III. Károly, fiutóda nem lévén, minden tőle telhetőt megtett, hogy a pragmatica sanctio értelmében trónra lépő leánya számára biztos és nyugalmas uralkodást biztosítson. Ámde ez a törekvés hiábavalónak bizonyult, mert alig vette át a 23 éves fiatal asszony, aki férjétől, Lotharingiai Ferenc István hercegtől alig részesült támogatásban, atyjának örökét, máris fél Európát, illetve annak uralkodóit találta magával szemben. Mindenekelőtt Károly Albert bajor választófejedelem mint trónkövetelő lépett fel ellene, II. Frigyes porosz király Szilézia legnagyobb részére tartott igényt, III. Ágost lengyel király és szász választófejedelem, ha nem is a trónt, de legalább Ausztriát és Stajerországot követelte; a spanyol udvarnak Toscanára vagy Lombardiára fájt a foga; ugyancsak Lombardiára tartott számot Szardinia is. A kölni és pfalzi választók szintén igényt tartottak egyes osztrák tartományokra, XV. Lajos francia király pedig végre elérkezettnek látta az időt, hogy a Habsburg-ház hatalmát végleg megtörje. Jóindulatra a gyengének látszó és nem is sejtett heroikus tetterővel rendelkező uralkodónő csak a tengeri hatalmak és Oroszország részéről számíthatott, de Anglia és Hollandia, bár igéretek dolgában nem fukarkodtak, szemlátomást kerülni kívánták a háborút. Oroszország pedig, a franciák által ellene felingerelt svédektől tartva, ezt elég nyomós ok színében tüntette fel a tényleges segélynyujtás elmaradásának megindokolására.

Ily körülmények között a rendezetlen hadügyi és nyomasztó pénzügyi viszonyokkal küzdő ifjú királynőt és birodalmát mi sem menthette volna meg az összeomlástól és végromlástól, ha népeinek szeretete és hűsége nem kelt volna az erősen fenyegetett trón védelmére és kívált, ha a lobbanékony, nagylelkű magyar nemzet, királynője által a pozsonyi országgyűlésen segélynyujtásra felszólítva, az eddig elszenvedett sérelmekre fátyolt borítva, a történelmileg örökké emlékezetes „Vitam et sanguinem!” fogadalmat nem teszi, mely nemes fellángolást erélyes intézkedés és tett is követte, mert a következő év tavaszáig a lelkes honfiak egész serege ragadott fegyvert királynője védelmére.

Az alábbiakban Mária Teréziának Poroszországgal való küzdelmét az első és második sziléziai háború, a többi államokkal való küzdelmét pedig a szokásos osztrák örökösödési háború elnevezés alatt foglaljuk össze s végül a harmadik sziléziai vagy hétéves háborút tárgyaljuk.

Miután az ezen küzdelmekből származó hadjáratok nem közvetlenül magyar érdekek szolgálatában állottak és nem is magyar területen folytak le, azért azokat csak vázlatosan tárgyaljuk és csak ott bocsátkozunk némi részletekbe is, ahol magyar vezéreknek vagy magyar csapatoknak kíválóbb szerep jutott.