| « HUSZONNEGYEDIK FEJEZET. | KEZDŐLAP | HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. Bem ujbóli támadólagos műveletei Erdélyben (1849. február elejétől április közepéig). » |
10. számú melléklet.
A komáromi csata után Görgey a további hadműveletekre tervét megállapítandó, Klapkával és Bayer ezredessel haditanácsot tartott, melyen az utóbbi nagyon helyesen a visszavonuló császári seregnek nyomon követése, illetőleg üldözése mellett kardoskodott míg Görgey és Klapka ezt megelőzőleg, főkép politikai és erkölcsi tekintetekből előbb Buda visszavételét vélték szükségesnek, amit különben levélileg Kossuth is szorgalmazott. A folytatandó hadműveletek kérdése, mely nemcsak a hadjárat további folyama, hanem úgyszólván az egész ország sorsa fölött döntő befolyást volt hivatva gyakorolni, ennek folytán ez utóbbi értelmében döntetvén el, a sereg zöme már április 29-én Buda felé vette útját, hogy ott Aulich hadtestével egyesülve, Buda megvételéhez fogjon, amit olyannyira könnyű dolognak tartottak, hogy még ostromágyúkat sem vittek magukkal Komáromból. A seregnek egy kisebb része, a Pöltenberg hadtest két hadosztálya a császáriak megfigyelése céljából Győr felé tolatott előre, ahova azok május 1-én a császári utóvéd elvonulása után akadálytalanul be is vonultak.
Mielőtt a sereg új rendeltetési helyére elindult volna, a seregrészek legtöbbje parancsnokot cserélt, ami az alábbi körülményekben lelte magyarázatát. Kossuth az április 14-iki függetlenségi nyilatkozat után az ország kormányzójává választatván, az újonnan alakítandó miniszteriumban a hadügyminiszteri tárcával Görgeyt kínálta meg, aki ezt el is fogadta, de kikötötte magának, hogy egyelőre a seregnél maradhasson s addig őt a hadügyminiszterségben más helyettesítse, mely célra Görgey Damjanics tábornokot hozta javaslatba. Ez azonban még Debrecenbe indulása előtt ápr. 28-án kocsizás közben a kocsiból való kiugrás alkalmával lábát törte s így hosszú időre szolgálatképtelenné vált. Ily körülmények között Damjanics helyett Klapka jelöltetett ki a hadügyminiszterium ideiglenes vezetésére. Az ezáltal involvált személyi változások az alábbi hadseregparanccsal tétettek közé:
"442. szám. A hadügyminiszter és hadsereg fővezérétől. Napi parancs. Főhadiszállás Komárom, április 30. 1849. Minthogy Klapka tábornok úr ideiglenesen a hadügyminiszterium teendőit veszi által és Debrecenbe távozik, annálfogva az I. hadtest parancsnokságát ideiglenesen Nagy Sándor tábornok úr veszi át, megtartván a maga eddigi állását, mint a nagy hadsereg összes lovasságának főparancsnoka. Gyalogsági hadosztálynokok gyanánt ugyanazon hadtestnél beosztatnak Kiss Pál és Kazinczy Lajos alezredes; ezen hadtest összes lovassága parancsnokául pedig Dessewffy Arisztid ezredes úr. Knézics tábornok úr III. hadtesténél a két gyalogsági hadosztályt Leningen ezredes és Czillich alezredes vezénylik; az összes lovasságot pedig Kászonyi József ezredes. A VII. hadtestnél a távozó Kossuth Sándor alezredes helyett Waldberg őrnagy úr veszi át a hadosztály parancsnokságot; mivel továbbá Clemenitsz őrnagy ezen hadtestbe beosztatik, ő pedig ott a legidősebb a rangban: annálfogva átveszi a Posta-dandárt. A helyettes hadügyminiszter kíséretébe és mellette való szolgálattételre vezényeltetnek: Assermann Ferenc, Kossuth Sándor és Zákó István alezredesek, Asbóth Sándor és Szász őrnagyok, Prágai, Latinovics György, Szillányi és Sághy századosok stb. stb."
A Buda alá rendelt sereg beosztása és állománya a következő volt:
Főparancsnok: Görgey Arthur tábornok; vezérkari főnök: Bayer ezredes, tüzérségi főnök: Psotta ezredes; az utász csapat főnöke: Sodtfried alezredes.
I. hadtest.
Hadtestparancsnok: Nagy Sándor tábornok; vezérkari főnök: Kleinheinz őrnagy; tüzérségi főnök: Carabelli őrnagy.
Gyalogság: A 6., 17., 19., 26., 28., 34., 43., 44., 47., 52. és a 116. honvéd zászlóalj, továbbá 2 utász század.
Lovasság: Az 1-ső (Császár-) huszár ezred 8. és a 8-ik (Coburg-) huszár ezred 4 százada.
Tüzérség: 1 hatfontos gyalog üteg, 2 lovas üteg, 1 tizenkétfontos telepüteg, 1/2 röppentyű üteg.
II. hadtest.
Hadtestparancsnok: Aulich tábornok; vezérkari főnök: Messéna őrnagy; tüzérségi főnök: Jonak őrnagy.
Gyalogság: A 25., 48., 49., 54., 56., 60., 61., 63. és a 114-ik honvéd zászlóalj, 2 század bécsi légió, 1 vadász század, 3 utász század.
Lovasság: a 6-ik (Württemberg-) huszár ezred 6 százada, 17-ik (Bocskay-) huszár ezred 4 százada.
Tüzérség: 2 háromfontos üteg, 3 hatfontos gyalog üteg, 1 lov. üteg, 1 tizenkétfontos telep-üteg.
III. hadtest.
Hadtestparancsnok: Knezics tábornok; vezérkari főnök: Albrecht őrnagy; tüzérségi főnök: Wanner őrnagy.
Gyalogság: A 3., 9., 42., 65., 109., 112., 113., 118. és a 121-ik honvéd zászlóalj, továbbá 2 vadász század.
Lovasság: A 2-ik (Hannover-) huszár ezred 8 százada, a 3-ik (Ferdinánd-) huszár ezred 6 százada.
Tüzérség: 2 hatfontos gyalog üteg, 2 lovas üteg, 2 hétfontos tarack üteg, 1/2 röppentyű üteg.
15-ik hadosztály.
Hadosztályparancsnok: Kmety ezredes, vezérkari főnök: Albert százados; tüzérségi főnök: König százados.
Gyalogság: A 10., 23., 33., 45. és a 120-ik honvéd zászlóalj.
Lovasság: A 10-ik (Vilmos-) huszár ezred 4 százada, a 12-ik (Nádor-) huszár ezred 2 százada.
Tüzérség: 1 hatfontos gyalog üteg, 1 lovas üteg, 1 röppentyű üteg.
A sereg létszáma tehát: 34 honvéd zászlóalj, 5 utász század, 3 vadász század, 2 század bécsi légió, 42 huszár század és 142 löveg: állománya május 1-ével:
| I. hadtest | 8199 gyalogos, | 1322 huszár, | 35 ágyu |
| II. " | 7540 " | 1600 " | 48 " |
| III. " | 6700 " | 1500 " | 43 " |
| 15. hadosztály | 3350 " | 700 " | 16 " |
| összesen | 25.789 gyalogos | 5122 huszár | 142 ágyu |
| összetes állomány: | 30.911 fő és 142 ágyú. | ||
Megjegyzendő még, hogy a 100-nál magasabb számmal jelzett zászlóaljak alatt nem új alakulatokat, hanem csupán új jelzésű zászlóaljakat kell értenünk és pedig: a Schwarzenberg ezred 3. zászlóalja 109, a Porosz herceg ezred 1. zászlóalja 112, ugyanezen ezred 3. zászlóalja 113, a Dom Miguel ezred 1. zászlóalja 114, ugyanezen ezred 3. zászlóalja 116, a Ferenc Károly ezred 3. zászlóalja 120 és a Wasa ezred 3. zászlóalja 121. számot nyert.
A seregtestek közül az I. hadtest Tatán, Gallán és Bicskén át, a III. hadtest Tatán, Bajnán és Kovácsin át, az Esztergom- és Párkányba kikülönített Kmety-hadosztály pedig Dorog és Vörösváron át irányíttatott Budára; a II. hadtestnek, egyik (Szekulics-) dandárának Pesten való visszahagyása mellett, a Csepel sziget északi csucsánál építendő hidon át kellett Buda alá vonulnia, ahol az egyes seregrészeknek május 4-én délig, tehát meglehetős kényelmes menetek után, következőleg kellett elhelyezkedniök: a II. hadtestnek a Gellérthegy mögött, jobbszárnyával a Dunára támaszkodva, a ballal a Mészáros útig terjeszkedve. az I. hadtestnek a Naphegy vagy Nyárshegy (Karóhegy) mögött, a kis Svábhegyig terjeszkedve kellett felállania; ettől balra az I. hadtesttel való összeköttetés fentartása mellett a Városmajor mögött és a Krisztinaváros felé a III. hadtest s végül a Viziváros felöli oldalon Kmety hadosztálya vett felállítást. Görgey főhadiszállását a Krisztinavárosban ütötte fel.
A budai várban Welden elvonulása után a következő császári csapatok maradtak vissza védőrség gyanánt:
Várparancsnok: Hentzi Arthur tábornok; dandárparancsnok: Alnoch ezredes; tüzérparancsnok: Cherpon őrnagy; hadmérnökigazgató: Pollini százados; térparancsnok: Rosenbaum őrnagy.
Gyalogság: A 23-ik (Ceccopieri-) ezred 1. zászlóalja, 6 század, parancsnoka: Benigni százados, 628 ember; a bánsági 1. számú határőr-ezred 3. zászlóalja, 4. század, parancsnoka Gyurics őrnagy, 826 ember; a varasd-kőrösi határőr-ezred 3. zászlóalja, 6 század, parancsnoka Habianacz százados, 942 ember; a 12-ik (Vilmos-) ezred 3. zászlóalja, 6 század, parancsnoka Trentinaglia százados, 1022 ember; összesen 3418 ember.
Lovasság: A János-dragonyosok 1. százada, parancsnoka Hurt százados, állománya 101 lovas.
Tüzérség: 1 hatfontos gyalog üteg, 1/2 tizennyolcfontos üteg, az 5-ik tábori tüzér ezred 2. százada, a vártüzérség egy osztálya, melyhez a Hohenlohe gyalog ezredtől 112 fő nyerte beosztását; összesen: 546 fő, 198 ágyúval.
Utász különítmény: 1/2 század utász és 9 árkász, 151 főnyi állománnyal.
Vonatcsapat: 107 főnyi legénység 164 lóval.
Az egész védőrség élelmezési állománya 4764 embert és 293 lovat tett ki.
Magatartását illetőleg Hentzi Weldentől, az utóbbinak emlékíratában foglaltak szerint, a következő utasítást nyerte: "További magatartását illetőleg – írja Welden – meg lőn hagyva Hentzi tábornoknak, hogy Pesten az ellenség által történendő megszállása után egész erővel hiusítson meg ugyan minden átkelési kísérletet a vár környékén, de a Pestről jövő ellenséges ágyúzást csak kartácsokkal és golyókkal viszonozza; a város bombázása nem az ellenség elűzésére, hanem csak az esetben alkalmazandó, ha a lakosságnak világosan a budai vár ellen irányuló felkelése ezt megtorlásul szükségessé tenné, vagy pedig még az esetben is, ha az ellenség a Duna balpartjáról lövetni próbálná a várat. Ha ellenben az erőd a jobbpart felől valóban komolyan veszélyeztetnék, illetve megtámadtatnék, ez esetben Hentzi azt a teljes számban meglevő ágyúerő alkalmazásával állhatatosan mindaddig védje, míg az erődítések állapota és a felszerelés azt lehetővé teszik. Rendkívüli esetekben a tábornok az összes törzstisztekből és főnökökből alkotandó haditanács véleményéhez volt ugyan utalva, ennek nyilatkozata azonban semmi esetre sem volt kötelező az egyedül felelős parancsnokra nézve.
Hogy kitűzött feladatának megfelelhessen, Hentzi nyomban hozzálátott az erőd kijavításához és ellenállóbbá tételéhez, mire nézve különben a munkálatok kisebb-nagyobb mértékben már a tél óta szakadatlanul folytak. Több helyütt új bástyafal épült, a lánchid bejárata előtt fekvő vizmű pedig, mely kutak hiányában a várat vizzel látta el, cölöpzettel ellátott sáncozatok által biztosíttatott s végül az őrség netáni kényszerített visszavonulásának esetében a lánchidon át, ez utóbbi a szintén megerősített és védelemre berendezett Ujépülettel egy cölöpzetekkel biztosított folyosó által köttetett össze. A lánchidnak esetleges felrobbantása céljából Hentzi a budafelőli oldalon robbantó aknákat készíttetett, a régi hajóhidat ellenben utászai által felégettette.
Rendelkezésre álló erejét Hentzi következőleg osztotta el:
Tüzéranyag (tábori lövegek, tarackok és mozsarak vegyest): az I. számú köröndbe 6 darabot, a II. számúba 3 darabot, a III. számúba 3 darabot, a IV. számúba 4 darabot, az V. számúba 1 darabot, a VI. számúba 3 darabot, a bécsi kapu fölé 1 darabot a VII. számú (József-) bástyába 6 darabot, a VIII. számú köröndbe 5 darabot, a IX. számú (Fischer-) bástyába 4 darabot, a vizi kapu fölé 1 darabot, a X. számú köröndbe 5 darabot, a hadszertár elé 6 darabot, a XI. számú köröndbe 2 darabot, a várlakba vezető felső terepfokra 10 darabot, a közép terepfokra 1 darabot, az alsó terepfokra 5 darabot, a főőrséghez 2 darabot, a felső vizmű sáncozatba 4 darabot, az alsó vizmű sáncozatba 5 darabot, az ellipsisre 12 darabot, a hadszertárba tartalék gyanánt 5 darabot, s végül a leszerelő ágyútelepbe 3 darabot; összesen 97 darabot. A fennmaradó tüzéranyag részben még javítást igényelt s így csak az ostrom folyamán nyert alkalmazást.
A gyalog csapatok következőleg nyerték beosztásukat: A varasd-kőrösi határőr ezred 3. zászlóalja a felső vizmű sáncozatban, az ellipsisen és a vizi kapu tájékán; a Vilmos-ezred 3. zászlóalja a lánchid előtti erődházban, az alsó vizmű sáncozatban, a várkert alsó része és a városba vezető terepfokon; a bánsági határőrezred 3. zászlóalja a bécsi kapunál, az V. számú bástyában, az I. és II. számú körbástyán, ez a zászlóalj adta egyszersmind az 1 tiszt és 70 embernyi várlak őrséget is; a Ceccopieri ezred 1. zászlóalja a várkaput szállotta meg; ez állította ki egyszersmind a 2 tiszt és 100 főnyi főőrséget is.
A lovasság egy szakasza a várkapunál állott fel, másik szakasza a Sándor palotában tartott készültséget, a fenmaradó rész pedig részint járőrökbe osztatott fel, részint az Ó-Buda és a budai szőlők felé kiállított előőrsöknél nyerte beosztását.
A lakosság felszólíttatott, hogy magát legalább 2 havi élelemmel lássa el.
Ezek voltak főbb vonásaikban az intézkedések, melyeket Hentzi az erőd védelmezése érdekében kiadott s amelyek értelmében a védőrség az erőd ellenállási képességének fokozása érdekében lázas tevékenységgel fejtett ki. E munkálkodás közepette május 4-én délelőtt 10 óra tájban tűntek fel a láthatáron a magyarok oszlopélei és pedig mindenekelőtt Kmety huszárjai az ó-budai úton, kik elől a császáriaknak a Császárfürdőn túl előretolt őrsei a vizmű sáncozatba huzódtak vissza. Erre Alnoch ezredes egy erősebb különítményt két hatfontossal a Bombatérre tolt előre, mely a feléje közeledő huszár szakaszt heves puska és kartácstüzzel fogadta, hogy azok a közeli utcákban voltak kénytelenek menedéket keresni. Miután azonban a császári különítmény délelőtt fél 12 óra tájban nagyobb gyalogsági oszlopnak, az egész Kmety hadosztály közeledésének vette hirét, sietve vonult ismét vissza barrikádjai mögé.
Ezalatt a többi magyar oszlopok is beérkeztek rendeltetésük helyére, ahol a kiadott rendelkezések szerint készenlétbe helyezkedtek. A tüzérségből 2 hétfontos taracküteg a Kálvária hegyen, 1 tizenkétfontos telepüteg a Kis Sváb hegyen, 1/2 röppentyű üteg a Nyárs hegyen s végül 1 hatfontos tábori üteg a Gellért hegyen vonult fel.
Még útközben Buda felé Görgey Klapkának egy levelét vette, melyben, ez utóbbi a fővárosban hallottak és részben személyes meggyőződése nyomán tudomására hozza a sereg fővezérének, hogy időközben a budai erőd valóságos várrá alakíttatott át, minek folytán legjobbnak vélné, ha azt Görgey egy kisebb csapatrésszel csupán megfigyeltetné, illetve körülzároltatná, a sereg zömével pedig a Welden alatt Pozsony-felé visszahúzódott császári sereg zömét követné. Ámde Görgey most már nem akart elállani a már folyamatban levő művelettől s fölteszi magában, hogy még rendszeres ostrom árán is, de beveszi Budát. Hogy eddigelé ily nehézségekre nem számított, mutatja az a körülmény, hogy mint előbb már jeleztük, Komáromból még nehezebb fajtáju várlövegeket sem hozott magával, hanem csakis tábori tüzérséggel indult útnak.
A vár lövetésének megkezdése előtt Görgey egy Stefan Béla nevezetü fogoly vértes főhadnagy által a következő fölszólítást továbbította Hentzihez, melyet ez utóbbi déli 12 óra felé kapott meg:
„Tábornok! Buda a magyar seregek által körül van zárolva s ezek csak parancsra várnak, hogy a várat azzal az eréllyel támadják meg, melyet csak a nemzetnek kényszerített élet-halálharca képes minden egyes katonába önteni. Önnek feladata: Budát hosszabb ideig védeni, vesztve van. Fogadja el az ajánlatomat, melyet emberségből teszek Önnek. Adja meg magát. A feltételek a következők: Becsületes hadifogság, a tiszteké fegyverrel, a legénységé fegyver nélkül. A tekintély, melyet a magyar seregnél élvezek; a fegyelem, melyet vaskezekkel tartok fönn; és saját személyes becsületem, melyet eddig senki, még Ausztria sem érinthetett meg büntetlenül (mint ezt Önnek a „lázadó csordák” eddigi sikerei bizonyítják) kezeskednek Önnek az ajánlott feltételek pontos betartásáról, melyről Önt szavammal biztosítom. Győr, Székes-Fehérvár, Komárom, Nyitra, Hamsabég, a Bányavárosok, sőt az egész Vágvonal birtokunkban van; Buda a legszorosabban körülzárolva. Az úgynevezett budai vár nem is erősség s Ön tábornok, megfoghatatlan módon az osztrákok által arra kiszemelve, hogy Don Quixotte-szerű feladatot oldjon meg, amelyeknek a legtragikusabb kimenetele is aligha fogja Önt a köznevetségtől megóvni. És ha mindez nem rendíti meg Önt: akkor rendítse meg a gondolat, hogy Ön magyar ember, hogy Önnek nagy tartozást kell hazája iránt lerónia s hogy ehhez, íme, én alkalmat szolgáltatok Önnek. Ha azonban Ön érett, férfias meggondolás után is megmarad azon elhatározása mellett hogy az úgynevezett budai erősséget a legmakacsabb módon védje: akkor én Önt – egy támadó föllelkesült sereg szenvedélyeinek egyes kitörései ellen föltétlenül többé nem biztosíthatom ugyan: de az ejtett foglyok még ekkor sem fognak részünkről kegyetlen bánásmódban részesülni, mivel ez ellenkezik lovagias hadviselési szokásunkkal és emberi érzésünkkel; – de ha Ön a budai úgynevezett erősségnek végletekig menő védelmezésével még a lánchidnak, e gyönyörű mesterműnek lerombolását és Pestnek, ahonnan Ön megállapodás szerint épen semmi támadást nem várhat, – bombázását kötné össze, amely cselekedet egyenesen alávaló nevet érdemelne: akkor becsületszavamat adom, hogy Budának bevétele után az összes várőrség kardra fog hányatni! s én még az Ön családja jövőjéről sem fognék jót állhatni. Ön Buda úgynevezett várának parancsnoka; de Ön egyszersmind atya és született magyar; gondolja meg mit tesz! Én a haza nevében, az emberiség nevében szólítom fel és feleletét legkésőbb ma 3 óráig elvárom. Óvatossá téve azon minden becsületről megfeledkezett alávaló rendszer által, mely szerint az osztrákok még hadi követeinket is fogságba ejtik és velök úgy bánnak, mint gonosztevőkkel, egy hadifogoly osztrák tisztet választottam jelen levelem átvitelére. Főhadiszállás Budán, május 4-én, 1849. Görgey Arthur tábornok.
A hadi követ délután 1/2 3 órakor csakugyan meg is hozta Hentzi válaszát, mely következőleg hangzott:
„Tábornok! Önnek engem, mint „úgynevezett budai erősség” parancsnokát rövidesen felhívni tetszett, hogy 3 óra alatt megadjam magam; adjam fel a várat és magamat a vitéz várőrséggel együtt kegyelmesen kísértessem el a hadi fogságba. Erre én azt felelem, hogy Budavára az Ön gyors elvonulása idején; folyó évi január 3, 4. és 5-én nem volt ugyan erősség, mit a magyar hadseregnek gyors futása eléggé bizonyított. De azóta Buda egy valóban tartható erőddé lőn átalakítva, melynek szerencséje leend Önnek a leghatározottabb módon ellenállani. Ezért felszólítom Önt tábornok úr, hagyjon fel tüstént teljesen hiába való tüzelésével Buda várfalai ellen; mert máskép kénytelen leszek néhány nap mulva Pestet szintén ágyútüzzel megtámadni, amihez oly hatalmas eszközeim vannak, hogy Pest romlása elkerülhetetlenné válik. S erre a támadásra már most is kényszeríttetem, miután Pest felől ágyúkkal támadtak meg. Egyébiránt ki kell jelentenem Önnek, hogy nem vagyok magyar, hanem svájci származású és honosított osztrák; hogy Magyarország irányában semminemü kötelezettségeim nincsenek; hogy családom nincs az Ön hatalmában; és ha még így lenne is, ez mit sem nyomna a latba. Ezért utolsó szavam: Én ezt a helyet, kötelesség és becsület szerint az utolsó emberig védelmezni fogom. Feleljen Ön róla, ha eközben a szép testvérváros áldozatul esik. Budán, május 4-én, 1849. Hentzi tábornok és várparancsnok.”
Az igazság érdekében az utóbb közölt nyilatkozat két passzusát rektifikálnunk kell, annál is inkább tehetjük azt, miután a vonatkozó kijelentéseket az osztrák források is kivétel nélkül téveseknek mondják. Az első feltétlenül téves állítás, hogy a vár Pest felől ágyúkkal támadtatott meg, a másik valóban furcsa kijelentés pedig, hogy Hentzi magyar létét és származását tagadja. Tény, hogy szülei svájci bevándorlók voltak, de ő maga az ország legmagyarabb városában, Debrecenben, 1785. évi október 26-án született.
A válasz átolvasása után Görgey azonnal jelt adatott a Svábhegyről az ütegek tüzelésének megkezdésére, Kmetynek pedig parancsot küldött, hogy a vizművet rohammal vegye be.
Az ütegek közül a tüzelést a Kis Svábhegyen Barla tüzérfőhadnagy alatt felvonult tizenkétfontos kezdette meg a IV. számú körönd ellen, honnan a magyar III. hadtest felvonulása a Városmajor mögött délóta folyton háborgattatott. Rövid ideig folytatott ágyúzás után az osztrák üteg a bástyafokot odahagyni kényszerült. A Gellérthegyen felvonult üteg az I. számú köröndöt, a várlatokat, és a várkert terepfokait vette tüzelése alá, melynek eredménye lőn, hogy este 6 óra tájban az őrség épülete és egy raktárépület lángba borult. A Kálváriahegyre rendelt ütegek a tüzelés megkezdése alkalmával részben még csak felvonulófélben voltak s így az V., VI. és VII. számú köröndből ellenük összpontosított tüzeléstől érzékeny veszteséget szenvedtek, úgy hogy többször állást változtatni is kényszerültek. Végül a Nyárshegyen felvonult magyar röppentyű üteg az I. számú köröndből arcban lekötve, a II. és III. számú pedig oldalazó tüz alá fogva, csakhamar a magaslat mögé visszahúzódni kényszerült s csupán egyes lövések adására jelentek meg esetről-esetre annak lövegei felváltva a hegykúpon.
Kmety a kapott parancs folytán a vizvezeték védősáncainak megrohanására a 10. és 33. honvéd zászlóaljat rendelte ki. A rohamot a legnagyobb golyózápor közepette a 10. honvéd zászlóalj kezdi meg s mire ez a vizmű közvetlen közelébe ér, a torlasz kapuja hirtelen kinyílik s a legirtózatosabb kartácstüz zúdul feléje, mely egy pillanat alatt 70 ifjú honvéd életét oltotta ki. Erre pillanatnyi zavar támad, a rohamoszlop fölbomlik, de a lelkes csapat parancsnoka nem tágít, hamarjában újból összeszedi embereit s szuronyszegezve ismét csak előre vezeti. Ámde az új rohamra indulókat most már nemcsak a torlaszok mögül, hanem a vár fokáról és a bástyákból is öldöklő golyózápor és kartácstüz fogadja, melynek rövid idő alatt mintegy 100 honvéd esik áldozatul. Erre az eddig tartalékban állott 33. honvéd zászlóalj próbál szerencsét, melynek támogatására a Duna mentén 2 hatfontos üteg, a kapucinusok templománál pedig 2 röppentyű löveg vonult fel. Miután ez a harmadik roham is kudarccal végződött, Kmety végre is a meddő támadással felhagyni kénytelen s megtizedelt csapatjait hadosztálya zöméhez a Császár fürdőhöz vezeti vissza s a történtekről a következő német szövegű jelentéssel számol be. „3/4 3 óra. A cölöpmű bevételét lehetetlennek látom. Annyira meg van rakva ágyúkkal, hogy ágyúinkkal még csak közel sem juthatni, minthogy az ellenség lövegei mind az oda vezető utcákat széltében pásztázzák. A rohamot már megkíséreltem és tetemes veszteséggel vissza kellett vonulnom. Kmety s. k.”
Görgey e jelentésből arra a következtetésre jutott, hogy a várral szemben egyszerű rohammal zöld ágra aligha vergődhetik, minek folytán a rendszeres ostrom megkezdését határozta el, mi célból Guyonnak Komáromba parancsot küld, hogy a kellő számú ostromszereket és nehéz lövegeket haladéktalanul Buda alá indítsa útnak, amit azonban ez, Görgeynek halálos ellensége lévén, eleinte teljesíteni vonakodott s a parancsnak csakis Kossuth erélyes közbelépésére felelt meg.
A budai várat körülvevő hegyekről Pestre áthangzó ágyúk moraja az örömujjongó népek ezreit csalta a Duna partjára, min Hentzi annyira felháborodott, hogy néhányszor a pesti parton tolongó néptömeg közé lövetett, majd este 8 órától majdnem két óra hosszat a várost lövette, mely idő alatt 154 tömör-, 32 ürlövedék és 130 bomba röpíttetett a megriadt város minden része fölé. Némedy a császáriak május 4-iki veszteségét 5 sebesült tisztre és 26 sebesült és halott emberre teszi; a magyarokét halottakban 2 tisztre és 28 emberre, sebesültekben 12 tisztre és 127 emberre; a Dunaparton állítólag 7 ember vesztette életét.
Estefelé a várbeli polgárok küldöttsége jelent meg Hentzi előtt, hogy őt a testvérváros oltalmára és kimélésére felkérje, mire ő Görgeytől kapott felszólítást és az általa arra adott választ olvasta fel s egyszersmind kijelentette, hogy visszavonhatatlan határozata a várat az utolsó emberig védeni „s ha az utolsó ember is elesett – úgymond – magam veszem kezembe a kanócot, amellyel a világ nyolcadik csodáját, a lánchidat magammal együtt a levegőbe röpítem.”
A magyarok új haditerve értelmében a nehéz lövegek beérkeztéig, nehogy csapatjaink hiábavaló veszteségeknek téttessenek ki, csupán tüntetőleges magatartás volt követendő, melynek leginkább ágyúharcból s éjjelenkint meg-megújuló, felriasztásokból kellett állnia. Az utóbbi célra minden éjjel hadtestenkint 4 század, a Kmety hadosztályból pedig 2 század rendeltett ki, mely „estétől reggelig riadásban és viadalban tartsa az őrséget”. A legközelebb beérkezendő nehéz lövegek számára pedig május 5-ikétől kezdve a Nyárshegyen gátonyok építéséhez fogtak, ezt tartván legalkalmasabb helynek leszerelő- illetve réstöltő ágyútelep létesítésére.
Ebből az elhatározásból és annak minkénti kiviteléből kifolyólag az egész ostrom lefolyása két különböző időszakra osztható; május 5-től 16-ig terjedő előkészítő munkálatok időszakára és a komoly támadások, illetőleg a tulajdonképeni ostrom időszakára május 16. és 21-ike között.
Május 5-én reggel az egész vonalon lassú ágyú- és helyenként puskaharc is vette kezdetét, mely déltájban hirtelen mindkét részről beszüntettetett; estefelé Kmety szinleges támadást intézett, egyébként az egész éjszaka nyugodtan telt el, melyet a várbeliek serény munkálkodásra, a lőtt rések kijavítására és egyéb erődítési munkálatokra használtak fel. Magyar részen egész napon át a leszerelő ágyútelep létesítésén fáradoztak.
Május 6-án a tüzelés még az előző napinál is gyengébb volt; az ütegek kisebb-nagyobb, gyakran egész óráig tartó félbeszakításokkal lőttek, a gyalogsági tüz pedig, kivált a várbeliek részén majdnem egészen elnémult; a bécsi- és a várkaput a nap folyamán teljesen eltorlaszolták.
Május 7-ike elég csendesen telt el; a nyárshegyi réstörő üteg gátonyán dolgoztak anélkül, hogy az ellenség tüzelése a munkálatokat érezhetően gátolta volna; Görgey főhadiszállását a Krisztina városból a Svábhegyre tette át. Este 6 órakor másodszor megjelent a város polgári küldöttsége Hentzi előtt kijelentvén előtte, hogy a lakosságnak nagy része a várat elhagyni szándékozik; ezt a vár parancsnoka tudomásul vette s az eltávozásra minden második nap esti 7 óráját tüzte ki, egyúttal azonban kijelentette a küldöttség előtt, hogyha a magyarok a támadással fel nem hagynak, úgy annak megtorlásaként Pestet izzó golyókkal és töltött bombákkal fogja lövetni.
Május 8-ika szintén nyugodtan folyt le; a városban főkép a székes-fehérvári-, bécsi- és a várkapu eltorlaszolásán fáradoztak, este pedig mintegy 300 várbeli lakos bocsáttatott ki a vizikapun át. A magyar ütegek este 11 órakor újból megkezdték a tüzelést a vár ellen, mire Hentzi a megtartott haditanács határozata értelmében reggel 4-től 6 óráig újból Pestet, és pedig ezúttal már gyújtó és romboló lövedékekkel bombáztatta s 182 töltött 30- és 60 fontos bombát, 66 gránátot, 65 izzó és 206 tömör, összesen tehát 519 lövedéket röpíttetett a város felé melyek abban óriás pusztítást vittek véghez. Egyébként május 9-ike csendesen mult el s csak este 8 órától kezdve újult meg egyidőre a kölcsönös ágyúharc. A nap folyamán végre 5 darab faltörő érkezett Komáromból, de majdnem minden hozzávaló lőszer nélkül; ezeket azonnal a Nyárshegyen épült réstörő gátonyba helyezték el. Említésre méltó még, hogy ezen a napon a várőrségnél kolera és hagymáz ütött ki.
Május 10-én semmi különös sem adta elő magát, Pest lakossága tömegesen Pest környékére költözködik.
A május 10-éről 11-ére hajló éjjel Hentzi két határőr század és egy utász osztag Petrasz százados parancsnoksága alatt, a vizmű sáncozaton át kirohanást eszközöltetett, de siker nélkül; ennek folytán a kirohanás reggel 7 órakor Hentzi parancsára Schröder százados által 2 Vilmos ezredbeli-, 1 határőr századdal és 1 dragonyos szakasszal megismételtetett, mely alkalommal rövid csatározás után a császáriak a Vizivárosban elhelyezett mintegy 300 lábbadozó betegüket visszavitték magukkal a várba. Ez alkalommal a kirohanást eszközlő csapatok 2 halottat, 9 sebesültet és 1 lovat vesztettek, a Kmety hadosztály vesztesége ellenben állítólag 13 halottra és 22 sebesültre rúgott.
Május 12-én a nap folyamán alig történt említésre méltó dolog, este 9 óra tájban a vizmű tájékán újabb összeütközés keletkezett, ami Hentzit arra indította, hogy a Vizivárost hosszabb ideig bombáztassa, minek következtében 9 ház porrá égett, Este harmadszor jelent meg Hentzi előtt a vár lakosainak küldöttsége, engedélyt kérvén arra nézvén, hogy Görgey táborába küldöttséget meneszthessenek, mely a főparancsnokot arra bírná, hogy a vár bombázásával a várbeli lakosok szánandó helyzetére való tekintettel hagyna fel. Ezt a vár parancsnoka kereken megtagadta s kijelentette a szótszólók előtt, hogy ezentúl semminemű küldöttséget se fogad többé.
Május 13-ának délelőttje csendesen folyt le; a császáriak a megrongált várfalak kijavításán, a magyarok a nyárshegyi leszerelő és réstörő gátonyon dolgoznak háborítatlanul tovább, mely munkálatok immár befejezésükhöz közel állottak. A Komáromból jövő nehéz lövegek elhelyezésének leplezése céljából Görgey délután 3 és 4 óra között a Gellért és Svábhegyről erős tüzelést tartatott fenn. Erre Hentzi 6 órakor este megint csak Pestnek este 7 órától majdnem éjfélig tartó bombáztatásával felelt, mely idő alatt nem kevesebb, mint 1483 lövedék röpíttetett a város felé, ezek között 626 töltött bomba, 69 gránát, 55 kartácsszerű ürlövedék, 110 izzó és 623 tömör golyó, melyek az épületeken iszonyú pusztítást vittek véghez. Viszont a magyarok egyik lövedéke a IX. körönd mellett levő lőszer kamrákba csapott be s azokat a levegőbe röpítette.
Május 14-ike teljesen nyugodtan folyt le s Hentzi már-már azt remélte, hogy Buda felé felmentő csapatok érkeznek s hogy ennek folytán szorult helyzetéből csakhamar kiszabadul. A következő éjjelen Hentzi a Csepelszigetnél vert hajóhid elrombolását szándékolta, mi célból égő hajókat úsztatott le a Dunán, a művelet azonban az utászok félénksége és hidőrségünk ébersége folytán meghiusult. Egyébként május 15-ike csendesen telt el. A magyarok részén a nyárshegyi leszerelő és réstörő ütegek teljesen elkészültek, minek folytán 16-ikától kezdve a valóságos ostrom a vár komoly bombáztatásával kezdetét vehette. Ehhez az ütegek következőleg álltak fel: a Kálvária hegyen 2 hétfontos taracküteg, 12 löveg; a Városmajor és a vár között fekvő téglaégetőnél az I. számú mozsárüteg, 2 löveg; a Kis Svábhegyen 1 tizenkétfontos telepüteg, 6 löveg; a Nyárshegyen a 8 lövegből álló leszerelő-, az 5 löveget számláló réstöltő üteg és 1/2 röppentyű üteg 4 löveggel; A Gellérthegyen végre az 1. és 2. számú tábori üteg, 10 löveg és a 2. számú mozsárüteg, 2 löveg; mindössze tehát 49 löveg, melyek reggeli 4 órától este 6 óráig szakadatlanul szórták lövedékeiket a vár felé. Hentzi már reggel 9 óra tájban az egyenetlen harcot feladni kénytelen s rosszul födözött lövegeinek legnagyobb részét a bástyafalakról a szomszédos utcákba vonja vissza. Réstörő ütegünk most még nagyobb hévvel és eredménnyel dolgozik s este 6 óráig nem kevesebb, mint 484 huszonnégyfontos és 124 tizennyolcfontos löveget röpít az I. számú körönd és az attól délre fekvő várfal ellen, amelyen ennek folytán máris hatalmas rés tátong, míg más részről a királyi várlakból fél 7 óra tájban hatalmas lángtenger csapott fel.
A kedvező körülményen felbuzdulva, Görgey éjfélkor megkezdendő rohamot parancsol, mely az I. hadtest részéről a lőtt rés ellen, a III. hadtest 3. és 9. zászlóalja által pedig lajtorják segítségével a IV. zámú körönd irányában volt végrehajtandó. A II. hadtestnek és Kmety hadosztályának a vizművek irányában tüntetőleges szerep jutott.
Hentzi a bombáztatás hatása alatt este 6 óra tájban újból hadi tanácsot hivott egybe, melyen megtorlásképen Pestnek porrá lövetését hozta javaslatba, a haditanács azonban Pollini mérnökkari százados előterjesztése alapján egészen elállott Pestnek továbblövetésétől és e helyett az ágyúharcnak az ellenséges ütegekkel való újbóli felvételét célhozvezetőbbnek mondotta ki. Így is történt, minek folytán este 1/2 7 órától kezdve a császáriak ágyúi újból a várfalakra rendeltettek előre.
A roham keresztülvitelére kirendelt csapatok éjféltájban meg is kezdték az előnyomulást, s az I. hadtest emberei a várfalhoz érve, neki is támasztották létráikat a falnak, amelyek legtöbbje azonban rövidnek bizonyult, amennyiben a bástyafalnak derekáig sem értek. Erre csaknem valamennyi zászlóalj a rés felé tódul, hogy ott próbáljon szerencsét, de itt is hiába, az odavezető domboldal olyan meredek, hogy lehetetlen arra felkapaszkodni, s még kevésbé azon át a réshez jutni. Az I. hadtest parancsnoka, Nagy Sándor értesülvén a meddő küzdelemről, vezérkari főnökét Kleinheinz őrnagyot azzal a megbízással rendeli előre, hogy a bástyafalakról pusztító tüznek kitett csapatokat vissza rendelje, ami csakhamar meg is történt. Kleinheinz őrnagy rendelkezései közepette golyó által találva, holtan rogyott össze. Nem sokkal jobban járt a III. hadtest két vitéz zászlóalja sem. Néhány ügyesebb s hosszabb létrával felszerelt embernek sikerült ugyan a fal párkányáig feljutnia, ahonnan azonban a várbeli gyalogosok által szuronnyal, a tüzérlegénység által pedig vasdorongokkal a mélységbe dobattak vissza. Ily körülmények között itt sem volt mást tenni, mint még hajnalhasadta előtt jó szerivel odébb állani.
A magyaroknak e sikertelen rohama alatt szenvedett vesztesége csaknem 200 emberre tehető; Némedy (Bayer ezredes, Görgey vezérkari főnökének írói álneve) művében a III. hadtest vesztesége gyanánt 14 halottat és 39 sebesültet tűntet ki, az I. hadtest veszteségét ellenben Kleinheinz őrnagy halálától eltekintve jelentéktelennek mondja.
Az elhamarkodott támadásból eredő kudarcért Görgey emlékírataiban a következő szavakkal magamagát okozza: „Azt a meggondolatlanságot, – úgymond – hogy az általános rohamot már május 17-ére tüztem ki anélkül, hogy alaposan meggyőződtem volna a rés járhatóságáról, első sorban az a nagyon is érthető felháborodás okozta, melyet Pestnek semmi körülmények között sem igazolható bombáztatása keltett bennem.”
A 17-én hajnalban végrehajtott roham végre meggyőzte Hentzit arról, hogy a tulajdonképeni veszély nem mint eddig hivé, a viziváros felől, ahol eddig a legnagyobb éberséget fejtette ki, hanem Krisztinaváros felől fenyegeti és nyomban hozzá is látott a Székesfehérvári kapu közelében, az I. és II. körönd között egy leszerelő üteg létesítéséhez, melyet hevenyében összehordott homokzsákokból alkotott torlasz által védett a magyarok lövegtüze ellen. Ámde ez már nem igen árthatott a Nyárshegy gerincén jól beásott leszerelő és réstörő ütegeinknek, minek folytán azok folyton fokozódó eredménnyel működtek a rés tájéka felé. A lövegharc 17-én kisebb nagyobb megszakításokkal egész napon át folyt s csupán a réstörő üteg 705 lövedéket röpített célpontja, a mindig nagyobb rés felé, melyet a császáriak tőlük telhetőleg, de kevés eredménnyel betömögetni iparkodtak.
A május 18-ikára hajló ejjel minden hadtesttől 2–2 zászlóalj újból álrohamot intézett, miből reggelig tartó puffogtatás keletkezett, melyet reggel a félbeszakadt ágyúzás váltott fel. Hentzi főfigyelmét e napon is réstörő ütegünk felé fordítja, mellyel szemben a vár bástyáin még egy 18 fontos üteget is állít fel, de ezzel is csak falra borsót hányat; réstörő ütegünk 18-ika folyamán 760 lövedéket röpít célpontja felé, minek folytán, a várfal koronája estefelé egyszerre csak beomlik, a rés pedig majdnem 6 ölnyi szélességüvé vált. Itt tehát hirtelen segíteni kellett; Gorrini mérnökkari százados parancsot kap, hogy az éj leple alatt önként jelentkező 40–50 emberrel és egy utász osztaggal a rés betöméséhez fogjon, mi célból az egyes embereket köteleken kellett a mélységbe leereszteni. Ámde a valóban fáradságos munka eredményét a reggel felé beállott felhőszakadásszerű eső majdnem egészen elhordta, hajnalhasadtakor pedig a Nyárshegyi réstörő üteg megint csak megkezdte rövid időre félbeszakadt munkáját s 19-ike folyamán esti 7 óráig 803 lövedéket menesztett az immár járhatóvá vált rés felé. Most tehát Hentzi több ütegei mellé 3 harminc és ugyanannyi hatvanfontos mozsarat is felvonultat; az ezekből hajított lövedékeknek tényleg sikerült a magyar réstörő üteg 2 lövegét egyidőre harcon kívül helyezni, ez azonban most már csak vajmi keveset segíthetett. Hentzi is belátja, hogy, ha csak az igért, de még mindig nem mutatkozó felmentő csapat egyhamar be nem érkezik, sokáig a legnagyobb erőlködés dacára sem tarthatja magát; ámde azért még mindig konokul megmaradt elhatározása mellett, a várat a legutolsó emberig védelmezni. Súlyosbította még a helyzetet, hogy az őrségnél a ragadós betegségek ijesztő módon terjedtek tovább.
Ezalatt a magyar főhadiszálláson kiadták a döntő roham keresztülvitelére vonatkozó intézkedéseket, melyek értelmében éjfél tájban szinleges támadást kellett végrehajtani, mely után nagyobb szünet után, hajnali fél háromkor a döntő előnyomulásnak kellett bekövetkeznie; ehhez a réstörő ütegből adandó jellövésre az I. hadtestnek 2 zászlóaljjal a rés felé, 4 zászlóaljjal a terraszok felé kellett előnyomulnia, a csapatok fenmaradó része a főúton tartalékban marad. A II. hadtest 3 zászlóaljjal a palotakertek, 2 zászlóaljjal pedig az alsó vizmű ellen nyomul s tartalékát a hidfürdő mellett állítja fel. A III. hadtest 5 zászlóalja a IV. számú körönd mindkét oldalán iparkodik létrák segítségével a várba jutni, tartalékát a főúton a téglaégető és a Városmajor közelében hagyja vissza. Végül Kmety 3 zászlóaljjal és 1 vadász századdal a vizmű palliszádjait igyekszik bevenni s tartalékát a Bombatéren hagyja vissza. A pesti oldalon levő zászlóaljnak dunaparti előörseit megkettőztetnie kellett, a csapatok fenmaradó része pedig a lánchidmenti palliszádoknál állott fel. Ezekhez képest a döntő rohamban 19 honvéd zászlóalj, 4 vadász- és a kellő számú utász század vett részt, ezek mögött 15 honvéd zászlóalj egyelőre tartalék viszonyban maradt. A döntő támadás idejére az összes lovasságnak táborhelyein harckészen kellett az események fejleményeit bevárnia.
Az előnyomulás a szinleges, valamint az ezt követő döntő támadáshoz tervszerűen hajtatott végre. Máriássy János ezredes, Nagy Sándor hadteste egyik hadosztályának parancsnoka, emlékjegyzeteiben a roham bevezetéséről következőleg emlékezik meg: „Az én hadosztályom, mely két dandárból állott, képezte a jobb szárnyat. Driquet alezredesnek a 44. és 47-ik zászlóaljjal és a Dom Miguel-féle gyalogosokkal a résen kellett előnyomulni, Nyeregjártó őrnagynak pedig a 34. és a 17-ik zászlóaljjal a rondellától keletre eső részen kellett a várfalat létrákon megmászni. E dandárhoz tartozó 19-ik zászlóaljnak négy századát a hegy tövében csatárláncba osztottuk fel, hogy folytonos tüzeléssel a vár falain álló ellenséget lőhessék s így az előnyomulás sikerét biztosítsák. A létrák fölállítására a várfalnak az udvari istállók alatti részét jelöltem meg. Ez a kiszögellés egy kertnek a falát képezte s legalább két öllel alacsonyabb volt a körönd többi részénél. A kertben egy lapos fedelü épület állott s az épület felett volt a tulajdonképeni várfal. A tervem az volt, fölmászni először erre a laposfedelü épületre, ide fölhúzni rövidebb létráink közül néhányat s aztán innen behatolni a várba. A terv keresztülvitelére hadosztályom összes zászlóaljaiból egy önkéntes századot alakítottam s a vezetést egy fiatal és derék századosra, Ghiczyre bíztam. Ez az önkéntescsapat képezte az élét a Nyeregjártó dandárának; utána jött a 47-ik zászlóalj. A 34-ik zászlóaljat pedig a rondella tövéhez küldtük, hogy a körülményekhez képest vagy a 47. zászlóalj után másszék fel a létrákon, vagy a Driquet dandárával hatoljon be a résen...”
Ez utóbbi helyen a császári őrség makacsul védte magát, az udvari lovarda környékén ellenben, ahol Ceccopieri ezredbeli olaszok álltak őrségen, mihelyt a honvédek megmászták a falat, az őrség majdnem az egész vonal hosszában hamar és önként megadta magát. Mindez oly gyorsan történt, hogy hajnali 4 óra tájban honvédeink már egészen biztosan megvetették lábukat a bástyafalakon s kevéssel utána 3 zászlóaljnyi legénység verődött össze a Szent György téren, melyből 1 zászlóalj a hadszertár elfoglalására rendeltetett ki, 1 zászlóalj pedig a várkertek felé indult, hogy Aulich embereinek a munkát megkönnyítse, akik azonban már szintén kitettek magukért, amennyiben a várkert védő falakkal ellátott terasszai ekkorára már a 61. és az ezt követő 49-ik honvéd zászlóalj birtokában voltak; hiába erőlködött az Alnoch ezredes által Pölland százados parancsnoksága alatt ide küldött 2 Vilmos ezredbeli század a Scherpon őrnagy alatt már kezdettől fogva itt harcoló osztagokkal a magyarok előnyomulását feltartóztatni, a halálmegvetéssel küzdő kis csapat honvédeink által csakhamar teljesen körülkeríttetvén, kénytelen volt fegyverét lerakni s így reggel fél 5 órakor a vár déli része a magyarok kezében volt, akik örömujjongva a Szent György térre siettek, ahol a János dragonyosok százada nagyobb ellenállás nélkül megadta magát. Reggel 5 óra tájban már annyi csapatunk volt a várban, hogy annak bevétele már biztosra volt vehető. Erről Nagy Sándor Görgeynek az alábbi irónnal írt rövid jelentést küldötte be: „Reggel 5 órakor, május 21-én 1849. Ha Isten is úgy akarja, tartani fogjuk magunkat a várban, melynek egy részét, az ólak táját, 9 zászlóalj hadtestemből már elfoglalva tartja. Honvédeim úgy küzdenek, mint az oroszlánok Nagy Sándor s. k. – kívül: Tizenegy zászlóalj van a várban.”
Időközben Hentzi is, aki az éj folyamán a Viziváros felőli oldalon tartózkodott, értesült a dolgok állásáról s azonnal kiadta az intézkedést, hogy 2 határőr- és 2 Vilmos ezredbeli század a vizműből a Szent György térre rendeltessék, ő maga pedig gyorsan előresietett a beállott krizis helyére. Az I. számú köröndre érve, csakhamar egész valójában eléje tárult a helyzet tarthatatlansága, de hogy fogadalmához híven utolsó lehelletig minden tőle telhetőt megtegyen, a főhadparancsnoksági épületen át a X. számú bástyára rohant és személyesen segített 1 háromfontosat a Szent György tér felé vonszolni. Ekközben beérkezett a vizműből felrendelt 4 gyalog század és Hentzi kivont karddal azok élére állva, a Szent György téren gyülekező honvédek elé vezeti. De alig hogy az elszánt csapat a szabad térre kiér, Hentzi jobb oldalában a gyomor tájékán puskagolyó által találva, hörgő jajkiáltással a földre zuhan. „Csak előre! rohamra fiuk! kell, hogy kidobjátok őket!” szólt végső elkeseredésében a halálosan megsebesített várparancsnok és derék katonái iparkodnak is szót fogadni, de minden erőlködésük hiábavaló. Ennél az utolsó kétségbeesett élet-halál tusánál gyors egymásutánban esnek el Gorrini mérnökkari százados, aki önként csatlakozott a rohamra indulókhoz, és a Vilmos század parancsnoka, Schröder százados. A megmaradt csapatmaradványokat Kristin, Vilmos ezredbeli hadnagy ismételten rohamra vezeti, de elvégre is a mindig nagyobbodó túlerő ellen minden további erőlködésük hiú reménynek bizonyul s a maroknyi csapat akarva nem akarva kénytelen megadni magát.
Ezalatt Hentzit segédtisztje, Josipovics hadnagy és Rosenbaum őrnagy térparancsnok a kórházzá átalakított iskolaépületbe szállíttatták, ahonnan Alnoch ezredesnek parancsot küldött, hogy a parancsnokságot átvéve, a vizmű további védelmezésével hagyjon fel s összes erejét a vár felső területén egyesítse.
Időközben a III. hadtest csapatjai is megmászták a Bécsi kapu környékén a vár falait s az ott őrségen álló határőröket visszanyomva, majd az Uri- és Országház-utcán előnyomulva, immár két tüz közé szorítják a Disz- és Szent György téren még mindig ellenállást kifejtő császári osztagokat. Hasonlóan Kmety-nek is sikerült a vizművet, miután az annak védőrségét képező csapatok legnagyobb része máshová rendeltetett, egy újabb elszánt rohammal hatalmába ejtenie s így most már a császáriak ereje és ellenállása, legelkeseredettebb élet-halál küzdelmük dacára, minden ponton teljesen megtörtnek volt tekinthető.
Alnoch ezredes, mihelyt Hentzi utolsó rendelkezését kezéhez vette, végső elkeseredésében bosszútól lihegő kebellel, ahelyett, hogy a várba sietett volna, a lánchid előkészített robbantó aknái felé vette útját s azokat gyors elhatározással saját kezével felgyújtotta; a következő pillanatban óriási dördülés moraja hasítja végig a levegőt s nyomban utána vastag füstfelleg száll az égnek; a robbanás a remekműnek csak keveset ártott, Alnoch ezredes azonban a fölismerhetetlenségig összepörkölt testtel ott terült el élettelenül a földön. Ép a robbantás idejében lépett a Pesten volt Szekulics dandár a hidra, hogy szintén Budára keljen át. Ha a robbantás sikerül, alighanem az egész dandár odavész.
Ezután a vár különböző pontjain már csak olykor-olykor éled fel újra a nem sokára teljesen elhaló puskaropogás s körülbelül 7 óra lehetett, midőn a védőrségnek elkeseredett védekezése és kitartó ellenállása dacára, annak teljes megadásával és lefegyverzésével az ostrom nagy munkája befejezését nyerte. Most jelent meg Görgey is a várban, lelkesült csapatjait a kivívott siker alkalmából üdvözlendő.
A császáriak vesztesége május 4-étől 21-ig: tisztekben, ellenséges behatás folytán 26, betegség folytán 4 fő; legénységben ellenséges behatás folytán 506 fő, betegségek folytán 174 fő; lovakban 15 darab; vagyis összesen 710 ember és 15 ló. Hentzi a május 21-ikéről 22-ikére hajló éjjel 1 óra tájban halt meg kapott sebe következtében s 24-én Alnoch ezredessel együtt közönséges paraszt szekéren a budai temetőbe vitetett, ahol egészen csendben elhantolták őket. Hadifogságba került: 113 tiszt és 4091 főnyi legénység; a kézre került kincstári lovak száma 276. Azonkívül a magyarok kezébe került még 248 különféle ürméretű löveg, mozsár stb. és ezekhez tartozó 8221 lövedék, továbbá 931 mázsa lőpor, 5383 mázsa salétrom és 894 mázsa kén. A különböző hadi pénztárakban 55.766 forint értékű pénznemek találtattak.
A magyarok vesztesége sebesültekben 1 százados, 4 főhadnagy, 15 őrmester, 20 tizedes és 630 közhonvéd; az elesettek száma 368 fő; a magasabb rangú tisztek közül az egyetlen báró Burdina őrnagy, a Dom Miguelek 3. zászlóaljának hőslelkű parancsnoka vérzett el, aki elsők között jutott be a résen át a várba. Az ostrom ideje alatt Pesten 40, Budán 98 ház égett le, erősebb rongálást pedig Pesten 61, Budán 537 ház szenvedett. Legnagyobb veszteségszámba ment azonban az ostromra elpazarolt teljes egy havi idő, mely közvetlen okozója volt, hogy a magyarság ügye dicsőségének tetőpontjáról csakhamar a legborzasztóbb megaláztatás és a mérhetetlen szenvedések örvényébe sodortatott.
Görgey Budavárának szerencsés visszavételéért országszerte ünneplés és köztisztelet tárgya lőn, a nemzet kormánya pedig rögtön altábornaggyá nevezte ki és a katonai érdemrend nagy keresztjével óhajtotta feldiszíteni, amit ő azonban kicsinylőleg egyszerűen visszaútasított, miután magára nézve szinte derogálónak tartotta, hogy Kossuth kezéből kitüntetést fogadjon el.
A vár bevételénél különösen Máriássy János ezredes, Driquet Péter alezredes és Inkey Kázmér, valamint Budina őrnagy tűntették ki magukat. A csapatok közül legvitézebbül harcoltak a 47., 43., 28. és 44-ik zászlóaljak.
| « HUSZONNEGYEDIK FEJEZET. | KEZDŐLAP | HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. Bem ujbóli támadólagos műveletei Erdélyben (1849. február elejétől április közepéig). » |