A sveic–tiroli határ mentén az év elején a franciáknak csak 40.000 emberük állott az osztrákok 74.000 emberével szemben és feltűnő, hogy e nagy erőkülönbözet ellenére mégis a franciák voltak támadók, míg az osztrákoknak a bécsi haditanács utasítása szerint csak a határok védelmére kellett szorítkozniok.

A franciák támadása mindenütt sikerrel járt, amelyet az Auffenberg-csoport körülkerítése és elfogatása még jelentékenyebbé tett, ámde Massena a kivívott szép eredményeket Jourdan kudarca folytán nem aknázhatta ki és a Károly főherceg által utóbbi ellen kivívott sikereken felbuzdúlva, végre a bécsi haditanács is felébredt álomszuszékonyságából s Bellegarde-nak és Hotze-nak támadást parancsolt. Mennyivel helyesebb lett volna, ha a tirol–vorarlbergi csapatok mindjárt Károly főherceggel egyidejűleg kezdték volna meg az offenzívát, mely esetben Jourdannal egyidejűleg egyúttal bizonyára Massenát is sikerült volna elintézni. Ha pedig a bécsi szobatudósok ezt a nagy szarvashibát már elkövették, most azt utólag jóvátehették volna azáltal, hogy nemcsak Bellegarde-nak és Hotez-nak, hanem az Engennél tétlenségre kárhoztatott Károly főherceg-csoportnak is egyidejűleg a Sveicba való támadólagos előnyomulást parancsolták volna meg. Ennek az újonnan elkövetett hibának az lett a következménye, hogy az osztrákok az óvatos és idejekorán visszahúzódott Massena ellen döntő sikereket el nem érhettek.

Ilyenformán a délnémetországi, sveici és tiroli hadiszíntéren egyelőre annál is inkább pangás állott be, mivel a bécsi körök szükségesnek látták, hogy Bellegarde-ot a tiroli erő jelentékeny részével az olaszországi hadiszíntérre rendeljék.

Világosan kitűnik mindezekből, hogy a különböző hadiszíntereken alkalmazott haderők fellépése és működése között távolról sem volt meg a kellő összhang, de nemcsak az osztrákok, hanem a franciák részén sem.