Buda bevételével a magyarság ügye sikerének tetőpontját érte el; de egyúttal ez képezte dicsősége elalvó mécsének utolsó nagy és fényes fellobbanását is, mely szinte előre vetette árnyékát, mely nem újabb sikerek és eredmények, hanem a bukás és megalázás sötét örvénye felé sodorta a nemzetet. A vészfelhők már a hosszúra nyúló ostrom utolsó időszakában tornyosultak egymásra, minek oka részben a függetlenségi nyilatkozatban – mely ha nem is idézte elő az akkor már elhatározott orosz intervenciót, de bizonyára siettette azt – másrészt a szintén abból kifolyólag az ország kormányzója és a sereg fővezére között újabban keletkezett meghasonlásban, nemkülönben ez utóbbi és a többi seregvezetők között meg-megújuló és a teljes összeférhetetlenségig fokozódó torzsalkodásban keresendő. Pedig ha valaha, úgy bizonyára most, az óriási túlerő veszélyével szemben volt szükség egységre az akaratban és kivitelben egyaránt, lévén az a siker egyedüli és elengedhetetlen feltétele. Így azonban önmagában pártokra szakadva, bármily önfeláldozással és bámulatos kitartással védekezett is Magyarország, két nagyhatalom együttes erőkifejtésének sokáig ellen nem állhatott s a mielőbbi gyászos vég szinte előrelátható volt.

A pártoskodásnak és torzsalkodásnak mindent megmételyező kórsága és réme mindenek előtt a legfelsőbb vezetők körében és a hadügyminiszterium kebelében ütötte fel átkos fejét. Miután Mészáros a függetlenségi nyilatkozat folytán április 15-én hadügyminiszteri állásáról lemondott, helyette Kossuth, mint tudjuk,[1] Görgeyt, állítólag azzal a titkos célzattal, hogy ez utóbbit a hadseregtől eltávolítsa, kinálta meg a hadügyminiszteri tárcával, aki azt el is fogadta, kikötvén azonban magának, hogy egyelőre a seregnél maradhasson, mely időre a hadügyminiszteriumban helyettesítése válván szükségessé, erre az állásra Klapka tábornok szemeltetett ki. Ez május 5-én Debrecenbe érve, vas szorgalommal és ambicióval látott hozzá feladata megoldásához s főtörekvése már kezdettől fogva a következőkre terjedt ki: hogy a hadsereget minél előbb a lehető legnagyobb állományra emelje és hogy az egyes seregparancsnokok szorosan a hadügyminiszter parancsai és útmutatásai nyomán, az általa kidolgozandó egységes hadműveleti terv értelmében folytassák hadműveleteiket, nem pedig mint eddig, hogy kiki úgyszólván saját szakállára, kénye-kedve és belátása szerint cselekedjék.

Ami a sereg állományának kiegészítését illeti, az a hadügyminiszteri változás idejében már folyamatban volt, amennyiben Kossuth az ország kormányzójává történt kikiáltása után legelső teendőjének tartotta a hadsereg kiegészítéséről és szaporításáról gondoskodni, micélból különben már március 25-én az országgyűlés elé törvényjavaslatot terjesztett be, melynek értelmében az 1848. július havában megszavazott 200.000 újoncjutalék még ki nem állított hátralékos részének, nemkülönben az ezenfelül még újonnan kiállítandó 50.000 főnyi újonchadjutaléknak toborzás s ha ez kellő eredményre nem vezetne, sorshúzás útján leendő kiállítása rendeltetett el.

Ezen újoncokból 12 új, 92–103 számmal jelzendő honvédzászlóalj alakítása terveztetett, melyekhez később még 3 önkéntesen alakult zászlóalj járult. Hogy a zászlóaljparancsnokok névsora lehetőleg teljes legyen, pótlólag itt közöljük a zászlóaljak számának feltüntetése mellett az illető tisztek neveit, akik az első parancsnokok előléptetése vagy más úton történt fogyatékba jutása folytán azok helyébe léptek s akiket esetleg eddig felemlíteni alkalmunk még nem volt.[2] 1. zászlóalj, Posta Ferenc őrnagy, 3. Bobics János ezredes, később Földváry Károly, 4. Glasz Hugó, 7. Udvarnoky Béla, 8. Igmándy Sándor, 9. Elek Ferenc, később Sándor Kálmán, 12. Klement György, 13. Keresztes Lajos, 18. Duschek Nándor, 23. Pongrácz László, 25. Kernpotich Aurél, mindnyájan őrnagyok. 26. Böjthi György alezredes, 27. Csutak Kálmán, 28. Huszóczky Dénes, 29. Asztalos Sándor, 31. Puhl József, 35. Bangya János, később Andorfi Károly, 36. Dobay Ágost, 38. Erdődy Ferenc, 39. Gira Ádám, 40. Horváth József, 41. Barcza Boldizsár, később Soltész György, 42. Kubinyi M., később Szabó József, 43. Karove Antal, mindnyájan őrnagyok; 44. Straube Károly alezredes, később Stettina György, 54. Gyulai Szabó Gusztáv, 55. Baróthy László, 56. Kisfaludy Móric, 57. Greskovics Sándor, 60. Stojanics Miklós, mindnyájan őrnagyok.

Továbbá a február végéig alakult 63-72. zászlóaljaknál és pedig: 63. Egyed Ignác, később Grosz Ferenc, 64. Rutkay István, mindnyájan őrnagyok; 65. Királyi Pál, később Kökényessy László alezredes. 66. Balogh János, később Gózon Lajos. 67. Niuny, 68. Zurich Ferenc, később Martini Róbert, 69. Földváry György, 70. Kun Géza, 71. Szász János, később Jausz Imre, 72. Koczó Károly, később Bokori őrnagy.

Április hava folyamán főleg Erdélyben állítottak fel új zászlóaljakat, a székely határőrzászlóaljak pedig csak számot cseréltek.[3] Így keletkezett a 73. zászlóalj kolozsvári önkéntesekből, parancsnoka Damaszkin György őrnagy; a Máriássy-sorezred 3. zászlóaljból alakult 76-86. számú zászlóaljak, parancsnokai a zászlóaljak számszerinti sorrendjében: Sándor László, Weber János, Péchy Gyula, illetőleg később Kabos Károly, Papp Vilmos, Simon, Endes József, Kovács Ignác, Sárosy Ferenc, Nagy Dániel őrnagy, Szabó Nándor alezredes. A 86. zászlóalj, valamint a marosszéki és szatmári önkéntesekből alakult 87. és 88. számú zászlóaljak parancsnokai ismeretlenek; a 89. zászlóalj parancsnoka Szupper Ágost, a 90-iké Keményfy József, a 91-iké Bay Bertalan őrnagy.

A Bem alkotta 10 székely nemzetőr zászlóalj parancsnokai:[4] 1. Incze Gergely, 2. Leszák Lajos, 3. Magyary Ferenc, 4. Rindsmaul Béla, 5. Hild Ferenc, 6. Jánosi József; a 7-10. zászlóaljak parancsnokai ismeretlenek.

Május hava folyamán alakultak:

Önkéntesekből alakult:

Az utóbb közölt zászlóaljakból a 92-94. és 101-103. zászlóaljak a Szegeden gróf Hadik Ágoston ezredes parancsnoksága alá helyezett s a déli hadsereg támaszául szánt I. tartalék-hadosztállyá egyesíttettek. Az Esztergomban Pulszky Sándor ezredes parancsnoksága alatt alakuló s a dunai hadsereg támogatására szolgáló II. tartalék-hadosztályhoz a 95-100. zászlóaljak nyerték beosztásukat. E tartalék hadosztályok mindegyikéhez még 4-4 huszár század és 1-1 hat- és 1-1 tizenkétfontos üteg osztatott be.

A Buda alá történt elvonulás előtt a régi sorezredek zászlóaljai szintén önálló honvéd zászlóaljakká lettek. Így keletkezett:[5]

A nyári hadjárat kezdete előtt alakultak még a:

A lovasság szervezése szintén örvendetesen haladt előre úgy, hogy a lovas századok száma a nyári hadjárat derekán a 158-at érte el. Az Erdélyben tervezett 19. huszárezred felállítása egyelőre függőben maradt.

A tüzérség május hava folyamán szintén jelentékenyen szaporíttatott.

Pótlólag meg kell még említenünk továbbá, hogy már a magyar főhadseregnek a Duna, illetőleg a fővárosok felé történt előnyomulása alkalmával, március közepe táján Szemere Bertalan, felsőmagyarországi országos biztos és a honvédelmi bizottmány tagja a kormánytól felhatalmazást nyert egy úgynevezett „védsereg” szervezésére. E sereg 8 osztályának rendeltetése volt: rendes hadaink hátának fedezése, illetve a netán észak felől az országba betörő ellenséges hadoszlopok feltartóztatása. A főbb pontok, melyek szerint Szemere védseregét alkotni kívánta, saját emlékírata szerint a következők: A védseregnek, hogy céljának megfeleljen, legalább 3000-re kell szaporíttatnia. A tér, melyet meg kell védenie nagy, de oly csoportokba lehet e sereget felosztani, hogy a hegyi útakon keresztül, az ellenség szeme előtt is 2-3 nap alatt bárhol összpontosíthatja magát e nagy téren. E végből szükséges, hogy minden osztályban, minden illető megyebeli legyen, kik ismerjék a rejtett ösvényeket. Egy osztály áll 500-ból, önálló vezérkapitány alatt. Mindenik osztálynak saját vidék jelöltetik ki. A szomszéd vezérek folytonos összeköttetésben és érintkezésben lesznek egymással, velem s az illető tábori fővezérrel. Az osztályok feloszolnak apróbb-nagyobb csapatokra. Ezért mindenik osztályban még egy kapitány és összesen 5 fő- és 5 alhadnagy leend, hogy minden 50 emberre egy főtiszt jusson. A védseregbeli legalább 1 s legfölebb 4 évre tartozik vállalkozni. Minden 1 évre, apró szükségesek bevásárlására 5 p. frtot kap. Ezenkívül szűrfélét és csizmát … Az ellenségtől elvett mindenféle zsákmány a védseregé …A védsereg katonai fegyelem és hadi törvények alá van helyezve stb.” Május hava folyamán csakugyan meg is alakult a védsereg s állománya rövid idő alatt 4300 főre szaporodott fel. Az egyes osztályok következőleg alakultak:

Szemere védseregével majdnem egyidőben március végén a hadügyminiszterium Kazinczy ezredes parancsnoksága alatt egy új, XIX. Számmal jelzett hadosztály felállítását határozta el, melynek feladata volt az ország határát Zempléntől egészen Mármarosig bezárólag őrizni és esetleg megvédeni. E Zurics Ferenc és Lázár Vilmos őrnagyok által vezetett 2 dandárból álló hadosztály parancsnokságát később Kazinczy ezredes vette át.

Midőn április elején a Hammerstein lov. tábornok által Windischgrätz támogatására szánt Vogel hadtest elővédje Eperjes felé tolatott előre,[6] az ország kormánya Kassa körül egy újabb hadtest felállítását rendelte el, melyet eleinte Bikkesy ezredes vezérletére bízott. Ez és Kazinczy hadosztálya képezte magvát az úgynevezett északi hadtestnek, melynek parancsnokságát április végén Dembinski altábornagy vette át. A IX. számot nyert északi hadtest 4 dandárra tagozódott, melyeknek parancsnokságait Bulharyn ezredes, továbbá Jaszwitz, Lázár és Zurics alezredesek voltak hivatva átvenni. Dembinski mintegy 8000-nyi hadtestével a Vogel hadtesttel szemben egyelőre védőleg akart viselkedni s csupán a kilátásba helyezett tetemes erősbítések beérkezte után szándékozott támadólag fellépni és annak folytatása gyanánt Gácsországba betörni, hogy honfitársait szintén fegyverfogásra és általános felkelésre bírja, mihez első mámorában nem csekélyebb reményeket fűzött, mint hogy ezen vállalata által nemcsak az osztrákokat hátban fenyegetni, hanem még esetleges orosz betörésnek is gátat vetni képes leend. Kossuth eleinte ráállott a tervre, melyet azonban május közepén a minisztertanács mint céltalant és kivihetetlent elvetett, minek folytán Dembinski nemsokára megvált állásától.

Amint a fent közöltekből látható, az ország kormánya a véderőnek szaporítása körül megfeszített tevékenységet fejtett ki; a hadsereg felszaporodásával azonban a fegyverek gyártása sehogy se volt képes lépést tartani s így Klapka május 10-én, s miután annak foganatja nem volt, május 24-én egy újabb felhívást intézett az ország lakosságához a magántulajdonukat képező fegyverek beszolgáltatására. Ám úgy látszik, ennek sem volt eredménye, minek folytán Kossuth május 27-én egy igen erélyes hangú rendeletet bocsátott ki a fegyverek beszolgáltatása tárgyában, melyben többek között kijelenti, hogy „akik a birtokukban levő alkalmatos fegyvert készséggel előadni vonakodnának, vagy talán azt el is rejtenék: hazának függetlensége biztosításának csonkítói s az ellenség orgazdái gyanánt fognak tekinteni s a legszorosabb feleletre vonatni.”

Már e rendelet különös hangjából is látható, hogy ekkor már a hazát fenyegető veszély igen nagy lehetett és tényleg úgy is volt, mert az orosz beavatkozás ténye már nemcsak valószinű, hanem majdnem bizonyossá kezdett válni. E fenyegető veszély súlyának hatása alatt bocsátotta ki a kormány május 18-ikáról keltezve kiáltványát a nemzethez, melyben a haza minden bárminemű fegyverfogható polgárát az oroszok elleni keresztes hadjáratra szólította fel.

Klapkának legkiválóbb gondját a hadügyminiszteri állás elfoglalása után az egységes főhadműveleti terv megállapítása képezte, melyet hamarjában ő maga ki is dolgozott úgy, hogy azt már május 12-én a minisztertanács elé terjesztette, mely azt el is fogadta. Ezután Klapka a minisztertársai és az ország kormányzója által elfogadott tervvel május 15-én Görgey svábhegyi főhadiszállására sietett, aki ahhoz, legalább szinleg, szintén hozzájárulását jelentette ki. A véglegesen megállapított haditerv szószerinti szövegében a következőleg hangzott:

Honvédelmi tervezet az osztrákok és oroszok betörése ellen.

Az ellenséges erők túlsúlya parancsolja – a szükséges erősbítések megérkeztéig – a következő védelmi állásokat: Komárom mint erődített tábor az I., VII. és VIII. hadtestnek 30.000 emberével, gátat vet az osztrák hadsereg előnyomulásának. Vár- és hadparancsnok Klapka tábornok, Ad-latus Assermann alezredes.

A II. és III. hadtestnek Aulich tábornok alatt – külön csapatküldések által a Duna balparton összeköttetésbe tévén magát Dembinski altábornaggyal (a jobbszárnnyal Dukla irányában) és Komárommal – a Nyitránál foglal állást. Ezen egyesített két hadtestnek, melyek alkalmasint csakhamar az utána érkező erősbítések által a főhadsereggé fogják kinőni magokat, feladata egyelőre ez lesz: a Duna balparti ellenséges erők sakkban tartása és megfigyelése, a Bányavárosok fedezésére és oly állodásnak megtartása, melyből az erősbítések megkezdése után könnyen lehessen megint az offensivába általmenni. Hátrálási vonal: Vác felé, vagy Miskolc felé, aszerint, amint a körülmények parancsolják.

Kmethy hadosztálya a fővárosok visszafoglalása után Veszprém felé tart s innen lép összeköttetésbe Komárommal. Ezen száguldóhad feladata: a Duna jobbparti vidékeket fedezni; végre ha Bem tábornok a Dunát átlépi, az összeköttetést ő közte és Komárom közt a lehető leggyorsabban eszközölni. Hátrálási vonala: Buda felé. Ha Buda be nem vétetik,[7] Kmethy e miatt marad ezen erősség további körülzárására, itten minden erősbítéseket, amit csak lehet, magához von és veszélyeztetés esetén Esztergomon vagy Pesten át keresi összeköttetését a főhadsereggel.

A felsőmagyarországi hadsereg (Dembinski altábornagy) kisebb része a hegyszorosokat Felső-Magyarországon, a zöme pedig mindig összeköttetésben a főhadsereggel, a Felső-Vágot és a Nyitrát tartja szemmel. Az ő rendelkezésére marad Zurics alezredesnek a Mármarosban és Beregben alakuló hadosztálya (a későbbi Kazinczy hadosztály). Hátrálási vonala: Miskolcon át a Tiszához.

Aradvár és Temesvár ostromlására, továbbá a Bánát és Bácska biztosítására ottlent marad Perczel tábornok a maga hadteste felével és Vécsey tábornok hadtestével.

Bem tábornok a maga csapatjával s a Perczel-féle hadtest másik felével beveszi Titelt, a Péterváradot körültáborló ellenséges had ellen intézendő támadás által ezen várat felmenti; azután a Duna balpartra visszatérvén, a folyam mindkét oldalán fölfelé nyomul; ott és akkor, ahol és amikor a körülmények engedik, eszközli a maga átkelését, ellenesetben csatlakozik a fősereghez, melynek fővezérlete ez esetben őrá ruháztatnék át.

A tartalék – Dessewffy tábornok – egyik hadosztályával – Hadik – a Közép-Tiszánál, a másikkal – Pulszky Sándor – a Felső-Tiszánál foglal állást, itt teljesen szervezkedik és várja a hadügyminiszterium további rendelkezését.

Erdélyben Czetz tábornok vezényel, kinek főgondja marad, az oláh lázadást végkép elnyomni, Gyulafehérvár meghódítása és tetemes segítségek küldözése Magyarországra.

Kelt Debrecenben május 21-én, 1849. Az ideiglenes hadügyminiszter Klapka s. k. tábornok.

Klapkának ez a terve tehát egyelőre tisztán védőleges magatartást írt elő, melyből később, az erőknek jobb egyesítése után esetleg támadásba kellett átmenni; az utóbbinak gyors megvalósulhatását azonban, már maga a főhadműveleti terv is szinte lehetetlenné tette, amennyiben a főtámadósereg főparancsnokául kiszemelt Bemnek a Felső-Dunához leendő beérkezte előtt, már magában véve is majdnem egy egész hadjáratnyi teendőnek elvégzését hagyja meg. Bátran állíthatjuk egyszersmind, hogy Klapka azáltal, hogy a különféle hadiszinhelyeken levő seregrészeket a maguk szétdaraboltságában továbbra is meghagyta, még a főhadműveleti terv alapindító okául szolgáló azon célt, hogy az egyes seregrészek műveleteiben egységet hozzon létre, sem érte el; Klapka, Aulich, Dembinski, Perczel és Bem a főhadműveleti terv értelmében is tulajdonképen mindmegannyi önálló, független seregparancsnok maradt, csupán arra utalva, hogy egymás között összeköttetést tartsanak. Nem lett volna-e jobb és célszerűbb már kezdettől fogva minden egyebütt nélkülözhető seregrészt a Felső-Duna mentén egy erős, hatalmas főhadsereggé egyesíteni? Mellyel az osztrák fősereg ellen, még mielőtt az a még csak készülőfélben levő orosz segélynyujtásra számíthatott, döntő csapást kellett volna megkísérleni. Bizonyára most kinálkozott utoljára, nem hetek mulva, mint Klapka számítá, az alkalom, hogy a Buda hosszadalmas ostroma által amúgy is elveszített drága idő a félbeszakadt támadó műveletek folytatása által helyrepótoltassék.

Feltűnő továbbá, hogy Görgey személye a főhadműveleti tervben egyáltalában nem szerepel; ez pedig határozottan az utóbbinak tudtával és beleegyezésével kellett hogy történjék, mert különben nem írhatta volna Klapka a május 21-én hozzá intézett hivatalos átíratban, melyhez maga a terv is mellékelve volt, hogy : „méltóztassék egyúttal belőle meggyőződni, mennyire iparkodtam e részben egészen az Ön nézetei nyomán járni.” A vonatkozó megállapodások Görgey és Klapka között már előbb említett május 15-iki találkozásuk alkalmával jöttek létre, mely alkalommal Klapka azt is közlé Görgeyvel, hogy az országgyűlés kebelében alakult úgynevezett békepárt a függetlenségi nyilatkozat visszavonásán fáradozik. Görgeynek már korábban eltökélt szándéka volt, az országgyűlést esetleg fegyveres erővel is az április 14-iki határozat visszavételére bírni; most, hogy a békepárt terveiről értesült, korábbi eszméjének parlamentárisabb formában való megvalósítását s e végből Buda bevétele után a hadügyminiszterség tényleges átvételét határozta el. Hogy célját mikép vélte elérhetni, erre nézve ő maga ad bővebb felvilágosítást „Mein Leben und Wirken” című emlékíratában, melyből az erre vonatkozó következő részletet vesszük át: „A parlamentben a békepártot új erők beválasztása által erősíteni kellett. E végből a főhadseregben szolgáló azon parlamenti képzettségü honvédtiszteket, kiknek politikai érzülete felől nyugodt lehettem, sürgősen felszólíttattam, miszerint tőlük telhetőleg azon legyenek, hogy a megürült képviselői helyekre ők választassanak meg. A parlamenten kívül azon kellett lennem, hogy az április 14-iki pártot legfontosabb támaszaitól megfosszam. Ezek voltak a főhadseregtől elkülönítve harcoló hazai hadtestek parancsnokai: Bem, Perczel Móric, Dembinski s azonkívül Komárom várparancsnoka: gróf Guyon. Ezeket az általok elfoglalt parancsnokságoktól el kellett távolítanom s helyeiket olyan férfiakra bíznom, akik részéről annak idején nem kellett attól tartanom, hogy a függetlenségi nyilatkozat fentartása mellett fognának nyilatkozni. Ez utóbbi feladatnak azonban csak mint valóságos hadügyminiszter reméltem megfelelhetni. Ezen meggyőződés bírt rá végtére is, - fejezi be elmélkedéseit – hogy egy oly törvényre való megeskettetésem iránti erkölcsi undoromat legyőzzem, mely törvénynek megbuktatását Magyarország igazságos ügyének megmentésére a legkedvezőbb esetben is részemről mellőzhetetlennek tartottam.”

Ily eszmékkel és gondolatokkal telítve indult tehát Görgey május 28-án Debrecenbe útnak, ahol azonban nagy bosszúságára az országgyűlést már elnapolva találta, miután az Kossuth indítványára még május 23-án az átköltözködést Pestre határozta el. Debrecenbe érve, Görgey azonnal érintkezésbe lépett a békepárt tagjaival s a tanácskozás eredményéről ugyancsak fentemlített emlékíratában következőleg emlékszik meg: „Mihelyt a jelen volt békepárti urak egynémelyikének beszélgetésünk közben futólag ejtett megjegyzéseiből azt véltem kivenni, mikép a békepárt az új államtörvénynek egy katonai ellenforradalom általi félretétele eszméjét helyesli, legott szükségesnek láttam az urak előtt az egész vállalatot, minden akkoriban valószinű következményeivel együtt tartózkodás nélkül szóba hozni. De alig kezdék hozzá, máris ilyforma élénk felkiáltásokkal szakították félbe szavaimat: „Nem kell katonai forradalom! Nem kell karduralom!” – Ez vala nemleges eredménye a békepárti férfiakkal való találkozásomnak. Teli reménnyel léptem volt a gyülekeztetbe, kiábrándultan jöttem el onna.”

A hadügyminiszteri teendőket átvéve, Görgey mindjárt június 2-án a saját és Kossuth aláírásával ellátott több rendbeli rendeletet bocsátott ki, melyek közül a legfontosabb az, mellyel az összes seregparancsnokok, nem mint eddig a kormányzónak, hanem közvetlenül a hadügyminiszter parancsai alá helyeztetnek. Ez ellen mindenekelőtt Perczel Mór, majd Dembinski és Bem is felszólalt, ami alkalmas ürügyül szolgált Görgeynek, hogy azoknak, mint renitens elemeknek a hadseregből való eltávolítását hozza javaslatba Kossuth előtt. Perczel helyére Görgey Vettert ajánlotta, aki késznek is nyilatkozott a déli hadsereg feletti parancsnokságot elvállalni; Dembinski helyett pedig a IX. hadtest parancsnokságát Wisocki vette át. Klapka kinevezése folytán a komáromi sereg parancsnokává, Guyon szerepe szinte önmagától megszűnt, aki e helyett az egyik tartalék feletti parancsnokságot kapta. Legnehezebben ment a dolog Bemet illetőleg, akit Kossuth, mint tudjuk, az alakítandó fősereg főparancsnokául szemelt volt ki s aki előbb Erdélyben, utóbb pedig a Bánságban babért babérra halmozott. Bár Kossuthnak Bemmel, ennek Erdélynek s a Bánságnak nem tisztán katonai ügyeibe nyuló túlkapásai miatt utóbb igen sok surlódása volt, azért annak elejtéséről hallani sem akart. E tárgyban igen érdekesek Kossuthnak ezen időből Bemhez intézett levelei, melyeknek egyes ide vonatkozó fontosabb részeit eredeti szövegezésükben közöljük. A Bem túlkapásaira vonatkozó, Debrecenben április 23-án kelt levelében Kossuth ezeket írja: „Nem mulaszthatom el kötelességemnél fogva, mint Magyarország kormányzója a tábornok urnak a leghatározottabb módon azon útasítást adni, miszerint semmiféle politikai, közigazgatási és pénzügyi intézkedésekbe ne bocsátkozzék, amint ezt egy magyar tábornok sem teszi; hanem tisztán tábornoki és hadvezéri hatáskörére szoritkozzék.”

Május 26-án többek között a következőket írja Kossuth Bemnek: „Miután felteszem, hogy Önnek is írtak Erdélyből s kérték Önt, siessen oda: ennélfogva szükségesnek tartám tábornok úrnak kijelenteni, miszerint ebbe teljességgel nem egyezhetem, hanem szilárdan ragaszkodom a megállapított hadmíveleti tervhez és kérem Önt, hogy a vett rendeletek értelmében a Duna oldalán működjék. Biztos hireim vannak, hogy az ellenség különösen Karloviczot félti. Puchner gyaníthatólag szintén oda fog iparkodni. Jellacsics azért vonul a Dráva felé. Karlovic az ő kijelölt központjuk. Ha Ön ezt és Kamenicet gyorsan elfoglalja s azután a mellett fölfelé siet: az ellenséges déli hadsereg csirájában el van fojtva és egy horvát sem jön többé át a Dráván. Ezért komolyan sürgetem, hogy a tábornok úr ezen rendelettől semmi esetben se térjen el. Ami Erdélyt illeti – a tábornok úr újabban azt írja nekem, hogy Ön a kormánytól semmit sem kapott és egy 40.000 főnyi sereget ád vissza. A tábornok úr megfeledkezett arról, hogy én Önnek, midőn először lépett Erdélybe, egy csapatkimutatást adtam kezeibe, melyben 18.000 ember, e közt 10.000 rendes csapat volt kimutatva. Továbbá, hogy midőn ezen hadsereg csaknem egészen meg vala semmisítve, én Önnek Déva ellen 7800 főnyi erősbítést, több mint 20 ágyuval – Kolozsvár ellen a Trangous zászlóaljat 1235 emberrel – valamint Deés, Halmágy és Bánffy-Hunyad ellen legalább 1500 főnyi csapatokat, összesen tehát több mint 10.000 főnyi erősbítést adtam. S ezért nehezemre esik, hogy Ön keserűen azt veti szememre, miszerint semmit sem tettem Önért. – Ép oly érzékeny ama szemrehányás, hogy én Önnek pénzt nem adtam. Lesz szerencsém legközelebb megküldeni Önnek az erdélyi hadsereg részére tett kiadások hiteles kimutatását, hogy a tábornok úr lássa az összegeket és nekem ne tehessen megnemérdemlett szemrehányásokat. Mert ha megérdemleném az Ön szemrehányásait, nemcsak állásomról kellene lemondanom, de megérdemelném, hogy vérpadra lépjek. – Tábornok uram! Ön a legelső Európa élő hősei közt. Én szeretem, tisztelem Önt mint atyámat. De ebből nem következik, hogy Ön engem, Önnek legjobb barátját, engem az országkormányzót igaztalan szemrehányásokkal illethessen és a kormány fejét, kire a nemzet sorsának vezetését rábizta, lealacsonyíthasson. Mint embernek ez nekem nagy fájdalmat okoz; de mint kormányzó a nemzet souverainitását és állásom tekintélyét meg kell őriznem. Szilárdan bizom Önnek adott szavában, hogy én föltétlenül számíthatok Önre. – E bizalomnál fogva ismételve kérem: előre a 16.000 emberrel a Duna mellé, tisztelt Tábornok uram, bármit műveljen is Puchner a határokon. A határokat most nem őrizhetem ily nagy erővel, - az erőket összpontosítanom és a főellenséget mindenáron megsemmisítenem kell, habár pillanatnyira a fél országot kellene kiüríteni. – Erdélyben, csak az élelmezési lajstromban létezik sok csapat, - harckész állapotban pedig, fájdalom, igen kevés. Czecz oly gyöngének mondja magát, hogy még az oláh hordáknak sem imponálhat és Zarándmegyében Hatvani – egy ember, ki nem is katona, csupán guerillavezető és semmit sem tud, de kinek Tábornok úr Csutak őrnagy helyett a parancsnokságot átadatta – a hadtesteket és az ágyukat elvesztette, úgy hogy Inczéy alezredesnek, kit oda rendeltem, tetemes erősbítéseket kelle küldenem. – Igaz, én istenem! – ujoncokat állítani, ez semmi fáradságomba sem kerül, - három hét alatt 100.000 embernél többet állíthatok – de fegyverek és ruházat! Ez a bökkenő; s e nélkül a legénység nem hadsereg. Már egy milliónyi összeget dobtam ki, hogy külföldről kaphassak fegyvereket. Hasztalan! A Tábornok úr maga is tudja – a határ Oláhország felé több hét óta szabad; Ön bizonyára mindent elkövetett, amit ember csak tehet: és mégis egyetlen fegyvert sem kaphatott onnan, s még a szászok és oláhok lefegyverzése sem fegyverezhette föl az ottani hadsereget. Én megteszem, amit csak ember tehet. Isten nem vagyok. Jelenleg Besztercére 2000 fegyvert küldök; pedig most itt is 50.000 embert kell fölszerelnem. Azonban Erdélyben mégis elég erő van, hogy egyideig tarthassák magukat, ha a parancsnokok teljesítik kötelességöket. – De épen ez a baj – Czecz betegen fekszik. Tóth Ágoston ezredest, a legügyesebb tisztet Erdélyben, a Tábornok úr elmozdította, mert ő a colonisatio polgári igazgatásába nem akart beavatkozni, pedig ha ő ezt teszi: őt haditörvényszék elé lettem volna kénytelen állítani, mert ezen nehéz és organikus területfelosztást igénylő ügy kivülfekszik a katonai hatalom ressortján. De a Tábornok úr a derék, az ő állomásának teljesen megfelelő férfiut visszahívta. Kérem, rendelje vissza Tóth ezredest e fontos állomásra. A Tábornok úr az erdélyi hadseregnek vezénylő tábornoka marad; és ha Ön Bécs vagy Fiume elleni dícsőséges feladatát megoldotta: kérni fogom Önt, hogy a tényleges parancsnokságot Erdélyben ismét vegye kezébe, - de a Dunától vagy az ausztriai határról, vagy Fiuméből nem lehet Besztercén vezényleni – az Ön helyettesét messzeterjedő hatalommal kell felruházni. – Ha ott Erdélyben a veszély növekszik és Czecz tábornok beteg marad: bizonyára ad interim a vitéz tábornokot, Nagy Sándort kell oda rendelnem s Öntől erre nézve beleegyezését kell kérnem. – A fődolog az, hogy a Tábornok úr most a 15.000-16.000 embert gyorsan szedje össze és vonuljon a Dunához – ettől függ a haza megmentése. Ha az nem történik meg; ha utasításaim nem teljesíttetnék: akkor a felelősséget el kellene magamról hárítanom s állásomról le kellene köszönnöm. Mert én nem kormányozhatok, ha utasításaimat nem teljesítik. Számítok Önnek nekem adott szavára. – Debrecen, május 26. délben. Önnek hálás barátja Kossuth Lajos s. k., országkormányzó. Utóirat. Épen most kapom Önnek sürgönyeit Mehádiából május 21. és 22-iki kelettel. Habár Puchner újra betörne is: összpontosítási tervemtől nem állhatok el. Nekünk Bécs ellen kell mennünk; ehez az Ön jövetele 15.000-16.000 emberrel elkerülhetetlenül szükséges. Lőpormalmokat nem állíthatok fel, mert malmunk elég van, - de ezeknek fele nem dolgozhatik, mivel nincs salétromunk. A kén előállítása végett a szükséges intézkedés megtétetik, habár elég kénünk van, csak salétrom hiányzik!” stb.

Ezt május 28-án az alábbi levél követte: „Benső szomorúsággal vettem Önnek f. hó 26-iki levelét, melyből azt kelle látnom, hogy Ön a minisztertanács határozatának, mely szerint Ön egy körülbelül 12.000-16.000-20.000 főnyi sereggel saját parancsnoksága alatt vonuljon át a Dunán – s az én legbensőbb óhajtásaimnak nem akar engedni, s azon pillanatban jelenti ki, miszerint vissza kiván térni Erdélybe, midőn a kormány teljes bizalommal Önnek a szabadság ügyéhez való ragaszkodása iránt, bizonyossággal várt a tudósítást, hogy Ön a Duna jobb partjára vonult. Már az Ön dícsőség koszorúzott neve roppant súlyt vetett volna a háború mérőserpenyőjébe. Aminek természetesen az Ön kimaradása következtében el kell esnie! Mily szerencse az ellenségre nézve! De az elnökletem alatt ma tartott minisztertanács ismételve odanyilatkozott, miszerint megmarad a már hozott határozat mellett. A haza elismeri az Ön magas érdemeit. De a hazának, a szabadságnak java, sőt ennek Keleten való fennállása a feladat: ennek megoldására van Ön a sors által kiszemelve! Kérem Önt, ne engedje magát semmi melléktekintetek által se vezettetni; vegye át az Önnek ajánlott parancsnokságot, érje el a célt, mi csak babért teremthet az Ön számára! Tegye meg ezt Ön a haza, a szabadságért, sőt az én kedvemért. A megállapított tervtől nem állhatok el; ezt keresztül kell vinni! A megállapított haditerveket nem lehet megzavarni; az ország kormányát nem szabad lehetetlenné tenni. A kormánynak kell, hogy arra számíthasson, miszerint rendeletei pontosan keresztül vitetnek, különben a többi hadtestek, melyeknek mozdulatainál az egész dispositió számba lőn véve, veszedelemnek lennének kitéve. – A minisztertanács elhatározá, hogy Vukovics igazságügyminiszter urat Önhöz küldi, miszerint közölje Önnel a körülmények fontosságát s Ön bírja rá, hogy vegye át az Önnek ajánlott parancsnokságot. Ha a miniszter úrnak nem sikerül Önt erre rábírni: akkor a miniszter úr teljes hatalommal van ellátva, azt és úgy tenni, amint a hazának java kivánja, mert ezt egyáltalában semmiféle tekintetnek nem lehet feláldozni. Magyarország és a szabadság sorsa csak Bécs falai alatt dőlhet el és fog eldőlni. Fontolja meg Ön ezt, nagyon tisztelt altábornagy úr, és határozza el magát! Az Ön választása nem lehet nehéz! Debrecen, május 28. 1849. Az országkormányzó Kossuth Lajos s. k.”

Bem vonakodása folytán, hogy a felső-dunai hadsereg feletti parancsnokságot átvegye, új fővezér után kellett nézni; Görgey állítólag Klapkát jelölte meg Kossuth előtt ilyen gyanánt, mihez azonban ez utóbbi nem adta beleegyezését s így csakhamar abban állapodtak meg, hogy a hadügyminiszterség mellett Görgey tartsa meg a fővezéri állást is. Felesleges külön kiemelnünk, hogy Kossuthnak e tekintetben nagyok voltak az aggályai, de az események sürgős intézkedést igényeltek. Hogy Görgey feladatának, mint hadügyminiszter és fővezér, eleget tehessen, úgy itt, mint ott helyettesítéséről kellett gondoskodnia. Helyettesévé a hadügyminiszteriumban Szabó Imre ezredest, mint államtitkárt neveztette ki, míg az összes magyar seregek hadműveleteinek vezetésére Tatán Bayer ezredesnek vezetése alatt egy „Központi hadműveleti iroda” szerveztetett. Egyidejüleg az összes hadseregek, önálló hadtestek és más hadcsapatok parancsnokai rendeletileg utasíttattak, miszerint Szabó és Bayer rendeleteit úgy tekintsék s azoknak úgy engedelmeskedjenek, mintha csak saját magától Görgeytől erednének.

Végül Görgeynek még egy rendeletét kell közölnünk, mely a hadseregnek hadtestekbe leendő új beosztását célozta; e rendelet következőleg hangzott: „Az utóbbi hadjáratokban tett tapasztalás szerint a hadsereg felosztásában némely hiány merült fel, amely nevezetesen abban áll, hogy e haderő felosztására nézve általában az osztrák rendszer utánoztatott: amely az ép alakulásnál levő hadseregnél részint zavarnak, részint pedig a már úgyis igen elharapózott rangvágy nevelésének alkalmul szolgált. Ennélfogva a hadsereg felosztása következőleg fog megállapíttatni: Legnagyobb taktikai egység a hadtest (Armee-Corps), mely 10.000 hadakozóból álland. A hadtest 2 gyalog és 1 lovas hadosztályból fog állani. A gyalog hadosztály 5 zászlóaljból, a lovas hadosztály 2 ezredből vagy 8 osztályból. A hadtest és hadosztály parancsnokai valóságos állandó tisztségben leendenek. A hadosztályoknak eddigi dandárokra felosztása a gyakorlati téren nem látszott eléggé célszerűnek, gyakran a hadosztályokba osztással cseréltetett fel, de főleg az anélkül is felesleges törzstisztek szaporítását idézte elő. Ha a körülmények szerint a hadosztályoknál kisebb alosztályok igényeltetnének, akkor ezek csak ideiglenesek lehetnek, és sokkal célszerübben fognak a csapat, mint dandár névvel neveztetni, minthogy eddig a dandárparancsnokság nevezete alatt külön hatóságot valánk szokva képzelni, mely a hivatalos ügyvitelben nyomós szerepet játszott. A hadosztály, hadjárat közben, a körülményekhez képest több csapatokra oszolhat, minden csapatnak rangban legöregebb törzs- vagy főtisztje egyszersmind parancsnoka is s mihelyt elkülönzése megszűnik, előbbi körébe lép, tehát hadánál (Truppe) előléptetése által helye be nem töltetik. A tüzérség a hadosztályokban marad beosztva és szolgálati viszonyban a hadtestben egy tüzér-parancsnok alatt áll. – A szekerészet külön szekerész-parancsnokot kap, ki minden hadtestben, ahol még nem léteznék, azonnal indítványba hozandó. A hadtesthez beosztott műtestületek (technische Corps) közvetlen a hadtestparancsnokság alatt állanak, alkalmazásukat pedig ott, hol a szükség fogja kívánni, mindenkor külön parancsolatok által nyerendik. Görgey Arthur, s. k. fővezér és hadügyminiszter.”

E rendelet határozványai különben, mikép az alábbi seregbeosztásból látható, nem igen tartattak be szorosan, amennyiben a különböző hadiszínhelyeken alkalmazott hadtestek különböző tagozást is mutatnak fel.

A magyar sereg hadrendje a nyári hadjárat kezdetén.

A) A magyar fősereg Komárom körül Görgey Arthur tábornok fővezérlete alatt.

I. hadtest; parancsnoka Nagy Sándor tábornok.

Máriássy hadosztálya: 1 sorgyalog-zászlóalj, 4 honvéd zászlóalj, 1 1/2 hatfontos gyalog üteg, 1 lovas üteg 8 ágyúval.

Bobics hadosztálya: 4 honvéd zászlóalj, 8 tizenkétfontos ágyú.

Mesterházy " 1 huszár ezred, a 8. huszár ezred 4 százada, 1 lovas üteg 6 ágyúval, 2 század utász.

Összesen: 9 1/3 zászlóalj, 12 huszár század, 4 1/2 üteg (31 ágyú), 2 utász század, 9540 főnyi állománnyal.

II. hadtest; parancsnoka Asbóth, később Kászonyi ezredes.

Buthler hadosztálya: 1 sorgyalog zászlóalj, 4 honvéd zászlóalj, 2 század pozsonyi vadász, 4 század utász, 7 három-, 6 hat- és 6 tizenkétfontos ágyú.

Horváth hadosztálya: 5. honvéd zászlóalj, 7 három- és 14 hatfontos ágyú.

Mándy hadosztálya: a 6. huszár ezred 6 és a 17. huszár ezred 2 százada, 1 század Kun lovas, 5 lovassági ágyú.

Összesen: 10 1/2 zászlóalj, 9 lovas század, 45 ágyú; 10.400 főnyi állománnyal.

III. hadtest; parancsnoka Knezics, később Leiningen ezredes.

Czillich hadosztálya: 3 sorgyalog zászlóalj, 2 honvéd zászlóalj, 2 század utász, 16 hatfontos.

Podoszky hadosztálya: 2 sorgyalog zászlóalj, 2 honvéd zászlóalj, 6 hatfontos és 4 röppentyű löveg.

Pikéty hadosztálya: 2 huszár ezred, a 3. huszár ezred 4 százada, 14 löveg.

Összesen: 9 1/3 zászlóalj, 12 lovas század, 40 ágyú; 9800 főnyi állománnyal.

VII. hadtest; parancsnoka Pöltenberg tábornok.

Posta hadosztálya: 4 sorgyalog zászlóalj, 1 zászlóalj magyar vadász, 13 hatfontos.

Lipthay hadosztálya: 4 honvéd zászlóalj, 1 zászlóalj tiroli vadász, 7 hatfontos.

Weissel hadoszlopa: 1 gránátos és 1 utász zászlóalj, 4 röppentyü löveg.

Bercsényi hadosztálya: a 4. huszár ezred, a 9. huszár ezred 5. és a 13. és a 16. huszár ezred 4-4 százada, 20 ágyú.

Összesen: 12 zászlóalj, 21 lovas század, 44 ágyú; 12.000 főnyi állománnyal.

VIII. hadtest; parancsnoka Klapka tábornok.

Kosztolányi hadosztálya: 1 sorgyalog zászlóalj, 3 honvéd zászlóalj, 1/2 század utász, a 6., 9., 13., 14. és 16. huszárezredektől 12 század, 8 hat-, 9 háromfontos és 8 lovas ágyú.

Eszterházy hadosztálya: (Komárom városának őrsége); 6 honvéd zászlóalj, 2 század Atilla huszár, 11 tizenkétfontos ágyú és mozsarak.

Összesen: 10 1/2 zászlóalj, 14 huszár század, 39 ágyú; 10.500 főnyi állománnyal.

Kmethy önálló hadosztálya.

Az Üchtritz és Pongrácz dandárokra tagozva.

A 10., 23., 33., 45. és 120-ik, továbbá még egy számnélküli ujonc honvéd zászlóalj, mely utóbbi még csak május és junius hónapokban állíttatott össze Székesfehérvárott és Veszprémben. Ezenkívül kötelékébe tartozott még 2 vadász-, 1 utász század, a 10. és 12. huszárezred 8 százada, 8 hatfontos-, 7 lovas ágyú és 2 röppentyű löveg.

Összesen: 61/2 zászlóalj, 8 lovas század, 17 ágyú; 5700 főnyi állománnyal.

Horváth hadoszlopa.

1 sorgyalog zászlóalj, 2 honvéd század, 4 huszár század, 4 ágyú.

Összesen: 1 1/3 zászlóalj, 4 lovas század, 4 ágyú; 1600 főnyi állománnyal.

Görgey Ármin mozgó hadoszlopa.

13 1/2 század különféle zászlóaljakból, 2 1/2 huszár század, 6 hatfontos, 4 röppentyű löveg.

Összesen: 2 1/2 zászlóalj, 2 1/2 lovas század, 10 ágyú; 2300 főnyi állománnyal, mely később 3500 főre emelkedett.

Beniczky mozgó hadoszlopa.

3 honvéd és 2 selmeci vadász század, 1/2 huszár század és 2 ágyú.

Összesen: 5/9 zászlóalj, 1/2 lovas század, 2 ágyú; 800 főnyi állománnyal.

A fősereg összes állománya: 60 2/3 zászlóalj, 83 lovas század, 229 löveg; 62.640 főnyi létszámmal.

B) Az északi hadsereg Dembinski alatt.

E sereg parancsnokságát junius 18-án Wisocki, később Dessewffy tábornok vette át.

IX. hadtest; parancsnoka Wisocki tábornok.

Ez a hadtest Bulharin, Lázár, Jaszwitz és Zurics parancsnoksága alatt álló 4 dandárra tagozódott.

Gyalogság: 2 vadász zászlóalj, 9 új honvéd zászlóalj, de valamennyi még csak alakulófélben 2-5 századdal, 4 század lengyel légió, 12 század önkéntes az északi megyékből, 1 zászlóalj utász; névleg 14 2/3, de tényleg alig 10 zászlóalj.

Lovasság: 6 század huszár, 1 század lengyel dsidás, 1 század önkéntes lovas.

Tüzérség: 4 tizenkét-, 16 hat-, 11 háromfontos ágyú, 3 röppentyű löveg.

Összesen: 10 (14 2/3) zászlóalj, 8 lovas század, 34 löveg; 9600 főnyi állománnyal.

Kazinczy Lajos külön hadosztálya.

6 honvéd zászlóalj, 4 század vadász és önkéntes, 1 zászlóalj mármarosi önkéntes, 4 század huszár, 23 ágyú.

Összesen: 7 2/3 zászlóalj, 4 lovas század, 23 ágyú; 6900 főnyi állománnyal.

Az északi hadsereg összes állománya: 17 1/3 (22 1/8) zászlóalj, 12 lovas század, 57 ágyú; 16.500 főnyi létszámmal.

C) A tartalékhadtest Guyon alatt.

Hadik hadosztálya: 4 honvéd zászlóalj, a 16. huszár ezred 4 százada, 6 ágyú.

Pulszky hadosztálya: 6 honvéd zászlóalj, a 16. huszár ezred 2 százada, 6 ágyú.

Összesen: 10 zászlóalj, 6 lovas század, 12 ágyú; 9500 főnyi állománnyal.

D) A déli (bács-bánsági) hadsereg Vetter altábornagy alatt.

IV. hadtest; parancsnoka Perczel; leköszönése után Tóth Ágoston ezredes.

Bánffy hadosztálya: 4 honvéd zászlóalj, 2 század a 8-ik, 1 1/2 század a 15. huszár ezredből, 1/2 század székely huszár, 8 hatfontos.

Pereczy hadosztálya: 2 sorgyalog zászlóalj, 1/2 vadász zászlóalj, 2 honvéd zászlóalj, 3 zászlóalj önkéntes, 6 1/2 század Hunyady-, Ferdinánd- és Bocskay-huszár, 6 tizenkét-, 6 hatfontos és 6 lovas ágyú.

Igmándy hadosztálya: 1 honvéd, 1 bácsi önkéntes zászlóalj, 1 1/2 század a 7. huszár ezredből, 1 1/2 század bácsi önkéntes lovas, 1/2 század pécsi önkéntes, 4 hat-, 6 háromfontos és 4 röppentyű löveg.

Simonyi hadosztálya: (a perlaszi, aradáci, écskai és eleméri őrségek) 2 honvéd, 2 csongrádi és torontáli önkéntes zászlóalj, 4 század csongrádi lovas önkéntes, 11 ágyú.

Helyőrségek: Orsován, Pancsován stb. 4 honvéd zászlóalj; 1 1/2 század székely huszár, 1 század Károlyi-huszár, 17 ágyú.

Összesen: 21 1/2 zászlóalj, 20 1/2 lovas század, 68 ágyú; 18.800 főnyi állománnyal, miből azonban csak 13 1/2 zászlóaljat, 14 lovas századot és 40 ágyút, összesen tehát mintegy 12.000 embert lehetett az ellenség ellen összpontosítani.

V. hadtest; parancsnoka Vécsey tábornok.

Przyjemsky dandára: 1 1/6 honvéd zászlóalj, 1/3 zászlóalj krassói és torontáli nemzetőr, 1 század Lehel-huszár, 6 hatfontos.

Rákóczy dandára: 1/2 honvéd zászlóalj, 1 század a 7. huszár ezredből, 1 század Lehel-huszár, 1/2 század bihari önkéntes lovas, 8 hatfontos.

Nagy dandára: 2/3 honvéd zászlóalj, 1/2 század Lehel-huszár, 13 ágyú.

Bergmann dandára: 1 1/6 honvéd zászlóalj, 2 század Lehel-huszár, 7 ágyú.

Boros dandára: 2 1/2 honvéd zászlóalj, 1 század nagyzeréndi nemzetőr, 1 század a 7. huszár ezredből, 32 ágyú.

Hadcsapat Erdély határain: 3 1/2 zászlóalj, 1/2 század Lehel-huszár, 3 ágyú.

Összesen: 10 zászlóalj, 7 1/2 lovas század és 69 löveg, mihez kezdetben 49, később 64 ostromágyú járult; 10.000 főnyi állománnyal.

Pétervárad várőrsége.

3 sorgyalog zászlóalj, 2 honvéd zászlóalj, a mérnökkar és tüzérséggel együtt 8000 ember.

A déli hadsereg összes állománya: 37 1/2 zászlóalj, 28 lovas század és 109 tábori ágyú, mihez később 49, majd 64 ostrom- és várágyú járult; 36.800 főnyi létszámmal.

E) Az erdélyi hadsereg Bem alatt.

VI. hadtest; parancsnoka Czetz tábornok.

1 század vadász, 22 honvéd zászlóalj (köztük sok nem teljes létszámú, úgy hogy összesen mintegy 16 zászlóalj vehető számításba) 5 tartalék honvéd zászlóalj, 13 század huszár, 19 hatfontos, 22 háromfontos és 4 röppentyű löveg.

Összesen: 27 1/6 (21) zászlóalj, 13 lovas század, 45 ágyú; 20.000 főnyi állománnyal.

Inczédy portyázó csapata: 1/3 zászlóalj vadász, 1/3 honvéd zászlóalj, 2/3 zászlóalj önkéntes, 3 század huszár, 8 hegyi ágyú, 3 röppentyű löveg.

Összesen: 1 1/3 zászlóalj, 3 lovas század, 11 ágyú; 2000 főnyi állománnyal.

A gyulafehérvári ostromsereg Stein ezredes alatt.

8 honvéd zászlóalj (nagyobbára hiányos), 1 század huszár, 2 század lovas önkéntes, 2 hat-, 4 háromfontos, 3 röppentyű löveg és 10 ostromágyú.

Összesen: 8 zászlóalj, 3 lovas század, 9 tábori és 10 ostromágyú; 5000 főnyi állománnyal.

Az erdélyi hadsereg összes állománya: 36 1/2 zászlóalj, 19 lovas század, 65 tábori és 10 ostromágyú; 27.000 főnyi állománnyal.

Az egyes seregrészeket egyesítve, az összeredmény a következő:

Ehez székely és magyar szabadcsapatok és mozgó nemzetőrök mintegy       20.000 fő.

összesen:       172.440 fő.

[1] Lásd a II. kötet 115. oldalán.

[2] V. ö. I. kötet 149. oldal.

[3] Lásd II. kötet 166. oldal.

[4] Lásd a II. kötet 166. oldal.

[5] Lásd a II. kötet 177. oldalán.

[6] Lásd a II. kötet 93. oldalán.

[7] A hadműveleti terv május 21-én, tehát az napon kelt, amelyen Buda tényleg bevétetett.

[8] Ezenkívül volt még Komáromban 465, Péterváradon 392, Aradon 300 várágyú és 74 darab ostromágyú, összesen 1231 nehéz ágyú.