« A vizaknai csata (1849. február 4-én). KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

IV. A tavaszi hadjárat (A magyar támadó hadjárat). »

Bem visszavonulása Dévára.

Bem megvert hadával a vizaknai csatára következő éjjelt a lakosság megbízhatatlanságánál fogva Szerdahely utcáin és térein töltötte, sebesültjeit és betegeit még meglevő vonatával pedig Szász-Szebesre (Mülbach) küldte előre. Ennek hirére Gyulafehérvár védőrségéből 5 gyalog század, 1 lovas szakasz, 80 főnyi népfölkelő és 1/2 háromfontos üteg Bartels nyugalmazott ezredes parancsnoksága alatt azonnal elindult Szász-Sebesre s azt a benne levő magyar sebesültekkel együtt, kiknek nagyobb része az ellenséges indulatú szász lakosság hozzájárulásával lemészáraltatott, hatalmába ejtette. Nemsokára azonban beérkezett ide Bem hadával s Bartels ezredest rövid harc után Gyulafehérvár felé vetette vissza, minek eszközlése után ő maga helyezkedett el a védőfalakkal körülvett városban az üldöző osztrákok beérkeztét bevárandó. Délután 3 óra tájban csakugyan meg is érkezett Losenau ezredes elővéd-dandárával a város előtt, de miután abban Bem csapatjai jól eltorlaszolták magukat, Losenau a zöm beérkezte előtt, mely aznap csak Szerdahelyig jutott, nem igen mert komolyabbat kezdeményezni, minek folytán este felé Péterfalva és Rehóba húzódott vissza.

Február 6-án délelőtt 9 és 10 óra között beérkezett Puchner hadának zömével Szász-Sebes előtt s Bemet egyik tisztje által megadásra szólította fel, amit azonban ez határozottan megtagadott, de miután észrevette, hogy az egész osztrák sereg nyomában van, Bem a szándékosan hosszó lére eresztett tárgyalások alatt csapatjait szép csendben elindította Szászváros (Broos) felé. Puchner a cselt észrevevén, azonnal elindította Kalliány tábornokot Bem üldözésére, aki azonban a magyarokat utol nem érhetvén, Bencencnél, melyet Bem utóhada felgyújtott, a további üldözést beszűntette. Este 7 óra tájban Puchner hadának zöme is Alkenyérig (Sibot) jutott, ahol éji nyugalomra vonult.

Bem, miután az útjába eső oláh népfölkelés által megszállott helységeken fegyveres erővel útat tört magának, estenden Szász-város elé ért, melynek bejáratát az oláhok szintén megszállva tartották s így nem maradt egyéb hátra, mint itt is, a sereg számára éji nyugvóhelyül kiszemelt várost előbb fegyveres kézzel hatalmába ejteni. Innen Bem Kemény alezredes és a Magyarországból érkező segélycsapatok felkeresésére gróf Bethlen Gergely őrnagyot, aki a veszélyes éjjeli út megtevésére önként jelentkezett, rendelte ki s akinek már éjféltájban a fővezérnek sikerült hirül adnia, miszerint Kemény hada már Piskinél áll, a bánáti csapatok pedig útban vannak s egy részök már Dévát érte el. Erre Bem másnapra a harc elfogadását határozta el.

Puchner február 7-én hajnalban Szászvárost meglepően megtámadni szándékolta, micélból gróf Daun őrnagynak a Parma zászlóaljjal, az egyik Bianchi zászlóajjal, 1 chevauxlegers-századdal és 1 hatfontos üteggel délfelől, Kalliány tábornoknak pedig dandárával északról kellett hajnal hasadtával a városba berontani. Ez utóbbi a kijelölt időre meg is érkezett a város elé, de a támadás megkezdésével a déli oszlop jelző lövéséig várni szándékozott, így aztán a figyelmessé lett magyarok őt magát árasztották el meglepő tüzeléssel, mire rajtaütés helyett a rendszeres harc vette kezdetét.

Bem eleinte, bár lőszere fogytán s mindössze 4 használható lövege volt, az erősbítések beérkezésének reményében sikeresen tartotta magát; és tényleg ép jókor jött meg a Zaránd megyébe kikülönítve volt Beke őrnagy az 55. honvéd zászlóalj 2 századával és a bihari lovas nemzetőrök egy osztályával, mely utóbbiak azonban a közéjük csapott első gránátlövésre megugrottak, magukkal rántván a rendes csapatok jó részét is. Bem mindannak dacára, hogy a császáriak túlereje agyonnyomással fenyegette, csak nem akart tágítani. Elvégre azonban, midőn már hada lassacskán végkép elmorzsolódott és egy puskagolyó jobb keze közép ujját leszakítá, a parancsnokságot serege roncsai felett Czetz alezredesnek átadván, Dévára sietett, ahova az összeszedett alig 1200 főnyi csapatmaradványokkal nemsokára Czetz is bevonult, kinek visszavonulását a Piskinél állást foglalt Kemény ezredes fedezte, akit aznap az ellenség békében hagyott. Kalliány ugyanis Pádnál, az elkésett Dan s a többi csapatok beérkeztét bevárandó, a további üldözést beszüntette; a zöm Szászvárosnál, a Coppet tartalék-dandár Szász-Sebesnél maradt.

Miután Bem Déván visszavonult hadát február 8-án az Arad felől jövő Hrabowsky hadosztállyal egyesítette, hosszas fontolgatás és habozás nélkül ismét a támadó műveletek szinterére lépett, melyen egyidőre elpártolt szerencsecsillaga csakhamar újból teljes fényében kezdett tündökölni.

Mialatt Bem Puchnerrel elkeseredett harcait vivta, a székelység is újból felkészült s már február 2-án 6 zászlóalj, 5 lovas század és 10 löveg Brassó elfoglalására indult. Az itt parancsnokoló Engelhardt orosz tábornok a készülődések neszét vevén, előbb egy 1 zászlóalj gyalogságból, 120 kozákból és 2 lövegből álló szemrevételező különítményt rendelt előre s midőn ez Szent-Péternél (Petersberg) a székelyek hadával összeütközött, Engelhardt a Brassóban visszamaradt többi csapatokat is előrerendelte. A rövid ideig tartó ütközet a székelyek visszavonulásával végződött mire Engelhardt csapatjait újból Brassóba rendelte vissza.

A leírt eseményekkel a szabadságharcnak egy jelentékeny része, a téli hadjárat, befejezését nyerte s mire a természet téli álmából új életre ébredt, a magyar sereget is tetterő és vállalkozó szellem tekintetében megerősödve és megifjodva találta.

Vége az első kötetnek.

« A vizaknai csata (1849. február 4-én). KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

IV. A tavaszi hadjárat (A magyar támadó hadjárat). »