Miután Károly Albert június 14.-én a Verona előtt összpontosított, az ellenség akkori erejével szemben jelentékeny túlerőben lévő hadseregével Radetzkyt megtámadni nem tartotta tanácsosnak, csöppet sem csodálkozhatunk azon, hogy utóbb ezt megtenni még kevésbbé volt hajlandó, kivált miután tudhatta, hogy az osztrák fővezér szinte nap-nap mellett újabb erősbítéseket von magához. Ennek ellenére a június közepén kialakult helyzet szerint Radetzkynek az olaszok 75.000 főnyi erejével szemben az általa összeállított 5 hadtestben alig volt többje 55.000 embernél, mindkét részen nem az ütközet-, hanem az élelmezési létszámot véve a számítás alapjául. Ilyenformán a szárd király, csupán a kölcsönös létszámviszonyokat véve tekintetbe, nyilt mezőn és még mindíg bátran felvehette volna a küzdelmet ellenfelével. Ámde a morális tényezők nagyon is az osztrákok javára billentették le a mérleg serpenyőjét s ez adja meg a magyarázatát a szárd hadvezetőség nagyfokú passzívitásának. Csakhogy a mazzinisták folytonos nyomása folytán valamit mégis tenni kellett s így született meg Mantua körülzárásának eszméje. Mi ezt természetesen egy 75.000 főnyi hadsereg számára méltó célnak el nem ismerhetjük; ez csak olyasféle, szoroltságban megfogamzott elhatározás volt; a fennálló viszonyok között helyes gondolkodás mellett igazi méltó ellenfeléül és hadműveleti célul Károly Albert és hadserege csakis Radetzkyt és hadseregét tekinthette. Amíg ezt legyőzni nem sikerült, addig a háború sorsa el nem dőlhetett.

Radetzky teljesen tisztában volt ennek az elvnek a helyességével s így elejétől végig, tehát most is, nem holmi várak és erődített helyek megvételén, hanem azon törte az eszét, hogyan kellene és lehetne legkönnyebben a szemben álló ellenséget döntő küzdelem, döntő csata révén legyőzni, megsemmisíteni. Ez nem kontár, hanem igazi nagy hadvezéri gondolat. Ebből az elhatározásból támadt ama három, illetve mivel a július 22-iki rivolii ütközet is annak keretébe tartozik, négynapig tartó és végeredményben az egész háború sorsát eldöntő küzdelem, amelyet a custozzai első csata elnevezés alatt szoktak összefoglalni.

Az olasz hadsereg felállitási módja két egyforma erős csoporttal és középen egy összekötő hadosztállyal, szintén legkevésbbé sem mondható szerencsésnek. Ez a felállitási mód szinte biztatta, hivogatta, csalogatta Radetzkyt az áttörés megkísérlésére, bár tudta, hogy a lőtechnika akkori már elég fejlett volta mellett az áttörés a legmerészebb és legnehezebb támadási formák egyike. Ennek tudatában akarta eleinte a már egyízben megkísérelt, de nem sikerült oldaltámadást megismételni, mely kétségkívül elivleg jóval könnyebb és hatásosabb támadási formának tekinthető.

A governoloi epizód meglehetősen hátrányos színben tünteti fel az abban részt vett osztrák csapatokat. Hogy világos nappal meg hagyta magát lepetni, az semmivel sem menthető. Bavanak pedig megint alkalma nyilt, hogy ismét legalább egy csekélyke kis győzelmi hírrel örvendeztesse meg legfelsőbb hadurát és királyát.