Rónai Horváth[1] az 1799. évi háborúhoz a következő megjegyzéseket fűzi: „Az 1799. évi háború eredménye korántsem volt oly fényes mint a szövetségesek az év elején remélték. A hadjáratok közül csupán a Kray által szerencsésen megkezdett és Szuvarov által erős kézzel folytatott olaszországi hadjárat aratott határozott sikert; de még e siker sem volt teljes, mert Szuvarov távozása után Melas a támadó hadműveletek nagy túlereje dacára nem folytatta, hanem központi állásában tétlenül vesztegelt. Olaszország felső része tehát az oroszok segítségével Ausztria kezébe került, de Genua és a Riviera a franciák birtokában maradt. – Károly főherceg működése szintén csak az első időszakban sikeres; azontúl serege tétlenül vesztegel, s az év végén már a határok védelmére szorul. – A sveici hadjárat és a hollandi expedíció határozott kudarccal végződnek s a szövetségesek folytonos súrlódásának végre is nyilt szakadás a következménye (s tegyük még hozzá, hogy az év végén Oroszország kiválása folytán már csak Ausztria és Anglia vannak bent a koalícióban). – A Franciaországba való benyomulás és Németalföld visszafoglalása továbbra is jámbor óhajtások maradtak. – Bárha az 1799. évi háború csak egyetlen fényes tünetet mutat,[2] t. i. Szuvarov olaszországi hadjáratát, mégis sok tekintetben tanulságos. Általánosságban véve beigazolja azt, hogy koalicionális seregek sikerrel csak ritkán tudnak működni, nevezetesen akkor, ha azok egy erős, hatalmas kézben összetartanak s egységesen alkalmaztatnak. E háborúban két jeles hadvezér működik: Károly főherceg és Szuvarov. De előbbi a bécsi haditanács és Thugut miniszter befolyása alatt áll; ellentétben kormányával, méginkább önmagával, teljes függésben egy másik, nálánál hatalmasabb tényezőtől, ereje megtörik s működése eredménytelen. A másik fővezér hatalmas, erélyes természet, ki képes volna magát a körülmények fölé emelni; de nem teheti, mert elejétől fogva ferde helyzetben van. Mint osztrák tábornagy teljes engedelmességgel tartozik a bécsi haditanácsnak, mint orosz tábornok a cárnak s az ellentétes utasítások tömkelegében nem találja meg a helyes utat, melyen haladjon.

„A franciák általános haditervét elítéli Napoleon, kinek véleménye szerint nem három gyönge, hanem két erős sereggel kellett volna működni; ezek egyike a Sveicban védő, a másik Olaszországban támadó magatartást kellett volna, hogy tanusítson. A szövetségesek támadó előnyomulását helyesli, de nem a sveici műveleteket; ezek helyett célszerübb lett volna, ha egy nagyobb sereg Károly főherceg alatt a Rajnán átkelve a háborút Németalföldre viszi; s így az ellenség amúgy is csekély erejét megosztásra kényszeríti. – A részletekben rendkívül káros volt a bécsi haditanács folytonos korlátozó beavatkozása, mely a szövetségesek erejének felét majd állandó tétlenségre kárhoztatta. Károly főhercegnek a stockachi győzelmes csata után a támadást folytatni kellett volna, de nem Sveic, hanem a Rajna felé; ekkor Massena kénytelen lett volna a Sveicot odahagyni, s a Rajnánál gyors döntés következik vala be, mely az olaszországi eseményeket is közvetlenebbül befolyásolja. De még a Sveicba való benyomulás is jobb lett volna, mint a tétlen veszteglés majd az egész éven át.

„Az olasz hadműveletekre, úgy véli Napoleon, célszerűbb lett volna, ha Scherer és Macdonald Krayt még Szuvarov megérkezése előtt egyesülten megtámadják. De még később is más fordulatot vehet az ügy, ha a nápolyi és olaszországi seregek nem külön-külön ütköznek meg Szuvarovval (Trebbia és Novi), hanem előbb egyesülnek. – A Novi melletti csata után a hadművészet törvényei szerint az olasz hadjáratot be kellett volna fejezni s a franciákat Olaszországból teljesen kiűzni. De a bécsi politika nyugtalanul vonta ki az olasz sereget Olaszországból, hogy az teljesen osztrák kézben maradjon; a hadjárat folyamát félbeszakítván, Szuvarov Olaszország meghódítását be nem fejezi, a Sveicba pedig későn ér. A Sveicban káros volt az, hogy az osztrák csapatok kivonultak, mielőtt Szuvarov serege megérkezett. Így Massenának alkalma nyilt Koszakovot külön megverni s ezáltal a tervezett sveici hadműveleteket meghiusítani. Mind e viszonyok folytán a roppant erők, melyeket a szövetségesek lábra állítottak, aránylag csak csekély eredményt érhettek el; a koalíció kitűzött célját még csak meg sem közelítette, s végre teljesen fölbomlott. Franciaország tehát elsősorban a bécsi haditanácsnak köszönheti, hogy Olaszországot teljesen el nem vesztette, s hogy a hadjárat végén mindegyik birtokát megtartva, ezenkívül még az egész Sveicot is birtokába keríthette. – A hadműveletek közül kiválóan figyelemre méltó Károly főherceg első támadása Jourdan ellen, Szuvarov hadműveletei Olaszországban s menete Sveicon át, továbbá Massena ügyes és tevékeny működése Sveicban. – A csaták közül legkiválóbbak a stockachi, mely egyszersmind a harcászati áttörésnek szép példája, a Trebbia melletti három napig tartó küzdelem, a Novi melletti és a zürichi második csata, melyben Massena az erőket célszerű módon alkalmazza.

A magyar csapatok szerepét a Pilch szerkesztette, A Magyar Katona a II. köt. 143–150. oldalán következőleg ecseteli: „A németországi osztrák főseregben csak mintegy 10.000 főnyi gyalogos és 8000 főnyi lovas magyar katona volt, még pedig a 2. és 31. gyalogezredek, a 2., 31. és 60. ezredbeli osztályokból szervezett gránátos zászlóalj, az 1. székely határőrezred két zászlóalja, a 2. székely határőrezred egy zászlóalja, továbbá az 1., 3., 4., 6., 10. és 11. huszárezredek.

A tiroli hadtesthez 17.000 gyalogos és 1600 lovas magyar katona tartozott, úgymint a 33., 37., 52. és 60. gyalogezredek, a 34. gyalogezred egyik zászlóalja, a 33., 37. és 52. ezredbeli osztályokból szervezett gránátos zászlóalj, a 6., 9., 13. és 15. könnyű zászlóaljak, végül a 9. huszárezred. A 33. és 52. gyalogezred, valamint a 9. huszárezred később az olasz harctérre került.

A németországi fősereg magyar csapatai közül a 2. gyalogezred Stockachnál, Zürichnél és Mannheim előtt, a neckaraui sáncok támadásánál, igen derekasan viselkedett; a 31. gyalogezred Ostrachnál és Liptingennél szintén kitűnt, kisebb részei pedig Emmedingennél is voltak harcban. Az utóbbi ütközetben Bodroghy Dániel őrmester egyedül, gyalogosan kivágott egy huszártisztet, akit több francia lovas körülfogott. A gránátos zászlóalj Stockachnál és a neckaraui sáncoknál hasonlóképpen kitűnt, azonkívül Zürichnél is harcolt; Stockachnál az ellenséget szuronnyal hátbatámadta, mire az egész francia féldandár letette a fegyvert. – Mannheimnél Polecsinyi József, 2. gyalogezredbeli őrvezető, a vizesárkon át behatolt a sáncba, ott két fogatolt lőszerkocsit és egy nagy ágyút elfoglalt, amely elé 12 ló volt fogva. Bár közben lövést kapott, zsákmányát mégis elhozta. A kötözőhelyen kérte, hogy sebét csak futólag kössék be és a golyót csak a csata után vegyék ki; azzal visszament a harcba, egy francia tábornokot és annak kíséretében három tisztet és több katonát egyedül megtámadott és elfogott.

A magyar lovasságból Ostrachnál és Stockachnál az 1., 3., 4. és 10. huszárezredek harcoltak. Az 1. huszárezred Liptingennél, Emmendingennél és Offenburgnál is volt ütközetben s az utóbbi helyen nagyon kitűnt. Kisebb részeinek Neumühlnél, Unter-Grombachnál és Wieslochnál voltak harcai. A 3. huszárezred Donaueschingennél és Alt-Breisachnál, a 4. huszárezred Schaffhausennél, Mannheim bevételénél, Neckarhaussennél és Philippsburgnál, kisebb része Wehr szívós védelménél, a 6. huszárezred Ober-Kirchnél, Ober-Kappelnél, Bietigheimnél és Philippsburgnál, a 10. huszárezred pedig Andelfingennél és Brunnen mellett vívott még ütközeteket. – A 10. huszárezred egyik osztálya Ach városában a mellékutakon háta mögé belopódzott erős francia csapatot utcai harcban majdnem egészen megsemmisítette s az elfoglalt ágyúkat visszavette. – Andelfingennél Mecséry ezredes, a 10. huszárezred parancsnoka egy szakasszal utolsónak érkezett a városhoz, amelyet a csapatok már kiürítettek. A városkapunál 200 francia lovas volt, a tulsó kijáratnál pedig ugyenennyi gyalogos. Mecséry először a kétszeresen nagyobbszámú lovasokat verte vissza, majd a városon átlovagolt és a gyalogosokat kergette szét. A városon kívül ellenséges lovasok kezéből Piacsek tábornokot is sikerült kiszabadítania. – Egyik ütközetben Janicska Márton 3. huszárezredbeli közvitéz az erdőből 30 francia gránátost zavart ki egyedül, kiket a többi huszárok elfogtak. – A magyar huszároknak, az említett ütközeten kívül, még igen sok apró járőrharcban s hasonló kisebb vállalkozásban is dolguk akadt az ellenséggel. Az 1. huszárezred 12 huszárjából álló járőr Mengen falut francia gyalogságtól megszállva találta; tétovázás nélkül berontott és a sokszorosan nagyobbszámú ellenség egy részét levágta, másik részét pedig kiverte. Tóth Márton káplárt és néhány huszárból álló járőrét egy alkalommal bekerítették a franciák. A káplár odakiáltott a huszároknak, hogy senki se adja meg magát, maga köré gyüjtötte őket és minden baj nélkül átvágtak a franciákon. Turóczy Lőrinc huszár a mocsaras erdőben egyedül előre lovagolt s hirtelen francia gyalogszázadra bukkant. Azonnal közéje ugrott, 13 franciát levágott, igen sokat elfogott, a többi elszaladt. A bokrok közül azonban lelőtték a huszár lovát, mire az elfogott franciák fegyvert ragadtak és Turóczyra támadtak, de ő kardjával utat vágott köztük és szerencsésen visszajutott csapatához. Offenburgnál Poor József káplár három huszárral a franciák háta mögé surrant; ott pisztolyukból lövöldözni kezdtek, mire az ellenség a városba húzódott. A négy huszár utána nyomult, de 100 francia lovas az utcán körülfogta őket. A káplár kiabálni kezdett, mintha egész századnak vezényelne, nekiugrattak a franciáknak akik elfutottak, de alezredesüket és nyolc lovasukat a huszárok elfogták. – A 6. huszárezred egyik portyázó osztagát Appenweiler községnél erős ellenséges tűz fogadta s néhány huszár lovastul felbukott. A huszárok azonban gyalogosan is felvették a harcot s a jóval erősebb ellenséget szétverték. Zimmern mellett az ezred előőrseit túlerejű ellenség visszaszorította, de Molnár Albert káplár néhány huszárral oldaltámadást intézett és tovább üldözték egészen az ellenséges ágyúkig, azokat elfoglalták és elhozták. Friedrichsdorfnál a portyázáson levő század elővédét vezető Pethő András káplár az ellenség által felszedett két hidat a franciák tüzelése közben helyreállította, az elővéddel gyalog átkelt s az ellenséget szétverte. – Mingolsheimnál az 1. huszárezred egyik tisztjét kézitusa közben ellenséges lovasok körülvették, lovának kantárszárait elvágták, mire a ló megbokrosodott és gazdáját a hátrább felállított ellenséges lovasság felé ragadta. Bozák István huszár meglátta ezt, utána iramodott, a két francia dragonyost, akik meg akarták ragadni, levágta s a tisztet lovával együtt visszahozta. Ugyanitt Bals István és Faróti Péter huszárok a hídnál levő ellenség háta mögé lopództak, a felszedett hídat helyreállították; most a gyalogság átrohant s vele a két huszár is, akik gyalogosan résztvettek a rohamban. Az ellenség elszaladt, de a csapatok sokat elfogtak belőle. Az ütközet más pontján Tóth János, 33 éve szolgáló vén huszár, vállalkozott, hogy általa kiválasztott két huszárral az ellenség hátában zavart csinál. A helységnél álló őrszemeket elkergette s mikor a csapatok arcban támadtak, harmadmagával az ellenség hátába rohant és segített szétverni a franciákat.

A tiroli hadtesthez tartozó 33. gyalogezred egyes részeinek Novella-Steigennél, Taufersnél és Engadinnál volt ütközetük; a 34. gyalogezrednek ehhez a hadtesthez beosztott zászlóalja az utóbbemlített két ütközetben szintén résztvett, az ellenséget a Scharl hágónál elűzte s még Süsnél is harcolt. A 37. gyalogezred Santa Mariánál és Taufersnél, egyik zászlóalja Vaduznál, Feldkirchnél és Moscroennél volt harcban; S. Martinonál körülvette az ellenség, de szuronnyal átvágta magát. Az 52. gyalogezred egyik zászlóalja a Monte Ceneren, a Simplonnál és Val Rosanál lefolyt harcokban vett részt. A 60. gyalogezred Luziensteignél vívta első harcát, majd Winterthurnál nagyon kitűnt. Harcolt még Zürichnél, Näfelsnél és Schänisnél. A 33. és 52. ezredek gránátosaiból szervezett zászlóaljnak Taufersnél és Süsnél voltak harcai. A 6. könnyű zászlóalj Taufersnél és a Szent-Gotthardon, a 9. könnyű zászlóalj Valtelinnél és Martarellonál, a 13. könnyű zászlóalj Martinsbrucknál, Süsnél, a Szent-Gotthardon és Wasen mellett harcolt. A 9. huszárezred a Taufers mellett lefolyt ütközetben vett részt.

Az Olaszországban működő osztrák hadseregben 18.000 gyalogos és 8000 lovas magyar katona harcolt; itt volt ugyanis beosztva a 19., 31., 34. és 48. gyalogezred, a 32., 48. és 53., illetve a 19., 34. és 39. ezredbeli osztályokból összeállított két gránátos zászlóalj, a 7. könnyű zászlóalj, továbbá a 2., 5., 7. és 8. huszárezred. Később a 33. és az 52. gyalogezred, a 33. és 52. ezredbeli osztályokból szervezett gránátos zászlóalj; a 15. könnyű zászlóalj, valamint a 9. huszárezred szintén az olasz harctérre került.

A 19. gyalogezred Alpo és Ognissanti mellett, majd Magnanonál és Fossanonál nagyon kitűnt, azután Brescia bevételénél, Tortona körülzárásánál, továbbá Beinettenél, Castellettonál, Ronchinál és Genolanál volt harcban. Egyik zászlóalja Tirolban a Vaprio mellett lefolyt ütközetben és Orsinovi bevételében vett részt. A Monte Creto-hegyen nagy viharban, záporban és feneketlen sárban kellett állani az ellenség meg-megújuló támadásait. A lőpor vizes lett, tüzelni tehát nem lehetett. A franciák nagy tömegben támadtak. A 19. ezred egyik osztálya kitört az állásból és az ellenségre vetette magát, mire az ezred többi része is felbuzdúlt, rohamra ment és visszaverte a franciákat. A harcban foglyul esett egy francia tábornok, aki nem győzte dicsérni az ezred nagy hősiességét. – A 32. gyalogezred Veronanál, egyik zászlóalja pedig Legnagonál harcolt; majd az egész ezred a Turinnál lefolyt ütközetben és Alessandria ostromában vett részt, Novi mellett kitűnt, s még Mondovinál, Fossanonál és Genolanál voltak harcai. – A 33. gyalogezred Alessandria ostromában, azután Novinál, Beinettenél, Sturanál, Genolanál és Gavinál harcolt; Gavinál nagyon kitűnt. Novi mellett Bakonyi Imre századost elvágták ezredétől; ő azonban egyre több szétugrasztott katonát szedett össze, az ellenség oldalába és hátába férkőzött, s amikor az ellenség visszavonult, előbb poggyászvonatát, majd csapatait tűzzel és szuronnyal megrohanta, és óriási veszteségeket okozott neki. – A 34. gyalogezred Alpo és Ognissantinál, Magnago mellett, Brescia bevételénél, Cassanonál, Marengonál, Alessandria ostrománál, S. Giulianonál, Tortona ostrománál és Novinál volt harcban. Az ezred három százada Ceva hegyi erődöt nyolc napig egy egész hadosztállyal szemben hősiesen védte. – A 39. gyalogezred Legnagonál, Veronánál és Magnagonál tűnt ki. Résztvett Brescia bevételében, továbbá a Cassanonál, a Trebbia mellett, a Secchiánál, azután Mantua ostrománál, Novinál, Fossanonál, Mondovinál és Borgo S. Dalmazzonál vívott harcokban. Egyik zászlóaljának Fivizzano mellett volt kisebb ütközete. Legnagonál Farkas Pál őrmester egy szakasszal az ellenség hátába került és olyan zavart idézett elő, hogy az ezred támadása minden nagyobb ellenállás nélkül sikerült. A legnagoi csatát követő éjjel Riczkó Mihály hadnagy, az ezred önként vállalkozó 50 katonájával és 80 idegen vadásszal, az Adda folyón átkelt, a tulsó parton felkúsztak a sziklákon, az ellenség előörseit meglepték és megsemmisítették. Közben a hidászoknak sikerült a folyón hídat verni, a csapatok átjöttek és Pozzo községet rohammal elfoglalták. Az előnyomulás alatt Franczetics József tizedes, a 39. ezred néhány katonájával csatárlánculat volt előreküldve. Ellenséges lovasok támadtak rájuk, de a tizedes tömörítette embereit, a lovasokra szuronnyal törtek, többet leszúrtak, a többit pedig elkergették. Kovács József tizedes három emberrel rátámadt egy éppen gyülekező francia osztagra, zászlóját elvette és az osztagot szétverte. A Trebbia folyónál az egyik század elvesztette összes tisztjeit és szétfutott. Ferkó Bálint őrmester azonban a maga jó példájával összeszedte, rohamra vezette a katonákat, az ellenséget kivetette állásából, az állást elfoglalta, a franciákat tűz alá vete, és nagy veszteséget okozott nekik. – A 48. ezrednek ez volt az első háborúja s a tűzkeresztségen Verona mellett esett át. Harcolt még Magnonál, Mantua ostrománál, Mondovinál, Cuneonál; Novinál kitűnt. – Az 52. gyalogezred a Brescia elleni előnyomulásban, továbbá a S. Antonionál lefolyt ütközetben vett részt. Verderionál kitűnt. Harcolt még Turin bevételénél és Rivolinál. Egy-egy zászlóaljnak Pinerolonál, illetőleg Susanál volt ütközete. – A 32., 48. és 53. ezredbeli gránátosokból összeállított zászlóalj Magnagonál, a Trebbia mellett, Saviglianonál és S. Giulianonál; Novi mellett lövés nélkül bevette a Castel Dragonei sáncokat; harcolt még Genolanál. Lehóczky József tizedes, hat gránátossal a Legnago mellett vívott csatában egy mély patakmeder vizén átkelt, a tulsó partról a franciákat elkergette s a házat, amelyet 30 francia ágyúval védett, megostromolta és elfoglalta, védőit pedig foglyul ejtette. Imre Pál tizedes, három gránátossal, szintén átkelt egy mély árkon s a franciákat, akiknek erős tüzelése miatt a század nem birt átjönni, megszalasztotta. Lebartovics János őrmester néhány gránátosból álló csatárláncot vezetett, mikor hirtelen ellenséges lovasosztag támadta meg őket; az őrmester tömörítette embereit, most már ők támadtak, néhány lovast leszúrtak, a többit szétverték. A egyik rohamnál Kovács József tizedes szuronnyal és puskaaggyal utat vágott magának az ellenséges zászlóig, amelyet egy tiszt tartott kezében; bár beléje lőttek és a tiszt is két sebet ejtett rajta, Kovács tizedes addig viaskodott, míg a tisztet leszúrta és a zászlót elhozta. – A 33. és 52. ezredbeli gránátos osztályokból szervezett zászlóalj Novinál, Genolanál, Saviglianonál és Borgo S. Dalmazzonál egyaránt kitűnt. A Novinál lefolyt csatában Áron hadnagy a tisztjeit elveszített egyik dragonyos század élére állott és a dragonyosokat győzelmes rohamra vezette. Savignanonál mind a három magyar gránátos zászlóalj kitűnt; a franciák igen erős tüzében szuronyszegezve támadtak, a fontos hidat elfoglalták és nagyon sok foglyot ejtettek. – A 7. könnyű zászlóalj Bosconál, Casina Grossanál és Fossanonál, a 15. könnyű zászlóalj pedig a Brescia elleni előnyomulásban, Cassanonál, Verderionál, a Trebbia mellett és Rapallonál harcolt.

A 2. huszárezred kitűnt Cassanonál, az Adda-átkelésénél, a Trebbianál, Novinál és Genolanál. Résztvett Cuneo osromában is. Az Adda folyó mentén Malaczki káplár 9 huszárral járőrben volt, amikor észrevették, hogy a folyón hajó úszik lefelé s 30 ellenséges katona ül bene. Az egyik sekély helyen bevárták, karabélyból rátüzeltek és kényszerítették, hogy kikössön. Noha a tulsó partról élénken tüzelt az ellenség a 10 huszárnak mégis sikerült a 30 franciát elfogni. Cassanonál Szabó őrmester 2 huszárral 16 lovasból álló lovasosztagot vert le. A Trebbiánál lefolyt csatában 5 zászlóaljból és 1 lovasezredből álló ellenséges csoport a csapatok baloldalába támadást intézett. A 2. huszárezred azonnal rohamra indult és a támadókat nagy veszteségekkel szétverte. – Az 5. huszárezred Verona – Pastrengonál, Paronanál és Magnanonál harcolt; résztvett Pizzighetone, Milano, Alessandria és Tortona ostromában, továbbá az Aquinál és Pasturanál lefolyt ütközetekben; nagyon kitűnt S. Giulianonál és Novinál; két osztálya Cremonán ütött rajta, másik osztálya Fressanova mellett tűnt ki. – A 7. huszárezred kitűnt Veronanál, Magnagonál és Trezzonál; harcolt Rivolinál; egyik százada Mantua ostrománál az egyik kitörés visszaverése alkalmával tűnt ki. Magnanonál Nagy-Péterszegi János huszár a francia gyalogságra intézett roham alkalmával előrerugtatott, az ellenséges zászlótartót levágta és a zászlót elragadta. Mészáros József káplár, amikor századunk rohamát a sokszorosan erősebb ellenséges lovasság visszaverte, 8–10 huszárral feltartóztatta az üldözőket addig, amíg a század gyülekezett és újból rohamra indult. Mészáros István, 31 éves szolgáló öreg őrmester, rohamnál szakaszával az ellenséges ágyúkra rontott és az ágyúkat egy-kettőre el elfoglalta. Bironiconál, kisebb ütközetben, Szöllősy káplár észrevette, hogy az egyik ágyút cserbenhagyták a tüzérek. Azonnal leugrott lováról, az ágyút ismételten megtöltötte és tüzelt vele. – A 8. huszárezred Legnagonál, Magnanonál és Mantua előtt, egyes osztagai S. Giovanninál, Modena meghódításánál, Sarzano bevételénél, Loricinél és még néhány helye vívtak kisebb-nagyobb harcokat. Egyik alkalommal Batta János káplár 3 huszárral 1 tisztből és 23 lovasból álló ellenséges osztagra bukkant, rárohant, egy részét levágta, a többit pedig elfogta. Néhány nap mulva ugyancsak Batta káplár néhány huszárral, a visszavonuló ellenséget meglepte, úgy hogy az egész csapatoszlop szétszaladt és a hídveréshez gyüjtött nagymennyiségű anyagot otthagyta. Mantua előt az egyik huszárt elragadta a lova és az ellenség közé vitte. Zakariás káplár utána iramodott, az ellenség között utat vágott és a huszárt lovastul visszahozta. S. Giacomonál 3 közhuszár, saját elhatározásából, a tüzérséget támadó 45 főnyi francia lovasosztag oldalába tört és visszaverte. Az egyik portyázás alkalmával 60 huszár Moden város kapujában az őrséget elfogta, a városba rohant, ott az utcákon át üldözte a 70 gyalogosból és 40 lovasból álló készültséget, míg végre elfogta és kihozta a városból, mielőtt a nagyszámú francia helyőrség bármit is tehetett volna. Amikor Fano erődítményét az osztrákok körülfogták, a franciák felmentő csapatot küldtek, mely meg is kezdte a harcot. Csányi Mátyás 8. huszárezredbeli káplár néhány huszárral a megközelíthetetlennek látszó fedett állást foglaló ellenség hátába került, hirtelen rátámadt, egy részét elfogta, a többit szétszórta, és így megakadályozta Fano erődítmény felmentését.”

[1] Id. m. 132–134.

[2] Őszintén szólva, én a magam részéről még ezt is csak „közepesen fényes” tünetnek tartom.