A 39. dandárától megfosztott hadosztály[1] elővédjével szintén június 29.-én kelt át Samačnál gőzkomp segítségével a Száván s a rá következő két napon a hadosztály többi része is zavartalanul váltott előbb említett helyen partot. Miután a kincstári vonat az eső által felázott utakon felette nehéznek bizonyult, Szápáry altábornagy annak tehermentesítése céljából 100 országos fuvart harácsoltatott.

Egy július 30.-án Gradacačra küldött lovas járőr ellenállásra sehol sem talált, azonban hírül hozta, hogy a Majevica planina erdeiben állítólag fegyveres bandák szervezkednek.

A hadtest parancsnokság által kiadott menettáblázat szerint a hadosztálynak augusztus 6.-án Dolnja Tuzlát, 8.-án pedig Zvornikot kellett volna elérnie. A hadosztály augusztus 1.-ei menetének első része egészen simán folyt le, a menetcél előtt néhány kilométernyire az út azonban hirtelenül oly rossz lett, hogy a vonat csakis a végezred hathatós támogatása mellett juthatott el estefelé Gradačacba. Másnap az út még rosszabb volt, úgy hogy 30–40 embernek kellett egy-egy kocsinál segédkeznie,[2] minek folytán az oszlop meglehetősen kimerülten érte el 9 órai menet után a 22 km-nyire fekvő Dobrovicat.

[1] Horstenau Edmund, Tuzla und Doboj című munkája 6. odalán írja: „FZM. Frh. von Philippovič, in Sorge um die Hauptnachschubslinie Brod–Doboj–Sarajevo, trennte noch im letzten Augenblick die Brigade Kaiffel (39.) von der Kolonne Szápáry ab, in der Absicht, sie für den Schutz jener Lebensader zu verwenden. Auf diese Weise stellte die 20. Division eine starke Brigade von 8 Bataillonen, 2 Eskadronen, 24 Geschützen und einer technischen Kompagnie dar, eine Brigade, die freilich den Train einer ganzen Division – bis zu tausend Wagen – mitführen musste.”

[2] Horstenau id. m. 15.: „Am 2. August ging es weiter in die Wildnis der Majevica planina hinein; noch unter viel grösseren Mühsalen, als sie der Vortag gebracht hatte. Der Weg führte keinen Augenblick eben; er war noch schlechter, als jener von gestern, grundlos, schüpfrig, so dass kein Pferd weiterkam. Wieder mussten Bataillone herbei; 30–40 Mann bei einem Wagen, der oft mehr getragen als geschoben wurde. Dazu kamen noch die in diesem schluchtenreichen Gebiet so zahlreichen Brücken, von denen keine der schweren Last standhielt.”