A bécsi hadvezetőségnek Hercegovina megszállására nézve eredetileg az volt a terve, hogy a 2. és 3. hegyi dandár béke-törzs-állomásaikról Spalatóról és Zaraból a Narenta beömlés tájékán történő összpontosítás után az említett folyó mentén fölfelé Mostarra, az 1. hegyi dandár pedig Ragusából Trebinjére nyomuljon előre. Ez ellen az ottani éghajlati és helyi viszonyokat, valamint a hercegovinaiak mentalitását alaposan ismerő Jovanovič altábornagynak alapos aggályai támadtak s főleg a két különálló, egymástól meglehetősen messzefekvő csoportban tervezett felvonulás ellen emel szót s ehelyett azt kérte, hogy saját legjobb belátása szerint intézhesse a hadműveleteket. És szinte csodálatos, hogy az ily tekintetben rendszerint nagyon makacsnak mutatkozó bécsi hadvezetőség az altábornagy e kivánságához teljes mértékben hozzájárult.[1] Ehhez képest a Hercegovina megszállására rendelt 18. hadosztályból július 31-ig a 2. hegyi dandár Vrgoracnál, az 1. hegyi dandár Dragljanenál, a 3. hegyi dandár pedig Imoskinál összpontosult.

A hadosztály parancsnoka, báró Jovanovič altábornagy, a legvalószínűbb betörési irányban, a Narenta mentén, hol a lakosság szívós ellenállásra tett előkészületeket, csak tüntetett és eközben augusztus 1.-én az 1. és 2. dandárral Vrgoracnál, a 3-ikkal Imoskinál váratlanul a határon átkelve, hadosztályát Ljubuškinál szándékozott összpontosítani, hogy azután innen nem várt irányban nyomuljon a tartomány fővárosa, Mostar felé előre. Ez a kétségtelenül ügyesen kieszelt terv teljesen be is vált, amennyiben a hadosztály főereje augusztus 1.-én kardcsapás nélkül vonulhatott be Ljubuškiba, ahová 2-ika folyamán igen fárasztó menet után a 3. dandár is bántatlanul érkezett be.

Ennek hírére Mostarban nagy zavargás támadt, mire a lakosság és a török katonaság egy része a fölkelőkhöz csatlakozott, más része pedig elhagyta a várost.

[1] Woinovich Emil, In der Herzegovina című munkája 10. oldalán írja: „Ursprünglich war beabsichtigt, mit der 1. Gebirgsbrigade von Mostar (tévedés Ragusa helyett) nach Trebinje, mit dem Reste der Division Narenta aufwärts gegen Mostar vorzurücken. Bald kamen jedoch Nachrichten, welche es dem Feldmarschalleutnant wahrscheinlich ercheinen liessen, dass er in der Herzegovina auf Widerstand stossen werde. De nun die beiden erwähnten Einrückungslinien die wahrscheinlichsten waren und demnacht vermutet werden konnte, dass an denselben der meiste Widerstand zu finden sein werde, entschloss sich Feldmarschalleutnant Jovanovič, auf diesen Linien nur zu demonstrieren, mit der ganzen Division aber überraschend von Vrgorac über Ljubuski, auf bisher noch nie von regulären Truppen beschrittenen Pfaden nach Mostar vorzubrechen. Zum Gelingen dieses Planes gehörte es aber, die Täuschung beim Gegner möglichst lange aufrecht zu halten, was wieder absolute Geheimhaltung bedingte. In dieser Beziehung ging Feldmarschalleutnant Baron Jovanovič, gewitzigt durch die Erfahrung, sogar so weit, dem oberkommandanten der zur Okkupation bestimmten Truppen Feldzeugmeister Baron Philippovič, und dem Kriegsministerium die volle Einsicht in seine Pläne zu verwehren. Letztere Behörde setzte jedoch dessennungeachtet, und trotzdem die Anträge des Feldmarschalleutnants in Wien weder ganz verständlich, noch überzeugend waren, in der vollen Anerkennung seiner hervorragenden Befähigung unbedingtes Vertrauen auf ihm und liess ihm vollkommen freie Hand.”