyos veszteségek árán tudott végre mégis eredményt felmutatni.

Ámde most már az új hadtestparancsnok is belátta, hogy a rendelkezésre álló nem túlnagy erővel a további előnyomulás meglehetősen kockázatos volna s így a hiábavaló erőlködést egyelőre beszüntette.

Ily körülmények között a hadseregparancsnokság szükségesnek látta, hogy a Dolnja Tuzla elleni hadműveletek további vezetését a maga kezébe vegye olyanformán, hogy oda a III. hadtesten kívül a IV-iket is rendelte, de ennek előbb a maga területén a Posavinában, Šamac és Brčka között kellett rendet teremtenie, miáltal azonban a III. hadtestnek további előnyomulása mintegy 10 napi késedelmet szenvedett.

Emberileg érthető, hogy a szegény gróf Szápáry László altábornagy, akinek szívén a hadosztályparancsnoki minőségben előzőleg szenvedett kudarc égő és csak nehezen gyógyuló sebet ejtett, türelmetlenül ragadta meg az alkalmat, hogy most már mint hadtestparancsnok minél előbb visszaadja az ellenségnek a kölcsönt; azt sem vonhatjuk kétségbe, hogy ő a legjobbat akarta, de elhatározása és támadásának megindítása mégis túlságosan elhamarkodott volt, aminek a levét aztán a szegény csapatok itták meg.

Az újólagos kudarcon okulva, a hadseregparancsnokság most már úgyszólván az ellenkező túlzásba ment át, amennyiben az egész III. hadtestet sem tartván elegendőnek a Szápáry által újonnan megindított támadás folytatására, egyszerre és egyidejűleg két hadtestet, a III-ikat és IV-iket indította el két különböző irányból Dolnja Tuzla ellen támadásra. Ennek persze már fele sem volt tréfa s a fölkelők jobbnak látták, hogy minden további ellenállás kifejtése nélkül végkép visszahúzódjanak Dolnja Tuzla mellől s így most már Bosznia északkeleti része is végérvényesen behódolt.