Moga altábornagynak, ki már a schwechati csatába sem valami nagy kedvvel ment bele, ütközetközben lóról esés következtében szenvedett könnyebb sérülései alkalmas ürügyül és indokul szolgáltak, hogy a fővezérségről a csatát követő napon lemondjon, mellyel Kossuth azonnal Görgey Arhurt kinálta meg, aki azt el is fogadván, mindjárt másnap tábornokká neveztetett ki. Az újonnan kinevezett főparancsnok főhadiszállását Pozsonyban ütötte föl és a sereget a honvédelmi bizottmány tagjainak kivánságához képest, hosszas határvédeállásba, a Fertő tavától Poszonyon át egészen a Morva völgyében fekvő Hochstettenig helyezte el. Görgeynek legelső gondját és feladatát seregének harcképes állapotba helyezése képezte, mi célból azonnal hozzá is fogott annak újjászervezéséhez. Hogy a tábornok miképpen vélte e nagy munkát megvalósíthatónak, az legjobban a honvédelmi bizottmányhoz címzett s november 11-éről kelt német nyelven fogalmazott előterjesztéséből tűnik ki, melyet a tábornok öccse, id. Görgey István fordításában íme teljtartalmulag közlünk.

„Folyó évi október 31-én szólíttattam fel a t. honvédelmi bizottmány elnöke által, hogy a feldunai magyar sereg vezérletét átvegyem. Átvevém azt, és vele a kötelezettséget, elkövetni mindent, mi közvetlenül vagy közvetve a mindenfelől veszélyezett haza megmentésére szolgálhat. Senki igaz hazafinak nem szabad eltagadnia, hogy a veszély nagy, sőt hogy az, fájdalom! még nagyobbra nőhet.

„Mindazon nemzetek történetirása, kik egykor az enyészethez közel jutva, ujra felküzdték magukat a nemzeti létnek oly fokára, mely a szilárd megmaradásnak föltételeit magában foglalja – tanítja hogy vannak percek, midőn minden kisszerü tekinteteknek el kell foszlani, hogy az egész megmentessék; – tanítja továbbá, hogy egység nélkül az akaratban, megmentésre gondolni sem lehet; – tanítja végre, hogy egység csak úgy eszközölhető, ha az egész nemzet, vagy legalább túlnyomó többségének bizalma egy férfiuban találkozik össze és a nemzet ezen egyet, egy bizonyos meghatározott időre, szabad elhatározásból maga fölé emelvén, akaratának önként hódol. Igy volt az eddig, és így lesz ezután. Nem tudom hinni, hogy Magyarország kedvéért a világ folyása más irányt veend.

„Már azt, hogy egész Magyarország oly közel áll-e már a végveszély széléhez, hogy csak egy erős dictatura keze mentheti meg az elbukástól: hadd itéljék meg azon férfiak, kik idején valónak látták a magyar hadsereg legnagyobb részét egy egyszerü polgárnak vezérletére bízni. De hogy épen a hadseregnek ezen része az általános események által a teljes feloszláshoz közel van juttatva: oly tény, melyet senki hozzáértő katona el nem tagadhat.

„Ennek okát kimutatni, egy későbbi kornak feladata, amikor majd a kedélyek izgatottsága, mely most még mindig növekedni látszik, elcsillapodott, és a körülmények nyugodt, teljesen igazságos, sőt méltányos megitélésének tért engedhet. Most azonban gyorsan segíteni kell a bajon ...

„Az én dolgom a „miként” iránt javaslatot tenni; s én a következőkben fejezem ki meggyőződésemet:

1. Minden nepotizmusnak az előléptetések körül egyszer-mindenkorra meg kell szűnni.

2. Valamennyi nem-rendes csapatot szigoruan el kell a rendesektől különíteni és külön vezényletek alá helyezni. Legjobb lenne minden nem-rendes csapatot haladék nélkül feloszlatni, közülök a hadköteles egyéneket külön beaszentálni s a már létező rendes hadcsapatok kiegészítésére fordítani. Az úgynevezett önkéntes zászlóljak elkeresztelése honvéd zászlóaljakká nagyon szerencsétlen egy kisérlet. A név változik: a gyerek ugyanaz marad. Az önkéntes zászlóaljak keveset vagy éppen semmit sem érnek, mivel a tisztek és altisztek közül csak igen kevesen értenek a szolgálathoz. Többet lehet-e ezektől várni akkor, ha honvédeknek hivják nemzetőr helyett? Legtöbbje mégis csak asinus marad in pelle leonina. Voltak, kik azt tartották: egy zászlóalj önkéntes vagy nemzetőr két honvéd zászlóalj közé állítva, harmadik honvéd zászlóaljat pótol. Ez igaz lehet, mig kenyértörésre nem kerül. De az első kartácslövésre az önkéntes zászlóalj önkéntesen megszalad és ekkor a jobbról-balról való két honvéd zászlóaljat önkéntelenül magával ragadja. Voltak kivételek, de hány? az önkéntesek tisztjei, ha a honvédséghez át akarnak lépni, elébb tiszti vizsgálatnak kell hogy alávessék magokat, még pedig egy kipróbált ügyes tisztekből alakított bizottság előtt – és csak akkor, ha ezen vizsgálat kielégítően ütött ki és csak mint rangjukon belüli legfiatalabbak helyezhetők által. Különös érdemek által indokolt egyes kivételeknek csakis a hadsereg fővezére beleegyezésével lenne szabad megtörténni.

3. A tiszti előléptetést bizonyos határig egyedül a hadsereg főparancsnokára kellene bízni. Vagy érdemes ezen főparancsnok a bizalomra: akkor nincs vele kockáztatva semmi; vagy nem érdemes reá, akkor el vele! Csak semmi fél rendszabályt.

4. A hadsereg parancsnokát minden hadi dispositiókért felelőssé teszik: de ekkor aztán ő kivüle senkinek sem szabad az ő hadseregével disponálni. Egy hadsereg a vezénylet egysége nélkül hasonló egy emberhez, aki önmagával meghansonlott; sem ettől, sem amattól nem lehet soha tökéletes dolgot várni.

5. A hadseregnek nyugalomra és pihenésre van szüksége, mert testileg és erkölcsileg le van csigázva. Nyugta és pihenése neki itt Pozsonyban nincs; Pozsony egy, őt egyszerre Ausztria, Morvaország, Szilézia és Galicia felől fenyegető hatalmasabb ellenséggel szemben tarthatatlan pont és csakhamar sírja lesz hadseregünknek.

6. Valemennyi önkéntes zászlóalj el van tetvesedve; mert Jellacsics bevonulása óta Székesfehérvárra, ahol fehérruha készletük oda veszett, csak egy pár fehérruhával birnak fejenként. Ha ezt ki akarják mosni, kénytelenek a köpönyeget napokig meztelen testen viselni. A szabad mezőn ez a betegség annyira elhatalmasodott, hogy vannak egyének, kiknek bőre már egészen kisebesedett. Legalább egy öltő uj fehérruha emberenként, célszerübb elszállásolás és nyugalom – ezek az egyedüli eszközök ezen utálatos és veszedelmes kórnak megszüntetésére. Uj fehérnemüt lehet ide küldeni: de jobb szállásokat és nyugodalmat nem. A szolgálat, melyet egy terjedelmes nyilt városnak, minő Pozsony, az ellenség megrohanásai ellen biztosítása megkiván, sokkal folytonosabb, hogysem akár csak a legszükségesebb tisztálkodásra és megpihenésre is teljék az időből; másfelől meg Pozsony még sem bir annyi elszállásolási képességgel, mennyi okvetlen kell, hogy a város védelmezésére megkivántató mennyiségü katonaság úgy legyen elszállásolva, amint ezt a sereg fönntartása követeli.

7. Mindazion nemzetőröket, kik nem a háboru egész idejére szegődtek hadiszolgálatba, rögtön el kell bocsátani, mert mig a vármegyéktől nekik szolgálatuk idejére biztosított javadalmak roppant sommákba kerülnek: ők csak avégett látszanak itt lenni, hogy a törvényt kigunyolják és a bennök lakó rossz szellem által ragály módra a legjobb csapatainkat is megfertőztessék. Azért el velök. Jobb semminő hadsereg, mint olyan, melynek egyes részeiben a törvények a leggyalázatosabb módon kigúnyoltatnak. A soproni gyalog nemzetőrök azon puszta hírre, hogy jön az ellenség, egyenest haza futottak; a lovasok azelőtt néhány órával követék a példát. Ami belőlök megmaradt: az a parancsnokuk egynéhány tisztjével! Én Kossuth elnök parancsára átvevém a magyar hadsereg egy része feletti fővezényletet: nekem tehát szent kötelességem a felett őrködni, hogy annak becsülete szűzen fönntartassék. Egy egész hadsereg szenvedhet vereséget és hátrálni kényszerülhet anélkül, hogy az által csorba essék becsületén. De ha egyetlen csapatja, még mielőtt ellenséget látott volna, gyáván megszalad: akkor ezáltal az egész hadsereg becsülete van meggyalázva. Azt várom a t. honvédelmi bizottmány elismert méltányérzetétől, hogy nem fogja ezentul kivánni tőlem, hogy derék hadseregem becsületét kockára tegyem azáltal, hogy soraiban megszenvedjek olyan csapatokat, melyekre inkább ráillik a gyáva csőcselék elnevezés, semmint a honvéd becsületes neve.

8. Az 5. és 6. pontokból önként folyt a javaslat: Pozsonyt csak a hadseregnek egy részével tartani megszállva, ellenben a főhadiszállást s a hadsereg zömét más helyre tenni át, mely mind az ország védelmére, mind a hadsereg átidomítására nézve több előnnyel bir. Ezen javaslatot legközelebbi levelemben lesz szerencsém előterjeszteni.

Görgey s. k.”

A fenti előterjesztés utolsó bekezdésében jelzett javaslat szerint Görgey seregének zömét Győrbe, a Duna jobb partjára kivánta áttenni. Pozsony és a kis Kárpátok főátjárói szerinte csak gyengébb csapatosztagokkel lettek volna megszállandók, míg a sereg tulajdonképeni előcsapatai Mosony tájékán állottak volna fel. Egyidejüleg azt is javasolta Görgey, hogy a kormány és az országgyülés haladék nélkül a Tiszántúlra tétessék át.

A honvédelmi bizottmány Görgey ez utóbb említett javaslatainak kivitelét aggályosnak vélte és nem alapos ok nélkül. Eltekintve az erkölcsileg deprimáló hatástól, melyet az ország területe egy részének fegyveres beavatkozás szülte kényszerüség nélküli átengedése keltett volna, a kormány minden talpalatnyi föld feladásával magát egyszersmind azon vidék segélyforrásaitól is önként megfosztotta volna, amelyeket pedig bármily csekélyek voltak is azok, nem egykönnyen nékülözhetetett. Másrészt nem volt kizárva, hogy a határ korai feladása következtében Windischgrätz azonnal rászánja magát az elhagyott terület megszállására és esetleg támadó műveleteinek azonnali felvételére. Hasonló indokokból elvetendő volt, addig, mig kényszerítő szükség be nem állt, Görgeynek a kormány székhelyének áttételét célzó javaslata is. Ellenben a sereg alapos ujjászervezésére vonatkozó törekvést feltétlenül helyeselnünk kell, bár az e tekintetben ajánlott rendszer a fennforgó viszonyok között, midőn arról volt szó, hogy az ország megvédésére hivatott csapatok, úgyszólván a semmiből teremtessenek, kissé túlradikálisnak mondható.

Mindezen ellentétes álláspontokból az uj főparancsnok és a honvédelmi bizottmány között sürübb és hellyel-közzel, főleg az előbbi részről keserü panaszokkal és kifakadásokkal telt levelezés keletkezett s a vitatkozások eredménye lőn, hogy az első két pontra nézve Görgeynek kellett engednie, mig a seregszervezés kérdései körül tanácsai nagyobbára teljes meghallgatást nyertek.

Windischgrätz a swechati csata után mindenekelőtt az osztrák császárvárosban a rend és béke helyreállításához fogott; az ostromállapot kihirdetése és életbeléptetése, valamint a fölkelés teljes elnyomása és megtorlása körüli intézkedések a herceget egyelőre annyira igénybe vették, hogy a tervbe vett Magyarország elleni hadjárat megindítását kissé el kellett halasztania, noha már meglevő seregét mindjárt kezdetben készenlétbe helyezve, az ország határához tolta előre, ahol az a szükséges kiegészítést és a támadó hadjárat céljához mért uj beosztást nyert. E bevezető munkálkodás alatt a király november 6-án Olmützből kelt legfelsőbb manifesztumában Magyarországot anarchikus állapotban levőnek jelentette ki s abban a rend helyreállítására foganatba veendő intézkedéseket már előre jelezte. Hasonlóan Windischgrätz herceg is, Magyarország tekintetében egyelőre csak kiáltványokkal működött, melyekkel egyrészt a magyar hadseregben szolgáló volt osztrák tisztekre, másrészt pedig az ország alsóbbrendü lakosságára kivánt hatni.

E kiáltványok egyike novembe 12-én kelt s Moga altábornagyhoz, kit a herceg még mindig a magyar sereg főparancsnokának tarott, volt intézve. Ime itt a fölhívás magyar fordítása.

„Mult hó 17-én, hivatkozva az október 3-ik és 16-ik napján kelt cs. kir. manifesztumokra, ezeknek közlése mellett, oda utasítottam altábornagy urat, hogy úgy személyére nézve a Bécs előtt felütött főhadiszállásomban megjelenjék, valamint hogy intézkedjék az iránt, miszerint az ezidőszerint parancsnoksága alatt álló valamennyi tábornok törzs- és főtiszt, nemkülönben a csapatok, haladéktalanul a vezetésem alatt álló cs. kir. hadsereghez csatlakozzanak, ellenkező esetben az ezen parancsom által érintett valamennyi egyént a hadi törvény legszigorubb alkalmazása alá fogom bocsájtani.

„Altábornagy úr csupán arra szorítkozott, hogy mult hó 21-én említett parancsom vételét elismerje; de személyére nézve annak nem tett eleget és azt, amint néhány, a magyar lázadók sorából időközben a cs. kir. zászlókhoz visszatért tiszttől megtudtam, nem is közölte az alatta álló tábornokokkal, tisztekkel és csapatokkal. Ezenkívül altábornagy úr még azon súlyos bűnt is követte el, hogy eszközül használtatta magát a lázítók által a királyi hatalom ellen s hogy a pártütők seregeit vezényelve, az osztrák főhercegség határát átlépte és ezekkel fejedelmünk hű hadát, melynek önmaga is tagja és melynek soraiban altbábornagy úr magas polcra emelkedett, ellenségesen megtámadta. E bűnös tettekből azt kellene következtetnem, hogy altábornagy úr szintén pártütőnek csapott fel és kötelességéhez való visszatérését maga kivánja lehetetlenné tenni, ha ezen magaviselete azon terrorismusban, mely Magyarországon már hosszabb idő óta minden gondolkozó főre reánehezedik és azon körülményben nem találna némi mentséget, hogy a cs. kir. manifesztumok közhírré tétele, valamint a történteknek igaz előadása ugyanezen terrorizmus által lehetetlenné vált.

„De még ezen oldalról is tekintve a történteket, további kiméletesség már nem volna helyén, mert mindazon támpontok, melyeket a magyar pártütés vezérei ő felsége előbbi rendeleteiben lépéseiknek igazolására találni és felhozni szándékoznának, az ismeretes szeptemberi események után, miután ők a törvényesség terét elhagyták és az ezekre szükségkép következett legfelsőbb rendeletek után, – katonatisztre, valamint minden becsületes emberre nézve többé nyomatékkal nem birhatnak. Minden magyarnak, ki hazáját szereti, ezen pár hónap tanuságai után azon meggyőződésre kellett jutnia, hogy a most megkezdett útnak követése mellett mindent, mit a jövőre nézve megnyerni kívánt, örökre elveszthet.

„Az elősoroltak után indíttatva érzem magam, hogy azon határidőt, amelyet önnek altábornagy úr, valamint a többi tábornokoknak, tiszteknek és az alatta álló cs. kir. csapatoknak a visszatérésre kötelességükhöz és a zászlóhoz, melynek örök hűséget esküdtek, kiszabtam, még 14 nappal megtoldva, november 26-ig kiterjesszem, mely idő alatt ezen parancsom köztudomásra juthat, minek eszközlését altábornagy úrnak ismételve legszorosabb kötelességévé teszem. Azokat pedig, kik ezen időt akár gyávaságból, akár rosszlelkületből fel nem használják és még ezentúl is fegyvert fognak ő cs. kir. felsége hű hadai ellen, árulóknak és lázadóknak kell tekintenem és velök kézrekerítés esetén a legszigorubb hadi törvények szerint fogok elbánni.

Kelt Schönbrunnban, 1848. november 12-én.

Windischgrätz Alfréd herceg tábornagy.”

Másnapról keltezve a herceg Magyarország és Erdély lakosaihoz intézett szózatában kiejelnti, hogy ő felsége legmagasabb parancsára egy vitéz kis hadsereggel Magyarországba lép majd, de nem ellenséges szándékkal, hanem hogy a pártütést legyőzze és a pártok által szétszaggatott hazának a békességet visszaadja. Szózatát a herceg e következő hangzatos szavakkal zárja be: „ótalom a hiveknek, bocsánat a megtérőknek, végveszély a pártütőknek! Ez jelszavam.”

E proklamációk ellen Görgey november 26-ikáról keltezve és Csányi László főkormánybiztos ellenjegyzésével ellátva, a következő kiáltványt bocsátotta ki:

„Méltó bosszankodással olvastuk az ő felségének, a királynak a neve visszaélésével kelt manifesztumokat és Windischgrätz tábornagynak f. hó 12-éről a néphez intézett felhivását, mikben a magyar nemzet ármány- és árulással, lázadásra bujtogatással s ennek kiséretében rablással, gyilkolással vádoltatik; Magyarország pedig a legféktelenebb anarchia székhelye gyanánt tüntettetik elő. De mindennél inkább töltött el utálattal azon alávaló politika, mely midőn az egyetemes nemzetet bosszújával elérhetni nem reményli, egyes honfiakat szemel ki áldozatul; s midőn ezek nyakába törekszik keríteni a történtek egész terhét, a nemzetet ezen egyesek elámított eszközének lenni hirdeti.

„Mi feldunai hadserege az alkotmányos Magyarországnak, ebből alkalmat veszünk magunknak, ismételve kijelenteni, hogy mi tökéletes tudomást szerezve a dolgok állásáról, tisztán felismertük kötelességünket. Kijelentjük, hogy ármány és árulás nem a magyar nemzet által, mely királya iránti loyalitásában, megszomorodva bár, de hiven, máiglan megmaradt, hanem a magyar nemzet ellen koholtatnak!

„Hazafiui örömmel nyilvánítjuk, hogy hazánk legnagyobb részében csend és egyetértés uralkodik, és az ország egészének törvényes rende azon egyes lázadási kisérletek által sincs megzavarva, miket éppen a reakció és azon bitorlott hatalom szítogat, mely a király nevével visszaélve, a király esküjét sárba tapodja.

„Tiltakozunk azon valótlan állítás ellen, mintha minden eddig kelt kormányintézkedések egyes magánszemélyek tettei, az egész nemzet pedig és vele mi, ily egyes pártütők elámított vak eszközei volnánk; és kijelentjük, hogy Magyarország királyi esküvel szentesített alkotmánya védelmét igaz ügynek tartjuk és ezen meggyőződésünkben azt minden megtámadás ellen öntudattal védjük.

„Kijelentjük, hogy valamint az egész magyar nemzet mindazon esküszegő árulás dacára, minőnek a históriában párja nincs, királyát folyvást azon loyalitással tiszteli, minőnek a régi és uj históriában szinte nincs párja: úgy mi is óhajtjuk virradását azon napnak, melyen a törvényes viszony a király részéről a magyar nemzettel az alkotmány alapján visszaállíttassék. Hogy azonban most, midőn fejedelmünk és a nemzet közt minden törvényes érintkezés a reakció ármányai által lehetetlenné tétetett, s miután a király törvényes helytartója, a nádor, országunkat elhagyta: mi a nemzet képviselőiben ismerjük fel azon hatalmat, mely egyedül intézkedhetik törvényesen Magyarország ügyei felett; hogy e hatalom kifolyását, a honvédelmi bizottmányt, tökéletesen joszerü kormányunknak tekintjük; ennek rendeléseiben az összes nemzetnek az alkotmányos többségben nyilatkozó akaratát hisszük kijelentve lenni; és valamint e meggyőződésünkben eddig minden parancsait hiven teljesítettük, úgy ezentúl is, sem fenyegetés, sem biztatás által meg nem ingatva, rendeléseit kötelességünk szerint teljesíteni szentül fogadjuk.

„Kijelentjük, hogy midőn fennálló kormányunk intézkedéseit az egész nemzet magáévá teszi: mi is legnagyobb készséggel ajánlkozunk, sőt követelünk a felelőssében részt venni.

„Jelszavunk: „alkotmányos jog és szabadság.” Ez alatt készek vagyunk minden megtámadás ellen utolsó csöpp vérig küzdeni, és ez alatt reménylünk minden törvénytelen erő és ármány ellen győzni!

„Pozsonyban, 1848. november 26-án.

„A feldunai magyar királyi hadsereg nevében:

Csányi László s. k. Görgey Arthur s. k.

főkormánybiztos. tábornok”

E kölcsönös kiejelentések után mindkét fél erélyesen hozzálátott a seregnek hadműködésre kész állapotba helyezéséhez, minek lefolyásáról majd később leend alkalmunk beszámolni, előbb azonban lássuk a mellékhadszintereken időközben történteket.