A magyar csapatok működéséről az 1809. évi háborúban Pilch által szerkesztett „A Magyar Katona” II. 167–187. oldalain a következő összefoglaló képet nyújtja: „A regensburgi hadjáratban különböző hadtestek kötelékében a 2., 31., 32., 33., 51. és 60. magyar gyalogezredek, továbbá a 3., 4., 6., 7., 8. és 10. huszárezredek vettek részt. A balszerencsével folytatott hadműveletekben a magyar csapatok mindenkor vitézül harcoltak, de különösen akkor, mikor a császári királyi haderő kénytelen volt Bécs felé visszavonulni. A 39. gyalogezred Abensbergnél a hadtest utóvéde volt, és bár súlyos veszteségekkel, de sikerült a visszavonulást biztosítania. Három század egy útszorosban feltartóztatta az üldözőket, majd az úttól balra húzódó erdőből kiverte a franciákat, nehogy a hadtestet oldalba támadhassák. A további visszavonulásnál a 33. és 39. ezredek egy-egy zászlóalja az Isar-folyó hídjánál tartóztatta fel az üldöző tömegeket. – Rohrnál a rohamozó ellenséget az 51. gyalogezred szuronnyal vetette vissza. Kirchdorfnál a 8. huszárezred két osztálya többszörösen erősebb üldöző francia lovasság ellen fordult s első ezredét majdnem egészen megsemmisítette. Ugyanitt a 39. és 60.-ik gyalogezredek szívós ellenállást fejtettek ki. Landshutnál különösen a 60. gyalogezred tűnt ki, továbbá a 31., 32. és 51. illetőleg a 34., 37. és 48. gyalogezredek gránátosaiból alakított két zászlóalj. – A 3. huszárezred Hausennél és Eglofsheimnél, a 4. huszárezred néhány százada Gallneukirchennél és Urfahr-Linznél, a 6. huszárezred egyik osztálya Amberg–Ursensollennél, a 7. huszárezred pedig Haagnál tűnt ki az üldözők visszaverésében. A 10. huszárezred Aderklaanál vert vissza túlerejü ellenséget; Dinzlingnél ez az ezred egész ellenséges lovasdandárt szórt szét, három százada pedig egész francia lovasezredet vert le.

– Regensburg bevételénél a 33. gyalogezred szolgált rá a dicséretre. Az eggmühli csatában a 33. gyalogezred, továbbá a 3. és 10. huszárezredek különösen kitűntek. A franciák 4000 lovasból álló tömegének rohama miatt az osztrák lovasság kénytelen volt visszahúzódni, csak a 3. huszárezred egyik osztálya maradt helyén s amikor a francia lovasok közvetlen közelébe ért, pisztolyból és karabélyból lóhátról össztüzet adott rájuk, majd közéjük vágott, egy üteget visszahódított és időt szerzett, hogy a meghátrált többi lovasezredek ismét gyülekezhessenek.

– Neumarktban a 39., és a 60. gyalogezredek egy ellenséges lovasdandárt szuronnyal megtámadták; egyik ezredét a Bakonyi Imre ezredes által vezetett 39-esek semmisítették meg, a másikat a 60-asok verték széjjel. A hadsereg parancsnok a 39. gyalogezred neumarkti hőstettét, mint a történelemben példátlan eseményt emelte ki napiparancsában. – A 32. gyalogezred Jellacsics hadosztályába tartozott, mely időközben Münchent is megszállotta. Amikor a császári-királyi hadak Bécs felé visszahúzódtak, Jellacsicsnak Salzburgon át a Mura völgyében kellett visszavonulnia. Minthogy pedig a hadosztályt nyomon követték a franciák, a magas hegységben igen mostoha körülmények között, olyan ütközetek keletkeztek, amelyek az ezred alosztályainak létszámát ugyancsak alaposan megritkították. Az első összeütközés a Salzach-folyó melletti Laufennél történt, ahol az ezred 4. osztályának meg kellett akadályoznia a franciák átkelését a folyón. Az osztály csak akkor hagyta abba a küzdelmet, amikor a franciák oldalt fekvő helyeken átkeltek a folyón és a miéink hátába igyekeztek jutni. Később az ezred 5. és 6. osztályának segítségül küldése után magában Salzburg városában kerekedett igen heves küzdelem, amely alkalommal a katonák, a helységharc minden kínálkozó előnyét kihasználva, mindaddig harcoltak, amíg a Jellacsicstól vezetett főoszlop a Lueg-szoroson átjutott. Május 3.-án az ezred 3. és 4. századát az abtenaui szorosút védelmére különítették ki, ahol a századok, a később hozzájuk küldött 3. zászlóaljjal együtt, húszszoros túlerővel szemben is megtartották állásaikat. A visszavonulás későbbi folyamán a Mura völgyében St. Michielnél váratlanul egymásra bukkantak az ellenfelek. Az ezred 2. és 3. zászlóalja legott szuronnyal támadt a franciákra. De Jenő olasz alkirály csapatai hamarosan majdnem tökéletesen körülfogták Jellacsics hadosztályát, amely bátor védekezése közben az ellenség túlerejének ellenére is, valahogyan kijutott a csapdából, de csapatainak nagy részét elfogták. Az ezred ez alkalommal 1193 emberét vesztette el, ami abban az időben roppant nagy szám volt! Sokat vesztett az ezred még Leobennél, ahol a Mura hídját tartotta egy ideig. Ezután az ezred Grácba jutott, ahol az Olaszországból jövő János herceg hadoszlopához csatlakozott. – A legelkeseredettebb és ennélfogva legvéresebb utóvédharc Ebelsbergnél volt, ahol a Traun-folyó hidjánál azért álltak ellen csapataink, hogy a Duna jobbpartján visszahúzódó seregtesteinknek a Duna balpartjára való átkelését lehetővé tegyék. Itt főként a két erdélyi testvérezred, a 31. és 51. gyalogezred tett ki magáért, amelyek a Traun hídját védelmezték akkor, mikor a csapatok, lőszerkocsik, markotányos- és málháskocsik, hintók és más különböző járművek nagy összevisszaságában és óriási lármával tolongtak a híd felé, hogy átjussanak keskeny padlózatán. Két támadás visszaverése után a két ezred magasra emelt lobogó zászlókkal ellentámadást is hajtott végre. Igen véres volt a küzdelem a hídon, majd később Ebelsbergben magában is, amely időközben kigyulladt. Itt harcolt még a 39. és 60. gyalogezred, a 31., 32. és 51. valamint a 37. és 48. gyalogezred gránátosaiból alakított két zászlóalj is. – A csata után tovább hátráló hadtest visszavonulását a 8. huszárezred fedezte, amely már az előző napok hasonló harcaiban is dicséretesen verekedett a rohri kolostronál és Riedaunál. Kleinmünchennél ismét javarészben ennek az ezrednek kellett feltartóztatnia az üldözőket. – Bécs védelmében a 7. huszárezred egyik osztálya a Burg- és a Kärntner-Thor előtt sokszorosan erősebb ellenséggel mérte össze fegyvereit.

Az olasz hadszíntérre szánt császári-királyi seregtestekben a 19., 52., 61. és 62. magyar gyalogezredek, valamint a 2., 5. és 9. huszárezredek harcoltak . . . A hadműveletek első szakában az 52. gyalogezred egyik százada Venzonenél nagy merészen betörte a helyiség kapuját és az ellenséget szuronnyal kiverte a helységből. Ugyanaznap az ezred egyik százada Görznél átúszta az Isonzót és azt a tornyot támadta meg csupán szuronyokkal, amelynek őrsége a hídverést akadályozta. El is fogta az őrséget, sőt még az erősebb ellenséges osztagok ellentámadásait is visszaverte. Mestre mellett is átgázoltak a vizen az 52-esek. Még Caporettónál és Malgheránál is vitézül harcoltak. – Pordenonénál a 62. gyalogezred egyik zászlóalja, a 2. huszárezred egyik osztálya, továbbá az 5. és 9. huszárezred harcolt; különösen a 2. huszárezredbeli osztály tűnt ki, amely az egy gyalog és két lovasezredből álló ellenséges elővédet szétverte. Az ütközet folyamán Kiss közhuszár hirtelenében összegyüjtött 15 huszárpajtásával 200 főnyi ellenséges gyalogságot támadott meg és nagy részét elfogta. – Sacilenél különösen a 19. és 61. gyalogezred tűnt ki; a 19-esek két százada, egy huszárosztag segítségével 500 foglyot ejtett és 11 ágyút zsákmányolt. Fodor tizedest három ellenséges lovas fogta körül, de Fodor kettőt leszúrt közülük, mire a harmadik elmenekült. A 61. gyalogezred egyik zászlóalja túlerős támadó francia gyalogságot szuronnyal kergetett meg. Az 52. gyalogezred egyik zászlóaljának továbbá a 62. gyalogezrednek, valamint a 2. és 5. huszárezrednek is része volt a sacilei győzelemben.

A visszavonulás alatt a Piave-átkelésnél lefolyt csatában a 19., 52., 61. és 62. gyalogezredek, valamint a 2., 5. és 9. huszárezredek is résztvettek. A 61. gyalogezred egyik osztálya jóval nagyobb ellenséges lovasságot támadott meg és vert szét. Nagyon kitűnt a 2. huszárezred a túlnyomó francia lovasságra intézett sikeres rohamaival. Trevisónál az 52. gyalogezred és a 2. huszárezred egyik osztálya akasztotta meg a franciák előnyomulását . . . A 61. és 62. gyalogezredek Caldierónál vívtak sikeres visszavonulási harcot. Az 52. gyalogezred egyik zászlóalját a franciák elszorították s így Tirolon át kellett visszavonulnia, majd Klagenfurtnál és Grácnál csatát is vívott . . . A 62. ezred Wolfsbachnál az ellenséges táboron rajtaütött, az ellenség nagy részét megsemmisítette, sok foglyot és nagy zsákmányt ejtett. Kanyás László közvitéz egyedül hatolt be abba a házba, amelybe 4 francia tiszt rejtőzött s részben leszúrta, részben elfogta őket. – A franciák Castelfrancónál utólérték az utóvédül beosztott 9. huszárezredet, amely bár számbelileg sokkal gyengébb volt, visszaverte őket, 300 franciát levágott, 200-at pedig foglyul ejtett. Másik utóvédharcnál Horváth főhadnagy ezredsegédtiszt egy hadnaggyal egész tömeg francia közül kivágta ezredparancsnokát, de annyi sebet kapott, hogy örökre szolgálatképtelen lett. – St. Michaelnél a 9. huszárezred egyik századának 5 huszárból álló utóvédét János László káplár vezette. A hegyes és erdős terepen 30 ellenséges lovasnak sikerült a század és az utóvéd közé furakodnia; az utóvéd az uton találta őket, amikor éppen egy felborult lőszerkocsit ürítettek ki. János káplár odaugratott, pisztolyával a nagy tömeg lőporba belelőtt s a 30 francia elpusztult; bár a káplár örökre szolgálatképtelenné roncsolódott, még a maga erejéből ment el Leobenig. – A 19. gyalogezred 150 újonca egy hadnaggyal Predil erőd elé a Raibl-szoros védelmére volt küldve. A kiképezetlen és hiányos felszerelésű újoncok két óra hosszat feltartóztatták a franciákat.

A lengyel hadiszíntéren alkalmazott császári-királyi hadtest kötelékébe a következő magyar ezredek tartoztak; a 34., 37. és 48. sorgyalog-, az 1. és 2. székely határőrezred, valamint az 1., 11. és 12. huszárezred. – Raszinnál a 34., 37. és 48. gyalogezredek dicséretreméltóan küzdöttek, különösen a 48. ezred egyik zászlóalja tűnt ki, mely támadásával megmentette a főerőtől elvágott két székely határőrzászlóaljat. A raszini csatát megelőző portyázásokban és kisebb összecsapásokban az 1. huszárezred egyik járőrét sokszorosan nagyobb ellenséges lovasosztag megadásra szólította fel, de a járőr rohammal felelt és visszaverte, majd a hátában hirtelen megjelent ellenséges osztagon is átvágta magát. Más alkalommal az ezred egyik osztálya nagyobbszámú ellenséges csapatra bukkant; Kemény Pál őrmester az ellenség parancsnokához vágtatott, lefegyverezte és csapatai szemeláttára lovastul elhozta. – Pilisy József 12. huszárezredbeli káplárt lováról dzsidával leszúrták. Súlyos sebével visszaült a nyeregbe, tovább harcolt, még 13 szúrást kapott s csak akkor hanyatlott le, amikor jobbkarját már n em tudta használni. Illésy, 12. huszárezredbeli alezredes, 1 zászlóaljból, 2 huszárszázadból és 4 ágyúból álló portyázó különítményével 6000 főnyi ellenséges hadosztály támadását kivédte és a többezer harácsolt marhát szerencsésen behozta. Mariampolnál a 12. huszárezred tartalékszázada 400 gyalogosból álló ellenségen rajtaütött és szétszórta. Koknál és Tuchovnál az 1. huszárezred csapatai túlnyomó erejű lovasságot vertek szét. – Thorn város megerősített hidfőjét a 48. gyalogezred egyik zászlóalja, nagy ellenséges tűzben, egyetlen lövés nélkül, pusztán szuronnyal vette be s az ellenség ellentámadásait sorra visszaverte. – Sandomierž körülzárolásánál, a június 16-iki rohamban a 34. gyalogezred nagyon kitűnt. Hasonlóképpen dicsőséggel harcolt a 37. gyalogezred is. Az ellenség egyik kitörésénél pedig a 11. huszárezred sikeres rohamot intézett.

A visszavonulási harcok folyamán, Viljanovnál a 48. gyalogezred egyik osztálya, Jedlinskónál egyik zászlóalja, továbbá az 1. és 12. huszárezredek osztályai vívtak ütközetet. Az 1. huszárezred osztályát a falu előtt ellenséges zászlóalj nagy tüzeléssel fogadta és visszadobta. A visszaáramló huszárokat Elek István káplár jó példája visszafordította, betörtek az ellenség négyszögébe, a zászlóalj felét megsemmisítették, másik felét elfogták. Ki kell emelnünk, Kováts István 12. huszárezredbeli őrmester vitézi tetteit, aki 9 huszárral előbb egy sokszorosan erősebb ellenséges lovasosztagot szalasztott meg, majd annak üldözése közben 1 gránátos és 1 vadászszázadot szétvert és végül az ellenséges tüzérséget is megszalasztotta. – Zararnovizténél ismét a 48. gyalogezrednek és a 12. huszárezrednek volt ütközete. Az utóbbi ezred 4 huszárja a tüzérséget támadó lovasosztagot úgy megijesztette, hogy az ellenséges lovasok leugráltak lovaikról, azokat zsákmányul hagyták és a bokrokba menekültek. Tismenice mellett Magyar, 12. huszárezredbeli százados, 4 emberével tízszerte erősebb ellenséges osztagot vert szét, illetve fogott el. Az ezred egyik főhadnagya 13 huszárral, 70 lengyel lovast vert le; Lőtsey János és Magyar Jakab közhuszár 21 főnyi ellenséges lovasosztagból 8 embert levágott és 14-et elfogott . . . – Az asperni csatában, amely a 19. század legnevezetesebb csatája volt, a magyar csapatok valóban tündököltek vitézségükkel. Mint az oroszlánok küzdöttek mindenhol. Bőven is volt részük elismerésben. – Aspernnél a csatát a Gyulay Ignác nevét viselő 60. magyar gyalogezred kezdte meg azzal, hogy a dunamenti ligetekben elfoglalta az asperni kis hidat, majd rátámadt a bokros és cserjés területen védekező franciákra és kiverte őket onnan. Az áldatlan nehéz terepen végbement küzdelemben az ezred majdnem egészen elvérzett. A falu ismételt megrohanásakor az 51. gyalogezred egyik zászlóalja lövés nélkül rohant be a faluba, ahonnan puskatussal, kövekkel és tégladarabokkal verte ki a franciákat. – A csata második napján Aspernnél a 31. gyalogezred valamennyi többit túlszárnyalta vitézségében. Amikor ugyanis Károly főherceg Aspern visszafoglalására parancsot adott, az ezred 1. zászlóalja megrohanta a templomkertet, de visszaverték. Amikor pedig még egyszer előtörtek a 31-esek, a katonák megmászták a temető falát, behatoltak a templomba, a paplakba és felhágtak a templom tornyába is. Mindenütt elkeseredett harc keletkezett. Ide jött Károly főherceg is, aki elragadtatva a magyar katonák vitézségétől, „Bravo Splényi!” szavakkal dicsérte meg őket és buzdította a további harcra. De az ezred parancsnoka, Splényi, szerényen elutasította magától a dicséretet és kardjával ezredére mutatva, „Bravo Benyovszky!” szavakkal katonáira hárította. Balogh Sámuel tizedes kapaszkodott fel elsőnek a temető falára. Az arany vitézségi éremmel tüntették ki. Feljegyzik még, hogy amikor a mieink elfoglalták a falut, a sokszor kipróbált és győzelemhez szokott ősz francia tisztek sírva fakadtak fájdalmukban, hogy legyőzték őket. – A 33. gyalogezred a csata második napján, a nagy francia lovastömeg ötször ismételt támadásánál, közvetlen közelre bevárta az ellenséges lovasokat és össztüzeivel visszaverte őket. – A 2. gyalogezred Esslingen elfoglalásánál tűnt ki. A balszárnyon volt és előnyomulás közen érte a nagy ellenséges lovasroham. Az ezred először össztüzekkel, majd a rohamok négyszeri ismétlődésénél szuronnyal utasította vissza a francia lovastömegeket. – Amikor Napoleon gyalog- és lovashézag is keletkezett a két osztrák hadtest között és a franciák ellen támadó osztrák lovasezredeket a túlerő elnyomta, a Kienmayer-huszárok nagy merészen oldalba kapták a francia vérteseket és mindent elsöprő rohamukkal visszaszorították őket. Ezzel a merész előtöréssel a huszárok módot nyujtottak arra, hogy a Lasalle- és Espagne francia tábornokok által vezetett francia lovasságot az osztrák gyalogság végleg megállíthassa. – Esslingennél a Ferdinánd- és Stipsicz-huszárok vállvetve küzdöttek és vetélkedtek az osztrák lovasezredekkel. Már beesteledett az első napon, amikor nagy és heves lovasharc kerekedett a falu körül. Már-már katasztrófa fenyegetett, amikor a 6. huszárezred a 12. dragonyosezreddel oldalba kapta a franciákat és így helyrebillentette a mérleget.

Ezeket a kiragadott fegyvertényeket annyira fölülmulják az egyéni vitézi tettek, hogy felsorolásukhoz kötetekre lenne szükség. Irják, hogy Napoleon élete végéig csodálkozással emlékezett meg a császári-királyi hadseregnek az asperni csatában való magatartásáról. És amikor a nápolyi király egy ízben csodálkozását fejezte ki Napoleon előtt a fölött, hogy miért nem tette tönkre 1809-ben Ausztriát, Napoleon bosszúsan így válaszolt: „Hallgassatok! Úgy itélkeztek, mint a vak, aki nem látja a színeket! Ti nem láttátok, hogyan harcoltak az osztrákok Aspernnél; tehát semmit sem láttatok!” Ez az elismerés a magyar csapatokra is vonatkozik . . .

A győri csatáról a Pilch által szerkesztett mű többek között ezeket mondja: „A győri csata magyar történelem egyik nevezetes eseménye, még pedig azért, mert a nemesi felkelés sok évszázados intézményének ez volt az utolsó szereplése s ebben a csatában bizonyosodott be, hogy ez az intézmény immár teljesen célszerűtlen, mert túlélte korát. A nemesi felkelés már nem képviselt számbavehető nemzeti haderőt, mert gyakorlatlansága, kiképzésének és fegyelmének hiánya, fegyvezetének és felszerelésének hézagossága miatt a zászlók alá hívott tömegek nem voltak alkalmasak komoly hadviselésre . . . – A győri csatavesztést sokan a nemesi felkelő csapatok terhére szokták róni. Valószínű azonban, hogy a francia túlerő még akkor is győzedelmeskedett volna, ha a nemesi felkelés helyén is rendes hadseregbeli csapatok állanak. Az osztrák hadtest ugyanis a hetek óta tartó visszavonulás és az erőltetett menetek következtében el volt csigázva és emiatt a csapatok szelleme is nyomott volt. Némelyik csapattest nagyon megfogyatkozott létszámában, például a 2. és 5. huszárezred századai csak mintegy 25 lovast számlálták, egyes zászlóaljak pedig a szervezetszerű 6 század helyett alig tudtak 2–3 gyenge századot kiállítani. A nemesi felkelő csapatok létszáma teljes volt ugyan, azonban csekély harci értékük miatt mégis úgy kellett a hadrendbe osztani őket, hogy a rendes hadsereg csapatai közé elvegyítve jussanak s így támogatásban részesüljenek.

A franciáknak viszont a hadjárat elejétől egymás után aratott győzelmek és a diadalmas előnyomulás mámorában kitünő volt a szellemük, számerejük pedig jóval felülhaladta az ellenfél csapatainak létszámát. A csatában a francia tüzérség több mint ötszöröse volt a szembeálló osztrák tüzérségnek. – Az osztrák hadtest és a nemesi felkelés csapatai mindamellett mind a csata előtt és alatt, mind a visszavonulás során is megtették kötelességüket és elkövettek minden, amit csak tehettek.

A nemesi felkelés elbirálásánál nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a körülményt, hogy a be nem gyakorolt és hiányosan felszerelt újoncokat, az ágyúlövéshez nem szoktatott és a gyors fejlődésekben kellőképen be nem gyakorolt lovassszázadokat hamarosan a harctérre küldték. Mégis jól verekedtek, főként előljáróik védelmezésében tűntek ki és a császári tisztek némelyike meg is bámulta a felkelők harciasságát és vitézségét; sőt maguk a franciák is derék katonáknak minősítették őket. A nemesi felkelés 2 huszártisztje még a Mária Terézia-rendet is kiérdemelte. Nem szabad tehát készpénznek vennünk a felkelésről fennmaradt gúnydalt: „Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj!”

Meskó vállalatáról többek között ezeket írja ez említett mű: „A csoport elővédének egyik járőre elfogta Lasalle tábornoknak kisérettel haladó segédtisztjét, aki Jenő olasz alkirálynak azt az igen fontos parancsát vitte, hogy az öttevényi francia csapatok siessenek a győri megerősített tábor körülfogásához. Nemsokára még két Bécsbe irányított francia futárt fogtak el a huszárok . . . Csanakban a pozsonyi huszárok egyik százada rajtaütésszerűleg megrohant néhány száz francia dragonyost, akinek egy részét megszalasztották, a többit levágták. Szillnél, ahol mintegy 200 ellenséges lovas mutatkozott, ezeket eleinte ágyúkkal lőtték és verték vissza, majd üldözőbe vették őket a bácsi huszárok és néhányat elfogtak . . . A Dömölknél támadó mintegy 600 főnyi ellenséges lovasságot a Mesko által személyesen vezetett bácskai huszárok verték szét. Ugyanekkor az elővédnél is harc kerekedett, ahol egy málhavonatot kisérő francia zászlóalj bukkant elő. Itt Esterházy János ezredes a pozsonyi huszárosztállyal megrohanta az ellenséget és részint levágta, részint elfogta, a kisérethez tartozó lovasságot menekülésre kényszerítette, a málhavonatot pedig zsákmányul ejtette. Nemsokára 32 császári-királyi és 4 felkelő tisztet, 1 tábori papot és néhány száz embert vágtak ki a mieink az egyik francia hadifogoly kisérő különítményből . . .

Július 1.-én Meskó parancsot kapott József főhercegtől, hogy a Balaton déli partján Székesfehérváron át Komáromba vonuljon . . . Itt nemcsak József főherceg nádor, hanem Károly főherceg(?), Magyarország primása és az egész tábornoki kar a Szt. András templom előtt katonai tiszteletnyilvánítással és a legnagyobb kitüntetéssel fogadta felbokrétázott süvegű derék nemesi fölkelőit. A dicső csapat parancsnokát, Meskó tábornokot a Mária Terézia-rend középkeresztjével, Esterházy János gróf ezredest, a pozsonyi nemesi felkelő huszárok parancsnokát, valamint Voith őrnagyot, Meskó vezérkari tisztjét, a rend lovagi keresztjével tünteték ki.”

A wagrami csatában a 2. és 33. gyalogezrednek különösen Markgrafneusiedel község védelmezésében volt jelentős szerepe. Kitünt még a 31., 39. és 51. gyalogezred is. – A 39. gyalogezrednek majdnem kivétel nélkül újoncokból álló egyik zászlóalját a francia lovasság rohamai nem tudták megtörni. A zászlóalj minden embere megsebesült már. Végre úgy fogott ki a francia lovasság a zászlóaljon, hogy körülzárta és így foglyul ejtette. Az a francia tábornok, aki tanuja volt a magyar zászlóalj hősiességének, bámulata és nagyrabecsülése jeléül levette kalapját és mélyen meghajolva köszöntötte a zászlóaljat. – Aderklaa községből az 51. gyalogezred gránátosai szuronnyal és puskatussal verték ki a makacsul védekező franciákat. Kitűntek még a magyar gránátos zászlóaljak is, különösen a 32., 34. és 60. magyar gyalogezredbeli osztályok. De a 3., 4., 6., 7. és 10. huszárezredek rohamai is dicséretet érdemeltek.

A csatát követő visszavonulás alatt a 2. gyalogezred Grosshofennél, a 31., 39. és 60. gyalogezredek pedig Korneuburgnál és Hollabrunnál vívtak kemény utóvédharcot. A 31. ezred különösen Hollabrunn község bevételénél tűnt ki. Znaimnál a 2. gyalogezred, továbbá a 33., 34. és 60., illetőleg a 31., 48. és 51. gyalogezredek gránátosaiból alakult két zászlóalj tartotta magát igen jól.