Franciaország helyzete 1793 elején igen kedvezőtlen fordulatot vett. A konvent azzal a tettével, hogy XVI. Lajost január 21.-én kivégeztette, majdnem egész Európát maga ellen zúdította. Ausztriához és Poroszországhoz most már Anglia is csatlakozott, melynek a konvent február 1.-én szintén hadat üzent. Most aztán Anglia közbenjárására létrejött a Franciaország elleni első koalició, mely az említett három nagyhatalmon kívül Hollandiát, Szardiniát, Nápolyt, Spanyolországot és Portugáliát, vagyis Orosz- és Törökországon kívül majdnem egész Európát magában foglalta. Súlyosbította a helyzetet az ország belsejében támadt elégedetlenség és forrongás, mely egyes részeken nyilt lázadásban tört ki,[1] továbbá hogy 1792 végével a francia hadsereg önkéntesei nagyobbára szétoszlottak. E veszélynek elhárítására a konvent kénytelen volt a legerélyesebb rendszabályokhoz nyulni. Az elpártolt vidéki kerületek és városok ellenállásának megtörésére kormánybiztosokat küldött ki, akik csakhamar vérözönben fojtották el az engedetlenséget, a hadsereg megritkult sorainak kitöltésére pedig a konvent Carnot hadügyminiszter ajánlatára általános összeírást rendelt el, amelynek segítségével egyelőre 300.000 újoncot soroztak be a hadseregbe s amellett a lelkes hadügyminiszter annyira tudta az új fölkelő hadakat lelkesíteni, hogy azok a Marsellaiset énekelve elszántan és vakmerően vetették rá magukat ellenfeleikre, akiket aztán többnyire legyűrniök is sikerült.

[1] Lásd a 6. oldalon.