A francia kormány nagy gondot fordított arra, hogy a rajnamelléki seregek, amelyektől a főeredmény kivívását várta, úgy létszám mint fölszerelés tekintetében a lehetőséghez képest minél tökéletesebb fokra emeltessenek. 1796. május végén a két rajnamenti hadsereg következőleg állott: 1) a 76.000 főt számláló Sambre–Maas hadsereg Jourdan parancsnoksága alat, Kleber vezette balszárnyával Düsseldorfnál és Cölnnél; közepe Jourdan személyes vezetése alatt Neuwied és Coblenz között; a jobbszárny Marceau alatt a Nahe beömlése tájékán. 2) A mintegy 78.000 főnyi Rajna–Mosel hadsereg, amelynek parancsnokságát az áruló Pichegru helyett Moreau vette át, balszárnyával Desaix alatt Kaiserslautern és Landau közt, közepével St. Cyr alatt Strassburgnál, jobbszárnyával pedig Ferino alatt Schlettstadt és Hüningen tájékán állott. „Eszerint – jegyzi meg igen helyesen Rónai Horváth[1] – a francia erők a Rajna egész hosszában Düsseldorftól Baselig szétoszolva voltak, mi arra mutat, hogy bár Carnot a kordonrendszert elítélte, az osztrákok téves felállításai a francia vezéreket is hasonló téves csoportosításra csábította.”

Oszrák részről szintén két hadsereg állott a Rajna mentén. 1) A 90.000 főnyi alsó-rajnai hadsereg Károly főherceg parancsnoksága alatt, főerejével a Rajna balpartján a Seyerbach és a Nahe között, a Württemberg vezette jobbszárnnyal a Sieg és Lahn között. 2) A felső-rajnai hadsereg, eleinte Wurmser tábornagy parancsnoksága alatt, 80.000 főnyi számerőben. De amikor Wurmsert 25.000 emberrel Olaszországba rendelték, a Rajna mentén Mannheim és Basel közöt csak 55.000 ember maradt Latour táborszernagy alatt.

„Az ellenséges hadak közti erőkülönbség tehát – jegyzi meg Rónai Horváth – ily módon elenyészett, s csak annyiban maradt fenn, amennyiben az osztrák sereg sokkal több s jobb lovassággal rendelkezett, mint a francia. De nagyobb volt ennél annak fontossága, hogy az osztrák seregek Wurmser eltávozása után Károly főherceg egységes parancsnoksága alatt állottak, míg a franciáknál a vezénylet meg volt oszolva. Míg tehát az osztrák fővezér célja elérésére az egész erőt egységesen alkalmazhatta, a francia vezérek mindegyike önállóan működött, mely működés az összhangot majd állandóan nélkülözte.”

[1] Az újabbkori hadviselés történelme, 99.