7. és 16. számú mellékletek.

Lipótvár megadása után Windischgrätz Komárom körülzárásával, miután Ramberg altábornagy a Görgey hátában a Szepességen működő Götz és Jablonowsky dandárok feletti parancsnokság átvételére utasíttatott, február elején Simunics altábornagyot bízta meg,[1] Welden táborszernagynak pedig egyidejüleg meghagyta, hogy nevezett altábornagynak a szükséges sánc- és ostromszereket a Bécsben felhalmozott készletekből rendelkezésére bocsássa. Március elején a nehéz ostromágyúk meg is érkeztek Komárom alá, a felázott talaj azonban nagyban megnehezítette azok felállítását, minek folytán a vár szorosabb körülzárása csak lassan haladt előre.

Komárom várában ez idő tájt a várparancsnokságot a császáriakhoz átpártolt Majthényi helyett Puky Miklós kormánybiztos ellenőrzése mellett, Török mérnökkari alezredes vette át, aki március 11-én 3 zászlóaljjal, 1 huszár századdal és 4 löveggel Zsitvatő irányában kirohanást eszközöltetett, mely azonban a Veigel- (azelőtti Lobkowitz-) dandár által rövid harc után visszaveretett.

Március 20-ig Simunics végre 2 hatvanfontos és 8 harmincfontos ostromágyúból megkezdte a vár és város bombáztatását, anélkül azonban, hogy azokban jelentékenyebb kárt tehetett volna. Március 30-án Welden újabb erősbítésekkel és nagymennyiségű ostromszerekkel személyesen érkezett be Komárom előtt s mindjárt másnapra erőszakos támadást parancsolt a hídfő ellen. A Simunics altábornagynak ezidőben rendelkezésére álló tábori csapatok Lederer, Sossay és Veigel alatt 3 dandárba tagozódtak, melyek többszöri változtatással a következő csapattestekből alakultak: a Welden és Hess ezred 3-ik zászlóaljaiból, utóbbi ezred 1. landwehr zászlóaljának 2 századából, a Khewenhüller-ezred 1. és 2. landwehr zászlóaljából, a Konstatin nagyherceg, a Császár és Vilmos főherceg ezred 1-ső landwehr zászlóaljából, a Ceccopieri ezred 2-ik, a Hartmann ezred 1-ső, a Haynau ezred 3-ik zászlóaljából, a 4-ik szluini zászlóaljból, a 12. vadász zászlóalj 2 századából, a Nugent ezred 1-ső landwehr és a Lajos főherceg ezred 3. zászlóaljából, 6 század Ficquelmont dragonyosból és 2 század Károly főherceg chevauxlegersből; összesen 13 zászlóalj, 8 lovas század és 42 tábori ágyú, melyeknek létszáma 11.256 főnyi gyalogságot, 1121 főnyi lovasságot és 1756 főnyi hadmérnök- és tüzércsapatot tett ki.

Az elrendelt erőszakos támadás helyett március 31-én az alparancsnokok részéről emelt ellenvetések folytán csupán tüntetés végrehajtása határoztatott el, micélból a Sossay-dandárnak a Csallóközben három hadoszloppal és egy tartalékkal következőleg kellett előnyomulnia: az egyik oszloppal Neuhauser mérnökkari százados vezetése alatt a Vág balpartja mentén Puszta-Lovadon és Apátin át a Nádorvonal jobbszárnya ellen; a másik gróf Neipperg őrnagy által vezetett oszloppal a Vág jobb partja mentén a Nádorvonal közepe ellen; a harmadikkal Wolter mérnökkari százados vezetése alatt Nemes-Örs felől a Győr-Dunai Sziget (Kriegs- vagy Donau-Insel) és a Nádorvonal balszárnya ellen. Ezalatt a Lederer-dandárnak a Duna jobb partján Uj-Szőny felől az előbb említett szigetet, a várat és a hídfőt tűz alá fogni, a várban vezető hajóhidat lerombolni és esetleg a szigetet és hídfőt elfoglalni kellett, micélból rohamoszlopok állíttattak készenlétbe. A Veigel-dandárnak a Vág és a Duna balpartjai között szintén 3 oszlopban kellett előnyomulnia, melyeknek egyike Scheibenhof mérnökkari százados által vezetve, a Vág mentén Várfölde felé, másika Gassgeb vezérkari százados parancsnoksága alatt, a Zsitva mellől, később az előbbivel egyesülve, a vágmenti hídfő felé s végül a harmadik, Stenglein vezérkari főhadnagy vezetése alatt a Duna mentén Izsán át a lőportorony ellen s azután a vágmenti hídfő keleti csucsa irányában irányíttatott.

A kémszemlére kirendelt támadó oszlopok március 31-én reggel meg is indultak s különösen a vágmenti hídfő körül, ahol a magyarok 24 és 18 fontosaikkal a császáriakat hatásos kereszttűzbe fogták, heves küzdelem keletkezett. A magyar ellentámadás végrehajtásánál különösen a 17. honvéd zászlóalj és Beöthy Zsigmond főhadnagy tüntette ki magát, aki pár nap mulva itt kapott sebeibe bele is halt. Este felé a császáriak látván, hogy a magyarok mindenütt résen vannak s hogy különösen tüzérségük derekasan megállja helyét, az egész vonalon újból visszahúzódtak, A kémszemle a Sossay-dandárnak mindössze 1 halottjába, 3 sebesültjébe és 3 lovába, a Veigel-dandárnak 8 halottjába, 23 sebesültjébe és 7 lovába került; a császáriak összes vesztesége: 14 halott, mintegy 40 sebesült és 13 agyonlőtt ló. A magyarok vesztesége halottakban és sebesültekben mintegy 60 főre rúgott.

A kémszemle befejezése után Welden táborszernagy Bécsbe utazott vissza, Simunics pedig ennek utána főfigyelmét főkép a dunai hídfő felé irányozta, mely ellen április 4-ikétől kezdve 36 ostromágyú a legnehezebb fajtából szünet nélkül működött, látszólag azonban csak kevés eredménnyel; a vár elszigetelése mindazonáltal, Kossuthnak április 1-én Egerben kelt s Görgeyhez intézett levél után ítélve, úgylátszik teljesen sikerült. A levél vonatkozó része következőleg hangzott: „Nagy nyugtalansággal értesültem róla, hogy se Guyon, se más pénzzel, Komáromba küldött tisztek, kik ezelőtt 4–5 héttel indultak oda, be nem juthattak. Egyrészről ezt nagy ügyetlenségnek nevezem, mert, ha Komárom annyira körül is zárolva, hogy egyes ember se csúszhat be oda, még sem gondolható, hogy az őrség nem tesz kirohanást és egy bizonyos ponton át nem tör a zárvonalon, az odaküldött tisztek feladata volna aztán valamely közelfekvő helységben tartózkodni és a körülményeket megfigyelve, a kirohanás percét felhasználni és a vett parancs értelmében a pénzt gyorsan a várba vinni. De ezek az urak nem így cselekszenek, hanem megpróbálják az útat, ha nem sikerül, ahelyett hogy a közelben vonnák meg magukat, kedvező alkalomra várva, egyik Egerbe, a másik Szabadkára megy, a harmadik isten tudja hová, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Így szenved Komárom szükséget. Meg volnék nyugtatva, ha a jelenlegi várparancsnokság erélyes volna, de ez fejét vesztette.”

És április közepe táján csakúgyan szomorú is volt már a hangulat a vár lakói és védői körében, úgy hogy már a legtöbben a megadást közelfekvőnek vélték, midőn egyszerre híre érkezett az isaszegi győzelemnek és hogy Görgey útban van már a vár felmentésére.

A magyar főhadiszálláson ugyanis, miután a 7-ikére elrendelt koncentrikus támadás a császári seregnek Pest alá vonulása folytán abbamaradt, még ugyanaznap délután megállapították a további hadműveletek tervét, mellyel legközelebbi hadműveleti cél gyanánt, bár Kossuth eleinte a főváros közvetlen visszavétele mellett kardoskodott, Komárom felmentése tűzetett ki. Ezen, Bayer alezredes által szerkesztett terv szerint a II. (Aulich-) hadtestnek (9000 ember) Asbóth ezredes hadoszlopával (2000 ember), mely legutóbb a szolnok–pesti vasútvonal fedezésével volt megbízva s most szintén a hadsereghez csatlakoztatott[2], az előbb említett vasútvonalat, a keresztúri útat és a Kerepesi országútat kellett megszállnia s tüntetőleges magatartása által Windischgrätz herceget lehetőleg sokáig abban a hiszemben megtartani, hogy vele szemben a magyar hadsereg zöme áll. A VII. (Gáspár-) hadtestnek (15.000 ember) a fóth–dunakeszii vonalon kellett állást foglalnia, hogy ezáltal az összeköttetés a főváros és Vác között megszakíttassék. Ezen erők leple alatt az I. (Klapka-) és III. (Damjanics) hadtestnek (az előbbi 12.000, az utóbbi 10.000 ember) Gödöllőről a legrövidebb úton Vácra kellett indulnia, hogy ezt a várost, ha ellenség megszállva tartaná, hatalmába kerítve, Rétságon, Nagy-Oroszin, Ipolyságon át megállapodás nélkül Lévára meneteljen. Vác elfoglalása után a VII. hadtest Pöltenberg és Kossuth hadosztályának, a visszamaradó Kmety-hadosztály leple alatt, dunakeszii állását odahagyva, az I. és III. hadtestet kellett követnie. Végül, mihelyt a VII. hadtestnek két elvonult hadosztálya útjában Vácot is elhagyta, utóbb említett várost Kmetynek kellett megszállnia, mely időtől kezdve ennek tüntetési vonala Fóth–Dunakeszinél szintén a II. hadtestre szállt át. Az I. és II. hadtestnek, az ezeket követő VII. hadtestbeli két hadosztállyal a Garam folyó átlépése után egyenes irányban Komárom felé kellett előnyomulnia.

[1] Lásd az I. kötet 183. és 235. oldalán.

[2] A hadoszlop állománya: a 49. zászlóalj 3 százada 611 ember, a 63. honvéd zászlóalj 813 ember, a pozsonyi vadászok 130 fő, 160 utász és két század Bocskay huszár 300 lovas, összesen tehát 1714 főnyi gyalogság, 430 lovas és néhány háromfontos ágyú.