Miután egyik fél sem bízott a végleges megegyezés létrejöttében, a fegyverszünet alatt mindketten erősen készültek a hadműveletek folytatására. Rákóczi legelső és legfontosabb feladatául Esztergom megvételét tűzte ki, míg a császáriak a határok megszállva tartása mellett, az egyébként rendelkezésre álló, illetve talpra állítható összes erőkkel, az erdélyi csapatok zömét is a magyarországi hadiszíntérre vonván, koncentrikus támadással a Dunától északra fekvő Felföldet akarták hatalmukba keríteni. Ezt a feladatot az újonnan kinevezett főparancsnoknak, gróf Starhemberg Guido tábornagynak,[1] az Erdélyből kijövő és Nagyvárad–Szolnokon át előnyomúló gróf Bussy-Rabutin tábornaggyal egyetértően kellett megoldania.[2]

Az új főparancsnoknak támadásra rendelt seregét a Lajta mentén kellett megalakítania, mihez gróf Pálffy János horvát bánnak és lovassági tábornoknak Légrádnál határőrőkből egy 7000 főből álló hadtestet kellett felállítania és azt néhány reguláris századdal a Lajta mellé vezetnie. Szlavóniából egy huszárezred, a bajor hadiszíntérről pedig 3 lovas ezred és 2 gyalog zászlóalj irányíttatott Bécsen át a Lajta mellé. Bussy-Rabutinnak a Tisza mentére érkező seregét pedig Nehem táborszernagynak kellett rác hadaival tőle telhetőleg megerősítenie. A határok védelmére visszamaradt Magyarországban gróf Montecuccoli tábornok alatt 1300 gyalogos és 350 lovas; Alsó-Ausztriában a Dunától északra gróf Hohenfeld ezredes 500 gyalogossal és ugyanannyi lovassal; Alsó-Ausztriának a Dunától délre fekvő részében gróf Starhemberg Miksa alatt 500 huszár és varasdi határőr; Stájerországban gróf Heister tábornok alatt mintegy 1500 ember. Végül a Muraközben gróf Steinpeiss Ferenc 1500 határőrt összpontosított, hogy azokkal egyrészt a határt védje, másrészt hogy a Mura és Rába közötti területet az ottlévő kuruc hadaktól megtisztítsa.

Azonkivül az udvari haditanács az örökös tartományok védelmére a határok mentén illetve azokhoz közel a Dunától a Muráig terjedő, helyenként redoute-okkal ellátott erődített vonalat építtetett, mely a Dunától északra a Morva mentén nyert folytatást.

A magyarok részén Rákóczi egy 14.000 főből és 40 nehéz lövegből álló hadtestet Érsekujvárnál összpontosított Esztergom megostromlása céljából. Gróf Károlyi Sándor 8–10.000 emberrel a Tisza és Duna között volt hivatva Bussy-Rabutinnal szembeszállni, míg az utóbbi által odahagyott Erdélybe gróf Pekry Lőrincnek kellett a Máramarosban gyüjtendő haddal bevonulnia. A Vág mentén Bercsényi állott 10.000 emberrel; a Csallóközt Winkler és Thuróczy tartották megszállva s végül a Dunántúl 12.000 ember állott Bottyán, gróf Eszterházy Antal és Bezerédy alatt, Csáky pedig Földvár és Simontornya között állott őrt a délvidéki rácokkal szemben.

[1] József császár, aki az elmúlt télen a kurucoknak Bécsig terjedő portyázásai miatt még Laxenburgba se mehetett, hogy ott egyik legkedvesebb sportját, a sólyomvadászatot üzze, július 13.-án állítólag ezekkel a szavakkal bocsátotta Starhemberget Rákóczi ellen útnak: „Kövessen el mindent, hogy vadászataimat el ne rontsák.” (Rinck, Kaiser Josephs Leben, 44.).

[2] Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 422.): „In Wien hatte man weitgehende Pläne und wollte alle verfügbaren Kräfte zu einem concentrischen Angriffe auf Ober-Ungarn in Verwendung bringen. Von Westen und Osten sollten die kaiserlichen Colonnen in diese Burg des Aufstandes eindringen… Feldmarschal Graf Gudio Starhemberg Wurde zum Commandanten der Armee ernannt. Ihm fiel die Aufgabe zu, die Erblande zu schützen und mit einem an der unteren Leitha zu sammelnden Corps im Donau-Thale abwärts zu rücken, währen Feldmarschall Graf Rabutin mit den siebenbürgischen Truppen über Grosswardein nach Szolnok zu marschieren hatte. Die weiterern Operationen gegen Ober-Ungarn sollten dann beide Marschälte, der momentanen Situation entsprechend, im gegenseitigen Einvernehmen regeln.”