A sziléziai háborúk lezajlása után Mária Terézia és Nagy Frigyes illetve országaik a kölcsönös megértés jegyében tartós barátságot kötöttek, melyet a napoleoni időszak folyamán kifejlődött egymásra utaltság érzete még jobban kimélyített és szorosabbra fűzött. Napoleon bukása után azonban Németország két vezető állama illetve a Habsburg- és a Hohenzollern-ház között, miután hasonló vágyak és célok, a régi német-római császárság visszaállítása mellett az egységes Németország feletti hegemónia kiküzdése fűtötték őket, csakhamar ismét újult erővel tört ki és hágott folyton magasabb fokra az antagonizmus, míg végre a fegyveres összeütközés kettejük között szinte kikerülhetetlenné vált.[1] De azért egyelőre mindkét fél tartózkodott a háború felidézésétől.

Az 1859. évi háborúban Poroszország vonakodott ugyan Ausztriának segítséget nyújtani, de ellene sem lépett fel. 1864-ben, bár a német szövetségi dolgokban Ausztria és Poroszország között már felette ellentétes felfogás uralkodott, azért mégis vállvetve léptek fel Dániával szemben, amelyet hamarosan le is győztek. Már a háború megindítása előtt, de még inkább befejezése után egészen világosan kitűnt Poroszország ama törekvése, hogy Schleswiget és Holsteint a porosz birodalomba bekebelezze, de hosszas tárgyalások után az 1865 augusztus 20.-án megkötött gasteini egyezségben végre abban egyeztek meg a felek, hogy egyelőre Holsteint Ausztria, Schleswiget pedig Poroszország fogja kormányozni, ellenben a birtoklás joga mindkét hercegségre nézve továbbra is közös marad. Egyúttal Ausztria Lauenburg birtokára vonatkozó jogáról 2,500.000 dán birodalmi tallérnyi kárpótlás ellenében Vilmos porosz király javára lemondott.

Nemsokára ezután Ausztria, anélkül, hogy előzően ezt Poroszországgal tudatta volna, a holsteini rendeket gyűlésre hívta össze, hogy az ország jövendő sorsa fölött döntsenek. Ebben a kérdésben tehát Ausztria ugyan a német szövetség intenciója szerint, de a gasteini egyezség ellenére járt el. Poroszország nyomban tiltakozott ez ellen, mire Ausztria 1866 február 7.-én azt a választ adta, hogy a bécsi császári kormány Holstein mikénti igazgatása tekintetében ellenőrzésnek alávetve nincsen.

Miután ezek szerint a két állam között a viszony olyannyira feszültté lett, hogy a fegyveres összetűzés most már szinte kikerülhetetlenné vált, mindkét fél azon volt, hogy mindenekelőtt a német szövetséges államokkal szemben fennálló helyzetét tisztázza. E célból Ausztria kormánya március 16.-án a német kormányoknál levő képviselői útján kérdést intézett, hogy abban az esetben, ha Poroszország nyilt szakítást idézne elő, számíthat-e azok hathatós támogatására. Erre Bismarck a porosz kormány megbízásából mintegy válasz gyanánt március 24.-én ugyancsak a német kormányokhoz körlevelet intézett, amelyben az osztrák hadikészülődésekre utalva, ellenkészületek megtételének szükségét hangoztatta és határozott választ kívánt arra nézve, hogy vajjon és mily mértékben számíthat Poroszország azok jóakaratára. Egyben azt is tudatta Bismarck, hogy kormánya a német szövetség újjászervezésére (Reform der Bundesverfassung) vonatkozó javaslatát röviden előterjeszti, amelynek lényegesebb rendelkezése Ausztriának a német szövetségből való kizárása volt. Ausztria berlini követe, gróf Károlyi, e körlevélre március 31.-én válaszolt és az említett hadikészülődéseket Ausztria részéről minden alapot nélkülöző ráfogásnak jelentvén ki, egyúttal formaszerűen is kijelentette, hogy Őfelsége a császártól távol áll a gondolat, hogy Poroszország ellen támadólag lépjen fel. Erre a porosz kormány április 6.-án kijelentette, hogy Ausztria hadikészülődései folytán március 28.-án kénytelen volt az ország biztonsága érdekében szükséges rendelkezéseket megtenni, de a porosz király is távol állt attól, hogy támadó háborúra gondoljon.

Miután mindezek ellenére a háború kitörése közelfekvőnek látszott, Bécsben nagy súlyt helyeztek Magyarország megbékítésére is. E célból alakult meg a gróf Belcredi-kormány, amelyben Magyarországot Eszterházy Móric képviselte. Ámde mielőtt a kiegyezés létrejöhetett volna, kitört az osztrák-porosz-olasz háború.

Közben, miután Poroszország Holstein megszállására csapatokat küldött, a német szövetség Ausztria mellett foglalt állást s hadseregének Poroszország ellen való mozgósítását határozta el, mire Poroszország kilépett a szövetségből és gyors és megfeszített fáradozására egy új északnémet szövetség alakult, amelybe Hessen, Hannover és Szászország kivételével, az északi német államok mind beléptek. Most aztán Poroszország Hessent és Hannovert azonnal megszállta, Szászország ellen pedig megfelelő hadsereget küldött. A kitörő háborúban tehát az északi német államok az említett három kivételével Poroszország mellett az említetteken kívül a déli és közép német államok ellenben Ausztria mellett állottak s ily módon a helyzet Ausztriára nézve lett volna kedvezőbb. De a nagyeszű és erősakaratú Bismarck tudott módot találni ennek hathatós ellensúlyozására, mert április 8.-án megkötvén Olaszországgal az Ausztria együttes megtámadására vonatkozó szövetséget, ezáltal a két szövetséges nemcsak erősebb lett Ausztriánál és szövetségeseinél, hanem előbbit egyúttal ama fölötte kellemetlen helyzetbe is hozta, hogy egyszerre két hadiszínhelyen kellett háborút viselnie s így erejét e sorsdöntő időben megosztani volt kénytelen. Olaszországot főleg Velence megszerzésének vágya birta rá arra, hogy Poroszország pártjára álljon. Azonkívül meg kell még jegyeznünk, hogy az osztrákok szövetségesei közül csak Szászország csatlakozott minden kétséget kizáróan Ausztriához, míg a többi államok önálló s többé-kevésbé határozatlan fellépést tanúsítottak s inkább csak saját érdekeiket iparkodtak megóvni.[2]

[1] Moltke írta a következő klasszikus sorokat a német nagyvezérkar által az 1866. évi háborúról kiadott mű előszavába: „Die geschichtliche Entwicklung hatte zwei zugleich europäische Mächte in Deutschland erwachsenlassen, jede zu gross, um sich der andern unterordnen zu können. Auf dem Gleichgewicht beider, also auf der künstlichen Spannung zweier sich aufhebender Kräfte, beruhte die Existenz der Kleinstaaterei im übrigen Vaterland.” – Horsetzky, Feldzüge der letzten 100 Jahre, 277: „Die inneren Ursachen des Krieges lagen in dem Wettstreite Oesterreichs und Preussens um die Vorherrschaft in Deutschland. Die äussere Veranlassung über die in den Herzogthümern Schleswig und Holstein einzuführende Verwaltung.”

[2] Österreichs Kämpfe im Jahre 1866. Osztrák vezérkari mű. – Grosser Generalstab, Der Feldzug von 1866. in Deutschland, Porosz vezérkari mű. – Oscar von Lettow-Vobeck, Geschichte des Krieges von 1866. in Deutshcland. – Horsetzky, Die Feldzüge der letzten 100 Jahre. – Friedjung, Der Kampf um die Vorherrschaft in Deutschland. – Rónai Horváth, Az újabbkori hadviselés történelme, 488–490. – Balás György, Az 1866. évi osztrák-porosz háború. – Breit József, Az egyetemes hadtörténelem vázlata, II, 341–342.