Németalföldön 1746-ban Móric szász gróf tábornagy Lotharingiai Károly herceget Huynál[1] megvervén, Maastrichtra szorította vissza. Majd azután több erődített hely elfoglalása után a herceg fölött a Sedan melletti Raucourtnál újabb győzelmet aratván, majdnem az egész osztrák Németalföldet szállotta meg.

Olaszországban a császáriak a Guastalla-nál, Piacensa-nál[2] és Rottofredo-nál[3] a spanyol francia sereg fölött kivívott győzelmek után Felső-Olaszországot meghódítván, a Provence-ba és a Dauphiné-ba vonultak be, majd Antibes ostromához fogtak, azonban 1747 január végén élelem hiányában újból Felső-Olaszországba, Noviba vonultak vissza.

[1] A helységneveket lásd a XV/7. számú mellékleten.

[2] A július 15-iki piacensai csatában a magyar csapattestek közül az Andrássy-, Forgách-, Eszterházy- és Kökényesdy-gyalog ezredek, továbbá a Dessewffy-, Baranyay- és Splényi-huszár ezredek vettek részt. Ez alkalommal különösen a Forgách-ezred tűnt ki, mely – miután a tartós esőzés következtében puskáit használni nem tudta, pusztán karddal és oly vakmerően és elszántan ment neki az ellenségnek, hogy az meghátrált, minek folytán a csata a császáriak javára dőlt el. (Pilch, Berkó, Gyalókay, Markó, A Magyar Katona, II, 53.)

[3] Rottofredonál a Pálffy-, Kökényesdy-, Forgách- és az Andrássy-gyalog ezredek, valamint a Dessewffy-huszár ezred tűnt ki. (Pilch, Berkó, Gyalókay, Markó, A Magyar Katona, II, 53.)