Ezen időszak kezdetén a francia sereg a legnagyobb fokú szervezetlenség képét mutatta. Az álló seregtestek legénység tekintetében kivétel nélkül létszámon alul voltak; tábornokok és tisztek ellenben felette nagy és felesleges számban állottak rendelkezésre. Háború kitörése esetén újoncokat soroztak ugyan, de ez oly lassan és annyi visszaélés mellett történt, hogy az újonnan kiállított legénység még a háború végén se állott teljes számban rendelkezésre. A katonai ügyek minden ágában rendetlenség, önkény és számos visszaélés fordult elő. A sereg harcászati kiképzése, szelleme és fegyelme a legrosszabb lábon állott. Az időszak folyamán ismételten megkísérelték a sereg reformálását, ez azonban általában véve csak futólag javította a felette rossz lábon álló viszonyokat.

A gyalogezredeknek eleinte 1, később 2, egyeseknek pedig 4 zászlóaljuk volt; ezek mindegyike 5, később 8–10 századból állott, egyenként 50–125 főnyi állománnyal. A miliciának különleges szervezete volt és pedig előbb önálló zászlóaljakba, később provinciális ezredekbe alakult.

A francia gyalogság híjján volt az általános kívánalmaknak megfelelő fegyelemnek és harcászati kiképzésnek. A nyilt mezőben való akár támadólagos, akár védőleges hadakozásra és felhasználásra nem igen volt alkalmas s így a gyalogság az időszak kezdetén főleg erődítések mögött húzta meg magát és itt-ott elért sikere majdnem kizárólag az állások ügyes megválasztásától és azok kellő kiépítésétől és berendezésétől függött. Később ezek a viszonyok kissé javultak ugyan, mindazonáltal ezen időszak folyamán hiábavalónak bizonyult az a törekvés, hogy a gyalogság a jóság és használhatóság némi magas fokára emeltessék. A legjobb gyalogságot a francia zsoldban álló sveici ezredek képviselték, de ezek száma a korábbi időszakhoz képest redukálódott.

A francia lovasság a „maison du roi”-ból[1] (nehéz lovasság; csendőrök, lovasított gránátosok, chevauxlegersek stb.), továbbá karabélyosokból, vértesekből, dragonyosokból, huszárokból, lovasított vadászokból és különféle lovasított szabadcsapatokból (pandúrok stb.) állott. Az ezredek nagyobbára 2 svadronra tagozódtak, melyek mindegyike több századból állott. Az időszak végén minden lovas ezrednek 5, 100–100 főből álló svadronja volt. – A lovasság felállítása már gyakran 2 sorban történt és ez a fegyvernem tekinthető kétségkívül a francia sereg legjobban kiképzett és fegyelmezett csapatjának.

A francia tüzérség ezen időszak kezdetén a korábbi időszakhoz képest, semmikép sem haladt előre és általában igen csekély volt az értéke. Csak amikor 1775-ben az eredetileg osztrák tüzérségi szolgálatot vállalt Gribeauval tábornok állott a francia tüzérség élére, kezdődött a francia tüzérségi ügy beható reformálása.

A műszaki csapatok Franciaországban külön szakok szerint (aknászok, árkászok, hidászok, munkás-osztagok) alakultak. Ezek általában igen kíválóak voltak és a tüzérség kötelékébe tartoztak.

Az időszak vége felé a francia sereg már békében fegyvernemenként, igen előnyösen megszervezett szolgálati renddel, dandárokba és hadosztályokba volt beosztva. A tiszti helyek megvásárolhatása megszűnt, a zsold, közigazgatás és kiképzés ügyét szabályozták és megjavították; a hadügyek vezetését egy legmagasabb központi hatóságra, a haditanácsra ruházták át s így a hadügy igen előnyös reformoknak nézett eléje. Mindezek dacára nem sikerült a mélyen gyökeret vert visszaéléseket, melyek XV. Lajos hosszú uralkodása alatt a hadiszervezetbe belopództak, teljesen megszüntetni; ezek időről időre mindig újból előbukkantak és különböző balfogásokkal egyetemben, a sereget oly mértékben demoralizálták, hogy az még ezen időszak végeig sem válhatott tábori szolgálatra kíválóan alkalmassá.

[1] A gárda-lovasságnak egy neme, mely az ordonánc-századokból alakulva, még a korábbi időkből maradt fenn.