Az 1797 december 9.-én megnyilt rastatti békekongresszus még javában folyt, hogy Franciaország és Németország között a békét végre nyélbeüsse, amikor újabb háború veszedelme jelent meg a láthatáron. A francia köztársaság ugyanis, elcsábítva az eddig elért sikerek által, már nem elégedett meg határainak épségben tartásával és megvédelmezésével, hanem a forradalmi eszméknek újabb és újabb tereket keresve, hódító politikát kezdett űzni. Belgiumot, Hollandiát és Felső-Olaszországot uralma alá hajtván, azokat szintén köztársaságokká alakította át. A pápai birtokokból a római, Sveic egyrészéből pedig a helvéciai köztársaságot alakította. Joubert elfoglalta Turint és Szardinia nagyrészét, Championnet pedig megverte a Mack osztrák tábornok által felette gyengén vezetett nápolyi hadsereget s Nápolyból a parthenopäi köztársaságot alakította. Amikor pedig Bonaparte Maltát és Egyiptomot is elfoglalta, egész Európa felingerült és felzúdult a francia köztársaság ellen.

A vezetőszerepet a köztársaság ellenségei között Anglia vitte. Ennek fáradozására létrejött a második koalíció, amelyben Anglián kívül Ausztria, Dél-Németország, Oroszország, Portugália, Nápoly és Törökország tömörült.

Franciaország, miután ezidőben a Bonaparte által vezetett egyiptomi és szyriai háborúban volt elfoglalva, az európai háborúra nem igen volt felkészülve, de amikor 1798 vége felé ennek kikerülhetlenségéről meggyőződött, igen nagy erőfeszítéseket tett, hogy azt is sikerre való kilátással vállalhassa; így többek között újabb 200.000 embernek a hadseregbe való besorozását rendelte el, a szükséges fölszerelés beszerzésére pedig új adókat vetett ki. Sőt e rendszabályok végrehajtását be sem várva, már is megüzente a háborút a szövetségeseknek.