1. számú melléklet.

Perczel tábornok a január 2-iki haditanács határozata értelmében a parancsnoksága alatt álló seregrészekkel január 5-én Pestet elhagyván, Szolnok felé vette útját, s itt csakhamar arról győződött meg, hogy a Tisza befagyása következtében megszünt az ellenség átkelését gátló akadály lenni; s így ő a folyó közvetlen megvédése helyett jobbnak vélte a hátrább fekvő központias állásfoglalást, ahonnan Szolnoktól kezdve Polgárig a Tisza bármely átkelő pontján megjelenő ellenségre könnyen rávethette magát. Ehhez képest Perczel január 14-én jobbszárnyát Répássy alatt Ujvároson, középhadát Nádudvaron, a saját vezénylete alatt álló balszárnyat pedig Kardszagon helyezte el. Egyidejűleg a kormány is megtette az intézkedést, hogy az új székhelyének megvédésére hivatott Perczel-féle seregtest létszáma minél előbb kellőleg szaporítassék úgy, hogy ez a hadtest már január 16-án az alábbi csapatállományt mutatta fel: Kardszagon 5 zászlóalj, 8 lovas század, 1 tizenkét, 1 hatfontos és 1/2 lovas üteg; Nádudvaron 4 zászlóalj és egy hatfontos üteg. Ujvároson 4 zászlóalj, 6 lovas század, 1 hatfontos és 1/2 lovas üteg; összesen 13 zászlóalj, 14 lovas század és 40 löveg, mintegy 15.000 főnyi létszámmal, és 2000 lóval. Beosztását tekintve a hadtest Répássy, Hertelendy és Szekulics alatt három 2–2 dandárból álló hadosztályra tagozódott. Dandárnokok gyanánt működtek: Hertelendy alatt Mihály és Mándy őrnagyok; Szekulics alatt Venturini és Buttler; Répássy alatt Kazinczy és Perczel Miklós.

Windischgrätznek a fővárosok megszállása után s miután Görgey üldözésére Csorics altábornagyot kirendelte, továbbá egyéb kisebb kikülönítések után Pesten mindössze 18 zászlóalja, 31 lovas százada és 126 lövege maradt. Tekintve, hogy esetleges további előnyomulás esetén a fővárosokat megszállatlanul hagyni nem lehetett, e célra pedig csapatokat csakis a működő hadsereg rovására lehetett volna visszahagyni, tekintettel továbbá azon körülményekre, hogy a dunántúli népfölkelés az összeköttetést Béccsel máris veszélyeztette, ily viszonyok között a herceg a támadó műveletek folytatását a Tiszán túlra, Debrecen irányában igen veszélyes vállalatnak vélte s így egyelőre beérte azzal, hogy a fővárosok védállapotba helyezése mellett, minek eszközlésével Hentzi tábornokot bízta meg, – Perczel szemmeltartására csupán egy erősebb különítményt rendelt ki. E feladattal a két üteg által megerősített Ottinger lovas dandár bízatott meg, melynek egyúttal az elrombolt pest–szolnoki vasútat helyreállítani s a hir szerint Szolnokon felhalmozott nagymennyiségű készleteket is hatalmába kellett ejtenie.

Ottinger január 9-én indult el Pestről s másnap Albertibe érve, közvetlen előljárójától, a bántól segítséget kért, miután, mint mondá – a Szolnoknál összpontosuló ellenség hir szerint az ottani Tisza-átjáró körül szivós védelemre készül. Miután azonban Perczel Szolnokot megszállatlanul hagyva, egészen a Tisza mögé vonult, Ottinger a többször említett várost január 13-án akadálytalanul megszállotta s ott valóban jelentékeny élelmi és felszerelési készleteket foglalt le.