A balul végződött komáromi második csata, melynek lefolyását Görgey a vár sáncairól szemlélte, ez utóbbit arról győződtette meg, hogy a parancsnoksága alatt álló sereg képtelen az osztrákokon áttörni s hogy ennélfogva azzal a tervével, melynek sub rosa már a június 28-án a kormányhoz írt levelében, valamint a július 6-iki tanácskozások alkalmával is[1] kifejezést adott, hogy t. i. serege számára a hadi szinhelyet a többi seregrészektől elváltan és a kormánytól függetlenül a dunántúli vidékre teszi át, fel kell hagynia. E helyett csak kettő között maradt a választás: vagy az egész sereggel továbbra is Komáromnál megmaradni, mely esetben azonban az oroszok előnyomulása folytán annak mielőbbi teljes bekerítése előrelátható volt, - vagy pedig egy megfelelő résznek a várban való visszahagyása mellett, a többivel az ellenségtől még szabad irányban, a Duna balpartján elvonulni. A még a csata napján este megtartott haditanács az utóbbi mellett döntött s egyidejüleg határozatba ment, hogy Klapka a II. és VIII. hadtesttel összesen 22 zászlóaljjal, 12 lovas századdal és a várágyúkon felül még 48 tábori ágyúval, összesen mintegy 20.000 emberrel Komáromban maradjon, míg Görgey az I., III. és VII. hadtestet, valamint Görgey Ármin hadoszlopát, mely seregtestek állománya 35 zászlóaljat, 45 lovas századot és 140 löveget, összesen mintegy 27.000 embert számlálhatott, a déli sereggel leendő egyesülés végett a Duna balpartján vezesse el. Ehhez képest Görgey Ármin hadoszlopa mint elővéd július 12-én esti 7 órakor indult el az elsáncolt táborból, hogy Bátorkeszire vonuljon. Ezt 8 órakor este az I. hadtest, 9 órakor a III. hadtest, éjfélutáni 2 órakor pedig a VII. hadtest követte.
Július 13-án este 6 órakor Görgey Ármin hadoszlopa és mögötte Nagy Sándor hadteste Bélán, Nánán és Kövesden át, ahol a Garamon, továbbá Helembán át, ahol az Ipolyon kelt át, Szobra folytatta útját; Leiningen hadteste éjfélkor, Pöltenbergé pedig 14-én hajnali 5 órakor kelt útra, hogy ugyanazon vonalon haladva, Damásdra vonuljanak. Az eddigi menet, bár Haynau elég jókor értesült Görgey elvonulásáról, mindennemű ellenséges behatáson kívül volt végrehajtható.
A menet további folytatására Bayer a következő hadintézkedést bocsátotta ki: 182. sz. A vezérkar főnökétől. A VII. hadtestnek helyben. Kelt Damásdon, július 14-én 1849. Este 81/2 órakor. Mind a három hadtest folytatja menetét Vác felé. Ennek oly módon kell történni, hogy a csapatok minden pillanatban harci sorba fejlődhessenek; miért is minden podgyásznak hátra kell maradni. Görgey szárnyaló csapatja és az I. hadtest, melyeknek egyidejüleg és a legteljesebb összhangzásban kell működniök s egymást támogatniok kell, még ma (14-én) este 9 órakor indulnak Szobról Zebegényen és Nagy-Maroson át Kis-Marosra; nagyobb hézagokat tartanak az osztagok közt és a legnagyobb csöndben menetelnek. Kis-Maroson, ahova ők reggeli 2 óra tájban érnek, pihenő tartatik, és ha lehet, bor vagy pálinka osztatik ki a legénység közt. Reggeli 4 óra felé mind a két hadtest Veröcén át folytatja útját Vácra, ahol Hétkápolna mellett szállnak táborba, - arccal Pestnek. A III. hadtest holnap, július 15-én reggeli 2 órakor – a VII. hadtest pedig reggeli 4 órakor indulnak harci készültségben és valamennyi podgyász hátrahagyásával Mária-Nosztrán és Toronyán át Kis-Marosra s innen mind a két hadtest utána megyen az I. hadtestnek Veröcén át Vácra, ahol a folyó hó 12-én kiadott hadintéző parancsban kitűzött táborhelyét foglalja el. Ha a III. hadtest menetközben ágyúzást hallana a Duna vagy Kis-Maros felől: akkor menetelét siettesse és az esetleg csapatjainkat szorongató ellenségnek oldalában jelenjen meg. Azontúl a megint előre törekvő I. hadtestünket kövesse mint közvetlen tartaléka. A lőszer tartalékok illető hadtesteikkel együtt menetelnek; a lőszeri főtartalék közvetlenül a VII. hadtest után; s azután következnek mind a három hadtest élelem- és abrakszállító szekerei. A három hadtest összes podgyászos- és magánkocsijai holnap, július 15-én reggeli 9 órakor innen Mária-Nosztrának Toronyára mennek, ahol a főporkoláb Koch százados által együvé gyűjtetvén, bevárják a továbbindulás parancsát. Minthogy az élelmezési és abrakvivő szekerek hátramaradnak a VII. hadtest mögött: annálfogva még ma este minden embert el kell látni egy napra való kenyérrel és minden lovas embert azonfelül a holnapra való lóadaggal. A hadoszlopok szerezzenek megbízható kalauzokat. A főhadiszállás Mária-Nosztrán át Toronyára megyen és Vácra jön, mihelyt ez be lesz véve. Az őrsi és őrjárói szolgálat mai éjszakára a következő: A III. hadtest az Ipoly mentében lefelé s a Duna mentén Zebegény felé állítja ki az őrsöket és Zebegényen túl cirkáltat. A VII. hadtest az Ipoly partján fölfelé ezer lépésnyire Damásdon túl állít őrsöket; cirkálói pedig Mária-Nosztráig járnak. Bayer sk. ezrdes.”
A menet intézkedésszerűen hajtatott végre és Nagy Sándor Görgey Ármin hadoszlopával az élen július 15-én korán reggel ért Vác elé, ahonnan Bébutov gyenge különítményét csakhamar kiszorította. Ez utóbbi egy ideig a magyarok által üldöztetve, egészen Kis-Ujfaluig húzódott vissza; Nagy Sándor erre hadának zömével Hétkápolna közelében a Gombáspataknál foglalt állást, a Bébutov üldözéséről visszatért előcsapatokkal pedig a dukai hegyet (a Duka és Sződ helységek közötti, részletes térképen Pokolvölgynek jelzett, akkoriban pedig a lakosság által Csöröghegynek nevezett magaslatot) szállotta meg.
Mihelyt Rüdiger Bébutov visszavonulásáról értesült, azonnal parancsot küldött Sass altábornagynak, miszerint gyalogságát Gödöllőnél hagyva, lovasságával és tüzérségével Vác irányában nyomuljon előre, Bébutov közvetlen támogatására pedig Kis-Ujfalu felé reggel 9 órakor báró Offenberg altábornagyot rendelte ki saját lovas hadosztályával és a 2. lovas hadosztály 1. dandárával.
Sass altábornagy a vett parancs betűszerinti teljesítése helyett tanácsosabbnak tartotta a parancsnoksága alatt álló egész elővéddel előrenyomulni, amellyel déltájban Sződre ért. Amint ezt a dukai hegyen álló előörscsapatok észrevették, Nagy Sándor a vett jelentésre gyorsan előrerendelte Görgey Ármint zömével a Gombás patak mentén elfoglalt állásából, hogy a dukai hegyet és az onnan Sződ felé húzódó szőlőket lehetőleg még az oroszok előtt erősebben megszállja; ámde mire az erősbítések a dukai hegy közelébe értek, a kozák rajok már leszorították onnan a magyar előcsapatokat s így Görgey Ármin harcolva Vác felé hátrált, ahol időközben Nagy Sándor a vasúti töltés mögött igen előnyös állást foglalt hadtestével. Sass támadása eleinte, bár a magyar tüzérség okozta áldozatok árán, de mégis előbbre jutott, midőn azonban délután 3 órakor Leiningen is beérkezett hadtestével s Vácot megkerülve, a Törökhegy lejtjén az ellenség jobboldala felé előnyomulni kezdett, Sass kénytelen volt további előnyomulását beszűntetni.
Ekkor érkezett Offenberg altábornagy a Bébutov különítménnyel a harc szinhelyére s lovasságának egy részét nyomban támadásra rendelte a magyarok jobb szárnya ellen. Nagy Sándor az orosz lovas tömegek felfogására a Császár huszár ezredet rendelte előre, amely azonban az óriási túlerőnek természetszerűleg ellent nem állhatván, visszaveretett. Csakhogy most a magyarok födötten álló tüzérsége kereszttüzbe fogja az ellenséges lovas tömegeket, mire azok a további támadó előnyomulással szintén felhagyni kénytelenek. Ekközben Rüdiger is a csata szinhelyére ér és a harcvonal jobbszárnyát 1 lovas ezred és 1 lov. üteg által, a balszárnyat pedig 2 üteggel erősítette meg, egyébként azonban gyengesége érzetében minden komolyabb lépéstől tartózkodott. A magyar csapatok a megelőző erőltetett éjjeli menetek által szintén sokkal inkább ki voltak fáradva, semhogy még aznap komoly támadást kezdeményezhettek volna s így a felek mindegyike inkább csak estig tartó, de különben hatástalan ágyúzással iparkodott az ellenfélnek imponálni, amikor is Rüdiger jobbnak látta csapatjait a hatásos tüzkörletből visszavonni és csak a dukai hegyet és a sződi szőlőket hagyta továbbra is gyenge előcsapatok által megszállva.
Az oroszok e napon 80 halottat és 120 sebesültet vesztettek s azonkívül tüzbe hozott ütegeik nagyobb részénél a lövegek fele le volt szerelve. A magyarok vesztesége ismeretlen.
[1] Lásd e kötet 92. és 102. oldalán.