Báró Jovanocič altábornagynak a 18. hadosztály felvonulására és hadműveleteire vonatkozó módosító javaslata és az a körülmény, hogy a bécsi hadvezetőség azt fentartás nélkül magáévá tette, valóban igen nagy szerencseszámba ment, mert ezáltal a fölkelők teljes meglepetése vált lehetővé, mert ők a főtámadást tényleg a Narenta völgyében várták és amikor az más, egyáltalában nem várt irányból nyilvánult meg fővárosuk, Mostar ellen, az ottani intéző bizottság fejét vesztve, csakhamar teljesen tehetetlenné vált. Ennek volt köszönhető, hogy a tartomány fővárosa oly gyorsan és szinte kardcsapás nélkül került csapataink kezébe.

A további eseményekre mindenesetre igen nagy hatással volt, hogy Ali pasa török csapatjait szép szerivel sikerült Hercegovina elhagyására rábirni.

A ravnicei rajtaütés csaknem époly szomorú jelenségnek minősíthető, mint fent Boszniában a maglaji. Mindkét helyen a katasztrófa bekövetkezése az illető századparancsnokok nem elég magasfokú éberségének és a földerítő és biztosító szolgálat nem eléggé lelkiismeretes kezelésének tudható be. Sajnos, hogy mindkét helyen magyar parancsnokot és magyar csapatokat ért a balszerencse, és az is a fölkelők természetrajzához tartozik, hogy az ilyen helyileg kivívott előnyök az ő vállalkozási készségüket nyomban szinte hihetetlen módon felfokozta.[1] Nagyrészt a ravnicei affér volt indító oka annak is, hogy a fölkelőknek kedvük szottyant Stolac tájékán oly sokáig kellemetlenkedni, de Jovanovič altábornagy célszerű intézkedései és főlényes erővel való megjelenése hamarosan véget vetett a fölkelők további ellenállásának s így Hercegovina pacifikálása aránylag gyorsan és kevés vérveszteség mellett ment végbe.

[1] Helyesen jegyzi meg Kenedy id. m. 43. oldalán: „A (ravnicei) véres szerencsétlenség, bár magában véve nem sokat jelentett, óriási hatással volt a hercegovinai népre, mely már úgy is el volt árasztva a maglaji és tuzlai „sikereknek" fantasztikusan felfújt híreivel."