Rákóczi és kísérete nem sokáig tartotta tanácsosnak a Nyitra-Szerdahelyen való maradást[1] s augusztus 4.-én tovább menve, aznap este Kis-Tapolcsányig jutottak. Útközben, Teleky Mihály tábornok följegyzése szerint, ki-ki láthatta, hogy némely nemes úrfi miként dugta el párducbőrét, gémtollát, hogy kurucnak ne nézzék.[2] Kis-Tapolcsányba időközben a gyalog ezredek parancsnokai is nagyszámban gyülekeztek, hogy csapataik szétszaladása után a fejedelem további parancsait kikérjék. A gyors menekülés nem is volt indokolatlan, mert Heister augusztus 4.-én esete már Bánban volt, ahonnan portyázóit Nagy-Tapolcsányig küldte előre.

Kis-Tapolcsányban Rákóczi tábornokaival haditanácsot tartott, amelyen elhatározták, hogy a vármegyékben rögtön általános felkelést hirdetnek. A legfontosabb és legsürgősebb teendő azonban Heister esetleges további előnyomulásának megakadályozása volt. Erre a nehéz feladatra Bottyán tábornok vállalkozott két lovas dandárával, míg Ocskay feladata ugyancsak az ellenség feltartóztatása, az azzal való érintkezés állandó fenntartása és az elszéledt csapatok összegyüjtése volt. A Dunántúl parancsnokló Eszterházy Antalnak gyorsfutárral parancs ment, hogy minél nagyobb erővel Bécs tájékára üssön, annak környékén minél nagyobb zenebonát csapjon, hadd lássák, hogy még nincs vége a kuruczok hatalmának.[3] Végül elhatározták, hogy Bercsényi a Garamhoz, Rákóczi pedig Egerbe menjen s ott gyülekeztessék a szétszórt hadakat. Erre nézve Szécsényből augusztus 9.-én részletesebb rendelet jelent meg,[4] mely szerint 2 gyüjtőtábor jelöltetett ki, és pedig a fejedelemhez Egerbe kellett irányitani mindazokat a katonákat, akik az udvari hadakhoz, továbbá Deák, Orosz Pál, Bessenyei, Szemere, Csáki, Gundelfingen lovas-ezredeihez és Csajághy, Perényi s Bagossy hajdú-ezredeihez tartoztak. A losonci táborban Bercsényi parancsnoksága alatt gyülekeztek. Babócsay, Gyürky, Luzsénszky, Réthey György, Szalay és Nikházy lovasai, valamint Andrássy és Czelder hajdúi. Rákóczi parancsára a brigadérosok és ezredparancsnokok serényen beutazták a Felvidék különböző vidékeit, hogy csapatjaikat újból összegyüjtsék, de munkájuk nem sok eredménnyel járt.[5] Éppígy tartózkodtak a vármegyék is az újabb hathatós segélynyujtástól s kivált a nyugati megyék, elsősorban, Trencsén, Túrócz húzódoztak az újabb kívánságoknak eleget tenni, ami – mint Markó id. m. 68. old. helyesen megjegyzi – emberileg érthető is, mivel a már 5 év óta tartó háborúskodás alatt ez az országrész szenvedett legtöbbet. Igy többek közöt Trencsén vármegye rendei augsztus 21-én Zsolnán tartott közgyülésükről nagy siránkozással kérik Rákóczit, hogy ne erőltesse a hadak toborzását és az adószedést, mert a lakosság éhezik bújdosik, a falvak kipusztulnak s mindnyájukat a végromlás fenyegeti.

Közben Rákóczi és kisérete Kistapolcsányból augusztus 5.-én elindulván, Balassagyarmaton át 6.-án este Szécsénybe érkezett, ahol 9.-ikéig maradt. Itt Bercsényi elvált a fejedelemtől s egyelőre Ságra, majd Losoncra ment, míg Rákóczi kiséretével Eger felé vette útját, ahova augusztus 11.-én érkezett meg.[6]

Heister augusztus 5.-én Bánból Nyitra-Szerdahelyen át tovább folytatva előnyomulását, csak augusztus 6.-án délután 2 órakor, tehát elkésve érkezett Kis-Tapolcsányba, úgy, hogy az érintkezés közte és a visszavonuló kurucok között teljesen megszűnt. Ezért és mivel megtudta, hogy Bottyán a Vág felé előretörni készül, felhagyott a bányavárosok megszállásának szándékával és lovasságának Kis-Tapolcsányban némi pihenőt engedve, azt ismét Nagy-Tapolcsányba vezette vissza, honnan seregével a Nyitra, majd a Vág völgyén lefelé haladva, ő maga a lovassággal augusztus 10.-én Gutát érte el, míg gyalogsága a tűzérséggel Pálffy vezetése alatt kevéssel előbb Vág-Sellye és Szered között a főerővel Sopronya környékén helyezkedett el. Ugyanekkor a már előbb beérkezett dán segítő had Pozsonynál állott.[7] Ez a hadtest 4800 gyalogosból és 1200 lovasból, összesen tehát 6000 emberből állott.[8]

Közben Heister Eszterházy Antalnak Ausztriába történt beütéséről is hírt vett. Utóbbi ugyanis, mihelyt Rákóczi parancsát megkapta, mindjárt augusztus első napjaiban becsapott Ausztriába, ott nagy rémületet keltvén. Mindezekre való tekintettel Heister arra az elhatározásra jutott, hogy gróf Pálffy lovassági tábornokot 6 zászlóaljnyi gyalogsággal, 3000 lovassal és 22 mozsárral Nyitra ostromára, illetve megvételére küldi, míg ő maga a Bayreuth- és Schőnborn-dragonyos-, a La Tour-vértes- és a Demetri- rác-huszárezreddel Pozsonyba vonul, hogy ott a dánokkal egyesülve, megkezdje a Dunántúlra tervezett nagy offenziváját.

Pálffy a vett parancs folytán augusztus 21.-én Sopornyáról elindulva, 23.-án d. e. 11 órakor már megkezdte Nyitra bombázását, még pedig az akkorára Pozsony alól már ismét visszatért Heister tábornagy jelenlétében. Nyitra várában Révay Gáspár volt a parancsnok, akinek 400 hajdúja, 42 ágyúja és elegendő élelmi- és lőszere is volt. Mindazonáltal Révay már egynapi bombázás után kénytelen volt a várat feladni, mert alparancsnoka, Szabó Mátyás, nemkülönben az őrség egy része ellene fellázadván, a vár önkéntes megadását követelte.[9] Ily körülmények között az értékes vár szinte nevetségesen könnyű módon s számbavehető veszteségek nélkül jutott a császáriak birtokába.[10]

Közben Bottyán tábornok a kistapolcsányi haditanács határozata értelmében nyomban hozzálátott a Pozsony és a morva határszél felé irányuló hadműveleteinek előkészítéséhez. Nagyon hátráltatta a dolgot, hogy ezekben a zürzavaros napokban a fejedelem pénztárának nem állott módjában a csapatok zsoldját kifizetni, ami különben már azért is igen nagy nehézségekbe ütközött, mivel a rézpénz akkoriban már teljesen elvesztette volt értékét és hitelét. A bajon segítendő, Bottyán elzálogosított birtokainak árából fizetett csapatjainak augusztus 17.-én 5000, 19.-én pedig 7000 forintot, még pedig fehérpénzben, aminek a csapatok természetesen nagyon megörültek.[11]

Pozsonyban Heister, Nyitrára történt elindulása után Ebergényi altábornagyot bízta meg az ott lévő császári hadak és a dánok feletti parancsnoksággal s így Bottyánnak mindenekelőtt a nevezett altábornaggyal akadt dolga. Amikor pedig megtudta, hogy Pálffy Nyitrát ostromolja, ennek megsegítésére, illetve a vár felmentésére Ocskay Lászlót küldte ki ezredével, meghagyván neki, hogy Pálffyt hátba támadja, miáltal az két tűz közé került volna. De Ocskay, akit a bán Pyber László püspök által már előzetesen megnyert, most elérkezettnek látta a kedvező alkalmat átpártolásának, illetve árulásának végrehajtására. Közeledéséről és szándékáról Pálffyt titokban tudósítván, Ocskay ahelyett, hogy az ostromlókat hátba támadta volna, augusztus 28.-án Pereszlénynél az ellenség kellős közepébe vezette mit sem sejtő ezredét, ahol az körülfogatván, a labancokhoz átállni kényszeríttetett. Azonban 900 lovasából 400 azonnal, az év végéig pedig a többiek is majdnem valamennyien visszaszökdöstek a kurucok táborába. Ocskay az ideig-óráig nála maradt emberekkel a bányavárosok meghódítására indult Löffelholtz altábornagy seregcsoportjában működött, sőt ezredének egy része egészen 1710. elejéig küzdött és az 1710. január 22.-én vívott romhányi csatában is tevékeny részt vett. Maga Ocskay ellenben 1709. karácsony másodnapján a kurucok kezébe kerülvén, 1710 január 3.-án Érsekújvárott lefejeztetett, mire ezrede maradványai végkép szétoszlottak.[12]

Nyitra várának nem remélt könnyű módon történt megvétele és Ocskay átpártolása folytán Heister úgy találta, hogy immár a Duna balpartján az ügyek oly kedvező fordulatot vettek, hogy ott nagyobb erőkre már aligha lesz szükség, míg ellenben az események súlypontja látszólag a Dunántúlra helyeződött át; egyrészt mivel Bezerédy Imre, a hős kuruc generális, szintén kilátásba helyezte, hogy szeptember 5.-én 2000 emberét a császáriak táborába vezeti át, másrészt mivel Eszterházy Antal közben a vett parancs folytán csakhamar komoly betöréseket intézett osztrák területre s főkép Bécs környékére. Mindenekelőtt már augusztus 4.-én, majd 16.-án újra mintegy tiz, mások szerint tizenhatezer emberrel beütött Ausztriába s egészen Schönbrunnig, Simmeringig felhatolván, az ellenállást kifejtőket levágatta, a községeket földúlatta, ezernél több rabot ejtett s oly roppant zsákmánnyal tért haza, hogy a két betörés alkalmával csak lábas jószágban 11.000 darabot hajtott el s visszatértében még Rusztot és Nezsidert is hatalmába kerítette.[13]

A dunántúliak e nagy lendülettel végrehajtott betörése nagy zavart és fejetlenséget okozott Ausztriában s annyira megriasztotta magát I. József császárt is, hogy futva menekült a betört kurucok elől Laxemburgból Bécsbe, s azonnal parancsot küldött Heisternek, hogy hadának egy részével nyomban menjen át a Dunántúlra,[14] amit ez egyébként is már különben is elhatározott volt. Mindezeknél fogva a Duna balpartján a parancsnokságot gróf Pálffy Jánosnak átadván, meghagyta neki, hogy egyelőre csupán kisebb portyázásokra és arra szorítkozzék, hogy Érsekújvár szándékolt ostromához a szükséges anyagot és szereket megszerezze,[15] míg maga augusztus hó vége felé a Bayreuth, Latour, Schönborn, Demetri ezredekkel és 500 varasdi határőrrel Pozsonyon át a Dunántúlra sietett, ahol mindenekelőtt Bezerédy átpártolását akarta nyélbeütni, hogy aztán a Duna jobb partján rendelkezésére álló lovas ezredekkel a Rábán átkelve, Sümeg és Csobánc megvétele után a kurucokat a Bakony és Vértes rejtekhelyeiből kiűzve, a Balaton mögé szorítsa, ahol aztán a Nehem táborszernagy által Pécsen és Simontornyán át Paksra és Dunaföldvárra vezetendő horvát-szlavon határőrök kezébe kerültek volna. Mindezt Heister 10–12 nap alatt a legpompásabban elintézhetőnek élte s erről szóló jelentését, illetve tervét Bécsben jóváhagyólag tudomásul vették.[16]

Csakhogy a dolog nem ment olyan könnyen, ahogyan azt Heister képzelte. Mindenekelőtt dugába dőlt Bezerédy szándékolt árulása, mert az Nemeskéri Kis Pál főhadnagy és Horváth István zászlótartó által a valósulás előtti napon, vagyis szeptember 4.-én felfedeztetvén, Eszterházy a megtántorodott embert öt társával együtt elfogatta és vasra verve Rákóczihoz küldte. A megtévelyedett kuruc vezetők az országgyűlés által halálra itéltetvén, a rettenthetetlen kuruc brigadérosnak és alezredesének, Széplaki Botka Ádámnak, 1708 december 18-án Sáros-Patakon feje vétetett,[17] ellenben Mező-Szegedi Szegedy Ignác őrnagy, Ujkéri János és Pöstyéni János kegyelmet nyertek.

Heister, Bezerédy szerencsétlen esete dacára nem mondott le feltett dunántúli szándékának kiviteléről. Eszterházy további betöréseinek meggátlására Cusanit néhány ezer lovassal Sopronnál, a stájer határok védelmére pedig Moltenberg ezredest a Breuner-ezreddel visszahagyván, ő maga a Vág mellékéről magával hozott csapatokkal augusztus végén megkezdte a kurucok elleni, a fentiek szerint keresztülvinni szándékolt vadászatát.[18] Ámde ennek a délvidéki rácokra alapított előfeltétele, akárcsak a Bezerédy-féle kombináció, csakhamar szintén keserves kudarcba fulladt.

Nehem táborszernagy Heister vállalatának támogatására Pflueg ezredes parancsnoksága alatt egy 1500 főnyi gyalogos-, 1000 főnyi lovas határőrből és 100 fő Nehem-gyalogezredbeli rendes katonából álló csoportot rendelt ki[19] 2 löveggel és néhány szekerekre rakott csajkával. A gyalogos határőrök parancsnoka Ratkovič Hadzsija ezredes, a lovasoké Bischovitz kapitány, a rendes gyalogságé pedig Dirherr százados volt. Ez a csoport augusztus 29.-én indult el Pécsről Simontornya felé, de már szeptember 2.-án délután 5 órakor a Sárviz mentén fekvő Kölesdnél Béri Balogh Ádám mintegy 1000 főnyi elővédére bukkant. A csoportjával ezidőtájt Simontornyán tartózkodó említett vitéz kuruc brigadéros ugyanis a rácok mozgolódásáról hírt vevén, elhatározta, hogy 3000 lovassal, 1000 gyalogossal és a zalai fölkelt néppel azok elé menve, azokat megtámadja és széjjelveri.

Plueg ezredes nyomban megrohanta Béri Balogh előcsapatát, mely rövid harc után futva húzódott vissza saját, teljesen fedve, ügyesen elhelyezkedett főcsoportja felé, mely a kellő pillanatban rejtekhelyeiről előtörve, csakhamar minden oldalról körülfogta Pflueg ezredesnek már győzelmi mámorban úszó egész csoportját és azt hamarosan úgyszólván teljesen tönkretette. A hivatalos osztrák és a magyar források, bár lényegileg egyformán, a részletek tekintetében azonban eléggé eltérően adják elő a történteket.[20]

Béri Balogh Ádám győzelemittas kurucait a futó ellenség nyomában Pécs alá vezette, melyet azonnal ostromlni kezdett, azonban Heister előnyomulásáról hírt vevén, kénytelen volt a város ostromával felhagyni és Simontornya védelmére visszatérni.

Heister ugyanis ez újabb kudarc ellenére is tovább folytatta útját s a Bakonyban említésre méltó ellenségre nem találván, Székesfehérváron át előnyomulva, a Béri Balogh Ádám által odahagyott Simontornya megvételét határozta el, de a Pécs felől visszatérő kurucok elől jobbnak látta sietve megkezdeni a visszavonulást Várpalotán át Győr irányában. „Útjában – írja Thaly Bottyán János című műve 262. oldalán – Csesznek alatt megállapodék, mivel azt hivé, hogy e kis sziklavárat könnyűszerrel beveheti. Ostromot parancsolt; de odabennt kemény hajdúk valának, csobánczi-módra fogadák. Seregbontókkal, gránátokkal ritkíták s kövekkel lesöprették a rohamoszlopokat. S Heister Cseszneket, miután „feles (sok) németje hagyta alatta fogát”:[21] hasonlókép kénytelen lőn szégyennel odahagyni. Csesznek alól a Muraköz felé igyekezett, hogy legalább a szintén kirendelt Draskovich Jánossal Légrád táján táborozó 3000 horvátot vonja magához. Útközben Pápán két napig pihenteté hadát.”

Ámde a tábornagynak ez a szándéka sem sikerült, mert Eszterházy Antal Heister távollétét, illetve a Bakony felé való előnyomulását felhasználva, gyorsan betört a Muraközbe, ahol Draskovichékat megtámadván, „közülök az al-bán fiával Jellacsics Gábor alezredessel együtt többet ötszáznál levágat, a többit a Murába ugratja, vagy szétszórván, be Horvátország belsejébe űzi; az üldözésben is sokat leszabdaltat, Horvátországból nagyszámú méneseket, gulyákat elhajt, Kottori várát beveszi, Légrádot szorongatja.”[22]

Heister erről hírt véve, gyorsan visszavonult Győr ágyúi alá, ami részben bizonyára az időközben a Dunától északra történt eseményeknek is volt tulajdonítható. Bottyán ugyanis, mihelyt Heisternek a Dunántúlra történt eltávozását megtudta, nem sokat törődve a Nyitránál tétlenül álló Pálffyval, mintegy 5000 emberrel nyomban átment a Vágon s elfoglalván Modort és Bazint, áthatolt a Fehérhegyeken, majd Szakolcánál egy császári csoportot meglepvén, abból 400-at levágott.[23] Mindazonáltal erre, miután Bottyán előretörését tovább nem folytatta, úgylátszik sem Pálffy, sem Heister nem nagyon reagált, mert utóbbi Győrbe visszatérve, nyomban parancsot küldött Pálffynak Érsekújvár ostromának megkezdésére.

[1] Lásd az 512. oldalon.

[2] Ifj. gróf Teleky Mihály naplója 204.

[3] De hogy mennyire levert hangulat vett erőt magán Rákóczin is az legjobban Kis-Tapolcsányról augusztus 5.-én Károlyi Sándorhoz Erdélybe intézett alábbi leveléből tűnik ki:„Nincs kétségem benne, – írja a fejedelem – hogy sokan sebbe-esésemet avvagy halálomat is hirdették, az mely noha, megvallom, kedvesebben esett volna ily gyászba öltözött sorsommnál, és édes nemzetem gyalázatja szemlélésénél s veszedelménél, – de mivel az mindeneket kormányzó s mindeneket szabad de igazságos itéleti s akaratja szerint rendelő Istennek megtetszett életemet még tartani, tengődők az szerencsétlenség és bú habjai között lebegő életben, és tökéletesen remélem annak szent kezeitül való vigasztaltalásomat, az mellyektűl eredett látogatásom. – Hogy azért Kegyelmednek mindenekrül bőv informatiója lehessen, magát fegyverhordozómat a végre küldöm, hogy mindeneknek circumstantiáirúl informálhassa Kegyelmbedet, s legkiváltképpen azokat, az kiknek szívek megcsüggedezhetnék, és hazánk boldogulásában való reménségek habozhatna. De lássa kiki közülök mit cselekszik: nem első példa igyenknek akkoron való felmagasztaltatása, az mikor legkevesebb vala reménységünk. – Én jól tudom, hogy Kegyelmed oly státusban nincsen, hogy ide segítséget küldhessen: de egyedül csak azon kérem Kegyelmedet, hogy maga operátióit úgy folytassa, hogy mind az két felöl egyenlő szerencsétlenség ne érjen bennünket.” (Károlyi-levéltár.)

[4] Nemzeti Muzeum. Thaly-gyüjtemény. 1389. Fol. Hung. 8. fasc.

[5] Erre vonatkozólag sok szomorú jelentés található az Országos Levéltár Missilis gyüjteményében és a Nemzeti Muzeum Thaly-gyüjteményében.

[6] Beniczky naplója, 150–151.

[7] Feldzüge… X, 122: Heister am Nachmittage der Schlacht (itt megjegyzendő, hogy a trencséni csata napját az osztrák források augusztus 3-ika helyett tévesen augusztus 4-ikére teszik) zu Banovce (Bán) Halt machend und am 5. die Verfolgung über Nyitra-Szerdahely wieder aufnehmend, scheint über die Richtung, welche Rákóczi eingeschlagen, nicht gleich im Klaren gewesen zu sein; denn erst am 6. August, um 2 Uhr Nachmittags, traf er – zu spät – in Kis-Tapolcsán ein. Nachdem er seinen Reiter-Regimentern einige Ruhe gegönnt, führte er sie, ohne des Gegners weiter ansichtig zu werden, über Nagy-Tapolcsán, das Neutra-Thal abwärts nach Guta, wo sie am 10. August, anlangten. Kurz vorher war sein Fussvolk und seine schwere Artillerie in der Gegend von Sellye und Szered eingetroffen. Das dänische Corps stand noch in Pressburg”.

[8] Feldzüge… X, 92.

[9] Archiv. Rákóczián., VI. 310.

[10] Feldzüge… X, 125: „Das Bombardement begann am 23. August 11. Uhr Vormittags, in Gegenwart des von Pressburg zurückgekehrten Feldmarschalls Heister und wurde durch 30 Stunden ununterbrochen fortgesetzt. 300 Bomben, welche in dieser Zeit auf das Schloss fielen, scheinen die nicht allzugrosse Widerstandkraft der Besatzung gebrochen zu haben, denn sie verlangte schon am 25. zu capituliren. Heister bewilligte ihr den freien Abzug. Am 25. wurde das Schloss von einem Bataillon des Fuss-Regiments Hasslingen und 300 Commandirten zu Pferd unter Obrist Toldo, besetzt. Sie fanden nebst reicher Beute 42 meist brauchbare Geschütze. Die Einnahme hatte den Kaiserlichen nicht mehr als 2 Todte und 14 Verwundete gekostet.” (Bécsi Kriegsarchiv, Ungarn 1708; Fasc. VIII, 15. és 16.).

[11] Thaly, Bottyán János, 239–250.

[12] Rákóczi emlékiratai, 252. – Thaly, Bottyán János, 255–256. – Legrészletesebben pedig Thaly, Ocskay László című műve 10. és következő, különösen pedig a 27–30-ik fejezeteiben. – A Feldzüge… X, 126. oldalán az esetről a következőket írja: „Bottyán zur Zeit Belagerung von Neutra, von Ebergényi und den Dänen an der unteren Waag festgehalten, wollte dem bedrohten Platz, dessen raschen Fall er nicht vorausschen mochte, Hülfe schaffen und befahl Ocskay, Pálffy mit seinem Regimente ungesäumt anzugreifen. Aber jener hielt nun den Augenblick für gekommen, den lange schon geplanten Uebertritt zu den Kaiserlichen zur Ausführung zu bringen. Er beeilte sich, den Banus von dem bevorstehenden Angriffe vertraulich Mittheilung zu machen und führte sein Regiment, eines der besten der conföderirten Armee, von Norden über Chinoran und Nagy-Tapolcsán nach Pereszlény mitten in die feindliche Aufstellung. Von den Kaiserlichen umzingelt trat es am 28. August in deren Dienste.” (Heister an Kaiser Joseph I., 27. August, REgistr. des R. K. M., August 1708, Nr. 281, und Pálffy and Prinz Eugen, 5. Sept., Kriegs-Arch., Ungarn 1708, Fasc. IX. 2. und 3.).

[13] Kolinovics id. m. és Eszterházy levele Károlyihoz.

[14] Thaly, Bottyán János, 260. – A pozsonyi Labancz-Napló írja augusztus 5-ikéről: „Midőn a trencsényi harcz felől az első gyorsfutár megérkezék, egyszersmind Bésből „Hajszter után kurír ment, hogy gyüjjön vissza,” – mivelhogy „az másik éjjel nagy darabon fölgázolta 14.000 kurucz Ausztriát. Simering nevű faluig voltak, az aki csak előtte van Bécsnek; többet hajtottak el 3000 marhánál. Ő Felsége (I. József császár) kevésben mult, hogy a lármára nézve az Favoritusbul az városban nem ment; az lineákat (Bécsnél) nem volt kinek őrzeni, hanem az hacsérosoknak (Hatschierer-Garde, császári testőrség) köllött beléje menni. – A kuruczok Nezsidert is megvették, az benne való németekben 40 hozzájok állott, az többit Sopronban kisértették.” Ugyanott aug. 7-iki bejegyzés: „Eszterházy Antal kuruczai Feketevárost, Széleskutat, Fehéregyházat fölrablották, Ausztriábul ezer embernél többet vittek rabul, s talám kétezer szekér nyereséget. Nezsideren 2000 forintot, s Ruszton is annyit vontak. – Az ausztriai státusok igen impatiensek, hogy adóztatják s nem oltalmazzák az jobbágyaikat.” Ugyanott aug. 17-iki bejegyzés: „Az kuruczok aug. 16.-án megént Ausztriában csaptak: Ő Felsége, úgy mondják, hogy szaladva ment Laxemburgbúl Bécs felé.”

[15] Pálffynak sehogy sem tetszett ez a reá kényszerített tétlenség. Kitűnik ez többek között szeptember 12.-én a Vág mellől Sókról Savoyai Jenőhöz írt következő jelentéséből: „Ich muss schon über 14 Tage mit 7 regulirten und 2 Husaren-Regimentern dahier gleichsam auf der Marode stehen, und bedauere, die liebe Zeit so negligiren zu müssen.” (Kriegs-Archiv, Ungarn. 1708; Fasc. IX, 10.). Thiell pedig a Pálffyra ráoktroált tétlenséget azzal indokolja: „…weil der Feldmarschall (Heister) aller Orten Alles selbst verrichten will.” (Kr. A., Ungarn, 1708. Fasc. IX. 11.).

[16] Bécsi Kriegs-ARchiv, Ungarn. 1708, Fasc. IX., 3. – Feldzüge… X, 126. az 1178. sz. lábjegyzetben foglalt idézet folytatásaként: „Nun übergab Heister das Commando auf dem linken Donau-Ufer dem G d. C. Grafen Pálffy, der sich vorläufig darauf beschränken sollte, die Gegend abzustreifen und das Material für die Belagerung von Neuhäusle zu beschaffen; er selbst entschlossen, seine ganze Aufmerksamkeit ausschliesslich dem rechten Donau-Ufer zuzuwenden, ging über die grosse Schütt nach Pressburg. Bedeutende Entwürfe und grosse Erwartungen erfüllten seine Seele. Bezerédy hatte zugesichert, am 5. September mit 2000 Mann zu den Kaiserlichen überzugehen, ein Ereigniss, das die Verhältnisse auf dem rechten Donau-Ufer völlig zu verändern versprach. Zu diesem Ende sollte Cusani in der Nacht zum 6. mit 1000 Pferden von Oedenburg nach Güns rücken, wohin auch Heister an diesem Tage mit den aus Ober-Ungarn herangeführten Trumpen… zu eilen entschlossen war. – So wie durch Bezerédy's Uebertritt die Gefahr für die erbländischen Grenzen gebannt war, beabsichtigte Heister, mit allen rechts der Donau verfügbaren Reiter-Regimentern über die Raab zu gehen. Sümegh und Csobáncz wegzunehmen, die Kuruczen in ihren letzten Schlupfwinkeln aufzujagen und sie hinter den Platten-See zu drängen, wo sie einer Colonne Grenztruppen in die Hände fallen sollten, die FZM. Nehem von Fünfkirchen über Simontornya nach den Donau-Uebergängen Földvár und Paks zu drigieren angewiesen war. Zur Durchführung dieser combinirten Operation, welche in Wien durchaus gebilligt wurde, glaubte Heister nich mehr als 10 bis 12 Tage zu benöthigen.”

[17] Kolinovics, id. m. – Beniczky naplója, Rákóczi Tár, I, 177. – Csécsy János kézirati műve a pataki könyvtárban.

[18] Heister ugyanis előzetesen Bécsbe küldöttjelentésében szándékolt vállalatát „Kuruczen-Jagd”-nak nevezi.

[19] Thaly Kálmán a Fővárosi Lapok 1864. évfolyamában a trencsényi csatáról írt tanulmányában, valamint Bottyán János című műve 261. oldalán ennek a csoportnak az erejét, mindenesetre túlozva, 5000 gyalogosra és 700 lovasra teszi.

[20] Az osztrák hivatalos Feldzüge… X, 128. oldalán többek között ezeket írja: „Die Colonne… traf am 2. September, 5 Uhr Nachm. im Sárviz-Thale unweit des Dorfes Kölesd auf etwa 2000 bis 3000 Kuruczen. Pflueg griff sie an und liess sie als sie sich nach kurzem Kampfe flüchtend gegen Simontornya wandten, verfolgen. Plötzlich sah sich die ganze Colonne Pflueg's von 6000 bis 7000 Aufständischen unter Adam Balogh's Führung von allen Seiten angefallen. Die Reiter von Bischowitz geriethen alsbald in Unordnung und wandten sich zu schmählicher Flucht. Das Fussvolk aber wehrte sich tapfer und behauptete durch drei Stunden gegen nahezu sechsfache (?) Uebermacht das Feld. Schliesslich musste es auch weichen… 16 Offiziere, unter ihnen Hauptmann Dirherr, 40 Musketiere des Regiments Nehem und 250 Grenzer blieben todt auf der Wahlstatt. Obristwachtmeister Pflueg nebst einigen Grenz-Officieren und 30 Musketieren gerieth in Gefangenschaft. Geschütz und Bagage wurden Beute der Kuruczen, velchen dieser. Tag übrigens 1200 Mann gekostet haben soll.” – Thaly pedig Bottyán János című műve 261. oldalán, Eszterházy tábori könyve és a pozsonyi Labancz-Napló nyomán, ezeket írja: „Béri Balogh Ádám dandárnok vitézsége megmenté a Dunántúlt, s a trencsényi csapást jó részben visszatorolá. E bátor és igen ügyes brigadéros ugyanis Kölesdnél 3000 lovassal, 1000 gyaloggal, és a zalai fölkelt néppel rajta ütött a ráczon, s véres ütközetben teljesen semmivé tette. Több mint 3000 ráczot, 3–400 németet vága le; 3 ágyújokat, 24 zászlójokat, 500-nál többre menő megrakott társzekerüket, táborszereiket, zsákmányukat elnyeré, a németek alezredesét, Fluckot (Pflueg ezredes), s a ráczok egyik főkapitányát elfogá. A többi ráczot részint rabul ejté, részint által üldözé a Dunán és Dráván.” (Lásd még Thaly Kálmán értekezését „A kölesdi harczról”. Vasárnapi Ujság 1864. évf., 30. szám).

[21] Eszterházy tábori könyve.

[22] Feldzüge… X, 129.: „Anton Eszterházy benützte die Zeit, welche Heister auf dem linken Ufer der Raab verbrachte, zu einem Einfall in die Mur-Insel (Muraköz). Er zersprengte 400 Grenzer, welche hiebei unter anderen Officieren den Obrist Jellaschitz verloren, und brandschatzte alle Orte mit Ausnahme des befestigten Csakathurn.”

[23] A pozsonyi Labancz-Napló szept. 15-iki feljegyzése: „Bazint, Modort Rétey fölverte… Ötzere kurucz ment által az Fehérhegyen.”