7. és 8. számú melléklet.

A március 29-én a Tisza jobb partján összpontosult magyar seregnek a további előnyomulást két oszlopban kellett volna folytatnia és pedig a VII. hadtesttel az országút mentén, az imént Tisza-Fürednél átkelt hadtestekkel pedig Heves–Jász-Apátin át a szolnok–pesti vasút vonal felé. A feneketlen s teljesen hasznavehetetlenekké vált útak azonban egyelőre az egész sereget a gyöngyös–hatvani országútra terelték s így március 30-án a VII. hadtest Kápolnát, elővédje Halmajt; az I. Füzes–Abonyt, Dormándot és Besenyőt érte el, míg a II. hadtest Erdőtelek és Bod, a III-ik Kerecsend és Maklár között foglalt állást.

Március 31-én a VII. hadtest Gyöngyösre, a III. Halmajra és Visontára menetelt, míg az I. és II. a Tarnáig előnyomulva, Kaál és Felső-Debrő helységeket szállotta meg. Gyöngyösről a VII. hadtest elővédjét Tas-ig, jobb és baloldal különítményét pedig Pata és Adácsra tolta előre.

Április 1-én a III. hadtest Gyöngyösön a VII-hez csatlakozott, mely utóbbi egy hadosztályt kémszemlére Hortra küldött. Az I. és II. hadtest Karándot, Ludast, Detket, Ugrát, Halmajt, Visontát és Sárt szállotta meg. E napon tehát a sereg 10–12 kilométernyi területen teljesen összpontosítottnak mondható, úgy hogy bármely pillanatban csatára kész. Az előnyomulás egyelőre kisebb menetekben történt, hogy a még hátullevő lőszerkészlet, valamint a legénység és lovak kiegészítő szállítmánya szintén a sereghez csatlakozhassék.

Az ellenségről ez idő tájt az a hir volt elterjedve, hogy az zömével Gödöllő tájékán összpontosult. Erről bizonyságot szerzendő, a VII. hadtestnek Hortban előretolva volt hadosztályának meghagyatott, hogy még április 1-e folyamán kémszemlét tartson Hatvan felé; itt a szemrevételező különítmény lovassága a várostól nyugatra foglalt állást, míg a nem nagyszámú gyalogság magát a várost szállotta meg.

Az ekként elhelyezkedett különítményt csakhamar az ellenség közeledésének hire verte fel nyugalmából, Schlick ugyanis hadtestével a vett meghagyáshoz képest április 1-én megindult Hatvan felé, melynek közelében a hadtest elővédjét képező Parrot dandár magyar huszárokra bukkant. Utóbbiak látván a velük szemben álló túlerőt, csakhamar visszahúzódtak; ugyanezt tevé rövid csatározás után a várost megszállva tartó gyalogság is. Parrot ennek folytán dandárával Hatvant nagyobb ellenállás nélkül megszállotta, míg Schlick a hadtest zömével Aszódnál és Baghnál, a Lichtenstein hadosztály fenmaradó része pedig Turán és Hévizen vonult éji nyugalomra.

Pótlólag megemlítendő még, hogy Gödöllőről történt elindulását megelőzőleg a III. hadtest hadrendjén némi változás történt, amennyiben az a kötelékébe tartozott 3 határőr zászlóaljat a bánnak engedte át, amiért ez viszont a Károly főherceg ezred 3-ik zászlóalját és a kombinált Eckher (későbbi Breisach) zászlóaljat Schlicknek bocsátotta rendelkezésére. Utóbbinak hadteste ezek után a következő beosztást nyerte:

Lobkowitz herceg altábornagy hadosztálya:
Parrot vezérőrnagy dandára:
a 2. vadász zászlóalj 2 százada,
a Károly főherceg ezred 3. zászlóalja,
a Vilmos főherceg ezred 1. zászlóalja,
a Parma ezred 1. landwehr zászlóalja,
a Nugent ezred 3. zászlóalja,
a Császár-chevauxlegersek 1. százada,
a 36. számú hatfontos üteg.
Künigl alezredes dandára:
a Vilmos főherceg ezred 3. zászlóalja,
a Koudelka ezred 3. zászlóalja,
a Latour ezred 2. zászlóalja
a Császár-chevauxlegersek 2. százada,
a 34. számú hatfontos üteg.

Lichtenstein Ferenc herceg altábornagy hadosztálya:
Fiedler vezérőrnagy dandára:
az István főherceg ezred 3. zászlóalja,
a kombinált Ecker (később Breisach) zászlóalj 4 százada,
a Hartmann ezred 2. zászlóalja,
a Mazzuchelli ezred 3. zászlóalja.
Gróf Montenuovo ezredes dandára:
a Császár-chevauxlegersek 2 százada,
a Porosz király vértesek 6 százada,
a Sunstenau vértesek 2 százada,
a Kress-chevauxlegersek 2 százada,
a János főherceg dragonyosok 2 százada,
a 3. számú lovas üteg.
Hadtesttüzér-tartalék:
a Schlick-féle hatfontos üteg,
a 11. számú röppentyű üteg,
a 12. számú fél röppentyű üteg,
összesen 11 1/3 zászlóalj, 16 lovas század, 5 1/2 üteg.

A Hatvan előtt történtekről Schlick azonnal beszámolt Windischgrätznek s jelentésében többek között arról is tett említést, hogy vett hirek szerint a környéken volt lázadók egy része Beniczky alatt Miskolc felé vette útját s hogy véleménye szerint a jobb oldalban legkevésbé sem fenyeget veszély, „miután egy Jászberényig kiküldött járőr ezt a helységet megszállatlanul találta. A jelentésnek ez utolsó passusa nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar sereg zömének megkerülő mozdulata Árokszállás–Jászberényen át majdnem az utolsó pillanatig felfedezetlenül maradt.

E megkerülő mozdulat eszméje Klapkától származott, aki a sereg arcvonala előtt fekvő mocsaras partú Zagyva és Galga folyókon való átkelést és az azok mentén eszközlendő harcra fejlődés nehézségeire rámutatva, az osztrák sereg jobb szárnyának megkerülését hozta javaslatba, mely az I., II. és III. hadtesttel Gyöngyös–Árokszállás–Jászberény–Nagy-Kátán át volt végrehajtandó, mialatt a VII. hadtest az ellenséget az országút mentén lekötni és foglalkoztatni volt hivatva.

Görgey e merész tervet, mely a VII. hadtestet az egyenkénti megveretés eshetőségnek tette ki, eleinte nem akarta magáévá tenni és valóban elvitázhatatlan, hogy döntés küszöbén a seregnek széjjel szakításából két egymástól 30–35 kilométernyire eső csoportra, igen nagy veszély származhatott, mindazonáltal végre Görgey mégis elfogadta Klapka propozicióját.

Ez a terv, mint később látni fogjuk, csakugyan sikerre is vezetett, mely körülmény azonban nem gátolhat bennünket, hogy nézetünket róla legalább röviden ki ne fejtsük.

Klapka aggályait az arcvonal előtt fekvő mocsaras terepet illetőleg, méltányolnunk kell s így a sereg egy részével végrehajtandó oldalmozdulat helyességét és szükségét feltétlenül elismerjük, csupán az marad kérdéses, vajjon Klapka az oldalmozdulat végrehajtására a helyes irányt választotta-e? Csak egy pillantást kell vetnünk a térképre, hogy arra a meggyőződésre jussunk, mikép a kerülő mozdulatot végrehajtó seregcsoport a terepakadályokat illetőleg csöbörből vödörbe jutott.

A Klapka által javasolt irányban végrehajtandó megkerülés célszerűsége ellen szól továbbá a nagyátmérőjű háromnegyed köríven tervezett kerülő mozdulat által involvált időveszteség is, mely a VII. hadtestet időközben könnyen a megveretés eshetőségének tette ki. Vajjon a megkerülés, illetőleg inkább csak átkaroló mozdulat, nem-e lett volna könnyebben, biztosabban és gyorsabban az ellenség bal szárnya ellen Ecséd–Lőrinci–Versegen át végrehajtható, - főleg miután Vác és Komárom fekvésénél fogva, Windischgrätznek különben is ez volt az érzékenyebb oldala, - a fölött legalább is vitatkozni lehetne. Hogy a vállalkozás a kifejtett hátrányok dacára mégis sikerült, az csak újabb bizonyíték a mellett, hogy háborúban sokat lehet, szabad, sőt gyakran kell is kockáztatni és hogy a működés sikerét gyakran indokolatlan és helytelen elhatározások még inkább biztosítják, amennyiben az ez által keletkező pillanatnyi helyzet az ellenségre meglepőleg és leverőleg hat. És ez elég világos figyelmeztetés arra nézve, hogy nem nagy tudományossággal és eszélyességgel kigondolt tervek, hanem elsősorban a legegyszerűbb eszme kivitelében az akaraterő és következetesség tekinthető a katonai sikerdús tevékenység legbiztosabb zálogának. Háborúban a legjobb, gyakran ellensége a jónak s az a parancsnok, aki minduntalan a legjobbat hajhássza, vajmi ritkán éri el a babért.

Klapka ajánlata elfogadtatván, a parancsnoksága alatt megkerülésre kirendelt csoport április 2-án a következő helyeket foglalta el: Az egész I. hadtest és a III-ikból Nagy Sándor hadosztálya Árokszállást, utóbb említett hadtest másik, Wisocky hadosztálya Csányt, a II. hadtest pedig Adácsot és Vámos-Györköt.

Hogy a további műveletek felől Klapka miként gondolkozott, az az 1-én kelt s Görgeyhez intézett alábbi leveléből tűnik ki.

„Ha az ellenség tovább nyomul holnap a gyöngyösi úton, mit én azonban alig hiszek, úgy nézetem szerint a hadsereg holnapi állása olyan lesz, melyben derekasan fogadhatjuk őt. Ha mai előnyomulása csak kémszemle volt, nincs vesztegetni való időnk s az én nézetem ez esetben az, hogy ne tartsunk pihenő napot, miután már körülbelül bizonyos, hogy elég nagy kiterjedésben ugyan a Galga mögött van az ellenség összpontosítva, hanem erőltetett és ha kell éjjeli menettel már 4-én menjünk a nyakára. Holnap igyekezni fogok beszerezni Árokszállásról és Jászberényből a szükséges értesítéseket és közlöm azokat veled, hogy azok szerint állapodjunk meg a teendők iránt. Várva várlak a főhadtesthez. Közelléted nagyon szükséges. Minél előbb Jászberényben szeretnék lenni. Ha oda is befészkeli magát az ellenség, egy dologgal többet kell végeznünk. A szolnoki hidat minden áron helyre kell állítani; azért kérlek küldj mindjárt holnap egy arra alkalmas tisztet oda.”