Báró Jovanovič altábornagy a kellemetlen incidensről értesülvén, a Stolacban volt s ekként megfogyatkozott 32/II. zászlóaljat ugyanezen ezred I. zászlóalja által felváltatta és további támogatásul a 19. vadászzászlóaljat is Domanovičba rendelte. Ámde a fölkelők a ravnicei sikeren felbuzdulva és vérszemet kapva, rövid időn belül oly nagy számmal gyülekeztek Stolac környékén össze, hogy már az ott levő zászlóalj sem érezhette magát biztonságban és a város feladása után a várerődbe volt kénytelen visszahúzódni.

A hadosztályparancsnok az erről szóló hírre a dandárával csak imént Mostar alá visszaérkezett Schluderer vezérőrnagyot bízta meg Stolac fölmentésével, aki augusztus 16.-án a 3. császárvadász zászlóaljjal, 1 hegyi üteggel és 2 nehéz ágyúval útnak indulván, aznap este Domanovičig jutott. Augusztus 17.-én ez a különítmény, melyhez a 19. vadász zászlóalj is csatlakozott, Čerivinél nagyobbszámú fölkelőkre bukkant, azokat vissza is szorította, mindazonáltal Schluderer vezérőrnagy azt a benyomást nyerte, hogy itt szívós ellenállással kell majd megküzdenie, miért is a következő két napot arra használta fel, hogy a 32. ezred II. és III. zászlóalját és a Metkovičból jövő 33. vadász zászlóaljat is magához vonja. Ekkor azonban a fölkelők már a dandárt hátban is nyugtalanították, s így Schluderer vezérőrnagy nem tartotta tanácsosnak a további előnyomulást Stolac felé.

Az erről szóló hírre báró Jovanovič altábornagy augusztus 19.-én délben személyesen sietett a 2. hegyi dandárral az események szinhelyére, az est beálltáig azonban csakis a Pasič-Hanig juthatott előre, ahol az elővéd-zászlóalj hirtelen ellenséges gyorstűzbe került. Rövid harc után sikerült az ellenség által tervezett rajtaütést nagyobb baj nélkül meghiusítani, ily veszedelmes körülmények között azonban az oszlop már nem folytatta tovább előnyomulását. Ekkor hozta a hírvivőként önként jelentkezett Mihálcsics hadapród tiszthelyettes a Stolacban volt zászlóaljtól a hírt, hogy azt az ellenség már erősen szorongatja.[1] Augusztus 20.-án a két dandár már csak harc árán egyesülhetett Cernici tájékán s ott táborba szálltak. Augusztus 21.-én a két dandár folytatta támadólagos előnyomulását, miközben csakhamar kiderült, hogy a fölkelők az éj folyamán egy hátrább fekvő állásba húzódtak vissza, melyet egészen rendszeresen szállottak volt meg. A legerősebb ellenállást a Jesevacnál állást foglalt ellenséges balszárny fejtette ki, de végre déltájban innen is sikerült az ellenséget kiszorítani.[2] Ezek után végre sikerült a Stolacban volt, már teljesen körülkerített zászlóaljjal az összeköttetést helyreállítani és azt felette kényes helyzetéből kiszabadítani.[3]

Augusztus 22.-én báró Jovanovič altábornagy is megjelent Stolacban és a városra 100.000 frt hadisarcot vetett ki s aztán 23.-án a 2. dandárral ismét Mostarba menetelt vissza; a 3. dandár Stolacban maradt.

A Stolac körüli harcokban csapataink mintegy 56 halottat és 150 sebesültet vesztettek.

[1] A pályája végén honvéd tábornokká lett Mihálcsics György vállalkozásáról a vezérkari mű 314. oldalán a következőket írja: „Gegen Mittag des 19. August erhielt die Brigade endlich auch die erste Nachricht von der Besatzung von Stolac, nachdem bisher alle Versuche, mit derselben in Verbindung zu treten, gescheitert waren. Der Officiers-Stellvertreter Mihalcsics der 4. Compagnie des 32. Inft. Regimentes hatte das Wagestücsk unternommen, als türkischer Soldat verkleidet, sich durchzuschleichen und einen Breicht seines Commandanten, des Oberstlieutenants von Pachner, den nächsten k. k. Truppen zu überbringen. Unter zahllosen Gefahren, bald mit den Insurgenten fraternisirend, bald sie bekämpfend, von Freund und Feind beschossen, langte er auf grossen Umwegen über Tasovcic und gänzlich erschöpft um 12 Uhr in Conici an."

[2] Kenedy (id. m. 45. old.) szerint a Stolacot „ostromló ellenség frontját elsőnek Don Ivan Mujsics „vajda" ferencrendi szerzetes pap ezer főre tehető szabadcsapata törte meg, az ostromló fölkelőket hátba fogván. Ez a szerzetesvezér már korábban, Ravnónál szerzett a török ellen egy keresztény csapatot és most az előrenyomuló fölmentő had előtt az ellenséget ostromló hadon át rést nyitott. Hasonló keresztény szabadcsapatok egyébiránt másutt is harcoltak mellettünk... Ilyen volt Don Ivan csapatjával egyidőben Livno környékén Fra Bona ferencrendi szerzetes nagy katholikus (latin) szabadcsapata is, melynek cetái (századai) katonáinknak szintén sokat segítettek.

[3] Kenedy írja id. m. 45. oldalán: „Stolácra elsőnek a 32. magyar ezred testvéri 3. zászlóaljának 3. százada vonult be élén Babics ezredessel... Csak ekkor tudódott ki a beszorult helyőrség sokféle szenvedése és szorongatása. Ezek közt leginkább az ivóvíz híjáról panaszkodtak... a lovak már két napja nem is kaptak vizet... A csekély élelmiszer-készlet is hamar elfogyott... Vége felé a helyőrség már a török őrségtől ottmaradt romlott tengerit és árpát ette... Végül már emberek és lovak egyaránt koplaltak és szomjaztak, sőt a romlott étel és poshadt víz miatt egyre több volt a beteg is. Nagy lázak, sőt deliriumok léptek föl a borzasztó hőségben."