Az általános nagy hadjárati terv szerint mindkét fél igen helyesen igen messzemenő és nagyarányú célokat, az ellenséges főváros elfoglalását tűzte ki végső célpontul, a részletes hadműveleti tervek ellenben már sokkal kevesebbel is megelégszenek, jóval közelebb fekvő célok elérését tűzvén ki a hadseregparancsnokok számára. Igen nagy hátrány volt az is, hogy a különböző hadiszíntereken mindkét részről felvonult hadseregek ne egyszerre és egymással összhangzásban, hanem egymástól meglehetősen függetlenül kezdték meg és hajtották végre hadműveleteiket, úgyhogy azoknak egymásra gyakorolt kölcsönhatása főleg előnyös irányban, csak igen kis mértékben juthatott kifejezésre.

Nevezetesen és különösen kiemelendő, hogy bár a franciák az olaszországi hadiszíntéren is hadseregük számereje tekintetében jelentős kissebbségben voltak, azért mégis ők voltak a frissebbek és vállalkozóbb szelleműek, míg az osztrák fővezér, elhatározására és tevékenységére ólomsúllyal nehezedett rá a bécsi köröknek minden fontosabb dolog és kérdés eldöntését maguknak fenntartó kicsinyeskedése, amihez később még további hátrány gyanánt Szuvarovnak hatalmaskodó és semmi ellentmondást nem tűrő brüszk magaviselete is sokban hozzájárul. Az osztrák csapatokra és parancsnokokra minden esetre feszélyezőleg hathatott, hogy túlnyomó többségük ellenére mindnyájukat az idegen Szuvarov fennhatósága alá helyezték, miáltal a koalicíós seregek vezetésénél rendszerint jelentkezni szokott nehézségek és súrlódások még sokkal hatványozottabb mértéket öltöttek.

Hogy Scherer oly elszántan ment neki több mint kétszerte erősebb ellenfelének, az mindenesetre dicséretre méltó, de azt nem helyesen cselekedte, hogy elhatározott offenzívájához nem több erőt gyüjtött egybe. Kray részéről viszont szintén helyeselnünk kell, hogy bár neki Szuvarov beérkezéséig nyugodtan kellett volna viselkednie, Scherer provokativ fellépésére ellentámadással felelt. De ha már kimozdult várakozó állásából, jó lett volna ellenfelét annak magnanoi veresége után, késedelem nélkül hathatósan üldözni és Mantua és Peschiere megfigyelésére csupán gyengébb erőket visszahagyni.

Scherer gyengesége érzetében mindjárt egyfolytában az Adda mögé vonult vissza, mely folyó mögött Milano biztosítása céljából, seregét több apróbb csoportra osztva, kordonszerű felállítást vett, mely eljárásával legkevésbbé sem érthetünk egyet. Ez a a kordonfelállítás az erők nagymérvű szétforgácsolását ereményezte, ami alkalmat adott a Kray örökébe lépő Szuvarovnak, hogy az Adda valamennyi megszállt pontja ellen döntő túlerővel fellépve, a gyenge francia kordonvonalat egyszerre több helyen is áttörje s aztán a kiválóan fontos Milanot gyorsan és könnyen hatalmába ejtse.

Scherer hamar levonta kudarcának következményeit és egyszerűen otthagyta állását. Utódának, Moreaunak, nem volt könnyű a helyzete. Sem Milano, sem Turin megvédésére kellő erőkkel nem rendelkezvén, egyelőre a legjobb amit tehetett, tényleg az alessandriai központias állás elfoglalása volt. Mindazonáltal azon felette csodálkozhatunk, hogy Szuvarovnak rendelkezésre álló túlereje dacára, Bassignana-nál, vagy akárhol másutt a Pón való áttörés nem sikerült s így Moreaut nem az ellenség vasakarata, amely ezúttal egyáltalán nem éreztette hatását, hanem egyéb mellékkörülmények birták rá a Rivierába való visszahúzódásra. Most aztán nyitva állott az út Szuvarov előtt Turin megszállására. Ámde az orosz fővezér nagyon jól tudta, hogy Milano, majd Turin megszállásával célját még távolról sem érte el s így nagyon helyes volt ama elhatárzása, hogy a két ellenséges seregcsoportot, Moreauét és Macdonaldét, még mielőtt azok egyesülhetnének, egymás után külön-külön megtámadja és lehetőleg tönkreveri. Ez annál indokoltabbnak látszott, mert hiszen Bellegarde beérkeztével seregének létszáma tetemesen megnövekedett. Nem mondhatnók azonban, hogy Szuvarov 120.000 főnyi igen szépszámú seregét célszerűen használta vona fel, amennyiben annak csak harmadrészét tartotta meg magánál mozgó hadműveletekre mozgó erő gyanánt, a többit pedig biztosítási és egyéb mellékcélokra használta fel. Sőt, amikor arról volt szó, hogy mindenekelőtt a rá nézve veszedelmes Macdonaldot leküzdje, meglehetősen elkésve és mindössze 25.000 emberrel indult útnak Piacenza felé. Hát bizony Szuvarov uramnak hadműködése és haditevékenysége is még elég elavult nyomdokokon haladt.

Jóval helyesebb volt ennél a franciák elgondolása; ők a rendelkezésre álló összes erőkkel akarták Szuvarovot megtámadni, még pedig egyszerre két oldalról, Piacenza és Genua felől, csakhogy az a feltevésük, hogy Szuvarov ezt a támadást Tortona tájékán be fogja várni, tévesnek bizonyult. És hogy az orosz tábornagy nem tette meg nekik ezt a szivességet, abban viszont neki volt igaza.

Hogy a Trebbia menti többnapi küzdelem végeredményben a szöveteségesek javára dőlt el, az nem annyira, sőt legkevésbbé Szuvarov célszerű rendelkezéseinek és csatavezetésének, mint inkább Ott, Melas és Liechtenstein tábornok helyes, öntevékeny és kitartó magatartásának volt köszönhető.

Moreau a maga támadását Gavi felé elkésve és nem a kellő nyomtékkal hajtotta végre s így Macdonald feladatának végrehajtását semmikép sem mozdította elő.

Macdonald visszaverése után Szuvarovnak igen helyesen az volt a legközelebbi terve, hogy most már késedelem nélkül Bellegarde-dal együtt a most már még óvatosabbá, sőt talán bizonyos fokig kishitűvé is vált Moreau veti magát; e célból elég gyorsan meg is érkezik Tortonához, hanem aztán teljesen indokolatlanul nagyfokú tétlenségbe merűl és alárendelt jeletőségű, kicsinyes célok elérésére pazarolja erejét és idejét, aminek a franciák nagyon is hasznát látták, mert ez alkalmat adott nekik, hogy erőiket megfelelő pihentetés és kiegészítés után egy helyütt egyesítsék és újból megkíséreljék kedvező döntés előidézését. Ámde a franciákat, vagy jobban mondva legfőbb vezetőiket, kimondott balsors üldözte. A határozottan erélyes, bátor és vállalkozószellemű Joubert sem volt szerencsésebb Scherernél, Moreaunál és Macdonaldnál; de ő legalább igazi vérbeli katona módjára a csatatéren hősi halált halva, fejezte be életét és működését.

Miután Szuvarov eléje ment Joubertnek, Novinál tulajdonképen találkozó harcnak kellett volna bekövetkeznie, ámde Joubert augusztus 14.-én túlerős ellenség közellétéről értesülvén, másnapra nem az előnyomulás folytatását, hanem a Novi körül elterülő magaslatok által nyújtott kedvező védelmi állás elfoglalását és abban az ellenség támadásának bevárását határozta el, ami ellen kifogást éppenséggel nem emelhetünk. Az elfoglalt állás védelemre általában jónak volt mondható; igaz, hogy balszárnya erősen előrenyúlt, míg a közepe és jobbszárnya fokozatosan hátrafelé hajlott, de ez valami túlságosan nagy hátrányt nem jelentett. Az állás megszállásának módja ellen legfeljebb annyiban emelhetünk kifogást, hogy Joubert a maga számára általános tartalékot nem különített ki, mely hátrányt némileg ellensúlyozta az, hogy viszont a két szárny mögött erős tartalékokat állított fel, amelyekkel szükség esetén nemcsak a két hadtestparancsnok, hanem ő maga is rendelkezhetett, amint az a Partonneaux gyalogos-tartaléknak a balszárny támogatására történt eltolódásában tényleg kifejezésre is jutott. Ez az intézkedés egyszersmind Joubert helyes csatavezetési tevékenyéségről is tanuságot tesz. A francia tábornok igen helyesen és gyorsan átlátta, hogy a küzdelem súlypontja a saját balszárnyán van, sőt miután egyelőre a középet és a jobbszárny-hadat az ellenség még csak meg sem közelítette,[1] Joubert bátran rászánhatta magát, hogy a középhadból a Colli-dandárt, a jobbszárnyról pedig az egész tartalék-gyalogságot a balszárnyra rendelje, bár ezáltal az állás megszállásában, Novi környékén, egy jókora darab teljesen megszállatlanul maradt.

Sokkal furcsább és előnytelenebb színben tűnik fel Szuvarov csatavezetési tevékenysége, kivált a délelőtt folyamán és az első délutáni órákban. Már az a rendelkezése, hogy Tortona-nál Rosenberg alatt 12.000 embert visszahagyott, nem mondható szerencsésnek. Még nagyobb hiba volt, hogy támadásra előrevezetett seregét nem egyszerre, hanem csoportonként, igen nagy időbeli különbséggel dobta be a harcba. Már az nagyon különös és furcsa színben tűnik fel, hogy Kay osztrák hadtestét ismételten a legerélyesebb támadásra unszolja és ő nyugodtan nézi közelben álló orosz seregtesteivel annak kínos-keserves vergődését és ép oly bajtársiatlan volt Bagration eljárása is, hogy nem teljesítette Kraynak segélynyujtás iránti kérelmét. A Melas-csoportról pedig Szuvarov mintha teljesen megfeledkezett volna, mely hibát azonban ez az említett derék és tettvágyó osztrák tábornok öntevékeny működésével szerencsére teljes mértékben jóvá tette. Ennek a szerencsétlen csatavezetési tevékenységnek tulajdonítható, hogy Kray hadteste kora reggeltől d. e. 11 óráig egészen magára hagyatva küzd a francia hadseregnek ellene zúdított legnagyobb része ellen. A déli órákban végre Szuvarov oroszait is előre vezeti, de azokat sem mindenestől, hanem csak kétharmadrészben, mert a Sveikovski-hadosztály jó nagy távközzel követte a másik kettőt. Így elrendelve, ez az újabb erőlködés sem hozhatta meg a kívánt sikert, sőt a főparancsnok dédelgetett kedvenc oroszai csúfságosan meghátrálnak. Most már Szuvarov teljes tudatára ébredhetett annak, mily nagy hibát követett el, hogy a hátullevő Melasnak és Rosenbergnek csak a készenlétbehelyezésére, nem pedig az előnyomulás azonnali megkezdésére adott parancsot.

Az oroszok visszaverésével egyidejűleg természetesen az eddigi kemény harcok által már nagyon kimerült Kray-hadtestnek is hátrálnia kellett. Ez alkalommal az osztrák lovasság igen szép példát mutatott arra nézve, hogyan kell a bajbajutott testvér-fegyvernem, a gyalogság segítségére sietni.

A déli órában megint csak elégtelen erőkkel megújított támadás szintén nem vezethetett eredményre; ennek is csak hiábavaló vérontás volt a következménye. Végre d. u. 3 óra tájban mentő angyalként megjelenik, saját öntevékenységi ösztöne által hajtva, Melas táborszernagy derék csapatjaival és nemcsak jobbra fordítja a szövetségesek részére már teljesen elveszettnek látszó, valóban kritikus helyzetet, hanem a már biztosnak vett győzelmet is kiragadja az ellenség kezéből.

Azt is elmulasztotta Szuvarov, hogy a véletlenül kivívott győzelmet hathatós üldözés által még teljesebbé tegye, sőt még csak nem is követte megvert ellenfelét, hanem jó messze elvonult a küzdőtértől, hogy ott nyugodtan pihenhessen az osztrák bajtársak és vezetőtársak által szerzett babérokon.

Ily előzmények után nem csoda, hogy a szövetségesek fegyverbarátsága máról holnapra a nullpontot ére el, sőt csak igen kis híjja volt, hogy ez a szövetkezés tejesen fel nem bomlott.

A Novi melletti csata utáni hadműveletek különösebb megjegyzésre nem szolgáltatnak okot.

[1] Woerl írja id. m. 92. oldalán: „Es war 8 Uhr. Im Centrum und am rechten französischen Flügel herrschte noch die tiefste Stille. Suwarow hatte gesäumt, dahin Befehle zu erlassen. Er dachte die Schlacht werde sich in die Ebene herabziehen.“